SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
|
|
- Henrik Hegedüs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a foglalkoztatási színvonal emelésével. Ennek céljából foglalkoztatási paktumot kötnek. A kistérségi foglalkoztatási paktum a térség meghatározó szereplőinek - a gazdasági vállalkozások, önkormányzatok, képző szervek, civil szervezetek és azon további intézmények akik a foglalkoztatás segítő feladatot látnak el - szerződésben rögzített önkéntes összefogása azzal a céllal, hogy: megismerjék a térség, foglalkoztatási nehézségeit, a munkanélküliség okait, összehangolják a térségi szereplők gazdasági és humánerőforrás fejlesztési elképzeléseit, céljait és megoldást keressenek a problémákra együttműködésen alapuló foglalkoztatást elősegítő programokat alakítsanak ki. A foglalkoztatáspolitikai célok eredményes megvalósítása érdekében összehangolják a pénzügyi forrásokat, együttműködnek annak érdekében, hogy a időszakban minél több hazai és uniós forrásokhoz jussanak. A paktumot aláírók felelősséget éreznek a térség foglalkoztatási helyzetéért és készek lehetőségeiket a térség gazdaságfejlesztési céljainak szolgálatába állítani. Foglalkoztatási Paktum célkitűzései A paktum célkitűzései alapvetően kapcsolódnak az országos, regionális és megyei foglalkoztatáspolitikai célokhoz és a térség gazdaságfejlesztési elképzeléseihez. Hosszú távon az alábbi célokat szolgálják: Lakosság életminőségének javítása A térség hátrányos helyzetének mérséklése Foglalkoztatási szint növelése Szakképzés munkaerőpiac igényeihez igazítása
2 A Szécsényi kistérség céljai A térség adottságainak kihasználásával, különösen az idegenforgalom területén, a foglalkoztatási potenciál fejlesztése, és az ehhez szükséges munkaerő, vállalkozói réteg megfelelő szakmai felkészültségének biztosítása. Az alacsony iskolai végzettségűek különös tekintettel a cigány fiatalokra - felzárkóztatása pályaorientációs és szakképzést adó képzési programok biztosításával. A kisvállalkozások fejlesztési, beruházási forrásszerzési tevékenysége hatékonyságának javítása információk nyújtásával, lehetőségek feltárásával, a megvalósításhoz kiemelt támogatás biztosítása. Közös információbázis (Paktum Hírlevél) létrehozásával biztosítani valamennyi partner és érdeklődő számára a hatékony információáramlást, információcserét, ezzel segítve a megalapozott fejlesztései döntések meghozatalát. Foglalkoztatási Paktum célcsoportjai A kistérségben működő, idegenforgalomban érintett vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok által működtetett intézmények Többszörösen hátrányos helyzetben lévő munkanélküliek: - szakképzetlen elavult szakmával rendelkező munkanélküliek - cigány munkanélküliek - pályakezdők - tartós ideje munkanélküliek - 50 év felettiek A kistérségben működő vállalkozások Foglalkoztatási Paktum szerkezete SZAKMAI FOGLALKOZTATÁSI FÓRUM IRÁNYÍTÓ CSOPORT A Szécsényi Foglalkoztatási Paktumot a Szécsényi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a Szécsényi Kirendeltsége
3 révén, továbbá a kistérség munkáltatói, képző intézményei, civil szervezeti, önkormányzatai és azon intézmények, akik foglalkoztatást segítő feladatot vállalnak a térségben, kötik meg. A paktum aláírói, a dokumentum tartalmával egyetértenek és a célkitűzések megvalósításában szerepet vállalnak. Az aláírás önkéntes és a paktumhoz a későbbiekben bárki szabadon csatlakozhat. A szerződés határozatlan időre szól. Szakmai Foglalkoztatási Fórum A térségi és helyi szintű szereplők széleskörű bevonása érdekében a paktum aláírói foglalkoztatási fórumot működtetnek. A fórum a megállapodás szereplői mellett a foglalkoztatáspolitikai kérdések iránt érdeklődő minden személy és szervezet előtt nyitva áll. Szakmai Foglalkoztatási Fórum feladata: tájékozódik a térség munkaerőpiaci helyzetéről, támogatási lehetőségekről, támogatási forrásokról, véleményezi az eddigi akciókat, programokat, kezdeményezi a helyi munkaerőpiaci programokat biztosítja a térség szereplői közötti információáramlást és az információk, vélemények cseréjét, segíti a kistérségi szereplők közötti kezdeményezések összehangolását A Foglalkoztatási Fórum ezen feladatoknak a teljesítésével nagymértékben hozzájárulhat a helyes döntések megalapozásához, a társadalmi nyilvánosság és kontroll biztosításához, valamint a partnerség erősítéséhez. A fórumot az irányító csoport elnöke hívja össze. A fórum egy évben legalább két alkalommal ülésezik. Irányító Csoport A paktumban foglaltak megtervezéséért, előkészítéséért valamint végrehajtásáért az irányító csoport a felelős. Tagjait, a Szakmai Foglalkoztatási Fórum főbb szakterületeit figyelembe véve, a fórum saját tagjai közül választja. Irányító csoport feladata: információt gyűjt és megszervezi a Szakmai Foglalkoztatási Fórum tájékoztatását, feldolgozza a foglalkoztatási fórum ajánlásait, kidolgozza a foglalkoztatási paktum éves munkatervét, koordinálja a munkaprogram megvalósítását az érintett szervezetek között, beszámol a foglalkoztatáspolitikai főrumokon az egyes programok teljesítéséről, valamint a következő időszak elképzeléséiről, segíti a térségi partnerségi kapcsolatokat,
4 Az irányító csoport vezetőjét az alakuló ülés választja meg, működését ügyrendben szabályozza. Tagjai: a munkáltatók képviselői: - Tommy Invest Elektronikai Kft - Euro- Candle Kft - Magyargéc 2000 Kft - B and B Kft a települési önkormányzatok képviselői: - Szécsényi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása - Rimóc Község Önkormányzata - Varsány Község Önkormányzata - Ságujfalu Község Önkormányzata civil szervezetek képviselői: - Szécsény és Térségének Turisztikai Egyesülete - Szécsény Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány a helyi képző szervezetek képviselői: - Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium - Agro-Help Kht Munkaügyi Központ Kirendeltségének képviselői Meghívottak Az irányító csoport dönt (az aktuális feladat szerint) a meghívottak köréről. Célszerű olyan szervezeteket bevonni, akik megfelelő rálátással rendelkeznek támogatási forrásokra, programokra. A meghívottak az üléseken tanácskozási joggal vesznek részt. Az irányító csoport szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal ülésezik. Foglalkoztatási Paktum koordinációja A koordinációs operatív feladatokat a foglalkoztatási paktum menedzsmentje végzi. Koordinációs csoport feladata: közös munka összefogása a projektek koordinálása különböző tanácskozások előkészítése technikai feltételek biztosítása partnerek közötti kapcsolattartás segítése sajtónyilvánosság biztosítása különböző döntések dokumentálása paktum külső kapcsolatrendszerének gondozása elektronikus hírlevélben folyamatosan tájékoztatja a fórum tagjait a támogatási lehetőségekről, aktuális információkról. Tagjai: a Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulás munkaszervezetének képviselői, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ és Szécsényi kirendeltségének képviselői,
5 Finanszírozás: A Foglalkoztatási Paktum működése során kialakuló projektek finanszírozását az abban részt vevő szervezetek közösen, a projekttervben meghatározott források szerint vállalják. A munkaprogramban meghatározott rendezvények, az irányító csoport működtetési költségeinek finanszírozását a koordinációt végző felek biztosítják, 2007.május 31-ig a Nógrád megye foglalkoztatási stratégiájának kialakítása, térségi foglalkoztatási megállapodások létrehozása című projekt keretében. A hosszú távú fenntartásért a munkaügyi központ a felelős. A szervezet működésének finanszírozását a koordinációt biztosító szervek pályázati források felkutatása útján is segítik, színvonalát biztosítják. Szécsény, július 3. Foglalkoztatási Paktum aláírói
6
SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a salgótarjáni kistérség társadalmi-gazdasági fejlıdésének támogatását a humánerıforrás fejlesztésével
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
3. sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Preambulum Dunaújvárosban és környékén a helyi társadalmi-gazdaság fejlődéséhez, a területi hátrányok csökkentéséhez, a foglalkoztatási szint növelés érdekében
Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8.
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, 2010. július 8. Előzmények EU tagállamokban kísérleti jelleggel 1997-ben foglalkoztatási paktumok létrehozása
Miért vagyunk ma itt?
A turisztikai vonzerő felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben" című TÁMOP - 1.4.4-08/1-2009-0016 projekt projektindító megbeszélés Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment
GYŐRI JÁRÁSI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
GYŐRI JÁRÁSI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Együttműködési Megállapodás 1. sz. Módosítás (Egységes szerkezetben) 2017. JÚNIUS 15. 1 Az együttműködési megállapodást aláíró felek: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 12510-0/2018. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.6.3-17-2017-00016 azonosító számú, Nógrád megye megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködésének támogatása
Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ PAKTUM-PROGRESS. A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozása
SAJTÓANYAG PAKTUM-PROGRESS A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum fenntartása című OFA/FP/2007-7249/0027 számú programról Paktum A paktum partnerség, esély a közös információs bázis, közös stratégia kialakítására,
Foglalkoztatási paktumok létrehozása és mőködtetése. Gombás József
Foglalkoztatási paktumok létrehozása és mőködtetése Gombás József Témák Partnerség A foglalkoztatási partnerségek szervezeti keretei, mőködési elvek Szervezeti struktúra Partnerek a kistérségi, megyei,
Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján
Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs
TOP JN FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN
TOP-5.1.1-15-JN1-2016-00001 FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-5.1.1-15 Megyei szintű
PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE
PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa
Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE
Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE Készült az A Dél-Vas Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködés a helyi gazdaságfejlesztés szolgálatában című, TOP-5.1.2-15-VS1-2016-00001
Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében
Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében A munkaerőpiac jellemzői 2010. IV. negyedév Megnevezés Országos Gy-M-S megye Foglalkoztatottak száma (fő)* Vas megye Zala megye
KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1.
MUNKATERV KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT KERETÉBEN. TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ: CSONGRÁD
HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN
HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN Mi a foglalkoztatási Paktum? A foglalkoztatási paktum a helyi munkaerő-piac releváns szereplőinek partnerségen alapuló összefogása
FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO
FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP-5.1.1-15-BO1-2016-00001 TARTALMI ELEMEK Projektvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Konzorciumi tagok Borsod-Abaúj-Zemplén
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött Körösök Völgye Natúrpark Egyesület (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.) Körös-Maros Nemzeti Park (5040 Szarvas, Anna-liget) Dél-alföldi Regionális Marketing
M2 VONZÁSTÉRSÉG HELYI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM. projekt azonosító: TOP NG Szervezeti e s Mű kö de si Szaba lyzata
M2 VONZÁSTÉRSÉG HELYI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM projekt azonosító: TOP-5.1.2-15-NG1-2016-00001 Szervezeti e s Mű kö de si Szaba lyzata 1. Általános rendelkezések a) A TOP 5.1.2. konstrukció keretében támogatott,
Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor
Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok Dr. Nyári Tibor Programozási időszak 2007-2013 Új Magyarország Fejlesztési terv ( Új Széchenyi Terv) 15 db Operatív Program (főbb fejlesztési területek)
Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum. Együttműködési Megállapodás
Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum Együttműködési Megállapodás I. Bevezetés A Somogy Megyei Önkormányzat és a Somogy Megyei Kormányhivatal által létrehozott Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum Konzorcium
TOP HE
10-8/2016/222 Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n JAVASLAT a Heves Megyei Foglakoztatási Paktum a megyei foglalkoztatás fellendítésére című TOP-5.1.1-15-HE1-000001-2016 számú pályázathoz kapcsolódó stratégiai
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárda, 2017. január 23. Szabó István a megyei közgyűlés alelnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Fejlesztési feladatok
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Emberi erőforr források közös k s használata és s fejlesztése se Munkaerő-piaci együttm ttműködési kezdeményez nyezések HU-SK 2008/01/1.6.2/0156
M U N K A P R O G R A M
FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA CSONGRÁD MEGYE ÉSZAKI RÉSZÉN M U N K A P R O G R A M Készítette: Első Magyar Önkormányzati Beruházáslebonyolító és Projektmenedzsment Kft. 2018. április TARTALOMJEGYZÉK
NÓGRÁD MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
NÓGRÁD MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM projekt azonosító: TOP-5.1.1-15-NG1-2016-00001 Szervezeti e s Mű kö de si Szaba lyzata 1. Általános rendelkezések a) A TOP 5.1.1. konstrukció keretében támogatott,
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:
A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma. Foglalkoztatási Fórum Kőszeg, 2013. április 11.
A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma Foglalkoztatási Fórum Kőszeg, 2013. április 11. A Foglalkoztatási Paktum Pályázat - TÁMOP 1.4.4-08/1 (2010.01.01. 2011.06.01.) Helyi és határon
Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A Balatoni Integrációs Kft. fő feladatai a régió jövőjét szolgáló fejlesztési dokumentumok elkészítése, megvalósulásukat segítő projektfejlesztési,
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma
A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMÁNAK ÜGYRENDJE
A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMÁNAK ÜGYRENDJE Preambulum Arra tekintettel, hogy a térség szereplői szerint a helyi gazdaság - környezettel és társadalommal harmóniában történő -
A régióban működő foglalkoztatási paktumok közötti koordináció című projekt. Támogatási szerződés száma: 2003/004-561-01-02
Magyarország-Szlovénia Phare CBC Program 2003 A határrégió emberi erőforrás potenciáljának maximalizálása támogatási konstrukció A régióban működő foglalkoztatási paktumok közötti koordináció című projekt
ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS
Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról
Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri
Ajka Térségi Foglalkoztatási Partnerség. Vonzó térségben biztos megélhetés
Ajka Térségi Foglalkoztatási Partnerség Vonzó térségben biztos megélhetés FOGLALKOZTATÁSI PARTNERSÉG = PAKTUM, A MUNKAERŐPIAC SZEREPLŐI KÖZÖTT a pénzügyi szektor, média képviselői, valamint a hivatalos
MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása
MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP 1.4.4-08/1 A projektek az Európai Unió
A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktumot Megalapító Együttműködési Megállapodás
SZÉCHENY.. A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktumot Megalapító Együttműködési Megállapodás Bevezetés Az aláíró felek fontos feladatnak tartják Vas megye társadalmi gazdasági fejlődésének támogatását, a foglalkoztatás
Tájékoztató a programról
Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása
TOLNA MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM FOGLALKOZTATÁSI MUNKAPROGRAM
TOLNA MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM FOGLALKOZTATÁSI MUNKAPROGRAM (2016-2021) KÉSZÜLT A TOP- 5.1.1-15-TL1-2016-00001 azonosítószámú TOLNA MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM PROJEKTHEZ, AMELY A TOP-5.1.1-15 MEGYEI
PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10.
PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY 2017. ÁPRILIS 10. MI A PAKTUM? A helyi gazdaság és foglalkoztatás fejlesztésében érdekelt szervezetek partnerségi alapú együttműködése a térség munkaerő-piaci helyzetének javítása
A társaság munkavállalóinak feladat- és hatásköre
A társaság munkavállalóinak feladat- és hatásköre Az Ügyvezető feladat-és hatásköre A Társaság képviseletét és ügyeinek intézését az alapító által választott ügyvezető látja el a jogszabályok és az Alapító
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013)
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai
A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.
A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM PROJEKTTERVEI (2011-2013)
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM PROJEKTTERVEI (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szolnok, február 7.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Szolnok, 2017. február 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Foglalkoztatási paktum
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS FEBRUÁR 19-I ÜLÉS. Tájékoztató a Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum második évi munkájáról
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. FEBRUÁR 19-I ÜLÉS 13. sz. napirendi pont Tájékoztató a Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum második évi munkájáról Elıadó: Hornyák István projektvezetı
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28.
A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben 2013.november 28. Megyei önkormányzatterületfejlesztés A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési,
Az Ifjúsági Garancia bemutatása. Ádám Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium
Az Ifjúsági Garancia bemutatása Ádám Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium BEVEZETÉS FIATALOK A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FÓKUSZÁBAN A globális válság által egyik leginkább sújtott munkavállalói réteg a fiatalok
10-3/2016/222. Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése. H e l y b e n JAVASLAT
10-3/2016/222 Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése H e l y b e n JAVASLAT a TOP-5.1.1-15 Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási- gazdaságfejlesztési együttműködések intézkedésre
SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ROMAÜGYI INTEGRÁCIÓS MUNKABIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ROMAÜGYI INTEGRÁCIÓS MUNKABIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A Szolnok Megyei Jogú Város Romaügyi Integrációs Munkabizottság (továbbiakban: Bizottság) önálló jogi személyiséggel nem rendelkező
Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti
1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő
Foglalkoztatási Paktum szerepe a hiányszakmák népszerűsítésében VINCZE ERZSÉBET paktum menedzser
Foglalkoztatási Paktum szerepe a hiányszakmák népszerűsítésében VINCZE ERZSÉBET paktum menedzser Zalaegerszegi Kistérségért Fejlesztési és Foglalkoztatási Nonprofit Kft. - 2007-ben alakult, a Társulás
Partnerségi felmérés kérdőíve
Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Valkó Nagyközségi Önkormányzat (2114 Valkó, Rákóczi u. 3. törzsszáma: 730567, adószáma: 15730569-2-13, statisztikai számjele: 15730569-8411-321 13)
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai
Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések
A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019
Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok
JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok Előadásvázlat Tények a JNSZ TISZK-ről Kiemelt céljaink a projektidőszakban A projektidőszak utáni fenntarthatóság feltételei Csak együtt sikerülhet
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
Együttműködési megállapodás Hajdú-Bihar Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozásáról - tervezet -
I. Preambulum Az előterjesztés 2. számú melléklete Együttműködési megállapodás Hajdú-Bihar Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozásáról - tervezet - 1./ A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a Hajdú-Bihar
TÁMOP / Projekt rendezvény Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások TÁMOP-1.4.4
A turisztikai vonzerő felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben" TÁMOP - 1.4.4-08/1-2009-0016 Projekt rendezvény 2010. 08. 04. Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
KÖZHASZNÚ JELENTÉS. A társaság cégneve: Szombathelyi Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
KÖZHASZNÚ JELENTÉS A társaság cégneve: Szombathelyi Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A társaság székhelye: 9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10. A cégjegyzékszáma: 18-09-108374
VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:
A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER kritériumrendszere A Nyírség Helyi Akciócsoport
2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8
A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen
dr. Szaló Péter 2014.11.28.
Integrált településfejlesztési stratégiák a két programozási időszakban dr. Szaló Péter 2014.11.28. Városfejlesztés Tagállami hatáskör Nem közösségi politika Informális együttműködés a miniszterek között
KE éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK
CEKÉKE KE Cigányok éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK pviselőegyesület HEFOP/2004/2.3.1.-1. ȞHátr trányos helyzetűemberek emberek alternatív v munkaerő- piaci képzk pzése éss foglalkoztatása ˇ
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer
Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus
Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika
LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek a TÁMOP 5.1.1.-09/6 kódszámú tervezési útmutatóhoz
Abaúj-Hegyköz Bácsalmási Baktalórántháza LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás és Cigány Kisebbségi Közép-Nyírségi
rségi Foglalkoztatási trehozása
Ajka TérsT rségi Foglalkoztatási Partnerség g létrehozl trehozása és mőködtetése Kedvezményezett: Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás Székhely: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Támogatás összege: 20
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű
Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához
Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Heves Megye Területfejlesztési Program (2014-2020) Partnerségi Terve A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 28-i ülése 5. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. szeptember 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Tolna megye területfejlesztési szereplői elképzeléseinek feltárása, a 2014-20 közötti Európai
Ogyrerid PREAMBULUM 1. A PAKTUM SZERVEZET
Ogyrerid PREAMBULUM Az érintett felek:. Vas Megyei Önkormányzat. Vas Megyei Kormányhivatal A,, Vas megyei foglalkoztatási együttmi.lködés kidolgozása c. TOP-5.1.1-1S-VS1-2016-00001 kódszámú projekt konzorciumi
A PAKTUM BEMUTATÁSA Hargita Megye Tanácsa
TERÜLETI PAKTUM A PAKTUM BEMUTATÁSA 2006. szeptember 25-én aláírták a Területi Foglalkoztatási és a Társadalmi Integráció a Központi Régióban Paktumot (egyezmény), melynek a többi 73 mellett, ebből 11
ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató
ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. I. félévi M U N K A T E R V E 2006. február 17. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő Siófok, 2017. június 07. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS PAKTUMSZERVEZET LÉTREHOZÁSÁRÓL - tervezet -
Az előterjesztés 1. számú melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS PAKTUMSZERVEZET LÉTREHOZÁSÁRÓL - tervezet - 1. Preambulum A _Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER