OTP Török Részvény Alap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OTP Török Részvény Alap"

Átírás

1 Jelen kiadványunkban a török gazdaságban, mint befektetési célpontban rejlő lehetőségeket, illetve az OTP Török Részvény Alap számára kiválasztott ipari szektorokat mutatjuk be, valamint bepillantást engedünk az alapba kerülő részvények kiválasztásának legfontosabb szempontjaiba is. Miért éppen Törökország? Joggal merül fel a kérdés, hogy miért gondoljuk azt, hogy Törökország a következő évtizedekben a feltörekvő régió növekedésének egyik legfőbb mozgatórugója lehet. Az alábbiakban összegyűjtöttük a török gazdaság azon jellemzőit, melyek várakozásainkat igazolhatják, s amelyek egyben az OTP Török Részvény Alap értékesítési érveiként is szolgálhatnak. Javuló gazdasági kilátások Gyorsan magára találó gazdaság (GDP növekedés, 21: 6-7%) Mérséklődő infláció, alacsony hozamkörnyezet A Török Líra volatilitása lecsökkent Hitelminősítői besorolás javulása az ország a befektetési kategória kapujába ért 45% 4% Az egy főre eső török GDP az egy főre eső EU-s GDP arányában Az egy főre eső török GDP az egy főre eső EU-s GDP ( ) arányában A jelenlegi hitelminősítői besorolás: Fitch Moody s S&P BB+ Ba2 BB+ Outlook: stable Outlook: positive Outlook: positive 35% 3% 25% 2% Befektetésre ajánlott fokozat Hatalmas demográfiai potenciál A világ 17. legnagyobb országa, népessége 77 millió fő Kedvező korfa, alacsony átlagéletkor (28 év) Alacsony eltartottsági ráták (49,5%) Nők aktívabbá válása a munkaerőpiacon Urbanizálódási hatások

2 India Brazília Törökország USA Átlagéletkor Átlagéletkor Szlovákia Oroszország Csehország Magyarország Egyesült Királyság Munkavállalási arány a nők körében (28) Ausztria Japán Politikai kockázatok 211 július török általános választások; ha koalíciós kormány várható, az várhatóan az eladói nyomás erősödéséhez vezet majd DE: a szeptember 12-ei népszavazáson a kormánypárt által javasolt alkotmánymódosítás elsöprő többséggel győzött (igenek aránya 58%), ami azt mutatja, hogy a kormánypárt támogatottsága erős A három legnagyobb politikai párt támogatottsága ISE index teljesítménye a török választások előtt: 1991: 1995: 1998: 22: 26: -62% -4% -4% -3% -3%

3 Csúcsokat döntő tőzsdeindex 12 havi előretekintő P/E korrigálva az országonkénti eltérő szektorsúllyal Hosszútávon kedvező kilátások A 12 hónapos előremutató P/E és a ös reál GDP növekedés Az eredménydinamika továbbra is kedvező 4 A 12 havi előretekintő EPS alakulása ( 25=1 ) 12 hónapos előremutató P/E 14. Cseh Török Magyar Lengyel Orosz % 2.25% 2.5% 2.75% 3.% 3.25% 3.5% 3.75% 4.% 4.25% 4.5% ös reál GDP növekedés Érték Magyarország Oroszország Törökország Kína A 212-es növekedési előrejelzések magas szinten stabilizálódtak EPS növekedés (%) Dec-28 Mar-29 Jul-29 Oct-29 Jan-21 May-21 Aug-21 Nov-21 Feb-211 Jun-211 Sep-211 Dátum

4 Domináns szektorok, preferált részvények A török gazdaságrövid bemutatása után sorra vesszük azokaz az ágazatokat, szektorokat, melyek domináns szerepet töltenek be a török gazdaságban, illetve bemutatjuk az elemzői csapatunk, valamint az alap portfolió menedzsere által leginkább preferált részvényket. Az isztambuli tőzsde jellemzői: 246 kibocsátó cég ISE-1 átlagos napi forgalom USD 1,1 milliárd (29) Kapitalizáció USD 82 milliárd (BUX: USD 12 milliárd, NYSE: USD 14 6 milliárd) Nemzetközi befektetők tulajdonában van a részvényportfolió 66%-a Az OTP Török Részvény Alap referenciaindexe: Vállalat Akbank TAS Anadolu Efes Arcelik AS Asya Katalim Bankasi AS BIM Birlesik Dogan Sirketler Emlak Enka Insaat ve Sanayi AS Eregli Demir ve Celik Haci Omer Sabanci Holding AS KOC Holding AS Tupras Turkiye Petrol Turk Hava Yollari Turk Telekomunikasyon Turkcell Iletisim Hizmet AS Turkiye Garanti Bankasi AS Turkiye Halk Bankasi AS Turkiye Is Bankasi Turkiye Vakiflar Bankasi Tao Yapi ve Kredi Bankasi AS Súly 9,38% 5,3% 2,19% 1,32% 4,84% 1,1% 2,1% 2,65% 5,3% 7,77% 7,18% 6,57% 2,69% 4,82% 7,3% 9,63% 4,64% 8,39% 2,8% 4,28% Kiskereskedelem: 11,46% Távközlés: 11,51% Energia & Acél: 11,28% Egyéb: RMAX: 4,55% 5,% Holdingok: 17,77% Bankszektor 38,42% Bankszektor - a legjelentősebb részvénypiaci szektor hitelbővülés üteme továbbra is magas 21-es növekedés 27%, 211 első felében 36% csökkenő NPL ráták magas sajáttőke arányos nyereség (ROE) + alacsony Hitel/Betét arány

5 Negatív tényezők: nettó kamatmarzs várható csökkenése a nagymértékű hitelbővülés a török folyó fizetési mérleghiányra igen negatívan hat, a központi bank deklarált célja hogy vissza fogja a bővülést, emiatt nagy a szabályozói kockázat a várhatóan idei év második félévében elkezdődő kamatemelési ciklus negatív hatásai egyre erősödő verseny A 12 hónapos előremutató P/BV-k alakulása Preferált bankok Cseh Magyar Lengyel Török Orosz TSKB: Török fejlesztési bank, kedvező értékeltségű és a török infrastruktúrális és energetikai beruházások egyik haszonélvezője lehet. A világszervezetektől (World Bank, IMF) kapott forrásoknak köszönhetően hosszú lejáratú forrásokkal rendelkezik, így a török jegybanki intézkedések, melyekkel a rövid lejáratú forrásokal próbálják kiszívni a rendszerből és ezzel csökkenteni a likviditást nem rombolják annyira a profitabilitását, mint a hagyomány bankoknak, valamint nem jár nála olyan negatív hatással mint a hagyományos bankoknál 12 hónapos előremutató P/BV A 12 hónapos előremutató P/BV-k és 12 hónapos ROE-k Magyar Lengyel Török Cseh Orosz. 5.% 7.5% 1.% 12.5% 15.% 17.5% 2.% 22.5% 25.% 12 hónapos előremutató ROE Iszlamista bankok (Bank Aysa, Albaraka): Kedvező értékeltség, a többi bankhoz képest attraktív EPS növekedési várakozások Iszlamista banki sajátosságok a banki profitból fizetnek részesedést és emiatt a kamatemelés nem jár nála olyan negatív hatással mint a hagyományos bankoknál

6 Holdingok A holdingok jellemzően nem tartoznak a transzparens török cégek közé, de éppen ezért lehetőséget kínálnak a mélyebb elemzőmunka kihasználására és hosszú távon a transzparencia javulása pozitív húzóerőt jelenthet. Dogan: a harmadik legnagyobb török holding, portfoliójába médiacégek (Dogan Yayin), energiaipari vállalatok (Petrol Ofisi, Dogan Enerji) és ingatlanok tartoznak Enka Insaat: építőiparban, energiaiparban és az ingatlanpiacon jelen levő holding, Romániában és a FÁK országokban is jelen van, rendelésállománya jelentős Sabanci: az Akbank kisebbségi tulajdonosa, valamint portfoliójába tartozik az Aksigorta biztosító is, a Cimsa és az Akcansa cementcégek, a részvényárfolyamra potenciális nyomást gyakorolhat, hogy a Sabanci család csökkenteni akarja a részesedését (jelenleg 6%-át birtokolják a cégnek) Tekfen: főként építőiparra, mezőgazdaságra és az ingatlanszektorra szakosodott holding, nagy építőipari rendelésállománnyal rendelkezik és további húzóerőt jelenthet, ha az állami által kiírt erőmű-építési tendereken sikerrel pályázik KOC Holding: legnagyobb török holding, részesedése van az energiaipari cégekben (Tüpras, Aygaz), az autóiparban (Otokar, Türk Traktor, Ford Otosan, Tofas), valamint az Arcelik, Tat Konserve kisebbségi és a Yapi Kredi bank többségi tulajdonosa Távközlés A török telekommunikációs szektor a (nemzetközi viszonylatban) egyedülálló növekedési kilátásait és osztalékhozamát tekintve vonzónak tekinthető. Fontos azonban figyelembe venni az értékeltségi szinteket a megfelelő befektetési időpont kiválasztásával. 12 hónapos előremutató P/E Turkcell Turk Telekom Turk Telekom : vezetékes és internetszolgáltató; leányvállalatán, az Avea-n keresztül mobilszolgáltató is Turkcell: piacvezető mobilszolgáltató, fehérorosz, kazah, ukrán, grúz leányvállalatokkal

7

8 Kereskedelem A belső kereslet erősödése miatt pozitívan ítéljük meg ezt a szektort, azonban egyedileg tekintve a papírokat az értékeltségi szintek jelenleg nem elég kedvezőek Arcelik: A legnagyobb török háztartásigép-gyártó, alacsony profitmarzs jellemzi és lassuló növekedés, az árazása megegyezik a szektortársaiéval BIM: dinamikusan fejlődő diszkonthálózat, 21 év végén már 2951 bolttal rendelkeztek és 211-re újabb 35 nyitását tervezik, valamint 21-ben a marokkói piacra is betörtek Anadolu Efes: sör-, és üdítőgyártó, Törökországon kívül a FÁK országokban és Oroszországban van jelen, negatívan érintheti az alkoholok jövedéki adójának növekedése Alternatív szektorok AUTÓSZEKTOR: belső kereslet által hajtott szektor az ezer főre jutó autótulajdonosok száma a legalacsonyabb Európában az autószektoron belül a gyártókat preferáljuk, ilyen a Tofas és a Ford Otomotiv Az 1 főre eső gépjármű tulajdonosok száma INGATLANFEJLESZTÉS: demográfiai tényezők, várhatóan a legnagyobb népességnövekedés Európában az alacsonyabb kamatoknak köszönhetően fellendülő jelzálogpiac (az előrejelzések szerint a jelzáloghitelek között évente átlagosan 25%-al fognak nőni) alacsony jelzálogpiaci penetráció Jelzáloghitel / GDP Forrás: Dogus Otomotiv Dánia Portugália Írország Egyesül Királyság Németország EU 27 Franciaország Latvia Ausztria Litvánia Csehország Magyarország Szlovákia Lengyelország Bulgária Szlovénia Törökország

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70

Részletesebben

OTP Orosz Részvény Alap

OTP Orosz Részvény Alap Jelen kiadványunkban az orosz gazdaságban, mint befektetési célpontban rejlő lehetőségeket, illetve az OTP Orosz Részvény Alap számára kiválasztott ipari szektorokat mutatjuk be, valamint bepillantást

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye

Részletesebben

AZ OROSZ BANKRENDSZER KILÁBALÁS A VÁLSÁGBÓL

AZ OROSZ BANKRENDSZER KILÁBALÁS A VÁLSÁGBÓL AZ OROSZ BANKRENDSZER KILÁBALÁS A VÁLSÁGBÓL Lengyel István BACEE 2011. február 24. BACEE 1 1. MAKROGAZDASÁGI HELYZET BACEE 2 Országminősítések S&P Minősítés Ország AA A + A A - Szlovénia Szlovákia Észtország

Részletesebben

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31.

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31. Richter Csoport 2014. I. félévi jelentés 2014. július 31. Összefoglaló 2014. I. félév Konszolidált árbevétel: -5,3% ( ), -1,7% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban

Részletesebben

PSZÁF II. Biztosítási Konferencia

PSZÁF II. Biztosítási Konferencia PSZÁF II. Biztosítási Konferencia Költségtranszparencia a bank szemszögéből dr. Patai Mihály, vezérigazgató UniCredit Bank Hungary Zrt. Siófok, 2007. május 17. Ki érdekelt a transzparens működésben? Ügyfél

Részletesebben

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés Árfolyamok Miskolci Egyetem mesterképzés 24 órás devizapiac (Forex) Dollár/euró árfolyam alakulása (1999-2014 hónapvégi,ecb) 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1 0,9 0,8 jan..99 jún..99 nov..99 ápr..00 szept..00

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2017. július EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2017. augusztus 14. főbb fejlődő részvénypiacok főbb fejlett részvénypiacok Általános piaci trendek

Részletesebben

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában

Részletesebben

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7. Richter Csoport 2014. I. negyedévi jelentés 2014. május 7. Összefoglaló 2014. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -1,0% ( ), +3,1% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban és Ukrajnában valuta

Részletesebben

Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben?

Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? 2016. December 14. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu 2 DONALD

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

Befektetések a gyakorlatban

Befektetések a gyakorlatban Befektetések a gyakorlatban Hogyan gondolkodik egy intézményi befektető? Allianz Alapkezelő Zrt. Pártl Zoltán, CFA Budapest, 2013.11.12. 1 1 Intézményi befektetők, stratégiák, döntéshozatal 2 Piaci folyamatok

Részletesebben

OTP Bank évi előzetes eredmények

OTP Bank évi előzetes eredmények OTP Bank 25. évi előzetes eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. február 14. A 25. év főbb kihívásai 14/2/26 25. január

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Navigátor 2011.szeptember

Navigátor 2011.szeptember Navigátor 2011.szeptember Válság-óra Deviza strukturális kudarc Fogyasztó Itt tartunk most Állam Vállalat 65 pont 60 pont 55 pont 50 pont 45 pont 40 pont 35 pont 30 pont 25 pont Erősödtek a növekedési

Részletesebben

1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók

1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.

Részletesebben

Török részvénypiac. Viharos politika, dinamikus gazdaság. Bécs, 2014. április 25.

Török részvénypiac. Viharos politika, dinamikus gazdaság. Bécs, 2014. április 25. Török részvénypiac Viharos politika, dinamikus gazdaság Bécs, 2014. április 25. Az Ön szakértői Franz Gschiegl, ERSTE-SPARINVEST igazgatósági tag Sevda Sarp, szenior elemző Törökország specialista Pénzügyi

Részletesebben

A magyar pénzügyi szektor kihívásai

A magyar pénzügyi szektor kihívásai A magyar pénzügyi szektor kihívásai Előadó: Becsei András 2016. november 10. Átmeneti lassulás után jövőre a 4%-ot közelítheti a növekedés, miközben a fogyasztás bővülése közel lehet az évi 5%-hoz Reál

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Elemzések, fundamentális elemzés

Elemzések, fundamentális elemzés Elemzések, fundamentális elemzés Előadó: Mester Péter elemző peter.mester@quaestor.hu CÉL Bármilyen fundamentális elemzés is akad a kezünkbe, értsük és megértsük TARTALOM A fundamentális elemzés alapjai

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 19.

Vezetői összefoglaló június 19. 2017. június 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében stagnált. A BUX 33,6 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred

XXIII. TÉGLÁS NAPOK. 2008. november 7. Balatonfüred XXIII. TÉGLÁS NAPOK 2008. november 7. Balatonfüred Tájékoztató az iparág helyzetéről Európa, illetve Magyarország Előadó: Kató Aladár Európában a lakáspiac az építés motorja 19 ország építési teljesítménye

Részletesebben

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA

A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA Euler Hermes Csoport Euler Hermes Csoportról: 2010-es tények, számadatok A világ vezető hitelbiztosítója

Részletesebben

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A LEGFRISSEBB GAZDASÁGI STATISZTIKÁK FÉNYÉBEN (2014. II. félév) MIRŐL LESZ SZÓ? Konjunktúra (GDP, beruházások, fogyasztás) Aktivitás, munkanélküliség Gazdasági egyensúly

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4.

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. A két ország gazdasági kapcsolatainak alapjai A gazdasági kapcsolatok rendezettek: 1998-tól 2004-ig a CEFTA, azt követően az EU szabályozása hatályos, 2007 január

Részletesebben

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai MKT 2017. június 8. Palócz Éva Kopint-Tárki Zrt. palocz@kopint-tarki.hu www.kopint-tarki.hu A magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta, a régióban 120

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN 2018. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2018-BAN 2. A 2019. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország

Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország 33,0% 13,0% 14,0% 8,0% 28,0% 12,0% 16,0% 10,0% 32,0% 34,0% 24,0% 9,0% 38,0% 27,0% 2,0% 15,0% 13,0% 15,0%

Részletesebben

Hogyan fektessünk be 2015-ben?

Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hajósi Péter, CFA 2015. április 13. Szép új világ a befektetések piacán mi lehet a megoldás? Szép új világ a befektetések piacán Szép új világ részvény kötvény pénzpiaci

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében

A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében Budapest, 219. április 5. Dr. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke 218-as csúcsév után a reálgazdaság lassulni fog, de a pénzügyi ciklus

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. Január EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. február 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok A 2015-ös év első hónapja,

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31.

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Richter Csoport 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Összefoglaló 2013. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: +5,2% ( ), +7,1% (Ft) + jó ütemű növekedés Kínában, az EU15 piacokon és

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. május EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. június 10. főbb fejlett részvénypiacok Havi jelentés Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI

MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS NEMZETKÖZI RECEPTJE Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL

Részletesebben

Aktuális monetáris politikai kérdések

Aktuális monetáris politikai kérdések Aktuális monetáris politikai kérdések Pleschinger Gyula Magyar Nemzeti Bank Treasury Klub 217. június 9. Makrogazdaság Magyar Nemzeti Bank 2 A 217. márciusi Inflációs jelentés összefoglaló táblázata 216

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 24.

Vezetői összefoglaló november 24. 2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16. A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL 2014. október HANSAINVEST Hanseatische Investment Gmbh alapjai 2014. október Forrás: hansainvest.de HANSAinternational

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN 2016. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2016-BAN 2. 2017. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Dr. Kocziszky György A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja Költségvetési Tanács Magyar Közgazdasági Társaság 2014. július 17.

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.16. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 27.

Vezetői összefoglaló április 27. 2018. április 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Érdemes most magyar részvényt venni?

Érdemes most magyar részvényt venni? Érdemes most magyar részvényt venni? 2016. Április 7. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu Nagyot ment a BUX facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu

Részletesebben

Mibe fektessünk 2018-ban?

Mibe fektessünk 2018-ban? Mibe fektessünk 2018-ban? Sándor Dávid Vezető elemző 2018.01.31 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu Az S&P 500 havi grafikonja facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 21.

Vezetői összefoglaló március 21. 2017. március 21. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma án (nyitó állomány)

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma án (nyitó állomány) Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: A GE Money Bank tagja GE MONEY EMEA NYÍLTVÉGŰ RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS Nagy Tamás Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság Sajtótájékoztató 218. augusztus 3. HITELEZÉSI FOLYAMATOK, 218. AUGUSZTUS 1 A KIADVÁNY FŐ ÜZENETEI A teljes vállalati hitelállomány 12 százalékkal, a kkv-hitelállomány

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.

CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA CSEHORSZÁG KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. CSEHORSZÁG Területe: 78 866 km 2 Lakosainak száma: 1,2 millió

Részletesebben

A stabil magyar bankrendszer aktuális kérdései

A stabil magyar bankrendszer aktuális kérdései A stabil magyar bankrendszer aktuális kérdései A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt. Dr. Patai Mihály: Előadás vázlat a Magyar Közgazdasági Társaság: Átalakulás és konszolidáció a magyar gazdaságban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 23.

Vezetői összefoglaló december 23. 2016. december 23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest erősödött. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,20

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 17.

Vezetői összefoglaló április 17. 2018. április 17. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében kismértékben gyengült, míg a svájci frank és a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 4,5 milliárd forintos, jóval

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI KISS KORNÉLIA MAGYAR TURIZMUS ZRT. ADATFORRÁSAINK Másodlagos adatok? UN World Tourism Organization (UNWTO)? Japan National Tourist Organization? European Travel Commission?

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 21.

Vezetői összefoglaló június 21. 2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 23.

Vezetői összefoglaló november 23. 2017. november 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár viszonylatában egyaránt gyengült. A BUX 15,4 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom

Részletesebben

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország 57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.11.23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában

Részletesebben

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%

Részletesebben

Az előadás tartalma. 1. Világgazdasági kilátások. 2. Magyarország Gazdasági kilátások. 3. Devizapiaci várakozások. Sebességvesztés

Az előadás tartalma. 1. Világgazdasági kilátások. 2. Magyarország Gazdasági kilátások. 3. Devizapiaci várakozások. Sebességvesztés Az előadás tartalma 1. Világgazdasági kilátások Sebességvesztés 2. Magyarország Gazdasági kilátások Csökkenő bizonytalanság felszálló köd 3. Devizapiaci várakozások EUR/HUF, EUR/CHF, EUR/USD Európai gazdasági

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 15.

Vezetői összefoglaló szeptember 15. 2017. szeptember 15. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében stagnált. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt Továbbra is visszafogott a magyar

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

2003/2004. IV. negyedév és teljes üzleti év

2003/2004. IV. negyedév és teljes üzleti év 2003/2004. IV. negyedév és teljes üzleti év EGIS Gyógyszergyár Rt. Tartalom Fő adatok Értékesítés a fő piacokon Költségek változása, üzleti eredmény A kereskedelmi hálózat fejlődése A vezető termékek forgalma

Részletesebben

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS Fábián Gergely, ügyvezető igazgató Magyar Nemzeti Bank 56. Közgazdász vándorgyűlés Debrecen, 218.9.7 A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS M O D E R ÁT O R : FÁ B I Á N

Részletesebben

Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5

Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5 RSI MACD Árfolyam (EUR) Fókusz BASF - vétel vegyipar Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5 Egy füles csésze alakzatból való kitörést követően 86 euró környékéig emelkedhet a BASF

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban. Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK. Konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 1. április. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés 1 A felmérés számokban 1 ország kérdés 2 résztvevő. adat

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben