DerûsÉvek. Az 50 felettiek online magazinja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DerûsÉvek. Az 50 felettiek online magazinja"

Átírás

1 DerûsÉvek Az 50 felettiek online magazinja III. ÉVFOLYAM 8. szám július 21. Harmóniában a zenével Hej, Salamon Béla! A golf csodája Az otthon zöld füvén Édes Benczúr Privát labirintusok

2 Ötvenedik......érettségi találkozót tartottunk június elején. Az iskolában kezdtük, majd egy közeli étteremben folytattuk. Ma már együtt szerveztük a három osztállyal. A hetven öreg diákból 51-en voltunk, tizennégyen külföldön élnek, öt volt iskolatársunk emlékére egy perces néma csenddel emlékeztünk meg. Úgy gondolom, hogy az ötvenegyes megjelenés ritka jó eredmény, hála Isten. Az előkészületeket februárban kezdtük, majd hónapokig kerestük-kutattuk egykori pajtásainkat, de iskoláról lévén szó, akár azt is mondhatnám, hogy cinkostársainkat. A keresés és egymás felfedezése volt a legizgalmasabb. És aztán azon a szép délutánon/estén az együttlét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó néhányunknak be kellett mutatkozni a másiknak, de néhány perc alatt az emlékezés, a felemlegetett élmények újra évessé varázsoltak bennünket. Még két tanárnő is tiszteletét tette. Az ősz kontyok és magas homlokok alatt csillogtak a szemek, ötven év óta nem halott iskolai becenevek, elfeledett csókok és ízeik, az egykori házibulik félhomályai, az iskolai kirándulások ugratásai, az akkor még ünneplőnek számító sötétkék öltönyös feszengések, a szóbeli érettségi, mi van a testvéreddel, mi van veled, van már unokád és hány szóval gyorsan elmúlt az együtt töltött néhány óra, akár az elmúlt ötven év, majd jöttek a fogadkozások, hogy ezentúl évente találkozunk. Fél kilenckor jött sofőrként az első unoka, hogy hazavigye a nagymamát, netán a nagypapát. Lassan kiürült a terem. Ne haragudj, menni kell, mert be kell venni az esti gyógyszert, ne haragudj menni kell, mert holnap én vigyázok a kicsire, ne haragudj menni kell, mert még bejárok dolgozni és reggel kezdek és nem haragudtunk, boldogok voltunk. Volt néhány derűs óránk. Murányi Péter főszerkesztő 1 Kiadja: Dr. Poligon Kft. Kiadó-főszerkesztő: Murányi Péter Szerkesztőségi cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 144. Telefon: Szeretné rendszeresen megkapni a magazint? Hírlevélre való feliratkozáshoz klikkeljen IDE!

3 Portré Harmóniában a zenével Falusi Mariann április 22-én született Barcson között elvégezte a Konzervatóriumot között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult ban a Ki mit tud? győztese lett, jazzénekes kategóriában között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt ben Kubában fesztivál győztes lett között a Vígszínházban szerepelt ban Mongóliában lett fesztivál győztes óta a Pa-Dö-Dő duó tagja, amelyben társa Lang Györgyi. Játszott Szegeden, Diósgyőrben, Szolnokon tól szabadúszó ben a Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűritagja volt ban szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshowban ben Árpa Attilával pedig a Nagy Duett-ben. Az ember kerüli a közhelyeket, de vannak rövid és találó megfogalmazások. Így én is vallom, hogy zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. S ez esetben úgy gondolom, hogy nem kell mindenkinek néha csak sznobériából operarajongónak lenni, nem, a zenét csak szeretni kell, és az is szebbé teszi az életet, ha valaki főzés közben, gyerekfürdetésnél, kutya sétáltatásnál dúdolgat. A zene a szó átvitt és valós értelmében is a harmóniát jelenti. Ezt élem, a harmónia határozza meg az élethez erősebben kifejezve, a boldogsághoz, a lét sokszor elviselhetetlen nehézségeihez a viszonyomat/viszonyunkat. Nekem szerencsém van. Hatéves korom óta kíséri utamat a muzsika. Zenei tagozatos általános és középiskolát végeztem, a Zeneművészeti Főiskolán szereztem diplomát. Több hangszeren játszottam, az utóbbi években az éneklésé a főszerep. Kicsit fellengzősen mondhatnám, hogy jazz vagy klasszikus, népdal és világslágerek, az olvasási élmények ihlette koncertek, egyházi zene a muzsikával kötöttem házasságot. A hangjegyek voltak a tanúk. Ez az Én XX. századom, ezt a címet adtam a Pesti Orfeumban hallható önálló estemnek is. Nem hallgathatnak a múzsák. Ha igaz, hogy minden dal magán viseli a kor nyomát, akkor talán elég pontosan el lehet mesélni az elmúlt századot dalokkal is. Nekünk, napjainkban. Hiszen a XX. század nem is volt olyan régen, de rohan az idő, már 11 évvel benne vagyunk a XXI.-ben. Vannak áthallások. Miért a Pesti Orfeumban? Mert szeretném, ha lenne Budapesten egy rangos, elegáns és mégis családias hely ahol a művészet és gasztronómia találkozik így kerek a világ. Ezt szeretném a magam szerény eszközeivel támogatni. M.P. 2

4 Irodalom Nyári esõ Feszül a levegő, elpattanni készül, felhőket toboroz hozzá segítségül. Fullasztó meleg van, a tüdő ma szenved, lassan vánszorognak, megnyúlnak a percek, gyöngyözik a homlok, a mellkas nehezül, a súlyos légnyomás régóta rajta ül, vízillattal telik meg az orr, és végre! eldördül egy villám, csapást mér az égre. Leszakad a mennybolt, ömlik, zuhog egyre, forró cseppek hullnak utcákra, terekre, tócsák gyülekeznek a hepehupákban, apró folyók futnak le a csatornákban, szemetet hord a víz, elmossa a szennyet, egyszerre frissít fel földet, elmét, lelket. Mikor dala csitul, s kisüt a Nap újra, szivárványt rajzol a magasba száz ujja. Branyiczky Rita 3

5 Kultúra Hej, Salamon Béla! Újra lesznek Benczúr kerti esték, ezúttal a Benczúr Hotel teraszán, ott idézik meg Salamon Béla szellemét és szerepeit, Salamon Béláét, akiről írta Kellér Dezső, hogy őt nekünk az ég küldte kedélybetegség ellen. Ki ne emlékezne Salamon híres mondásaira: Ha én egyszer kinyitom a számat!, Lepsénynél még megvolt. A csetlő-botló kisember 48-as lábakkal, a felejthetetlen komikus megidézésével a pesti kabaré aranykora elevenedik meg a színpadon, naplója, anekdotái és szerepei segítségével. Életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is. Székhelyi József játssza Salamon Béla szerepét, színpadra alkalmazta Murányi Péter. Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is amikor lehetett, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat. Azt mondta: egyszerű embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerű emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is. Az előadások időpontja: 21:00 óra július 23. és augusztus 13. és 14. Jegyek igényelhetők a Benczúr Hotel recepcióján Budapest, Benczúr u. 35. Tel: ; A jegy ára: Ft Az előadás előtt a kellemes kerthelyiségben vacsorázni is lehet, ahol a háromfogásos menüt forintos áron kínálják a vendégeknek. 4

6 Gasztronómia Édes Benczúr Minden éjjel ízes tortákról álmodom, az ízek háborújáról, ahol a friss ropogós málna harcol a piros paprikával, a kókuszreszelék a diókrémmel, ahol a keserédes csokoládé ütközik a mézzel, nem sorolom tovább mondja Tóth Zsuzsa, ott a Hotel Benczúr cukrászműhelyében. Egy csinos mi több szép 23 éves öntudatos hölgy kerül ki mindig győztesen a forgatagból, ő a cukrászkapitány, az édes élet haderő főnöke. - Tanultam nyelveket, így szerencsére a francia, angol, német szakirodalmat eredetiben olvasom, jártam főiskolára, szeretek gitározni, aztán egyszer csak jött a nagy felismerés cukrász szeretnék lenni. Hála Isten az lettem, persze a versenyeken elért eddigi sikereim mellett tudom, hogy még csak a pálya elején vagyok. Szeretném a hagyományos magyar cukrászatot pontosabban a süteményeket megújítani és természetesen újakat kitalálni. Kicsit cinikusan rám néz: a recepteket levédeni. Lehet,hogy a jogász szülők intelme kíséri? Én hozzáteszem: az internet korában? De Önnek adok egy pendrive-ot. Hajdanán volt a gyúródeszka, a gyúrófa, a szita, a kelesztés órákon át, a rézüst, a klasszikus fondant.őseink technikája. Hol volt a laptopra vitt receptúra meg a pendrive? Az entert a kinyitott sütőajtó jelentette, hol voltak a légbefúvásos, kijelzős, energiatakarékos többfunkciós sütők, habverők, formázók, gyorsfagyasztók? Mikrók sora áll a műhelyekben, de szerencsénkre a vanília, a pisztácia, a kakaó és a kávéillat megmaradt, ez örök. Édes szimfónia. Figyelem a műhelyben. Ellentmondást nem tűrően vezényli a csapatot, nála is fiatalabb kollégáit. Vallja: kell egy csapat, de meg kell őrizni az önállóságot. Estére 1100 darab sajtos pogácsát kell sütni, hajnalban kezdtünk. Nálunk rendszeres a szombat-vasárnapi munka. Közben gyors fejszámolás. Három év alatt tonnákat mozgatott meg. Elsütött két tonna lisztet, 1 tonna cukrot és több tízezer tojást, baracklekvárból sem kevés fogyott. Jönnek az első pogácsák, aranylóan olvadó sajttal. Szemtelen vagyok Zsuzsával. Akármilyen csinos, Önnek még csak-csak ellen lehet állni, de a forró pogácsáknak lehetetlen. Kora délután folytatjuk, ülünk a Benczúr kert asztalánál. Ott sorakoznak az aznapi klasszi kusok, a házi somlói galuska, a francia csokoládétorta levendulahabbal, a Sacher és ami legfeltűnőbb, mindegyik mellett egy gombóc fagylalt menta levéllel, pár szem friss gyümölcs, amelyet elkísér a hozzáillő szósz. A legbüszkébb a szőlős tortára és a vaníliás whiskys chillis szeletre vagyok. Van Robertin mignon másképpen, remegős gyümölcskocsonya, ezer levélből krémes. Lassan megtelik a Benczúr kert, jönnek az édes szájú férfiak, a pletykálkodó kisasszonyok. Zsuzsa süteményei jelentik az új idők új ízeit, hogy majd ötven év után ezek jelentsék a nosztalgiát. Ha majd ötven év múlva kézen fogva unokáit elsétál a Benczúr kert előtt, vajon tudják-e majd az ott ülők, hogy ez a nagymama öröksége, amit rájuk hagyott? Murányi Péter Francia csokoládétorta levendulahabbal Hozzávalók: 125 g étcsokoládé, 50 g vaj, 90 g kristálycukor, 4 tojás, csipet só A tojásokat ketté választjuk. A csokoládét a vajjal felolvasztjuk gőz fölött. A sárgáját az összes cukorral addig verjük, míg a cukor fel nem olvad benne. A fehérjét a sóval kemény habbá verjük. Az olvasztott csokoládét összekeverjük a sárgájával, majd óvatosan a fehérje habbal lazítjuk. Tortaformában, vagy ha kisebbet készítünk muffin formában, 180 fokon 20 percig sütjük. (Kívül ropogós, belül lazább textúra.) Levendulahab Vízből és cukorból 1:1 arányú szirupot készítünk, belerakjuk a levendulavirágzatot (szárított is jó), majd forrásig főzzuk, 30 perc pihenés után leszűrjük. Felverjük a habot. Ha növényi a tejszín akkor a felverés után tegyük bele a a szirupot, ha állati eredetű a tejszín ( >32% zsírtartalom), a sziruppal együtt is felverhetjük, ízlés szerint. 3 habzsákkal és kenőkéssel töltjük ill. díszítjük a tortát.(lila színt egy kevés fekete szeder kinyomkodott levével érünk el.) 5

7 Sport A GOLF csodája A golf eredete messze az érett középkorig vezethető vissza. Természetesen a reneszánsz évszázadaiban űzött játékot nem lehet összehasonlítani a ma ismert golffal és megfelelő források híján a két játék közti rokonság sem bizonyítható, annyi mindenesetre bi - zonyos, hogy a goff vagy kolf kedvelt időtöltése volt a brit és németalföldi arisztokráciának. A mai golf a Skócia keleti partjain elterülő, dimbes-dombos, homokos talajon született meg, a golfpálya eredeti angol neve, a links is ezt takarja. Aberdeen, St. Andrews és Leith környékéről indult világhódító útjára ez a páratlan játék, amely mára a világ egyik legszervezettebb profi sportjává vált. A golf mekkájának számító Royal & Ancient Golf Club of St. Andrews 1754-ben jött létre és máig a legfontosabb szakintézménye a játéknak, hiszen ez a klub adja ki négyévente a golf szabályait, amely a világ minden golfpályáján kötelező érvényű. A legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyt, a Bri - tish Opent 1860-ban rendezték meg először, amit a szigetországban máig is nemes egyszerűséggel The Opennek neveznek. Ahhoz persze, hogy a golfból mára ilyen nagy és sikeres üzlet legyen, ki kellett lépnie Nagy- Britanniából. Ez a 19. század végén történt meg, az Egyesült Államokban ekkor honosították meg a játékot a Nagy-Britanniából áttelepült, elsősorban skót játékosok. Itt aztán óriási karriert futott be a játék. A játék célja egy (legalább 42,67 mm átmérőjű, és legfeljebb 45,93 gramm súlyú) labdát a lehető legkevesebb golfütéssel az elütőhelyként megjelölt sík területről a golf szabályai szerint egy 10,8 cm átmérőjű, legalább száz méteres körzetben elhelyezett lyukba bejuttatni. A játéktér (az úgynevezett golfpálya), 18 szakaszból áll, a teljes hossza meghaladhatja a 7000 métert is. Amennyiben a labda szabályosan nem üthető meg (példá- ul a pályaszakasz határán kívülre kerül vagy elmerül egy tóban), a szabályok lehetőséget nyújtanak az ütés megismétlésére, habár ez többnyire büntetőütésnek számít. A végső ütésszám, amivel sikerül a labdát a lyukba beütni (golfütések +büntető ütések) egy pontszámot eredményez, amelyet fel kell írni az eredmény nyilvántartó lapra, az ún. score-kártyára. Napjaink leghíresebb játékosa a korábban 623 héten át világelső Tiger Woods jelenleg a 12. helyen található a profi golfozók legfrissebb világranglistáján. Woods elsősorban a magánéleti válsága, válása miatt 2009 novembere óta egyetlen tornát sem nyert meg. A 35 éves amerikai jelenleg térdsérüléssel és Achilles-ín-fájdalmakkal küzd. Sokan a sport mellett életformának tartják a golfot, mert a természetben eltöltött aktív kikapcsolódás (7-9 km séta, minden izmot megmozgató és a gerincoszlopot 90 fokkal elfordító mozgás-sorozat) együtt jár egy igen erős koncentrálással, komoly fegyelmet és udvariasságot igénylő magatartással. Játszható minden korosztály számára, mert mindenki fizikai és szellemi teljesítőképessége szerint vesz részt benne. Mint az egyik legnagyobb szabadidősportnak, óriási a népszerűsége. A pályák csodálatos látványa, a játék szépsége és különleges nehézsége ugyanakkor az egyik legnagyobb profi sportággá fejlesztette a golfot. 6

8 Kert Az otthon zöld füvén Ismert a jelenség, amely szerint igényeink állandóan növekednek. Az a gyep, amely néhány évvel ezelőtt még gyönyörűnek tetszett, ma már nem felel meg ízlésünknek. Hát még ha átnézünk a szomszédba! Akkor látjuk csak igazán, hogy a szomszéd pázsitja mennyivel zöldebb. De komolyra fordítva a szót, kétségtelen, hogy a hetenként nyírt, öntözött, gyomlált pázsitok életkora is meghatározott. Legszebbek a telepítés után három-négy évvel, azután egyre több velük a gond és évnél hosszabb ideig kifogástalan pázsitot nemigen lehet fenntartani. Ennek főként az az oka, hogy a pázsitot alkotó fű között elszaporodnak a kétszikű gyomok. A kertbarát lehetősége, hogy a gyomokat keskeny pengéjű gyomláló ásóval kiszúrogatja, vagy kétszikűirtó pázsitgyomirtóval permetezi. A bőségesen öntözött, félárnyékos gyepekben a mohák is megtelepednek, és elnyomják a kevésbé élelmes fűféléket. A hazai klímán eddig ismeretlen tünet az utóbbi években egyre több helyen üti fel a fejét: a nyári esőzések után, a fűszálak tövénél kocsonyás állagú, nyálkás anyag jelenik meg, amitől a gyep körkörös foltban kifakul, sárgul, legrosszabb esetben el is pusztul. A barna nyálkás képlet algás fertőzésre utal. A kiritkulás és a legyengülés másik oka az, hogy a lekaszált füvet nem takarítjuk fel elég gondosan. Az apróra vágott fűszálak ugyanis a nedvességtől összetapadva, nemezszerű réteget képeznek a talajon, amely nem engedi a vizet, a tápanyagokat, és a levegőt a füvek gyökereihez jutni. 7 Mit kezdjünk a sok fűnyesedékkel? Terítsük a gyümölcsfák köré, vagy a szamóca-málna tövéhez, de felhasználhatjuk a konyhakertben is a paprika-paradicsom növények védelmére. Megakadályozza a talajfelszín gyors kiszáradását, sőt porhanyós, levegővel teli marad az állaga, agyagos talaj esetén kimondottan hasznos.

9 Utazás Plitvicei Nemzeti Park Utazás autóbusszal A Plitvicei Nemzeti Park Horvátország legjelentősebb nemzeti parkja, több mint 200 négyzetkilométeren terül el. Két legnagyobb tava a Kozjak és a Prosce, a parkban e kettő négyzetméteres vízfelületétől a legapróbb tavacskákig minden méret megtalálható. A hegyvidék domborzatának köszönhetően minden tó más-más magasságban helyezkedik el. A tórendszer legfelsőbbike 600 m magasságban terül el, s a medréből kilépő víz 7,2 km távolságot megtéve, számtalan zuhatagon keresztül érkezik meg az alsóbb, 150 m-es magasságban fekvő utolsó tóba. A tórendszer két részből áll, a felső és alsó csoportból. A dolomitvölgyben fekvő felső tavak a legszebbek, míg az alsó tavak kisebbek, vizük sekélyebb. A legnagyobb tó a Kozjak, melyen hajóval tudunk átkelni. A 3 km hosszú erdős partok által határolt tó az alsó és felső tavakat köti össze. Sokan azonban a legszebb tónak a lépcsős vízeséseivel tarkított Galovac-tavat tartják. Indulási időpontok: augusztus és szeptember Részvételi díj (autóbuszos utazás és magyar csoportkísérő): Ft/fő kedvezményes gyermek ár 12 éves korig: Ft/fő Ez az ár abban az esetben érvényes, ha a szülő, nagyszülő a hírlevél olvasója, és foglaláskor hivatkozik a hírlevélre! Találkozó: pénteken éjjel 23:30-kor Budapesten, a Corvin Áruház parkolójában. Indulás éjfélkor, várható visszaérkezés szombat éjjel és vasárnap hajnali óra között. Ellátás és szállás: nincs Túra: A 8 óra alatt kb. 10 km-es útvonalat lehet bejárni. Kiépített ösvényeken, vékony pallókon, időnként emelkedőkön felfelé haladva. Helyenként kishajó vagy autóbusz is igénybe vehető. Belépőjegyek: Felnőtt: 110 kuna Gyerek (7-18 éves): 55 kuna, 7 éves kor alatt: ingyenes Csoportos belépő min. 15 főtől 100 kuna, gyerek 50 % kedvezmény. A belépőjegy felhatalmaz a parkon belül az autóbuszok és a hajók használatára Budapest, Ráday u. 41. Tel: Engedélyszám: U /2002 További információért kattintson ide IDE >>> 8

10 H AT Á R O K N É L K Ü L I K I K A P C S O L Ó D Á S Ausztria legkeletibb és lélekszámát tekintve legkisebb szövetségi tartománya Burgenland, ahová átnyúlik a Pannon síkság középső vidékein elterülő szőlőskertek tengere, déli tájait lankás dombok díszítik. Három ország ölelésében nyújtózó hosszú karcsú földnyelv, ahol a Fertő-tó csücskében, Frauenkirchen határában épült a St. Martins Spa & Lodge a nyár, a napfény varázsával. 9 >>>

11 Utazás Itt találkoznak a természetparkok rajongói, hogy felfedezzék a környék madárvilágát, itt találkoznak, akik ebben a civilizációtól háborítatlan környezetben, de mégis luxuskörülmények között szeretnék kipihenni magukat. Mondhatnánk jól sikerült házasság lett a wellness és az érintetlen természet találkozása. Felfedezhetjük a vidéket sétálva vagy szekérrel, netán biciklire pattanva, de hálátlanok lennénk, ha nem beszélnénk Burgenland ízeiről, a burgenlandi kacsáról, a helyben töltött kolbászról, a házi lekvárról és a smarniról. A St. Martins Spa & Lodge-ba belépve az ember otthon érzi magát, az út fáradtságát leöblíti egy pohár veltelinivel és átadja magát a pihenésnek. Túrós smarni Hozzávalók 4 főre: 250 g túró, 5 db tojás, 10 dkg porcukor, 1/2 citrom reszelt héja, 1/2 narancs reszelt héja, 1 vaníliarúd, 50 g liszt, 10 dkg fehér szőlő, 150 g vaj, 5 g kristálycukor, 5 g méz A ribizlimártáshoz: 150 g piros ribizli, 1 evőkanál méz, 5 g kristálycukor Elkészítés: A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéket egy kevés cukorral kemény habbá verjük. A tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a túrót, a kétféle citrushéjat, a vaníliarúd kikapart magjait, a lisztet, és a megmosott, félbevágott szőlőszemeket. Jól összekeverjük a tál tartalmát, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjék kemény habját. A vajat a kristálycukorral és a mézzel karamellizáljuk, és ezt is a tésztához keverjük. Kivajazott hőálló tálba öntjük az egészet és 150 fokra előmelegített sütőben (légkeverésen) perc alatt megsütjük. Közben elkészítjük a ribizlimártást: egy edényben felmelegítjük a cukrot és a mézet, hozzáadjuk a ribizlit. A hő hatására a ribizli levet enged, ezt mártássá sűrítjük, és ezzel kínáljuk a smarnit. 10

12 11

13 Mûvészet Június elején egyedülálló kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában Privát labirintusok címmel. Egy tárlat, amely a Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében valósult meg. Különleges a ki állí tás, mert a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autista alko tók munkáival ismerkedhetünk meg. Ezt egészíti ki néhány kortárs képzőművész alkotása. A közös szereplés nem azonosságokra, hanem a kortárs képzőművészet egyes kifejezési formáival való elgondolkodtató egybeesésekre, hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Az autista munkák blokkjait elválasztó néha azokkal párba állított kortárs művek a környezetükre is reflektáló, továbblépni segítő hivatkozási pontok. A hangsúly a művek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtésén van, amely éppúgy vezethet a kortárs képzőművészetről alkotott vélemények árnyaltabbá tételéhez, mint az autizmussal kapcsolatos kép sztereotípiáktól való megtisztításához, pontosításához. A kiállítás megtekinthető: Magyar Nemzeti Galéria, C épület, III. emelet 12

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése

Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése Krónikus veseelégtelenségben szenved beteg szérumjának kreatinin szintje magas, s ha napi 50-60 g fehérjét kap úgy állapota lassan tovább romlik. Ha

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK?

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Nagy Abonyi Ágnes MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Vidékünkön a XX. század közepe tájára tehető a lakodalmi torták fénykora. Zentán ekkor már több cukrászda is

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

Gyümölcsvarázs. 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek)

Gyümölcsvarázs. 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek) Gyümölcsvarázs 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek) Vendéglátóknak, 33-36. hetek 60 000 Ft-os Parti Allegra Desszertes Kehely 275 ml + Allegra Desszertes Pohár 2 x 450 ml + Friss Hölgy Kancsó

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

TORTA KATALÓGUS. 2014. szeptember

TORTA KATALÓGUS. 2014. szeptember TORTA KATALÓGUS 2014. szeptember A GUNDEL Magyarország vezető étterme több mint száz éve, de azt kevesen tudják, hogy Gundel Károly korszakalkotó konyhájában csodálatos desszerteket és süteményeket is

Részletesebben

TORTA KATALÓGUS. 2014. június

TORTA KATALÓGUS. 2014. június TORTA KATALÓGUS 2014. június A GUNDEL Magyarország vezető étterme több mint száz éve, de azt kevesen tudják, hogy Gundel Károly korszakalkotó konyhájában csodálatos desszerteket és süteményeket is készített,

Részletesebben

33 811 01 0000 00 00 Cukrász Cukrász 33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász Pék-cukrász

33 811 01 0000 00 00 Cukrász Cukrász 33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász Pék-cukrász A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TORTA KATALÓGUS. 2014. november

TORTA KATALÓGUS. 2014. november TORTA KATALÓGUS 2014. november A GUNDEL Magyarország vezető étterme több mint száz éve, de azt kevesen tudják, hogy Gundel Károly korszakalkotó konyhájában csodálatos desszerteket és süteményeket is készített,

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12.

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Rendelésfelvétel: Tel: 46/505-769 Fax: 46/411-106 30/248-2726 20/280-5874 www.semker.hu semker@t-online.hu Mézeskalács Elkészítése: Hozzávalók:

Részletesebben

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka Miért pont Megyer? Megyeri sonka Mondhatnánk azt is, hogy csak, de ez túl cinikus lenne és mi nem vagyunk ilyenek. Azt is mondhatnánk még, hogy azért, mert itt Neked jó és punktum, aminek jelentôs valóság

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1

Részletesebben

Receptgyűjtemény. Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14.

Receptgyűjtemény. Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14. Receptgyűjtemény Házi készítésű sütemények versenye 2012. december 14. 2 Ezt süsd ki/meg! célja az volt: hogy elősegítse a generációk közös időtöltését. A szeretet ünnepének közeledtével a különböző tradicionális,

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

VÉDESE NONPROFIT KFT. 2119 Pécel, Pihenő u. 2. ÁRLISTA. Termék neve: Menny. súly/db Egységár KENYEREK

VÉDESE NONPROFIT KFT. 2119 Pécel, Pihenő u. 2. ÁRLISTA. Termék neve: Menny. súly/db Egységár KENYEREK KENYEREK Fehér kenyér kg 50 dkg 160 Ft/db Szeletelt fehér kenyér kg 50 dkg 180 Ft/db Barna kenyér kg 50 dkg 180 Ft/db Szeletelt barna kenyér kg 50 dkg 200 Ft/db Molke aktív kenyér kg 50 dkg 280 Ft/db Szeletelt

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

Kis pralinéismeret. is pralinéismeret

Kis pralinéismeret. is pralinéismeret Kis pralinéismeret is pralinéismeret Ínyenc receptek édes finomságokhoz Saját készítésű ízletes pralinék. Jó alapanyagokkal, megfelelő kellékekkel és egy kis gyakorlattal Ön is varázsolhat kicsi, édes

Részletesebben

Esztergályos. Eckler fánk. Levélregény. Csuklás. recept: könyv: egészség: önvallomás: magazin 50 év felettieknek VII. ÉVFOLYAM, 2014.

Esztergályos. Eckler fánk. Levélregény. Csuklás. recept: könyv: egészség: önvallomás: magazin 50 év felettieknek VII. ÉVFOLYAM, 2014. NYÁRI KÜLÖNSZÁM magazin 50 év felettieknek VII. ÉVFOLYAM, 2014. JÚLIUS V. ÉVFOLYAM 1. szám 2013. február recept: Eckler fánk könyv: Levélregény egészség: Csuklás önvallomás: NYÁR 2014 Esztergályos BENCÚR

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás Jóváhagyta: Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 201?, 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra V. Aprósütemények Barackmag A sütőt előmelegítjük 180 Cra A barackmag formákat kikenjük vajjal. Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Mennyiség: 24 db Nehézségi fok: közepesen nehéz Tésztához: 25 dkg liszt 25

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Térképezzük fel a kakaó ízét

Térképezzük fel a kakaó ízét Térképezzük fel a kakaó ízét Térképezzük fel a kakaó izét Csakúgy, mint a bornál, a csokoládé egyedi íze a kakaóbab termőterülettel erősen befolyásolja. A kakaóbab íze függ a termőföld minőségétől, a termelés

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

III. Hagyományos házi sütemények

III. Hagyományos házi sütemények III. Hagyományos házi sütemények Epres habos süti A sütőt előmelegítjük 170 Cra. Elkészítési idő: 1 óra Mennyiség: 24 szelet Nehézségi fok: könnyű Tésztához: 8 tojás 8 ek cukor 8 ek liszt 1/2 cs. sütőpor

Részletesebben

MUNKAANYAG. Sziklainé Farkas Bernadett. Felvert tészták I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Sziklainé Farkas Bernadett. Felvert tészták I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Sziklainé Farkas Bernadett Felvert tészták I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-016-30 FELVERT

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

A programok egymást követik, nincsenek párhuzamos szervezések így csak Rajtad áll mihez van kedved Pünkösd hétvégén!

A programok egymást követik, nincsenek párhuzamos szervezések így csak Rajtad áll mihez van kedved Pünkösd hétvégén! Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2014. június 6-7-8. (Péntek, szombat, vasárnap), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához! Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző

Részletesebben

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Fekete-erdı torta 250 g vaj, feldarabolva 1 evıkanál instant kávé 375 ml forró víz 200 g étcsokoládé, feldarabolva 300 g porcukor

Részletesebben

túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek.

túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek. Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2015. május 22-25. (Péntek, szombat, vasárnap; hétfő), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére

Részletesebben

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT SÓS-BORSOS TINTAHAL Pusztán az a tény, hogy valamit nem ismerünk, még nem jelenti azt, hogy nehéz is elkészíteni. Rendben van, elismerem, ha tévés vacsoráról beszélünk, nem épp a tintahal jut elõször az

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

2013 Újdonságok. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit.

2013 Újdonságok. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit. Bio Világ Új Sprint termékkör az egyszerű és gyors fagylaltkészítéshez. A bio ízek szélesebb fagylaltválasztékot kínálnak vendégei számára. Gombócos és

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály 40 rózsát el lehet-e osztani 5 lány között úgy, hogy mindegyik lánynak páratlan számú rózsa jusson? Nem lehet.(1 pont) Öt darab páratlan szám összege páratlan, a 40 páros (1 pont). Hogyan tudnátok

Részletesebben

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől!

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől! A kérdőív kitöltője: az anya az apa A kitöltés helye (tartomány, város): A kitöltés dátuma: 1. Hol született (ország)? 2. Mióta él Németországban (évszám)? 3. Mi az anyanyelve? A 4. 5. kérdést csak akkor

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Tolnai erdők ölelésében

Tolnai erdők ölelésében Tolnai erdők ölelésében Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ökoturisztikai kínálata Hű nevelőim, dunántúli dombok, ti úgy karoltok, hogy nem korlátoltok, nem fogtok rabul, amikor öleltek, ti úgy öveztek,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Erdélyiné Kiss Rita Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-032-30 SZELETEK

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász Pék-cukrász

33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász Pék-cukrász A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Az élmények világa A resort of: www.aquaworldresort.hu B_tematikus_HU_2014_11.indd 1 2015.01.07. 15:08:40 A vízibirodalom Az Aquaworld Resort Budapest komplexum fürdője Közép-Európa legnagyobb fedett vízi

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

S Z Í N E S JÁ T É K

S Z Í N E S JÁ T É K S Z Í N E S JÁ T É K 3 10 éves gyermekeknek Láttál már SZIVÁRVÁNYT? Ugye milyen szép? Hogyan keletkezik a szivárvány? Süt a nap és esik az eső, vagy eláll az eső és kisüt a nap. A levegőben sok a vízcsepp.

Részletesebben

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program

Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Kedves Résztvevők! A programok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsival is bejárhatóak az útvonalak, illetve a délelőtti programokból van lehetőség visszatérni

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1426-06/2 Szakmai idegen nyelv alkalmazása, a cukrászati termékek idegen nyelvű bemutatása Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Csukás István Sajdik Ferenc

Csukás István Sajdik Ferenc Csukás István Sajdik Ferenc CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI Szegény Gombóc Artúr Könyv moly kép ző Ki adó A mű címe: Pom Pom meséi. Szegény Gombóc Artúr Írta: Csukás István Rajzolta: Sajdik

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK!

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK! A DERECSKE VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR FELHÍVÁSA. A KOTSI PATKÓ JÁNOS IV. BIHAR- BIHOR MINÕSÍTÕ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL keretében, elsõ alkalommal kerül megrendezésre az I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

MUNKAANYAG. Papné Szabó Ibolya. Tészták készítése egyéb egyéb tésztakészítési eljárásokkal: keverés, gyúrás, felverés. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Papné Szabó Ibolya. Tészták készítése egyéb egyéb tésztakészítési eljárásokkal: keverés, gyúrás, felverés. A követelménymodul megnevezése: Papné Szabó Ibolya Tészták készítése egyéb egyéb tésztakészítési eljárásokkal: keverés, gyúrás, felverés A követelménymodul megnevezése: Tésztafeldolgozás A követelménymodul száma: 0535-06 A tartalomelem

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások.

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. 1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. Pl. [Peti [tej tojás] Lotti [tojás] Ákos [tojás liszt]] a., Kik allergiások a legtöbb anyagra [Peti Ákos] b. Gyűjtsük ki, hogy melyik

Részletesebben

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Magyar Konyha - Kossuth-kifli

Magyar Konyha - Kossuth-kifli 2015 március 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: Nem5/5 piskóta Auguszt Olga receptjei hónapról hónapra olvashatók a Magyar

Részletesebben

Kert. A varázslatos gyep

Kert. A varázslatos gyep Kert A varázslatos gyep Az a gyep, amely néhány évvel ezelőtt még gyönyörűnek tetszett, ma már nem felel meg ízlésünknek. Hát, még ha átnézünk a szomszédba! Akkor látjuk csak igazán, hogy a szomszéd pázsitja

Részletesebben

Gelato Italiano Kft. 2851 Környe, Tópart u. 1. Tel.: 34/573-590, 20/480-1410 Fax: 34/573-599

Gelato Italiano Kft. 2851 Környe, Tópart u. 1. Tel.: 34/573-590, 20/480-1410 Fax: 34/573-599 Gelato Italiano Kft. 2851 Környe, Tópart u. 1. Tel.: 34/573-590, 20/480-1410 Fax: 34/573-599 A talján mesterek receptje szerint Ha a napfényes Itáliában fagylaltot kóstolunk, az ókortól népszerű csemege

Részletesebben

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -...

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -... 1 / 7 2015.08.12. 13:55 Címlap (/)» Megyejárás (rovat/megyejaras) Békés megye (hirek/megye /bekesmegyei-cimlap) Gyomaendrőd (hirek/telepules/gyomaendrod-cimlap) A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Partnerünk! Alábbiakban szeretnénk bemutatni a Bástya Bisztró 2009 évi ajánlatát. Termeink befogadóképessége az asztalok elrendezésétől függően: Étterem 60-100 fő Kávézó 40-50 fő Különterem 50-80

Részletesebben