Görögországi beszámoló. 1. nap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Görögországi beszámoló. 1. nap"

Átírás

1 1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk le a repülőgéppel, itt a csomagok felvétele után, elmentünk a bérelt autónkért, az autót bérbe adó cég irodájához. A papírmunkával nehezen boldogultunk, mert az irodai hölgy nem tudott angolul túlságosan, és érdekes, hogy az általunk tanult angollal nem mentünk semmire, így Szajda tanár úr egyszerűsített formában közölte vele a közölni valókat. Nem hiába, végtére is nyelvtanár. A szállásunk Vólosban volt, ahová autóval utaztunk, út közben megálltunk vacsorázni. Elég érdekes volt számunkra, hogy miután megkaptuk az ételt, a séf, és egyben étteremtulajdonos, két asztallal mellettünk nyugodtan elcigarettázgatott. Ott ez nem számít. Elképesztően finom Souvlakit ettünk, majd éjjel 3 órakor megérkeztünk szállásunkra. 2. nap Hétfőn 8 órakor indult a napunk.megreggeliztünk. Ez után útnak indultunk, és meglátogattuk Vólos Templom terét, majd egy tengerbe belenyúló építményen sétáltunk, amiről később tanárúrtól tudtuk meg, hogy hullámtörő a neve, és azt a célt szolgálja, hogy a hajók nyugodt vízen tudjanak kikötni. Délután autós túrát tettünk, a Thessaly-hegységbe, és átkeltünk rajta az öböl másik oldalára, ahol már az Égei-tenger mosta a partot.út közben nagyon sokat tanultunk, például megtudtuk, hogy azért van sok almafa a hegységekben, mert azoknak inkább a hűvösebb időjárás kedvez, míg síkvidéken a mediterrán növényeket termelik Görögországban. Folyamatosan szórta ránk a tanár úr a kérdéseket, hogy ez milyen fa, miért néz ki a hegy úgy, ahogy, tehát földrajz, biológiatudásunk óriásit bővült. A tengerparton vidáman futkároztunk, és még egy szép vízesésnél is megálltunk

2 3. nap A reggeli után, autóval elindultunk a Meteorákhoz. Mint megtudtuk, a Meteorák, jelentése föld és ég között lebegő. Megnéztük azokat a kolostorokat ahová be tudtunk jutni. A legnagyobb kolostor melletti ajándékbolt árusai meglepő módon megszólaltak magyarul, kedvenc szavaik egyike: Gyere, magyar gyere, van neked magyar papír. Ez a mondat egyértelműen elnyerte a tetszésünket, a gyönyörű látvánnyal együtt, ami ott fogadott minket a hegyek között. A kolostorok a 12. században épültek. Az épületekbe nem lehetett ujjatlan felsőben, rövidnadrágban bemenni, és a nőknek kötelező volt bokáig érő felköthető kötényt felvenni, amit a bejáratoknál kaphattak. A gyönyörű hegycsúcsok kialakulásán kívül megtanultuk azt is, hogy a szerzetesek ezeken a magaslatokon próbáltak közelebb kerülni Istenhez, ezért volt számukra ideális hely a Meteorák. Persze más szempontból nem volt túlságosan kényelmes hely, de az aszkéta életmódhoz (aminek értelmét szintén itt tanultunk meg) ideális helyszín lehetett. Este volt az első közös vacsora a projekt tagjaival a part melletti étteremben.nagyon sok idegen országbeli tanulóval ismerkedtünk meg, de rögtön megértettük egymást.

3 4. nap Az első iskolai napon, rettentően izgultunk az első prezentáció miatt. Reggel 8 órakor indultunk busszal a hotelből az iskola felé ahol az előadást tartottuk. Az előadások két részben történtek egy kávészünettel egybekötve. A kávészünetben a helyi srácokkal focimeccset játszottunk, amit sikeresen meg is nyertünk. A prezentációnk jól sikerült, megkönnyebbültünk. Ezután elsétáltunk a régi cserép és tégla múzeumba, ahol nagyon sok érdekes dolgot láttunk. Megtudtuk az idegenvezetőtől, hogy a gyár tökéletes minőségű cserepeket és téglákat gyártott, de az olcsóbb és gyengébb minőségű kínai áruk kelendőbbek voltak, így bezárták a gyárat. Sok érdekes helyiséget látogattunk meg a gyárban, mint példáulaz égetőkemencét. Csiki tanár úr néhány gépészeti titkot is megtanított nekünk, hiszen a gyár tele volt gépekkel. Ezt követően a városi múzeumot is meglátogattuk, ahol Vólos történelmi és városi múltjába tekinthettünk bele az 1800-as évektől. A nap végén egy remek vacsorát költöttünk el, aminek keretében megkóstolhattuk a görög tengerek gyümölcseit, ami rendkívül finom volt. Polipok, rák, kagyló, halak, mindenféle élőlény megfordult az asztalon, szerencsére már élettelenül, és megsütve.

4 5. nap Csütörtökön reggel ellátogattunk a hegyek köztimillies falu templommúzeumába, és könyvtármúzeumába.a templom a 16. században épült, de leégett, ezért a festmények nagy része restaurálásra került.egy közös ebéd után a szomszéd faluba mentünk, ahol a kísérőtanárok, és projektvezetők konzultálása közben körbenéztünk a faluban, és néhányan egy kávé közben, egymást tanítottuk anyanyelveinken. Megtanultunk egy görög nyelvtörőt, ami magyarul azt jelenti, hogy: a Kövér pap kövér babot eszik, te kövér pap miért eszel kövér babot. A busz elvitt minket Vólosba, ahol megnéztünk egy építkezést, ahol az új sulit építették a görög diákoknak. Ezen a napon még egy projektvezetőségi gyűlés is volt, amin a német, a holland, és a magyar projektvezetők egyeztettek (a projekt ugyanis két Comenius projekt folytatása, amiben a mi iskolánk is alapító tagnak számít, így Szajda tanár úr a háromfős vezetőség tagja). Így míg a tanár úr németül tárgyalt, mi szabadok voltunk egy picit.a napot egy közös vacsorával és tánccal zártuk. A vacsora után, az összes projekttag Zorbát táncolt, ami a görög hagyományos néptáncok egyike. Gyakorlatilag az egész éjszakát végig táncoltuk.

5 6. nap Pénteken ismételten izgatottak voltunk, mert ez volt a második képviselés napja. Reggel 8-kor busszal mentünk az iskolába ahol az előadást tartottuk, de mindezek előtt megnéztük az iskola pár érdekes számítógéplaborját. A prezentációk szintén két részben történtek, egy coffeebreak-kel félbeszakítva. Mivel ez volt az utolsó prezentációval töltött nap, ezért a délutánunk szabad volt, amikor is sétálhattunk a városban. Este egy gyönyörű étteremben találkoztunk a különféle országokból érkezett társainkkal. Újra táncoltunk a görög fiatalokkal, egy nagyon hangulatos este keretében. Imádtuk a görög előételt, mert minden étkezés első fogása feta sajt volt görögsalátával, és ropogós görög kenyérrel. Ezek után már alig tudtuk megenni a főételt, de mert nagyon ízletesek voltak a fogások ezeket sem hagytuk kárba vészni. 7. nap Szombaton délelőtt 10 óra körül elindultunk a Thermopülai-szoroshoz, amit mindenki nagyon várt, aki látta a 300 c. filmet. Meglepően hatott ránk, hogy a film nem volt valami valóságos, mert a szoros nem is volt annyira szűk, ahogy a tanár úr elmondta már út közben az egész történettel körítve. Nagyon bizsergető volt, hogy egy órán tanult anyagrészt testközelből megismerhetünk. Elképzeltük, milyen lehetett egykoron a nagy csata a helyszínen. Itt meglátogattuk Leonidász szobrát, aztán úgy pózoltunk, mint a spártai hadsereg. A visszafelé vezető úton megálltunk ebédelni Milesben, ahol ismételten meglepetés ért minket egy bácsi személyében, mert megszólított minket az utcán (magyarul), és megkérdezte tőlünk hogy Hány forint egy euró., és elmesélte, hogy sok ismerőse van Kiskunhalason, ezért is tud ő egy kicsit magyarul. Este még utoljára tudtunk találkozni a görögökkel, és eltölthettünk egy újabb kellemes estét velük. A megfeszített tempó miatt, Szajda tanár úr nem engedte, hogy esténként kimaradozzunk a diákokkal, de ezen az estén meglágyult szerencsére, és igaz időpontra haza kellett érnünk, de elengedett minket egy kicsit sétálni a helyi lányokkal, fiatalokkal. A megbeszélt időpont előtt öt perccel szállásunkra értünk, így nyugodtan tudott a tanár úr is aludni menni.

6 8. nap Vasárnap 10-kor adtuk le a szobakulcsokat, és elindultunk Vergina felé, ahol meglátogattuk Nagy Sándor édesapjának II. Philipposznaksírját. Itt megnézhettük a 4 sírkamra bejáratát, a korabeli fegyvereket, értékeket, koronákat, amiket a király sírjában találtak. Később a tanár úrtól megtudtuk, hogy a XX. század végéig az itteni leletek észrevétlenül hevertek a föld alatt, valamint mitológiai továbbképzést kaptunk, mivel azt gondolják, hogy az egyik sír Perszephonénak emeltetett. Itt egy könnyed ebéd után elindultunk Thesszaloniki repülőtere felé. A gépünk 21:30-kor indult és magyar időszámítás szerint 22:30-kor hazaértünk Magyarországra. Nagyon sokat tanultunk az úton, és rendkívül élveztük az egész utazást, mivel olyan dolgokat tanulhattunk, amit tankönyvekből nem lehet elsajátítani. Így még a tanulás is élmény és élvezet. Az, hogy kénytelenek vagyunk angolul kommunikálni, nagyban javított a nyelvtudásunkon is, illetve azon, amire a tanár úr is bíztatott minket, hogy merjünk beszélni, ne féljünk megszólalni.

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27.

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. PROJEKTHÍRADÓ NATURE DETECTIVES BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Bakos Babett Király Orsolya 2015. november 22-27-ig került sor a Nature Detectives elnevezésű

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben A Határtalanul pályázati program keretében a Tolnay Lajos Általános Iskola hetedikesei az idén is részt vehettek egy csodálatos négy napos erdélyi kiránduláson.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Fakultatív programok. Sidari. Korfu. Moraitika. Messonghy

Korfu. Odüsszeusz szigete. Fakultatív programok. Sidari. Korfu. Moraitika. Messonghy Odüsszeusz szigete Sidari A Jón szigetvilág egyik legelbűvölőbb szigete csodás búja növényzetével, látnivalói gazdagságával, kellemes klímájával páratlan élmény nyújt az idelátogatóknak. A szigetet kis

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG Rasek Andrea vagyok harmadéves rekreációszervező szakos hallgató. Az Erasmus+ program keretében a 2015/16- os tanév őszi félévét Törökországban töltöttem szaktársammal, Mórocz

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Látogasson el honlapunkra! www.educorb.eu. Osztrák és magyar óvópedagógusok találkozója_fertőszentmiklós, 2010. január 25.

HÍRLEVÉL. Látogasson el honlapunkra! www.educorb.eu. Osztrák és magyar óvópedagógusok találkozója_fertőszentmiklós, 2010. január 25. 2010. június EDUCORB-Hírlevél 10/1 HÍRLEVÉL Évente két alkalommal megjelenő hírlevelünk célja, hogy tájékoztassuk Önöket az EDUCORB - Partnerség az oktatásért a határtérségben elnevezésű, Ausztria- Magyarország

Részletesebben

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim 2011. November 6 December 3 Tóth Katalin fogászati asszisztens tanuló Abban a percben, mikor megtudtam, hogy részese lehetek a 2011.

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.04.23 05.01. További információk 1.nap: Budapest-Velence Indulás a késő esti órákban Budapestről Velencébe.

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. 1.Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayba 4,5 alatt esélytelen bekerülni? A felvételi rendszerünk pontszámítása három elemre épül. Ebből csak az egyik

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

Ü Ú ű ö ö ö Ú ű Ú ö ö Ú Ü ö ű ű ö ö ö Ü ö ö Ü ö ö Ú ö Ú ö Ü Ú ö Ú ö Ü Ú Ú Ú ö ö ö Ú ö ű ö ö ö Ó ö ö ö ö ö ö ű ö ö Ö ö ű ű ö Ó ö ö Ú ö ö Ú Ó ÓÚ ö ö ö ö Ó Ú ű Ú ö ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. június 16-23. Domokos Kázmér Iskolacsoport Szováta 2012.06.16. szombat Indulás 8:15 Szovátáról-Erdélyből Csomagok bepakolása az utolsó szovátai megállónál.

Részletesebben

ő ö ü ö ű ö Ó ű ő ő ő ő ú Ó ő ő ö ő ö Ó Ó ő Ó ő Ó ö ő ö Ó ő ő ő ö ő ö ő ö Ó ö ő ű ő ö Ó ö Ó Ó Ó Ó ö ő ö ő ü ö Ó Ó ő ü ő ö Ó ő ö ő ö ő ő ö Ö ö ö ő ő ő ö ő ö ő Ó ő ö ő ő ő ö ő ő ő ö ő ő Ó ö ő ő ü ő ö ü ő

Részletesebben

ü ü ő ő ü ő ü ő ü Ü ü Ő ő Ú ü ő Ü ü Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó Ú ő Ú Ó Ó Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó ő Ö Ú Ó Ó Ú Ó Ó ő Ö Ú Ó Ú Ó Ő Ő Ö ő ő Ő Ü Ó Ü ü Ő Ó ő ő ő ő Ó Ü ü ű ő Ó ő Ü ü ő ő ü Ú Ó Ő Ó ő Ő ű ő ü Ú Ú Ö Ö ő ő ő Ö Ő Ő ő ő ű

Részletesebben

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő ű ű ű Ú ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő Ö Ó ű ű ű Ö Ö ű ű Ö Ü ű ű ű Ó ű ű Ö ű Ö Ú Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ö Ö Ü Ó ű Ú Ó Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű Ü ű ű ű ű ű ű Ó ű

Részletesebben

ú ú ú ű ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű ű ű ú ú ú ú Ó ú ú ú ú Ü Ü Ü ú ű ű ú ú ú ú ú ű ű ú ú ű ú ű ú ú ű ú Ö Ö Ú Ü Ö ű ű ú ű ű ű ú ű ű ú ű ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű ú ű ű Ú ú ű ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú ú ú ú ű ű

Részletesebben

Beszámoló. kifelé a mocsaras résztől, az erőteljesebb és egészségesebb növényzet mutatta, hogy ott már egyre. a fák. A mocsárban

Beszámoló. kifelé a mocsaras résztől, az erőteljesebb és egészségesebb növényzet mutatta, hogy ott már egyre. a fák. A mocsárban Beszámoló 2014. szeptember 22-én a Leonardo da Vinci program Grüne Lernlandschaften elnevezésű projekt keretében Gál Anikó projektvezetővel és Puskás Károly tanár úrral utaztunk Lettországba, a Rigától

Részletesebben

Persze a múzeumlátogatás után még nem ért véget a mai napi kalandunk. John elvitt bennünket különböző elhagyott és érdekes bányrészekhez, megmutatta

Persze a múzeumlátogatás után még nem ért véget a mai napi kalandunk. John elvitt bennünket különböző elhagyott és érdekes bányrészekhez, megmutatta A Pilot könyvet elolvasgatva megtudtuk Gronnedalról, hogy itt egy katonai bázis működik, az MRCC (Tengeri Felkutatási Mentési Szolgálat) központjával egyetemben, de szívesen látják az erre tévedő hajósokat

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

Dániai gyakorlat a Leonardo-program jóvoltából. Szeged 2013. 11. 09-2013. 12. 07. Készítette: Kóródi Dóra Anna

Dániai gyakorlat a Leonardo-program jóvoltából. Szeged 2013. 11. 09-2013. 12. 07. Készítette: Kóródi Dóra Anna Dániai gyakorlat a Leonardo-program jóvoltából Szeged 2013. 11. 09-2013. 12. 07. Készítette: Kóródi Dóra Anna Az első hetünk 2013. november 9-én két osztálytársammal és egy kísérőtanárunkkal Nykobingbe

Részletesebben

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat. Kirándulás! Ha nyár, akkor utazás! Ha utazás, akkor közösen! Így gondoltuk ezt gyülekezetünkben is, és aug. 18-án reggel felkerekedtünk, és elindultunk Máramarosszigetre, összesen 48-an. Szeretett, jól

Részletesebben

2010. április 7-10. Ausztria. FEELS projekt

2010. április 7-10. Ausztria. FEELS projekt 2010. április 7-10. Ausztria FEELS projekt Graz 2010. 04.07. A mai napom este 6-kor érkeztünk meg a szállásra Grazba, mely 400 km-re van Budapesttıl. Megkaptuk a részletes programtervet a FEELS találkozóval

Részletesebben

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 PROJEKT NAPLÓ Határtalanul programról, mely a támogatásával valósult meg Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 2012.október 19-23 Magyarország (Sátoraljaújhely) 2013. március 14-18 Erdély (Gyergyószentmiklós)

Részletesebben

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18.

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 1 NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 2 BESZÁMOLÓ Augusztus 12. Délelőtt a 13 fős szamosújlaki gyerek izgatottan várakozott az Idősek Klubja előtt az autóbuszra. Tíz órakor indultunk el Gyügye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály Életvédelmi Alosztály II. Ügyszám: 01000/257/2011/ bü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V folytatólagos kihallgatásáról Készült a(z) Budapesti Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a CERN BESZÁMOLÓ Hétfő Iskola után öt óra tájra mindenki épségben, ha nem is időben, de megérkezett a reptérre. Itt minden rendben ment, becsekkoltunk, majd rövid várakozást követően elkezdődött a beszállás.

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/1. számában! 2012. január 8. Meghívó

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/1. számában! 2012. január 8. Meghívó Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/1. számában! 2012. január 8. Meghívó Diliházban a főorvos ellenőrzi, hogy ki mehet már haza. Nézi az első beteget. - Bumm, én vagyok az atombomba!

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 160/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 13. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

HOSSZÚ HÉTVÉGE A MECSEKBEN PROGRAMOK 2011. MÁRCIUS 12-15.

HOSSZÚ HÉTVÉGE A MECSEKBEN PROGRAMOK 2011. MÁRCIUS 12-15. A Helian NaTour Utazási Iroda programajánlata a püspökszentlászlói Zengőlak Vendégház ajánlásával: HOSSZÚ HÉTVÉGE A MECSEKBEN PROGRAMOK 2011. MÁRCIUS 12-15. Március 12. : Illatos-túra a Kelet Mecsekben

Részletesebben

nehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a ""LJu_.n...1..1.~u.IU.~"-''-'-'-

nehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a LJu_.n...1..1.~u.IU.~-''-'-'- 810 VALÓSÁG nyelven vannak. Úgyhogy a tanulmányait, a továbbtanulását és a szakmáját ez nagymértékben személyiség fejlődését szintén. E: Mindenhol ilyen sikeres ez a program? B A: Nem mindenhol sikeres,

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

A tartalomból: I. évfolyam 2. szám

A tartalomból: I. évfolyam 2. szám A tartalomból: I. évfolyam 2. szám 2. oldal NLG Hírmondó Vándorffyné Gyarmati Edit tanárnő szervezésével február 21-én lehetőségünk volt elutazni Velencébe, a velencei karneválra. Kísérőtanáraink között

Részletesebben

Az egyén méltósága szent és sérthetetlen

Az egyén méltósága szent és sérthetetlen Bét Orim Hírlevél XI. évfolyam 2. szám www.betorim.hu 2015. február Az egyén méltósága szent és sérthetetlen A német alkotmány első s legfontosabb kitétele az, hogy az egyén méltósága szent és sérthetetlen.

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert. szovátai utazásról

Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert. szovátai utazásról Útinapló a BGA-11-HA-02-057. sz. pályázaton elnyert szovátai utazásról Projekt címe: Faipari és közgazdasági-marketing innováció Erdélyben és Pécsett 1. utazás Pécs-Szováta-Pécs Csütörtök 2011.10.06. Csütörtök

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Segítség! FH Wiener Neustadt

Segítség! FH Wiener Neustadt Segítség! FH Wiener Neustadt Sziasztok! Amikor én jelentkeztem Wiener Neustadtba, volt egy lány, aki rengeteget segített. Ő már ott tanult a főiskolán, és mindent elmesélt az ottani életről, a fontos tudnivalókról,

Részletesebben

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Kovács Krisztina (volt) 8.a

Kovács Krisztina (volt) 8.a 2015. augusztus 11. és 16. között rendeztük meg második alkalommal iskolánk tehetségtáborát Csíkcsomortánban. A 39 fiumeis tanulóhoz öt határon túli magyar diák is csatlakozott. A Kárpát-medencei fiatalok

Részletesebben

Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám 2013. OKTÓBER. Emlékezzünk

Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám 2013. OKTÓBER. Emlékezzünk Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám Emlékezzünk Forradalomról emlékezni 56 év múltán igencsak nehéz és fájdalmas: ennyi idı alatt elhalványul, átformálódik az emlékezet. Rárakódik a közbeesı

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

Győri városfejlesztés kérdőjelekkel:

Győri városfejlesztés kérdőjelekkel: Győri városfejlesztés kérdőjelekkel: Néhány gondolat a jövőről, haladásról, 21. századról, emberiségről, turisztikáról, városfejlesztésről egy-két megvalósult projekt kapcsán a győri Dunakapu tér környezetében.

Részletesebben

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.)

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Ebben az évben a külföldi bibliatáborunkat Észak-Olaszországban szervezzük meg. Táborunk során

Részletesebben

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország 1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország Hosszas készülődés és tervezgetés után úgy döntöttünk pünkösd hétvégéjén túlesünk az első csomagos túránkon a tandemünkkel. A célunkon sokáig filozofáltunk,

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű ő ú ő ö ő ő ü ö ő ú ú ú ő ú ő ö ő ö ő ö ö ő ő ö ö ö ö ö ő ö ú ö ő ő ő ö ö ö ű ő ő ő ö ö ö ö ö ö ú ő ö ö ő ö ő ő ü ő ő ő ö ő ú ő ő ö ő ö ő ő ő ö ő ő ö ö ö ö ő ú ö ö ő ő ö ü ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű Ő

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Szakmai feladatok

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Szakmai feladatok Osztály: Tantárgy: 9. évfolyam matematika Óravázlat Téma: Résztémák: Időigény: Munkaforma: Kiemelt készségek, képességek: A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Szakmai feladatok Logikai feladatok

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ű ú ő ő Ó ő Ó Ő ú Ü Ü ő ű ű Ö ű ű ú Ú ű ő ű ő Ö ő Ö Ü ü ő ü ő ü ü ű ú ü ű ú Ö Ó ű ú ű ű ú ű Ö ő ő ő ő ű Ó ü ű Ö Ö Ö Ö ü Ú ú ő ü ő

Részletesebben

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú Ö ű ű Ö ű Ó Ó Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú ű Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ó Ó ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű Ü ű ű Ü ű Ö ű Ú Ü Ú ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű Ó ű Ö Ö Ü ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű

Részletesebben

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója.

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. Záró beszámoló Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. A munkatervben rögzített feladatokat sikeresen megvalósítottuk. Azt,

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Minek mész te Törökországba és nem valahová Európába? - kérdezték tőlem sokan indulásom előtt. Most magabiztosan tudok válaszolni, hogy ez az ország a gyönyörű helyeken,

Részletesebben