Szeretnénk bringaváros lenni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeretnénk bringaváros lenni"

Átírás

1 20. évfolyam 14. szám / SZEPTEMBER 9. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Szeretnénk bringaváros lenni 12. oldal Akadálymentesített intézményeket adtak át Két napon belül két akadálymentesítő beruházás hivatalos átadására került sor az Újlak utcában. Augusztus 24-én a Mákvirág óvodában, 25-én pedig a Csibe Bölcsödében vághatta át a nemzeti színű szalagot Horváth Mária óvodavezető és Dauda Gyuláné bölcsődevezető közreműködésével Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő. 10. oldal Megoldják a csapadékvízelvezetés problémáit Rákoskeresztúr kertvárosában tizennyolc utca lakói 1990 óta várják, mikor kap utcájuk szilárd aszfaltburkolatot. Az utcák útépítési, vízjogi terveztetése évekkel ezelőtt elkezdődött részben készen is van, de a beruházás nem kezdődhetett meg, mert az előfeltételt jelentő, a Balassagyarmat utcától a Rákos-patakig megálmodott csapadékvíz-főgyűjtő csatorna megépítése évtizedek óta várat magára. 15. oldal Tisztelt Olvasók! Szeptembertől a Hírhozót a XXI. század kihívásainak megfelelő, új köntösbe öltöztettük. Természetesen az új külső mellett maradt a megszokott tartalom. Aktuális, friss hírek, információk, programajánlók, minden, ami Rákosmentével összefügg. Reméljük a megújult Hírhozó ugyanúgy elnyeri olvasóink tetszését, ahogy az eddigi újságot is megkedvelték. Varga Orsolya, főszerkesztő

2 ÖNKORMÁNYZAT Elismerés az egészségügyben dolgozóknak 2011-ben ismét Rákosmentén lesz a Keresztúrok találkozója Napirend előtt Augusztus utolsó csütörtökén tartotta rendes ülését Rákosmente képviselő-testülete, amely a szokásokhoz híven a polgármesteri beszámolóval vette kezdetét. Riz Levente a folyamatban lévő kerületi fejlesztésekről ejtett elsőként szót. Az igazgatási szünetben felgyorsult a Városháza épületének felújítása, kialakították a liftaknát, új padlóburkolatot raktak ki, elkészült a bejáratnál a recepció. Halad a Főtér építése, a Pesti út déli oldalán szerkezetkész az új étterem és irodaház. A Szent Kereszt tér kialakítása befejeződött. Az EU-s pályázatok sikerének köszönhetően az önkormányzat újabb nyolc földes utcában építtet aszfaltos utat. Az útfelújítások szintén nyolc utcát érintettek, amelyek közül már csak a Földműves utca felújítása van hátra. Útjavítások 25 utcában, járdafelújítások 31 utcában zajlanak, összesen 5,5 km hosszúságú járdaszakasz újul meg a kerületben. Folyamatban van a Rákos-patak menti kerékpárút és sétány építése. A polgármester örömmel fogadta, hogy sok képviselő volt jelen az augusztus 19-i projektindító rendezvényen. A földmunkák nagy része már készen van, amelyet a szegélyépítés és a burkolás követ. A közintézmények közül a Helikopter óvoda és a Mézeskalács óvoda Rákoscsaba utcai tagintézménye szeptember közepére készül el. Megépült a Kippkopp bölcsőde is a Lázár deák utcában 52 férőhellyel, az ünnepélyes megnyitóját szeptember 15-én tartják. Egymás után készülnek el az akadálymentesítő projektek is, amelyek egyenként 15 millió forintos EU-s támogatásból valósultak meg. Augusztus végén négy ilyen beruházást adtak át (Mákvirág és Csillagszem ovi, Csibe és Napraforgó bölcsődék). A kritikus műszaki állapotban lévő Dormánd utcai bölcsőde 25 millió forintos felújítása is megvalósult. Megkezdődött az Újlak utcai és a Diadal utcai iskolák beruházása, amelynek első ütemében kicserélik a nyílászárókat és felújítják Országgyűlési képviselő Riz Levente Fidesz Előzetes bejelentkezés: , Polgármester Riz Levente Fidesz Előzetes bejelentkezés: , Jegyző Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: szeptember 13. Előzetes bejelentkezés: Alpolgármesterek Fohsz Tivadar Fidesz szeptember 27. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás Fidesz Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. Tanácsnokok Dunai Mónika Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok minden hónap 2. csütörtökén óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Nagy Anikó Fidesz, szociális tanácsnok előzetes egyeztetés a os telefonszámon * Fejér Gyula Fidesz, műszaki tanácsnok bejelentkezni a es telefonszámon lehet. A képviselő-testület tagjai Barna Andor SZDSZ 5. evk., ISB-elnök minden hó 1. szerdáján ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. 2 HÍRHOZÓ

3 ÖNKORMÁNYZAT a homlokzatokat. Sikeres pályázat esetén 2011-ben a tetőszerkezet felújításával folytatnák a munkálatokat, illetve a fűtési rendszerek korszerűsítésével. Zajlanak a panelfelújítások (Újlak utca és Pesti út 157.), napokon belül a Kis utca 3-ban is elkezdődik a munka. Az önkormányzat célként tűzte ki, hogy a Városközpont funkcióbővítő rehabilitációját egybekapcsolja egy szociális célú városrehabilitációval, ennek érdekében egy újabb pályázatot nyújtottak be a nyár folyamán. Ez a projekt a környező lakótelep és a köztük lévő közterületek megújítását szolgálja egymilliárd forintos beruházás keretében. A pályázat első fordulóját sikerrel vették, a megpályázott közel 800 millió forintos támogatás rendelkezésre fog állni a megfelelő tervek kidolgozását követően. Felújítják a főtér melletti hat tízemeletes épületet, megvalósul a Népkert komplex megújítása (sétánnyal, ivókúttal, játszótérrel és gördeszkapályával), folytatódik a Vigyázó Sándor Művelődési Ház renoválása. A városvezető kiemelte, hogy Budapesten egyetlen kerület sincs rajtunk kívül, amely egyszerre a funkcióbővítő és a szociális városrehabilitációs pályázaton is nyerni tudott volna. Lázár Attila (Jobbik) a Kaszáló utcai lakótelepen állítólag létesítendő Tesco Express megnyitásáról érdeklődött. A képviselő a helyi kiskereskedők miatt aggódik, akiket tönkretenne egy ilyen áruház megnyitása. Hrutka Zsolt Rúzsa Ágnes jegyző asszony válaszában tájékoztatta a képviselőt, hogy a Tesco ilyen célból nem kereste meg az önkormányzatot. A szabályozási terv szerint kizárólag vendéglátó-ipari funkciójú épület létesíthető e területen. Fenke Ferenc (KDNP) elítélte az épülő városközpont rongálóit, hathatós fellépést kért az értékek védelmében. A polgármester jelezte, a rendőrséggel és a közterületfelügyelettel összehangoltan lépnek fel a vandálok ellen és hamarosan térfigyelő kamerát is felszerelnek a városközpontban. Morauszky András (MSZP) egy Újlak utcai nyugdíjas hölgy sanyarú helyzetére hívta fel a figyelmet, aki férje halála miatt nehezen tudja törleszteni a lakáshitelrészleteit. Ezért augusztusban közjegyzői felszólítást kapott, hogy 30 napon belül hagyja el a lakását. Közben a pénzintézet 2,7 millió forintért adta el a kiszolgáltatott néni lakását saját leányvállalatának. A szocialista képviselő arra kérte Riz Leventét, hogy országgyűlési képviselőként tájékoztassa a PSZÁF-et a tarthatatlan helyzetről. A polgármester megköszönve a tájékoztatást elmondta, hogy a kilakoltatási moratórium érvényben van, a levelet megküldi a PSZÁF-nek. Hrutka Zsolt (MSZP) a szocialista kormány tevékenységét méltatta a kerületi pályázati fejlesztések kapcsán, a város vezetésétől pedig a korábbi ígéreteiket kérte számon: a Cinkotai út és a Keresztúri út összekötését, a Ferihegyi út meghosszabbítását és az élményfürdőt. A kerület felszíni vízelvezetési problémáit sem sikerült orvosolni Hrutka szerint, továbbá a csatornázást sem fejezték be. A polgármester válaszában rámutatott: nem volt még olyan városvezetés Rákosmentén, amely ennyi mindent tudott megvalósítani a programjából, mint a Fidesz KDNP szövetsége. Azok a projektek, amelyek nem tudtak megvalósulni, nem az önkormányzat hibájából hiúsultak meg. A Ferihegyi út meghosszabbítása érdekében az előző ciklusban kellett volna az úthoz szükséges földterületek kisajátítási eljárását elindítania az önkormányzatnak, ez csak az új vezetés idején kezdődött el, jelenleg is zajlik. Az élményfürdő a gazdasági válság miatt nem valósult meg, a piacvezetőnek számító fürdőtechnikai cég nem kap hitelt a bankoktól 2008 ősze óta. A csatornázás a Fővárosi Önkormányzat feladata január 1. óta egész Budapesten, a kerületektől elvették ezt a feladatot, a budapesti vezetést kell ezért ostorozni. Riz Levente végül egy súlyos tévedésükre irányította rá a szocialista Dr. Benkő Péter független, EUB-elnök megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban ( ). Dr. Bényi Zsolt Fidesz 9. evk., EB-elnök a hónap utolsó csütörtökén óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla KDNP, VFB-elnök előzetes telefonos egyeztetés után ( ) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné MSZP minden hónap 1. keddjén ig az Újlak utcai iskolában. Dunai Mónika Fidesz, 14. evk. minden hónap 2. csütörtökén között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő Itthon Rákosmentén Egyesület, ÜEB-elnök egyeztetés alapján, tel.: , (képviselő-testületi iroda). Fejér Gyula Fidesz, 8. evk. minden hónap utolsó csütörtökén óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc KDNP, 12. evk., SZLB-elnök minden hónap 2. csütörtökén között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Fohsz Tivadar Fidesz, 10. evk. a hónap 1. csütörtökén óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén ig a Rákoskerti Művelődési Házban szeptember 9. 3

4 ÖNKORMÁNYZAT frakció figyelmét: az önkormányzat nem pártoktól, politikai testületektől nyeri el a pályázati pénzeket. A pályázati forrásokat felügyelő Pro Regio Kft. munkatársai szakemberek és nem MSZP SZDSZ delegáltak. Ők szigorú szabályok szerint, éles versenyben szakmai döntéseket hoznak a pályázatokról. Itt nem ún. címzett támogatásokról van szó, amelyet a kormányzat osztogat a csókos településeknek. Hatvani Zoltán (Fidesz) rákoskerti képviselő a 197- es busz elindítását üdvözölte, hiszen körzete esik a legtávolabb Budapesten a belvárostól ban vette kezdetét az a szakmai munkafolyamat, amely azt célozta, hogy a vasúti közlekedés felé fordítsák a rákoskertieket. A helyi felmérésből kiderült, hogy a nagy többség támogatja az új buszjárat elindítását. A sofőrök részére kialakított pihenőhelyiséget kialakították, a buszok pedig az ígértek szerint környezetkímélőek. A 197-es utasainak visszajelzései rendkívül jók, sokan közelítik meg így a vasútállomást, nem pedig gépkocsival. A polgármester elmondta, egy Budapesten egyedülálló mintaprojektet valósítottak meg, melyben részt vesz a kerület, a MÁV, a BKV, a VEKE, a BKSZ és a Parking Kft. Napirenden Riz Levente javaslatára a testület egyhangúan döntött az Egészséges Rákosmentéért Díj megalapításáról. Az egészségügyi dolgozók lelkiismeretes és nélkülözhetetlen munkájának megbecsülését az önkormányzat erkölcsi kötelességének tartja. Díjazottak lehetnek a kerületben dolgozó orvosok, Morauszky András nővérek, védőnők, asszisztensek és az egészségügyben egyéb tevékenységet végző munkatársak. A díj átadása minden év szeptember 26. napjához kötődne, ez Szent Kozma és Szent Damján emléknapja. Az idei adományozásra 800 ezer forintot biztosítanak a működési céltartalék terhére. Módosították a évi költségvetésről szóló rendeletet. Dunai Mónika, a Fidesz frakcióvezetője rákoscsabai képviselőtársával, Virág Mihállyal együtt két kerékpáros rendőr járőrt kívánnak felszerelni a munkavégzésükhöz szükséges eszközökkel. Mindezzel a betörések elleni hatékonyabb védekezést akarják elősegíteni. Lázár Attila és Hrutka Zsolt szerint minimum segédmotort kellene adni a járőröknek, amivel jóval gyorsabb helyváltoztatásra lennének képesek. Riz Levente felhívta a figyelmet arra, hogy a kerékpáros rendőrök elsősorban megelőző céllal járőröznek majd, nem az audis betörőket fogják üldözni, viszont elriaszthatják például a graffitizni szándékozókat. Ruthner György (MSZP) szerint a közterület-felügyelőknek is jobban ki kellene venniük a részüket a rendfenntartásból. Morauszky András teljes egyetértését fejezte ki az ötlettel kapcsolatban, és saját keretéből felajánlott egy szolgálati bicikli felállításához szükséges összeget (110 ezer Ft) a 2. választókerületben. A határozati javaslatot végül nagy többséggel elfogadták. A Gyurkovics Tibor Általános Iskolánál jelentősen megnövekedett feladatok indokolttá teszik az intézményvezető vezetői pótlékának emelését a mindenkori pótlékalap 300 %-áról 500 %-ára, amely összegszerűen Ft. A Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolai Előkészítő, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Tanuszoda zavartalan működése biztosításának érdekében szükségessé vált a Nevelési Tanácsadónál egy fő tagintézményegységvezetőhelyettes megbízása is. A testület 28 igen mellett elfogadta az előterjesztést. A testület egyhangúlag döntött arról, hogy csatlakozni kíván a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához. Módosították Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratát. A tes- Hatvani Zoltán Fidesz, 11. evk., VGB-elnök a hónap 1. keddjén ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: Dr. Hoffmann Attila MSZP, PBelnök a hónap 4. csütörtökén óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás Fidesz, 15. evk. minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt MSZP, JKBelnök hónap 1. hétfőjén ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos MSZP, 6. evk. minden hó 4. hétfőjén ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin független, 1. evk. hónap 1. hétfőjén ig a Hófehérke óvodában. Kovács István Itthon Rákosmentén Egyesület előzetes egyeztetés alapján, tel.: Lázár Attila Jobbik hónap 1. hétfője óra, Jobbik-irodában, Pesti út 60. Dr. Morauszky András MSZP, 2. evk. a hónap 1. keddjén óráig a Csillagszem Óvodában (Újlak u. 114.). Nagy Anikó Fidesz, 7. evk. Minden hónap negyedik hétfőjén óráig a Családi és Társadalmi 4 HÍRHOZÓ

5 ÖNKORMÁNYZAT tület júniusi határozatával úgy döntött, hogy a közcélú munkások foglalkoztatásának szervezését, irányítását és működtetését az ezen feladatok ellátására korábban kijelölt Egyesített Szolgáltató Központ helyett a közcélú munkások megnövekedett számára tekintettel és költségtakarékossági szempontból szeptember 1-jétől a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociális Irodája útján látja el. Dunai Mónika egyhangúlag elfogadott előterjesztésében javaslatot tett, hogy Rákoscsaba Árpád-kori múltjának, a névadó Csaba királyfi emlékének megörökítésére és a magyarság kettős (ősi pogány, illetve keresztény) gyökerének, hagyományának kifejezésére Tóth József és Babusa János kerületi művészek tervei alapján alakítsanak ki emlékhelyet az Ecsedvára téren. Az emlékhely kialakítása költségeinek biztosítása az önkormányzat évi költségvetésében a választókerületek céltartaléka (14. sz. választókerület) terhére történik. A testület ezután úgy döntött, hogy anyagi támogatást nyújtanak a Medicopter Alapítvány és az Összefogás a Művészetért Alapítvány részére. Az elmúlt hónapokban megtörtént felülvizsgálatoknak köszönhetően módosultak a Félúton Alapítvánnyal kötött szociális ellátási szerződések. Fenke Ferenc Határoztak a rákoscsabai strand területének ingyenes használatba adásáról a Rákosmente Kft. részére a begyűjtött zöldhulladék tárolása céljából. Hrutka Zsolt kifogásolta, hogy az önkormányzat 2008-ban 110 millió forintot fizetett ezért az ingatlanért, aminek a jövőbeni funkciója azóta sincs eldöntve. A polgármester emlékeztette ellenzéki képviselőtársát, hogy 2008-ban jóval valós értéke alatti áron vehette meg a területet az önkormányzat. A gazdasági válság miatt azóta nem tudták hasznosítani, most érdemes kivárni a jobb időket. Kovács István (IRE) ideiglenes megoldásként el tudja fogadni, hogy zöldhulladék tárolásra használják a területet, hosszabb távon viszont ez elfogadhatatlan lenne a számára. A képviselők ezt követően elfogadták a Bökényföldi út által határolt munkahelyi területre készített Fővárosi Szabályozási Keretterv keretövezet-módosítási hatástanulmányát. 28 igennel döntés született arról, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be az Európai Unió által meghirdetett Európa a polgárokért című program Testvérvárosi találkozók elnevezésű közvetlen brüsszeli benyújtású pályázati felhívására a Keresztúr Nevű Települések XII. Nemzetközi Találkozója megrendezésének támogatására, amelyet augusztus 25. és 28. között tartanának meg Rákoskeresztúron. Döntés született a KMOP /B kódszámú Belterületi csapadékvízelvezetés és gyűjtés című európai uniós pályázaton történő részvétel tárgyában meghozott határozat módosításáról. A Rákos-patakba történő bevezetés (ún. kitorkoló műtárgy) érinti a Rákos-patak menti gyalog- és kerékpárút folyamatban lévő építését. Annak érdekében, hogy ne kelljen a megépült kerékpárutat felbontani, célszerű a csapadékvíz-elvezetés bekötését, a kitorkoló műtárgyat azzal egy időben megépíteni. Az ülés végén a testület elfogadták a szociális célú gazdálkodási tartalék II. negyedévi felhasználásáról szóló beszámolót, továbbá Dunai Mónika oktatási, kulturális és civil kapcsolatok tanácsnoka és Nagy Anikó szociális tanácsnok, Horváth Tamás kerületi küldött és Fehér Gyula műszaki tanácsnok beszámolóit. Horváth Tibor Megválasztották a Helyi Választási Bizottság tagjait Augusztus 17-én rendkívüli testületi ülésen a képviselők a Helyi Választási Iroda vezetőjének indítványára a Helyi Választási Bizottság tagjának választották meg Béres Károlynét, Juhász Gusztávnét és Jurecz Emilt, póttagoknak pedig Szűcs Ferencnét és Keczéné Kovács Katalint 22 igen szavazattal, egyhangúlag. Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: Oláh László SZDSZ, egyeztetés után, tel: , helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné független a hónap 3. szerdáján ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly Fidesz, 16. evk., OKB-elnök a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel Fidesz bejelentkezés alapján. Tel: Rózsahegyi Péter Fidesz, 17. evk., KÖRNYB-elnök minden hónap 2. hétfőjén óráig a Polgármesteri Hivatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Rákosligeti fogadóórát tart minden hónap első csütörtökén óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György MSZP, 4. evk., KVB-elnök a hónap 1. hétfőjén ig a Kőrösi Csoma Általános Iskola és Gimnáziumban (Akácvirág u. 49.). Soltiné Kis Katalin SZDSZ, 3. evk. a hónap utolsó péntekjén óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u Virág Mihály Fidesz, 13. evk. minden hónap 2. csütörtökén között a Rákoscsabai Közösségi Házban szeptember 9. 5

6 ÖNKORMÁNYZAT Új buszjárat indult Rákoskerten A 197-es a vasúthoz hordja az utasokat A Rákoskert vasútállomás - Kísérő utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca - Pesti út - Kucorgó tér - Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Kísérő utca - Rákoskert vasútállomás útvonalon közlekedő 197-es buszjárat hétköznapokon csúcsidőben 20 perces, csúcsidőn kívül félórás menetsűrűséggel közlekedik. Az első kora reggeli járattal már el lehet érni a Keleti pályaudvar felé közlekedő, háromnegyed ötkor induló vonatot, este pedig negyed tízig közlekedik a rákoskerti busz. Az önkormányzat közbenjárásának köszönhetően sikerült elérni, hogy a BKV a vonalon IK-412-es típusú, alacsonypadlós, környezetkímélő buszokat állítson forgalomba. A sajtótájékoztatón Riz Levente hangsúlyozta, egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően épülhetett meg Rákoskerten a 69 férőhelyes autóparkoló, a 20 férőhelyes kerékpártároló és a buszforduló, amely helyet ad a végállomásnak. Ez a fejlesztés kimondottan Rákoskert közlekedési gondjain kíván segíteni, a kerületrész lakói átszállás nélkül juthatnak el a rákoskerti vasútállomásra, ahonnan vonattal Kétéves előkészület után augusztus 23-án elindult Rákoskerten a vasúti megállótól induló, körforgalomban közlekedő buszjárat. Az első 197-es busz indulását megelőző sajtótájékoztatón jelen volt Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, valamint két rákoskerti önkormányzati képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester és Hatvani Zoltán. mintegy fél óra alatt érhetik el a Keleti pályaudvart. A rákoskertieknek érdemes lesz váltani a tömegközlekedésre, hiszen sokkal gyorsabban bejuthatnak a főváros központjába. Budapesten példa nélkül áll, hogy a végállomásán egy busz rugalmas Hatvani Zoltán, Riz Levente és Fohsz Tivadar menetrenddel igazodik az érkező vonatokhoz és megvárja a vonat érkezését még akkor is, ha esetleg késik tette hozzá a polgármester. Vitézy Dávid a kezdeti nehézségekre utalva elmondta, négy évvel ezelőtt kezdődött a VEKE és Rákosmente Önkormányzata együttműködése annak érdekében, hogy Rákosmente közlekedésén javítsanak, és hosszú évek téli álma után a régóta esedékes fejlesztés irányába elinduljanak. Akkor még elég valószínűtlen tervnek tűnt, hogy a MÁV-val egy jó kapcsolatot létre lehet hozni és a vonat, mint közlekedési eszköz komoly szerepet kapjon Rákosmente közlekedésében. Azóta nagy lépést tettek előre, a vasútállomások mellett megépültek az autóparkolók, kerékpártárolók, itt Rákoskerten pedig a buszforduló is. Megvalósult a Budapest bérlet is, amely lehetővé teszi, hogy a főváros határain belül BKV-bérlettel mindenki ingyenesen használhassa a vasutat. Ez azért fontos, mert a vonat Örülnek az új járatnak évtizedek óta nem szerepel a köztudatban, mint budapesti közlekedési eszköz. Hatvani Zoltán első, de nagyon fontos lépésnek tekinti az új járat elindulását, amely tervei szerint a későbbiek folyamán a szükséges útépítés után a Zsigmond utcáig közlekedhetne, és onnan fordulna ki a Pesti útra, így ellátatlan területeket is bekapcsolhatnának a tömegközlekedésbe. Gondolva az idősebb korosztályra azzal is számolni kell, hogy a majdan megépülő ökomenikus templom közelében is legyen buszmegálló. Fohsz Tivadar örömmel számolt be arról a szerződésről, amely a végállomáson álló buszok vezetőinek biztosít elhelyezést. A buszvezetők pihenőjét a Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány által gondozott állomásépületben alakították ki, a helyiséget Árvay Ferencné, az alapítvány elnöke, díjmentesen bocsátotta rendelkezésre. Közben a vonatról leszálló utasok is ismerkedtek az új rákoskerti busszal, pár pillanatnyi tanácstalanságot követően bátran felszálltak a járatra, különösen az idősebbek. Varga Zoltánné nyugdíjas, aki az unokájával szállt föl az első buszra, a Hírhozónak elmondta, a család örül a lehetőségnek. Az új járat beindulásával különösen a lányának lesz könnyebb a közlekedés, hiszen most már nem kell a két pici gyerekkel annyit gyalogolnia az óvodáig. A 197-es busszal, majd vonattal otthonról negyedóra alatt beér rákoshegyi munkahelyére. Kili Tamás 6 HÍRHOZÓ

7 ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS ezer ajánlószelvény Riz Leventének A rákosmenti Fidesz megismételte tavaszi sikereit Ismét rekordmennyiségű kopogtatócédulát gyűjtött a Fidesz Rákosmentén derült ki a párt szeptember 6-án megtartott sajtótájékoztatóján, ahol a helyi Fidesz elnöksége ismertette a kerületi ajánlószelvény-gyűjtés eredményeit. Rákosmentén 70 ezren rendelkeznek szavazati joggal, tőlük Riz Levente polgármesterjelölt részére két hét alatt darabot kaptak a szervezet önkéntesei. Az eredmény a fővárosban a legjobbak közé tartozik. A választókerületek szinte azonos eredményt hoztak a pártnak, sőt néhány helyen közel 30 százalékos támogatottságot sikerült szerezni, például Hatvani Zoltán választókörzetében, Rákoskerten. Tarlós István személyére is több mint 14 ezer kopogtatócédula érkezett. Riz Levente kifejtette, bíznak abban, hogy október 3-a után tovább folytathatják városépítő munkájukat. Számos előkészített, megvalósításra váró projektjük van, elnyert uniós pályázatok, amelyek révén tovább fejlődhet Rákosmente ben a lakótelep-, illetve közterület-rehabilitációval indul a városközpont-beruházás második üteme, jövő tavasszal a Pesti út mentén építik a kerékpárutat, kerületszerte folytatják az útépítési program megvalósítását. Kili Tamás Fizetett politikai hirdetés szeptember 9. 7

8 HIRDETÉS 8 HÍRHOZÓ

9 HIRDETÉS szeptember 9. 9

10 ÖNKORMÁNYZAT Korszerű intézményeket adtak át Esélyegyenlőség Rákosmentén Augusztusig 74 milliót fordított a kerület akadálymentesítésre 1. oldalról A Mákvirág óvoda átalakítása 17 millió, a Csibe Bölcsőde akadálymentesítésére fordított összköltség pedig 19,2 millió forint volt, a támogatáson felüli részt mindkét esetben a kerület önerőből finanszírozta. A beruházásoknak köszönhetően a teljes épületek akadálymentessé váltak. Az óvoda, illetve a bölcsőde épületének megközelítését az akadálymentes parkolóhely kialakítása és a főbejárathoz vezető járda, illetve belső udvar új burkolata teszi lehetővé. A belső közlekedést a kontrasztos szegéllyel ellátott új padlóburkolat, az aszimmetrikus szárnyakkal, kontrasztos keretezéssel és jelzéssel ellátott új, akadálymentes ajtók könnyítik meg. Mindkét intézményben egy-egy új akadálymentes WC-t alakítottak ki. A látássérültek és vakok számára a bejáratoknál és az épületekben elhelyezett kétoldalas piktogramos, illetve Braille-írással ellátott funkciójelző táblák segítik az eligazodást. A hallássérültek részére egy-egy mobil indukciós hurkot szereztek be. Riz Levente hangsúlyozta, hogy egy egészséges társadalomban az akadálymentesítés nem jótékonykodás, hanem erkölcsi kötelesség. Hozzátette: minden közösségnek az mutatja meg leginkább az erejét, hogy hogyan gondoskodik segítségre szoruló tagjain. Rákosmentén erős közösséget szeretnének építeni, amely senkit sem hagy magára. Kili Tamás 10 HÍRHOZÓ

