A T. canis fejlődése. Toxocarosis. Dr. KOBULEJ Tibor Allatorvostudományi Egyetem Altalános Állattani és Parazitológiai Tanszéke, Budapest

Átírás

1 Parasit. Hung Toxocarosis Dr. KOBULEJ Tibor Allatorvostudományi Egyetem Altalános Állattani és Parazitológiai Tanszéke, Budapest "Toxocarosis." - Kobulej, T. - Parasit. Hung. H) ABSTRACT, In this review paper the author discusses literary data including also the results of his own research group concerning the life cycle of Toxocara canis, pathologic significance of migrating Toxocara-larvae, epidemiology and control of toxocarosis. Special consideration is given to the role of paratenic hosts in spreading the infection and to the characteristics of migration of larvae within the organism of the paratenic host. It is stressed that the problem of toxocarosis as an important helminthozoonosis requires increasing attention. 62 references are cited. A háziállatok toxocarosisának az okozói - a Toxocara canis (Werner, 1782), a T. mystax (Zeder, 1800) és a T. vi tu lórum (Goeze, 1782) - felé akkor fordult a helmintológusok érdeklődése, amidőn kiderült, hogy a T. canis fertőzésre alkalmas lárvái egy sor un. paratenikus gazdában is megtelepednek, de nem állapodnak meg annak valamelyik szervében, hanem hónapokon keresztül vándorolnak szervezetében. Fokozta az érdeklődést a későbbiekben az a felismerés is, amely szerint e lárvák paratenikus gazdája az ember is, továbbá, a különféle szervekbe vagy éppen a szembe és az agyvelőbe jutó lárvák súlyos, esetenként irreverzibilis elváltozások okozói lehetnek. Az érdeklődés eredményeként kibontakozó kutatás azóta már tisztázta a genus egyik képviselőjének, - a T. canis-nak - a fejlődését, kórtani jelentőségét, az általa okozott igen veszélyes helminthozoonosis járványtanát, s így ma már ott tartunk, hogy ezeknek az ismereteknek a birtokában a siker reményében szervezhetjük a bántalom elleni tervszerű védekezést. Ez nem csupán egy érdekes állategészségügyi feladat, hanem a környezet védelméről szóló törvény elfogadásával minden gyakorló állatorvos törvényes kötelessége. A T. canis fejlődése A T. canis fejlődése az egészen fiatal gazdában - a kutyában - az Ascaris és Parascaris genusokba tartozó fajok fejlődésére emlékeztet. A vékonybélben élősködő férgek nőstényei igen nagy mennyiségben termelik a vastagburku, 75-95x60-75 um átmérőjű petéket. Ezek embryonálódása a talajon indul meg. Kedvező körülmények között (18-23 C, nedvesség) nap alatt kialakul az 1. lárva, amely nem hagyja el a peteburkot, hanem ezen belül 5-8 nap múlva vedlik és 2. stádiumú, un. fertőzésre (invázióra,) alkalmas lárvává lesz. Ez utóbbi az ellenálló peteburokban nedves, árnyékos helyen hónapokig életben marad. A gazda (kutya) leggyakrabban invázióra alkalmas lárvákat tartalmazó peték elfogyasztása által fertőződik. Amennyiben 3-5 hetes (49, 18), esetleg ennél valamivel korosabb, de 4 hónapnál nem idősebb (30) kutyakölykök fertőződnek, a vékonybélben az emésztőnedvek közreműködésével kiszabadult lárvák un. hepato-pulmonális vándorlásba kezdenek, majd a légutak, a garat, a nyelőcső és gyomor közvetítésével ismét a vékonybélbe jutnak, ahol hamar ivarérettségre tesznek szert. A fajnak a Neoascaris Travassos, 1927 genusból a Toxocara Stiles, 1905 genusba való áthelyezését 1970-ben javasolta WARREN, joggal, azon az alapon, hogy a T. canis-tól és a T. mystax-tól nem különbözik morfológiailag olyan mértékben, hogy az indokolná az önálló genusba való tartozást (56).

2 A vándorlás alatt, amely 9 napot vesz igénybe (43, 49), a 2. stádiuma lárvák még a tüdőben vedlenek és mint 3. stádiumú lárvák jutnak a vékonybélbe. Itt további két vedlés után - az in váziótól számitott nap múlva - kialakul az ivarérett féregpopuláció, amelynek 9-18 cm hosszú nőstényei óriási tömegben termelik a petéket (32., 49), A gazda korának előrehaladásával csökken annak fogékonysága a Toxocara iránt: 5-16 hetes koron túl a bélbe jutott Toxocara-petékből kiszabadult lárvák vándorlásnak indulnak, a fenn jelzett úton eljutnak a tüdőbe, de itt vándorlásuk útja irányt változtat, mert nem a légutak irányába vándorolnak tovább, hanem a nagy vérkörbe jutnak, s ennek közvetítésével külftnféle szervekbe kerülnek. Ezek a lárvák nem fejlődnek (nem vedlenek), de hónapokon (talán éveken) keresztül életképes állapotban maradnak a gazda szervezetében. Ezek a lárvák, ha gazdájuk történetesen szuka, a vemhesség alatt a magzatokba is bekerülnek, így ezek fertőzötten születnek. Kölykezés után az anya szerveiben levő lármák egy része a tejmirigybe jut és a születés utáni 20. napig a tejjel folyamatosan ürül (51), alkalmat adva a szopós kutyakölykök ilyen módon való fertőződésének is*. ' ' Kifejlett kutyák patens fertőződésére csak jóval ritkábban kerül sor. Előfordul, hogy szoptató szukákban patens Toxocara-invázió létesül. SPRENT (50) kísérleti megfigyelései alapján ezt azzal magyarázza, hogy az anyák kölykeik nyalogatása (tisztogatása) során az utóbbiakból esetenkint ürülő stádiumú lárvákat lenyelik, s ezekből vékonybelükben ivarérett féregpopuláció keletkezik. Nincsen annak a lehetősége sem kizárva, hogy a már korábban fertőződött, majd vemhes szukában a fialáskor "mobilizált' lárvák fejlődésnek indulnak és belőlük nem csak a tejmirigybe jut, hanem egy részük a tüdőből a légutak és a garat közvetitésével az emésztőcsatornába kerül, s itt ivarérett féregpopulációt létesft (50). OSHIMA (38) szerint kifejlett gazdák patens fertőződését a nőstények hormonháztartásában a vemhességgel és kölykezéssel összefüggő változások segítik elő. GREVE (18) 1 éves kutyákban mesterségesen kiszabadított 2. stádiumú lárváknak bőr alá történt befecskendezésével létesített patens inváziót. WARREN (55) 2. stádiumú Toxocara-lárvákat tartalmazó egerek szerveinek kifejlett kutyákkal való megetetésével létesitett enyhe patens Toxocara-fertözöttséget. WEBSTER-nek (57) pedig igen nagyszámú lárvát tartalmazó petének szájon át való bevitelével sikerült patens Toxocara-fertözöttséget létesítenie kifejlett kutyában. A paratenikus gazdák szerepe a T. canis fejlődésében és terjedésében A T. canis un. paratenikus gazdáiban az invázióra alkalmas lárvák megtelepszenek, nem fejlődnek, de sokáig - több hónapig, esetleg 1 évig is - életben maradnak. Ezek a lárvák fogékony, fiatal gazdába (kutyába) jutva folytatják fejlődésüket és ivarérett féregpopuláció kialakulását eredményezik. Ezért â paratenikus gazdáknak fontos szerep jut a T. canis terjedésében. FÜLLEBORN elsőként állapította meg, hogy az egér a T. canis paratenikus gazdája (16). Azóta számos szerző vizsgálta a Toxocara-lárvák viselkedését inadekvát gazdákban és a következő állatfajokról állapította meg, hogy a T. canis paratenikus gazdái: egér, patkány, tengerimalac (48, 24, 38, 29, 45, 6, 7, 40, 37, 21, 54), sertés (52, 62, 10), házinyúl (8, 12), borjú (14), kecskegida (46), házityúk, pulyka, galamb (53, 17, 33, 26), a majmok közül a Papio anubis és a Macaca sinica (1, 13), földi giliszta (25, 33), ember (3, 2, 31, 19, 15, 44, 4, 41, 13, 9, 28, 47, 60). A T. canis paratenikus gazdaköre tehát igen széles és nincs kétség afelől, hogy az ezirányú vizsgálatok még számos további paratenikus gazda létezését fogják kideríteni. Miután nyilvánvalóvá lett, hogy a T. canis paratenikus gazdája az ember is, fontossá vált a faj lárvái viselkedésének a tisztázása a paratenikus gazdában. Ennek a vizsgálatára legalkalmasabbnak az egér bizonyult, s igy egér-kísérletekben tisztázódott, hogy mi történik e lárvákkal a paratenikus gazdában (48, 24, 38, 29, 45, 6, 7, 40, 37, 21).

3 A továbbiakban a T. canis lárváknak az egér paratenikus gazdában való vándorlásának sajátosságait elsősorban HO igen alapos vizsgálatai alapján ismertetem (21). Az emésztőnedvek közreműködésével a petékből kiszabadult 2. stádiuma lárvák késedelem nélkül un. hepato-pulmonális vándorlásba kezdenek. A vándorlás ütemében a mezőny erős széthúzódása miatt látszólag nincsen törvényszerűség. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy az egyes szervekben a lárva-populáció milyen sorrendben éri el a legnagyobb sűrűséget, akkor a vándorlás ütemében mutatkozó törvényszerűség is mindjárt nyilvánvalóvá válik lárvával történt invázió esetén a májban és a tüdőben a lárva-populáció egyedsűrűsége a 2., iu. 4. napon kulminál (730, ill lárva 1 g szövetben). A tüdőben a lárváknak egy igen csekély hányada a légutak irányába veszi az útját és a garat, nyelőcső és gyomor közvetítésével másodszor is a vékonybélbe kerül, ahol újból hepato-pulmonális vándorlásba kezd. A lárvák túlnyomó többsége azonban a tüdőben a vv. pulmonales segítségével visszajut a szívbe és a nagyvérkör révén a szervezetben mindenhová elhurcoltatik. Ennek megfelelően a 8., de különösen a 12. napon igen magas egyedsűrűségű lárva-populáció van az agyvelőben (lásd az ábrát!) Körülbelül erre az időre esik a lárvaszám tetőzése a vesében, majd valamivel később (a 20. napon) az izomzatban is. Sajátságos a vándorló lárvák viselkedésében az, hogy a májban, a tüdőben és a vesében tetőzés után jelentősen csökken a lárvák száma, majd bizonyos határok között, de az előbbinél jóval alacsonyabb szinten ingadozik. Az agy velőben és az izomzatban viszont a tetőzés után valamelyest csökken ugyan, de a megfigyelés végéig magas szinten ingadozik. Nem tisztázott annak az oka, hogy miért kerül az agyvelőbe a lárva-populáció ilyen nagy hányada. Feltehetően ebben a hidrodinamikai törvények játszanak fontos szerepet. A lárva-populáció egyedsűrűsége állandó ingadozásának az oka abban keresendő, hogy a lárvák a paratenikus gazdában megszakítás nélkül vándorolnak és vándorlásuk során ismételten a vérerekbe jutnak, s ezáltal a lárvák az egyes szervek között is cserélődnek. A lárvák aktivitása csak hónapok múlva kezd lanyhulni, de m g 1 év múlva is találhatók aktív lárvák; 25Ö0 lárvával történt invázió után pl. minden egérnek a szemeiben is volt legalább l - l lárv^ (22). A paratenikus gazda szöveteiben levő T. canis lárvák más paratenikus gazdák ismételt fertőzésére is alkalmasak. Ilyen módon kannibalizmus révén egy paratenikus gazda- (egér-) populációban a T. canis lárvái még a kutya (gazda) hiányában is huzamos ideig cirkulálhatnak (22). A paratenikus gazda-populációban a T. canis lárváinak terjedése a magzatok intrauterinalis fertőződésével és a tej útján is lehetséges. WEBSTER a gestatio 1., 2. és 3. hetében fertőzött egerek utódaiban egyaránt megtalálta a Toxocara-lárvákat 457). Ezzel szemben OSHIMA (38) és HO (21) csak azoknak a nőstényeknek a megszületett utódaiban találtak T. canis lárvákat, amelyek inváziójára a gestatio 2. felében került sor. Alá kell azonban húzni, hogy még az igen erősen fertőzött nőstény egerek utódaiban is nagyon gyér volt a méhen belül szerzett lárva-populáció. Ezért feltehető, hogy a fertőződésnek ez a módja másodrendű szerepet játszik a T. canis lárvák terjedésében a paratenikus gazda-populációban (21). Valószínű, hogy ennél sokkal jelentősebb szerepet játszik e tekintetben a szopós egereknek anyjuk tejével való fertőződése. HO kísérletesen bizonyította, hogy a fertőzött anyáktól származó egérfiókák korával arányosan növekszik Toxocara-lárvákkal való fertőzöttségük is (21), E vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy a lárvák aránylag hamar eljutnak az anya tejmirigyébe, A kölykezés után két nappal történt fertőzés esetén további 2 nap múlva már a szopóskölykökben voltak a lárvák. A toxocarosis kórtani jelentősége A T. canis veszélyes helminthozoonosis okozója lehet; megtelepedése mind a gazdában, a paratenikus gazdákban súlyos elváltozások kialakulásával járhat. mind Kutyában a hepato-pulmonális vándorlást végző lárvák a májban és a tüdőben okoznak szabad szemmel is észrevehető elváltozásokat. Amájbeli elváltozások csak kivételes esetekben (igen líj

4

5 súlyos invázió) manifesztálódnak klinikai tünetekben. A lárvák tüdöpass zázsa már néhány 1000 lárva esetében olyan elváltozások okozója lehet (vérzések, beszúrődések, hurutos tüdőgyulladás, emphysema, esetleg allergiás jelenségek), amelyek klinikailag is jól felismerhetők és a fiatal gazdaállat elhullására vezetnek. A bélben nagy számban megtelepedett férgek anyagcseretermékeikkel és táplálékelvonással károsítják fiatal gazdáikat. Igen súlyos invázió esetén a férgek anyagcseretermékeinek toxikus hatása idegrendszeri tüneteket okozhat. Kifejlett kutyában a vándorló lárvák csak abban az esetben okoznak klinikai toxocarosist, ha valamilyen különösen exponált helyre kerültek. Toxocara-lárvák okozta elváltozásokat észleltek 4 esetben a kutya szemében (42), s a jelek szerint ezek a lárvák eljutnak az eb agyvelejébe is. Jól ismertek a T. canis vándorló lárvái által okozott elváltozások az egér és patkány paratenikus gazdában. Súlyos invázió esetén (5000 lárva/egér) az állatok heveny traumás tüdőgyulladás következtében a 3-6. napon elhullanak (21), Ezeknek az állatoknak a mája szintén súlyos traumás gyulladás képét mutatja, 2500 lárvának az inváziója nem vezet az egerek elhullására, de a különféle szervekben már szabad szemmel is jól definiálható elváltozások vannak. A máj már a 2. napon megnagyobbodott, szélei tompák, metszéslapja nedvdús, a metszéslapról vett folyadékban sok sejtes detritus anyag van; ebben a vörösvértestek dominálnak. Szövettani metszetben a lárvák vándorlásának a nyomai jól láthatók. A járatokat kitöltő sejtes detritus-anyagban - az elváltozások korától függően - a szövettani képet sorrendben a vörösvértestek, a lymphocyták, a neutrofil majd az eosinofil granulocyták uralják (23). A két hétnél idősebb elváltozásokban már a histiocyták dominálnak (21, 23). A tüdőben az első, szabad szemmel is látható elváltozások pontszerű vérzések formájában a 2. napon jelennek meg. A vérzések terjedelme az 5-6, napon kulminál és mind a két tüdőlebenyre kiterjed. A súlyos vérzéstől a tüdő egyneműen sötétvörös. Ekkor az állatok nagyon elesettek, szaporán lélegzenek, nem táplálkoznak. Később a tüdő veszít a vörös színéből, idővel visszanyeri eredeti színét, de itt-ott pontszerű vérzéseket mindig találunk benne. Súiyos lárvális toxocarosis átvészelése után az egerekben vikariáló emphysema marad vissza (21, 23). Az agyvelőben az első elváltozások (pontszerű vérzések) a 4. napon jelennek meg. Ezek száma rohamosan növekszik, úgy, hogy a napon már kiterjedt vérzések vannak az arteriolák mentén az agyburkok alatt, az agykamrákban. Az agyvelő állományában még erős invázió esetén is csak itt-ott vannak pontszerű vérzések. Súlyos invázió esetén mindig vannak lárvák az egerek szemében, ami az állatoknál látási zavarokat, majd megvakulást eredményez. Az állatok mozgása bizonytalan, hátsó végtagjaik esetenkint megbénulnak (21, 23, 4, 7, 36). Jellegüket tekintve hasonló elváltozásokat észleltek egyéb paratenikus gazdákban is, így a Papio anubis majomban (1), a házinyúlban (8), a borjúban (14), a sertésben (52, 62) és a kecskében (46). Érdekesek azok az adatok, amelyek arról tanúskodnak, hogy a patkányok "értelmi képessége" T. canis lárvákkal való invázió után csökken. Bizonyítást nyert, hogy a patkányok, miután megtanulták a tájékozódást egy labirintusban, T. canis lárvákkal történt invázió hatására irreverzibilisen elvesztik ezt a képességüket (11, 35). Figyelmet érdemelnek azok a megfigyelések, melyek szerint a T. canis lárvákkal való invázió potenciálja különféle kórokozók pathogen hatását. WOODRUFF összegezi a kérdés irodalmát (59). Eszerint egy felmérésben fertőző gyermekbénuláson átesett személyek 13,6%-ánál alapos gyanú állt fenn, hogy T. canis lárvákkal is fertőzöttek voltak, míg a kontrollként szereplő személyeknek csupán 2,1%-ánál merült fel a larvalis toxocarosis gyanúja. Összefüggést tapasztaltak a Japán encephalitis B-virus megbetegitő hatása és a Toxocara-lárvainvázió között lóban és egy kísérlet során egérben. KHALIL és társai egy Kairóban végzett vizsgálatban azt tapasztalták, hogy 102 idült polyomyelitisben szenvedő 1-2 éves gyermek 5,8%-a reagált a bőrbe Vitt Toxocara-antigénre, míg az egészséges gyermekeknek csak az 1,4%-a (28), Egy másik kísérletben fehér-egerek elhullását okozta, ha szubletális Japán encephalitis vírusadaggal együtt T. canis lárvákkal is fertőzték az egereket (39),

6 A toxocarosis járványtana A kutya-toxocarosis a világon mindenütt nagyon elterjedt helminthosis és aggasztóan szaporodnak az ember fertőződésére utaló adatok is. Bőségesek a toxocarosis általános elterjedtségéről szóló adatok. Málta szigetén 52 kutya 28,8%-a, Dar-es-Salamban (Tanganyika) 50 állat 28%-a, Kampalában (Uganda) 116 kutya 12,5%-a, Nairobiban (Kenya) 35 eb 5,7%-a és Ibadanban (Nigéria) a 72 megvizsgált eb 37,5%-a bizonyult T. canis-szal fertőzöttnek (59). Londonban egy vizsgálat szerint 250 boncolt eb 6, 4%-a volt fertőzött (34). A londonihoz hasonló fertözöttséget állapítottak meg Malaysiában, ahol a megvizsgált 552 kutya 7,«6%-ának a bélsarában voltak T. canis peték (4). Egy Texasban végzett vizsgálat szerint 14 hat hónapnál idősebb kutya közül 9 bizonyult fertőzöttnek, mig az ennél fiatalabb 10 állat kivétel nélkül fertőzött volt (20). Hollandiában HAAN szerint gyakorlatilag minden fiatal kutya Toxocarával fertőzött (19). Ezek az adatok, kevés kivételtől eltekintve, nem adnak ugyan hü képet a helyi fertőzöttség extenzitásáról, de arra jók, hogy meggyőzzenek bennünket a toxocarosis általános elterjedtségéről. Hazánkban nem végeztek pontos felmérést a fertőzöttség extenzitásának a megállapítására. Egy szolgálati, vegyeskorú kutyaállomány fertőzöttsége az években koprológiai vizsgálatok alapján a következő képet mutatta: 301 állat 58,38%-a, 506 állat 48,62%-a, 499 állat 50,7%-a, 381 áuat 44%-a és végül 1974-ben 405állat 37,9%-a bizonyult fertőzöttnek. A feltűnően magas fertőzöttség magyarázata az, hogy az állományban 1973-ig tenyésztés is folyt, s így annak nagy része kölykökből állt. Ami a különféle korcsoportok fertözöttséget illeti, többet mondanak az ban az Állat orvostudományi Egyetem Parazitológiai Tanszékén vizsgált budapesti kutyabélsár minták vizsg'álatának az eredményei. A 3 hónaposnál fiatalabb, a 3-6 hónapos, a 7-12 hónapos és a 2-8 éves 82, 87, 78, ill. 124 kutyából származó bélsárminták 37, 8, 25, 3, 12,8, ill. 8%-ában voltak T.canis peték (27"). Ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy még avárosi viszonyok között felnőtt kutyák is aránylag gyakran ürítenek T. canis petéket, továbbá, hogy gyakorlatilag minden al^mbrm rendszerint van egy-két kölyök, amely fertőzötten születik. A felsorolt adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a toxocarosis a városlakó ember számára is súlyos potenciális veszélyt jelent. A T. canis ugyanis egy sor olyan tulajdonsággal és képességgel rendelkezik, amelyek a féreg számára még kedvezőtlen körülmények köjött is lehetővé teszik fejlődési alakjainak huzamos fennmaradását, sőt biztosítják a faj terjedését is. Petéi minden tekintetben igen ellenálló burokkal rendelkeznek. E burkon belül a fejlődő embryo, majd az 1. és a 2. stádiumú lárva olyan mostoha viszonyok között is igen hosszú ideig életben marad, amilyen viszonyok között más fonálférgek fejlődési alakjai régen elpusztultak volna. A T. canis petéihez hasonló felépítésű Toxascaris peték Moszkva környékén a talajban 7 hónap alatt sem pusztulnak el; a peték 60%-a átvészelte árnyékos környezetben a 6 hónapos kiszáradás körülményeit [91), így idővel az olyan hely, ahol kutyák is rendszeresen megfordulnak, az ember fertőződésének a forrásává válik. Hogy idővel városi közterületek milyen mértékben szennyeződhetnek a T. canis petéivel, azok a vizsgálódások mutatják, amelyeket Anglia különféle városaiban végeztek. Anglia különböző részeiből nyilvános parkokból származó 800 talajminta 24, 4%-ában mutattak ki Toxocara-petéket. Egy másik vizsgálatban 400, részben decembertől-februárig, részben májustól-júliusig gyűjtött minta 25, 5, ill. 23, 3%-a tartalmazott Toxocara-petéket. Ez utóbbi park környékén lakó 170 gyermek 4,1%-a Toxocara-antigénre a bőrpróbában pozitívan reagált (5). London környékén és Skóciában magántelkekről gyűjtött 250 talajminta 5, 2%-ában voltak Toxocara-peték. Az ilyen területek gyerekek számára különösen veszélyesek, de aligha akadályozható meg itt a felnőttek fertőződése is, mert a száraz talajról a szél révén a porral együtt levegőbe emelt peték belélegzését elkerülni nem lehet. Különösen veszélyes, ha a kutyákat gyermekjátszótereken sétáltatják. A homokozóban még igen súlyos fertőződés lehetősége is fennállhat, A 3-5 hónapos kutyákból ugyanis a Toxocara-aduitusok spontán kezdenek ürülni. A kiürült nőstények uterusa ekkor ezer petét tartalmaz (HO, nem közölt adat), amelyek hamarosan invázióképessé válnak és a homokhoz keveredve könnyen fertőzhetik a játszadozó gyermekeket.

7 Diagnosztikai módszereink tökéletesedésével egyre jobban gyarapodnak a jelzések, hogy a larvalis toxocarosis az emberek között az egész világon terjedőben van. Erre utalnak a különféle országokban, így Angliában (2, 3, 31, 60), Nyugat-Németországban (9), Jamaikában (41), Minneapolisban (USA) (44), Ceylonban (13), Nyugat-Malaysiában (4), Melbourneben (47), valamint Uj-Zélandon (15) végzett vizsgálatok adatai is. Az elmondottak alapján joggal feltételezhetjük, hogy sokkal több Toxocara-lárvával fertőzött ember létezik, mint amennyit a szűrővizsgálatok eredményei mutatnak. A T. canis fennmaradását és terjedését nemcsak az igen ellenálló pete, hanem egy sor egyéb biológiai tulajdonsága és alkalmazkodási képessége is biztosítja, amelyekről részben már volt szó a megelőző fejezetekben. Egy kutya-populációban, ahol, ha csak időnként is, de kölykezés is előfordul, a toxocarosis állandósulásával számolni kell. Az intraut*inális, valamint lactogen fertőződés eredményeként mindig van pátensen fertőzött gazda, amelyből a tömegesen ürülő Toxocara-peték szenynyezik a környezetet, s így az ember fertőződésének a veszélye is állandósul. A paratenikus gazdákhoz (elsősorban az egérhez és patkányhoz) való alkalmazkodás kétféle módon is segíti a faj terjedését. Sok paratenikus gazda egyúttal a rendes gazda állandó prédája, tápláléka. A kutya környezetében (a háztartásban) élő apró rágcsálók is Toxocara-lárvákkal fertőzöttek lehetnek. így a kutya, miután ezekrv vadászik, maga is állandóan újrafertőződik, vagyis a faj terjedéséről gondoskodik. A kutya huzamos hiánya nem biztosíték arra, hogy a környezet Toxocara-lárváktól mentes lesz. A Toxocara-lárvák a paratenikus gazdában nemcsak hosszú ideig életben maradnak, hanem annak populációjában részben kannibalizmus, részben lactogen fertőződés révén még terjednek is, helyüket változtatják. A paratenikus gazda a környezet Toxocara-fertözöttséget a gazda hiányában is huzamos időre konzerválja. A toxocarosis járványtanában szezonjelleg nem ismerhető fel. A vastagburkú petékben az invázióra alkalmas lárvák hosszúidéig életképesek maradnak, s így hála ezeknek és a jelenlévő fertőzött paratenikus gazdáknak, mind a gazda, mind a paratenikus gazdák újrafertőződésére az év minden szakában egyaránt sor kerülhet. A fertőződés intenzitása és extenzitása azonban a szukák kölykezése szerint ingadozik. Kölykezés után ugyanis hamarosan megjelennek a petetermelő féregpopulációk. Mivel egy-egy nőstény naponta mintegy petét termel (HO, 1973, nem publikált adat), kézenfekvő, hogy kölykezések után a környezet fokozott mértékben fertőződik, s így egyaránt fokozódik mind a kutya, mind a paratenikus gazda fertőződésének az extenzitása és intenzitása. A toxocarosis elleni védekezés szervezése Az elmondottak alapján kézenfekvő, hogy a toxocarosis igen veszélyes helminthozoonosis, amely ellen a védekezést késedelem nélkül meg kell szervezni. Most, miután hazánk minden állampolgárának törvény szabta kötelessége környezetünk tisztaságának a védelme, állategészségügyi szolgálatunknak is feladatává vált, hogy munkatervébe iktassa a toxocarosis megszűntetését, vagy legalábbis szűk területre korlátozását. Ez a törekvés csak akkor lesz igazán eredményes, ha egy-egy nagyobb adminisztratív egység egész területén egyszerre és átgondoltan történik a védekezés. A védekezés sarkalatos pontjaként a tervszerű terápiás beavatkozást kell megjelölni akkor is, ha jelenleg még nem rendelkezünk olyan anthelmintikummal, amely biztosan elpusztítaná a kutyában, ill. a paratenikus gazda szöveteiben vándorló Toxocara-lárvákat. A terápiás beavatkozásnak arra kell irányulnia, hogy a környezetnek Toxocara-petékkel való ismételt szennyeződését megakadályozza; vagyis, a dehelmintizációkat úgy kell szervezni, hogy azok preimaginalis jellegűek legyenek. A T. canis sajátos fejlődése ezt lehetővé teszi, ugyanis egy kutya-populációban az ivarérett férgek rendszerint a kölykezést követő időszakban jelennek meg. Hogy a preimaginalis jelleg érvényesüljön, a kölykök első dehelmintizációját 2 hetes korban kell végezni. Tekintettel azonban arra, hogy a kölykök az anyatej közvetítésével még legalább 20 napos korig rendszeresen újrafertőződnek Toxocara-lárvákkal, 5 hetes korban még egy 2 3

8 dehelmintizációban kell őket részesíteni. Ha együttal anyjukat is féregtelenítjük és a beavatkozás minden esetben körültekintően történt (minden kölykezett szuka és minden újszülött kölyökkutya maradéktalanul megkapja az előírt gyógyszeradagot), megakadályozhatjuk, hogy a környezetet újabb Toxocara-pete töm eg szennyezze. A védekezés eme módjának következetes alkalmazása idővel a toxocarosisnak az adott területen (háztartásban) való teljes megszűnését (devasztációját) eredményezi. Ahol rendszeres kutyatenyésztés folyik, célszerű a lassú eredményt biztosító terápiás beavatkozás hatását a tartási (higiéniai) viszonyok megfelelő alakításával is fokozni. A Toxocara-petéket biztosan megsemmisítő, egyébként veszélytelen fertőtlenítővel nem rendelkezünk ugyan, de a petékkel szennyezett helyeknek a tervszerű takarításával (a kennelek padozatának erős vizsugárral történő lemosásával) csökkenthető a fertőződés veszélye. A különféle fizikai behatások közül a hő (forró víz, gőz), valamint a szárazság sikerrel alkalmazhatók a Toxocara-peték elpusztítására. Egy adott toxocarosis góc fenntartásában esetenkint fontos szerep jut a rágcsálóknak. Ezért a toxocarosis ellen való tervszerű védekezést nem lehet elválasztani a rágcsálók elleni küzdelemtől. Ha a rágcsálók elpusztítását követi az ebek eltávolítása is, minden egyéb rendszabály nélkül is igen hamar megszűnik a toxocarosis góc. Az állattenyésztési telepeken tartott háziáuatok szintén paratenikus gazdái lehetnek a T. canisnak. Fertőződésük a T. canis lárváival az ember fertőződésének a veszélyét vonja maga után pl, tatár bifsztek fogyasztása utján. Ezért országos érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy az állattenyésztési telepek területéről távolítsák el a kutyákat, vagy legalábbis azok ne érintkezhessenek az ott tartott mezőgazdasági haszonállatokkal. Amennyiben ez utóbbi elv nem valósítható meg (terelő juhászkutyák), gondoskodni kell arról, hogy ezek a kutyák ne ürítsenek Toxocara-petéket. A toxocarosis elleni küzdelem szervezése elsősorban állatorvosi feladat. A bántalom leküzdése azonban csak társadalmi összefogással lehetséges. Ebben az összefogásban a lakosságnak, pontosabban az ebtulajdonosoknak fontos szerep jut. A tulajdonosok bejelentése alapján hajtja végre az állatorvos a kutyák esedékes dehelmintizációját. Sajnos, még messze vagyunk attól, hogy állattartási kultúránk magas színvonala biztosítsa minden ebnek a kellő időben a szükséges kezelésben való részesítését. Ezért széleskörű felvilágosító munkát kell kibontakoztatni abból a célból, hogy minden ebtartó tájékoztatást kapjon mindazokról a kutya-bántalmakról, amelyek az ő egészségét is veszélyeztetik. E felvilágosító munka szervezésében fontos szerepet kell vállalnia az Ebtenyésztők Országos Szövetségének, Az állatorvos nem nélkülözheti a toxocarosis leküzdésében az orvos közreműködését. A toxocarosis humán eseteit jelezni kell az illetékes állatorvosnak, aki a jelzés alapján felkutatja a fertőződés forrását. Ezeknek a jelzéseknek az alapján lehet majd a jövőben (ha országos méretekben folyik majd a toxocarosis elleni tervszerű küzdelem) felfedni az ember fertőződésének a módját, ill. tisztázni a bántalom terjedésének jelenleg még ismeretlen mozzanatait. A kutatás terén is sok még a tennivaló. A Toxocara Stiles, 1905 genusba számos faj tartozik. Ezek között a Toxocara canis (Werner, 1782) fajon kívül még a T. vitulorum (Goeze, 1782) és a T. mystax (Zeder, 1800) háziállatok élősködője. Ezek fejlődése, terjedésük módja, köz- és állategészségügyi jelentősége valószínűleg sok mindenben hasonlít a T. canis-éra, de sok mindenben el is tér tőle. Széles alapokon folytatott kutatások segítségével ki kell munkálni ezen helminthozoonosisok ellen is a tervszerű védekezés terveit. A gyógyszeripar adós még olyan anthelmintikummal, amely elpusztítaná a kutya és a paratenikus gazda szöveteiben vándorló 2. stádiumú T. canis lárvákat. Tökéletesíteni kell a lárvális toxocarosis diagnosztizálásának a módozatait. A rendelkezésre álló diagnosztikai eljárások pontatlanok, esetenkint nem specifikusak, ami humán lárvális toxocarosis esetén számos nehézség okozója.

9 Összefoglalás A toxocarosis általánosan elterjedt, veszélyes helminthozoonosis. A bántalmat okozó Toxocara canis nősténye óriási mennyiségű petét termel, petéinek burka igen ellenálló, biológiája sajátságos, mindez kedvez a faj terjedésének, A kutya gazdában patens invázió csak 3-5 hetes korban létesül. Ennél idősebb gazdaállatokban az invázióra alkalmas lárvák larva migrans visceralis-szá lesznek és intrauterin magzatinváziót, ill. a kölykök lactogen invázióját eredményezik. A különféle fajokhoz tartozó paratenikus gazdákban a 2. stádiumú Toxocaralárvák hosszú ideig életben maradnak, ezek elfogyasztásával a rendes gazda is fertőződhetik. A toxocarosis ellen hatékony védekezés sarkalatos pontja a rendszeres preimaginalis dehelmintizációk megszervezése. Irodalom 1. ALJEBOORI, T.I. - STONT, C- IVEY, M.H. (1970): Toxocara canis infections in baboons. II. Distribution of larval and histopathologic responses. - Am. J. trop. Med. Hyg,, ASHTON, N. (1960): Larval granulomatosis of the retina due to Toxocara. - British J. Ophthalm., 44^ BEAVER, P.D. (1956): Larva migrans. - Exper. Parasit., 5_ BISSERU, B, (1968): Skin test suggesting human toxocariasis in West Malaysia. - Med, J. Malaya, 23^ BORG, O.A. - WOODRUFF, A.W. (1973): Prevalence of infective ova of Toxocara species in public places, - British Med. J., 4^ BURREN, C.H, (1968): Experimental toxocariasis. I. Some observations on the histopathology of the migration of Toxocara canis larvae in the mouse. - Z.f. Parazitenkunde, _ BURREN, C.H. (1971): The distribution of Toxocara canis larvae in the central nervous system of the mouse, - Trans. Roy. Soc. Trop. Med. Hyg., CASAROSA, L. - FAVATI, V. (1962): Infectione sperimentale del coniglio con larval di Toxocara canis. - Parassitologia, _4_ ENGEL, H, - S PIE C KE R MANN, D.A. - TISMER, R. - MÖBIUS, W. (1971): Akute Meningomyelitis verursacht durch Toxocara Larven. - Deutsche med. Wschr., FAVATI, V. - MARCONCINI, A. (1966): Localizzazione nell' encefalodi cavia di larve di 2 stadis di Toxocara canis (Werner, 1782). - Riv. Parasit., FAVATI, V. - LUGETTI, G. - PARENTI, G. (1970): Osservazioni comportamentali relative alla soluzione di problemi di labirinto completale da indigni elettroencefalografiche in topi albini sperimentalmente infestati con uova embrionate di Toxocara canis. - Atti Soc. ital. Sei. vet., FERNANDO, S.T. (1968): Heterophile antibodies in Toxocara canis infection in rabbits. - J. comp. Path., FERNANDO, S.T. - ASUDEVAN, B. - HAMZA, M.H.M. - PANDITHA-GUNAWARDENE, I.K.T. - SAMARASINGHE, H. T. (1970): Precipitin reactions in monkeys (Macaca sinica) experimentally infected with Toxocara canis and in children with visceral larva migrans syndrome. - J. comp. Path., FITZGERALD, P.R. - MANSFIELD, M.E. (1970): Visceral larva migrans (Toxocara canis) in calves. - Am, J. vet. Res.,

10 15. FRANKISH, J.D. (1965): Toxocariasis: report of one surviving case. - N. Z. med. J., FÜLLEBORN, F. (1921): Ascarisinfèktion durch Verzehren eingekapselter Larven und über gelungene intrauterine Ascarisinfektion. - Arch. f.'schiffs, u. Tropenhyg., ' GALVIN. T. J. (1964): Experimental Toxocara canis infections in chickens and pigeons. - J. Parasit., J5CK GREVE, J. H. (1971): Somatic migration of Toxocara canis -in áscarisnaive dogs. In: Gaafar, S.M. (ed.): Pathology of parasitic diseases. Lafayette (Ind.), HAAN, A.B. De (1964): Toxocariasis. - Ned. Tijdschr. Genessk., HENSON, R. N.» - YILMAZ, S. (1971): Incidence' of Toxocara canis (Werner) and Ancylostoma caninum (ercolani) from dogs in Becazos County, Texas. - Tex. J. Sei., HO, thi TH. (1973): A Toxocara canis lárvák'viselkedése és gyógyszeres eliminálása a paratenikus gazdából. Kand. dissz., Budapest. 22. HO, thi TH. - KOBULEJ, T. (1974): A Toxocara canis-lárvák vándorlásának tanulmányozása egérben. - Parasit. Húng., JjV HO, thi TH. - TURY, E. - KOBULEJ, T, (1974): A vándorló Toxocara canis-lárvák okoz- ^ ta szöveti elváltozások egérben. - Parasit. Hung., 7^ ISCHII, T. (1959): Studies on larva migrans. II. Comparative behaviour and larval morphology of Toxocara canis and Ascaris suilla with regard to their reinfectibility. - Jap. J. Parasit., 8^ ISCHII, T. (1959'): Studies on larva migrans. Ill, Hatchability of Toxocara canis in the earthworm. - Jap. J. Parasit KALINER, G. (1970): Visceral larva migrans in einer Hühnerlunge. - Berl. Münch, tierärztl.-. Wschr., KÁVÁI, A. (.1974): Nem publikált adatok. 28. KHALIL, H. M. - KHATTAB, A. K. - EL-FATTAH, S.M. A. - KHALID, M. L. - AWAAD, S. - RIFAAT, M.A. (1971):. Interrelationship between polyomyelitis and Toxocara infection. - Trans. Roy. Soc. trop. Med. Hyg.,' LAMINA, J. (1964): Die Entwicklung der in Europa am häufigsten vorkommenden Haustier-Ascariden im nicht adäquaten Wirt, der Maus. - Z. f. Parasitenkunde, LEE, J. C. (1970): Study on the life-cycle of Toxocara canis. - din, J. Microbiol., JL_ MOORE, M. T. (1962): Human Toxocara canis encephalitis with lead encephalopathy. J. Neuropathol. exper. Neurology, NÖDA, R. (1957): Experimental studies on Toxocara canis infections in puppies. - BuU. Univ. Osaka Pref. Series B., 7^ OKOSHI, S. - USUI, M. (1968): Experimental studies on Toxascaris leonina. IV. Experimental infection of mice, chickens and earthworms with Toxascaris leonina, Toxocara canis and T. cati. - Jap. J. vet. Sei., OLDHAM, J. N. (1965): Observations on the incidence of Toxocara and Toxascaris in dogs and cats from the London area. - J. Helminth., OLSON, L.J. - ROSE, J.E. (1966): Effect of Toxocara canis infection on the ability of white rats to solve maze problems. - Exper. Parasit., OLSON, L.J. - IZZAT, N.N. - PETTEWAY, M, B. - REINHART, J.A. (1970): Ocular toxocariasis in mice. - Am. J. trop. Med. Hyg.,

11 37. OLSON, L. J. - PETTEWAY, M.B. (1972): Invasion of the spinal cord of mice by Toxocara canis. - J. Parasit., 'OSHIMA, T. (1961): Standardization of techniques for infecting mice with Toxocara canis and observation on the normal migration routes of the larva. - J. Parasit., PAVRI, K.M. - GHALSASI, G.R. - DASTUR, D. K. - GOVERDHAN, M.K. - LALITHA, V. S. (1975): Dual infections of mice: visceral larva migrans and sublethal infection with Japanese encephalitis virus, - Trans. Roy. Soc. trop. Med. Hyg., RAMISZ, A. (197*0): Badania morfplogia larw Toxocara canis i T. cati w miesniach ziwiciela paratenicznego. - Polskié Arch. Weterynaryjne 13_ RICKIE, A. - MILLER, C.G. (1969): Toxocara canis infection in a Jamaican child. - Trans. Roy. Soc. trop. Med. Hyg., 63, , 42. RUBIN, L.F. - SAUNDERS, L.Z, (1965): Intraocular larva migrans in dogs, - Patbologia vet., SCHACHER, J.F. (1957): Cit.: SPRENT (49) - J, Parasit., 43^ SCHOCHET, S. S. (1967): Human Toxocara canis encephalopathy in a case of visceral larva migrans. - Neurology (Minneapolis), SINHA, B. N. (1966): The migratory behavior of the larvae of Toxocara canis in white mice. - Indian vet. J SINHA, B. N. (1970): Hematological studies of normal and'parasitized Spanish goats by migrating larvae of Toxocara canis. - S. West Vet,, SMITH, P. H.-GREER, C.H. (1971): Unusual presentation of ocular Toxocara infection. - Br. J. Ophthal., SPRENT, J.F,A. (1952): On the migratory behavior of the larvae of various Ascaris species in white mice. - J. infect. Dis., SPRENT, J.F.A. (1958): Observations on the development of Toxocara canis (Werner, 1782) in the dog. - Parasitology, SPRENT, J.F.A. (1961): Post-parturient infection of the bitch with Toxocara canis. - J. Parasit., STOYE, M. (1976): Lactogenic and prenatal infection with Toxocara canis in the dog. - D. T. W., 83^ SZOSZIPATROVA, L.A. (1968): Patomorfologicseszkije izmenyenia v organyizme szvi-.nyej pri migracii licsinok Ascaris suum, A. lumbricoides i Toxocara canis pri od- 'nokratnom zarazsenyiji i szuperinvazii. Moszkva, (kand. dissz. tézisei). 53. VASZILEV, I. (1960): Ecology of Toxocara canis (Werner, 1782) and Toxascaris leonina (Linstow, 1902). - C.r. Acad. bulg. Sei. LL_ VOLKOVA, N. S. - SZOLYANYIK, F.T. (1975): Izucsefiyije putyej migracii licsinok Toxocara canis V misi. A "Parazita i parazitozi zsivotnich i cselovjeka" kötetben. Naukova dumka, Kijev, WARREN, E.G. (1969): Infection of Toxocara canis in dogs fed infected mouse tissues. - Parasitology, WARREN, E.G. (19 70): Studies on the morphology and taxonomy of the genera Toxocara Stiles, 1905 and Neoascaris Travassos, Zool. Anz,, , 57. WEBSTER, G. A. (1956): A preliminary report on the biology of Toxocara canis (Werner, 1782). - Can. J. Zool,, 34^ WISBMAN, R.A. (1969): The epidemiology of toxocariasis. - Bull. Soc.Path. exot.,

12 59. WOODRUFF, A.W. (1968): Helminths as vehicles and synergists of microbial infections. - Trans. Roy. Soc. trop. Med. Hyg., WOODRUFF, A. W. (1976): Toxocariasis as a public health problem. - Environmental Health, 8<L_ "ÏAFIZOV, F. N. (1968): Vizsivanyie jajic Toxascaris v naruzsnoj szregye. - Trudi Vszesz. Inszt. Vet. Szanit., ZENDULKA, M. (1967): Rozdílnosti zmen v játrech u prasat, vyvolanych experimentálni migraci larev. - Veterinární medicina, Érkezett: február 24. Dr. KOBULEJ, T. Állatorvostuöományi Egyetem Általános Állattani és Parazitológiai Tanszéke H-1076 Budapest, Landler Jenő u. 2.