Király Vitalij. Motiváció ereje a sportban (Strenght of motivation in sport)

Átírás

1 Király Vitalij Motiváció ereje a sportban (Strenght of motivation in sport) Miskolci Egyetem,

2 Tartalomjegyzék Előszó 3 1. Motiváció alapjai Motiváció fogalma Motiváció csoportosítása Homeosztázis és késztetések Drive-redukció elmélet Optimális arousal elmélet Teljesítménymotiváció Külső és belső motiváció Halogatás Motiváció elméletek Szükségletelméletek Eszközelméletek Méltányosságelmélet Sportmotiváció Énfogalom Az én fejlődése Az énkép fejlődése Szocializáció Hátrányos személyiségvonások A nárcisztikus személyiség A kényszeres személyiség Borderline személyiség Antiszociális személyiség Motiváció, teljesítménymotiváció Szorongás, versenyszorongás Figyelem jelentősége a sportteljesítményben Agresszió a sportban Asszertivitás A sikeres és a sikertelen sportolók közötti különbségek Eredményes sportoló ismérvei Túlterhelési szindróma (OTS) és kiégés Csoport kialakulása (Szülő-Sportoló-Edző) A csapat felépülése Labdarúgás, esély a felemelkedésre Sportkarrier utáni civil élet Okok a karrierzárásra A lezárás folyamata 38 Irodalomjegyzék..40 2

3 Előszó A dolgozat megírásának a célja az volt, hogy átfogó ismeretet tudjak adni a motivációról, mint széleskörű pszichológiai témáról általánosan. Az általános motivációs fogalmak és elméletek felvázolása után megpróbáltam a sportra reflektálni, és ezzel rámutatni a motiváció jelenlétére a gyakorlatban, és megvizsgálni, hogy az hogyan hat a sportban közvetlenül résztvevő személyekre. Bevezetésnek egy idézetet szántam: A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik. 3

4 1. Motiváció alapjai 1.1 Motiváció fogalma Pszichológiai, komplex gyűjtőfogalom, beletartozik minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényező. A motiváció latin eredetű szó, a movere ~ mozogni, mozgatni igéből származik. Meghatározását embere válogatja. Szabadabb megfogalmazásban: Élőlényeket hajtó belső generátor, mellyel állandóan újratermelődő szükségleteinket elégítjük ki. Tudományos megfogalmazásban: A motiváció az élőlények a tevékenység végzésére irányuló tendenciája, amely erőssége szerint a mély alvásban mutatott alacsony és az éber, illetve izgalmi állapotra jellemző magas szintek között változik. A motívumok összességét is jelenti. (Hebb) A motívum maga a cselekvésre késztető belső tényező, cselekedeteink, viselkedésünk meghatározó indítéka. Motívum az, ami a viselkedést: Energiával ellátja Irányítja (valami felé tereli) Fenntartja (vagy megállítja) A késztetések rendszerében számon tartunk alapvető, elsődleges, biológiai eredetű motívumokat (biológiai szükségletek, pl. éhségérzet), és társadalmi eredetű motívumokat, amelyekben a külső ösztönző hatás a belső, biológiai késztetésekkel együtt szabja meg a viselkedés irányát, formáját. Ami cselekvésre késztet, ösztönöz, mozgat. Tulajdonképpen a nem tudatos szükségleti állapot tudatos megélése (táplálékhiányos állapot - éhség). A szükségletek és igények hierarchikus rendben határozzák meg cselekedeteinket (Maslow). Minden lelki jelenség életünkben betöltött funkciója a cselekvés irányítása. Minden megismerési folyamat kiválthat, módosíthat, irányíthat és lezárhat cselekvést. Motivált viselkedést mindenekelőtt az alapvető biológiai szükségletek váltanak ki. A biológiai szükséglet nyomán keletkező jellegzetes belső állapot (motiváció) olyan cselekvésre készteti a szervezetet, amelynek következtében a hiány megszűnik, az egyensúly helyreáll. A motiváció folyamata bizonyos elméletek szerint a szervezetben kialakult feszültségállapot csökkentését eredményezi, míg más kutatások az arousal szint optimalizálásához kötik. 4

5 A motiváció kérdése : miért viselkednek az emberek úgy, ahogy viselkednek? - Az ember viselkedésének, cselekvésének megértése - az, hogy valaki mit és miért tesz. 1.2 Motiváció csoportosítása Homeosztázis és késztetések Az alapvető motívumok jó része arra irányul, hogy segítsen belső egyensúlyunk (homeosztázisunk) fenntartásában. Belső világunknak az élettani korlátok által megszabott szűk sávban tartása érdekében olyan szabályozó folyamataink vannak, amelyek fenntartják homeosztázisunkat. A homeosztázis valaminek az állandó szinten tartását jelenti, és a homeosztatikus szabályozás az a rendszer, amely ezt az állandó szintet fenntartja Drive-redukciós elmélet Ha a belső rendszerben valamilyen egyensúlyi állapot megbomlik, a helyreállítás érdekében megjelenik egy szükséglet. A pszichológia nyelvén a szükséglet kielégítésére hajtóerő (drive) keletkezik (pl. fázás), amely valamilyen viselkedésre indítja, motiválja a szervezetet (pl. felöltözés). A viselkedés arra irányul, hogy a keletkezett drive-ot lecsökkentse, és így ismét helyreálljon a belső egyensúly (homeosztázis). Az emberi motivációk működésében a belső folyamatok mellett a külső ingerek is fontos szerepet játszanak. Amikor nincs különösebb szükséglet a háttérben (pl. éhség) az ösztönzők (incentívek) hatása révén éppen egy másik folyamat indulhat el, azaz megbontjuk a szervezet belső egyensúlyát. Az incentívek segítenek abban, hogy pl. a táplálkozás ne egy hiányállapot pótlása, azaz az energiahiány megszüntetése legyen, hanem a homeosztázis kritikus határok nélküli fenntartása, tehát például a vércukorszint ingadozásának elkerülésére kell irányulnia Optimális arousal elmélet Az önfenntartó motivációk magyarázhatók a drive-redukciós elmélettel, de a kíváncsiságmotiváció, az exploráció (új ingerek keresésére irányuló késztetés, motiváció) már nem. Ilyenkor nem a belső egyensúly felborulása indítja el a viselkedést. Ezeket a motivációkat az optimális-arousal-elmélettel tudjuk megmagyarázni. Az arousal a szervezet éberségi, aktivációs szintje, ébredéskor igen alacsony, míg erős stresszhelyzetben megemelkedik. Leghatékonyabbak akkor vagyunk, ha az arousalszintünk optimális (ennek mértéke egyénenként változó), mert a túl alacsony és a túl magas arousal egyaránt alacsony teljesítménnyel jár együtt. Az arousal optimális szintje feladathelyzetenként is változik. Az egyszerű monoton 5

6 feladatok hatékony megoldásához magasabb arousalszint szükséges. A koncentrációt, finomkoordinációt igénylő feladatok alacsonyabb arousalszintet igényelnek. Környezeti ingerek hatására az arousalszint emelkedik. Ha túl magas az arousalszintünk, nem vágyunk újabb ingerlésre, inkább megpróbáljuk csökkenteni a minket érő hatásokat és relaxálni, pihenni. Ha azonban az arousalszintünk túl alacsony, akkor új ingerek keresésével (kíváncsiság, exploráció) igyekszünk azt megnövelni, és így a számunkra optimális arousalszintet elérni. Az élménykeresők alap arousalszintje alacsony, így állandó külső ingerek kellenek ahhoz, hogy elérjék az optimális arousalszintet. Ők az extrovertált személyek. Az introvertált (zárkózott) emberek magas alap arousalszinttel rendelkeznek, ezért kerülik a külső ingereket. A kontrollálatlan külső ingerlés könnyen megzavarja a belső nyugalmi állapotukat Teljesítménymotiváció Az előbbiekben említett motivációkon kívül vannak olyanok, amelyek csak az emberekre jellemzőek, és az állatvilágban nem fordulnak elő. Ilyen humánspecifikus motiváció a teljesítménymotiváció is, amely kiváló teljesítményre, sikerességre irányuló erős késztetés, a saját teljesítmény állandó emelésére és mások túlszárnyalására motiváló belső hajtóerő. Sok esetben nem is mások kedvére szeretnénk tenni valamit, hanem csupán a magunk megelégedésére. A teljesítményhelyzetben megjelenő önmagunkkal szemben támasztott elvárást igényszintnek nevezzük. Az igényszint a feladat és a tapasztalatok függvényében változik, gyakran már a feladat megkezdése előtt megjelenik. Az elvégzett feladat kimenete ez alapján kétféle lehet. Amennyiben a személy eléri a kitűzött célt vagy akár túl is szárnyalja, azt sikernek könyveli el, ellenkező esetben kudarcot él át. Atkinson és munkatársai (1999) a teljesítménymotiváció kutatása során három összetevőt azonosítottak, melyek meghatározzák az egyén teljesítménnyel kapcsolatos pszichológiai összetevőit: 1. Motivációk, melyek meghatározzák, hogy az egyén milyen erősen törekszik a siker elérésére vagy a kudarc elkerülésére. 2. A siker és a kudarc észlelt valószínűsége, azaz az egyén mennyire tudja meghatározni az elvégzendő feladat nehézségét. 3. A cél elérésének vagy elkerülésének személyes vonzereje. Atkinson és munkatársai (1999) szerint kétféle típusú embert, a sikerorientált és a kudarckerülő személyt kell megkülönböztetnünk. A sikerorientált személy sikerre törekszik, reális és elérhető célokat tűz maga elé, amelyekért meg kell küzdeni, de a siker valószínűsége nagy (közepesen nehéz feladatot választ magának). Az ilyen típusú személyek gyakran kockáztatnak. Ezzel szemben a kudarckerülő személy minden áron szeretné elkerülni a kudarcot, így olyan feladatot választ, amit biztosan meg tud csinálni, vagy pedig irreálisan nehéz célt tűz maga elé, hiszen így a sikertelenséget nem éli meg kudarcként. Ezeket a vonásokat stabil személyiség összetevőként kell kezelni. A siker-kudarc beállítódás független az intelligenciától és a korábbi tapasztalatoktól. 6

7 1.2.5 Külső és belső motiváció A motivációkat osztályozhatjuk a szerint is, hogy külső vagy belső forrásból származnak-e. A belső motiváció nagyobb teljesítményt, kitartóbb munkát eredményez, így elsősorban ennek felkeltése a cél. Azok az emberek, akik belülről motiváltak olyan belső hajtóerővel rendelkeznek, mely arra készteti őket, hogy kompetensek és eltökéltek legyenek, hogy tökéletesen végrehajtsanak egy feladatot és sikeresek legyenek. Tehát a belső motivációval rendelkező személyek céljai a kompetencia, az önmeghatározottság, a kiválóság és a siker, és a célok elérésével ezek jutalommá válnak. A külső motiváció valamilyen kézzelfogható cél vagy jutalom elérésére való törekvés. Tehát alapvetően egy külső tényező játszik szerepet a motiváció fenntartásában. Ha a külső forrás megszűnik, valószínűleg a motivált viselkedés is abbamarad. A legtöbb esetben, amikor egy gyermek elkezd sportolni valamilyen külső forrás (szülői ráhatás, kortárs csoportok hatása) az oka. Amikor azonban már rendszeresen jár edzésre, megszereti a sportágat és azért jár edzésre, mert szeret sportolni. Tehát a külső motiváció belső motivációvá alakult át. Nagyon érdekesen alakulnak a motivációs helyek, ha jutalmazzuk a viselkedést. Ha egy belső motivációból végzett viselkedést megjutalmazunk (vagyis külső motivációt adunk hozzá), a személy a jövőben ritkábban fogja végezni az adott viselkedést, hiszen úgy átfogalmazza a helyzetet, miszerint amit ő eddig szívesen csinált, most a jutalomért teszi (a belső motiváció átalakul külsővé). Kutatások támasztják alá azt a megfigyelést, hogy azok a gyerekek, akik a rajzolásért jutalmat kaptak, csak addig folytatták tovább a munkát, amíg várható volt a jutalom, holott korábban saját szórakozásukra rajzoltak. A sportban nagyon fontos a kezdeti extrinzik jutalmazás, hiszen az érdeklődés felkeltésében nagyon fontos szerepet játszik. Az már az edző szakértelmén múlik, hogy sikerül-e a külső motivációt belsővé alakítani. Ehhez arra van szükség, hogy sikereket érjen el a versenyző az adott sportágban, de a siker ugyanúgy külső jutalom. Belsővé akkor válik, amikor a sportolóban tudatosodik, hogy a versenyek megnyerése nem az egyetlen mérőszáma a teljesítménynek. A teljesítmény reális értékelése akkor valósul meg, amikor a versenyző számára egyértelművé válik, hogy az elvégzett edzésmunka és az azt tükröző eredmény szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Manapság annak vagyunk tanúi, hogy az élsportban dollármilliókat lehet keresni. A pénz ugyanúgy külső jutalmazóként működik, mint a dicséret. Úgy tűnik azonban, hogy az extrinzik jutalmak hamarabb elvesztik jutalmazó erejüket, mint az elégedettség a saját teljesítménnyel. A pénz válik a legfőbb mércévé, ami azt jelenti, hogy az adott sportoló teljesítményét nem a tudásával, hanem a keresetével mérik. Abban az esetben, ha az extrinzik jutalom összekapcsolódik a sportoló tényleges teljesítményével, visszajelzést, információt szolgáltat számára, ösztönzőleg hathat a teljesítményre. Vannak esetek, amikor a túlzott motiváció gátlón hat a teljesítményre, általánosságban azt mondhatjuk, hogy a teljesítmény a motiváció erősségével arányosan növekszik. 7

8 1.2.6 Halogatás A motiváció sokat vizsgált területének egyik speciális témája a halogatás, azaz a kellemetlennek tekintett feladatok elvégzésétől való ódzkodás. Egy motivációs csapda. A halogatás jellegzetesen belső folyamat: valami, ami halogatásnak tűnik az egyik embernek, normális viselkedésmód lehet egy másik ember számára. Mindenkinél más tevékenységnek van olyan taszító jellege, amely esetlen kiválthatja a halogatás taktikáját (ügyfelek felhívása, levelek elküldése, rendcsinálás stb.). A halogatással legszorosabban összefüggő személyiségjegy a lelkiismeretesség, és a legszorosabban kapcsolatban álló motivációs tényező a kudarctól való félelem. A feladatok jellege szerint megkülönböztetünk két- fajta halogatást, amikor a feladat túl nehéznek tűnik, és azt, amikor a feladat nem jelent elég kihívást. A halogatás jelentős károkat okozhat, ezért érdemes felsorolni azokat a stratégiákat, amelyekkel legyőzhető: A túl komplexnek tekintett feladatok esetén egyéni fejlesztéssel esetleg felnőhetünk a feladathoz, Ha a feladat érdektelensége idézi elő a halogatást, rövidíteni lehet a határidőt, esetleg nehezíteni lehet a feladatot, Az önismeret, a viselkedésünk hatásainak tudatosítása segíthet a reálisabb célkitűzésben, Általában a tervezés csökkenti az eltérítés veszélyét, A fontossági sorrend felállítása, az időgazdálkodás segíthet a kívánt célok elérésében, Talán a legeredményesebb ellenszere a halogatásnak az, ha sikerül fokozottan érzékelnünk a halogatott tevékenység értékét, pozitív oldalát illetve a halogatás veszélyeit, negatív oldalát. 1.3 Motiváció elméletek A motivációelméletek mindegyike arra keresi a választ, hogy mi magyarázza az emberek viselkedését! Az emberi viselkedés irányát, intenzitását, tartós fennmaradását motivációját meghatározó tényezőkkel a 17. század előtt nem foglalkoztak: a szabad akarat és az ésszerűség fogalma elégséges magyarázat volt. Descartes szerint az ember tudása alapján, ésszerűen választ az alternatívák közül. Spencer pedig Darwin fejlődéselméletét alakította át pszichológiai elméletté: szerinte az idegrendszer úgy formálódik, hogy elősegítse a kellemes élmények valószínűbb bekövetkeztét. A huszadik század elején McDougall ( ) terjesztette el általánosan az ösztön fogalmát, majd Woodworth ( ) hozta be a pszichológiai köztudatba a drive fogalmát a szervezet általános aktivitás szintjének jellemzésére. 8

9 - Hull ( ) híres képlete körvonalakban azt mondja ki, hogy a viselkedés a képességek és a motiváció szorzataként alakul ki. - Levin ( ) szerint az emberben szükségleti felszültség alakul ki, amelyet tevékenységgel igyekszik levezetni. - Skinner ( ) számára a viselkedés általános magyarázó elve a megerősítés volt. Szerinte mindent megérthetünk a viselkedésről, ha tudjuk, a múltban a szervezet mely viselkedését jutalmazta és melyet büntetett a környezete. Nem foglalkozik azzal, hogy mi a magatartás indítéka, elmélete sokkal inkább tanuláselmélet, mint motivációelmélet, ugyankor igen erőteljes eszköz a magatartás szabályozásának elemzéséhez. A cselekvések befolyásolásától, szabályozásától függően beszélhetünk pozitív és negatív megerősítésről, de viselkedésmódosító hatású a büntetés és a megszüntetés is. - Tolman ( ) az objektív pszichológiába bevezette a cél és az elvárás fogalmát. A 60-as évek előtt is megvolt a motivációelméletek fogalmi alapja, azonban a ma használatos elméletek az elmúlt 40 év termékei. A szerintem mérvadó elméletek három nagy csoportba oszthatók: o Szükségleteken alapuló elméletek o Eszközelméletek o Méltányosságelméletek Szükségletelméletek A filozófusok és pszichológusok régóta feltételezték olyan belső állapotok vagy szükségletek létezését az emberekben, melyek szerepe a viselkedés energiával való ellátása és irányítása. Az egyik ilyen gondolkodó Henry Murray volt (1938), aki egyének beható tanulmányozása alapján 20 fő szükségletet állapított meg, és kidolgozott egy bonyolult osztályozási rendszert ezekhez. A legismertebb szükségletelméletek a következők: Taylor tudományos munkaszervezése Taylor szerint a munkások teljesítményre irányuló erőfeszítéseit közvetlenül meghatározza, milyen kapcsolatot érzékelnek az erőfeszítés és ennek anyagi elismerése között. Taylor elképzelése meglehetősen hideg és mechanikus. McGregor X és Y elmélete A munkások alapvetően lusták, és ha nem hajtják őket, akkor nem teljesítenek - X-elmélet. Bizonyos emberek, bizonyos körülmények között maguk is törekednek a jó teljesítményre, a bennük szunnyadó képességek kiteljesítésére- Y-elmélet. 9

10 McClelland: Teljesítmény-hatalom elmélete 1. Teljesítmény motívum: Olyan belső hajtóerő, amely azt tükrözi vissza, hogy mennyire fontos az egyén számára a siker. Jellemzői: - A sikernek az egyén erőfeszítéséből kell következnie, és nem a szerencsétől, a sorstól, a kiszámíthatatlan tényezőktől, nem másoktól kell várni. Vállalhassanak felelősséget. - A feladat kihívó, de teljesíthető legyen - Fontos a konkrét és gyakorlati visszajelzés 2. Kudarckerülési motívum: Jellemzői: - Kerülik az olyan szituációkat, ahol kudarcot vallhatnak. Hajlamosak olyan alacsony célokat kitűzni, amelyeket biztosan tudnak teljesíteni, vagy éppen olyan magasakat, aminek a teljesíthetőségét senki sem gondolja komolyan. 3. Hatalmi motívum: Jellemzői: - Valamely embernek az a szükséglete, hogy hatással legyen másokra, és ez által megalapozhassa, fenntarthassa, vagy visszaállíthassa a személyes presztízsét, hatalmát. - Szeretnek mások felett bábáskodni, másokat ellenőrizni, befolyásolni - Igyekeznek úgy viselkedni, hogy érzelmi hatásokat váltsanak ki másokból fontos számukra az elismerés, a tisztelet. A sikerorientáltak szeretnek kockáztatni. Legerősebb motivációt akkor mutatják, amikor a kudarc és a siker valószínűsége nagyjából egyenlő. Kockázatkerülők: bizonytalanok önmagukban vagy szorongók. Olyan feladatokat választanak, amelyek vagy nagyon könnyűek, így a siker biztos, vagy olyan nehezek, hogy a bekövetkező kudarc miatt nem kell szégyenkezniük. Erős teljesítménymotívummal rendelkező emberek, megfelelő feltételek esetén átlagot meghaladó eredményeket érnek el. Olyan feladatok esetében sikeresek, ahol a feladat kihívó, a kockázat közepes, a megoldás saját munkájuk eredménye, szívesen vállalják a felelősséget. Nem mindig tudnak együttműködni. Nem minden munkakörben, helyzetben kívánatos az ilyen egyén jelenléte. Maslow: szükséglet-hierarchiára alapozott motivációelmélete 10

11 Maslow (1954, 1970) öt egyetemes, velünk született szükségletből álló modellt állított fel, mely hierarchikusan épül fel. Szerinte minden embert az alábbi szükségletcsoportok motiválnak: 1. Fiziológiai szükségletek: ide tartozik az éhség, szomjúság, testi szükségletek kielégítése, a szexuális szükségletek, az álmosság, az anyai viselkedés. Ezen szükségletek adott normál állapotának fenntartására a test automatikusan törekszik. 2. Biztonsági szükségletek: az élettani szükségletek kielégítése után jelentkezik azoknak tartós fenntarthatóságára irányuló szükséglet. Ez motivál, amikor előnyben részesítjük a megszokott, ismert dolgokat az ismeretlenekkel szemben. A biztonság igénye felerősödik és dominál válságos helyzetekben is (háború, járvány, elemi katasztrófa, társadalmi átalakulások időszaka) 3. A szeretet szükséglete összetett, ide tartozik a másokhoz tartozás, befogadottság iránti igény, a társas kapcsolat igénye, ideértve a szeretet adását és elfogadását is. Barátok, szerelem, család, befogadó közösség, a gyermekek iránti vágy. 4. Az elismerés, megbecsülés iránti szükséglet azt az óhajunkat tartalmazza, hogy mások elismeréséből pozitív én-képünk alakulhasson ki. A mások tisztelete iránti igényt két részre bonthatjuk: egyfelől törekszünk arra, hogy környezetünk elismerje teljesítményünket, és olyan hatalomra törekszünk, amelyre támaszkodva biztosíthatjuk függetlenségünket, szabadságunkat (benső tényezők), másfelől él bennünk a vágy a hírnév, a presztízs, az elismert társadalmi vagy közösségi státusz iránt, hogy fontosnak tartsanak bennünket (külső tényezők). 5. Az önmegvalósítási szükséglet a szükséglet-hierarchia legmagasabb szintje. Azon vágyunkat testesti meg, hogy értelmet adjunk életünknek: azzá váljunk, 11

12 amire képesnek érezzük magunkat, kiteljesítsük magunkat és valósítsuk meg lehetőségeinket. Az önmegvalósításnak számtalan módja lehet. A fiziológiai és biztonsági szükségleteket szokásos alacsonyabb rendű szükségleteknek, míg a szeretet, kapcsolat, megbecsülés és az önmegvalósítás iránti szükségleteket magasabb rendű szükségleteknek nevezni. Az elmélet szerint az alsóbb szintű igényeknek elsőbbségük van a magasabb szintűekkel szemben. Maslow elmélete népszerűnek bizonyult, mint leíró modell, és szervezetfejlesztési programokhoz ma is gyakran használják. A fentebb bemutatott X- és Y elméleteknek mint arra maga McGregor is rámutatott világos motivációelméleti alapjai vannak: az X emberkép tulajdonképpen az alacsonyabb rendű szükségleteket, míg az Y-elmélet a magasabb rendű szükségleteket feltételezi. Maslow elméletét több későbbi elmélet is továbbfejlesztette. Alderfer (1969, 1972) ERG-elmélete A szükséglet-hierarchia elméletek egyik változata, Alderfer: Létezés, Kapcsolat, Fejlődés (Existence, Relatedness, Growth, ERG) elmélete megkísérli kezelni a Maslow-féle elmélet problémáinak egy részét. Egy sor vizsgálat eredményei alapján Alderfer öt helyett háromra csökkentette a Maslow-féle szükségletek számát. Ezek: - a létezési szükségletek (a túléléshez szükséges anyagi és fiziológiai tényezők), - a kapcsolati szükségletek (az összes társas igény) és - a fejlődési szükségletek (amelyek a képességek kifejlesztésével kapcsolatosak) Egyetértett azzal, hogy a szükségletek általában hierarchikus rendszert alkotnak, ugyanakkor lazított a maslow-i kielégülés-következő szintre lépés elv merevségén. Hangsúlyozta, hogy egyidejűleg több igény is működhet. Elképzelése szerint a szükségletek ki nem elégítése regresszióhoz vezethet (azaz az alacsonyabb szintű szükségletek fontossága megnő), a magasabb szintű szükségletekre viszont serkentően hathatnak az olyan körülmények, amelyek kedvezőek a kielégítésük szempontjából. Alderfer szerint a fejődési szükséglet a többihez képest sajátosan viselkedik: kielégítése esetén még inkább fontossá válik számunkra, semmint csökkenne motivációnkat meghatározó intenzitása. Alderfer modellje egyszerűbb, áttekinthetőbb szerkezetbe rendezte Maslow elméletét és az empirikus vizsgálatok is jobban alátámasztották érvényességét. 12

13 Kéttényezős elmélet (Herzberg, 1966) Bár eredetileg a munka során érzett megelégedettséggel foglalkozó elméletként született, a motivációval kapcsolatos következtetéseivel érdemelte ki a legtöbb figyelmet. Ezért érdemes itt is röviden összefoglalni. Herzberg (1966) megkülönböztet kétféle szükségletet: Az egyik a Maslow által megfogalmazott önmegvalósítás szükségletével rokon, a másik pedig az embereknek abból a vágyából fakad, hogy a fájdalmat elkerüljék. Míg az előbbi szükségletek az úgynevezett motivátorok (mint pl. a teljesítmény, az elismerés, a felelősség, az előrejutás) a munkához közvetlenül kapcsolódó eseményeken keresztül érhetőek el, addig a szükségletek másik csoportja melyek Herzberg higiénés tényezőknek nevezett inkább a munka körülményeivel áll összefüggésben. A motivátorok és a higiéniafaktorok feltételezett függetlenségét sokan vitatják, és az elméletnek valóban kevés tapasztalati háttere van. Hunt, J. W.: Cél motiváció elmélet Elemélete szerint az embert alábbi fő célok (és a hozzájuk tartozó al-célok) vezérlik: Komfort, anyagi jólét: életszínvonalat biztosító anyagi javak (pénz) megszerzésének és stresszteli szituációk kerülésének igénye. - Strukturáltság - Kapcsolat - Elismertség - Hatalom - Autonómia, kreativitás, fejlődés Ezek a motiváló célok nem hierarchikus, hanem dinamikus struktúrában hatnak: motiváló erejük más célokkal való összefüggésben változhat az élethelyzettől, életkortól függően. 13

14 Maslow szükséglethierarchia Herzberg kéttényezős elmélete Alderfer McClelland Hunt Önmegvalósítás A munka tartalma Elismerés motiváto rok felelősség, előmenetel, fejlődés Fejlődés Teljesítményszükséglet Teljesítmény (belső) magasabb rendű szükséglete k Szeretet (valahová tartozás, társas kapcsolat) higiéniás tényezők Teljesítmény, elismertség A személyközi kapcsolatok minősége munkatársak kal, beosztottakka l és főnökökkel Kapcsolat Hatalmi szükséglet Kapcsolat szükséglet Hatalom Elismertség Kapcsolat alacsonyabb rendű szükséglete k Biztonság Fiziológiai (külső) Munka biztonsága Munkafeltéte lek, Létezés Strukturáltság Komfort fizetés 14

15 1.3.2 Eszközelméletek Amikor eldöntjük, hogy érdemes-e erőfeszítést tennünk egy feladat megoldása érdekébent, többnyire felvillan bennük a kérdés: mire jó ez nekem?. Többnyire akkor teszünk meg valamit, ha az általunk fontosnak tartott eredményre vezet. Ez a gondolatmenet az alapja az eszköz-elméleteknek (Instrumentality Theories). A gondolkodás jelentőségét hangsúlyozzák ezek az elméletek: az emberek meggondolják, bedobják-e magukat az adott cél elérésének érdekében (mérlegelik, eszközként szolgál-e kérdéses tevékenység egy általuk értékelt kiment eléréséhez.). Az eszközelméletek első munkapszichológiai jellegű megfogalmazása Georgopoulos és munkatársai (1957) nevéhez fűződik, és az út-cél elmélet nevet kapta. Mint írták: ha a dolgozók látják, hogy a jó teljesítmény elvezet a személyes céljaikhoz, akkor törekedni fognak a nagyobb teljesítményre. Ha viszont úgy látják, hogy a személyes céljaik elérése inkább gyengébb teljesítmény útján érhető el, akkor az eredmény rosszabb teljesítmény lesz. Porter és Lawler modellje Ez a modell a motiváció mellett a teljesítményre hatással lévő egyéb tényezőket is figyelembe vesz: - A jutalom értéke: Az emberek azt remélik, hogy munkájuk eredményeként hozzájutnak valamihez, amit értékelnek: minél inkább vágynak valamire, annál nagyobb értéket tulajdonítanak neki. - Az erőfeszítés nyomán elért jutalom szubjektív valószínűsége. - Erőfeszítés: Ez azt jelenti, mennyi energiát fektet az ember a tevékenységbe. - Képességek és személyiségjegyek: A modell szerint az erőfeszítés nem közvetlenül határozza meg a teljesítményt, hanem az egyéni tulajdonságokon (intelligencia, tudás, képzettség, személyiség stb.) keresztül. - Szerepészlelés: Az, hogy ki hogyan látja a munkában betöltött szerepét, ugyancsak befolyásolja a teljesítményét. - Teljesítmény: A teljesítményt tehát az erőfeszítés, az egyéni tulajdonságok és a szerepészlelés együtt határozzák meg. - Jutalom: Belső jutalom például e teljesítmény érzete, a felelősségérzet, az elismertség érzete. Külsőjutalom például a fizetés, a munkafeltételek. Mindkettőre szükség van, bár a belső jutalom nagyobb valószínűséggel vezet el a munkával való elégedettséghez. - A jutalom igazságos mértékének érzete: Az emberek érzik, mennyi erőfeszítésért mennyi jutalom jár nekik. - Elégedettség: Ez nem annyira motiváció, mint inkább attitűd jellegű fogalom: az egyén belső állapota. Az egyén akkor elégedett, ha a tényleges jutalom legalább akkora, mint a jutalom igazságos mértékének érzete. 15

16 1.3.3 Méltányosságelmélet A méltányosságelméletet Festinger (1957) kognitív disszonancia elméletének munkalélektani változata. Festinger teóriája feltételezi, hogy létezik egy hajtóerő, amely a kognitív konzisztencia felé irányul, azaz két egymással inkonzisztens ( össze nem férő ) viselkedés vagy vélekedés kényelmetlen helyzetet hoz létre, amely az embert arra motiválja, hogy kiküszöbölje az inkonzisztenciát, és harmóniát hozzon létre. Ezt az inkonzisztencia által keltett kényelmetlenséget (feszültséget) hívják kognitív disszonanciának. A méltányosságelmélet Adams-féle (1965) változata szerint a dolgozó a befektetett energia és a valószínű személyes eredmény arányát mérlegeli, méghozzá elsődlegesen úgy, hogy az általa fontosnak tartott személyek hasonló arányához viszonyítja. Ha úgy találja, hogy az ő aránya hasonló a többiek arányához, akkor méltányosnak érzi a helyzetet, nem érez feszültséget. Ha lényeges eltérést észlel, feszültséget érez, és motiválva lesz arra, hogy ezt a feszültséget csökkentse. 2. Sportpszichológia A sportpszichológia a fizikai aktivitás lélektani hatásainak vizsgálatával foglalkozó tudomány. Többféle szempont alapján definiálják a sportpszichológiát. Az egyik, hogy a testgyakorlás milyen hatással van az azt végzők személyiségére. Például a testnevelésóra fizikai terhelése milyen befolyással van a tanulók személyiségének fejlődésére. Itt a hangsúly a testi-lelki jóllét megszerzésére és fenntartására irányul. Ezen a szemponton belül a másik dimenzió éppen a teljesítmény fokozására, a minél jobb eredmény elérésére törekvő sportoló professzionális segítését tőzi ki céljául. Ebben az esetben a hangsúly nem az egészségen, hanem a csúcsteljesítmény elérésén van. A másik megközelítés a sportpszichológiát elméleti és gyakorlati (alkalmazott) területekre osztja 2.1 Énfogalom Egyes pszichológusok szerint az énfogalom az énképpel azonos. Más szerzők úgy vélik, hogy a selfnek két összetevője van: az énfogalom, mely a magunkról való ismereteinket foglalja magában, illetve az önértékelés, amely az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeinket reprezentálja. Az én keletkezése a pszichoanalízis szerint a gyermeknek a szülői környezettel való feltételezett konfliktusa, az ellenkező nemű szülő iránt érzett nemi vágy miatti féltékenységi dráma következménye. Freud énnel kapcsolatos elmélete a későbbi követői számára sem elfogadható. Abban egyetértenek, hogy a korai tapasztalatok nagy hatással vannak a személyiség alakulására, illetve, hogy konfliktusok rejlenek a személyiség működésében, azonban amikor Freud 16

17 passzív én -ről beszél, azt sokan kritikával fogadták. Az énpszichológia szerint az én részt vesz az alkalmazkodás folyamatában. E felfogás szerint az alkalmazkodás és az azt végrehajtó tudatos folyamatok sokkal fontosabb szerepet játszanak a személyiség fejlődésében, mint a tudattalan viselkedés. Hartmann (1964) szerint az én egyszerre két szerepet tölt be: egyfelől csökkenti az ösztön és a felettes én, valamint az ösztön és a külvilág közötti konfliktusokat, másfelől kognitív folyamatai révén a környezethez való alkalmazkodást teszi lehetővé. Úgy vélte, hogy az én kétféle üzemmódban teljesít. Amikor az én a konfliktusokat csökkenti, akkor a személyiség konfliktusos szférájában tevékenykedik. Amikor az alkalmazkodást segíti, akkor a konfliktusmentes szférájában működik. Hasonlóan Freudhoz, Hartmann azt állítja, hogy az én és az ösztön közös biológiai forrásból táplálkozik. Így az én mindvégig kapcsolatban marad az iddel (ösztönénnel) az élet folyamán. Az énnek ez a része működik a konfliktusos szférában, és ez próbálja meg kielégíteni az ösztön szükségleteit. Az én másik része önállóbban fejlődik és a konfliktusmentes szférában a saját céljai érdekében tevékenykedik. Hartmann az énnel kapcsolatosan kétféle autonómiáról beszélt. Az elsődleges énautonómia azt jelenti, hogy az énfolyamatok már a születéstől fogva az idtől függetlenül léteznek. Ez azt jelenti, hogy az énfolyamatok (kognitív folyamatok) mint például a gondolkodás, a képzelet stb. közvetlenül is kielégüléshez vezethetnek. Ez alapján a kompetencia érzése önmagában is jutalmazó jellegű. Gyakorlással, tapasztalatszerzéssel az énfunkciók egyre használhatóbakká vállnak és hatékonyabb alkalmazkodást tesznek, lehetővé. A másodlagos énautonómia azt jelenti, hogy a korábban használt énfunkció az eredeti cél elérése után is működtethető marad. Ha például valaki testsúlycsökkentés céljából testmozgást végez és a tervezett kilók leadása után a testmozgást továbbfolytatja, mert a mozgást önmagában élvezetesnek találja, akkor a viselkedés ebben az esetben önmaga céljává alakult. Az effektancia motívum arra ösztönöz, hogy hatást gyakoroljunk a környezetünkre. Szerinte az effektancia motívum alapvető jelentőségő, és gyermekkorban az én energiáinak legfőbb levezetési módja. Ez a motívum fokozatosan alakul át az összetettebb kompetencia motívummá, mely arra ösztönöz, hogy hatékonyabban bánjunk a környezetünkkel. Valószínűleg ez utóbbi képezi az alkalmazkodó énműködés alapját. A kompetencia motívum lehetőségei határtalanok, hiszen mindig új és új készségeket lehet tanulni, illetve a régieket magasabb szintre emelni. White úgy vélte, hogy lényeges különbség van a célok elérése és a kompetencia motívum kielégítése között. A cél elérése kielégíti ugyan a cél elérésére vonatkozó késztetést, de nem biztos, hogy maga a cél szerepet kap a kompetenciaszükségletben. Ha például olyan versenyen érünk el jó eredményt, amelyet nem tartunk fontosnak, akkor a jó eredménytől nem fogjuk magunkat kompetensebbnek érezni. A gyermeki viselkedésben is felfedezhetjük az effektancia és a kompetencia motívum kifejeződését. Az a csecsemő, aki az ágya felett függő csörgőket megütve érzékelhető bizonyítékot szerez arra vonatkozóan, hogy a létrejött hangokat ı produkálta, szemmel láthatóan örömét leli a cselekvésben. Azok a cselekvések, mellyel a gyermek hatást gyakorol a környezetére, alkalmas az effektancia motívum kielégítésére. A tárgyak dobálása, de a sírás is alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet magára a csecsemő, és ezzel befolyásolja (manipulálja) a környezetét. A mozgásfejlődés későbbi szakaszában, a felállás gyakorlása során a csecsemő a kiságy rácsaiba kapaszkodva folyamatosan próbálgatja felhúzni magát álló helyzetbe. Sok időbe kerül, amíg sikerül a mutatvány. Azonban 17

18 az álló helyzetbe kerülés az instabil egyensúly miatt nemcsak bizonytalanságérzéssel jár, hanem nyilvánvaló örömmel is, amit a baba, nevetéssel és kiáltással ad hírül. Jó érzéssel tölti el, hogy uralja környezetét, egyre hozzáértőbben bánik vele. Az az érzés, hogy én csinálom, én egyedül rendkívüli jelentőséggel bír a későbbi viselkedésre. Jól ismerjük ezt az érzést, amikor mozgást vagy mozdulatot tanulunk és a sok sikertelen kísérlet végén egyszer csak ráérzünk a mozgásra. A humanisztikus pszichológiában énnek nevezzük az önmagunkról való tapasztalatok, ismeretek rendszerét, a testünkről, képességeinkről, élményeinkről megőrzött tudást. Ez teszi lehetővé, hogy elkülönítsük magunkat a környezetünktől és képesek legyünk szabályozni a helyzetek megoldására fordított erőfeszítéseinket. Az emberek úgy szeretnének viselkedni, hogy az összeegyeztethető legyen énképükkel. Az a személy, aki erősnek és kompetensnek érzi magát, egészen másképp látja a világot és másképpen is viselkedik benne, mint az, aki gyengének és elesettnek véli magát. Az énfogalommal nem konzisztens élmények veszélyt jelentenek, ezért tudatba kerülésük gátlás alá kerül. Akinek az énfogalma nem egyezik meg a személyes érzéseivel és tapasztalataival, védenie kell magát az igazságtól, mert az szorongást okoz számára. Ha az eltérés túlságosan nagy, az elhárítás összeomlik, súlyos szorongás és emocionális zavar lép fel. Az én jól fejlett védekező funkcióval rendelkezik, ezt a tulajdonságegyüttest hívjuk elhárító mechanizmusoknak. A jól alkalmazkodó személy énfogalma összhangban van gondolataival és cselekedeteivel, énképe nem túl merev, új tapasztalatok és gondolatok beépítésével változni képes. 2.2 Az én fejlődése Az én fejlődésével kapcsolatos megfigyelések és elméleti paradigmák négy egymással összefüggő lényegi problémához kapcsolódnak: 1. Milyen belső vagy külső (szociális) hatások nyomában alakul ki az éntudat, az én és az énkép elkülönülése? Milyen fejlődési fázisokon keresztül alakul ki önmagunkról, lelki funkcióinkról alkotott képünk? 2. A formálódó én vagy az énre vonatkozó reflexió jellege, a kognitív vagy affektív elemek meghatározó szerepe, az énkép és az önértékelés kapcsolata. 3. Az én kontinuitásának és változásának mértéke. 4. Mi vezérli az én változásait? Vannak-e az én egyéni fejlődésének univerzális elemei, amennyiben igen, milyen eredetűek ezek? Van-e az énfejlődésnek univerzális célja, és ha van, honnan származik? A gyermek kezdetben nem tudja önmagát másoktól megkülönböztetni, bár tudja, hogy léteznek mások, de a másik személyt vázlatoknak képzeli. A későbbi kognitív fejlődés lehetőséget biztosít arra, hogy megértse a gyermek: mások ugyanúgy rendelkeznek önmagukról alkotott képpel. A későbbi fejlődés során saját énképét vetíti bele másokéba, illetve az utánzás révén ő maga is beépíti saját énképébe mások tapasztalatait. 18

19 2.3 Az énkép fejlődése Minthogy maga az egyén is változik az ontogenezis folyamán, az önmagáról alkotott kép tartalmi jegyeiben is módosul. A csecsemő számára nincs én és nem én. Az első hónapokban az egyetemes én" zűrzavaros világában él. A kialakult tárgy- és térészlelés differenciálja a saját testélményt. Kéthónapos kortól az alkalmazkodási folyamat részeként megjelennek a feltételes reflexek. Négyhónapos kor környékén a manipulatív képességek fejlődésével a környezetből jövő információk elválnak a saját testen érzékelt impulzusoktól. A belső szükségletekből eredő és a külvilág ingerhatásaira meginduló tájékozódási és feladatmegoldó szenzomotoros műveletek, alkalmazkodó próbálkozások jó ideig nem tudatosak. A tudatosulás és az énkép kialakulása szorosan összefügg a kisgyermek értelmi fejlődésével. Az énkép kialakulásának azért nélkülözhetetlen eszköze a tudatosulás, mert az énkép az egyén természeti és társadalmi környezetében kifejtett akcióinak, teljesítményeinek, szerepének, valamint mások róla alkotott és általa felfogott véleményének tudati tükröződése. Az óvodáskor utánzó és szerepjátékai további alkalmat adnak a gyermek önmaga és a mások közti különbségtételre. Az iskoláskor során lezajló fejlődésnek egyszerre oka és okozata a gyermek kortársai körében eltöltött idı növekedése. A kortársakkal átélt új élmények új kognitív és szociális készségek elsajátítására sarkallják a gyermekeket. A családban kialakult énképük szembekerül az új helyzetekben megmutatkozó másik énképpel és ez belső konfliktushoz vezethet. Előfordulhat, hogy a kistestvérre vigyázó gyermek, az osztály legjobb sportolója és a szünetben zajló verekedések főszereplője ugyanaz a személy. A prepubertás testi és értelmi változásai az énképre is jelentős hatást gyakorolnak. Az énkép elvontabb és differenciáltabb formája a prepubertáskor testi és kognitív változásaival az alkalmazkodás egyik kulcstényezője. A kognitív folyamatok és (különösen az absztrakciós képesség fejlődésével) a pszichés folyamatok egymásra hatása valósul meg a gyermek tudatában, mely a megerősítések során személyiségjellemzőkké alakul. Az alakváltozás megindulása, az ennek észlelése és értékelése közötti idő kritikus időszak, hiszen az énkép látens alakulásáról van szó. A pillanatnyi szorongás emelkedését erre az időszakra tehetjük. A pillanatnyi szorongás személyiségbe integrálódása a gyermek azon képességétől függ, hogy a megváltozott külső és belső tulajdonságait mennyire képes hatékonyan elfogadtatni a környezetével; mennyire tudja a belső folyamatok és a megváltozott követelmények okozta bizonytalan énállapotot egyensúlyba hozni; milyen gyorsan és sikeresen tud alkalmazkodni. Az igazán hatékony gyermekek képesek az osztály egy részét befolyásolni, mintegy a közösség természetes vezérévé válnak. A szavuk döntő, a véleményüket elfogadják a többiek és ez további megerősítést jelent arra vonatkozóan, hogy képesek az adott helyzetben a legjobbat nyújtani, és sikerrel megoldani a problémákat. A hormonrendszer fejlődése a nemek közötti különbségeket hozza létre. A lányok progresszív hossz- és tömegnövekedése a fiúk esetében néhány éves eltolódással jelentkezik. A lányok nagyobb figyelmet kezdenek fordítani a külsejükre, alakuló nőiességükre, és jobban ismerik önmagukat, mint a velük egykorú fiúk. A lányok önjellemzéséből kitűnik, hogy eljutottak a nagy fordulóponthoz, a második alakváltozáshoz. Több időt töltenek a tükör előtt, nézegetik magukat, testük formaváltozásait, és mind több reflexiót főznek az önmagukról szerzett 19

20 tájékozódáshoz. A fiúk csak éves korban érik el az önjellemzésnek azt a szintjét, amelyre a lányok már éves korban eljutnak. A fiúk testi énképét leginkább a testmagasság és a testtömeg arányának változása befolyásolja, az azonos életkorú lányokétól való eltérése komoly belső problémát okoz. Ugyanakkor mindkét nemre jellemző a nagyfokú fizikai aktivitás és mozgásigény. Értelmi téren e korszakban jut el a gyermek az intuitív és konkrét műveleti gondolkodás szintjéről a fogalmi gondolkodás szintjére. A gyermekek szociális viszonyulásában igen fontos változás, hogy kevésbé tartanak igényt a szülők gyámolítására, figyelmük fokozatosan kifelé irányul (extroverzió). A pubertáskorú gyermek extrovertált beállítódásában és szüntelen aktivitásában nem ér rá önvizsgálatra vagy az önmagáról való reflexiókra; fokozódik az önérvényesítésre való törekvése; teljesítményei fokozzák önbizalmát, növelik önérzetét. Különösen fontossá válik a társak között elfoglalt helye, és erőfeszítéseket tesz önértékelése pozitív fenntartására. A lelki egészség szempontjából fontos a biztos önértékelés. A gyermek elfogadását, a korlátok világos meghatározását és az egyéniség tiszteletét hangsúlyozó családi és iskolai légkör vezet a legnagyobb valószínűséggel a szilárd önbecsüléshez. A konfliktusokkal terhelt társas élet problémáinak megoldása a korábban megszerzett kompetenciák alkalmazásának hatékonyságán múlik. Az a személy, akinek optimális a szorongási szintje (önszabályozás), kedvező az önértékelése és megfelelő az aktivitása, kompetensnek érzi magát a mindennapi életben és a problémákat nagyobb hatékonysággal tudja leküzdeni. A biztonságos önazonosság érzésének kialakításához a serdülőknek mind az egyéni, mind a társadalmi szférában helyre kell tenni" identitásukat. Azoknak a serdülőknek, akik viszonylag gyorsan elérnek egy biztonságos identitásérzést, nagyobb esélyük van arra, hogy különösebb pszichológiai probléma nélkül alakul a további életük. A felnőttséghez vezető bio-pszicho-szociális átmenet diszharmonikus állapotokkal terhelt, azonban a legtöbb esetben a serdülők sikeresen veszik az akadályokat, és a folyamatos küzdelem során kikristályosodnak az életcélok, kialakulnak az életvezetési stratégiák és a fiatal felnőtt az önmegvalósítás útjára lép. 2.4 Szocializáció A hagyományokban gyökerező társadalomban az egyén pszichikai képességei és vágyai nagyjából egybeestek társadalmi lehetőségeivel. A társadalmi struktúrából fakadóan az egyéni lét többnyire alternatíva nélküli volt, az egyén a társadalom nyújtotta lehetőséget szükségszerű tényként fogadta el. Az előre gyártott identitásprogramoktól csak az a személy térhetett el, aki vállalta a környezetével való szembefordulást. Az identitás kérdése a modern társadalomban vált tömeges mérető problémává, amikor az egyéni élet elveszítette a hagyományokban gyökerező alapját. Az individuum egyre többször találta magát bizonytalan helyzetekben, egymásnak ellentmondó alternatívák között. Ennek megfelelően a Ki vagyok én? kérdését ma már nem csak a deviáns magatartású személyek teszik fel, a probléma a hétköznapi élet szerves részévé vált. Érthető módon a téma a pszichológia, a szociálpszichológia, az antropológia és a szociológia érdeklődési körében is megtalálható. Az identitás 20

21 azonosságtudat, annak tudatosítása, hogy ki és mi vagyok, sőt először is, hogy én én vagyok. Az identitás kialakítása társadalomtudományi értelemben nem magányos spekuláció eredménye, hanem a szocializációs folyamat társadalmi terméke. Az egyének a társas interakciók során, mások reakcióit megtapasztalva ébrednek saját létük tudatára, s ezekből a tapasztalatokból építik fel énjüket. Az így létrejövő identitás, különböző, gyakran egymásnak is ellentmondó elemeket foglal magában, a koherencia kialakítása komoly erőfeszítéseket igényel. A szocializáció a szociológia és a pszichológia tudománya által egyaránt használt fogalma, azon az empirikus megfigyelésen alapul, hogy tartós, intenzív, emberi kapcsolatok hiányában a csecsemők, kisgyermekek nem fejlődnek teljes mértékben emberi személyiséggé és nem képesek felnőtt-korukban a társadalmi életben részt venni. A szocializációt többféleképpen definiálhatjuk: Az a folyamat, amely során az emberi személyiség kialakul; a gyerekek megtanulják, hogy hogyan lehetnek társadalmuk hasznos tagjai, hogyan kell a társadalomban élniük, azaz elsajátítják a környező társadalom kultúráját, normáit, értékeit. A szocializációval összefüggő fogalom az internalizálás, amely azt a folyamatot jelenti, hogy az egyén olyan mértékben sajátít el, teszi magáévá az értékeket, normákat, hogy akkor is azoknak megfelelően viselkedik, ha nem számít külső, negatív szankcióra, más szóval, ha valaki belső meggyőződésből viselkedik a normáknak megfelelően, mert a normakövető viselkedést igen értékesnek tartja. 2.5 Hátrányos személyiségvonások A sportkarrier folyamán több olyan kiválasztódási fázis van, amelyekben a nem eléggé differenciált személyiségek lemorzsolódnak. Néha a sportágválasztásban eleve a személyiségzavar kompenzációjának sajátos motívuma játssza a főszerepet. Ilyenkor viszonylag szűk bázisú, átmeneti egyensúly jön létre, amely könnyen dekompenzálódik a kudarcok, nehézségek hatására. Máskor a sportéletmód terheit a személyiség még bírja de egyéb járulékos terhek már dekompenzálják. Ezeknek a sportolóknak törik meg a karrierje a szülők válása, költözése, vagy egy családtag súlyos betegsége esetén. A személyiségproblémákat a sportkarrier szokásos forgatókönyve szinte törvényszerűen generálja. A gyermekkorban, vagy korai serdülőkorban nagy intenzitással végzett sportfelkészülés olyan életmóddal jár, amely a személyiség pszichológiai érését gyakran késlelteti. Mint ilyent, Begel foglalkozási szindrómának nevezi ezt a problémás személyiséget, ami abból adódik, hogy egy adott életszakaszban, amikor az egyén még nincs erre felkészülve, a sportoló nagy társadalmi nyomásnak van kitéve. A profi sportoló nem élheti át azt a felkészülési fázist, amit más fiatal szakemberek az inasság éveiben. Az életszakaszok ilyetén besűrítése túlterhelő lehet a személyiség számára. 21

22 2.5.1 A nárcisztikus személyiség A pszichoszociális fejlődés bizonyos szakaszaiban a nárcizmus normálisnak, a fejlődés részének tekinthető. Ilyen a csecsemőkorban jelentkező ún. primer nárcizmus, amikor a kisgyermek az egész világot saját testi szükségletein keresztül éli meg; a nárcizmus megfigyelhető serdülőknél is, amikor az egyik legfontosabb életkori feladat, a test birtokba vétele zajlik. Későbbi életkorokban azonban, amikor már ún. szekunder nárcizmusról beszélünk, az önimádat kóros karakterként értékelhető. A sportolók kóros nárcizmusának kialakulásában és rögzülésében nagy szerepe van a szülői viszonyulásoknak, valamint a társadalmi hatásoknak. A gyermekkori élmények és a környezeti hatások következményeként a fiatal sportolók grandiózus énképet alakítanak ki, melyet aztán különböző hárítási módok segítségével tartanak fenn. Identitás projektnek nevezi az analitikus irodalom azt a folyamatot, melynek során a test, a külső valamilyen alakítása hozza létre a személyiség önazonosságát. A pszichoanalitikus elmélet szerint a pszichoszociális fejlődés korai szakaszában az én mindenekelőtt testi én. Az ego alakulásának ebben az életszakaszban két fő forrása az anya képének introjekciója, és a saját test libidinózus impulzusai. Az énkép és az önértékelés alakulását nagymértékben meghatározza, mennyire tudja az anya felismerni és kielégíteni a csecsemő szükségleteit. A következő szenzitív periódus a pubertás és serdülőkor, amikor, a versenyzést korán elkezdő gyermekek, többnyire a szülők hatására irreális énképet alakítanak ki. Olyan tehetségesnek hiszik magukat, hogy már a felnőttekhez mérik képességeiket; ezt a hitüket a szülők támogatják, mert saját ambíciójuktól hajtva élsportolót akarnak nevelni gyermekükből. Előfordulhat, hogy pályájuk kezdeti szakaszán nem ismerik meg a kudarcot, különösen, ha edzőjük nem fordít gondot arra, hogy időben szerepeltesse őket a korosztályos nemzetközi versenyeken. Az élsportoló ideállá válik, nemcsak testi képességei miatt, hanem azért is, mert az általa elért sikerek hírnevet, közismertséget, vagyont biztosítanak számára, melyek a nyugati individualista társadalomban fontos értékeknek számítanak. A társadalom ezért hajlamos imádni a hősöket, kudarc esetén pedig elítélni, vagy mellőzni őket. Következésképpen a sportoló identitás érzése megalapozatlan, ingatag, külső körülmények függvénye lesz; egyes szakemberek ezt a jelenséget üres identitásnak nevezik. A dicsőítéshez alkalmazkodva a sportoló személyisége egyre grandiózusabb, a degradáláshoz alkalmazkodva viszont egyre bizonytalanabb lesz A kényszeres személyiség A sportolói viselkedés sokszor nagymértékben hasonlít a mentális zavarokra, ezért sokszor nehéz meghúzni a határt normális viselkedés és betegség között. Kiemelkedő sikereket elérni, saját testét a teljes engedelmességig formálni, fejleszteni csak az tudja, aki képes nap, mint nap, kérlelhetetlen következetességgel, perfekcionizmussal újra és újra gyakorolni egy adott mozdulatsort. A kényszeres karakter tehát alapvetően 22

23 velejárója az élsportolói létnek. A pszichiátriai diagnosztika szerint, ha valaki naponta legalább egy órán át kényszeres cselekvést folytat, kényszerbetegséget állapíthatunk meg esetében. A szélsőséges társadalmi fel és leértékelés miatt a sportoló folyamatos csúcsteljesítményre van ítélve, különben azonnal leírják, behelyettesítik mással. Ez a maximális elvárás nagyon nyomasztó, és extrém szorongásokat mozgósít. A szorongások okozta feszültség kezelése a sportoló személyiségének integráltságától függően igen sokféle. Babonás viselkedést, szokást alakíthatnak ki, amely odáig fokozódhat, hogy a kényszeres viselkedés uralja az életüket. A szorongást csökkentő rítusok legenyhébb változatát képezik a babonák, melyek lehetnek bizonyos bemelegítési szokások, vagy szerencsét hozó ruhadarabok viselete. A sportoló tudatában van, hogy viselkedése irracionális, és nincs reális hatással teljesítményére, mégsem mond le róla. Ennél kifejezettebb szorongást, csak hosszan tartó cselekvéses rituális képes oldani: rendezgetés, tárgyak ellenőrzése. A cselekvéses szertartások mellett megjelennek a gondolati rituálék is, mint vallásos szövegek mormolása, fohászkodás, varázsszavak ismétlése, melyekkel megnyugtatják magukat. A kényszerbetegség és a kényszeres személyiségzavar között a vonások kiélezettsége, a tünetek hangsúlyozottsága alapján teszünk különbséget. Mindenképpen klinikai figyelmet, és kezelést igényel. A sportoló életét igen magas elvárásoknak való megfelelés irányítja, amit szigorú felettesénje szabályoz. Tökéletességre törekvése folytonosan elégedetlenné teszi önmagával, aminek eredménye lehet a túledzés, kimerülés, és egyéb szövődmények. Munkamániásként éli az életét, ennek köszönhetően társas kapcsolatai beszűkülnek, elmagányosodik Borderline személyiség Sportolók között igen sok a kiszámíthatatlan ember, aki hirtelen kiemelkedően teljesít, máskor váratlanul alulteljesít. Egy egy kiemelkedő teljesítménnyel is élre lehet kerülni, akkor is, ha valaki évekig nem produkált semmit. Ilyenkor szétválasztják az edzéseken zajló munkát a versenyteljesítménytől, mintha a kettő nem is függne össze, misztifikálva a versenyek hangulatát. A határeseti személyiség legfőbb jellemzője a változékonyság cselekvésben, ítéletekben, hangulatban. Az ilyen sportoló unja a monoton edzésmunkát, szenved attól, hogy megszokott közegben, ismétlődő munkát végezzen. Ugyanakkor versenyhelyzetben, új ingerek között, szárnyal, kiemelkedőt produkál. Vakmerőségeket tesz, vállalja a veszélyt, előszeretettel választ veszélyes sportokat. Az önmagára figyelés nem jellemzi, ezért gyakran megsérül. Érthetetlenül eltűnik hetekre, majd feltűnik, mintha mi sem történt volna. A borderline személyiségzavar jellemző vonásai: 1. Kiszámíthatatlan, kapkodó viselkedés; 2. Váratlan indulatkitörések, agresszivitás; 3. Nehezen alkalmazkodik, felszínesen kötődik; 4. Az egyhangúságot unja, szenved tőle; 5. Érzései, hangulatai változékonyak; 6. A feszültséget nehezen viseli; 7. Nagy függési igény; 8. Bizonytalan önértékelés, vágyik az elismerésre; 9. Nehezen kontrollálható szorongás; 10. Nehezen 23