Szervezeti és Működési Szabályzat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szervezeti és Működési Szabályzat"

Átírás

1 Szervezeti és Működési Szabályzat Alapító tagok megállapítják, hogy az Alapító Okirat aláírásával nappal létrehozták a Special Pécs Klaszter a Fogyatékos Emberekért hálózatot szerződéssel a Fogd a Kezem Alapítvány és az NFÜ közreműködő szervezete az ESZA Kht. aláírták a TÁMOP-5.5.1/A-10/ "Pécsi Klaszter a Fogyatékos Emberekért" elnevezésű pályázat szerződését. A Szervezeti és Működési Szabályzat, melynek célja, hogy a Klaszter szervezetével, működésével és gazdálkodásával kapcsolatos szabályokat rögzítse. Alapító tagok a Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbiakban határozzák meg, melynek előírásai a Klaszteralapító és az alapítást követően a Klaszterhez csatlakozó tagokra egyaránt kötelező érvényűek, melyet az alapító tagok egy SZMSZ elfogadó nyilatkozattal, a csatlakozó tagok az aláírt Belépési Nyilatkozattal fogadnak el. I. Általános elvek A Klaszter olyan természetes és jogi személyek hálózata, akik/amelyek profitorientált vagy non-profit alapon bármely fogyatékkal élőkkel vagy azok család tagjaival foglalkoznak, vagy számukra szolgáltatást nyújtanak. A Klaszter egyenrangú klasztertagok együttműködő és egymásban bízó tömörülése. A Klaszter: egy összefogás, amelyet a fogyatékos-ügyben érdekelt szervezetek és magánszemélyek alkotnak annak érdekében, hogy élő kapcsolataikkal, tudásuk megosztásával és folyamatos fejlesztésével előmozdítsák a Pécsett élő fogyatékos emberek integrációját. A Special Pécs missziója: egy széleskörű együttműködéseken alapuló, innovatív modell kialakítása és működtetése Pécsett és vonzáskörzetében, amely hatékonyabban segíti a fogyatékos emberek integrációját a társadalmi élet több területén (pl.: kultúra, szolgáltatások, oktatás, egészségügy, munkaügy), egy egész életén át. Számos érdekcsoportot, a piaci vállalkozásoktól a civil szervezetekig, a közigazgatási intézményektől a magánvállalkozókig megszólítunk annak érdekében, hogy ismerjék fel a fogyatékos emberek ügyében való tevékenykedésük közvetlen előnyeit és társadalmi fontosságát. A Klaszter alaptevékenységei: közös marketing: honlap hirdetési felületek PR, melynek részesei lehetnek trendfigyelés a Specialis képzési és szolgáltatási piacon kiállításokon, vásárokon való részvétel segítése

2 benchmarking klub hírlevél közösen használható TUDÁSTÁR bölcsek tanácsa, SZAKMAI MŰHELY érdekképviselet, érdekvédelem, lobbi innovációs, fejlesztési tevékenység segítése üzleti partner-kapcsolat kiépítésének segítése, partnertalálkozókon való részvétel közös szakmai kiadványok generálása konferenciaszervezés, rendezvényszervezés (hazai, nemzetközi) közös beszerzések társadalmi befogadást elősegítő tréning, CSR tréningek, EVS-Önkéntesek küldés-fogadás adománygyűjtés ügyfélszolgálati iroda A Klaszter a tagjaira nézve pénzügyi kötelezettséget ig nem állapít meg, de elvárja azon morális elvek, igazodási irányok és cselekvési vezérfonalak megtartását és követését, amelyeket állásfoglalásaiban fogalmaz meg. A Klaszter közössége a demokratikus döntéshozatal szabályai szerint maga határozza meg a Klaszter közösen vállalt értékeit, működése szabályait. Azt, hogy kit fogad be a közösségbe, és kit tekint erre alkalmatlannak a Klaszter Bizottság többségi szavazattal a belépési szándéknyilatkozat beérkezésétől számított 15 munkanapon belül dönt.

3 II. A KLASZTER SZERVEZETI RENDJE Special Pécs Szervezeti Felépítés és Működési egységek Klaszter Tagok - Közgyűlés Klaszter Bizottság Klaszter Bizottsági Elnök állandó tagok változó tagok Klaszter Etikai Bizottság tagok Klaszter Etikai Bizottsági Elnök állandó változó tagok Klasztermenedzser Klaszter Koordinátor Klaszter Nagykövet

4 II.1. Klaszter Bizottság A Klaszter legfőbb döntéshozó szerve a Klaszter Bizottság, amely az Alapító-tagok által delegált munkatársakból (állandó tagok) valamint csatlakozó tag 1-1 delegáltjából (választott tagok) áll. Az Alapító-tagok mindegyike valamint a delegáltak jogosultak a legfőbb szerv tevékenységében részt venni. Az állandó bizottsági tagok tagsági jogviszonya a Klaszter tagságuk ideje alatt áll fenn. Klaszter tagságuk megszűnésével bizottsági tagságuk automatikusan megszűnik. A választott bizottsági tagokat a nem alapító tagok több mint felének (50 % - ának + 1 tagnak) a szavazatával lehet megválasztani. A tisztújításra fél évente a Klaszter Közgyűlésen kerül sor. A választást a Klasztermenedzser szervezi, és ő gondoskodik a szavazás eredményének jegyzőkönyvbe foglalásáról is. A választott bizottsági tagok megbízatása 2 évre szól. A választott bizottsági tag Klaszter Bizottsági megbízatása megszűnik: Klaszter tagsági jogviszonya megszűnésével; a bizottsági tag jogutód nélküli megszűnésével illetve magánszemély esetén a halálával; önkéntes lemondásával, a Klaszter Bizottsághoz intézett írásos lemondó nyilatkozat átvételét követő hónap utolsó napján; az őt delegálók részéről történő visszahívással, a Klaszter Bizottsághoz intézett e nyilatkozat átvételét követő hónap utolsó napján; a megbízatási idejének lejártával. Az állandó és választott Klaszter Bizottsági tagok jogai azonosak. A Klaszter Bizottsági tagok e tisztségük ellátásáért díjazásban nem részesülnek. Jogi személy tagok képviselete a mindenkori szervezeti képviseletükre vonatkozó hatályos szabályozás szerint, az erre jogosult személy illetve e személy által teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatározott más személy útján történik. Magánszemély tagok jogosultak személyesen vagy meghatalmazottjuk útján eljárni. II.1.1. A Klaszter Bizottság székhelye 7621 Pécs, Rákóczi u. 55. II.1.2. A Klaszter Bizottság kizárólagos hatásköre a) a Klaszter Bizottsági Elnök megválasztása b) a Klasztermenedzser megválasztása c) az SZMSZ módosítása; d) saját ügyrendjének elfogadása és módosítása; e) től tagdíj mértékének meghatározása, módosítása;

5 f) től a regisztrációs díj mértékének meghatározása, módosítás; g) a Klaszter éves zárszámadásának a befogadó FOGD A KEZEM ALAPÍTVÁNY a 224/2000 (12.19.) Kormányrendelet számviteli törvény szerinti beszámolójának elkészítéséhez szükséges részletezésű elfogadása h) a Klaszter stratégiai és taktikai irányvonalának kidolgozása, végrehajtásának irányítása, és a meghatározott eredményességi mutatók alapján történő ellenőrzése; i) a Klasztermenedzser által előterjesztett éves munkaterv, stratégiai, üzleti, illetve marketing és beruházási tervének, valamint költségvetésének beszámoló elfogadása; j) a szakmai utazásokkal és konferenciákkal, az átfogó belső tréningekkel (stb.) kapcsolatos szakmai előterjesztések megvitatása és jóváhagyása, valamint végrehajtásuk ellenőrzése; k) a Klaszter nevében benyújtandó pályázatokról való döntés; l) a Klaszter fejlesztési forrásainak (projekt forrásainak) felhasználásáról történő döntés, és a végrehajtás ellenőrzése; m) a befogadó (FOGD A KEZEM ALAPÍTVÁNY), a Klasztert érintő működéséről beszámoló és tájékoztatás kérése a kuratóriumi titkárától; n) a Klasztermenedzser irányítása és beszámoltatása, valamint től való javadalmazásának meghatározása o) a csatlakozni kívánó új tagok felvétele; p) felkérés tagsági jogviszony létesítésére q) től tagdíj fizetése alól történő átmeneti, vagy végleges mentesítés illetve tagdíj összegének egyedi mérséklése; r) től a regisztrációs díj valamint tagdíj meg nem fizetése miatt a tag tagsági jogviszonyának törlése; s) a tag kizárása; t) a Klaszter tagjai, a Klaszter Bizottság tagjai, és a Klasztermenedzser ellen kártérítési vagy egyéb igények érvényesítéséről való döntés; u) a Klaszter megszűnéséről történő döntés; v) döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket az SZMSZ a Klaszter Bizottság hatáskörébe utal; w) meghatározza a Klaszter működési területén a fejlődés irányát, a tudományos előrelépés lehetőségeit, a tudományos irányvonalakat, x) nyomon követi a szakmapolitika állásfoglalását és arról a Közgyűlésnek beszámol y) feltárja a nemzetközi kutatási trendeket z) minősíti a különösen a Klaszter keretein belül megvalósuló - gyakorlati K+F+I+O tevékenységeket, a rész- és végeredményeket aa) tagjai egyedi megbízás alapján tudományos kutató tevékenységet folytatnak. A Klaszter Bizottság kizárólagos döntési körébe tartozó a.) és s.) kérdésekben valamennyi tag egyhangú határozatával döntenek, egyéb esetekben a döntés meghozatalához a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyítva számított 2/3 os szótöbbség szükséges.

6 II.1.3. A Klaszter Bizottság összehívása A Klaszter Bizottságot a Klasztermenedzser szükség szerint, de bármely Klaszter Bizottsági tag kérésére valamint legkésőbb félévente egy alkalommal köteles összehívni. A Klasztermenedzser a Klaszter Bizottságot haladéktalanul köteles összehívni, ha a Klaszter működésének eredményességét veszélyeztető illetve akadályozó körülményről vagy ennek lehetőségéről tudomást szerez. A Klaszter Bizottság ülésére valamennyi bizottsági tagot meg kell hívni. A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét és időpontját, a napirendi pontokat, a döntéshez szükséges határozat elfogadásához szükséges támogatottság mértékét. A Klasztermenedzser a bizottsági tagokat dokumentálható módon értesíti akként, hogy a meghívó átvétele és a Klaszter Bizottság ülésének időpontja között legalább 8 nap időköz legyen. Amennyiben a napirenden szereplő ügyben bármely tag előzetes döntéshozatali szervének döntése/felhatalmazása szükséges, úgy a meghívót legalább 30 nappal korábban kell kézbesíteni. Az értesítési időköz különösen indokolt esetben leszállítható. A megismételt Klaszter Bizottsági ülés helyét és időpontját az eredeti meghívóban kell rögzíteni, azt a rendes ülést követő 5 napon belüli időpontra kell összehívni. II.1.4. A Klaszter Bizottság határozatképessége A Klaszter Bizottság ülése akkor határozatképes, ha azon a bizottsági tagok 2/3 - ának képviselője jelen van, kivéve az egyhangú döntést igénylő kérdésekben, ez esetben valamennyi tag jelenléte szükséges. A határozathozatalból kizárt tag szavazatát a határozatképesség megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni. II.1.5. Határozathozatal a Klaszter Bizottság ülésén A Klaszter Bizottság határozatot csak akkor hozhat, ha a jelen szabályzat alapján szabályszerűen hívták össze. A meghívóban nem szereplő kérdéseket, a Klaszter Bizottság csak akkor tárgyalhatja, ha az ülésen valamennyi bizottsági tag jelen van, és ehhez egyhangúan hozzájárul. A meghívó kézhezvételét követően 2 napon belül a bizottsági tagok is kérhetik egyes napirendi pontok felvételét, amelyről közvetlenül

7 a többi bizottsági tagnak írásbeli értesítést kell küldeniük, mellékelve az előterjesztés szövegét és az azt alátámasztó dokumentumokat. Amennyiben a Klaszter Bizottság ülése nem a jelen szabályzatban rögzített eljárási rend betartásával került összehívásra, a Bizottság ülése akkor tarható meg, ha azon minden bizottsági tag jelen van és az ülés megtartása ellen nem tiltakozik. A határozat meghozatalánál nem szavazhat az a bizottsági tag, akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, vagy aki ellen pert kell indítani, az érintett bizottsági tag a kötelezettségszegésének megállapításáról valamint a Klaszterből történő kizárásról szóló döntésnél. Ilyen esetben az érintett bizottsági tagot az e kérdésben történő határozathozatal során a határozatképesség megállapításánál számításon kívül kell hagyni. A Klaszter Bizottság ülésén a bizottsági tagok 1-1 szavazattal rendelkeznek. A Klaszter Bizottság a határozatait a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyított 2/3 os szótöbbséggel hozza. II.1.6. A Klaszter Bizottság ülésének lefolytatása A Klaszter Bizottság ülését a Klaszter - menedzser vezeti, akadályoztatás esetén erre bármely bizottsági tag jogosult. Az ülés megnyitását követően a Klaszter Bizottság elfogadja a napirendi pontokat. Az egyes napirendi pontok megtárgyalásánál valamennyi bizottsági tagnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtse álláspontját. A bizottsági tagok a napirendhez csatolt határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújthatnak be. Az álláspontok kifejtését követően a Klasztermenedzser, akadályoztatása esetén az ülést vezető bizottsági tag szavazásra bocsátja a határozati javaslatot illetve a módosító javaslatokat. Az ülésről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a Klaszter koordinátor vezet. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a résztvevők személyét, az elhangzott nyilatkozatokat, a határozati javaslatot és határozatokat, a szavazatok, ellenszavazatok és tartózkodások számát és minden, bármely tag által lényegesnek minősített körülményt. A jegyzőkönyvet lezárása után a Klaszter Bizottság ülésén jelenlevő valamennyi tag aláírja. Az ülésről készült jegyzőkönyvet a Klasztermenedzser 5 napon belül a Klaszter Bizottság tagjainak rendelkezésére bocsátja. II.1.7. Határozathozatal Klaszter Bizottság ülésén kívül A tagok ülés tartása nélkül is határozhatnak. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét a Klasztermenedzser illetve a bizottsági tag tértivevénnyel küldött ajánlott levélben, vagy más dokumentálható módon (elektronikus úton) nyolcnapos határidő kitűzésével megküldi a többi bizottsági tagnak. Ha valamelyik bizottsági tag ezen időszak alatt szavazatáról nem értesíti a Klasztermenedzsert, abban az esetben ezt úgy kell tekinteni, hogy a határozattervezethez nem járult hozzá. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről és a határozathozatalról, valamint annak keltéről a bizottsági tagokat az utolsó szavazat beérkezésétől számított 5 napon belül a Klasztermenedzser írásban tájékoztatja.

8 Bármely bizottsági tag kérésére a Klasztermenedzser köteles a Klaszter Bizottság ülését a határozati javaslat megtárgyalása érdekében összehívni. Rendkívüli, halaszthatatlan döntést igénylő esetben a Klasztermenedzser jogosult a szavazás határidejét lerövidíteni, ez esetben azonban köteles dokumentálható módon meggyőződni arról, hogy a bizottsági tag képviseletére jogosult személy a küldeményt átvette. II.2. Klaszter Bizottsági Elnök Az Elnököt első alkalommal az alapító tagok egyhangúan, később a Klaszter Bizottsági tagok 2/3-os többséggel választják 2 éves időtartamra. Az elnök joga és kötelezettsége: 1. a Klaszter önálló és hivatalos képviselete 2. a bizottság szükség szerinti összehívása 3. a közgyűlés összehívása 4. munkáltatói jogkört gyakorol a Klasztermenedzser felé II.3. Klaszter Közgyűlés A Klaszter Közgyűlésen a Klaszter minden tagja jelen lehet, ott felszólalhat, véleményt nyilváníthat és szavazhat. A Klaszter Közgyűlésen a Klaszter Bizottság delegált tagja beszámol a Klaszter tevékenységéről. Jogi személy tagok képviselete a mindenkori szervezeti képviseletükre vonatkozó hatályos szabályozás szerint, az erre jogosult személy illetve e személy által teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatározott más személy útján történik. Magánszemély tagok jogosultak személyesen vagy meghatalmazottjuk útján eljárni. II.3.1. A Klaszter Közgyűlés hatásköre A Közgyűlés közreműködik a Klaszter Bizottság alábbi döntéseinek előkészítésében, véleményezi: a) a Klaszter éves zárszámadását, mely a befogadó FOGD A KEZEM ALAPÍTVÁNY 224/2000 (12.19) Kormányrendelet alapján, a számviteli törvény szerinti beszámolójának elkészítéséhez szükséges részletezésű b) a Klaszter stratégiai és taktikai irányvonalának kidolgozását c) a Klasztermenedzser által előterjesztett éves munkatervet, stratégiai-, üzleti-, illetve marketing és beruházási tervét. A Közgyűlés előzetes jóváhagyása szükséges: az Alapító okirat és az SZMSZ módosításához;

9 a Klaszter megszűnéséről történő döntéshez. A Közgyűlés döntési körébe tartozó kérdésekben a döntés meghozatalához a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyítva számított szótöbbség (50 % + 1 szavazat) szükséges. A Klaszter Közgyűlés a döntéshozatal előtt a Klaszter Bizottságtól illetve a Klasztermenedzsertől tájékoztatást kérhet, mely megkeresésre a címzett a Közgyűlésen választ köteles adni. II.3.2. A Klaszter Közgyűlés összehívása A Klaszter Közgyűlést a Klasztermenedzser szükség szerint, de évente legalább két alkalommal hívja össze. A Klaszter Bizottság, a Klaszter Etikai Bizottság vagy a tagok 10 % - nak kérésére a Klasztermenedzser köteles összehívni a Közgyűlést, amelyre valamennyi tagot meg kell hívni. A meghívónak tartalmaznia kell a Közgyűlés helyét és időpontját, a napirendi pontokat. A Klasztermenedzser a tagokat dokumentálható módon értesíti akként, hogy a meghívó átvétele és a Közgyűlés időpontja között legalább 8 nap időköz legyen. Az értesítési időköz különösen indokolt esetben leszállítható. A megismételt Közgyűlés helyét és időpontját az eredeti meghívóban kell rögzíteni, azt a rendes ülést követő 5 napon belüli időpontra kell összehívni. II.3.3. A Klaszter Közgyűlés határozatképessége A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint 50 % - ának képviselője jelen van. II.3.4. Határozathozatal a Klaszter Közgyűlésen A Közgyűlés határozatot csak akkor hozhat, ha a jelen szabályzat alapján szabályszerűen hívták össze. A meghívóban nem szereplő kérdéseket a Közgyűlés csak akkor tárgyalhatja, ha a Közgyűlésen valamennyi tag jelen van, és ehhez egyhangúan hozzájárul. A meghívó kézhezvételét követően 2 napon belül a tagok is kérhetik egyes napirendi pontok felvételét, amelyről közvetlenül a többi tagnak írásbeli értesítést kell küldeniük, mellékelve az előterjesztés szövegét és az azt alátámasztó dokumentumokat. Amennyiben a Közgyűlés nem a jelen szabályzatban rögzített eljárási rend betartásával került összehívásra, a Közgyűlés akkor tarható meg, ha azon minden tag jelen van és a Közgyűlés megtartása ellen nem tiltakozik. A Közgyűlésen a tagok 1-1 szavazattal rendelkeznek. A Klaszter Közgyűlés határozatait a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel (50 %

10 + 1 szavazat) hozza. Szavazategyenlőség esetén a Közgyűlés elnökének szavazata dönt. II.3.5. A Klaszter Közgyűlés lefolytatása A Klaszter Közgyűlést a Klasztermenedzser vezeti, akadályoztatás esetén erre bármely Klaszter Bizottsági tagot vagy az általa meghatározott személyt helyettesként kijelölheti. Az ülés megnyitását követően a Közgyűlés elfogadja a napirendi pontokat. Az egyes napirendi pontok megtárgyalásánál valamennyi tagnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtse álláspontját. A tagok a napirendhez csatolt határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújthatnak be. Az álláspontok kifejtését követően a Klasztermenedzser, akadályoztatása esetén a kijelölt személy szavazásra bocsátja a határozati javaslatot illetve a módosító javaslatokat. Az ülésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a Klaszter koordinátor távolléte esetén a Klasztermenedzser által kijelölt személy fog vezetni. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a résztvevők személyét, az elhangzott nyilatkozatokat, a határozati javaslatot és határozatokat, a szavazatok, ellenszavazatok és tartózkodások számát és minden, bármely tag által lényegesnek minősített körülményt. A jegyzőkönyvet lezárása után a Klasztermenedzser és két hitelesítésre felkért tag aláírja. Az ülésről készült jegyzőkönyvet a Klasztermenedzser 5 napon belül a Klaszter tagjainak rendelkezésére bocsátja. II.3.6. Határozathozatal Klaszter Közgyűlésen kívül A tagok ülés tartása nélkül is határozhatnak. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét a Klasztermenedzser tértivevénnyel küldött ajánlott levélben, vagy más dokumentálható módon (elektronikus úton) nyolcnapos határidő kitűzésével megküldi a tagoknak. Ha valamelyik tag ezen időszak alatt szavazatáról nem értesíti a Klasztermenedzsert, abban az esetben ezt úgy kell tekinteni, hogy a határozattervezethez nem járult hozzá. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről és a határozathozatalról, valamint annak keltéről a tagokat az utolsó szavazat beérkezésétől számított 5 napon belül a Klasztermenedzser írásban tájékoztatja. A tagok 10 % - ának kérésére a Klasztermenedzser köteles a Klaszter Közgyűlést a határozati javaslat megtárgyalása érdekében összehívni. III. II.4. Klasztermenedzser A Klasztermenedzser személyét első alkalommal az alapító tagok egyhangúan, később a Klaszter Bizottsági tagok 2/3-os többséggel választják 2 éves időtartamra. Alapító tagok megállapodnak abban, hogy a Klasztermenedzser tevékenységét (a befogadó társasággal kötött) megbízási jogviszony keretében látja el. A Klasztermenedzser a vezető feladatait az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a Klaszter érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni.

11 II.4.1. A Klasztermenedzser feladatai A Klaszter ügyvezetését a Klasztermenedzser látja el. Ügyvezetésnek minősül a Klaszter irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek a Szervezeti és Működési Szabályzat illetve a Klaszter Bizottság eseti döntése alapján nem tartoznak a Klaszter legfőbb szervének vagy más Klaszter - szervnek a hatáskörébe. A Klasztermenedzser feladata továbbá a Klaszter Bizottság által meghatározott feladat lebonyolítása, koordinációja, a Klaszter operatív irányítása, közvetlen vezetői és menedzsment feladatainak ellátása, adminisztratív feladatok elvégzése. A Klasztert Klasztermenedzser képviseli harmadik személyekkel szemben. A Klasztermenedzser a Klaszter tagjairól nyilvántartást vezet. Specialis feladatok: a) irányítja a Klaszter és a Klaszter Bizottság munkáját és tevékenységét, valamint biztosítja a folyamatos és zavartalan működésüket; b) a Klaszter operatív felelős vezetőjeként folyamatosan ellátja a napi igazgatási, c) a munkájáról és a Klaszter tevékenységéről a Klaszter Bizottság igénye szerint, de legalább évi két alkalommal, a Klaszter Bizottság rendes ülésein beszámol; d) minden év novemberében előkészíti és döntésre beterjeszti a Klaszter stratégiai terveit, éves munka- és üzleti, illetve marketing és beruházási tervét, valamint költségvetését, továbbá a mindezek előző évi végrehajtásáról szóló, indokolt beszámolóját; e) gondoskodik a Klaszter vagyonának rendeltetésszerű használatáról, növeléséről és megóvásáról; f) rendelkezik a Klaszter pénzeszközeit kezelő elkülönített bankszámla és egyéb pénzeszközei fölött; g) a Klaszter nevében illetve érdekében kötelezettségeket vállal h) gondoskodik a mellékszolgáltatások teljesítésének ellenőrzéséről i) kezdeményezi a Klaszter Bizottság szükséges döntéseinek meghozatalát, és javaslatot tesz az ülések napirendjére; j) összehívja, előkészíti és levezeti a Klaszter Bizottság üléseit k) gondoskodik a Klaszter Bizottság határozatainak nyilvántartásáról és végrehajtásáról, valamint mindezekről szükség szerint tájékoztatja a bizottsági tagokat, illetve a Klaszter Közgyűlést; l) szükség szerint gondoskodik a Klaszter Bizottság ülésen kívül meghozott szavazás előkészítéséről és technikai lebonyolításáról; m) kezdeményezi a Közgyűlés szükséges döntéseinek meghozatalát, és javaslatot tesz az ülések napirendjére; n) összehívja, előkészíti és levezeti a Klaszter Közgyűlés üléseit o) elnököl Klaszter Közgyűlés ülésein;

12 p) gondoskodik a Közgyűlés határozatainak nyilvántartásáról és végrehajtásáról, valamint mindezekről szükség szerint tájékoztatja a tagokat illetve a Klaszter Bizottságot; q) szükség szerint gondoskodik a Közgyűlés ülésen kívül meghozott szavazás előkészítéséről és technikai lebonyolításáról; r) majdan gondoskodik a tagnyilvántartás vezetéséről, a tagdíjak és a szolgáltatási átalány-díjak beszedéséről, valamint szükség szerint a tagfelvételi eljárás technikai lebonyolításáról; s) folyamatosan gondoskodik a jelen SZMSZ és a Klaszter egyéb belső szabályzataiban előírt feladatok megfelelő ellátásáról, a Klaszter szolgáltatásainak teljesítéséről és fejlesztéséről, valamint mindezek rendszeres ellenőrzéséről; t) gondoskodik a régió gazdaság-fejlesztő szervezeteivel, valamint a hasonló hazai és külföldi szervezetekkel való szoros együttműködés kialakításáról és fejlesztéséről, illetve a velük való megfelelő kapcsolattartásról; u) gyakorolja a Klaszter tevékenységében részt vevő, a befogadó szervezet alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat; v) ellátja azon további feladatokat, amelyeket a jelen SZMSZ és a Klaszter egyéb belső szabályzatai számára előírnak. II.4.2. Összeférhetetlenségi szabályok Nem lehet a Klasztermenedzser az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. Akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt nem lehet Klasztermenedzser. Nem lehet Klaszter-menedzser olyan, aki bármely politikai pártban vezető tisztségviselő. II.5. Etikai Bizottság A Klaszter legfőbb ellenőrző szerve az Etikai Bizottság, amelyet a Közgyűlés delegál. Az Alapító-tagokból 1 (állandó) valamint csatlakozó tag 1-1 delegáltjából (választott tagok) áll. Az Alapító-tag valamint a delegáltak jogosultak a legfőbb szerv tevékenységében részt venni. Az Etikai Bizottsági tagok tagsági jogviszonya a Klaszter tagságuk ideje alatt áll fenn. Klaszter tagságuk megszűnésével bizottsági tagságuk automatikusan megszűnik. A Klaszter Bizottság dönti el többségi szavazással, hogy az adott évben mely Alapító szervezet vesz részt az Etikai Bizottságban. A Klaszter Közgyűlés delegálja a választott bizottsági tagokat. A szavazás a Klaszter Közgyűlésen történik személyesen vagy a Közgyűlés ülésen kívül hozott határozathozatala során. A választást a Klasztermenedzser szervezi, és ő

13 gondoskodik a szavazás eredményének jegyzőkönyvbe foglalásáról is. A választott Etikai Bizottsági tagok megbízatása 2 évre szól. A választott Etikai Bizottsági tag megbízatása megszűnik: Klaszter tagsági jogviszonya megszűnésével; Az Etikai Bizottsági tag jogutód nélküli megszűnésével illetve magánszemély esetén a halálával; önkéntes lemondásával, az Etikai Bizottsághoz intézett írásos lemondó nyilatkozat átvételét követő hónap utolsó napján; az őt delegálók részéről történő visszahívással, az Etikai Bizottsághoz intézett e nyilatkozat átvételét követő hónap utolsó napján; a megbízatási idejének lejártával. Az alapító és választott Etikai Bizottsági tagok jogai azonosak. Az Etikai Bizottsági tagok e tisztségük ellátásáért díjazásban nem részesülnek. Jogi személy tagok képviselete a mindenkori szervezeti képviseletükre vonatkozó hatályos szabályozás szerint, az erre jogosult személy illetve e személy által teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatározott más személy útján történik. Magánszemély tagok jogosultak személyesen vagy meghatalmazottjuk útján eljárni. II.5.1. Az Etikai Bizottság székhelye 7621 Pécs, Rákóczi u. 55. II.5.2. Az Etikai Bizottság kizárólagos hatásköre a) az Etikai Bizottsági Elnök megválasztása b) az Etikai Kódex megfogalmazása és módosítása c) az etikai vétség elbírálása d) saját ügyrendjének elfogadása és módosítása; e) től a Klaszter Bizottság által meghatározott tagdíj mértékének elfogadása vagy elutasítása; f) től a Klaszter Bizottság által meghatározott regisztrációs díj mértékének elfogadása vagy elutasítása g) a Klaszter éves zárszámadás elfogadásának ellenőrzése h) a Klaszter elfogadott stratégiai tervének az ellenőrzése i) a Klasztermenedzser által előterjesztett éves munkaterv, stratégiai, üzleti, illetve marketing beruházási terv ellenőrzése j) a szakmai utazásokkal és konferenciákkal, az átfogó belső tréningekkel (stb.) kapcsolatos szakmai előterjesztések jóváhagyása, valamint végrehajtásuk ellenőrzése; k) a Klaszter nevében benyújtandó pályázatokról való döntés elfogadása; l) a Klaszter fejlesztési forrásainak (projekt forrásainak) felhasználásáról történő döntés, és a végrehajtás ellenőrzése; m) a Klasztermenedzser rendszeres beszámoltatása n) a tag kizárása;

14 o) a Klaszter tagjai, a Klaszter Bizottság tagjai, és a Klasztermenedzser ellen kártérítési vagy egyéb igények érvényesítéséről való döntés; p) döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket az SZMSZ az Etikai Bizottság hatáskörébe utal; q) a Közgyűlés felé beszámolási kötelezettség írásban. Az Etikai Bizottság döntéseihez a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyítva számított 2/3 os szótöbbség szükséges. II.5.3. Az Etikai Bizottság összehívása Az Etikai Bizottságot a Klasztermenedzser szükség szerint, de bármely Klaszter vagy Etikai Bizottsági tag kérésére valamint legkésőbb félévente egy alkalommal köteles összehívni. A Klasztermenedzser az Etikai Bizottságot haladéktalanul köteles összehívni, ha a Klaszter működésének eredményességét veszélyeztető illetve akadályozó körülményről vagy ennek lehetőségéről tudomást szerez. Az Etikai Bizottság ülésére valamennyi Etikai Bizottsági tagot meg kell hívni. A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét és időpontját, a napirendi pontokat, a döntéshez szükséges határozat elfogadásához szükséges támogatottság mértékét. A Klasztermenedzser az Etikai Bizottsági tagokat dokumentálható módon értesíti akként, hogy a meghívó átvétele és az Etikai Bizottság ülésének időpontja között legalább 8 nap időköz legyen. Amennyiben a napirenden szereplő ügyben bármely tag előzetes döntéshozatali szervének döntése/felhatalmazása szükséges, úgy a meghívót legalább 30 nappal korábban kell kézbesíteni. Az értesítési időköz különösen indokolt esetben leszállítható. A megismételt Etikai Bizottsági ülés helyét és időpontját az eredeti meghívóban kell rögzíteni, azt a rendes ülést követő 5 napon belüli időpontra kell összehívni. II.5.4. Az Etikai Bizottság határozatképessége Az Etikai Bizottság ülése akkor határozatképes, ha azon a bizottsági tagok 2/3 - ának képviselője jelen van, kivéve az egyhangú döntést igénylő kérdésekben, ez esetben valamennyi tag jelenléte szükséges. A határozathozatalból kizárt tag szavazatát a határozatképesség megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.

15 II.5.5. Határozathozatal az Etikai Bizottság ülésén Az Etikai Bizottság határozatot csak akkor hozhat, ha a jelen szabályzat alapján szabályszerűen hívták össze. A meghívóban nem szereplő kérdéseket az Etikai Bizottság csak akkor tárgyalhatja, ha az ülésen valamennyi Etikai Bizottsági tag jelen van, és ehhez egyhangúan hozzájárul. A meghívó kézhezvételét követően 2 napon belül az Etikai Bizottsági tagok is kérhetik egyes napirendi pontok felvételét, amelyről közvetlenül a többi bizottsági tagnak írásbeli értesítést kell küldeniük, mellékelve az előterjesztés szövegét és az azt alátámasztó dokumentumokat. Amennyiben az Etikai Bizottság ülése nem a jelen szabályzatban rögzített eljárási rend betartásával került összehívásra, az Etikai Bizottság ülése akkor tartható meg, ha azon minden bizottsági tag jelen van és az ülés megtartása ellen nem tiltakozik. A határozat meghozatalánál nem szavazhat az a bizottsági tag, akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, vagy aki ellen pert kell indítani, az érintett bizottsági tag a kötelezettségszegésének megállapításáról valamint a Klaszterből történő kizárásról szóló döntésnél. Ilyen esetben az érintett bizottsági tagot az e kérdésben történő határozathozatal során a határozatképesség megállapításánál számításon kívül kell hagyni. Az Etikai Bizottság ülésén az Etikai Bizottsági tagok 1-1 szavazattal rendelkeznek. Az Etikai Bizottság a határozatait a jelen lévő összes szavazatszámhoz viszonyított 2/3 os szótöbbséggel hozza. II.5.6. Az Etikai Bizottság ülésének lefolytatása Az Etikai Bizottság ülését az Etikai Bizottság Elnöke vezeti, akadályoztatás esetén erre bármely Etikai Bizottsági tag jogosult. Az ülés megnyitását követően az Etikai Bizottság elfogadja a napirendi pontokat. Az egyes napirendi pontok megtárgyalásánál valamennyi bizottsági tagnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtse álláspontját. A bizottsági tagok a napirendhez csatolt határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújthatnak be. Az álláspontok kifejtését követően az Etikai Bizottság Elnöke, akadályoztatása esetén az ülést vezető bizottsági tag szavazásra bocsátja a határozati javaslatot illetve a módosító javaslatokat. Az ülésről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a Klaszter koordinátor vezet. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a résztvevők személyét, az elhangzott nyilatkozatokat, a határozati javaslatot és határozatokat, a szavazatok, ellenszavazatok és tartózkodások számát és minden, bármely tag által lényegesnek minősített körülményt. A jegyzőkönyvet lezárása után az Etikai Bizottság ülésén jelenlevő valamennyi tag aláírja. Az ülésről készült jegyzőkönyvet az Etikai Bizottság Elnöke 5 napon belül az Etikai Bizottság tagjainak rendelkezésére bocsátja.

16 II.5.7. Határozathozatal az Etikai Bizottság ülésén kívül A tagok ülés tartása nélkül is határozhatnak. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét az Etikai Bizottság Elnöke az Etikai Bizottsági tag tértivevénnyel küldött ajánlott levélben, vagy más dokumentálható módon (elektronikus úton) nyolcnapos határidő kitűzésével megküldi a többi bizottsági tagnak. Ha valamelyik bizottsági tag ezen időszak alatt szavazatáról nem értesíti az Etikai Bizottsági Elnököt, abban az esetben ezt úgy kell tekinteni, hogy a határozattervezethez nem járult hozzá. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről és a határozathozatalról, valamint annak keltéről az Etikai Bizottsági tagokat az utolsó szavazat beérkezésétől számított 5 napon belül az Etikai Bizottság Elnöke írásban tájékoztatja. Bármely Etikai Bizottsági tag kérésére az Etikai Bizottsági Elnök köteles az Etikai Bizottság ülését a határozati javaslat megtárgyalása érdekében összehívni. Rendkívüli, halaszthatatlan döntést igénylő esetben az Etikai Bizottsági Elnöke jogosult a szavazás határidejét lerövidíteni, ez esetben azonban köteles dokumentálható módon meggyőződni arról, hogy az Etikai Bizottsági tag képviseletére jogosult személy a küldeményt átvette. II.6. Etikai Bizottsági Elnök Az Elnök mindig az alapító tag képviselője, melyet első alkalommal az alapító tagok egyhangúlag, később a Klaszter Bizottsági tagok 2/3-os többséggel választják 2 éves időtartamra. Az elnök joga és kötelezettsége: 1. a Klaszter önálló és hivatalos képviselete 2. az Etikai Bizottság szükség szerinti összehívása és munkájuk koordinálása 3. a Közgyűlés felé beszámolási kötelezettség II.7. Klaszter koordinátor A Klaszter koordinátor személyét első alkalommal az alapító tagok egyhangúlag, később a Klaszter Bizottsági tagok 2/3-os többséggel választják 2 éves időtartamra. Alapító tagok megállapodnak abban, hogy a Klaszter koordinátor tevékenységét (a befogadó társasággal: Fogd a Kezem Alapítvány kötött) megbízási jogviszony keretében látja el. A munkáltatói jogokat a Fogd a Kezem Alapítvány gyakorolja. A Klaszter koordinátor közvetlen felettese a Klasztermenedzser. Feladatait az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a Klaszter érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni.

17 II.7.1. Klaszter koordinátor feladatai a) adminisztrálja a Klaszter, a Klaszter Bizottság, az Etikai Bizottság és a Közgyűlés munkáját és tevékenységét, b) a Klaszter iroda vezetőjeként folyamatosan ellátja az iroda napi igazgatási, munkaszervezési és irányítási feladatait; c) a munkájáról folyamatosan beszámol a Klasztermenedzsernek, de heti 1 megbeszélésen mindenképpen; d) bármely bizottság vagy a Klaszterrel kapcsolatos üléseken a jegyzőkönyvet vezet e) a Klasztermenedzser asszisztenciája f) a tagok nyilvántartásáért felelős g) ellátja azon további feladatokat, amelyeket a jelen SZMSZ és a Klaszter egyéb belső szabályzatai számára előír. h) majdani regisztrációs és tagdíjak beszedéséről és annak adminisztrációjáról gondoskodik és arról naprakész nyilvántartást vezet. II. 8. Klaszter Nagykövet A nyilvánosság előtt reprezentálja a Klaszter filozófiáját, misszióját. Demonstrálja a társadalmi fontosságot. Arcát adja a Klaszter média megjelenéseiben. Hírnevével segíti a Klaszter céljainak megvalósulását. II.9. Önkéntesek Az Klaszter Tagok által a Közgyűlés elé tárt munkakörök betöltése céljából a Special Pécs Klaszter folyamatosan önkénteseket toboroz. III. FOGD A KEZEM ALAPÍTVÁNY, MINT BEFOGADÓ A Special Pécs Klaszter tevékenységét a Fogd a Kezem Alapítvány belső önelszámoló alegységeként folytatja. A Fogd a Kezem Alapítvány, mint Befogadó vállalja, hogy foglalkoztatja a Klasztermenedzsert ezáltal ellátja a Klaszter menedzsment feladatait. A Fogd a Kezem Alapítvány, mint Befogadó önálló jogi személy a saját szervezetét és működését átalakítja annak érdekében, hogy biztosítsa a Klaszter belső önelszámoló egységeként való működéséhez szükséges önállóságát, mely a TÁMOP-5.5.1/A- 10/ pályázat elvárása is egyben. A Fogd a Kezem Alapítvány kötelezettséget vállal arra, hogy mint Befogadó szervezet jogait a Klaszter érdekeinek szem előtt tartásával gyakorolja, biztosítja a Klaszter jelen Szervezeti és Működési Szabályzatban biztosított önállóságát.

18 IV. CSATLAKOZÁS A SPECIAL PÉCS KLASZTERHEZ A Special Pécs klaszter tagja lehet minden szervezet és magánszemély, amely, aki felismeri érdekeltségét, felelősségét és szerepét a fogyatékos-ügyben, mint társadalmi probléma megoldásában. Az Szervezeti és Működési Szabályzatban foglalt rendelkezésékkel egyetért, azokat magára nézve kötelezőnek elfogadja, belépését a Klaszter Bizottság 2/3-os többséggel támogatja és belépési szándéknyilatkozatát a Klaszter Bizottság elfogadja és ezt az Elfogadó záradék aláírásával igazolja. Alapítók rögzítik, hogy a Klaszter taglétszámát nem korlátozzák. A tagsági jogviszony keletkezése: Az alapító tagok esetében az alapító okirattal én jött létre. Csatlakozó tagok esetében: o Belépési szándéknyilatkozat kitöltése o Klaszter Bizottság 2/3-os szavazással történő elfogadása o Elfogadó Záradék aláírása. IV.1. Alapító tagok Az alapító tagok tagsági jogviszonya az Alapító okirattal keletkeztek. Az alapító tagok egyúttal arról is nyilatkoznak, hogy a jelen Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezéseit magukra nézve mindenben kötelezőnek fogadják el. IV.2. Csatlakozó tagok A Klaszterhez önkéntesen csatlakozni kívánó tagok felvételéről a Klaszter Bizottság dönt. IV.2.1 A tagfelvételi eljárás szabályai A csatlakozni kívánó tag ezirányú szándékát a Klasztermenedzserhez intézett Belépési Szándéknyilatkozat eljuttatásával jelzi. A Klasztermenedzser a csatlakozni kívánó tag szándéknyilatkozatát 5 munkanapon belül megküldi a Klaszter Bizottság tagjainak azzal, hogy arról ülés tartása nélkül szavazzanak. Pozitív elbírálás esetén a Klasztermenedzser eljuttatja a csatlakozni kívánó tagnak az Elfogadó Záradékot. A csatlakozó tag tagsági jogviszonya az Elfogadó Záradékban szereplő dátumtól érvényes után, a pályázat lezárásával a Klaszter Bizottság a felvételről szóló határozatában a regisztrációs díj és a tagdíj befizetésének határidejéről is rendelkezik. A tagfelvételre irányuló szándék elfogadásáról illetve elutasításáról a Klaszter menedzser tájékoztatja a csatlakozni kívánó személyt vagy szervezetet. A tag felvételét elutasító határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye. A Klaszter tevékenységéhez kapcsolódó területeken kimagasló tudományos, elméleti és/vagy gyakorlati teljesítményt nyújtó magánszemélyek, támogatók, klaszter nagykövetek esetén a Klaszter Bizottság jogosult ezen személyeket tagsági

19 jogviszony létesítésére felkérni. Ez esetben a tagsági jogviszony a felkérés elfogadásával jön létre. IV.3. Nyilvántartás A Klasztermenedzser irányítása alatt a Klaszter koordinátor a Klaszter tagjairól nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a tag adatait, valamint a tagsági viszony keletkezésének és megszűnésének időpontját, illetve az erről rendelkező határozat számát, továbbá követően a tagdíjakra vonatkozó adatokat. A tagnyilvántartásban a tag következő adatit kell kezelni: név, székhely (cím), jogi (cég) forma, cégjegyzék-szám/adószám, főtevékenység, szolgáltatások, szektor megjelölés, képviselő neve és beosztása, telefonszám, fax szám, cím. A tag önkéntes döntése alapján, írásban más adatainak kezelésére is felhatalmazhatja a Klasztermenedzsert. A Klaszter tagja köteles a tagfelvétel során bejelentett adataiban történő változást a Klasztermenedzser részére a változást követő 5 munkanapon belül bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából eredő hátrányokat a tag viseli. V. A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI V.1. A tagok jogai A tag jogosult részt venni a Klaszter Közgyűlésen, ott felszólalhat, véleményt nyilváníthat és szavazhat, továbbá tájékoztatást kaphat az aktuális pályázati lehetőségekről, a Klaszter tagok projektjavaslatairól. Az alapító tag tagja a Klaszter Bizottságnak. A csatlakozó tagok - a jelen Szervezeti és Működési Szabályzatban írt módon jogosultak tagot delegálni a Klaszter Bizottságba. A csatlakozó tagok ezen joga kiterjed az általuk delegált bizottsági tag indokolás nélküli visszahívására, valamint helyettük új tag delegálására. A tag jogosult közreműködni a Klaszter működésében és szervezésében, valamint részt venni a tagok számára nyitott rendezvényeken. A Klaszter működésével és tevékenységével kapcsolatos ügyekről a tag jogosult tájékozódni, és megfelelő információkhoz jutni. A tag a tagdíj felett külön díjazás ellenében jogosult igénybe venni a Klaszter további, egyénre szabott szolgáltatásait. V.2. A tagok kötelezettségei A tagok kötelesek a Klaszter munkájában aktívan részt venni, és sikeres működésének biztosításában közreműködni.

20 A tagok kötelesek követően megállapított regisztrációs díjat és tagdíjat fizetni. A nem magánszemélyek tagként kötelesek a belépésükkor a jelen Szervezeti és Működési Szabályzat melléklete szerinti, a szervezetük működőképességéről állapot-felmérő nyilatkozatot tenni, illetve ezt követően évi rendszerességgel, a jelen Szervezeti és Működési Szabályzat melléklete szerinti, a fejlődésük megítélését lehetővé tevő, utóvizsgálati (ún. monitoring ) nyilatkozatot adni. A tagok a belépési nyilatkozatuk és a belépési adatlapjuk aláírásával, valamint a jelen Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásával a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény 3. rendelkezései alapján egyben írásban kifejezetten, és félreérthetetlen módon hozzájárulnak ahhoz is, hogy az általuk megadott személyes (és a Klaszter tagságukra vonatkozó különleges) adataikat a Klaszter a sikeres működésének céljából és mértékéig, e törvény szabályai szerint kezelje. A tagok a belépési nyilatkozaton közölt, illetve a Klaszter adatbázisaiban róluk nyilvántartott adatok változásait kötelesek 5 munkanapon belül a Klasztermenedzser részére írásban bejelenteni. VI. A SPECIAL PÉCS KLASZTER PÉNZÜGYI ALAPJAI között a TÁMOP-5.5.1/A-10/ pályázat által előírt szabályzók szerint jár el. Ezt követően a Klaszter pénzügyi alapjai: a csatlakozó tagok által fizetendő regisztrációs díj a tagok által fizetendő tagdíj támogatások bizonyos Klaszter által nyújtott szolgáltatások díja adományok. A befogadó Fogd a Kezem Alapítvány a fentiektől eltérő jogcímű és tárgyú bevételei nem képezik a Klaszter pénzügyi alapjait. VI.1. A regisztrációs díj után csatlakozó tagok a tagfelvételükről szóló határozat közlésétől számított 8 (nyolc) napon belül egyszeri regisztrációs díjat kötelesek fizetni. A regisztrációs díj a tagfelvétellel kapcsolatos egyszeri adminisztrációs feladatok ellátásának költségeit fedezi. A regisztrációs díj összegét a Klaszter Bizottság állapítja meg és a Klaszter Etikai Bizottsága hagyja jóvá. A regisztrációs díj nem vagy késedelmes teljesítése esetén a Klaszter Bizottság törli a csatlakozó tag tagsági jogviszonyát.

21 VI.2. A tagdíj után a Klaszter tagjai éves tagdíjat fizetnek. Az alapító tagok és a befogadó Fogd a Kezem Alapítvány sem mentesül a tagdíjfizetési kötelezettség alól. A Klaszter Bizottság egyedi méltánylást érdemlő esetben a tagot ideiglenesen vagy véglegesen mentesítheti a tagdíjfizetési kötelezettség alól illetve mérsékelheti a fizetendő tagdíj összegét. VI.2.1. Az éves tagdíj mértéke Az éves tagdíj mértékét a Klaszter Bizottság határozza meg. A döntés határideje a tárgyévet megelőző év december 1. napja. Az első ilyen dátum VI.2.2. A tagdíj megfizetésének módja után a tagdíj egy összegben előre esedékes, és megfizetésére számla ellenében a tagok minden év május 01. napjáig kötelesek. Késedelem esetén a Klasztermenedzser megfelelő határidő kitűzésével írásban felszólítja a tagot a tagdíj megfizetésére azzal a figyelmeztetéssel, hogy a póthatáridő elmulasztása esetén minden további külön értesítés nélkül a Klaszter Bizottság a tag tagsági jogviszonyát törli. A tagdíjak befizetéséről a Klasztermenedzser irányítása alatt a Klaszter koordinátor nyilvántartást vezet, továbbá a tagok részére igazolást ad. Év közben történő belépés esetén az éves díjat hónapokra lebontva kell megfizetni. Pl: ei belépéskor 9 havi tagdíjat kell befizetni. VI.3. A gazdálkodás szabályai A Klaszter vagyonát a Klaszter működési feltételeinek biztosítására és célkitűzéseinek valamint feladatainak teljesítésére fordítja. A Klaszter éves munkatervét, üzleti, marketing és beruházási tervét valamint költségvetését a Klaszter Bizottság határozatával állapítja meg. A Klaszter éves zárszámadását - a befogadó Fogd a Kezem Alapítvány a 224/2000 (12.19.) Kormányrendelet számviteli törvény szerinti beszámolójának elkészítéséhez szükséges részletezésű elfogadása valamint a Klaszter éves munkatervének és üzleti tervének, valamint költségvetésének végrehajtásáról előterjesztett beszámoló elfogadása a Klaszter Bizottság hatásköre. VII. A TAGSÁGI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE ÉS MEGSZŰNTETÉSE

22 VII.1. A tagsági jogviszony megszűnése Megszűnik a tagsági jogviszony: Magánszemély tag halálával. Jogi személy tag jogutód nélküli megszűnésével. A Klaszter megszűnésével vagy megszüntetésével. A Klaszterből való kilépés esetén VII.2. A tagsági jogviszony megszüntetése Megszűntethető a tagsági jogviszony: Rendes felmondással (kilépés). Törléssel. Tag kizárásával. VII.2.1 Rendes felmondás A tag jogosult tagsági jogviszonyát a Klasztermenedzserhez címzett egyoldalú Kilépési nyilatkozattal, indokolás nélkül felmondani. A tag tagsági jogviszonya a Klaszter részéről rendes felmondással nem szüntethető meg. VII.2.2. Törlés követően amennyiben a tag a Klaszter felé fennálló díjfizetési kötelezettségének felhívás ellenére nem tesz eleget, úgy a Klaszter Bizottság határozattal törli a tagok sorából. VI.2.3. Tag kizárása A Klaszter Bizottság határozatával jogosult a Klaszterből kizárni azt a tagot, aki a Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzatában foglalt szabályokat súlyosan megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a vele való további együttműködést vagy a Klaszter céljának elérését nagymértékben veszélyezteti, mégpedig a kizárásra okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kizárásra okot adó körülmény bekövetkezésétől számított 3 hónapon belül. Bármely tag a rendkívüli felmondásra szolgáló okot, annak bekövetkezéséről való tudomásszerzést követő 15 napon belül, de legkésőbb az ok bekövetkezésétől számított 3 hónapon belül írásban, tértivevényes küldemény útján bejelenti a Klasztermenedzsernek és közvetlenül megküldi Klaszter Bizottsági Elnöknek. A Klaszter Bizottság a bejelentés átvételét követő 15 napon belül az érintett tag bevonásával egyeztetést köteles lefolytatni. A kizárással érintett tagnak az ülésről önhibájából történő távolmaradása a kizárási jog gyakorlását és hatályosulását nem érinti. Az egyeztetés lefolytatását, illetve az egyeztetés lefolytatására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követő 15 napon belül gyakorolhatja a Klaszter Bizottság a kizárás jogát. Az egyeztetés bármely okból való elmaradása a kizárási jog gyakorlását és hatályosulását nem érinti. A kizárásról szóló határozatot a Klasztermenedzser tértivevényes küldemény útján megküldi az érintett tagnak. A kizárás az arról szóló értesítésnek az érintett által történő kézhezvételének napjától

23 hatályos. A postai úton megküldött, a tag kizárást tartalmazó határozatot a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés a címzettnek felróható okból vagy azért nem volt eredményes, mert a címzett az iratot nem vette át az a feladóhoz nem kereste jelzéssel érkezett vissza - a második alkalommal történő eredménytelen megküldést követő 5. munkanapon a kizárást tartalmazó határozatot kézbesítettnek kell tekinteni. A Klaszter tag a kizárása esetén köteles a kötelezettségszegő magatartásával a Klaszternek (Befogadónak) okozott kárt megtéríteni. Tagsági jogviszonya bármely okból történő megszűnése vagy megszűntetése esetén a tag nem követelheti a Klaszter illetve a Befogadó részére teljesített szolgáltatásainak (pénzbeli, természetbeni) visszatérítését, illetve a Klaszterrel szemben semmilyen egyéb anyagi igényt nem támaszthat. VIII. A KLASZTER MEGSZŰNÉSE ÉS MEGSZŰNTETÉSE VIII.1. A Klaszter megszűnése Megszűnik a Klaszter: Ha a tagok száma 1-re csökken. VIII.2. A Klaszter megszüntetése Ha a Klaszter Bizottság egyhangú határozatával elhatározza a Klaszter megszüntetését. Jelen SZMSZ érvényessége megkezdődik, ha az Alapítók jelen Szervezeti és Működési Szabályzatot átolvasás és egymás felé igazolt egységes értelmezést követően (SZMSZ elfogadási NYILATKOZAT), mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt, 6 eredeti példányban, helybenhagyólag írják alá. Pécs,

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EURÓPA EGÉSZSÉGÜGYI KLASZTER LÉTREHOZÁSÁRA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EURÓPA EGÉSZSÉGÜGYI KLASZTER LÉTREHOZÁSÁRA EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EURÓPA EGÉSZSÉGÜGYI KLASZTER LÉTREHOZÁSÁRA Jelen Együttműködési Megállapodás célja, hogy a Tagok szabályozott szervezeti keretek között rögzítsék a megalakulás és a működés

Részletesebben

MAGYAR KÖLTSÉG OPTIMALIZÁLÓ KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSOKKAL, EGYSÉGES SZERKEZETBEN

MAGYAR KÖLTSÉG OPTIMALIZÁLÓ KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSOKKAL, EGYSÉGES SZERKEZETBEN MAGYAR KÖLTSÉG OPTIMALIZÁLÓ KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSOKKAL, EGYSÉGES SZERKEZETBEN I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Általános ismertető/helyzetkép/célok A Klaszter fő célkitűzése, hogy

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT I. PREAMBULUM

ALAPÍTÓ OKIRAT I. PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT I. PREAMBULUM "A Special Pécs egy klaszter a Pécsett és vonzáskörzetében élő fogyatékos emberekért. Egy összefogás, amelyet a fogyatékos-ügyben érdekelt szervezetek, cégek és magánszemélyek

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA KIK azonosító: 135 006 OM- azonosító: 032 496 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06-29- 335-164; e-mail: iskola@ecser.hu A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Előterjesztő: Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető-főszerkesztője Ózd, 2016. április 28. Ózd

Részletesebben

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács Intézményi Tanács Köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény) 73. (3) Az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje I. A Javadalmazási Bizottság jogállása A Javadalmazási Bizottság az Igazgatóság által létrehozott, folyamatos működésű bizottság, mely segíti a vezérigazgató

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E Elfogadta az MKSZ Szakmai- és Versenybizottsága 2012. május 31-én Jóváhagyta az MKSZ Elnöksége 2012. július 3-án 2 Az MKSZ

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk

Részletesebben

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: 1.2. Az egyesület székhelye: 1.3. Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. számú módosítás 2016.03.15. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Osztályszövetség neve: Nautic370Run Osztályszövetség. Az osztály kommunikációs

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 2015. március 24. A MOL Magyar Olaj- és

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztály

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztály Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztály Budapest, 1121 Költő u. 21. Szervezeti és Működési Szabályzat 1. A szakosztály megnevezése, jelképe: A szakosztály magyar neve: Magyar

Részletesebben

A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje

A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: "Társaság") Igazgatótanácsának (a továbbiakban:

Részletesebben

Postás Tagozat tagozati szabályzata

Postás Tagozat tagozati szabályzata Postás Tagozat tagozati szabályzata Dátum: 2012. december 12. 1 Az OTP Országos Egészségpénztárnak azon tagjai, akik a Postás Egészségpénztár beolvadásának következtében lettek az OTP Országos Egészségpénztár

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Kardhordó Kálmán (a volt 508-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola 1958-tól 1996-ig tanára) ( új név: Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola) ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek

Részletesebben

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39., cégjegyzékszám: 13-10-041236) ("Társaság") 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

BÉKÉSCSABAI REGIONÁLIS. Turisztikai Klaszter

BÉKÉSCSABAI REGIONÁLIS. Turisztikai Klaszter BÉKÉSCSBI REGIONÁLIS Turisztikai Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzata 2011. május Általános Rendelkezések Ez a dokumentum a Békéscsabai Regionális Turisztikai Klaszter, továbbiakban röviden Békéscsabai

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016. január 12... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata

Részletesebben

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata A Beszerzési Vezetők Klubja Szervezeti és Működési Szabályzata A Vezetőség elfogadta: 2016. március 25. A Tagság megszavazta és egyben életbe lépett: 2016. április 06. BVK-SZMSZ 20160406.final 1/8 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre 6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Értéktárának működéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA 1999. május 27. Módosítva: 2004. november 19. 2009. november 30. 2017. március 07. egységes szerkezetbe foglalva 1 2 A L A P S Z A B Á L Y A társadalmi

Részletesebben

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG Iktatószám: VI/B. 186/2017. Iktatószám: VI/B. /2018. A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)

Részletesebben

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGA 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6.

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGA 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6. BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGA 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6. Ikt. sz.: 3/2015. Mell.: 1 db Ügyrend Véleményező: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

Részletesebben

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ A 2018. MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE EBT. VEZETŐSÉGE 2018. ÁPRILIS 24. 1 1/1 A közgyűlés hatáskörébe tartozik:

Részletesebben

1.2. az egyesület székhelye: 3200 Gyöngyös, Nap utca 2. A ép.1 a.

1.2. az egyesület székhelye: 3200 Gyöngyös, Nap utca 2. A ép.1 a. 1.oldal Apró Lépések Egyesület ALAPSZABÁLYA Módosításokkal Egységes Szerkezetbe Foglaltan Alulírott tagok a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

A Felügyelő Bizottság feladatai

A Felügyelő Bizottság feladatai I. A Felügyelő Bizottság feladatai A Felügyelő Bizottság feladata a Társaság ügyvezetésének ellenőrzése, munkájának szakmai támogatása, a tulajdonos érdekeinek védelme. Ennek érdekében ellenőrzi a társaság

Részletesebben

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. 2.. 3.. Az Osztályszövetség célja: 4.. Az Osztályszövetség tagja:

A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. 2.. 3.. Az Osztályszövetség célja: 4.. Az Osztályszövetség tagja: A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. Az Osztályszövetség arra törekszik, hogy a magyar 40-es hajóflotta önálló versenyosztályként az MVSZ-szel együttműködve,

Részletesebben

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról

Részletesebben

László Károly Háztartási Gépeket Gyártó, Fejlesztő, Forgalmazó és Beszállítói Szervezetek Együttműködési Klaszter SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

László Károly Háztartási Gépeket Gyártó, Fejlesztő, Forgalmazó és Beszállítói Szervezetek Együttműködési Klaszter SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA László Károly Háztartási Gépeket Gyártó, Fejlesztő, Forgalmazó és Beszállítói Szervezetek Együttműködési Klaszter SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jászberény, 2011. május 6. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A DÉL-KOM Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosítása és taggyűlési

Részletesebben

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság

Részletesebben

A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Jelen ügyrend meghatározza az Őrmester Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H-1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. (a továbbiakban: Társaság) 2013. február

Részletesebben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

INNOVATÍV TURIZMUS KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA A KLASZTER ALAPADATAI, JOGÁLLÁSA

INNOVATÍV TURIZMUS KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA A KLASZTER ALAPADATAI, JOGÁLLÁSA INNOVATÍV TURIZMUS KLASZTER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA mely elfogadásra került 2011. március 10.- én Szolnokon, a Szolnoki Főiskola Campus Főépületében az Innovatív Turizmus Klaszter alakuló Közgyűlésén,

Részletesebben

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1.

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1. MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA Budapest, 2005. április 1. Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS [Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről, Ják község Önkormányzata (9798 Ják, Kossuth L. u. 14. sz. képviseli Szemes

Részletesebben

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tudományos Bizottság Ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: EHÖK) Tudományos Bizottsága (továbbiakban:

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felügyelő

Részletesebben

MŰKÖDÉSI REND KÓRHÁZI FELÜGYELŐ TANÁCS. MAGYAR HONVÉDSÉG HONVÉDKÓRHÁZ Szakterület:

MŰKÖDÉSI REND KÓRHÁZI FELÜGYELŐ TANÁCS. MAGYAR HONVÉDSÉG HONVÉDKÓRHÁZ Szakterület: Költségvetési szerv megnevezése: Magyar Honvédség Honvédkórház Rövidített megnevezése: Honvédkórház Angol nyelvű megnevezése: Military Hospital Tartalomjegyzék 1. Megnevezés 2. Székhely 3. Tevékenysége

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Felügyelő Bizottságának Ügyrendje Budapest, 2016. április 26. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ)

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat I. Általános rész 1.1. A Közalapítvány alapítása: A Közalapítványt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése alapította a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F alapján, a 19/2001.

Részletesebben