7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015"

Átírás

1 7mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2014/2015 Kedves Pedagógusok, Kedves Gyerekek! Ebben a tanévben 19. alkalommal hirdetjük meg játékos mesevetélkedőnket, az általános iskolák osztályos tanulói számára. A vetélkedőre 4 fős csapatok nevezhetnek, melyek alakíthatók osztályokból, de elfogadjuk vegyes összetételű csapatok jelentkezését is. A játék 6 fordulóból áll, az első két fordulóra az iskolákban kerül sor, ezt követik a területi elődöntők, döntők, majd a megyei forduló. FONTOS! A korábbi évek menetrendjén változtatunk: A levelünk mellékleteként küldünk egy feladatlapot (amely egyben a játék első fordulója is!). Azok a csapatok, akik szeretnének részt venni a játékban, töltsék ki és postai úton küldjék vissza címünkre. Ez a nevezés feltétele! Így az első forduló egy tét nélküli, kedvcsináló forduló lesz csupán. A 2. fordulót (ahogy eddig is) az iskolák rendezik majd meg, az általunk küldött csoportbeosztás alapján. A legügyesebb csapat májusában képviseli megyénket az országos döntőn. Az idei játék keretét a magyar írott mesék és népmesék adják. Az ismert történetek felidézik kedvenc mesehőseink kalandjait, de találkozhatunk eddig még nem ismert szereplőkkel is! Ez az a játék, ahol a részvétel sokkal fontosabb, mint a győzelem! A közös nyereség a mesék olvasása, a közös játék öröme. Játszani, mesét olvasni, hallgatni pedig mindenki szeret. A részletes menetrendet, a mesék listáját és a mesék teljes szövegét a nevezések beérkezése után küldjük meg az iskoláknak. Jelentkezni csak a mellékelt kitöltött első forduló és a nevezési lapokon lehet, amelyeket postai úton kérjük eljuttatni az alábbi címre: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára Veszprém, Komakút tér. 3. Nevezési díj: 1.500,-Ft csapatonként, melyet kizárólag a számlaszámra kérjük utalni. Csekkes befizetést nem tudunk elfogadni! Nevezési határidő: november 15. Bővebb információt az alábbi telefonszámon (88/ /107; 88/ /107) vagy címen (varganee@ekmk.hu) kérhetnek az érdeklődők. Kérjük, hogy a mellékelt nevezési lapra csak élő és működő (nem hibás a cím, nincs tele a postafiók, folyamatosan ellenőrzött cím) címet adjanak meg, mert a későbbiekben csak elektronikus úton szeretnénk tartani a kapcsolatot. Kérünk mindenkit, hogy olyan kapcsolattartó címet adjanak meg (lehet személyes cím is), amit a vetélkedő teljes időtartama alatt végig figyelemmel kísérnek!! Az egyes fordulók időpontját és a pontos csoportbeosztást majd a jelentkezések lezárása után küldjük a résztvevőknek. Veszprém, október 1. Vargáné Ládonyi Erzsébet A gyerekkönyvtár vezetője

2 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át Országos Mesevetélkedő CSAPATNÉV: Névsor: NEVEZÉSI LAP Osztály: Iskola levelezési címe: Város: Irányítószám: Az iskola neve: Az iskola címe: Tel.: Fax.: Felkészítő pedagógus neve: A kiírásban szereplő játékszabályt elfogadjuk, a nevezési díjat időben befizetjük. Dátum: felkészítő pedagógus 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át Országos Mesevetélkedő CSAPATNÉV: Névsor: NEVEZÉSI LAP Osztály: Iskola levelezési címe: Város: Irányítószám: Az iskola neve: Az iskola címe: Tel.: Fax.: Felkészítő pedagógus neve: A kiírásban szereplő játékszabályt elfogadjuk, a nevezési díjat időben befizetjük. Dátum: felkészítő pedagógus

3 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át Országos Mesevetélkedő ÖSSZESÍTETT ISKOLAI NEVEZÉSI LAP A Mesevetélkedő játékba iskolánkból az alábbi csapatok neveztek be: Csapatnév: Osztály: Az iskola levelezési címe: Város: Irányítószám: Az iskola neve: Az iskola címe: Telefonszám: Fax: Kapcsolattartó pedagógus neve: PH. igazgató

4 7mérföldes csizmában heted7határon át Mese: Jankó és a három elátkozott királykisasszony 1. Villámkérdések (Válaszolj röviden!) 1. Miért indult el világgá Jankó? Hol találkozott az öreg emberrel? Hány ruha volt a legkisebb királykisasszonyon? Mikor kellett Jankónak a tóhoz mennie? Hol adták el az aranyos ruhát Jankóék? Hol volt az üveghegy? Hány esztendeig ment Jankó, mire meglátta az üveghegyet? Mi volt az alján? Ki viselte a báránybőrsüveget? Mit csinált Jankó a bocskorral, az ostorral és a nyereggel, amikor felért a hegyre? Milyen átokkal sújtotta a királykisasszonyokat az ördög? Hova bújt Jankó az aranypalotában? Mit mondott az ördög, amikor hazajött? Mivel csapta le az ördög fejét Jankó? Mit kötött össze az üveghíd? Mi történt a híddal, ha kifelé fordították a gyűrűt? Hány paripa repítette Jankót az apja házához? Mitől félt a csizmadiáné a hintóban? Kit hívtak meg a testvérek a lakodalomba? Mi történt a csizmával mire Jankó a hegy lábához ért? Igaz vagy hamis? (Írj egy I vagy egy H betűt a mondat után. Ha hamis, indokold meg, miért!?) Az öregember levest akart főzni, ezért hozatott Jankóval egy kis tűzrevalót... Amikor Jankó elment halászni, odaadta a hattyúbőrt az édesanyjának, hogy viselje gondját.... Jankó felesége egy hegy tetején, aranypalotában lakott a testvéreivel... Jankó elhajított egy aranypénzt, az ördögfiak pedig utána iramodtak.... Amikor Jankó bement az aranypalotába, a felesége éppen sepregette a ház elejét... A három királykisasszonyt egy csúnya fekete ördög akarta feleségül venni... Ha Jankó befelé fordította a gyűrűt, ott termett egy üveghíd Írd a tulajdonságok mellé azt a tárgyat, szereplőt, amire vagy akire jellemző! Üvegből van:... Aranyból van:... Rongyos:... 1

5 7mérföldes csizmában heted7határon át Piszkos:... Veres:... Varázsereje van:... Hetvenhétszerte szebb:... Boldog:... Segítőkész: Párosítsd a szavakat! karbunkulus -... napamasszony -... gezemice -... boglya -... pitvar -... beste -... meny -... bitang, gyalázatos, előtér, anyós, giz-gaz, fiúnknak a felesége, drágakő, kupola alakú rakás 5. Milyen régies írásmódú szavak kifejezések találhatók a mesében? Gyűjts legalább ötöt! Hogy írnád ma? 2

6 6. Keresztrejtvény 7mérföldes csizmában heted7határon át Ebből volt az ostor. 2. Ezt húzta a lábára Jankó az üveghegy alján. 3. Ilyen volt a nyereg. 4. Ezt cipelte az öreg ember. 5. Így szólította a királykisasszony a csizmadiánét. 6. Ebben jelentek meg a királykisasszonyok a tónál. 7. Ezt csinálta az ostorral Jankó. 8. Az ördögfiúk MARAKODTAK. Írd más szóval. 9. Ezek úszkáltak a tóban. Megfejtés: Keresd a könyvtárban! Nézz utána, ki készítette a meseillusztrációt! Melyik Arany László kötetből való?.... 3

7 7mérföldes csizmában heted7határon át Milyen meséket tartalmaz még ez a könyv? Sorolj fel legalább ötöt!... Tudj meg minél többet Arany Lászlóról! Írd le néhány mondatban!. 4

Jankó és a három elátkozott királykisasszony

Jankó és a három elátkozott királykisasszony Jankó és a három elátkozott királykisasszony Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy nagy ország, abban egy város, abban a városban egy csizmadia, ennek a csizmadiának volt egy felesége meg egy fia.

Részletesebben

Arany László Jankó és a három elátkozott királykisasszony

Arany László Jankó és a három elátkozott királykisasszony Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Arany László Jankó és a három elátkozott királykisasszony Hangos mese (A hanganyag

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor Mese: Kicsi Jóska 1. Villámkérdések (Válaszoljatok röviden! ) 1. Ki mesélt a csodaforrásról? 2. Hol ültek, akik a mesét hallgatták? 3. Hol volt a csodaforrás? 4. Kit változtatott királlyá a csodaforrás?

Részletesebben

Az oktatási intézmények I., II., III., IV., V. és VI. korcsoportos csapatai, ahol fiúk és leányok vegyes csapatot alkotnak.

Az oktatási intézmények I., II., III., IV., V. és VI. korcsoportos csapatai, ahol fiúk és leányok vegyes csapatot alkotnak. KORFBALL 2013/2014-es tanévre vonakozó Diákolimpia Versenykiírása 1. A verseny célja: a korfball népszerűsítése, verseny- és játéklehetőség biztosítása, az egészséges életmódra nevelés, a tehetséges fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY ÓRA LURDY-HÁZ. Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére

IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY ÓRA LURDY-HÁZ. Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY 2018. 10. 12. 9 ÓRA LURDY-HÁZ Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete kilencedik alkalommal rendezi

Részletesebben

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017.

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017. ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE Kőbányai Kenguru Kupa Versenykiírás 2016/2017. 2016/2017. KŐBÁNYAI KENGURU KUPA 2. 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A Trampolin Sportegyesület Floorball Szakosztálya és a Magyar Floorball Szakszövetség újra életre hívja a Veszprém Open Floorball Cupot. A nyílt nevezésű kettő napos kupára várjuk a hazai utánpótlás,

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése

Részletesebben

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV IFJÚ TEHETSÉGEKÉRT CSONGRÁD MEGYEI JÖVŐNK ÉRDEKÉBEN MATEMATIKA-, FIZIKATANÁROK EGYESÜLET SZEGEDI ALKOTÓMŰHELYE 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 117. 6724 Szeged, Kisteleki

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI MVLSZ-SULI PÓLÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 1. A verseny célja A vízilabda sportág népszerűsítése. A sportág kiválasztási lehetőségének bővítése. A szabadidőben

Részletesebben

Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs.

Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs. Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs. www.bpdiaksport.hu MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA A Magyar Diáksport Szövetség versenykiírása értelmében Budapesti döntő nem kerül megrendezésre. Alább olvasható

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Petanque Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezői: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Viéta Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 2890 Tata Új út 21. Telefon: 34/587-470 Fax: 34/587-471 STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság A verseny

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY --------------------

MATEMATIKA VERSENY -------------------- Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére

Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete tizedik alkalommal rendezi meg az immár hagyománnyá vált Országos Szakmai Vetélkedő döntőjét.

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 5-6. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 5-6. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 5-6. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlök kérdezni: - Mi újság, fiúk? - Jaj, felséges királyfi -

Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlök kérdezni: - Mi újság, fiúk? - Jaj, felséges királyfi - Pancimanci Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest leánya, aki soha semmit se lendített a ház körül, hanem csak ült a padon

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni!

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni! JELENTKEZÉSI LAP A KÖZÉPISKOLÁSOK V. ZENEI VERSENYÉRE SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni! A nevező iskola adatai: Neve:.. Címe:...

Részletesebben

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. A verseny védnöke: Miklósa Erika operaénekes A verseny meghirdetője: Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Székesfehérvár,

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt.

Részletesebben

VERSENY MEGHIRDETŐJE: A VERSENY CÉLJA: A. 2 alkalmas levelezős forduló B. 1 intézményi helyszíni forduló, a döntő (6 legtöbb pontot elért csapatnak)

VERSENY MEGHIRDETŐJE: A VERSENY CÉLJA: A. 2 alkalmas levelezős forduló B. 1 intézményi helyszíni forduló, a döntő (6 legtöbb pontot elért csapatnak) MOTTÓVAL INDÍTJUK A 2018/19-ES TANÉVBEN IS SZENT IMRE VÁNDORKEHELY KOMPLEX MŰVÉSZETI VERSENYÜNKET KAPCSOLAT INFORMÁCIÓ Vargáné Forgács Anna igazgató 3359 Tenk, II. Rákóczi F. út 2. szentimre.tenk@gmail.com

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

Fiú kézilabda III. korcsoport

Fiú kézilabda III. korcsoport Tárgy: 2018-2019-es tanév Diákolimpiai versenykiírása Mezőkövesd város és vonzáskörzete Kedves Testnevelő Kolléga! Elkészült a 2018-2019-es tanév diákolimpiai versenykiírása, kérem, olvassátok át figyelmesen

Részletesebben

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos Szabályzata 1 Időpont: Helyi elődöntők /Aszód, Érd, Gyál, Monor, Vác/: legkésőbb 2008. április 20-ig. Döntő /Monor/: 2008. május 10. Nevezési határidő: 2008.

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV.

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV. SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV Készítették: Dr. Esztergomy Zoltánné Pribojszkiné Emri Gabriella Pikó Attila

Részletesebben

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014.

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. KEDVES GYEREKEK! JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK! Olvasd el figyelmesen a történetet! Az elrepült focilabda

Részletesebben

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezője: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Társszervező: EDUTUS Főiskola A verseny célja Az

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

Erős vár a mi Istenünk!

Erős vár a mi Istenünk! Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály Gyermek és Ifjúsági Munkaág H Í R L E V É L T ART ALOM Köszönt Erős vár a mi Istenünk! Gyermek és Ifjúsági pályázat elszámolása Programnaptár

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Tisztelt Igazgató Kolléga!

Kedves Gyerekek! Tisztelt Igazgató Kolléga! Tisztelt Igazgató Kolléga! Kedves Gyerekek! Intézményünk Gyermekkönyvtára ebben az évben is meghirdeti tavaszi kulturális versenyeit a hagyományoknak megfelelen regionális jelleggel. Szeretettel várjuk

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázatokat KIZÁRÓLAG POSTAI ÚTON 2013. november 18-ig történő beérkezéssel fogadja el az egyesület az alábbi címre: Fejér Megyei Diáksport

Részletesebben

IV. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt

IV. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt Tisztelt Intézményvezető! Tisztelt Rézfúvós Kollégák! A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2015. április 24-én rendezi meg a IV. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt A verseny helyszíne

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2016. szeptember 9.-október 10. Kezdési időpont: 14 00 Helye: Vajda Résztvevő

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV., V-VI. KORCSOPORT Strandkézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabdamunka

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011.

Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Versenykiírás 2010/2011. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ ELNÖKSÉGE 2010. szeptember 20. 2010/2011. KENGURU ÉS GYERMEK KUPA 2. 1. A verseny

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése

Részletesebben

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR Versenykiírás 1. A verseny célja: A villamosenergia-ipar hagyományainak és a dolgozók egészségének megrzése, az emberi kapcsolatok

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

KENGURU ÉS S GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013

KENGURU ÉS S GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013 KENGURU ÉS GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

NÉPMESE NAPJA Püspökladány Városi verseny osztályos feladatlap. A csapat tagjai: Az iskola neve, osztály:

NÉPMESE NAPJA Püspökladány Városi verseny osztályos feladatlap. A csapat tagjai: Az iskola neve, osztály: ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. erossisk@gmail.com Tel.: 54/610-895 NÉPMESE NAPJA 2015 Püspökladány Városi verseny 3-4. osztályos feladatlap A csapat tagjai:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KRESZ 8-próba

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KRESZ 8-próba PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2015. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és Intézkedési Terv keretében pályázatot hirdet nevelési-oktatási intézmények 1-8. évfolyamai

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja:

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja: VERSENYFELHÍVÁS A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete a Soproni Széchenyi István Gimnáziummal

Részletesebben

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Görög, horvát, román,

Részletesebben

Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam évfolyamok számára

Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam évfolyamok számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam 9-13. évfolyamok számára A verseny ideje: 2017. január 25. szerda

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

ÁTVÉTELI KÉRELEM A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, ÓVODA ÉS SPORTISKOLA 1-8. ÉVFOLYAMAIRA

ÁTVÉTELI KÉRELEM A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, ÓVODA ÉS SPORTISKOLA 1-8. ÉVFOLYAMAIRA ÁTVÉTELI KÉRELEM A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, ÓVODA ÉS SPORTISKOLA 1-8. ÉVFOLYAMAIRA Cím: 1107 Budapest, Száva utca 1. Tájékoztató 1. Az Átvételi kérelmen

Részletesebben

Olvasók királya. Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...

Olvasók királya. Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy  ... Iskola neve, osztály:... Olvasók királya Pályázati lap Név:...... Cím:...... Telefonszám vagy e-mail:...... Iskola neve, osztály:...... 1 1. Békés Pál: A Félőlény A feladatok megoldásához olvasd el a meseregény első öt fejezetét!

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

1. Ruha készítése hulladékból

1. Ruha készítése hulladékból VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TANULMÁNYI OSZTÁLY

SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TANULMÁNYI OSZTÁLY Telefon: +36 62 559 577/ 1121 mellék Fax: +36 62 559 579 IRM tel: (33) 13 77 IRM Fax: (33) 11 62 SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TANULMÁNYI OSZTÁLY 6728 Szeged, Bajai út 14. Postafiók: 495. E-mail:

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba való digitálisan kitöltött nevezési nyomtatvány mellékletei (2014/2015.)

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25.

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. 1 2013/2014. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A tájékozódási

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

BETŰFALÓ. Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni:

BETŰFALÓ. Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni: BETŰFALÓ Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni: - elektronikus kitöltés, vagy bescennelt változat esetén a szandabetufalo@gmail.com

Részletesebben

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth Lajos u. 33. Tel: +36 70 933 0215 Fax: +36 72 521-006 E-mail: info@petanque.hu 2017.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

XXIII. KELET-MAGYARORSZÁG KUPA NEMZETKÖZI EJTŐERNYŐS VERSENY

XXIII. KELET-MAGYARORSZÁG KUPA NEMZETKÖZI EJTŐERNYŐS VERSENY XXIII. KELET-MAGYARORSZÁG KUPA NEMZETKÖZI EJTŐERNYŐS VERSENY XXIII. Kelet-magyarország Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny II. Kelet-magyarország Kupa Ejtőernyős Távolsági/Swoop Verseny II. Kelet-magyarország

Részletesebben

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A Magyar Köztársaság 2010. évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A verseny rendezője: Budapest Sportiroda, Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2010. szeptember.

Részletesebben