Változások a légkör összetételében és az éghajlatban
|
|
- Zalán Kocsis
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban Változások a légkör összetételében és az éghajlatban Haszpra László Mika János * A légkör összetétele Az emberi tevékenység hatása a légkörre a 18. században, az intenzív iparosítással vált jelentssé, bár lokális levegszennyezettségi problémák már a középkori városokban is elfordultak (magyarul lásd pl. MAKRA L., 22). A széntüzelés térhódításával, egyebek mellett, egyre növekv mennyiség kén-dioxid került a légkörbe. Késbb, a belségés motorok elterjedésével ntt a leveg nitrogén-oxid terhelése. Mindkét szennyezanyagból kémiai átalakulások révén a természetes és mvi környezetben súlyos károkat okozó savas anyagok keletkeznek. A környezet savasodására és ennek következményeire csak az 195-es évek végén, az 196-as években figyeltek fel Európában, de a történelmi statisztikai adatok és a matematikai modellek szerint a környezet savasodása néhány ersen iparosodott földrajzi körzetben (pl. Angliában, Németország és Belgium egy részén) már a 19. század végén is kritikus lehetett (MYLONA, S. 1996). A szennyez anyagok nem tisztelik az országhatárokat, a légáramlatokkal kibocsátási helyüktl igen nagy távolságra eljuthatnak. A környezeti károk csak nemzetközi egyezményekkel elzhetk meg. Az els ilyen megállapodásokra azonban csak a hidegháború idszakának lezárultával kerülhetett sor. A légszennyez anyagok kibocsátásának korlátozására vonatkozó els európai egyezményt az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága hozta tet alá 1985-ben. Ennek értelmében az aláíró országok kötelezték magukat arra, hogy 1993-ig legalább 3%- kal csökkentik 198-as kén-dioxid kibocsátásukat. Ezt követte 1988-ban a nitrogénoxidok, majd 1991-ben az illékony szerves anyagok kibocsátásának korlátozása. A környezet savasodása mellett a nitrogén-oxidok jelents szerepet játszanak élvizeink eutrofizációjában, és a reaktív illékony szénhidrogénekkel együtt hozzájárultak a felszínközeli légréteg ózon-tartalmának erteljes növekedéséhez. Az ózon, és a vele együtt keletkez más fotokémiai oxidánsok, egyrészt ártalmasak az emberi egészségre, másrészt komoly károkat okoznak a természetes és mezgazdasági vegetációban. Az 1994-ben megszületett második kén-dioxid egyezmény már országonként differenciált korlátozást tartalmazott, figyelembe véve az egyes földrajzi körzetek ökológiai rendszereinek érzékenységét. Ezt követte a nehézfémek és a lassan lebomló szerves anyagok kibocsátásának korlátozására vonatkozó összeurópai egyezmény. A savasodást, eutrofizációt, illetve (a felszínközeli) ózonképzdést korlátozó egyezményeket végül az november 3-án Göteborgban aláírt megállapodás * Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest 97
3 Haszpra László Mika János hangolta össze, foglalta egységes rendszerbe. Ez 21-ig szabja meg az aláíró országok feladatait, nyitva hagyva közben a tudományos ismeretek bvülése jóvoltából esetleg szükségessé váló módosítások lehetségét is. Az említett megállapodások bárki számára hozzáférhetek a honlapon. Az emberi tevékenység légszennyez hatása azonban nem csak Európában okoz gondokat. Észak-Amerika országaiban törvények szabályozzák a szennyez anyagok kibocsátását. Kelet-, Délkelet-Ázsia utóbbi idben gyorsan romló környezeti helyzete szintén nemzetközi egyezményeket fog kikényszeríteni, remélhetleg inkább elbb, mint utóbb. Magyarország kén-dioxid kibocsátása a 6-as években érte el a csúcsát, ezt követen a szén-tüzelés visszaszorulásával csökkent (1. ábra). Nem kis részben az 198-as évek végén, az 199-es évek elején bekövetkezett gazdasági összeomlás következtében az 1. nemzetközi kén-dioxid kibocsátási szerzdésbe foglalt kötelezettségünket bven túlteljesítettük. Ez jól megfigyelhet változást okozott a légköri koncentrációban is (2. ábra). A nitrogén-oxidok f forrásai a fosszilis tüzelanyagokat használó ermvek és a közlekedés. Az ermvek és a gépkocsi motorok korszersítését, sajnos, a növekv gépjárm használat részben ellensúlyozza, így a nitrogén-oxidok kibocsátása csak lassan csökken. Magyarországon az 199. körüli gazdasági válság elmúltával a kibocsátás lassú növekedésnek is indult (3. ábra). Talán a katalizátor nélküli gépkocsik kiszorulásának köszönhet, hogy 1999-tl már ismét csökken az ország nitrogén-oxid kibocsátása. A magyarországi leveg nitrogén-oxid tartalma jelents részben az országhatáron túlról érkezik. A tlünk szélirányba es európai nagykibocsátó országok (pl. Franciaország, Németország, Olaszország, stb.) nitrogénoxid kibocsátása a 9-es években folyamatosan csökkent, így ellensúlyozta az átmeneti hazai kibocsátás-növekedést (4. ábra). A belségés motorokból, üzemanyagukból és a különböz oldószerekbl a légkörbe kerül illékony szénhidrogének a napsugárzás hatására kémiai reakcióba lépnek a levegben lév nitrogén-oxidokkal. A kémiai folyamatokban számos egészség- és környezetkárosító anyag keletkezik (pl. ózon, peroxiacetil-nitrát [PAN], stb.). A rendkívül agresszív oxidáns ózon európai felszínközeli koncentrációja az 198-as évekre elérte a századeleji érték kétszeresét (VOLZ, A. KLEY, D. 1988). A nemzetközi szennyezanyag-kibocsátási szerzdések (nitrogén-oxidok, illékony szénhidrogének) hatására a koncentráció-növekedés az utóbbi évtizedben lényegében megállt. Egyes földrajzi régiókban már enyhe csökkenés, másutt, így Magyarországon is (5. ábra), még enyhe növekedés figyelhet meg. Sajnos, az északnyugatias légáramlások miatt, Magyarország Európa egyik ózonnal leginkább szennyezett területének számít (SCHEEL H. E. et al., 1997). Bár egészségügyi szempontból is figyelmet érdeml magas koncentrációk csak elvétve fordulnak el, az ózonra az embernél lényegesen érzékenyebb növények terhelése az eltrhetnél két-háromszor nagyobb. Ez komoly, eddig nem számszersített károkat okoz a mezgazdaságnak és az erdgazdálkodásnak, a természetes vegetációnak. 98
4 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban becslés hivatalos adat kilotonna kén/év ábra. Magyarország kén-dioxid kibocsátásának alakulása 198-tól napjainkig (MYLONA, S. [1996] adatainak felhasználásával) µg/m ábra. A kén-dioxid koncentráció alakulása Magyarországon 99
5 Haszpra László Mika János kilotonna NO2/év ábra. A nitrogén-oxidok kibocsátásának alakulása Magyarországon (nitrogén-dioxid egyenértékben kifejezve) (forrás: EMEP µg/m ábra. A nitrogén-dioxid koncentráció alakulása Magyarországon 1
6 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban ppb trend: +.32 ppb/év ábra. Az ózon-koncentráció alakulása Magyarországon 45 4 CFC-11 CFC kilotonna ábra. A légkörbe kerül CFC-11 és CFC-12 mennyiségének idbeli alakulása (forrás: UNFCCC
7 Haszpra László Mika János Az emberi tevékenység révén olyan anyagok is a légkörbe kerülnek, amelyeknek természetes forrásuk egyáltalán nincs. Ilyen a halogénezett szénhidrogének túlnyomó része (pl. CFC-k, freonok, halonok). Ezek az anyagok a troposzférában, a légkör legalsó, kb km vastag rétegében kémiailag passzívak, így igen hosszú ideig a légkörben maradhatnak. Ennek megfelelen már viszonylag kis mennyiség kibocsátás is a légköri koncentráció emelkedését vonja maga után. A freonokat htközegként, habosítóanyagként, aeroszolos palackok hajtógázaként, tisztítószerként, míg a halonokat elssorban tzoltási célokra használták. Termelésük évtizedeken keresztül dinamikusan ntt (6. ábra). Mivel ezek az anyagok a légkör alsó részében nem, vagy csak nagyon lassan reagálnak más anyagokkal, van idejük arra, hogy feljussanak a sztratoszférába, a troposzféra feletti légrétegbe. Itt az intenzív ultraibolya sugárzás hatására elbomlanak, a felszabaduló halogénatomok pedig katalitikus reakciókon keresztül jelents mennyiség ózont bontanak el. Ezzel csökkentik a sztratoszféra ózon-mennyiségét, amely a felszínt védi a Nap élvilág számára káros ultraibolya (UV-B) sugárzásától. A halogénezett szénhidrogéneknek dönt szerepük van az antarktiszi "ózon-lyuk" kialakulásában. Emellett többségük üvegházhatású gáz, így légköri mennyiségük befolyásolja a Föld éghajlatát is. Az ózon-pajzs vékonyodása drasztikus globális gyártás-korlátozást sürgetett ben Montreálban született meg az els egyezmény (Montreáli Jegyzkönyv - amely a legkritikusabb anyagok gyártásának belátható idn belüli megszüntetését írta el. A technikai fejldés késbb lehetvé tette a tilalmi lista bvítését és a gyártás megszüntetésének elrébb hozását. Így a legkritikusabb anyagok gyártása a termelés dönt többségét adó iparilag fejlett országokban nagyon szkre szabott kivételekkel (gyógyászat, tudományos kutatás) már 1995-re megsznt (6. ábra). A korábban gyártott anyag (pl. htszekrények) begyjtésének tökéletlensége, illetve a hosszú légköri tartózkodási id miatt azonban légköri koncentrációjuk még nem, vagy csak alig észrevehet módon csökken (7. ábra). A sztratoszférikus ózonréteg regenerálódásához ezért még évtizedeket kell várnunk. Aggasztó ugyanakkor, hogy az ózonréteget már kevésbé veszélyeztet, ugyanakkor azonban eldjeikhez hasonlóan üvegházhatású helyettesít anyagok (pl. HCFC-k) légköri mennyisége gyors ütemben n. A Föld éghajlatát, csillagászati helyzetén kívül, a légkörében található, a felszín hmérsékleti kisugárzásának tartományában elnyel ún. üvegházhatású gázok mennyisége szabályozza. Ezek együttesen mintegy 3 o C-kal emelik a bolygó átlaghmérsékletét. A legfontosabb üvegházhatású gáz a vízgz. Ennek mennyiségét az emberi tevékenység közvetlenül nem tudja számottev mértékben módosítani. A kisebb mennyiségben jelen lév más üvegházhatású gázokét (pl. szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, stb.) azonban igen (1. táblázat). Emellett olyan üvegházhatású gázokat is a légkörbe juttat, amelyeknek természetes forrásaik nincsenek is (pl. kénhexafluorid, részben vagy teljesen halogénezett szénhidrogének [CFC-k, HCFC-k], stb.), azaz az emberi tevékenység nélkül nem lennének jelen a légkörben. Az emberi tevékenység ezzel a Föld éghajlatának módosulását válthatja ki. 12
8 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban 6 5 CFC-11 CFC ppt ábra. A CFC-11 és a CFC-12 légköri koncentrációjának változása a Mauna Loa Obszervatórium (Hawaii) mérései szerint (forrás: WDCGG táblázat. A legfontosabb üvegház-gázok néhány jellemzje (1 ppm = 1-6 ; 1 ppb = 1-9 : 1 ppt=1-12 térfogat arány) (Forrás: IPCC, 21) Anyag CO 2 CH 4 N 2 O CFC-11 HCFC-23 Hozzávetleges koncentráció 175 ~28 ppm ~7 ppb ~27 ppb Nulla! Nulla! körül Koncentráció ban 365 ppm 1745 ppb 314 ppb 268 ppt 14 ppt Jelenlegi növekedési ütem 1,5 ppm /év =,4%/év 7 ppb/év =,4%/év,8 ppb/év =,25%/év -1,4 ppt/év = -,5%/év,55 ppt/év = 4%/év Légköri élettartam (év) 5-2 * * A légköri szén-dioxid kivonásában szerepet játszó folyamatok eltér viselkedése miatt nem adható meg egyetlen légköri élettartam adat Az emberi tevékenység által befolyásolt, az éghajlatra legnagyobb hatást gyakorló üvegházhatású gáz a szén-dioxid (CO 2 ). Dönt része a fosszilis tüzelanyagok (szén, kolaj, földgáz) elégetésekor kerül a levegbe, de számottev az erdirtások közvetlen és közvetett szerepe is. Koncentrációja a növekv kibocsátásnak köszönheten az elmúlt kétszáz évben ppm-rl (ppm = milliomod térfogatrész) kb. 37 ppm-re emelkedett, s e növekedés a hazai mérésekben is egyértelmen megfigyelhet (8. ábra). Ugyancsak ntt a szintén jelents antropogén 13
9 Haszpra László Mika János forrásokkal rendelkez metán (CH 4 - rizstermelés, állattenyésztés, hulladékok bomlása, stb.) és dinitrogén-oxid (N 2 O - mezgazdasági tevékenység) légköri mennyisége. 4 KPU simított KPU trend KPU havi átlag HHS simított HHS trend HHS havi átlag ppm ábra. A légköri szén-dioxid koncentráció alakulása Magyarországon a K-pusztai ( ) és a hegyhátsáli ( ) mérések alapján Klímaváltozás globális skálán Azt ma már kevesen vitatják, hogy a Föld átlaghmérséklete a 2. század folyamán emelkedett (9. ábra jobb oldala). Ezen belül két ersen meleged idszak figyelhet meg: az egyik az 191-es évektl kb. az 194-es évek közepéig, s a másik az 197-es évek közepétl napjainkig. A 2. század globális klímájának elemzése tekintetében utalunk az IPCC (21) Harmadik Helyzetértékel Jelentésére (2. és 12. fejezet). Hazai forrásként MIKA J. (22) szolgál a Jelentés tanulságainak rövid, de hozzáférhet áttekintésével. Miközben nem teljesen biztos, hogy milyen arányban felels mindezért az emberi tevékenység, azon belül is leginkább a szén-dioxid és más üvegház-gázok kibocsátása, e kérdés vizsgálatánál tulajdonképpen nagyobb erket foglalkoztat a jöv kérdése. A globális klímaváltozásról szóló elrejelzések alapveten két ok miatt különböznek. Az egyik a légkör összetételének jövbeni forgatókönyvei, amelyeket az IPCC (21) jelentése 11 (további részletekkel együtt 36) lehetséges forgatókönyvbe sorolt. A legkedvezbbtl a legersebb antropogén hatásokig, e forgatókönyvek szerint igen széles sávban változnának. 14
10 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban 9. ábra. Három kapcsolt óceán-légkör modell viselkedése minden küls változás nélkül (csupán az éves menettel bal oldali ábrák), illetve az elmúlt 15 év antropogén és természetes tényezinek változásai hatására a Föld átlaghmérsékletében ténylegesen végbement változások. Látható, hogy a tapasztalt mérték, és ütem melegedés nem lehet pusztán az éghajlati rendszer bels ingadozásának eredménye. 2. táblázat. Az IPCC legutóbbi, Harmadik Helyzetértékel Jelentésének (IPCC, 21) néhány elrejelzett sarokszáma a 21. évre, valamint ugyanezek széls értékeinek tartománya az öt évvel korábbi Jelentésben (IPCC, 1996). Globális értékek és változások IPCC, 21 IPCC, 1996 CO 2 -emisszió (GtC/év) 5 3 8,4 15,4 CO 2 -koncentráció (ppm) Sugárzási mérleg változása 4,2 9,1 4 8 (Wm -2 ) Globális melegedés ( o C) 1,4 5,8 1, 4,5 Tengerszint emelkedés (cm) A 2. táblázatban néhány globális környezeti mutató esetére bemutatjuk, hogy a bizonytalanság ma ismert forrásait figyelembe véve, melyek a 21-ra elrejelzett maximális és minimális értékek. Ugyanitt bemutatjuk e tartományok öt évvel korábbi, becsléseit (IPCC, 1996) is. Látható, hogy a felsorolt öt mutató közül csak a tengerszint-emelkedés prognózisa módosult kedvezen, mégpedig a várható ersebb melegedés ellenére, ugyanis az újabb modellek néhány tényez, elssorban a szárazföldi jég és a 15
11 Haszpra László Mika János gleccserek olvadásából ered többlet vízszint-emel hatását csökkentik a korábbiakhoz viszonyítva. A melegedési prognózisokat az 197-es évek közepétl a földi átlaghmérséklet jól ismert emelked tendenciája is alátámasztja (MIKA J. 22). Ehelyütt három klímamodell eredményein keresztül próbáljuk érzékeltetni, hogy az utóbbi 2-3 évtizedben tapasztalt melegedés nem lehetett csupán a rendszer bels ingadozásának következménye (9. ábra). A globális átlaghmérséklet alakulása három kapcsolt óceán-légkör modell viselkedése minden küls kényszer nélkül (bal oldali, hosszú ábrák), ill. az elmúlt 15 év szimulált alakulása a megfelel, küls kényszerek hatására. Mindhárom modellben jelents évközi ingadozás figyelhet meg, vagyis földi átlagban néhány tized fokot kitev, melegedés, vagy lehlés, minden küls ok nélkül, pusztán az ún. éghajlati rendszer (légkör, óceánok, szárazföldek, krioszféra, bioszféra) bels ingadozása hatására is létrejöhet. Hogy ezek a bels ingások mégis kisebbek, mint a századi melegedés, azt illusztrálják, hogy a század elején a vulkánosság hiánya és a naptevékenység akkori ersödése, illetve az utóbbi idszakban az üvegházgázok szaporodása, mint küls tényezk szükségesek voltak a tapasztalt trendek kialakulásához. Magyarországi változások A 1. ábra érzékelteti, milyen hatással van a klímaváltozás regionális sajátosságainak egyöntetségére az, hogy a változásokban szerepet játszó kisebb légköri képzdmények fizikája a modellekbl szükségszeren hiányzik. (Két-két modell ugyanabból az intézménybl Hadley-Center, Anglia; Max-Planck Institut für Meteorologie, Németország származik, de eltér felbontást és fizikai tartalmat képvisel, st az utóbbi esetben a két óceáni almodell is teljesen más.) A hmérsékletváltozások többnyire hasonlítanak egymásra a 9 különböz globális modell esetében. A korrelációs együttható, amelyik megmutatja, hogy a változások területi eloszlása mennyire hasonló, a modell-párok többségében legalább 95%-os, néhány esetben 99%-os szinten szignifikáns. A csapadék-változás mezinek modellek közötti korrelációi sokkal alacsonyabbak, vagyis az eredmény-mezk nagyon különböznek egymástól. A csapadékváltozások, amelyeknél még fontosabbak a modellekben nem szerepl kisebb lépték, pl. felhfizikai folyamatok, ugyanakkor alig hasonlítanak egymásra a különböz modellekben! A globális modellek lehetségei és a hatásvizsgálatok igényei közötti különbséget a modell-válaszok ún. leskálázásával szokás áthidalni. Ez az eljárás kapcsolatot teremt a klímamodellek megbízható, kb. kontinensnyi térbeli és évszakos idbeli lépték skálái, illetve a hatásvizsgálati modellezésben szükséges néhány ezer km 2 -es, általában napi adatsorok között. (A leskálázás elméleti értelemben nem helyettesíti a fizikai folyamatok modellezését. Csupán arról van szó, hogy ma még nincs tudományos lehetség erre a kvantitatív fizikai magyarázatra.) 16
12 Változások a légkör összetételében és az éghajlatban,4 GCM-ekben számított megváltozás-mezk pattern-korrelációi,2 Csapadék,2,4,6,8 -,2 Hmérséklet 1. ábra. Különböz globális klímamodellek (Általános Cirkulációs Modellek, GCM-ek) megváltozás-mezi közötti területi (pattern-) korreláció a , ill. az közötti évek összevetésében (a kísérletekben csak az üvegház-gáz koncentrációk változnak). A vízszintes tengelyen a hmérséklet-változások, a függleges tengelyen a csapadék-változások korrelációs együtthatói láthatók. A 9 modell esetén ez 36 db összehasonlítást jelent. 3. táblázat. A hmérséklet és a csapadék hazánkban várható változása adott globális melegedés esetén. (E számok kissé eltérnek a szerz egy korábbi összesítésében - MIKA J szerepelt becslésektl.) Globális helyi változás Hmérséklet (K) nyár / nyári félév Hmérséklet (K) tél / téli félév Csapadék (mm) évi összeg +.5 K + 1 K + 2 K + 4 K + 1, + 1, ,8 + 1, bizonytalan A 3. táblázat összesítve mutatja a hmérséklet és a csapadék várható hazai változásait a globális változások,5-4 K fokig terjed tartományán, az elmúlt kb. két évtized statisztikus leskálázási eljárásai alapján. A forgatókönyvek f állítása hogy az üvegházhatás ersödésével a hazai éghajlat szárazabbá és napfényben gazdagabbá válása várható, legalábbis a melegedés kezdeti, néhány évtizedes tartományán. Részletesebben: 17
13 Haszpra László Mika János A nyári / nyári félévi hmérséklet (elbbi a nagyobb, utóbbi inkább a kisebb változásra vonatkozik) a kezdeti, 2-szeres relatív érzékenységrl fokozatosan 1- szeresig csökken, míg a téli félévben nagyjából 1,5-szeres szinten marad. A kis változásokra a korábbi (MIKA J. 1996) hmérsékleti becsléseket mindkét félévben jelentsen emeltük. Az évi csapadékösszeg továbbra is nem lineárisan követi a melegedést: A kezdeti, legalább 1 K melegedésig súlyosbodó szárazodási tendencia késbb megfordul. Az évi csapadékösszeg változása 4 K globális melegedésnél már pozitív lesz (t.i., ha a korlátozó megegyezés hiányában esetleg bekövetkezik.) Megjegyezzük, hogy a helyi és a globális változások idbeli párhuzamosságain alapuló megállapítások akkor alkalmazhatóak a jövre nézve, ha a múltban érvényes statisztikai kapcsolatok is fennmaradnak a globális (északi félgömbi) és a helyi éghajlat között. Erre azért van esély, mert a kapcsolatok eljel és nagyságrend szerint a múlt több idszakában is hasonlóan viselkedtek, és nincsenek ellentmondásban a globális klímamodellek elrejelzéseivel sem. Irodalom IPCC, Climate Change The Science of Climate Change. Contribution of Working group I to the Second Assessment Report of the IPCC (J.T. Houghton, et al., eds.) Cambridge Univ. Press, 57 p. IPCC, 21. Climate Change 21. The Scientific Basis. Contribution of Working Group I to the Third Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change. Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom and New York, U.S.A. ( MAKRA L. 22. Szemelvények a környezetszennyezés történetébl, különös tekintettel a leveg szennyezésére. Légkör 47/1, pp MIKA J. 22. A globális klímaváltozásról: Egy meteorológus kutató szemszögébl. Fizikai Szemle LII. évf, MYLONA, S Sulphur dioxide emissions in Europe and their effect on sulphur concentrations and depositions. Tellus 48B, pp SCHEEL, H.E. ARESKOUG, H. GOMISCEK, B. HASZPRA, L. KLASINC, L. LAURILA, T. LINDSKOG, A. NIELSEN, T. ROEMER, M. SCHMITT, R. SIMMONDS, P. SOLBERG, S. TOUPANCE, G On the spatial distribution and seasonal variation of lower-troposphere ozone over Europe. J. of Atmospheric Chemistry 28, pp VOLTZ, A. KLEY, D Evaluation of the Montsouris series of ozone measurements made in the nineteenth century. Nature 332, pp
A KÉNVEGYÜLETEK LÉGKÖRI KÖRFORGALMA
A KÉNVEGYÜLETEK LÉGKÖRI KÖRFORGALMA Kénvegyületek jelentősége: szulfát részecskék képződése pl. NH 3 (NH 4 ) 2 SO 4 Szulfát részecskék: kondenzációs magvak felhő- és csapadékképződés környezetsavasodás
RészletesebbenAgrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
RészletesebbenBorpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
RészletesebbenBorpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
RészletesebbenBudapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
RészletesebbenFENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
RészletesebbenAmit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
RészletesebbenPéliné Németh Csilla 1 Bartholy Judit 2 Pongrácz Rita 2 Radics Kornélia 3
Péliné Németh Csilla 1 Bartholy Judit 2 Pongrácz Rita 2 Radics Kornélia 3 1 MH Geoinformációs Szolgálat 2 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Meteorológiai Tanszék 3 Országos Meteorológiai Szolgálat 41. Meteorológiai
RészletesebbenA NITROGÉN-VEGYÜLETEK LÉGKÖRI KÖRFORGALMA
A NITROGÉN-VEGYÜLETEK LÉGKÖRI KÖRFORGALMA Biogeokémiai körforgalom: anyagforgalom a bioszférán és a geoszférán (légkör, földkéreg, óceánok) keresztül kvázistacionaritás körforgalom Levegőkémia: a biogeokémiai
RészletesebbenA közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
RészletesebbenAz aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
RészletesebbenORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
RészletesebbenEsti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
RészletesebbenÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
RészletesebbenA NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó 1. Bevezetés Tartalom 2. Magyarország éghajlata 3. A napenergia keletkezése 4. A napenergia
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás
FIT-jelentés :: 2012 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók
RészletesebbenÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
RészletesebbenRadon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban Kutatási jelentés Veszprém 29. november 16. Dr. Kávási Norbert ügyvezetı elnök Mérési módszerek, eszközök Légtéri radon és toron
Részletesebben3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
RészletesebbenAutópálya matrica árak 2011
Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás
RészletesebbenORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu
RészletesebbenORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
Budapest, 2013-09-11 36. hét A 36. HÉT ELSŐ FELÉBEN az előző vasárnaphoz képest alacsonyabb volt a pollenterhelés, a HÉT KÖZEPÉTŐL azonban ismét felerősödött, VASÁRNAP volt a legmagasabb. Továbbra is a
RészletesebbenPuskás Tivadar Távközlési Technikum
27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,
RészletesebbenFazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
RészletesebbenIntézményi jelentés. Összefoglalás. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 OM azonosító: 031202
FIT-jelentés :: 2010 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika
Részletesebben2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
RészletesebbenM A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
RészletesebbenDemográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt
Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Az előadás menete Népesség = + születések halálozások +/- vándorlási egyenleg Témák: Termékenység F (párkapcsolatok)
RészletesebbenNapenergia hasznosítási lehetőségek összehasonlító elemzése. Mayer Martin János Dr. Dán András
Napenergia hasznosítási lehetőségek összehasonlító elemzése Mayer Martin János Dr. Dán András Napenergia hasznosítása Villamosenergiatermelés Hő hasznosítás: fűtés és használati melegvíz Közvetlen (napelemek)
Részletesebben3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
RészletesebbenA mediterrán térség ciklonjainak vizsgálata Kelemen Fanni Dóra, Bartholy Judit, Pongrácz Rita, Joaquim Pinto, Patrick Ludwig
A mediterrán térség ciklonjainak vizsgálata Kelemen Fanni Dóra, Bartholy Judit, Pongrácz Rita, Joaquim Pinto, Patrick Ludwig 2014.10.02. Vázlat Ciklon klimatológia Ciklon azonosító módszer Reanalízis adatok
RészletesebbenNemzeti Éghajlatváltozási Stratégia
Munkaváltozat véleményezésre Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2007. Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 A Stratégia jelentősége és koncepcionális keretei... 4
RészletesebbenA mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye. A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke
www.pwc.com/hu A mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke 2012. május 23. Az egyes tartalmak fizetői Globális trendek MÚLT JELEN JÖVŐ
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános
RészletesebbenBugát Verseny 2010. Szóbeli döntő
Bugát Verseny 2010. Szóbeli döntő 1. TOTÓ feladatok 1. Melyik gáz nem játszik szerepet a globális éghajlatváltozásban mai ismereteink szerint? 1. metán, 2. vízgőz, X. nitrogén-dioxid 2. Melyik termesztett
Részletesebbenhttp://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
RészletesebbenKiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Részletesebben118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
RészletesebbenTovábbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2009. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola 6000 Kecskemét, Lunkányi János u. 10. OM azonosító: 200922. Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2009 Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola 6000 Kecskemét, Lunkányi János u. 10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Arany János
RészletesebbenAz abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
RészletesebbenÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
RészletesebbenA LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA
A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA CH 4 CFC CO 2 O 3 +14-19 o C N 2 O H 2 O 1824: Jean-Baptist Fourier az üvegházhatás felismerése 1859: John Tyndall a vízgőz és a szén-dioxid meghatározó
RészletesebbenHőszivattyú. Zöldparázs Kft
Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá
RészletesebbenCONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete
RészletesebbenVÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
RészletesebbenAgrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 15. szám 2005. augusztus 16. 30-31.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 15. szám 25. 16. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2014. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. OM azonosító: 035391
FIT-jelentés :: 2014 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők
Részletesebben[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata
RészletesebbenMágneses szuszceptibilitás vizsgálata
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség
RészletesebbenTámogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
RészletesebbenA certifikátok mögöttes termékei
A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 21 április 15. 21.4.16. 1 Erste 55 5 45 4 Erste Group Bank Ag (napi bontás) Max ár (28.5.2): 49.9 EUR Min ár (29.2.24):
RészletesebbenMehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenForrások és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes
RészletesebbenTájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
RészletesebbenH A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
RészletesebbenVéleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
RészletesebbenA Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
RészletesebbenÜvegházhatás a PET-palackban, avagy hogyan mutassuk be az üvegházhatást a tanteremben
Hubai Katalin Eszter tanársegéd, Pannon Egyetem, Környezettudományi Intézet Üvegházhatás a PET-palackban, avagy hogyan mutassuk be az üvegházhatást a tanteremben Vitathatatlan tény, hogy a Föld felszín
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2014 Intézményi jelentés Összefoglalás Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium
FIT-jelentés :: 2014 Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút utca 2. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők 10. 4 évfolyamos gimnázium
RészletesebbenPárhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
RészletesebbenA fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
RészletesebbenKispesti Deák Ferenc Gimnázium
4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos
RészletesebbenSzélenergia becslések regionális éghajlati modellek alapján. Illy Tamás, Szépszó Gabriella
Szélenergia becslések regionális éghajlati modellek alapján Illy Tamás, Szépszó Gabriella Motiváció Célok: Globális klímaváltozás Magyarország szélviszonyaira gyakorolt hatásának vizsgálata Szélenergetikai
RészletesebbenTájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében
Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.
RészletesebbenVezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
RészletesebbenBeszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
RészletesebbenKispesti Deák Ferenc Gimnázium
4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos
RészletesebbenKebele árvíztározó. Első árvízi üzem: 2009. február
Kebele árvíztározó Első árvízi üzem: 2009. február A magyar-szlovén közös érdekű Kebele árvíztározó vízgyűjtő területére 2009. év elején nagy mennyiségű csapadék, elsősorban hó, hullott. Majd a február
RészletesebbenWALTER-LIETH LIETH DIAGRAM
TBGL0702 Meteorológia és klimatológia II. Bíróné Kircsi Andrea Egyetemi tanársegéd DE Meteorológiai Tanszék [ C] A diagram fejlécében fel kell tüntetni: - az állomás nevét, - tengerszint feletti magasságát,
RészletesebbenVállalati pénzügyek 1 10-11. előadás
Vállalati pénzügyek 1 10-11. eladás Forgótke menedzsment Forgótke menedzsment Rövid távú pénzügyi döntések, Forgótke menedzsment részei: A társaság forgóeszközeinek összevont szintje (forgótke politika),
RészletesebbenSZLOVÁKIA A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.
A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA SZLOVÁKIA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. SZLOVÁKIA Területe: 48 845 km 2 Lakosainak száma: 5,4 millió
RészletesebbenEgységes jelátalakítók
6. Laboratóriumi gyakorlat Egységes jelátalakítók 1. A gyakorlat célja Egységes feszültség és egységes áram jelformáló áramkörök tanulmányozása, átviteli karakterisztikák felvétele, terhelésfüggőségük
RészletesebbenFÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 0623 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. H 2. H 3. I 4.
RészletesebbenJAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
RészletesebbenInnováció és gazdaságfejlesztés
Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Az innováció és a megújuló energia kérdései 2010. November 23. Innováció és gazdaságfejlesztés (Regionális energetikai stratégia) DR. NYIRY ATTILA
RészletesebbenKockázatkezelés és biztosítás
Kockázatkezelés és biztosítás Dr. habil. Farkas Szilveszter PhD egyetemi docens, tanszékvezető Pénzügy Intézeti Tanszék Témák 1. Kockáztatott eszközök 2. Károkozó tényezők (vállalati kockázatok) 3. Holisztikus
RészletesebbenOSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás
RészletesebbenEnergiagazdálkodás: a fenntarthatóság egyik kulcsterülete
Energiagazdálkodás: a fenntarthatóság egyik kulcsterülete Kaderják Péter Kutatóközpont vezetı Fenntartható társadalom konferencia MTA, 2012. április 25. Alapvetı kihívások egy mondatban Globális energiagazdaság
RészletesebbenTörvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
RészletesebbenA döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
RészletesebbenMagyarország közúti közlekedésbiztonsági. nemzetközi célkitűzések tükrében
Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzete a hazai és nemzetközi célkitűzések tükrében Prof. Dr. habil Holló Péter az MTA doktora, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora,
RészletesebbenMŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
RészletesebbenHŐSÉGRIASZTÁSI RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON, EURÓPÁBAN ÉS A VILÁGBAN
HŐSÉGRIASZTÁSI RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON, EURÓPÁBAN ÉS A VILÁGBAN Készítette: SOMOGYI DÓRA ELTE, TTK, Környezettan BSc, Meteorológia Szakirány Témavezető: NÉMETH ÁKOS (Országos Meteorológiai Szolgálat)
RészletesebbenA levegő definíciója. Levegőtisztaság. Légköri tartózkodási idő (τ) A levegő összetétele. A levegőben lévő gázokat csoportosíthatjuk
A levegő definíciója Levegőtisztaság védelem 2. előadás A levegő gázkeverék, a természetes, tiszta levegő is számtalan gáz keveréke. Szennyezett, városi levegő: akár több ezer komponens. Légkörtani definíció:
RészletesebbenKörnyezeti kémia. Az atmoszféra szerkezete. A troposzféra összetétele. A Föld troposzférája: 2012.05.08.
Környezeti kémia 3. Előadás Az atmoszféra kémiája 1 Atmoszféra Az atmoszféra vagy légkör a Földet körülvevő gázburok. Az atmoszféra a Földhöz rendelhető anyag tömegének kevesebb, mint 0,0001 %-át (5,20
RészletesebbenKockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék
2. Elõadás Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság és kockázat. A kockázatok csoportosítása Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék A folyamatokat kísérõ bizonytalanság p 1 Várt eredményhez
RészletesebbenKözreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei
A változás hősei Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei Történet Josh Elder, Natabara Rollosson és Sean Southey Grafika ľ Grace Allison és Karl Kesel Szöveg Grace Allison Szerkesztő Josh
RészletesebbenFÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak
RészletesebbenGazdasági biztonság és a kis országok
Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai
Részletesebben20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután)
Dr. Patay Géza ügyvéd 20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután) 1026 Budapest, Pasaréti út 72. telefon: +36-1/ 200-5977 telefax: +36-1/ 200-5977 www.patay.hu Nagykorú! Nagy növésű! Átgondolt,
RészletesebbenMiért hűti a CO 2 a Föld felszínét
Miért hűti a CO 2 a Föld felszínét Dr. Theo Eichten, München; Hanau; Professor Dr.-Ing. Vollrath Hopp 1, Dreieich; Dr. Gerhard Stehlik 2, Dr.-Ing. Edmund Wagner, Wiesbaden; April 2014 A NASA 3 publikálta
RészletesebbenTERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
RészletesebbenA közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok
- a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási
RészletesebbenFIT-jelentés :: 2009. Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. OM azonosító: 035418. Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2009 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és
RészletesebbenVárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Részletesebben