Kedves Szülők! Köszönettel a Gyermekek Háza tanárai

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Szülők! Köszönettel a Gyermekek Háza tanárai"

Átírás

1 Kedves Szülők! Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Hidegkúti Betlehemes. Ebben az évben is érkeznek hozzánk 16 kisgyerek az Igazgyöngyök közül, akiket szeretnénk meglepni a közös programok után. A hirdetőtáblán megtaláljátok a gyermekek fényképét és levelét, illetve egy táblázatot a gyermekek kívánságaival. Ha eldöntöttétek, hogy kit ajándékoznátok meg szívesen, írjátok vagy írassátok fel a gyerekekkel a neveteket a hirdetőtáblán lévő táblázatba, és akkor elkerüljük az esetleges kellemetlen helyzeteket, hogy ketten-hárman is megvásárolják ugyanazt az ajándékot. Kérjük, hogy figyeljetek arra, hogy minden gyereknek legalább egy kívánságát teljesítsük! Amennyiben módotokban áll megajándékozni őket, de nem tudjátok megnézni a hirdetőtáblát fogunk küldeni egy linket, amin megtaláljátok a leveleket. Kérjük, hogy a tavalyihoz hasonlóan az ajándékokat lássátok el névvel és ha tehetitek, csomagoljátok is be. A suliban gyűjtjük majd őket, december 11-ig. A Betlehemes és ajándékozás időpontja december :00, ami a Kúria Vinotékájában lesz. Várunk Titeket szeretettel! Köszönettel a Gyermekek Háza tanárai

2 Lakatos Dániel vagyok, Biharkeresztesen tanulok a Bocskai István Általános Iskola 3. osztályában, 9 éves vagyok. Az iskolában a kedvenc tantárgyam a testnevelés. Három testvérem van, akiknek a neve Dávid 6 éves, Diána 5 éves és Tamás 11 éves. Apukámat Tamásnak és az anyukámat Mónikának hívják. Anyukám közmunkán dolgozik, apukám pedig újságot és szórólapot hord ki a városban. Szeretek rajzolni az Igazgyöngyben, TV-t nézni és a testvéreimmel játszani. A Jézuskától távirányítós autót, kirakót, labdát és társas játékot szeretnék kérni, hogy a testvéreimmel tudjunk együtt játszani Karácsonykor. Rácz Tündének hívnak Biharkeresztesen lakom apukámmal, anyukámmal és még három testvéremmel. Apukám kőműves anyukám pedig otthon van sajnos nincs munkahelye. A Bocskai István Általános Iskola 3. osztályában tanulok. A kedvenc tantárgyaim a technika, rajz, testnevelés és az ének, és nagyon szeretek rajzolni. Szeretem, ha az iskolában a tanító néni engem szólít fel olvasáskor. Szeretek szakkörre járni és nagyon szeretek a művészeti iskolában rajzolni. A Jézuskától kérnék egy sétáltatós kisállatot, könyvet, labdát, amin Hercegnők vannak és társasjátékokat.

3 Magyari Roxána Laurának hívnak és a osztályába járok, 11 éves vagyok. Apukámmal, anyukámmal és négy testvéremmel, Leilával, Dáviddal, Bálinttal és Áronnal élek Biharkeresztesen. Apukám közmunkás anyukám pedig otthon van. Sokat segítek otthon anyukámnak takarítani és a kisebb testvéreimre vigyázni,mert most született kistestvérem A szabadidőmben zenét hallgatok,tv-t nézek és olvasok. A Jézuskától könyveket és egy Monopoly társasjátékot kérnék. Horváth Zsanettnak hívnak, 10 éves vagyok a Bocskai István Általános Iskola 4. osztályába járok. Anyával és apával és két testvéren Patríciával és Kírával élek Biharkeresztesen. Anyukám és apukám közmunkás. Szabadidőmben szeretek TV-t nézni, olvasni és a testvéreimmel játszani. A Jézuskától szeretnék kérni pisilős babát és egy Violettás társasjátékot, hogy tudjak játszani a testvéreimmel. Szeretem még a szép meséskönyveket is.

4 kérnék. Mezei Erzsébet Viviennek hívnak 10 éves vagyok,ártándon lakom a anyukámmal, apukámmal és két öcsémmel. Apukám Budapesten dolgozik, anyukám otthon van a kistestvéremmel, aki augusztusban született. A Bocskai István Általános Iskola 4. osztályába járok, szeretem a matematikát és az irodalmat Nagyon szeretek a művészeti iskolába járni,mert ott sokat rajzolunk meg kézművesezünk. Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni, nép táncolni és a testvéreimmel játszani. Ha kérhetnék a Jézuskától, akkor kirakót, könyvet és egy Monopoly társasjátékot Balogh Elvira Diána vagyok 9 éves. Anyukámmal, apukámmal, Dominikkal, Józsikával, Gyuszikával és Kevinnel Biharkeresztesen lakom. A Bocskai István Általános Iskola 3. osztályába járok. A kedvenc tantárgyam a technika, ének és a rajz. Nagyon szeretek a művészeti iskolába járni, a kedvencem a színezés. Szeretem a színes krétákat, filctollakat, festékeket. Karácsonyra nagyon szeretnék egy babát, kirakót, könyvet és társasjátékot és ha lehet még kérni a Jézuskától akkor színezőt is kérnék, hogy otthon is tudjak rajzolni.

5 Varga Lilla a nevem Biharkeresztesen lakom anyukámmal és apukámmal. 9 éves vagyok. A Bocskai István Általános Iskola 3. osztályába járok. A kedvenc tantárgyam az irodalom, ének és nagyon szeretek rajzolni az iskolában és a művészeti iskolában is. Otthon szoktam segíteni anyukámnak főzni, ő nagyon finoman csinálja a rakott babot. A Jézuskától egy beszélős babát és egy társasjátékot kérnék, amivel tudunk együtt játszani az unokatestvéremmel. Magyari Ödön Márknak hívnak, 10 éves vagyok és a biharkeresztesi osztályába járok. Anyukámmal, apukámmal, Mátéval és Grétával élek Biharkeresztesen. A szüleim mind a ketten a közmunkán dolgoznak. A kedvenc tantárgyam a nyelvtan, irodalom, testnevelés és a rajz. Nagyon szeretek a művészeti iskolában rajzolni. Szabad időmben mindig focizunk Mátéval. Karácsonyra én egy foci labdát, társasjátékot és egy távirányítású autót szeretnék.

6 Mohácsi Vanda a nevem. Biharkeresztesen élek anyukámmal, nevelő apukámmal, Norbival és Viviennel. Nagyon szeretek a művészetibe járni, Zita nénivel, Kati nénivel és Anikó nénivel nagyon jó rajzolni.. A Bocskai István Általános Iskola 4. osztályába járok. Kedvencem a testnevelés, rajz, német, matematika és a magyar irodalom. A szüleimnek nincsen munkája. A Jézuskától egy barbie babát, társasjátékot és könyveket kérnék, ha lehetne. Balogh Ádám vagyok10 éves és a osztályába járok. Anyukámmal, apukámmal és a húgommal, Viviennel lakom Biharkeresztesen. Anyukám és apukám a közmunkán dolgoznak. Nagyon szeretek iskolába járni minden tantárgyat szeretek és a művészeti iskolába is szeretek járni. Nagyon jó rajzolni. Karácsonyra egy távirányítós autót kérek. Nagyon szeretem a családom!

7 Tóth Bencének hívnak Biharkeresztesen lakom az anyukámmal, apukámmal és a testéremmel, Viviennel. A Bocskai István Általános Iskola 4. osztályába járok. Anyukám és apukám is dolgozik. Szabadidőmben játszok a testvéremmel és az apukámmal boxolni szoktam. A Jézuskától karácsonyra távirányítós autót kérek. Szeretem még a képeskönyveket is, szívesen olvasok olyan könyveket amiben box van. Varga Vandának hívnak, 9 éves vagyok. 4. osztályos vagyok a Bocskai István Általános Iskola 3. osztályába járok Bocskai István Általános Iskolában. Szeretek iskolába járni és rajzra is a művészeti iskolába. Van három testvérem Edina, Marika és Annamária, és van egy unokatesóm is. Anyukám takarítónő és apa is dolgozik az Önkormányzatnál. Karácsonyra az én kívánságom egy kifestő. Boldog Karácsonyt!

8 Fábián Dominik vagyok és 10 éves. A osztályába járok. Anyukámmal, apukámmal, Danival és Zsanettal élek Biharkeresztesen. Anyukám boltban dolgozik apukám pedig a tüzépen fát vág. Szabadidőmben szeretek focizni, meg társasozni a testvéreimmel. A Jézuskától egy sátrat szeretnék kérni, mert biztos nagyon jó lehet túrázni. Már sok filmet láttam túrákról, én is szeretnék túrázni. Hargitai Róbert Kevinnek hívnak. A osztályába járok. A kedvenc tantárgyam a rajz. 10 éves vagyok és van két testvérem. Szeretek velük játszani, amikor otthon vagyok. Nagyon szeretem a családomat. Karácsonyra egy távirányítós dzsipet,egy pisztolyt szeretnék kérni. Nagyon szeretnék kapuérázni is, de azt nem tudom, hogy hol lehetne?

9 Rácz Dávid vagyok 10 éves. A osztályába járok. A szüleimmel és a testvéreimmel, Tündivel, Pistivel és Kittivel lakom Biharkeresztesen. Apukám közmunkán van, anyukám pedig otthon végzi a házi munkát, sajnos nincs munkahelye, de szokott hímezni. A Jézuskától Karácsonyra szeretnék kérni egy távirányítós autót, ami törés és vízálló. Kedden malacot vágtunk, ott is sokat segítettem szüleimnek. Apukám nagyon szorgalmas, ő nagyon szeret dolgozni, de sajnos most nincs munkahelye. Kiss Szebasztián vagyok 10 éves és a osztályába járok. A kedvenc tantárgyam az ének, technika, testnevelés és a fogalmazás. Biharkeresztesen lakom anyukámmal és a testvéreimmel. Négy testvérem van. Anya otthon vár haza az iskolából, apukám meghalt. Szabadidőmben szeretek pecázni. A Jézuskától Karácsonyra szeretnék kérni egy orsós pecát, damilt, horgot, etetőkosarat és egy távirányítós autót.

MANNA. Erőt ad a megfáradtnak. Erőről erőre (Zsolt 84,8) VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja 2010. aug. szept.

MANNA. Erőt ad a megfáradtnak. Erőről erőre (Zsolt 84,8) VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja 2010. aug. szept. VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja Erőről erőre (Zsolt 84,8) Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm! Vége, nincs tovább Megtántorodtam, már-már elestem, elborított a nyomorúság. Szóltam:

Részletesebben

Sok nagy vágyam van, de mindig kis lépést lépek

Sok nagy vágyam van, de mindig kis lépést lépek Sok nagy vágyam van, de mindig kis lépést lépek Nguyen Phuong Thaonak hívnak engem. 1968. február 10-én születtem, Vietnamból érkeztem ide, Magyarországra 85 áprilisában. A váci textilüzemben helyeztek

Részletesebben

Áhítatok az év minden napjára óvodások számára

Áhítatok az év minden napjára óvodások számára Dráviczki Csaba Áhítatok az év minden napjára óvodások számára Bárányka füzetek I. 2012 Szakmai lektor: Dr. Jakab-Szászi Andrea Kiadja a Református Pedagógiai Intézet 1146 Budapest, Abonyi u. 21. www.refpedi.hu

Részletesebben

MI VAN, ÖCSI, MEGMOGYORÓZTAK? Részlet

MI VAN, ÖCSI, MEGMOGYORÓZTAK? Részlet Lejegyezte: Bíró Bence Halász Péter: Hatalom, pénz, hírnév, szépség, szeretet MI VAN, ÖCSI, MEGMOGYORÓZTAK? Részlet Katona József Színház, Kamra 1994. október 6. 20 óra Készítették: Lukáts Andor, Tóth

Részletesebben

az újságírást, hiszen mégsem a szüleinknek írunk karácsonyi üdvözlő lapot, hanem több száz emberhez szó-

az újságírást, hiszen mégsem a szüleinknek írunk karácsonyi üdvözlő lapot, hanem több száz emberhez szó- Mindig is jópofának és közösség formálónak tartottam az iskolaújságot, valamint arra is nagyon jó, hogy azok a diákok, akik ebben a szakmában szeretnének tovább menni, vagy csak tapasztalatokat akarnak

Részletesebben

Szeretettel: Márta néni

Szeretettel: Márta néni Kedves Gyerekek! Mostanában sokszor találkoztok ezzel az Igével. Hol is láthatjátok? Százéves templomunk főbejáratán ez a mondat fogadja az oda betérőket. A centenáriumi ünnepségsorozat keretében sokan

Részletesebben

A PILLANAT ÖRÖME EZ+AZ. Az Új Zöld Bagoly újság szerkesztősége nevében mindenkinek boldog, békés új évet kívánunk!

A PILLANAT ÖRÖME EZ+AZ. Az Új Zöld Bagoly újság szerkesztősége nevében mindenkinek boldog, békés új évet kívánunk! A PILLANAT ÖRÖME A világban az ember siet, és közben nem tudja észrevenni az ÖRÖMÖT. Azt hisszük, kevés ÖRÖM van, de ez, szerintem, nem igaz! Igenis van ÖRÖM, és életünkben nemcsak egyszer-kétszer, hanem

Részletesebben

te,én,mi és az emberi jogok az Amnesty International Magyarország képzése te, én, mi ÉS az emberi jogok

te,én,mi és az emberi jogok az Amnesty International Magyarország képzése te, én, mi ÉS az emberi jogok te,én,mi és az emberi jogok az Amnesty International Magyarország képzése Ha mindig csak azokkal beszélgetünk, akik olyanok, mint mi, akkor nagyon keveset fogunk tudni a világról. Köszönet a borsodnádasdi

Részletesebben

Karácsonyi gondolatok

Karácsonyi gondolatok ÁLDÁS BÉKESSÉG XVIII. évf. 1. sz. A Kiskunlacházi Református Egyházközség lapja 2011. december Karácsonyi gondolatok A Református Egyházközség ünnepi alkalmai és idõpontjai: 2011. december 18. 10 óra Advent

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA. XII/4. 2008. nyár. Nyár

A GÖDÖLLŐI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA. XII/4. 2008. nyár. Nyár A GÖDÖLLŐI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA XII/4. 2008. nyár Nyár Alig bírtuk, füve perzselte lábunk, de a tisztásig kellett menni még, fölöttünk, mint egy órjás rózsa kelyhe, éretten,

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA A

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA A Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA A mi IFJAINK A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot. Nelson Mandela Ifjú az lehet, aki már a középiskolában kimagasló eredményt ér

Részletesebben

Hova tovább csernyei nyolcadikosok? Újra Zsenikusz most nyári kiadásban Moholi diákok a szünidőről

Hova tovább csernyei nyolcadikosok? Újra Zsenikusz most nyári kiadásban Moholi diákok a szünidőről 69. évf., 2015. VI. 11., 22 23. szám Hova tovább csernyei nyolcadikosok? Újra Zsenikusz most nyári kiadásban Moholi diákok a szünidőről Kötődés a szülőföldhöz Annyi költő szőtte versbe a szülőföld fogalmát,

Részletesebben

Anyanyelv, te drága kincs! Kazinczy Ferenc - Nyelvében él a nemzet

Anyanyelv, te drága kincs! Kazinczy Ferenc - Nyelvében él a nemzet Anyanyelv, te drága kincs! Kazinczy Ferenc - Nyelvében él a nemzet Minden népnek, törzsnek, nemzetnek, csoportnak, mely azonos szokásokat, kultúrát, nyelvet vall sajátjának, csak akkor van tartós jövője,

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

Boldog új esztendőt minden kedves Olvasónknak!

Boldog új esztendőt minden kedves Olvasónknak! Alapítva 1927-ben XXII. (XXXVII.) évfolyam 1. szám A település közéleti lapja Devecser, 2015. január Boldog új esztendőt minden kedves Olvasónknak! Nagy László: Adjon az Isten Adjon az Isten szerencsét,

Részletesebben

A családok örökkévalóak

A családok örökkévalóak A közös foglalkozás 2014-es vázlata A családok örökkévalóak És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz (Malakiás 4:6). Irányelvek a közös foglalkozáshoz és a gyermekek úrvacsorai

Részletesebben

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században 1 A Junior Achievement Magyarország Alapítvány által készített kiadvány megjelenését, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI OLDAL 2 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ. 2015. július

KÖZÖSSÉGI OLDAL 2 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ. 2015. július KÖZÖSSÉGI OLDAL 2 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ FELHÍVÁS KÖZÖSSÉGI OLDAL Tisztelt Ingatlan Tulajdonosok! Szabadszállás Város Képviselő-testületének 5/2010. (III.19.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ BELŐLE. MONDTA RÓLA EGYIK TANÁRA AZ ISKOLAÉVEK ELEJÉN. VÉGÜL FODRÁSZ LETT. MÉGPEDIG A MAI NAPIG SIKERES, A SZAKMA IRÁNT ELKÖTELEZETT FODRÁSZ. NAGY ÉS ELÉGEDETT

Részletesebben

Lapunk következő száma 2014. február 10-én, hétfőn jelenik meg. Lapzárta: 2014. február 1-e, szombat.

Lapunk következő száma 2014. február 10-én, hétfőn jelenik meg. Lapzárta: 2014. február 1-e, szombat. Városi Közéleti Havilap írmondó XXV. évfolyam 1. szám. smét eltelt egy esztendő, egy Iévvel újra öregebbek és remélhetőleg tapasztaltabbak lettünk. Lapunk következő száma 2014. február 10-én, hétfőn jelenik

Részletesebben

előtted az év 2014 2015

előtted az év 2014 2015 előtted az év 2014 2015 előtted az év 2014 2015 Mi ez? Évrendező Füzet Az évrendező füzet abban segít Téged, hogy lezárhasd a mögötted álló, és nyugodtan megtervezhesd a következő évedet. Miért jó ez nekem?

Részletesebben

Törököt fogtam! Garai Panni: Mióta tartózkodsz Magyarországon? Ates Adyl: GP: A magyar nyelvet mióta beszéled? Könnyű volt megtanulni?

Törököt fogtam! Garai Panni: Mióta tartózkodsz Magyarországon? Ates Adyl: GP: A magyar nyelvet mióta beszéled? Könnyű volt megtanulni? Törököt fogtam! A villamosról leszállva csak pár lépést kell tenni a Jászai Mari téren, hogy meglássuk a fényesen villogó Antalya Kebab feliratot. Messze érezni lehet a frissensült hús és a fűszerek illatát,

Részletesebben

Ez... munkafüzete. Olvass és írj. Anne Frankkal. munkafüzet 1

Ez... munkafüzete. Olvass és írj. Anne Frankkal. munkafüzet 1 Ez... munkafüzete Olvass és írj Anne Frankkal munkafüzet 1 Szia! Ez a munkafüzet segít abban, hogy többet tudj meg Anne Frank életéről. Anne Frank egy zsidó kislány volt. A 13. születésnapjára egy naplót

Részletesebben

2006. JÚNIUS EZ ITT GYÜMÖLCS, EZ ITT MADÁR, EZ ITT AZ ÉG, EZ ITT A NYÁR.

2006. JÚNIUS EZ ITT GYÜMÖLCS, EZ ITT MADÁR, EZ ITT AZ ÉG, EZ ITT A NYÁR. 6 2006. JÚNIUS EZ ITT GYÜMÖLCS, EZ ITT MADÁR, EZ ITT AZ ÉG, EZ ITT A NYÁR. Itt a nyár, labda száll, pereg a bicikli, kiskanál nagypohár fagylaltból virít ki. BODOR ÁDÁM Gyermeknapon Gyermeknap, csodanap,

Részletesebben

I. KÖZÖSSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS JÓ GYAKORLATAI. Egészségfejlesztés az óvodában, másképp!

I. KÖZÖSSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS JÓ GYAKORLATAI. Egészségfejlesztés az óvodában, másképp! TÁMOP-6.1.4/12/1-2012-0001 Koragyermekkori (0-7 év) program I. KÖZÖSSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS JÓ GYAKORLATAI Óvodások programja Egészségfejlesztés az óvodában, másképp! OTH, Budapest 2013 Szerző Hartung

Részletesebben

KÖNYV AZ INTEGRÁCIÓRÓL

KÖNYV AZ INTEGRÁCIÓRÓL Kókayné Lányi Marietta KÖNYV AZ INTEGRÁCIÓRÓL Sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelése a Gyermekek Házában Kókayné Lányi Marietta KÖNYV AZ INTEGRÁCIÓRÓL Sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelése

Részletesebben

7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015

7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015 7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015 Kedves Pedagógusok, Kedves Gyerekek! Ebben a tanévben 19. alkalommal hirdetjük meg játékos mesevetélkedőnket, az általános iskolák

Részletesebben

Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8. Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve

Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8. Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8 Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8 Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve Miskolc

Részletesebben