Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés"

Átírás

1 Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Budapest, július

2 A teljesítményértékelés elméleti háttere

3 A szervezet jellemzője Minden szervezettel szemben alapkövetelmény, hogy működése az eredményességen túl hatékony is legyen. Ennek érdekében: 1.) a megfelelő ember; 2.) a megfelelő helyen; 3.) a megfelelő időben; 4.) a megfelelő felkészültséggel 5.) a megfelelő motiváltsággal jelen kell, hogy legyen.

4 Minden szervezettel szemben alapkövetelmény, hogy működése az eredményességen túl hatékony is legyen. Mi szükséges ehhez? Ehhez elsősorban világos stratégiát, elérhető célokat kell megfogalmazni, majd a célokat megfelelő módon szintekre kell bontani és a megvalósulás mértékét folyamatosan nyomon kell követni. Ezt követően a stratégiához és a meglévő infrastruktúrához alkalmazkodva megfelelő folyamatokat kell kialakítani, és a folyamatok működését állandóan nyomon kell követni. A kialakított működés természetes velejárója a folyamatos változás, a változó környezethez és követelményekhez való alkalmazkodás, amelyet részben a szervezettől független, külső körülmények, részben belső változások indukálnak. A változások következtében minden szervezetnél merül fel igény racionalizálásra, a kialakított működés átvizsgálására, jobbítására.

5 A teljesítményértékelésről A munkatársak alapvető igényei közé tarozik a teljesítményükről szóló rendszeres visszajelzés. A teljesítményértékelés két formáját szokták megkülönböztetni: a formális és informális. A formális értékelés olyan, a szervezet által kifejlesztett rendszer, amelynek a segítségével rendszeresen, szisztematikusan értékelik a munkatársak teljesítményét. A rendszer magába foglalja, hogy: - mit értékeljen; - melyik értékelési eljárást alkalmazza; - ki és hogyan ismertesse az értékelési eredményeket. A formális értékelés lehetőséget nyújt a munkatartalom, a kimenetek felülvizsgálatára amit a megfigyelt időszak alatt elértek és megegyeznek a jövőbeli célokban.

6 A teljesítményértékelésről Az informális értékelés rövid időn belüli (azonnali) visszacsatolás, olyan módon, ahogy a vezető igénye és tapasztalata szerint kívánatos. Miért van szükség formális értékelési sémára? Az informális értékelés önmagában nem elegendő. Indok: - nem tudatosan végzett vagy rosszul végrehajtott; - bármilyen jól végzett, nem képes teljes körűen a szervezeti igényeket magába foglalni.

7 A teljesítményértékeléssel elérhető célok A jó értékelési rendszer alapvető célja a teljesítmény megerősítése, ami hozzájárul: - egyéni fejlesztési célok megállapításához; - egyéni erőfeszítés ösztönzéséhez és jutalmazásához; - a munkatárs helyzetének és fejlődésének megismeréséhez; - információ a munkaerő-tervezéshez, - információ a karriercélokhoz; - információ az utánpótlás tervezéshez; - munkaköri leírások és munkacélok áttekintéséhez és felülvizsgálatához.

8 A teljesítményértékeléssel elérhető célok A teljesítményértékelés kommunikációs csatornát biztosít a munkatárs és a szervezet (értékelő és értékelt) között, segítve annak tisztázását, hogy mit várnak el egymástól. A teljesítmény megítéléshez lényeges, hogy pontos mérőszámaink legyenek.

9 A teljesítményértékelő rendszerek A legtöbb teljesítményértékelő rendszert az egyéni teljesítmény mérésre hozták létre. Az egyéni teljesítmény szintjén elsősorban a következőket mérhetjük: 1.) munkakörhöz kapcsolódó tulajdonságok; 2.) munkakörhöz kapcsolódó magatartások, tevékenységek; 3.) munkakörhöz kapcsolódó eredmények, kimenetek.

10 A teljesítményértékelő rendszerek A vizsgálatok szintje és tárgya szerinti (két dimenzió) kombinációjából a következő lehetőségek adódnak: 1.) egyéni tulajdonságok, személyiségjellemzők; 2.) egyéni magatartás, tevékenység; 3.) egyéni feladat eredménye, kimenetek; 4.) szervezeti egység szintű eredmények, kimenetek; 5.) szervezeti szintű eredmények, kimenetek.

11 Lépések a bevezetéshez A teljesítményértékelés bevezetésének a legfontosabb kérdései: 1.) Mit értékeljünk? 2.) Milyen magatartást, munkaköri követelményt? 3.) Ki értékeljen? 4.) Milyen gyakran értékeljen? 5.) Hogyan beszéljük meg az értékelési eredményeket?

12 Lépések a bevezetéshez A bevezetés során a tervezés végrehajtás - mérés visszacsatolás lépései mentén érdemes a működés kiépítése és nyomon követése. Mi szükséges ehhez? Meg kell határozni azt a szervezeti hátteret, ami biztosítja a teljesítményekhez, erőforrások felhasználásához kapcsolódó tervezési-, mérési és beszámolási rendszert, valamint az elemzések és értékelések elkészítését.

13 A leggyakoribb hibaforrások és problémák 1.) Az értékelő rendszer modellje nem jól felépített. 2.) Az értékeltek nem értik a rendszert. 3.) Az értékelők nem tudják használni a rendszert.

14 Az értékelő kulcsszerepe 1.)A célok elérése közös munka eredménye. 2.) A kiváló teljesítmény elérése érdekében az értékelőnek edzővé kell válnia. 3.) Folyamatos kommunikáció szükséges az értékelő és értékelt között.

15 Az értékelő kulcsszerepe A munka minősítése egyike a legnehezebb feladatoknak, hiszen a szakértelmen túl tájékozottságot, objektivitást, emberismeretet valamint empátiát is igényel. Mi szokta okozni a legnagyobb nehézséget? A legnagyobb nehézséget az értékelő szubjektivitása szokta okozni. Amennyiben a munkaköri leírások nem naprakészek, komoly problémát jelenthet, mivel alapját képezi a célkitűzésnek és értékelésnek. A teljesítményértékelés feladata nem az, hogy egész évben információt gyűjtsünk a munkatársról, majd az értékelő beszélgetésen a nyakába zúdítsuk tételesen az összes tévedését.

16 A hatékony teljesítményértékelési rendszer feltételei - Az értékelési rendszernek a munkakör-elemzésen kell alapulnia; - Inkább magatartás-alapú, mintsem tulajdonság alapú központú mérés; - Megfelelő számú értékelő; - Megfelelő gyakoriságú értékelés; - Megfelelő felkészítés az értékelőknek; - A vezetőség támogatása; - Adminisztratív hatékonyság; - Az értékelők elkötelezettsége; - A teljesítményértékelést más HR funkciókhoz kell kapcsolni.

17 Az új bázisra helyezett teljesítményértékelési rendszer Az új bázisra helyezett teljesítményértékelési rendszer alapvető célja a közszolgálati tisztviselők teljesítményének javítása révén, a munkájuk végzéséhez szükséges kompetenciák fejlesztésével a szervezet célkitűzéseinek eléréséhez hathatósan hozzájárulni, alapvető feladata pedig az értékelési tényezők, valamint a mérési és az értékelési módszerek kombinált alkalmazásával annak megállapítása, hogy a közszolgálati tisztviselő milyen mértékben és eredménnyel járult hozzá a szervezet céljainak eléréséhez. (Magyary 12.0)

18 Az új bázisra helyezett teljesítményértékelési rendszer A célkitűzés (teljesítménykövetelmények) mérés és értékelés a munkakörhöz kapcsolódó tulajdonságok; munkakörhöz kapcsolódó magatartások, tevékenységek; munkakörhöz kapcsolódó eredményeken, kimeneteken alapul; - Objektív a teljesítmény értékelése illetve mérése (mérőszámok); - Megfelelő számú értékelő; - Megfelelő gyakoriságú értékelés; - Megfelelő a felkészítése az értékelőknek; - A vezetőség támogatása; - Adminisztratív hatékonyság; - Az értékelők elkötelezettsége; - A teljesítményértékelés más HR funkcióhoz kapcsolt pl. egyéni fejlesztési célok

19 Elérhetőségeink A közszolgálati egyéni teljesítményértékeléssel (TÉR) kapcsolatosan a KIH Személyzetfejlesztési Főosztálya készséggel áll rendelkezésre és részletes tájékoztatást nyújt. Honlap: ter.info@kih.gov.hu mobil: /

20 Köszönöm a figyelmet!

AZ ÉRTÉKELŐ VEZETŐ FELADATAI A TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS FOLYAMATÁBAN. 2015. július-szeptember

AZ ÉRTÉKELŐ VEZETŐ FELADATAI A TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS FOLYAMATÁBAN. 2015. július-szeptember AZ ÉRTÉKELŐ VEZETŐ FELADATAI A TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS FOLYAMATÁBAN 2015. július-szeptember JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Mindhárom jogállásra (civil közigazgatás,

Részletesebben

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az innováció fogalma 73. lecke Az innováció fogalma

Részletesebben

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ?

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? Tohl András technikai vezető 2014. SZEPTEMBER 23. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: ellenőrzés, tanúsítás és vizsgálat Szervezet:

Részletesebben

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Project Management 2014.10.29.

Project Management 2014.10.29. Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:

Részletesebben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben 2013. Október 15. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása. Előadó: Oroszi Norbert. KÜRT Rt. Információ Menedzsment www.kurt.hu 2005 KÜRT Rt.

Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása. Előadó: Oroszi Norbert. KÜRT Rt. Információ Menedzsment www.kurt.hu 2005 KÜRT Rt. Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása Előadó: Oroszi Norbert Feladat Szolgáltatási Szint Megállapodások elkészítése egy kereskedelmi banknál Mit mond az ITIL? Cél / Vízió

Részletesebben

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj

Részletesebben

Egy csónakban evezünk

Egy csónakban evezünk MINŐSÍTÉSI TAPASZTALAT, TAPASZTAL T MINŐSÉG, MINŐSÉGI VÁLTOZTATÁS Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme 2015. július 4. Egy csónakban evezünk Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból,

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek

Részletesebben

A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása

A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása Rétháti András Célkitűzés: az utóbbi évtizedben számos országban alkalmazott 2+1 / 1+2 sávos keresztmetszetű utak hazai bevezetési lehetőségeinek,

Részletesebben

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő

Részletesebben

A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén

A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén Informatikai Oktatási Konferencia és Akadémia Nap (Budapest - 2015. február 21.) Katona Miklós főosztályvezető Képzésfejlesztési és

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális

Részletesebben

Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei

Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei Lean Academy + University of Miskolc projects Rendszerszemléletű megközelítés IPARI ALKALMAZÁS KFI PROJEKTEK GENERÁLÁSA KFI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KERETRENDSZER

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft. AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési

Részletesebben

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

STRESSZKEZELÉS A MUNKAHELYEN - MAGYARORSZÁG. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának konferenciája 2015.05.14.

STRESSZKEZELÉS A MUNKAHELYEN - MAGYARORSZÁG. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának konferenciája 2015.05.14. STRESSZKEZELÉS A MUNKAHELYEN - MAGYARORSZÁG Az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának konferenciája 2015.05.14. Stressz a lelke mindennek Kricsfalvi Péter, 2006 A stressz eredményes kezeléséhez

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus

54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus 161-06 A munkaeszközök, munkafolyamatok és az egyéni védőeszközök egészséget nem veszélyeztető és biztonságos alkalmazásával kapcsolatos A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM

Részletesebben

Szervezeti formák bemutatása

Szervezeti formák bemutatása Szervezeti formák bemutatása Szakgyógyszerész-jelöltek képzése Király Gyula Szervezet fogalma Csoportot egyének tulajdonságai és a köztük zajló interakciók hoznak létre. Szervezet: egymással összefüggő

Részletesebben

Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató

Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen

Részletesebben

Egy heti edzés leírása (5. sz. melléklet)

Egy heti edzés leírása (5. sz. melléklet) Egy heti edzés leírása (5. sz. melléklet) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Név:. EHA kód: Szak/Munkarend:.. Sportág:. Kiválasztott csapat/csoport/egyén:. A kiválasztott csoport/csapat/egyén minősítése:. Az edzés

Részletesebben

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek dr. Jagicza Ágnes, HR és szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Invitel Zrt. 2014. március 20. Tartalom 2 A HR szerepe a 21. században

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi

Részletesebben

STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON

STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON Új-Zéland geográfia és demográfia Terület: 269.057 km 2 Lakosság: 4,5 millió

Részletesebben

Tel.: (06) 78-311-122; Fax: (06) 78-312-160 SZERVEZETFEJLESZTÉS EREDMÉNYTERMÉKEK ÚTMUTATÓJA

Tel.: (06) 78-311-122; Fax: (06) 78-312-160 SZERVEZETFEJLESZTÉS EREDMÉNYTERMÉKEK ÚTMUTATÓJA KISKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1. Tel.: (06) 78-311-122; Fax: (06) 78-312-160 SZERVEZETFEJLESZTÉS EREDMÉNYTERMÉKEK ÚTMUTATÓJA ÁROP 1.A.2/A-2008-0026 1.a);

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán A lakossági épületenergetikai korszerűsités ösztönzése- alternatív példák Ausztriában és Magyarországon Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán Példák új alternatív ösztönzésről Ausztria Törvény az energiahatékonyságról

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Minta. Általános jellemzők

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Minta. Általános jellemzők A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör;

Részletesebben

Boros Beáta projektmenedzser

Boros Beáta projektmenedzser Boros Beáta projektmenedzser 2012. szeptember 1. - 2014. február 28. Után követési időszak: 2019. február 28. Pályázó: Városi Művelődési Ház és Könyvtár (4110 Biharkeresztes, Hősök tere 12.) Együttműködő

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL

Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

TERMÉK AJÁNLÁSA GO GUIDE KÉSZÜLJ FEL

TERMÉK AJÁNLÁSA GO GUIDE KÉSZÜLJ FEL TERMÉK AJÁNLÁSA GO GUIDE BEVEZETÉS TERMÉK AJÁNLÁSA MIRŐL VAN SZÓ, ÉS EZ MIÉRT FONTOS? Ahogy Bowerman is a győzelemhez szükséges előnyt kívánta megadni sportolóinak, a te feladatod sem más, mint hogy olyan

Részletesebben

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment az élelmiszergazdaságban 2015 Szeged, 2015. November 25. Dr. Kovács Sárkány Hajnalka 1/19 BEVEZETÉS Szerbia élelmiszer-biztonságra

Részletesebben

PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER

PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Vezetési módszerek, vezetési stílus 77. lecke A VEZETÉS

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Hat Szigma: szemlélet, vezetési stílus, szervezeti kultúra, módszer? Lehetőség az egészségügyi szolgáltatók fejlesztésére!?

Hat Szigma: szemlélet, vezetési stílus, szervezeti kultúra, módszer? Lehetőség az egészségügyi szolgáltatók fejlesztésére!? Hat Szigma: szemlélet, vezetési stílus, szervezeti kultúra, módszer? Lehetőség az egészségügyi szolgáltatók fejlesztésére!? Dr. Topár József BME topar@mvt.bme.hu XI.DEMIN 2011 június 2. 1 LEAN, HAT SZIGMA

Részletesebben

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés

Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Budapest, 2013. július A teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítása I. Általános leírás A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

Szeged, 2015. április 27. Szügyi György Vezérigazgató

Szeged, 2015. április 27. Szügyi György Vezérigazgató Pódiumbeszélgetések a Minőségr gről EOQ MNB KözigazgatK zigazgatási, Szolgáltat ltatási és s Terminológiai Szakbizottság g részr szére Szeged, 2015. április 27. 2 Szügyi György Vezérigazgató Interaktív

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.10 KIEMELT PROJEKT KERETÉBEN KIALAKÍTOTT INFORMATIKAI RENDSZER

A TÁMOP 3.1.10 KIEMELT PROJEKT KERETÉBEN KIALAKÍTOTT INFORMATIKAI RENDSZER KERETÉBEN KIALAKÍTOTT (TERVEZÉS ÉS MEGVALÓSULÁS; JÖVŐBENI LEHETŐSÉGEK, LEHETSÉGES KAPCSOLÓDÁSI PONTOK) ELÖLJÁRÓBAN a projektről Célok, feladatok tervezés és megvalósulás Mit? Hogyan? jövőbeni hasznosulás

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozás

Vállalkozásfinanszírozás Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben elsősorban az

Részletesebben

Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009

Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009 A MÁV ZRT. BUDAPEST FERENCVÁROS GÉPÉSZETI FŐNÖKSÉG TERÜLETÉN FELTÁRT SZENNYEZŐDÉS TÉNYFELTÁRÁSA ÉS KÁRMENTESÍTÉSE A KÁRMENTESÍTÉS HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSA ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA

Részletesebben

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés

Részletesebben

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011 Dr. Fehér Péter (pfeher@informatika.uni-corvinus.hu, http://informatika.uni-corvinus.hu) A kutatás háttere 3. éve folyó kutatás Kérd íves felmérés Papír

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center

A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center A személyiség teszttől a bónuszig Oracle HR Summit 2014.02.26 Budapest Music Center Magyarosi Dóra Fehér Csaba 45 nap Átlagosan 45 nap szükséges egy új munkatárs megtalálásához és beléptetéséhez 3 M Ft

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

Középpontban az ember

Középpontban az ember A Digitális megújulás - Magyarország középtávú IKT cselekvési terve négy intézkedési főirány mentén elemzi a jelenlegi helyzetet és fogalmazza meg a teendőket,középpontba állítva országunk lehetséges kitörési

Részletesebben

Együttműködő intelligens rendszerek az EU FOTsis projektje, USA, Ausztrália

Együttműködő intelligens rendszerek az EU FOTsis projektje, USA, Ausztrália Együttműködő intelligens rendszerek az EU FOTsis projektje, USA, Ausztrália ITS-Hungary Egyesület szakmai napja 2016. február 18. dr. habil Gulyás András ny. egyetemi docens, PTE MIK Az előadás tartalma

Részletesebben

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN HATÉKONY VEZETÉS INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN D R. F I N N A H E N R I E T T A ÉRZELMI INTELLIGENCIA G OLEMAN Csernus http://www.youtube.com/watch?v=ouy4qcvfy28 NAGY IGAZSÁGOK (?) A jó vezetői teljesítményben

Részletesebben

Növekedési Hitelprogram

Növekedési Hitelprogram Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben

ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben Schultz Péter AlphaNet Jungbauer József KELER 2006 Alphanet Computing Ltd. All rights reserved ITIL lépésről lépésre Témakörök KELER-ről

Részletesebben

A TÉR kompetencia térképében szereplő kompetenciák és kompetencia szintek fogalmi meghatározásai

A TÉR kompetencia térképében szereplő kompetenciák és kompetencia szintek fogalmi meghatározásai ÁROP 2.2.5 Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban A TÉR kompetencia térképében szereplő kompetenciák és kompetencia szintek fogalmi meghatározásai Közszolgálati egyéni teljesítményértékelés

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést

Részletesebben

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció

Részletesebben

Vezető-kiválasztás és Vezetőképzés aktualitása az ÁROP-2.2.17. Új közszolgálati életpálya c. kiemelt projekt eredményei alapján

Vezető-kiválasztás és Vezetőképzés aktualitása az ÁROP-2.2.17. Új közszolgálati életpálya c. kiemelt projekt eredményei alapján Vezető-kiválasztás és Vezetőképzés aktualitása az ÁROP-2.2.17. Új közszolgálati életpálya c. kiemelt projekt eredményei alapján dr. Sike Veronika r. alezredes Budapest, 2015-12-09 ÁROP-2.2.17 Új közszolgálati

Részletesebben

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt

Részletesebben

SW process Feladatok. SW process Feladatok

SW process Feladatok. SW process Feladatok SW process Feladatok 2009.06.11 3. Feladat Adja meg a szoftver fejlesztési folyamat ICOM modelljét! 2009.06.11 6. Feladat Nevezze meg sorrendben a CMM (Capability Maturity Model) szintjeit! 2009.06.18

Részletesebben

Az IMI használata a közbeszerzésekben. Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11.

Az IMI használata a közbeszerzésekben. Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11. Az IMI használata a közbeszerzésekben Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11. Mi az IMI? Egy többnyelvű online IT eszköz megkönnyíti a hatóságok

Részletesebben

JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S

JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. júniusi ülésére Tárgy: Siófoki

Részletesebben

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás

Részletesebben