KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS"

Átírás

1 Még nagyobb jelentőségű azonban a gépipari termelés évi fellendülése, mely a termelési érték szerint 19*4%-os javulást eredményezett. Különösen a kazán-, gép-, hajó- és vagón-gyártás körébe tartozó ipartelepek értek el jóval nagyobb termelést 1927-ben, mint az előző évben. Ebbe az iparágba sorozott gyárak termelésének értéke ugyanis 151*4 millió pengőre tehető, ami 38*2%-kai több, mint az előző évi termelés, bár a háború előtti évek termelésé nek színvonalát természetesen esak a mai országbatárok között fennállott gyárakat tekintve gépgyártásunk még távolról sem tudta elérni. Áttekintésül lássuk a gyáripari termelési értéknek ipari főcsoportok szerinti megoszlását pengőben és százalékban s vizsgáljuk meg a termelés növekedését ugyanilyen részletezés szerint az új gyárak termelési értékének, valamint a pótlólag felvett gyári üzemek évi termelésének különválasztásával. Az egyes ipari főcsoportokban előállított iparcikkek értékét az összes gyáripari termelési értékhez viszonyító százalékok szerint az évben öt ipari főcsoport nyert jelentőségben s ezek csaknem mind az építkezési iparral kapcsolatos iparok kedvezőbb termelési viszonyai következtében jutottak előtérbe. A vasfeldolgozó iparok, téglagyártás, kőmegmunkálás. épületasztalosság és a vegyészeti iparnak az építkezésekkel és útépítésekkel kapcsolatos ágai. De javult a ruházati ipar s a bőr- és bőrfeldolgozó iparok termelése is, nyilván a jobb gazdasági viszonyok folytán emelkedő szükségletek kielégítésével kapcsolatban. A megemlített iparágak mind olyan ipari főcsoportokba tartoznak s azok jelentősebb iparágait képviselik, amelyek termelését 1926-ban az összes termelési értékhez viszonyítva kisebb százalékok mutatták, mint 1927-ben. Viszont az évi termelési érték növekedésének százalékai, melyek a pótlólag felvett gyári jellegű ipartelepek termelési értékének levonásával állapíttattak meg. a felsorolt iparokon kívül még más fontosabb iparcsoportok fejlődéséről is számot adnak. Az évi termelési érték növekedésének aránya ugyan az előállított iparcikkek áremelkedése folytán nagyobb mérvűnek mutatja a gyáripari termelés évi javulását. A gyáripar nagyobb foglalkoztatottságára ugyanis a kimutatott 21*3 % ros többletértékkel szemben csak a nagykereskedelmi index figyelembevételével megállapított termelési érték 16*6%-os növekedése mutathat rá. De a termelési érték növekedésének iparcsoportok szerint részletezett százalékos arányából megállapítható, hogy a gyáripar minden l'őbb ága lényegesen jobb viszonyok között termelt 1927-ben. mint az előző évben. Farkasfalvi Sándor dr. KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS Magyarország külkereskedelmi forgalma az év első kilenc hónapjában. Commerce extérieur de la Hongrie dans les neuf premiers mois de Résumé. Pour les neuf premiers mois de Î928, la balance du commerce extérieur de la Hongrie s'.établit ainsi: importations. 853'3 millions de pengős; exportations, 572*4 millions; passif, 281 millions (contre respectivement 827*2, 558'0 et 269 millions dans la période correspondante de Vannée dernière). Le passif dépasse légèrement celui des neuf premiers mois de 1927; c'est en août u'il a été le moindre, uoiue supérieur (\ 20 millions de p.. les exportations des produits agricoles étant restées au-dessous de celles des autres années. A Vi m j) o r t a t i o n, le Inns occupe la première place, avec cette différence (pie les importations de bois ronds et sciés ont, par suite de la régression de la construction de maisons, b(dssé comparativement à Vannée dernière. Bien ue Vimportation des matières premières, objets fabriués et demifabriues nécessaires à Vindustrie textile ne fût pas désavantageuse au point de vue économiue, ta hausse mondiale de ces articles influença défavorablement la balance. L importation des matières premières a progressé assez considérablement; celle des produits demufabriués a fléchi et celle des objets fabriués encore davantage (cette dernière avait pris de proportions extraordinaires dans le III e trimestre

2 de Vannée dernière par l'effet du traité de commerce conclu avec la Tchécoslovauie et mis en vigueur en août 1927). Les entrées de machines et d'appareils ont augmenté, surtout celles des machines à laboure i et des tracteurs. L'importation des machines d'industrie textile n'a pas diminué, les nouveaux établissements de textile n'ayant pas encore achevé de s'outiller; celle de papier et d'articles en papier, en progression depuis des années, a continué à augmenter. Les entrées des matières premières et objets demi-fabriues nécessaires à l'industrie lourde ne présentent j)as un tableau uniforme. A aucun article, appartenant au groupe des objets d'alimentation et des boissons, on ne constate de progression dépassant essentiellement l'année dernière. L'importatioii des automobiles à personnes a augmenté, on en a importé 363 de plus u'en 1921; celle des cuirs bruts et préparés a diminué. A le x p o r t a t i o n, il y a eu une régression particulièrement sensible à presue tous les importants produits agricoles. Par rapport à l'année dernière, les exportations de volaille et de produits de volaille ont également fléchi (à l'exception de la plume), mais cette diminution, due à la concurrence aiguë, ne sera guère durable, car la capacité de consommation de la clientèle étrangère n'a pas baissé. Aux objets fabriués et èi la farine, on voit une augmentation, fin raison de la bonne récolte mondiale et du fait u'une partie des cultivateurs, attendant de meilleurs prix, n'avait pas en- ( ore vendu ses grains, l'exportation des grains panifiables a été en août et en septembre au-dessous de ce (pion espérait, vu le bon rendement en blé. L'exportation des animaux sur pied et des produits d'animaux a continué à fléchir par suite du protectionnisme agricole pratiué depuis uelues années en Europe; par exemple, l'allemagne n'a point acheté cette année de (passesbêtesàcorneshongroises et latchécoslovauie a perdu l'importance u'elle avait pour l'exportation des bâtes à cornes de Hongrie. Par contre, l'exportation des légumes et fruits frais se développait fort, elle a réussi (i satisfaire en ualité aussi les clients étrangers; celle des objets fabriués (surtout des tissus de colon, des machines, des appareils, des articles électrotechniues et des objets de fer demi-fabriués) a pris également un développement notable. Les chiffres relatifs à la répartition par pags du commerce extérieur montrent ue les importations de provenance allemande ont singulièrement progressé; à Yheure actuelle, elle représentent près de 20% des importations totales de la Hongrie. Mais tandis ue grâce au traitement de la nation la plus favorisée, l'allemagne exporte de })lus en plus en Hongrie, les mesures de police sanitaire g mettent d'obstacles insurmontables (i Ventrée des bêtes à cornes de Hongrie. Tant l'importation (pie Vexportation sont devenues particulièrement vives avec le Roijaume des Serbes, Croates et Slovènes. L'exportation a augmenté notablement ci Végard de la Grande-Bretagne. # Magvarország gazdasági politikájának a tengelyében ma a külkereskedelmi mérleg problémája áll. A külkereskedelmi forgalom behozatali többlete, amely az évben nőtt nagyra, az év első kilenc hónapjában is jelentékeny volt. A mérleg passzivitása 281 millió pengőt tett az év hasonló időszakának 269 millió pengőnyi passzívumával szemben, a belyzet tehát a mult évhez képest egy kissé megromlott. A külkereskedelmi mérleg passzívumának a problémáját azonban nem ez az egész jelentéktelen rosszabbodás, hanem a mérleg behozatali többletének állandó és makacs magassága dobta előtérbe. A behozatal összege ebben az évben 853*3, a kivitel összege pedig 572*4 millió pengő, a mult év hasonló időszakában a behozatal értéke 827*2, a kivitelé 558 millió pengő volt, tehát ügy az import, mint az export emelkedett. Az említett rosszabbodást az okozta, hogy a behozatal ismét erősebben növekedett, mint a kivitel. A forgalom megoszlása hónapok szerint. A forgalom megoszlását hónapok szerint az 1. számú tábla tüntei fel. A táblából az tűnik ki, hogy a forgalom, a július és augusztus hónapot kivéve, minden hónap ban több mint 30 millió pengő passzívummai zárult, s még júliusban is majdnem elérte a 30 millió pengőt. Egyedül az agrárszempontból fontos augusztus hónap mérlege zárul valamivel alacsonyabban, de még itt is közel 22 milliónyi passzívum jelentkezett, holott 1925-ben és 1926-ban ebben a hónapban már kiviteli többlet mutatkozott. Maga az a tény, hogy a mérleg augusztusban és SZÍ 1 ])!emberben sem tu-

3 I. A külkereskedelmi forgalom hónapok szerint. Commerce extérieur par mois. Hónap Mo M Behozatal Importations i EJV tel Exportations Behozatali ( ) v. kivi teli <-{-) többlet Excédent des importations ( ) on excéd. des exportations H-} Behozatal Importations Kivitel Exportations millió pengő millions de pengős Behoza.ali. ) v. kiviteli (4-) többlet Excédent des importations i, ou excéd. des exportations (-f > I S IL III IV... 91* V H VI VIL ' VIII IX H *2 I IX m) i 8> dott aktívumot produkálni, igazolja azt, amit később részletesen tárgyalni fogunk, hogy a mezőgazdasági értékesítés terén rendkívüliek a nehézségek. A mezőgazdasági export nem tud lábrakapni abban a mértékben, hogy a mérleg alakulását jótékonyan befolyásolja. E mellett egyes mezőgazdasági cikkek ára is olyan alacsonyra esett, amire már évek óta nem volt példa. A behozatal árucsoportok szerint. A behozatal forgalmáról a 2. A) számú tábla tájékoztál. A behozatal, mini említettük, 827 millió pengőről 853 millió pengőre emelkedett. Az emelkedés tehát értékben még a négy százalékot sem éri el. A behozatalban első helyen ezúttal is a nyers és megmunkált la csoportja áll. A behozatal mennyisége és értéke a tavalyihoz képest alig változott. Az egyes cikkeken belül említésreméltó változás az. hogy megnőtt több mint 800 ezer m.-mázsával a tűzifabehozatal s az építkezések el la ny ludasával visszaesett a gömbölyűi a és fürészeltfa behozatala. A faárakban nem volt emlí lésreméltó változás. Ami a forgalomban az egyes államok részesedését illeti, a Sz. 11. Sz. állam előretörése a szembeszökő, Természetes azonban, hogy a forgalomnak a legnagyobb része még mindig Csehszlovákiával és Romániával bonyolódik le. Erdély adja a fürészeltfa nagyobb részét, a Felvidék pedig a gömbölyüfát és tűzifát szállítja nagyobb arányban. A textilipari félgyártmányok és gyártmányok behozatalának az irányzata csökkenő, az import alakulása tehát gazdasági szempontból nem mondható kedvezőtlennek. Károsan befolyásolta azonban itt a mérlegei a világpiaci áralakulás. A nyerspamutáraknak már évek óta tartó hullámzása nem akar nyugvópontra jutni. A nyersanyagok közül nyerspamutból 9 ezer m.-mázsával, nyers jutából 15 ezer m.-mázsával hoztunk be többet, mint a mult év megfelelő időszakában, s a keverésre behozott gyapjú is valamivel több volt. mini a mull esztendőben. Az emelkedő világpiaci árak különösen a nyerspamut és nyersjuta értékénél látszanak erősen meg. A félgyártmány behozatal jelen lékenyen visszaesett. A pamutfonálból közel 20 ezer, a gyapjúfonálból pedig több mint 10 ezer m.-mázsával jötl be kevesebb, mint a mull esztendőben. A hanyatlás elosztódik az egyes hónapok között, mégis a legnagyobb az utolsó három hónapban volt. Ma a textilipari nyers anyag- és félgyártmány behozatal mennyiségét egybevetjük a mult évi behozatallal, akkor az importált mennyiségből azt következtethetjük, hogy a textilipar helyzete a mult évi állapothoz képest rosszabbodott, ez a rosszabbodás azonban ezek szerint az adatok szerint nem lehet nagymértékű. A pamutszöveteknél és gyapjúszöveteknél az impori visszaesést' teljes egészében a harmadik negyedre jut. A pamutszöveteknél a visszaesés a harmadik negyed ben még nagyobb arányú volt, mint ahogy ez a két év mennyiségi adatainak egymás mellé állításából kitűnik, mert az év első telében több mint 3 ezer m.-mázsával több pamutszövet jött az országba, mint a megelőző esztendőben. A pamut- és gyapjúszövetimport visszaeséséből azonban nem lehet arra következtetni, hogy a fogyasztóképesség a mult évi állapothoz képest nagyon megromlott volna, mert tudjuk azt, hogy a tavalyi abnormálisan magas behozatal egyedül annak tulajdonítható, hogy a Cseh-Szlovákiával kötött kereskedelmi szerződés a mult év augusztus elején lépett életbe, s a szerződés után rohamosan megindult az eddig visszatartott import s ma már egy elmúlt év távlatából azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az importnak ez a rohamos növekedése jóval túlhaladta azt a mennyiséget, amit kereskedői szóval élve az ország felvenni képes volt. A pamutszövetek-

4 2. Magyarország külkereskedelmi forgalma az és évek január - szeptember hónapjaiban. Commerce extérieur de la Hongrie en janvier septembre 1927 et A) Behozatal A) Importations. Az áruk, illetőleg- árucsoportok megnevezése Désignation des marchandises et des groupes de marchandises Cfl 2 Mennyiség - Quantité. métermázsa, darab v pár, pièces ou paires Erték Valeur ezer pengo milliers de pengős Nyers és megmunkált fa Bois brut et ouvré.. Pamutszövet Tissus de coton Szén Charbon Gépek és készülékek Machines et appareils. Gyapjúszövet Tissus de laine Papiros és papirosáruk Papier et articles en papier Pamutfonál és -cérna - Fils de coton et fils retors de cot. Nyersfémek Métaux bruts Ásványolaj Huiles minérales Gaze, kreppszövet, tiszta selyemből Gazes, tissus de soie façon crêpe Vasáruk Ouvrages en fer. Kikészített bőr Cuirs préparés Nyersdohány Tabac brut Nyerspaïuut Coton orut Nyersbőr Peaux brutes Villamosgépek és készülékek Machines et appareds électriues... Selyem- és félselyemszövet Tissus de soie et de mi-soie Selyem és selyemfonál Soie et fils de soie.. Gyapjáfonál Fils de laine Üveg és üvegáruk Verres et verreries.... Személyszállító automobil Autos pour personnes Gyapjú Laine Déligyümölcs Fruits du Midi Nyers kávé Café brut Nyersjuta Jute brut Kaucsukáruk Articles en caoutchouc Nyersrizs Riz brut Vasfélgyártmányok Demi-produits en fer... Prémbőr, kikészíteti Pelleteries apprêtées... Technikai zsiradékok Graisses pour usage techniue Vasérc Minerai de fer Cipészáru Chaussures Nyers- és ócskavas Fer brut et ferrailles... Kötöttáruk, pamutból Articles tricotés en coton Egyéb áruk Autres Összesen Total marchandises Behozatal összesen Importations l ) 1.324, *) db pièces. totales paires] [21, , , * ^.714 *) i , , J 11,516 5b ! ; ,2 r ? j ! ) M) ,087.s8, par paires\ 138, , drb pièces pár paires\ ,041 65< drb pièces j pár ; paires 45, :m » *i j 203.! 7, lf'.ool » l'18 V »9 0 87\ 0 7l\ 0' ' ' \ 5 0^ 4'83\ \ T98 T \ l'49 l' '65 063\ 061 0'54\ ) l> J J nél jelentkező több.mint 8 ezer m.-mázsányi importcsökkenést azonban teljesen kiegyenlítette az értékben jelentkező emelkedés, úgyhogy a pamutszövetimport érteke 64 millió pengővel teljesen a mult évi színvonalon maradt. Nem aggasztó a szén behozatalának több mint egymillió m.-mázsa val való emelkedése sem, mert en-

5 B) Kivitel. B) Exportations, Mennyiség - Quantité Érték Valeur Az áruk, illetőleg árucsoportok megnevezése Désignation des marchandises et des groupes de marchandises i 1 ho CO bo métermázsa, darab v. pár, pièces ou paires ezer pengő milliers de pengős / Vágó- és igásállatok Animaux de boucherie Ebből Dont: Szarvasmarha Bêtes à cornes. Gépek és készülékek Machines et appareils Ebből Dont: Élő baromfi Volaille vivante Leölt baromfi Volaille morte Vasfélgyártm. - Demi-produits en fer... Villamosgépek és készülékek Machines et Pamutszövet Tissus de coton Friss és elkészített hús, kolbász Viande Gaze, kreppszövet, tiszta selyemből Gazes, Disznózsír, szalonna Saindoux, lard.. Kikészített bőr Cuirs préparés.... Lóhere- és lucernamag Graines de trèfle Olajosmagvak Graines oléagineuses... Bor Vin Selyem és selyemfonál Soie et fils de soie Összesen Total Egyéb áruk Autres marchandises j... i db pièces»» n rt» 1 n»» n» db pièces db pièces pár paires db pièces Kivitel összesen Exportations totales. < pár paires 2, , ') ) ) > , , , , , , *) ) «) , j ' , ) Í , b o 6 7$ 3\W V ' l'49 T77 T ' T l' '95 0'54 0'7O 1V H w $ è > ! 15' J557.96O ÎOO'OO 14, l ) 5, , J ) 2, , 3 ) 3, , *) 4, , 5 ) 2, , 6 ) 2, db pièces. nek egy része a kohókokszra jutott, s a köszénbehozata] emelkedésében részt kért a magyar gyáripar is. A gépek és készülékek behozatalának emelkedéséből legjobban a mezőgazdaság vette ki a részét. Emelkedett a talajmívelőgépek, különösen az ekék és a traktorok behozatala, A textilipari berendezkedés is még mindig tart. A beérke-

6 zeit textilipari gépek mennyisége 44 ezer m.-mázsa volt s így majdnem elérte a tavalyi importot. A vasáruk behozatala csökkent 12 ezer m.-mázsával, az érték azonban a tavalyi színvonalon maradt, ami arra enged következtetni, hogy Magyarország mindinkább a finomabb árukat vásárolja külföldön. Ennek az importnak nagyobb része is azonban fedezhető lenne belföldi gyártás útján. A papiros és papirosáruk importjának évek óta tapasztalt emelkedése ezúttal sem állott meg, s hoszszú idő óta a szeptember hónap volt az első. amikor az import csökkenéséről számolhatunk be. A nehézipari nyersanyagok és félgyártmányok behozatala nem mutat egyöntetű képet. Itt általában stagnálásról beszélhetünk. Növekedett a villamosgépek és készülékek importja, a növekedés azonban nem nagyarányú. A behozott személyszállító automobilok száma 368 darabbal volt nagyobb, mint az előző esztendőben. Hanyatlott a nyersbőr és a kikészített bőrök importja is. A nyersbőrök világpiaci áralakulása azonban szintén kedvezőtlen volt és kiegyenlítette azt a különbséget értékben, ami a mennyiségnél jelentkezett. A kikészített bőr behozatalának a visszaesése legnagyobb részben a csehszlovák kereskedelmi szerződés hatása alatt a mult év harmadik negyedében megduzzadt import következménye. Az ás ványolajnál a behozatalban visszaesett a gyártmányok részesedése, emelkedett a belföldi ipar feldolgozása alá kerülő nyersásványolaj importja. Az élelmezési és élvezeti cikkek behozatalában nem akad tétel, amelyik a tavalyi importot lényegesen meghaladná. Ebből arra következtethetünk, hogy a hazai fogyasztás előbb-utóbb mégis megtalálja azt a pontot, amely a fogyasztásban az ország mai gazdasági helyzetének megfelel. A kivitel árucsoportok szerint. A kivitel részletes adatait a 2. B) számú tábla tünteti fel. Az export alig 3 százalékkal emelkedett. Ha az adatokon végigpillantunk, legjobban feltűnik az, hogy a forgalomban előlálló mezőgazdasági cikkek kivitele mondhatni kivétel nélkül visszaesett. Az ipari cikkek és a lisztkivitel pedig jelentékenyen emelkedett. A búza kivitele ugyancsak 200 ezer m.-mázsával volt kisebb, mint a mult év megfelelő időszakában. Augusztus és szeptember hónapokban azonban az export jóval kisebb volt, mint a megelőző év augusztus és szeptember hónapjaiban. A jó termés tehát nem nyilvánult meg a fokozottabb exportban, aminek kétségtelenül az az oka, hogy Európában, de az egész világon is jóval nagyobi) volt a kenyérmagtermés, mint a megelőző esztendőben. Nincs kizárva az sem, hogy a gazdaközönség egy része a jobb árak reményében várt az értékesítéssel. A közraktári készletek is e mellett szólana k, a készletek ugyanis október végén 500 ezer m.-mázsával baladták meg az előző évi készleteket. A rozskivitelnél már jelentkezett a jobb terrrxés, vagy pontosabban meghatározva a tavalyi rossz termés hálása, az export ugyanis a harmadik negyedben 200 ezer m.-mázsával haladta meg a mult évi exportot. A kenyérmagvak rendkívül kedvezőtlen áralakulása közismert, csak annyit jegyzünk fel, hogy 1927 augusztusban 33*50 pengő, szeptemberben 33 pengő, augusztusban pedig 28*50 pengő, szeptemberben 28*40 pengő volt 1 m.-mázsa exportált búza értéke. Különbség tehát átlagban 4*80 pengő, ez az egy szám legjobban visszatükrözi a mezőgazdaság súlyos helyzetét. A lisztkivitel közel 300 ezer m.-mázsával volt több, mint az előző esztendőben. A iegfőbb piacok most is Ausztria és Csehszlovákia voltak. A vágó- és igásállatok, valamint az állati termékek kivitelének a mult évben megindult visszaesése az idén is folytatódott. Az állatkivitelből csak a lóexport tudta megtartani a tavalyi nívót, s érdekes, hogy a felvevőpiacokban is alig van változás. A kivitt szarvasmarhák száma a % év alatt majdnem 14 ezer darabbal volt kisebb, mint az előző év hasonló időszakában. Cseh-Szlovákia a magyar kivitel szempontjából teljesen elvesztette a jelentőségét. Németországba egyetlen darab hízott állatot sem vittünk ki, s erősen csökkent a svájci és olaszországi kivitel is. Az élősertés kivitelénél ugyanez a helyzet. A visszaesés kerek 15 ezer darab, mely majdnem teljes egészében az osztrák piacra jut. de kisebb mértékben csökkent a cseh-szlovák kivitel is. A még a mult évben engedélyezett hízlalási eljárás tehát nem hozott nagyobb eredményt. Ugyanilyen szomorú a kép, ha a disznózsír és szalonna, s a friss és elkészített hús csoportját nézzük. A friss és elkészített húsnál az Ausztriába irányuló kivitel csökkenése és Németország elzárkózása teremhette a nehéz hely-

7 A FONTOSABB ARUK FORGALMÁNAK ALAKULÁSA. Formation du mouvement des marchandises importantes. 1927IIX If IX. Behozaral importations Fa Bois. Millió pengőben En millions de pengős o 1,0 2,0 3o up 100I Pamutszövet Tissus de coton Szén Charbon Gépek Machines < -. Gyapjúszövet Tissus de laine Papiros Papier... lamutfonál Fils de coton.. Nyersfémek Métaux bruts.. Ásványolaj Huile minérale.. Gaze kreppszövet, selyemből Gaze, tissus de soie façon crêpe Vasárúk Ouvrages en fer.. Kikészített bőr Cuirs préparés Nyersdohány Tabac brut... Nyerspamut Coton brut... Nyersbőr Peaux brutes Villamosgépek - Machines électr. Selyemszövet Tissus de soie Selyem és selyemfonál Soie et fils de soie Gyapjútonál Fils de laine.. Üveg és üvegárúk Verres et verreries Kivitel. Exportations. liúza Froment.. Liszt Farines Vágó és igásállatok Animaux de boucherie et de trait.... : Rozs Seigle viiifiiiiiuiiimumiiiiiimiimumiimiiiir Gépek Machines.«- Barom ii Volaille Tojás Oeujs Toll Plumes * Vasfélgyártmányok Demi-produits en fer Villamosgépek Machines électr. Gyapjú Laine Tengeri Maïs Cukor Sucre Pamutszövet Tissus de coton Friss gyümölcs Fruits frais Vasáruk Ouvrages en ter.. Hús kolbász Viande, saucisse Gaze, kreppszövet, selyemből Gaze, tissus de soie façon crêpe Nyersdohány Tabac brut Zsír szalonna Gratsse. lard M.Sr.Sz 1928-

8 Kgtét. A zsírnál és szalonnánál azonban az amerikai éles verseny sorvasztja a magyar kivitelt. A toll kivételével esőkként a baromfi és baromfitermékek exportja is. Itt pedig az export előtt nincsenek olyan akadályok, mint az állatexport előtt. Itt mondhatni szabad a verseny, mert ha a legfőbb piac, Németország fogyasztását nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy nem a fogyasztás csökkenésében van a hiba, hanem az orosz verseny szorítja ki a magyar árut. Az orosz versennyel szemben pedig nem lehet szembeállítani a roszszabb minőség kérdését. A tojáskivitelnél a magas árak mellett azt az érvet is fel szokták sorakoztatni, hogy a belföldi fogyasztás előre nem várt emelkedése is be folyásolta az exportot. Kétségtelen, hogy megfelelő szervezettség mellett nem fordulhatna az elő, hogy a fogyasztás emelkedése ilyen visszaesést okozzon az exportban. Az exportot felvevő ország árut kér, s ha az exportáló állam a fogyasztóképesség növekedése folytán nem tudja kielégí teni a keresletet, másutt szerzi be a szükségletét, az csak természetes, hogy a legközelebbi alkalommal arra a piacra fog fordulni, ahol szükségletét a legutoljára elégítette ki. A visszaesés mértékéről a 3. számú tábla nyújt felvilágosítást. A friss főzelék és gyümölcsfélék exportja erősen fejlődött s az elért árak is a mellett tanúskodnak, hogy a magyar exportőrök mind nagyobb súlyt helyeznek arra, hogy kifogástalan minőséggel s megfelelő árakkal jelenjenek meg a külföldi piacokon. A lóhere- és lucernamag kivitele 8 ezer m.-mázsával emelkedett, a kivitel értéke azonban alig valamivel haladta meg a mult. évben kivitt áruk értékét, ami elsősorban a mezőgazdasági termékek általános világpiaci árlanyhaságának a következménye. örvendetesen emelkedett az ipari export. Része van ebben a pamutszövetek, gépek és készülékek, elektrotechnikai cikkek és vasfélgyártmányok exportemelkedésének. Az ipari cikkek közül csak a vasáruk exportjában volt észrevehető a csökkenés. Különösen feltűnő az emelkedés a kikészített bőröknél. A bőripar a nyugati piacokon, Németországban és Nagy-Britanniában talált piacra. A szeszértékesítés egy kissé ellanyhult, erősen csökkent az olajosmagvak és a burgonya exportja. Nagy az emelkedés a nyersdohánykivitelben. A borkivitel majdnem megkétszereződött, a rendelkezésre álló készletekhez képest azonban a 47 ezer m.-mázsányi kivitel még mindig elenyészően csekély. A forgalom származási és rendeltetési országok szerint. A forgalomnak országok szerinti megoszlásáról a 4. számú tábla tájékoztat. A behozatalban, mint már hosszú idő óta, ismét Németország előretörése tűnik fel. Németország Magyarország behozatalában a mult év kilenc hónapjában került először Ausztria elé. A különbség akkor a részesedési arányban valamivel több, mint 1 ezrelék volt. Az év megfelelő időszakában Ausztria részesedése Magyarország behozatalában 16*4%, Németországé pedig már 19*3% volt. Németország tehát e lefolyt egy év alatt még jobban megerősítette hangsúlyozzuk minden ellen szolgáltatás nélkül - a pozícióját. Hiszen Németország felé a kivitel 74*1 millióról 68*8 millió pengőre csökkent. ellenben ugyanakkor a behozatal 147*9 millióról 164*9 millió pengőre emelkedett. Ausztriával szemben a mérleg aktívuma emelkedett, mert az Ausztria felőli 3. A baromfi és baromfitermékek kivitele. Exportations de volaille et de produits de volaille. Régi Magyarország- mai területéről Magyarorsz. Du territoire actuel de la Hongrie Az áruk megnevezése Hongrie ancienne Désignation des marchandises I I X. érték ezer pengőben valeur eu milliers de pengős Baromfi, élő és leölt Volaille vivante et tuée Tojás Oeufs Toll Plumes Friss libamáj Foie gras, frais Összesen Total

9 4. Magyarország külkereskedelmi forgalmának megoszlása országok szerint az és ér január szeptember hónapjaiban. Répartition, par pays, du commerce extérieur de la Hongrie en janvier septembre 1927 et Származási, illetőleg rendeltetési országok Pays de provenance et de destination Behozatal Importations Kivitel - Exportations Behozatali (-) ill kiviteli (-H többlet Excédents d'im portations ( ) ou d'export. (+) ben ions\ gős lillió pengő ".nmill de pen 0 ben ionsl gős lillió pengő,n mi 11 de pen 0 ben ions gős lillió pengő de pen /o ben ions gős lillió penuől n mill de pen /o Millió pengőben - En 1*5 Ha millions de pengős Ausztria Autriche ' *2 Cseh-Szlovákia Tchéco-Slov * Románia Roumanie Sz. H. Sz. áll. - Royaume S. C. S * Németország Allemagne Svájc Suisse Olaszország Italie ' Franciaország France ' Belgium Belgiue *5 05 Németalföld Pays-Bas ' ' '2 Nagy-Britannia - Gr.-Bretagne Svédország Suéde '20 06 or, Lengyelország Pologne ' Bulgária Bulgarie Görögország Grèce f 0-5 Törökország Turuie Amerikai Egyesült Államok États-Unis d'amériue Egyéb országok Autres pays í Összesen Au total ) «Külkereskedelmi forgalom gazdasági ágak és rendeltetés szerint az és évek január szeptember hónapjaiban. Commerce extérieur, suivant les branches économiues et la destination, en janvier septembre 1927 et behozatalban valamivel nagyobb volt a Szlovákiával szemben, ami szintén a? csökkenés, mint az odairányuló kivitel- Ausztriánál említett okokra vezethető ben. Csökkent viszont a passzívum Cseh vissza. Rendkívül megélénkült forgal- A nyersanyagok, félgyártmányok és gyártmányok megnevezése Désignation des matières premières, des demi-produits et des articles fabriués Behozatal Importations Kivitel Exportations január s zeptember - j anv i er s e p t e m b Érték Valeur Érték Valeur Érték Valeur Érték Valeur P o/o 1 COQ P o/o P o/o P I I. Élelmezési és élvezeti cikkek Articles alimentaires et boissons Elő állatok Animaux sur pied 859 o-io III. A mezőgazdaság és ipar segédanyagai Matières auxiliaires de 1 agriculture et de \ IV. Ipar Industrie \ Összes áruforgalom Mouvement total des marchandises (100 Ebből Dont: Nyersanyagok Matières pre- Félgyártmányok Demi-produits ' Gyártmányok Articles fabri

10 inunk, különösen a kiviteli oldalon, a Sz. H. Sz. állammal, Olaszországgal szemben pedig csökkent az árucsere. Feltűnő az emelkedés Nagy-Britannia felé irányuló kivitelnél, aminek az oka a kikészített bőr és hántolatlan borsó emelkedő kivitele. A külkereskedelmi forgalomnak nyersanyagok, félgyártmányok és gyártmányok szerinti tagozódásában úgy a behozatali oldalon, de főleg a kiviteli oldalon a mult évvel összehasonlítva elég nagyok az eltérések, amint ez az 5. számú tábla adatai ból kitűnik. A behozatalban egy árnyalattal emelkedett a gyártmányok aránya, a nyersanyagok részesedésének a növekedése azonban több mini egy százalék volt. A kivi leiben a kenyérmagvak kivitelének lassúbb üteme a nyersanyagok arányát csökkentette le majdnem 8 százalékkal s a lisztkivitelnek 1 ; valamin! az ipari félgyártmány- és gyártmánykivitelnek a részletekben vázolt emelkedése több mini 5 százalékkal növelte a gyártmányok és majdnem 2 és fél százalékkal a félgyártmányok kivitelének arányát. Magyarország külkereskedelme 1928 október havában. Commerce extérieur de la Hongrie en octobre La valeur des importations ayant été de 116'1 millions de pengős en octobre dernier et celle des exportations de 805 millions, la balance du commerce extérieur s'est soldée par un excédent d'importations de 35'6 millions. Tant les exportations ue tes importations ont dépassé celles des mois précédents. Depuis la fin de la guerre, l'importation n'a jamais été si grande; au point de une de la (juantité, seule celle de septembre 1927 peut lui cire comparée, la valeur des im porterions a été supérieure de ï'h millions de pengős à octobre 1927, tandis (pie celle des exportations a été éi peu près égale à octobre Dans les premiers dix mois de Vannée en cours, la valeur des importations a élé de 969*4 millions de pengős et celle des exportations de 652*9 millions; le bilan de ces dix mois se chiffre par un excédent d'importations de 316*5 millions de pengős, contre 300*3 millions dans la période correspondante de Vannée dernière. A Fi m p o r t a i i o n, comparativement à octobre 1927, le bois brut et ouvré présente la plus (/ronde augmentation, dépassant de près de 3*5 millions de pengős le chiffre d'octobre Les machines et les appareils ont vivement progressé (de plus de 2 millions de pengős), ainsi (pie les machines et appareils électriues (de près de 2 millions de p.) L'importation du mois, de l'huile minérale et du coton brut s'est accrue de t million de />. pour chacun. Les tissus de colon et de laine, les fils cl fils retors de colon, présentent une forte diminution. Les tissus de laine ont fléchi de 2 millions de pengős, les tissus de colon de 3 millions ce p. A le x p o r t a I i o n, par rapport au mois d'octobre 1927, il faul signaler surtout le progrès du seigle, des pommes de terre, de la volaille tuée et des produits de fer demi-ouvrés; on voil pour chacun de ces articles une augmentation de valeur oscil- A folyó év október havában a behozott áruk értéke 116*1, a kivin áruk értéke 80*5 millió pengői lelt ki, a külkereskedelmi mérleg tehát 35*6 millió pengő behozatali többlettel zárult. Kivitelünk az egész esztendőben ebben :i hónapban volt a legnagyobb, de egyúttal a behozatalunk is most érte e! emelkedésének tetőpontját. A háború befejezése óta még egy hónapbán sem volt ekkora a behozatal, esak a mult évi szeptemberi behozatal közelíti meg. A mult év október Inni forgalomhoz viszonyítva a behozatal 4*3 millió pengővel volt több, a kivitel pedig ugyanolyan színvonalon maradt. A folyó év első tíz hónapjában a behozatal értéke 969*4 millió, a kivitel értéke pedig 652*9 millió pengő volt. A tíz hónap mérlege 316*5 millió pengő behozatali többletet mulat, a nuill év tíz hónapjának 300*3 millió pengő passzívumával szemben, A behozatalban a mult év október havával összehasonlítva a nyers és megmunkált fa emelkedett a legnagyobb mellékben. Közel három és fél millió pengővel fizettünk többel fáért a külföldnek, mint a mult év októberében. Nagy az emelkedés a gépek és készülékek importjában, az értéktöbblei a kétmillió pengőt meghaladja; a villamos gépeknél és készülékeknél is közel jár az emelkedés a két millió pengőhöz. Az ásványolaj, a nyers pamul és a tengeri importja egyenkint egymillió pengővel volt tëbb. Brosen visszaesett a gyapjú- és pamutszövetek, a pamutfonál és -cérna behozatala. A gyapjúszövetek kétmillió, a pamutszövetek hárommillió pengővel kisebb behozatallal szerepeltek. A kivitelben a rozs. a burgonya és a leölt baromfi forgalma emelkedett, továbbá a vasfélgyártmányok exportja lendüli lel erősebben. Az említett áruk egyenkint egymillió és másfélmillió közt ingadozó értéktöbbletei eredményezlek a mull évi

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004. Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 12. szám június hét. Bor piaci jelentés

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 12. szám június hét. Bor piaci jelentés A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 12. szám 28. 23-24. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal A magyar borexport alakulása 2006 els negyedévében 2-3. oldal 1-2. táblázat, 1-8. ábra:

Részletesebben

Összefoglaló helyzetjelentés. 1 ) Résumé de la situation en Hongrie. 1 )

Összefoglaló helyzetjelentés. 1 ) Résumé de la situation en Hongrie. 1 ) il faut mentionner les volumes parus parmi les publications statistiques de la ville de Francfort sur Mein; Graphisch-statistischer Atlas von Frankfurt"; ses ouvrages ayant trait à la question des assurances

Részletesebben

VII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I IX. hónap

VII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I IX. hónap VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I IX. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...

Részletesebben

VII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap

VII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I VI. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45

Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45 Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom 2011. II. negyedévében 2015-12-16 18:54:45 2 2011. második negyedévében a Magyarországra irányuló lengyel export dinamikája jelentősen lassult. Folyó év első negyedéve

Részletesebben

V. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I XII. hónap

V. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I XII. hónap Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2011 I XII. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása Megjelenik negyedévente Tartalomjegyzék Összefoglaló...3 Táblázatok...7 Felelős szerkesztő

Részletesebben

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 2013. január 21. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap

VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2015. I III. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XV. évfolyam, 20. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 20. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 20. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 20. szám, 2012 2012. október 15. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK IX. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT-VÁGÁSA 2015. I XII. hónap Vágóhidak élőállat-vágása Vágóhidak élőállat-vágása IX. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente Tartalomjegyzék

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. szeptember 21. Baromfi 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. július 13. 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 5. szám március hét. Bor piaci jelentés. Magyar bortermékek exportjának alakulása

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 5. szám március hét. Bor piaci jelentés. Magyar bortermékek exportjának alakulása A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 5. szám 26. március 23. 9-1. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal Magyar bortermékek exportjának alakulása 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

Kétnyelvű általános szótár használható. A rendelkezésre álló idő 40 perc.

Kétnyelvű általános szótár használható. A rendelkezésre álló idő 40 perc. Levélírás Kétnyelvű általános szótár használható. A rendelkezésre álló idő 40 perc. Olvassa el a háttér-információt, majd a megadott 10 szó felhasználásával írjon egy kb. 80 szavas levelet. Írjon egy e-mailt

Részletesebben

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest. 2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,

Részletesebben

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata:

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyelvvizsgaközpont a két hallgatási feladatra elérhető maximális pontszám: 15 pont ARMA VIZSGARENDSZER FRANCIA NYELV ALAPFOK MINTAFELADAT GÉPI HANG ÉRTÉSE II. FELADAT Elérhető

Részletesebben

2014/58 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/58 STATISZTIKAI TÜKÖR 214/58 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. június 3. Élelmiszermérlegek, 212 Tartalom Bevezető...1 Mérsékelten nőtt a hús- és a tej-, csökkent a tojás fogyasztása...2 Mérséklődő zsiradékfogyasztás...3 Stagnáló liszt-

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Élelmiszermérlegek, június 27.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Élelmiszermérlegek, június 27. STATISZTIKAI TÜKÖR 217. június 27. Élelmiszermérlegek, Tartalom Bevezető...1 Jelentősen nőtt a hús- és a tejkínálat...2 Újra emelkedett a zsiradékfelhasználás...3 A növényi termékek kínálata alig változott...3

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 8.

Vezetői összefoglaló december 8. 2017. december 8. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollár ellenében gyengült. A BUX 11,4 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz francia nyelven középszint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Guide de correction

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS

VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS Nemzetközi gazdaságtan VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 2-1 Ki kivel kereskedik? A magyar külkereskedelem

Részletesebben

Helyzetkép 2015. szeptember október

Helyzetkép 2015. szeptember október Helyzetkép 2015. szeptember október Gazdasági növekedés A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül. A fejlett országok gazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. július 10.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. július 10. STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 1. Élelmiszermérlegek és tápanyagfogyasztás, 213 215/41 Tartalom Bevezető...1 Mérséklődött az állati eredetű termékek fogyasztása...2 Mérséklődő zsiradékfogyasztás...3 Több

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

A magyar vegyipar* 2010-ben

A magyar vegyipar* 2010-ben A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 1. szám 27. január 31. 2-3. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Borimport alakulása Magyarországon 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL Argentína, Brazília, Ukrajna és az Egyesült Államok a kukorica globális exportjának majdnem 90%-át képezik. Míg a

Részletesebben

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16. A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság

Részletesebben

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés

Részletesebben

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%

Részletesebben

FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN

FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN Földrajz francia nyelven középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ FRANCIA NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség Ungarischer Verband der Forst- und Holzwirtschaft / Hungarian Federation of Forestry and Wood Industries H-112 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. Tel: (1) 355-65-39,

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 18. szám szeptember hét. Bor piaci jelentés. A magyar borexport alakulása 2006 els félévében

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 18. szám szeptember hét. Bor piaci jelentés. A magyar borexport alakulása 2006 els félévében A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 18. szám 20. 35-36. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk A magyar borexport alakulása 2006 els félévében 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 7. szám május hét. Borpiaci jelentés

Borpiaci információk. V. évfolyam / 7. szám május hét. Borpiaci jelentés A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 7. szám 2007. 9. 16-17. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar borexport célpiacai 2. old. 1-2./táblázat, 7-14. ábra Belföldi fehér asztali-

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 2. Élıállat és Hús 2009. 43. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus. Kiss Judit

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus. Kiss Judit MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus Kiss Judit AGRÁRKERESKEDELMÜNK A CEFTA-VAL Habár az agrárgazdaság súlya csökkenő tendenciát mutat a magyar kivitelben, az elkövetkezendő

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK FRANCIA NYELVEN

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK FRANCIA NYELVEN ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK FRANCIA NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

XV. évfolyam, 21. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 21. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 21. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 21. szám, 2012 2012. október 27. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

XV. évfolyam, 24. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 24. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 24. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 24. szám, 2012 2012. december 10. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

A BÚZA KERESKEDELEM FONTOSABB SZEREPLŐI 2. RÉSZ, EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁS 1. Kulcsszavak: búza, terménykereskedelem, világpiac, export, import, EU-27

A BÚZA KERESKEDELEM FONTOSABB SZEREPLŐI 2. RÉSZ, EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁS 1. Kulcsszavak: búza, terménykereskedelem, világpiac, export, import, EU-27 Franciaország Németország Egyesült Királyság Lengyelország Románia Spanyolország Olaszország Csehország Dánia Bulgária Magyarország Svédország Litvánia Ausztria Görögország Belgium Szlovákia Hollandia

Részletesebben

Csehország I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros

Csehország I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Csehország I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros CSEH KÖZTÁRSASÁG parlamentáris köztársaság Prága Terület 78 886 km 2 Népesség 10 467

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. VIII. évfolyam/11. szám /23. hét BAROMFI. Friss egész pulyka

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. VIII. évfolyam/11. szám /23. hét BAROMFI. Friss egész pulyka PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I VIII. évfolyam/11. szám 06.17. 2008/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke termelıi, és a csirkehúsok feldolgozói

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 3.

Vezetői összefoglaló március 3. 2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.8.16. COM(2013) 593 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az 1234/2007/EK tanácsi rendelet méhészeti ágazatra vonatkozó intézkedéseinek végrehajtásáról

Részletesebben

SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák

SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériuma (USDA) szerint a sertéshús globális termelése 111,5 millió tonna volt 2015-ben, alig 1 százalékkal haladta

Részletesebben

VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA

VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA III. évfolyam 1. szám III. évfolyam 1. szám Megjelenik negyedévente Összeállította: Dancs Gyuláné Dancs.Gyulane@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 2004-2010...8 2010.

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 15. szám 27. augusztus 15. 3-31. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar bortermékek importjának alakulása 27 elsı négy hónapjában 1-2.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/15. szám /31.

PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/15. szám /31. PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat VIII. évfolyam/15. szám 08.12. 2008/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke termelői, és a csirkehúsok feldolgozói értékesítési

Részletesebben

A Magyar Statisztikai Szemlében az egyes államokról megjelent utolsó konzuli jelentések: Svájc.

A Magyar Statisztikai Szemlében az egyes államokról megjelent utolsó konzuli jelentések: Svájc. fëëëëêkêmëèëëêêëëëêëëêëëëëêêëm m l é KONZULI JELENTÉSEK A Magyar Statisztikai Szemlében az egyes államokról megjelent utolsó konzuli jelentések: > Amerikai Egy. Áll. 1926 703 Cseh-Szlovákia.... 1928 433

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

VIETNÁM. I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok

VIETNÁM. I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok VIETNÁM I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok 1. Általános információk Forrás: http://worldatlas.com/webimage/flags /countrys/asia/vietnam.htm http://worldatlas.com/webimage/cou

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Kibocsátás, agrár-külkereskedelem 23. lecke Többfunkciós (multifunkcionális)

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

Agrárpiaci Jelentések

Agrárpiaci Jelentések XVII. évfolyam, 22. szám, 2017 Agrárpiaci Jelentések BAROMFI Baromfi Baromfi XVII. évfolyam, 22. szám, 2017 Megjelenik kéthetente 2017. november 14. Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben