MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS"

Átírás

1 MESTEREK MESTERE DÍJ 2016 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 9. A díjat alapította: MAPEI KFT. TÁMOGATÓ: BOSCH MAGYAROSZÁG KFT. HIVATALOS MÉDIAPARTNERÜNK: MÉDIAWORKS KFT.

2 Mesterek Mestere Díj A Mesterek Mestere díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját, megmutassa és elismerje a jó példákat, valamint vonzóvá tegye az építőipart a fiatalok számára. A Mesterek Mestere díjat 2015 ben alapította a Mapei Kft., melyre minden, munkáját mesteri szinten folytató, ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhat. A díj alapítása alkalmából éve elején Ratskó István, a Ratskó Bau kft. ügyvezetője Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díjat kapott. Mesterek Mestere díjazása alatt azt értjük, hogy olyan kiemelkedő, minőségi kőműves vagy burkoló munkát végző szakembereket díjazzuk, akik szakmájuknak, és az egész iparágnak példát mutatnak. Ez alatt értjük, hogy: Olyan referenciákkal rendelkezik melyek magas színvonalú munkavégzését bizonyítják. Hajlandó és tesz is érte, hogy megújuljon, és új termékeket próbáljon ki megrendelői megelégedettségére. növeli az építőipari szakma presztízsét és folyamatosan minőségi munkát ad ki a keze alól olyan elégedett megrendelőkkel rendelkezik, akik bátran ajánlják őt tovább. hozzájárul az építő szakma etikus és társadalmilag felelős üzleti magatartás példaértékű bemutatásához. A Mesterek Mestere díj évenkénti meghirdetésével szeretnénk: megbecsülni az építőipari szakmát végző emberek munkáját megőrizni a szakma becsületét a fiatalok számára vonzóvá tenni az építő szakmákat megakadályozni a szakemberek elvándorlását, és ezáltal csökkenteni a szakemberhiányt Úgy hiszem, ha megmutatjuk és elismerjük a jó példákat, az sokakat fejlődésre inspirál és egyre több lesz a jó szakember Markovich Béla, a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője.

3 SZAKMAI ZSŰRI TAGJAI Barkács Gyula az ÉVOSZ Építésügyi Munkabiztonsági és Az Épített környezet fenntartható Fejlesztése Bizottságának titkára Magyar Ákos építőmérnök, környezetgazdálkodási környezetvédelmi szakmérnök, Magyar Mérnökkamara elnökségi tag Szalay Tihamér építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke Fazekas Kira a Lakáskultúra Magazin főszerkesztője, Mediaworks Kiadó Kft. Filó Mihály Mesterek Mestere díj 2015 nyertese

4 PÁLYÁZAT A Mapei Kft. ezúton pályázatot hirdet a Mesterek Mestere 2016 díjra, melynek keretében olyan kiemelkedő színvonalon dolgozó kőműves, burkoló szakembereket szeretnénk elismerni, akik mesteri szinten művelik szakmájukat, melyre büszkék és a jövőbe mutató, tartós alkotásokat hoznak létre. A fődíj Magyarország Mestere Mestere 2016 odaítélésének módja és szempontjai A pályázatokat a Mapei Kft. által felkért tagokból álló, független szakmai zsűri értékeli, kidolgozott szempontrendszer szerint. A fődíj odaítélésének egyik legfontosabb szempontja, hogy a pályázó szakember felkészültsége szakmailag magas szinten legyen, és ez pályázatából elbírálható legyen. A zsűrizés során, a szakmaiságon és a bemutatott munkákon túl, szem előtt tartják, hogy az adott mester alkotásaival és munkásságával mennyire lehet a szakma számára példakép, követendő életút, míg a megrendelőknek egy biztonságot adó mesterember. Így tehát a kiválasztásnál fontos kritériumok, hogy a pályázó szakmailag magas szinten legyen, sok, különböző referenciával rendelkezzen kitűnő megrendelői vélemények, referenciák legyenek a birtokában. milyen kreativitás, szakmai tudás kellett a benyújtott referencia munka elkészítéséhez milyen színvonalon, milyen minőségben valósult meg az adott munka milyen széles szakmai skálán dolgozik otthonosan a pályázó A zsűri nem veszi figyelembe a művek összhatását ( burkolat színének választása, fugaszín választása..stb), mert ezeket vagy a tervező vagy a tulajdonos választja ki és nem a kivitelezést végző mester. Az ő munkáját inkább a részletekben lehet látni. *Fentieket figyelembe véve a zsűri kiválaszt 1 fő Magyarország Mesterek Mestere díjazottat, és a beérkezett pályázatok földrajzi elosztásától függően, a független zsűri minden megyében kiválasztja az adott Megye Mesterek Mesterét.. 2. és 3. helyezett sem magyarországi, sem megyei szinten nem kerül kiválasztásra. Közönségszavazásról A független szakmai zsűri a beérkezett pályázatokból a díj odaítélésének szempontjai alapján szeptember 8 ánkiválasztja Magyarország Mesterek Mesterét, azt a hivatalos díjátadóig titokban tartja. Ezt követően a kiválasztott fődíjassal együtt szeptember 12 én az összes pályázat felkerül egy weboldalra, ahol szeptember között nyilvános közönségszavazás kezdődik. Erről minden pályázó külön sms és es értesítés kap, hogy a szavazás elindult. A Mapei Kft. az összes lehetséges csatornáján kommunikálja a szavazás lehetőségét. Egy mesteremberre egy címről, csak egy szavazat küldhető be.

5 A duplikációk kiszűrésre kerülnek. Közönségszavazáskor, az összes beérkezett szavazat alapján meghatározásra kerül, é 3. Közönségdíjas helyezett. Pályázati feltételek Ma is aktív, vállalkozását nem szüneteltető kőműves, burkoló szakember pályázhat. Pályázni egyénileg lehet, és csak saját referenciával. Kivitelezői csapat munkájával pályázni nem lehet. Pályázni olyan munkával, projekttel lehet, amely már lezárult. Rendelkezik valós megrendelői referenciákkal, és ezeket fotókkal igazolni tudja, és amelyek publikálhatóak a Mesterek Mestere díj kapcsán. ( például a közönségszavazás során) A pályázó vállalja, hogy a pályázatban feltüntetett minden adat a valóságnak megfelel. A pályázó szakember vállalja, hogy a hivatalos díjátadón megjelenik, és vállalja az ezt követő, igény szerint felmerülő interjúkat, megkereséseket. Pályázat tartalmi követelményei: Pályázói adatok: név, cím, telefonszám, cím, mester fotója 10 db referencia felsorolása ( referencia neve, címe, mérete) 3 db referencia kifejtése ( referencia neve, leírása, mérete, beépítési folyamatok, különleges megoldások) Maximum 15 db fotó beküldése, min. 300 dpi minőségben, amelyen esetlegesen munka részletei is láthatóak. 3 db megrendelői vélemény. Akár ben, akár a tölthető pályázati ívben kitöltve. Pályázat formai követelményei: A pályázatot csak honlapon található Pályázati ív hiánytalan kitöltésével lehet. Jelentkezés módja: A pályázati ívet beküldeni elektronikus vagy postai úton lehet. Elektronikus úton: kitöltött pályázati ív és 5 db fotó/ referencia, ( összesen 15 db fotó) a mesterekmestere@mapei.hu címre. Postai úton: Mapei Kft Budaörs, Sport u. 2. Borítékra írja rá: Mesterek Mestere 2016 Fotókat min. 300 dpi minőségben küldje el ben. Ha fotót postai úton küldi, azt maradéktalanul visszaküldjük. Ha több mint 15 fotót küld, a zsűri kiválaszt belőle 15 db ot és azok alapján értékel.

6 Egyéb információk Díjátadó: A évi Mesterek Mestere hivatalos díjátadójára november 11. én kerül sor. Helyszín később kerül meghatározásra és kihirdetésre. Pályázók kötelezettségei: A pályázókat felkérjük, hogy a hivatalos eredményhirdetésen, díjátadón megjelenjenek. A pályázatok a határidő lezárta után egy nyilvános honlapra kerülnek fel közönségszavazás céljából, ezért a beadott pályázatokat nem áll módunkban bizalmasan kezelni. Kapcsolat és információ: mesterekmestere@mapei.hu Kérdés esetén keressen minket bizalommal: Zsebők Anita Szakember kapcsolatok felelőse László Andrea PR kommunikáció felelős / / zsebok.anita@mapei.hu laszlo.andrea@mapei.hu Támogatóink: BOSCH Magyarország Kft. és Médiaworks Kft.

MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 3.

MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS március 3. MESTEREK MESTERE DÍJ 2017 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS KIÍRÁS 2017. március 3. A díjat alapította: MAPEI KFT. Mesterek Mestere Díj A díjat 2015 ben alapította a Mapei Kft., melynek célja az, hogy elismerje

Részletesebben

NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére

NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére (1) A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA A jelen pályázati

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése belterületi rendszerek fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. Az ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése belterületi rendszerek fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS Az ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése belterületi rendszerek fejlesztésének megvalósítására A felhívás címe: Települési környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések

Részletesebben

AZ ÉV TÁJÉPÍTÉSZE DÍJ ÉS AZ ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE DÍJ DÍJSZABÁLYZATA Budapest, 2011. október 21. DÍJSZABÁLYZAT

AZ ÉV TÁJÉPÍTÉSZE DÍJ ÉS AZ ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE DÍJ DÍJSZABÁLYZATA Budapest, 2011. október 21. DÍJSZABÁLYZAT DÍJSZABÁLYZAT 1. oldal A Magyar Építész Kamara Táj és Kertépítészeti Tagozata (MÉK TKT), a Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) és a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft, mint díjalapítók, évente meghirdetik

Részletesebben

Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya

Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték 1. A játék szervezője Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya Az év divatbloggere elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék )

Részletesebben

Pályázati kiírás 2016

Pályázati kiírás 2016 Pályázati kiírás 2016 A K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány K&H gyógyvarázs gyermekegészségügyi támogatási programjának országos pályázati felhívása a társadalombiztosítási támogatással

Részletesebben

A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya

A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték 1. A játék szervezője Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya Legyél te az új Maybelline IT girl elnevezésű nyereményjáték

Részletesebben

MEGBÍZÁS! SZERZŐDÉS. 1 Előzmények. 2 A Szerződés Tárgya. 3 Felek együttműködése. Szerződésszám: 1-159427,43/2013. Amely létrejött egyrészről

MEGBÍZÁS! SZERZŐDÉS. 1 Előzmények. 2 A Szerződés Tárgya. 3 Felek együttműködése. Szerződésszám: 1-159427,43/2013. Amely létrejött egyrészről Szerződésszám: 1-159427,43/2013 MEGBÍZÁS! SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Székhely: 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Adószám: 15735777-2-42 KSH szám:

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.03. Iktatószám: 21847/2015 CPV Kód: 71356100-9;71631000-0;71300000-1;71500000-3 2015.12.17.

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.03. Iktatószám: 21847/2015 CPV Kód: 71356100-9;71631000-0;71300000-1;71500000-3 2015.12.17. 21. sz. főút 1+300-7+850 km, 23+300-27+820 km és a 29+190-32+920 km szelvények közötti szakaszok négynyomúsítás építési munkáihoz kapcsolódó műszaki ellenőri és mérnöki feladatok ellátása Közbeszerzési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás

Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás Év háza 2012 Részletes pályázati kiírás Az Év háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2012. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc Jelen vannak: Hirka Tamás, a bizottság elnöke Dr. Ferenczi Attila, a bizottság

Részletesebben

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. amely létrejött alulírott szerződő felek között

TERVEZÉSI SZERZŐDÉS. amely létrejött alulírott szerződő felek között TERVEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott szerződő felek között MEGBÍZÓ Név: Tolmács Község Önkormányzata Címe / Székhelye: 2657 Tolmács, Sport u. 1. Képviselő: Hajnis Ferenc (polgármester) a továbbiakban

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Régészeti térinformatika - szerződésmódosítás

Régészeti térinformatika - szerződésmódosítás Régészeti térinformatika - szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyfordulós pályázatot hirdet. a MAGYAR KÉZMŰVES REMEK elismerő cím elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyfordulós pályázatot hirdet. a MAGYAR KÉZMŰVES REMEK elismerő cím elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyfordulós pályázatot hirdet a MAGYAR KÉZMŰVES REMEK elismerő cím elnyerésére 1. A pályázat célja a magyar kézművesség értékeinek és mestereinek

Részletesebben

Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján.

Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján. Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/120 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

f ' REGYHÁZA NYíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014.

f ' REGYHÁZA NYíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014. í 4400 í, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. POLGÁRMESTERE TELEFON: +36 42 524-500 Ügyiratszám:PKAB-182-1/2014. Ügyintéző: Doka Diána Előterjesztés - a Közgyűléshez a Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. ügyvezető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére 143/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs Tárgy: Forrásfoglalás lebonyolítására pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-Gy-4/2013

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-Gy-4/2013 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen vagy továbbképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2013 I. A pályázat tárgya A és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola együttműködésében

Részletesebben

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15)

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15) Pályázati Útmutató az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-15) 2015. március 25. Tartalomjegyzék 1. Támogatott tevékenységek és kiadástípusok... 3 2. A pályázaton igényelhető

Részletesebben

RSz 1-2015. Mélyépítés

RSz 1-2015. Mélyépítés RSz 1-2015. Mélyépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/142 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya: módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A jelen vállalkozási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa

Részletesebben

Tisztelt Képviselőtestület!

Tisztelt Képviselőtestület! Előterjesztés Közbeszerzési pályázat kiírása Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 452 hrsz. ingatlanon, 16 tantermes általános iskola engedélyezési tervezési feladatainak elkészítésére Tisztelt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DR. SZÁSZ PÁL TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DR. SZÁSZ PÁL TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DR. SZÁSZ PÁL TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm.

Részletesebben

HEGYEM NONPROFIT Korlátolt Felelősségű Társaság

HEGYEM NONPROFIT Korlátolt Felelősségű Társaság 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGÚ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Tartalma: I. A számviteli törvény szerinti egyszerűsített éves beszámoló a) egyszerűsített

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Korányi projekt nevű beruházásának generálkivitelezése vállalkozási szerződés keretében II. - Tájékoztató a szerződés módosításáról

Semmelweis Egyetem Korányi projekt nevű beruházásának generálkivitelezése vállalkozási szerződés keretében II. - Tájékoztató a szerződés módosításáról Semmelweis Egyetem Korányi projekt nevű beruházásának generálkivitelezése vállalkozási szerződés keretében II. - Tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/122 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

13. sz. JEGYZŐKÖNYV ... HATÁROZATOK MUTATÓJA ... 102/2014.(IX.08.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

13. sz. JEGYZŐKÖNYV ... HATÁROZATOK MUTATÓJA ... 102/2014.(IX.08.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 13. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 8. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 102/2014.(IX.08.)

Részletesebben

BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt.

BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt. BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS A jelen megbízási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) az alulírott helyen és időpontban jött létre egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely:

Részletesebben

Liget Budapest elhelyezési ötletpályázat 2013 szeptember ÚJ NEMZETI KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉPÜLETEGYÜTTES

Liget Budapest elhelyezési ötletpályázat 2013 szeptember ÚJ NEMZETI KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉPÜLETEGYÜTTES ÚJ NEMZETI KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉPÜLETEGYÜTTES KÖRNYEZETALAKÍTÁSI, URBANISZTIKAI ÉS ELHELYZÉSI ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 1. rész ÖSSZEFOGLALÁS A záró jegyzőkönyv tartalmával egyetértek: Elnök Baán László

Részletesebben

Együtt az ifjúságért! Pályázati felhívás és útmutató

Együtt az ifjúságért! Pályázati felhívás és útmutató 1 Együtt az ifjúságért! Pályázati felhívás és útmutató A nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány 20 éves fennállása alkalmából pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára a Magyar Adományozói

Részletesebben

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás Konferenciasorozat a Vidékfejlesztési Programról agrár-, élelmiszeripari vállalkozásoknak és önkormányzatoknak Az Európai

Részletesebben

Tervezési keretszerződés a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési koncepcióján belül a Pannon Park létrehozásához kapcsolódóan

Tervezési keretszerződés a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési koncepcióján belül a Pannon Park létrehozásához kapcsolódóan Tervezési keretszerződés a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési koncepcióján belül a Pannon Park létrehozásához kapcsolódóan Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/82 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Részvételi felhívás K-0009-H/2015

Részvételi felhívás K-0009-H/2015 Részvételi felhívás K-0009-H/2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Gyorsított

Részletesebben

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó

Részletesebben

L02/2015/20003094 KIF-KÖF hálózattervezés építés és üzemzavar elhárítás

L02/2015/20003094 KIF-KÖF hálózattervezés építés és üzemzavar elhárítás L02/2015/20003094 KIF-KÖF hálózattervezés építés és üzemzavar elhárítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/85 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.

Részletesebben

PÉCS EXPO 27. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 27TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS

PÉCS EXPO 27. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 27TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS PÉCS EXPO 27. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 27TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS 2007. MÁJUS 17-20. 17-20 MAY 2007 A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: LOCATION OF EVENT: EXPO CENTER PÉCS A RENDEZVÉNY SZERVEZÔJE: PÉCSI RENDEZVÉNYSZERVEZÔ

Részletesebben

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke! Jelentkezési lap Az érvényes nevezési anyagnak tartalmaznia kell a nevező által kitöltött és aláírással hitelesített nevezési lapot és a hozzá tartozó, tartalmilag

Részletesebben

Klacid LégiErő Fotópályázat

Klacid LégiErő Fotópályázat Klacid LégiErő Fotópályázat Légszükséglet A levegő mindennapi életünk szerves, ugyanakkor természetesnek tekintett része. Létszükséglet az emberi szervezet működéséhez, de számtalan egyéb felhasználási

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Budapest, 1054 Hold utca 4. Eger, Eszterházy tér 5. kazáncsere és kazánház felújítása 2016. TARTALOMJEGYZÉK oldal Tartalomjegyzék 2 Útmutató az ajánlat elkészítéséhez 3 Ajánlatok

Részletesebben

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014.

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek 1. Megrendelés: Írásban történik a megadott formanyomtatványon, melyet postai úton illetve e-mailben fogadunk el. A Kiadó a részére beérkező megrendelő lapot cégszerűen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 088/7115/2015. TÁRGY: LAKHATÁSI KÖRÜLMÉNYEK JAVÍ TÁSA GYÖRGYTELEPEN CÍMŰ ÉS TIOP3.2.3.A13/120130005 SZÁMÚ PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ KI VITELEZÉS TÁRGYÚ 1. ÉS 2. RÉSZRE VONATKOZÓ VÁLLALKO ZÁSI SZERZŐDÉSEK

Részletesebben

Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015.

Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ajánlati dokumentáció 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Közösségi értékhatárokat elérő eljárások (VÁZLAT) 2005. december 10.

Közösségi értékhatárokat elérő eljárások (VÁZLAT) 2005. december 10. Közösségi értékhatárokat elérő eljárások (VÁZLAT) 2005. december 10. REFERENS jelentése (2004. 10.18 óta) - Közbeszerzés Közpénzek ésszerű felhasználása, Átláthatóság, Széles körű nyilvánosság (Értesítő)

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor, Antal István Lászlóné, Tábik Andrásné,

Részletesebben

Kisnémedi Község Önkormányzata ajánlattételi felhívása

Kisnémedi Község Önkormányzata ajánlattételi felhívása Kisnémedi Község Önkormányzata ajánlattételi felhívása 1) Az ajánlattételi felhívást kiíró neve, elérhetősége: Kisnémedi Község Önkormányzata 2165 Kisnémedi, Fő út 5. Edelman György polgármester Kapcsolattartó:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án

Részletesebben

Pályázati Kiírás 2016.

Pályázati Kiírás 2016. Pályázati Kiírás 2016. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdet a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 29.097/2010. Javaslat korengedményes nyugdíjazásról szóló megállapodás megkötésére és intézményvezetői pályázat kiírására Tisztelt Közgyűlés! Murányi

Részletesebben

HU-Győr: Uszoda vagy úszómedence kivitelezése 2013/S 073-121668. Ajánlati/részvételi felhívás. Építési beruházás

HU-Győr: Uszoda vagy úszómedence kivitelezése 2013/S 073-121668. Ajánlati/részvételi felhívás. Építési beruházás 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:121668-2013:text:hu:html HU-Győr: Uszoda vagy úszómedence kivitelezése 2013/S 073-121668 Ajánlati/részvételi felhívás Építési

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat. Gazdasági programja 2010-2014.

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat. Gazdasági programja 2010-2014. Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Gazdasági programja 2010-2014. Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 109/2011. (III. 31.) Kt. számú határozatával határozta meg és 201/2013. (IV. 25.)

Részletesebben

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Új Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat célja az Új Színház Nonprofit Kft. kezelésében

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem D valamint TR jelű épület rekonstrukciója_ajánlati felhívás

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem D valamint TR jelű épület rekonstrukciója_ajánlati felhívás A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem D valamint TR jelű épület rekonstrukciója_ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Van Hool gyártmányú autóbuszok időszakos műszaki felülvizsgálatra való felkészítése és műszaki vizsgáztatása, eseti hibajavítása (Eljárás száma: T-197/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Részvételi és játékszabályzat

Részvételi és játékszabályzat Részvételi és játékszabályzat Általános rendelkezések A www.20evesamuisz.hu/majus (a továbbiakban: MŰISZ-VOLT nyereményjáték ) videótár szolgáltatás az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.03. Iktatószám: 21773/2015 CPV Kód: 71300000-1;71356100-9;71631000-0;71500000-3 2015.12.17.

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.03. Iktatószám: 21773/2015 CPV Kód: 71300000-1;71356100-9;71631000-0;71500000-3 2015.12.17. ajánlati felhívás - Megbízási szerződés keretében az M35 autópálya Debrecen-Berettyóújfalu közötti-, valamint a 481 sz. főút és az M4 autópálya Berettyóújfalu országhatár közötti szakaszok és kapcsolódó...

Részletesebben

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS 2012. november 15.

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS 2012. november 15. KÉSZ Közúti Építő és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 20. Iroda és postacím: 7140 Bátaszék, Bonyhádi u. 28. Tel./Fax: 74/512-312, 512-313 www.kozut-epito.hu E-mail: kozuti.epito@t-online.hu

Részletesebben

Pozíció épp hol vagyunk https://www.e-epites.hu/ Az E-építési napló lépésről lépésre

Pozíció épp hol vagyunk https://www.e-epites.hu/ Az E-építési napló lépésről lépésre E-napló oktatási anyag: Ambrus Balázs, Borz László, Vági Péter, Varga Mihály Az E-építési napló lépésről lépésre Bejelentkezés (Minden építésben részt vevő szereplőnek) 1. Első lépésként a böngészőben

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szociális továbbképzésen való részvételre. Kódszáma: T5410-K-1/2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szociális továbbképzésen való részvételre. Kódszáma: T5410-K-1/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szociális továbbképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2014 I. Pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (továbbiakban NCSSZI) és az Apor Vilmos Katolikus

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 4 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz 62579/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3 M Ű S Z A K I L E Í R Á S... 15 S Z

Részletesebben

Gönyű Sportcentrum építés 2.-ik üteme

Gönyű Sportcentrum építés 2.-ik üteme Gönyű Sportcentrum építés 2.-ik üteme Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

Az MKB Consulting Kft. projektmenedzsment-szolgáltatásra vonatkozó Általános szerződéses feltételei ( Ászf )

Az MKB Consulting Kft. projektmenedzsment-szolgáltatásra vonatkozó Általános szerződéses feltételei ( Ászf ) Az MKB Consulting Kft. projektmenedzsment-szolgáltatásra vonatkozó Általános szerződéses feltételei ( Ászf ) I. Általános rendelkezések 1. A jelen Általános szerződéses feltételek (a továbbiakban: Ászf

Részletesebben

DÉMÁSZ HÁLÓZATI ELOSZTÓ KFT. BELSŐ KIVÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos a Magyar Energia Hivatal jóváhagyását követően

DÉMÁSZ HÁLÓZATI ELOSZTÓ KFT. BELSŐ KIVÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos a Magyar Energia Hivatal jóváhagyását követően DÉMÁSZ HÁLÓZATI ELOSZTÓ KFT. BELSŐ KIVÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Hatályos a Magyar Energia Hivatal jóváhagyását követően 2/21. oldal Tartalomjegyzék DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. belső kiválasztási szabályzata...1

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Támogatást nyújtó szervezet: Békés Város Önkormányzata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Támogatást nyújtó szervezet: Békés Város Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Békés Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2013. évi költségvetésében elkülönített Vállalkozói Alap terhére, Békés Város közigazgatási területén megvalósuló beruházások támogatására,

Részletesebben

Földutak stabilizálása Mezőtúron _1. sz. szerz. mód

Földutak stabilizálása Mezőtúron _1. sz. szerz. mód Földutak stabilizálása Mezőtúron _1. sz. szerz. mód Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/24 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Gumikerekes járművek csuklós kapcsolatainak javítása

Gumikerekes járművek csuklós kapcsolatainak javítása Gumikerekes járművek csuklós kapcsolatainak javítása (Eljárás száma: 15/T-72/13.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2013. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás Az Év háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2011. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol -

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol - Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-57 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 11-én 17:00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Burgyánné

Részletesebben

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól + DR. BARNA ORSOLYA ügyvéd európai uniós és környezetvédelmi szakjogász Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU + Hatály kérdése Régi Kbt.

Részletesebben

Egyéni korcsoportos sakkverseny

Egyéni korcsoportos sakkverseny I. Egyéni korcsoportos sakkverseny A Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány a Bethlen Kupa keretein belül

Részletesebben

A KartonTrend.hu- Sarkadi Ákos e.v. Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF ) 1. Az ÁSZF alkalmazása

A KartonTrend.hu- Sarkadi Ákos e.v. Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF ) 1. Az ÁSZF alkalmazása A KartonTrend.hu- Sarkadi Ákos e.v. Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF ) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1 A KartonTrend.hu- Sarkadi Ákos e.v. (székhelye: 7636 Pécs, Akácfa dűlő 10., Nyilvántartási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Ferencvárosi nyilvános pályázatot hirdet a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező és a Ferencvárosi által üzemeltetett Budapest IX.

Részletesebben

KERÁMIAKÉSZÍTŐ mestervizsgaszint és szakmai követelmények I. A MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

KERÁMIAKÉSZÍTŐ mestervizsgaszint és szakmai követelmények I. A MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI KERÁMIAKÉSZÍTŐ mestervizsgaszint és szakmai követelmények I. A MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítés(ek) adatai A mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések

Részletesebben

291. szám 2014. március 3.

291. szám 2014. március 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 291. szám 2014. március 3. Hírek, információk 1. A 2014. február 20-án

Részletesebben

P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS. A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel

P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS. A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel A Concrete by Giacotti a Mc- Bauchemie Construction Chemicals szakmai támogatásával formatervezôi

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Beszerzési tanácsadó szolgáltatások 2016/S 020-031512

Magyarország-Budapest: Beszerzési tanácsadó szolgáltatások 2016/S 020-031512 1 / 7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:31512-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Beszerzési tanácsadó szolgáltatások 2016/S 020-031512 Miniszterelnökség, AK10272,

Részletesebben

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia megvalósítása keretében sportcsarnok, kollégium és kiszolgáló létesítményei kivitelezése.

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia megvalósítása keretében sportcsarnok, kollégium és kiszolgáló létesítményei kivitelezése. A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia megvalósítása keretében sportcsarnok, kollégium és kiszolgáló létesítményei kivitelezése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fehérvári István (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CVIII. TÖRVÉNY (TOVÁBBIAKBAN: KBT.) 122. (7) BEKEZDÉS A) PONTJA SZERINTI HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜLI, TÁRGYALÁSOS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSBAN

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/110. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/110. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról az 5630 Békés, Kert u. 2. szám alatti rehabilitációs üzem/fonóműhely ingatlan (5702. hrsz.) felújítására, átalakítására tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési

Részletesebben

Osztálykirándulás tervező pályázat

Osztálykirándulás tervező pályázat PontVelem Okos program Osztálykirándulás tervező pályázat Rövid leírás: A PontVelem Okos Program keretében meghirdetésre kerülő Osztálykirándulás tervező pályázat célja a pénzügyi tervezés folyamatának

Részletesebben

BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái

BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/103 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b)

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.162/23/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Balatonfűzfő Város Önkormányzata levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe:

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A jelen vállalkozási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa

Részletesebben

A Budapest XX. kerület Topánka utcában konténer pénztár és utas váró telepítése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-486/11.

A Budapest XX. kerület Topánka utcában konténer pénztár és utas váró telepítése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-486/11. A Budapest XX. kerület Topánka utcában konténer pénztár és utas váró telepítése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. február 09. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE Pályázat kiírója, a program megálmodója A Civil Impact Nonprofit Kft-nél partnerségeket hozunk létre: gyümölcsöző, felelős, etikus partnerségeket a fenntarthatóság

Részletesebben

MEGHÍVÓ INFORMÁCIÓK: Egresi András telefon: 06-20 / 517-8119 e-mail: egresi@makettklub.hu

MEGHÍVÓ INFORMÁCIÓK: Egresi András telefon: 06-20 / 517-8119 e-mail: egresi@makettklub.hu MEGHÍVÓ A Mosonmagyaróvári Makettező Klub 2008. április 12-én és 13-án tartja a XII. Halászi Takarék - Nemzetközi Makett Kiállítását és Versenyét, melyre szeretettel meghívjuk Önt, Kedves családját és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ. nyilvános pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Ferencvárosi nyilvános pályázatot hirdet a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező és a Ferencvárosi által üzemeltetett 1095 Budapest,

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Építési munkák 2015/S 130-239712. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Építési beruházás

Magyarország-Budapest: Építési munkák 2015/S 130-239712. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Építési beruházás 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:239712-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Építési munkák 2015/S 130-239712 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére 202/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése - Kivitelezési szakasz

Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése - Kivitelezési szakasz Iktatószám:111-2/2016/U1 Tárgy: tájékoztató Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése - Kivitelezési szakasz KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0055 projekt

Részletesebben

A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010. Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné

A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010. Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010 Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné 1. Tartalomjegyzék 2. BEVEZETŐ... 3 3. A KVÓTAÉRTÉKESÍTÉS ÉS A ZÖLD BERUHÁZÁSI RENDSZER SZABÁLYOZÁSA...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM XIX/1375/2 ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól Budapest, 2010. október látta: norbert.kis@vm.gov.hu

Részletesebben

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER A CSAOSZ Elnökségének és Titkárságának hírei Történelmi sikert aratott a magyar csomagolóipara WorldStar-on! A Csomagolási Világszövetség (World Packaging Organisation - WPO),

Részletesebben

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23.

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. KAMARAI Hírlevél Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. Wekerle Vállalkozói Kör alakítása A Kormány 2012-ben elfogadta a Wekerle Tervet, azaz a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési

Részletesebben