A fenyércirok kártétele és gyomirtásának lehetőségei kukoricában
|
|
- Ödön Kerekes
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A fenyércirok kártétele és gyomirtásának lehetőségei kukoricában Dr. Dobszai-Tóth Veronika Baranya Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Pécs A fenyércirok (Sorghum halepense) Földünk minden kontinensének trópusi és mediterrán országában jelen van, felmérések szerint a világ 6. legfontosabb gyomnövénye (1. kép). Hazánk flórájában régóta ( as évek) megtalálható, a növénytermesztésben azonban hosszú ideig nem okozott gondot. A nagyüzemi gazdálkodás kialakítását követően 1965-től egyre több helyről jelezték, hogy-e gyomnövény a táblákon nagymértékben elszaporodott. A monokultúrás kukoricatermesztéssel a kedvezőtlen helyzet súlyosbodott. A gyomnövény elsősorban közvetlen konkurencia (fény-, víz-, tápanyag-elvonás) révén csökkenti a kultúrnövények termését és néhány kórokozó (kukorica törpe mozaik vírus, kukorica csíkos mozaik vírus, cirok vörös csíkosság vírus) gazdanövénye is. Ezen kívül számos védekezési mechanizmussal rendelkezik úgymint, a szemtermések endogén dormanciája (magnyugalom), a rizómák apikális dominanciája, magvakkal (2. kép) és rizómával (3. kép) történő szaporodás ami megnehezíti az ellene való védekezés lehetőségét, valamint a gyomnövény allelopatikus tulajdonsága. Elmondható, hogy ahol egyszer megtelepszik, onnan kiirtani gyakorlatilag nem lehet. Egyetlen lehetőség az agrotechnikai és a vegyszeres védekezési módszerekkel a fenyércirok fertőzésének alacsony szinten tartása, mely folyamatos, évről évre ismétlődő feladatot jelent. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a gyomfaj gyors hazai felszaporodásának oka: az utóbbi évtizedek viszonylag enyhe téli időjárása, behurcolás vetőmaggal, gépekkel (művelőeszközökkel), a nagyüzemi gazdálkodás eredményeként a viszonylag mélyen elvégzett őszi mélyszántások, az 1970-es években használt nagyarányú klóramino-triazin herbicidek, a növény allelopatikus tulajdonsága, apikális dominanciája, mivel magról és rizómáról egyaránt szaporodik, ellene a kettős védekezés nehezen biztosítható. A termőterületek kezdeti fertőzésének ismerete nagyon lényeges, mert a monokultúrás kukoricatermesztés nem oka és nem is okozója a Sorghum halepense fertőzésnek, csak kedvező feltételeket teremt elterjedésének. A fenyércirokkal fertőzött táblákon alkalmazható gyomirtási lehetőségeket alapvetően a területen termesztett kultúrnövény határozza meg. Általános megállapítás, hogy a sűrűsoros, vagy a talajt tavasszal korán beárnyékoló kultúrák megfelelő konkurenciát biztosítanak a fenyércirok ellen. Ez a hatás egyrészt a csírázásra kedvezőtlen feltételekkel, másrészt azzal függ össze, hogy a sűrűsorú kultúrákban a rizómák kialakulásához és 1. kép: Súlyos fenyércirok fertőzés kukoricában (2010) 74
2 a gyomirtásról 2. kép: A szemtermések csírázása (magról kelés) 3. kép: Az egyrügyes rizómaszegmentumok kihajtása (rizómáról hajtás) nagy tömegben való felszaporodásához a feltételek nem megfelelőek. Az egyoldalú herbicidhasználat a terület gyomflórájának szűkülését, teljes átalakulását eredményezte. A klóramino-triazinok, valamint a fenoxi-ecetsav származékok évtizedeken keresztüli ( ) használata, az atrazinrezisztens gyomfajok, köztük a rizómáról kihajtó fenyércirok felszaporodását eredményezte. Az utóbbi évek védekezési technológiáiban csökkent bizonyos mértékben a preemergens alapkezelések aránya, ezzel szemben viszont megnőtt a posztemergens herbicid kijuttatás jelentősége, ami a következő okokra vezethető vissza: kisebb a meteorológiai tényezőkből adódó kockázat, mivel nincs szükség bemosó csapadékra, ami a preemergens kezeléseknél alapvető fontosságú, precízebb-célirányos szerválasztást tesz lehetővé, hiszen a már kicsírázott, gyomnövények ellen irányul a védekezés, az állományban felhasználható szerek legtöbbje kiváló reziduális, talajon keresztüli hatással is rendelkezik, bizonyos gyomfajok csak poszte mergensen irthatók jó hatékonysággal. A magról kelő fenyércirok elleni védekezés, preemergens gyomirtó szerekkel (1. táblázat) 4. kép: Kezeletlen kontroll parcella (2006) 5. kép: Izoxaflutol hatása a magról kelő egyedek ellen (2006) 75
