Az elmúlt hónapban is dübörgött az infláció - Az elemzők szerint az év hátralévő részében lassulni fog október 11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az elmúlt hónapban is dübörgött az infláció - Az elemzők szerint az év hátralévő részében lassulni fog 2012. október 11."

Átírás

1 A fogyasztói árak szeptemberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szentet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Egy hónap alatt jelentősen emelkedett az üzemanyagok és a dohányáruk ára, míg árcsökkenés volt a tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások körében. Az infláció 2008 augusztusa óta (6,5 százalék) nem volt ilyen magas, a mostaninál magasabb 2008 júliusában (6,7 százalék) volt. Londoni elemzők 6,1-6,6 százalékos inflációt vártak. Az idén az első kilenc átlagosan 5,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció az augusztusi 5,1 százalékról 5,3 százalékra gyorsult éves összevetésben, míg a szezonálisan kiigazított havi mértéke az előző hónappal azonos mértékben, 0,3 százalékkal nőtt. 1 / 5

2 A fogyasztói árindex és a maginfláció közötti, éves szinten 1,3 százalékpontos különbség azzal magyarázható, hogy a nyers élelmiszerek (zöldség-gyümölcs), a járműüzemanyagok és a hatósági áras szolgáltatások (háztartási energia) nincsenek benne a maginflációs számításban - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezetője az MTI kérdésére. Egy évvel ezelőtt a 12 havi maginfláció 3,0 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi áremelkedés 6,6 százalék volt, az előző hónaphoz képest 0,3 százalék volt. Az egyhavi 0,4 százalékos inflációs adat főbb összetevői: az élelmiszereknél 0,6 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH, a liszt ára 9,4, a sertéshúsé 3,5, a baromfihúsé 2,5, a tojásé 2,3 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az idényáras élelmiszereknél (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 0,6 százalékkal csökkentek az árak. A ruházati cikkek havi 1,4 százalékos áremelkedése mögött a szezonváltás áll. A járműüzemanyagok ára egy hónap alatt 2,8 százalékkal nőtt, a háztartási energia ára ugyanakkor 0,5 százalékkal csökkent, a tartós fogyasztási cikkeknél is 0,2 százalékos csökkenést mért a KSH. A múlt év szeptemberéhez viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 7,5 százalékkal emelkedtek. Néhány termék ára jelentősen nőtt: a tojásé (33,8 százalék), a sertészsiradéké (24,3), az idényáras élelmiszereké (22,2), a csokoládé, kakaóé (17,1) és a sertéshúsé (13 százalék). A szeszes italok, dohányáruk ára is az átlagnál gyorsabban, 15,6 százalékkal nőtt. Hasonló mértékű, 15,7 százalékos drágulás következett be a járműüzemanyagoknál is 12 hónap alatt. A háztartási energia ára 5,6 százalékkal emelkedett egy év alatt. A szolgáltatásoknál 4,5 százalékos 12 havi áremelkedést mért a KSH, a ruházkodási cikkeknél pedig 2,5 százalékost. A tartós fogyasztási cikkek ára egy év alatt átlagosan egy százalékkal csökkent. 2 / 5

3 A szeptemberi 6,6 százalékos mértékkel a 12 havi infláció elérte csúcspontját, az év hátralévő részében lassul a fogyasztói árak emelkedése - közölték az MTI által kérdezett elemzők, akiknek a kamatvárakozásai nem esnek egybe: úgy vélték az MNB tarthatja a 6,5 százalékos alapkamatot, de csökkentheti is. A fogyasztói árak szeptemberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az idén az első kilenc hónapban átlagosan 5,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Az infláció 2008 augusztusa óta (6,5 százalék) nem volt ilyen magas, a mostaninál magasabb 2008 júliusában (6,7 százalék) volt. Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzőjének értékelése szerint a várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben ugrott meg az infláció az előző havi 6 százalékról. A meglepetést elsősorban az élelmiszerárak vártnál nagyobb gyorsulása okozta, míg a várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt a dohányáruk és az üzemanyagok ára is. Eközben - a forint erősödését és a változatlanul igen gyenge belső keresletet tükrözve - a vártnál jobban csökkentek a tartós fogyasztási cikkek árai és a szezonalitástól elmaradó mértékben emelkedtek a ruházati cikkek árai. Az élelmiszerárak továbbra is igen jelentős felfelé mutató kockázatokat jelentenek, amit a mezőgazdasági termelői árak 18 százalékos növekedése mutat. Ezzel szemben az üzemanyagárak jelentősen estek októberben, miközben novemberben kiesik a bázisból a gázolaj jövedéki adójának tavalyi emelése. A TakarékBank számítása szerint az infláció az év hátralevő részében visszaesik 6 százalék közelébe. Januárban és februárban kiesik az idei áfa emelés hatása, így az infláció a jövő év elején 4,5-5 százalék közé mérséklődhet. Ebben az évben 5,9 százalék, jövőre 4,2 százalék lehet az átlagos infláció, ugyanakkor Suppan Gergely figyelmeztetett arra, hogy az inflációs 3 / 5

4 várakozások beragadása kockázatot jelent. Az elemző jelezte: mivel az inflációt külső ársokkok okozzák, amit a monetáris politika érdemben nem tud befolyásolni, a belső kereslet pedig középtávon is gyenge marad, ezért arra lehet számítani, hogy amint az ársokkok hatása belép a bázisadatokba, azinflációs cél elérhetővé válik. Erre azonban 2014 első fele előtt nem lehet számítani. Ezért, ha a monetáris tanács úgy ítéli meg, hogy a 2014-es inflációs célok nincsenek veszélyben, a kamatcsökkentési sorozat folytatódhat, mivel az ország kockázati megítélése jelentősen javult az elmúlt hetekben. A váratlanul magas szeptemberi infláció miatt azonban kérdéses, hogy októberben folytatódik-e a kamatcsökkentés, vagy egy hónap szünet után novemberben kerül sor a következő kamatcsökkentésre - tette hozzá Suppan Gergely. Ebben a kérdésben némileg eltérő véleményt fogalmazott meg Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója, aki úgy véli, amennyiben a jelenlegi, kedvező kockázati környezet fennmarad, a rekord magas infláció várhatóan nem bizonytalanítja el a monetáris tanács kamatcsökkentésre szavazó tagjait, így folytatódhat a jegybanki lazítás. Az alapkamat további csökkentése esetén sem várható azonban további jelentős hozamcsökkenés a magyar eszközök tekintetében, mivel a piac láthatóan már beárazta a lazítást - tette hozzá a befektetési szakember. Az inflációs folyamatok megítélésében a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója egyetért Suppan Gergellyel, mert úgy látja, hogy a fogyasztói árak négy éve nem látott növekedése nagy valószínűséggel elérte csúcspontját, és az év hátralevő részében már csökken az infláció. Szerinte olyan egyedi hatásoknak, mint az olaj világpiaci árának emelkedése, vagy az élelmiszerek drágulása, sem lehet már olyan számottevő hatása, amely továbbra is fenntartaná a gyorsuló inflációs pályát. Mivel a jövő év januárjától a 2012 elején életbe lépett adóemelések hatása is kiesik, így a legfrissebb MNB inflációs jelentés szerint akár 5 százalék alá kerülhet a fogyasztói árak drágulását jelző mutató - mondta Horváth István. 4 / 5

5 A Magyar Nemzeti Bank szeptemberben közzétett inflációs jelentésében 2012-re 5,8 százalékos, jövőre 5,0 százalékos átlagos inflációt prognosztizált. - Cikk forrás: MTI - - Kép forrás: OrientPress Hírügynökség - {jcomments on} 5 / 5

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2016. január

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2016. január Havi elemzés az infláció alakulásáról. január A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. december

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. december Havi elemzés az infláció alakulásáról. december A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek 2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. november

Fogyasztói árak, 2009. november Közzététel: 2009. december 11. Sorszám: 199. Következik: 2009. december 15. Ipar Fogyasztói árak, 2009. november 2009. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3% volt, 2008. novemberhez

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2012-ben

A fogyasztói árak alakulása 2012-ben Központi Statisztikai Hivatal A fogyasztói árak alakulása 2012-ben 2013. március Tartalom Bevezető... 2 Európai uniós kitekintés... 3 A fogyasztói árak alakulása 2012-ben Magyarországon... 5 A maginfláció

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. május

Fogyasztói árak, 2008. május Közzététel: 2008. június 11. Sorszám: 102. Következik: 2008. június 13. Ipar Fogyasztói árak, 2008. május 2008. májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. májushoz viszonyítva

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Részletesebben

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2016. április A fogyasztói árak alakulása 2015-ben STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Európai uniós kitekintés...3 2. A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...6

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 15.

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 15. 2016. augusztus 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel a főbb devizákkal szemben minimális elmozdulásokat produkált a forint. A BUX 16 milliárd forintos, jócskán átlag feletti forgalom mellett 1 százalékos

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

Autópálya matrica árak 2011

Autópálya matrica árak 2011 Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló Árinformáció az egészségügyi intézményekben 2011. I. negyedév OSAP 1477/07 (229/2006 (XI.20.) Korm. rendelet) Az árinformációs rendszer az egészségügyi intézményeknél figyeli az árak

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.

Részletesebben

Magyar gazdasági helyzetkép a felminősítés után. Akár 2019-ig is tarthatja 0,90%-on a kamatot az MNB?

Magyar gazdasági helyzetkép a felminősítés után. Akár 2019-ig is tarthatja 0,90%-on a kamatot az MNB? Magyar gazdasági helyzetkép a felminősítés után Akár 2019-ig is tarthatja 0,90%-on a kamatot az MNB? A széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal tovább csökkentette az MNB az alapkamatot

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

péntek, 2014. december 19. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. december 19. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. december 19. Vezetői összefoglaló Jelentősen emelkedtek a vezető nemzetközi részvényindexek. Tovább gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,3 milliárd forintos forgalom mellett

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek

Részletesebben

3./2011. Terménypiaci előrejelzések 2011. jan. 23., Vasárnap. Összefoglaló

3./2011. Terménypiaci előrejelzések 2011. jan. 23., Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft. 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2011. Terménypiaci előrejelzések 2011.

Részletesebben

Soós Gábor Dániel Várhegyi Judit: Az élénkülő lakossági fogyasztás egyre erősebb támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek

Soós Gábor Dániel Várhegyi Judit: Az élénkülő lakossági fogyasztás egyre erősebb támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek Soós Gábor Dániel Várhegyi Judit: Az élénkülő lakossági fogyasztás egyre erősebb támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek A válságot megelőzően felhalmozott adósságok leépítése, az emelkedő munkanélküliség

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.

Részletesebben

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem. Hosszú távú modell: alkalmazások Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Hogyan épül fel a hosszú távú modell? Hogyan hat a skális politika a gazdaságra? Hogyan

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. július 12. Élıállat és Hús hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Dr. Stummer Ildikó, Thury Eszter Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 15. szám 2005. augusztus 16. 30-31.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 15. szám 2005. augusztus 16. 30-31. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 15. szám 25. 16. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:

Részletesebben

tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a

tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a Grafikonkészlet a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról szóló közleményhez 2012. január 1. ábra: A háztartási forint, euro és svájci frank lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke a szezonálisan

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2016. MÁJUS 24-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2016. MÁJUS 24-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2016. MÁJUS 24-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2016. június 8. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 19.

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 19. 2016. augusztus 19. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz viszonyítva veszített értékéből a forint. A BUX 5,3 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33

A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Eséssel indul a hét a világ tőzsdéin a péntek esti párizsi terrortámadások hírére. Az ázsiai piacokon 1% feletti mínuszokba süllyedtek az irányadó

Részletesebben

hétfő, 2016. február 15. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 15. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak az amerikai és az európai részvényindexek. 2009 óta nem tapasztalt napon belüli növekedést ért el a WTI olaj árfolyama pénteken.

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Központi Statisztikai Hivatal A fogyasztói árak alakulása 2011-ben 2012. március Tartalom Bevezető...2 Európai uniós kitekintés...3 A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Magyarországon...4 Maginfláció...7

Részletesebben

OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények

OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények OTP Bank 26. első negyedévi eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. május 15. 26 első negyedévének főbb jellemzői 16/5/26 Külső tényezők: Változatlan jegybanki

Részletesebben

Feltámadnak a kispapírok?

Feltámadnak a kispapírok? Feltámadnak a kispapírok? 2016. Május 18. 17:30 Nagyot ment a BUX 2 A BUX és BUMIX relatív alakulása a válság óta 3 Pedig nem volt ez mindig így 4 Olcsók a kispapírok? 5 ANY Biztonsági Nyomda: Stabilan

Részletesebben

Palotai Dániel Horváth Dániel 1 : Az MNB kamatcsökkentései nyomán jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei

Palotai Dániel Horváth Dániel 1 : Az MNB kamatcsökkentései nyomán jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei Palotai Dániel Horváth Dániel 1 : Az MNB kamatcsökkentései nyomán jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei Az elmúlt két év során az MNB kamatcsökkentési ciklusa, illetve más nemzetközi és

Részletesebben

2015-ös költségvetési projekció 2014 első felében (frissítés) Készítette: Bakó Tamás Cseres-Gergely Zsombor Vincze János

2015-ös költségvetési projekció 2014 első felében (frissítés) Készítette: Bakó Tamás Cseres-Gergely Zsombor Vincze János levelezési cím 1112 Budapest, Budaörsi út 45. telefon + 361-39-2652 e-mail kti@krtk.mta.hu 215-ös költségvetési projekció 214 első felében (frissítés) Készítette: Bakó Tamás Cseres-Gergely Zsombor Vincze

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 21 április 15. 21.4.16. 1 Erste 55 5 45 4 Erste Group Bank Ag (napi bontás) Max ár (28.5.2): 49.9 EUR Min ár (29.2.24):

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. júniusi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. júniusi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. júniusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. júniusban 341 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg 1), ami 87 millió euróval alacsonyabb a tavalyi

Részletesebben

csütörtök, 2015. február 5. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. február 5. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. február 5. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Bár tegnap a 307,5 körüli szinten járt az euró/forint árfolyam, ma reggelre nem tudta megtartani

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2013.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2013. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2013. december A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

Felcser Dániel: Hogyan reagáljon a jegybank az áfaemelésre?*

Felcser Dániel: Hogyan reagáljon a jegybank az áfaemelésre?* Felcser Dániel: Hogyan reagáljon a jegybank az áfaemelésre?* Áfaemelésnél emelkedik a gazdaságban az árszint, ahogy a vállalatok áthárítják az adóemelés hatását. Ez technikai értelemben azt jelenti, hogy

Részletesebben

Gazdasági biztonság és a kis országok

Gazdasági biztonság és a kis országok Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2016. július

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2016. július HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 497,6 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1719,2 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 122 milliárd forintot

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. év február 23-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2008. évi üzemeltetési vesztesége Előadó:

Részletesebben

[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika

[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika [GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Közzététel: 2010. május 13. Sorszám: 75. Következik: 2010. május 14. Ipar Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Az agrár termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8.

HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8. HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8. Tartalom 1. Hisztorikus forward zsinór árak alakulása, DE vs HU 2. Hisztorikus spot

Részletesebben

szerda, 2016. január 6. Vezetői összefoglaló

szerda, 2016. január 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2016. január 6. Vezetői összefoglaló A hétfői jelentős zuhanás után kedden emelkedtek az európai tőzsdemutatók, az amerikai börzék közül pedig a Dow és a S&P szintén enyhe növekedést könyvelt el,

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Helyzetkép 2016. március április

Helyzetkép 2016. március április Helyzetkép 2016. március április Gazdasági növekedés A múlt évben többek között gazdasági konfliktusok és állandósult lokális válsághelyzetek hatására valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá

Részletesebben

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 31.

Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 31. 2016. augusztus 31. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre nem mozgott jelentősen a forint árfolyama a vezető devizákhoz képest. A BUX 5,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékkal

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Alba Radar. 7. hullám

Alba Radar. 7. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám A polgármester megítélése Székesfehérváron 2011. május 5. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Helyzetkép 2015. szeptember október

Helyzetkép 2015. szeptember október Helyzetkép 2015. szeptember október Gazdasági növekedés A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül. A fejlett országok gazdasági

Részletesebben

#instagramads Az első tapasztalatok. Contact: Eva Drienyovszki Senior Search Specialist eva.drienyovszki@mecglobal.com

#instagramads Az első tapasztalatok. Contact: Eva Drienyovszki Senior Search Specialist eva.drienyovszki@mecglobal.com #instagramads Az első tapasztalatok Contact: Eva Drienyovszki Senior Search Specialist eva.drienyovszki@mecglobal.com 2010. július 16. Az első fotó az Instagramon 2011. január 27. Az első hashtaggel ellátott

Részletesebben

8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő:

8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő: MRP számítások 1 8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő: asztal lábszerkezet asztallap Csavar (

Részletesebben

XXV. évfolyam, 2. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I. negyedév

XXV. évfolyam, 2. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I. negyedév XXV. évfolyam, 2. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 2. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet

ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet Vízdíj különbözet (a felmerülés helyén) 2002-2008. közötti időszakra Vízdíj késedelmi kamat (247 Ft/hó) Kárösszeg (üvegkár stb.) Üzemelés záró egyenlege FUNDAMENTA

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 13.

Összefoglaló. 2016. június 13. 2016. június 13. Összefoglaló Hétfő reggel a 30 napos szintje felett tartózkodik közel 2 forinttal a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, a frankkal szemben 6 forinttal felette, míg a dollár ellenében

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

Statisztika 2016. március 11. A csoport Neptun kód

Statisztika 2016. március 11. A csoport Neptun kód Statisztika 2016. március 11. A csoport Név Neptun kód 1. Egy közösségben az élelmiszerre fordított kiadások az alábbiak szerint alakultak: osszeg (ezer Ft) csalad(db) 20 7 20:1 30 12 30:1 40 20 40:1 50

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2011. február 28-án 13.00. órai kezdettel tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné

Részletesebben

HAVI MONITOR 2016. augusztus. 2,6 százalékkal nőtt a gazdaság a II. negyedévben

HAVI MONITOR 2016. augusztus. 2,6 százalékkal nőtt a gazdaság a II. negyedévben 292 HAVI MONITOR 2016. augusztus 2,6 százalékkal nőtt a gazdaság a II. negyedévben A GDP növekedése a II. negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a vártnál némileg nagyobb, 2,6 százalékos volt. A bővüléshez

Részletesebben

A Bankközi Klíring Rendszer

A Bankközi Klíring Rendszer Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben