A manipuláció jelenségének értelmezése különböző fordítási gyakorlatokban. szemináriumi dolgozat

Átírás

1 Dr. Józan Ildikó A fordítás mint interkulturális transzfer BMA MAGDIR 462:2 A manipuláció jelenségének értelmezése különböző fordítási gyakorlatokban szemináriumi dolgozat Csáder Nikolett Eötvös Loránd Tudományegyetem Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék Irodalom- és kultúratudomány mesterszak , tavaszi félév

2 NYILATKOZAT Kijelentem, hogy a dolgozat saját munkám eredménye. A szöveg hivatkozás nélkül átvételeket nem tartalmaz. Budapest, aláírás

3 1. Bevezetés Jelen dolgozat témája a fordítás mint manipuláció, célja a manipuláció jelenségének értelmezése a fordítás és különösen a fordítás problematikájának tükrében. A téma általánosabb áttekintésén túl a fordítás alapvető problémáit érintve egy-egy speciális eset vizsgálatát, szakirodalmi áttekintését tűztük ki célul. Ennek értelmében a manipulációt különböző szempontok mentén vizsgáljuk, például hogy mit jelent ez a fordító és mit a befogadó oldaláról, mik az indítékok, a következmények és milyen hatásai lehetnek az olvasóra, a kultúrára, világképünk alakulására és az identitásképzésre. Az identitásképzés témakörénél előtérbe kerül a kultúrák fordíthatóságának, adaptálhatóságának problémája is, ezt röviden a gyarmatosítás folyamatával egybeeső fordítási gyakorlat kapcsán érintjük. Az ideológiai / politikai célzatú manipuláció bemutatása és értelmezése mellett a jobb megértést szolgáló manipulációval is foglalkozunk, valamint röviden a félrefordítás jelenségével, főképp azzal, hogy ez mennyiben hozható összefüggésbe a manipulációval. A félrefordítás mindennapjainkban is megjelenő probléma, ezért érdemesnek tartottuk legalább egyfajta áttekintő kérdésfelvetés erejéig foglalkozni vele. Nem törekszünk tehát arra, hogy a probléma minden vetületét tárgyaljuk, csupán arra térünk ki, ami szorosan köthető az előzőekben felvázolt témához. A fordításnak természetesen vannak olyan megkerülhetetlen kérdéskörei és problémái, amelyek óhatatlanul is belopják magukat azokba az értekezésekbe is, amelyek nem kimondottan a fordításelméletről szólnak. Ennek szellemében kis kitérőket teszünk a fordítást érintő általánosabb problémák felé, remélve, hogy ezek vizsgálata is közelebb vihet a manipuláció mibenlétéhez, vagy legalábbis némi érdekességgel szolgál mind a dolgozat témáját illetően, mind pedig általánosan. Értekezésünk a manipuláció fogalmát helyezi a középpontba és ezen keresztül kívánja vizsgálni a fordítás problémáit, így elsődleges feladatunk a fogalom magyarázata. 2. Manipuláció A manipuláció, legáltalánosabb értelmében, egyfajta befolyásolást jelent, amelynek többnyire kifejezetten az a célja, hogy megváltoztassa, irányítsa a viselkedést, a gondolkodást, az emberek attitűdjét, beállítódását vagy érzelmeit egy adott dologgal kapcsolatban. A manipulációnak nincs egyetlen kizárólagosan elfogadható magyarázata, több kommunikációs 1

4 modellen keresztül számos módon definiálták már. A különböző modellekből és definíciókból azonban összegyűjthetőek azok a jegyek, amelyek a prototipikus manipulációra jellemzőek. Ezek első sorban a manipulatív szándék meglétével, illetőleg a bizonyíthatatlansággal jellemezhetők. Mindkét jegy az információt közlőhöz kapcsolható, az első és legfontosabb manipulációra utaló jegy a manipulatív szándék megléte a közlő oldaláról. Ez azonban magában foglalja azt is, hogy a közlő (esetünkben később: a fordító) elrejt, illetve eltitkol valamit a befogadó elől, elsősorban természetesen manipulatív szándékát, de a nyelvet vagy kultúrát sértő tevékenységek elkendőzése is idetartozik, ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk a gyarmatosítás fordítási gyakorlatában. Ha a manipulációt a befogadó oldaláról vizsgáljuk, az a legfontosabb és ebben gyökerezik a probléma is hogy a befogadó csak következtethet arra, hogy manipuláció áldozata lett, bizonyítani ezt szinte lehetetlen. A manipulátor célja az, hogy az általa befolyásolt személy ne legyen tudatában valódi szándékainak; így a befolyásoló előzetes szándéka szerint történik a befogadás, anélkül hogy a befogadónak a leghalványabb sejtése lenne arról, hogy az adott témáról a megértésben létrejövő gondolatait tulajdonképpen nem szabadon irányítja. Kérdésesnek tűnik, hogy egy fordítást olvasva megérezhetjük-e a manipulatív szándékot, vagy rájöhetünk-e a manipulációra, hiszen ebben az esetben feltehetően akkor kezdünk gyanakodni, ha valami kirívóan nem illik a szöveg kontextusába, de utána nézni csak abban az esetben tudunk, ha ismerjük a nyelvet, amelyen az eredeti mű íródott, illetőleg az ahhoz tartozó kulturális kontextust. Természetesen ebben az esetben figyelembe kell vennünk az írás és az élőbeszéd közötti különbségeket is. Aczél Petra szerint a kommunikáció episztemikus normája ( ) az, hogy igaz és releváns információt hordozzon és közöljön. Ugyanakkor a hitet, meggyőződést megváltoztató funkció nem az információ igazságértékén, hanem olyan kommunikációján múlik, amely a kommunikátor érdekeit szolgáló hatás kiváltására alkalmas. Így a kommunikátor célja az, hogy az üzenetet a befogadó számára hihetőre formálja. A közlő számára a félreinformálás vagy hamis információ alkalmazása sokszor a legjobb mód arra, hogy szándékát véghezvigye (Taillard 2004: 247). 1 Az ilyen típusú kommunikáció a hatalom gyakorlásában mutatkozik meg a legexplicitebben, ezt az alábbiakban a gyarmati rendszer fordítási gyakorlatával kapcsolatban igyekszünk röviden bemutatni. 1 Aczél Petra: Új retorika. Közélet, kommunikáció, kampány, Pozsony, Kalligram,

5 3. Képek hatalma, a hatalom képei A következőkben elsősorban Mahasweta Sengupta elemzésére támaszkodunk, aki A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei című tanulmányában az indiai gyarmatosítás folyamatában vizsgálja a fordítási gyakorlatokat. Ezzel párhuzamban azt vizsgáljuk, hogy hogyan jelenik meg a kultúrák szembenállása napjaink vizuális kultúrájában, szűkebben: a filmben. Itt az ideológiai indíttatású, vagy még inkább a hatalmi viszonyokból eredő manipuláció kerül előtérbe, amelynek során a kultúrák fordíthatóságának, adaptálhatóságának kérdése is felmerül. Sengupta tanulmányában ez a Nyugat és Kelet szembenállásában, az angolok Indiáról kialakított képében jelenik meg 2, ezen kívül Rabindranath Tagore Nobel-díjas író saját műveiről készített fordításain keresztül mutatja be, miképpen manipulálta őket a költő annak érdekében, hogy azok megfeleljenek az angolul beszélő nyugati világ által ismert Kelet képének. Itt említhetjük a dezinformáció fogalmát is, amennyiben manipulatív információról beszélünk, mint olyan akcióról, amelyben a félrevezetni kívánt befogadóval úgy fogadtatják el a valóságnak a kibocsátó szempontjából kedvező leírását, mintha az biztos és ellenőrzött információ lenne. 3 A következő példában azonban valójában nemcsak arról van szó, hogy a fordítások által hamis képet alakítanak ki a befogadóban a forráskultúráról, hanem a forráskultúrának magának és akár a benne élő egyes individuumoknak is új identitást adhatnak, tehát adott esetben a saját magukról kialakított képüket is befolyásolhatja ez a gyakorlat. Ennek a folyamatnak az egyik legeklatánsabb irodalmi példája a mára már inkább gyerekkönyvvé vált Robinson Crusoe-történet, annak is főleg az a része, amelyben Robinson nevet és ruhát, ezáltal tehát új identitást ad a szigeten lakó idegennek. Fontos felismernünk, hogy a fordítások gyakorta különböző kényszerítő körülmények hatása alatt állnak, amelyek között megtalálható a hatalmi viszonyokból eredő manipuláció is, azzal a szándékkal, hogy a fordítás olyan képet alakítson ki a forrásnyelvi kultúráról (source culture), amely fenntartja vagy kiterjeszti a domináns csoport hegemóniáját (Lefevere 1990: 15-27). Valójában ezek a képek konstruálják a Másikról kialakított képzeteket, miközben létrehozzák a forrásnyelvi kultúra egy olyan identitását, amely a célnyelvi kultúra (target culture) számára a forrásnyelvi kultúrát reprezentálja. E képzetek egy olyan világ autentikus megjelenítésére szolgálnak, amely a célnyelvi kultúra fogalmai számára egyszerre távoli és 2 India brit kolonizációja a XVII. században kezdődött és a XVIII. század közepétől vált teljes értékű gyarmattá, a brit korona részévé. Sengupta tanulmánya a késő XIX. kora XX. századi viszonyokat tárja elénk. 3 Aczél Petra: Új retorika. Közélet, kommunikáció, kampány, Pozsony, Kalligram,

6 hozzáférhetetlen. E reprezentációk vagy átiratok természete és minősége, ennél fogva alapvető jelentőséggel bír általában a kritikai kultúrakutatás (cultural studies) és különösen a fordításelmélet (translation studies) számára. 4 A gyarmatosítás folyamatában különösen hangsúlyossá válik ez a folyamat, tekintettel arra, hogy a szövegeknek meg kell felelniük az uralkodó hatalom szándékának, így csak olyan szövegek kiválasztására kerülhet sor, amelyek illeszkednek a hatalom saját nyelvi hálójának már eleve meglévő diszkurzív paramétereihez. 5 Az uralkodó hatalom szándéka ilyen esetekben az, hogy a szövegek által is igazolja saját pozícióját, azaz hogy jogot formálhat az elnyomásra, az uralkodásra. Ez szorosan összefügg magával a kolonizációval, amelynek hatásait ma is érezhetjük, bár többnyire talán nem is szépirodalmi fordításokban, hanem éppen a kultúrák fordíthatóságának kérdésében. Erre elsősorban filmes példákat hozhatunk fel, amelyek úgy illeszkednek a tárgyalt témához, hogy a filmet jelen esetben többszörös fordításnak tekintjük, hiszen adott esetben irodalmat fordítanak filmre (adaptáció), a filmvilágon belül pedig kultúrákat fordítanak le, vagy át, úgy, hogy egy másik kultúra számára befogadható legyen. Az alábbiakban is kötődünk azonban a Nyugat Kelet-képe témához, valamint a Nyugat és Kelet szembenállásának reprezentációihoz. 6 A nyugati kultúra folyamatosan írja és átírja a mítoszait, ehhez szorosan kapcsolódik a Másik, az Idegen elutasítása. Ez a kultúra képtelen az idegent mint idegen kezelni, értelmezni, ezért vagy eltörli azt, vagy magához hasonlóvá teszi, mivel a Másikban gyakran valamilyen fenyegetést lát. Egy másik lehetőség, hogy az idegent egzotikumként kezeli, amely ilyen esetben tárggyá redukálódik. A 19. században kicsúcsosodó erőltetett ütemű gyarmatosítás folyamán a Nyugat igyekezett pacifikálni a világot 7, ezt motiválta a szociál-darwinizmus és a rasszizmus elmélete is, amely az idegen kiszorításának egyik lehetőségeként jelent meg. Napjainkban is találkozhatunk a kolonizáció retorikájával, elég, ha megnézünk néhány hollywoodi filmet, amerikai blockbustert, vagy éppen rajzfilmet, máris világossá válik, hogy továbbra sem szabadulhatunk a nyugati kultúra, civilizáció elnyomóként való megjelenítésétől, amely természetesen nem, mint elnyomó, uralkodó hatalom jelenik meg, hanem olyan kultúraként, amely a jót, a rendet képviseli, és amelyhez képest az Idegen szükségszerűen a félelmetes, vagy az egzotikus Másikként 4 Mahasweta Sengupta: A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei = A fordítás mint kulturális praxis, Jelenkor kiadó, Pécs, 2004, Uo., Az itt következő elemzés alapja az Imre Zoltán által az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a as tanév második félévében tartott Színház a kultúrában című kurzusának Film reprezentáció a Másik Nő témája 7 Jegyezzük meg, hogy ilyen irányú törekvések már az ókori Római Birodalom terjeszkedésekor megjelentek, lásd Julius Caesar De bello Gallico c. munkáját 4

7 reprezentálódik. Ehhez hozzá tartozik az a társadalmi gyakorlat is, hogy folyamatosan külső és belső ellenségeket gyártunk, nemi, vallási vagy etnikai hovatartozás alapján. Napjaink meghatározó médiumában, a filmben, az Idegen megjelenítése javarészt az indiánok és a kelet-európaiak kultúráját érinti. Ezek a világok úgy jelennek meg, mint amelyben nem uralkodnak törvények, nincs rend. A férfiak félelmetesek, a nők csábítóak, egzotikusak. Pontosan a hollywoodi filmek miatt, ezek a koncepciók és ítéletek beépülnek mind a nyugati, mind a keleti kultúra tudatalattijába, ezzel pedig visszafordíthatatlanul prekoncepciókat alakítunk ki egymásról. Ráadásul akár kisgyermek kortól fogva épülhetnek bennünk az előítéletek, gondoljunk például a megtörtént eseményeket feldolgozó Pocahontas (1995) című Disney-rajzfilmre. Az egész történet a nyugati hódítók szemszögéből konstruálódik, akik erősek, civilizáltak, övék a hatalom. Az indiánok vadak, félelmetesek, Pocahontas pedig egzotikus szépség, aki azonban a nyugati szépségideálnak megfelelő kinézettel rendelkezik (karcsú, izmos, hosszú hajú, magas). Ez a megjelenítés gyakorlatilag megfosztja saját testétől, hiszen nem egy indián lányt látunk, annak ellenére, hogy rézbőrű, fekete hajú, stb. Ami még érdekes lehet számunkra, hogy Pocahontas nyelvétől megfosztottá is válik, hiszen a hódítók nyelve a domináns, ezt mindenki el is fogadja, Pocahontas körülbelül a film első tíz percében meg is tanul angolul. Azt azonban már nem tárgyalja a rajzfilm, hogy a valóban létező powhatan törzset szinte teljes egészében kiirtották az odaérkező civilizált hódítók, tehát pl. a Disney-féle feldolgozásban is hasonló a gyakorlat, mint a gyarmatosítás korában keletkezett fordításoknál: szelektálnak az események és a szövegek között, ezáltal manipulálják a kultúrákról kialakult képet. Egy gyerekeknek szóló rajzfilmtől természetesen nem is várjuk el, hogy a kegyetlenség és a vérontás bárhogyan is megjelenjen benne, hiszen ez egyáltalán nem illik a mese álomvilágába, de egy felnőtteknek szóló élőszereplős filmtől akár jogosan várnánk el, hogy valóságosan mutassa be az eseményeket. Ennek ellenére a Pocahontastörténet filmváltozata, a 2005-ben készült The new world (Az új világ) című Terrence Malickfilm sem él ezzel a lehetőséggel, gyakorlatilag egy az egyben a Disney-féle feldolgozást követi, a dalbetétek nélkül. A további elemzés azonban messzire vezetne, ezzel a példával csak arra kívántunk utalni, hogy a kultúrák szembenállása továbbra sem szűnt meg létezni és ez szorosan köthető ahhoz, amiről Sengupta beszél, már említett tanulmányában. Sengupta több helyen említi, hogy a fordításoknak illeszkedniük kell a forráskultúráról már eleve kialakított képhez, ám ezt a képet is csak a fordításokon keresztül pozícionálja, a tanulmány arról nem szól, hogy hogyan alakult ki a már eleve adott Kelet-kép, amikhez a fordításoknak idomulniuk kell. Feltételezzük, hogy a már létező, több száz éven át az ókori 5

8 görög írásokból és Marco Polo beszámolóiból táplálkozó Kelet-kép sem a valóságos Indiaként él a Nyugat tudatában, de akkor ki az, aki tudja, hogy milyen a valódi India? Ha eltekintünk a manipulatív szándéktól, akkor mennyiben kapunk valóságos képet a kultúráról, a költészetről, irodalomról egyszerű befogadóként? Már az is kérdéses, hogy egyáltalán eltekinthetünk-e bármikor magától a manipulációtól, hiszen a nyugati kultúrában szocializált és itt élő emberek nagy része csak híradásokban, filmekben látja a másik kultúrát. Véleményünk szerint itt is többszörös fordítás történik, és ezen keresztül jut el hozzánk az információ. Például egy riportnál, vagy tudósításnál már a készítők is szelektálnak, mind a témákban, mind azokon belül, ezután az eseményeket saját maguk számára lefordítják, vagy átfordítják, ezt az egyes egyének szocializációja, olvasottsága is meghatározza, majd ebből összeáll valami, amit adott esetben nyelvileg is fordítanak (pl. külföldi tudósítások átvételekor) és csak ezután kerül a nézőhöz, aki a befogadás során önmaga számára lefordítja a látottakat. Kérdésfelvetéseink itt arra irányulnak, vajon lefordítható-e egyik kultúra a másikra, és ha igen, ez hogyan és mennyiben felel meg az úgynevezett valóságnak. A fenti példákból úgy tűnik, hogy ez a gyakorlat magában rejti a manipuláció, vagy csúsztatás lehetőségét, de természetesen a probléma gyökere már abban a kérdésben is megtalálható, hogy vajon nem manipuláció-e minden fordítás, tekintetbe véve, hogy egy fordítás soha nem ugyanaz, mint az eredeti szöveg; ha fordításról beszélünk egyben mindig átírásról is beszélhetünk. Sengupta a következőket írja a már általunk is említett szelektálásról: Az uralkodó kultúra számára elfogadható identitás kialakításakor a fordító csak olyan szövegeket válogat ki és ír át, amelyek megfelelnek annak a képnek, amelyet a célnyelvi kultúra a forrásnyelvi kultúráról alakított ki; az átírás gyakorlata egyben nagyfokú manipulációval és egyszerűsítéssel jár, amihez a fordító a kulturális központ elismerésének elnyerése érdekében folyamodik 8 Ezáltal korlátozzák azoknak a szövegeknek a diskurzusba való bekerülését, amelyek nem illeszkednek a Másikról létrehozott korábbi elképzelésekhez. Itt kizárólag a kultúrának ez az egységes és homogén szemlélete tételeződik legitimként, a forrásnyelvi kultúra vagy alávetett kultúra egységesül, sokfelé pedig elhalványodik, így egyfajta kirekesztési folyamat megy végbe; részben ezt taglaltuk fentebb, a kolonizáció folyamatának, eljárásainak és retorikájának leírásakor. Sengupta a továbbiakban is azt vizsgálja, hogy az angolok hogyan alkottak meg egy bizonyos képet Indiáról, azáltal hogy szelektáltak a fordításra szánt szövegek között, majd 8 Mahasweta Sengupta: A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei = A fordítás mint kulturális praxis, Jelenkor kiadó, Pécs, 2004,

9 Rabindranath Tagore saját műveiről készített fordításait elemzi, hogy megmutassa, miképp manipulálta azokat a költő annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a Kelet az angolul beszélő nyugati világ által ismert képének. Az indiai kultúrát érintő átiratokat alapvetően a primitív ártatlanság, az egyszerűség, a természetesség és a miszticizmus valamint a spiritualitás eszméi jellemezték. Ezek voltak azok a területek, ahol az elnyomás biztonsággal fenntartható, a gyarmatosító misszió pedig igazolható volt. 9 Korábban már utaltunk rá, hogy ebben az esetben a szövegek célja az, hogy fenntartsák és igazolják az elnyomó hatalom domináns pozícióját, a lecsupaszított, ékeitől megfosztott manipulált szövegek (itt többnyire versfordítások) pedig pontosan ezt szolgálják; azokat a képeket és metaforákat, amelyek nem a naiv ártatlanság és egyszerűség képét támasztják alá, leegyszerűsítik, vagy egész egyszerűen kihagyják a fordításokból. Ezáltal természetesen jó ideig nem láthattuk ezeknek a költeményeknek a valódi értékét. Egy másik fontos kérdés a gyarmatosítás korában az identitás alakulásának és befolyásolásának kérdése, azaz hogy hogyan határozzák meg identitásunkat és világképünket a fordítások. A következőkben ismét Sengupta példáját használjuk, Tagore saját verseiből készült fordításaival kapcsolatban. Ami különösen érdekes ebben a példában az az, hogy Tagore saját verseinek fordítása közben eljut a fordítás egyik legelemibb problémájához is; igen érdekesen és tanulságosan ír erről: Bárcsak eredetiben, bengáli nyelven tudnák olvasni [a verseimet]. Az angol nyelvű fordításaim már nem ugyanazok. Minden országnak megvan a maga kifejezési szimbolikája. Így aztán a fordítás során új képeket keresek (Rabindra Bhavana archívum). 10 Több szempontból is érdekes ez az idézet, hiszen tudjuk, hogy a nyelvek különbözőek és hogy az egyes nyelvek más-más lehetőségekkel rendelkeznek a kifejezés terén, mégis érdekes belegondolni, hogy itt voltaképpen a fordítás lehetőségeiről, szükségességéről és talán létjogosultságáról is beszélünk, amikor ismét oda lyukadunk ki, hogy az eredeti mű és a fordítás nem ugyanaz a szöveg. Ez egyszerre könnyen belátható, mindazonáltal nehezen befogadható tény, amit csak elfogadni lehet, hiszen amennyiben így gondolunk a fordításra, nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk, hogy ez hozzátartozik természetéhez. A másik érdekes kérdés Tagore verseivel kapcsolatban, hogy önszántából annak a képnek kíván megfelelni, amit a Nyugat erőltet a Keletre, tehát arról is van szó, hogy olyan képhez illeszkedik, amely részben maga is fordítások során jött létre, önmagát is ehhez idomítja, ebbe a képbe, vagy képzetbe fordítja bele magát. Ahogyan Tagore 9 Mahasweta Sengupta: A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei = A fordítás mint kulturális praxis, Jelenkor kiadó, Pécs, 2004, Uo.,

10 fogalmaz: Valójában le kell fordítanunk önmagunkat különben nem értenek meg minket, vagy ami még sokkal rosszabb, félreértenek 11 Ebből talán arra is következtethetünk, hogy azért döntött úgy, hogy saját maga fordítja a verseit, mert ezáltal ő maga értelmezi a költemények kontextusát, nem kell azzal a félreértéssel számolnia, ami esetlegesen akkor jön létre, ha például egy angol anyanyelvű fordító próbálja meg visszaadni műveit. Természetesen felmerül a kérdés, hogy mi volt a célja ezekkel a fordításokkal. Olybá tűnik, hogy saját kultúrájának közegén kívül is szeretett volna elismerést szerezni, legalábbis ezt olvassuk egy kiadatlan levelezésében, amelyet Sengupta is idéz. 12 A Thomas Sturge-Moore-nak írt levél számos tanulsággal szolgál a fordítás problémáit illetően; Tagore megrendítő őszinteséggel reflektál saját fordítói gyakorlatára: Már nem vagyok fiatal és bőségesen volt időm arra, hogy ráébredjek, mennyire hiábavaló, ha valaki saját természetes közegén kívül akar elismerést szerezni. A nyelvek féltékeny uralkodók, és ritkán adnak az utazónak útlevelet, hogy szigorúan őrzött határaikat átlépjék. ( ) Bármennyire jól sikerült legyen is a fordítás, mégsem lehet más, mint táncnak akrobata mutatvánnyá való átváltoztatása, mely legtöbb esetben árulást követ el az eredeti méltósága ellen. ( ) Ami engem illet, soha nem kellett volna műveimmel az önök dicsőséges birodalmába betolakodnom, idegen szentélybe helyeznem és önöknek ismerős hamis gesztusokkal felruháznom őket. 13 Sengupta szerint olyan erős volt a reprezentáció hatalma, hogy még egy olyan zseni, mint Tagore is kénytelen volt alávetni magát az angolok által kialakított Kelet-képnek és hiába ismerte fel élete vége felé, hogy nincs értelme a gyarmatosítók megszabta kategóriák szerint fordítani, tényleges versfordításai során már nem tudott másképp tenni, ahogy mi is a létrehozott és táplált kulturális sztereotípiák foglyai maradunk. 4. Manipulált mesék A továbbiakban a gyerekeknek szóló könyvek fordításait és a bennük megjelenő manipulációt vizsgáljuk röviden, mivel már fentebb is utaltunk a gyerekeknek szóló művek és a manipuláció kapcsolatára a Pocahontas Disney-féle feldolgozása kapcsán. Látni fogjuk, hogy részben itt is az ideológiák játszanak szerepet a manipulációban, ami különösen érdekes 11 Mahasweta Sengupta: A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei = A fordítás mint kulturális praxis, Jelenkor kiadó, Pécs, 2004, Uo., Uo.,

11 lehet bármilyen gyermekeknek szóló könyv kapcsán. Vizsgálatunk áttekintő jellegű és főként Vándor Judit tanulmányára hagyatkozik. 14 A gyerekkönyvekről elsőre az juthat eszünkbe, hogy a szórakoztatáson kívül tanítani is akarnak, így viszonylag rövid úton eljuthatunk az elmélkedésben a manipuláció fogalmához. Ha valami nevelési célzattal jön létre, legyen az akár szépirodalmi mű vagy film, egyértelműen benne rejlik a befolyásolás lehetősége. Ráadásul egyes felnőtteknek írott könyvekből évek múltán gyerekeknek szóló könyvek lesznek és mára már a kánon is így tartja őket számon; mint például a Robinson Crusoe-t, vagy A kis herceget. A felnőtt irodalom kialakulásának egy adott szakaszában, rendszerint a nemzeti irodalmak megszületésekor (vallásos irodalom, középkor alkonya, reneszánsz eleje) az irodalmi fordítás feladatának a kultúraközvetítést, új irodalmi modellek meghonosítását, új értékek megismertetését tűzte ki célul, miközben egy adott ideológia közvetítésének didaktikus eszköze is volt. Idővel ez a felfogás kikopott a felnőtt irodalmi kánonból, de erősen tartotta magát a gyerekirodalomban. 15 Meglátásunk szerint Vándor Judit megállapítása ezen a ponton azzal hozható kapcsolatba, hogy bizonyos felnőtteknek szóló könyvekből lettek gyerekkönyvek. Feltehetően nem írták át őket, csak a kánonban és a könyvtárakban kaptak másik helyet, így pl. a Robinson Crusoe-t most már a gyermekkönyvtár polcain találjuk, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mondanivalója is változott volna. És vajon a könyvtári elrendezés nem manipulálja rögtön a befogadót? Hiszen keretbe helyezi a művet, azzal hogy egy bizonyos kategória alá sorolja be, így feltehetően máris bizonyos előfeltevésekkel és elvárásokkal fogunk neki az egyes szövegek olvasásának. A gyermekkönyvekben megjelenő ideológiai indíttatású manipuláció elsődlegesen azért is rejt magában veszélyt, mert a gyerekek nagyon fogékonyak, könnyen tanulnak és mivel már csak életkoruknál fogva sem rendelkeznek sok tapasztalattal az őket körülvevő világról, természetesen egy bizonyos korban a felnőttek által mondott és leírt dolgok határozzák meg gondolkodásukat, vagy legalábbis tudatalattijukban elraktározódnak az olvasottak, vagy hallottak. A hallottak kapcsán ki kell térnünk arra is, hogy gyermekkönyvek esetében ismét a többszörös fordításig jutunk, amennyiben azt nézzük, hogy valószínűleg a szülő olvassa fel a kisgyereknek (egy bizonyos korig), többszörös a fordítás, hiszen egy fordításban megjelent műnél számításba kell vennünk, hogy azt először lefordítja a fordító, majd ezt interpretálja a szülő, aki felolvas gyermekének. Itt megint utalunk arra is, hogy a fordítás elvontabb értelmében azt is jelenti, 14 Vándor Judit: Magyarázatok az ideológiai jelenlétre a fordított gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó szakirodalomban. Az interneten: 15 Uo. 9

12 ahogyan leképezzük a világ eseményeit a magunk számára, ezen kívül látnunk kell, hogy a szülő egyfajta szűrőként is működik, az ő olvasottságán és tájékozottságán múlik, hogy mi az, amit a gyermeknek felolvas, így itt is megjelenik a szelektálás mozzanata. Vándor Judit kétféle manipulációt különít el a fordító munkájában: A szöveget manipuláló fordító alapvetően kétfajta társadalmi elvárásnak eleget téve végzi a munkáját: az egyik a morális elvárás, ha ennek szellemében fordít, a szöveg egyértelműen ideológiai nevelőeszközként funkcionál; a másik a szövegértési elvárás, nevezetesen, hogy a fordított szöveg megfeleljen az olvasó megértési szintjének, szövegértési kompetenciájának (Shavit 1986). A fordító az első esetben ideológiai alapon manipulálja, adaptálja a szöveget, átír, kihagy, esetleg beleír; a második esetben is hasonló módszerekkel, de más indíttatásból, a befogadás megkönnyítése érdekében dolgozik. 16 A jobb érthetőséget célzó manipuláció talán nem a szó hagyományos értelmében számít befolyásolásnak, de ebben a mozzanatban is jelen van a szándékoltság, ami a manipuláció egyik fő jellemzője. Gyermekkönyvek esetén persze érthető, hogy szükség lehet erre a jó szándékú manipulációra. Ezt azonban inkább abban az esetben tartjuk lehetségesnek, ha a kulturális különbségek miatt kell valamit másképp fordítani, pl. közismert szólás-mondásokat, vagy csak az adott kultúrára jellemző valamilyen gyermeknyelvi vagy egyéb kifejezéseket, amiket feltehetően a célnyelvi kultúra hasonló kategóriájú fogalmával helyettesítenek. A nevek átírása is idetartozik, így hívhatják a becsületes nevén Micimackónak nevezett medvét Kovács Jánosnak (eredetileg Mr. Sanders van a névtáblára írva, de az sem biztos, hogy ez a név valóban Micimackót jelöli és nem az odú előző lakóját). A névátírásra azonban léteznek kevésbé érthető példák is, a Harry Pottersorozat egyes szereplőinek neve és egyes gyűjtőnevek ugyanis ugyanúgy semmi értelmeset nem jelentenek angolul, mint magyarul, a fordító mégis szükségesnek érezte a magyarítást (legalábbis a magyar nyelvtan szabályait alkalmazza az átírások során és a kiejtést is ehhez igyekszik igazítani) 17. Itt ugyancsak kérdéses, hogy hová soroljuk a regénysorozatot, a mágikus-fantasztikus történeteknél ez feltehetően soha nem egyértelmű, talán annyit sejthetünk, hogy ez nem a tipikus, felolvasásra szánt esti mese. Érdemes felfigyelnünk rá, hogy Vándor Judit is bevezeti az adaptáció fogalmát a fordítással kapcsolatban és a későbbiekben meg is magyarázza ezt, arra hivatkozva, ami már itt is említésre került, hogy a fordítást értelmezhetjük adaptációként is, amennyiben azon az 16 Vándor Judit: Magyarázatok az ideológiai jelenlétre a fordított gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó szakirodalomban. Az interneten: 17 Lásd pl. Hufflepuff-Hugrabug, muggle - mugli 10

13 állásponton vagyunk, hogy a fordítás gyakorlatában a fordító újraírja a forrásnyelvi szöveget, így az soha nem azonos az eredetivel. Az előző pontokhoz kapcsolva itt ismét érdemes Vándor Judit tanulmányából idéznünk, mivel a tanulmánynak ez a része szorosan kapcsolódik jelen dolgozat állításaihoz és kérdésfelvetéseihez: minden fordítás magában foglalja a forrásnyelvi szöveg bizonyos célból történő, bizonyos fokú manipulációját (Hermans 1985: 11). Tudomásul kell venni, hogy az eredeti első szöveg, és a fordítás, a második szöveg nem lehet ugyanaz, hiszen a fordítás során a fordító mindenképpen (jó és rossz értelemben is) manipulálja a szöveget (Oittinen 2006), ilyen értelemben minden fordítás egyben adaptáció is, illetve magában foglalja az adaptációt, hiszen a fordítás maga mindig tartalmaz változtatást és honosítást. 18 A honosítással kapcsolatosan ismét visszakanyarodtunk a szociális és kulturális determináltság témaköréhez, amely meghatározó elemként tűnik fel olvasmányélményeinkben, hiszen ezek alakítják a befogadásunkat, de ugyanígy a fordításban is nagy szerepe van, tehát mind a fordító, mind a befogadó oldaláról fontos vizsgálnunk. A gyermekirodalomban olyan szinten is nagy szerepe van a kulturális meghatározottságnak, hogy a különböző nemzetek eltérő nevelési és társadalmi normákkal rendelkeznek. Bármennyire lojális legyen is fordító, a viszony közte és a befogadó között mindenképpen aszimmetrikus. Az aszimmetrikus viszony kifejezést a fordító és a befogadó közti viszony jellemzésére Venuti vezette be a fordítástudományba (Venuti 1995: 93). Minden fordítás alapvetően etnocentrikus, mert a fordító nem képes elszakadni saját kulturális hagyományaitól, hiszen nem két kultúra közti határmezsgyén, a senki földjén áll, épp ellenkezőleg: saját kultúrájában vannak a gyökerei, mindössze arra van lehetősége, hogy hozzáférjen a máshoz Félrefordítás manipuláció? A félrefordítás mindennapi életünkben is jelen lévő probléma, nemcsak az irodalommal, szépirodalommal hozható kapcsolatba, sokszor egyszerű használati utasításokon sem tudunk kiigazodni, még akkor sem, ha azokat saját nyelvünkön olvassuk. Megjegyezzük azonban, hogy a használati utasítások fordítását rendszerint gépi fordítóval végzik, és míg pl. a google translate szótárként relatíve használható, kontextuális 18 Vándor Judit: Magyarázatok az ideológiai jelenlétre a fordított gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó szakirodalomban. Az interneten: 19 Uo. 11

14 szövegfordításra - legalábbis magyar nyelven - egyelőre alkalmatlan. A félrefordítás gyakran nem-értéshez, vagy félreértéshez vezet, így, bár nem közvetlenül, de beszélhetünk bizonyos mértékű, vagy bizonyos típusú manipulációról. Ebben az esetben is a befogadó manipulációjáról lehet szó, hiszen a félrefordított szöveg adott esetben teljesen más értelmet ad vissza, mint az eredeti, ez pedig befolyásolja a befogadót, különösen azt, aki a kontextusból sem tudja kihámozni a mondanivaló valódi értelmét, jelentését, esetlegesen azért, mert hiányában van azoknak az ismereteknek, amik olykor elengedhetetlenek a megértés, értelmezés szempontjából. Különösen fontosnak tűnnek ebben az esetben a különböző kulturális ismeretek, szokások és az a környezet, amelyben szocializálódtunk. Természetesen itt is beszélhetünk az egyes emberek műveltségéről, olvasottságáról; ezek a tényezők ebben az esetben is meghatározzák a befogadást. Azonban a fordító szempontjából is elengedhetetlen a fent említett tényezők vizsgálata, hiszen például a félrefordítás a rossz nyelvtudáson kívül gyökerezhet abban is, hogy a fordító nem jártas a forráskultúrában, esetlegesen saját kultúrájának bizonyos rétegeiben (pl. popkultúra) sem. Kérdésesnek tűnhet a félrefordításban rejlő manipuláció, amennyiben a fordító oldaláról vesszük górcső alá, hiszen a manipulációban javarészt valami szándékoltság van jelen. A félrefordítás ugyan nem szándékos és a benne rejlő manipuláció sem az, hiszen ha így lenne, akkor nem félrefordításról beszélnénk, de a befogadót manipulálja, amennyiben az csak a fordításra támaszkodik, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az olvasó nyelvi korlátok vagy más okok miatt esetleg meg sem tudja nézni az eredeti szöveget, akkor sem, ha szükségesnek érzi. A félrefordítás témakörében egy példával foglalkozunk röviden, E. L. James Fifty shades of grey (A szürke ötven árnyalata) című regényével. A kötet magyar fordítása igen hírhedtté vált a félrefordítások miatt, különösen sokat foglalkoztak vele a különböző közösségi oldalak. Főleg a fordítás utóélete érdekes, és maga a jelenség, ahogyan pl. a fordítóval készült interjú 20 után a magyar netezők között elindult az úgynevezett mémgyártás, amelynek lényege, hogy a fordítóról, Tótisz Andrásról készült fotón felülre valamilyen angol szöveget írnak, majd a kép alján ugyanennek a direkt kitekert és borzalmas tükörfordítással átírt megfelelője szerepel, így, ha csak egy rövid időre is, de divat vált a félrefordításból, százával készültek a Tótisz mémek

15 Jelen esetben nem egyértelmű, hogy mi is történt a fordítás alatt, de néhol úgy tűnik, hogy a fordító nincsen tisztában egyes kulturális jelenségekkel. A szürke ötven árnyalatának magyar fordításában az egyik leghírhedtebb példa, hogy a fordító összekeverte egy zenekar nevét és egy rajzfilm címét. Az autóban utazó szereplők a Kings of Leon zenekar egyik számát hallgatják, Tótisz András fordításában viszont az Oroszlánkirály szól. Semmi nem indokolja ezt a fordítást, és még ha a fordító nem is ismeri a zenekart, a kontextusból sejtenie kellett volna, hogy az Oroszlánkirály sehogyan sem illik a képbe, ahogyan ez jó néhány olvasónak fel is tűnt, majd amikor napvilágra került ez a fordítói hiba, a teljes regényből elkezdték kigyűjteni a hasonló félrefordításokat, amelyekből sajnos akad még jó néhány. Az Oroszlánkirály-példa: "Eklektikus az ízlésem, Anastasia, Thomas Tallistól az Oroszlánkirályig. A hangulatomtól függ. És neked? - Nekem is. Bár nem tudom, kicsoda Thomas Tallis. Egy pillanatra felém fordul, magamon érzem a tekintetét, de máris az utat figyeli. - Tizenhatodik századi brit zeneszerző. Tudor-kori templomi kórusmuzsika. - Rám vigyorog. - Tudom, hogy nagyon ezoterikusnak hangzik, de varázslatos. Lenyom egy gombot, és az oroszlánkirály kezd énekelni. Hmm... ezt ismerem. - Lángoló szex." A félrefordításokra szakosodott Leiter Jakab blog 21 is sokat foglalkozott az esettel, több bejegyzést is szánt a regénynek, így elég terjedelmes gyűjtés áll a rendelkezésünkre. Az Oroszlánkirály-példában feltehetően a populáris kultúra hiányos ismeretéről van szó, hiszen a Kings of Leon egy napjainkban népszerű együttes, az Oroszlánkirály pedig egy Disney-rajzfilm. Más példák arról árulkodnak, hogy a fordító nem rendelkezik megfelelő szintű nyelvtudással: But if you work so hard, what do you do to chill out? De ha olyan keményen dolgozik, mivel hűti le magát? A chill ugyan lehűlést, hideget, fagyot jelent, de a chill out kifejezést magyarul lazításnak lehetne fordítani. A félrefordítás adott esetben érthetetlenné teszi a szöveget, vagy félrevezeti az olvasót, arról nem is beszélve, hogy az olvasó megérdemli, hogy egy élvezetes, olvasmányos, jól lefordított könyvet kapjon, különösen akkor, ha egy nemzetközi bestsellerről beszélünk. Kérdéses, hogy a célközönségnek, a feltételezett olvasónak feltűnnek-e ezek a hibák, de ha feltűnnek, akkor a fordítás nem érte el a célját, hiszen az egyetlen, amit ilyenkor tehetünk, hogy megnézzük az eredeti szöveget, viszont nem elvárható a befogadótól, hogy tudjon pl. angolul regényt olvasni. Miért is kellene angolul tudnia, ha magyarul is elérhető a könyv, amit el kíván olvasni?

16 Sok esetben ( ) nem a befogadó valós igényének kielégítése lebeg a fordító szeme előtt, noha az etikus fordítónak ez lenne a kötelessége (Oittinen 2000), hanem a vélt vagy kívánatosnak tartott igényeknek való megfelelés, illetve azok megteremtése (Mazi-Leskovar 2003; Thomson-Wohlgemuth 2006). 22 A befogadó legelemibb valós igénye az lenne, hogy saját nyelvén tudjon olvasni egy olyan regényt, amit más nyelven írtak és számára így nem hozzáférhető. A vélt vagy kívánatosnak tartott igényeknek való megfelelés ismét a manipulációhoz vezet, A szürke ötven árnyalatának esetében azonban azt sem tudjuk megállapítani, hogy a fordító vajon kit, milyen olvasót képzelt maga elé a regény fordításakor, hiszen a valós igényeknek azért nem felel meg a könyv, mert nem azt olvassuk benne, amit az eredetiben, a vélt igényekkel kapcsolatban pedig teljesen értelmezhetetlen a regényben így kialakult kontextus, hiszen egy elég erősen erotikus témájú és töltetű műről van szó, és aki az elolvasása mellett dönt, feltehetően tudja is ezt, így az élményt és a kontextust is teljesen megbontja például egy Oroszlánkirályhoz hasonló példa, arról nem is beszélve, hogy mennyire valószerűtlen szituáció rajzolódik ki így a szemünk előtt. A szürke ötven árnyalatának példáján keresztül azt kívántuk bemutatni, hogy mennyire meghatározó napjainkban a fordítás és a félrefordítás, mint jelenség és hogy ez hogyan hat a befogadásra. Itt például arról is szó van, hogy miután előkerült az első néhány példa a regényben szereplő félrefordításokra, sokan csak a félrefordítások miatt néztek bele a könyvbe, vagy olvasták el. Nem állítjuk, hogy ezáltal például nőttek volna az eladások, de mindenképpen érdekes jelenség, hogy ekkora visszhangot és felháborodást keltett és sokakat arra ingerelt, hogy ízekre szedjék az egész fordítást, azzal a céllal, hogy kigyűjtsék a lehető legtöbb félrefordítást. Összefoglalás Vizsgálódásunk a manipuláció jelenségének értelmezésén keresztül mutatta be a fordítás problémájának néhány vetületét, különböző példákon keresztül érzékeltetve, hogy ezáltal milyen kapcsolat jöhet létre a fordító és a befogadó között. Az egyes fordítói gyakorlatok bemutatásakor kitértünk a hatalmi viszonyokból eredő manipulációra, ennek kapcsán a gyarmatosítás folyamán létrejött fordításokat filmes példákkal állítottuk párhuzamba, hogy rávilágítsunk, napjainkban is mennyire meghatározó a kultúrák fordíthatóságának problémája. Ezután a jobb értést szolgáló manipulációra tértünk ki a 22 Vándor Judit: Magyarázatok az ideológiai jelenlétre a fordított gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó szakirodalomban. Az interneten: 14

17 gyermekeknek szóló fordítások kapcsán, majd megpróbáltuk röviden értelmezni a félrefordítás és a manipuláció kapcsolatát kiemelten egy regény, A szürke ötven árnyalatának magyar fordításán keresztül. Itt főleg annak a jelenségnek a vizsgálatára tértünk ki, hogy a félrefordításból hogy lehet divat, ez milyen következményekkel jár, és hogy a feltételezett befogadó vajon rájön-e, hogy a félrefordításból eredően manipuláció áldozatává válhat. Vizsgálatunkból kitűnt, hogy a fordítás elkerülhetetlenül összefügg a manipuláció jelenségével, mindazonáltal elkülöníthetünk olyan manipulációt, amely segíti a befogadást, pl. a gyerekkönyvek esetében, míg az ideológiai manipuláció negatív értelemben befolyásolja az olvasót, ettől tehát tartózkodnunk kell. Sajnálatos jelenség, hogy manapság az embereknek nincs idejük, vagy nem is szeretnek olvasni; a félrefordítás általi manipuláció pedig nem segít ennek változásában. Különös tekintettel a nemzetközi bestsellerekre, reális igény az olvasóközönség részéről, hogy olyan fordítást kapjanak készhez, amely olvasmányos, élvezetes, nem pedig elsősorban a haszonszerzést szem előtt tartó gyors fordítás. Érezhetően igényes, választékos munkát kell kézhez kapniuk, amelyre nem sajnálták sem a fordító, sem a lektor idejét. 15

18 Idézett forrásmunkák ACZÉL Petra Új retorika. Közélet, kommunikáció, kampány, Pozsony, Kalligram, 2009 SENGUPTA, Mahasweta: A fordítás mint manipuláció: A képek hatalma, a hatalom képei = A fordítás mint kulturális praxis, Pécs, Jelenkor kiadó, 2004 VÁNDOR Judit: Magyarázatok az ideológiai jelenlétre a fordított gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó szakirodalomban (Internetes elérhetőség: További felhasznált források Az Imre Zoltán-vezette Színház a kultúrában című kurzus referátumai és az ennek kapcsán kialakult órai diskurzus (Eötvös Loránd Tudományegyetem, tavaszi félév) A Leiter Jakab Blog gyűjtése A szürke ötven árnyalatának félrefordításairól: A Könyves Blog interjúja Tótisz Andrással