VEKOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
|
|
- Adrián Szalai
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA VEKOP A Felhívás célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 0,371 Mrd Ft az alábbi megosztás szerint: A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. Támogatást igénylők köre Jelen Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek: - rendelkeznek legalább két lezárt (beszámolóval/szja bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), és - amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és - az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és - a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy - azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%- át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem, együttesen támogatható tevékenységek Gyakornokok foglalkoztatása Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység: A projekt megvalósítása során egy szakember kijelölése és foglalkoztatásának támogatása (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja), aki vállalati gyakornoki mentorként szakmai, segítő, értékelő, utógondozó, a gyakornoki foglalkoztatást dokumentáló (beszámoló, előrehaladási napló) és teljesítményértékelői szerepkört tölt be a fiatal mellett. Adminisztrációs tevékenység: gyakornok(ok) foglalkoztatásával összefüggő adminisztratív feladatok ellátása. Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek
2 Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben. A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök, immateriális javak beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges beszerzések, beleértve a megváltozott munkaképességű gyakornok esetében az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzése, az átalakítása. A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás. A megváltozott munkaképességű gyakornok általi használatra alkalmassá tétel érdekében infrastruktúra szükséges átalakítása (infrastruktúra átalakítás esetén nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás). Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében - amennyiben azt a munkavállaló egészségi állapota vonatkozó minősítő határozat vagy kezelő orvos vélemény alapján indokolja - a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a dokumentált segítés ideje alatt. A projekt szakmai megvalósítására vonatkozó elvárások a) Célcsoporttal szembeni elvárások: A célcsoport tagjaival (a gyakornokokkal) szemben támasztott alábbi feltételek mindegyikének együttes teljesülése szükséges: 25 évesnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor, iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést, kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítéseket, a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik, a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény 4. fejezet 15. -a szerint felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik, a támogatást igénylő vállalkozással nem állt munkaviszonyban a támogatási kérelem benyújtását megelőzően a fiatal a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál az Ifjúsági Garancia rendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált. A regisztráció alátámasztása a Járási Hivatal által kiadott Igazolás. b) Gyakornokok foglalkoztatásával szembeni elvárások: A kötelező továbbfoglalkoztatási időszakban a gyakornok havi bruttó munkabére nem lehet kevesebb, mint a projektben elszámolt, támogatott munkabére, valamint a támogatott időszak és a továbbfoglalkoztatás teljes (akár fenntartási időszakra átnyúló) időszaka alatt a munkaszerződésben vállalt bér nem csökkenthető. A támogatást igénylőnek a továbbfoglalkoztatás teljesülését legkésőbb a továbbfoglalkoztatási időszak lejártát követő, soron következő beszámolóban, vagy első fenntartási jelentésben kell igazolnia. Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok munkabéréhez, aki után a Járási Hivatal bértámogatást nyújt a 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdése alapján.
3 Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok után, aki a VEKOP Ifjúsági Garancia (IG) c. kiemelt projekt keretében a gyakornoki munkaszerződés létesítését megelőző 12 hónapon belül bérjellegű támogatásban részesült. A foglalkoztatás formája munkaviszony, amelynek létrehozását meg kell előznie a fiatal Ifjúsági Garancia programban történő regisztrációjának. A regisztrációt dokumentáló, a Járási Hivatal által kiállított Igazolást be kell benyújtania a támogatást igénylőnek a jelen felhívás 2. sz. melléklete szerinti Gyakornoki és kapcsolattartói összesítő nyilatkozattal együtt. Amennyiben a támogatást igénylő már létrejött munkaviszonyra vonatkozóan nyújtja be a támogatási kérelmet, a munkaviszony kezdete legfeljebb 30 nappal előzheti meg a támogatási kérelem benyújtását. A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartamára (9+4,5 hónap) vonatkozóan heti 40 órás, teljes munkaidejű munkaviszonyt köt, amelyben rögzítik a projekt végrehajtására vonatkozó kötelezettségeiket, és amely tartalmazza a gyakornok(ok)ra vonatkozó kötelezettségeket. A gyakornok(ok) munkaszerződésben is rögzítendő, a projekthez kapcsolódó feladatai: o 9 hónapos gyakornoki idő és legalább 4,5 hónapos továbbfoglalkoztatási időszak kitöltése; o együttműködés a vállalati gyakornoki kapcsolattartóval. c) Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások: A vállalati gyakornoki kapcsolattartó (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja) tekintetében feltétel, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkező és legalább két év munkatapasztalattal rendelkező szakember legyen és a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezzék a támogatást igénylőnél. 1-3 gyakornok esetében egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó támogatható, 4-6 gyakornok esetében legfeljebb két vállalati kapcsolattartó számolható el A gyakornok(ok) beilleszkedéséről előrehaladási naplót szükséges benyújtani a Támogató felé legkésőbb a támogatott foglalkoztatási időszak lezárultát követő hónap végéig. Amennyiben a gyakornok megváltozott munkaképességű, és munkába járását, munkavégzését segítő személy támogatja, az előrehaladási napló részét képezi a segítő tevékenység dokumentálása. A projekt területi korlátozása A felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél- Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie. A támogatás mértéke, összege a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum Ft maximum Ft b) A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80 %-a. Az elszámolható költségek köre 1) Gyakornokok foglalkoztatása: a) Célcsoport támogatásának költsége
4 A célcsoporttag havi munkabérének a foglalkoztatás és továbbfoglalkoztatás teljes időtartama alatt el kell érnie a mindenkori garantált bérminimumot, de az elszámolt havi munkabér nem haladhatja meg a bruttó forintot. 2) Vállalati gyakornoki kapcsolattartó foglalkoztatása: a) Projekt szakmai megvalósításában közreműködők költsége A vállalati gyakornoki kapcsolattartó esetében támogatás mértéke kapcsolattartónként maximum havi bruttó Ft legfeljebb 18 hónapig, a gyakornok(ok) foglalkoztatását (ide nem értve a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartamát) nem meghaladó időtartamra. 3) Adminisztrációs feladatok ellátása 4) Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás költségei 5) Eszközök, immateriális javak beszerzése a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához a) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség, gyakornokonként legfeljebb forint erejéig. 6) Infrastrukturális és ingatlan beruházás a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához 7) Megváltozott munkaképességű munkavállaló segítőjének foglalkoztatása A projekt megkezdése A projekt a támogatási kérelem benyújtását követő napon saját felelősségre megkezdhető, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie július 31-ig. A projekt megvalósítását a Támogatást igénylő annak megkezdésétől számítva minimum 9, maximum 18 hónapra tervezheti, amely tartalmazza a számlák pénzügyi teljesítését is. Előleg igénylése A felhívás keretében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 5 millió Ft. Önerő A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. A támogatást igénylőnek hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén legalább a projekt elszámolható összköltségének 50 %-át, míg megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén 25%-ot kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. A támogatási kérelem benyújtásának határideje augusztus 3. és november 30. között. Indikátorok
5 A projektek előzetes értékelésében a ProjectMine Kft. Tanácsadói készséggel segítenek. Forrás: További információk: Telefon: (+36/1) info@projectmine.hu Web:
Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió
Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról
Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati
Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról
Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd db
Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd 35-160 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 10 000 000 Ft. Támogatási
www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására
Cél Rendelkezésre álló keretösszeg Támogatás min/max összege Beadási határidő Pályázatok várható száma (2016-2018 évben) Támogatás mértéke Kedvezményeze ttek köre Kiajánló GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program
GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA TÁMOGATÁST IGÉNYLŐK KÖRE Magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis-,
Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP Támogatási kérelmek várható száma 30 mrd db
Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 30 mrd 1000 9 000 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 30 000 000 Ft. Támogatási
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 A Felhívás célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
MUNKAHELYTEREMTÉS- GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 kódszámú felhívás ELŐADÓ: NAGY GÁBOR A PROGRAMRÓL RÖVIDEN Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó programot
Maximum 100% lehet, a felhívás 3.2 pontja szerinti bontásban TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK. d) Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás
Pályázati felhívás: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Támogatási intenzitás: Területi korlátozás: Támogatás összege: Előleg igénylése: Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható
Pályázat pályakezdők bértámogatására: gyakornoki program GINOP-5.2.4
Pályázat pályakezdők bértámogatására: gyakornoki program GINOP-5.2.4 A pályázat célja, hogy szakképesítéssel rendelkező 25 év alatti fiatalok foglalkoztatásához kapcsolódó bértámogatással segítse a vállalkozásokat
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI A 2014-2020-AS OPERATÍV PROGRAMOK PÁLYÁZATI MEGHIRDETÉSEI A 2014-2020-AS UNIÓS PÁLYÁZATOK FŐBB ADATAI A meghirdetett pályázatok
Éves átlagos statisztikai állományi létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben legalább 1 fő volt
PÁLYÁZAT GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 Pályázat célja: a fiatalok gyakornoki képzésben való részvételének, képzettségének, szakmai gyakorlati ismereteinek, munkatapasztalatának
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - GINOP 6.1.6-17 FELHÍVÁS CÉLJA: A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók
TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. www.fmkik.hu, e-mail: fmkik@fmkik.hu TÁMOP-2.3.4.A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében
Tájékoztató A GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására programban részt vevő, gyakornokokat fogadó szervezetek számára
Tájékoztató A GINOP-5.2.4-16 - Gyakornoki program pályakezdők támogatására programban részt vevő, gyakornokokat fogadó szervezetek számára Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó
FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FOGLALKOZTATÁSSAL ÉS MUNKAHELYI KÉPZÉSEKKEL KAPCSOLATOS FORRÁSLEHETŐSÉGEK /GINOP/ GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Rendelkezésre
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg szabad vállalkozási
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év
GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK. című kiemelt projekt
GINOP 5.2.5-16-2016 BEMUTATKOZIK A GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK című kiemelt projekt KÉSZÍTETTE : Moldvay Zsolt tanácsadó KISVÁRDAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM A pályázat célja GINOP 5.2.5-16-2016-00001
4. A támogatást igénylők köre:
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december
GINOP
ÉLELMISZERIPARI KOMPLEX BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A Felhívás és a Hitelprogram együttes célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.
TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január
GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.
nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás, csődeljárás alatt
PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
GINOP
VERSENYKÉPES VÁLLALATOK TEVÉKENYSÉGÉNEK EMELT SZINTŰ DIGITALIZÁLÁSA GINOP-3.2.6-8.2.4-17 Jelen Felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén a támogatható fejlesztések
GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete Megvalósítási idő Támogatható
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
Lorem ipsum AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁMOP-GOP FORRÁSAI INDULÓ ÉS MÁR MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA
Lorem ipsum AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁMOP-GOP FORRÁSAI INDULÓ ÉS MÁR MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA A fórum tematikája Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Aktuális pályázati kiírások Kérdezz-felelek Aktuális
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg VEKOP-8.5.3-17 1,84 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
VEKOP A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,84 Mrd forint. A támogatott projektek várható száma: db
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA VEKOP-8.5.3-17 A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.
GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására
Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16)
Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16) A pályázatok benyújtása 2016. augusztus 1-től 2018. július 31-ig lehetséges. Támogatás célja A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés
Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak március
Aktuális pályázati lehetőségek vállalkozóknak 2018. március Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16) A kiírás célja: fiatalok munkaerő-piaci integrációjának segítése Kötelezően megvalósítandó,
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.5-16 10 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.
GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető
GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők
GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó
Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók
Pályázat Program neve: Program kódja: Gazdaságfejlesztési Operatív Program GOP-2012-2.2.4 Támogatás szakmai iránya: Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahely teremtési képességének támogatása Megvalósítandó
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO, KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.6-17 A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret
Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 19 040 millió Ft 380-6346 db Támogatás összege minimum
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti
GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében
GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. szeptember
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP /C KMOP /A. - Ügyféltájékoztató -
Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP-2011-1.3.1/C KMOP-2011-1.1.4/A - Ügyféltájékoztató - I. PÁLYÁZÓK KÖRE Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak:
A GINOP GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK CÍMŰ KIEMELT PROJEKT
A GINOP 5.2.5-16-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK CÍMŰ KIEMELT PROJEKT A támogatás maximális mértéke az elszámolható költség 100%-a. 5.4 Előleg igénylése Jelen felhívás keretében
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
Pályázati összefoglaló
Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő
Gyakornoki program pályakezdők támogatására - GINOP-5.2.4-16 15 milliárd Ft
Pályázati felhívás: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Támogatási intenzitás: Területi korlátozás: Támogatás összege: Gyakornoki program pályakezdők támogatására - GINOP-5.2.4-16 15
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA
GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon
PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén. Ügyféltájékoztató - TERVEZET
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Ügyféltájékoztató - TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/
PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/ Telephelyfejlesztés a területi kohéziórét /Dél-Dunántúl/ 2. oldal 3. oldal
FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK UNIÓS FORRÁSBÓL Keretösszeg: 105,2 milliárd Ft Kölcsön összege: TERMÉSZETES SZEMÉLY KÖLCSÖNFELVEVŐ ESETÉN: minimum 500.000 forint,
A projektek megvalósítására minimum 9 hónap, de maximum 15 hónap áll rendelkezésre.
portfólió Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 A pályázat célja A pályázat elsődleges célja, hogy a fiatalok számára közvetlen módón munkahelyet teremtsen, valamint az iskolai rendszerű
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI
MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP-1.2.1-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 18 Mrd forint. A támogatott
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz
Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP
PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP
Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP-5.3.8-17 Pályázat célja A konstrukció célja munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása a versenyszférában működő mikro, kis-, közepes és nagyvállalatoknál,
AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ)
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ) BEMUTATÁSRA KERÜLŐ PÁLYÁZATOK Pályázati kód GINOP-4.1.1-8.4.4-16 GINOP-5.2.4-16
Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP
Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3-16 Keretösszeg: 6 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 24-900 db Támogatás összege: minimum 6.500.000 Ft maximum 250.000.000 Ft Megvalósításra
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
GINOP MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA
GINOP-6.1.6-17 MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fő cél, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,
Módosult a Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhívás
Módosult a Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Gyakornoki program pályakezdők támogatására című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás módosult az
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló
Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/
Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ VEKOP-1.3.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Pályázati kód
A GYAKORNOKI PROGRAM
A GYAKORNOKI PROGRAM GINOP-5.2.4-16 PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.5-16 TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK Készítette: Kuntár Csaba 2018. május 29. IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER (IGR) 25 év alatti fiatalok akik
Foglalkoztatási támogatások
Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.6-17 19,040 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AKTUALITÁSOK Hauser Richárd tanácsadó A bemutatásra kerülő pályázati felhívások GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására
RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Készült: június 10. Verzió: 1.
RÉSZLETES KIVONAT GINOP 1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Készült: 2015. június 10. Verzió: 1.0 ÖSSZEGZÉS A Felhívás célja a kiemelt iparágakban működő mikro-,