KÖZÖSSÉGI PORTÁL HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI TÁRGYÚ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÖSSÉGI PORTÁL HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI TÁRGYÚ"

Átírás

1 KÖZÖSSÉGI PORTÁL HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI TÁRGYÚ KÉPZÉSEKBEN Duchon Jenő, Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ, Óbudai Egyetem 1. Bevezetés Az ezredforduló óta hazánkban is jól érzékelhető a mindent elözönlő információtenger. Ebben az állandóan növekvő információdömpingben kijelenthető, hogy ötévente megkétszereződik a rendelkezésünkre álló tudás tömege. A korábbi (ipari társadalom) fokozatosan és visszavonhatatlanul átadja helyét a tudásalapú társadalomnak, azaz a jövőben a társadalmi rend alapját a tudás képezi majd. A tudást most már nem csupán a modern gazdaság lényegi alkotóelemeként tartjuk számon, hanem az egész társadalom szervező elveként kezeljük. 1 Az információ mennyisége exponenciálisan növekszik, amely ugyanilyen mértékű technológiai fejlődést is eredményez. Ráadásul ez a két tényező egymással kölcsönhatásban van, az egyiknek a változása maga után vonja a másik változását is. Ez a fajta közeg hatást gyakorol a tanítási-tanulási folyamatra, és átalakítja a képzés milyenségét, annak feladatait: - Az egyszerű információ, tudásközvetítés mellett az információk és a tudáshálók rendszerét kell kialakítani a tanulóban, ugyanakkor képessé kell tenni arra, hogy önmaga is alakítsa ezt a hálózatot. - A tanulókat a tanulási folyamat passzív szereplőjéből aktív szereplővé kell előléptetni úgy, hogy az egyes témák információrendszerének tevőleges alakítója legyen. - A tanulókban ki kell alakítani a motivációt, hogy felelősséget vállaljanak saját tudásukért, tanulásukért. A mai tanulók korosztálytól függetlenül azzal szembesülnek, hogy fokozatosan nő az igény arra, hogy öntevékenyen vegyenek részt a tanulási folyamatban. Önállóan kell feldolgozniuk a tankönyveket, a különböző oktatócsomagokat. Tanári segítséget kizárólag az iskolában vehetnek igénybe. A tanulás nagy része azonban nem az iskola falain belül történik. Ugyanakkor a pedagógia területén is megfigyelhető egyfajta radikális szemléletváltás. A tanulás nem egyszerűen valamilyen tananyag átvétele és elraktározása a memóriában, hanem 1 dr. Celler Zsuzsanna: A tudás alapú társadalom felé ( (látogatás időpontja: ) 199

2 a már meglévő ismeretek és tapasztalatok összekapcsolása az új információkkal. A folyamat sokkal inkább tanulóközpontúvá alakul át. Mindezek tükrében semmiképpen nem mehetünk el a közösségi médiumok mellett, melyek napjaink egyik legsűrűbben használt online eszköze, mely a mindennapi élet szerves részévé vált a tanulóink számára. Ráadásul a mobil eszközök megjelenésével a különböző közösségek működése, élete, szervezkedése nem csak idő-, hanem immár végleg helyfüggetlenné is vált. Hallgatóink nagy része mindennap megnyitja valamelyik közösségi portált, mindennap többször is ellenőrzi üzeneteit, információt cserél és ápolja valós és virtuális kapcsolatait ezen szolgáltatások segítségével. Olyan felület tehát ez, amelyen biztosan megtaláljuk tanulóinkat, amely jelentős szereppel bírhat a tanulás motiválása, az elsajátítandó információ közvetítése, a megfelelő tudás felépítése terén, hiszen már beépült, része a mindennapoknak. 2. Közösségi szolgáltatások Napjaink egyik legnépszerűbb közösségi felülete a Facebook, amely jellemzően kétféle módon szolgálhatja egy képzés hátterét. Egyrészt a mindenki által elérhető Oldal (Site) szolgáltatással, illetve a szabályozható tagsággal rendelkező Csoportok (Groups) funkció segítségével Facebook Oldal Minden Facebook felhasználó az adatlapjához nagyon hasonló úgynevezett Oldal létrehozását is kezdeményezheti, amelyekből bármennyit létrehozhat. Az Oldalak tekintetében szinte ugyanazokat a funkciókat megkapjuk, mint a személyes adatlap esetén, kivéve, hogy Oldalunk nem rendelkezik ismeretségi hálóval. Ezeknek a szerepe, hogy egy felhasználóhoz kapcsolódóan publikációs felületet nyújtsanak alapvetően marketing célzattal. Ugyanis az Facebook Oldalak nyilvánosak, tehát nem kell regisztrálni a Facebook rendszerébe, hogy azokat megtekinthessük, sőt, egyedi URL címmel is rendelkezhetnek. Ehhez mindösszesen annyi szükségeltetik, hogy legalább 25 regisztrált tag kedvelje az oldalt, azaz rákattintson az Oldalon található Tetszik gombra. Mindazok, akik az oldalt kedvelték automatikusan értesítést kapnak az Oldalra elhelyezett információkról, így egyfajta a rendszerbe épített hírcsatornát kapnak, amely nagyon hasonlatos a RSS-hez, de nincs szükség hozzá bonyolult olvasó programokra. 200

3 2.2. Facebook Csoportok A közösségi site arra is nyújt lehetőséget, hogy privát vagy teljesen publikus csoportokat létrehozzunk. Egyfajta zártkörű vagy szabad belépést biztosító online társulás hozható így létre, amelynek tagjai a csoporton belül szabadon publikálhatnak, információt oszthatnak meg és így tovább. A Facebook Csoportok funkciója lehetőséget biztosít egy belső fórum használatára, de kapunk lehetőséget az események kezelésére is, ahol a csoporttagok jelezhetik részt vesznek-e egy adott eseményen vagy sem, és az eseményekről a tagok automatikus figyelmeztetést kapnak. Egy adott csoport adminisztrátora dönthet a csoporttagság kérdéskörében. Akár személyesen felvehet bárkit a Facebook felhasználói közül a csoportba, de Ő dönt a csoportba felvételt kérő személyekről is. 3. Közösségi portálok a képzés szolgálatában Az említett közösségi szolgáltatásokat kísérleti jelleggel az elmúlt időszakban három tárgy keretében is igény lett véve: - Webanimáció: A tárgy keretében a hallgatók megismerkedhetnek az internet világában népszerű, és az elektronikus oktatóanyag interaktivitását adó Adobe Flash technológia használatával, mind animációs oldalról, mind az interaktivitást biztosító ActionScript programozási nyelv alapvető elemeinek használata során. - Informatika: A számítógépkezelői alapismereteket biztosító szövegszerkesztési, táblázatkezelési és prezentációs technológiákat bemutató tárgy, amelynek keretében nem csak az offline alkalmazásokba nyert betekintést a hallgató, hanem ezekehez kapcsolódóan számos online alkalmazást is megismert. - Webprogramozás: A webes világ szerver oldali programozását oktató tárgy keretében a PHP nyelv alapvető elemeinek ismertetése történik, melynek során a hallgatók az egyszerű problémamegoldástól eljutnak egy webes adatbázissal kiszolgált weboldal készítéséig. Szándékos kísérlet okán a Webanimáció kurzus hátterét a Facebook Csoport szolgáltatása biztosította, míg a másik két esetben egy-egy Oldal került kialakításra. A kialakítástól függetlenül a hallgatókkal az adott felület üzenő falán keresztül történt a mindenkit érintő üzenetek kiküldése, feladatok kiadása. Az egyes képzési hátterek kialakításakor kifejezetten az alapszolgáltatások kerültek felhasználásra, hogy a hallgatókat ne frusztrálja például egy-egy alkalmazás telepítése, azoknak adatlapjukhoz történő hozzáférése. 201

4 1. ábra Webanimáció tárgy felülete 2. ábra Informatika tárgy felülete 202

5 3. ábra Webprogramozás tárgy felülete A közösségi felületen számos feladat került kiadásra, melyekre a hallgatók a megjegyzések segítségével válaszolhattak, és ugyanígy vagy a Tetszik gomb használatával kaptak tanári visszajelzést válaszuk helyességéről vagy annak továbbgondolásáról. Számos esetben azonban még a tanári válasz előtt saját társuk vitte tovább a gondolati folyamot. Így sokszor egyfajta alkotó, együtt gondolkodó közösség jött létre. Webanimáció tekintetében például motiváló tényezőként feladatkiírásra került, hogy készítsenek el adott témakörben egy vektorgrafikus képet a Flash rajzeszközeinek segítségével, majd az elkészült képet töltsék fel a rendszerbe, ahol a csoport tagjai kommentálhatták illetve a Tetszik gomb segítségével megjelölhették az egyes képeket. Azok a hallgatók, akik a legtöbb Like bejegyzést kapták (egyfajta szavazó felületként használva az adott funkciót) az animációs technikák felhasználását követelő feladat során pozitívabb eredményt értek el. Természetesen a megadott feladatok kiadása előmunkálatokat igényelt, hiszen például a táblázatszerkesztés témakörben az adott képernyőkép előállítása, annak előkészítése majd felöltése a tanár felelőssége. Ugyanakkor, ahogyan a mellékelt képen is látszik, számos hozzászólást eredményez. 203

6 4. ábra Hallgatói szavazás egymás munkájára, illetve táblázatkezelésből felfedezve tanító feladat A közösségi portál által kínált funkciók ugyanakkor leginkább a képzések egyfajta információs csomópontjaként üzemeltek, hiszen számos más web2-es tartalomszolgáltató alkalmazás egyes elemi kerültek beágyazásra a Facebook által nyújtott felületen. Ilyen alkalmazások voltak a Google Dokumentumok által elérhető űrlapok, táblázatok és prezentációk vagy a Youtube video szolgáltatása, ahonnan számos oktató video került felhasználásra. 204

7 4. Tapasztalatok A hallgatók alapvetően pozitívan fogadták a tárgyak közösségi felületen történő megjelenését. Amennyiben az adott tárgy keretében sikerült kellő feladattal bevonni őket a folyamatos munkavégzésbe a többség aktívan és tevékenyen reagált. Rogers szerint a tanítás és a tanulás lényege nem pusztán ismeretek és a közöttük lévő összefüggések felfedezése, megértése és egyedi leképzése. Véleménye szerint ennél sokkal többről van szó: Egy olyan személy (személyiség) kialakítása, aki (amely) képes korunk kihívásainak megfelelni, önmagával és a környezetével egyensúlyban van. Minél tökéletesebben működik a személy, annál könnyebben lesz képes tanulni is. 2 Nem véletlen, hogy tanárként ott kell lennünk ahol hallgatóink vannak, és ott kell alakítanunk hallgatóinkat ahol elérhetőek. Napjainkban pedig ez már egyáltalán nem biztos, hogy a tanterem falain belül történik meg kizárólagosan. Nagyon fontos a személyes jelenlétünk még a virtuális világban is. A Facebook lehetővé teszi az Oldalak funkción belül, hogy ahogyan számos mellékelt képen is látszik - egy anonimizált felhasználóként írjunk az üzenő falra. Ugyanakkor akár a tanár is létrehozhat egy nem létező felhasználót a rendszeren belül, és annak segítségével kommunikálhat tanulóival. Ugyanakkor tapasztalható volt, hogy sokkal nyitottabbak lesznek a hallgatók a virtuális térben, ha a valós arcunkat adjuk az adott képzési háttérfelületén. Visszakanyarodva tanuláshoz, nem szabad elfeledkeznünk sose arról, hogy a tanulási folyamat során minden egyes alkalommal felbukkan az értékelés, függetlenül annak irányától és módjától. Az értékelés azonban nem más, mint egy értékalkotó folyamat elemzése. Egy érett (tökéletesen működő) személy értékalkotása képlékeny és rugalmas. Azon alapszik, hogy egy aktuális pillanat történéseit milyen mértékben találja az ember cselekvésre serkentőnek. Az értéknek csak a változását lehet állandónak nevezni. 3 A közösségi portálokat sok tanár lekezelően kezeli, sokan idegenkednek tőle, sok a negatív tapasztalat. Ez nem véletlen, hiszen minden új eszköz, amely megjelenik világunkban befolyásolja viselkedésünket, és használatuk, alkalmazásuk új szabályokat hoznak létre. (Bár ezek nagy része a korábban is létező, más eszközök használata közben már kialakult viselkedéskultúrához köthető, abból vagy azt teljesen átvéve alakul ki.) Az online eszközök ugyanakkor hatást gyakorolnak a társadalmi viszonyainkra, közösségi szerveződéseinkre, kapcsolatainkra, akárcsak annak idején a televízió, a telefon.. Ráadásul az eszközök funkcionális felhasználásának összeolvadása (pl. okostelefonok) egyre inkább eltörli az éles határokat az eszközök felhasználási szerepkörei között. Mindezek tehát kiegészítik hagyományos ismeretségi hálózatunkat, ahol a kapcsolat milyenségét befolyásolja, hogy a kapcsolattartás milyen eszközökön keresztül történik. Az eszköz pedig befolyással van a kapcsolattartás kommunikációjára, amely meghatározza az alapvető viselkedéskultúrát is. 2 Carl R. Rogers és H. Jerome Freiberg - A tanulás szabadsága (EDGE 2000 Kft, Budapest, 2007) (379. oldal) 3 Carl R. Rogers és H. Jerome Freiberg - A tanulás szabadsága (EDGE 2000 Kft, Budapest, 2007) ( oldal) 205

8 Fontos megjegyezni, hogy ahogy ezek az eszközök megengedik (technológiailag lehetővé teszik), hogy az eszközön keresztüli identitásunkat meghatározzuk. Mutatott személyiségünket minden esetben az adott környezethez próbáljuk igazítani a belső identitásunknak megfelelően, és ez is befolyásolja viselkedésünket. Az online világban korábban óriási lehetőségünk volt teljesen más ruhába bújni, napjainkra azonban a közösségi szolgáltatásoknak hála egyre közelebb kerül az online énünk a valóshoz, amelynek következményeképpen online viselkedésünk is várhatóan hasonlatos lesz a valóshoz. Persze online viselkedésünk kihat a valós viselkedésünkre. Gondoljunk csak a nyelvben történő változásokra, a kommunikáció stílusának átalakulására. Viselkedésünk nagy része utánzáson alapul. Akiket viszont utánozni lehet, a jól ismert abc végi generációs (x, y, z) különbségek okán és a nagyütemű eszközváltozás miatt (félév alatt a megismert alkalmazások elavulttá válnak) képtelenek a lépéstartásra. Ez azonban teljesen természetes folyamat, és ha ezt elfogadjuk, akkor máris tudunk logikus lépéseket tenni. Véleményem szerint a rengeteg, gyorsan fejlődő új eszköz, a rettentően inger gazdag környezet a netgeneráció számára szóképpel élve egyfajta dzsungel, amelytől ugyan nem ijed meg (mert bele született), de nem tudja mit kezdjen vele, hiányzik a számára a bozótvágó, és annak használatának a betanítása is. Ennek következtében maga kezdi el felfedezni a világot, és egyáltalán nem garantált, hogy az ebben a helyzetben egymás példaképeivé váló generáció olyan szabályrendszert, kultúrát alakít ki amely más társadalmi normákkal összeegyeztethető. Úgy gondolom, tanárként feladatom, hogy egyrészt utánozható példaként éljem az online életemet, másrészt megfelelő kommunikációval, nevelő munkával tudatosan erre koncentrálva kialakítsam a megfelelő szemléletet. Ennek a szemléletnek pedig van kihatása az online világon kívüli életünkre is, hiszen talán megtanulunk egymás felé nagyobb nyitottsággal, bizalommal viszonyulni. Éppen ezért ahhoz, hogy értékalkotó tevékenységgé váljon a tanulás olyan eszközt kell használnunk, amely megfelelően és könnyen motiválja a hallgatókat, amely naprakész, és amely szinte percről percre küldi számukra az információt, amelyet meg is követelnek. Mindez pedig ha nem is 24 órás, de az adott 45 percen túlmutatóan is időt igényel a pedagógustól, amely azonban a hallgatók elért eredményeiben és jellemének változásában többnyire pozitívan meg is jelenik. Felhasznált irodalom - dr. Celler Zsuzsanna: A tudás alapú társadalom felé ( (látogatás időpontja: ) - Carl R. Rogers és H. Jerome Freiberg - A tanulás szabadsága (EDGE 2000 Kft, Budapest, 2007) (379. oldal) 206

1. Az iskolavezetés önértékelése [5]

1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 5. Igen; (teljes mértékben) igaz. 4. Igen; általában igaz, de vannak még kisebb hiányosságok. 3. Igen; igaz, de vannak még nagyobb hiányosságok. 2. Részben igaz, de

Részletesebben

INFORMATIKA Emelt szint 11-12.

INFORMATIKA Emelt szint 11-12. INFORMATIKA Emelt szint 11-12. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök

Részletesebben

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

Felhasználói leírás v1.0

Felhasználói leírás v1.0 1 Felhasználói leírás v1.0 A Lakás Expressz Szolgáltatás Elemző rendszer felhasználói funkcióiról Verzió: v1.0 Készült: 2013.március 27. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezető... 3 2 Tarifálás... 4 2.1 Navigáció

Részletesebben

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket, INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Info-kommunikációs technológiák a vállalati szektorban

Info-kommunikációs technológiák a vállalati szektorban Magyar Kereskedelmi és Iparkamara GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI INTÉZET HCCI Research Institute of Economics and Enterprises MKIK GVI Kutatási Füzetek 2004/2 Info-kommunikációs technológiák a vállalati

Részletesebben

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv 1. Tantárgyi címoldal Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában

Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában STEINER István Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc marsi@uni-miskolc.hu A logisztika a nagy megrendelők, ügyfelek mellett egyre inkább a

Részletesebben

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag 2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com VI. MELLÉKLETEK Tartalomjegyzék 6.1. melléklet Jelentkezési, tájékoztatási lap...217 6.2. melléklet Előzetes tudásszint felmérő lap...220 6.3. melléklet Tanulási forgatókönyv...221 6.4. melléklet Önellenőrző

Részletesebben

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az informatika tárgy oktatásának folyamata Dr. Nyéki Lajos 2015 Az oktatási folyamat fogalma Oktatási folyamat - az a folyamat, amelynek során az egyes tantárgyak éves vagy több éves tananyagának feldolgozására

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 6. 7. 8. Heti 1 1 1 óraszám

Részletesebben

INFORMATIKA 5. évfolyam

INFORMATIKA 5. évfolyam INFORMATIKA 5. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37 Tematikai egység 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzata

ÚJSZÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzata ÚJSZÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzata 2012 2 Tartalomjegyzék I. Fejezet Általános rendelkezések A közbeszerzési szabályzat célja 4 A szabályzat hatálya 4 Értelmező rendelkezések

Részletesebben

Első Kötet Közszolgálat 3.2 K ÖZSZOLGÁLAT

Első Kötet Közszolgálat 3.2 K ÖZSZOLGÁLAT 3.2 K ÖZSZOLGÁLAT A közigazgatás és társadalmi közszolgáltatások elektronikus kiszolgálásával összefüggő összes jelenség ide sorolandó. Általában ide tartozik a (nem üzleti célú) táv-ügyintézés; az elektronikus

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) PEDAGÓGIAI PROGRAM Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől Tartalom 1. Nevelési program... 6 1.1 ISKOLÁNK ARCULATA...

Részletesebben

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése Magyarország-Szlovénia Phare CBC Program 2003 A határrégió emberi erőforrás potenciáljának maximalizálása támogatási konstrukció A régióban működő foglalkoztatási paktumok közötti koordináció projekt A

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Tiszántúli Első Hitelszövetkezet KM5. számú melléklet Adatkezelési tájékoztató Hatályos: 2016. május 01. Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A Tiszántúli Első Hitelszövetkezet (a továbbiakban: [Hitelszövetkezet)

Részletesebben

DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA A REGIONAL BOOKING PLATFORMON

DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA A REGIONAL BOOKING PLATFORMON DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA A REGIONAL BOOKING PLATFORMON 2016. 03. 23 VERZIÓ 2.1 Készítette: FGSZ Zrt. Informatika és Hírközlés Folyamatirányítás Az FGSZ Zrt. elkötelezett az informatikai biztonság

Részletesebben

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék 1 I. Bevezetés II. Az iskola nevelési programja III. Az iskola helyi tanterve: - általános iskola - gimnázium - szakiskola - szakközépiskola IV.

Részletesebben

A Dózsa György Általános Iskola

A Dózsa György Általános Iskola A Dózsa György Általános Iskola Pedagógiai programja Nevelési program Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 1. Az iskola helyzet-meghatározása...4 2. Az iskola bemutatása..6 3. Az iskola nevelési programja..12

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató - 1 - www.ksb.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás esetén küldünk. Rendszerüzenetet anélkül is

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Rajz és vizuális kultúra 1-2. évfolyam

Rajz és vizuális kultúra 1-2. évfolyam Rajz és vizuális kultúra 1-2. évfolyam Az általános iskola alsó tagozatán a fejlesztés centrikus vizuális kultúra tanulása alapvetően két célt szolgál: a kezdeti motiváltság és az örömteli alkotás fenntartását,

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

Moodle tanulói kézikönyv

Moodle tanulói kézikönyv Moodle tanulói kézikönyv A Könyvtári Intézet által működtetett Moodle távoktatási felület eléréséhez internet hozzáférés szükséges! A közzétett tananyagokat nem ajánlott nyomtatni, nem csak az anyag mennyisége

Részletesebben

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere ÁSZF Jelen Általános Felhasználási és Szerződési Feltételek a http://www.iraspszichologia.hu weboldal (a továbbiakban Weboldal), illetve az általa nyújtott Termékek és Szolgáltatások igénybevételét, használatát

Részletesebben

A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében

A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Bonnyai Tünde A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében Doktori (PhD) Értekezés tervezet Témavezető:... Dr.

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT.

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A controlling integrálódása az oktatási szférában Dr. Tóth Antal - Dr. Zéman Zoltán A controlling integrálódása az oktatási szférában 1. CONTROLLING ALKALMAZÁSA A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL A controlling hasznossága mindaddig nem fog érvényre jutni

Részletesebben

Szakdolgozat egy fejezetének tartalomjegyzéke

Szakdolgozat egy fejezetének tartalomjegyzéke Szakdolgozat egy fejezetének tartalomjegyzéke 2. A tanulásszervezés módszerei és eszközei a Moodle keretrendszerben... 2 2. 1. Tartalomkezelés... 2 2. 1. 1. Szöveges oldal hozzáadása... 2 2. 1. 2. Weboldal

Részletesebben

Adatkezelési Tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató Adatkezelési Tájékoztató A Perfect Nails Kft. (a továbbiakban: Perfect Nails) a www.perfectnails.hu weboldal (a továbbiakban: Honlap) működtetése során a Honlapra látogatók és a Honlapon regisztrálók (a

Részletesebben

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Versenyképességüket befolyásoló külső és belső tényezők feltárása, versenyképességi-index megalkotása Magyarország 2012 Kutatási zárójelentés

Részletesebben

ARCHLine.XP Interior Oktatói Vizsga Ismertető és Vizsgaszabályzat

ARCHLine.XP Interior Oktatói Vizsga Ismertető és Vizsgaszabályzat ARCHLine.XP Interior Oktatói Vizsga Ismertető és Vizsgaszabályzat Kelt: 2013-01-08, Budapest Frissítve: 2015-06-12, Budapest Érvényesség: A dokumentum tartalma visszavonásig érvényes. Bevezető Az ARCHLine.XP

Részletesebben

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Tel.: 30/386-8195 Tel/fax: 92/371-025 E-mail: iskola@zalalovo.hu PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: a Zalalövői Általános Iskola Nevelőtestülete 2013.

Részletesebben

Mennyire nyitott az emberi agy?

Mennyire nyitott az emberi agy? Székely György Mennyire nyitott az emberi agy? A reneszánsz tudósainak munkái nyomán egyre élénkebbé vált az érdeklődés a koponyában lévő kocsonyás anyag iránt, melynek csábító ismeretlenségében zajlanak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok

Részletesebben

INFORMATIKA 1-4. évfolyam

INFORMATIKA 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-4. évfolyam Célok - A számítógépes munkaszabályainak és a legfontosabb balesetvédelmi előírások megismerése. - A számítógép és perifériáinak kezelési tudnivalóinak megismerése. - Az életkoruknak

Részletesebben

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA BEVEZETÉS A BGF KVIFK-n az angol nyelv kereskedelmi képzés 2004-ben indult; a vendéglátó és szálloda

Részletesebben

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Pedagógiai program 2015 TARTALOM 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai,

Részletesebben

SZÁLLODAIPARI TECHNIKUS

SZÁLLODAIPARI TECHNIKUS SZÁLLODAIPARI TECHNIKUS KÉPZÉSI PROGRAM SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 2013. 1/48 Tartalomjegyzék: KÉPZÉS MODULJAI... 3 ALAPFOGALMAK ÉRTELMEZÉSE... 6 Szakmai készség fogalma... 6 Szintjei... 6 SZAKMAI

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Stratégiai menedzsment

Stratégiai menedzsment Fülöp Gyula Stratégiai menedzsment Elmélet és gyakorlat Perfekt Kiadó Tartalom Bevezetés... 9 1. A stratégia lényege, stratégiai alapfogalmak... 11 1.1. Katonai gyökerek... 11 1.2. Stratégia az üzleti

Részletesebben

Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja 2013. március

Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja 2013. március Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja 2013. március 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.4. A. Nevelési program 7. 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Partnerség erősítésének lehetőségei az Önkormányzat és a település lakossága között TANULMÁNY

Partnerség erősítésének lehetőségei az Önkormányzat és a település lakossága között TANULMÁNY 4Sales Systems www.4sales.hu info@4sales.hu MÓRAHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK POLGÁRMESTERI HIVATALA 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2. Tel.: (06) 62-281-022; Fax: (06) 62-281-244 Partnerség erősítésének

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola ELEARNING A TANÍTÓKÉPZÉSBEN Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Az elearning-ről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt években.

Részletesebben

Ingatlanvagyon értékelés

Ingatlanvagyon értékelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanvagyon értékelés 2. Számviteli alapok Szerzı: Harnos László

Részletesebben

Lakásbiztosítás Promóciós Nyereményjátékának

Lakásbiztosítás Promóciós Nyereményjátékának A Netrisk.hu Zrt. Lakásbiztosítás Promóciós Nyereményjátékának részvételi és játékszabályzata 2016.05.02. 2016.05.31. 1. A játék szervezője A lakásbiztosítás nyereményjáték (a továbbiakban: Játék) szervezője

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat 12.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Gyakornoki szabályzat OM azonosító: 031202 GYAKORNOKI SZABÁLYZAT A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9)

Részletesebben

gyógyszer-információs alkalmazás

gyógyszer-információs alkalmazás gyógyszer-információs alkalmazás Mi a PHARMINDEX Mobil alkalmazás? 2 Regisztráció a PHARMINDEX Online weboldalra 2 Alkalmazás telepítése 3 1. Keresés 4 2. Telepítés 4 3. Megnyitás 4 4. Aktiválás 5 Adatbázis

Részletesebben

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENTENDRE 2013 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0

A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0 A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0 2013.10.07. Netex-Magyarország Kft. Bevezető Ez a leírás a www.webkiallitas.hu oldal használatát írja le. A webkiallitas.hu egy interaktív web oldal,

Részletesebben

Ingrid Signo Felhasználói kézikönyv. Pénztári használatra

Ingrid Signo Felhasználói kézikönyv. Pénztári használatra Ingrid Signo Felhasználói kézikönyv Pénztári használatra 3.0 verzió Microsoft Windows 98SE, NT 4.0, XP, 2000 operációs rendszerekre 2006. január 20. Tájékoztató a Ingrid Signo felhasználási jogáról A felhasználás

Részletesebben

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó

Részletesebben

AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9

AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 6 1.1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 6 1.1.1. Az intézmény adatai... 6 1.1.2. Helyzetelemzés... 6 1.1.3. Az iskola környezete... 7 1.1.4. Az iskola tanulói közössége... 7 1.1.5.

Részletesebben

A szolgáltatástervezési koncepciók készítésének gyakorlata. online kutatás elemzése

A szolgáltatástervezési koncepciók készítésének gyakorlata. online kutatás elemzése A szolgáltatástervezési koncepciók készítésének gyakorlata online kutatás elemzése Készítette: Mészáros Zoltán Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet TÁMOP 5.4.1. Tartalomjegyzék 1. Néhány szó a kutatásról...

Részletesebben

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában A fejlesztési területek nevelési ok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai

Részletesebben

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében. pályázatot hirdet

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében. pályázatot hirdet A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében 1 pályázatot hirdet Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért címmel. települések

Részletesebben

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer

Részletesebben

Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata

Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata 1. Az UNILEVER Magyarország Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., a továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban

Részletesebben

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA A A GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. A 2 TARTALOM GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013 TARTALOMJEGYÉK 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 6 1.1. AZ ISKOLA FELADATA... 6 1.2. AZ SZMSZ ELKÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK

A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE... 2 2. FOGALOMMEGHATÁROZÁS... 2 3. A SZABÁLYZAT CÉLJA...

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. E-Gépkocsinyeremény betét nyereményjáték (Továbbiakban: Játék) Részvételi és Játékszabályzata

Az OTP Bank Nyrt. E-Gépkocsinyeremény betét nyereményjáték (Továbbiakban: Játék) Részvételi és Játékszabályzata Az OTP Bank Nyrt. E-Gépkocsinyeremény betét nyereményjáték (Továbbiakban: Játék) Részvételi és Játékszabályzata 1. A lebonyolításban résztvevő szervezetek 1.1. Szervező OTP Bank Nyrt. (székhely: 1051 Budapest,

Részletesebben

LAY S HUNGARY RAJONGÓI OLDALON SZERVEZETT JÁTÉKOK ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

LAY S HUNGARY RAJONGÓI OLDALON SZERVEZETT JÁTÉKOK ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA LAY S HUNGARY RAJONGÓI OLDALON SZERVEZETT JÁTÉKOK ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÉS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK 1.1 A Lay s Hungary Facebook rajongói oldalon ( Rajongói oldal

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Az Országos Gerincgyógyászati Központról 2005 óta a Budai Egészségközpont szakkórháza Hazánk egyetlen olyan közfinanszírozott

Részletesebben

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE. Informatikai tanulmány

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE. Informatikai tanulmány Tel.: 06-1-212-2070,, Fax: HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE Informatikai tanulmány Készült az Új Magyarország Fejlesztési terv Államreform Operatív Program

Részletesebben

Szakmai program 2015

Szakmai program 2015 2015 Célok és feladatok a szakközépiskolai képzésben A szakközépiskolában folyó nevelés-oktatás továbbépíti, kiszélesíti és elmélyíti az általános iskolai tantárgyi követelményeket. A szakközépiskolában

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

info@victoriairodaszer.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat

info@victoriairodaszer.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. Szabályzat célja victoriairodaszer.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a weboldalt üzemeltető CORWELL Kft. (székhely: 1113 Budapest, Villányi út 52. fsz.

Részletesebben

Keresımarketing. 1.1 PPC Pay per Click kampány

Keresımarketing. 1.1 PPC Pay per Click kampány Keresımarketing A mai trendeknek megfelelıen a felhasználók internetezési szokásainak szerves részét képezi a webes keresık használata. Számos kutatás támasztja alá, hogy a felhasználók jelentıs része

Részletesebben

SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében

SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében Figyelem! Szerzői jogvédelem alatt álló dokumentum. Az anyag részben vagy

Részletesebben

H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ

H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 2. rész Pedagógusképzések, katonai szakközépiskolák a honvédelmi-katonai nevelés szolgálatában A 2011. CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS 2014. JANUÁR

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS 2014. JANUÁR SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁSBAN 2014. január Készítette: Az Intézeti akkreditációt előkészítő bizottság: Dr. Nagy Sándor

Részletesebben

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26.1. Hagyományos tervezési eljárások A.26.1.1. Csuklós és merev kapcsolatú keretek tervezése Napjainkig a magasépítési tartószerkezetek tervezése a

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Azonosító: ETR-HWA Készítette: DEXTER Kft. Kiadva: 2002. április 24. DEXTER Copyright jegyzék Copyright jegyzék A Microsoft, a Windows, a Windows NT, a Windows NT Workstation,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. (2016.06.06. napjától hatályos szöveg)

Általános Szerződési Feltételek. (2016.06.06. napjától hatályos szöveg) Általános Szerződési Feltételek (2016.06.06. napjától hatályos szöveg) A jelen felhasználási feltételek ( Szerződés ) az Aurovektor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Zalaegerszegi Törvényszék

Részletesebben

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ ROP.. Programigazgatóság A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

Eötvös Loránd Tudományegyetem EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Eötvös Loránd Tudományegyetem EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Készítette: Az ELTE EKSZ K21 Minőségfejlesztési projekt Minőségkoordinálási munkacsoportja felelős: Kálóczi Katalin

Részletesebben

MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK

MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről.

Részletesebben

Terület- és településrendezési ismeretek

Terület- és településrendezési ismeretek Terület- és településrendezési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: László László Budapest 006. október A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI JÓZSEF

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani útmutató mentorok számára az. Elektronikus írástechnika III. kurzus szakmai gyakorlatához

Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani útmutató mentorok számára az. Elektronikus írástechnika III. kurzus szakmai gyakorlatához B/V. Külsı szakmai gyakorlat kidolgozása (tananyagának, tematikáinak, módszertani útmutatóinak kidolgozása a mentorok számára) Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani útmutató mentorok számára az

Részletesebben

GS1 Logger for Staff. Felhasználói kézikönyv. Verzió 2.3, 2013.10.15. GS1 Logger Staff Felhasználói kézikönyv

GS1 Logger for Staff. Felhasználói kézikönyv. Verzió 2.3, 2013.10.15. GS1 Logger Staff Felhasználói kézikönyv GS1 Logger for Staff Felhasználói kézikönyv Verzió 2.3, 2013.10.15. Verzió 2.3 Minden jog fenntartva GS1 Magyarország Zrt. Oldal: 1 / 19 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Funkcionális leírás a szoftver működése...

Részletesebben

Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA

Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA Szerzők: Barcsák Marianna, Barlai Róbertné, Bot Szilvia, Farkasné Egyed Zsuzsanna, Horváthné Moldvay Ilona, Járainé dr. Bődi Györgyi, Jurecz Emil, Molnárné Stadler

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés 1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés Készítette: Kovács- Mader Ágnes Árpád szakképző Iskola és Kollégium I. A képzés általános jellemzői 1) Szakmai megnevezés,

Részletesebben

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190 Informatika stratégia Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája 8734 Somogyzsitfa, Ady u. 8. OM azonosító: 034190... igazgató Ledniczki Tamás Miklós Csaba Diákönkormányzat

Részletesebben

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) Készítette: Stratégiakutató Intézet Kht. Ugrin Emese témavezető, szerkesztő Bese Ferenc településfejlesztő, Brunczel

Részletesebben

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz az alábbi szakképesítések

Részletesebben