Klacid LégiErő Fotópályázat

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Klacid LégiErő Fotópályázat"

Átírás

1 Klacid LégiErő Fotópályázat Légszükséglet A levegő mindennapi életünk szerves, ugyanakkor természetesnek tekintett része. Létszükséglet az emberi szervezet működéséhez, de számtalan egyéb felhasználási módja is ismert. A sűrített oxigén palackozott formában is elérhető már a légúti megbetegedésekben szenvedők számára, ugyanakkor a levegő szárnyán kisebb-nagyobb távolságokat is megtehetünk változatos légi járművekkel, sokak számára pedig kihívást vagy éppen a szabadidő kellemes eltöltését biztosítják a sétarepülések, az ejtőernyős ugrások, a kötelékformálás a levegőben vagy éppen a siklórepülés. A levegőnek értéke és ereje van, melyre érdemes folyamatosan felhívni a figyelmet, hiszen sokakban csak a levegő hiányakor tudatosul ez a tény. A pályázatról Az Abbott Klacid nevű termékével alkotásra hívja Önt, hogy művészi eszközzel fejezze ki orvos-kollégái és a nyilvánosság felé a levegő sokszínűségét és erejét, a repülésben rejlő lehetőségeket és a már átélt élményeket. A Klacid LégiErő fotópályázat keretében várjuk azokat a művészi igényű fotókat, melyekkel a repülés szépségeit vagy éppen veszélyeit, illetve az azzal kapcsolatos élményeit kívánja megjeleníteni. Nincs más feladata, mint hogy egy fényképezőgép segítségével fogalmazza meg a REPÜLÉS-sel kapcsolatos gondolatait és élményeit. A képek bármilyen fotótechnikai eljárással (stroboszkóp, villámsorozat, makrolencse, digitális grafika, computer art work ) készülhetnek, nem szabunk stílushatárt alkotókedvének.

2 Elvárások A pályázaton eddig még egyéni kiállításon be nem mutatott, december 31. után született művek vehetnek részt. Egy pályázó maximum 3 alkotással pályázhat, kivételt képeznek ez alól a képsorozatok. Mivel elsősorban fotóművészeti alkotások vehetnek részt a versenyben, ezért csak művészi igényű pályaművek beérkezését várjuk. Kérjük, ha műfaji vagy méretbeli korlátozáson kívül eső művel kíván indulni, azt feltétlenül jelezze, hiszen a célunk az, hogy minden pályaműnek lehetőséget adhassunk a megmérettetésre. A pályázaton csak eredeti műveket tudunk fogadni (fénymásolat, eredeti mű reprodukciója alapján elkészített egyedi alkotás a pályázaton nem vehet részt). A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri munkájának megkönnyítése érdekében kérjük, hogy a pályaműveket lehetőleg elektronikus formában (CD-n vagy ben) küldjék be, ha ez valamilyen akadályba ütközik, akkor a képek mérete maximum A3-es lehet. Ha ennél nagyobb művel kíván pályázni, azt feltétlenül jelezze kollégáinknál a megadott információs telefonszámon! A pályázatok benyújtásának határideje: március 31. A pályázatokat a pályázó által kitalált jeligével (amely az elbírálás során a mű hivatalos azonosítója lesz) és az értesítéshez szükséges adatok megadásával ( cím vagy postacím) a 1245 Budapest, Pf postafiókra, vagy a internetes címre várjuk. Kérjük, írja rá a borítékra, hogy Klacid LégiErő Fotópályázat! Elbírálás, díjazás A pályázatok elbírálására április 30-ig kerül sor. Ezt követően a döntőbe került pályaművek egy ünnepélyes díjkiosztó esemény keretében lesznek megtekinthetőek 2009 májusában. A pályaművek beküldésével az alkotó hozzájárul ahhoz, hogy műveivel a kiíró Abbott Laboratories Magyarország Kft. az alábbiak szerint rendelkezzen: A pályázat kiírója a nyertes és a zsűri által kiválasztott nem nyertes fotó pályázatokból egy kiadványt készít, amelyet orvosok körében fog terjeszteni, illetve a fotó pályázatokat a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben kívánja egyszeri alkalommal kiállítani. A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályamű beküldésével hozzájárul a szerzői alkotás ezen felhasználáshoz és egyben lemond az ehhez kapcsolodó díjazásról. A zsűri által díjazott pályaműveket a vállalat megvásárolja további promóciós felhasználásra.

3 További információ igényelhető a telefonszámon, illetve a címen, mivel a pályázaton csak olyan pályaművek vehetnek részt, amelyek megfelelnek a pályázati kiírásnak. Reméljük, levelünk felkeltette érdeklődését, és Önt is pályázóink között tudhatjuk majd! Gyümölcsöző alkotókedvet kívánva: Abbott Laboratories Magyarország Kft. I. RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT 1. A Klacid LégiErő fotópályázaton történő részvétel ingyenes, a programban részt vehet minden orvos, aki megismerte a pályázatra vonatkozó szabályokat. 2. A jelentkezés feltétele a pályázó által kitalált jeligével ellátott pályázati mű határidőre történő eljuttatása a pályázat kiírójához. 3. Pályázónként maximum 3 darab (kivéve képsorozatok, esetükben több is elfogadott), december 31-e után keletkezett és önálló kiállításon részt nem vett pályaművel lehet a pályázaton részt venni. 4. A pályázat egy közös kategóriában kerül kiírásra, és az első három helyezett részesül díjazásban. A zsűri fenntartja a jogot kategóriák felállítására, és kategória győztesek hirdetésére, valamint, hogy egyegy helyezést ne ítéljen oda, vagy hogy pontegyelőség esetén több pályázót részesítsen díjazásban. 5. A pályaműveket a 1245 Budapest, Pf postafiókra, vagy a internetes címre kell feladni legkésőbb március 31. éjfélig. 6. A nyeremény más nyereményre nem váltható át, illetve más személyre nem ruházható át. A pályázaton résztvevő orvosok között 3 pótnyertest választ ki a zsűri arra az esetre, ha a nyertes nem valós adatokat adott meg, vagy nem azonosítható.

4 7. A nyertesek értesítése telefonon és/vagy postai úton történik. A nyeremény átvételére az eredményhirdetéstől számított 90 nap áll rendelkezésre. 8. A pályázat kiírója a nyertes és a zsűri által kiválasztott nem nyertes fotó pályázatokból egy kiadványt készít, amelyet orvosok körében fog terjeszteni, illetve a pályázatokat a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben kívánja egyszeri alkalommal kiállítani. A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályamű beküldésével hozzájárul a szerzői alkotás ezen felhasználásához és egyben lemond az ehhez kapcsolódó díjazásról. 9. A jelentkező a pályaműve beküldésével beleegyezik abba, hogy a zsűrizés lezajlása után médiainterjúk készülhetnek vele, valamint, hogy neve és arcképe a médiában megjelenhet. Ehhez kapcsolódóan a pályázó a pályamű beküldésével mindennemű jogdíjról lemond. 10. A nyertes pályaművek kivételével a pályázó a pályázat beküldésével lemond a pályázatának szellemi jogdíjáról, és nem támaszt a pályázattal kapcsolatosan további jogdíjigényt. 11. A jelentkező a pályamű beküldésével engedélyt ad adatainak kezelésére, valamint arra, hogy a kiírók felhasználják az adatokat a zsűrizéssel kapcsolatos információk eljuttatásához. Ezen túlmenően az adatok más célra nem használhatók és a pályázat kiírója a pályázat lezárását követően 90 napon belül megsemmisíti azokat. A pályázat résztvevői bármikor igényelhetik személyes adataik törlését az adatbázisból, de ezzel lemondanak a pályázaton történő részvételről. 12. A pályázaton nem vehetnek részt az Abbott Larboratories Magyarország Kft., valamint a lebonyolítással megbízott VM.komm Kft. munkatársai, megbízottai, valamint a törvényben (Ptk. 685/b.) meghatározott közeli hozzátartozói. 13. A pályázat időtartama: január március 31. A pályázatok feladásának utolsó dátuma: március 31., éjfél. 14. A pályázat szervezője a VM.komm Kft. A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni a es telefonszámon, vagy a címen lehet. 15. A legjobb pályázatok egy zárt elbírálási folyamatban kerülnek kiválasztásra.

5 16. A határidőre beküldött pályázatok közül egy előzetesen felkért szakmai zsűri választja ki a legjobb pályázatokat. 17. A legjobbnak ítélt pályázatok továbbközlési jogát a kiíró Abbott Laboratories Magyarország Kft. megvásárolja a pályázótól. 18. A kiíró a beküldött pályaműveket nem küldi vissza. 19. A szervező VM.komm Kft. fenntartja a jogot a nyeremények, a pályázatok elbírálási módjának megváltoztatására. 20. A szervező a pályaműveket július 30-ig őrzi meg. Az alkotók ez időpontig vehetik át pályaműveiket a szervező 1136 Budapest, Pannónia u. 4. szám alatt található irodájában, óra között. A szervező nem vállal felelősséget a július 30-a után nála maradó pályaművekért. Ezt az időpontot a szervező meghosszabbíthatja, és arról értesítést küld a pályázóknak. 21. A szervező minden esetben a honlapon teszi közzé a pályázati felhívás módosítását, erről külön értesítést nem küld a pályázók számára.

A LIDL Magyarország által szervezett. Séf Próba

A LIDL Magyarország által szervezett. Séf Próba A LIDL Magyarország által szervezett Séf Próba elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata A LIDL Magyarország (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi, adatkezelési és játékszabályzatban

Részletesebben

Osztálykirándulás tervező pályázat

Osztálykirándulás tervező pályázat PontVelem Okos program Osztálykirándulás tervező pályázat Rövid leírás: A PontVelem Okos Program keretében meghirdetésre kerülő Osztálykirándulás tervező pályázat célja a pénzügyi tervezés folyamatának

Részletesebben

Az Energizer Magyarország Kft. által szervezett CÉLOZZ RÁ! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata

Az Energizer Magyarország Kft. által szervezett CÉLOZZ RÁ! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata - 1 - Az Energizer Magyarország Kft. által szervezett CÉLOZZ RÁ! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata 1. A nyereményjáték szervezője Az Energizer Magyarország Kft. a CÉLOZZ RÁ! nyereményjáték (a továbbiakban:

Részletesebben

Az 1. Magyar Cukor Manufaktúra által szervezett. Jam Mester. elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata

Az 1. Magyar Cukor Manufaktúra által szervezett. Jam Mester. elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata Az 1. Magyar Cukor Manufaktúra által szervezett Jam Mester elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata Az 1. Magyar Cukor Manufaktúra (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi,

Részletesebben

Nikon 7 fotópályázat Játékszabályzat

Nikon 7 fotópályázat Játékszabályzat Nikon 7 fotópályázat Játékszabályzat A Nikon Értékesítési Magyarország Kft. (székhely: 1143 Budapest, Gizella út 51-57., Cg.: 01-09-078701; továbbiakban: Nikon Kft.), mint szervező és adatkezelő a jelen

Részletesebben

A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

A nyeremény átadása előtt megkérjük a nyertest, hogy mutassa be egy Disney Hercegnő Hasbro baba vásárlását igazoló blokkot.

A nyeremény átadása előtt megkérjük a nyertest, hogy mutassa be egy Disney Hercegnő Hasbro baba vásárlását igazoló blokkot. Disney Játékszabályok Hasbro Merj Nagyot Álmodni Lehetőséget adunk egy (1) embernek arra, hogy megnyerjen egy családi hétvégét négy (4) személy részére (maximum 2 felnőtt és 2 tizenkét év alatti gyermek)

Részletesebben

Angellica+4 nyereményjáték hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata

Angellica+4 nyereményjáték hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata Angellica+4 nyereményjáték hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata A JÁTÉKBAN AZ ANGELLICA+4 ELSŐ 2000DB PIACRA BEVEZETETT TERMÉKE INDUL. MINDEN VÁSÁRLÓNAK LEHETŐSÉGE VAN JÁTSZANI, AKI AZ ELSŐ 2000

Részletesebben

Müpa - Spotify lejátszási lista nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzat

Müpa - Spotify lejátszási lista nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzat Müpa - Spotify lejátszási lista nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzat 1. A pályázat kiírója a Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Müpa Budapest Nonprofit

Részletesebben

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám: 01-10-041628;

Részletesebben

ROUST Hungary Kft. City Label

ROUST Hungary Kft. City Label ROUST Hungary Kft. City Label MEGNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI-, ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) 1. A játék szervezője 1.1 A City Label elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a

Részletesebben

A Magyar Telekom Nyrt. #telekomfradi elnevezésű játékának szabályzata

A Magyar Telekom Nyrt. #telekomfradi elnevezésű játékának szabályzata A Magyar Telekom Nyrt. #telekomfradi elnevezésű játékának szabályzata 1. A játék A Magyar Telekom Nyrt. (cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041928, székhely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55., a továbbiakban: Szervező),

Részletesebben

VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT

VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT Szervező A nyereményjáték ( játék ) szervezője ( szervező ) Sztrelcsik Zoltán fotós. A játékba a szervező további nyereményeket, vagy kedvezményeket

Részletesebben

1.A Játék és a Szervező

1.A Játék és a Szervező 1.A Játék és a Szervező Jelen szabályzat (a továbbiakban Játékszabályzat) Hargitai János E.V. (Székhely: 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 4. Adószám: 73827966-2-35) a továbbiakban: Szervező) által a http://www.waldlaufer.hu/jatek

Részletesebben

A Pure 3in1 Casting promóció játékszabálya Garnier. Next Wave Europe Kft. (1122 Budapest, Csaba utca 24/a)(a továbbiakban Rendező )

A Pure 3in1 Casting promóció játékszabálya Garnier. Next Wave Europe Kft. (1122 Budapest, Csaba utca 24/a)(a továbbiakban Rendező ) 1. Játékszabályzat A Pure 3in1 Casting promóció játékszabálya Garnier A jelen dokumentum tárgya a Pure promóció reklám- akció szabályainak (a továbbiakban csak szabályzat ) teljes és világos rendezése.

Részletesebben

Koronás Cukor Facebook Lekvár- párkereső nyereményjáték

Koronás Cukor Facebook Lekvár- párkereső nyereményjáték Koronás Cukor Facebook Lekvár- párkereső nyereményjáték Részvételi és adatkezelési szabályzat Jelen nyereményjáték nem áll kapcsolatban a Facebookkal, azt a Facebook semmilyen módon nem szponzorálja, támogatja

Részletesebben

A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata

A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata I. A Játék szervezője A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban: Játék) szervezője

Részletesebben

Fogyj 1 millióért 2012 - Játékszabályzat

Fogyj 1 millióért 2012 - Játékszabályzat Fogyj 1 millióért 2012 - Játékszabályzat Experiment Food Kft. Akciójának részvételi-, játék- és adatvédelmi szabályzata. 1. Az Akció szervezője Experiment Food Kft. Székhely: 1211 Budapest, Színesfém u.

Részletesebben

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET:

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET: A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT A GYSEV Zrt. (továbbiakban GYSEV) és a MOBILIS Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban Mobilis) (továbbiakban együttesen a Kiírók),

Részletesebben

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata A nyereményjáték szervezője, adatkezelője, lebonyolítója és adatfeldolgozója: Trinity Communications Kft. (székhely: 1035

Részletesebben

Részvételi feltételek és játékszabályzat Pöttyös Pillanatok fotópályázat

Részvételi feltételek és játékszabályzat Pöttyös Pillanatok fotópályázat Részvételi feltételek és játékszabályzat Pöttyös Pillanatok fotópályázat A FrieslandCampina Hungária ZRt. Pöttyös Pillanatok fotópályázatára (a továbbiakban: Játék ) az alábbi szabályok vonatkoznak. 1.

Részletesebben

Használd újra, ökosan! környezettudatos kreatív pályázat. Szabályzat

Használd újra, ökosan! környezettudatos kreatív pályázat. Szabályzat Használd újra, ökosan! környezettudatos kreatív pályázat Szabályzat A Használd újra, ökosan! kreatív pályázat (a továbbiakban: Pályázat) szervezője az Öko- Kord Országos Nonprofit Kft. és a National Geographic

Részletesebben

Nyereményjáték szabályzat a www.webkiallitas.hu oldalon meghirdetett "Regisztrálj és nyerj!" játékhoz

Nyereményjáték szabályzat a www.webkiallitas.hu oldalon meghirdetett Regisztrálj és nyerj! játékhoz Nyereményjáték szabályzat a www.webkiallitas.hu oldalon meghirdetett "Regisztrálj és nyerj!" játékhoz 2014. 12. 22. Netex-Magyarország Kft. Bevezető A jelen szabályzat vonatkozik minden, a Netex-Magyarország

Részletesebben

A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek

A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek A Lumia 800 Nagykövet játék és program Játékszabályzata és Részvételi Feltételek Jelen játékszabályzat tartalmazza a Nokia Komárom Kft. (székhely: 2900 Komárom, Nokia u. 1., fióktelep: 1093 Budapest, Czuczor

Részletesebben

A Kedvenc Medvém - Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata

A Kedvenc Medvém - Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata A Kedvenc Medvém - Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata 1. Részvételi feltételek 1.1. A PANNONTEJ Zrt. (1117 Budapest, Gábor D. u. 2.) továbbiakban: Szervező, ajándéksorsolásos nyereményjátékot

Részletesebben

PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat

PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat 1. Szervező cég: A PannonDiák Iskolaszövetkezet (székhely: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.; cégjegyzékszám:07-02-001384; adószám:

Részletesebben

ELISE CHALMIN X PROMOD FACEBOOK NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK JÁTÉKSZABÁLYZATA: 2016. FEBRUÁR 23-TÓL 29-IG

ELISE CHALMIN X PROMOD FACEBOOK NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK JÁTÉKSZABÁLYZATA: 2016. FEBRUÁR 23-TÓL 29-IG 1. SZERVEZŐ CÉG: ELISE CHALMIN X PROMOD FACEBOOK NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK JÁTÉKSZABÁLYZATA: 2016. FEBRUÁR 23-TÓL 29-IG AZ ELISE CHALMIN X PROMOD c. nyereményjáték (a továbbiakban: "Játék") szervezője a Promod

Részletesebben

Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat)

Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat) Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat) 1.Szervező: OTP Bank Nyrt., székhely: 1051 Budapest, Nádor

Részletesebben

MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat )

MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) MEDIA MARKT NYERJÜNK EGYÜTT KÁRTYA PROMÓCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) 1. A Promóció szervezője A Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. (székhely:

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker 1. őszi nagykatalógus emlékeztetője (Velence szolárlámpák) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja.

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja. 1. A Játék elnevezése, szervezője: A promóciós játék elnevezése: Legyél Te az új Syoss Gloss Sensation arca (a továbbiakban: Játék ). A Játék szervezője: HENKEL Magyarország Kft. székhely: 1113 Budapest,

Részletesebben

Ignite koncertjegy nyereményjáték szabályzat

Ignite koncertjegy nyereményjáték szabályzat Ignite koncertjegy nyereményjáték szabályzat Részvételi feltételek és játékszabályzat Ignite koncertjegy nyereményjáték A Fehérvár AV19 Ignite koncertjegy nyereményjátékára (a továbbiakban: Játék ) az

Részletesebben

Gondoskodni érdemes! Prevital nyereményjáték részvételi szabályai (játékszabályzat)

Gondoskodni érdemes! Prevital nyereményjáték részvételi szabályai (játékszabályzat) Gondoskodni érdemes! Prevital nyereményjáték részvételi szabályai (játékszabályzat) 1. A Partner in Pet Food Hungária Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 14., a továbbiakban: "Szervező"). országos,

Részletesebben

Hivatalos játékszabályzat. A Heinemann Testvérek Kereskedelmi Kft. Jim Beam Nyereményjáték promóciós játékának hivatalos játékszabálya.

Hivatalos játékszabályzat. A Heinemann Testvérek Kereskedelmi Kft. Jim Beam Nyereményjáték promóciós játékának hivatalos játékszabálya. Hivatalos játékszabályzat A Heinemann Testvérek Kereskedelmi Kft. Jim Beam Nyereményjáték promóciós játékának hivatalos játékszabálya. A szolgáltatás leírása: A nyereményjáték az alábbiakban meghatározott

Részletesebben

Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek. 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg.

Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek. 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg. Hótotó Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041585A) A promóció lebonyolításában együttműködő partner (továbbiakban:

Részletesebben

A Mizse kabala elnevezésű nyereményjáték szabályzata, részvételi feltételei

A Mizse kabala elnevezésű nyereményjáték szabályzata, részvételi feltételei A Mizse kabala elnevezésű nyereményjáték szabályzata, részvételi feltételei KÉRJÜK, HOGY A SZABÁLYZATOT FIGYELMESEN OLVASD EL, ÉS CSAK AKKOR VEGYÉL RÉSZT A JÁTÉKBAN, HA AZ ITT LEÍRTAKKAL EGYETÉRTESZ. 1.

Részletesebben

A CERBONA Nyerő napok a Cerbonával FOGYASZTÓI PROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYAI

A CERBONA Nyerő napok a Cerbonával FOGYASZTÓI PROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYAI A CERBONA Nyerő napok a Cerbonával FOGYASZTÓI PROMÓCIÓ RÉSZVÉTELI SZABÁLYAI A Naponta Kft.(székhely: 8000 Székesfehérvár, Váralja sor 1-3.), a továbbiakban: Szervező, MaxxonReklám Kft. továbbiakban: Lebonyolító

Részletesebben

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A minőséggel most Ön is nyerhet! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A játékban résztvevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják

Részletesebben

Virágmaci játék. Nyereményjátékának részvételi feltételei és szabályzata

Virágmaci játék. Nyereményjátékának részvételi feltételei és szabályzata Virágmaci játék Nyereményjátékának részvételi feltételei és szabályzata KÉRJÜK, HOGY A SZABÁLYZATOT FIGYELMESEN OLVASD EL, ÉS CSAK AKKOR VEGYÉL RÉSZT A JÁTÉKBAN, HA AZ ITT LEÍRTAKKAL EGYETÉRTESZ. 1. A

Részletesebben

újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat

újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat 1. A játék szervezője A Májusi ajándéközön elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék ) szervezője az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zártkörüen

Részletesebben

Egy hétvége Párizsban Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Egy hétvége Párizsban Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. A játék szervezője Egy hétvége Párizsban Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Az Egy hétvége Párizsban elnevezésű nyereményjáték (továbbiakban: Játék ) szervezője az EDF DÉMÁSZ Zrt. (székhely:

Részletesebben

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT Bacardi Party Time! nyereményjáték

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT Bacardi Party Time! nyereményjáték NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT Bacardi Party Time! nyereményjáték 1. A Játék időtartama A DunaPro Drink Kft. két szakaszban: 2015. november 27. 00:00 óra és december 31. 24:00 között (1. szakasz), valamint

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram pályázati felhívás EACEA 46/2014: Műfordítási projektek A Kultúra alprogram projektjeinek végrehajtása: műfordítási projektek. Bevezetés E felhívás alapja a

Részletesebben

MONDELEZ HUNGÁRIA KFT. TUC ennél jobbat?! HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (továbbiakban: Módosítás )

MONDELEZ HUNGÁRIA KFT. TUC ennél jobbat?! HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (továbbiakban: Módosítás ) MONDELEZ HUNGÁRIA KFT. TUC ennél jobbat?! HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (továbbiakban: Módosítás ) Szervező tájékoztatja a TUC ennél jobbat? elnevezésű játékban Résztvevőket, hogy a Szabályzat

Részletesebben

Részvételi és pályázati szabályzat COFIDIS Álomtábor

Részvételi és pályázati szabályzat COFIDIS Álomtábor Részvételi és pályázati szabályzat COFIDIS Álomtábor 1. A Pályázat neve és időtartama A Cofidis Magyarországi Fióktelepe Álomtábor megnevezésű Pályázatot (a továbbiakban: Pályázat ) hirdet, amelynek időtartama:

Részletesebben

Nyerj Te is egy Maybelline kozmetikai bőröndöt! játékszabálya Magyarország

Nyerj Te is egy Maybelline kozmetikai bőröndöt! játékszabálya Magyarország Nyerj Te is egy Maybelline kozmetikai bőröndöt! játékszabálya Magyarország 1. Játékszabályzat A jelen dokumentum tárgya a Nyerj Te is egy Maybelline kozmetikai bőröndöt! reklám-akció szabályainak (a továbbiakban

Részletesebben

Mega Móka nyereményjáték Játékszabályzat

Mega Móka nyereményjáték Játékszabályzat Mega Móka nyereményjáték Játékszabályzat A Mattel Toys Hungary Kft. (1139 Budapest, Váci út 91., Cégjegyzékszám: 01-09-729523, a továbbiakban: Szervező), A Myrtis Creative Kft. (telephelye: 1052 Budapest,

Részletesebben

A Játékot lebonyolító ügynökség (továbbiakban Lebonyolító ) a Maxxon Reklám Kft. (székhely: 2120 Dunakeszi Farkas Ferenc u. 13. )

A Játékot lebonyolító ügynökség (továbbiakban Lebonyolító ) a Maxxon Reklám Kft. (székhely: 2120 Dunakeszi Farkas Ferenc u. 13. ) A Csuda élmény a POM-BÄR! elnevezésű Játék hivatalos szabályzata 1. A Intersnack Magyarország Kft., mint az alábbi Játék szervezője (székhely: 1117 Budapest, Alíz utca 1., cégjegyzékszám: 01-09-078415

Részletesebben

RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A HUNGERIT Baromfifeldolgozó és élelmiszeripari Zrt. Valdor Star Wars Pecsétgyűjtés elnevezésű promóciós nyereményjátékának RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A Promóciós nyereményjáték A Hungerit Baromfifeldolgozó

Részletesebben

A jelentkezőknek hét (7) és tizenöt (15) év közöttinek kell lennie és a szülő hozzájárulása is szükséges.

A jelentkezőknek hét (7) és tizenöt (15) év közöttinek kell lennie és a szülő hozzájárulása is szükséges. DECEMBERI NÉZD ÉS NYERJ verseny szabályai és feltételei (érvényben 2011 december 1-től) A verseny részletei: Itt a lehetőség hogy decemberben, minden nap díj(ak)at nyerhess. 2011 december 1-je és 30-a

Részletesebben

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MGV MAGYAR GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014.09.02. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK Alapelvek 3 1. Fogalmak 5 2. Panasz felvétele..6

Részletesebben

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja.

A pályázat beküldésének ideje a Szervező szerverére történő beérkezés percpontosságú időpontja. 1. A Játék elnevezése, szervezője: A promóciós játék elnevezése: SK looks 2016 Élvezze az önmegvalósítás szépségét! (a továbbiakban: Játék ). A Játék szervezője: HENKEL Magyarország Kft. székhely: 1113

Részletesebben

Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai

Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai (játékszabályzat) 1. A Goodwill Pharma (székhely: 6724 Budapest, Cserzy Mihály utca 32., a továbbiakban: "Szervező")

Részletesebben

Fotópályázat: A napelemnek is van romantikája nyereményjáték. A nyereményjáték részvételi és játékszabályzata

Fotópályázat: A napelemnek is van romantikája nyereményjáték. A nyereményjáték részvételi és játékszabályzata Fotópályázat: A napelemnek is van romantikája nyereményjáték A nyereményjáték részvételi és játékszabályzata A játékban részt vevő felhasználók a jelentkezési e-mail elküldésével elfogadják az alábbi Részvételi

Részletesebben

L Oréal Paris fogyasztói promóció részvételi- és nyereményjáték szabályzata

L Oréal Paris fogyasztói promóció részvételi- és nyereményjáték szabályzata L Oréal Paris fogyasztói promóció részvételi- és nyereményjáték szabályzata Szervező: L Oréal Magyarország Kft. (1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 26-28, cégjegyzékszám: 01-09-268100, a továbbiakban:

Részletesebben

A Taurus Reisen Utazási Iroda Kft. Tenger-Party elnevezésű nyereményjátékának részvételi, adatkezelési és játékszabályzata

A Taurus Reisen Utazási Iroda Kft. Tenger-Party elnevezésű nyereményjátékának részvételi, adatkezelési és játékszabályzata A Taurus Reisen Utazási Iroda Kft. Tenger-Party elnevezésű nyereményjátékának részvételi, adatkezelési és játékszabályzata 1. A Taurus Reisen Utazási Iroda Kft. (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi,

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hagymakatalógus (1-2-3 szolár lámpa csicsergő madarakkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hagymakatalógus (1-2-3 szolár lámpa csicsergő madarakkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hagymakatalógus (1-2-3 szolár lámpa csicsergő madarakkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében,

Részletesebben

DÍJNET ZRT. Díjnet-MasterCard NYERŐ PÁROS nyereményjáték elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK HIVATALOS RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

DÍJNET ZRT. Díjnet-MasterCard NYERŐ PÁROS nyereményjáték elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK HIVATALOS RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA DÍJNET ZRT. Díjnet-MasterCard NYERŐ PÁROS nyereményjáték elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK HIVATALOS RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 2016. május 1. 2016. június 15. 1. A Játék szervezője A Díjnet Zrt. (1117

Részletesebben

HIPERNET ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

HIPERNET ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA HIPERNET ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Hipernet Roadshow elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Telenor Magyarország Zártkörűen Működő

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos: 2016. május 05. napjától

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos: 2016. május 05. napjától Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos: 2016. május 05. napjától A jelen általános szerződési feltételek (továbbiakban "ÁSZF") célja, hogy a www.szerelvenyaruhaz.hu honlapon történő rendelés ill.

Részletesebben

A Játékos Pályázata beküldésével kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a jelen Játék részvételi szabályzatát és adatkezelési feltételeit.

A Játékos Pályázata beküldésével kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a jelen Játék részvételi szabályzatát és adatkezelési feltételeit. A Főzz egészségesen! Főzz szabadon! Játék hivatalos szabályzata 1. A PODRAVKA-INTERNATIONAL Kft., mint az alábbi Játék szervezője (székhely: 1143 Budapest, Ilka utca 34., Adószám:10862890-2-42 a továbbiakban:

Részletesebben

A PÖTTYÖZZ ÉS NYERJ! ONLINE NYEREMÉNYJÁTÉK

A PÖTTYÖZZ ÉS NYERJ! ONLINE NYEREMÉNYJÁTÉK A PÖTTYÖZZ ÉS NYERJ! ONLINE NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Szervező és Lebonyolító A McDonald s Promotion Kft. (1097 Budapest, Albert Flórián út 3/b., továbbiakban: Szervező) által szervezett

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Comfort katalógus, július (2-in1 rovarriasztó lámpa Moochi )

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Comfort katalógus, július (2-in1 rovarriasztó lámpa Moochi ) BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Comfort katalógus, július (2-in1 rovarriasztó lámpa Moochi ) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V.

Részletesebben

Az OTP Bank zárt körben elérhető, Fogd a pénzt és nyerj! című játékának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata. (a továbbiakban: Játékszabályzat)

Az OTP Bank zárt körben elérhető, Fogd a pénzt és nyerj! című játékának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata. (a továbbiakban: Játékszabályzat) Az OTP Bank zárt körben elérhető, Fogd a pénzt és nyerj! című játékának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat) 1.Szervező: OTP Bank Nyrt., székhely: 1051 Budapest, Nádor

Részletesebben

Gyermelyi Tészta Haszon pontgyűjtő akció Részvételi- és játékszabályzat

Gyermelyi Tészta Haszon pontgyűjtő akció Részvételi- és játékszabályzat Gyermelyi Tészta Haszon pontgyűjtő akció Részvételi- és játékszabályzat 1. Az akció szervezője Gyermelyi Zrt. székhely: 2821 Gyermely, Bajnai u. 1 cégjegyzékszám: 1991. 11-10-001362 adószám: 10467024-4-11

Részletesebben

AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI F

AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI F Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedésbiztonságért kampány AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Bevezetés 1. cikk: Rendezők 2. cikk: Részvételi

Részletesebben

1.2. A Szervező a játékot a Jaaqob Interaktív Ügynökség (40 Tooting High Street Tooting Broadway SW17 0RG London) közreműködésével bonyolítja le.

1.2. A Szervező a játékot a Jaaqob Interaktív Ügynökség (40 Tooting High Street Tooting Broadway SW17 0RG London) közreműködésével bonyolítja le. Autókereskedők cserebere a világ körül játék részvételi feltételei Játékszabályzat és a játékhoz kapcsolódó adatkezelési szabályok 1. Általános tájékoztatás 1.1. Jelen Játékszabályzat szabályozza a Discovery

Részletesebben

A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata

A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata A Telenor Magyarország Zrt. MOSTVAGYOK játékának Játékszabályzata 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A MOSTVAGYOK játék (a továbbiakban: Játék ) szervezője a Telenor Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya

Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya Az F&F és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték 1. A játék szervezője Az év divatbloggere hivatalos játékszabálya Az év divatbloggere elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék )

Részletesebben

Találkozz a Deloitte-tal VOLT Fesztiválon!

Találkozz a Deloitte-tal VOLT Fesztiválon! Találkozz a Deloitte-tal VOLT Fesztiválon! Gyere el a VOLT Fesztiválra, készítsd el saját graffitis alkotásod, és még nyerhetsz is! Játékszabályzat A Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. (cégjegyzékszáma:

Részletesebben

o a Szervező vezető tisztségviselői, munkavállalói valamint az itt felsorolt személyek Ptk. 8:1 paragrafusában meghatározott hozzátartozói;

o a Szervező vezető tisztségviselői, munkavállalói valamint az itt felsorolt személyek Ptk. 8:1 paragrafusában meghatározott hozzátartozói; 1 A Játék elnevezése, szervezője: A promóciós játék elnevezése: Silan-Daalarna Nyerje meg álomruháját!" (a továbbiakban: Játék ). A Játék szervezője: HENKEL Magyarország Kft. székhely: 1113 Budapest, Dávid

Részletesebben

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

KNORR ESTEBÉD ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

KNORR ESTEBÉD ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA KNORR ESTEBÉD ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Knorr Estebéd elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Unilever Magyarország Kft. (székhely: 1138

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS önkormányzati tulajdonú ingatlan esetén

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS önkormányzati tulajdonú ingatlan esetén EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS önkormányzati tulajdonú ingatlan esetén amely a sportról szóló 2004. évi I. törvényben meghatározott önkormányzati feladatok hatékony ellátásának céljából jött létre egyrészről

Részletesebben

Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték

Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték Részvételi feltételek és nyereményjáték szabályzat 1. A nyereményjáték szervezője, lebonyolítója, adatkezelője, adatfeldolgozója Az Indul a VB, kezdődnek

Részletesebben

A DANONE GÖRÖG TESCO NYEREMÉNYJÁTÉK online nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata

A DANONE GÖRÖG TESCO NYEREMÉNYJÁTÉK online nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata A DANONE GÖRÖG TESCO NYEREMÉNYJÁTÉK online nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata A Danone Kft. Danone Görög Tesco Nyereményjáték néven online nyereményjátékot szervez. A nyereményjáték

Részletesebben

ALDI Szelfi Fesztivál (Részvételi- és játékszabályzat)

ALDI Szelfi Fesztivál (Részvételi- és játékszabályzat) ALDI Szelfi Fesztivál (Részvételi- és játékszabályzat) 1.) Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (Székhely: 2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) (a továbbiakban: Megbízó vagy ALDI) nyereményjátékot indít

Részletesebben

Nyerjen a Tchibo kávéival! elnevezésű promóció Hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata

Nyerjen a Tchibo kávéival! elnevezésű promóció Hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata Nyerjen a Tchibo kávéival! elnevezésű promóció Hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata A játékban részt vevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják a játék hivatalos

Részletesebben

SZŰRJ MAGADNAK AZ 1 MILLIÓ ÉRTÉKŰ AJÁNDÉKOKBÓL promóciós játék

SZŰRJ MAGADNAK AZ 1 MILLIÓ ÉRTÉKŰ AJÁNDÉKOKBÓL promóciós játék SZŰRJ MAGADNAK AZ 1 MILLIÓ ÉRTÉKŰ AJÁNDÉKOKBÓL promóciós játék Akció és tartalom terv PROMÓCIÓS ÁTÉK RÖVID LEÍRÁSA Vásárolj LAICA bi-flux szűrőbetétet, vagy LAICA kancsót, töltsd fel blokkodat a www.mosolygoviz.hu

Részletesebben

RAAB KARCHER Gödöllő: sorsolásos nyereményjáték-akció játékszabályzata - ZALAKERÁMIA NYEREMÉNYJÁTÉK -

RAAB KARCHER Gödöllő: sorsolásos nyereményjáték-akció játékszabályzata - ZALAKERÁMIA NYEREMÉNYJÁTÉK - RAAB KARCHER Gödöllő: sorsolásos nyereményjáték-akció játékszabályzata - ZALAKERÁMIA NYEREMÉNYJÁTÉK - RAAB KARCHER Gödöllő: sorsolásos nyereményjáték-akció játékszabályzata - ZALAKERÁMIA NYEREMÉNYJÁTÉK

Részletesebben

A FÉLMILLIÓS BEVÁSÁRLÁS ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

A FÉLMILLIÓS BEVÁSÁRLÁS ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A FÉLMILLIÓS BEVÁSÁRLÁS ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A FÉLMILLIÓS BEVÁSÁRLÁS elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a SPAR Magyarország Kereskedelmi

Részletesebben

Játékszabályzat. A "Nyerj a Fundahome alkalmazással!" NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

Játékszabályzat. A Nyerj a Fundahome alkalmazással! NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA Játékszabályzat A "Nyerj a Fundahome alkalmazással!" NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Nyerj a Fundahome alkalmazással! elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője

Részletesebben

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT a www.populacio.hu weboldalhoz

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT a www.populacio.hu weboldalhoz 1 1. Fogalom meghatározások: RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT a www.populacio.hu weboldalhoz Kutatás: A kutatás az IPSOS által a weboldalra feltöltött, onnan a felhasználó által letölthető, vagy előzetes regisztrációt

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ I. szakasz: Ajánlatkérő Hivatalos név: Rábapatona Község Önkormányzata Postai cím: 9142 Rábapatona, Kossuth utca 18. NUTS-kód: HU22102 Kapcsolattartó

Részletesebben

HÁZIREND KERTVÁROSI ÓVODA NÉMETH LÁSZLÓ UTCAI TAGÓVODÁJA. Intézmény OM azonosítója: 027000

HÁZIREND KERTVÁROSI ÓVODA NÉMETH LÁSZLÓ UTCAI TAGÓVODÁJA. Intézmény OM azonosítója: 027000 KERTVÁROSI ÓVODA NÉMETH LÁSZLÓ UTCAI TAGÓVODÁJA Intézmény OM azonosítója: 027000 2015 TARTALOM 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2. NEVELÉSI ÉV RENDJE Nevelésnélküli munkanapok Óvodai szünetek Ünnepek, hagyományok

Részletesebben

A Játékos Pályázata beküldésével kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a jelen Játék részvételi szabályzatát és adatkezelési feltételeit.

A Játékos Pályázata beküldésével kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a jelen Játék részvételi szabályzatát és adatkezelési feltételeit. A Főzz szabadon! Játék hivatalos szabályzata 1. A PODRAVKA-INTERNATIONAL Kft., mint az alábbi Játék szervezője (székhely: 1143 Budapest, Ilka utca 34., Adószám:10862890-2-42 a továbbiakban: Szervező ).

Részletesebben

A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya

A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték. Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya A Maybelline és a Marquard Media Magyarország Kft. közös nyereményjáték 1. A játék szervezője Legyél te az új Maybelline IT girl hivatalos játékszabálya Legyél te az új Maybelline IT girl elnevezésű nyereményjáték

Részletesebben

Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10.

Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10. JÁTÉKSZABÁLYZAT Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10. 1. A Játék szervezője A Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel

Részletesebben

Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA

Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA 1) Szervező Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA Szervező: NISSAN SALES CEE Kft. (a nyereményjáték időtartama: 2014. november 3-8.) 1.1. Az Új Nissan

Részletesebben

Játékszabályzat, illetve jogi és adatvédelmi tájékoztató a Rossmann Telizsák Facebook alkalmazáshoz

Játékszabályzat, illetve jogi és adatvédelmi tájékoztató a Rossmann Telizsák Facebook alkalmazáshoz Játékszabályzat, illetve jogi és adatvédelmi tájékoztató a Rossmann Telizsák Facebook alkalmazáshoz KÉRJÜK, HOGY A DOKUMENTUMOT FIGYELMESEN OLVASD EL, ÉS CSAK AKKOR HASZNÁLD AZ ALKALMAZÁST, HA AZ ITT LEÍRTAKKAL

Részletesebben

Koronás Cukor Facebook Nőnapi nyereményjáték

Koronás Cukor Facebook Nőnapi nyereményjáték Koronás Cukor Facebook Nőnapi nyereményjáték Részvételi és adatkezelési szabályzat Jelen nyereményjáték nem áll kapcsolatban a Facebookkal, azt a Facebook semmilyen módon nem szponzorálja, támogatja vagy

Részletesebben

Postai. Ország: H Budapest. Telefon: 06-1-253-33-05 Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata PMH Címzett: Dr. Lakatos István irodavezető E-mail:

Postai. Ország: H Budapest. Telefon: 06-1-253-33-05 Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata PMH Címzett: Dr. Lakatos István irodavezető E-mail: 12. melléklet a /2006. ( ) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft.

Részletesebben

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása.

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása. A GAS FREE FOR 30 SECONDS - GAS 30 MÁSODPERCIG INGYEN JÁTÉKSZABÁLYZATA A LAURENTES Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113 Budapest, Daróczi út 2-4.; cégjegyzékszám: 01-09- 714698)

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. Székhely és levelezési cím: 1126 Budapest Tartsay V. u. 14.

Általános Szerződési Feltételek. Székhely és levelezési cím: 1126 Budapest Tartsay V. u. 14. Általános Szerződési Feltételek A www.unigifter.com online áruházat a UniGifter Hungary Kft. üzemelteti (továbbiakban: Szolgáltató). A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a UniGifter

Részletesebben

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért kiemelt figyelmet fordít azokra a kezdeményezésekre,

Részletesebben

a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Ajánlattételi Felhívás a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Az eljárás felelős vezetője: Ádám-Liszkai Katalin Székhelye: 1087 Budapest,

Részletesebben

A NIVEA Arcápolási Szakértő kampányának szabályzata

A NIVEA Arcápolási Szakértő kampányának szabályzata A NIVEA Arcápolási Szakértő kampányának szabályzata I. A Szervező és a Lebonyolító Szervező: Beiersdorf Kft (a továbbiakban Szervező) székhelye: 1126 Budapest, Tartsay V. u. 3. cégjegyzékszáma: 01-09-160767

Részletesebben

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Az Heineken UCL Nyerj jegyet a milánói döntőre a Tescoval AP kód feltöltős nyereményjáték. HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A játékban részt vevők részvételükkel külön jognyilatkozat

Részletesebben