A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!"

Átírás

1 Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

2 Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá. Elmondták, hogyan lélegezzen, mikor mit fog érezni, mikor mit kell tennie. De amikor boldogan hazavitte a kórházból kisbabáját, fogalma sem volt arról, hogyan kell megfürdetni, hogyan kell tisztába tenni, mit csináljon vele, ha sír. Nem tudta, hogy milyen ütemben fejlődik egy csecsemő. Hogyan védhető meg a betegségektől? Mikor bújnak ki az első fogai, és ez mivel jár? Mikortól lesz szobatiszta egy kisgyerek? Mi a védőnő munkája? Például, hogy a fenti kérdéseket megválaszolja. Ő segíti a várandós kismamát még a baba megszületése előtt - és azt követően is, hogy hazajöttek a kórházból. Etetési, fürdetési és egyéb gondozási, egészségnevelési tanácsaival pótolja a távol lévő nagymamát, és szakmai segítésén túl meghallgatja, támogatja az anyukát ebben a szép, de újdonságokkal teli és váratlan helyzeteket rejtő időszakban. Ő az, aki szülésre felkészítést, baba-mama klubot, babamasszázs és más egészséges fejlődést támogató tanfolyamot szervez és vezet. Óvodákban és iskolákban is dolgoznak védőnők, az ún. tisztasági szűrések alkalmával találkozhatunk velük, de egészségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeket is végeznek. Annak ajánljuk ezt a hivatást, aki szeretne közreműködni otthoni és intézeti körülmények között nővédelmi szűrővizsgálatok szervezésében; családtervezéssel kapcsolatos tanácsadásban, illetve az anyaságra és szülői szerepre való felkészítésben; a várandós anyák gondozásában, szűrővizsgálatok elvégzésében, szükség esetén szociális támogatás, anyaotthoni vagy sürgősség esetén kórházi elhelyezésének kezdeményezésében; a gyermekágyas, szoptatós anyák ápolásában, azok gondozásában, és aktuális állapotuknak megfelelően ellenőrző vizsgálatok elvégzésében; a családok gyermekvédelmi és mentálhigiénés támogatásában. Kiből lesz jó védőnő? Abból, aki szereti a gyerekeket, szeret velük foglalkozni. Emellett szót tud érteni főleg a szülőkkel, de a gyerekekkel is, hiszen munkája nagy részét az édesanyák segítése, tanácsokkal ellátása teszi ki. Ezért fontos a jó kommunikációs készség és kapcsolatteremtő képesség. Mit kell tenned ahhoz, hogy védőnő lehess? Fontos, hogy jó legyél biológiából (ha szereted is, úgy még könnyebb tanulni!), mert az sokat segít abban, hogy eredményesen megálld a helyed. Ugyanis az alapozó tantárgyak (anatómia, élettan, biokémia) a középiskolai biológiára, kisebb részben kémiára építenek. Az orvosi latin segít megérteni a szakkifejezéseket, így nem kell értelmetlenül bemagolnod őket. Később elsősegélynyújtást, egészségfejlesztést, védőnői módszertant, szaknyelvet is tanulnak hallgatóink. Fejlődéslélektanból megtudható, milyen életkorban mit tanul meg és mit tud, mire képes a gyermek. Szociálpszichológiából többek között az előítéletek kialakulásról és leküzdéséről esik szó. A táplálkozástan tudományából két területtel is foglalkozunk: az egyik

3 a csecsemőtáplálás (milyen életkortól mi adható, és azt hogyan kell elkészíteni), a másik a betegségek dietetikája (ez nem más, mint mit egyenek a különböző betegségben szenvedők - pl. a köszvényesek a húst, a magas vérnyomásosok sósat kerüljék). Ezeken a gyakorlatokon a hallgatók készítik el az oktató segítségével az ételeket, és zárásként el is fogyaszthatják a mesterművüket. A hallgatók a kötelező tárgyakon túl - az érdeklődésüknek megfelelően - szabadon választható tantárgyak köréből pl. az autogén tréning, de a fogyatékosok gondozása című tantárgyat is felvehetik. Továbbtanulási lehetőségek Az alapképzést követően számos mesterképzésre (pl. népegészségügyi, táplálkozástudományi más intézményekben) és szakirányú továbbképzésre (pl. egészségfejlesztő ifjúsági védőnő) jelentkezhetsz és vehetsz részt, amely segítségével tevékenységedet színesebben és magabiztosabban végezheted. Hol tudsz védőnőként elhelyezkedni? A védőnő megtalálható területi védőnőként körzetben (védőnői tanácsadóban; orvosi rendelőben gyermekorvos és háziorvos mellett), alapfokú oktatási intézményben iskolavédőnőként, középfokú oktatási intézményben ifjúsági védőnőként. Vannak, akik fekvőbeteg intézetekben kórházi védőnőként (újszülött osztályon, gyermekosztályon) dolgoznak, vagy várandósgondozásban tevékenykednek. Védőnőként lehetőség van elhelyezkedni gyermekjóléti szolgálatnál is vagy családsegítő központban, illetve a képzettség bővítését követően gyámhivatalban. Mások akik a versenyszférában szeretnének dolgozni tápszerek, babakozmetikumok forgalmazásával foglalkozó cégek képviselőjeként (orvos- és patikalátogató) vállalhatnak munkát. Oktatóként (babamasszázs tanfolyam, szülésre felkészítő tanfolyam, csecsemőgondozás tanfolyam, babysitter-képzés, életmód tanácsadás, elsősegélynyújtó tanfolyam) is el tudnak helyezkedni a képzés befejezését követően. Válassz minket,......ha számít Neked a környezet, mert mindkét oktatási épületünket gyönyörű parkos környezet, nagy fák, sok virág és számtalan olyan hangulatos hely vesz körül, ahol kellemesen töltheted el a szüneteket....ha számít Neked, hogy milyen a hangulat, mert a Karon jó a közösség, és családias légkör fogad. És ami még fontos: belecsöppensz Szeged sokszínű és pezsgő egyetemi életébe. Karunkon a hallgatók nagyfokú önállósággal szervezik életüket, de nem hagyjuk magukra őket. A Hallgatói Információs és Tanácsadói Iroda (HaITI) munkatársai és felsőbb évesek is igyekeznek mindenben segíteni, útbaigazítást adni, ha segítségre, támogatásra szorulsz.

4 ...ha fontos Neked az is, hogy hol élsz egyetemi éveid alatt, mert ha sikerült a felvételid, jó esélyed van rá, hogy a kar saját kollégiumai egyikében kapj szállást, így jelentősen csökkentsd lakhatási költségeid. Az igénylő elsős hallgatók több mint 2/3-a kap kollégiumot! Tehát nem kell messzire menned, ha évfolyamtárssal akarsz találkozni!...ha az Egyetemi Könyvtár szolgáltatásain túl a saját kari könyvtár előnyeit is szeretnéd kihasználni. Kiemelhetjük, hogy egyedülálló módon igyekszik a Kar a hallgatói számára biztosítani a tankönyvhöz jutást: egyes tankönyvek félévre, sőt akár egy évre is kikölcsönözhetők. A Kari könyvtár a közel kötetnyi dokumentumból álló folyamatosan bővülő szabadpolcos állományával, kézikönyvtár-gyűjteményével, angol és német nyelvű szakkönyvekkel, valamint a külföldi és a közel 40 magyar nyelvű rendszeresen frissülő folyóirat-gyűjteményével várja látogatóit....ha a tanulás mellett a szórakozás, kikapcsolódás is fontos! Városszerte várnak rád a különböző szakos, kari, egyetemi és városi programok, bulik! Néhány példa: Gólyatáborunkban a vetélkedők és bulik mellett megismerkedhetsz felsőbb éves hallgatókkal és értékes infót gyűjthetsz be a tanévkezdéshez. Hagyomány a Kari Nap is, ahol hallgató és oktató együtt vetélkedhet és teheti próbára ügyességét, bátorságát. A Lazítás éjszakáján pedig az Anna fürdő szolgáltatásait veheted igénybe teljesen ingyen....ha vonz Téged a modern technika, mert demonstrációs termeink korszerűek, és jól felszereltek, kiválóan alkalmasak a csecsemő- és gyermekgondozási ismeretek elsajátítására, gyakorlására....ha jól fel akarsz készülni a szakma gyakorlására is, mert ha hozzánk jössz tanulni nemcsak intézményünk fog számodra korszerű tanulási feltételeket biztosítani, hanem olyan külső gyakorlóhelyek is segítik majd szakmai felkészülésed, melyek a gondozottak ellátásához korszerű feltételekkel rendelkeznek. A gyakorlóhelyeken jól felkészült, a mindennapi gyakorlatban jártas mentorok fogják segíteni munkádat....ha a nyelvtanulást Te is fontosnak tartod, mert az orvosi latinon túl a képzés során hat féléven keresztül tanulhatsz elsősorban angol vagy német szakmai nyelvet. Ez segíti majd eligazodásodat a külföldi szakirodalomban is....ha négy év alatt a munkaerőpiacon azonnal használható képzettséget szeretnél kapni, mert a régi (főiskolai) képesítéssel megegyező végzettséget kapsz, és olyan szakmád lesz, amit a munka világában azonnal hasznosíthatsz....ha olyan képesítést szeretnél, amellyel biztosan el tudsz helyezkedni, mert dolgozhatsz területi védőnőként, iskola- és ifjúsági védőnőként, kórházi védőnőként közalkalmazottként foglalkoztatva, de lehetsz az ÁNTSZ munkatársa is köztisztviselőként, ha a Családvédelmi Szolgálat védőnője leszel. Ha gyógyszercégnél helyezkedsz el a versenyszférában a munka törvénykönyve alapján megegyezés szerinti bérezésben részesülhetsz. Ha kedved van, meglévő tudásodat tovább bővítve a gyermekvédelem területén működő szolgálatoknál is dolgozhatsz, de foglalkozhatsz oktatással is az egészségügy területén.

5 Hallgatónk mondta Amikor végiggondoltam, hogy mit jelent számomra a védőnő szak, sok minden eszembe jutott Először is: a csoportom, akikkel közösen küzdünk minden nap egy újabb célért. Lehet az egy egészségnap szervezése, egy vizsga vagy egy óratartás az iskolában. Számos kihívás, ami együtt sokkal könnyebb. Másodszor a kollégiumi élet. A kar kollégiuma tulajdonképpen egy nagy család. Mindenki ismer mindenkit. Együtt készülünk a következő vizsgára, majd a farsangi bálra. Nekünk szurkol a vizsgaidőszakban a portás, a büfés bácsi és a takarító néni is. Harmadszor az oktatóink, akik komoly szakmai felkészültséggel rendelkeznek, és következetesen próbálnak okítani bennünket a szakma csínjaira. Fáradságos munkájuk ellenére is minden nap van egy biztató szavuk, egy kedves mosolyuk felénk Furcsán hangzik, de 2006-ban még nem erre a pályára készültem. Tanulmányaim kezdetekor nagyobb volt bennem a kíváncsiság, mint az elhivatottság. Végül maradtam és megtapasztaltam az első, úgynevezett,,alapozó tárgyak éveit. Az alapozó tárgyak keretében az első két évben anatómiát, élettant, pszichológiát és orvostudományi tárgyakat tanultunk. A III. évtől viszont minden megváltozott. Elkezdődtek a szakmai gyakorlatok, ahol lehetőségünk nyílt csecsemő- és várandós látogatáson, tanácsadáson jelen lenni, szűrővizsgálatokat végezni, egészségfejlesztés órákat tartani. Úgy érzem, hogy a képzés hatására jobb lett a kommunikációs készségem, könnyebben szólítom meg az embereket. Nagyobb az önbizalmam, és jobban kezelek egy esetleges konfliktushelyzetet. Türelmesebb vagyok másokkal, és hamarabb észreveszem, ha valahol szükség van rám. Ma már biztos vagyok abban, hogy védőnő szeretnék lenni. Én ezt kaptam az évek során az ETSZK-tól. Az, hogy Számodra mit tartogat, csak rajtad áll! (Kiss Katalin végzett védőnő hallgatónk) Azoknak ajánlom ezt a szakmát, hivatást, akik szeretik a változatosságot, nem félnek a kihívásoktól, a váratlan helyzetektől. Munkánk során mindig más és más családokkal kerülünk kapcsolatba, ezért fontos a jó kommunikációs készség és az empátia, mert csak úgy érdemes dolgozni, ha szívvel-lélekkel vállaljuk kötelezettségeinket. Az egészség mindenki számára kincs, engem pedig különösen jó érzéssel tölt el, hogy ennek megőrzésében részt tudok venni, kihasználva a védőnői pálya további előnyeit is, mint pl. a rugalmas munkaidő lehetősége. (Tóvizi Zsuzsanna - IV. éves védőnő szakos hallgató)

6 Hogyan jelentkezz? Ha védőnő szeretnél lenni és tanulmányaidat a mi intézményünkben szeretnéd elkezdeni, jelentkezési lapod első helyén az SZTE ETSZK Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak - védőnő szakirány szerepeljen. A védőnő szakirányra való jelentkezéshez az alábbi tárgyak közül kettőt kell választanod és legalább középszintű érettségit kell tenned belőle: biológia, kémia, fizika, informatika, magyar, szakmai előkészítő tárgy (egészségügyi alapismeretek, közgazdaságtani alapismeretek, szociális alapismeretek, ügyviteli alapismeretek). Juttatások A két leggyakoribb hallgatói juttatásról: A 2010/2011-es tanév II. félévében szociális ösztöndíjként anyagi helyzettől függően Ft között (átlag Ft), tanulmányi ösztöndíjként tanulmányi eredménytől függően Ft között (átlag Ft) lehetett keresni. Ha felkeltettük érdeklődésed vagy további kérdéseid vannak, akkor nézd meg a honlapunkat: Gyere el kari nyílt napra, ahol részletes tájékoztatást kapsz a képzésről és minden kérdésedre válaszolunk. szakos nyílt napra, ahol bepillantást nyerhetsz a képzés jellegébe, kipróbálhatod, hogy mit is tanul egy védőnő hallgató, és találkozhatsz a szak hallgatóival is. A kari és szakos nyílt napok részletes programját a következő címen érheted el: Kérdéseid addig is felteheted: tanulmányi ügyekben (felvételi, átvétel, jelentkezés) keresd a Tanulmányi és Oktatásszervezési Iroda munkatársát a tanosz@etszk.u-szeged.hu címen; a képzéssel kapcsolatban fordulj a Hallgatói Információs és Tanácsadó Iroda munkatársához a haiti@etszk.u-szeged.hu levelezési címen. Szakhoz kapcsolódó információs lehetőség: Nemesné Kiss Gyöngyi oktatásszervező 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Telefon: 62/ oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu A döntés a TE kezedben van mi várunk! Viszontlátásra a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán!

SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR 1 SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Miért minket válasszon? Mert nálunk 3,5 ill. 4 év alatt a hallgatók szakmát tanulnak, mellyel mesterképzés nélkül is el tudnak helyezkedni. Mert képzéseink

Részletesebben

Furtwangeni élménybeszámoló

Furtwangeni élménybeszámoló Furtwangeni élménybeszámoló 2003/2004-es tanév 1. félév Gellérfy Júlia műszaki menedzser szakos hallgató vagyok. A tanulmányaim 7. félévében, azaz a gyakorlati félévem keretein belül töltöttem el 6 hónapot

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára

A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára HALLGATÓI VÉLEMÉNYEK A MUNKAERŐPIACRÓL PÁLYAKEZDŐ DIPLOMÁSOK A MUNKAERŐPIACON A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés

Részletesebben

8 AZ ESZKÖZÖK HASZNÁLATA

8 AZ ESZKÖZÖK HASZNÁLATA 8 AZ ESZKÖZÖK HASZNÁLATA Minden szakma és foglalkozás használ valamilyen eszközt a munkájuk megkönnyítésére. Az ács kalapácsot használ, a sebész szikét, és a pilóta iránytűt (navigációs rendszert). A Network

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése MELLÉKLETEK 1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése 1. Szívesen veszek részt a tantestületi kirándulásokon. 2. A tantestületünkben vannak kiközösített kollégák. 3. A tanulókhoz személytelen kapcsolatok

Részletesebben

A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája

A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája (2009-2014) 2009. - 1 - Tartalom I. Bevezetés 1. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 1.1. Alapadatok 1.2. Tagok, célok, feladatok 2. A kistérség földrajzi

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló. 2011. évről

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló. 2011. évről Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja Szakmai beszámoló 2011. évről 2012. április 1 Szociális munka emberi mű, ezért mindig és mindenkor kudarccal fenyeget. Semmiféle módszertani

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (Tervezet) A szakképzés-fejlesztési koncepció megalkotásának szükségessége 1) A munkaerı-piac igényeihez való alkalmazkodás

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program

Részletesebben

Segítség! FH Wiener Neustadt

Segítség! FH Wiener Neustadt Segítség! FH Wiener Neustadt Sziasztok! Amikor én jelentkeztem Wiener Neustadtba, volt egy lány, aki rengeteget segített. Ő már ott tanult a főiskolán, és mindent elmesélt az ottani életről, a fontos tudnivalókról,

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

Pedagógiai Program. Feszty Árpád Általános Iskola Komárom 2015.

Pedagógiai Program. Feszty Árpád Általános Iskola Komárom 2015. Pedagógiai Program Feszty Árpád Általános Iskola Komárom 2015. 1 Tartalom BEVEZETÉS 3 1. Az iskola nevelési programja 6 1.1 Pedagógiai alapelveink.6 1.2 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. 2009. 05.28-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre

B E S Z Á M O L Ó. 2009. 05.28-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 5510 Dévaványa, Jéggyár u 47 Tel/fax: 66/483-339,484-785 E-mail: margareta@vivamail.hu B E S Z Á M O L Ó 2009. 05.28-án tartandó Képviselő

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 4 Beszámoló a 2008/2009.

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011 A BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ÉS SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011 Szerencs, 2011. augusztus 18. Dr. Gál András igazgató MELLÉKLET

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

TOVÁBB- TANULÁS. megvalósítani. Hét tagiskolánk összehangolja a pedagógiai munkát a beiratkozástól a tehetséggondozásig,

TOVÁBB- TANULÁS. megvalósítani. Hét tagiskolánk összehangolja a pedagógiai munkát a beiratkozástól a tehetséggondozásig, tuti pálya 1 A korszerı oktatás, szakképzés a XXI. században azt jelenti, hogy a modern szakembereknek többféle terület ismereteit, fogásait is meg kell tanulniuk ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzenek,

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa

Részletesebben

Kórházügyi helyzetkép, 2015

Kórházügyi helyzetkép, 2015 Kórházügyi helyzetkép, 2015 Sopron, 2015. november 24. Velkey György, Magyar Kórházszövetség Kórházügyi kérdések 1. Van-e elegendő forrás? - Ki vagy mi felelős a kórházi adósságért? 2. Kórházközpontú-e

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2016 / 2017 TANÉV Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Részletesebben

A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA

A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA Az FTT stratégiai ajánlása a felsőoktatás törvényi szabályozásának előkészítéséhez Vezetői összefoglaló F T T A Felsőoktatási és Tudományos

Részletesebben

Az első feladat. 2016. február 21 - START!

Az első feladat. 2016. február 21 - START! Az első feladat Figyelmeztetés: Jelen program tartalma informatív jellegű, nem helyettesíti a szakorvosi tanácsadást és kezelést, nem orvosi kézikönyv. Intenzív testedzés kezdetekor és életmód váltás megkezdése

Részletesebben

Dr. Solymos László Várospolitikai Alpolgármester. Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2009.

Dr. Solymos László Várospolitikai Alpolgármester. Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2009. Előterjesztő: Dr. Solymos László Várospolitikai Alpolgármester Iktatószám: 01/37601-7/2010. Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2009. évi ellátásáról Melléklet:

Részletesebben

A járási hivatalok működése megyénkben

A járási hivatalok működése megyénkben Előterjesztés a Vas Megyei Közgyűlés 2015. december 11-i ülésére A járási hivatalok működése megyénkben I. A járási hivatalok kialakítása A magyar Országgyűlés a járások kialakításáról, valamint egyes

Részletesebben

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENTENDRE 2013 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:

Részletesebben

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja. Beszámoló a 2012-es évről

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja. Beszámoló a 2012-es évről A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja Beszámoló a 2012-es évről 1 I. Az intézmény szakmai működése: 1. Szervezeti felépítés (lsd. melléklet) 2. Feladat mutatók Ellátás

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

Részletesebben

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

1. Az iskolavezetés önértékelése [5]

1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 5. Igen; (teljes mértékben) igaz. 4. Igen; általában igaz, de vannak még kisebb hiányosságok. 3. Igen; igaz, de vannak még nagyobb hiányosságok. 2. Részben igaz, de

Részletesebben

Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével

Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-2006 Szlovén-magyar gazdasági együttmûködés erôsítése az állásrotáció eszközével SLO-HU-CRO 2006/01/113/HU 2 A projekt bemutatása A projekt

Részletesebben

GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA. Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA. Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA Válaszadók száma = 68 Jelentéskészítő - ME - MBI, GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA Általános indikátorok Globális index - + átl.=3.4 EGYETEMI ADATSZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt.

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt. A Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája humán munkaközösségének véleménye Fenesné Barta Rita vezetői programjáról és fejlesztési tervéről Fenesné Barta Rita

Részletesebben

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A controlling integrálódása az oktatási szférában Dr. Tóth Antal - Dr. Zéman Zoltán A controlling integrálódása az oktatási szférában 1. CONTROLLING ALKALMAZÁSA A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL A controlling hasznossága mindaddig nem fog érvényre jutni

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK 1. A VIZSGÁLAT KIINDULÓPONTJA, A PROBLÉMA FELVETÉSE A jelenlegi magyar oktatási rendszerben

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév Tartalomjegyzék Fejezet Cím Oldalszám 1. A Kerek Világ Általános Iskola pedagógusainak száma, iskolai

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében a 2010. évi hallgatói motivációs kutatás eredményei 2010 A Diplomás Pályakövetési Rendszer

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1

2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1 Az MKE 80. jubileumi konferenciája 2015. november 25. Sinikka Sipilä: A könyvtárak és az átalakulás (Libraries and Transformation) 1 Kedves Kollégák! Mai előadásom témája: A könyvtárak és az átalakulás.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Mi a pálya elnevezéső regionális pályaválasztási rendezvénysorozatáról

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2016/2017. tanévre Kedves Érettségizı! A Nyíregyházi SZC

Részletesebben

969-41/79. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE

969-41/79. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE BELÜ G Y MlNIS Z T É R IUM10-27/7/1979 SZÍGORÚA N TITKOS!Ksz: 969-41/79 Minősítés megszűnt az 1995. év: t v 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE

Részletesebben

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl 1. Az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága évente általában kétszer tavasszal és ısszel ülésezik. Tagsága a felsıoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 15-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013 Kedves Gyakorlós Diákunk! A Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjaként a gyakorlóiskola házirendjét olvashatod.

Részletesebben

Az intézményi minőségirányítási program végrehajtásának értékelése 2010/2011

Az intézményi minőségirányítási program végrehajtásának értékelése 2010/2011 A 49/2011 (IX 20) HSZB határozat 7 számú melléklete Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Balassagyarmat Az intézményi minőségirányítási program végrehajtásának értékelése 2010/2011

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről

Részletesebben

Idegen nyelvoktatás iskolánkban

Idegen nyelvoktatás iskolánkban Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló

Részletesebben

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA BEVEZETÉS A BGF KVIFK-n az angol nyelv kereskedelmi képzés 2004-ben indult; a vendéglátó és szálloda

Részletesebben

A 21. század tanulása

A 21. század tanulása A 21. század tanulása 1. A 21. század legjobb üzlete 1. Mi jelenti a legnagyobb biztonságot most Neked? 2. Mit tudnál tenni azért, hogy Te is megtaláld végre az életcélodat? 3. Hogyan birtokolhatod, a

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret Minden ötödik európai nehézségekkel küzd a szövegértés területén AZ EU SZÖVEGÉRTÉSI KÉSZSÉGGEL FOGLALKOZÓ MAGAS SZINTŰ SZAKÉRTŐI CSOPORTJA

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. 1.Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayba 4,5 alatt esélytelen bekerülni? A felvételi rendszerünk pontszámítása három elemre épül. Ebből csak az egyik

Részletesebben

Estikék Gondozási Ápolási Intézmény. Szakmai Beszámoló a 2013.-II. félév, és 2014. I. félévre.

Estikék Gondozási Ápolási Intézmény. Szakmai Beszámoló a 2013.-II. félév, és 2014. I. félévre. Ikt. Szám. E/K/158/2014 Estikék Gondozási Ápolási Intézmény Szakmai Beszámoló a 2013.-II. félév, és 2014. I. félévre. I. Szoláltatás elemzés: Az Estikék Gondozási Ápolási Intézmény Integrált szociális

Részletesebben

Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL

Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL A mindenkinek folyamatosan magas színvonalon, ingyenesen biztosított egészségügyi ellátás

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

A megszépült Lukács fürdő

A megszépült Lukács fürdő A megszépült Lukács fürdő (2009. 07. 31. - Ongrádi Melinda) Egyik legrégebbi fürdőnk, a Szent Lukács gyógyfürdő is kezdi visszanyerni régi fényét: a termálrészleg felújítása után újabb épületszárny szépült

Részletesebben

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Kedves Bánkis! Bánki HÖK Kedves Bánkis! Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk a sikeres felvételidhez iskolánkba! Ezzel akaratodon kívül is csatlakoztál egy olyan közösséghez, amely csak a javadra válhat tanulmányaidban

Részletesebben

Kognitív inasság. Összegezve. Baksa-Haskó Gabriella. 646 kutatás közben W

Kognitív inasság. Összegezve. Baksa-Haskó Gabriella. 646 kutatás közben W 646 kutatás közben W Összegezve A kutatás során arra kerestem a választ, hogy milyen informatikai ismeretekre van szükségük a gazdálkodástani felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak. Az Általános Vállalkozási

Részletesebben

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Dr. Kiss István a MÉTE Mikrobiológiai-Biotechnológiai-Higiéniai Szakosztály elnöke Budapesti Corvinus Egyetem,

Részletesebben

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK A VIZSGÁLAT CÉLJAI A vizsgálat fő irányvonalát adó primer felmérések a belső önértékelésre koncentráltak. A vizsgálattal azt kívántuk feltárni, hogy az egyetem milyen

Részletesebben

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HEGESZTŐ MESTER MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HEGESZTŐ MESTER MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HEGESZTŐ MESTER MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Helyi nevelési program

Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Helyi nevelési program Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Helyi nevelési program 2. oldal Az iskola bemutatása Az iskola megnevezése: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Székhelye: 1165 Budapest,

Részletesebben

Megjegyezzük, a vizsgálat 2008. májusában zárult le, a közölt adatok tehát arra az idıszakra érvényesek, és azóta változhattak.

Megjegyezzük, a vizsgálat 2008. májusában zárult le, a közölt adatok tehát arra az idıszakra érvényesek, és azóta változhattak. Pleyerné Lobogós Judit- Vopaleczky György Gyermekvédelem a fıvárosi középfokú kollégiumokban A 2007/ 2008 tanév végén a Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet kollégiumi és gyermekvédelmi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei. Államigazgatási Kollégium. 2012. szeptember 26-i üléséről

EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei. Államigazgatási Kollégium. 2012. szeptember 26-i üléséről CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2012. szeptember 26-i üléséről EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2012. szeptember 26-i üléséről

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

TIMSS 2011. Tanári kérdőív Matematika. online. 8. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS 2011. Tanári kérdőív Matematika. online. 8. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS 2011 Tanári kérdőív Matematika online 8. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Tanári kérdőív Az Önök iskolája

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. május 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. május 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA. Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató:

PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA. Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató: PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Vásárosnaményi Tankerülete Pályázó: Fazekas

Részletesebben

TTOKTATÁS ÉS KÉPZÉS HELYZETÉR

TTOKTATÁS ÉS KÉPZÉS HELYZETÉR TÉZISEK A FELNŐTTOKTATÁS ÉS KÉPZÉS HELYZETÉRŐL ÉS FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYAIRÓL Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttképzési Road Show: Pécs, Szombathely, Szeged, Miskolc, Budapest 1. A magyar felnőtt társadalom

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid Széchényi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (620 pont) A 2012. év alpolgármestere: Berki Antal Damjanich János Szakközépiskola,

Részletesebben

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.

Részletesebben

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen HORVÁTH KITTI, KÓSA RITA DIÁNA, MAKAI VIVIEN, NAGY PÉTER, OLÁH KORNÉLIA, OLÁH TÍMEA, OLÁH - PUCSOK ESZTER, SZEDER DÓRA VALÉRIA, TIMKÓ ANIKÓ Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen Bevezetés

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Egészségpolitikai Szótár

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Egészségpolitikai Szótár Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Egészségpolitikai Szótár 2014 1 Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Összeállították: Egészségügyért Felelős

Részletesebben

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011.

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011. A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Az iskolában folyó nevelı-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben