A számítógép alapfelépítése

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A számítógép alapfelépítése"

Átírás

1 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 1/8 számítógép alapfelépítése Nevezzük számítógépnek a következő kétféle elrendezést: : Harvard struktúra : Neumann struktúra kétféle elrendezés alapvetően egyformán működik: a PU (entral Processing Unit = központi egység) - általában sorban egymás után - előveszi az utasításokat a program memóriából és végrehajtja azokat az utasítás végrehajtása alapvetően háromféle lehet: o az adatmemóriában lévő adatokat manipulálja o az utasítások végrehajtásának sorrendjét módosítja o adatot hoz be a környezetből, vagy adatot visz ki. kétfajta elrendezés néhány tulajdonsága különbözik: Legfontosabb a Neumann János által megfogalmazott struktúrának az a tulajdonsága, hogy a program és az adatok ugyanabban a memóriában vannak, így a gép képes arra, hogy saját programját generálja, majd futtassa az első fázisban a program adat, melyet az akkor futó program, az úgynevezett fordító hoz létre, általában egy forrás szövegből, amit a programozó írt meg. Harvard struktúrában a program- és adatmemória szervezése különböző lehet a Harvard struktúrából adódik egy gyorsítási lehetőség: mialatt egy utasítás végrehajtása folyik, elő lehet venni a következő utasítást. Ezt pipe-line szervezésnek nevezik. Megjegyezzük, hogy Neumann struktúrájú számítógépekben is sokféle működés gyorsító technikát alkalmaznak például pipe line-t is. számítástechnikában mindkét féle elrendezésre számos példát találunk: Neumann struktúrájúak az úgynevezett univerzális számítógépek, például a P amelyet közismerten alkalmaznak saját programjának fejlesztésére is. mikrokontrollerek egy része például a PI-ek Harvard struktúrájúak. ( mikrokontrollerek alkalmazásával a következő előadásban foglalkozunk.) Mi a számítógép, mint eszköz? számítógép digitális áramkör, melyben sok-sok kapuáramkör és tárolóelem működik. Manapság a számítógép, vagy legalábbis annak PU-ja nagy integráltságú integrált áramkör (LSI). kapuk száma Ezek az áramkörök jellegzetes struktúrákba vannak szervezve. Regiszter Tárolóelem sor, melyben adott számú (8, 16, 32...) egybites tároló van összefogva egy feladatra tipikusan egy szám vagy kód tárolására:

2 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 2/8 it Ezt általában egy dobozzal jelöljük, amelybe beírjuk a regiszter nevét. Például: kkumulátor Multiplexer Több adat közül egyet kiválaszt, és azt adja a kimenetre. z adatok általában több bitesek. z alábbi példában,,, 8 bitesek. z ábra a jelölést és a kapukból történő megvalósítást mutatja. Select dat dat7 6 6 dat dat Select Select Select Select Memória Nagyobb mennyiségű adat tárolására szolgáló egység. Szervezése: W (szélesség) x N (kapacitás) bit. Például 16 x 8 bites memória: memória sorait a ÍM azonosítja. memóriának egyszerre egy címét lehet írni, olvasni. számítógépekben alkalmazott memóriák általában sokkal nagyobbak: x (8..64 bit) ím Tartalom h h h h h FFh h E1h h h h h h FEh h E0h

3 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 3/8 számítógépek utasításrendszere Megpróbálunk kialakítani egy egyszerű hipotetikus PU struktúrát és utasításrendszert. Regiszter struktúra PU-ban regiszterek vannak: P (Program counter): ez tartalmazza a soron lévő utasítás címét. lapesetben tartalma minden utasítás elővétele után eggyel nő, így a PU az egymás utáni utasításokat veszi elő IR (Instruction register) ebbe kerül az elővett utasítás. (kkumulátor): ebben keletkezik az aritmetikai és logikai utasítások eredménye Flag-ek egybites regiszterek Zero: bebillen, ha egy művelet eredménye 0 arry: bebillen, ha két előjel nélküli számot összeadva az eredmény nagyobb, mint ami elfér: (Mem) (arry=1) 256 (1) (a 256 nem ábrázolható 8 biten) Sign (előjel): előjeles bináris számábrázoláskor a legnagyobb bit az előjel. Sign flag az eredmény legnagyobb bitjét mutatja (ld. 1. előadás): (Mem) (arry=1) (a negatív számok magyarázata: [-x = NOT X + 1] -6 = NOT = NOT( ) + 1 = = = NOT = NOT( ) + 1 = = ) flagekkel általában a program futását vezéreljük (ld. később),, : segédregiszterek többek között indirekt memóriacímzésre és ciklusszámlálásra használjuk (Stack pointer): szerepét az utasítástípusoknál tisztázzuk Tételezzük fel, hogy minden regiszter egyforma hosszú, mondjuk 16 bit (az előző példák az egyszerűség kedvéért 8 bitesek voltak). Ezt nevezzük szónak (Word). számítógép blokkvázlata:

4 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 4/8 IR P(program counter) Mem IR(Instruction register) Mem Műveletvégző Vezérlő (akkumulátor) P IR Mem P IR ím Flagek(, S, Z) Memória dat írás dat olvasás Mem IR Legyen a memória is maximum 2^16 = szó hosszú, így a,, regiszterrrel megcímezhető. Utasítástípusok, megadásuk: Operandus nélküli: Mnemonik Például RET ;visszatérés szubrutinból Egy operandusos: Mnemonik OP1 Például IN ;az akkumulátor tartalmát eggyel növeli Két operandusos: Mnemonik OP1,OP2 Például MOVE,25 ;25-öt tölt az akkumulátorba (MOVE az utasítás mnemonikja, és 25 a két operandus. mozgatás iránya OP1 OP2. Magas szintű nyelven így jelölnénk: := 25 ) ímzési módok Közvetlen (immediate): az adat, amivel operálunk, az utasításban van. Például: MOVE,25 ;25-öt tölt az akkumulátorba Regiszter: az adatot, amivel operálunk, az utasításban megadott regiszterből veszi elő, vagy oda tárolja. regiszter,, vagy lehet, és ezt a továbbiakban Reg-gel jelöljük: Reg =. Például: MOVE,25 MOVE, ;25-öt tölt az akkumulátorba és a regiszterbe irekt: az adatot, amivel operálunk, az utasításban megadott című memóriából veszi elő, vagy oda tárolja. Például:

5 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 5/8 MOVE MOVE MOVE,25 ;25-öt tölt az akkumulátorba (32), ;z akkumulátor tartalmát a 32. memóriacímre tölti,12 ;12-t tölt az akkumulátorba,(32) ; 32. memóriacím tartalmát 25-öt hozzáad az akkumulátorhoz, így annak tartalma most 37 Indirekt: az adatot egy regiszter által meghatározott című memóriacímről veszi elő, vagy oda tárolja. Például: MOVE,32 MOVE,25 MOVE (), fenti utasítás sorozat 25-öt tesz a 32. címre Indexelt indirekt: a számot egy regiszter által meghatározott című memóriacímhez képest az utasításban megadott eltolással veszi elő. például: MOVE,32 MOVE,25 MOVE (+7), fenti utasítás sorozat a 39. címre tesz 25-öt. kisebb mikrokontrollerekben ilyen utasítás már nem is szokott lenni. dat struktúrák (rekordok) kezelésekor van jelentősége. Stack (Verem): a számítógépben adatok átmeneti tárolására szolgál. Ez a memória egy része, amin speciális címzési módot használnak. PUSH: az (Stack pointer) által meghatározott memóriacímre teszi egy regiszter tartalmát, és -t eggyel csökkenti, így az egymás utáni PUSH műveletek egymás fölé teszik az adatokat a memóriában. PUSH művelet általában regisztereknek a memóriában történő mentésére szolgál. Hipotetikus gépünkben kétféle PUSH utasítás lesz: PUSH Reg (PUSH, PUSH, PUSH, PUSH ) PUSH FLGS ;ez a flag-eket egy szóként menti a memóriába POP: ez a PUSH művelet fordítottja: -t eggyel csökkenti, majd az által meghatározott memóriacímről tölt egy regisztert. 3 POP utasításunk lesz: POP Reg POP FLGS ;ez a memória tartalmat szétosztja a flag-ek között Ha több regisztert mentünk PUSH-sal, akkor a POP-okat fordított sorrendben kell végrehajtani. Üres Stack PUSH PUSH Stack-ben és POP POP Üres stack datkezelő utasítások dat mozgatás következő adatmozgató utasításaink legyenek: MOVE Reg,immediate MOVE Reg,(mem.cím) MOVE,(Reg) MOVE,(Reg + constant) MOVE (mem.cím),reg MOVE (Reg), MOVE (Reg + constant),

6 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 6/8 ( regiszterek töltése és memóriába írása különböző címzési módokkal, z immediate töltésnek nyilvánvalóan nincs fordítottja. Indexelten és indirekten csak az akkumulátort lehet tölteni, vagy memóriába írni) MOVE, MOVE, (így a Stack Pointert az akkumulátorban kiszámított értékkel tudjuk egyszerűen tölteni, és oda tudjuk átmásolni) PUSH és POP utasítások is adatot mozgatnak! PUSH Reg POP Reg PUSH FLGS POP FLGS ritmetikai és logikai műveletek Ezek egy- vagy két operandusúak lehetnek. z egy operandusú műveletek magában az akkumulátorban történnek: NOT ; bitjeit bitenként negáljuk NEG ;(NOT ) + 1 ;a kettes komplemens szám -1-szeresét képzi két operandusú műveletek az akkumulátor és egy cím között mennek végbe, az eredmény az akkumulátorba kerül. címzési mód közvetlen, regiszter, direkt, indirekt vagy indexelt lehet. Ezt összefoglalva így jelöljük: OP2 = közvetlen Reg direkt indirekt indexelt. OP2 ; := + OP2 SU OP2 ; := OP2 OR OP2 ; bitjei := bitjei OR OP2 bitjei; bitenkénti VGY N OP2 XOR OP2 ; bitjei := bitjei N OP2 bitjei; bitenkénti ÉS ; bitjei := bitjei XOR OP2 bitjei; bitenkénti KIZÁRÓ VGY (0 XOR 0 = 0, 0 XOR 1 = 1, 1 XOR 0 = 1, 1 XOR 1 = 0) Inkrementálás, dekrementálás Ezek is aritmetikai műveletek, de az összes regiszteren végrehajthatók: IN Reg ;eggyel növeli a regiszter tartalmát E Reg ;eggyel csökkenti a regiszter tartalmát. kkumulátor léptetés z akkumulátor bitjeit jobbra vagy balra lépteti. Többféle szokott belőle lenni: SL (Shift Left = léptetés balra: szorzás 2-vel) SR (Shift Right = léptetés jobbra: osztás 2-vel) SR (rithmetic Shift Right = aritmetikai léptetés jobbra: előjeles szám osztása 2-vel) RL (Rotate Left = Rotálás balra: a kicsurgó bitet visszaforgatjuk) RR (Rotate Right = Rotálás jobbra: a kicsurgó bitet visszaforgatjuk) RL (Rotate Left through arry= Rotálás balra a arry-n keresztül: a arry-ből is kicsurgó bitet forgatjuk vissza) RR (Rotate Right through arry= Rotálás jobbra a arry-n keresztül: a arry-ből is kicsurgó bitet forgatjuk vissza)

7 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 7/8 Látszik, hogy az akkumulátorból kicsorgó bit mindig a arrybe kerül, így a léptetés után meg lehet nézni, hogy mi csorgott ki. Nem részletezzük, hogy melyik léptetési mód mire használható. Vezérlésátadó utasítások vezérlésátadó utasítás hatására a program nem a soron lévő utasításon folytatódik. JUMP cím Feltétlen ugrás: a program a megadott címre ugrik JUMP feltétel, cím program a címre ugrik, ha a feltétel teljesül (Pl. JUMP arry,15) feltétel arry, Sign, Zero, Noarry, NoSign, NoZero lehet, azaz a flagek igaz, vagy hamis értékénél történhet ugrás LL cím Eljárás hívás z utasítás számláló tartalma a Stack tetejére kerül, majd a program a megadott címre ugrik. tulajdonképpen: PUSH P P cím RET Visszatérés az eljárásból. Visszaállítja a stack tetején mentett címet. Tulajdonképpen: POP P Szubrutin hívás: a LL és RET utasítás együttműködése e/kiviteli utasítások perifériának ugyanúgy címe van, mint a memória celláknak. Legyen két egyszerű I/O utasításunk: IN,(cím) OUT (cím),

8 Informatika alapjai-6 számítógép felépítése 8/8 Példaprogram 1. Egy memóriablokk átmásolása egy másik memória blokkba: cim1=100 cim2=200 darab=50 start: MOVE,cim1 MOVE,cim2 MOVE,darab ciklus: MOVE,() MOVE (), IN IN E JUMP NoZero, ciklus ;kész vagyunk! programban megjelenik néhány, az assembly programozásban szokásos elem. legfontosabb, hogy számokat szimbólumokkal helyettesítünk. im1, cim2, darab konstans adatok; start és ciklus pedig címek, melyeket szimbólikusan jelöltünk. pontosvesszővel kezdődő sor megjegyzés, melyet a programozó a program érthetőbbé tételéért írt oda. fenti ssembly programot az ssembler fordítja le a számítógép által végrehajtható kódra. Példaprogram 2 Maximális érték kikeresése egy memóriatartományban: cim1=100 darab=50 start: MOVE,cim1 MOVE, ;a maximum kezdőértéke a lehető ;legkisebb szám MOVE,darab ciklus: MOVE,() ;Elővesszük a soron lévő értéket SU, ;ha az eddigi maximum nagyobb, ;az eredmény negatív, nem kell ;cserélni JUMP Sign,címke MOVE,() ;Újra elővesszük a soron lévő ;értéket MOVE, ;Ez lesz az új maximum címke: IN E JUMP NZero, ciklus ;kész vagyunk!

Mikroprocesszor CPU. C Central Központi. P Processing Számító. U Unit Egység

Mikroprocesszor CPU. C Central Központi. P Processing Számító. U Unit Egység Mikroprocesszor CPU C Central Központi P Processing Számító U Unit Egység A mikroprocesszor általános belső felépítése 1-1 BUSZ Utasítás dekóder 1-1 BUSZ Az utasítás regiszterben levő utasítás értelmezését

Részletesebben

1. Az utasítás beolvasása a processzorba

1. Az utasítás beolvasása a processzorba A MIKROPROCESSZOR A mikroprocesszor olyan nagy bonyolultságú félvezető eszköz, amely a digitális számítógép központi egységének a feladatait végzi el. Dekódolja az uatasításokat, vezérli a műveletek elvégzéséhez

Részletesebben

Egyszerű RISC CPU tervezése

Egyszerű RISC CPU tervezése IC és MEMS tervezés laboratórium BMEVIEEM314 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyszerű RISC CPU tervezése Nagy Gergely Elektronikus Eszközök Tanszéke (BME) 2013. február 14. Nagy Gergely

Részletesebben

Számítógépek felépítése, alapfogalmak

Számítógépek felépítése, alapfogalmak 2. előadás Számítógépek felépítése, alapfogalmak Lovas Szilárd SZE MTK MSZT lovas.szilard@sze.hu B607 szoba Nem reprezentatív felmérés kinek van ilyen számítógépe? Nem reprezentatív felmérés kinek van

Részletesebben

[cimke:] [feltétel] utasítás paraméterek [; megjegyzés]

[cimke:] [feltétel] utasítás paraméterek [; megjegyzés] Szoftver fejlesztés Egy adott mikroprocesszoros rendszer számára a szükséges szoftver kifejlesztése több lépésből áll: 1. Forrás nyelven megírt program(ok) lefordítása gépi kódra, amihez megfelelő fejlesztő

Részletesebben

Balaton Marcell Balázs. Assembly jegyzet. Az Assembly egy alacsony szintű nyelv, mely a gépi kódú programozás egyszerűsítésére született.

Balaton Marcell Balázs. Assembly jegyzet. Az Assembly egy alacsony szintű nyelv, mely a gépi kódú programozás egyszerűsítésére született. Balaton Marcell Balázs Assembly jegyzet Az Assembly egy alacsony szintű nyelv, mely a gépi kódú programozás egyszerűsítésére született. 1. Regiszterek Regiszterek fajtái a. Szegmensregiszterek cs (code):

Részletesebben

A MiniRISC processzor

A MiniRISC processzor BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK A MiniRISC processzor Fehér Béla, Raikovich Tamás, Fejér Attila BME MIT

Részletesebben

Az integrált áramkörök kimenetének kialakítása

Az integrált áramkörök kimenetének kialakítása 1 Az integrált áramörö imeneténe ialaítása totem-pole three-state open-olletor Az áramörö általános leegyszerűsített imeneti foozata: + tápfeszültség R1 V1 K1 imenet V2 K2 U i, I i R2 ahol R1>>R2, és K1,

Részletesebben

1. ábra: Perifériára való írás idődiagramja

1. ábra: Perifériára való írás idődiagramja BELÉPTETŐ RENDSZER TERVEZÉSE A tárgy első részében tanult ismeretek részbeni összefoglalására tervezzük meg egy egyszerű mikroprocesszoros rendszer hardverét, és írjuk meg működtető szoftverét! A feladat

Részletesebben

A mikroszámítógép felépítése.

A mikroszámítógép felépítése. 1. Processzoros rendszerek fő elemei mikroszámítógépek alapja a mikroprocesszor. Elemei a mikroprocesszor, memória, és input/output eszközök. komponenseket valamilyen buszrendszer köti össze, amelyen az

Részletesebben

Járműfedélzeti rendszerek I. 3. előadás Dr. Bécsi Tamás

Járműfedélzeti rendszerek I. 3. előadás Dr. Bécsi Tamás Járműfedélzeti rendszerek I. 3. előadás Dr. Bécsi Tamás ATmega128 CPU Single-level pipelining Egyciklusú ALU működés Reg. reg., reg. konst. közötti műveletek 32 x 8 bit általános célú regiszter Egyciklusú

Részletesebben

Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Tervezés adatstruktúra-vezérlés szétválasztással, vezérlőegység generációk

Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Tervezés adatstruktúra-vezérlés szétválasztással, vezérlőegység generációk Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Tervezés adatstruktúra-vezérlés szétválasztással, vezérlőegység generációk Elméleti anyag: Processzoros vezérlés általános tulajdonságai o z induló készletben

Részletesebben

A Számítógépek felépítése, mőködési módjai

A Számítógépek felépítése, mőködési módjai Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék Kovács Endre tud. Mts. A Számítógépek felépítése, mőködési módjai Mikroprocesszoros Rendszerek Felépítése Buszrendszer CPU OPERATÍV TÁR µ processzor

Részletesebben

Számítógép Architektúrák

Számítógép Architektúrák Számítógép Architektúrák Utasításkészlet architektúrák 2015. április 11. Budapest Horváth Gábor docens BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tsz. ghorvath@hit.bme.hu Számítógép Architektúrák Horváth

Részletesebben

Számítógépek felépítése, alapfogalmak

Számítógépek felépítése, alapfogalmak 2. előadás Számítógépek felépítése, alapfogalmak Lovas Szilárd, Krankovits Melinda SZE MTK MSZT kmelinda@sze.hu B607 szoba Nem reprezentatív felmérés kinek van ilyen számítógépe? 2 Nem reprezentatív felmérés

Részletesebben

DSP architektúrák dspic30f család

DSP architektúrák dspic30f család DSP architektúrák dspic30f család A Microchip 2004 nyarán piacra dobta a dspic30f családot, egy 16 bites fixpontos DSC. Mivel a mikróvezérlők tantárgy keretén belül a PIC családdal már megismerkedtetek,

Részletesebben

Bevezetés az informatikába

Bevezetés az informatikába Bevezetés az informatikába 4. előadás Dr. Istenes Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék Matematikus BSc - I. félév / 2008 / Budapest Dr.

Részletesebben

találhatók. A memória-szervezési modell mondja meg azt, hogy miként

találhatók. A memória-szervezési modell mondja meg azt, hogy miként Memória címzési módok Egy program futása során (legyen szó a program vezérléséről vagy adatkezelésről) a program utasításai illetve egy utasítás argumentumai a memóriában találhatók. A memória-szervezési

Részletesebben

Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Mikroprocesszoros tervezés, egyszerű feladatok HW és SW megvalósítása gépi szintű programozással

Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Mikroprocesszoros tervezés, egyszerű feladatok HW és SW megvalósítása gépi szintű programozással Digitális technika II. (vimia111) 5. gyakorlat: Mikroprocesszoros tervezés, egyszerű feladatok HW és SW megvalósítása gépi szintű programozással Megoldás Elméleti anyag: Processzor belső felépítése, adat

Részletesebben

Bevezetés a számítástechnikába

Bevezetés a számítástechnikába Bevezetés a számítástechnikába, Címzési módok, Assembly Fodor Attila Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék foa@almos.vein.hu 2010. november 2/9. ú utasítás

Részletesebben

Vezérlés és irányítástechnológia (Mikroprocesszoros irányítás)

Vezérlés és irányítástechnológia (Mikroprocesszoros irányítás) Vezérlés és irányítástechnológia (Mikroprocesszoros irányítás) 2.1. Lámpa bekapcsolása 2.2. Lámpa villogtatása 2.3. Futófény programozása 2.4. Fény futtatása balra, jobbra 2.5. Fénysáv megjelenítése 2.6.

Részletesebben

Számítógép Architektúrák (MIKNB113A)

Számítógép Architektúrák (MIKNB113A) PANNON EGYETEM, Veszprém Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék Számítógép Architektúrák (MIKNB113A) 4. előadás: Utasítás végrehajtás folyamata: címzési módok, RISC-CISC processzorok Előadó:

Részletesebben

Bevezetés az assembly nyelvbe

Bevezetés az assembly nyelvbe Jelfeldolgozás a közlekedésben 2015/2016 II. félév Bevezetés az assembly nyelvbe Memóriacímzési módok Általános forma: instruction destination, source Addressing Modes Címzési mód Instruction /Utasítás

Részletesebben

Aritmetikai utasítások I.

Aritmetikai utasítások I. Aritmetikai utasítások I. Az értékadó és aritmetikai utasítások során a címzési módok különböző típusaira látunk példákat. A 8086/8088-as mikroprocesszor memóriája és regiszterei a little endian tárolást

Részletesebben

Máté: Számítógép architektúrák

Máté: Számítógép architektúrák Sín műveletek z eddigiek közönséges műveletek voltak. lokkos átvitel (3.4. ábra): kezdő címen kívül az adatre kell tenni a mozgatandó adatok számát. Esetleges várakozó ciklusok után ciklusonként egy adat

Részletesebben

Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei. kisszámítógépes rendszerekben. Kutató Intézet

Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei. kisszámítógépes rendszerekben. Kutató Intézet Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei Kutató Intézet kisszámítógépes rendszerekben Tudományos számításokban gyakran nagy mennyiségű aritmetikai művelet elvégzésére van

Részletesebben

Mikrokontrollerek. Tihanyi Attila 2007. május 8

Mikrokontrollerek. Tihanyi Attila 2007. május 8 Mikrokontrollerek Tihanyi Attila 2007. május 8 !!! ZH!!! Pótlási lehetőség külön egyeztetve Feladatok: 2007. május 15. Megoldási idő 45 perc! Feladatok: Első ZH is itt pótolható Munkapont számítás Munkapont

Részletesebben

2. Digitális hálózatok...60

2. Digitális hálózatok...60 2 60 21 Kombinációs hálózatok61 Kombinációs feladatok logikai leírása62 Kombinációs hálózatok logikai tervezése62 22 Összetett műveletek használata66 z univerzális műveletek alkalmazása66 kizáró-vagy kapuk

Részletesebben

Széchenyi István Szakképző Iskola

Széchenyi István Szakképző Iskola A SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS EMELT SZINTŰ ISKOLAI PROGRAMJA 11-12. évolyam Érvényes a 2003-2004-es tanévtől felmenő rendszerben Átdolgozva, utolsó módosítás: 2004. április 26. Az

Részletesebben

4-1. ábra. A tipikus jelformáló áramkörök (4-17. ábra):

4-1. ábra. A tipikus jelformáló áramkörök (4-17. ábra): 3.1. A digitális kimeneti perifériák A digitális kimeneti perifériákon keresztül a számítógép a folyamat digitális jelekkel működtethető beavatkozó szervei számára kétállapotú jeleket küld ki. A beavatkozó

Részletesebben

7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák

7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák 7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák A TMS320C50 processzor Ez a DSP processzor az 1.3. fejezetben lett bemutatva. A TMS320C50 ##LINK: http://www.ti.com/product/tms320c50## egy

Részletesebben

11. Analóg/digitális (ADC) és Digital/analóg (DAC) átalakítók

11. Analóg/digitális (ADC) és Digital/analóg (DAC) átalakítók 1 11. Analóg/digitális (ADC) és Digital/analóg (DAC) átalakítók A digitális jelekkel dolgozó mikroprocesszoros adatgyűjtő és vezérlő rendszerek csatlakoztatása az analóg jelekkel dolgozó mérő- és beavatkozó

Részletesebben

Máté: Számítógép architektúrák 2010.12.01.

Máté: Számítógép architektúrák 2010.12.01. Máté: Számítógép architektúrák... A feltételes ugró utasítások eldugaszolják a csővezetéket Feltételes végrehajtás (5.5 5. ábra): Feltételes végrehajtás Predikáció ió C pr. rész Általános assembly Feltételes

Részletesebben

Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása

Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása FAZEKAS DÉNES Távközlési Kutató Intézet ÖSSZEFOGLALÁS Az INTEL D 2920-at kifejezetten analóg feladatok megoldására fejlesztették ki. Segítségével olyan

Részletesebben

Mérési utasítás Mikrokontroller programozás 2.sz. mérés

Mérési utasítás Mikrokontroller programozás 2.sz. mérés Mérési utasítás Mikrokontroller programozás 2.sz. mérés Szükséges ismeretanyag: - IBM PC kezelése, szövegszerkesztés, Double Commander - SB80C515 mikrokontroller felépítése, utasításai - HyperTerminál

Részletesebben

Dr. Oniga István DIGITÁLIS TECHNIKA 9

Dr. Oniga István DIGITÁLIS TECHNIKA 9 r. Oniga István IGITÁLIS TEHNIKA 9 Regiszterek A regiszterek több bites tárolók hálózata S-R, J-K,, vagy kapuzott tárolókból készülnek Fontosabb alkalmazások: adatok tárolása és adatmozgatás Funkcióik:

Részletesebben

Máté: Számítógép architektúrák

Máté: Számítógép architektúrák Elágazás jövendölés ok gép megjövendöli, hogy egy ugrást végre kell hajtani vagy sem. Egy triviális jóslás: a visszafelé irányulót végre kell hajtani (ilyen van a ciklusok végén), az előre irányulót nem

Részletesebben

A mikroprocesszor egy RISC felépítésű (LOAD/STORE), Neumann architektúrájú 32 bites soft processzor, amelyet FPGA val valósítunk meg.

A mikroprocesszor egy RISC felépítésű (LOAD/STORE), Neumann architektúrájú 32 bites soft processzor, amelyet FPGA val valósítunk meg. Mikroprocesszor A mikroprocesszor egy RISC felépítésű (LOAD/STORE), Neumann architektúrájú 32 bites soft processzor, amelyet FPGA val valósítunk meg. A mikroprocesszor részei A mikroprocesszor a szokásos

Részletesebben

Mikrokonverterrel vezérelt digitális jelgenerátor fejlesztése

Mikrokonverterrel vezérelt digitális jelgenerátor fejlesztése SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar Kísérleti Fizika Tanszék Informatikus Fizikus szak Mikrokonverterrel vezérelt digitális jelgenerátor fejlesztése Diplomamunka Készítette: Kopasz Péter Gábor

Részletesebben

Bevezetés az assembly nyelvbe

Bevezetés az assembly nyelvbe Mechatronika és mikroszámítógépek 2016/2017 I. félév Bevezetés az assembly nyelvbe Makro utasítások felépítése - emlékeztető Általános forma: operation code (Általános forma: instruction 3 című utasítás:

Részletesebben

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA 4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA A címben található jelölések a mikrovezérlők kimentén megjelenő tipikus perifériák, típus jelzései. Mindegyikkel röviden foglalkozni fogunk a folytatásban.

Részletesebben

DDS alapú szinusz jelgenerátor fejlesztése

DDS alapú szinusz jelgenerátor fejlesztése SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar KÍSÉRLETI FIZIKAI TANSZÉK Informatikus-fizikus DIPLOMAMUNKA DDS alapú szinusz jelgenerátor fejlesztése Készítette: Mellár János Zsolt Témavezető: Dr. Gingl

Részletesebben

Mikrovezérlık története (nagyon) röviden

Mikrovezérlık története (nagyon) röviden Cím: Mikrovezérlık története (nagyon) röviden Készítette: Motika László Károly SZTE TTK Mérnök Informatikus I. félév 2006. november Mikrovezérlık története (nagyon) röviden A beágyazott számítógépeket

Részletesebben

1. Kombinációs hálózatok mérési gyakorlatai

1. Kombinációs hálózatok mérési gyakorlatai 1. Kombinációs hálózatok mérési gyakorlatai 1.1 Logikai alapkapuk vizsgálata A XILINX ISE DESIGN SUITE 14.7 WebPack fejlesztőrendszer segítségével és töltse be a rendelkezésére álló SPARTAN 3E FPGA ba:

Részletesebben

1. eset: a háromból két motor 5 s-nál hosszabb ideig leáll. (Időkésleltetett jelzés). 2. eset: mindhárom motor leáll. (Azonnali jelzés).

1. eset: a háromból két motor 5 s-nál hosszabb ideig leáll. (Időkésleltetett jelzés). 2. eset: mindhárom motor leáll. (Azonnali jelzés). Digitális vezérlések Saját készítésű függvényblokk: Motorblokkok felügyelete A feladat: 2 db, A,B,C motorból álló motorblokk felügyelete. Minden motorhoz tartozik egy fordulatszámjelző, amely folyamatos

Részletesebben

Gábor Dénes Főiskola Győr. Mikroszámítógépek. Előadás vázlat. 2004/2005 tanév 4. szemeszter. Készítette: Markó Imre 2006

Gábor Dénes Főiskola Győr. Mikroszámítógépek. Előadás vázlat. 2004/2005 tanév 4. szemeszter. Készítette: Markó Imre 2006 Gábor Dénes Főiskola Győr Mikroszámítógépek Előadás vázlat 102 2004/2005 tanév 4. szemeszter A PROCESSZOR A processzorok jellemzése A processzor felépítése A processzorok üzemmódjai Regiszterkészlet Utasításfelépítés,

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek

Számítógépes alapismeretek Számítógépes alapismeretek 2. előadás Dr. Istenes Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék Programtervező Informatikus BSc 2008 / Budapest

Részletesebben

Operandus típusok Bevezetés: Az utasítás-feldolgozás menete

Operandus típusok Bevezetés: Az utasítás-feldolgozás menete Operandus típusok Bevezetés: Az utasítás-feldolgozás menete Egy gépi kódú utasítás általános formája: MK Címrész MK = műveleti kód Mit? Mivel? Az utasítás-feldolgozás általános folyamatábrája: Megszakítás?

Részletesebben

INFORMATIKA MATEMATIKAI ALAPJAI

INFORMATIKA MATEMATIKAI ALAPJAI INFORMATIKA MATEMATIKAI ALAPJAI Készítette: Kiss Szilvia ZKISZ informatikai szakcsoport Az információ 1. Az információ fogalma Az érzékszerveinken keresztül megszerzett új ismereteket információnak nevezzük.

Részletesebben

Assembly Utasítások, programok. Iványi Péter

Assembly Utasítások, programok. Iványi Péter Assembly Utasítások, programok Iványi Péter Assembly programozás Egyszerű logikán alapul Egy utasítás CSAK egy dolgot csinál Magas szintű nyelven: x = 5 * z + y; /* 3 darab művelet */ Assembly: Szorozzuk

Részletesebben

HARDVERKÖZELI PROGRAMOZÁS1

HARDVERKÖZELI PROGRAMOZÁS1 HARDVERKÖZELI PROGRAMOZÁS1 Dr. Varga Imre Debreceni Egyetem Informatikai Rendszerek és Hálózatok Tanszék 2015.05.11 Követelmények Gyakorlat (aláírás) Óralátogatás (maximum hiányzás: 3) C programozási beugró

Részletesebben

8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: tervezés, implementáció, modern megoldások

8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: tervezés, implementáció, modern megoldások 8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3rd Edition, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley

Részletesebben

Ipari Robotok Programozása

Ipari Robotok Programozása Ipari Robotok Programozása Vezérlő, StartUp, Szoftverszintek, programozási nyelvek Előadó: Nagy István n (A65) Gyakorlatvezető: : Tolnai András Ajánlott irodalom: B. Leatham-Jones: Elements of Industrial

Részletesebben

8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: tervezés, implementáció, modern megoldások

8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: tervezés, implementáció, modern megoldások 8. Fejezet Processzor (CPU) és memória: The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3rd Edition, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley

Részletesebben

GÁBOR DÉNES FŐISKOLA PREZENTÁCIÓ. Vezetőtanár: Ágoston György 2002/2003 6. szemeszter. 222 lap

GÁBOR DÉNES FŐISKOLA PREZENTÁCIÓ. Vezetőtanár: Ágoston György 2002/2003 6. szemeszter. 222 lap GÁBOR DÉNES FŐISKOLA PREZENTÁCIÓ Vezetőtanár: Ágoston György 2002/2003 6. szemeszter 222 lap 1. oldal A vezetőtanár: Ágoston György tel: (1) 436-6556 e-mail: agoston@gdf-ri.hu A GDF hivatalos honlapja:

Részletesebben

Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája. Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai

Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája. Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0010 A Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző

Részletesebben

A 6502 mikroprocesszor

A 6502 mikroprocesszor A 6502 mikroprocesszor Czirkos Zoltán BME EET 2013. február 13. A 6502 processzorról Z80-korabeli Chuck Peddle (rendszer) és Bill Mensch (layout) főtervezők MOS Technology de sok cég gyártotta azóta Apple

Részletesebben

Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu

Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu 1 Bevezetés - fogalmak Informatika sokrétű Információk Szerzése Feldolgozása Tárolása Továbbítása Információtechnika Informatika a technikai

Részletesebben

Assembly programozás levelező tagozat

Assembly programozás levelező tagozat Assembly programozás levelező tagozat Szegedi Tudományegyetem Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék 2011-2012-2 Tematika Assembly nyelvi szint. Az Intel 8086/88 regiszter készlete, társzervezése,

Részletesebben

7. Fejezet A processzor és a memória

7. Fejezet A processzor és a memória 7. Fejezet A processzor és a memória The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3rd Edition, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley

Részletesebben

5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI

5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI 5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI 1 Kombinációs hálózatok leírását végezhetjük mind adatfolyam-, mind viselkedési szinten. Az adatfolyam szintű leírásokhoz az assign kulcsszót használjuk, a

Részletesebben

Multimédia hardver szabványok

Multimédia hardver szabványok Multimédia hardver szabványok HEFOP 3.5.1 Korszerű felnőttképzési módszerek kifejlesztése és alkalmazása EMIR azonosító: HEFOP-3.5.1-K-2004-10-0001/2.0 Tananyagfejlesztő: Máté István Lektorálta: Brückler

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPARCHITEKTÚRÁK

SZÁMÍTÓGÉPARCHITEKTÚRÁK ESSZÉ LÁNG LÁSZLÓ Zilog mokroprocesszor családok Z800 2005. December 1. Előszó A Zilog cég betörése a piacra rendkívül eredményesnek mondható volt, sőt később sikerült a csúcsra fejleszteniük a technológiájukat.

Részletesebben

Assembly. Iványi Péter

Assembly. Iványi Péter Assembly Iványi Péter További Op. rsz. funkcionalitások PSP címének lekérdezése mov ah, 62h int 21h Eredmény: BX = PSP szegmens címe További Op. rsz. funkcionalitások Paraméterek kimásolása mov di, parameter

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 221 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 006 221 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000006221T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 221 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 0 7178 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Assembly Programozás Rodek Lajos Diós Gábor

Assembly Programozás Rodek Lajos Diós Gábor Assembly Programozás Rodek Lajos Diós Gábor Tartalomjegyzék Ábrák jegyzéke Táblázatok jegyzéke Előszó Ajánlott irodalom IV V VI VII 1. Az Assembly nyelv jelentősége 1 2. A PC-k hardverének felépítése 4

Részletesebben

10-es számrendszer, 2-es számrendszer, 8-as számrendszer, 16-os számr. Számjegyek, alapműveletek.

10-es számrendszer, 2-es számrendszer, 8-as számrendszer, 16-os számr. Számjegyek, alapműveletek. Számrendszerek: 10-es számrendszer, 2-es számrendszer, 8-as számrendszer, 16-os számr. Számjegyek, alapműveletek. ritmetikai műveletek egész számokkal 1. Összeadás, kivonás (egész számokkal) 2. Negatív

Részletesebben

Számítógépek felépítése

Számítógépek felépítése Számítógépek felépítése Emil Vatai 2014-2015 Emil Vatai Számítógépek felépítése 2014-2015 1 / 14 Outline 1 Alap fogalmak Bit, Byte, Word 2 Számítógép részei A processzor részei Processzor architektúrák

Részletesebben

IAS számítógép. 1 Neumann János nem magyar nyelvterületen használt neve John von Neumann.

IAS számítógép. 1 Neumann János nem magyar nyelvterületen használt neve John von Neumann. IAS számítógép Neumann János Magyarországon született, itt tanult és doktorált matematikából, eközben Berlinben kémia és fizika előadásokat látogatott, Svájcban vegyészmérnöki diplomát szerzett. Tanulmányai

Részletesebben

A SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE.

A SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE. A SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE. Alapfogalmak: CPU : Central Processing Unit a központi feldolgozó egység, ez értelmezi a parancsokat és hajtja végre a memóriában tárolt utasításokat. RAM : Random Access Memory

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek

Számítógépes alapismeretek Számítógépes alapismeretek Heti óraszáma: 2 (Bagoly Zsolt, Papp Gábor) + (Barnaföldi Gergely) A tantárgy célja: korszerű információtechnológiai alapismeretek elsajátítása megismerkedés az informatikai

Részletesebben

Mikrovezérlők mechatronikai alkalmazásai

Mikrovezérlők mechatronikai alkalmazásai Mikrovezérlők mechatronikai alkalmazásai Dr. Kránicz, Balázs Dr. Halas, János Szerzői jog 2014 Pannon Egyetem A tananyag a TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0042 azonosító számú Mechatronikai mérnök MSc tananyagfejlesztés

Részletesebben

FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata

FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata Kutatási beszámoló a Pro Progressio alapítvány számára Raikovich Tamás, 2012. 1 Bevezetés A programozható logikai áramkörökön (FPGA) alapuló hardver gyorsítók

Részletesebben

A regiszterek az assembly programozás változói. A processzor az egyes mőveleteket kizárólag regiszterek közremőködésével tudja végrehajtani.

A regiszterek az assembly programozás változói. A processzor az egyes mőveleteket kizárólag regiszterek közremőködésével tudja végrehajtani. 1. Regiszterek A regiszterek az assembly programozás változói. A processzor az egyes mőveleteket kizárólag regiszterek közremőködésével tudja végrehajtani. Általános célú regiszterek AX akkumulátor: aritmetikai

Részletesebben

Assembly Rekurzív függvények, EXE, C programok. Iványi Péter

Assembly Rekurzív függvények, EXE, C programok. Iványi Péter Assembly Rekurzív függvények, EXE, C programok Iványi Péter Algoritmusok előadás Rekurzív függvény FÜGGVÉNY nyomtat(n) print n HA n!= 0 nyomtat(n-1) ELÁGAZÁS VÉGE FÜGGVÉNY VÉGE Rekurzív függvény org 100h

Részletesebben

Digitális technika II., 2009/2010 tavasz 1. vizsga 2010.06.01. A csoport

Digitális technika II., 2009/2010 tavasz 1. vizsga 2010.06.01. A csoport Beugró kérdések: 1. USART jelalak (TdX) felrajzolása adott paritás és adott számú STOP bit mellett egy kétjegyű hexa szám átvitelére. 2. RST7.5, TRAP és INT megszakítási bemenetek összehasonlítása tilthatóság

Részletesebben

VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek)

VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek) SzA35. VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek) Működési elvük: Jellemzőik: -függőségek kezelése statikusan, compiler által -hátránya: a compiler erősen

Részletesebben

Assembly. Iványi Péter

Assembly. Iványi Péter Assembly Iványi Péter Miért? Ma már ritkán készül program csak assembly-ben Általában bizonyos kritikus rutinoknál használják Miért nem használjuk? Magas szintű nyelven könnyebb programozni Nehéz más gépre

Részletesebben

A mikroprocesszor felépítése és működése

A mikroprocesszor felépítése és működése A mikroprocesszor felépítése és működése + az egyes részegységek feladata! Információtartalom vázlata A mikroprocesszor feladatai A mikroprocesszor részegységei A mikroprocesszor működése A mikroprocesszor

Részletesebben

Előszó avagy Murphy és az optimizmus. Tartalomjegyzék

Előszó avagy Murphy és az optimizmus. Tartalomjegyzék Előszó avagy Murphy és az optimizmus Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 Előszó avagy Murphy és az optimizmus...7 1. Fejezet...8 A PC (DOS) filekezelésetm "filekezelése"...8 Egy file létrehozása...8 File

Részletesebben

Archi2 Gyak. (Processzorok Utasításszintű Kezelése) 2014 ősz

Archi2 Gyak. (Processzorok Utasításszintű Kezelése) 2014 ősz Archi2 Gyak (Processzorok Utasításszintű Kezelése) 2014 ősz Ajánlott irodalom Agárdi Gábor: Gyakorlati Assembly, LSI Oktatóközpont, 1996, ISBN 963 577 117 7 Agárdi G.: Gyakorlati Assembly haladóknak, LSI

Részletesebben

A számítógép alapfelépítése

A számítógép alapfelépítése Informatika alapjai-6 A számítógép felépítése 1/14 A számítógép alapfelépítése Nevezzük számítógépnek a következő kétféle elrendezést: A: Harvard struktúra B: Neumann struktúra A kétféle elrendezés alapvetően

Részletesebben

MEMÓRIA TECHNOLÓGIÁK. Számítógép-architektúrák 4. gyakorlat. Dr. Lencse Gábor. tudományos főmunkatárs BME Híradástechnikai Tanszék lencse@hit.bme.

MEMÓRIA TECHNOLÓGIÁK. Számítógép-architektúrák 4. gyakorlat. Dr. Lencse Gábor. tudományos főmunkatárs BME Híradástechnikai Tanszék lencse@hit.bme. MEMÓRIA TECHNOLÓGIÁK Számítógép-architektúrák 4. gyakorlat Dr. Lencse Gábor 2011. október 3., Budapest tudományos főmunkatárs BME Híradástechnikai Tanszék lencse@hit.bme.hu Tartalom Emlékeztető: mit kell

Részletesebben

Számítógépek. 2.a) Ismertesse a kombinációs hálózatok alapelemeit és a funkcionálisan teljes rendszer

Számítógépek. 2.a) Ismertesse a kombinációs hálózatok alapelemeit és a funkcionálisan teljes rendszer Számítógépek 1.a) Ismertesse az információ analóg és digitális leképzésének lehetőségeit, a számrendszereket és a gyakoribb kódrendszereket! Jellemezze a logikai függvényeket, és mutassa be az egyszerűsítési

Részletesebben

AF 088II DIO 16/8 AF 088II DIO 16. Digitális ki-, bemeneti modul. Digitális bemeneti modul

AF 088II DIO 16/8 AF 088II DIO 16. Digitális ki-, bemeneti modul. Digitális bemeneti modul - Csatlakozás az AF 088II rendszer digitális buszra - Kódkapcsolóval beállitható egység cím0..f - 16 db kétállapotú bemenet (=24V DC) - Galvanikus leválasztás - 1.5 kv szigetelési feszültség - Túlfeszültség

Részletesebben

Gyakorló feladatok. /2 Maradék /16 Maradék /8 Maradék

Gyakorló feladatok. /2 Maradék /16 Maradék /8 Maradék Gyakorló feladatok Számrendszerek: Feladat: Ábrázold kettes számrendszerbe a 639 10, 16-os számrendszerbe a 311 10, 8-as számrendszerbe a 483 10 számot! /2 Maradék /16 Maradék /8 Maradék 639 1 311 7 483

Részletesebben

Analogmeter & Headdisabler Verzió 1.2

Analogmeter & Headdisabler Verzió 1.2 Analogmeter & Headdisabler Verzió 1.2 Több mérõhelyes mérõ- és fejletiltó program PLC vagy PC kártya által mért analóg értékek, vagy más a PLC (PC kártya) által számlált mennyiségek alapján történõ fejletiltáshoz

Részletesebben

A PROGAMOZÁS ALAPJAI 1. Függvény mint függvény paramétere. Függvény mint függvény paramétere. Függvény mint függvény paramétere

A PROGAMOZÁS ALAPJAI 1. Függvény mint függvény paramétere. Függvény mint függvény paramétere. Függvény mint függvény paramétere 2012. április 10. A PROGAMOZÁS ALAPJAI 1 Vitéz András egyetemi adjunktus BME Híradástechnikai Tanszék vitez@hit.bme.hu Miről lesz ma szó? alaki szabályok használata - mintapélda használata - mintapélda

Részletesebben

Az 5-2. ábra két folyamatos jel (A és B) azonos gyakoriságú mintavételezését mutatja. 5-2. ábra

Az 5-2. ábra két folyamatos jel (A és B) azonos gyakoriságú mintavételezését mutatja. 5-2. ábra Az analóg folyamatjeleken - mielőtt azok további feldolgozás (hasznosítás) céljából bekerülnének a rendszer adatbázisába - az alábbi műveleteket kell elvégezni: mintavételezés, átkódolás, méréskorrekció,

Részletesebben

1. Bevezetés. 2. A mikroszámítógépek felépítése

1. Bevezetés. 2. A mikroszámítógépek felépítése 1. Bevezetés A mikroelektronika és a számítástechnika története rövid. A 19. században terveztek számítógépeket, amelyek utasításkészlettel rendelkeztek (Charles Babbage). E gépeket mechanikus szerkezetként

Részletesebben

12.1.1. A Picoblaze Core implementálása FPGA-ba

12.1.1. A Picoblaze Core implementálása FPGA-ba 12.1.1. A Picoblaze Core implementálása FPGA-ba A Picoblaze processzor Ebben a fejezetben kerül bemutatásra a Pikoblaze-zel való munka. A Picoblaze szoftveres processzort alkotója Ken Chapman a Xilinx

Részletesebben

Digitális technika VIMIAA01

Digitális technika VIMIAA01 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK Digitális technika VIMIAA01 Fehér Béla BME MIT Digitális Rendszerek Számítógépek

Részletesebben

Aritmetikai és logikai műveletek. Adattömb kezelése.

Aritmetikai és logikai műveletek. Adattömb kezelése. 6. Laborgyakorlat Aritmetikai és logikai műveletek. Adattömb kezelése. A gyakorlat célja A gyakorlatban továbbfejlesztjük a PLC programozási ismereteinket, megismerkedünk az aritmetikai és logikai műveletekkel

Részletesebben

Számítógép architektúrák

Számítógép architektúrák Számítógép architektúrák Kártyás ajtónyitó tervezése 2016. március 7. Budapest Horváth Gábor docens BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék ghorvath@hit.bme.hu Számítógép Architektúrák Horváth

Részletesebben

Verilog HDL ismertető 2. hét : 1. hét dia

Verilog HDL ismertető 2. hét : 1. hét dia BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK Verilog HDL ismertető 2. hét : 1. hét + 15 25 dia Fehér Béla, Raikovich

Részletesebben

11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata

11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata 11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata A Texas Instruments ##LINK: www.ti.com## által fejlesztett MSP430 ##Mixed Signal Processor## család tagjai létrehozásakor a tervezők fontos célja volt a rendkívül

Részletesebben

Funkcionális áramkörök vizsgálata

Funkcionális áramkörök vizsgálata Dienes Zoltán Funkcionális áramkörök vizsgálata A követelménymodul megnevezése: Elektronikai áramkörök tervezése, dokumentálása A követelménymodul száma: 0917-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

A számítástechnika története

A számítástechnika története 27 A számítástechnika története A jegyzet a PHARE támogatásával készült. Összeállította: Markó Tamás Janus Pannonius Tudományegyetem Alkalmazott Matematika és Informatika Tanszék 1996 PDF formátum: Tipográfia,

Részletesebben

Digitális technika 1. Tantárgykód: VIIIA105 Villamosmérnöki szak, Bsc. képzés. Készítette: Dudás Márton

Digitális technika 1. Tantárgykód: VIIIA105 Villamosmérnöki szak, Bsc. képzés. Készítette: Dudás Márton Digitális technika 1 Tantárgykód: VIIIA105 Villamosmérnöki szak, Bsc. képzés Készítette: Dudás Márton 1 Bevezető: A jegyzet a BME VIK első éves villamosmérnök hallgatóinak készült a Digitális technika

Részletesebben