a beiskolázási folyamat jogszabályi háttere, a beiskolázási gyakorlat történetének áttekintése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a beiskolázási folyamat jogszabályi háttere, a beiskolázási gyakorlat történetének áttekintése"

Átírás

1 Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Gyógypedagógia Intézeti Tanszék Gyógypedagógia, Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány Ez a tételsor azokra a hallgatókra érvényes, akik tanulmányaikat szeptemberében kezdték! 1. A tanulásban akadályozott gyermekek nevelési szükséglet, különleges nevelési igény a tanulónépesség meghatározása, a tanulási nehézség, zavar, akadályozottság fogalma a tanulásban akadályozottság és az enyhén értelmi fogyatékosság fogalmának viszonya a fogyatékosság humánbiológiai vonatkozásai BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TR meghatározásokkal (2004). Animula Kiadó, Budapest, Bass László (2008): Amit tudunk, és amit nem az értelmi fogyatékos emberek helyzetéről Magyarországon. Kézenfogva Alapítvány, Englbrecht, A. - Weigert, H. (1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Gaál Éva (2000): A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában In: Illyés S. (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Gordosné Szabó Anna (szerk., 2006): Gyógyító pedagógia: nevelés és terápia. Medicina Könyvkiadó, Göllesz Viktor (szerk., 1998): Gyógypedagógiai kórtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Illyés Sándor: A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Szabó Ákosné dr. (1996, 1998): Szegénység és iskola. Kor- és kórkép a tanulásban akadályozott népesség iskoláztatásáról. Trezor kiadó, 2. A beiskolázás a beiskolázási folyamat jogszabályi háttere, a beiskolázási gyakorlat történetének áttekintése

2 2 a beiskolázási folyamat pedagógiai, pszichológiai, orvosi szempontjai a komplex beiskolázási vizsgálat tükrében, történeti áttekintés a beiskolázás helyzete napjainkban, statisztikai adatok 4/2010-es (I. 19.) számú OKM rendelet a Pedagógiai Szakszolgálatok működéséről. Bánfalvy Csaba (2006): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE BGGYFK, Englbrecht, A. - Weigert, H.(1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Az évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Gaál Éva: A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Nagy Gyöngyi M.: Közoktatási intézmények és szolgáltatások a fogyatékos gyermekek számára. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Forray R. Katalin (szerk., 2000): Ciganológia - Romológia. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Meleg Csilla (szerk., 2003): Iskola és társadalom. Dialóg Campus Kiadó, Pécs. 3. A tanulásban akadályozott gyermekek intézményes nevelésének múltja, jelene, jövője hazánkban és külföldön szegregatív és integratív differenciáló megoldások a szegregált intézményhálózat kialakulása a jelenlegi intézményhálózat: általános iskola, tagozat, összevont osztály, szakiskola, gyermekotthon, kollégium, lakásotthon, lakóotthon a tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelésének hazai és külföldi tapasztalatai, jogi háttere, pedagógiai feltételei az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények és az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és feladatai az integrált oktatásban-nevelésben Bánfalvy Csaba (2008): Az integrációs cunami: tanulmányok a fogyatékos emberek iskolai és társadalmi integrációjáról. ELTE BGGYFK, Budapest,

3 3 Csányi Yvonne (2000): A speciális nevelési szükségletű gyermekek és fiatalok integrált nevelése-oktatása. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Gaál Éva (2000): A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés Sándor (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Gaál Éva (2000): Tanulásban akadályozott gyermekek szegregált és integrált nevelésének jelene és jövője. In: GYOSZE 2000/ Gordosné Szabó Anna (2000): A gyógypedagógiai iskoláztatás fejlődése. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Illyés Sándor (2000): A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, Kőpatakiné Mészáros Mária - Singer Péter (2005): Módszertani kaleidoszkóp az együttnevelés gyakorlatához. OKI, Kőpatakiné Mészáros Mária (é.n.): Új szakmai igények, új működési forma: az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények. Letölthető innen: Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, M. Nádasi Mária (2008): Adaptivitás az oktatásban. ELTE Eötvös Kiadó Kft., M. Tamás Márta (szerk., 2006): Integráció és inklúzió. Trefort Kiadó, Papp Gabriella (2004): Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában. Comenius Bt., Pécs. Réthy Endréné (2007): Integráció, inklúzió Európában. In: Bábosik István Torgyik Judit (szerk., 2007): Pedagógusmesterség az Európai Unióban. Eötvös Könyvkiadó, Teller, S. (2006). Inkluzív osztályok: a tanítás és tanulás modelljei, dilemmák és kihívások. Iskolakultúra, 2006/10, Torda Ágnes (2004): Az integrált iskoláztatás hatása a gyermek személyiségfejlődésére. In: Gordosné Szabó Anna (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Kiadó, Tölgyszéky Papp Gyuláné (2004): Egy kibontakozó új iskolamodell a gyógypedagógia intézményrendszerében. In: Gordosné (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, Tölgyszéki Papp Gyulánné (szerk., 2006): A tanulási nehézségek kezelése. Logopédia Kiadó, 4. Pedagógiai tervezés (a tanulásirányítás, tanulásszervezés a tanulásban akadályozott gyermekek csoportjaiban) Az alsó fokú oktatást szabályozó dokumentumok

4 4 törvényi szintű szabályozás (közoktatási-, esélyegyenlőségi-, gyermekvédelmi-, szociális törvény, NAT, Irányelvek) intézményi szintű szabályozás (alapító okirat, pedagógiai program, helyi tanterv, kerettanterv) tantervek (történeti áttekintés) az integráció dokumentumai (egyéni fejlesztési terv, egyéni fejlődési lap) a műveltségtartalom kiválasztása, az ismeretszerzés folyamata (irányelvek alkalmazása) a tanulás-tanítás folyamatának tervezése, a tanulói értékelés a habilitatív, rehabilitatív munka tervezése (pedagógiai dokumentumok) a ciklikus fejlesztés dinamikája, a gyermek állapotának és igényeinek ismerete), hatékonyság és eredményesség mérés alternatív iskolák, projektmódszer, szabad tanulás, kooperatív technikák Báthory Zoltán (2000): Tanulók, iskolák különbségek: egy differenciált tanuláselmélet vázlata (3., átdolgozott kiadás.) Okker Kft., Booth, T. Aincow, M. (2002/2009). Inklúziós index: útmutató az inkluzív iskolák fejlesztéséhez. Centre for Studies on Inclusive Education, Bristol, UK (2002). Magyarországi Kiadó: Csefkó Monika, Csepregi András, és a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete (2009). Paulik és Társai Nyomdaipari Bt., Békéscsaba. Falus Iván (szerk., 2002): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Hunyady Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Lappints Árpád (2002): Tanuláspedagógia. Comenius Bt., Pécs Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Papp Gabriella (2006): A differenciálás megközelítésének néhány szempontja. In: Fejlesztő pedagógia, 2006/6, Hortobágyi Katalin (2002): A pedagógiai projekt mint sajátos műfaj. In: Fejlesztő Pedagógia 2002/6, Hunyadi Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Madarász Edina (2005): Egyéni fejlesztési terv egy tanulási nehézséggel küzdő gyermek részére. In: GYOSZE 2005/ Mesterházi Zsuzsa (2004): A gyógypedagógiai folyamatról. In: Gyógyító pedagógia. Nevelés és terápia (szerk.: Gordosné Szabó Anna). Medicina Könyvkiadó, Budapest, Tölgyszéki Papp Gyuláné (szerk., 2001): Tanulási nehézségek kezelése. Kézikönyv a habilitációs programcsomag használatához. Logopédiai Kiadó, Gaál Éva - Jaksa Éva (2002): A pedagógiai diagnózis értelmezése. In: Fejlesztő Pedagógia 2002/ Lányiné Engelmayer Ágnes (2004): Szakmaközi együttműködés lehetőségei és terepei a gyógypedagógia új feladatai között. In: Fejlesztő Pedagógia 2004/ Gaál Éva Horváth Miklós (1997): Szabad tanulás. In: Fejlesztő Pedagógia. 1997/

5 5 Horváth Miklós (2005): Nyitott tanulási formák alkalmazása a tanulási és kommunikációs képességek, valamint a szociális kompetencia fejlesztése területén, tanulásban akadályozott gyermekeknél. GYOSZE 2005/2, Közoktatási, esélyegyenlőségi, gyermekvédelmi, szociális törvények. Gordosné Szabó Anna (2004): Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek. 3. A gyógypedagógiai hatásrendszerről. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Hunyady Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Közoktatási törvény és módosításai. Gyermekvédelmi Törvény. Esélyegyenlőségi Törvény. NAT. 2/2005. (III.1.) OM rendelete a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelésének, iskolai oktatásának irányelveiről (1. és 2. számú melléklet). 5. A tanulási képesség fejlesztése a tanulás értelmezése biológiai, pszichológiai, pedagógiai szempontból az iskolai tanulás eredményességét befolyásoló tényezők rendszere (családi és iskolai környezeti hatások) a képesség értelmezése és rendszerezése a tanulási képesség és az intelligencia értelmezése, összehasonlítása a tanulási képesség és teljesítmény kapcsolata a tanulási képesség fejlődésének zavarai tanulási stílusok tanulási stratégiák Balogh László Gábor (2003): Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Csapó Benő (1990): A gondolkodás műveleti képességének fejlesztése. In: Új Pedagógiai Szemle 1990/ Csapó Benő (2003): A képességek fejlődése és iskolai fejlesztése. Akadémiai Kiadó, Hegyiné Ferch Gabriella Rostás Rita (2001): Lépések a siker felé: Tanulási stratégia fejlesztése csoportban. Corvinus Kiadó, Budapest (A hét szabad művészet könyvtára: Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola sorozata). Illyés Sándor (1980): Tanulás és értelmi fogyatékosság (bevezető tanulmány). Tankönyvkiadó, Budapest, Illyés Sándor (2000): Nevelés és fejlődés. In: Gyógypedagógiai Lexikon, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF,

6 6 Metzig, W. Schuster, M. (2003): Tanuljunk meg tanulni! : A tanulási stratégiák hatékony alkalmazásának módszerei. Medicina Könyvkiadó, Nagy József (2000): XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó, Oroszlány Péter (2006): Könyv a tanulásról. FPI Tankönyvcentrum, Roeders, P. Geffert Éva (2008): A hatékony tanulás titka: A hatékony tanítás és tanulás dinamikája. Trefort Kiadó, Szászné Csikós Klára Varga Katalin (2004): Segítőkészség: A tanulás sikerességéhez szükséges pszichikus funkciók megfigyelése és fejlesztése. Ec-Pec Alapítvány, Szitó Imre (2005): A tanulási stratégiák fejlesztése. Trefort Kiadó, 6. A kognitív képességek fejlesztése az érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás fiziológiai és pszichológiai alapjai a kognitív műveletek struktúrája a kognitív folyamatok mozgásának irányítása (absztrahálás, strukturálás, transzferálás, kombinálás) a kognitív képességek fejlődésének zavarai a kognitív képességek diagnosztikus eljárásai az érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás fejlesztési lehetőségei Baddeley, A., - Eysenck, M.W. Anderson, M.C. (2010): Emlékezet. Akadémiai Kiadó, Balogh László Gábor (2003): Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Csapó Benő: Képességfejlesztés az iskolában problémák és lehetőségek. In: Új Pedagógiai Szemle, 1999/12, Csapó Benő (2003): A képességek fejlődése és iskolai fejlesztése. Akadémiai Kiadó, Illyés Sándor (szerk.) (1980): Tanulás és értelmi fogyatékosság. Tankönyvkiadó, Budapest, , Krausz - Marót Szabó - Rózsáné (1999): Pszichopedagógia. Korrekciós nevelés I. Szöveggyűjtemény. BGGYTF, Nemzeti Tankönyvkiadó, Mesterházi Zsuzsa (1998): A kognitív képességek nevelése. In: A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Nagy József (2000): A kognitív kompetencia fejlesztése. Értelmi nevelés: értelmezésre nevelés. In: XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó, [kiemelten a 2. rész ( ) fejezetei és a 18. fejezet]. Nagy József (2010): A kognitív kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (V. fejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Pléh Csaba (2010): Tudás és kompetencia viszonya a tanulás és tanítás tudományában. In: Iskolakultúra. 2010/4, Radnainé Szendrei J. és mtsai (1994): Tanulási nehézségek a matematikában. IFA- BTF-MKM,

7 7 Sekuler, R., - Blake, R. (2000): Észlelés. Osiris Kiadó, Tálas Józsefné (1997): Matematika. Helyi tanterv leírása. Iskola elemekből című sorozat, 3. kötet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Zsoldos Márta (2004): Kognitív fejlesztő terápia a modern gyógyító pedagógiában. In Gordosné (szerk.).: Gyógyító Pedagógia. Medicina, 7. A szociális képességek fejlesztése és a társadalmi integráció a szociális képesség, szociális kompetencia fogalma a szociális képességek fejlesztésének célja szociális képességek és iskolai beválás viselkedési szokások megtanulása, szexuális nevelés a szociális képességek, szociális kompetencia fejlődése a szocializációs folyamatban és színtereken a szociális képességek diagnosztikus eljárásai a szociális képességrendszer fejlesztése (szociális kommunikáció, szociális érdekérvényesítés) Nagy József (1996): Nevelési kézikönyv. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, Nagy József (2002): A XXI. századi nevelés. Osiris Kiadó, Zsolnai Anikó - Nagy József (2006): A szocialitás fejlesztése 4-8 éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged. Nagy József (2010): A szociális kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (IV. fejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Zsolnai Anikó (1995): A szociális kompetencia fejlődése gyermekkorban. In: Új Pedagógiai Szemle, 1995/ Zsolnai Anikó (1998): A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. In: Magyar Pedagógia, 1998/ Zsolnai Anikó - Kasik László (szerk., 2010): A szociális kompetencia fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, 8. A kommunikációs képességek fejlesztése a nyelvelsajátítás fejlődéspszichológiája a kommunikáció és a képesség fogalma a kommunikációs képességek a kommunikációs kompetencia a beszédfejlődés zavarai a kommunikációs képességek diagnosztikus eljárásai a kommunikációs képesség fejlesztésének lehetőségei

8 8 Cole, M.- Cole, S. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Döbör Ágota (2009). Amit a hallgatónak tudni illik: az olvasás és a szövegértés pszichológiai alapjairól. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged. Fazekasné Fenyvesi Margit - Nagy József (2006): A beszédhanghallás fejlesztése 4-8 éves életkorban Mozaik Kiadó, Szeged. Gaál Éva - Hámor Jánosné - Papp Gabriella (2000): Anyanyelv és irodalom. Nemzeti Tankönyvkiadó, Horváth Miklós (2005): Nyitott tanulási formák alkalmazása a tanulási és kommunikációs képességek, valamint a szociális kompetencia fejlesztése területén, tanulásban akadályozott gyermekeknél. GYOSZE 2005/2, Józsa Krisztián (szerk., 2006): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Macher Mónika (2007a): Tanulásban akadályozott gyermekek aktív szókincsének vizsgálata. In: Beszédkutatás, 15. kötet, (a kötet letölthető innen: Macher Mónika (2007b): Tanulásban akadályozottak beszédészlelési és beszédmegértési vizsgálata. (letölthető innen: Meixner Ildikó (1993): A dyslexia prevenció, reedukáció módszere. BGGYTF, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Nagy József (2010): A kognitív kommunikatív kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (V.20 alfejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Nemesné Kis Szilvia Sajtosné Csendes Gyöngyi (2010): Hátrányos helyzetű tanulók szövegértési problémái. Anyanyelv-pedagógia, 2010/4 (letölthető innen: Pléh Csaba Palotás Gábor Lőrik József (2007): Egy nyelvfejlődési szűrővizsgálati módszer, a PPL bemutatása. In Racsmány M. (szerk.): A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei. Akadémiai Kiadó, Steklács János (2009). Az olvasás kis kézikönyve szülőknek, pedagógusoknak. A funkcionális analfabetizmustól az olvasási stratégiákig. Okker Kiadó, Steklács János Szabó Ildikó Szinger Veronika (2010): Teaching Adolescent Struggling Readers. Európai országok hatékony gyakorlatainak összehasonlító tanulmánya. Értékelő összefoglaló. Anyanyelv-pedagógia, 2010/4 (letölthető innen: Szabó Ferenc (2010): A kommunikatív kompetencia fogalma. Anyanyelv-pedagógia, 2010/2 (letölthető innen: Tancz Tünde (2009): Népmesék az óvodai anyanyelvi-kommunikációs nevelésben. Anyanyelv-pedagógia, 2009/2 (letölthető innen: 9. Az orientációs képességek fejlesztése

9 9 az orientációs képességek meghatározása az orientációs képességek diagnosztikus eljárásai az orientációs képességek zavarai, fejlesztésének céljai az orientációs képességek fejlesztésének célja a térbeli és az időbeli orientációs képességek fejlesztése az orientációs képességfejlesztés megvalósulása az iskolai műveltségtartalomban lateralitás, balkezesség problémaköre Csala Istvánné Dr. Ranschburg Ágnes (2000): A kronológiai és topográfiai képesség fejlesztését szolgáló program éves gyermekek számára. OKI PTK, Csíkos Csaba: Metakogníció a tanulásban és a tanításban. Iskolakultúra, 2004/2, F. Földi Rita (2005): Tanulási zavart okozó funkciózavarok differenciáldiagnosztikája, neuropszichológiai eljárások. Fejlesztő Pedagógia, 2005/1, Gyarmathy Éva: Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, 1998/11, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest, Nagyné Réz Ilona (1996): Téri tájékozódás - fejlesztő program. BGGYTFK, Tölgyszéky Papp Gyuláné - Papházy Éva (1999): Ember és természet, Földünk és környezetünk. Nemzeti Tankönyvkiadó, Verseghi Anna Gerván Patrícia Donauer Nándor (2007): A téri komplex ábra. In: Racsmány M. (szerk.): A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei. Akadémiai Kiadó, Zuckrigl, A. (1999): A balkezes gyermek. Akkord Kiadó, 10. A motoros képességek fejlesztése a mozgás fejlődésének folyamata a mozgás értelmezése a különböző tudományokban zavarok a pszichomotoros fejlődés során a nagymozgások és a finommozgások fejlesztési lehetőségei az egyensúly, mint motoros intelligencia, az egyensúly fejlesztésének szerepe a különböző terápiákban Cole, M. - Cole, S. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Englbrecht, A. - Weigert, H. (1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Falvay Károly (1994): Ritmikus mozgás énekes játék. OPI, Farmosi István (2011): Mozgásfejlődés (3., bővített kiadás). Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs.

10 10 Farmosi István Gaál Sándorné (2007). Óvodások és kisiskolások testi és mozgásfejlődése. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Hirtz, P. Hotz, A. Ludwig, G. (2004). Mozgáskompetenciák, egyensúlyozás: Gyakorlatok, ötletek, technikák. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Huba Judit (1996): Pszichomotoros fejlesztés a gyógypedagógiában. I. kötet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Huba Judit (2010): A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve. Logopédia Kiadó, Kuhn Gabriella (2008): Dinamikus gyakorlatok az írás előkészítésére -...hogy az írás ne legyen sírás!. Trefort, Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Nagy József - Miskolcziné Radics Katalin (2005): Az írásmozgás-koordináció fejlesztése 4-8 éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged. Ozsváth Ferenc (1992): Testnevelés. Tankönyvkiadó, Rétsági Erzsébet (2004): A testnevelés tantárgypedagógiája. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Valett, R. E. (1996): A tanulási zavarok terápiája. BGGYTF, 11. A tanulási zavarok korai felismerése és ellátása a tanulási zavar meghatározása (nemzetközi és hazai terminológiák) lehetséges elméleti háttér (neuropszichológiai megközelítés, neurolingvisztikai megközelítés, szenzomotoros elmélet) a tanulási zavarok korai felismerése, tünetek, gyakoriság, diagnosztizálás a tanulási zavar és az intelligencia a tanulási zavarral küzdő gyermek az iskolai oktatása BNO-10 (2004) BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TR meghatározásokkal. Animula, ISBN: Bozsikné Víg Mariann (szerk.)(2008). Fejlesztő tervek gyűjteménye. Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, Miskolc. Csanády Gabriella (1998). Bevezetés a korai fejlesztés témakörébe. Comenius Bt., Pécs. Danis, I. - Farkas, M. - Herczog, M. - Szilvási, L. (szerk., 2011). Biztos Kezdet Kötetek II. A koragyermekkori fejlődés természete - fejlődési lépések és kihívások. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Dubecz Dorottya (szerk., 2000). Korai fejlesztés. Fejlesztő Pedagógia különszám. Mentor-Szanator Kft., Fazekasné Fenyvesi M. - Józsa K. - Nagy J. - Vidákovich T. (2004). DIFER Programcsomag Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer 4-8 évesek számára. Mozaik Kiadó.

11 11 Fehérné Kovács Zsuzsanna Mácsainé Hajós Katalin Szebényiné Nagy Éva (2002). Együtt lenni jó : Mozgás-, ritmusérzék- és beszédfejlesztő feladatgyűjtemény 3-7 éves gyermekek részére. Logopédiai Kiadó, Fejlesztő pedagógia. (1999). Különszám. F. Földi R. (2004). Hiperaktivitás és tanulási zavarok, Comenius Bt., Pécs. Gaál Éva (2000). A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában In: Illyés Sándor (szerk) Gyógypedagógiai alapismeretek BGGYTF, Budapest, Gerebenné Várbíró K. (1996) A tanulási zavar jelenségkörének gyógypedagógiai pszichológiai értelmezése. In: Zászkaliczky Péter: Önmagában véve senki sem Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudmányainak köréből. BGGYTF, Gósy Mária (1994). A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése iskolásoknak. Nikol Kkt. Gósy Mária (2005). A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése óvodásoknak. Nikol Kkt. Gósy Mária (2007) GMP-diagnosztika A beszédészlelés és a beszédmegértés folyamata. Nikol Kkt. Gyarmathy Éva (1998). Tanulási zavarok szindróma a szakirodalomban. Új Pedagógiai Szemle, XLVIII. évf. 1998/ Gyarmathy Éva (1998a) Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, XLVIII. évf. 1998/ Huba Judit (1991). Pszichomotoros fejlesztés I-III. Tankönyvkiadó, Marton Dévényi Éva (2002). Az Alapozó Terápia elmélete és gyakorlata. In: Martonné Tamás Márta (szerk.). Fejlesztőpedagógia. Eötvös Kiadó, Budapest Mesterházi Zsuzsa (1998). Életkérdések, tudományos kérdések. In: Mesterházi Zsuzsa (szerk). A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, 1. fejezet: ISBN Nagyné Réz Ilona (szerk., 2001). A korai fejlesztés-gondozás és a fejlesztő felkészítés elméletét és gyakorlatát bemutató információhordozók gyűjteménye. BGGYTF, Sarkady K. Zsoldos M. (1992/93). Koncepcionális kérdések a tanulási zavar körül. Magyar Pszichológiai Szemle XLVIII.-XLIX. évf sz Szvatkó A. (2002). Hiszen ez játék! - Szenzoros integrációs terápiák a fejlesztésben In: Martonné Tamás Márta (szerk.). Fejlesztőpedagógia. Eötvös Kiadó, Budapest Vargáné Mező Lilla (2009). A pedagógiai diagnosztika és az együttnevelést segítő szakmaközi együttműködés lehetőségei. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Tudástár június Zsoldos Márta (2009). A tanulási és magatartási zavarok kognitív terápiája -- A Sindelar-program. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Tudástár június Az olvasási nehézség

12 12 történeti háttér a diszlexia definiálása (nemzetközi és hazai meghatározások) a diszlexia kialakulásának lehetséges oka, tünetek, gyakoriság a diszlexia csoportosítása diagnosztizálás Meixner Ildikó: A diszlexia prevenció és reedukáció c. munkájának bemutatása. a Játékház tankönyvcsalád bemutatása Meixner Ildikó: A diszlexia prevenció és reedukáció módszere. Gyarmathy Éva munkái. Csépe Valéria (2000): Az olvasás és írásképesség zavarai. In: Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Főiskolai Kar Csépe V. (2012): Hogyan váljunk olvasóvá? Tanítás-tanulás 9: (5) 6-7. Csépe V. (2012): Nem minden olvasási zavar diszlexia, Tanítás-tanulás 9: (8) 5. Blomert L. Csépe V. (2012): Az olvasástanulás és mérés pszichológiai alapjai. In.: Csapó B. Csépe V.: Tartalmi keretek az olvasás diagnosztikus értékeléshez Tóth D., Csépe V. (2009): Az olvasásfejlődés kognitív idegtudományi nézőpontból. Pszichológia 29. (4) Csépe V. (2008): Az olvasás. In.: Csépe V. Győri M. Ragó A.: Általános pszichológia 3.: Nyelv tudat - gondolkodás. Osiris Kiadó, A számolási nehézség történeti háttér a diszkalkulia meghatározása (nemzetközi és hazai meghatározások) a diszkalkulia kialakulásának lehetséges okai, tünetek, gyakoriság a diszkalkulia csoportosítása diagnosztizálás Dékány Judit: A diszkalkulia vizsgálata és terápiája Stanislas Dehaene (2003). A számérzék. Budapest: Osiris. Dékány, J. (1999). Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához. Budapest: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola. Márkus, A. (1998). Számolási zavarok a neuropszichológia szemszögéből. Fejlesztő Pedagógia, 3-15.

13 13 Márkus, A. (2000). A matematikai képességek zavarai. In S. Illyés (Ed.), Gyógypedagógiai alapismeretek (pp ). Budapest: ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar A terápiák alkalmazásának szerepe a gyógypedagógiai munkában a terápiák helye a gyógypedagógiai munkában a játékterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei a mozgásterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei a zeneterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei egyéb terápiás lehetőségek (meseterápia, bábterápia, stb.) Mérei F. Binét Á. (2006): Gyermeklélektan. Medicina Kiadó. Polcz Alaine 1999: Világjáték. Dinamikus Játékdiagnosztika és játékterápia. Budapest, Pont Kiadó. Stöckert Károlyné (szerk.) 2011: Kis játékpszichológia. Budapest, Eötvös József Kiadó. Takács Bernadett: Gyermek, játék, terápia. Okker Kiadó, Kaduson, Heidi Schaefer, Charles: 101 Játékterápiás technika. Animula Kiadó, Budapest, Kádár Annamária - Bodoni Ágnes: Az óvodás-és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben. Ábel Kiadó (Kolozsvár), Maszler Irén: Játékpedagógia. Comenius Bt. Pécs Vass Zoltán 2006: A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Budapest, Flaccus Kiadó Huba Judit (2010): A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve. Logopédia Kiadó, Bp. Kulcsár Mihályné (2009): A tanulás öröm is lehet. Magánkiadó. Lakatos Katalin (2005): Az állapot és mozgásvizsgáló teszt. HRG Alapítvány, Lakatos Katalin: A szenzoros integrációs terápia alkalmazása viselkedési zavaros gyermekeknél. In: Fejlesztő Pedagógia Különszám: diszlexia, diszkalkulia, p M. Tamás Márta (szerk., 2002): Fejlesztő pedagógia. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. Dr. Marton-Dévényi Éva: Alapozóterápia. In: Fejlesztő Pedagógia Különszám: diszlexia, diszkalkulia, p Németh Erzsébet - S. Pintye Mária (2002): Mozdul a szó. Logopédiai Kiadó, Bp. Oroszné Kosik Gabriella: Mozgásterápia, mint kiegészítő terápia a beszédfejlesztés terén. In: GYOSZE 2010/3. p

14 14 Sally Goddard Blythe (2006): Reflexek, tanulás és viselkedés. Medicina Könyvkiadó, Sófalvi Sándor (2009): A szenzomotoros integrációs terápiáról. Beszédjavító Intézet, Székesfehérvár. Szabó Borbála (2005): Mozdulj rá! Logopédia Kiadó, Valett, Robert E. (1996): A tanulási zavarok terápiája. ELTE BGGYFK, Kiss Jenőné (1994): Alternatív lehetőségek a zenepedagógiában. Tárogató Kiadó, Kokas Klára (1992): A zene felemeli a kezeimet. Akadémiai Kiadó, Sáry László (1999): Kreatív zenei gyakorlatok. Ars Longa Jelenkor Kiadó, Pécs. Lindenbergerné Kardos Erzsébet (2005): Zeneterápiai Szöveggyűjtemény. Kulcs a Muzsikához Kiadó, Pécs. Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Magvető Kiadó, 15. Az integrált nevelés kérdései. Az inkluzív nevelés az integráció történeti alapjai az integráció jogi háttere (nemzetközi és hazai) az integráció alapelvei az integrációs munka iskolai megjelenési formái Vojnitsné Kereszty Zsuzsa - Kókayné Lányi Marietta: Könyv a differenciálásról Lisa Delpit: Mások gyermekei Bernáth Gábor (szerk.): Esélyegyenlőség - deszegregáció, integráló pedagógia Kézdi Gábor - Surányi Éva: Egy sikeres iskolai integrációs program tapasztalatai Zágon Bertalanné (szerk.): Differenciálás heterogén csoportban Csányi Yvonne (szerk ): Együttnevelés Speciális igényű tanulók az iskolában. (Az integrált fejlesztés lehetőségei ) Altern füzetek 5. IFA Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001.): A hallássérült gyermekek integrált oktatása-nevelése. ELTE BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk. 2001): Értelmileg és tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelése és oktatása. ELTE BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001): Látássérült gyermekek integrált oktatása-nevelése. ELTE BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001.): Mozgáskorlátozott gyermekek integrált neveléseoktatása. ELTE BGGYFK Bp. Dr.Torgyik Judit (szerk.): Multikulturális tartalmak a pedagógiában Dr.Torgyik Judit (szerk.): Kulturálisan érzékeny iskola Michael S. Knapp és munkatársai: Hogyan tanítsuk hatékonyan a hátrányos helyzetű tanulókat? Radnóti Katalin (szerk.): Projektpedagógia mint az integrált nevelés egy lehetséges eszköze Dr.Torgyik Judit (szerk.): Minden nap ünnep - Multikulturális gyakorlatok itthon Dr.Torgyik Judit (szerk.): Világjáró - Szempontok a multikulturális neveléshez

15 15 Karlowits Juhász Orchidea (szerk.): Utak a projektpedagógiához Karlowits Juhász Orchidea (szerk.): Ha a hangyák az égre néznek - Utak a tevékenység-központú iskolákhoz L.Ritók Nóra: Projektpedagógia a hátrányos helyzetű tanulók oktatásában Vojnitsné Kereszty Zsuzsa - Zilahiné Gál Katalin (szerk.): Az óvoda-iskola átmenet problémái Polyák Teréz- Sófalvi Anna: Családbarát iskola - szülői együttműködés Arató Ferenc (szerk.): Kooperatív tanulás szervezés az integráció szolgálatában A fentebb említett könyvek letölthetőek az alábbi helyről: NAT Humán tanegység az anyanyelvi nevelés elvei és feladatai az anyanyelvi kommunikáció kulcskompetencia a Magyar nyelv és irodalom műveltségi terület az olvasás és írástanítás az olvasás (szövegértő olvasás) az ember és társadalom műveltségi terület a történelem tanítás feladatai az Irányelvekben megjelenő speciális elvárások Józsa Krisztián (szerk., 2006): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Adamikné Kálmánné Kernya - H.Tóth: Az anyanyelvi nevelés módszerei. Csokonai V. M. Tanítóképző Főiskola és Móra F. Ifjúsági Könyvkiadó Rt. Zsigmond István (2008): Az értő olvasás fejlesztése. Editura Ábel Kiadó. Kolozsvár. Nemzeti Alaptanterv Kerettanterv Irányelvek Fercsik Erzsébet - Kaátz Judit (2004): Kommunikáció szóban és írásban. Krónika Nova Kiadó, Adamikné Jászó Anna (2002): Anyanyelvi nevelés az ábécétől az érettségiig. Trezor, Adamikné Jászó Anna (1999): Az írás és az olvasás története képekben. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Baloghné Zsoldos Julianna (1991): A Nyelvi, Irodalmi és Kommunikációs Nevelés tantárgy-pedagógiája. Tankönyvkiadó, Montágh Imre (1989): Nyelvművesség: A beszéd művészete. Múzsák Kiadó, B. Nagy Ágnes - Szépe György szerk (2005): Anyanyelvi tanulmányok. Iskolakultúra. Pécs. Hernádi Sándor (1989): Beszédművelés. Tankönyvkiadó, Fábián Gledura Nagy - Zsolnai (1986): Anyanyelvi tantárgypedagógia. Tankönyvkiadó,

16 16 Katona András Sallai József (2002): A történelem tanítása. (Tantárgy-pedagógiai összefoglaló) Szerk.: Katona András. Nemzeti Tankönyvkiadó, Szabolcs Ottó Katona András (2006): Történelem tantárgy-pedagógiai olvasókönyv (Dokumentumok a történelemtanítás történetének és módszertanának tanulmányozásához). Nemzeti Tankönyvkiadó, (Egy fejezet behatóbb ismerete.) Katona András (2005): A történelem és állampolgári ismeretek tanulása. In: Tanuljunk, de hogyan!? Szerk.: Katona András, Ládi László és Victor András. Nemzeti Tankönyvkiadó, l. Fisherné Dárdai Ágnes (2010): Történelemtanítás Magyarországon a XX. század elején (Helyzetkép és perspektívák). Történelemtanítás, 2010/1. sz. Balázs Györgyné (1970): Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Akadémiai Kiadó, Budapest (2. kiad ; 3. kiad ). F. Dárdai Ágnes (2006): Történelmi megismerés történelmi gondolkodás. I.-II. kötet. A történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára XLI., Sávoly Mária (2004): A történelemoktatás erkölcs nevelő szerepéről, Mester és tanítvány 2004/1. szám. Knausz Imre (2001): Évszámokon innen és túl... Megújuló történelemtanítás. Műszaki Könyvkiadó, 17. NAT Természetismereti tanegység a matematika kulcskompetencia az ember és természet műveltségterület földünk - környezetünk műveltségterület a matematika műveltségterület az Irányelvekben megjelenő speciális elvárások Nemzeti Alaptanterv dr. Ceglédy István (2000): Matematika tantárgypedagógia I-II., Főiskolai Jegyzet. Nyíregyháza. Galsi György (2001): A matematika tanítás mestersége. Dávid Oktatói és Kiadói Bt., Kaposvár. C. Neményi Eszter (1995): Tantárgypedagógiai füzetek - Matematika (Gondolkodási és megismerési módszerek, Nyitott mondatok). R.R. Skemp (2005): A matematikatanulás pszichológiája. Edge 2000 Kft. A tanulásban akadályozottak tankönyvei (Környezetismeret, Természetismeret, Földrajz) Fehér J. (1985): A földrajztanítás módszertana. Tankönyvkiadó, Makádi M. (2005): Földönjáró - Módszertani kézikönyv gyakorló földrajztanárok és hallgatók részére Stiefel, 200 p. Bodzsár Éva (2005): Kézikönyv a biológia tanítás módszertanához. Trefort Kiadó, Dávid János (szerk., 1999): A környezetismeret tanításának módszertana. Dávid Oktatói és Kiadói Bt., Kaposvár.

17 17 Balogh B. A. Teperics K. (1996): A középiskolai földrajztanítás módszertana. KLTE TTK, Debrecen. Bárdossy Ildikó Dudás Margit Pethőné Nagy Csilla Priskinné Rizner Erika (2002): A kritikai gondolkodás fejlesztése. Pécsi Tudományegyetem, Pécs. Falus Iván (szerk., 1998): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Ollé János Szivák Judit (2006): Mód-Szer-Tár. OKKER, Pethőné Nagy Csilla (2005): Módszertani kézikönyv. Korona Kiadó, 18. A tanulási esélyek társadalmi meghatározottsága a tanulásban akadályozottság fogalmának kialakulása, bevezetése a hazai szakterminológiába a hátrányos helyzet fogalma a tanulók szocio-kulturális és szocio-ökonómiai háttere, ennek lehetséges szerepe a tanulási problémák kialakulásában a rejtett tanterv szerepe a tanulók iskolai teljesítményében a különleges bánásmódot igénylő gyermekek Bánfalvy Csaba (2006): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE BGGYFK, Meleg Csilla (szerk., 2003): Iskola és társadalom. Dialóg Campus Kiadó, Budapest- Pécs. Réthy Endréné - Vámosi Ágnes: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia. ( Tanulmányok a tanulásban akadályozottak pedagógiája és határtudományai köréből. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Budapest, ( skolai_tanulmanykotet.pdf) Kertesi Gábor, Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció - okok és következmények ( OKI : Hátránykompenzálás ( Romák és oktatás ( Hátrányos helyzet, második esély ( Pierre Bourdieu: Vagyoni struktúrák és reprodukciós stratégiák. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs. Denis Lawton: Társadalmi osztály és az iskoláztatás esélye. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs. Basil Bernstein: Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs. 19. A gyógypedagógiai tanácsadás

18 18 a tanácsadás fogalma, modelljei, folyamata a tanácsadás története az egyéni konzultáció elmélete és gyakorlata pszichodinamikai irányzatok (Freud, Adler, Erikson) affektív irányzatok (Rogers, May, Frankl) kognitív és behaviorista irányzatok (Beck, Ellis, Berne, Skinner) a csoportos konzultáció a konzultáció alkalmazási formái a gyógypedagógiában a konzultáció jelenlegi trendjei Fonyó Ilona Pajor András /Gladding/ (szerk., 2000): Fejezetek a konzultáció pszichológiájának témaköréből, Ritoókné Ádám Magda (szerk., 1992): A tanácsadás pszichológiája (Szöveggyűjtemény). Nemzeti Tankönyvkiadó, Rogers, Carl R. (2003): Valakivé válni - A személyiség születése. SHL Könyvek: Super, D. E. Önmegvalósítás munkában és szabadidőben. In: Ritoók (szerk.) Pályalélektan (Kézirat). Nemzeti Tankönyvkiadó. Horányi A. - Kósáné Ormai V. (szerk., 1985): A nevelési tanácsadás elmélete és gyakorlata. Szöveggyűjtemény I-II. Tankönyvkiadó, Klaniczay Sára (1992): Esetek a gyermekpszichoterápia területéről. BGGYTF, Torda Ágnes (1995): Ellenállás a fejlesztéssel szemben. Fejlesztő Pedagógia, 1995/ 2-3. szám. Torda Ágnes (1990): Szülők és szakemberek a dyslexiás gyermekekért. Gyógypedagógiai Szemle, 1990/ Zászkaliczky Péter Viktor Lechta-Ondrej Matuška (szerk., 1999) A gyógypedagógia új útjai - Rendszerfejlesztés, tanácsadás, integráció. BGGYTF, Egan, Gerard (2011): A képzett segítő: a segítés problémamegoldó és lehetőségkibontakoztató megközelítése. ELTE Eötvös Kiadó, Egan, Gerard (2009): A segítő készségek fejlesztése: gyakorlatok és munkafüzet a képzett segítő című könyvhöz. ELTE Eötvös Kiadó, Fournier, Jean Louis (2009): Hova megyünk, papa? Ab Ovo Kiadói Kft., Kálmán Zsófia (1994): Bánatkő. Bliss Alapítvány, Keraban Kiadó, Kálmán Zsófia (2005): Beszélgetések a konyhában Sérült gyermeket nevelő családok speciális problémái. Bliss Alapítvány, Dass, Ram Gorman, Paul (1999): Hogyan segítsek? Ursus Libris Kiadó, Singer Magdolna Szabolcs Judit (2011): Sorsfordító gyerekek: speciális nevelést igénylő gyerekek útja az egész -ség felé. Jaffa Kiadó, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (2008): Ő-szintén. Szülők és szülősegítő szolgáltatások szervezőinek tapasztalatai. Gácser Magdolna (2007): A csodatévő virág. Gyermekpszichiátriai esettanulmányok pedagógusoknak. APC Stúdió, Gyula. Kedl Márta Borbély Sjoukje (szerk., 1997): Szemelvénygyűjtemény a korai gyógypedagógiai gondozás-fejlesztés témaköréből. I. kötet: Szemléleti kérdések. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola jegyzete. Nemzeti Tankönyvkiadó,

19 19 Kezünkben a diagnózissal Útmutatás sérült kisgyermekeket nevelő családok számára (2008). Kézenfogva Alapítvány, Kolozsváry Judit (2002): Más gyerek, más szülő, más pedagógus. Okker Kiadó, Schäffer, Franziska (1998): Munka Szórakozás Fejlesztés (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, ) Vanier, Jean (1999): Hazatérésünk (ford.: Ménesiné Mezősi Krisztina). Vigília Kiadó, 20. A tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógus kompetenciája. Az együttműködés lehetőségei a gyógypedagógiában együttműködési formák pedagógusok körében szülőkkel való konzultáció (sérülés/fogyatékosság trauma feldolgozás) a szülők jogai, tanácsadás együttműködés szakszolgálatokkal (TKVSZRB, EGYMI, Nevelési Tanácsadó) a szupervízió szerepe a gyógypedagógiai munkában a gyógypedagógiai kompetencia alkotóelemei, határterületi problémák és megoldási módozatok Artiles, A.J. (2006): A gyógypedagógia változó identitása: Paradoxonok és dilemmák a kultúra és a tér nézőpontjából. Iskolakultúra, 2006/10, Bod - Gallai - Mózes - Topolánszky Zsindely (2003): Segítő szakemberek és a szülők kapcsolata. In: Fejlesztő Pedagógia, 2003/ Fonyó Ilona (2004): A konzultáció (counseling) és a gyógypedagógia. In: Gordosné Szabó Anna (szerk.) (2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, Fonyó Ilona Pajor András (szerk., 2000): Fejezetek a konzultáció pszichológiájának témaköréből. BGGYTF, Jászberényi Márta: Gyógypedagógiai terápiák és szupervízió. In: Gordosné (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina, Budapest, Kálmán Zsófia: A szülő és a szakember együttműködésének buktatói. In: Kálmán - Könczei (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest, Kálmán Könczei (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Képzési és Kimeneti Követelmények Mittler, P. (1999): A szülők és szakemberek közti kapcsolat újragondolása. In: Zászkaliczky - Lechta - Matuska (szerk., 1999): A gyógypedagógia új útjai. ELTE BGGYFK, Budapest, Pálhegyi Ferenc (szerk., 2006): A gyógypedagógiai pszichológia elméleti problémái. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Pálhegyi Ferenc: A sérült gyermek családi helyzete. In: Zászkaliczky P. (szerk., 2002): Önmagában véve senki sem Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. ELTE BGGYFK, Budapest,

20 20 Tunyogi Erzsébet (1995): Gyógyító játék a családban. Tárogató Kiadó, Budapest, A záróvizsgán a minimális elvárás az alábbi jogszabályok ismerete: évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 243/2003. (XII. 17.) Korm. Rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 2/2005. (III.1.) OM rendelete a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelésének, iskolai oktatásának irányelveiről (1. és 2. számú melléklet) 4/2010-es (I.19.) számú OKM rendelet a Pedagógiai Szakszolgálatok működéséről. Megjegyzések: A tételek rövid tartalmi leírása segíti a hallgatót a tanult ismeretek rendszerezésében. A szakirodalmak listája is a felkészülést kívánja segíteni. Nem korlátozza más irodalmak használatát. A hallgató másképpen is felépítheti tételét, integrálhatja az anatómia-kórtan, illetve a gyógypedagógiai pszichológia stúdiumok során tanult ismereteit, a konzultációk anyagát és a gyakorlatok során szerzett tapasztalatait is.

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális

Részletesebben

2003. 2004. Munkáltató neve és címe Erzsébet utcai Általános Iskola, Budapest IV. kerület Erzsébet u. 31. fejlesztése, mozgás terápia (Alapozó-Delacat

2003. 2004. Munkáltató neve és címe Erzsébet utcai Általános Iskola, Budapest IV. kerület Erzsébet u. 31. fejlesztése, mozgás terápia (Alapozó-Delacat Europass Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail Állampolgárság MARTON ESZTER eszter.marton@barczi.elte.hu magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2008 - Munkáltató neve és címe ELTE-Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar,

Részletesebben

- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv

- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 2 - Célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív

Részletesebben

A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése

A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. 1 TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási helye születési dátum (év, hó, nap): Apja neve:

Részletesebben

BIBLIOGRÁFIÁK I. NYOMTATOTT. A kompetenciafejlesztésről általában

BIBLIOGRÁFIÁK I. NYOMTATOTT. A kompetenciafejlesztésről általában BIBLIOGRÁFIÁK I. NYOMTATOTT A kompetenciafejlesztésről általában A katedra árnyékában. Aula, Budapest, 2006. Ollé János Perjés István (szerk.) A kompetencia. Kihívások és értelmezések. Országos Közoktatásügyi

Részletesebben

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás 24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a

Részletesebben

NYÍLT ÓRÁK. 2016. április 7. (csütörtök) 1.a osztály

NYÍLT ÓRÁK. 2016. április 7. (csütörtök) 1.a osztály 1.a osztály 1. 7.45-8.30 matematika 1.a Kánya Rita 2. 8.45-9.30 környezetismeret 1.a Kánya Rita 1.a 3. 9.45-10.30 erkölcstan/hittan 1.a Farkasné Lőrincz Anita/Gálné Pálinkó Ilona 1.b osztály 1. 7.45-8.30

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr Kötelező ismeretkör tételei:

Részletesebben

Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft.

Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. Bemutatkozás Cégünk több mint két évtizede nyomon követi az oktatás világát érintő szakmai változásokat. Innovatív szemléletű kiadványainkkal, továbbképzéseinkkel

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

Módszertani ismeretek (történelemtanár)

Módszertani ismeretek (történelemtanár) 9. Módszertani ismeretek (történelemtanár) A tantárgy neve: A történelemtanítás elmélete (történelemdidaktika) A tantárgyért felelős szervezeti egység: Pedagógiai Intézet A tantárgy kódja: (nem kell kitölteni)

Részletesebben

NT-17601 Történelem 7. a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok számára OFI Intézet Száray Miklós 1080 Ft

NT-17601 Történelem 7. a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok számára OFI Intézet Száray Miklós 1080 Ft 7.C (hatosztályos matematika) magyar nyelv és irodalom: - NT-17601 Történelem 7. a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok számára OFI Intézet Száray Miklós 1080 Ft NT-16125/NAT (vagy NT-16125) Matematika.

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Személyes hatékonyság fejlesztése ADM 2322L Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az kurzus tréning jelleggel zajlik. A kurzus teljesítésének feltétele a foglalkozáson

Részletesebben

VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK. Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit)

VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK. Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit) VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit) BTAT101BA Filozófiatörténet 2 BTNR103BA Kulturális antropológia 2

Részletesebben

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való

Részletesebben

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel Igazgató Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető Általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos

Részletesebben

87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat 87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási feladatot ellátó intézmények alapító okiratainak (technikai) módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Iskola és társadalom Tantárgy kódja M 1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+0 A foglalkozásokon való részvétel: előadás, részvétel nem kötelező. A kollokviumra bocsátás feltételei:

Részletesebben

Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében

Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében Aknai Dóra Orsolya IKT MasterMinds Kutatócsoport doraorsolya@gmail.com IKT eszközök alkalmazása a gyógypedagógiában

Részletesebben

A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16

A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 Család- és gyermekvédő tanár szakképzettség Tanár szak tételei 1. A tanulói személyiség megismerésének és fejlesztésének pedagógiaipszichológiai lehetőségei és

Részletesebben

SZENT GERGELY NÉPFŐISKOLA 2015/16. tanév, II. szemeszter

SZENT GERGELY NÉPFŐISKOLA 2015/16. tanév, II. szemeszter M-01 A tehetséggondozás elméleti és gyakorlati alapjai Képzési program neve: A tehetséggondozás elméleti és gyakorlati alapjai Képzési program száma: MK201516/M-01/2016 Képző Intézmény: Drs. Egri Tímea

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal

Részletesebben

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-2012. ŐSZTŐL (NAPPALI) Félév 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-2012. ŐSZTŐL Kredit Követelmény Tantárgykód Tanárok Óraszámok Előfeltételek Biológiai alapismeretek

Részletesebben

Aki segíteni akar, előbb szerezzen jogot hozzá (Dosztojevszkij)

Aki segíteni akar, előbb szerezzen jogot hozzá (Dosztojevszkij) Mentorok képzése a tanárjelöltek féléves iskolai gyakoroltatásához (gyakorlóiskolák és bázisiskolák) Tematikus bibliográfia Összeállította: VARGA ANDRÁSNÉ könyvtáros PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium

Részletesebben

A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei

A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: óvodapedagógus 2. Az alapképzési szakon szerezhető

Részletesebben

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4.

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4. Jeles napok 1. (szept) 2. (okt.) 3. (nov.) 4. (dec.) 5. (jan.) 6. (febr.) 7. (márc.) 8. (ápr.) 9. (máj.) Végeredmény Szerezhető szám 33 23 34 26 35 42 34 37 31 295 1. Balázs Krisztina 4. b 2. Bezzeg Dorina

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/16-os tanév, II. félév

KÖVETELMÉNYEK 2015/16-os tanév, II. félév 2015/16-os tanév, II. félév Alternatív programú intézmények PDB 1803 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+2 A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat az európai és amerikai iskolakritika

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

2016-2017. tanév tankönyvei

2016-2017. tanév tankönyvei 2016-2017. tanév tankönyvei 1.a osztály Lénárt Dóra Gojdár Anna Az 1. évfolyam valamennyi tanulója ingyen kapja a tankönyveit. NT-11190/M/I NT-11190/M/II NT-11189/I NT-11189/II NT-11188 MS-1411U Játékház.

Részletesebben

Másodszor indul a TÓN. Írta: Sziráki András 2009. november 15. vasárnap, 17:44

Másodszor indul a TÓN. Írta: Sziráki András 2009. november 15. vasárnap, 17:44 A Törökbálinti Óvodai Napokat (TÓN) első alkalommal tavaly rendezték meg a helyi óvodák. A program a szakmai tapasztalatcserét és az elméleti ismeretek bővítését célozza. Ennek jegyében hétfőtől négy napon

Részletesebben

TEMG0402 A környezettan tanítás módszertana Gyakorlat / Methodology of Envronmental Education

TEMG0402 A környezettan tanítás módszertana Gyakorlat / Methodology of Envronmental Education TEMG0402 A környezettan tanítás módszertana Gyakorlat / Methodology of Envronmental Education Képzés: Környezettan tanár MSc Kredit: 2 Tantárgyfelelős: Tóthné dr. Kosztin Beáta Oktatók: Tóthné dr. Kosztin

Részletesebben

MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI?

MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI? Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI? Az OFI mint tankönyvkiadó 2014. október 1-jétől az OFI átvette a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. és az Apáczai

Részletesebben

Szak neve: Egészségfejlesztő mentálhigiénikus, pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Szak neve: Egészségfejlesztő mentálhigiénikus, pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ MENTÁLHIGIÉNIKUS, PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ MINTATANTERVE A 2002/2003-AS TANÉVTŐL, FELMENŐ RENDSZERBEN Szak : Egészségfejlesztő mentálhigiénikus,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 2 óra szeminárium a részvétel kötelező.

Részletesebben

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2015/2016. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2015/2016. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2015/2016. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak Összeállította: Dr. Bús Imre főiskolai tanár, szakfelelős Jóváhagyta: Dr. Klein Ágnes intézetigazgató Csecsemő- és kisgyermeknevelő

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK A tantárgy kódja, neve: PDM1005, Euroharmonizáció A tantárgy felelőse, beosztása: Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna, főiskolai adjunktus Heti óraszám (nappali): 2+0 Kredit: 4 Féléves óraszám (levelező): 12

Részletesebben

TARTALOM 1. Cím Európai Unió és a határőrizet

TARTALOM 1. Cím Európai Unió és a határőrizet T 1998 Európai Unió és a határőrizet 4. Szerző1 Dr. Sallai János 5. Szerző2 Ritecz György 6. Kulcsszó1 Európai Unió 7. Kulcsszó2 Határőrség 8. Kulcsszó3 Integráció 4. Szerző1 Dr. Pataky Iván 5. Kulcsszó1

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK A tantárgy kódja, neve: PDM1005 Euroharmonizáció A tantárgy felelőse, beosztása: Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna főiskolai adjunktus Heti óraszám (nappali): 2+0 Kredit: 4 Féléves óraszám (levelező): 12

Részletesebben

Jeles napok, neves gyógyítók

Jeles napok, neves gyógyítók Dr. Nemes István Dr. Németh Gyula Dr. Széll Kálmán Ráczné Varga Bernadett Toldiné Nárai Aranka Nagy Tiborné Benkõ Lászlóné Dr. Wenczl Miklós Dr. Telegdy Enikõ 332 Jubileumok a Markusovszky Kórházban Dr.

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június

Részletesebben

(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)

(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.) Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:

Részletesebben

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA 2006 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉS TANTÁRGYELEMEIK PSZICHOLÓGIA A TANTÁRGY CÉLJA: A pszichológia oktatása

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Sulyok Erika Tóthné Bálint Adrienn Katalin (Abony, Kölcsey Ferenc u. 13/A.) elnök Jáger Istvánné

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve Elfogadva a Szenátus 170/2011. (XII.07.) sz. határozatával 2012. január 25. szerda 2. Az Apáczai Csere János Kar beszámolója

Részletesebben

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata

Részletesebben

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46 Bodnár Bertalan futó- és kerékpár maraton - Mártély, 2012.09.09. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Idő Férfi Kerékpár 12 km gyermek, U15 1 563 Seres Ákos Gyermek (2000) 0:38:32 2 537 Szabó Áron U15 (1999)

Részletesebben

MESTERKÉPZÉS (2-4 FV) ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA (6-8 FV)

MESTERKÉPZÉS (2-4 FV) ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA (6-8 FV) Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2013-2014-es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2013-2014-es tanév Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést segítő dolgozóinak adatai 20132014es tanév 1. Pedagógus 1 Bessenyei György 2. Pedagógus 2 Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus 3 Eötvös József Tanítóképző Főiskola

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2014/2015. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Bánkutiné Mándy Gabriella 1. b Horváthné Nyári Éva 3. a Fornai Éva

Részletesebben

Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán

Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán 2015. január 30. Dr. Szabolcs Éva egyetemi tanár, szakfelelős Neveléstudományi Intézet nevelestudomany@ppk.elte.hu 120 kredit, 4 félév

Részletesebben

1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők

1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők 1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly

Részletesebben

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai Győr, 2012. október 27. Vezetési struktúra Kelemenné Papp Annamária: gazdasági főigazgató-helyettes

Részletesebben

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata

Részletesebben

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. Pécs 2010 PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. TANULMÁNYOK QUO VADIS RENDVÉDELEM? SZABADSÁGJOGOK, TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS A BIZTONSÁG CÍM TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL

Részletesebben

TARTALOM 1. FEJEZET / ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMA 2.0: TÉTELEK A DIGITÁLIS TANULÁSRÓL

TARTALOM 1. FEJEZET / ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMA 2.0: TÉTELEK A DIGITÁLIS TANULÁSRÓL TARTALOM ELŐSZÓ (Benedek András) 11 1. FEJEZET / ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMA 2.0: TÉTELEK A DIGITÁLIS TANULÁSRÓL (Benedek András) 15 1. A tanulásról elméletek és összefüggések 16 1.1. Tanulás és tudás új összefüggések

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo 1 Vigh Nikolett Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa 90% 2 Berecz Elizabet Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza

Részletesebben

A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16

A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 Család- és gyermekvédő tanár szakképzettség Tanár szak tételei 1. A tanulói személyiség megismerésének és fejlesztésének pedagógiaipszichológiai lehetőségei és

Részletesebben

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi)

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi) MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k), nemzetközi) Közép-európai Matematikai Diákolimpia Csehország Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (Gyula)

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/511-310 Fax: 88/511-340, 88/511-341 hivatal@ajka.vemkh.gov.hu

Részletesebben

9. d (osztályfőnök: Erl Andrea) Tantárgy. Cím. Raktári szám. Irodalom. Sokszínű irodalom 9. 1. köt. MS-2353U. 1 090 Ft. Irodalom.

9. d (osztályfőnök: Erl Andrea) Tantárgy. Cím. Raktári szám. Irodalom. Sokszínű irodalom 9. 1. köt. MS-2353U. 1 090 Ft. Irodalom. Tisztelt Szülők! A tankönyvek megrendelése írásban történik. A nyomtatványt április 23-án szerdán kapják meg a tanulók. A megrendelés határideje 2014. április 25. péntek. Tankönyvek listája a 2014/2015-ös

Részletesebben

Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16.

Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16. Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16. 1-es cél Varga István Tiszteletreméltó 51 év felett Modern anyagokból készült történelmi íj Kónya Miklós Nyílegyes IC Felnőtt (vitéz

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Alkalmazott ergonómia és termékmenedzsment szekció II. díj: Licsájer

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015-2016. II. félév

KÖVETELMÉNYEK 2015-2016. II. félév Összefüggő komplex szakmai gyakorlat CGB 1006 Meghirdetés féléve 6. Kreditpont: 14 Óraszám (elm.+gyak.) 0+180 Előfeltétel (tantárgyi kód) CGB 1005 Dr. Koi Balázs A gyakorlati órák a terepintézményekben

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK A tantárgy kódja, neve: CGB1312, Szabadidő-és játékpedagógia A tantárgy felelőse, beosztása: Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna főiskolai adjunktus Heti óraszám (nappali): 0+1 Kredit: 2 Félévzárás módja: G

Részletesebben

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz.

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz. Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 250 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 200 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 150 Szaniszló

Részletesebben

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Balogh Renáta rendelési idő: hétfő 8

Részletesebben

Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk.

Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. Területi döntőt szervező iskolák és területvezető tanárok Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6.

Részletesebben

Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév

Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév Emberi erőforrás alapszak Nappali tagozat Gazdálkodás

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások

Részletesebben

A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre

A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre Mezőzombor, 2011. szeptember 15. Bodnár Bertalanné mkv. Jóváhagyta: 2011. szeptember... Kiss Péterné Ig. 2 A munkaközösség tagjai: A felső

Részletesebben

A bolognai képzés tanári záróvizsgája tételes számonkérésének integrált tételsora a tantárgypedagógiai példák nélkül 2012.01.16.

A bolognai képzés tanári záróvizsgája tételes számonkérésének integrált tételsora a tantárgypedagógiai példák nélkül 2012.01.16. 1 A TANÁRI MESTERSZAK ZÁRÓVIZSGÁJÁNAK PEDAGÓGIA, PSZICHOLÓGIA ÉS TANTÁRGYPEDAGÓGIAI INTEGRÁLT TÉTELSORA A jelen tételsor a Pedagógusképzési Bizottság 2009. 09. 15-i, 2009. 12.03-i ülésén megerősített határozata

Részletesebben

Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 5052 Újszász, Kossuth út 13. OM 200626 56-552060

Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 5052 Újszász, Kossuth út 13. OM 200626 56-552060 Sorszám A pedagógus neve végzettsége Képzettsége (mely szakra/szakokra képesített) Tárgyakat tanít 1. Bogárné Simon Klára Tanár,, Fizika, pedagógia szak Egyetem Okleveles tehetség fejlesztő Tanár Okl.

Részletesebben

AZ ALAPFELTÉTELEK ÉRTELEMZÉSE AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI GYAKORLATÁBAN, MEGJELENÉSE A DOKUMENTUMOKBAN

AZ ALAPFELTÉTELEK ÉRTELEMZÉSE AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI GYAKORLATÁBAN, MEGJELENÉSE A DOKUMENTUMOKBAN AZ ALAPFELTÉTELEK ÉRTELEMZÉSE AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI GYAKORLATÁBAN, MEGJELENÉSE A DOKUMENTUMOKBAN Elemzési szempont Oktató-nevelő munkájában, illetve pedagógia szakszolgálati/szakmai szolgáltatói feladatköreiben

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja A pedagógia oktatásának elméleti, gyakorlati kérdései Tantárgy kódja PDM 1003 reditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Az előadáson való részvétel kötelező, orvosi igazolás vagy az előadóval való

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 9. osztályosok 1. Gémes Antal Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium Lakatos-Tóth István 20 20 19 20 19 98 1. Jakus Balázs Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 19 20 19

Részletesebben

NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286.

NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286. NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax Irsz. Helység Cím Dr.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár.

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár Bendegúz Nyelvész 2. hely Hellerné Gál Edit Verseny Területi gyorsanszámoló 5. hely Izsóné Kicsák Éva Farkas Attila, 2.a Bendegúz Nyelvész Verseny 6.

Részletesebben

TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára

TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára TÁRYLEÍRÁS SZOCIOLÓI TÁRSDLOMELMÉLET LPJI Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 013/014. tanév I. félév kedd 14:15-15:45 BTK mbrosianum 13/B. TNTÁRY CÉLJ tantárgy elsődleges célja alapvető szociológiai alapismeretek

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KAR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KAR PSZICHOPEDAGÓGIA SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSORA Érvényes: a 2014/2015-ös tanévtől BA képzés, nappali és levelező tagozat, valamint szakirányú továbbképzési forma 1. A pszichopedagógia helye, szerepe a

Részletesebben

Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár. www.sapientia.ro

Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár. www.sapientia.ro Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár ALAPÍTÁS Sapientia Alapítvány (2000) - történelmi egyházak vezetői - értelmiségi csoportok Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (2001) - a magyar kormány támogatásával

Részletesebben

Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván

Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván Rehabilitációs team, team munka Dr. Péley Iván Az orvosi rehabilitáció, lehetőségei, módszerei, eszközei - Rehabilitációs ápolás nyugodt környezet - Fizioterápia gyógytorna, elektroterápia, hidroterápia

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

Elsős ábácés OLVASÓKÖNYV. OLVASNI TANULOK Mf. Írni tanulok (kisbetűs) Írni tanulok (nagybetűs) Feladatok az elsős olvasókönyvhöz

Elsős ábácés OLVASÓKÖNYV. OLVASNI TANULOK Mf. Írni tanulok (kisbetűs) Írni tanulok (nagybetűs) Feladatok az elsős olvasókönyvhöz Az 1. osztályos tankönylista: RO-04/K RO-01 RO-02 RO-03 RO-05 MK-4170-8-K MK-4171-6-K Dr. Hajdu Sándor-Novák Lászlóné- Scherlein Márta Dr. Hajdu Sándor-Novák Lászlóné- Scherlein Márta Árvainé Libor Ildikó

Részletesebben

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat

Részletesebben

MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK

MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Fazakas Bálint (10 éves) Minecraftos rőzsehordó nő Felkészítő pedagógus: Szabados

Részletesebben

Typotex Kiadó. Térinformatika. Detrekői Ákos jogutóda, Szabó György

Typotex Kiadó. Térinformatika. Detrekői Ákos jogutóda, Szabó György Térinformatika Az informatika alkalmazásai A sorozat kötetei: Álmos A. Győri S. Horváth G. Várkonyiné Kóczy A.: Genetikus algoritmusok Csörnyei Zoltán: Fordítóprogramok Pataricza András (szerk.): Formális

Részletesebben

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság 2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Vida József igazgató Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens Dr. Berecz József főiskolai docens Borbás László adjunktus Jegyzőkönyvvez.: Bogáth Ágnes

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója:

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója: Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok TAB1204 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) 2+1 kollokvium Tantárgyfelelős neve Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő

Részletesebben

Versenyek és pályázatok

Versenyek és pályázatok Versenyek és pályázatok Felhívás budapesti versmondó versenyre A Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és - a korábbi évekhez hasonlóan - 2009-ben is megrendezi budapesti szintű versmondó

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Városi Atlétika Diákolimpia IV. L Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Kapás Tekla 1999 Garay János Általános Iskola 14,10 173 47,77 176 463 168 8,79 129 2:47,0 160

Részletesebben