11 ÖNKORMÁNYZAT Akadálymentes lett a bölcsőde Rákosmente Önkormányzata 18 millió forintból végezte el a fejlesztéseket Rákosmente Önkormányzata 18 millió forintból akadálymentesítette a Sági utca 5. szám alatt lévő Napraforgó Bölcsődét, amelyet az Európai Unió a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében 15 millió forinttal támogatott. A tavalyi rekordmennyiségű beruházás így 2010-ben is folytatódott Rákosmentén. Riz Levente polgármester kifejtette, hogy Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít beruházásai során az általa fenntartott intézmények akadálymentesítésére, amelynek eredményeként Budapesten egyedülálló módon két év alatt kilenc intézmény akadálymentesítése készül el. A Napraforgó bölcsődei beruházás 18 millió forintból valósult meg, ebből az uniós támogatás a költségek 83 százalékát fedezte, a fennmaradó 3 millió forintot a kerület önerőből finanszírozta. Idén augusztusig az önkormányzat összesen 74 millió forintot fordított három bölcsőde és két óvoda akadálymentesítésére, amelyből több mint 60 millió forint uniós támogatás. Az ünnepségen Vasdinyei Gézáné, az intézmény vezetője a közösség nevében megköszönte a város vezetésének és Nagy Anikó képviselőnek a segítséget, amelynek köszönhetően a teljes épület akadálymentessé vált. Az épület megközelítését ezentúl akadálymentes parkolóhely kialakítása és a főbejárathoz vezető járda csúszásmentes burkolata segíti. A belső közlekedést az új, akadálymentes ajtók könynyítik meg. A látássérültek és vakok számára a bejáratnál és az intézményben elhelyezett kétoldalas piktogramos, illetve Braille-írással ellátott funkciójelző táblák segítik az eligazodást. A hallássérültek részére egy mobil indukciós hurkot szereztek be. Az épületben új, akadálymentes WC-t alakítottak ki. Dudás Judit, a Szülői Érdekképviselet elnöke kiemelte, a változások nem csak a biztonságot növelik, de sokkal szebb is lett a népszerű, 120 százalékos kihasználtsággal működő bölcsőde. Szakács Zsuzsa Ingyenes lombzsákosztás a kerületben Név Dátum Időpont Helyszín Koszorúsné Tóth Katalin szeptember Hófehérke Óvoda (525. tér 1.) Morauszky András szeptember Csillagszem Óvoda (Újlak u. 114.) Soltiné Kiss Katalin szeptember Újlak u Ruthner György szeptember Csillagszem Óvoda (Újlak u. 114.) Barna Andor szeptember Csicsergő Óvoda (Kaszáló u. 48.) Kiss Lajos szeptember Napsugár Óvoda (Földműves u. 2/b.) Nagy Anikó szeptember Napraforgó Bölcsőde (Sági u. 5.) szeptember CSTRH-ban (Csabai út 20.) Fejér Gyula a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky u. 3.) a ház nyitvatartási idejében dr. Bényi Zsolt a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky u. 3.) a ház nyitvatartási idejében Fohsz Tivadar szeptember Százszorszép Óvoda (Rezgő u. 15.) október Százszorszép Óvoda (Rezgő u. 15.) Hatvani Zoltán szeptember Rákoskerti Művelődési Ház (Rákoskert sgt. 66.) szeptember Rákoskerti Művelődési Ház (Rákoskert sgt. 66.) Házhozszállításra jelentkezni vagy sms-ben szeptember 30-ig. Virág Mihály szeptember Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222.) Dunai Mónika szeptember Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222.) Horváth Tamás szeptember Diadal Úti Általános Iskola (Diadal u ) szeptember Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222.) dr. Piláth Károly szeptember Diadal Úti Általános Iskola (Diadal u ) Rózsahegyi Péter szeptember Csekovszky Művelődési Ház (Hősök tere 9.) szeptember 9. 11

12 ÖNKORMÁNYZAT Szeretnénk bringaváros lenni Jövőre is folytatódik a kerületi kerékpárutak építése Félúton, a Ferihegyi út Rákos-patak találkozásánál került sor a Rákos-patak mentén épülő kerékpárút projektindító rendezvényére augusztus 19-én, amelyre egy rövid túra után kerékpáron érkezett Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, Megellai Orsolya, a Polgármesteri Hivatal EU Iroda vezetője, valamint számos önkormányzati képviselő, mint Derzbach Istvánné, Fenke Ferenc, Hrutka Zsolt, Piláth Károly, Rózsahegyi Péter és Ruthner György. A 3,6 kilométer hosszú, 3 méter széles kerékpárút és gyalogos sétány a Rákoscsaba utcánál kezdődik és a patak déli partján a Cinkotai útig halad, majd eléri a Pesti utat. A teljes beruházás közel 189 millió forintba kerül, amelyből 125,5 millió forint az Új Magyarország Fejlesztési Terv - KMOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázatán elnyert összeg. Az önkormányzat 31,3 millió forintos önrészével kiegészítve ebből az összegből valósulnak meg a kerékpárút és sétány, a forgalomtechnikai munkálatok, a kerékpártárolók elhelyezése, a zöldfelület fejlesztés, valamint a vízelvezetés. Továbbá Rákosmente Önkormányzata 31,8 millió forint értékben saját forrásból biztosítja a kerékpárút és gyalogos sétány közvilágításának kiépítését és pihenőpadok elhelyezését a kerékpárút mellé. A beruházás befejezési határideje szeptember 30. A sajtótájékoztatón Riz Levente elmondta, városfejlesztési programjuknak megfelelően két és fél éve 2011-ben elkészül a Pesti úti kerékpárút Riz Levente szólt arról, hogy két másik sikeres EU-s pályázatnak köszönhetően jövő tavasszal megvalósul a Pesti úti kerékpárút kiépítése, egészen az 501. utcától a Kucorgó térig. A Rákos-patak mellett húzódó és a Pest úti kerékpárutat a Cinkotai útnál összekötik, így több mint 10 kilométeres egybefüggő kerékpárút-hálózat létesül a XVII. kerületben. Szeretnénk bringaváros lenni, amely minden lehetőséget megad a kerékpárosoknak, hogy otthonosan, jól érezzék magukat Rákosmentén. A lehetőség arra is adott lesz, hogy a kerületi kerekezők ügyes-bajos dolgaik elintézése, bevásárlásaik során, vagy akár munkába járáshoz is igénybe vegyék a kerékpárhálózatot. Külön köszönettel tartozunk a Rákosmenti Kerékpáros Sportegyesületnek, valamint a Magyar Kerékpárosklub kelet-pesti szervezetének, akik észrevételeikkel, ötletekkel részt vettek a kerékpárút koncepciójának kialakításában. hangsúlyozta a polgármester. dolgoznak a beruházás előkészítésén. Elengedhetetlenül szükség volt a terület tulajdonosi helyzetének rendezésére, mára megvalósultak a szükséges kisajátítások, elkészíttették a terveket, jogerős építési engedélyt szereztek. A Rákoscsaba utca Ferihegyi út közötti szakaszon a földmunkák után már a szegélyköveket is lerakták. A Ferihegyi út közelében még a csapadékcsatorna torkolatát is el kell készíteni, hiszen egy jövő évi fejlesztés során Rákoskeresztúr kertváros csapadékvize a kerékpárút alatt fog majd beömleni a Rákos-patakba. További terveiket illetően a polgármester hangsúlyozta, reményeik szerint a következő években a Cinkotai úttól Kőbánya felé halad tovább a beruházás, ezért az őszi választásokat követően tárgyalásokat kezdeményeznek a szomszédos kerület önkormányzatával, hogy a nem is oly távoli jövőben Zugló és Angyalföld érintésével, kerékpárral biztonságosan el lehessen jutni majd egészen a Duna-partig. Kili Tamás 12 HÍRHOZÓ

13 HIRDETÉS szeptember 9. 13

14 ÖNKORMÁNYZAT Átadták a Rákoscsabáért Díjat Balogh Sándorné, a 140-es számú Pro Patria Cserkészcsapat kapitánya kapta az elismerést Szeptember 4-én a Csabaházban került sor a Rákoscsabáért Díj átadási ünnepségre, ahol Virág Mihály önkormányzati képviselő méltatása után Riz Levente polgármestertől vette át Balogh Sándorné a 140-es számú Pro Patria Cserkészcsapat kapitánya az emlékplakettet és a díszoklevelet. Rákosmente Önkormányzata idén a Rákoscsabáért Díjat Balogh Sándornénak, a 140-es számú Pro Patria Cserkészcsapat kapitányának adományozta. Virág Mihály, Rákoscsaba önkormányzati képviselője az alábbi szavakkal köszöntötte az ünnepeltet: Húsz éve elszánt, makacs akarattal, töretlen hittel hirdeted a cserkésztörvényben megfogalmazott erőt, amely tisztességre, hitre, erkölcsi tartásra, elégedettségre, kitartásra, szívósságra tanít. Mindent megteszel, hogy közösséggé formáld a cserkész csapatot. Számtalan rákoscsabai általad vált elégedett emberré, neked köszönhetően a dolgoknak csak a derűs oldalát keresik, és egy életre megtanulták, lelkünk egyensúlya, másoknak nyújtott segítség árán érhető el. A méltató szavak után Riz Levente polgármestertől vette át Balogh Sándorné az emlékplakettet Csorba Emlékhely az Ecsedvára téren Dunai Mónika képviselő asszony javaslatára Rákoscsaba Árpád-kori múltjának, a névadó Csaba királyfi emlékének megörökítésére, valamint a magyarság gyökerének, hagyományának kifejezésére Tóth József és Babusa János rákosmenti képzőművészek tervei alapján alakítanak ki egy emlékhelyet, szánkózódombbal és családi pihenőhelylyel az Ecsedvára téri önkormányzati telken. Szakács Zsuzsa Fizetett politikai hirdetés Katalin rákoscsabai szobrászművész alkotását és Budai Tibor grafikusművész által készített díszoklevelet. Az ünnepi műsorban Bács Ferenc színművész magyar költők és prózaírók műveit tolmácsolta majd tisztelete jeléül Márai Sándorkönyvet ajándékozott az ünnepeltnek. A cserkészek dalokkal, versekkel tisztelegtek szeretett kapitányuk előtt. Befejezésként Mahó Andrea, a Madách Színház művésze operettválogatással szórakoztatta a megjelenteket. A Csabaház földszintjén elhelyezett Rákoscsabáért díjban részesülők emléktáblát az ünnepelt Horváth Tamás alpolgármesterrel, Dunai Mónika és Virág Mihály képviselők társaságában leplezte le. Az állófogadáson Horváth Tamás mondott pohárköszöntőt. Szakács Zsuzsa 14 HÍRHOZÓ

15 ÖNKORMÁNYZAT Megoldják a csapadék-elvezetés problémáit A Rákos-patakba vezetik Keresztúr esővízét Rákoscsabának tavaly víztározó épült 1. oldalról Nagy Anikó, a 7. választókörzet képviselője a Hírhozónak elmondta, az önkormányzat elszánt, hogy a beruházást 2011-ben megvalósítja. A tervek szerint a három szakaszban megvalósuló 800 milliméteres gerincvezeték nem csak a Pesti út déli oldalának utcáiból fogadná be a csapadékvizet, megoldódna a Pesti úti lakópark vízelvezetése is. A kis áteresztőképességű régi vezeték komolyabb esőzések idején nem képes elvezetni a hatalmas területről összegyűlt esővizet, mely a Fodormenta utca Csabai út környékén elárasztja a terület ingatlanait. A Balassagyarmat utca Pesti út sarkán megépülő új műtárgy beiktatásával az új főgyűjtő csatorna tehermentesíteni fogja a Pesti úti lakóparkból, illetve nyugati irányba a többi utcából érkező vízelvezető rendszert is. A gerincvezeték építése már a nyáron elkezdődött. Riz Levente polgármester lobbizásának köszönhetően 85 millió forintos fővárosi támogatást sikerült szerezni a Napkelet utca Kasza utca közötti szakaszra, valamint folyamatban van a Ferihegyi út mellett, a Rákospataknál a beömlő műtárgy építése. Ez utóbbira azért volt szükség, hogy a hamarosan átadásra kerülő Rákos-patak menti kerékpárutat a jövőben ne kelljen felbontani magyarázta a képviselő asszony. A Pesti út Rákos-patak közötti főgyűjtő legkorábban nyárra készülhet el, a Napkelet utca Balassagyarmat utca közötti felső szakasz megépítése a harmadik ütemben valósul meg. Az önkormányzat már eddig is több tízmillió forintot fordított tervezésre, és kisajátításokra a Ferihegyi út mellett és a Kaszáló utcában. A Pesti út Rákos-patak közötti alsó szakasz 225 millió, illetve a felső szakasz 123 millió forintos költségét uniós pályázat révén próbálják előteremteni, melyet szeptember 13-án nyújtanak be. mondta Nagy Anikó, aki bízik abban, a következő ciklusban körzetében minden utcát leaszfaltozhatnak. Kili Tamás Fizetett politikai hirdetés szeptember 9. 15

16 Augusztus 20. Szent István-nap Rákosmentén Terménykiállítás, tűzijáték és Király Viktor koncertje is várta az ünneplő kerületieket A házban berendezett terménykiállítást, amelyen a Rákoscsaba-Újtelepi Kertbarát Kör, a Rákoshegyi Kertbarát Kör, a Rákoskerti Kertbarát Kör és a Rákosligeti Kertbarát Kör tagjai tették közszemlére kertjeik legszebb zöldségeit, gyümölcseit, megtekintette Szentmiklósi Ferenc, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke, Fenke Ferenc és Hatvani Zoltán önkormányzati képviselők, valamint Fohsz Tivadar alpolgármester is. András Károly klubvezető megnyitóbeszédét követően Szentmiklósi Ferenc tekintette át a magyar kertbarát mozgalom történetét. Díjak a kerület megszépítéséért Az Ilex-Kert Kft. és a Corvinus Complex Kft. által XI. alkalommal meghirdetett Szebb, virágosabb Rákosmentéért 2010 pályázat eredményhirdetésén hat kategóriában jutalmazták az első három helyezettet. A nyertesek ajándékot, vásárlási utalványt kaptak, az önkormányzat különdíját komposztálót, vagy ajándékkosarat pedig Riz Levente adta át a kategóriagyőzteseknek. A polgármester köszöntőjében szívből gratulált a pályázóknak, mert fantasztikus eredmények születtek, mögöttük óriási munkával. Megköszönte mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek ezt a Rákosmente méltó módon ünnepelte augusztus 20-án Szent István királyunkat és a magyar államalapítást, immáron hagyományosan a Rákoskerti Művelődési Ház Lipcseyné Horváth Ágnes igazgató vezetésével változatos, színes programmal várta a kerület lakóit délelőtt a Rákoskerti Művelődési Házban, délután pedig a Vida-dombon. programot, hogy fenntartják a hagyományt, mert az önkormányzat számára ez különösen fontos, és támaszkodik ezekre a közösségekre, akik nélkül Rákosmente nem lenne ilyen barátságos. Az önkormányzat is igyekszik mindent megtenni azért, hogy szebb és virágosabb kerület legyünk, ennek érdekében indult 2006-ban az a faültetési program, amelynek eredményeképpen ma már több mint hatezer fával, cserjével több zöldell a kerületben, mint korábban. Örömteli fejlemény, hogy évről-évre egyre többen igényeltek fákat, és vállalták a facsemeték gondozását, amivel az önkormányzatot is tehermenetesítették. A villanyoszlopokon megjelenő muskátliktól is kicsit szebb lett a kerület, jó ránézni például Rákoskeresztúron a Kis utca, a Pesti út, vagy a rákoshegyi Kodolányi téren megjelenő virágszigetekre. A zöldhulladék elhelyezésére is próbálnak odafigyelni, hogy ne a kertekben kerüljön elégetésre, hanem az önkormányzat maga gondoskodik az elszállításról mondta a polgármester. A két kertbarát rendezvény között az Ilex- Kert Kft. ajándékaként Pándy Piroska operaénekes adott ünnepi koncertet, zongorán kísért Hegedűs Valér. Az ünnepi kenyérszentelőre Szijártó József várta tárogatómuzsikával az érdeklődőket, repertoárjában olyan dalokkal, mint a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, és az Ott, ahol zúg az a négy folyó. Ökomenikus kenyéráldás Az ökomenikus kenyéráldáson Szőke Lajos, a rákoscsabaújtelepi Árpád-házi Szent Erzsébet templom plébánosa Szent István életútját ismertetve megkülönböztetett figyelmet szentelt arra, hogy első királyunk milyen történelmi körülmények között ajánlotta fel Magyarországot Máriának. Szent István családnak tekintett a népét, akinek szüksége van édesanyára, és ezzel a gesztussal azt fejezte ki, hogy az isteni gondviselésben bízik elsősorban. A nemzeti színű szalagokkal átkötött kenyerek megáldása, megszegése után a népviseletbe öltözött XVII. kerületi görög, lengyel, örmény, szlovák nemzetiségek menete vonult a Vida-dombra, ahol a Regélők Énekegyüttes ünnepi élő koncertjével folytatódott a Szent István napi mulatság. A Székelyföldről érkezett négytagú formációt Szép Ibolya mutatta be lapunknak: Hivatalosan csak két éve álltunk össze, de az együtt töltött diákévek és a sok közös színpadi produkció már hosszú éve összetart bennünket. Azt, hogy mit játszunk nehéz szóban kifejezni. Hangszerelésünk akusztikus, főszerepben az ének és a gitár. Törekvésünk a magyar zene megőrzése és ápolása. Zenei világunkban fellelhetők a 16 HÍRHOZÓ

17 Augusztus 20. népköltészet motívumai, legfőbb előadási elvünk az egyszerűség és a szövegérthetőség, műsorainkat népdalokból, virágénekekből, népballadákból, megzenésített versek és a kortárs zeneszerzők alkotásaiból, valamint saját szerzeményekből állítjuk össze. Solymászok és lovagkori játékok A domboldalon közkívánatra az idén is nagy sikerrel zajlott a solymászbemutató Gasztony Dániel vezetésével. Elsőként héja röppent fel, amelyről kiderült, képes családi vállalkozásban, csapatban is vadászni. Következett az indiai uhu, amely rendkívüli hallásával és óriási szárnyaival emelkedik ki a szárnyasok közül, majd a nagy sebességű sólymok bemutatóját csodálhatta a közönség. A futballkapura kifeszített fehér vászonra Vágó Zoltán rajzolta fel a Szent Koronát, amit az önként jelentkezők közösen festettek ki. A kosárlabdapályán - szintén a sport jegyében olimpiai ötkarikával díszített óriás csúszda állta a kiskorúak egész napos ostromát. A kézműves játszóházban a környezettudatos nevelés jegyében zajlottak a foglalkozások, a játéksarokban lovagkori társasjátékok várták a kisgyerekes családokat. A játszótéren népi játékok, pengő pottyantó, szalmakoszorú dobáló, dió gurító és még sok egyszerűségében nagyszerű játék várta a gyerekeket. És akinek még ez sem volt, részt vehetett a színpad előtt zajló rajzversenyen. Sokan gondolják úgy, hogy az ünnepi forgatag szoros tartozéka a különböző vásárfiák begyűjtése. Nagy volt a sikere a gödöllői tűzzománcosok magyar motívumokkal készült ékszereinek, a hagyományos és a legújabb divatot képviselő játékoknak, de nem hiányozhatott a vásári forgatagból a zsákbamacska sem. A nyalókák, a különböző színű és ízesítésű vattacukorcsodák soha nem mennek ki a divatból, de méltán volt nagy sikere az Iváncsó-pincészet tokaji borokat felvonultató kóstolójának is, akik Bodrogkeresztúrról érkeztek Rákoskertre. Megakoncert és tűzijáték Mire elkezdődött az LGT Emlékzenekar koncertje, benépesült a Vida-domb is, hogy majd egy órán keresztül együtt idézzék fel a névadó együttes legismertebb dalait. Sok ezer ember énekelte a tízfős formációval A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián, a Neked írom a dalt, Mindenki másképp csinálja, Ő még csak tizennégy és a többi jól ismert LGT-nótát. A színpad gyors átszerelése után folytatódott az ünnepi műsor, Gallusz Nikolett és Nagy Sándor előadóművészek tolmácsolásában népszerű musicalrészletek hangzottak el. Király Viktor esti koncertje előtt Riz Levente polgármester köszöntötte a Vida-dombra kilátogató közel tízezer embert, akik együtt ünnepeltek Rákosmentén Szent Istvánnapon. Mire elkezdődött a megakoncert, a rendezők nyugodtan kitehették volna a Megtelt táblát, annyian voltak kíváncsiak a negyedik Megasztár győztesére és az esti tűzijátékra. Talán még soha ennyi ember nem ünnepelt közösen itt a Vida-dombon, mint az idén kommentálta a látottakat Hatvani Zoltán képviselő. A New Yorkban született, de Magyarországon vált híressé megasztár és zenésztársai remek hangulatú koncertet adtak, ahol a sok külföldi sláger mellett, Király Viktor saját dalai is elhangzottak, mint a nagysikerű Forgószél és a Ha arra indulsz című dalok. És még mindig lehetett tetőzni az ünnepi hangulatot. Ahogy megszólalt a hangszóróból Tabáni István Fényév távolság című nótája, elkezdődött az est fénypontja, a számtalan alakban, színben szikrázó tűzijáték. Majd kihunytak a fények, sokan elindultak hazafelé, pedig még mindig nem volt vége az ünnepi műsornak. Befejezésként a Prekovac és a Kalászi Tamburazenekar magyar és délszláv zenéjére sokan táncra perdültek, miközben már a Rákoskerti Polgári Kör önkéntesei és a Rákoskerti Művelődési Ház munkatársai elkezdték a rendrakást, amely egészen hajnalig, illetve másnap délelőttig is eltartott. Szakács Zs. Kili T szeptember 9. 17

18 OKTATÁS Közös tanévnyitó a Vigyázóban Az eseményen részt vett Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Varjuné Fekete Ildikó, az Oktatási, művelődési és sport Iroda vezetője, Dunai Mónika, az oktatási, kulturális és civil kapcsolatok tanácsnoka, Fohsz Tivadar alpolgármester, Piláth Károly, az Oktatási Bizottság elnöke és Debnár László, az Oktatási Csoport vezetője. Riz Levente beszédében elsőként azt a gondolatot járta körül, hogy milyen irányban kellene haladni a magyar nevelésügynek, milyen az a világ, amire az óvodákban, iskolákban fel kell készítenünk a gyermekeinket. Több szakmai tanulmány szerint a XIX-XX. században dúló ideológiai harc kifulladni látszik, és nő a politika, a gazdaság és a társadalom terén az igény, hogy egymás leharcolása helyett a józan észre épülő együttműködés kerüljön előtérbe. Magyarországon az elmúlt évben az oktatáspolitika nem elsősorban ezt a célt szolgálta, és ezt nem volt könnyű az ágazatban dolgozóknak elviselni. A liberális elvi megközelítéseknek köszönhetően az úgynevezett reformdüh mindenáron változtatni akart, olykor még a gyerekek kárára is. Emellett a fenntartóknak is komoly kihívásoknak kellett megfelelni, az elmúlt években brutális forráskivonásokkal néztek szembe az önkormányzatok, az állam oly mértékben vonult ki az oktatás finanszírozásából, amely már a fenntarthatóságot veszélyeztette. A polgármester példaként említette az első osztályosok állami normatíváját, ami 2006-ban 204 ezer A XVII. kerületi oktatási, nevelési intézmények vezetőinek részvételével Rákosmente Önkormányzata hagyományteremtő szándékkal rendezett közös tanévnyitó ünnepséget a Vigyázó Sándor Művelődési Házban augusztus 25-én. forint támogatást jelentett a fenntartó önkormányzatnak egy kisdiák után ben 142 ezer, 2010-ben pedig 132 ezer forintra mérséklődött ez az állami normatíva. Mindezek ellenére Rákosmente megvédte a kilencvenes évek közepén kiharcolt, felépített közoktatási értékeit, ennek köszönhetően ma kevés olyan budapesti kerület van, amelyik hasonló színvonalú oktatási rendszerrel büszkélkedhet. Végezetül Riz Levente annak a reményének adott hangot, hogy megvalósul az a kormányzati elképzelés, miszerint a pedagógus bérek finanszírozását az állam vállalná magára. A felszabaduló összeg révén plusz erőforrásokat tudnának biztosítani az intézményrendszer dologi kiadásaira, több pénz maradna az infrastruktúrára, az épületek felújítására, eszközbeszerzésre. Gloviczki Zoltán a tanév aktuális kérdéseiről, a lényegesebb változásokról tartott rendkívül figyelemre méltó tájékoztatót. Néhány alapfogalom tisztázását követően rátért a lényegesebb változásokra, amelyek nem kizárólag csak a pedagógustársadalmat érintik. Az elmúlt években az oktatáspolitika legfőbb funkcióját abban találta meg, hogy a társadalom érdekeit az iskolákkal szemben megvédi, míg az ágazat jelenlegi felfogása szerint egy egészséges társadalomban szülőnek, diáknak és pedagógusnak nem lehetnek az oktatásban különböző érdekeik. Nem értenek például egyet azzal a felfogással sem, miszerint az Gloviczki Zoltán a tanév lényegesebb változásairól tájékoztatott esélyegyenlőség azt az alapelvet követte, hogy akkor egyenlők az esélyek a közoktatásában, ha olyan szinten határozzuk meg a követelményeket, amit bárki el tud érni. A helyettes államtitkár véleménye szerint viszont az esélyegyenlőség azt jelenti, mindenkinek arra legyen esélye, hogy a saját igényei, képességei szerinti szinten tanulhasson. Szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez az integráció, szegregáció problémája, ami a pedagógiában két szakkifejezésről, és nem erkölcsi fogalomról szól. Amikor például sajátos nevelési igényű, vagy roma identitásuk miatt nehezen beilleszkedő gyerekeket törvényi erővel behelyeznek egy osztályba, akkor ezzel nem az integrációjukat szolgálják, hanem egy olyan súlyos társadalmi problémát akasztanak a gyerekek, a családok és a pedagógusok nyakába, ami nem iskolai ügy. Pedagógiai szempontból az integráció kívánatos cél, melynek eszköze meglepő módon a szakmailag szegregált oktatás, ehhez azonban speciális szakemberekre van szükség. A Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban kifejtette, hogy át kell alakítani, mert az se nem nemzeti, se nem tanterv. Meghökkentő tette hozzá a helyettes államtitkár, de Európában egyedülállóan Magyarországon jelenleg semmiféle szabály nincs arra, hogy mit tanítsanak az iskolában. Nem lesz könnyű, de a szaktárcának az lesz a feladata, hogy globálisan tekintse át, mi is az alapműveltség, tantárgyakra vetítve mi az, amire mindenképpen szükség van. A szeptemberben életbe lépő törvényekre rátérve Gloviczki Zoltán az alsó tagozatos buktással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ebben a nevelőtestület fog dönteni, mert nem erkölcsi kérdésről van szó, és nem is a szülő kompetenciája. Szóba került az előző kormány nagy port kavaró elképzelése is, amelyet titokban, mindenféle egyeztetés nélkül csempésztek bele az óvodai alaptantervbe, és ami arra kötelezte volna az óvodákat, hogy tilos bármiféle nemi különbségre nevelni a gyerekeket. A helyettes államtitkár kifejtette, hogy nem elfogadható a nemiség háttérbe szorítása, ezért ezt a törvényt semmissé nyilvánították. Kili Tamás 18 HÍRHOZÓ

19 OKTATÁS Sikeres rákosmenti óvodafejlesztés 2009 szeptemberében nyerte meg Rákosmente Önkormányzata a Kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázatot, amelyen 7-7 millió forintot nyert a résztvevő két óvoda számára. A projekt záró rendezvényére augusztus 27-én került sor a Családi és Társadalmi Rendezvény Házban, ahol a nyitóbeszédet Fohsz Tivadar alpolgármester tartotta. A kitűzött cél az volt, hogy a pályázatban résztvevő pedagógusokat felkészítse újszerű eljárásokra, eszközök alkalmazására, a gyermeki tevékenységekre épülő kompetenciaalapú oktatás, nevelés Két fontos eseményt ünnepelt egyszerre Rákoskeresztúron az Újlak utcai Csillagszem Óvoda augusztus 31-én. A XVII. kerületben elsőként, szülői kezdeményezés nyomán a helyi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatásával szeptembertől elindulhat egy német nemzetiségű csoport az óvodában, illetve befejeződött a nevelési intézmény akadálymentesítése. A 17 millió forint értékű beruházást pályázati úton 15 millió forinttal támogatta az Európai Unió a Közép-magyarországi Operatív Program keretében, a különbözetet Rákosmente Önkormányzata saját keretéből biztosította. A kivitelezési munkák az augusztus utolsó hetében átadott óvodákkal megegyező konstrukcióban készültek szeptember 9. Fohsz Tivadar módszertani kultúrájának adaptálására. A bevezetésben a Csicsergő Óvodában 30 gyermek, a Százszorszép Óvodában 60 gyermek vett részt. A továbbképzési és tanácsadási órákon a Csicsergő Óvodában 8 területen, Az ünnepi eseményen részt vett Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester, Megellai Orsolya, az EU Iroda vezetője, Koszorúsné Tóth Katalin és Morauszky András önkormányzati képviselők, valamint Altziebler Károly a kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője. Riz Levente rámutatott, a német nemzetiségi csoport beindulása komoly változást 19 féle tanúsítványt szerzett a nevelőtestület, míg a Százszorszép Óvodában 7 területen, 32 tanúsítvánnyal lettek gazdagabbak az óvónők. Többek között olyan képzési programokon, mint Hatékony tanulói magatartás vagy Számítógép alkalmazási lehetőségeit a tanítás-tanulás folyamatában vagy Az agresszió kezelése a pedagógia gyakorlatban. A képzési és tanácsadói tevékenység ellátását a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. végezte. Az intézményi folyamat szaktanácsadói feladatait Smizsánszkyné Marján Ida, a kompetenciaterület mentor szaktanácsadásait nagy jelent kerületünk oktatásinevelési területén. Külön előnyt jelent, hogy a szomszédos Újlak utcai iskolában is folyik német nyelvoktatás, így a két intézmény együtthatása sok pozitív energiát szabadíthat fel, ápolva Keresztúr egykori német falujának kulturális hagyományait. Altziebler Károly hangsúlyozta, a német nemzetiségű óvodai nevelés gondolata már a korábbi önkormányzati ciklusban is felmerült, szakértelemmel és lelkesedéssel Petránné Képes Gizella segítette. A Csicsergő Óvodában ezen kívül IKT szaktanácsadás és mentálhigiénés tanácsadás színesítette a palettát. A záró programon a két intézmény képviseletében a Százszorszép Óvodától Burai Jánosné (óvónő), Dósa Katalin (óvodapedagógus), Szegedi Viktória (szülő) a Csicsergő Óvodától, Juhászné Almási Zsuzsanna (óvónő), Nagyné Szabó Etelka (óvodavezető) és Szlobodáné Homoki Ildikó (óvodapedagógus) osztotta meg tapasztalatait a pályázattal kapcsolatban. Holéry Petra Kettős ünnep a Csillagszem Óvodában de a Német Kisebbségi Önkormányzat ajánlásával írásban megfogalmazott szülői igény még a képviselő-testület asztaláig sem jutott el. Manapság különösen nagy jelentősége van annak, hogy a nyelvoktatás már az óvodában elkezdődjön, hiszen egyetemen, főiskolákon a végzősök egyharmada azért nem kaphat diplomát, mert nincs nyelvvizsgája tette hozzá a kisebbségi vezető. Az ünnepi műsorban közreműködött az Újlak utcai iskola német nemzetiségi néptánccsoportja, a Csillagszem Óvodából Ölvedy Eszter németül, Fodor Lili és Báthory Lizandra magyarul mondott verset, az intézmény pedagógusai pedig német nyelven adtak elő egy színdarabot. A nemzeti színű szalagot Kissné Gyenei Edit óvodavezető és Riz Levente vágta át ünnepélyesen. Kili Tamás 19

20 KULTÚRA Nyár esti koncert Rákoshegyen A Rákoshegyi Bartók Zeneház udvarán augusztus 22-én Nyáresti slágerturmix címmel komolyzenei slágerek szólaltak meg a Flautanduó Fábián Tímea és Illés Eszter fuvolások, Kolarics Kinga Katinka hárfa és Bokor Jutta operaénekes a zeneház igazgató asszonya előadásában. Az esti koncert nyitószáma, Bach-Gounod Ave Mariája Bokor Jutta és Kolarics Kinga Katinka tolmácsolásában hangzott fel, majd következett Berlioz Triója, fuvola és hárfa kíséretében, amely ezen a koncerten is bizonyította, hogy a megszólaló két hangszer milyen remekül egészíti ki egymást. Ha komolyzenei slágerek szerepelnek a műsorrendben, akkor szinte minden alkalommal kötelező jelleggel felhangzik Mozart Varázsfuvolája és Bizet Menüett és Intermezzója. Az este folyamán a művészek előadásában még hallhattunk részleteket Briccialdi Velencei Karneváljából, Gershwin egyveleget a Porgy és Bessből és a Kék rapszódiából. Szakács Zsuzsa Jubileumi tanévkezdés a Laborczban Rendhagyó ünnepség keretében nyitotta meg az idei tanévet a Laborcz Ferenc Általános Iskola. Az intézmény éppen 50. alkalommal köszöntötte a kapuján belépő diákokat, szülőket, meghívott vendégeket. A jubileumi évnyitón emléklappal és ünnepi léggömbbel köszöntötték az elsősöket, majd az összetartozást jelképező nyakkendővel avatták őket laborczos diákokká. Az új tanév számtalan lehetőség kezdete, mely életük meghatározó eseményeit hordozza. A komoly kihívásokra való felkészülés pillanatait félszáz léggömb együttes szélnek eresztésével tették felejthetetlenné. Munkatársunktól Megnyílt a Liget Könyvesbolt Rákosligeten, a Ferihegyi út 30. alatt nyílt meg a legújabb Kolibri könyvesbolt. A vásárlókat Ligeten is 9-18 óra között várják a hétköznapokon, valamint szombaton is (9-13). Könyveket telefonon és ben (ligetkonyv@ gmail.com) is tudnak rendelni. A bolt árukészletét és jellegét az olvasók keresletéhez igazítanák az új helyen is. A törzsvásárlói kártya 8% kedvezményt biztosít a tulajdonosának. Horváth Tibor Romafesztivál a Nyúl dombon Magyar-roma álomalapítás címmel rendezett kulturális programot a Roma Polgárjogi Tömörülés, valamint a kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Nyúl dombon augusztus 20-án. A rendezvényen fellépett többek között Caramel, L. L. Junior, Bencsik Tamara. Délután Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke és Riz Levente polgármester is köszöntötte az ünneplőket. Kili Tamás Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes szeptember 16-án (csütörtök) óráig * Építésügyi szaktanácsadás Krupánszki Teréz minden hónap első keddje óráig csak XVII. kerületiek számára. krupanszkit@ gmail.com * Növényvédelmi tanácsadás Gál Miklós szeptember 16-án (csütörtök) óráig * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos: gulyas * Adózási, könyvelési tanácsadás Góczán Péterné Anikó színvonal1@t-online.hu, * EUpályázati tanácsadás Berey István berey@hu.inter.net Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: Nyitva tartás: hétfõ-péntek óra között rakosmente@fidesz.hu Sztárok karnyújtásnyira a Gózon Gyula Kamaraszínházban! (1172 Budapest, XV. utca 23.) Váltson színházbérletet a es színházi évadra! 1 bérlet = 4 előadás A születésnap, Anconai szerelmesek, Himnusz, Irma, te édes, Adáshiba, Macskajáték, A makrancos hölgy, Hajnali mellúszás Évadnyitó kedvezmény! -10% a hirdetés felmutatójának! Szervezés: , H P.: (a Színházban) Tesco jegypénztár(pesti út): H P.: HÍRHOZÓ

Újabb pályázati sikerek

Újabb pályázati sikerek www.rakosmente.hu 23. évfolyam 2. szám / 2013. február 14. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Újabb pályázati sikerek 6. oldal Felfüggesztették az ÁNTSZ OTH határozatát A rákosmentiek határozott

Részletesebben

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon 2010. február 25. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 3. szám Indul a Pesti út felújítása, a buszfolyosó építése Több éves huzavona, küzdelem után idén tavasszal végre

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

A magyar kultúra ünnepe

A magyar kultúra ünnepe www.rakosmente.hu 21. évfolyam 1. szám / 2011. január 27. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A magyar kultúra ünnepe 16. oldal Majáliskor adják át az Új Városközpontot 2,7 hektáros területen

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult a rendezvény

Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult a rendezvény 2008. szeptember 25. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 15. szám Vonattal, metróval gyorsabb! Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Új P+R parkolókat adtak át

Új P+R parkolókat adtak át 2010. június 24. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 11. szám Bokor Jutta Rákosmente díszpolgára SZAKÁCS ZSUZSA A képviselõ-testület Bokor Jutta operaénekesnek ítélte

Részletesebben

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe 2009. október 8. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 16. szám MEGHÍVÓ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nemzeti ünnepünk alkalmából meghívja a

Részletesebben

változtatási tilalmat

változtatási tilalmat 2007. április 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. k e r ü l e t ö n k o r m á n y z a t á n a k l a p j a X V I I. é v f o l y a m 7. s z á m A Bagi Nacsa duó Rákosmentén SZABÓ ANIKÓ Április 29-én este a

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények 2007. szeptember 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 15. szám A költségvetésünk egyensúlya biztosított TORKOS MATILD Augusztus végén Fohsz

Részletesebben

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására 4 Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására Maratoni ülésen, mintegy százhúsz határozatot hozott a képviselõ-testület december 11-én.

Részletesebben

Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer

Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer www.rakosmente.hu 23. évfolyam 8. szám / 2013. június 20. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer 3. oldal BMX-pályával és fitness-parkkal gazdagodott a kerület

Részletesebben

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/16/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 30-án megtartott

Részletesebben

Emlékezés II. János Pálra. Visszakerült az uszoda az önkormányzathoz. a múzeumok éjszakáján. Rákosmentén. 20. oldal

Emlékezés II. János Pálra. Visszakerült az uszoda az önkormányzathoz. a múzeumok éjszakáján. Rákosmentén. 20. oldal www.rakosmente.hu 21. évfolyam 9. szám / 2011. július 4. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Visszakerült az uszoda az önkormányzathoz Rákosmente Képviselő-testülete júniusi ülésén döntött

Részletesebben

Zajgyûlés Rákoscsabán az M0-snál Zajvédõ falakat és véderdõket szeretnének

Zajgyûlés Rákoscsabán az M0-snál Zajvédõ falakat és véderdõket szeretnének 2009. június 29. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 11. szám Folytatódnak az útépítések MUNKATÁRSUNKTÓL A képviselõ-testület június 18-ai ülésén döntés született két

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött 2008. január 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 1. szám Évindító polgármesteri interjú A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/142 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/21/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Megnyílt az új piac November 25-tõl üzemel a vásárcsarnok Keresztúron

Megnyílt az új piac November 25-tõl üzemel a vásárcsarnok Keresztúron 2009. november 26. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 19. szám Hogyan segíthetnék a lakáshiteleseket? HORVÁTH TIBOR Atestület novemberben tárgyalta az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

Harmadfokú hõségriadó

Harmadfokú hõségriadó 2007. július 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 12. szám Harmadfokú hõségriadó Kerületi vállalkozók és a polgármester anyagi segítségével

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

Emlékezés az aradi vértanúkra

Emlékezés az aradi vértanúkra 2008. október 9. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 16. szám Emlékezés az aradi vértanúkra SZAKÁCSZSUZSA Hét éve nemzeti gyásznappal emlékeznek

Részletesebben

Elkészült a Zrínyi iskola felújítása

Elkészült a Zrínyi iskola felújítása www.rakosmente.hu 25. évfolyam 10. szám / 2015. szeptember 7. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Elkészült a Zrínyi iskola felújítása Szebb, modernebb épület, olcsóbb üzemeltetés 7. oldal

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Iktatószám:

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/28/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

Emlékezés '56 hőseire

Emlékezés '56 hőseire www.rakosmente.hu 25. évfolyam 13. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Emlékezés '56 hőseire 10-11. oldal Kerületi elismeréseket adtak át Nemzeti ünnepünkön, október 23-án Riz Levente

Részletesebben

Nem engedjük! Újabb épületenergetikai fejlesztések várhatók. A magyar kultúra napja. 2 4. oldal. 23. évfolyam 1. szám / 2013. Január 30.

Nem engedjük! Újabb épületenergetikai fejlesztések várhatók. A magyar kultúra napja. 2 4. oldal. 23. évfolyam 1. szám / 2013. Január 30. www.rakosmente.hu 23. évfolyam 1. szám / 2013. Január 30. RÁKOSMENTE Nem engedjük! A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Újabb épületenergetikai fejlesztések várhatók A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012.

Részletesebben

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát 2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Középpontban az egészségügy

Középpontban az egészségügy www.rakosmente.hu 26. évfolyam 1. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Középpontban az egészségügy Rákosmente Önkormányzata 162 millió forint értékben felújította az állami fenntartásban

Részletesebben

Járatritkítás helyett járatsûrítés A BKV teljesítménye kilenc százalékkal bõvül a kerületben

Járatritkítás helyett járatsûrítés A BKV teljesítménye kilenc százalékkal bõvül a kerületben 2008. június 5. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 10. szám Járatritkítás helyett járatsûrítés A BKV teljesítménye kilenc százalékkal bõvül

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Új buszjárat indul Rákoskerten A 197-es a vonathoz viszi az utasokat

Új buszjárat indul Rákoskerten A 197-es a vonathoz viszi az utasokat 2010. augusztus 19. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja Új buszjárat indul Rákoskerten A 197-es a vonathoz viszi az utasokat HORVÁTH TIBOR Kétéves elõkészület után augusztus 23-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

2008 perc az olimpiáért a Sugársuliban Kovács István az ötkarikás játékokat az emberiség legcsodálatosabb találmányának tartja

2008 perc az olimpiáért a Sugársuliban Kovács István az ötkarikás játékokat az emberiség legcsodálatosabb találmányának tartja 06APR_JO.QXD 4/22/2008 9:12 PM Page 1 2008. április 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 7. szám Elhunyt Bozsoky Tamás Tragikus hirtelenséggel

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága TVÉKB ülés sz.: 113-4/2011.

Részletesebben

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással

Részletesebben

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 9/006. (V..) rendelete a 005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata az államháztartásról szóló, többször módosított

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

Meghosszabítják a Ferihegyi utat!

Meghosszabítják a Ferihegyi utat! www.rakosmente.hu 21. évfolyam 15. szám / 2011. december 5. RÁKOSMENTE Meghosszabítják a Ferihegyi utat! Eredményesen lobbizott Riz Levente polgármester. Országgyűlési képviselőként a jövő évi állami költségvetési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Kedves meglepetéssel szolgált a Polgári Érdekképviseleti Egyesület és a Középpont Mentális Egészségvédő

Kedves meglepetéssel szolgált a Polgári Érdekképviseleti Egyesület és a Középpont Mentális Egészségvédő XVII. évfolyam 1. szám 2008. január 14. Rákospalota, Pestújhely és Újpalota polgárainak lapja EGY KIS ÖRÖM MINDENKINEK JÁR A karácsonyi fények minden évben még jobban elmélyítik azoknak a nehéz helyzetben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Segítség a munkakeresésben

Segítség a munkakeresésben www.rakosmente.hu 22. évfolyam 8. szám / 2012. június 29. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Segítség a munkakeresésben Ingyenes képzések Rákosmentén 7. oldal Átadták Rákosmente díszpolgára

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk 2007. december 6. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 20. szám 900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v amely készült Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 3. napján 15 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 15-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! 2010. SZEPTEMBER HÓ 24. Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról Pilis Város Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2005. február 23-án 16 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth Tibor alpolgármester

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 23/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról Határozatok száma: -. SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT 1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/15/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

Drámai szegénység fenyeget Sokan már nem bírják fizetni a rezsit, és van akiknek munkájuk sincs

Drámai szegénység fenyeget Sokan már nem bírják fizetni a rezsit, és van akiknek munkájuk sincs 2008. október 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 17. szám Drámai szegénység fenyeget Sokan már nem bírják fizetni a rezsit, és van

Részletesebben

Krisztus feltámadott! Húsvét, a kereszthalállal tanusított szeretet ünnepe

Krisztus feltámadott! Húsvét, a kereszthalállal tanusított szeretet ünnepe 2007. április 5. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a * X V I I. é v f o l y a m 6. s z á m Istenkeresõ versek a költészet napján Krisztus feltámadott! Húsvét,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait.

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait. 5 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. január 29-én 13.30 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6. - Tanácskozóterem Jelen vannak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-2/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST FŐVÁROS XXI. KER. CSEPEL VÁROSKÖZPONT BF jelű Főtér és környezete Akcióterület Megbízó: CSEVAK Csepeli Vagyonkezelő Zrt. Készítette: MaHill Mérnökiroda Kft. Budapest,

Részletesebben

Advent ideje A városközpont ünnepi fényekben várja a karácsonyt

Advent ideje A városközpont ünnepi fényekben várja a karácsonyt 2008. december 11. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 20. szám Ki a teherautókkal Rákosmentérõl! MUNKATÁRSUNKTÓL Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés kezdete:

Részletesebben