3 76 A fenyércirok ellen felhasználható hatóanyagok és kombinációik kukoricában Hatóanyag Készítmény Mk Rh PP technológia vetés előtt alkalmazható készítmények izoxaflutol Merlin SC izoxaflutol+ciproszulfamid Merlin Flexx SC Preemergens készítmények acetoklór Harness acetoklór+diklormid Trophy acetoklór+furilazol Guardian Max, Trophy L dimetenamid+pendimetalin Wing-P dimetenamid+topramezon Clio Star dimetenamid-p Spectrum izoxaflutol Merlin SC izoxaflutol+ciproszulfamid Merlin Flexx SC izoxaflutol+teinkarbazonmetil +cipro szulfamid Adengo linuron Afalon Dispersion, Nuflon pendimetalin Pendigan 330EC, Stomp330 petoxamid Successor 600 propizoklór Proponit 720 EC S-metolaklór Dual Gold 960 EC Pre-/Posztemergens kezelés, ülepedett magágyban izoxaflutol Merlin SC izoxaflutol+ciproszulfamid Merlin Flexx SC S-metolaklór+linuron Dual Gold+Afalon Dispersion pendimetalin+linuron Pendigan+Afalon Dispersion Posztemergens készítmények cikloxidim:cikloxidim toleráns kukoricafajtában:ctm / Focus Ultra foramszulfuron+izoxadifen-etil Monsoon foramszulfuron+izoxadifenetil+jodoszulfuron-metil-na Mester klórmezulon (szulkotrion) Mikado x mezotrion+nikoszulfuron Elumis x x nikoszulfuron Motivell, Accent 75DF, Milagro 040SC nikoszulfuron+rimszulfuron Principal rimszulfuron Titus 25 DF x x rimszulfuron+tifenszulfuron metil Basis 75 DF x x tembotrion+izoxadifen-etil Laudis Levél alá permetezés (40-60 cm kukoricában) linuron+olajadalék Afalon Dispersion Megjegyzés: Mk: magról kelő fenyércirok, Rh: rizómáról hajtó fenyércirok 1. táblázat A kukorica vetését követően, lehetőleg 1-4 napon belül kell a preemergens herbicideket, illetve kombinációkat a jól elmunkált, aprómorzsás, egyenletes felszínű, rögöktől mentes talajfelületre kipermetezni. Biológiai okok is indokolják, hogy a kukoricát minél hamarabb, lehetőleg már a kelést követően azonnal mentesítsük a gyomnövények okozta negatív hatásoktól. A gyomfaj összetételétől függően a gyomirtás eredményességének kritikus periódusa a kelés utáni 4-5. héttől a kukorica leveles koráig tart (kelés utáni hét). Számos pre-, illetve korai poszt e mergens szer felhasználásában nagy kockázatot jelent, hogy hatáskifejtésük feltétele a kijuttatásukat követő 2 héten belül lehullott mm-es bemosócsapadék (4-5. kép). A modern, esetenként megújuló aktivitással rendelkező hatóanyagok sem képesek teljes egészében megoldani a fenyércirok problémát. Az esetek többségében, a rizómás egyedek ellen szükség van az állományban elvégzett kezelésekre (6. kép). A magról kelő és a rizómáról kihajtó fenyércirok elleni védekezés, posztemergens gyomirtó szerekkel (1. táblázat) A posztemergens gyomirtás időpontja a kukorica fejlettségétől függően lehet: korai posztemergens (early post) gyomirtás (szögcsíra 2-3 leveles kor), klasszikus posztemergens gyomirtás (5-6 leveles kor). A kukorica 7-8 leveles stádiuma után általában már nem szabad állománykezelő szereket alkalmazni, mert számos gyomirtó szer ebben a fenológiai állapotban károsítja a növénykultúrát. A legtöbb herbicid felhasználása szigorúan fejlettséghez kötött a fitotoxicitás elkerülése miatt. Például maximum 3-5 leveles korig az S-metolaklór, pendimetalin, izoxaflutol hatóanyagú készítmények csak preemergensen, vagy kombinációban korai posztemergensen alkalmazhatóak (7. kép).
4 6. kép: Merlin WG tünetei a rizómáról hajtó fenyércirkon (2007) Hatékonyabb a fenyércirok elleni védekezés, ha preemergens gyomirtó szerrel legyengítjük a gyomnövényt a posztemergens kezelés előtt. A fenyércirok elleni állományban végezhető védekezéseket a szulfonil-urea típusú hatóanyagok kifejlesztése tette lehetővé. Levélen és gyökéren keresztül egyaránt képesek elpusztítani az érzékeny növényeket. Posztemergens alkalmazásukkor a leveleken antociánosodás, sárgulás, nekrózis látható, a hajtás- és gyökércsúcs növekedése leáll (8. kép). Ezek a herbicidek a kukorica 7-8 leveles állapotáig használhatók. Hatás szempontjából legkedvezőbb a magról kelő fenyércirok 1-3 leveles stádiuma, míg a rizómáról kelt egyedek cm-es fejlettségnél a legérzékenyebbek. Extrém körülmények (10 C alatti, 30 C feletti hőmérséklet, szárazság) által okozott stressz és a kukorica túlfejlett (8 vagy annál több levél) állapota fokozza a fitotoxicitás veszélyét. A megkésett kezelések következté- a gyomirtásról ben a kukorica károsodása mellett azzal is számolnunk kell, hogy a levelek árnyékolása (fedése) révén is csökken a védekezés hatékonysága. A permetléhez a hatékonyság fokozásának érdekében az adjuvánsok (repceolaj, metilo leát +metilpalmitát, triszi loxán +poliéter) adagolása nélkülözhetetlen. Száraz időjárási körülmények között elterjedt gyakorlat, hogy a szulfonilurea-tartalmú készítményeket nitrogéntartalmú műtrágyával egészítik ki a jobb penetrálódás érdekében. A műtrágyás adagolás veszélye azonban abban rejlik, hogy szulfonil-ureákra érzékeny kukorica fajtákon, meleg időben alkalmazva komoly fitotoxikus tünetek jeletkezhetnek. Mivel a rizómás és a magról kelő fenyércirok formák fejlődése nem egyforma, sőt az azonos alakok kelése is elhúzódó lehet, a védekezésre legalkalmasabb gyomfenológiai stádiumokhoz akkor leszünk a legközelebb, ha osztott kezelést alkalmazunk. Az osztott kezelésekre a kukorica esetében nagyobb szükség van, mint a kétszikű kultúrákban. A védekezés időpontja jobban kötött a gyomnövény fenológiájához. Nem lehet összevárni minden kikelő, kihajtó fenyércirok egyedet az egyszeri védekezéshez (9. kép). A gyomnövények fejlettségi álla 7. kép: Topramezon+pendimetalin által okozott tünetek a rizómáról hajtó fenyércirkon (2007) 8. kép: Nikoszulfuron tünet a rizómavégen (2004) 77
5 pota és a kukorica fenológiai stádiuma jelentősen befolyásolja a gyomirtás eredményességét. A magról kelő fenyércirok esetén mindig gyökérváltás előtt védekezzünk, rizómáról hajtók ellen pedig cm-es magasságnál végezzük el a posztemergens kezeléseket. Nem elhanyagolandó az utóbbi években az ország különböző területein előfordult rizómáról hajtó fenyércirok egyedek szulfonilureákkal szemben feltételezett ellenállóságának a kérdése. Gyanúra adhat okot: ha a herbicid nem irtja, vagy hatása részleges a gyomra, a területen több éve ugyanazt a gyomirtó szert használják. A herbicidekkel szembeni érzékenység mérséklésére vagy/és megakadályozására a következő szempontokat kell figyelembe vennie a gazdálkodóknak: vetésforgó, vetésváltás alkalmazása, gyommagmentes vetőmag, mechanikai talajművelés (sorközművelő kultivátor) előtérbe helyezése, 9. kép: Cikloxidim tünet a levélen osztott kezelésben (2007) betakarító és talajművelő gépek által okozott szaporítóképletek behurcolásának megakadályozása, kerüljük az alacsony dózisú herbicid kijuttatást, valamint az azonos hatásmechanizmussal rendelkező hatóanyagok használatát, a perzisztens preemergens és szisztémikus posztemergens úton kijuttatott készítmények alkalmazását csökkentsük Fotó: Dr. Dobszai-Tóth Veronika 78
2014. évi kukoricakísérlet
214. évi kukoricakísérlet A Polgári Agrokémiai Kft több, mint egy évtizede végez közös kutatásokat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetével
RészletesebbenGABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 15. hét Előadás áttekintése A kukorica vetőmagtermesztés legfontosabb feltételei A kukorica vetőmagtermesztés
RészletesebbenGABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok
RészletesebbenMagyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged
Magyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged Relatív adat (%) 2009-2011 évek csapadékadata a sokéves átlag százalékában Szegeden Sokéves átlag adata mm 173
RészletesebbenPrincipal Plus Principal Plus Gold
DuPont Principal Plus Principal Plus Gold A kukorica eredményes gyomirtására, változó talaj-, csapadék- és gyomnövény viszonyok között is. az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az
RészletesebbenVáltozások az engedélyezett gyomirtó szereknél 2012-ben
GYOMNÖVÉNYEK, GYOMIRTÁS Változások az engedélyezett gyomirtó szereknél 2012-ben Dr. Dancza István NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság, Budapest Az engedélyezett gyomirtó szerekre
Részletesebben7.1. A kutatásunk célja. - A nemesítők részére visszajelzést adni arról, hogy az új hibridek a herbicidek fitotoxikus hatását mennyiben viselik el.
7. A HERBICIDEK SZELEKTIVITÁSÁNAK ILLETVE A KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ KUKORICAHIBRIDEK ÉS AZOK SZÜLŐPARTNEREINEK SPECIFIKUS HERBICID- ÉRZÉKENYSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 7.1. A kutatásunk célja - A nemesítők részére
RészletesebbenA gyomkonkurencia a kukorica termésének 20-90 százalékát is képes elvinni, száraz években többet, csapadékos időjárás mellett kevesebbet.
legnagyobb termésveszteséget a gyomok akkor okozzák, amikor a kukoricával együtt kelnek, és vele azonos talajrétegből veszik fel a vizet és a tápanyagokat, tehát keléstől a kukorica állapotáig. gyomirtás
RészletesebbenORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
RészletesebbenA kukorica gyomirtási technológiák és azok négy éves (2007-2010) szegedi kísérleti eredményei
A gyomirtásról extra 40. A kukorica gyomirtási technológiák és azok négy éves (2007-2010) szegedi kísérleti eredményei Dr. Széll Endre, Makra Máté Gabonakutató Nonprofit Kft., Szeged A növénytermesztő
RészletesebbenAz emberi egészség és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében be kell tartani a használati utasítás előírásait!
Sharpen 330 EC Gyomirtó permetezőszer kalászosok, rizs, kukorica, napraforgó, zöldborsó, száraz borsó, lóbab, szója, dohány, lucerna, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zeller, paradicsom, paprika, káposzta,
RészletesebbenNÖVÉNYVÉDŐSZER AJÁNLAT 2015
NÖVÉNYVÉDŐSZER AJÁNLAT 2015 6088 Apostag, Duna u.12, Tel/Fax: 78/428-325 Mobil:30/5282624 Email:profagro@profagro.hu web: www.profagro.hu Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!! Bármilyen egyéb vegyszer ill.
RészletesebbenParaj technológia. 2015. évi szezon. Talaj-előkészítés apró morzsás szerkezetű, ülepedett, sima felszínű magágyat kell készíteni.
Paraj technológia 2015. évi szezon Terület kiválasztás, elővetemény jó kultúrú, gyommentes terület, a korán lekerülő gabonafélék a legmegfelelőbbek, jó levegő- és vízgazdálkodású, könnyen melegedő terület,
RészletesebbenNÖVÉNYVÉDŐSZER AJÁNLAT 2013
NÖVÉNYVÉDŐSZER AJÁNLAT 2013 6088 Apostag, Duna u.12, Tel/Fax: 78/428-325 Mobil:30/5282624 Email:aranykoronakft@t-online.hu, profagro@profagro.hu web: www.profagro.hu Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!!
Részletesebbenkét aszályos év után
két aszályos év után Gyomirtási tapasztalatok és tanulságok nem csak kukoricában Benécsné dr. Bárdi Gabriella Neutex Bt., Gödöllő Az extrém időjárási körülmények között megvalósuló gazdálkodás ezen belül
RészletesebbenA cukorrépa. növényvédelme
A cukorrépa növényvédelme A cukorrépa védelme Amikor cukrot teszünk a teánkba, vagy a kávénkba, ritkán gondolunk arra, hogy abban mennyi munka van. Pedig a cukorrépa termesztés talán a legtöbb szakértelmet
RészletesebbenA nagy mennyiségű csapadék hatása az árukukorica fenológiai és növény-egészségügyi állapotára
A nagy mennyiségű csapadék hatása az árukukorica fenológiai és növény-egészségügyi állapotára Dr. Keszthelyi Sándor, Dr. Kazinczi Gabriella Kaposvári Egyetem ÁTK, Növénytani és Növénytermesztés-tani Tanszék
RészletesebbenA kukorica vegyszeres gyomirtásának
A kukorica vegyszeres gyomirtása Szabó László Hajdú-Bihar Megyei MgSzH, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Debrecen A kukorica vegyszeres gyomirtá sára rendelkezésre álló készítmények, kombinációk, technológiák
RészletesebbenE x p r e s s 5 0 S X. Gyomirtó szer kizárólag E x p r e s s toleráns napraforgóban. vízben oldható granulátum (SG)
E x p r e s s 5 0 S X Gyomirtó szer kizárólag E x p r e s s toleráns napraforgóban. vízben oldható granulátum (SG) hatóanyag: 500 g/kg (50% m/m) tribenuron-metil Kizárólag a DuPont-tól! Az emberi egészség
RészletesebbenPrincipal DF. vízoldható granulátum (WG) N. környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!
DUPONT Principal DF formuláció: vízoldható granulátum (WG) N környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az
RészletesebbenKukorica gyomirtás. Kukorica gyakoribb gyomnövényei: Magról kelő egyszikűek. Magról kelő kétszikűek. Évelő egyszikűek.
Kukorica gyomirtás Kukorica gyakoribb gyomnövényei: Magról kelő egyszikűek Magról kelő kétszikűek Évelő egyszikűek Évelő kétszikűek Kukorica gyomirtásának alapelvei: Külön kell venni a takarmány-, csemege-
RészletesebbenNem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére
BASF Hungária Kft. Agrodivízió 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: (06 1) 250 9700 Fax: (06 1) 250 9709 www.agro.basf.hu www.repcesz.basf.hu Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív
RészletesebbenÚj, hatékony lehetôség a kukorica állomány gyomirtásában a kétszikû gyomfajok és a magról kelô egyszikûek ellen
Új, hatékony lehetôség a kukorica állomány gyomirtásában a kétszikû gyomfajok és a magról kelô egyszikûek ellen Magról kelô egy- és kétszikû + évelô kétszikû gyomok ellen A kukorica Magyarországon a legnagyobb
RészletesebbenÕszi káposztarepce ajánlat. Jövőt vetni 1856 óta
Õszi káposztarepce ajánlat 2011 Jövőt vetni 1856 óta Köszöntô Tanulj a múltból, élj a mának és gondolj a jövôre! A KWS cégcsoport több évtizedre visszatekintô kutatás-fejlesztési tevékenységének köszönhetôen,
RészletesebbenA csemegekukorica védelme
A csemegekukorica védelme Talajfertôtlenítés, gyomirtás Talajfertôtlenítés A kukoricabogár lárvája és egyéb talajlakó kártevôk ellen a Force 1,5 G nélkülözhetetlen. Dózisa: 12-15 kg/ha vetéssel egy menetben
RészletesebbenElhelyezési és kezelési tanácsok
A szigetelőlemezeket síkfelületen, időjárási hatásoktól különösen esőtől és nedvességtől védetten kell tárolni. A lemezek legyenek szárazok a felhelyezéskor is. Kezelés és munka közben a széleket óvja
RészletesebbenBURGONYA A burgonya gyomnövényei
BURGONYA A burgonya gyomnövényei Klasszikus termőterület: lazább, homokos talaj. Egy időben átcsúszott löszös területekre. Befolyásolja a gyomösszetételt: Jobb talajokon jellemző: DATST, Amaranthus spp.,
RészletesebbenPál Róbert A növényvilág számkivetettjei a gyomok
Pál Róbert A növényvilág számkivetettjei a gyomok Széchenyi István Gimnázium, Dunaújváros 2012. február 14. www.meetthescientist.hu 1 26 www.meetthescientist.hu 2 26 Magas aranyvessző populációk biogeográfiai
RészletesebbenKizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.
DUPONT A c c e n t 7 5 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) N hatóanyag: 75 % nikoszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukorica és vetmag kukorica elállítás gyomirtására
RészletesebbenHÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
RészletesebbenAz abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
RészletesebbenAz aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
RészletesebbenE N G E D É L Y O K I R A T. Magyar Kwizda Kft. Budapest
ENGEDÉLYEZÉSI IGAZGATÓSÁG ELŐADÓ: Mészáros Ferencné ENGEDÉLYSZÁM: 492/2005. TÁRGY: TITUS MTG ikercsomagolású gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye OLDALAK SZÁMA: 3 E N G
RészletesebbenAgrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
RészletesebbenKizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.
DUPONT T i t u s 2 5 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) N hatóanyag: 25 % (m/m%) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukorica és silókukoricában, étkezési burgonyában
RészletesebbenBár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
RészletesebbenA R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)
DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó
Részletesebbenh a t á r o z a t o t:
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 8 Budapest, Budaörsi út 4-45. /309-000; Fax: /246-2942 ELŐADÓ: Csaba Eszter HATÁROZATSZÁM: 02.5/228/2/2009 OLDALAK SZÁMA:
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
RészletesebbenA hatékony kalászvédelemről!
A szója gyomirtása Amalgerol a talajért és növényért 4 7 Repce deszikkálási akciók 11 2015 3. Aszályban is jól hasznosuló nitrogén! Speedy Max kalászosokra, kukoricára, napraforgóra A ta lajtrágyák így
RészletesebbenMolekuláris genetikai vizsgálatok a virágzás szabályozottságának feltárására az ürömlevelű parlagfűben (Ambrosia artemisiifolia L.
Molekuláris genetikai vizsgálatok a virágzás szabályozottságának feltárására az ürömlevelű parlagfűben (Ambrosia artemisiifolia L.) NAGY ERZSÉBET MÁTYÁS KINGA KOLICS BALÁZS VIRÁG ESZTER KUTASY BARBARA
RészletesebbenMŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
RészletesebbenBURGONYA A burgonya gyomnövényei
BURGONYA A burgonya gyomnövényei Klasszikus termőterület: lazább, homokos talaj. Egy időben átcsúszott löszös területekre. Befolyásolja a gyomösszetételt: Jobb talajokon jellemző: DATST, Amaranthus spp.,
RészletesebbenA parlagfű elleni közérdekű védekezés távérzékeléses és térinformatikai támogatása
A parlagfű elleni közérdekű védekezés távérzékeléses és térinformatikai támogatása Csornai Gábor Bognár E., Csonka B., Kocsis A., László I., Lelkes M., dr. Martinovich L., dr. Mikus G., Nádor G., Suba
RészletesebbenHÁZIKERTI ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
HÁZIKERTI ZÖLDSÉGTERMESZTÉS Pete Andrásné osztályvezető Dísznövény és Zöldségpalánta Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály I. Kertészeti vásár és családi nap, Baja, 2016. április 16. Cél: frissfogyasztás,
RészletesebbenSzántóföldi növényvédő szerek
Szántóföldi növényvédő szerek DuPont Növényvédelmi Üzletág 2016 Tartalomjegyzék DuPont megoldások a kalászosok védelmére Granstar Super gyomirtó szer... 6 Granstar SuperStar gyomirtó szer... 8 Pointer
RészletesebbenA gyomszabályozás módszerei
A gyomszabályozás módszerei A gyomszabályozás rendszerszemléletű megközelítést jelent a gyomok hatásának minimalizálására. Magában foglalja a prevenciót és a védekezést egyaránt. Nem törekszik feltétlenül
RészletesebbenFIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Patentex oval hüvelykúp Patentex oval hüvelykúp Mielőtt alkalmazni szeretné
RészletesebbenGyomirtás. Tartalomjegyzék. 41 Gyomirtás. 43 Gombabetegségek elleni védekezés. 46 Védekezési technológia
40 41 Tartalomjegyzék Gyomirtás 41 Gyomirtás 41 A hagyma gyomnövényei 42 A hagyma gyomirtása 42 A Stomp 330 a hagyma alapgyomirtásában 42 Javasolt technológia 43 43 A hagyma betegségei 43 44 A hagyma botritiszes
RészletesebbenVÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
RészletesebbenAgria Logisztikai Centrum Kft. www.agriakft.com. Termékismertető
Agria Logisztikai Centrum Kft. www.agriakft.com Termékismertető Tisztelt Partnerünk! Köszöntjük és köszönjük, hogy ebben a mind jobban felgyorsuló világban időt szakít arra, hogy belelapozzon Termékismertető
RészletesebbenKedves Partnerünk! Cégismertetô
2015 Kedves Partnerünk! Üdvözlöm az Euralis csapata nevében a repce szezon küszöbén. Megszokhatta tôlünk, hogy minden évben valamilyen újdonsággal állunk elô. Az elmúlt évben nagy sikerrel vezettük be
RészletesebbenAz őszi mélyszántás gyomirtási szempontból elsősorban az évelők miatt fontos.
Mechanikai módszerek A talajművelés A megfelelő módon végzett talajművelés képes csökkenteni a talaj gyommag készletét, talajban lévő vegetatív szaporító képletek számát, azok tápanyag készletét. A nem
RészletesebbenHidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
RészletesebbenKARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!
UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, szemölcsös partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtás képzése folyamatos, de a kihozott oldalhajtások rövidek.
RészletesebbenFÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
FÖLDMŰVELÉSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A környezetkímélő, takarékos művelés megvalósítási módjai Tárcsás művelés Talajmarás Jellemző műveletek: Keverés
RészletesebbenAgrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 15. szám 2005. augusztus 16. 30-31.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 15. szám 25. 16. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:
RészletesebbenBÖRTÁPLÁLÓ TESTÁPOLÓ száraz börre
MARKETING ANYAG BÖRTÁPLÁLÓ TESTÁPOLÓ száraz börre Elérhető: 2011 Január Száraz test 1. A test bizonyos területein (térdek, könyök, karok, stb) a bör sokkal vékonyabb Kevesebb a faggyútermelödés és így
RészletesebbenKét szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hybrid
Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hybrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai Iszeretnék hőszivattyút használni, de ezt hallottam, hogy nem lenne hatékony
RészletesebbenElőgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
RészletesebbenT i t u s 25. hatóanyag: 250 g/kg, ( 25 % m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!
DUPONT T i t u s 25 DF vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 250 g/kg, ( 25 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukoricában, silókukoricában, étkezési burgonyában
RészletesebbenBEVEZETÉS A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉS- TECHNOLÓGIÁJÁBA II.
BEVEZETÉS A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉS- TECHNOLÓGIÁJÁBA II. Dr. Rádics János Péter Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék, No.: 1 Termesztett főbb szántóföldi
RészletesebbenA hasznos élettartamot befolyásoló egyes tényezők elemzése a Tedej Zrt. holstein-fríz állományánál
Hódmezővásárhely 2015 DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZPONT MEZŐGAZDASÁG,- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉSTANI TANSZÉK Tanszékvezető: Prof. Dr. Komlósi István egyetemi
RészletesebbenA kukorica korszerû és hatékony
A kukorica korszerû és hatékony növényvédelme A kukoricatermesztés sikere sok tényezôn múlik. A kukorica növényvédelmi feladatai a sikeres termesztés-technológia elhagyhatatlan részét képezik. A vetômag
RészletesebbenFENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
RészletesebbenKerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
RészletesebbenRajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
RészletesebbenORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu
RészletesebbenKorszerű geodéziai adatfeldolgozás Kulcsár Attila
Korszerű geodéziai adatfeldolgozás Kulcsár Attila Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar Térinformatika Tanszék 8000 Székesfehérvár, Pirosalma -3 Tel/fax: (22) 348 27 E-mail: a.kulcsar@geo.info.hu.
RészletesebbenBorpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
RészletesebbenTovábbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
RészletesebbenTermékkatalógus 2016
Termékkatalógus 2016 Kedves Partnerünk! Ön a Bayer CropScience 2016. évi katalógusát tartja a kezében. Új kiadványunknak nem csupán a formája, de a tartalma is eltér az eddig megszokottól. Mivel termékeink
RészletesebbenA közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
RészletesebbenAz öntözés. vízgazdálkodási tevékenység, melynek során gondoskodunk a növények pótlólagos vízellátásáról. A vízügyi hatóság engedélye szükséges
Cziráki László 2014 Fogalma: Az öntözés vízgazdálkodási tevékenység, melynek során gondoskodunk a növények pótlólagos vízellátásáról A vízügyi hatóság engedélye szükséges Feladata: A termelés biztonságának
RészletesebbenSzőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.05.22.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.05.22.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.05.22. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.29-ig. Várható frissítés: 2014.05.29. 12:00-kor. Fenológiai fázis:
RészletesebbenREZISZTENCIA A HERBICIDEKKEL SZEMBEN
REZISZTENCIA A HERBICIDEKKEL SZEMBEN A tolerancia fogalma: Egész fajra jellemző tulajdonság. Adott faj egyedei képesek elviselni a herbicidet valamilyen morfológiai, élettani tulajdonságuknak köszönhetően.
RészletesebbenHat é k o n y g y o m i r tá s,
Gyomirtás 2 A gabona tipikus gyomnövényei Gabonaterületeink gyomflórájában az egyre nehezebben leküzdhető gyomok kerülnek túlsúlyba: az ebszékfű, a mezei acat, a ragadós galaj, kiritkult gabonában a parlagfű.
RészletesebbenSzámítógépes vírusok
A vírus fogalma A számítógépes vírus olyan szoftver, mely képes önmaga megsokszorozására és terjesztésére. A vírus célja általában a számítógép rendeltetésszerű működésének megzavarása, esetleg a gép tönkretétele,
Részletesebbenweber.pas topdry Terméksegédlet Problémák és megoldások Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat
weber.pas topdry ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Termék: Új és régi házak fedővakolataként Színes homlokzatok kialakítására
RészletesebbenNemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
RészletesebbenA kézbesítés rajtunk is múlik
A kézbesítés rajtunk is múlik 2014-01-07 15:03:50 Módosítva: 2014-01-07 20:50:26 Az utóbbi időben az elektronikus levelezés, a közösségi oldalak és a mobiltelefonok adta kommunikációs lehetőségek bővülésével
RészletesebbenSzőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. július 19.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. július 19.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.07.19 12:00-kor. Érvényes: 2012.07.26-ig. Várható frissítés: 2012.07.26. 12:00-kor.
Részletesebbenh a t á r o z a t o t:
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Lázár Nelli HATÁROZATSZÁM: 04.2/3322-2/2011.
RészletesebbenKukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel
Nufarmer 1. évfolyam, 1. szám. 2010. május 5. Okos nyitás, sikeres végjáték Lomb- és kalászvédelem Mystic Pro-val Az aratás biztonsága repcében Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel Okos
Részletesebben118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
RészletesebbenMehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek
RészletesebbenTAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016
TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TARTALOMJEGYZÉK KÖSZÖNTŐ......................... 1 KUKORICA......................... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat................ 2 TK 175, GKT 211.......................
RészletesebbenVodafone ReadyPay. Használati útmutató
Vodafone ReadyPay Használati útmutató 1 - Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások 2 - Fizetés 3 - Menüpontok Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások Az első lépés Megjegyzés: A ReadyPay
RészletesebbenSzőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 2.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.02. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.09-ig. Várható frissítés: 2016.06.09. 12:00-kor.
Részletesebben3. HÉT: CRM RENDSZEREK A GYAKORLATBAN FUNKCIONALITÁSOK
3. HÉT: CRM RENDSZEREK A GYAKORLATBAN FUNKCIONALITÁSOK Kiss László CIO tanácsadó, Magyar Telekom Nyrt. 2016 DR DANYI / KISS CRM A GYAKORLATBAN 1 TARTALOM Értékesítés automatizálás Lojalitás Értékesítési
RészletesebbenExtractio a fogszabályozásban
Extractio a fogszabályozásban Vázlat Szisztémás extractio Kompenzáló extr. korai tejfog eltáv. után Bölcsesség fogak eltávolítása Metsző fogak extractiojának feltételei Felső második molárisok extractioja
RészletesebbenA kalászosok gyomirtása
A kalászosok gyomirtása Gyomnövényei: ősszel kelő kora tavaszi áttelelő egyévesek: Életforma Árvacsalán-fajok Lamiaceae T1 Tyúkhúr Stellaria media T1 Veronika-félék Veronica sp. T1 ősszel, illetve tavasszal
RészletesebbenA NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL. T 037 442 sz.
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL T 37 442 sz. OTKA téma Zárójelentés A magyar növénytermesztésben jelentős szerepet játszanak
RészletesebbenAz Agroterm Kft. készítményeinek alkalmazása az AKG tematikus előíráscsoportokban
Az készítményeinek alkalmazása az AKG okban A horizontális, az MTÉT túzokvédelmi, az MTÉT alföldi madárvédelmi, az MTÉT hegy- és dombvidéki madárvédelmi, az MTÉT kékvércse-védelmi, az erózió-érzékeny,
RészletesebbenFöldrajzi helymeghatározás
A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,
RészletesebbenVITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02
VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02 Az ellés körüli időszak néhány kritikus tényezője 2 Energiahiány (NEB) Akut kalciumhiány ellési bénulás Alacsonyabb takarmányfelvétel Oltógyomor áthelyeződés Egyéb anyagforgalmi
Részletesebben(Anglia) (Anglia) metil 3-(3-metilkarbaniloiloxi)karbanilát. CAS szám 13684-63-4
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Csaba Eszter HATÁROZATSZÁM: 02.5/667/1/2009
RészletesebbenKÉSZÍTETTE: SMUK GYÖRGY
KALÁSZ KFT. EXTRA TEJ KFT. Vetés szerkezet Növénytermesztés (1300 ha) 600 ha takarmánykukorica 280 ha őszi káposztarepce 160 ha őszi árpa 260 ha őszi búza Állattenyésztés (1000 ha) 200 ha rét 240 ha lucerna
RészletesebbenKészítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009
A MÁV ZRT. BUDAPEST FERENCVÁROS GÉPÉSZETI FŐNÖKSÉG TERÜLETÉN FELTÁRT SZENNYEZŐDÉS TÉNYFELTÁRÁSA ÉS KÁRMENTESÍTÉSE A KÁRMENTESÍTÉS HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSA ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA
RészletesebbenRepceolaj-alapú félig szintetikus olajok kenési tulajdonságai
ÜZEMFENNTARTÁSI TEVÉKENYSÉGEK 3.3 Repceolaj-alapú félig szintetikus olajok kenési tulajdonságai Tárgyszavak: észterezett repceolaj; kenési jellemzők; kopási tulajdonság; adalékanyagok hatása. A félig szintetikus
Részletesebben