Esztétika BA sillabusz
|
|
- Nikolett Faragóné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2019/2020. I. félév
2 BBN-ESZ Somlyó Bálint Dr.: Bevezetés az esztétikába K, 2ó Időpont: csütörtök MUK 34. A kurzus célja annak körbejárása, milyen tényezők alakították ki az esztétika szűkebb értelemben vett, jellegzetesen modernkori diszciplínáját. Melyek azok a szellemi problémák, amelyek megválaszolására a művészet modern elmélete kínált lehetséges megoldást. Felsorolnék itt néhány kérdéscsoportot, egyedül üdvözítő rendszer hiányában többé-kevésbé történeti egymásra következésük rendjében, azzal a megszorítással, hogy a kollégium nem nyíltan történeti jellegű, inkább csak kihasználja a történelem felkínálta variációkat a problémák csoportosítására. A lista nem feltétlenül szigorú órabeosztás is egyben, esetenként eltérhetünk tőle, vezérfonálnak azonban talán megteszi. Jegyet várhatóan órai vizsgadolgozattal lehet szerezni, amelynek alapja egyes, a félév során kijelölt szövegek ismerete és meghatározott szempontok szerinti elemzése. 1. Az esztétika mint a modernitás önértelmezési kísérlete 2. A művészetértelmezés lehetőségei a XVIII. század közepén: performancia, reprezentáció, kifejezés 3. A művészet mint reflexió Schiller: A naiv és szentimentális költészetről, in: Uő: Művészet- és történelemfilozófiai írások, Atlantisz, 2005, o. 4.A végtelen igézetében Athenaeum-töredékek, in: August W. Schlegel és Friedrich Schlegel Válogatott esztétikai írásai, Gondolat, Az eszmény érzéki látszása és a művészet halála Hegel: Esztétikai előadások, I., Akadémiai Kiadó, o 6. A művészet mint a ma egyedül lehetséges metafizika. Nietzsche: A tragédia születése, Európa, Művészet és megértés Dilthey: A hermeneutika keletkezése, in: Uő.: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban, Gondolat, Esztétikai univerzalizmus: a megformált élet Lukács György: Levél a "kísérlet"-ről, ajánlott: Uő.: Esztétikai kultúra, in: Ifjúkori művek, Magvető, Történelem és utópia Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában, in: Uő : Kommentár és prófécia, Gondolat, 1969., vagy Uő: Tapasztalat és szegénység, in: Angelus Novus, Helikon, Bp Művészet és társadalomelmélet Adorno: Fétis-karakter a zenében és a zenehallgatás regressziója, in: Uő: Zene, filozófia, társadalom, Gondolat, Budapest, Vagy uő: A művészet és a művészetek, in: Az esztétika vége, Ikon Kiadó, Budapest, (szerk. Bacsó Béla), Művészet és igazság M. Heidegger: A műalkotás eredete, Európa, Univerzális hermeneutika? H-G. Gadamer: Igazság és módszer, , Gondolat, Konstruáljunk vagy dekonstruáljunk - a modernitás alkonya? 2
3 A lista a fent említett szűkebb értelem okán nem tartalmaz 18. század előtti olvasmányokat, mindazonáltal feltételezi bizonyos klasszikus alapszövegek (Platón: A lakoma, Arisztotelész: Poétika) ismeretét, háttérolvasmányként pedig szívesen folyamodik néhány történeti összefoglaláshoz: Ernesto Grassi: A szépség ókori elmélete (Tanulmány Kiadó, Pécs, 1997.) Umberto Eco: Művészet és szépség a középkori esztétikában (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.) Alfred Baeumler: Az irracionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2002.) Ernst Cassirer: A felvilágosodás filozófiája (Atlantisz Kiadó, Budapest, 2007), VII. fejezet: Az esztétika alapkérdései, BBN-ESZ-201:2 Seregi Tamás Bevezetés a műértelmezésbe G, 2ó Időpont:hétfő 14:15-15:45 MUK 251. BBN-ESZ-211 Pintér Tibor Dr.: Művészetelmélet-történet 1. K, 2ó Időpont: csütörtök 12: MUK 39 A félév első felében a művészetelmélet és esztétika történetének első az antikvitáshoz köthető fejezetét tekintjük át. A modern esztétika és a premodern művészetelméletek döntő különbségéről szóló bevezetés után a következő témakörökkel foglalkozunk röviden: isteni megszállottság, mint a költészet forrása, a mimészisz fogalma és Platón költészetkritikája, ennek filozófiai háttere (Platón Az állam alapján), szépség, ideaelmélet, megszállottság (Phaidrosz), Arisztolész Poétikája (mimészisz, költészetés tragédiaelmélet, katarzis). A félév második felében a reneszánsztól a felvilágosodásig tekintjük át a modern esztétika születésének folyamatát: ízlés és illendőség az udvari kultúrában; az érzéki tapasztalat problémája: a tudom-is-én-micsoda ; a régiek és újak esztétikai vitája; a modern esztétika átalakulása művészetelméletté és művészetfilozófiává: Winckelmann görögség-felfogása, Lessing esztétikai nézetei. Papp Zoltán Dr.: Művészetelmélet-történet 2. Német idealizmus és a romantika esztétikája BBN-ESZ-221 K, 2ó csütörtök 10:45-12:15 MUK 40. BBN-ESZ-222 G, 2ó csütörtök 12:30-14:00 MUK 40. Az egymást kiegészítő ezért lehetőleg egyszerre felveendő előadásból és szemináriumból álló kurzusnak két nagy témája lesz. Az előadáson az első néhány órán áttekintjük a 18. századi angol ízléselméleteket (Burke, Hume), a félév hátralévő részében pedig az esztétika és a művészetfilozófia történetének egyik legfontosabb 3
4 időszakával foglalkozunk, nevezetesen a német idealizmussal és kora romantikával, Kanttól és Schillertől Novalison és Schlegelen át Hegelig. A szemináriumon behatóbban tanulmányozunk néhány, az előadáson vagy nem, vagy csak röviden érintendő szöveget. ELŐADÁS (BBN-ESZ-221) David Hume (1757): A jó ízlésről, in uő: Összes esszéi, I. kötet, ford. Takács Péter, Atlantisz, Budapest, 1992, o. Edmund Burke (1759): Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről való ideáink eredetét illetően, ford. Fogarasi György, Magvető, Budapest, 2008, Bevezetés: Az ízlésről, o. Immanuel Kant (1790): Az ítélőerő kritikája, ford. Papp Zoltán, Osiris / Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2003 vagy Ictus, Szeged, 1997, és paragrafusok. Friedrich Schiller (1795): Levelek az ember esztétikai neveléséről, in uő: Művészetés történelemfilozófiai írások, ford. Papp Zoltán, Atlantisz, Budapest, 2005, o. Friedrich Schlegel (1800): Az érthetetlenségről, ford. Vámosi Pál, in Kultusz és áldozat. A német esszé klasszikusai, szerk. Salyámosi Miklós, Európa, Budapest, 1981, o. Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1823): Előadások a művészet filozófiájáról, ford. Zoltai Dénes, Atlantisz, Budapest, 2004, o. (Annemarie Gethmann-Siefert előszava is). SZEMINÁRIUM (BBN-ESZ-222) Friedrich Schlegel ( ): A görög költészet tanulmányozásáról, ford. Tandori Dezső, in August Wilhelm Schlegel és Friedrich Schlegel: Válogatott esztétikai írások, Gondolat, Budapest, 1980, o. és a magyar fordításból hiányzó részek is. Friedrich Schiller (1793 és 1795): Kallias, avagy a szépségről és A naiv és a szentimentális költészetről, mindkettő in uő: Művészet- és történelemfilozófiai írások, ford. Papp Zoltán, Atlantisz, Budapest, 2005, , illetve o. AJÁNLOTT SZAKIRODALOM Ernst Cassirer: A felvilágosodás filozófiája, ford. Scheer Katalin, Atlantisz, Budapest, 2007, Az esztétika alapkérdései című fejezet, o. Radnóti Sándor: Jöjj és láss! A modern művészetfogalom keletkezése. Winckelmann és a következmények, Atlantisz, Budapest, 2010, az Ízlés című fejezet és a Schiller ízlésfilozófiája című exkurzus, , illetve o. 4
5 BBN-ESZ-231 Somlyó Bálint Dr.: Művészetelmélet-történet 3. K, 2ó Időpont: hétfő 16:00-17:30 MUK 40. A kurzus szövegekre alapozott történeti összefoglaló a 19. század második és a 20. század első felének művészetelméleti gondolkodásáról. Az előadások egy-egy fontos szövegre koncentrálnak, elsősorban értelmezési szempontokat kínálva az önálló szövegolvasáshoz. A félévet kollokvium zárja. Előzetes bibliográfia (még módosulhat, és ajánlott olvasmányokkal is kiegészülhet): Schopenhauer, Arthur: A világ mint akarat és képzet [1819]. Fordította Tandori Ágnes és Tandori Dezső. Budapest, Európa, o. [Harmadik könyv] Kierkegaard, Søren: A közvetlen erotikus stádiumok avagy a zenei erotikus [1843]. In: Uő: Vagy-vagy. Fordította Dani Tivadar. Budapest, Osiris, o. Nietzsche, Friedrich: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus [1872]. Fordította Kertész Imre. Budapest, Európa, Dilthey, Wilhelm: A hermeneutika keletkezése [1900]. Fordította Erdélyi Ágnes. In Uő: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban: tanulmányok. Budapest, Gondolat, o. Riegl, Alois: A későrómai iparművészet [1901]. Fordította: Rajnai László. Budapest, Corvina, és o. Lukács György: Heidelbergi esztétika: művészetfilozófiai rész [ ?]. Fordította Tandori Dezső. In Uő: A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete. Budapest, Magvető, o. Freud, Sigmund: A kisérteties [1919]. Fordította Bókay Antal és Erőss Ferenc. In: Sigmund Freud Művei IX. Művészeti írások. Filum Kiadó, é.n o. Simmel, Georg: Az arc esztétikai jelentősége ; A fogantyú ; A képkeret ; A táj filozófiája. Fordította Berényi Gábor. In Uő: Velence, Firenze Róma. Művészetelméleti írások. Atlantisz, Budapest, o. Heidegger, Martin: A műalkotás eredete [1935]. Fordította Bacsó Béla. Budapest, Európa, Benjamin, Walter: A műalkotás a technikai sokszorosítás korszakában [1936]. Fordította Barlay László. In Zoltai Dénes (szerk.): Kommentár és prófécia. Budapest, Gondolat, o. Horkheimer, Max Adorno, Theodor W.: A felvilágosodás dialektikája [1947], Budapest, Gondolat Atlantisz, o. 5
6 BBN-ESZ Bartha Judit Marianna: Az irónia története G, 2ó Időpont: kedd 12: MUK 42 A szemináriumon ókori görög (Arisztophanész, Xenophón, Platón, Arisztotelész) és római (Cicero, Quintilianus) szerzők Szókratész-értelmezéseiből kiindulva vizsgáljuk az irónia fogalmának modern kori megközelítéseit. A részletes elemzésben a retorikaifilozófiai iróniára összpontosítunk, amely először a 18. század végi és a 19. századi német irodalomban és filozófiában (a Schlegel fivérek, Tieck, Solger, Hamann, E. T. Hoffmann, Hegel), valamint a dán bölcselő, Kierkegaard írásaiban jelent meg. A teljesítés feltétele: zh vagy szemináriumi dolgozat. BBN-ESZ Nemes Z. Márió-Seregi Tamás: Kortárs művészetelméletek K, 2ó Időpont: csütörök 14:15-15:45 MUK 251. A kurzus áttekintést nyújt a legfontosabb 1945 utáni művészetelméleti irányzatokról, tisztázva ezek előzményeit is: a művészetfogalom változásait a formalizmustól, a marxizmustól és a strukturalista művészetelméleti koncepcióktól kezdve a hermeneutikán és fenomenológián át a különböző posztstrukturalista ihletésű és analitikus megközelítésekig követjük nyomon. A vizsga két részből (írásbeli és szóbeli) áll. Kötelező olvasmányok: Theodor W. Adorno: A művészet és a művészetek. In: uő: A művészet és a művészetek. Irodalmi és zenei tanulmányok. Helikon, Budapest, 1998, Homi K. Bhabha: A posztkoloniális és a posztmodern. In: Helikon, 1996/4, Pierre Bourdieu: A művészet szabályai. Az irodalmi mező genezise és struktúrája. Budapest: BKF, 2013, Judith Butler: Jelentős testek. In: Bókay Antal é. m. (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Osiris, Budapest, 2002, Arthur Danto: A művészetvilág. In: Enigma 1994/4, Arthur Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? In: uő: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Atlantisz, Budapest, 1997, Gilles Deleuze Félix Guattari: KAFKA A kisebbségi irodalomért. Qadmon, Budapest, 2009, Jacques Derrida: Platón patikája, In: uő: A disszemináció. Jelenkor, Pécs, 1998, Erika Fischer-Lichte: A performativitás esztétikája. Balassi, Budapest, 2009, Michel Foucault: Az önmagaság technikái. In: uő: Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen, 2000, Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer, Osiris, Budapest, 2003,
7 Clifford Geertz: A művészet mint kulturális rendszer. In: uő: Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások. Budapest, Osiris, 1994, Nelson Goodman: Az újraalkotott valóság. In: Horányi Özséb (szerk.): A sokarcú kép. Typotex, Budapest, 2003, Clement Greenberg: Modernista festészet, Hans Ulrich Gumbrecht: Történetiség és esztétika. In: uő: Szellemtudományok mi végre? Budapesti előadások. Kijárat, Budapest, 2013, Donna J. Haraway: Kiborg kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években. In: Replika, november, Ian Hunter: Esztétika és kritikai kultúrakutatás. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Osiris, Budapest, 1998, Roman Jakobson: Két verselemzés. In: Bókay Antal Vilcsek Béla (szerk.): A modern irodalomtudomány kialakulása. A pozitivizmustól a strukturalizmusig. Osiris, Budapest, 1998, Craig Owens: Az allegorikus impulzus. Egy posztmodern elmélet felé. I II. rész. In: Enigma 66 (2010), és 67 (2010), Helmuth Plessner: A színész antropológiája, fordította Besze Flóra (kézirat) Irina Rajewsky: Intermediality, Intertextuality, and Remediation: A Literary Perspective on Intermediality, sky_text.pdf. Paul Ricoeur: Freud filozófiai interpretációja. In: Bókay Antal Erős Ferenc (szerk.): Pszichoanalízis és irodalomtudomány. Filum, Budapest, 1998, Jens Schröter: Analóg/digitális. Referencialitás és intermedialitás. In : Apertúra, tavasz, Jeffrey Sconce: Az akadémia beszennyezése. Ízlés, többlet és a filmstílus politizálódása. In: Prizma 7 Trash-film, Richard Shusterman: Szomaesztétika. Javaslat egy új diszciplínára. In: uő: Pragmatista esztétika. A szépség megélése és a művészet újragondolása. Kalligram, Pozsony, 2003, Raymond Williams: A kultúra elemzése. In: Bókay Antal é. m. (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Osiris, Budapest, 2002,
8 BBN-ESZ-242 Sajó Sándor Dr.: Kortárs művészetelméletek G, 2ó Időpont: szerda 9:00-10:30 MUK 42. Milyen szerepet játszik az értelmezés a művészetben és általában véve az emberi tapasztalatban? Léteznek-e tények, értelmezéstől mentesen? Ennek megfelelően: léteznek-e tényállítások, szemben a véleményekkel? Az irodalmat az első órán adom meg. Részét fogják alkotni az értelmezésre vonatkozó művészetelméleti és művészetfilozófiai, valamint általánosabb értelemben vett filozófiai szövegek is. A jegyet egyfelől az órai munka, másfelől az év végi szemináriumi dolgozat vagy szóbeli beszámoló határozza meg. BBN-ESZ-251:14 Pintér Tibor Dr.: Kanonikus művek elemzése: Mozart: Don Giovanni K, 2ó Időpont: kedd 10:45-12:15 MUK. 39. Az előadásokon Mozart művét három meghatározó aspektusból értelmezzük és elemezzük.történeti szempont: az opera műfajának alakulása az érett Mozart műveiig, valamint a Don Giovanni keletkezésének körülményei. Műértelmezési szempont: az opera zenei és drámai felépítése, elemzése, zenei close reading. Műtörténeti szempont: Az opera recepciójának főbb állomásai, melyben szerepet kapnak az utóbbi ötven év recepciótörténetileg fontos rögzített színpadi előadásai. BBN-ESZ Bacsó Béla Dr.: Kanonikus művek elemzése: Kafka értelmezések K, 2ó Időpont: kedd 12:30-14:00 MUK 40. Kafka művét számos jelentős értelmező tette tárgyává, elég itt Benjaminra, Blanchotra, Camusre, Deleuzere, Canettire, vagy éppen Derridára és az ő nyomán Gaschéra utalni. A félév során ezekkel a jelentős kísérletekkel kívánok számot vetni, s persze folyamatosan kitekintünk Kafka írásaira, amelynek egyik legbensőbb magyarázatát egy másik írótól kaptuk meg (Canetti). Olvasandó: Nem árt a regényeket ismerni, és persze a novellákat is. W. Benjamin Franz Kafka in. Angelus Novus Helikon 1980., 781. skk.o. W. Benjamin Franz Kafkáról in. A szírének hallgatása Osiris 2001., o. (Teljes kiadása Benjamin über Kafka Suhrkamp 1981.) M. Blanchot Kafkától Kafkáig Kalligram Deleuze-Guattari Kafka Quadmon kiadó J. Starobinski Franz Kafka. A tekintet képei in. u.ö. Válogatott irodalmi tanulmányai Kijárat kiadó Ajánlott: Derrida Préjugés. devant la loi in. La faculté de juger. Minuit 1985., németül Passagen
9 Canetti Der andere Prozeß. In. Das Gewissen der Worte Fischer Gasché: Eine sogenannte literarische Erzählung. Derrida über Kafkas Vor dem Gesetzt in. Einsätze des Denkens. Kiad. Gondek és Waldenfels Suhrkamp angolul in. Of Minimal Things Stanford. U. P BBN-ESZ-261:23 Bartha Judit Marianna: Szakszövegírás G, 2ó Időpont: kedd 10:45-12:15 MUK 42. szerda 10:45-12:15 MUK 251. A kurzus bevezetést nyújt a tudományos munkák írásába az anyaggyűjtéstől a munkaterv és a szerkezeti vázlat elkészítésén át a végső szöveg kialakításáig. A félév során tisztázzuk a szemináriumi dolgozat és a szakdolgozat legfontosabb műfaji követelményeit, különös tekintettel a témaválasztás, a strukturálás, az érvelés, a stílus, a hivatkozások és az irodalomjegyzékek szabályaira. A teljesítés feltétele: megadott határidőkre a házi feladatok (tématerv és -cím, szerkezeti vázlat, bibliográfia, lábjegyzet és rezümé) elkészítése, majd egy hét-nyolc oldalas dolgozat benyújtása, amely magában fogalja az előbb felsoroltak javított, véglegesített változatát is. BBN-ESZ Pintér Tibor Dr.: Zenei formák és szerkezetek G, 2ó Időpont: kedd 12: MUK 39. A kurzus áttekintést kíván adni a zenei formák és szerkezetek alapkérdéseit illetően, nevezhetjük úgy is, hogy bevezetés a zenei formatanba. Zenei példák elemzésével igyekszünk közelebb kerülni a zenei gondolkodás folyamatához. A teljesítéshez nem szükséges zenei előképzettség. 1. A zenei formafogalom problémái: hogyan ragadható meg a zenei forma? 2. A dallam, a harmónia és a ritmus: a funkciós zene alapjai. 3. Kisformák: frázisok, periódusok, motívumok, két- és háromtagú szerkezetek, a dalforma. 4. A nagyforma rendező elve: a tematikus-motivikus fejlesztés 5. A variáció 6. A nagyforma mint műfaj: a szonáta. BBN-ESZ Károlyi Csaba: Kritikaírás Gy, 2ó Időpont: kedd 14:15-15:45 MUK 40. 9
10 BBN-ESZ Pintér Tibor Dr.: Ágazati esztétikák: Zene és romantika K, 2ó Időpont: csütörtök14:15-15:45 MUK 39. Az órákon a zeneesztétikának a 18. század végétől a filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésével kezdődően taglaljuk a romantika zenéhez való viszonyát. Ez az új viszony alapjaiban alakította át a logoszra épülő zeneértést, amely mind a mai napig erős hatással van zenefelfogásunkra. Címszavakban: A zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick fellépése az érzésesztétikával szemben: "a zene mint hangozva mozgó forma". A zene mint dionüszoszi művészet: Nietzsche zenefelfogása. BBN-ESZ , BBN-THE-272 Darida Veronika: Ágazati esztétikák: Kortárs világszínházi problémák K, 2ó Időpont: hétfő 16:00-17:30 MUK 39. A félévi kurzus során elsősorban a kortárs tánc történetét, legfontosabb irányzatait és alkotóit tekintjük át. A modern tánc utáni (posztmodern) korszaktól indulunk: Merce Cunningham és Pina Bausch munkásságától, majd megvizsgáljuk es évek meghatározó több esetben máig aktív nagy újítóit (Alvin Nikolais, Trisha Brown, Lucinda Childs, Meredith Monk,, Steve Paxton, Twyla Tharp, William Forsythe, Carolyn Carlson, Maguy Marin, Lloyd Newson (DV8), Anne Teresa de Keersmaeker (Rosas), Wim Vandekeybus (Ultima Vez), Meg Stuart, Kazou Ohno). Így jutunk el az őket követő generáció koreográfusaihoz, akik már a 21. században váltak ismertté : Nacera Belaza, Israel Galvan, Jérome Bel, Emanuel Gat, Sidi Larbi Cherkaoui, Akram Khan, Kader Attou, Hiroaki Umeda. Közben kitekintünk a magyar táncszcénára is (Nagy József, Frenák Pál, Bozsik Yvette, Goda Gábor és az Artus, Hód Adrienn). Mindeközben fontosnak tartjuk a kortárs tánc és a társművészetek (képzőművészet, performansz, újcirkusz) kapcsolatának hangsúlyozását. Szakirodalom: Hans-Thies Lehmann: Posztdramatikus színház. Balassi Kiadó, Erika Fischer-Lichte: A performativitás esztétikája. Balassi, Kortárs táncelméletek. szerk. Czirják Ádám, Kijárat, Táncpoétikák. Szöveggyűjtemény a reneszánsztól a posztmodernig. szerk. Fuchs Lívia, L Harmattan, o. Ötven kortárs koreográfus. szerk. Martha Bremser, L Harmattan, Fuchs Lívia: Száz év tánc. L Harmattan, o. Fejezetek a modern tánc történetéből. szerk. Fuchs Lívia, Magyar Művelődési Intézet, 1995, o. André Lepecki: A tánc kifulladása. A performance és a mozgás poétikája. L Harmattan, Jochen Schmidt: Pina Bausch. L Harmattan, Sally Banes: Terpszikhoré tornacsukában. A posztmodern tánc. Planétás, Roger Copeland: Merce Cunningham. L Harmattan, John Cage: A csend. Jelenkor,
11 BBN-ESZ-281:74 Bacsó Béla Dr.: Határtudomány: Warburg és a képelmélet K, 2ó Időpont: csütörtök 10:45-12:15 MUK 39. Warburg jelentősége aligha kérdőjelezhető meg a jelenkori képelméletben. Számos elemző azonban eltérő kiindulást keres: olykor, mint a kép történet megteremtőjét, hol a kép rejtett rétegeinek pszichoanalitikus kutatóját, hol pedig az etnológiai és antropológiai, vagy éppen kultúraelméleti képelemzés megteremtőjét, kezdeményezőjét láttatják. Saját szövegeinek, valamint a rá irányuló eltérő értelmezéseknek (Saxl, Wind, Bredekamp, Warnke, Hofmann, Forster, Didi- Huberman stb.) a fényében kívánom bemutatni Warburg teljesítményét, visszamenve egészen a kezdetekig (kígyórítus, gesztusnyelv, mimika, szenvedély kifejezés stb.) Akár hogy is legyen, műve arra koncentrált, hogy a kép-mű miként él tovább, s egyáltalán a fennmaradás és hatás, a rejtekezés és újra éledés erőterében kereste a kép-használat és ábrázolás eltérő módozatait. Ahogy már G. Bing, egyik legközelebbi munkatársa írta: a warburgiánus hagyományra hivatkozó megközelítés, magát a szerzőt és műveit feledte el. Úgy vélem, hogy az 1929-ben elhunyt tudós műve elemzésre méltó, s ezt mutatja a művét körülvevő újabb kori jelentős érdeklődés, amelynek része, hogy műveit méltó módon teszik hozzáférhetővé. Olvasandó: A. Warburg S. Botticelli két festménye (ford. Adamik L.) A. Warburg Dürer és az itáliai antik (ford. Széphelyi F. Gy.) A. Warburg Az antikizáló ideális stílus megjelenése (ford. Hajnóczy G.) A. Warburg Előadás a kígyórítusról (ford. Széphelyi F. Gy.) az írások Aby M. Warburg válogatott tanulmányai kötetben Balassi/MKE szerk. Széphelyi F. Gy. A. Warburg Pogány-antik jóslás Luther korából ford. Adamik L. Helikon A. Warburg Manet: Reggeli a szabadban Enigma 46. lapszám16-23.o. valamint u.ebben a lapszámban Saxl, Wind és Bing írásai H. Bredekamp Mellőzött hagyomány? BUKSZ ősz 15.évf. 3. szám 253. skk.o. BBN-ESZ Seregi Tamás: Határtudomány: Az avantgárd művészete K, 2ó Időpont: csütörtök 16:00-17:30 MUK 39. BBN-ESZ Papp Zoltán Dr.-Bartha Judit Marianna: Embergép K, 2ó Időpont: kedd 14:15-15:45 MUK 34. A kurzus első felében az ember, a gép és az elgépiesedés témáját járjuk körül filozófiai és esztétikai szempontból, arra a kérdésre keresve a választ, hogy a különböző kulturális kontextusokban hogyan tematizálták az ember gépiességét és/vagy gépi reprodukálhatóságát. A második felében az embergépek néhány ismertebb típusát (szörnyek, homunculusok, gólemek, automaták, kiberek) tárgyaljuk. A vizsgálat során az adott típusok jellegzetességeit először tágabb elméleti keretbe helyezzük, majd szépirodalmi, képzőművészeti, filmes alkotások segítségével konkretizáljuk. A teljesítés feltétele: írásbeli vizsga. 11
12 BBN-THE-271 Darida Veronika: Alkotó egyéniség a színházművészetben Gy, 2ó Időpont: szerda 9:00-10:30 MUK THE-202 Darida Veronika: Színház és társadalom Gy, 2ó Időpont: szerda 10:45-12:15 MUK 40. A kurzus témája a múltfeldolgozás. Az órák során azt vizsgáljuk, hogyan jelennek meg a kortárs magyar színházban a közel- vagy a régmúlt problémái, kik azok az alkotók, akik ezzel elkötelezetten foglalkoznak, milyen visszhangja és hatása lehet az ilyen előadásoknak. Az órák pontos tematikáját, a hallgatói témaválasztások alapján, az első órákon során közösen állítjuk össze. Ajánlott alkotók és művek: Nádas Péter (Találkozás) Esterházy Péter (Hét utolsó szó) Spiró György (Prah) Tasnádi István- Krétakör (Hazámhazám) Pintér Béla és Társulata (Titkaink) Mohácsi testvérek (Egy piaci nap) Panodráma (Szóról-szóra) Káva (Az emlékezés drámái) Kelemen Kristóf (Megfigyelők) Székely Csaba (Szeretik a banánt, elvtársak?) Térey János (Kazamaták) Jeles András (Szenvedéstörténet) Szakirodalom: A felejtés ellen. Kortárs magyar színdarabok. Selinunte Színház és Pedagógia 8. Az emlékezés drámája: A múltat be kell vallani : Mit tesz ezért a magyar színház? Szabó Attila : Emlékezés, múltidézés, múltfeldolgozás: Újrahasznosított valóság a színpadon: 12
13 BBN-THE-271 Darida Veronika: Alkotó egyéniség a színházművészetben Gy, 2ó Időpont: szerda 9:00-10:30 MUK Mit csinál egy dramaturg? Ez a kérdés gyakran felmerül a színházat csak távolról figyelők körében, de a belső színházi körökben sincs egyetértés ennek kapcsán. A kurzus során különböző dramaturgi modelleket és szerepköröket vizsgálunk, egy rövid történeti áttekintést követően, elsősorban a kortárs magyar- és világszínházban. Szakirodalom: Visky András: Írni és (nem) rendezni, Koinónia, Kolozsvár, Carlson, Marvin: A színház közönsége és az előadás olvasása, Criticai Lapok, 2000/3, 4 Szimbiózisban. A próbatermi dramaturg munkájáról. Criticai Lapok, 2015/ &catid=24 Dramaturgy and Performance. ed. Cathy Turner, Synne K. Behrndt, Palgrave, New Dramaturgy. ed. Katalin Trencsényi, Bernadette Cochrane, Bloomsbury, Dance Dramaturgy. ed. Pil Hansen, Darsey Callison, Palgrave,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
SYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Művészeti Kar Szak Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések DA DS megnevezése
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2011/2012. I. félév BBN-ESZ-101.01 Somlyó Bálint: Bevezetés
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2018/2019. I. félév BBN-ESZ-101.07 Somlyó Bálint: Bevezetés
SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,
A TANTÁRGY ADATLAPJA. 3. Teljes becsült idő (az oktatási tevékenység féléves óraszáma)
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
A 19. és 20. század eleji kulturológia fejlődési tendenciái és irányzatai
A 19. és 20. század eleji kulturológia fejlődési tendenciái és irányzatai A történelemtudomány előretörése. Az európai gondolkodás központja áttevődik Franciaországból Németföldre. 1. A kulturológia a
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2017/2018. I. félév BBN-ESZ-101.07 Somlyó Bálint Dr.: Bevezetés
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2014/2015. I. félév BBN-ESZ-101 Somlyó Bálint: Bevezetés
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
BBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600
SZABAD BÖLCSÉSZET BA ALAPSZAK TANTÁRGYLÁJA ESZTÉTKA, FLOZÓFA, MŰVÉSZETTÖRTÉNET, FLMELMÉLET, FLMTÖRTÉNET szakirányok NAPPAL TAGOZAT Érvényes a 2011/2012. tanévtől Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
2007. szeptemberétől
Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Klasszikus
ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK bölcsészettudomány mester nappali Bölcsészettudományi Kar 4 félév
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem
Kultúraelmélet - bevezetés a művelődésfilozófiába 2. ANDB-705, ANDB-111 2014/15 II. félév Kurzusleírás B. A. Alapképzés 2/2 kredit- 2 félév második félév - heti 2 óra előadás kollokvium Striker Sándor,
SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.
Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola * Magyar Művészeti Akadémia Művészeti és Módszertani Kutatóintézet * Magyar Tudományos Akadémia Morál és Tudomány Lendület Kutatócsoport A szabadság jegyében
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel Az előadások és szemináriumok végleges helyét és idejét a
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz
Művészeti kommunikáció alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Danto esete Hamupipőkével Danto fő kérdése, hogy - két teljesen egyforma dolog közül hogyan választjuk ki azt, amelyik
E GY L a f v sz Filozófiatörténet 1 1 v 2 2
Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar TANTÁRGY ADATLAP modul Heti óra Követelmény* Kredit Szemeszter E GY L a f v sz Filozófiatörténet 1 1 v 2 2 1. Szak Andragógia BSc 2. felelős tanszék Humántudományi
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2011-2012-2. félév BBN-ESZ-101.02 Bacsó Béla: Esztétikai
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Tervezet a KORTÁRS MVÉSZETELMÉLETEK szabad bölcsészeti BA-eladáshoz és a kapcsolódó szemináriumokhoz
Tervezet a KORTÁRS MVÉSZETELMÉLETEK szabad bölcsészeti BA-eladáshoz és a kapcsolódó szemináriumokhoz A tervezetet kidolgozta: Dr. Sajó Sándor ELTE BTK Mvészetelméleti és Médiakutatási Intézet A szabad
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
I. 2005-ben elvégzett szakmai munka (A) és elért eredmények ismertetése (B) II. Teljes publikációs jegyzék
1 2 0 05. É V I S Z A K M A I B E S Z Á M O L Ó Nyilvántartási szám: OTKA TS 44650 Témavezető: Weiss János A téma címe: Német idealizmus és romantika A kutatás időtartama: 2003-2005 I. 2005-ben elvégzett
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Világirodalom A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak esztétika specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési- és kimeneti követelményeiben
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak esztétika szakmai modul (specializáció) 2018-tól fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak esztétika szakmai modul (specializáció) 018-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =
Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
KORTÁRS, MŐVÉSZET, ELMÉLET irodalomjegyzék. Németh Lajos: A mővészet sorsfordulója Gondolat, Budapest, 1970
KORTÁRS, MŐVÉSZET, ELMÉLET irodalomjegyzék Németh Lajos: A mővészet sorsfordulója Gondolat, Budapest, 1970 Németh Lajos: Minerva baglya Magvetõ kiadó. Budapest, 1973 Németh Lajos: Törvény és kétely A mővészettörténet-tudomány
MINTATANTERVEK Szabad bölcsészet alapszak - Bachelor. 3 K Kollokvium Dr. Szabó Zsigmond Filozófia Tanszék Alapozó
MINTATANTERVEK Szabad bölcsészet alapszak - Bachelor Kód Név Krd. Jelleg Félév Elm. Gy. Lab. Köv. Felelıs Tárgy egysége Modul BANPH1017 Bevezetés a filmelmélet- és filmtörténetbe 3 K 1 30 0 0 Kollokvium
Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv
Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: MAGTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének
Hét Előadás témakörei Szeminárium témakörei
(BKS1104, Művelődéstörténet 1.) Óraszám:2+1/hét Hét Előadás témakörei Szeminárium témakörei 1. A félév feladatainak megbeszélése, a követelményrendszer ismertetése 2. A művelődéstörténet elméleti és fogalmi
Téma- és paradigmaválasztási dilemmák a 21. századi filozófiában
Téma- és paradigmaválasztási dilemmák a 21. századi filozófiában WJLF, 2018. október 16-18 Videobook az oldal alján! Közlekedés: http://oktatas.uni.hu/dankoutca.htm Az elmúlt években a Wesley János Lelkészképző
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia
FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar Képzési idő: 4 félév
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv
i-1 Politikai tudáselméletek
i-1 Politikai tudáselméletek ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet Politológus és jogász hallgatók részére ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet politológus és jogász
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv
magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
Propedeutika-teszt 3. tudománytörténet
Propedeutika-teszt 3. tudománytörténet Propedeutika-teszt 3 (1) 1. Állítsa időrendbe a művészettörténet-írás alábbi alakjait: 1. Baxandall 2. Burckhardt 3. Bryson 4. Gombrich 5. Hotho 6. Riegl 7. Saxl
KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)
Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA 2014/2015 őszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2014. szeptember 29., hétfő 2014. szeptember 25., csütörtök* 18.30 Spiró György: Fogság Pethő Anita 18.00
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet Két féléves kurzus. Szabó Márton: Politikai tudáselméletek
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet Két féléves kurzus Szabó Márton: Politikai tudáselméletek A Politikai tudáselméletek propedeutikai jellegű, bemutatja azokat a tudományos tradíciókat,
Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz
Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
Kultúrára akadva. Pesti Bölcsész Akadémia. Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév. Kurzusaink:
Az ELTE BTK Doktoranduszai bemutatják: Kurzusaink: Pesti Bölcsész Akadémia Kultúrára akadva Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig Labancz Linda Perge Gabriella
Állam- és Jogtudományi Kar (ME-ÁJK) Bölcsészettudományi Kar (ME-BTK)
Állam- és Jogtudományi Kar (ME-ÁJK) felvételi elbeszélgetés Motivációs beszélgetés közéleti-szakmai tevékenységről: motiváció, szakmai tájékozottságés ismeretek, verbális képességek, elhivatottság, pályaorientáció
Tantervi háló Design- és művészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.)
2011-től felvett évfolyamok Tantervi háló Design- és művészetelmélet BA szak (ek: 1., 2.) ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak) [44] [6] Proszeminárium 1-10-01 2 2 Gy / gyak. nincs 2 30 Idegen nyelvű szakszöveg
Alapozó szakasz BTSBL101A Logika I Kollokvium BTSBL102A Bevezetés a
I. Szabadbölcsészet ÁLTALÁNOS előtanulmányi rend, levelező Alapozó szakasz BTSBL101A Logika I. BTSBL102A Bevezetés a vallástudományba BTSBL103A Bevezetés az etikába BTSBL104A Bevezetés az esztétikába BTSBL105A
Esztétika MA sillabusz
0 ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika MA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2017-2018-2. félév BMA-ESZD-210:8 Papp Zoltán: Az esztétika
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2016/2017. I. félév BBN-ESZ-101.07 Somlyó Bálint: Bevezetés
ÉLETKEZDETI ÉS ÉLETVÉGI DÖNTÉSHELYZETEK
ÉLETKEZDETI ÉS ÉLETVÉGI DÖNTÉSHELYZETEK Kredit kurzus: 11 hét (22 óra) Időpont: Hétfő 18.00-19.40 Helyszín: Auguszta 315. terem (IV. emelet) 1. óra: Szept. 22. 18.00-19.40 Maximum hallgatói létszám: 30
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy
BA Magyar szak I. évfolyam
9.00-10.00 BEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA EA. BTMAN101 Kollár Krisztián Ferdinandy 10.00-12.00 FONETIKA EA. BATMAN102 Kabán Annamária Ferdinandy 14.00-16.00 FILOZÓFIATÖRTÉNET EA. BTSBN001X01 Gáspár Csaba XXXV.
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet. Sillabusz, a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Sillabusz, a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel Esztétika szak MA 2010 őszi félév BMA-ESZD-110 Szécsényi Endre: Magyar
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv
ÉLETKEZDETI ÉS ÉLETVÉGI DÖNTÉSHELYZETEK
ÉLETKEZDETI ÉS ÉLETVÉGI DÖNTÉSHELYZETEK Kredit kurzus: 11 hét (22 óra) Időpont: Hétfő 18.00-19.40 Helyszín: Auguszta 315. terem (IV. emelet) 1. óra: Szept. 16. 18.00-19.40 Maximum hallgatói létszám: 20
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK, AZ SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR TÁRSADALOMELMÉLETI GYŰJTEMÉNY
A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK, AZ SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR TÁRSADALOMELMÉLETI GYŰJTEMÉNY ÉS AZ MTA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG Tisztelettel meghívja Önt a LÁBJEGYZETEK PLATÓNHOZ
ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés
ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli
Esztétika BA sillabusz
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2014-2015-2. félév BBN-ESZ-101 Bacsó Béla: Bevezetés az esztétikába
ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai
ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai 2011-2012 Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Banczerowski Janusz Felvételi időpontja Felvételi helye Angol nyelvészet Dr. Varga László 2011.
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
2018-tól felvetteknek
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló Neptun kód BTOTOR1N01 BTOTOR1L01 BTOTOR1N02 BTOTOR1L02 BTOTOR1N03 BTOTOR1L03 BTOTOR1N04 BTOTOR1L04 BTOTOR2N01 BTOTOR2L01 BTOTOR2N02 BTOTOR2L02 BTOTOR2N03
Vége a mvészettörténetnek
Rényi András Vége a mvészettörténetnek A kollégium során folytatjuk Hans Belting A mvészettörténet vége c. könyvének közös olvasását/értelmezését. A könyv 1983-ban Das Ende der Kunsgeschichte? címen olyan
KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása
Szak- és záródolgozati témakörök
Szak- és záródolgozati témakörök A felsorolt témák természetesen csak átfogó javaslatok, területek, ezeken belül, ezekhez kapcsolódva lehet a tényleges dolgozat témájában egyeztetni az adott tanárral.
FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: Az oklevélhez szükséges kreditek száma: 120 Az összes kontakt óra
Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
Pásztor-Freund Mária: A kubizmus térproblémája. Nyugat, I. évf, 1913. 10. sz., 773 774. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00128/04153.
Kubizmusról magyar nyelven (kronológiában): (munka alatt) Pásztor-Freund Mária: A kubizmus térproblémája. Nyugat, I. évf, 1913. 10. sz., 773 774. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00128/04153.htm Apollinaire,
2016-tól fölvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (BA) SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPSZAK FILMELMÉLET ÉS FILMTÖRTÉNET SPECIALIZÁCIÓ 2016-tól fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz