A csodaszarvas. A csodaszarvas (Szalai András rajza)

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A csodaszarvas. A csodaszarvas (Szalai András rajza)"

Átírás

1 A csodaszarvas Valamikor réges-régen az ősi napkeleten, ott, ahol a két nagy folyó önti vizét az égszínkék tengerbe, volt egy csodálatos szép és gazdag város, melynek híre a messze földet bejárta. Ur volt e város neve, talán azért, mert lakói az Isten gyermekeinek vallották magukat. A város királya a bölcs és igazságos Nimród volt, aki arról volt híres, hogy nagyon szeretett vadászni. Nimródnak és feleségének, Enéhnek két fia volt. Az idősebbet Hunornak, a fiatalabbat Magyarnak hívták. Apjuk már kamaszkorukban magával vitte fiait a vadászatokra. Idő múltával a fiúk bátor és daliás legényekké cseperedtek. Mint apjuk, nagyon szerettek vadászni. Az íjat mesterien kezelték, és ha birokra keltek, ellenfeleiket mindig leteperték. A csodaszarvas (Szalai András rajza) Egy szép napon a két testvér elhatározta, hogy apjuk nélkül mennek ki vadászni. Hunor is, Magyar is választott maga mellé ötven-ötven ifjú vitézt. Másnap hajnalban tüzes paripáikra pattantak, és úgy elvágtattak, hogy nyomukban csak a nagy porfelhőt lehetett látni. Űzték, hajtották a vadat, szilaj hévvel; a vadak százait ejtették el. Már éppen haza készülődtek, mikor egy csodálatos színekben pompázó szarvasgím bukkant elébük az erdő sűrűjéből. Mindannyian megigézve nézték a káprázatosan szép állatot, de csak egy pillanatig. Hunor harsány kiáltása törte meg a mély csendet: - Utána, vitézek! Ejtsük el e vadat! Mint a villám, szökkentek a nyeregbe, és a gyönyörű gím után iramodtak. A szélvésznél is gyorsabban száguldtak a paripák, de gyorsabb volt a vad. Sebesen röppent a nyílvessző, de sebesebb volt a szarvas. Egész nap üldözték a tüneményes állatot, a nyílvesszők százait lőtték ki, de megsebezni nem tudták. Fáradt volt már a lovas és ló, mikor a Nap a föld mögé ereszkedett; s a szarvas is beleveszett a bizonytalan homályba. A testvérpár és vitézeik nagy tábortüzet gyújtottak, és friss vadhúsból ízletes vacsorát sütöttek. Evés közben sok szó esett a pompás állatról, nem tudtak betelni csodálatával. Vacsora után felcsendült a dal, s a jókedvű legények erejéből még néhány szilaj táncra is futotta. Aztán mindnyájan lepihentek, hogy kora reggel frissen indulhassanak vissza Ur városába.

2 Pirkadatkor Hunor és Magyar a vitézekkel együtt talpon voltak. Mire a nap arany sugarai beragyogták a keleti ég alját, útra készen állottak. Hunor már ki is adta a parancsot az indulásra. Mint valami varázslat, - talán a földből nőtt ki?, talán a mennyből ereszkedett alá? -, a szarvasgím elébük szökkent. - Vitézek! Száz arany annak, aki elejti! - rivallta Magyar. Hajrá! Hajrá! - harsant száz torokból, s nagy lendülettel üldözőbe vették a vadat. Hegyre föl, völgybe le, át a végtelen síkságokon. A legények kurjantásai és vágtató paripáik patáinak dübörgése verte fel a vidék csendjét. A nyílvesszők ezreit lőtték ki, de a csodálatos állat, mint valami mennyei fény suhant előttük, sebezhetetlenül. Mikor a Nap koronája a földet érintette, a csodaszarvas beleolvadt az égalj vörös fényébe. A tábortűz mellett táncoló vitézek A kemény hajsza megviselte a lovat és lovast egyaránt. Vacsora után a hangulat se volt olyan vidám, mint előző este. A nótázás is kelletlenül ment. Tánchoz meg csak egyik-másik legénynek volt kedve. Szót is alig váltottak. Szemük előtt a csodálatos állat alakja lebegett, gondolatukat igézete tüzelte. Miért nem sebezhető!? Honnan a gyorsasága és fáradhatatlansága!? Nem tudták. Nem értették. - Reggel indulunk haza! - mondta Hunor. - Úgy lesz, bátyám. - válaszolt Magyar. - Minket ugyan nem bolondít tovább e vad, még ha olyan csodálatos is. - mormogták többen. Harmadnap reggel lovon ültek már, s a vad ismét ott állt előttük dacosan, káprázatos

3 színekben, mint valami égi tünemény, lenyűgözően, csábítóan, ellenállhatatlanul. Nem szólt a két testvér, csak egymásra néztek kérdően, aztán bólintottak. Sarkantyúik lovaik oldalába fúródtak, és százkét ló százkét lovasával lendült fergeteges üldözőbe. Repültek a paripák, patáik mintha a földet se érték volna. A szarvas meg csak csalta, vezette üldözőit egyre messzebb Nimród király országától. Ki tudná megmondani, hány folyót, hegyláncot, rónaságot hagytak már maguk mögött?! A Nap az utolsókat hunyorította a nyugati ég alján, mikor a csodaszarvas belemerült egy sötét tó ragyogó tükrébe. Hunor, Magyar és vitézeik hatalmas erdőség aljában táboroztak le. A frissen sült pecsenyét szótlanul, kelletlenül fogyasztották, pedig egész nap egy falatot sem ettek. Se nótához, se tánchoz nem volt kedvük, csak csendben maguk elé meredtek. Szemük előtt egy pajkos fény imbolygott, szüntelenül. Előbb egyik, majd másik legény tért pihenőre. Hunor és Magyar is álomba szenderült. Éjféltájban lenge szellő suhant át a hatalmas fák lombjain, amire a testvérpár fölrezzent. Távolról hangfoszlányokat hozott az áramlat, néha-néha felerősödve. Magyar a hang irányába indult, Hunor nyomban utána. A vitézek szeméből is elszállt az álom, óvatos léptekkel követték a két királyfit. Csakhamar egy tisztás széléhez értek, s látták, hogy százkét hajadon lejti táncát, miközben hol ropogós, vidám dalokat énekeltek, hol pedig szívet kínzó fájdalmasakat. A leskelődők arra lettek figyelmesek, hogy a dalok olyan ismerősek, és megértik a leányok nyelvét. Nem is tétováztak, a hajadonokhoz siettek. Megtudták, hogy Pannóniában vannak, és a két legszebb hajadon a pannon király leánya. Lett is erre nagy öröm. Hunor, Magyar és vitézeik nyomban feleségül vették a leányokat, és olyan lakodalmat csaptak, aminek híre bejárt hetedhét országot. A táncoló hajadonok (Kurinszky Kata) Sok évszázaddal később, mikor Hunor és Magyar ivadékai nagyon elszaporodtak, kettéváltak. Hunor utódai lettek a hunok, Magyaré pedig a magyarok. (A sumér, szittya és hun származástudatunkat a Csodaszarvasmonda őrizte meg napjainkig. A mondák valóságos történetek mesés elbeszélői, melyekből rendszerint ki lehet bontani a történet magvát. A Csodaszarvasmondának három változata van. A legismertebb szerint Hunort és Magyart a csodaszarvas Meótisz mocsaras vidékére vezette, ahol Dul király lányait vették feleségül. Miután megszaporodtak, onnan jutottak el a hunok is, magyarok is Pannóniába, mely Dunántúl neve volt a római korban. A monda második változatában Hunor és Magyar egy csodálatos színekben pompázó vadra" talált, melyet nem tudtak elejteni, és e vad Perzsia vidékére vezette a testvérpárt. Onnan indultak Pannónia elfoglalására, ahol az ő nyelvüket beszélték. A harmadik változatban csak Hunor szerepel, akinek a csodálatos színekben pompázó vad jelzi", hogy el kell foglalnia Pannóniát. Hunor ugyan meghal, de az őt követő Kattar (Kádár), teljesíti az égi parancsot". A szarvas ugyanis az Égi Fény, azaz a Nap földi jelképe, a Nap pedig az Istené. E szerint a csodálatos színekben pompázó vad", az Isten jelképe, a Nap volt, vagyis Hunort és Magyart az isteni

4 gondviselés vezérelte őket vissza őseik földjére. Az avarok Kr.u. az ötszázas évek elején, Közép-Ázsia pusztaságai mélyén egy újabb harcias, lovas nép tűnt fel, és fokozatosan nyomult nyugat felé. Valójában két, esetleg három népről van szó. Az egyik zsuan-zsuan névvel szerepel a kínai forrásokban, s akik a mai Ujguria (Északnyugat-Kína) vidékéről indulhattak el. A kínai feljegyzésekben előforduló, főleg személynevek arról tanúskodnak, hogy a zsuan-zsuanok mongol nyelvűek voltak. A másik nép a hozzájuk csatlakozó, esetleg meghódított fehér hunok lehettek, akik az Aral-tótól keletre eső vidéken éltek. A harmadik nép - feltehetően - házasság révén csatlakozott ezen egyre növekvő népi és katonai hatalomhoz. Egyes jelek arra mutatnak, hogy a Kaukázus gerincétől délre fekvő Szabíria királynője és az avar (zsuan-zsuan) kán, nagykirály házasságot kötöttek. E házasságból születhetett azon uralkodó, akit a görög források Zabargán-nak neveznek. Ebből Szabarkán-Szabírkán-ra lehet következtetni. Valójában az avar réteg nevezhette az avar-szabír házasságból született uralkodót anyai ágon szabír kán"-nak. Az így létre jött hatalmas katonai erő 562-ben Baján kagán vezetésével érte el az Elbát, és 568-ban meghódította a Kárpát-medencét is. A történetírás, mint "korai avarokat" tartja nyilván őket. Hatalmuk tetőfokán birodalmuk az Elbától a Fekete-tenger keleti partvidékéig terjedt. Ebben az időben Bizánc évi 120,000 aranyért vásárolt békét Baján nagykirálytól. A 630-as években azonban megtört az avarok hatalma. A Balkánon elszenvedett katonai vereségek következtében a meghódított szláv népek is fellázadtak, s a minden irányból rájuk törő ellenség nyomására birodalmuk a Kárpát-medencére zsugorodott. A griffes avar övveret. A 670-es években egy újabb nép bevándorlásáról tanúskodnak a régészeti leletek és temetkezési szokások a Kárpát-medencében. A történetírás "kései avaroknak" vagy "griffes-indások"-nak, míg mások magyarokat látnak bennük, ezért korai magyarok"-nak nevezik őket. Régészeti leleteik azt mutatják, hogy a kései avarok se voltak egységesek. A griffesek állatábrázolásos ötvösmunkái Irán és Belső-Ázsia irányába mutatnak, míg az indások a Volga vidékéről származhattak. Azonkívül egy kaukázusi, valószínű hun származású vezetőréteg is kimutatható. Nincs tisztázva, hogy e népesség hogyan, mikor, és mint egyesült. Nagyon kevés az írásos emlék róluk, mert nem mint hódítók, hanem mint földműves telepesek érkeztek. Az sem lehetetlen, hogy a jövevényeket a korai avarok testvérnépnek tartották, tehát örömmel látták letelepedésüket, mert velük hatalmuk növekedett, tehát fegyveres összeütközésre nem volt okuk.

5 Az "indás" avar övveret Nem kétséges, hogy a kései avaroknak elvitathatatlan szerepük és érdemük volt a Kárpát-medence népességének, így a magyarság szellemi és anyagi műveltségének ötvözésében. Vannak, akik nem tartják lehetetlennek, hogy államszervezésünk egyes elemei is hozzájuk vezethető vissza. A Jenő és Gyarmat nemzetnevek Baskíriában mint nemzetségnevek fordulnak elő. Feltételezhető, hogy e két nemzetnév a korai avaroknál is létezhetett. A legalapvetőbb kérdés a kései avarokkal kapcsolatban az, hogy valóban ők voltak-e a Kárpát-medence első nagy lélekszámú telepesei, akik a magyar nyelvet beszélték? Ennek lehetőségét egyesek az indásokban látják, akik a nagyobb százalékot képviselték, és akik azon területről - Baskíria - indultak volna el, ahol Julián barát 1236-ban rátalált a hungárok-ra, akikkel a híradás szerint hungárul szót értett. E híradásnak az a gyengéje, hogy a latin szövegben sehol nem fordul elő e szó: magyar. Julián, azaz Riccardus barát jelentésében a hungár szót használta, melyet önkényesen a magyar szóval azonosítanak. Jelen ismereteink szerint ennek lehetősége nem zárható ki, de annak se, hogy a Volga mentiekkel nem magyarul, hanem valamely török nyelven folyt a társalgás. Annyi biztos, hogy a kérdéses két szó, hungár és magyar nem azonos eredetre vezethető vissza. Annak lehetőségét, hogy Julián barát nem magyarul beszélt a Volga mentiekkel már csak azért is figyelembe kell venni, mert Árpád népének legalább fele, ha nem az egésze a turk nyelvet beszélte. Ugyanakkor az is tisztázandó, hogy a szabír-magyarnak vélt Jenő és Gyarmat nemzetnevek mint nemzetségnevek, miért létezhetnek a török nyelvű baskíroknál. E jelenségek arra mutatnak, hogy e neveket a keletről jöttek hozták magukkal, mely nem bizonyítja magyar nyelviségüket. A Volga mentiek magyar nyelviségének lehetősége kapcsán még meg kell jegyezni, hogy azokon a vidékeken, ahol az avarok mindkét hulláma és Árpád népe tudomásunk szerint megfordultak, török nyelvű népek helyenként ma is élnek, magyar sehol. Az sem lehetetlen, hogy a keleten maradt magyar nyelvű népek utolsó maradványait az 1230-as években a mongolok - tatárok - semmisítették meg. Bárhogyan legyenek is a dolgok, a kései avarokat őseinknek kell tekinteni, mert vérük ereinkben csordogál, de nem valószínű, hogy ők voltak a Kárpát-medence első nagy lélekszámú magyar nyelvű népe. Az avar öv A kocsi

6 Ismereteink mai állása szerint a mezopotámiai sumérnek nevezett nép találta fel a kereket. Ebből törvényszerűen fejlődött ki a két-, majd pedig az állattal vontatott négykerekű kocsi. Kezdetben a kereket nagy átmérőjű fatörzsekből vágták ki. Lyukat fúrtak a közepébe, és csapszöggel szerelték a fatengelyre. Ezen ősi kocsik kezelése nehézkes volt, a kerekek és tengelyek gyorsan elhasználódtak. Nagy előrelépést jelentett, amikor a kereket megvasalták és a tengelyt is fémből készítették. Ezzel jelentősen megnövelték a kerekek teherbírását és élettartamát. A mezopotámiai kocsi A budakalászi kocsi A fejlődés következő állomása a küllős kerék volt a fémcsővel ellátott kerékaggyal. Ezzel tovább növekedett a kerekek teherbírása, és már nem volt szükség nagy átmérőjű fatörzsekre sem. Forradalmi újítás volt a kocsi használatában az első tengely irányíthatósága. Ez lehetővé tette a kis ívű fordulást, és tovább növelte a teherbírást is. Eme újítások lehetővé tették a kocsi súlyának csökkentését, ami egyben a vontathatóság sebességét növelte. Hosszú évezredek elteltével az ökör, a bivaly és más szarvasmarhafélék mellé a lovat is kocsi elé fogták. A gőzgép feltalálásáig a lóval vontatott kocsi volt a folyami hajózás mellett a teher- és áruszállítás leggyorsabb eszköze a szárazföldek belsejében. A szittya hintó Nagy lépésnek számított a rugós kocsi, azaz hintó feltalálása, mely a személyszállítást kellemesebbé tette. Feltalálója magyar ember volt a Győr megyei Kocs községben. Erről kapta Amerikában a postakocsi a coach (kócs) elnevezést. Manapság a kocsikra gépkocsi-, a hintókra pedig kerékpárkerekeket, gumikat szerelnek, hogy ezzel még élvezhetőbbé tegyék az utazást. A rovásírás

7 Az eredeti képírás, mely közel hétezer évvel ezelőtt valószínűleg Erdélyben kezdődött, ismeretlen okokból megszakadt, de tovább folytatódott Mezopotámiában, ahol mint ékírás, Egyiptomban pedig mint képírás (hieroglifák) fejlődött tovább. Az ókori műveltségek írásbeli fejlődésének következő, a magyarság szempontjából is fontos fokozata a rovásírás volt. A székely-magyar rovás ugyanis az ótörök, ógörög, latin, pelazg, etruszk és föníciai rovások körébe tartozik. Ezek között a föníciaival 50%-os, az etruszkkal 43.4%-os és az ótörökkel 28.6%-os hasonlatosságot mutat. Többen felfigyeltek a rovás és a mezopotámiai ékírás alaki hasonlóságaira. Forrai Sándor hazai tudós pedig a magyar gyorsírás és a rovás rövidítési szabályaiban ismert fel jelentős párhuzamokat. Fadrusz János szobrászművész volt talán az első, aki felfigyelt az egyiptomi képjelek és a magyar rovás közötti megegyezésekre. Hegedüs György szerint a magyar rovás 34 betűjéből 28 meglepő párhuzamot mutat az egyiptomi képjelekkel. Íme: képjelek rovás A: s-a-s = F: FE-száll = H: HÁ-ló = L: LÉ-p = MA-rok M: = MA-dár T: TE-nyér =

8 Nincs egységesen elfogadott álláspont arra vonatkozóan, hogy a rovást őseink melyik ágától örököltük. A Kárpát-medencében talált ősi rovásjelek se segítenek előrelépni e kérdésben, mert a megfejtők különböző eredményekre jutnak. Jó példa erre az 1983-ban, Szarvas határában talált csont tűtartó, melyen 63 betű és összevont betű (ligatúra) tanulmányozható. Elég hosszú szöveg, tehát megbízható megfejtéssel kecsegtetett. Nem így történt. Többen törökül olvasták el, mások magyarul. A legnagyobb baj az, hogy a magyar olvasatok még csak megközelítőleg sem tartoznak azonos fogalomkörbe. A tűtartó a hétszázas évekből, vagyis az avar-korból való. Vannak, akik a magyar olvasatokkal az avarok magyar nyelvűségét látják bizonyítottnak. Lehetséges! De hogyan lehet bizonyítani azt, hogy a rovást avar ember rótta? Ha e korból sok ilyen írásos emlékünk lenne, és azok mind vagy zömükben avar sírból kerültek volna elő, és olvasatuk is bizonyíthatóan magyar nyelvű lenne, akkor igen. A tűtartó rovója ugyanis lehetett egy Volga mentéről jött indás, Irán vidékéről jött griffes, kaukázusi hun, korai avar vagy éppenséggel egy őstelepes magyar. A rovásírás jórészt jobbról balra tartó írás volt, ami azzal magyarázható, hogy kezdetben (és a lovas műveltségű, pusztai népek később is) fapálcákra, farudacskákra rótták írnivalójukat. A farudakat négy- vagy hatszögletesre faragták. A rovó bal kezében tartotta a rudat, és a bal vállához szorította. A rovást a rúd távoli, tehát a kezében tartott végén kezdte, és közeledett a váll felé. Mikor a rúdnak a vállánál lévő végére ért, akkor fordított rajta, és a rúd következő lapján folytatta. A rovásnak voltak rövidítési lehetőségei. Az első magánhangzó kiírása után ki lehetett hagyni a szóból az azonos magánhangzókat. A betűket össze lehetett vonni, szerkeszteni, és ezt nevezik összevont betűnek, vagyis ligatúrának. E műveletnek nem voltak rögzített szabályai, egyedül a rovó leleményessége volt a határ, s ez megnehezíti a rovásleletek olvasatát. Azonkívül népek szerinti rovás ábécéket sem lehet minden igényt kielégítően felállítani. Ez mindenképpen így van a magyar rovásírás esetében. Az ezer évnél régibb, rovásemlékek betűi között találhatók más népeknek tulajdonított betűalakok is. Egyes szavakon vagy rövid szövegeken belül ezeknek a hangértékét igen nehéz megállapítani. A másik nagy gond az, hogy kevés a korai magyar eredetű vagy a magyarsággal kapcsolatba hozható rovásos emlék. Ennek fő oka, hogy a keresztség felvétele után üldözték a magyarság,,pogány" írását, és elrendelték annak elpusztítását. A rovásírásos tárgyakat büntetés terhe alatt be kellett szolgáltatni. Mivel nagyrészt fából voltak, azokat elégették. Amelyeket pedig a nép elrejtett, azok a századok során elkorhadtak, nemzetünk nagy kárára. A Bodrog-Bű (Somogy m.) határában, 1999 tavaszán talált rovásírásos fúvókatöredék betűinek is több olvasata születtet. Reménykeltő, hogy mind magyar. Csak egy betű olvasata lett a vita tárgya. A szó kezdőbetűje, melyet lehet F-nek is, és Ly-nek is olvasni. Dr. Vékony Gábor fónak (fúnak), míg Stamler Imre lyónak olvassa. Többen fölvetették azonban, hogy a szó utolsó betűje a K, kissé távol áll a többitől,

9 ezért lehetséges, hogy az egy másik szó kezdőbetűje volt. Ha így lenne, akkor a lyónak olvasat kiesne a lehetséges értelmezésből, míg a fónak szó a k nélkül is értelmes lenne: fóna (fúna), fújna. A bodrog-bűi fúvókatöredék A fúvókán két másik bekarcolt ív is látható, ezeket csak Berkesi Gyula vette figyelembe. Ha jól megnézzük a jobb oldalit, akkor az ív bal oldalán három halvány, csaknem vízszintes karcot is látunk. Ez alig ismerhető föl a bal oldalin. Ez két P betű lehet. Talán papa vagy pipa értelemmel. Amennyiben a K betű egy új szónak a kezdőbetűje, úgy e hiányzó szó segíthetné elő a helyes olvasatot. E lelet kb éves, és jelenleg a legősibb rovásleletünk, melynek magyar rovásbetűi és olvasata nem vitatható.

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló Katolikus Iskolák Takáts Sándor Országos Történelmi Versenye Levelezési cím: 1114 Budapest, Villányi u. 5-7 vagy 1518 Budapest, Pf. 41 Telefon: 06 1 381 09 09 E-mail: titkarsag@szmg.hu vagy iskola@szmg.hu

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

HÓLYAGDUDA Az avar kor hangszere

HÓLYAGDUDA Az avar kor hangszere A hólyagduda a sztyeppei nagyállattartó rokonnépek találmánya. A hozzá való hólyagot korábban vizes vagy kumiszos-tömlőként használták (iszák), vagy levegővel fölfújva a gyerekeknek készítettek belőle

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet. Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Kercsmár Bella Noémi. A varázsló lehelete

Kercsmár Bella Noémi. A varázsló lehelete Kercsmár Bella Noémi A varázsló lehelete Xzçxw Ä ÜxéàxÅ ÅtztÅ Egy szomorúan fagyos, ám tökéletesen átlagos éjszakán Syl néni elhalálozott. A falusiaknak ez nem jelentett többet annál, mint ami. A néni

Részletesebben

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő (142+800-143+060 km)

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő (142+800-143+060 km) Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról A szondázó ásatások

Részletesebben

SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért

SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért SZKA_207_05 Európából jöttünk Versenyben a világ újrafelosztásáért 48 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET EURÓPÁBÓL JÖTTÜNK 7. ÉVFOLYAM 49 ÔSLAKÓK ÉS HÓDÍTÓK 5/1

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

A hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

A hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2012 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A hunok harci technikája a hadtörténelem során a legsikeresebb volt.

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában 21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában A beavatás szerepe az emberi élet alakulásában nagyon fontos momentum. Péley Bernadett ennek egy hosszú tanulmányt

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Helyreállítják a hunok fővárosát

Helyreállítják a hunok fővárosát Helyreállítják a hunok fővárosát 2004. április 20. (Múlt-Kor történelmi portál) Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem

Részletesebben

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül

azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül c s e p i n p é t e r azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t e l e s ú t i n a p l ó c s e p i n p é t e r lakásunk volt paripánknak háta... azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül 1 h i t

Részletesebben

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei SZKA_209_21 A Kilimandzsáró gyermekei diákmelléklet A kilimandzsáró gyermekei 9. évfolyam 201 Diákmelléklet 21/1 A KILIMANDZSÁRÓ ÉS A KIBO 1. Bizonyára hallottatok már a Kilimandzsáróról, és talán a ti

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg

Részletesebben

Nyíri Attila. Mondák

Nyíri Attila. Mondák Nyíri Attila Mondák A makkocska egyszer felnő, így lett a Sóstói-erdő A nyíregyházi erdő keletkezése Érből patak lesz, majd folyó, Bizonyára így jövőre Kis malacból hízott disznó. Rengeteg pénzt kap majd

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HOGYAN LÁTJUK EGYMÁST - LÁTJUK-E EGYMÁST (KOZEP-) EURÓPÁBAN?" KÖZÉP-EURÓPA KISEBBSÉGI NÉZ ŐPONTBÓL BÁNYAI JÁNOS A nyolcvanas évek közepén, akkor úgry t űnt fel, váratlanul, Európa

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész)

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) 269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) Budavára 24 öl széles és ugyanolyan hosszú négyszögletes vár volt. Elöl 24 oszlopon nyugvó, 5 öl széles és 5 öl hosszú védett bejárattal. Alatta

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal

Részletesebben

Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL

ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL STEFAN AUGUST LÜTGENAU ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL Kismarton/Eisenstadt, 2010. február 15. Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Tassonyi Zsolt. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Tassonyi Zsolt. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! 3023 Tassonyi Zsolt 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! A Föld jövője A Sikeres Író már száz éve halott volt. A Föld Bolygót a Nagyérdemű Tudományos Akadémia felügyelte egy távoli országból. Utasításaikat

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács

Részletesebben

Ford és a fordizmus Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Ford és a fordizmus Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2014 június 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Mindannyian ismerjük Henry Ford nevét. Azonnal beugrik mindenkinek a

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 81. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató Spéder Zsolt Készítették Kamarás Ferenc,

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó ERRATA Kéziratom szerkesztett változata számomra karácsonyi meglepetésként jelent meg. Ennek tudható be a néhány tévedés, illetve fontosnak tartom az alábbi kiegészítéseket. A szerzó 230. o. Gereöffy osztályparancsnok,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET VAJDASÁGI PEDAGÓGIAI INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS

Részletesebben

Danilo Kiš és az argonauták

Danilo Kiš és az argonauták Piszár Ágnes Danilo Kiš és az argonauták Lábjegyzetek (Immár negyedik alkalommal kezdek bele Danilo Kiš A és B című fragmentumának elemzésébe, amelynek a Két tenger vonzásában címet adtam. Az ötlet Mirjana

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE. A jó harcot. megharcoltam, a pályát. végigfutottam, hitemet. megtartottam.

Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE. A jó harcot. megharcoltam, a pályát. végigfutottam, hitemet. megtartottam. Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. 1 A KORAI ÉVEK A tarzuszi Pál büszke volt származására. Kétszer is di - csekszik vele. A Filippi

Részletesebben

Benedek Elek. Az aranypálca

Benedek Elek. Az aranypálca Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek Petıfi SándorS Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola Kiskırösi Négyek Apja: Petrovics István mészáros mester volt. Anyja: Hrúz Mária, szlovák anya nyelvő volt. Petıfinek volt egy fiú öccse, akit Istvánnak

Részletesebben

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)

Részletesebben

egy nagy nyaklevest, mert az üveg drága dolog volt az ötvenes évek közepén. Azt is kezdtem megtanulni, hogy nem mindegy, milyen irányba tartod a

egy nagy nyaklevest, mert az üveg drága dolog volt az ötvenes évek közepén. Azt is kezdtem megtanulni, hogy nem mindegy, milyen irányba tartod a A FEGYVERHORDOZÓ Ahogy gyerekkoromban a világra csodálkoztam, a szép lányokon, szerelmen kívül igazán a puska érdekelt. Három-négy éves koromban, amikor a marcali korházban sérvvel operáltak, látogatni

Részletesebben

Szaktárgy / évfolyam: Természetismeret 9. Mindenki húz egy kártyát. Amíg a zene szól, addig cserélgetik a kártyákat.

Szaktárgy / évfolyam: Természetismeret 9. Mindenki húz egy kártyát. Amíg a zene szól, addig cserélgetik a kártyákat. Készült: Bózsóné Szabó Ágnes pályamunkája alapján Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Eger, Kerettantervi modul / témakör: VIII. A Föld, ahol élünk A tanegység témája: A térkép fogalma,

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja. 2014. október

A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja. 2014. október Beköszöntő...? A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákújságja 2014. október Szeptemberben elindult egy új tanév, s vele együtt elindult egy új szakkör is, a diákújságíró szakkör. Tagjai azt vállalták,

Részletesebben

A régi és új Kolozsvár fényképekben

A régi és új Kolozsvár fényképekben HAZAI TÜKÖR A régi és új Kolozsvár fényképekben Fényképek fekszenek előttem. Kolozsvár első fényképészének, a nagytudású Veress Ferencnek néhány, városképet ábrázoló felvétele. 1850-től több mint hatvan

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A AZ ÓKORI HELLÁSZ Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó Bálint Kálmán (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com Szerepjáték és világszemlélet beadandó A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára 1 Sárkányok a valóságban Sárkány, ez az egy szó minden

Részletesebben

Reménytelen, de nem komoly

Reménytelen, de nem komoly Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz KARD ÉS TOLL 2006/3 A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz Oszti Judit A konfliktusok kezelése, a háború, az erõszak társadalmi megítélése eltérõ a különbözõ

Részletesebben

1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:

1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti: 1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kedves Barátaim, Ismerőseim! Fantasztikus 3 hetet töltöttem a múlt év végén Kanadában. A rengeteg élményt még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom,

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Színező. - 2 - Mi újság, papuskám?

Színező. - 2 - Mi újság, papuskám? Színező - 2 - Mi újság, papuskám? Köszöntő Üdvözöljük a szerelmeseket! Egy különleges magazint olvashattok, melynek születése a Valentin napnak köszönhető. Mindannyian tudjátok, hogy ilyenkor nagy hangsúlyt

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben