Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai"

Átírás

1 Módosítás történt az Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban Módosítás történt a TÁMOP A-13/1 jelű, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban. Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai Hivatkozás Eredeti szöveg Módosított szöveg Indoklás Tervezési útmutató C. (célcsoport) A program közvetlen célcsoportja azok a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, és/vagy roma tanulók (a támogatottak legalább 50%-áig roma származású tanulót kell bevonni) akik a nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény 7. (1) b) pontja szerinti általános iskola 7. és 8. évfolyamán tanulnak C. (célcsoport) Célcsoportra vonatkozó elvárások: A programban kizárólag olyan tanulók vehetnek részt, akik az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályát sikeresen befejezték, és 2013 szeptemberétől a hetedik vagy nyolcadik osztályos tanulmányaikat / megkezdték, és párhuzamosan nem részesülnek a magyar államháztartás rendszeréből megvalósuló ösztöndíjban. Az a tanuló, aki a 2012/2013-as és/vagy a 2013/2014-es tanévben az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a középiskolába ösztöndíjban részesül, a TÁMOP A- 13/1 programba nem vonható be. A program közvetlen célcsoportja azok a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, vagy gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és/vagy roma tanulók (a támogatottak legalább 50%-áig roma származású tanulót kell bevonni) akik a nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény 7. (1) b) pontja szerinti általános iskola 7. és 8. évfolyamán tanulnak. A bevonásra kerülő tanulóknak legalább 50 %-ban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulónak kell lennie. Az arány teljesülését a bevonási időszak végén kell vizsgálni A programban olyan tanulók vehetnek részt, akik az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályát sikeresen befejezték és a hetedik vagy nyolcadik osztályos tanulmányaikat megkezdték, és párhuzamosan nem részesülnek a magyar államháztartás rendszeréből megvalósuló ösztöndíjban. Az a tanuló, aki az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a középiskolába ösztöndíjban részesül, a TÁMOP A-13/1 programba nem vonható be. Az a tanuló, aki a 2013/2014-es tanévben a Híd programban (Híd I., Híd II. program) részt vesz, a TÁMOP A-13/1 programba is bevonható., de az EMMI Köznevelésirányítási FŐO álláspontja szerint módosul EMMI Köznevelésirányítási FŐO 1

2 tevékenységek köre ( tevékenységek köre) a tanulókkal szemben) a tanulókkal szemben) a tanulókkal szemben, oldal táblázat utolsó sora) <A tanulónak vállalnia, vagy a nevében törvényes képviselőjének gondoskodnia kell, hogy amennyiben a tanuló ösztöndíjban részesül, az alábbi feladatokat teljesíti> i) Vállalja, hogy a számára kijelölt mentorral együttműködik az egyéni előrehaladási terv megvalósulásának mérésében, és aktívan részt vesz a heti egy alkalommal történő egyéni mentor-foglalkozáson, ahol saját munkájának, eredményeinek értékelése történik, valamint részt vesz a havonkénti egyszer esedékes csoportos mentori foglalkozáson. Az adható ösztöndíj mértéke Ft/hó/diák, melyet a program biztosít a következőképpen: Ösztöndíj: a 2014/2015-ös tanévben szeptember 1. napjától május 31. napjáig havonta kerül folyósítja. Az ösztöndíj programban támogatható diákok két csoportra oszthatók: Olyan általános iskolai diákok jelentkezhetnek az ösztöndíj programba, akik sikeresen elvégezték az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályát és megkezdhetik az általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályát és teljesítik a fent említett tanulókra vonatkozó kritériumokat ösztöndíj támogatásban 8. osztály teljes időszakában részesül (2015. május 31- ig). i) Vállalja, hogy a számára kijelölt mentorral együttműködik az egyéni előrehaladási terv megvalósulásának mérésében, és aktívan részt vesz a heti egy alkalommal történő egyéni mentor-foglalkozáson, ahol saját munkájának, eredményeinek értékelése történik, valamint részt vesz a havonkénti egyszer esedékes csoportos mentori foglalkozáson. Indokolt esetben ettől el lehet térni, de ennek lehetőségét és annak feltételeit a módszertani kézikönyvben szükséges rögzíteni. új k) bekezdés Az ösztöndíj programban való részvétel mindaddig fennáll, míg a tanuló, vagy törvényes képviselője nem jelzi a mentor és/vagy a projektgazda számára a jogosultsági feltételek változását Az adható ösztöndíj mértéke Ft/hó/diák, melyet a program biztosít a következőképpen: Ösztöndíj: a 2014/2015-ös tanévben szeptember 1. napjától június 30. napjáig havonta kerül folyósításra. Olyan általános iskolai diákok jelentkezhetnek az ösztöndíj programba, akik sikeresen elvégezték az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályát és megkezdhetik az általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályát és teljesítik a fent említett tanulókra vonatkozó kritériumokat ösztöndíj támogatásban 8. osztály teljes időszakában részesül (2015. június 30-ig). (2013/2014-es tanévben pályázó tanulók esetében) 2

3 (2. Mentori tevékenység) (2. Mentori tevékenység- a mentor feladatai, felsorolás alatti szöveg) C 1.2 Speciális elvárások az egyes tevékenységekkel kapcsolatban (1. Projektmenedzsmenttel szembeni elvárások, A program elemeként pedagógus végzettséggel, és megfelelő szakmai tudással, releváns szakmai tapasztalattal (pl. roma felzárkózás/integráció) rendelkező személyekből álló mentorhálózat kiépítésére és a projekt megvalósulása alatt működtetésére, mentori szupervízióra kerül sor. A mentor kiválasztása során előnyben kell részesíteni azokat a pedagógusokat, akik az ösztöndíjban részesülő diák iskolájában tanítanak, közülük is előnyben részesítendő azok a pedagógusok, akik az ösztöndíjban részesülő diákot oktatják A mentorok munkájuk elvégzéséért bruttó Ft/diák/hó juttatásban részesülnek. Egy mentor legfeljebb 5 tanuló tekintetében vállalhatja a mentori feladatokat. Amennyiben a tanuló a TÁMOP as és/vagy a TÁMOP es konstrukcióban résztvevő iskola tanulója, akkor a mentor a fent meghatározott feladatok közül a következőket végezheti: a, b, c, e, g pontokban felsorolt tevékenységek. Ebben az esetben a feladat elvégzéséért bruttó Ft/diák/hó juttatásban részesülnek és egy mentor legfeljebb 10 tanuló tekintetében vállalhatja a mentori feladatokat. A projekt pénzügyi végrehajtásának biztosítása érdekében a projektgazdának vállalnia kell egy pénzügyi vezető alkalmazását is munkaviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében, akinek munkaideje a A program elemeként pedagógus vagy felsőfokú szociális vagy pszichológiai végzettséggel, és megfelelő szakmai tudással, releváns szakmai tapasztalattal (pl. roma felzárkózás/integráció) rendelkező személyekből álló mentor-hálózat kiépítésére és a projekt megvalósulása alatt működtetésére, mentori szupervízióra kerül sor. A mentor kiválasztása során előnyben kell részesíteni azokat a pedagógusokat, akik az ösztöndíjban részesülő diák iskolájában tanítanak, közülük is előnyben részesítendő azok a pedagógusok, akik az ösztöndíjban részesülő diákot oktatják. Mentor lehet továbbá pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény olyan hallgatója, aki tanári vagy tanítói képzésben az utolsó két félév valamelyikének teljesítését a év őszi vagy 2015 év tavaszi félévében kezdi meg. A mentorok munkájuk elvégzéséért bruttó Ft/diák/hó juttatásban részesülnek. Egy mentor legfeljebb 10 tanuló tekintetében vállalhatja a mentori feladatokat. Amennyiben a tanuló a TÁMOP as és/vagy a TÁMOP es konstrukcióban résztvevő iskola tanulója, akkor a mentor a fent meghatározott feladatok közül a következőket végezheti: a, b, c, e, g pontokban felsorolt tevékenységek. Ebben az esetben a feladat elvégzéséért bruttó Ft/diák/hó juttatásban részesülnek és egy mentor legfeljebb 15 tanuló tekintetében vállalhatja a mentori feladatokat. Amennyiben egyedi és méltányolható szempontok merülnek fel (pl. 11 fő bevonására lenne lehetőség), akkor a kedvezményezett hozzájárulhat a létszámkorlát túllépéséhez. A minőségi feladatellátás biztosítása érdekében az egyedi kérelmek jóváhagyását dokumentálni kell és az eljárásrend leírását a módszertani kézikönyvben is rögzíteni kell. A projekt pénzügyi végrehajtásának biztosítása érdekében a projektgazdának vállalnia kell egy pénzügyi vezető alkalmazását is munkaviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében, akinek munkaideje a projektben munkaviszony, közalkalmazotti, közszolgálati, illetve módosító kiegészítésével elfogadott szöveg 3

4 pénzügyi vezetőre vonatkozó rendelkezések) C 9. C9. A projekt fizikai befejezésének és a projekt megvalósításának végső határideje E1. Monitoring mutatók (a táblázat mutatók forrása nevű oszlopa, első sor, a programban részt vett, ösztöndíj támogatásban részesült tanulók száma indikátor ) E1. Monitoring mutatók (a táblázat mutatók forrása nevű oszlopa 3.sor - A program során szakma választást segítő tevékenységbe közvetlenül bevont diákok száma indikátor) Monitoring mutatók magyarázata: projektben munkaviszony, közalkalmazotti, közszolgálati, illetve kormánytisztviselői jogviszony esetében bizonyíthatóan eléri a heti 40 órát. A pénzügyi vezetőnek szakirányú felsőfokú végzettséggel és minimum 5 éves szakmai, ezen belül uniós projekt megvalósításában szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie Összegezve: Projekt fizikai befejezésére rendelkezésre álló idő: a projekt megkezdésétől számított maximum 24 hónap, de legkésőbb június 30-ig tarthat mentori napló, kifizetés bizonylata, ösztöndíjszerződés Mentori napló Programban részt vett mentorok/adminisztratív mentorok száma: Elsősorban felsőfokú végzettséggel, illetve megfelelő szakmai tudással és releváns szakmai tapasztalattal (roma felzárkózás/integráció) rendelkező személy, aki szerződéssel rendelkezett és legalább egy mentori naplót leadott kormánytisztviselői jogviszony esetében bizonyíthatóan eléri a heti 40 órát. A pénzügyi vezetőnek szakirányú felsőfokú végzettséggel és minimum 3 éves szakmai, ezen belül uniós projekt megvalósításában szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie Összegezve: Projekt fizikai befejezésére rendelkezésre álló idő: a projekt megkezdésétől számított maximum 24 hónap, de legkésőbb szeptember 15-ig tarthat ösztöndíjszerződés Mentori napló vagy jelenléti ív Programban részt vett mentorok/adminisztratív mentorok száma: Elsősorban felsőfokú végzettséggel, illetve megfelelő szakmai tudással és releváns szakmai tapasztalattal (roma felzárkózás/integráció) rendelkező személy, aki szerződéssel rendelkezett. 4

5 Monitoring mutatók magyarázata: szeptember 23. A program során szakma választást segítő tevékenységbe közvetlenül bevont diákok száma: Azon diákok száma, akik a program során a pályadöntést támogató szolgáltatásba közvetlenül bevonásra kerültek (személyes és online módon is). A program során szakma választást segítő tevékenységbe közvetlenül bevont diákok száma: Azon diákok száma, akik a program során a pályadöntést támogató szolgáltatásba/foglalkozásba közvetlenül bevonásra kerültek (személyes és online módon is). 5

2014. április 24-i rendes ülésére

2014. április 24-i rendes ülésére Új napirendi pont 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-i rendes ülésére Tárgy: Hozzájárulás az Egyesített Szociális

Részletesebben

Pályázati útmutató. Pályázati útmutató. A.2. részcélok. A.2. részcélok

Pályázati útmutató. Pályázati útmutató. A.2. részcélok. A.2. részcélok TIOP-2.2.8.A-15/1 Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása c. pályázati felhívás Változáskövető Hivatkozás Eredeti szöveg Módosított szöveg A1. Alapvető cél és háttér információ A1. Alapvető cél és

Részletesebben

Mentori ajánlattételi felhívás ÚT A SZAKMAVÁLASZTÁSHOZ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM

Mentori ajánlattételi felhívás ÚT A SZAKMAVÁLASZTÁSHOZ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM Mentori ajánlattételi felhívás ÚT A SZAKMAVÁLASZTÁSHOZ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM 1. Ajánlattételi felhívás A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint projektgazda (1089 Budapest, Kálvária tér 7., továbbiakban: Ajánlatkérő)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 7694/2010. J a v a s l a t a közoktatási intézmények Pedagógusképzések c. pályázatainak támogatására Tisztelt

Részletesebben

Tanuló pályázati adatlap

Tanuló pályázati adatlap I. A tanuló adatai I.1. Név Név előtag (pl. Ifj. stb.): Tanuló pályázati adatlap Vezetéknév: Keresztnév: I.2. Születési adatok Születési hely: Születési idő (év.hónap.nap pl. 1999.05.06): Anyja születési

Részletesebben

Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program

Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program FIGYELEM! JELEN TÁJÉKOZTATÓ ALAPJÁN PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG! A sikeres pályázás

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EFOP tartalmi áttekintése Kiemelt beavatkozási irányok: a) társadalmi felzárkózás b) szociális

Részletesebben

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 Kérjük, hogy a pályázati adatlap 6.1 (Kötelező indikátorok) pontjában a választott tevékenységhez tartozó táblázatokat töltse ki. A táblázatban megadott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL Figyelem! Jelen tájékoztató alapján pályázat benyújtására nincs lehetőség! A sikeres

Részletesebben

A Kormány..../2013. (...) Korm. rendelete. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány..../2013. (...) Korm. rendelete. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány.../2013. (.....) Korm. rendelete az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti

Részletesebben

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által a TÁMOP-2.2.7.A-13/1-2013-0001 azonosítószámú, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt projekt keretében megvalósuló ösztöndíjprogramban folyósított

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása című program tervezéséhez

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében 5. sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE

GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: Jelen felhívás célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Program kódja Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek Társadalmi Megújulás Operatív Program Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP-3.3.14.A-12/1

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Mentori ajánlattételi adatlap

Mentori ajánlattételi adatlap I. Az ajánlattevő személyes adatai Mentori ajánlattételi adatlap Név előtag (pl. Ifj., dr., stb.) Vezetéknév Keresztnév TAJ-szám: Adóazonosító jel: Számlavezető pénzintézet: Bankszámlaszám: Magánnyugdíj-pénztár

Részletesebben

A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól

A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól A Nemzeti Pedagógus Kar (továbbiakban NPK) a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (továbbiakban

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Konvergencia régiók / Közép-Magyarországi Régió című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK ÁROP SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROJEKTEK TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK GŐRI MELINDA MINISZTERELNÖKSÉG IRÁNYÍTÓHATÓSÁG TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK Cél : Pályázatban foglalt tartalom megvalósítása

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Út a szakmaválasztáshoz c. Kiemelt Projekt Felhívásához. Kódszám: TÁMOP-2.2.7.

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Út a szakmaválasztáshoz c. Kiemelt Projekt Felhívásához. Kódszám: TÁMOP-2.2.7. KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Út a szakmaválasztáshoz c. Kiemelt Projekt Felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Tartalom A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE... 4 A1. ALAPVETŐ

Részletesebben

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

TÁMOP-3.1.5-09/A/1 (KMR)

TÁMOP-3.1.5-09/A/1 (KMR) Közlemény a TÁMOP 3.1.5-09/A/1 és TÁMOP 3.1.5-09/A/2 kódszámú pályázati konstrukciókkal kapcsolatban A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a TÁMOP 3.1.5-09/A/1 és

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG IKTATÓSZÁM: 07-7/12-10/2013. TÁRGY: AZ EGYESÍTETT EGÉSZSÉG- ÜGYI INTÉZMÉNYEK IGAZGA- TÓSÁGA TÁMOP 6.1.2-13/1. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉ- TELE MELLÉKLET: 1 DB E LŐTERJESZT É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/16-5/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL Tisztelt Szülők! A 2015-16-os tanévben is az alapfokú művészeti iskolában térítési díj, illetve tandíj ellenében vehetik igénybe az alapfokú művészetoktatást. Ha a tanuló

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben 1 A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek

A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért - a társadalmi vállalkozások működetésében rejlő lehetőségek c. konferencia A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP

ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP Tanuló oktatási azonosítója 1 : Tanuló teljes neve: TANULÓI TÖRZSADATOK Tanuló születési helye: Tanuló születési ideje: Anyja leánykori

Részletesebben

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (V.9.) önkormányzati rendelete az Újpesti Diákösztöndíjakról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros

Részletesebben

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:... Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2007. (XII. 3.) rendelete a tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 24/2003.(VI. 27.) rendelete módosításáról Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2.

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2. Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben SZEMINÁRIUM 2014. December 2. Helyzetelemzés - NTFS következtetései Oktatás Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben csökkenteni

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése című tervezési felhíváshoz Kódszám: TAMOP-2.3.2-09/1

Részletesebben

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett 7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Építı közösségek Közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért címő pályázathoz

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010 2010. február 1 I. A Naszály-Galga TISZK Tehetséggondozó Programjának céljai A Naszály-Galga TISZK tehetséggondozó programjának célja, hogy elősegítse

Részletesebben

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében VIII. OTK, 2009. május 29 Hátrányok eredete,

Részletesebben

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek oktatásában Budapest, 2015. március 24. Stratégiai keretek - helyzetkép Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

A tankönyvrendelés helyi rendje. 2014/2015-ös tanévre

A tankönyvrendelés helyi rendje. 2014/2015-ös tanévre A tankönyvrendelés helyi rendje 2014/2015-ös tanévre Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011.CXC. törvény A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény A tankönyvvé nyilvánítás,

Részletesebben

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÚTJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET: a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik

Részletesebben

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció 6. sz. melléklet a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz Költségvetési specifikáció A specifikáció az ESZA elszámolható költségek általános útmutatóban foglaltakat a TÁMOP 2.2.4 pályázati kiírás esetében az

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: TÁMOP-3.1.5-09/A/2 Pedagógusképzések

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Széchenyi Programiroda- Konferencia. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programiroda- Konferencia. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programiroda- Konferencia Széchenyi Programiroda - Konferencia Varga Imre Humánerőforrás fejlesztési tanácsadó Széchenyi Programiroda - Konferencia Az oktatási intézmények állami fenntartásba

Részletesebben

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében V. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai Tartalom A pályázat célja... 2 A pályázat részcéljai... 2 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 2 Székhely Intézmény... 2 Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény...

Részletesebben

GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA

GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA PÁLYÁZAT CÉLJA: A hazai, állami fenntartású tudásbázisok K+F kapacitásának erősítése, annak érdekében, hogy nemzetközileg jegyzett, magas színvonalú kutatási

Részletesebben

TÁMOP-3.3.9.B-12/2-2012-0006 Fehérhegyi Második Esély Iskola

TÁMOP-3.3.9.B-12/2-2012-0006 Fehérhegyi Második Esély Iskola TÁMOP-3.3.9.B-12/2-2012-0006 Fehérhegyi Második Esély Iskola A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása Második esély típusú programok támogatása

Részletesebben

1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási követelményrendszer 4. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM MINŐSÉG és TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN DIFFERENCIÁLÓ JÖVEDELEMELOSZTÁSI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Új napirendi pont 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: A Közoktatási intézmények szerepbővítése,

Részletesebben

PÉNZBELI ELLÁTÁSOK. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

PÉNZBELI ELLÁTÁSOK. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ELLÁTÁSOK A gyermekvédelmi törvény valamint Enying Város Önkormányzatának 6/2006. (III.31.) sz. rendelete alapján adható pénzbeli ellátások városunkban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény,

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT

Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt neve: Képzésekkel

Részletesebben

A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL

A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 61727/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL Előterjeszt

Részletesebben

Az ÉAOP-1.1.3-12-es pályázati kiírással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések gyűjteménye

Az ÉAOP-1.1.3-12-es pályázati kiírással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések gyűjteménye Az ÉAOP-1.1.3-12-es pályázati kiírással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések gyűjteménye 1, Innovációs pályázati felhívás C.1.2. pontja a jogi szolgáltatások felsorolásakor az írja, hogy jogi szolgáltatásnak

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az alapfokú művészetoktatás keretében fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról, fizetésének módjáról és az adható fizetési kedvezményekről

Részletesebben

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter tájékoztatója 2006. június 27. 1 A reformokat folytatni kell! Az elmúlt négy év eredményei: A Világ-Nyelv

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1 Pályázat célja Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1 A munkanélküliek, álláskeresők csoportjaiban javarészt szakképzettséget nem szerzett vagy elavult

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján I. Fejezet Általános rendelkezés 1. (1) A Szabályzat célja A Szabályzat célja, hogy

Részletesebben

1.4. Jelen ÁSZF és az Elfogadó nyilatkozat együttesen határozzák meg a Megbízotti feladatok ellátására létrejövő jogviszony tartalmát.

1.4. Jelen ÁSZF és az Elfogadó nyilatkozat együttesen határozzák meg a Megbízotti feladatok ellátására létrejövő jogviszony tartalmát. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Nemzeti Munkaügyi Hivatal által a TÁMOP-2.2.7.-A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt projekt keretében megvalósított Mentori szolgáltatás nyújtására létrejött jogviszonyhoz

Részletesebben

kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete)

kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete) TÁMOP-1.1.3-09/1 Út a munka világába című kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete) A specifikáció ESZA elszámolható költségek általános

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához Kiemelt projektekre vonatkozó költségvetési specifikáció A specifikáció

Részletesebben

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

a Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban kiemelt projekt elkészítéséhez

a Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban kiemelt projekt elkészítéséhez TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program a Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban c. kiemelt projekt elkészítéséhez Kódszám: TÁMOP-1.1.4-11/1

Részletesebben

A mentori rendszer működésének leírása

A mentori rendszer működésének leírása 1. sz. melléklet A mentori rendszer működésének leírása (kiegészítés az Arany János Kollégiumi Szakiskolai Program szervezeti felépítéséhez) Bevezetés Az Arany János Kollégiumi Szakiskolai Program eredményességének

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET!

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! 8441-1/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet módosításáról Budapest,

Részletesebben

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt.

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt. Javaslat a SIDINFO Nonprofit Kft. által benyújtott TÁMOP-1.4.1-12/1 kódszámú, Hátrányos helyzető célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erısítésével

Részletesebben

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és

Részletesebben

Megvalósítandó cél. Pályázható területek. Pályázók köre. Területi korlátozás. Kizárólag a konvergencia régiókban valósítható meg fejlesztés.

Megvalósítandó cél. Pályázható területek. Pályázók köre. Területi korlátozás. Kizárólag a konvergencia régiókban valósítható meg fejlesztés. Program neve Társadalmi innovációt, valamint a társadalom- és gazdaságtudományi kutatási hálózatok együttműködését erősítő társadalmi egyeztetésre bocsátott felhívás tervezetének rövid összefoglalója Pályázat

Részletesebben