Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században

Átírás

1 Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században 1

2 A Junior Achievement Magyarország Alapítvány által készített kiadvány megjelenését, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Foglalkoztatási, munkaerő-piaci témákat feldolgozó kiadványok és konferenciák program pályázata tette lehetővé. Szerkesztők: Horváth Ida Pávó Ibolya Szekeres Sándor Gábor Végh Annamária Korrektor: Pávó Ibolya Interjúkat készítette: Dóczi Anikó Gyolcsos Mária Kiss Kriszti Kómár Réka Kotroczó Melitta Szekeres Sándor Gábor Végh Annamária Vér Bernadett Szakmai támogatás: Varga Zoltánné Borítóterv: Gergely Orsolya Kiadja: Junior Achievement Magyarország 6724 Szeged, Eszperantó u. 5. Tel/Fax: weboldal: 2

3 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás... 5 Előszó egy kötethez, utószó egy pályázathoz... 7 Az én történetem (interjúk) Nekünk, családanyáknak gyakorlatilag A tanári pálya, mint megoldás? Kitartás és akarat Kereskedő voltam világéletemben A siker a családom Iskolai élet a férfiak többsége szerint Soha nem feladni Amikor a női esélyegyenlőségről beszélünk Az atipikus foglalkozási formák Családbarát munkahelyek Irodalomjegyzék

4 4

5 Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban. Wass Albert AJÁNLÁS Tisztelt Olvasó! E kiadvány célja, hogy segítséget nyújtson azon hölgyek számára, akik érvényesülni szeretnének a munka világában, de valami miatt ezt nehezen tudják elérni. Talán azért, mert pályakezdők, vagy túl idősnek tartják magukat az újrakezdéshez egy jobb helyen, esetleg szülés után próbálnak meg érvényt szerezni képességeiknek, vagy egyszerűen csak azért, mert a gyengébb nem képviselői. Az akadályok leküzdése nehéz, de nem lehetetlen. Nagy erőfeszítésbe kerül lebontani azokat a falakat, amit az előítéletek tégláiból emeltek a női munkavállalókkal szemben. A törvényi háttér már jó néhány éve biztosította az esélyegyenlőség megteremtését, amit betartani mindenkinek állampolgári kötelessége lenne, mégis vannak olyan vállalatok, akik nehezen tudnak átállni egy emberibb szemléletre, ahol a női munkavállaló tisztelete legalább olyan hangsúlyozott szerepet kap, mint a profit. Azok a hölgyek, akik elhatározták, hogy az olvasók elé tárják a munkavállalás nehézségei során összegyűlt tapasztalataikat, történeteiken keresztül bebizonyítják, hogy erőfeszítést tenni mindenképpen érdemes, hiszen egyrészt épülésüket szolgálja, tudásukat gyarapítja, másrészt a legtöbb esetben a lehető legjobb eredménnyel zárul: munkába állhatnak, vagy munkahelyükön megkaphatják azt a tiszteletet, ami jár nekik. Ezekből az élettöredékekből rengeteg hasznos információ, jó ötlet nyerhető, amit bárki szabadon fel tud használni ahhoz, hogy továbblendítse önmagát a küzdelmes és nehéz időszakokon. A kiadvány, a személyes élményeken kívül konkrét, kézzel fogható segítséget, gyakorlati tudást is nyújt, elsősorban az álláskereső hölgyek részére, hogy minél könnyebben megtalálják az áhított munkahelyet, másodsorban azoknak, akik tudásukat akarják bővíteni az adott területen. A terjedelmi korlátok miatt nem biztos, hogy minden szükséges útmutatás felkerül a papírlapokra, így lesznek olyan háttér információk, segédanyagok, amelyeket a kiadvány CD mellékletében találhat meg az olvasó. Ilyenek például azok a hatályos jogszabályok, törvények, amelyek szorosan kapcsolódnak az esélyegyenlőség, a 5

6 munkavállalás, valamint az álláskeresés témaköréhez; az internetes portálok linkjei, amelyekre kattintva további tudással bővíthetőek az eddig már megszerzett álláskereséssel, munkaügyi kérdésekkel kapcsolatos ismeretek; azok az érdekes cikkek, amelyekben szakemberek fejtik ki álláspontjukat egy-egy adott ügyben; azok a személyes interjúk, amelyek nem fértek bele a kiadványba; azok a segédletek, amelyek segítenek előkészülni az állásinterjúra és a munkába állásra. A kiadványnak nem célja, hogy tanulmányokat közöljön az érintett témakörökben, viszont kísérletet tesz olyan egyszerű gondolatok közvetítésére, amelyek inspirálhatják az olvasót. Mindezen ismeretek birtokában, azoknak ajánlanám ezt a füzetet, akik céltudatosan munkálkodnak jövőjükön, tudják, hogy mit akarnak elérni, de nem tudják, hogyan tegyék. Azoknak, akik képesek erőt meríteni mások elszántságából, akik nem félnek a változástól, és akik vágynak arra, hogy az esélyegyenlőség jegyében békében éljenek. Jó olvasást kívánok! Szekeres Sándor Gábor 6

7 ELŐSZÓ EGY KÖTETHEZ, UTÓSZÓ EGY PÁLYÁZATHOZ Amikor elolvastam a Junior Achievement Magyarország pályázati felhívását, az volt az első gondolatom: telitalálat! Hiszen mennyire érdekes lesz majd olvasni a huszonévesek interjúit, riportjait az előttük járókkal, hiszen nyilván nagyon kíváncsiak lesznek ezek a lányok mert abban biztos voltam, lányok lesznek elsősorban a pályázók között arra, mi vár majd rájuk, ha kilépnek az egyetem biztonságos falai közül. Nagyon fogja majd őket érdekelni, vajon nőként, majdani anyaként hogyan találják meg a helyüket otthon és a munkában egyszerre, képesek lesznek-e helytállni, melyek azok a tapasztalatok, amelyek őket segíthetik, amelyeket megfogadva vagy elvetve elindulhatnak, amelyekre majd egy-egy fordulóban vissza fognak emlékezni. Mert valljuk meg, az újságírót hiába a lapzárta, az adásidő, a szerkesztő elvárása leginkább a saját kíváncsisága hajtja, ő akar valamit nagyon megtudni, és amit megtudott, azt továbbadni mindazoknak, akik még nem tudhatják. Ez a kettős vágy hajtja olthatatlanul az újságírót, ezért ír, ezért készít műsort. És a téma érdekes: hogyan találjam meg nőként önmagam..?. Mert hiába van tele az ember feje mindazzal, amit a témában olvasott, amit naponta hall, ott szerepel a pályázati felhívásban az a három szó is: az én történetem. Mi tehát a szerző dolga? Találni egy embert, akinek van története, mégpedig olyan, amely leginkább magába sűríti mindazt, amit a szerző a témáról gondol és fontosnak tart. Persze, ha gondol egyáltalán valamit De tételezzük fel, aztán felkészül, utána olvas. Így aztán jól tudja, ma Magyarországon különösen fontos témát jelölt meg a pályázat kiírója, hiszen foglalkoztatottság tekintetében rosszul állunk, a női foglakoztatottságéban meg különösen. Nem büszkélkedhetünk a születések számával annak ellenére sem, hogy nemigen van ország tőlünk távol és közel, amely olyan bőkezűen támogatná három évnyi otthonléttel a nőket gyermekeik születése után, mint tesszük mi. Ám mindezek visszájaként persze tudjuk, nincs okunk büszkélkedni a korai években gondoskodó gyermekintézményekkel, sőt, amikor egy ifjú lány elgondolja csupán, hogy gyereket vállalna, jól teszi, ha rögtön le is foglal egy bölcsődei helyet, de igazi izgalom az is, jut-e hely majd az óvodában. És persze, a gyerektámogatások összege sem veri az egeket. Ennyi ellentmondás és tény birtokában lép már tovább az újságíró és utána néz: hogy is van ez másutt. Azt találja, hogy a hagyományok már sehol nem segítenek eleget, hiszen a hajdan sok gyerekes családokban bővelkedő országok kullognak ma a sor végén, Olaszország és a többi déli ország például, ahol egyre kevesebb gyerek születik. Nos, a vizsgálódás 7

8 során elég hamar rálel az ember a megoldások lehetőségére, mert felfedezi, hogy van valami közös Franciaország és mondjuk a skandinávok között, valószínűleg náluk a megoldás kulcsa. Ha van biztos ígéret arra, hogy egy nő gyermekei születése után sem kénytelen bezárni magát az otthon négy fala közé, bekeretezve a falra akasztani végzettségét igazoló papírjait, hanem atipikus foglalkoztatást választva hasznosíthatja tovább magát kedve szerint, már nyugodtabban vág bele a gyerekprojektbe. Igaz, ez önmagában még nem elég, még valami más is nélkülözhetetlen. Az, hogy ne fehér hollóként kelljen mutogatni azt a férfit, aki részt vállal a közös család közös gondjaiból. Jól értjük, ugye? Nem segít a feleségének, hanem a közös munka és feladat valamely részét végzi. Nem más, csupán ennek kifejeződése, hogy tőlünk északabbra jár a gyes egy meghatározott ideje az apának, amely nem fakultatívan jut neki, az anya tőle azt át nem vállalhatja, az az apáé. Tehát akkor szögezheti le az interjúra induló ifjú kolléga nem a szociális támogatások bősége, nem a gyes időtartama határozza meg, képes-e egy-egy asszony nőként, anyaként, dolgozó emberként egyenértékűen létezni, hanem a nemek szerepvállalásának kiegyenlítettsége, igazságossága és a munkaerőpiac rugalmas, befogadó volta a nélkülözhetetlen, amely kiegészül a gyerek napközbeni ellátásának lehetőségével. Igen, ha bármely nagy vizsgálat anyagát tanulmányozzuk végig, ehhez a hármas igazsághoz jutunk. Ezt a hármasságot megvalósítani, nos, mindez nem olcsó. De hosszú távon bizton mondhatjuk: olcsóbb és főleg hatékonyabb, mint három évet odaadni minden kapaszkodó és kevés perspektíva kíséretében. Aztán van, aki ki tud mászni a csapdából, és van, aki nem. Szóval ezek azok az előfeltételek, tudások, amelyek birtokában már kezdheti a gondolkodást a kolléga, ki is legyen az interjúalany? Mit szeretne történetével elmondani? Mert az ugye még nem újságíró, aki a pályázati felhívás témaköreiben megjelölt címszavakat kérdéssé fogalmazva felteszi azokat az első szembejövőnek Pedig meghökkentő, mennyire sokan éltek ezzel az eszközzel, meghökkentő és szomorú. Ennyi? kérdeztem sokszor egy anyag olvasása során, és mondtam volna el szívesen, hogy aki végigmondja a szerkesztője kérdéseit, az a kérdezőbiztos. Az újságíró az beszélget, reflektál, jelen van. És maradjunk is ez utóbbinál, ti. hogy jelen van. Két embert jelenít meg mindig az interjú, kettejük beszélgetéséből bomlik ki az alany története, és bár kétségtelen, nagy szerencse egy jó alany, de ő is elszürkül, ha az újságíró érdektelenségét, tudatlanságát, tájékozatlanságát és főleg közönyét tapasztalja, azt érezve, hogy mondhat ő bármit, partnere csak nézi a kis papírját, és teszi fel a következő kérdést. A jó újságíró akkor is jelen van, ha teszem azt például minden kérdését kihúzza, kivágja utólag monológgá formálva az alanya által elmondottakat, mert neki, csak neki mondta el mindazt a beszélő, amit talán 8

9 korábban maga se tudott, de elmondani semmiképpen nem akart, de olyan közeg teremtődött egy tehetséges partner által, hogy már maga se bánja, sőt hálás azért, amit megfogalmazott elsősorban magának, és megengedi nekünk, hogy bepillantsunk az ő igazságába. Nos, ennyit röviden az interjúról, a riportról most egy szót se, mert bár a pályázati felhívás ezt is lehetséges műfajként jelöli meg, riport nem született. Kár, mert bár nehéz és munkaigényes műfaj, mégis csak valahol a csúcs, amelyet ifjúként illik ostromolni. De ha nem, hát nem. Ugyanakkor öröm, hogy sokféle asszony szólal meg a beszélgetésekben: fiatalabbak és idősebbek, a legkülönfélébb foglakozásúak, munkájukkal elégedettek és még útjukat keresők, beérkezettek és indulók. Valamennyien boldogulást keresők, és a sikert a gyerekeikben és munkájukban megtalálók. Az azért érdekes, hogy a boldog, jó párkapcsolatot senki nem nevezi meg a siker forrásaként, feltűnnek a háttérben férfiak ugyan, akire két dolog jellemző, vagy segítenek, vagy nem, előbbiek elismerést érdemlőek, utóbbiak meg megértést kapnak. Hogy is van ez, lányok? kérdezném szívesen. De csak olvasom tovább, és elcsodálkozom, milyen kevés az indulat, mennyi az elfogadás mindazzal szemben, ami pedig nem szabadna, hogy természetes legyen a 21. század Magyarországán. Hogy a vezetők férfiak a női szakmában is, hogy egy fiatal család magában, szülői segítség nélkül nem képes az életét bonyolítani, hogy az atipikus foglakoztatások alig léteznek, sőt, hogy azok egy picit gyanúsak is, hogy bizalmatlanság övezi ezeket, hogy szabadon, nem a munkahely elvárása szerint újat tanulni majdnem képtelenség és sorolhatnám. Miért van az, tisztelt asszony- és lánytársaim, hogy mi ilyen finom és illedelmes módon belesimulunk a férfiak kitalálta világba? Hogy elfogadjuk a nekünk kiszorított helyet? Miért van, hogy még hálásak is vagyunk érte? Hogy megköszönjük, ami nekünk juttatott, és zokszó nélkül mondunk le dolgokról, hajtunk eleve a kompromisszumra? Nos, igen. Ha egy kötegnyi írás, ez a néhány interjú eljuttatja olvasóját mindezen kérdésekhez, ha felpiszkálja a békén szunnyadót, jó, hogy megszülettek, és így együtt felmutatottak lettek. Ezért jár köszönet, hogy olvashattam az írásokat, ezért ajánlom másoknak is. Horváth Ida 9

10 AZ ÉN TÖRTÉNETEM INTERJÚ 1 NEKÜNK, CSALÁDANYÁKNAK GYAKORLATILAG KÉT MŰSZAKBAN KELL HELYTÁLLNUNK Névjegy Név: Májer Lászlóné Életkor: 40 éves Családi állapot: férjezett, három gyermek (20, 18, 5 éves) édesanyja Lakóhely: Székesfehérvár Foglalkozás: ruházati eladó (Korona Zrt., Belvárosi Üzletház) Mi a foglalkozása? Ruházati eladóként dolgozom, akként is végeztem. Tehát akkor kereskedelmi szakközépiskolába járt? Először szakmunkásképzőbe, majd munka mellett érettségiztem. Egy nagyobb kereskedelmi vállalatnál, a Korona Zrt.-nél dolgozom, amióta az iskoláimat elvégeztem, itt voltam tanuló is. Lépett-e előrébb a ranglétrán, van-e valamilyen pozíciója? Nem, ruházati eladó vagyok azóta is. Szerettem volna főiskolára menni, de a cégnél nem volt olyan állás, amihez ilyen irányú végzettség kellett volna, így ez elmaradt. Ezt egy kicsit sajnálom, de ehhez a munkakörhöz, amiben most dolgozom, elég a szakmunkásképző bizonyítvány és az érettségi is. Mit tart életében a legnagyobb sikernek? Ez a munka terén vagy a magánéletben valósult meg? Úgy gondolom, a magánéletben. A munka terén, azt hiszem, nem tudok túl nagy sikereket elkönyvelni. Ugyanakkor van munkám, olyan, amilyet szeretek csinálni, nyilván, hiszen ha nem szeretném, akkor nem lennék itt. Mégis ezt tartom igazi sikernek, hogy van családom, három gyermekem, hogy működik a családunk, hogy családban élhetünk. 10

11 A két nagyobb gyermek után szembesült-e valamiféle problémával, mikor családanyaként tért vissza dolgozni? Nem, az 1995-ben volt, akkor teljesen természetesnek számított, hogy a GYES lejárta után engem visszavettek dolgozni. Ha nem is abba az üzletbe, ahol előtte voltam, de sikerült visszajönnöm a céghez. És a legkisebb gyermek után? Akkor is ilyen magától értetődő volt az elhelyezkedése? Akkor már több nehézséggel szembesültem, de sikerült újra munkába állnom. Amikor a pici betöltötte az egy évet, már elkezdtem érdeklődni a cégnél, hogy van-e arra lehetőség, hogy újra munkába álljak. Mikor igen választ kaptam, kerestem bölcsődei helyet, s amikor 2 éves lett a kislányom, akkor újra elkezdtem dolgozni részmunkaidőben. Kaptam még a GYES-t 1 évig, s mellette napi 6 órában dolgoztam. Ez 2007-ben volt, akkor ez még nem volt rázós dolog. Viszont egy évvel később, mikor lejárt a GYES-em, jött a gazdasági válság, amit a cég is megérzett. Így nem tudtak 8 órában, teljes munkaidőbe visszahelyezni, maradt a 6 óra. Szembesült-e a családanyaként a szokásos nehézségekkel? Kikre számíthatott ilyenkor, kik támogatták? Hála istennek, van egy egészséges édesanyám, akire mindig számíthattam. A kislányom sem volt beteges, de ha mégis orvoshoz kellett vinnem, vagy otthon kellett maradnom, akkor nem volt a munkahelyemen ebből gond, toleránsan álltak hozzá. Úgy érzi, hogy a munkahelye családbarát? Igen, az ilyen ügyekben nagyon megértőek. Mostanában, hogy a kisgyermeke már nagyobb, még mindig részmunkaidőben dolgozik? Igen, de ez elég változó, a körülményektől függ. Most például egy kolléganőnk kismama lett, így napi 8 órában dolgozunk, de a továbbiakban hogyan alakul a helyzetem, azt egyelőre nem tudom. Tudna-e tanácsot adni az Önhöz hasonló helyzetben lévő nőknek itt most konkrétan a GYES utáni időszakra gondolok? Én nagyon szerencsés voltam, hogy vissza tudtam jönni dolgozni. A vállalat is szívesen látott, bár az is igaz, hogy én is nyitott voltam a részmunkaidőre. 11

12 Úgy érzi, hogy fontos a rugalmasság ilyenkor? Persze, valamiféle engedményt tenni kell. Továbbá nem is rossz a részmunkaidő annak, aki három gyermeket nevel, vagy akárcsak egyet is. Persze azért nálunk az üzletben is úgy kell dolgozni, ahogy a boltnak is jó. Ez nem mindig fixen napi 6 órát jelent, hanem havi 132-t. A beosztás e szerint alakul, de én is engedek egy kicsit, ők is. Hogyan tudja összeegyeztetni a családanyaságot a munkával? Muszáj... Én ezt csinálom, mióta dolgozom, ebben nőttek fel a nagy gyermekeim, ebben nő fel a kicsi is. Reggel én viszem óvodába, de este már nem én megyek érte, csak a szabadnapomon, hiszen 6-ra, fél 7-re érek haza. A nagymama és a férjem azok, akik ilyenkor segítenek. Az egész családnak össze kell fogni, de a kereskedőknél ez így van. Akkor a családra nagyon számíthat? Igen, egyértelmű. Ha ők nem volnának, biztos, hogy nem tudnám megoldani, hiszen például az óvoda nincs nyitva fél hétig. Nekem így, hogy családban élek, nem okoz ez problémát, de aki egyedülálló, annak biztos, hogy sokkal nehezebb. Tudna-e álláskeresési tanácsokat adni másoknak? Ha belegondol a saját helyzetébe, és mondjuk nem sikerült volna újra munkába állnia ennél a cégnél, akkor mihez fogott volna? Ez egy nehéz kérdés, hiszen ilyenben még nem volt részem, mert 17 éves korom óta dolgozom. Talán megkerestem volna egy multinacionális céget, mert nekem ehhez van végzettségem, ehhez értek, az eladáshoz, tehát mindenképp a kereskedelmi pályán maradtam volna, pályázatokat adtam volna be ilyen vállalatokhoz. Ha munkanélküli lennék, akkor biztos, hogy tanfolyamot végeznék; képezném magam abba az irányba, ahol el lehet helyezkedni, feltételezem a munkaügyi központon keresztül. Biztos, hogy ott kérnék segítséget abban, hogy mitévő legyek. Nem zárkóznék el a továbbképzéstől sem. A munkahelyén vagy a szakmájában érezte-e valaha hátrányát annak, hogy nő? Nem, hiszen itt, a kereskedelemben az a ritka, ha valaki férfi. Sosem tapasztaltam ezt a munkám során, és feltételezem, hogyha máshol keresnék állást, pont emiatt, ott sem lenne ez probléma. 12

13 A női esélyegyenlőségről mit gondol? Itt a munkahelyén megvalósul-e? A velem azonos beosztásúak fizetése mindegy, hogy férfi, vagy nő-e az illető azonos, ebben nincs eltérés. A központunkban azonban több férfi dolgozik magasabb beosztásban, hiszen a vezetőink többnyire férfiak, ők nyilván magasabb fizetést kapnak. Hogy ott van-e különbség a nők és a férfiak fizetése között, nos, azt nem tudom. Mit gondol, hogy a magyarországi munkaerőpiacon ez mindenhol így van, mint az Ön cégénél? Amit látok, az alapján azt gondolom, hogy hátrányos helyzetben vannak a nők, leginkább pedig a kisgyermekes anyák. Tapasztalatból tudom, hogy az első kérdés az, ki tud a gyermekre vigyázni, ha beteg, s ha neki kell, akkor emiatt mennyit esik ki a munkából. És persze nem mindenki mögött van biztos családi háttér, egy vagy két nagymama; egyedülállóként pedig borzasztó nehéz lehet. Nekünk, családanyáknak gyakorlatilag két műszakban kell helytállnunk, hiszen akármennyire leveszik az ember válláról a terhet, azért van olyan dolog, amit csak a nő tud igazán: a háztartás vezetése, mosás, főzés, takarítás... A házimunka nagy részét ezek szerint Ön végzi? Igen, főként a hétvégeken az ember bepótolja, ami hét közben elmarad, de a hétköznapokon férjem és a nagyobb gyermekeim is be-besegítenek. A két kamasz annyira nem lelkesedik érte, noszogatni kell őket! A férjem viszont nagy segítség a bevásárlásban, a gyermekek körüli teendőkben, hiszen ő van velük otthon 5 órától, én, már említettem, csak később érek haza. Mit gondol? Külföldön, nemzetközi szinten jobb-e a nők helyzete? Egyedülállóként az ismeretségi körünkből is sokan próbálnak szerencsét külföldön. Kint dolgoznak, ők ott érvényesülnek. Nem tudom családosként, hogyan lehetne külföldön élni, boldogulni, munkát találni. Mi az a tulajdonsága, életszemlélete, ami abban segít, hogy megtalálja az egyensúlyt a munka és a család között? Próbálok alkalmazkodni a helyzethez, illetve az otthoni dolgokat letenni a boltajtóban, a bolti dolgokat pedig az ajtón kívül hagyni. Itt is csak vannak gondok, otthon is csak vannak, de igyekszem nem összekeverni a kettőt, mindig csak azzal foglalkozni, ahol éppen vagyok. Igyekszik az ember kiegyensúlyozott lenni, s meglelni az örömöt az apró dolgokban, mert ebben a mai világban másképp nem lehet. Gyolcsos Mária 13

14 AZ ÉN TÖRTÉNETEM INTERJÚ 2 A TANÁRI PÁLYA, MINT MEGOLDÁS? Névjegy Név: Perendy Andrea Családi állapot: kapcsolatban, három fiúgyermek édesanyja Lakóhely: Budapest Foglalkozás: családanya Mivel foglalkozol most? Jelenleg az anya szerepet gyakorlom teljes erőmmel. Otthon vagyok, és hamarosan készülök arra, hogy visszamenjek dolgozni. Erre készülve a tavalyi év folyamán beiratkoztam a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarára, hogy tanári diplomát szerezzek. Most másodéves vagyok. Mivel foglalkoztál az anyaság előtt? Gazdasági főiskolát végeztem pénzügyi szakirányon, majd multinacionális cégeknél dolgoztam pénzügyi controlling osztályokon tervezői meg szervezői munkakörben. Az eddigi életedet összegezve, mit tartasz a legnagyobb sikerednek? Nyílván a családanyaság már önmagában siker. Még egy gyerek is, de ha három van belőlük, az megháromszorozza a siker értékét. A munkahelyi életben azt tartom sikernek, hogy akárhol dolgoztam eddig, mindig haladtam felfelé a ranglétrán, ami azt jelentette, hogy jól végeztem a rám bízott feladatokat. Említetted, hogy cégeknél dolgoztál. Ezek szerint több munkahelyed is volt már? Igen. Több helyen is dolgoztam. Minden munkám multinacionális cégnél volt, a már említett pénzügyes munkakörben. Gondolom, hogy akkor több állásinterjún is részt vettél már. Volt-e olyan tapasztalatod, amit úgy gondolsz, hogy hasznos lenne megosztanod a munkát kereső hölgyekkel? 14

15 Az ismeretség fontos. Talán a legfontosabb. Nem egy esetben fordult elő, hogy ismerős segített bejuttatni az önéletrajzomat, vagy némi protekciót jelentett az is, hogy személyesen elmehessek interjúzni. De az interjún már rajtam állt, hogy meggyőzzem a felvételiztető szakembereket. Hogyan készültél ezekre az interjúkra? Tíz éve vagyok otthon a gyerekeimmel. Tíz év alatt nagyot fordult a világ. Akkor még nem volt jellemző az, mint most, hogy egy interjúra fel kell készülni. Bementél, vitted magaddal a személyiségedet és a szakmai tudásod, és ez elég volt. Mit jelent számodra a női esélyegyenlőség a munkában? Miben látod lényegét? Nem hiszek abban, hogy nemek szerint különbséget lehet tenni ember és ember között, férfi és nő között a munka terén. A teljesítményekben és a képességekben hiszek. Azt gondolom, hogy amikor nőről és férfiról beszélünk, akkor az olyan, mintha el kellene döntenünk, hogy melyik a finomabb gyümölcs a körte vagy az alma. Ez képtelenség. Számomra nincs értelme. Említetted, hogy tíz éve otthon vagy a gyerekeiddel. Ezalatt az idő alatt dolgoztál-e valahol részmunkaidőben, vagy távmunkában? Nem, nem dolgoztam. Lehetőségem sosem volt ilyenre. A pénzügyi szférában teljes mértékben esélytelennek tartom, hogy ez a részmunkaidős dolog kivitelezhető lenne. Sőt, a gyerekek mellett, már azt sem látom teljesíthetőnek, amit ezelőtt főállásban végeztem. Igaz, hogy a munkaidőm 8 órás munkaidő volt, de ez csak papíron létezett. A órás munkavégzés napi szinten általános volt. Emellett még ott voltak a hétvégi plusz munkák. Lehetetlenség! Én csodálom azokat a nőket, akik azt mondják, hogy össze lehet egyeztetni a hivatást a családdal. Sok gyerek esetén szerintem erre esélyed sincs. Ezt úgy érted, hogy a pénzügyi területen dolgozó nőknek képtelenség teljesíteni ezt az egyszerre jelenlévő két szerepkört, az anya és a dolgozó nő szerepét? Én azt veszem észre, hogy nőként, teljes emberként nem tudsz jelen lenni a munkahelyeden is, és a családon belül is. Ugyanolyan hatékonyan nem lehet működni. Egy nőnek sajnos priorizálnia kell, ha tetszik, ha nem. 15

16 És mi van azokkal a családbarát munkahelyekkel, ahol mégis sikerül olyan helyzetet kialakítani, ami összeegyeztethető az anyasággal? Véleményed szerint léteznek ezek? Bártan kimerem jelenteni, hogy nincs ilyen Magyarországon. Ha mégis van, akkor ezek elszigetelt jelenségként léteznek. Összességében nem gondolom, hogy Magyarországon családbarát munkahelyek vannak. Hogyan képzeled a jövőt három gyermekes anyukaként? Szerencsés helyzetben vagyok, mert otthonról támogatnak abban, hogy valami olyasmit tanuljak, ami nagyon érdekel. Látok benne perspektívát. Bár anyagilag az eddigi fizetéseimhez képest nem egy jó megoldás a tanári pálya, de időben ezt tudom összehangolni az anyai létemmel. AZ ÉN TÖRTÉNETEM INTERJÚ 3 Szekeres Sándor Gábor KITARTÁS ÉS AKARAT Névjegy Név: Ilona Életkor: 46 éves Családi állapot: házas, két gyermek édesanyja Lakóhely: Budapest Foglalkozás: köztisztviselő Ilona negyvenhat éves, köztisztviselő. Két felnőtt nő (19 és 23 éves) édesanyja, huszonhat éve él házasságban. Az Ő története azért érdekes, mert amit elért az életben, azt mind az akaratának és a kitartásának köszönheti. Középiskolában az egyik legjobb tanuló volt, de érettségi után minden igyekezete ellenére nem tanulhatott tovább, a szülei nem tudták finanszírozni a főiskolát. Könyvelőként helyezkedett el egy vállalatnál, ahol pár éven belül lehetősége nyílt arra, hogy főiskolára járjon, pusztán az osztályvezető aláírása kellett hozzá. De neki nem főnökre, hanem dolgozóra volt szüksége, ezért kettétépte a továbbtanulási lapot. 16

17 Első lányának 24 évesen adott életet, majd 4 évvel később második kislánya is megszületett. Gyes után a munkahelye visszavárta. Új munkakörbe került, ahova már szakfelsőfokra is szüksége volt, ezért a két kisgyerek mellett szombatonként iskolába járt, hogy le tudja tenni a mérlegképes könyvelői vizsgát. A képesítés megszerzése után leépítések következtek a cégnél, Ilonának első körben mennie kellett. A főnöke indoklása: talpraesett vagy, úgyis megállod a helyedet az életben, találsz majd másik munkát. Emellett kisebbik lánya kezdte az iskolát, és ezzel együtt a betegeskedést is: a migrént és az epilepsziát. Ettől kezdve 5 éven át rendszeres kórház- és klinikalátogatás következett. Sajnos nem engedhette meg a család magának anyagilag, hogy Ilona gyermeke gyógyulásának szenteljen pár évet, ezért vállalkozóként egy biztosítónál helyezkedett el, ahol kötetlen munkaidőben dolgozhatott, és nem kellett egyedül hagynia a kislányt a kórházban. Munkájában sikeres 8 év következett, mikor gyermeke egészsége is javult, majd serdülőkorára kinőtte minden betegségét. Ekkor Ilona állásajánlatot kapott, ami fix munkaidőt és fix bért jelentett. Bérszámfejtőt kerestek a határőrségnél. Itt szembesült azzal, hogy elment a technika mellette. Új munkakörében már minden számítógépen történt, amit meg kellett tanulnia használni. Az új munkahely előrelépést és továbbtanulást is kínált, ami Ilona régi álma volt. Így 2005-ben, 40 évesen felvételizett egy főiskola gazdálkodás szakára, bekerült egy államilag támogatott, levelezős képzésbe, ahol 4 évvel később diplomát is szerzett. Munkája nem zökkenőmentes, mivel a határőrséget megszűntették, régiósítottak, és egyéb intézkedések is nehezítik a körülményeket. A fentiek leírásából kaptunk egy képet Ilonáról, de nézzük meg, hogy Ő hogyan látja önmagát, nőként a munkaerőpiacon. Állásinterjúnál jelentett-e előnyt vagy hátrányt, hogy nő vagy? Nem. Lehet, hogy jelentett volna, de én soha nem mint nő mentem oda, hanem úgy, hogy dolgozni akarok. Miben látod ma a női esélyegyenlőség megvalósulását? Ezen még nem gondolkodtam. Valószínűleg azért nem gondolkodtam rajta, mert én sosem éreztem magam másodrendű embernek, nem éreztem, hogy bárkire szükségem lenne ahhoz, hogy meg tudjam csinálni, amit elterveztem. Szerintem, ha az akaratom elég erős, nem számít, hogy nő vagyok, vagy férfi. Az önmegvalósítás elhatározás kérdése. 17

18 Szembesültél nehézségekkel, mikor anyaként újra munkába álltál? Újra kellett szervezni az egész életemet. Más gyerek mellett dolgozni, mint gyerek nélkül. De valójában sosem jelentett nehézséget vagy terhet, hogy vannak gyerekeim. Az biztos, hogy kell legyen az ember mellett egy társ, akivel megosztja a terheket. Mikor a gyerekek betegek voltak, hol én mentem táppénzre, hol a férjem. A mai világban azt látom, ahhoz, hogy egy nő helyt tudjon állni a munkahelyén az kell, hogy közel lakjon az édesanyja. Megint egyre nagyobb szükség van a szülői támogatásra. Tudnál gyakorlati tanácsot adni kisgyerekes anyukáknak, akik újra munkába szeretnének állni? Szerintem két dolog kell hozzá: szakmai alázat és nyitottság. Legyen fogékony mindenre. Nekem ez egy életfelfogás. Mindenben a lehetőséget kell nézni, s nem azt, hogy mit nem akarok. Mit tartasz életed eddigi legnagyobb sikerének? Azt, hogy a rengeteg nehézség ellenére mégis embereket neveltem. Két felnőtt nőt, akik már most megállják a helyüket az életben, és látom rajtuk, hogy ugyanazt az értékrendet viszik tovább, amit tőlem és a férjemtől kaptak. Rájuk vagyok a legbüszkébb. Kotroczó Melitta 18

19 AZ ÉN TÖRTÉNETEM INTERJÚ 4 KERESKEDŐ VOLTAM VILÁGÉLETEMBEN Névjegy Név: Meggyes Lászlóné Életkor: 56 éves Családi állapot: férjezett, két gyermek (fiú 23, lány 34) édesanyja Lakóhely: Székesfehérvár Foglalkozás: boltvezető (Trendi cipőbolt, Székesfehérvár) Mi a foglalkozása? Kereskedő voltam világéletemben. Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem, majd a budapesti Vendéglátóipari Főiskolán felsőfokú áruforgalmi szakképesítést szereztem, a GYES alatt, mikor a fiammal voltam otthon. Azonkívül mindenféle tanfolyamon vettem részt, hiszen nagyon sokáig a volt Centrum Áruházban dolgoztam, ahol a vezetőket, mint engem is, központilag képezték. Elméleti és gyakorlati képzésekre kell gondolni, például hogyan kell foglalkozni a kereskedelmi tanulókkal. Nem csak a szakmát, hanem a lélektant is miként kell bánni egy kamasz fiúval, lánnyal meg kellett tanulnunk. Most egy kicsi, de ugyanakkor nagyon hangulatos és elegáns cipőbolt tulajdonosa, ahol éppen beszélgetünk. Ám gondolom nem mindig volt ez így. Hol dolgozott előtte, milyen munkahelyeken? Kezdetben a Centrum Áruházban voltam tanuló, majd érettségiztem, képeztem magamat, s ott lépkedtem felfelé a ranglétrán. Ügyvezetőként jöttem el, mikor eladták az áruházat. Utána kerestem az utamat, dolgoztam egy ideig a Garda KFTnél, ahol fehérneműkkel, harisnyákkal foglalkoztunk. Hat hónapig vezettem az üzletüket Budaörsön, majd Kuti Tamás vállalkozó kért meg, hogy dolgozzak nála, nyissak sportruházati üzleteket vidéken. Nagyon szerettem ezt a munkát, imádtam emberekkel találkozni, és menni, ha kellett Zalaegerszegre, Szolnokra, Tatabányára, Százhalombattára, Budapestre. Ennyi helyen voltak üzleteink, s én hetente jártam azokat. Eközben üzletvezetőként dolgoztam a székesfehérvári boltban. Ez a 8 év 19

20 nagyon jó, pörgős időszak volt, nem lehetett összehasonlítani az áruházi évekkel, hiszen itt belépett az este 9 óráig tartó nyitva tartás, a szombatok és a vasárnapok aki ebben nem dolgozott, az nem tudja, mi az, hogy kereskedelem. Az utolsó két évben, mint alkalmazott, a Premier Outlets Centerben dolgoztam, ott vezettem egy üzletet. Az életemnek nagyon szép két éve volt ez, nagyon szerettem feljárni Budapestre, annak ellenére, hogy viszonylag messze volt. Tetszett az a miliő, az a nyüzsgés. Aztán sajnos tönkrement a főnököm, bezárta a plázát, majd az üzletet is, s én itt maradtam 40 éves munkaviszonnyal, tanácstalanul, hiszen nem tudtam elhelyezkedni. Ráadásul egy sikerekben bővelkedő 40 éves munkaviszony szűnt meg ekkor... Igen, és én csak úgy tudtam dolgozni, ha voltak ilyen jó élményeim, például nyitni egy üzletet, eladni valamit. Mit tart a legnagyobb sikerének, ami emlékezetes az Ön számára? Ez egy nagyon érdekes dolog, de ide kívánkozik. A minap elmentem a fogorvoshoz, aki nagyon kedvesen bevallotta, hogy mindig gondol rám, amikor felveszi azt a jó minőségű pólót, amit egyszer én adtam el neki. Ezek az apró sikerek, ezek számítanak igazán. Fehérvári vagyok, nagyon nagy az ismeretségem, mindenki tudja, hogy hol dolgozom. Annak idején, ha bejött valaki az áruházba, és cipőt akart, akkor lekísértem őt a cipőosztályra, ha kabátot is, akkor végigkísértem az áruházon. Tudta, hogy hozzám jöhet, mert én nem beszélem rá a rosszra, vagy olyanra, ami nem áll jól neki. Nagyon nagy sikernek tartom persze azt is, hogy a saját üzletemet megnyitottam. Ez hogyan történt? Miután munkanélküli lettem, a lányom vetette fel az ötletet. Először arra gondoltam, hogy nem, hiszen ebben a gazdasági helyzetben, megmondom őszintén, nagyon nehéz egy üzletet beindítani. Amennyire vállalkozó szellemű vagyok, és fel tudom venni a ritmust a mai világgal, ebben annyira bátortalan voltam. Végül mégis körülnéztem alaposabban, és meglepődve tapasztaltam, hogy nincs a városban egy elegáns cipőbolt a 30-as korosztálynak, csak kínai üzletet látni. Ekkor döntöttem el, hogy egy ilyen típusú boltot fogunk nyitni, hiszen a lányommal közösen fogtunk bele. Az első egy hónapban rengeteg volt a munka: az üzlethelyiséget át kellett építeni, álmennyezetet beszerelni, parkettázni, falat húzni. De mikor ezzel megvoltunk, s itt söprögettem, s arra gondoltam, hogy ez a mi üzletünk, ez a sajátom, nos, azt az örömet nem is lehet elmondani. Rájöttem arra, hogy sokkal előbb kellett volna nyitnom egy boltot, de sosem volt annyi tőkém, hogy bele mertem volna vágni. Igazából mint mondtam a lányom 20