keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 10. szám 2013 Magvető hava, október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 10. szám 2013 Magvető hava, október"

Átírás

1 keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 10. szám 2013 Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Függetlenség, szabadság! Balatonkeresztúr Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket október 22-én (kedd) 17 órakor az évi forradalom és szabadságharc évfordulóján tartandó megemlékezésre. Program: Mindszenty Emlékoszlop koszorúzása. Ünnepi megemlékezés a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Köszöntő beszédet mond Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere, Balatonkeresztúr díszpolgára. A műsorban közreműködik: a Bárdos Lajos Nőikar, a Festetics Kristóf Általános Iskola 8. osztályos tanulói, valamint a Balaton M. & K. Egyesület fúvószenekara. Kovács József polgármester Ilyen lesz a látogatóközpont két része: a Bél Mátyás Turistaház és a Játszóház

2 Kalendárium Október A régi naptár 8. hónapja, a szó töve a nyolcat jelentő latin "octo". Régi magyar nevei: Magvető hava, Mindszent hava. Október 1. Az idősek világnapja. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította Az Idősek Világnapjává. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával. Arany János: Visszatekintés (részlet) Álmaim is voltak, voltak Óh, én ifju álmaim! Rég eltüntek, szétfoszoltak, Mint köd a szél szárnyain. Az az ábránd elenyészett; Az a légvár füstgomoly; Az a remény, az az érzet, Az a világ nincs sehol! Október 6. Aradi vértanúk napja Nemzeti gyásznap Október 23. A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe 1990-től. Újabb beruházások, fejlesztések Megkezdődött a turistaház átépítése, megújulnak a ravatalozók Önkormányzatunk 2012 decemberében értesült arról, hogy sikeresen pályázott a Látogató Központ kialakítása című projekttel. Az elnyert támogatás összege Ft, melyből megvalósul a Bél Mátyás Turistaház alsó szintjének és parkjának felújítása, valamint az iskola udvarán egy új épület építése. Ez az új épület ad otthont egy XXI. századi modern játszóháznak. Képviselő-testületünk úgy döntött, hogy ezekhez a projektekhez kapcsolódóan saját forrásból a turistaház tetőterében apartmanokat alakít ki, illetve a könyvtár épületének külső felújítását hőszigetelés, tetőfelújítás is elvégzi. Ehhez Ft-ot biztosított költségvetésében. Több hónapos előkészítés után kiviteli tervek készítése, engedélyek, nyilatkozatok beszerzése, közbeszerzések lefolytatása, szerződéskötések szeptember végétől elindul az építkezés. A turistaház építési munkálatait ig kell a kivitelezőnek elvégeznie, míg a játszóházat ig kell átadnia. A pályázat előírja, hogy mindegyik épület esetében 2015-től 5 éven keresztül összességében 8 főt kell foglalkoztatnunk. Képviselő-testületünk a 102/2012.(X.1.) VM rendelet alapján falumegújításra és fejlesztésre pályázott, a település három ravatalozójának külső felújítására tető-, vakolat felújítás, nyílászárók cseréje Ft értékben. A pályázaton elnyert támogatás összege Ft, melyhez saját forrásból az ÁFA összegét, Ft-ot tesz hozzá önkormányzatunk. A ravatalozók felújítása októberben kezdődik és az év végéig befejeződik. A felújítási munkálatok során megújuló épületek hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájunk végső nyughelye még rendezettebbé váljon. Képviselő-testületünk október 8-án területbejárást tart, mely során megtekinti a település teljes területét. Összegyűjtjük a megoldásra váró problémákat, melyeket a pályázati lehetőségeket és a saját forrásokat figyelembe véve rangsorolunk és beépítünk jövő évi költségvetésünkbe. Kovács József polgármester KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja és terjeszti Balatonkeresztúr Önkormányzata. Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria. Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. Telefon: (85) Fax: (85) info@balatonkeresztur.hu Honlap: Nyomdai munkák: Kapos Color Print Iroda és Nyomdatechnika Kft Kaposvár, Csokonai u. 8. Telefon: (82) Ingyenes kiadvány. Megjelenik 700 példányban. Lapzárta: minden hónap 25. napja. Aktuális lapszámunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Várjuk véleményüket, javaslataikat, hirdetéseiket, közérdekű információkat a szerkesztőség címére. Hirdetési tudnivalók Lakossági és céges apróhirdetés: balatonkeresztúri, illetve balatonmáriafürdői tevékenység, működés, esetén 20 szóig ingyenes, 20 szó felett 72 Ft/szó. Keretes hirdetések: 1/1 oldal Ft, 1/2 oldal 7200 Ft, 1/4 oldal 4800 Ft, 1/8 oldal 2400 Ft, 1/16 oldal 1200 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! A lapzártáig leadott hirdetések a díj befizetését követően jelenhetnek meg. Színes oldalon megjelenő hirdetés díjának mértéke a fekete-fehér oldal díjának kétszerese. A hirdetési díj befizethető a körjegyzőség pénztárában (hétfő szerda 9 12 és óráig, valamint péntek 9 12 óráig) vagy átutalással az önkormányzat Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Balatonmáriafürdői fiókjánál vezetett számlájára: keresztúri hírmondó 2013 október

3 Testületi ülés SZEPTEMBER 9. A képviselő-testület (KT) szeptember 9-én rendkívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Ravatalozók felújítása kivitelező kiválasztása 247/2013.(IX.9.) [7 igen szavazat] A KT a Ravatalozók felújítása tárgyú közbeszerzési eljárást érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. A KT a bíráló bizottság véleményét figyelembe véve a kivitelezési feladatok elvégzésére a legkedvezőbb árat adó BAU Kft.-t (Fonyód) hirdeti ki nyertesnek Ft nettó ajánlati árral. a) A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére a felhívásban és a dokumentációban foglalt feltételekkel. b) A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a ravatalozók felújítása tárgyú projekt pályázati keretösszegének erejéig a műszaki ellenőrzésre vonatkozó szerződést aláírja. 2. Műszaki ellenőr kiválasztása látogatóközpont 248/2013.(IX.9.) [7 igen szavazat] A KT DDOP /D pályázattal kapcsolatosan beérkezett ajánlatok alapján a bíráló bizottság javaslatát figyelembe véve a műszaki ellenőrzési feladatok ellátásával az ICH MÉRNÖK Kft.-t (Kaposvár, Petőfi u. 9/b.) bízza meg Ft + ÁFA díjazással. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére a felhívásban és a dokumentációban foglalt feltételekkel. 3. Bárdos Lajos Nőikar kérelme 249/2013.(IX.9.) [7 igen szavazat] A KT a Bárdos Lajos Nőikar részére Ft vissza nem térítendő támogatást biztosít támogatási szerződés keretében általános terhére fellépő ruhák varratása céljára. 4. TeSzedd akció 250/2013.(IX.9.) [7 igen szavazat] A KT a TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért szeptember 14-ei akciójában részt kíván venni a településen működő Polgárőr és Tűzoltó Egyesület, civil szervezetek bevonásával. SZEPTEMBER 11. A képviselő-testület (KT) szeptember 11-én rendkívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Játszóház kivitelező kiválasztása 252/2013.(IX.11.) [7 igen szavazat] A KT a bíráló bizottság javaslatát figyelembe véve a Látogatóközpont létesítése Balatonkeresztúron a balatoni déli part kulturális és természeti örökségének bemutatására ; DDOP /D azonosító számú elnyert pályázatban megvalósuló Játszóház építési beruházás tekintetében indított a Kbt (7) bekezdés a) szerinti közbeszerzési eljárás nyertesének a Mega-Logistic Zrt. (Budapest, Bajza u ) ajánlattevőt hirdeti ki nettó Ft ajánlati árral. A KT második legkedvezőbb ajánlattevőt nem hirdet. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 2. Köz-parti szervezőjének kérelme 253/2013.(IX.11.) [7 igen szavazat] A KT a szeptember 14-én tartandó Közparti szervezői részére a Szolgáltató Szervezet kezelésében levő sörpadokat, hangosítási eszközöket az eszközökért felelős személy megnevezése és károkozásra való kitételek rögzítése mellett biztosítja. Az áramvételezésben az önkormányzat segítséget nyújtani nem tud, mivel a tulajdonát képező Bél Mátyás épület területe építési terület a döntés napján. SZEPTEMBER 17. A képviselő-testület (KT) szeptember 17-én tartotta soros ülését, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Önkormányzati konyha eszközeinek állapota 255/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] A KT az általános iskolai üstök működésével kapcsolatosan felhatalmazza a polgármestert, hogy a javítható üst felújítását valamint a már gazdaságosan nem javítható üst helyett a 14 kwos gázzsámolyt és főzőedényt rendelje meg, és szereltesse fel, és ezen üst leszerelését és elszállítását a megbízandó vállalkozás részére a javítás-szerelés költségei fejében ajánlja fel. 2. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről 256/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] a) A KT a lejárt határidejű határozatokról adott jelentést, valamint a két ülés közötti fontosabb eseményekről szóló beszámoló elfogadja. b) A KT felkéri a polgármestert, hogy a műszaki ügyintéző bevonásával a Berényi utcai kerékpárút, az óvoda és az iskola előtti közúti biztonságos közlekedés érdekében dolgozzon ki különféle alternatívákat. c) A KT a ravatalozók felújításával kapcsolatos munkálatok műszaki ellenőrzésének feladataira: EU- STRUKTTÚRA MÉRNÖKI IRODA Kft.-t (Kaposvár, Roboz I. u. 23/c.) bízza meg nettó Ft díjjal, melyből a 062/2 hrsz Ft, a 820/4 hrsz Ft, és a 1239 hrsz Ft. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. d) A KT a Balatonkeresztúr, Ady u. 26. szám alatti ingatlanon a veszélyes, kiszáradt vagy építkezést akadályozók 30 db fa kivágására Kovács János (Zalaszabar., Deák F. u. 29.) vállalkozót bízza meg. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 3. Védőnői Szolgálat finanszírozási ügye 257/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] A KT a védőnői szolgálat finanszírozásával kapcsolatosan megismerte Balatonmáriafürdő Község Polgármesterének átiratát. A KT a védőnői feladatellátáshoz szükséges hozzájárulást a közalkalmazotti törvény szerint által járó bér és a jogszabályi előírás szerint járó pótlék összegének különbözete tekintetében biztosítja. 4. Mammográfiás szűrés autóbusz biztosítása 258/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] A KT a balatonkeresztúri év Folytatás a 4. oldalon 2013 október keresztúri hírmondó 3

4 közötti hölgyek októberi mammográfiás szűrésére a jelentkezők létszámától függően két autóbusz megrendelésének költségét biztosítja Kaposi Mór Kórházba történő utazáshoz. 5. Közösségi épület (Tűzoltó és Polgárőr Egyesület) berendezése 259/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] A KT a Tűzoltó és Polgárőr Egyesület emeleti helyiségeinek berendezésére Ft keretösszeget biztosít az általános tartalék terhére. 6. Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 260/2013.(IX.17.) [7 igen szavazat] a) A KT csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi pályázati fordulójához, melynek Általános Szerződési Feltételeit elfogadja és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során annak megfelelően jár el. b) Balatonkeresztúr Község Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntését az EPER- Bursa rendszerben rögzíti ( eperbursa/onk/tonkbelep.aspx). c) Balatonkeresztúr Község Önkormányzata nyilatkozik arról, hogy az EPER- Bursa rendszerben általa meghatározott és a pályázóktól bekért, a szociális körülmények igazolására fontosnak tartott nyilatkozatok és mellékletek nem állnak ellentétben a pályázati kiírás feltételeivel. Zárt ülés A KT egy fő részére Ft természetbeni átmeneti segélyt (tartós élelmiszer) vásárlására, és egy fő részére Ft pénzbeni átmeneti segélyt állapított meg. következő ÜLÉS Folytatás a 3. oldalról A KT október 8-án (kedd) őszi községszemlét tart Balatonkeresztúr közigazgatási területén. A KT munkaterv szerinti következő ülését október 22-én (kedd) 13 órakor tartja a községháza emeleti tanácstermében, melynek napirendjén többek között az alábbi témák szerepelnek: 1. Bursa Hungarica Ösztöndíj pályázat 2. Idegenforgalmi adóellenőrzés és hatósági ellenőrzés tapasztalatai 3. Belső ellenőrzési ütemterv meghatározása 4. Az önkormányzat III. negyedéves gazdálkodásáról beszámoló 5. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről Összeállításunk a jegyzőkönyvvek alapján készült. Biróné Tóth Valéria Bursa Hungarica pályázat Balatonkeresztúr Község Önkormányzata kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók ( A típusú), és a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók ( B típusú) számára, melyre a Balatonkeresztúron állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek. A pályázat beadásához a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER- Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: paly/palybelep.aspx. Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. A pályázói adatok feltöltésére a pályázói regisztrációt, illetve a belépést követően van lehetőség, majd a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatalnál lehet benyújtani november 15-ig. A részletes pályázati kiírás mind az A, mind a B típusú pályázathoz az önkormányzat honlapján (www. balatonkeresztur.hu.) megtekinthető. Schenkné Gaál Zsuzsanna Röviden Zöldhulladék járatnapok A zöldhulladékot kéthetente csütörtökön szállítják el. Fennmaradó járatnapok az évben: október 17., 31., november 14., 28. A zöldhulladék a szállítás napján helyezhető ki. Téli hulladékszállítási rend Október 1-től jövő év április 30-ig tart a téli szilárd hulladékszállítási rend, melynek értelmében a szemetet heti egy alkalommal, hétfőnként szállítják el. A kukákat reggel 6 óráig kell kihelyezni. Amennyiben valaki más térfogatú és darabszámú gyűjtőedény elszállítását igényli, ezt a tárgyévet megelőző év december 15-ig írásban jelentheti be a szolgáltatónál. Visszaállítjuk az órákat Október 27-én (vasárnap) kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali 3 órakor 2 órára kell igazítani. Ezzel visszatérünk a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történő előreállítása miatt vesztünk el. Az óraátállítás sokaknál fejfájást, rosszkedvet és levertséget okoz. Virtuális Munkaerőpiac Elindult a Virtuális Munkaerőpiac Portál ( melynek fő célja a munkáltatók és a munkavállalók minél könnyebben történő egymásra találásának elősegítése. Az elektronikus felületen mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak regisztrálniuk kell a szolgáltatások eléréséhez. Munkáltatók számára lehetőséget kínál a munkaerőigény online bejelentésére, hirdetésre, az érdeklődés mérésére, önéletrajzok szűrésére, az önéletrajz feltöltők közvetlen megkeresésére, térképes megjelenítésre. A munkavállalók számára elérhető szolgáltatások: állásajánlatok közötti keresés, önéletrajz feltöltése, érdeklődés nyomon követése, állásajánlatok szűrése, automatikus értesítés megfelelő munkaajánlatról, azok megjelenéséről, közvetlen jelentkezési lehetőség az állást kínáló foglalkoztatókhoz, térképes megjelenítés. -BTV- 4 keresztúri hírmondó 2013 október

5 helyi rendeletek Közösségi együttélés IV. Folytatjuk a 10/2013. (V.22.) számú önkormányzati rendelet kivonatos leírását. 7. Állattartás Aki az állatok elhelyezésére szolgáló és a tartásukkal kapcsolatos épületek és építmények létesítésével összefüggő előírásokat nem tartja be; aki az állat tartására szolgáló létesítmény tisztaságát nem biztosítja, azt nem takarítja, fertőtleníti, a káros rovarok és rágcsálók irtásáról rendszeresen nem gondoskodik és az állattartás során a közegészségügyi, állategészségügyi és környezetvédelmi, természetvédelmi ide vonatkozó jogszabály rendelkezéseit nem tartja be; aki az általa tovább tartani nem kívánt állatát elhagyja, annak további elhelyezéséről nem gondoskodik; - aki a Balatonban és a Balatonba befolyó vízgyűjtők területéről befolyó vizek belterületi szakaszán állatot fürdet; aki a község külterületén az eb tartási helyéről közterületre való kijutását, vagy magánterületre való átjutását nem akadályozza meg, vagy az ebet kóborolni hagyja; aki a település külterületén, zártkertben az eb tartási helyéről közterületre való kijutását, vagy magánterületre való átjutását nem akadályozza meg, vagy az ebet kóborolni hagyja, a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást valósít meg. 8. Hirdető-berendezések kihelyezése Aki a hirdető-berendezés építése, elhelyezése, átalakítása és bővítése során ideiglenesen elhelyezhető megállító tábla, valamint a közterület fölé kihelyezett transzparens kivételével nem a vonatkozó hatályos építésügyi jogszabályok előírásai alapján jár el; aki a hirdető- és reklámberendezések megfelelő állapotáról, rendezettségéről és tisztántartásáról a közterülethasználati hozzájárulás jogosultjaként vagy annak hiányában annak üzemeltetőjeként nem gondoskodik, a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást valósít meg. Mestyán Valéria címzetes főjegyző Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! Szent Mihály-napi rendezvények Balatonkeresztúron Sikeres pályázat eredményeként Balatonkeresztúr is bekapcsolódhatott az országosan meghirdetett, hagyományőrző célzatú Szent Mihály-napi eseménysorozatba. A kétnapos helyi rendezvény keretében szombaton szüreti felvonulást és bált, másnapra vásári forgatagot terveztek esti, közös tűzgyújtással. A vasárnapi eső miatt ugyan a délutáni vásár elmaradt, de a tűzgyújtást sikerült megtartani. Hangos patkócsattogás, szépen feldíszített hintó, fogatok, lovasok látványa és lónyerítés zaja, valamint az utcákban felzendülő magyar népzene tette hangulatossá a szüreti felvonulást szeptember 28-án délután. Minden háznál, ahol kint álltak és várták a csapatot, megálltak, táncoltak, rigmusokat kiabáltak, valamint megtáncoltatták az utca népét, és jóféle borral kínálták a felnőtteket, édességgel a gyermekeket. Szeretettel várták őket sok helyütt: pl. Köröshegyi Rózsi néni jó fajta szőlővel, Kesztyűsék házi pálinkával kínálták őket. Somogyi Feriék portáján gazdagon terített asztal s a házigazda szolgáltatta jó muzsika várta a felvonulókat. A Treier fivérek zamatos pálinkával várták a csapatot, Bájhóber Marika pedig süteményt sütött nekik. Jó volt látni, hogy mennyi család, a falu apraja és nagyja várta örömmel a felvonulókat, akik bejárva a falu utcáit, sok idős ember számára idézték meg ifjúkori emlékeiket a régi szüretekről, a szüreti felvonulások hagyományáról. Töltsd teli pajtás, poharam! címmel szüreti mulatság, szüreti műsor, s tánc vette kezdetét az este beálltával a Szent István téren felállított sátorban. Forralt bor és a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör humoros műsora gondoskodott a jó hangulatról. A talpalávaló, pörgős zenét Varga József szolgáltatta. Szent Mihály-napi tűzgyújtás A vasárnapi esős időjárás nem kedvezett a napközbeni, szabadtérre szervezett programoknak: vásár, kézművesség, íjászkodás, népi játszóház, így azok a rossz idő miatt sajnos elmaradtak, a gyermekes családok legnagyobb bánatára. Estefelé csillapodott az eső, így egy lelkes csapat gyülekezett a Szent István téri sátorban. A Szent Mihály-nap tiszteletére és a pásztorkodás hagyományainak emlékére a jelenlévők forralt borral és meleg teával koccintottak. Fél tízkor az országosan összehangolt tűzgyújtáshoz kapcsolódóan Kovács József, Balatonkeresztúr polgármestere meggyújtotta a máglyát. A Szent Mihály-napi tűz csodálatos vörös rajzolatokat írt a sötét égre, melynek fényében sokáig gyönyörködhettek az ide látogatók. A magyar népzene dallamai és a Szent Mihálynapi tűz látványa megerősített mindnyájunkat abban, hogy a nemzeti és a helyi összefogásnak köszönhetően e két napban sikeresen bemutattuk Balatonkeresztúr értékeit és kincseit. Ujságh Andrea szervező 2013 október keresztúri hírmondó 5

6 Festetics hírek Ha szeptember, akkor tanévkezdés Szeptember 2-án újra kinyílt az iskola kapuja, hogy megkezdődjön a 2013/2014-es tanév. Sokan vidáman nevetgélve, a nyári élményeket mesélve, mások álmos tekintettel lépték át az iskola küszöbét. Legjobban az első osztályos tanulók voltak izgatottak, akik most kezdték meg a tanulást. Közülük néhányan már otthonosan érezték magukat, hiszen a nyári napköziben megismerték a pedagógusokat. Az iskola tanulói vidám műsorral fogadták a nem olyan régen még óvodába járókat. Az ovisok bemutatkozó műsora is nagy sikert aratott. A szülői munkaközösség hasznos ajándékokkal lepte meg az új növendékeket. Az első osztály 13 fővel indult, osztályfőnökük Horváthné Nagy Katalin szépen feldíszített teremmel, kedvesen, nagy szeretettel várta őket. Ettől a naptól a gyerekeknek kicsit kevesebb a játék és több a feladat. Nehéz megszokni a korai felkelést és elkezdeni ismét a tanulást. Néha még egy-két könnycsepp végigfolyt a kicsik arcán, aztán a nagyok kézen fogták őket és vidáman elmentek együtt játszani. Az új tanévben nemcsak diákok, de új tanárok is jöttek az iskolába: Horváth Zsuzsanna ének szakos, Kocsis Ildikó informatika szakos, Gálné Mihály Lívia kémia-rajz szakos, Kovácsné Bejczi Marianna technika szakos tanárnők. A diákok izgatottan várták őket! Szeptember 23-án került sor az első szülői értekezletre, melyen Gelencsér Lászlóné igazgatónő tájékoztatta a szülőket a legfontosabb változásokról. Minden diáknak jó tanulást, sikeres tanévet kívánunk! Festetics Kristóf Általános Iskola tanárai Étkezés az önkormányzati konyhán! 660 Ft/fő/ebéd éthordóban elvihető. Információ: Kis Tímea, telefon: 85/ ; 30/ civil élet Régi, új helyén a Gyöngyvirág klubszobája A nyár elmúltával újra megkezdte munkáját a Gyöngyvirág nyugdíjasklub és népdalkör, de már augusztus elejétől készült a Szépkorúak Művészeti Fesztiváljára, melyet augusztus 25-én tartottak Gellénházán. A találkozón, melyen nyugdíjas társaink körében jól éreztük magunkat, 32 település csoportjával mérhettük össze tudásunkat; szereplésünk jól sikerült, Dicséretes Oklevéllel tértünk haza. Névnapi buli Miután a klubtagok kipihenték fáradalmaikat, az unokákkal való foglalatosság és a kellemes nyaralások után az Őszidősök szeptember 3-án a II. félévi névnapok megünneplésére jöttek össze. Az ünnepeltek saját készítésű süteményekkel és finom italokkal kínálták a szép számban megjelent tagokat. A klubvezető, Arnold János köszöntője és rövid programismertetője után a névnapjukat ünneplő hölgyeket egy szál gerberával, az urakat pedig egy üveg borral ajándékozta meg. Jó hangulatban töltöttük el az ebédet követő délutánt! Kellemes volt újból együtt lenni és megosztani egymás Szeptember én Balatonszemesre, a nyugdíjas vezetők találkozójára kaptam meghívást, melyen sok jó tanáccsal látott el bennünket Stikel János megyei vezető. Beszámolt arról is, hogy a mai nyugdíjasok mennyire zárkózott életet élnek, nem vesznek részt közösségi programokon, nem élvezik azt a szabadságot, hogy már nem kell munkába járniuk. Mi is elmondtuk: ugyanezt tapasztaljuk saját környezetünkben. Továbbá tájékoztatást kaptunk az egészséges életmódról és a közbiztonság helyzetéről, beszéltünk a nyugdíjasokat érintő törvényjavaslatokról, véleményeztük azokat, illetve több javaslatot is tettünk. Szeptember 21-én Toponáron voltunk az Őszikék Fesztiválon, ahol népdalcsokrot énekeltünk. A 27 csoport részvételével lezajlott bemutató után vendégül láttak bennünket. Örültünk az együtt töltött időnek, a közös beszélgetésnek, és hogy több csoporttal is megismerkedhetünk. A legnagyobb öröm akkor ért bennünket, amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy az új sportöltöző épületében tartsuk összejöveteleinket. Minden hétfőn és csütörtökön várjuk azok jelentkezését is, akik társaink szeretnének lenni, szabadidejük egy részét együttes beszélgetéssel, kikapcsolódással szeretnék tölteni. Gyertek hozzánk szeretettel várunk benneteket, mutassuk meg: Balatonkeresztúr nyugdíjasai nem zárkózottak! Csoportunk továbbra is szorgalmasan készül a következő megmérettetésre. Horváth Istvánné elnök közt az élményeket. A kórházban lábadozó Szabó Gyuláné, Margit telefonon köszöntötte az ünnepelteket. Mielőbbi gyógyulást kívántunk neki! Sajnos egyik klubtársunk már nem lehetett velünk, a közelmúltban elhunyt Györe Ferencről kegyelettel emlékeztünk meg. Ress Mária keresztúri hírmondó 2013 október

7 Önkéntesek szedték a szemetet Országszerte szeptember 14-én rendezték meg a Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért program. Balatonkeresztúr Önkormányzata regisztrálta magát a programon való részvételre és a Polgárőr Egyesületet kérte fel a helyi lebonyolításra. Egyesületünk felvette a kapcsolatot a tűzoltó egyesülettel, az általános iskolával és a környező polgárőr egyesületekkel, felkérve őket a részvételre. Az eseményt a polgárőr és tűzoltó egyesület telephelyén dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke és Kovács József polgármester nyitotta meg. Az esős idő ellenére 91 fő regisztrált és kezdte meg településünkön a szemétgyűjtést. Az önkéntesek 45 zsák hulladékot szedtek össze. A polgárőr egyesület vezetősége köszönetét fejezi ki minden résztvevőnek október keresztúri hírmondó Dunántúli bűnmegelőzési fórum Az OPSZ 100x100 Biztonság néven kiemelt bűnmegelőzési mintaprogramot indított, melyben megyénként öt település vesz részt, köztük Somogy megyében Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Polgárőr Egyesülete is. Szeptember 14-én az OPSZ a Dunántúl kilenc megyéje képviselőinek (polgármester, körzeti megbízott rendőr, polgárőr egyesület vezetője), összesen 150 fő részére programismertető fórumot tartott Balatonmáriafürdőn. A rendezvényen részt vett Papp Károly r. altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány, dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a megyei rendőr-főkapitányságok vezetői, valamint dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. Egyesületünknek nagy megtiszteltetés volt, hogy otthont adhattunk ennek a fontos rendezvénynek. Bende Ottó Őszi horgászverseny kis halakkal Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr és Környéke Horgász Egyesület szeptember 15-én tartotta őszi horgászversenyét a Nyugati-övcsatornán, melyen 30 egyesületi tag vett részt és összesen 27,93 kg halat fogott. A jó idő ellenére csak küszöket és kisebb keszegeket tudtak fogni a versenyzők. Helyezések: Felnőtt 1. Vörös Zsolt 3880 g. 2. Horváth Attila 3530 g. 3. ifj. Gaál László 2570 g. A gyermekeknél 1. Gorzó István 970 g 2. Barabás Attila 970 g. 3. Matusek Milán 360 g. A legnagyobb halat 750 g Bozsek Zoltán fogta. Bende Ottó Harmadszor is: Köz-parti A Balaton Old Boys Nosztalgia zenekar szeptember 14-én az immár harmadik alkalommal megrendezett Köz-parti elnevezésű balatonkeresztúri utcabálon zenélt a Millennium közben, amelyen talán a jó időnek is köszönhetően sokan részt vettek. Az est nagyon jól sikerült, és most már egészen biztos, hogy hagyomány teremtődik. A résztvevő közönség végigtáncolta az estét, zenekarunknak sikerült órákon keresztül fenntartani a jó hangulatot, melyet a vendég Lorenzo zenekar csak fokozott. Többféle étel várta a vendégeket, így a pörkölt, babgulyás, sült hal illata belengte az egész teret. Találkozzunk jövőre is még többen, ugyanitt! Nemes János egész-ség Emlőrák szűrés Ez évben is lesz ingyenes mammográfiás emlőrák szűrés Kaposváron a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház és a keresztúri önkormányzat szervezésében balatonkeresztúri állandó lakos éves nők számára függetlenül attól, hogy ki a háziorvosuk. A szűrés időpontja: október , 8 12 óra, a jogosultak tüdőszűrésen és nőgyógyászati méhnyak rákszűrésen is részt vehetnek. Jelentkezés és felvilágosítás: október 15-ig Nagy Lászlóné (Edit) asszisztensnél, dr. Virág Sándor háziorvos rendelőjében (telefon: 85/ ). Utazás az önkormányzat által biztosított autóbusszal, indulás a községháza parkolójából a szűrés napján órakor. -BTV- 7

8 Pár perc a rákmegelőzés érdekében Milyen is a mammográfiai vizsgálat? A daganatos megbetegedések okozta halálozások leghatékonyabb ellenszere a szűrővizsgálat segítségével történő korai felismerés és kezelés. Az emlőrák okozta halálozás Magyarországon az európai országok között is magas: évente 7500 új megbetegedést ismernek fel, többségüket előrehaladott klinikai stádiumban; ez mintegy 2400 nő életébe kerül. Bár a szűrés ma Magyarországon minden érintett számára elérhető lenne, sajnos kevesen élnek vele. Félnek tőle, vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Az emlődaganatok többnyire évek alatt általában panasz és tünetmentesen fejlődnek ki, így a kétévente elvégzett szűrővizsgálattal nagy valószínűséggel felismerhetőek. A szűrővizsgálat célja egyrészt a daganatmegelőző állapotok felderítése, másrészt a még nem tapintható tumorok, illetve az akár 3 mm átmérőjű emlődaganatok kimutatása, felkutatása az emlőkben. Minél korábban, minél kisebb méretű tumorokat és elváltozásokat sikerül tehát kiszűrni és kezelni, annál nagyobb az esély, hogy ezzel a daganat és az áttétek képződése is megelőzhető. A csupán pár percig tartó mammográfiás vizsgálat során az emlőkről két-két (felülnézeti és oldalirányú) röntgenfelvételt készítenek, ehhez az emlőket két lap között kissé kék hírek Vigyázat: csalnak a tűzifával! Az olcsó fa csak annak látszik S. Gy., aki telefonon, újsághirdetés alapján megrendelt 10 m 3 tűzifát, melyet a leborítás után ki is fizetett, feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Összerakás után derült ki, hogy a fa mennyisége csak 5 m 3. Megyénkben még négy hasonló módon elkövetett csalás történt az elmúlt 8 hónapban. Közeleg a fűtési időszak, ezért az ilyen esetek elkerülése végett szeretnénk felhívni a polgárok figyelmét, hogy tűzifa vásárlása esetén fokozott odafigyeléssel járjanak el. Tanácsaink a megelőzés érdekében: Csak megbízható helyről vásároljon! Utcai, házaló árustól ne vegyen tűzifát! (És mást sem!) A megrendeléskor tisztázza, hogy kuglizott, hasogatott fát, vagy méterfát akar venni, továbbá fontos rögzíteni a mennyiségi mértékegységet (m 3, erdei m 3, ömlesztett m 3 ) is! Figyeljen oda a megrendelt és leszállított fa mennyiségének és minőségének egyezőségére! Amennyiben nem a megrendelt mennyiséget és minőséget akarják Önre rásózni, ne vegye át! Csak akkor fizessen, ha ezekről meggyőződött! Száraz tűzifát vásárolhat súly alapján (mázsára) is! Kérjen a kiszállított fáról számlát és szállítólevelet! Amennyiben bizonytalan a mennyiség és a minőség kérdésében, a fa átvételekor kérje hozzáértő személy (pl. erdész) segítségét! A nagyon olcsó fa ébresszen Önben gyanakvást, mivel nagy valószínűséggel bűncselekményből származik! Lopott fa vásárlása esetén orgazdaságot követ el, továbbá a fát a Rendőrség lefoglalja. Fogadja meg tanácsainkat, és jó eséllyel elkerülheti, hogy csalók és trükkös tolvajok áldozatává váljon! Forrás: Somogy Megyei Rendőr- Főkapitányság bűnügyi igazgatóság összenyomják, hogy tisztább felvételeket nyerjenek. Az emlők összenyomása kellemetlen lehet, de nem fájdalmas. A szűrővizsgálaton megjelenő nőknek néhány egészségi állapotukkal kapcsolatos kérdésre is kell válaszolniuk, melyek támpontot nyújtanak a családi előfordulás feltérképezéséhez is. Noha a legtöbb emlőrák nem familiáris (öröklött), hanem szerzett (sporadikus) daganat, az emlőrákok kialakulásának számos kockázati tényezője között mégis a betegség familiáris halmozódása jelenti az egyik legjelentősebb kockázatot. Familiáris emlőrákról akkor beszélünk, ha emlőrákos beteg családjának legalább egy egyenes ági (anya, apa, testvér, gyermek) tagjánál ez a betegség előzőleg már előfordult. Varga Zsanett védőnő Járási Népegészségügyi Intézet Önkénteseket várnak a járási mentőcsoportba A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltsége a hatályos jogszabályok alapján önkéntes alapú járási mentőcsoport kialakításába fogott, melynek egységeibe Vezetési törzs, Műszaki kárelhárítási, Kutatási-mentési, Egészségügyi, Logisztikai egység várják a jelentkezőket. Az új típusú mentőcsoportok vállalt feladata az adott járás területén a hivatásos szervekkel együttműködve megakadályozni a katasztrófákkal járó károk kialakulását, vagy ha ez nem lehetséges, tevékenyen részt venni azok felszámolásában. A járási mentőcsoportok elsősorban saját járásuk területén belül alkalmazhatók, de szükség esetén a szomszédos járásokban, Somogy megye területén és Magyarország bármely részén segítségnyújtási feladatokban is közreműködhetnek. Jelentkezni a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltségen (Marcali Templom utca 2.) személyesen vagy telefonon (85/ ) Tóth Róbert tű. zászlósnál lehet. -BTV- 8 keresztúri hírmondó 2013 október

9 Avató ünnepség és Veszprém megyei vadásznap A HM VERGA VESZPRÉMI Erdőgazdaság Zrt. és a Veszprém Megyei Vadászkamara szeptember 28-án az erdőgazdaság A jövő a kezünkben van közel félmilliárd forintos közjóléti projektjének legfőbb állomása bemutatása alkalmával nagyszabású avató ünnepséget, egyúttal megyei vadásznapot szervezett az alsóperei Bakony Zöld Szíve központban. A nap folyamán több erdei-szabadidős létesítmény átadására, kitüntetések adományozására került sor; a résztvevőket sokszínű kulturális programok, különféle bemutatók és kirakodóvásár várta. Tengerdi Győző, az erdőgazdaság vezérigazgatója e jeles napra meghívta Kovács József keresztúri és Galácz György máriai polgármestert is, akik részt vettek az eseményen. A megnyitón Tengerdi Győző elmondta, a közjóléti, 19 állomásból álló projektsorozat keretében az erdőgazdaság rendezvényeket támogat és szervez, de a projekt olyan nagy ívű beruházásokat is tartalmaz, melyek keretében kilátók, erdei tornapályák, túraútvonalak, bringa utak épültek és szépültek. Vasúti évforduló Megemlékezést tartottak szeptember 27-én a Balatonszentgyörgy Keszthely vasútvonal 1888-as megnyitása alkalmából, melynek során különvonat vitte a résztvevőket Szentgyörgyről a keszthelyi vasútállomásra, ahol egy emléktáblát lepleztek le és Wifi-rendszert helyeztek üzembe. Szó esett arról is, hogy a Balaton déli partján még egy sínpárt épül, így kétvágányos lesz a szakasz. Ennek egyik hozadéka lehet, hogy a Budapest-Keszthely vonal menetideje az eddigi 3:08 órás menetidő helyett 2:36 órára csökken október keresztúri hírmondó A megnyitón beszédet mondott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, országgyűlési képviselő is, aki arról beszélt, hogy a most átadott, kialakulóban levő turisztikai központ kinyitja az addig elzárt területet a látogatók előtt. Ezzel beleilleszkedik abba az általános, Bejárható Magyarország képbe, melynek a kormány szándéka szerint az a célja, hogy erősítse az emberekben a kötődést otthonukhoz, hazánkhoz. Több létesítményt is átadtak, így a látogatóközpontot (benne dioráma és trófeakiállítás), a szabadtéri színpadot, a Szent Imre vadászkápolnát, a felújított Nádasdy arborétumban a Példaképek Emlékparkját és a Magyarság Keresztjét. Érdemes ellátogatni a Veszprémhez közeli, erdők gyűrűjében található Alsóperére, élvezni a festői környezetet, a csendet és végigjárni a most átadott létesítményeket. -BTV- Elhangzott egy vasúttörténeti előadás is, melyből kiderült, hogy annak idején Balatonszentgyörgy állomásnak Keszthely-külső volt a neve és a sínek az állomásépület másik oldalán álltak. Az alkalomból vasúttörténeti kiállítás nyílt a keszthelyi Balatoni Múzeumban. -BTVtájoló Rendezvénynaptár IV. negyedév, Balatonkeresztúr Időpont Esemény Helyszín Október óra November óra November óra Dec. 1., 8., óra és dec óra December óra Nemzeti ünnep Sportbál Fergeteges est Karácsony várás Karácsonyi hangverseny B. F. Sportcsarnok B. F. Sportcsarnok B. F. Sportcsarnok Plébánia udvara Róm. Kat. Műemléktemplom Az önkormányzat a változtatás jogát fenntartja! Balaton Színház Október 19. (szombat) 19 óra: Mendelssohn Kamarazenekar. Műsoron: Holst, Mendelssohn, Grieg, Rautavaara művei. Jegyár: 2300 és 2700 Ft. Október 26. (szombat) 19 óra: Benkó Dixieland Band. Jegyár: 2500 Ft. November 12. (kedd) 19 óra: Zorán. Jegyár: 4500 Ft. Október 14 október 31.: Gobelin kiállítás Szép Mária munkáiból. Október 18. (péntek) 17 óra: Latinovits Zoltán. Előadó: dr. Szigethy Gábor. Október 19. (szombat) 17 óra: Táncház Mindenkinek a Goldmark Károly Művelődési Központban. Zenél: a Boroszlán Népzenei Együttes. Belépés ingyenes. Szavalóverseny A GKMK és a Magyar Művelődési Társaság Csengey Dénes születésének 60. évfordulója alkalmából középiskolásoknak és felnőtteknek (14-99 éves korig) Csengey Dénes szavalóversenyt hirdet, melyre egy Csengey Dénes alkotással lehet nevezni! Jelentkezés: október 31-ig. Információ: Keszthely, Fő tér 3., telefon/fax: 83/ , honlap: www. balatonszinhaz.hu. -BTV- 9

10 sport Megyei Labdarúgó bajnokság 4. ford. Somogyjád Keresztúr 1:2 (0:2) G: Gelencsér A.(34. p. 11-es), Slezák B. (42. p. 8 m-es lövés) A hazaiak reménykedtek a három bajnoki pont megszerzésében, de mi rútul szertefoszlattuk ebbéli álmaikat. Ifi: 7:1 G: öngól 5. ford. Keresztúr Tab 0:0 Nem találtunk gólt, pedig a lehetőségek megvoltak. Sajnos két drága pontot elherdáltunk. Ifi: 0:2 6. ford. Babócsa Keresztúr 4:0 (2:0) De jó, hogy nem voltak keresztúri szurkolók a mérkőzésen! Sajnos nem tudtunk felnőni a nem könnyű feladathoz, hogy méltó partnerei legyünk a hazaiaknak. Ifi: 11:1 G: Háli B. 1. ford. Keresztúr B.szárszó 6:0 (0:0) G: Bocsev B.2 (51. és 79. p. 20 m-es lövés), Bogdán T. (54. és 64. p. 25 m-es és 10 m-es lövés), Gelencsér A. (74. és 90. p. 5 m-es fejes) A tavalyi és a tavaly előtti bajnokok csatája volt rangon alulira sikeredett. Aki csak a második félidőre ért ki, sima mérkőzést láthatott, aki viszont az elejétől kint volt, kissé megijedt a félidőben. Ifi: 1:7 G: Vona L. 7. ford. Keresztúr Kiskorpád 3:2 (1:1) G: öngól (4. p.), Bocsev B. (36. p. 20 m-es lövés), Gelencsér A. (66. p. 8 m-es fejes) Férfias küzdelemben sikerült a győzelmet szó szerint kiharcolni. Ifi: 0:16 A felnőtt csapat jelenleg a 8. helyen, az ifi a 16. helyen áll. Lapzártát követő mérkőzések (v.) Karád Keresztúr (szo.) Keresztúr Nagybajom (szo.) Keresztúr Kaposmérő (szo.) B.lelle Keresztúr Magyar Kupa Megyei selejtező 3. ford.: B.berény Keresztúr 2:2 (1:0) tizenegyesekkel 7:6 G: Gelencsér A. (11-es), Bakos P. A büntetőket jobban lövő hazaiak jutottak tovább. U15 bajnokság 1. ford. Keresztúr B.szabadi 2:2 G: Papp K., Druskóczi R. 2. ford. B. Vasas Keresztúr 5:2 G: Papp K.2 3. ford. B.lelle Keresztúr 5:0 A csapat jelenleg az 5. helyen áll a nyolccsapatos mezőnyben. U13 bajnokság Az 5 csapat részvételével lebonyolított torna rendszerű bajnokság 1. fordulóját Nagybajom rendezte, melyen Keresztúr az 5. helyet érte el. Következő forduló: október 05. Lengyeltóti. Bozsik-torna Keresztúr rendezte az U esek részére a 2013/14-es évad első őszi tornáját szeptember 28-án, melyen 5 csapat szép számú szülő és szurkoló előtt mérte össze a tudását. Mivel ezeken a tornákon a fő hangsúly a játékon van, végeredményt nem hirdetünk. Csak a legjobban teljesítő játékosok kapnak egy tábla csokit eredményük elismeréseként. A díjazott keresztúri játékosok: Krénusz Mátyás (U7), Garai Levente (U11). Az U11-ben Horváth Ákos gólkirály lett. A következő torna Fonyódon lesz október 19-én. Öregfiúk bajnokság 1. ford. Keresztúr B.berény 3:3 G: Pernecz A. 2, Horváth T. 2. ford. B.boglár Keresztúr 3:1 G: Liszkai P. 3. ford. Keresztúr B.lelle 2:2 G: Pernecz A. 2, 4. ford. Keresztúr-Siófok 3:5 G: Horváth Cs. 2, Fekete L. Az öregfiúk a 8. helyen állnak a 11 csapatos mezőnyben. Somogyi Zsolt Eladó: 160 cm franciaágy, íróasztal, kis TV, fürdőszoba szekrény, grillsütők, konyhai robotgép, porszívó, szőlőprés, daráló, hordók. Érdeklődni: 30/ MinDig TV, parabolák, digitális antennák speciális beállítása (német műszerrel), garanciával. Jakab, Balatonkeresztúr, Kossuth u. 38. Telefon: / , / KUKAC KERT SZERVÍZ! Szakembertől kertgondozás, ingyenes kiszállás, szaktanácsadás. Nagy László, tel.: 06 20/ Támogatással új pályavilágítás Jó hírrel szolgálhatunk a spotbarátoknak: sikeresen pályázott a Sportegyesület a 2013/14 évadra kiírt TAO (társasági adó támogatás) támogatásra, mintegy Ft értékben. Ehhez Ft önrészt hozzátéve áll össze az az 5,6 milliós projekt, ami utánpótlás-nevelés és tárgyi eszköz kategóriában használható fel. Ebből sportfelszereléseket, sportszereket, edzéssegítő eszközöket szerezhetünk be, illetve az utánpótlás utaztatására fordíthatjuk. Tárgyi eszköz kategóriában készül el az új pályavilágítás mindkét pályára, továbbá öltöző bútorzatot, hangosítást vásárolhatunk. Sikeres TÁMOP pályázat Egyesületünk a nyáron megnyert 10 milliós TÁMOP pályázat mellé megnyert egy 24,5 milliós, szintén TÁMOPOS pályázatot, melynek megvalósítása összesen 6 Somogy megyei oktatási-nevelési intézmény érint (keresztúri általános iskola, máriai óvoda, marcali szakképző, mesztegnyői általános iskola, szőcsényi szakiskola, nagyatádi gimnázium). A keresztúri iskola ebből több mint 10 millió forintnyi támogatást kap táborok, szakkörök, színházi kirándulás, biciklitábor stb. szervezésére. Somogyi Zsolt Új időpontban a sportbál! Külső okok miatt meg kellett változtatni a sportbál időpontját. Az új időpont: NOVEMBER 9. (szombat), 20 óra. A belépők ára nem változott, továbbra is 1000 Ft, melyet a helyszínen és elővételben is megvásárolhatnak Olti Attilánál és Somogyi Zsoltnál. A zenét Misi szolgáltatja. A jó hangulatról tombola és büfé gondoskodik. Nagyon sok szeretettel várunk minden táncolni, szórakozni vágyót! Sportkör 10 keresztúri hírmondó 2013 október

11 Sírhelymegváltási felhívás! Tisztelt Hozzátartozók! Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy amelyik sírhely megváltási ideje az idei évben lejárt, annak meghosszabbítását december 31-ig hétfői napokon a Szolgáltató Szervezet Irodájában (Balatonkeresztúr, Iskola utca 3. sz.) óra között lehet kérni. Amennyiben nem áll módjukban személyesen intézni a sírhelymegváltást, úgy telefonon történő egyeztetés után lehetőség van a csekken történő befizetésre. Érdeklődni munkaidőben lehet a 30/ es telefonszámon. Egyes sírhely megváltási díja: 6350 Ft/25 év. Dupla sírhely megváltási díja: Ft/25 év. Köszönjük együttműködését! Szolgáltató Szervezet Munkaügyi Kirendeltség állásajánlatai Marcaliba keresnek: varrónőket, pultost, minőségbiztosítási mérnököt. Mesztegnyőre keresnek: 2 targoncavezetőt, 2 telepőrt, 5 fűrészgép-kezelőt, 8 faipari segédmunkást, faipari mérnököt. Balatonkeresztúrra 2 benzinkútkezelőt, Kéthelyre 1 traktorvezetőt, Balatonújlakra 1 traktorvezetőt, 1 rovar és rágcsálóirtót keresnek. Németországba: 1 B kat. és 1 C-E kat. jogosítvánnyal rendelkező sofőrt kevés német nyelvismerettel. Vásárolnék egy kisebb faházas telket a környéken! Fényképes árajánlatot kérek a pemama_3@hotmail.com címre. Frissítő, relaxáló masszázs! Kaufman Balázs, Balatonkeresztúr. Telefon: 06 20/ B.keresztúron közművesített, gyümölcsfával telepített építési telek eladó. T: 06 30/ Októberben és novemberben induló tanfolyamok Logisztikai ügyintéző (Marcali, Kaposvár), alapfokú német nyelvtanfolyam (Kaposvár, Siófok), hatósági jogosítvány, gépi forgácsoló, szerszámkészítő, épület- és szerkezetlakatos, vendéglátó eladó, vállalkozási és bérügyintéző, eladó, cukrász, ügyviteli titkár, targoncavezető, pék, kőműves, elektronikus vagyonvédelmi rendszerelő (Kaposvár), élelmiszer- és vegyi áru-eladó (Siófok), fakitermelő (Csurgó, Barcs), szárazépítő (Nagyatád). További információ: Marcali Járási Munkaügyi Kirendeltség, Marcali, Posta köz 1. Telefon: 06 85/ Német-olasz egyéni és csoportos nyelvoktatás, külföldi munkára szaknyelvi felkészítés, nyelvvizsgára felkészítés egyetemet végzett tanártól. Telefon: 06 20/ Telkek gondozása! Veszélyes fák kivágása, sövényvágás, fűnyírás, kaszálás. Telkek, kertek rendbetétele. Gulyás Róbert, 06 70/ Hatékony zsírégetés, edzés, rehabilitáció! Próbálja ki és használja rendszeresen a Flabelos professzionális teljes test vibrációs (TTV) tréningpad és mozgásterápiás alakformáló készüléket, amely 10 perc alatt körülbelül percnyi klasszikus edzőtermi munkát helyettesít. A Flabelos egy orvostechnikai eszköz, minősítését a Hamburgi Medicert Intézettől kapta. Fogyni vágyóknak különösen ajánlott olyan hormonális folyamatokat indít el, melyek erőteljesen beindítják a zsírégetést. Használatával megállítható az inkontinencia, visszafordítható a csontritkulás folyamata. Ajánlott agyvérzés (sztroke) utáni rehabilitációra, ízületi károsodás rehabilitációjára. Egyes betegségek esetén ellenjavallt. Egy program 10 percig tart, ára: 600 Ft. Cím: Balatonmáriafürdő, Bárdos Lajos u. Bejelentkezés, információ telefonon: 06/ Hirdetmény! Kóbor rókák kilövése! A Marcali Rendőrkapitányság 14040/4531-1/2013. szám alatt Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő közigazgatási területére engedélyezte a kóbor rókák kilövését október 10-től március 30-ig, naponta 0-24 óráig. A kilövést végzők neve: Vajda Gyula István és Herk Károly hivatásos vadász, Bíró Géza és Galácz György sportvadász. Amennyiben rókát észlelnek a településeken, bejelentésüket a 85/ telefonszámra, vagy 85/ faxszámra, vagy a fojegyzo@ balatonkeresztur.hu vagy telepulesuzemeltetes@ balatonmariafurdo.hu címre tehetik meg, illetve továbbra is igényelhetnek rókacsapdát. Mestyán Valéria címzetes főjegyző 2013 október keresztúri hírmondó 11

12 Egyesületi horgászverseny az Övcsatornán képgaléria Szent Mihály-napi szüreti felvonulás és mulatság Őszidősök névnapi összejövetele Bozsik torna a sportpályán Gyöngyvirág népdalkör Kadarkúton Balaton Old Boys a Köz-partin

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1956: Községi ünnepség a Mindszenty téren Időseink köszöntése

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Munkához látott az új képviselő-testület Könyvtári Napok '56

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december Áldott, szép karácsonyt kívánunk Olvasóinknak! keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Szociális tűzifa

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja IX. évfolyam 1. szám, 2011. Fergeteg hava Január KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2011. JANUÁR TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Önkormányzati számvetés Új nevet kap két utca Lezárul a TDM pályázat

Részletesebben

keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 11. szám 2013 Enyészet hava, november

keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 11. szám 2013 Enyészet hava, november keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 11. szám 2013 Enyészet hava, november Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Így fedezzük fel a világot! Diószedés után a hegyen Szépkorúak

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Korszerű középületeink Az idősek köszöntése Mihály-napi koccintás

Részletesebben

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2011. április 19-i nyilvános üléséről 2 Jegyzőkönyv Készült a Balatonkeresztúri Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december Ady Endre: Karácsony Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének,

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Így ünnepeltünk március idusán. Csak a szövetségeseink mondták el rólunk az igazat Hamis forrásokra épült a magyar őstörténet

Így ünnepeltünk március idusán. Csak a szövetségeseink mondták el rólunk az igazat Hamis forrásokra épült a magyar őstörténet A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja V. évfolyam 4. szám, 2007. április Így ünnepeltünk március idusán Magyarnak lenni minden időben! diákjai az ünneplő közönségnek Fotó:

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VIII. évfolyam 10. szám, 2010. Magvető hava Október KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2010. OKTÓBER TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

vállalkozó (52. 26. pont) e)17

vállalkozó (52. 26. pont) e)17 e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Vitorlás iskola helyi gyerekeknek a helyes mozgásért Majálisoztunk:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. osztályvezető, a Jegyző megbízottja képviselő igazoltan van távol.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. osztályvezető, a Jegyző megbízottja képviselő igazoltan van távol. Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-61/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 25-én 17:00-kor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Burgyánné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szentiványi Jánosné óvodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Szentiványi Jánosné óvodavezető JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. október 19-én a Latinovits Zoltán Művelődési Ház tanácskozó termében 16 órakor kezdődő nyilvános üléséről. Jelen vannak: Takács József polgármester Boór Miklós alpolgármester

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI. 7. számú JEGYZŐKÖNYV

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI. 7. számú JEGYZŐKÖNYV BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI 7. számú JEGYZŐKÖNYV 58/2006. (VII.4.) kt. határozat: napirend elfogadása 59/2006. (VII.4.) kt. határozat: A két ülés közötti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 14. (kedd) 15:00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Verőce Község i Hivatal Tanácsterme (2621 Verőce, Árpád út 40.) Jelen vannak a Képviselő-testületből:

Részletesebben

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Új aszfaltszőnyeg és hegyi túraútvonal Választottunk: mindent

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 29-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 29-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 29-én megtartott üléséről 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október

Részletesebben

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2011. május 31. VII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...19. oldal

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2011. május 31. VII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...19. oldal DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2011. május 31. VII. évfolyam 7. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...19. oldal 25/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet a közterületek, ingatlanok rendjéről és a település

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. június 26. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 88-95 d, rendelete: 8-9 T á r g y s o r o z a t a 1.)

Részletesebben

Ráckeve, 2013. október 18.

Ráckeve, 2013. október 18. XXV. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Ráckevére látogatott Áder János köztársasági elnök Ráckeve,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI 2012. november 23. - 2012/24. szám (47. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P:

Részletesebben

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014. Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu

Részletesebben

keresztúri hírmondó TRIANON 1920. JÚNIUS 4. PEDAGÓGUSNAPI Magyar népdal- és néptánctalálkozó június 25-én Régészeti terepbejárás Keresztúron

keresztúri hírmondó TRIANON 1920. JÚNIUS 4. PEDAGÓGUSNAPI Magyar népdal- és néptánctalálkozó június 25-én Régészeti terepbejárás Keresztúron keresztúri hírmondó IX. évfolyam, 6. szám 2011. napisten hava, június PEDAGÓGUSNAPI TRIANON 1920. JÚNIUS 4. Csíksomlyói Babba Mária Csontváry Kosztka Tivadar: Marokkói tanító (1908) Pécs, Csontváry Múzeum

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Jobb időkre várva: nyári emlék a jeges télben (Helyi-Érték rovatunkban

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január %DODWRQNHUHV]W~U gqnrupiq\]dwiqdn KDYRQWD PHJMHOHQĘ LQIRUPiFLyV ODSMD Közmeghallgatás január 30-án az iskolában Adjon IIsten Adjon

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 12. szám 2012. Álom hava, december

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 12. szám 2012. Álom hava, december keresztúri hírmondó X. évfolyam, 12. szám 2012. Álom hava, december Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Balatonkeresztúr Önkormányazának Képviselő-testülete és a magam

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 03. szám 2012. Kikelet hava, március

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 03. szám 2012. Kikelet hava, március keresztúri hírmondó X. évfolyam, 03. szám 2012. Kikelet hava, március Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1848. március 15. "A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú jegyzőkönyve 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 153/2012./X.24./ kt.határozat: 154/2012./X.24./ kt. határozat: 155/2012./X.24./ kt. határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25- én 16 órára összehívott soros testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2011. április 28.-án megtartott üléséről Jelen vannak: Zsombok Lajos elnök Kara Lajos Buzsák polgármestere

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nemzeti ünnep: községi megemlékezés március 15-én a Bél Mátyás

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántód Anita jegyző, Fehérné Salamon Edina jkv. vezető

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántód Anita jegyző, Fehérné Salamon Edina jkv. vezető Ikt. szám: 1/1258-1/2014. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 17-én 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről. Jelen vannak:, Balogh Balázs alpolgármester,

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 207 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. május 29. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Bodnár

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2012. március 1. XIV. ÉVFOLYAM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselő-testületi határozatok és rendeletek TARTALOM Önkormányzati hírek 1-3. o. Meghívó március 15.

Részletesebben

keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 06. szám 2013 Napisten hava, június

keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 06. szám 2013 Napisten hava, június keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 06. szám 2013 Napisten hava, június Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Elkészült községi beruházások Jelentkezés a Keresztúrok Találkozójára

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 11-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 185/2014.(XI.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi naprendjére: Javaslat

Részletesebben

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád PROGRAMFÜZET NAGYATÁDI XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó 2014. szeptember 26-28. Nagyatád A Magyar Szív Egyesület és a Nagyatádi Szív Egyesület közös szervezésben a XXV.

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május

keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nyitott Balaton kézműves foglalkozás a játszóházban [125 éves

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna

Jegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással egybekötött Képviselő-testületi üléséről, a pécselyi Kultúrházban.

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata Orsós János Decs, Dr. Pilissy E. u. 47. szám alatti lakos 2961-2/2012 ügyiratszámú fellebbezésének elutasításáról

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. augusztus 18.-án a magyarsarlósi Polgármesteri Hivatal épületében megtartott 17. 30 órakor kezdődő képviselő-testület nyilvános ülésén. Jelen vannak: Dukai Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 6 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 6 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. 1 Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 26- án 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. OKTÓBER 01. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. OKTÓBER 01. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 22/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet 3. a helyi adókról. 23/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

szeretettel meghívja Önt

szeretettel meghívja Önt III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. szeptember 25. napján 08:00 órakor megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Helye: Faluház Salföld,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án 16 órára összehívott soros testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 05. szám 2012. Ígéret hava, május

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 05. szám 2012. Ígéret hava, május keresztúri hírmondó X. évfolyam, 05. szám 2012. Ígéret hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Fehér galamb szállt a házra, Édesanyám, isten áldja! (Népköltés)

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Szám: 20129/2012. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Ülés helye: Arany János Közösségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N YV

J E G Y Z Ő K Ö N YV J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel

Részletesebben

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása.

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 17-én, csütörtökön 18.45 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről Ikt. sz.: 13-16/2015 Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Je gyz őkönyv Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk!

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk! Bikali Újság www.bikal.hu 2012. december Dömötör Tibor: Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. 11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-5/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-8/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. augusztus 19-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén Hozott határozatok: 28-40/2016.(03.10.) Hozott rendeletek: 6-7/2016. (III.16.) 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben