Őshonosak vagyunk-e a Kárpát-medencében?

Átírás

1 1 Kristóf Zoltán Őshonosak vagyunk-e a Kárpát-medencében? Cser Ferenc és Darai Lajos őstörténeti elképzeléseinek kritikája Cser Ferenc és Darai Lajos műveikben a magyarság Kárpát-medencei ősiségét hirdetik. Elképzelésük szerint őseink több tízezer évig itt éltek, és feltevésüket több tudomány a régészet, nyelvészet, antropológia és a genetika kutatási eredményével próbálják alátámasztani. Őseink Kárpát-medencei eredetéről és folytonosságáról szóló elméletüket azonban nem sikerült meggyőzően igazolniuk. Ugyanis szinte lehetetlen feladatra vállalkoztak, mert sem a régészek, sem az antropológusok, sem a genetikusok nem képesek megállapítani, hogy a több ezer éve eltemetett emberek melyik néphez tartoztak. A tisztánlátást ráadásul az is nehezíti, hogy minél messzebbre tekintünk vissza a távoli időkbe, annál kevésbé tudjuk a történéseket etnikumokhoz kapcsolni. A Cser-Darai szerzőpáros nem válaszol a legalapvetőbb kérdésre: mi bizonyítja, hogy a Kárpát-medencében a kőkori régészeti kultúrákat létrehozó népcsoportok, vagy a később itt élt népek egyike magyarul beszélt? Nyilvánvaló, hogy ezt azért nem tárgyalják, mert több ezer éves nyelvemlékek hiányában lehetetlen a feltevésüket igazolni. Elméletük másik része, hogy a Kárpát-medencében a szkíták, hunok, avarok és Árpád népe is idegen hódítóként jelentek meg, akik elnyomták és leigázták a békés, földművelő magyar őslakosságot. A szerzőpáros őstörténeti hipotézisét a finnugrista történészek által sűrűn hangoztatott, elcsépelt közhelyekkel igyekszik igazolni. Céljuk elérése érdekében ugyanis a finnugristákhoz hasonlóan: hiteltelennek nyilvánítják a középkori krónikáinkat, elhallgatják a hun-magyar azonosságnak az írott és régészeti forrásokban fellelhető bizonyítékait, azt hirdetik, hogy Árpád népe, a hunok és az avarok is török nyelven beszéltek. Cser Ferenc és Darai Lajos Magyar Adorján szavait idézve kijelentik, hogy a magyarság ázsiai eredetéről szóló tan nem egyéb, mint részben tévedés, másrészt szándékos rosszindulatú történelemhamisítás A szerzők azonban melléfogtak a fenti kinyilatkoztatással, mert történészeink állítása, hogy őseink több ezer évvel ezelőtt Ázsiában éltek, nem jelenti egyúttal ázsiai eredetüket is, hiszen vitathatatlan tény, hogy a magyarság embertanilag és genetikailag európai. A szerzőpáros fenti kijelentésével nemcsak középkori krónikásainkat: Anonymust, Kézai Simont és Kálti Márkot, hanem nemzeti elkötelezettségű, kiváló történészeinket: Nagy Gézát, László Gyulát és Bakay Kornélt is történelemhamisítással vádolja meg. A szerzők ezt még az előbb idézett, közvetett módon sem engedhetik meg maguknak, ugyanis műveikből könnyen megállapítható, hogy régészeti-őstörténeti ismereteik erősen korlátozottak. A magyar nyelv eredete és rokonsága A Cser-Darai szerzőpáros műveiben Magyar Adorján néprajzos teóriáját próbálja bizonygatni. Magyar Adorján véleménye szerint, mi magyarok: nem jöttünk sehonnan, a magyarok őshazája a Kárpát-medence. 2 Cser Ferenc és Darai Lajos úgy vélekednek, hogy a magyar nyelv "nem származhatott a sztyeppén kóborló nomád (lovas nagy-állattenyésztő) műveltségektől". 3 "...A magyar nyelvnek kellett lenni egy hosszú, zárt letelepedett időszakának, amikor mind a nyelvtani rendszere, mind a nyelv logikája kialakult és rögződött. Erre sem a finnugor, sem a közép-ázsiai (türk) származástani elképzelés nem nyújt lehetőséget. 1 Magyar, 1995, Cser, 2011, 9. 3 Cser, 2011, 9.

2 2 A szétszórt népesség évszázados vándorlása nem nyelvfejlesztő, hanem a nyelvet izoláló, azt nyelvjárásokra bontó hatású." 4 A szerzők úgy gondolják, hogy a keleti lovas népek cigányok módjára kóboroltak. A letelepedett kultúrának a nomáddal való szembeállítása és magasabb rendűnek kikiáltása 19. századi nyugat-európai történészek elmeszüleménye. Az ókori történetírók leírásai alapján úgy vélték, hogy a sztyeppei népek az állataikat követve folyamatosan vándoroltak, és ezt elnevezték nomád életformának. Padányi Viktor a Dentu-Magyaria című művében rámutatott a nomád szó téves alkalmazására. Padányi meggyőzően bebizonyította, hogy több százezer emberből álló társadalom nem vándorolhatott folyamatosan, mert a "nomád" társadalomnak csak egy része foglalkozott az állatok legeltetésével, a többiek földművelők, halászok, kézművesek, kereskedők és katonák voltak. 5 A régészeti feltárások igazolták, hogy a sztyeppei népek földművelő tevékenységet is folytattak. Bakay Kornél a 2500 éves pazyriki szkíta halomsírokról leírja, hogy a jégbe fagyott lovak gyomrában "zabot és más nemes takarmányt találtak, amely egyértelműen istállózó tartást mutat és persze földművelést és állandó megtelepedést. Az ún. nomád-elméletnek egyébként maguk a temetők is tökéletesen ellentmondanak. Miért létesítettek volna gondosan ápolt nagy temetőket, ha ezer km-ekre elkóboroltak volna?" 6 A szkíta királysírok fölötti óriási méretű földhalmokat több ezer ember "közmunkában" építette meg. Ez a tény önmagában elég volna a "kóborló nomád hordák" teória cáfolatához. Napjainkban már a mérvadó történészek is kénytelenek elismerni, hogy a sztyeppei népek nem voltak "nomádok". A finnugrista Fodor István nemrég a következőket írta a sztyeppei állattartó népekről: "egy újfajta legeltetési rendszert alakítottak ki,...ez a ciklikus legelőváltó gazdálkodás a téli és nyári szállás között zajlott,...gazdálkodásukban a földművelés, a szántóvető életmód mindig is alárendelt szerepet játszott az állattartáshoz viszonyítva." 7 Beláthatjuk, hogy a sztyeppei népek is letelepedettek voltak, tehát nem helytálló a szerzőpáros érvelése, hogy a vándorlás akadályozta a nyelvük fejlődését. A magyarok Kárpát-medencei tízezer éves folytonosságát számos nyelvi bizonyíték cáfolja, illetve a magyar nyelv keleti kapcsolatai arról tanúskodnak, hogy őseink évezredeken át Ázsiában éltek. A finnugristák az obi-ugorokkal való nyelvrokonságunk elméletét arra alapozták, hogy több ezer évvel ezelőtt a vogulok és osztjákok ősei átvették a lótartásra vonatkozó szavainkat. Az átvételt biztosan állíthatjuk, mert az obi-ugorok sohasem tenyésztettek lovat, míg a magyarok magas fokú lovas kultúrája nem vitatható. A finnugrista Zsirai Miklós 1937-ben így írt erről: "míg a finnugor nyelveknek nincs közös szavuk a lóra, tehát a finnugor ősnép nem ismerte a lovat, addig az ugor nyelvekben a lótenyésztés és a lóval bánás legfontosabb szakkifejezéseit találjuk már együtt: ló - vogul lu, luw, osztják lau stb.;...másodfű-ló '2 éves ló', harmadfű-ló '3 éves ló'... - vogul kit pum luw; nyereg - vogul nagra, osztják noger, fék - osztják pek." 8 Még Zsirai is bevallotta, hogy "a legrégebbi leírások szerint a vogulok-osztjákok a történeti korban sohasem foglalkoztak lótenyésztéssel, hanem kutyát, majd rénszarvast fogtak szánjaik elé." 9 A fenti szóátvételek 3-4 ezer éve az andronovói kultúra területén, az Ural és az Altáj között történhettek, amelyre a később ismertetésre kerülő genetikai kutatás adataiból lehet következtetni. Fogarasi János akadémikus a magyar és a mongol nyelvet rokonnak vélte. A legnagyobb magyar nyelvzseni, Szentkatolnai Bálint Gábor véleménye szerint számos magyar és mongol szó hasonlósága a hun nyelvből származik. 10 Róna-Tas András nyelvész akadémikus is 4 Cser, 2009, Padányi, 2000, Bakay, 2004, Fodor, Zsirai, 1994, Zsirai, 1994, Bálint, 1877

3 3 elfogadja, hogy sok magyar és mongol szó mutat hasonlóságot: "Egy ilyen, a magyar őstörténettel közvetlenül összefüggő párhuzam kínálkozik honfoglalás kor előtti török jövevényszavaink mongol összefüggéseivel kapcsolatban. Régi felismerés, hogy a magyar nyelv török jövevényszavai között igen sok rendelkezik kifogástalan mongol párhuzammal." 11 A magyar és a mongol nyelvben meglévő hasonlóság egyik magyarázata az lehet, hogy hun őseink huzamos ideig a mongolok szomszédságában éltek. A magyarban nagy számban találhatók a török nyelvekben is előforduló, azonos értelmű szavak. Nemrég a finnugrista Róna-Tas András is elismerte, hogy "a magyar nyelv őrzi a nyugati ótörök nyelv legrégibb emlékeit. Közel 500 török jövevényszavunk (ebből 384 biztosan nyugati ótörök) átvétele hosszabb ideig tartott, mint eddig feltételezték." 12 Az akadémikus nyelvészek azonban tévednek, mert török rokonságú szavainkat nem más népektől vettük át. Sára Péter véleménye szerint "a magyar nyelvben található török vonatkozású szavak száma olyan elképesztően nagy és többségük olyan régi, annyira hozzátartoznak a nyelvünk alaprétegéhez, hogy ezeket semmiképpen sem tekinthetjük jövevényszavaknak. Ezek minden jel szerint arról a közös tőről valók, amelyből egykor a hasonló török szavak is kisarjadtak." 13 A török-magyar nyelvi kapcsolat annyira jelentős, hogy azt még a Cser-Darai szerzőpáros is kénytelen megemlíteni: "A turk nyelvek ragozó nyelvek, amelyeknek számos olyan szava ismert, amely a magyar szókészlet szavaival rezonál, illetve közös gyökérre vezethető vissza. Ezen szavak számát a kutatók akár több százra is becslik. Valóban számos elsősorban lovas harci technikához, mezőgazdasághoz, annak is az állattenyésztéséhez kapcsolódó szó turk kapcsolatot mutat." 14 Gombocz Zoltán már száz évvel ezelőtt összegyűjtötte a török rokonságú szavainkat. 15 Az állattenyésztésre és földművelésre vonatkozó törökkel rokon szavaink a következők: "bika, ökör, tulok, ünő, borjú, kos,...kecske, disznó, ártány,...gyeplő, kantár,...tarló, árpa, búza, eke, sarló,...ocsú, kender, stb." 16 Cser Ferenc és Darai Lajos is szükségesnek tartják, hogy a török rokonságú szavaink keletkezésére magyarázatot adjanak: "Az állattenyésztésre vonatkozó szavak közössége a sztyeppei élettel alakulhatott ki, és azok amint láthattuk a kettős társadalmak kialakulásánál a hódítókkal a letelepedetteknek szállított eljárásokkal kerülhetett azok nyelvébe." 17 Ez a magyarázat hasonló a finnugristák teóriájához, amely szerint a bolgár-török népek okították őseinket a földművelésre és az állattartásra, és tőlük vették át e tevékenységek szavait. A fenti elképzeléseknek azonban semmi valóságalapjuk nincs. A törökökkel közös gyökerű szavainknak inkább az lehet a magyarázata, hogy a magyar és a török nyelvek egy közös ősnyelvből származhatnak, amely feltevést a későbbiekben bemutatásra kerülő embertani és genetikai rokonság is alátámasztja. A török rokonságú szavaink azonban egy másik összefüggésre is rávilágítanak. Ezek már legalább 3-4 ezer évvel ezelőtt a magyar nyelv szavai voltak, amikor a magyarok ősei elkezdtek földműveléssel és állattartással foglalkozni. E szavaink arra utalnak, hogy a földműveléssel az őseink nem a Kárpát-medencében, hanem Közép-Ázsiában ismerkedtek meg, ugyanis több ezer évvel ezelőtt ott éltek a török népek ősei. Zenei anyanyelvünk Cser Ferenc és Darai Lajos így vélekednek a magyar népzenéről: "A népzenei hagyományok sem támasztják alá a magyar nép és kultúra Kárpát-medencétől távoli eredez- 11 Róna-Tas, 1977, Róna-Tas, Sára, 1996, Cser, 2009, Gombocz, Gombocz, 1973, Cser, 2009, 281.

4 4 tetését. A zenei anyanyelvünkről elmondható, hogy a magyar népzene ötfogású, pentaton hangrendszerből építkezik....ötfogású hangrendszere van a türk népek egy részének és ilyen a távol-keleti japán népzene is. A magyar népzene jellegzetes ereszkedő dallamíve... nem föltétlenül jellemző a türk népek zenéjére sem....a magyar mindebben különbözik a közvetlen rokonainak tekintett népektől, műveltségektől." 18 A zenekutatók megállapításaiból azonban kiderül, hogy a szerzőpáros állításával ellentétben a magyar népdalok feltűnő hasonlóságot mutatnak a török népek dalaival. Csajághy György zenekutató erről a következőket írja: "A türk (török) népek és a magyarság zenéjének összefüggéseire már Bartók is felfigyelt, és a század elején felkutatta az oszmán terület anatóliai határvidékén élő yürük (turkomán-oguz) néptörzsnek a magyarral rokon dallamvilágát. A yürüköknél gyűjtött kb. 90 dallam kapcsán kimutatta, hogy azoknak nagyjából 40%-a kapcsolatba hozható a magyar népzene régi dallamaival, s kb. 20 melódia igen közeli összefüggést mutat....a sárga ujgur (jugar) népdalok egy részét feldolgozva, a kvintváltó és egyéb pentaton jellegű magyar népdalokhoz megdöbbentően hasonló dallamokat találtam....nem kizárt, hogy ez a jelenség arra utal, hogy néhány esetben bizonyos különböző magyar típusú magyar népdalok ősállapotára, vagy gyökerére lehet rátalálni a belső-ázsiai yugur (jugar) népdalok körében. " 19 Szabolcsi Bence véleménye szerint "a régi magyarság vagy valamelyik összetevője hozhatta magával a mi énekkultúránkat Belső-Ázsiából. A stílus kohóját ott kereshetjük valahol a Szaján vidékén és az ordoszi sztyeppék és a Kínai Nagy Fal vonulata között...a magyarság döntő népeleme belső-ázsiai jellegű." 20 Du Yaxiong kínai zenekutató a Kína területén élő jugarok lakta területen végezte zenei kutatásait 1982-ben, amelyeket a következőkben összegezte: A jugarok és magyarok népdalai között sok a közös vonás. Nemcsak pentaton, hanem ereszkedő dallamú, hangsúlytalanul végződő, kvintváltós mindkettő. A jugarok őrzik régi dallamaikat; ezek összecsengenek a Bartók és Kodály által gyűjtött ősi magyar zenével...a hunutód jugarok dallamvilága és a magyar zene ősrétege közös tőről fakad. 21 Juhász Zoltán hatalmas nemzetközi népzenei anyag (15 ezer dallam) számítógépes elemzése alapján megállapítja, hogy "a magyarság őseinek fontos közvetítő szerepük kellett, hogy legyen a Volga-vidéki és a kínai kultúra zenei kapcsolatainak kialakulásában. Ha ugyanis a kínai és a Volga-vidéki zenei kapcsolatok magyar közvetítés nélkül alakultak volna ki, akkor bőven kéne találnunk olyan közös típusokat is, melyek a magyar népzenéből hiányoznak. Éppen az ilyen típusok elenyésző száma bizonyítja, hogy a kapcsolatok magyar közvetítéssel jöttek létre. Bármennyire óvakodunk is a történelemtudomány ingoványos talaján való kalandozástól, azért ki kell mondani, hogy ez a közvetítő szerep csak úgy lehetséges, ha őseink egy jelentős csoportja huzamosan élt Kína szomszédságában....igazolódni látszik tehát, hogy sem Du Yaxiong megállapításai, sem Szabolcsi Bence és Vikár László idézett kínai (és mongol) példái, sem Sipos János megfigyelése a mongol zenében erőteljesen érvényesülő kvintváltásról nem tekinthetők véletlennek." 22 A zenekutatók nem jártasak a belső-ázsiai népek történelmében, ezért nem tudták a népdalok hasonlóságának okát tisztázni. A korabeli kínai források híradásai alapján azonban megmagyarázható a hasonlóság eredete. A jugarok az ujgurok közül váltak ki a 9. században, és most Kína Gansu nevű tartományában élnek. Az ujgurok őseit a kínai krónikák tingling és tielö néven említették és leírták, hogy a Kr.e. 2. században a Bajkál-tó déli részén éltek Cser, 2011, Csajághy, 2001, Kiszely, 2001, Kiszely, 2001, Juhász, 2006, Vásáry, 2003

5 5 Sima Qian krónikájában megemlítette, hogy Mao-tun hun uralkodó őket is a birodalmához csatolta. 24 A hunok ekkor a Sárga-folyó (Huang-ho) nagy kanyarulatánál, az Ordoszpusztában éltek, tehát a két nép 2200 évvel ezelőtt már elkülönült egymástól. A Wei-shu középkori kínai krónika a jugarokról megjegyezte, hogy a hunoknak unokatestvérei, ami arra utal, hogy az ujgurok és az ázsiai hunok közös ősöktől származhattak. A régészeti leletek által megőrzött szkíta-hun állatstílus azonos tőről fakadt, amiből arra lehet következtetni, hogy a hunok (a magyarok ősei), türkök és ujgurok ősei 3-4 ezer évvel ezelőtt, az andronovói kultúrában élhettek együtt a Turáni-alföldön és az Altáj vidékén. E területről és korból származhatnak a közös gyökerű és azonos dallamvilágú magyar, yürük és jugar népdalok. Mellérendelés alárendelés A Cser-Darai szerzőpáros elméletének egyik alapköveként tárgyalja a mellérendelés és alárendelés fogalmát: "A társadalom az együtt élő, együtt tevékenykedő emberek halmazaként fogható fel. Az együtt élő, és tevékenykedő emberek alapvetően kétféle viszonyban lehetnek egymással....az egyik ilyen viszony az, amikor az egyik a másiknak alárendelt szerepet tölt be, azaz az egyik személy a másikhoz nem egyenértékű módon kapcsolódik....a mellérendelő kapcsolatban a két személy közül egyik sincs a másiknak alárendelve, hanem tevékenységük egyenértékű kapcsolatot tételez fel." 25 Ám később jelentősen elkalandoznak a fenti meghatározástól, és a téma kifejtése során mellérendelő szemléleti módról értekeznek, amelyet a hitvilágban és a magyar népművészetben vélnek felfedezni. Véleményük szerint a magyar népművészetben fennmaradt mellérendelő műveltség a Kárpát-medence ősnépétől származik, míg a békés őslakosságot elnyomó Árpád katonanépét az alárendelő műveltség jellemezte. 26 A szerzőpáros azonban tévúton jár, mert a mellérendelés és alárendelés nem művelődéstörténeti, hanem társadalomtörténeti kategória (ami a fent idézett definícióból is kiderül), a honalapítás kori társadalmi viszonyokra pedig sem a hitvilágból, sem a régészeti leletek motívumaiból, sem a 19. századi népművészetből nem lehet következtetéseket levonni. Cser és Darai vélekedésével szemben Árpád népében többségben voltak a szabad magyarok, akiket a mellérendelő társadalmi viszony jellemzett. A 10. századi magyar társadalomról Bakay Kornél megállapítja, hogy "a nemzetségi...kötelékben élő magyarok... zöme szabad emberként érkezett a Kárpát-medencébe s bár gazdaságilag korántsem voltak egyenlőek, éles határvonal csak a szabadok és a rabszolgák között volt. Az ország népe a településeken a IX. századtól elsősorban földközösségekben élt,...amelyeknek tagjai lényegében egyenlően szabadok voltak....a szabadság születési állapot s erre Szent István törvényei is határozottan utalnak....minden szabad ember megöléséért egyformán 110 arany pensat kellett fizetni, akár ispán volt, akár vitéz, akár közszabad. A X. század második felében bekövetkezett sorsfordító változás lényegében abból állott, hogy az isteni eredetűnek tartott és rendkívüli hatalmú uralkodók a szó legszorosabb értelmében rákényszerítették a római latin kereszténység egyházi szervezetét és zsarnoki törvényeit a magyar társadalom egészére, tekintet nélkül arra, hogy szabadokról vagy rabszolgákról, cselédekről volt-e szó." 27 A szabad magyarok szolgává süllyesztése volt a valódi társadalmi változás, amelynek eredményeként a nemzetségi szervezet falusi földközösségei az Árpád-kor végére eltűntek. Az ősi társadalmi viszonyok a hun származásunk hagyományát megőrző székelyeknél maradtak fenn legtovább. Bakay Kornél a székelyek eredetéről szóló előadásában megjegyzi, hogy "a székelyek a 16. századig meg tudták őrizni az egybetartozásukat és a kiváltságaikat, amelyek a nemesi szabad ember mivoltukból következtek. A székelyeknél a vezetőréteg, a 24 Qian, 2005, Cser, 2011, Cser, 2011, Bakay, 2002,

6 6 középréteg és a közszékelyek jogai nagyon régi időre nyúlnak vissza, és azzal magyarázhatók, hogy az egész kiváltságrendszer a katonáskodásra épült. A minden szabad katonát és nemest megillető kiváltságok a magyar nagyfejedelemséget megelőző időben jöhettek csak létre, mert később az európai feudális rend ezt semmiképpen nem tette lehetővé." 28 Középkori krónikáink hitelessége A Cser-Darai szerzőpáros a finnugrista Györffy György nyomdokain járva Anonymus krónikáját hiteltelennek nyilvánítja: "De Györffy a könyv bevezetőjében lefekteti: az Anonymus által idézett nevek más forrásban nem találhatók meg, ugyanakkor ismert történelmi személyiségek neveire nem hivatkozik, bár kellene, azaz a Gesta Hungarorum történelmileg nem hiteles." 29 Krónikáinkat azért is hiteltelennek tartják, mert azokban nincs szó az avar korról: "Mindenképp elgondolkodtató az, hogy a krónikák mindegyikéből konokul hiányzik az az időszak, ami Attila és Árpád honfoglalása között eltelt. Nem csak időrendbeli dolgokkal szembesülünk itt, hanem egyáltalán az eseményekkel, azzal, hogy Árpád népének mi köze Attila népéhez? Mindezen gondok alapján az egész hun-származási elképzelést csupán mítosznak vélhetjük." 30 Kézai Simon krónikájában a hun-magyar azonosságot hirdette: "872-ben a hunok, vagyis a hungárusok újból Pannóniába indultak". 31 Kézai a hun Attilát magyar királynak tartotta, akinek családjából Árpád is származott. Hóman Bálint 1925-ben a nyugat-európai és a magyar középkori krónikák összevetésével igazolta, hogy a hun-magyar azonosságnak, az Árpádnemzetség Attilától való leszármazásának a magyarok ősi történeti hagyománya volt a forrása. 32 Kézai krónikájában beszámolt a rómaiak és a hunok Zeiselmaurnél vívott csatájáról: "a hunok...tulna felé indultak. Ditricus Zeiselmauernél szállt szembe velük,...oly heves és ádáz ütközet dúlt, hogy... a hunok híres kapitányai negyvenezer más harcossal együtt elestek." 33 A frank krónikák szerint a frankok és az avarok csatáztak 791-ben az ausztriai Zeiselmauernél. Cser és Darai felrója középkori történetíróinknak a krónikáinkból hiányzó avarokat. A hiányosságnak tehát az a magyarázata, hogy krónikáink az avarokat hunokként említették meg. Az egykorú európai krónikákból kiderül, hogy a Kárpát-medencében élő avarokat a frankok, a longobárdok is hunoknak nevezték. A frank Fredegar krónikájában a következőket olvashatjuk az avarokról: a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannóniában heves küzdelem támadt A szlávok a hun elnevezésű avarok és királyuk a kagán ellen lázadásba kezdtek. 35 Paulus Diaconus, a longobárdok történetírója is így említette az avarokat: a hunok, akiket avaroknak is hívnak. 36 Árpád honfoglaló katonanépe Cser Ferenc és Darai Lajos a 9. század végén a Kárpát-medencébe beköltöző népet következetesen Árpád honfoglaló katonanépének nevezik. 37 A katonanép hipotézise egy finnugrista közhelyen alapul, amely szerint Árpád népe a besenyőktől megveretve, az asszonyokat, gyerekeket és az öregeket elveszítve, kétségbeesetten bemenekült a Kárpátmedencébe. A teória hirdetői szerint ezt megerősíti, hogy a századi lelőhelyekről 25 ezer 28 Bakay, 2009b 29 Cser, 2009, Cser, 2009, Kézai, 2004, Hóman, Kézai, 2004, Fredegar, 1998, Fredegar, 1998, Paulus, 1901, Cser, 2009, 283.

7 7 köznépi sírral szemben csupán 940 lovas-szablyás sírt ismerünk. 38 Ebből a Cser-Darai szerzőpáros arra következtet, hogy Árpád csak egy jelentéktelen, kis létszámú "katonanép" élén lépte át a Vereckei-hágót. A honalapítók létszáma a magyar őstörténet egyik alapvető problémája, amelyről Bakay Kornél a következőket írja: "Valójában másfél évszázada eldöntetlen a legfőbb kérdés: a régészeti leletek és jelenségek alapján ki a magyar? Eldönthető-e egyáltalán? Mert az nyilvánvaló, hogy 940 lovas vitéz nem győzhette volna le a IX-X. századi Európát, nem foglalhatta volna el a 220 ezer négyzetkilométeres Kárpátmedencét, nem őrizhette volna meg ősi nyelvünket, nem alapíthatott volna államot." 39 Cser és Darai azt állítják, hogy a 9. század végén a Kárpát-medencében a vezetők és a katonák nem magyarok, hanem törökül beszélő hunok voltak, ezzel etnikailag választják el a vezetőréteget a köznéptől. 40 Lényegében ezt az elképzelést vallotta a finnugrista Kristó Gyula is, aki kijelentette: "minden jel arra mutat, hogy a honfoglaló magyaroknak nem volt köznépük". 41 A finnugristákhoz hasonlóan a szerzőpáros sem számol azzal a ténnyel, hogy a történelemben nem ismerünk olyan hadsereget, amely nem köthető néphez, vagy államalakulathoz. Jelentős, több tízezer fős hadsereg nem létezhet a katonákat eltartó köznép nélkül, ahogyan vezetőréteg sem létezhet vezetettek, vagyis nép nélkül. A magyarok 10. századi sikeres európai hadjáratai cáfolják a szerzők által hangoztatott katonanép meséjét, mert ilyen jól szervezett katonai vállalkozásokat biztos hátország nélkül nem lehet véghezvinni. A honalapítás idején a bizánci feljegyzésekben Árpád népét turkoknak nevezték. A szerzőpáros megalapozottnak véli az előbbi kétes adatot, ezért elfogadja a néprajzos Magyar Adorján feltevését, hogy Árpád hun származású népe türk nyelven beszélt. Az ötletet Vámbéry Ármin vetette fel először, de később nemcsak ő vallotta ezt az elképzelést, hanem neves történészek, régészek, többek között Hóman Bálint, Makkay János és egy időben László Gyula is. Makkay János kijelentette, hogy "Árpád török népe valóban beleolvadt a magyarságba" és "a maga teljességében török nyelvű és etnikumú volt." 42 Hóman Bálint és László Gyula elfogadta Németh Gyula turkológus nézetét, aki a honfoglalás kori neveket elemezve arra az eredményre jutott, hogy majdnem valamennyi a török nyelvekben értelmes szó. 43 A személynevekből azonban nem lehet etnikai következtetéseket levonni, gondoljunk csak az idegen eredetű személyneveinkre. A türk nyelvűség hirdetői figyelmen kívül hagyják Julianus barátnak a keleten maradt magyaroknál tett látogatását. Julianus barát utazásáról a pápának is beszámolt, amelyről Ricardus barátnak a vatikáni levéltárban fennmaradt jegyzőkönyve tanúskodik. A Cser-Darai szerzőpáros megpróbálja hitelteleníteni a vatikáni okiratban foglaltakat: "fel kell idéznünk Juliánusz jelentését amelyet latinul ismerünk és amelyben megállapította, hogy 'magyar' nyelven beszélő közösségeket talált Magna Bulgáriában a Káma környezetében. Pontosabban megfogalmazva, olyanokat, akik az ő anyanyelvén beszéltek." 44 Azonban ez szerintük nem jelent "mindent elsöprő bizonyítékot", csupán annyit, hogy "Julianus is a türk nyelvek valamelyikén beszélhetett" 45. Úgy vélik, hogy a hun gyarmatosítók türk nyelvét még 300 évvel a honfoglalás után is beszélték az előkelők a Kárpát-medencében. Lehetséges-e ez a kétnyelvűség? Ez egy képtelen ötlet, mert a korabeli írott forrásokban a török-magyar kétnyelvűségnek semmi nyoma nincs. Benkő Lóránd nyelvész akadémikus a kérdésről szólva kifejti, hogy "török-magyar viszonylatban efféle képződmények még a honfoglaló magyarság 38 Bóna, 1996, Bakay, 2004a, Cser, 2009, Kristó, 1996, Makkay, 2009, Németh, Cser, 2009, Cser, 2009, 197.

8 8 tömeges kétnyelvűsége esetén is elég bajosan jöhettek volna létre,...arról nem is szólva, hogy népünk egykori kétnyelvűsége a magyar nyelvrendszer teljességének ismeretében semmiféle igazolást nem nyerhet." 46 Cser Ferenc és Darai Lajos nem idézik Ricardus jegyzőkönyvének szövegét, mert abból kiderülne, hogy a jelentés cáfolja az állításukat. A jegyzőkönyvben a baskíriai magyarokról ugyanis ez olvasható: "Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük, megértették őt, és ő is azokat....a régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla." 47 A Ricardus-féle jegyzőkönyv alapján teljesen egyértelmű, hogy Julianus a keleti rokonainkkal magyarul beszélt. Willelmus Rubruk francia szerzetes 1255-ben járt Baskíriában és megerősítette Julianus értesülését: "a baskírok ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a magyarok....baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak." 48 Szkíták, hunok és avarok Cser Ferenc és Darai Lajos a szkítákról kialakított hivatalos nézetet vallják: "A szkítákat nem csak Osetzky, hanem általánosan valamennyi kutató indoeurópaiaknak tekinti ahogy végül is a lovas műveltségeket kialakító kurgán hagyományok népe ezideig mind annak bizonyult." 49 Az európai történettudomány azért tartja indoeurópaiaknak a szkítákat, mert a nyelvészek feltevése szerint iráni nyelven beszéltek. Nagy Géza már száz évvel ezelőtt kétségbe vonta a német tudósok állítását és kimutatta, hogy az indoeurópaiaknak semmi közük sem volt a szkítákhoz. 50 Bakay Kornél a mérvadó történészek vélekedését cáfolva a következő érveket sorolja fel: Ez a szkíta kultúra nem lehetett az indoeurópai (árja) népek sajátja, a szkíta nyelv nem lehetett indoiráni nyelv, mivel mind a szellemi, mind az anyagi emlékek a klasszikus keleti lovas népek hagyatékával egyeznek meg. A keleti lovas íjász népekhez pedig soha sem tartoztak germán, szláv vagy latin népcsoportok. A szkítának (szaka, masszagéta, daha) nevezett népeken kívül lovas íjász népek voltak a szarmaták, a hunok, a pártusok, a kusánok, a türkök, az avarok, a mongolok, a magyarok, a besenyők és a kunok. 51 A Cser-Darai szerzőpáros hunokról alkotott véleménye is azonos a finnugrista történészek dogmájával: "A hunok sztyeppei lovas katonák. Eredetük bizonytalan....a vezértörzsben meglevő nevek alapján az ő nyelvük valószínűleg török volt." 52 A szerzőknek a szkíták és a hunok nyelvére tett kijelentései olyannyira alaptalanok, hogy maguk is kételkednek benne: "a szkíták nyelvét elemzik többen, holott semmit sem tudnak róla. Honnan veszik a nyelvi anyagot hozzá?...ugyanez vonatkozik mind a hun, mind a mongol birodalom nyelvére." 53 Cser Ferenc és Darai Lajos a hunokat türk eredetűnek vélik: "A türk népek keletre tartanak, a Tien San lábainál kettéágaznak: az ogur törzsek északra fordulnak, az oguzok a Dzsungár-kapun át a mongol medencébe jutnak. Az itt lovas-nomád műveltséget folytatók a mongolid elemekkel keveredve alkotják majd azt a türk néptömeget, amely később több népmozgást indít el 46 Benkő, 1977, Ricardus, 1986, Rubruk, 1986, Cser, 2009, Nagy, Bakay, 2005, Cser, 2009, Cser, 2005, 166.

9 9 nyugati irányba, és amely a hun hagyományok szerint a hun törzsek forrása." 54 A szerzők figyelmen kívül hagyják a történelmi tényt, hogy a türkök jóval a hunok után, 800 évvel később jelentek meg a történelem színpadán, ezért semmi alapja nincs a hunok türköktől való származtatásának, az eredeztetés emiatt csupán fordítva lenne elképzelhető. A szerzőpáros a finnugrista Glatz Ferencet idézve a hunokról kijelenti, hogy "létszámuk mintegy ezerre tehető." 55 Tudomást sem vesznek arról, hogy egy pár tízezres lélekszámú nép nem győzhette volna le az alánokat, a keleti gótokat, és nem lehetett volna a Róma hatalmát megdöntő katonai szövetség vezető ereje. A legbőszebb finnugristákat túlszárnyalva nyilatkoznak a hunokról és legnagyobb királyukról: "Attila 445-ben megölette Blédát, és ettől kezdve teljes energiájával és kíméletlenségével építette ki a birodalmát....harciasságuk a Kárpátokon belül 'lehűlt', Attila személyéhez kötődött a 'világbirodalom' léte. Csekély létszámú elitet alkottak csupán, akik alatt az eredeti népesség változatlanul megmaradt." 56 Cser és Darai nem veszik figyelembe Priszkosz rétor beszámolóját, aki 448-ban követségben járt Attilánál és Buda özvegyét is meglátogatta. 57 Az Attila udvarában megfordult egyetlen hiteles szemtanú az állítólagos testvérgyilkosságról nem tett említést, azt csak száz évvel később találta ki a gót származású Jordanes. 58 A Cser-Darai szerzőpáros az avarok származásáról semmit sem tud:"az avarok eredete éppen annyira ködbe vész, mint a hunoké." 59 Megmosolyogni való érvvel próbálják igazolni az avarok türk nyelvűségét: "Mindenesetre a Bizáncba 576-ban látogató avar küldöttséggel való tárgyaláshoz ugyanazokat a tolmácsokat vették igénybe, mint a hunokhoz. Minthogy azonban a török nyelven beszélők még ma is megértik egymást, ez a fajta 'nyelvazonosság' csak annyit bizonyít, hogy mindkét törzsszövetség vezetése türk volt." 60 A tőlük megszokott módon, indoklás nélkül kijelentik: "Az avarkor népessége igencsak kevert volt, egyáltalán nem beszélhetünk homogén 'fajról', sem homogén nyelvről. Ugyanúgy 'maroknyi' elit uralmával állunk szemben." 61 Cser Ferenc és Darai Lajos nem említik meg, hogy rendelkezünk egy avarkori nyelvemlékkel, amely a Szarvason feltárt, 8. századi rovásírásos csont tűtartón maradt fenn. A szarvasi tűtartóra Vékony Gábor régész megfejtése szerint magyar nyelvű szöveget róttak. Rövid rovásírásos feliratok találhatók a nagyszentmiklósi kincs aranyedényein is, amelyeket a kutatók többsége avarkorinak tart. A szarvasi és nagyszentmiklósi rovásjelek nagyarányú azonosságához nem fér kétség. A számszerű egyezésről Vékony Gábor az alábbi adatokat közölte: A szarvasi 61 jelből 51 azonos a Nagyszentmiklóson ismert jelekkel, azaz a betűk 5/6-a (83%). A szarvasi abc 19 betűjét ismerjük, a nagyszentmiklósinak meg 21 jelét, s a szarvasi 19 jel közül 13 azonos a nagyszentmiklósiakkal, ez 68%-os azonosság. 62 Vékony Gábor szerint a 21 nagyszentmiklósi jelből 13 (62%) egyeztethető össze a székely rovásírás jeleivel, míg a szarvasi rovásfeliratot vizsgálva a következő eredményre jutott: A székely rovásírással kapcsolatba hozható jelek száma pedig a szarvasi felirattal 15-re (79%) emelkedett. 63 A nagyszentmiklósi kincs páratlan középkori lelet, amelynek gazdagsága arra utal, hogy egy királyi udvar tartozéka lehetett, míg a szarvasi lelet egy köznépi sírból került elő. Mindezek egyértelműen azt támasztják alá, hogy az avarkori Kárpát-medencében a 54 Cser, 2009, Cser, 2009, Cser, 2009, Priszkosz, Iordanes, 2004, Cser, 2009, Cser, 2009, Cser, 2009, Vékony, 2004, Vékony, 2004, 165.

10 10 köznép és az előkelők is magyar nyelven beszéltek. A rovásemlékek tehát cáfolják Cser és Darai teóriáját a türk nyelven beszélő, maroknyi idegen elitről. A Kárpát-medence régészete A Cser-Darai szerzőpáros a 2011-ben kiadott Kárpát-medencei magyar ősiség című művében közli, hogy az ősmagyarok már 40 ezer évvel ezelőtt megjelentek hazánk területén. Úgy vélik, hogy az Istállóskői- és a Szeleta-barlangot már magyarok lakták, sőt megadják a barlangok lakóinak embertani típusát, vércsoportját és Y-kromoszómális haplotípusát is (M173 és M17 az új jelöléssel R1b és R1a1). 64 Mindez csupán a szerzők elmeszüleménye, mert egyik barlangban sem találtak emberi csontmaradványokat, amelyekből a fenti adatokat meg lehetne állapítani. Képtelen állításaik legnagyobb cáfolata, hogy néhány oldallal odébb kijelentik, hogy "az istállóskői műveltségben nem találtak emberi maradványt, így az ember típusa meghatározhatatlan." 65 A szerzők szerint a dombokon és a folyóvölgyekben 25 ezer évvel ezelőtt megjelent gravetti kultúra népe is magyar volt. Sőt felfedezik, hogy 13 ezer évvel ezelőtt a Dunántúlon már tábort vertek a székelyek, akikhez 7500 évvel ezelőtt a palócok és a barkók is csatlakoztak. 66 Ám szokásukhoz híven egyik esetben sem közlik a bizonyítékokat, amelyek igazolnák a szenzációs felfedezéseket. Cser Ferenc és Darai Lajos megállapítják, hogy "a magyar népi ábrázoló művészetet a növényi elemek jellemzik. Állatokat ritkán ábrázolnak, azok is zömükben madarak, vagy legelésző állatok, mint pl. a szarvas. Ragadozó állatokat a magyar népművészet szinte sehol sem ábrázol. Ha szembe állítjuk vele az eredeztetési elmélet forrásait, akkor azt kell látnunk, hogy mind az obi-ugor népek, mind a sztyeppei lovas nagyállattenyésztők nagyon nagymértékben ábrázolják a ragadozó állatokat. Köztük is a ragadozó madarakat. Pl. az Árpád-házi legenda szerint a turulmadár (sasszerű nagymadár) a törzs totemállata. Mégis, már a honfoglalás kori temetőkben sem találunk ragadozó állatot ábrázoló sírmellékleteket, a ritkán előfordulókat is zömmel a sztyeppei területeken." 67 Az elmondottakból kiderül, hogy a szerzőpáros nem látta még a turult a rakamazi hajfonatkorongon és a karosi övvereten, illetve a griffet a tiszabezdédi tarsolylemezen és az ibrányi hajfonatkorongon, hogy csak néhányat említsünk a ragadozó állatokat ábrázoló honfoglalás kori sírmellékletek közül. Azonban még az előbbi kijelentésüket is alul tudják múlni, amikor kijelentik, hogy "a honfoglalók nem hagytak maguk után régészetileg jelentősebb nyomot, azaz megkülönböztethető emléket." 68 A fentiekből kitűnik, hogy szerzőink nem hallottak a 10. századi magyar sírokban feltárt részleges lovastemetkezésekről, magyar szablyákról, tarsolylemezekről, halotti álarcokról, szíjvégekről és hajfonatkorongokról. Cser Ferenc és Darai Lajos a legismertebb avar régészeti leletekről megemlítik, hogy "a griffes indás jelzőt a sírmellékleteken talált hímzés alapján kapták. Ez azt jelenti, hogy a műveltség felfogása nagymértékben egyezett a későbbi magyarságéval: nem azokat a jelképeket hímezték az eszközeikre, ruháikra, amik a sztyeppei nagyállattenyésztőket jellemezte, hanem olyanokat, amiket a letelepedett, a földműves ember használt." 69 Az "alternatív régészek" tájékozatlanságát mutatja, hogy halvány fogalmuk sincs a griffes-indás ábrázolásokról, amelyek nem az avarok hímzett ruháin (azok ugyanis elporladtak), hanem a préselt lemez és öntött bronz övvereteken maradtak meg. Végül megállapítják, hogy "a letelepedett népességre már az ún. honfoglalás idején is a 64 Cser, 2011, Cser, 2011, Cser, 2011, Cser, 2011, Cser, 2005, Cser, 2011, 83.

11 11 növényeket ábrázoló, mellérendelő szemlélet volt a jellemző, ezért a mai műveltség elemeit visszavezethetjük a honfoglalás előtti népességre is. Ez a jellemzőjük élesen megkülönbözteti a magyarságot mind föltételezett elődeitől, mind pedig Árpád honfoglaló népétől. Ez utóbbiak csak az uralkodó előkelőket és nem a magyar népi tömegeket jelentették." 70 E kijelentésükkel újra számot adnak hiányos régészeti ismereteikről, és beleesnek a saját maguk által ásott verembe. A letelepedett köznép jellemzőjének vélt, a honfoglalás idejéből származó növényábrázolások ugyanis nem a mellékletek nélküli köznépi sírokból kerültek elő, hanem a vagyonos réteg ékszerein és a katonasírok tarsolylemezein jelentek meg. E tárgyakat az előkelők viselték, akiket a szerzőpáros Árpád türk nyelven beszélő katonanépének és a földművelő őslakosság idegen elnyomóinak tart. Cser és Darai a régészeti emlékek díszítésformáinak osztályozásával a növényi ábrázolásokat a letelepedett őslakosoknak, a ragadozó állatok ábrázolását a bevándorló népességnek tulajdonítják, de vélekedésüknek az égvilágon semmi alapja nincs. A 10. századi magyarság kultúrájának keleti gyökereit nagyon sok szerző tárgyalta már, ezért azokat itt fölösleges részletesen ismertetni. Bakay Kornél keleti eredetünkről megállapítja: "a magyarság keleti kapcsolatai azonban rendkívül erősek. Közel 3000 esztendő óta kimutatható egy egységes kultúra Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig, amelyet összefoglalóan szkíta-hun műveltségnek szoktunk nevezni." 71 A 10. századi magyar kultúra szkíta gyökereire utal a vérszerződés, a szarvaskultusz, a lovas íjász harcmodor, a részleges lovastemetkezés és a halotti álarcok használata. A szkíta-hun kultúrkörbe tartozó Kárpátmedencei régészeti leletek azonban csak az előkelők sírjaiban fordulnak elő. A jelenségre Bakay Kornél a következő magyarázatot adja: "tudományos szempontból, módszertanilag helyesen járunk-e el akkor, ha a leggazdagabb, legrangosabb, legértékesebb temetkezéseket vesszük alapul, holott a népet kitevő többség bizonyosan sokkal egyszerűbben élt és halt? Bár ez kétségtelenül igaz, mégis helyes utat követünk, hiszen őseink körében mind a hagyományokat, mind a külsőségekben megnyilvánuló szokásokat sokkal jobban megőrizték az előkelők, mint a közemberek. S nemcsak gazdagságuk okán, hanem azért is, mert ez szent kötelességük volt." 72 Az embertani vizsgálatok Henkey Gyula antropológus évtizedeken keresztül fáradhatatlanul kutatta a magyarság jelenkori embertani állapotát. Henkey teljesítménye egészen kivételes az antropológusok között, hiszen több mint 35 ezer embernek vette fel az adatait. 73 A Cser-Darai szerzőpáros a 2009-ben megjelent Kárpát-medence, vagy Szkítia? című könyvében közli, hogy Henkey Gyula a közép-ázsiai embertani típusok (turanid, pamíri) 48%-os túlsúlyát tapasztalta a magyaroknál. 74 Henkey Gyula eredményét azonban nem fogadják el, mert szerintük ezek a típusok lehetnek a "jégkorszaki cro-magnon típusú emberek utódai is", sőt úgy vélekednek, hogy számunkra inkább a cro-magnoni típusok érdemelnek külön figyelmet. 75 Elképzelésük szerint ugyanis a neandervölgyi ember több mint tízezer évig együtt élt a gravetti kultúra népével, s ezalatt a Pireneusokban és a Kárpát-medencében a keveredésükből kialakult a cro-magnoni ember. Úgy vélik, hogy a cro-magnoni embertípus (amelyet az Eu18 és Eu19 Y-kromoszóma haplotípusok hordozójának tekintenek) ma is a leggyakoribb típus a Kárpát-medencében. 76 Ötletük azonban minden valós alapot nélkülöz, ugyanis Kiszely István 70 Cser, 2009, Bakay, 2004b, Bakay, 2004, Mátyus, Cser, 2009, Cser, 2011, Cser, 2005, 111.

12 12 a cro-magnoni típus előfordulásáról azt írja, hogy az egyetlen Kárpát-medencei területre sem jellemző. 77 A neandervölgyi és a cro-magnoni emberek keveredését a legújabb genetikai vizsgálatok is cáfolják. Genetikusok megvizsgálták mindkét embertípus csontmaradványait és megállapították, hogy a neandervölgyiek genetikailag nemcsak élesen különböznek a cromagnoniaktól és a mai emberektől, de semmilyen egyezést sem mutatnak velük, viszont a cromagnoniak szekvenciái megtalálhatók a mai emberek génállományában. 78 Cser és Darai nem ismertetik a magyarokat felmérő embertani vizsgálatok eredményeit, pedig enélkül nem lehet eldönteni a kérdést: kikkel vagyunk embertanilag rokonságban? Az antropológusok szerint a turanid a magyarság legelterjedtebb embertípusa, amely az ország egyes vidékein a 35-40%-ot is eléri. 79 A magyarok másik gyakori embertani típusa a pamíri vagy közép-ázsiai, amelynek előfordulása 20-31% közötti. 80 A közép-ázsiai török népekre ugyanúgy a turanid és a pamíri típus jellemző, mint a magyarokra. Kiszely István szerint a turanid a legjellegzetesebb típus Belső-Ázsiában, Kelet-Turkesztánban, és Kirgizisztánban. A pamíri vagy közép-ázsiai típus leggyakoribb a tadzsikok, az üzbégek és a karakalpakok között. 81 Így már érthető, hogy szerzőink azért nem akarnak tudomást venni a fenti embertani adatokról, mert azok nem igazolják az ő prekoncepciójukat. A Cser-Darai szerzőpáros Kiszely Istvánt idézve megállapítja, hogy a hunok eredete bizonytalan, csupán annyit lehet tudni, hogy részben mongoloidok voltak, és a maradék rész volt csak europid. 82 Kiszely 1976-ban valóban leírta, hogy a hunokra a mongoloid rassz volt a jellemző, de azt is közölte, hogy kijelentése Jordanes és Ammianus Marcellinus hunokról adott jellemzésén alapult. 83 Kiszely István 2004-ben belátta azt, hogy korábban tévedett, mert az európai történetírók leírásait a hunokkal szembeni rosszindulat miatt nem lehet hitelesnek tekinteni. Ekkor már úgy vélekedett, hogy a hunok embertani megjelenése az avarokhoz és Árpád népéhez volt hasonló. 84 Nemrég Fóthi Erzsébet antropológus közölte, hogy az ázsiai hunoknak az Ordosz vidékéről előkerült vaskori csontleletei europidok. 85 Fóthi kijelentését megerősíti japán és kínai genetikusok kutatása, amely során a hunok ordoszi központjától keletre, a Sárga folyó mentén fekvő Linzi területén feltárt 2500 éves csontvázakat vizsgáltak. A genetikusok azt a meglepő eredményt kapták, hogy a csontleletek genetikai jellemzői az európai populációkhoz állnak legközelebb. 86 A genetikai vizsgálatok eredményei A Science folyóirat 2000-ben közölte Semino és társai tanulmányát, amelyben a mai európai férfiak Y-kromoszóma vizsgálatáról számoltak be. 87 A Semino-féle tanulmány genetikus szerzői az M173 mutáció korából és elterjedéséből arra következtetnek, hogy a mai európaiak ősei már 30 ezer éve, az őskőkorszakban Európában éltek, és túlnyomó többségben voltak a későbbi bevándorlókhoz képest. Szerintük az újkőkorban a közel-keleti eredetű, földművelést elterjesztő népesség csak a Földközi-tenger térségében volt jelentős, de Közép- Európába csak kevesen jutottak el. A Cser-Darai szerzőpáros vitatja a Semino-féle kutató- 77 Kiszely, 2004, Caramelli, Bartucz, 1938, Kiszely, 2004, Kiszely, 2004, Cser, 2009, Kiszely, 1976, Kiszely, 2004, Mórocz, Wang, Semino, 2000

13 13 csoport elképzelését Európa kőkori benépesüléséről, ugyanis a genetikusok nem említik a jégkorszaki menedékek között a Kárpát-medencét, holott az életfeltételek itt is adottak voltak a túléléshez. Cser és Darai a Kárpát-medencei folytonosságunkról kiötlött elméletének genetikai bizonyítékát jobb híján mégis a fenti tanulmányban megadott mai adatokból vezeti le. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a ma Európában élő emberek génállománya megegyezik a kőkori európaiakéval, mert azt csak a korabeli fosszilis csontleletek vizsgálatával lehet egyértelműen eldönteni. Állításunk alátámasztására megemlítjük, hogy Seminonak és társainak a mai európai népesség genetikai vizsgálatából levont őstörténeti következtetéseit az eddig elvégzett archeogenetikai vizsgálatok eredményei nem igazolják. Az elmúlt években a több ezer éves archaikus csontmaradványok vizsgálatai során kiderült, hogy az európai vonaldíszes kerámia kultúra földműveseinek és az európai őslakos vadászó-gyűjtögetőknek genetikailag semmi közük nincs egymáshoz. 89 Nem állapítható meg genetikai folytonosság az előbb említett kőkori népcsoportok és a mai európai népesség között sem. 90 A Haak-féle kutatócsoport vizsgálata megerősítette a régészek korábbi elméletét, hogy az első európai földművelők a mai Anatólia területéről vándoroltak Közép-Európába. A legújabb genetikai vizsgálatok pedig átértékelik Semino és munkatársai egyik lényeges megállapítását is. Myres és társai tavaly megjelent tanulmányukban az R1b (Eu18) alcsoportjainak részletes elemzéséből és azok földrajzi elterjedéséből arra következtetnek, hogy az M173-as mutációhoz köthető R1b haplotípus nem 30 ezer éve van jelen Európában, ugyanis azt a kontinensen a Közel-Keletről bevándorló újkőkori földművelők terjesztették el. 91 Az eddigi archeogenetikai vizsgálatok alapján joggal feltételezhető, hogy az újkőkort követően jelentős genetikai változás történt a kontinensen, amelyet a korábban itt élőknél nagyobb létszámú népesség bevándorlása okozott. Magyar genetikusok 2011-ben közölt vizsgálata szerint nem mutatható ki egyértelmű genetikai kapcsolat az alföldi vonaldíszes kerámia kultúra népessége és a mai magyarok között, sőt az újkőkorból származó Kárpát-medencei csontleletek ázsiai eredetre utalnak, mert többségükben ázsiai mtdns haplotíposakat észleltek. 92 A kutatás eredménye cáfolja Cser Ferenc és Darai Lajos teóriáját, amely a Kárpát-medence kőkori és mai magyar népessége közti folytonosságról szól. A fentiek alapján beláthatjuk, hogy kizárólag a mai népesség genetikai vizsgálatából mennyire kockázatos őstörténeti következtetéseket levonni. A Cser- Darai szerzőpáros a ma élő emberek genetikai vizsgálatának eredményeit vetíti vissza a távoli múltba, mintha azok a régi korokra is érvényesek lennének, holott őstörténeti bizonyító ereje csak az archaikus csontleletek vizsgálatának van, ezekkel viszont műveikben egyáltalán nem foglalkoznak. Őstörténetünk szempontjából értékelhető eredmények a 10. századi őseink és a ma élő magyarok genetikai jellemzőinek egybevetéséből születhetnek és 2008 között az MTA Genetikai Intézete a Régészeti Intézettel közösen századi magyar temetőkből származó csontleletek anyai ági öröklődési vonalait vizsgálta, összehasonlítva az adatokat a ma élő magyarokéval és székelyekével. 93 A kiemelkedő jelentőségű vizsgálatok ismertetését Cser és Darai néhány mondatban elintézi: "a legújabb magyarországi mtdns vizsgálatok... nemcsak a mai lakosok, hanem a honfoglalás kori temetők csontállományára is kiterjedtek és arra a megdöbbentő eredményre vezettek, hogy a honfoglaláskor a Kárpát-medence korábbi, európai eredetű lakói alkották a lakosság zömét, az ún. honfoglalók elenyésző kisebbséget jelentettek." Cser, 2005, Bramanti, Haak, Myres, Guba, Bogácsi, Cser, 2011, 16.

14 14 Az utóbbi kijelentés Raskó István genetikustól származik, aki a vizsgálat eredményeiről azt nyilatkozta, hogy "kevesen voltak a honfoglaló magyarok". 95 A genetikus véleménye szerint a gazdag mellékletekkel eltemetett honfoglalók és a köznép genetikailag jelentősen eltértek egymástól, vagyis a keletről jött magyarok ázsiai génjei felhígultak az itt élők európai génállományával. A Cser-Darai szerzőpárosnak eszébe sem jut az a lehetőség, hogy Raskó István következtetése nem a vizsgálat adatainak elfogulatlan értékelésén alapul. Azt sem veszik észre, hogy a Genetikai Intézet igazgatója az uráli marker keresgélésével a korábbi genetikai vizsgálatok során már megcáfolt finnugor származásunkat próbálta igazolni ben a KAPU-ban megjelent cikkemben bemutattam, hogy Raskó állítása csak a hartai temető esetében igaz (ázsiai gének 26%-ban), de a többi 14 temetőből származó csontvázaknál a középréteg és a köznép genetikai jellemzőinek nagy mértékű egyezése cáfolja a genetikus kijelentését. 96 Az ún. klasszikus honfoglalók és a köznép génállományának egybeesése megdönti a Cser-Darai szerzőpárosnak az Árpád katonanépéről és az általuk leigázott őslakókról kiötlött elméletét is. Cser Ferenc és Darai Lajos szerint a Közép-Ázsiából jött hunok jellemzői az Eu9-Eu11 (az újabb jelöléssel J és F) haplotípusok lehettek. 97 Azt nem közlik, mire alapozzák az elképzelésüket, de a 2008-ban kiadott könyvükben megemlítik a mai közép-ázsiai népek körében végzett Wells-féle Y-kromoszóma vizsgálatot (amelyet ők tévesen archeogenetikai kutatásnak vélnek) és az eredmények értelmezéséből derül ki, hogy ebből következtetnek az előbbi feltevésre. 98 Wells és társai kutatása szerint a kirgizekben, tadzsikokban, délaltájiakban, üzbégekben és az ujgurokban az R1a1, míg a kazakokban a mongolokra jellemző C haplocsoport előfordulása a legnagyobb. Az üzbégekben, a tadzsikokban és az ujgurokban a közel-keleti népekre jellemző J és F haplocsoport gyakorisága is jelentős. 99 A J és F csoport viszonylag magas előfordulása a térség ókori perzsa és középkori arab hódítóinak genetikai nyomait mutatja, és nem a hunokét, ahogyan Cser és Darai tévesen feltételezi. Eddig egyetlen biztosan hunnak tekinthető, Mongóliában feltárt kétezer éves férfi csontvázat vizsgáltak délkoreai genetikusok és a csontlelet az R1a1 haplotípusba tartozott. 100 A KAPU 2012/1. számában ismertettem, hogy Közép-Ázsia ókori szkíta és mai török nyelvű népessége, valamint a ma élő magyarok között az Y-kromoszómális R1a1 haplotípus magas gyakorisága révén egyértelmű genetikai kapcsolat fedezhető fel. 101 Ezt a kapcsolatot alátámasztják a csontleletek mtdns vizsgálatainak eredményei is, amelyek szerint a 10. században Hartán eltemetett magyarok és az ókori altáji szkíták között a genetikai távolság értéke (0,05) alapján genetikai rokonság áll fenn. 102 A Semino-féle kutatócsoport feltevése szerint az Eu19 (R1a1) haplotípust a Jamna (gödörsíros) kultúra népe terjesztette el Európában. 103 A hipotézist megerősítheti német genetikusok most folyó kutatása, amely során az ukrajnai ötezer éves kurgánok csontvázait vizsgálják. Az első R1a1 haplotípusú európai emberek (köztük lehettek a magyarok ősei is) 8-10 ezer évvel ezelőtt élhettek akár a Kárpát-medencében is, ezt az archeogenetikai kutatások alapján még nem lehet biztosan eldönteni, mivel eddig csak mtdns adatok ismertek. A vaskori szkíta-hun régészeti kultúra elődjének tekinthető a bronzkori andronovói, amely nagyon hasonló a Fekete-tenger vidéki gödörsíros kultúrához (Kr.e évezred). Az 95 Raskó, Kristóf, Cser, 2005, Cser, 2009, Wells, Kim, Kristóf, Kristóf, Semino, 2000

15 15 archeogenetikai vizsgálatok szerint az andronovói és a közép-ázsiai szkíta csontleleteknek is az R1a1 a leggyakoribb haplotípusa. Az időben 3 egymást követő, hasonló jellemzőkkel rendelkező régészeti kultúra népessége között tehát genetikai kapcsolat mutatható ki. Az utóbbi összefüggésből viszont arra következtethetünk, hogy 4-5 ezer évvel ezelőtt Kelet- Európából Közép-Ázsiába vándorolt egy R1a1 leszármazási vonallal jellemezhető népesség, amelyhez az ősmagyarok is tartozhattak. Az előbbiekben ismertetett archeogenetikai vizsgálatok eredményei tehát szkíta-hun eredetünket támasztják alá. A fentiekben bemutattuk, hogy Cser Ferenc és Darai Lajos sem a nyelvészeti fejtegetéseikkel, sem a régészeti forrásokkal, sem az embertani kutatásokkal, sem a DNSvizsgálatokkal nem tudták meggyőzően igazolni a magyarok Kárpát-medencei folytonosságáról vallott elképzelésüket. Vélekedésükkel szemben a nyelvészeti, népzenei, régészeti, embertani és genetikai kutatások fent ismertetett eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a magyarok ősei 3-4 ezer évvel ezelőtt, az andronovói kultúra egyik népeként Közép-Ázsia területén éltek. Az őstörténetünkkel foglalkozó irodalom az elmúlt évtizedekben irdatlan méretűre duzzadt, se szeri, se száma a témával foglalkozó kiadványoknak. Aminek akár örülhetnénk is, ha mindenkit a múlt megismerésének vágya vezérelne és bizonyos szerzők nem a szenzációhajhászást, a kiagyalt teóriákat helyeznék előtérbe. Bakay Kornél a következőkre hívja fel a figyelmet: "Óvakodjuk tehát a megszállott igehirdetőktől, mert bár történelmünk valóban közös nagy kincsünk, a hamisságok azonban előbb-utóbb lelepleződnek, a valódi tudás hiánya csakhamar kiütközik s hordjunk bárminő festett álarcot, a tudatlan bugyutaság ragyáit tartósan el nem fedhetjük véle." 104 Ha elfogadjuk a Cser-Darai szerzőpáros megalapozatlan elképzelését a magyarokat leigázó Árpád népéről, avarokról és hunokról, akkor önként mondunk le múltunkról, hőseinkről, hagyományainkról és legendáinkról. Mindez a finnugristák 150 éve tartó pusztításától legyengült történelmi tudatunkra végzetes csapást mérne, mert "amelyik nép... megtagadja a múltját jelentő valós őseit, az gyökerét vesztett faként elpusztul". 105 Irodalom Bakay Kornél: Az Árpádok országa, Respenna Bt., Budapest, 2002 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I., László Gyula Egyesület, 2004 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai II., László Gyula Egyesület, 2004a Bakay Kornél: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2004b Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III., László Gyula Egyesület, 2005 Bakay Kornél: A históriai ámítás legújabb hazai trükkjei, Kapu, 2009/5, Bakay Kornél: A székelyek eredete, Székelyudvarhely, 2009b Bartucz Lajos: A magyar ember, A magyarság antropológiája, A magyar föld, magyar faj 4., Budapest, 1938 Bálint Gábor: Párhuzam a magyar és mongol nyelv terén, Hornyánszky Victor, Budapest, 1877 Benkő Loránd: Magyar nyelvtörténet - magyar őstörténet, In: Magyar őstörténeti tanulmányok, Szerk: Bartha Antal, Czeglédi Károly, Róna-Tas András, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 Bogácsi-Szabó Erika és társai: Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén, Magyar Tudomány 169, 2008/10, Bakay, 2004b, Bakay, 2009

16 16 Bóna István: Régészetünk és a honfoglalás, Magyar Tudomány 103, 1996 Bramanti, B. et al: Genetic Discontinuity Between Local Hunter-Gatherers and Central Europe s First Farmers, Science, vol. 326, 2009, Caramelli, David et al.: Evidence for a genetic discontinuity between Neandertals and 24,000- year-old anatomically modern Europeans, Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA, 2003, vol. 100, no. 11, Csajághy György: A magyar őstörténet egyes zenei emlékeiről, Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó, Budapest, 2001 Cser Ferenc - Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében, Fríg Kiadó, Cser Ferenc - Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? Fríg Kiadó, 2009 Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medencei magyar ősiség, Magyarságtudományi Füzetek, Kisenciklopédia 12, Budapest, Fodor István: Történelmünk kezdetei, Vasi Szemle, 2010/01, Fredegar krónikája, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest, 1998 Gombocz Zoltán: Honfoglaláselőtti török jövevényszavaink, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, Gombocz Zoltán: Életföldrajz és a magyar őshaza, In: A finnugor őshaza nyomában, Szerk: ifj. Kodolányi János, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973 Guba Zsuzsanna et al: HVS-I polymorphism screening of ancient human mitochondrial DNA provides evidence for N9a discontinuity and East Asian haplogroups in the Neolithic Hungary, Journal of Human Genetics, 2011, Haak, Wolfgang et al: Ancient DNA from European Early Neolithic Farmers Reveals Their Near Eastern Affinities, PloS Biology, vol. 8, 2010, Hóman Bálint: A magyar hún-hagyomány és hún-monda, Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2010 Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei, Szerk.: Kiss Magdolna, L Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2004 Juhász Zoltán: A zene ősnyelve, Fríg Kiadó, 2006 Julianus barát és Napkelet fölfedezése, Szerk.: Györffy György, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 Keyser, C. et al.: Ancient DNA provides new insights into the history of south Siberian Kurgan people, Human Genetics, 2009, 126, Kézai Simon: A magyarok cselekedetei, Osiris Kiadó, Budapest, 2004 Kim, K. et al: A Western Eurasian Male Is Found in 2000-Year-Old Elite Xiongnu Cemetery in Northeast Mongolia, American Journal of Physical Anthropology, 2010 Kiszely István: Sírok, csontok, emberek - Embertan a régészetben, Gondolat, Budapest, 1976 Kiszely István: A magyar nép őstörténete, 2001, 123. Kiszely István: A magyar ember I., A Kárpát-medencei magyarság ember-története, Püski, Budapest, 2004 Kristó Gyula: Magyar honfoglalás, honfoglaló magyarok, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1994 Kristóf Zoltán: Honalapító őseink genetikai öröksége, Kapu, 2011/11-12., dokumentumok?download=131%3akristf-zoltn-honalapt-seink-genetikai-rksge Kristóf Zoltán: Rokonaink az ázsiai szkíták, Kapu, 2012/1,

17 17 dokumentumok?download=138%3akristf-zoltn-rokonaink-az-zsiai-szktk Magyar Adorján: Ősműveltség, Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest, 1995 Makkay János: Indul a magyar Attila földjére, Budapest, 2009 Mátyus Gyula beszélgetése Henkey Gyula antropológussal, Zürichi Magyar Történelmi Egyesület 59. sz. kiadványa, 2009, Mórocz Zsolt: Emese mitokondriális álma, Beszélgetés Béres Judit genetikussal, Fóthi Erzsébet és Kustár Ágnes antropológusokkal, Hitel, 2011/5, Myres, Natalie et al: A major Y-chromosome haplogroup R1b Holocene era founder effect in Central and Western Europe, European Journal of Human Genetics, 2011, Nagy Géza: A skythák, Székfoglaló értekezés, MTA, Budapest, 1909 Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása, Budapest, 1930 Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Püski Kiadó, Budapest, 2000 Paulus Diaconus: A longobardok története, Ford.: Gombos F. Albin, Középkori Krónikások I., Brassó, 1901 Qian, Sima: A hunok legkorábbi története, A Shi Ji 110. kötete, Ford.: Du Yaxiong és Horváth Izabella, Magyar Ház Kiadó, Budapest, 2005 Priszkosz szónok és bölcsész életéről s történetirata töredékéről, Új Magyar Múzeum I., 1850, Raskó István nyilatkozata az MTI-nek, Kevesen voltak a magyar honfoglalók, Múlt-kor, Ricardus barát jegyzőkönyve - A Julianus első útjáról készült jelentés 1237-ből, In: Julianus barát és Napkelet fölfedezése, Szerk.: Györffy György, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 Róna-Tas András: A magyar - bolgár-török érintkezés jellege, In: Magyar őstörténeti tanulmányok, Szerk: Bartha Antal, Czeglédi Károly, Róna-Tas András, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977 Róna-Tas András: Az Uráltól a Kárpát-medencéig, História, 2011/8, 2-6. Rubruk útleírása 1255-ből, In: Julianus barát és Napkelet fölfedezése, Szerk.: Györffy György, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986 Sára Péter: A magyar nyelv titokzatos forrásánál, Szenci Molnár Társaság, Budapest, 1996 Semino, O. et al: The genetic legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in extant Europeans: a Y chromosome perspective. Science, 2000, Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk, Trezor Kiadó, Budapest, 1994 Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története, Balassi Kiadó, 2003 Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története, Nap Kiadó, 2004 Wang, Li et al.: Genetic Structure of a 2,500-Year-Old Human Population in China and Its Spatiotemporal Changes, Mol. Biol. Evol., 2000, 17(9), Wells, Spencer et al.: The Eurasian heartland: a continental perspective on Y-chromosome diversity, Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA, 2001, vol. 98, no. 18,