OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida"

Átírás

1 OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida

2 JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek már annyira meghonosodtak, hogy senki sem érzi őket idegennek. Ha ellenben még érezzük rajtuk az idegenszerűséget, idegen szavaknak minősítjük őket. Ez egy szubjektív alapú megkülönböztetés, ami nem lehet kielégítő, mert a nyelvérzék nem elég megbízható kritérium, mert nagyban függ az egyén műveltségétől, nyelvtudásától, azaz egyéni nem szociális jellegű tényezőktől.

3 Minden jövevényszó idegen szóként jelentkezik, s csak lassan alakul át meghonosodott szóvá, a két pólus között rengeteg átmeneti kategória van, ezért a két csoport között a határ elmosódott. Mindenesetre jövevényszónak tekintjük azokat a szavakat, melyek használatának múltja van, a magyar nyelv fejlődésében egy idő óta részt vesznek. Az átvevő nyelvben általában azzal a jelentéssel és hangalakkal kezdik életüket, amelyet az átadó nyelvből hoztak magukkal. A jövevényszavakkal kapcsolatban elsősorban a jövevényszó-átvétel történeti feltételeit kell tisztázni, azaz azt a kérdést, hogy az a két nyelv, melynek szavait összevetjük, volt-e vagy lehetett-e egymással kapcsolatban abban a korban, amelyre a szavak története mutat.

4 A HONFOGLALÁS HATÁSA A magyarság életében a honfoglalás után gyökeres változás állott be. Hozzá kellett igazodnia a megváltozott viszonyokhoz, az új környezethez is. A változás a nyugati keresztény műveltség javára dőlt el. A nyugat-európai művelődési körbe beilleszkedő nép tömérdek új fogalommal ismerkedett meg, melyek megjelölésére megfelelő szókincse nem lehetett. Kisebb részben meglévő szavainak egy részét felhasználhatta, új jelentéssel tölthette fel, új szavakat alkothatott, de olyan nagy tömegű volt a behatoló új fogalmak száma, hogy ezekre a nyelv idegen, az új tárgyakkal, intézményekkel, fogalmakkal együtt jött szavakat kényszerült befogadni.

5 Ebben a hatásban jelentékeny részük volt a szláv népeknek és nyelveknek. Ennek bizonyítéka a magyar nyelv szláv jövevényszavainak tekintélyes tömege, köztük az orosz nyelvnek is.

6 OROSZ-MAGYAR ÉRINTKEZÉSEK Már a XVI-XVIII. században észrevették, hogy vannak szláv szavak a magyar nyelvben. Később a nyelvészek elkezdenek azzal foglalkozni, hogy a szlávon belül melyik nyelvből, és mikor vettünk át szavakat. Ezek között van egy bár hibás felvetés, miszerint a szláv szók nagy elterjedtsége alapján, e szavak a magyar nyelv nyelvjárásokra való bomlása előtt honosodtak meg, s ezért szláv szavaink jelentékeny részét honfoglalás előtti jövevénynek magyarázta, forrásokul pedig főleg az oroszokra gondolt. A szláv hatás, már a szláv nyelvekkel való első érintkezés óta jelen van, ide tartozik például, mikor Dél-Oroszországban a magyarság orosz rabszolgákat ejtett s adott el a bizánciaknak.

7 Továbbá az együttélés során érkeztek térítő püspökök a szláv népekhez, akik kifejlesztették az óegyházi-szláv és az egyházi-szláv nyelveket, melyek között van orosz szerkesztésű is ezekből is vett át szavakat a magyarság.

8 OROSZ-MAGYAR HATÁSOK Több mint ezer évig érintkeztünk szláv nyelvekkel, mint tudjuk, nem egyetlen szláv népre szorítkozott, viszont akkor kezdődött, amikor a szláv nyelvek különállása már kétségtelen, bár közöttük természetesen több a rokon vonás, mint ma, de vannak tisztán elkülöníthető szavak, pl. biztosan orosz származásúak a lengyel és a Duna Természetesen, a magyar is hatással volt az orosz (és a többi szláv) nyelvre is, ők is vettek át tőlünk szavakat, pl. az oroszok a šater sátor szavunkat.

9 ÁTVETT SZAVAK Annak a kérdésnek eldöntésében, hogy a magyarral érintkezett szláv nyelvek melyikéből került egy-egy szó, elsősorban a hangtörténeti kritériumok jutnak szóhoz. A szláv nyelvek azonban hangtani szempontból oly közel állnak egymáshoz, hogy e kritériumok száma nem nagy, és viszonylag kevés szláv szavunk megítélésébe avatkoznak döntően bele. De hangalak alapján biztosan orosz eredetű a szerencse és a lencse szavunk. Az orosz ž olyan régebbi hangra megy vissza, melynek a magyarban a gy felel meg, mint azt a kétségtelenül orosz eredetű lengyel szavunk is bizonyítja, mely egy óorosz átvétel.

10 Hangtani kritérium alapján óorosz átvétel a halom szavunk. Jelentések egybevetése alapján is lehet vizsgálni a szavakat. Ez alapján a szláv tonja szó ugyan számos szláv nyelvben megvan, de halászó hely jelentése csak az oroszban és az ukránban mutatható ki, mégpedig már a XII. században. Joggal tehető tehát föl, hogy a magyar szó az óoroszból származik. Egy másik halászati műszavunk a szégye halfogó rekeszték ugyancsak óoroszból magyarázható, mert más szláv nyelvben nincs meg.

11 Az egyházi szlávból is vettünk át szavakat, mivel Magyarországon a bizánci kereszténység is térített, sőt a magyarság már a honfoglalás előtt is érintkezett a kereszténységgel, s föltehető, hogy a honfoglaló magyarok között keresztények is voltak, ezek azonban csak szláv rítusú keleti egyház térítő tevékenysége által ismerkedhettek meg a kereszténységgel. Pl. a kereszt szó kétségtelenül keleti rítusú szláv nyelvből, valószínűleg az orosz krest szóból származik.

12 Orosz jövevényszó még a jász és a kerecset. Továbbá a kolhoz, kulák, komszomol, csasztuska, diszpécser, kombájn, pufajka, sztahanovista. Ezek a szavak szorosan összefüggnek a legújabb nagy társadalmi átalakulással, az 1945-öt követő időszakkal.

V. A magyarországi írásbeliség kialakulása

V. A magyarországi írásbeliség kialakulása V. A magyarországi írásbeliség kialakulása I. A nyelvemlékekről általában I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma minden olyan forrás, amely

Részletesebben

A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit

A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege

Részletesebben

7. Idegen nyelvek szerepe a nyelvi változásokban

7. Idegen nyelvek szerepe a nyelvi változásokban 7. Idegen nyelvek szerepe a nyelvi változásokban 1. A nyelvek közti érintkezés általános kérdései 2. Fő fogalmak e) területi nyelvközösség (arealitás) areális kapcsolatok értelmezései a) szűkebb erősen

Részletesebben

KERESZTYÉN VAGY KERESZTÉNY?

KERESZTYÉN VAGY KERESZTÉNY? KERESZTYÉN VAGY KERESZTÉNY? dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2.) A keresztyén vagy keresztény elnevezés görög eredetű, bibliai kifejezés, de a magyarba szláv közvetítéssel

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG SZLAVISZTIKA ALAPSZAK CSEH SZAKIRÁNY a 2016-tól felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG SZLAVISZTIKA ALAPSZAK SZLOVÉN SZAKIRÁNY 2016-tól felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria

Részletesebben

Szláv jövevényszavak Készítette: Czeglédi István

Szláv jövevényszavak Készítette: Czeglédi István Szláv jövevényszavak Készítette: Czeglédi István A honfoglalás következményei A honfoglalás következményei: Magasabb fejlődési fokozat, Minta a nyugati kereszténység, Letelepülés, ekés gazdálkodás, istállózó

Részletesebben

Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai*

Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai* Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai* 1. Írásomban az Árpád-kori Kolozs, Doboka és Erdélyi Fehér vármegyék településnevei 1 körében általam elvégzett névrendszertani

Részletesebben

Sik Endre: Adalékok a menekültek, a menekülés és a menekültügyi rendszer születésének szociológiai jellemzőihez Magyarország, 1988-1991 80-90% magyar származású Reprezentatív kutatás (1989) Átlagéletkor:

Részletesebben

Feltárt és feltáratlan nyelvjárási jelenségek a Kiskunságban és a szubsztrátum kérdése (H. Tóth Tibor) 1. Előadásomban a kiskunsági régió nyelvjárási

Feltárt és feltáratlan nyelvjárási jelenségek a Kiskunságban és a szubsztrátum kérdése (H. Tóth Tibor) 1. Előadásomban a kiskunsági régió nyelvjárási Feltárt és feltáratlan nyelvjárási jelenségek a Kiskunságban és a szubsztrátum kérdése (H. Tóth Tibor) 1. Előadásomban a kiskunsági régió nyelvjárási vizsgálatának többéves gyűjtési feldolgozási tapasztalataiból

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász

Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász A 2013/14-es belpolitikainak indult, majd nemzetközivé

Részletesebben

Idegen eredetű szavak a magyar nyelvben 1

Idegen eredetű szavak a magyar nyelvben 1 Fazakas Emese Idegen eredetű szavak a magyar nyelvben 1 A nyelvek szókészletét nem csak a belső keletkezésű szavak, hanem az idegen eredetűek is gazdagítják. Ez a jelenség annak köszönhető, hogy a népek,

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen Duna House Barométer 02. szám 2011 július + kitekintés: Debrecen Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és Keresletindex Lakásár adatok - Július Érdeklődés a kerületek iránt Kitekintés: Debreceni

Részletesebben

SEGÉDKÖNYV A SZLÁV-MAGYAR NYELVI KAPCSOLATOK TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 2014. BEREGSZÁSZ

SEGÉDKÖNYV A SZLÁV-MAGYAR NYELVI KAPCSOLATOK TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 2014. BEREGSZÁSZ I I. Rákóczi Ferenc Kárpáta l ja i Magyar Főiskola Gazdag Vilmos SEGÉDKÖNYV A SZLÁV-MAGYAR NYELVI KAPCSOLATOK TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 2014. BEREGSZÁSZ Tartalom Előszó A témakörhöz kapcsolódó általános kérdések

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL

ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL ZAJVÉDŐ FAL HATÁSOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A BUDAPEST III. KERÜLETI JÉGTÖRŐ ÚTNÁL Készítette: Vincze Dénes Andor Környezettan Bsc Témavezető: Pávó Gyula Dátum: 2015.01.29 A hang fizikai leírása és hangtani

Részletesebben

Észak-Magyarország külföldi vendégforgalma a KSH statisztikák tükrében

Észak-Magyarország külföldi vendégforgalma a KSH statisztikák tükrében Észak-Magyarország külföldi vendégforgalma a KSH statisztikák tükrében 211-214 Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser MIDMAR Nonprofit Kft Külföldi vendégéjszakák száma Észak-Magyarország kereskedelmi szálláshelyein

Részletesebben

M ÁSODIK napja volt Kassa szabad s mi bent ültünk egy-két

M ÁSODIK napja volt Kassa szabad s mi bent ültünk egy-két 49 VÁGYAIM VÁROSA, KASSA Irta: Aradi Zsolt M ÁSODIK napja volt Kassa szabad s mi bent ültünk egy-két pillanatra a Schalk-házban. Odakint éppen akkor kezdődött meg a magyar hadsereg gyönyörű felvonulása

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ

Részletesebben

Bevezetés a Nílus-parti hieroglifák magyar nyelvő olvasatába alapfokú elıadássorozat kollokviumának írásbeli kérdései.

Bevezetés a Nílus-parti hieroglifák magyar nyelvő olvasatába alapfokú elıadássorozat kollokviumának írásbeli kérdései. Bevezetés a Nílus-parti hieroglifák magyar nyelvő olvasatába alapfokú elıadássorozat kollokviumának írásbeli kérdései A kérdések a 2009 szeptember-októberben tartott elıadások alapgondolatait ölelik át.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia

Részletesebben

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Tiszántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

TERVEZET EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/14831/7/2007.

TERVEZET EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/14831/7/2007. TERVEZET EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/14831/7/2007. A víziközlekedés irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelekről, valamint e jelek

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. május BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. május BUDAPEST 21. május Tisztelt Hölgyem / Uram! Először is engedjék meg, hogy kollégáim nevében is köszönetemet fejezzem ki Önök felé az első, Budapesten premiernek számító, 21. áprilisában útjára indított -hírlevelünkkel

Részletesebben

Ópályi a társadalomfejlődés új útjain

Ópályi a társadalomfejlődés új útjain Ópályi a társadalomfejlődés új útjain Ópályi, 2014.szeptember 12. Erdélyi Ilona vidékfejlesztő szociálismunkás Történeti visszatekintés 1995: egy baráti társaság, kocsmai beszélgetések során elhatározza,

Részletesebben

Duna House Barométer. 20. szám. 2013. január

Duna House Barométer. 20. szám. 2013. január Duna House Barométer 20. szám Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció paraméterek

Részletesebben

Mi történt, kedves István?

Mi történt, kedves István? There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején

Részletesebben

2011. évi teljesítés

2011. évi teljesítés eredeti mód. Bolgár Kisebbség /2011. eredeti mód. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 36 8 /2011. összesen ( 1-4 ) 0 0 36 0 0 8 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000 5 723 71,5% 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000

Részletesebben

Mit ér a diploma, ha magyar?

Mit ér a diploma, ha magyar? 3. szint Április Mit ér a diploma, ha magyar? Az Unióban automatikusan elfogadják majd a magyar oktatást A diploma annyit ér, amennyiért beváltható. Mondjuk fizetésre. Nagy kérdés, hogy a magyar diplomák

Részletesebben

A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG

A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL

Részletesebben

Ravenna építészete V-VI. sz.

Ravenna építészete V-VI. sz. Ravenna építészete V-VI. sz. Ravenna építészete I. A Nyugat-Római Császárság építészete (395-476) Ravenna és Classis ikervárosa (402-körül ) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ravenna építészete (V-VI.

Részletesebben

Természetes Döntések

Természetes Döntések Természetes Döntések Megfigyelések gyűjtése épített környezetben Mihály Eszter, BME Építőművészeti Doktori Iskola Konzulens: Somogyi Krisztina és Major György 2015.április Tartalomjegyzék 1. Bevezető A

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

Vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft

Vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében 14 Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft Összesített statisztikák Bevétel (ezer Ft) A miskolci kereskedelmi szálláshelyek

Részletesebben

AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN

AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN (DR WINKLER GUSZTÁV) A következőkben röviden bemutatjuk a Kelet-Ukrajnában folyó katonai műveleteket egy térképsorozat segítségével. A térképek méretaránya és a

Részletesebben

A hulladéklerakás szabályozásának módosítása

A hulladéklerakás szabályozásának módosítása A hulladéklerakás szabályozásának módosítása Horváth Szabolcs Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium XVII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás 2007. április 24-26. Szombathely Uniós követelmények

Részletesebben

A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY

A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A csehszlovák köztársaságnak az 1938-39 években történt felszámolása után a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő munkásrétegek

Részletesebben

Karmacsi Zoltán Márku Anita szerk., Nyelv, identitás és anyanyelvi nevelés a XXI. században Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye

Karmacsi Zoltán Márku Anita szerk., Nyelv, identitás és anyanyelvi nevelés a XXI. században Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye Szemle 107 A kötet e két kimondottan magyar etimológiai tárgyú anyagán kívül magyar szempontból is figyelemre méltó még MICHAEL KNÜPPEL cikke a magyar tambura távoli keleti előzményeiről (219 26), továbbá

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET A MINŐSÉG- ÉS BIZTONSÁGMENEDZSMENT SZEREPÉNEK ÉS HATÉKONYSÁGÁNAK ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATA

Részletesebben

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KERESKEDELEM ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KERESKEDELEM ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER KERESKEDELEM ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Mutassa be a franchise fogalmát, jellemzőit, a franchise alkalmazásának előnyeit és hátrányait!

Részletesebben

1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk:

1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk: KIK A CSÁNGÓK ÉS HOL LAKNAK? 1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk: kikről lesz szó e könyvben. Célszerű ehhez abból kiindulni, ami a köztudatban a csángókról él. Általában hétfalusi, gyímesi,

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA. alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-2 SZAMOS-KRASZNA alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART

1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása 1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART konzultációs anyag vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, DDKÖVIZIG készítette: VKKI-KÖVIZIG-ek

Részletesebben

Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!

Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok! Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok! Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!" Talán sokunknak az agyába megfordult már a kérdés: miért is kiáltunk szerencse után, amikor meglátjuk a kéményseprőt? Miért

Részletesebben

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója 2009. április 7-én ideális, kulturált, szép környezetben Országos Mezıgazdasági Könyvtár Tessedik Sámuel dísztermében tartották meg

Részletesebben

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés Szombathely, 2005 EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés A WESTPA EU régió

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG vízgyűjtő-gazdálkodási terv tervezete alapján közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság,

Részletesebben

I. A játék-készlet: 144 db követ tartalmaz, amelyek közül az összesen 4-4 db Virág és Évszak kivételével, mindegyik alábbiból 4-4 db van.

I. A játék-készlet: 144 db követ tartalmaz, amelyek közül az összesen 4-4 db Virág és Évszak kivételével, mindegyik alábbiból 4-4 db van. Mahjong játékszabály I. A játék-készlet: 144 db követ tartalmaz, amelyek közül az összesen 4-4 db Virág és Évszak kivételével, mindegyik alábbiból 4-4 db van. Három szín: Írások, Bambuszok, Körök, mindegyikben

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv Répcelak Város Önkormányzat P.H... Dr.Németh Kálmán Polgármester Dr.Kiss Julianna Jegyző Készült: 2012... Old. 1 Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A munkát k, a ek demográfiai jellemzői Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban A ség alakulásának hosszabb távú értékelését korlátozza az a körülmény, hogy a

Részletesebben

2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES BESZÁMOLÓJÁRÓL. Korlátolt Felelősségű Társaság 1148 Budapest, Fogarasi út 58. (Nysz.

2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES BESZÁMOLÓJÁRÓL. Korlátolt Felelősségű Társaság 1148 Budapest, Fogarasi út 58. (Nysz. FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a konszolidálásba bevont vállalkozások 2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES

Részletesebben

A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök

A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök Írásom természetesen az ország gazdasági térszerkezetéről szól. A felhasznált adatokat, képeket a napokban (2011. december) megjelent

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien

David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien 1 David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien bei Rimbert, Thietmar von Merseburg, Adam von Bremen und Helmold von Bosau. A barbár észak. Elképzelések északról és az

Részletesebben

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014.

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014. Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Horváth István Kiadási év, 2014. Perkáta és a polgárőrség Perkáta története - röviden Fejér megyében, a Mezőföld keleti peremének völgyekkel

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

BSC N hallgatók részére

BSC N hallgatók részére TERVEZÉSI SZIGORLAT és ALKOTÓHÉT feladatleírás 2012 ősz BSC N hallgatók részére 4+1 szerállásos tűzoltólaktanya Tervezési helyszín leírása: Hajdúböszörmény nyugati részén, az 1960-as évektől kialakuló

Részletesebben

1. Holokauszt vagy holocaust:

1. Holokauszt vagy holocaust: A HOLOKAUSZT 1. Holokauszt vagy holocaust: a hitleri diktatúra által szervezett és központilag irányított népirtás görög eredetű szó, jelentése: tűzáldozat zsidó elnevezése: soáh, a német neve Endlösung

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

AUTOSOFT AMS A PROFIT GENERÁTOR

AUTOSOFT AMS A PROFIT GENERÁTOR Az AMS CRM programban a kategóriák használata Tartalom Kinek készült ez a leírás?... 1 Hogyan működik?... 1 A kategória kezelés technikai leírása... 2 A kategóriák felvétele... 2 Kategória hozzárendelése

Részletesebben

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA Gazdaság, társadalom és politika Hideg szomszédság? Balti gazdaság függetlenedése a volt szojvet piactól? Energetikai kockázat? Kisebbségi kérdés, orosz ellenesség?

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

A kárpátaljai magyar nyelvhasználat orosz/ukrán kölcsönszavai

A kárpátaljai magyar nyelvhasználat orosz/ukrán kölcsönszavai Gazdag Vilmos A kárpátaljai magyar nyelvhasználat orosz/ukrán kölcsönszavai Orosz/ukrán kölcsönszavakat a kárpátaljai magyar nyelvhasználat minden színterén találhatunk. Ugyanakkor az egyes nyelvhasználati

Részletesebben

A magyar honfoglalás

A magyar honfoglalás A magyar honfoglalás A magyar név A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak ( madzsar ). A finnugristák elmélete szerint a magyar szó embert jelentett, és ennek egy

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Makay Géza, makayg@math.u-szeged.hu, SZTE, Bolyai Intézet

Makay Géza, makayg@math.u-szeged.hu, SZTE, Bolyai Intézet Makay Géza, makayg@math.u-szeged.hu, SZTE, Bolyai Intézet A SUDOKU szabályai, története A Sudoku egy cellából álló rács. A rács kilenc kisebb, -as blokkra oszlik, amelyben elszórva néhány -től -ig terjedő

Részletesebben

A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma

A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma Krekó Péter, igazgató, Political Capital Institute 2012. március 28. 1 Szélsőjobb: régi vagy új? Populizmus népszerű témák, stílus és kommunikáció

Részletesebben

Katonák, akik szovjet kézre kerültek

Katonák, akik szovjet kézre kerültek 2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a

Részletesebben

Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK

Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK 2016. Április 1. Péntek - Érkezés 14:00 Regisztráció kezdete Helyszín: Danubius Nemzeti Hajós

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú

Részletesebben

DUNA HOUSE BAROMÉTER. www.dh.hu. 2015. I. Félév 2015. június hónap. A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. 49.

DUNA HOUSE BAROMÉTER. www.dh.hu. 2015. I. Félév 2015. június hónap. A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. 49. DUNA HOUSE 49. szám 2015. I. Félév 2015. június hónap A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. www.dh.hu Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek

Részletesebben

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 50%.

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 50%. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

Etnikai preferencia vizsgálat a Sajó és a Hernád közötti magyar-szlovák határvidéken. Molnár Judit

Etnikai preferencia vizsgálat a Sajó és a Hernád közötti magyar-szlovák határvidéken. Molnár Judit Etnikai preferencia vizsgálat a Sajó és a Hernád közötti magyar-szlovák határvidéken Molnár Judit A határvidékek vizsgálatai a XX. század második felében kerültek igazán elõtérbe. Azt megelõzõen a határral

Részletesebben

Gálosi-Kovács Bernadett - Reményi Péter Gyógyszervizsgálatok területi összefüggései Magyarországon a háziorvosok körében végzett felmérés alapján

Gálosi-Kovács Bernadett - Reményi Péter Gyógyszervizsgálatok területi összefüggései Magyarországon a háziorvosok körében végzett felmérés alapján Gálosi-Kovács Bernadett - Reményi Péter Gyógyszervizsgálatok területi összefüggései Magyarországon a Bevezetés A klinikai vizsgálatokat (egy új gyógyszer kifejlesztésére irányuló, a laboratóriumi fázist

Részletesebben

A kémiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

A kémiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben A kémiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: kémiatanári szak Tagozat: levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető végzettség:

Részletesebben

SZEGEDI FELSŐOKTATÁSI FELHÍVÁS ÉRDEKLŐDŐKNEK!

SZEGEDI FELSŐOKTATÁSI FELHÍVÁS ÉRDEKLŐDŐKNEK! SZEGEDI FELSŐOKTATÁSI NYELVVIZSGA FELHÍVÁS ÉRDEKLŐDŐKNEK! Tisztelt Nyelvvizsgázni Vágyó! Szeretnénk a figyelmét ismételten felhívni arra a nyelvvizsgázási és felkészülési lehetőségre, amit a szegedi Gál

Részletesebben

1. melléklet A távhőszolgáltatásért fizetendő egyéb díjak az árak az áfát nem tartalmazzák

1. melléklet A távhőszolgáltatásért fizetendő egyéb díjak az árak az áfát nem tartalmazzák 1. melléklet A távhőszolgáltatásért fizetendő egyéb díjak az árak az áfát nem tartalmazzák 1. Csatlakozási díj üzemi fogyasztók részére 8.100.000 Ft/MW 2. Csatlakozási díj lakossági fogyasztók részére

Részletesebben

Van-e magyar kérdés Romániában?

Van-e magyar kérdés Romániában? Van-e magyar kérdés Romániában? Klaus Johannis decemberben hivatalba lépett 1 román államfő február 26-án, az Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján tett egy, a magyar közéletben

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben

A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA

A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA 2015. december 1. Vezetői összefoglaló A gyógyszertári ügyelet működésének szabályozása során

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):

Részletesebben

Duna House Barométer

Duna House Barométer Duna House Barométer 37. szám 2014. I. félév és 2014. június hónap Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek - Összevont Lakásindexek - Regionális Tégla lakás adatok

Részletesebben

A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : matematikatanári szak Tagozat: nappali Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel CSALÁDTÖRTÉNELEM Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportokat, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval rokoni, vérségi (kivételes esetben örökbefogadási)

Részletesebben

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. TARTALOM

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. TARTALOM 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TARTALOM Utasítások 55/2009. (VIII. 28. MÁV Ért. 25.) VIG számú vezérigazgatói utasítás a MÁV

Részletesebben

Az iskolai motiváció vizsgálat

Az iskolai motiváció vizsgálat Az iskolai motiváció vizsgálat Készítette: Peltekianné Cseke Otília Pszichológus 28, Debrecen A vizsgálat célja: A vizsgálat a Debrecen TISZK Kht. bemeneti mérésének keretén belül zajlott. A vizsgálat

Részletesebben