Előterjesztés Biatorbágy településfejlesztési koncepciójával összefüggő kérdésekről
|
|
- Balázs Pap
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: /112, 113, 142 Fax: Előterjesztés Biatorbágy településfejlesztési koncepciójával összefüggő kérdésekről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Étv.), valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) határozza meg a településfejlesztéssel és a településrendezéssel kapcsolatos tervek egymáshoz való viszonyát. A jogszabályok értelmében a településfejlesztési koncepció alapján szükséges a településszerkezeti tervet és a helyi építési szabályzatot (azaz a településrendezési eszközök) elkészíteni. Tekintettel arra, hogy a tervek egymásra épülő rendszert alkotnak, így kiemelten fontos a településfejlesztési koncepció megalapozott kidolgozása. Biatorbágy rendelkezik elfogadott településfejlesztési koncepcióval (141/2001. (06.21.) sz. határozat). Az elmúlt években megváltozott gazdasági környezet azonban jelentősen befolyásolja a fejlesztési lehetőséget és irányokat, így a folyamatok felmérése, kiértékelése elengedhetetlen városunk hosszú, közép- és rövidtávú céljainak meghatározásához. Biatorbágy kiváló gazdaság- és közlekedés-földrajzi adottságokkal rendelkezik, azonban ezek kihasználásához megfelelő alapokon nyugvó programok, tervek elkészítésére is szükség van. A településfejlesztési koncepció elkészítését is megalapozó gazdasági helyzetelemzés és jövőkép az elmúlt évek folyamatainak és az adottságok helyzetértékelésén túl javaslatokat is tartalmaz, amely többek között a fenntartható települési gazdaságfejlesztés céljainak meghatározásához is hozzájárul. Az előterjesztésben foglaltak alapján kérem az ajánlat elfogadását. Biatorbágy, február 5. Tisztelettel: Tarjáni István Polgármester 1. számú melléklet: Ajánlat - Településfejlesztési koncepció elkészítését megalapozó gazdasági helyzetelemzés és jövőkép Biatorbágy (Tematika) 2 számú melléklet: Árajánlat
2 Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2013. (. ) Ör. számú határozata Biatorbágy településfejlesztési koncepciójával összefüggő kérdésekről Biatorbágy Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta Biatorbágy településfejlesztési koncepciójával összefüggő kérdésekről szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az új településfejlesztési koncepció elkészítésére az ÉrtékTérkép Gazdasági Tervező és Tanácsadó Kft.-vel (1022 Budapest, Hankóczy J. utca 21/B.) megkösse. 2. A képviselő-testület a szükséges ,- Ft +ÁFA forrást évi költségvetésében biztosítja. Felelős: polgármester Határidő: március 31. Tarjáni István polgármester Dr. Kovács András jegyző
3 A J Á N L A T TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉT MEGALAPOZÓ GAZDASÁGI HELYZETELEMZÉS ÉS JÖVŐKÉP - BIATORBÁGY Ajánlatkérő: Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Tarjáni István polgármester Ajánlatadó ÉrtékTérkép Gazdasági Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Hankóczy J. utca 21/B. Varga-Ötvös Béla ügyvezető Településfejlesztési koncepció elkészítését megalapozó gazdasági helyzetelemzés és jövőkép - Biatorbágy Felfogásunk szerint a településfejlesztés elsődleges megközelítésben: közösségépítés és - fejlesztés. A közösségépítési elképzelésekhez szükséges megkeresni a gazdasági, műszaki és intézményi fejlesztési lehetőségeket a Város természeti-környezeti adottságaira és emberi, közösségi erőforrásaira alapozva. I. Helyzetelemzés 1. Tényfeltárás. - Tények feldolgozása (adatok, tervek, adottságok, gazdaság-szerkezet, költségvetés, források). - Ingatlangazdálkodás vizsgálata. Az ezredfordulót követően lezajlott robbanásszerű népességnövekedés és belterületi expanzió településfejlesztési hátrányainak elemzése. Milyen terheket, pótlólagos kötelezettségeket ró az elmaradt kommunális fejlesztés a
4 Biatorbágy településfejlesztési koncepció AJÁNLAT 1 Városra közösségfejlesztési céljainak megvalósításában? A vizsgálat prioritásként a lakóterületek, ill. a volt zártkerti területek helyzetére (Katalin-hegy, Peca-tó) fókuszál. Ingatlan értéktérkép. Trendek. Összehasonlítás. - Interjú-készítés: intézményi, vállalati vezetők, civil szervezetek elképzelései. - Tudás feltérképezése. A versenyképesség térségi és települési szintű értelmezésének vizsgálata. A versenyképességi elemzés fő elemei: a) helyi kutató-fejlesztő intézmények; b) rendelkezésre álló munkaerő színvonala; c) sajátos képességek/tudások. 2. Gazdasági jövőkép megfogalmazása. Visszacsatolás (1.), a vizsgálati eredmények önkormányzati egyeztetése 3. Kiértékelés. - Adottságok, előnyök, hátrányok és igények egybevetése a lehetséges forrásokkal. - Az ingatlangazdálkodási kelepce feloldásának lehetséges eszközei, módja. - Az önkormányzat településfejlesztési mozgásterének értékelése. - Tudás(képesség) térkép összeállítása Biatorbágyra. II. Településgazdasági jövőkép koncepció 1. Település gazdaságfejlesztési koncepció elkészítése. - A fenntartható települési gazdaságfejlesztés hosszú, közép- és rövidtávú céljainak meghatározása. - A humán (emberi, közösségi) és a gazdasági (helyi, állami, magán, uniós) tényezők együttműködésének szervezeti és pénzügyi rendszerének kialakítása. - Gazdaságfejlesztési funkciók, célok tematikus meghatározása, területi pozicionálása. Ingatlangazdálkodás. Érték- és tudásalapú fejlesztés. - Települési gazdaságfejlesztési koncepció. Visszacsatolás (2.), a koncepció első olvasatának egyeztetése. 2. Megvalósítási program. - Gazdaságfejlesztési akciók meghatározása, ingatlangazdálkodási program. Visszacsatolás (3.), a koncepció előterjesztésének egyeztetése. 3. Egyeztetés. - a település gazdaságfejlesztési koncepció és program finomítása. Visszacsatolás (4.), a koncepció végleges formájának elkészítése. 4. Illeszkedés más fejlesztési programokhoz (pl. megyei, térségi, települési, ágazati). Budapest, január 22. Varga-Ötvös Béla 1022 Budapest, Hankóczy u. 21/b.
5 Biatorbágy településfejlesztési koncepció AJÁNLAT 2 Indoklás Immár tény, hogy a települések fejlesztési forrásai kimerültek. Az állami támogatások csökkennek, a polgárok, vállalkozások adóterhelhetősége korlátozott, a fejlesztésre fordítható közpénzek minimálisak, hitel csak gazdaságilag indokolt esetekben vehető fel. A települések felélték ingatlanvagyonukat, vagy téves területpolitika miatt hátrányos helyzetbe kerültek. A szinte egyedüli fejlesztési forrásnak tekinthető uniós támogatások igénybevétele szigorodik a következő ciklusban. Az önkormányzatok beszűkült gazdasági mozgástere miatt a saját erő előteremtése is gondot okoz. A magántőke vonzását pedig elő kell készíteni. Fordulatra van szükség! Biatorbágy kiváló gazdaság- és közlekedés-földrajzi adottságokkal, szellemi erővel rendelkezik. Mégis, a jelenlegi önkormányzati forrás- és eszközrendszer nem képes ezt kihasználni. Olyan módszerre van szükség, amely ha kis lépésekben is, de fenntartható módon képez forrásokat, élénkíti a helyi gazdaságot. Érték- és jövedelemteremtés csak a természeti és épített környezeti adottságok, és az emberi (közösségi) képességek egyesítéséből jöhet létre. Külső forrás híján a belsők felé kell fordulnunk. Alulról felfelé kell (újra)építkezni. Ha nincs mérvadó állami és önkormányzati forrás, akkor a lakóknak, ingatlantulajdonosoknak, illetve a magántőkének kell aktivizálódnia a településfejlesztésben. Az önkormányzatnak orientálnia, koordinálnia kell a folyamatot. Ha a lakosság nem akarja ingatlana használati és értékvesztését, ezzel életminősége romlását, akkor a város fejlesztésének finanszírozásához hozzá kell járulnia. Felvethető, hogy az ingatlantulajdonosok tájékoztatást, előkészítést és egyeztetéseket követően vállalják a célzott felhasználású (pl. infrastruktúra-, vagy intézmény-, esetleg közterület-fejlesztés) anyagi hozzájárulást, ill. elfogadják a helyi adóterhek más szerkezetű felhasználását. Beruházni, fejleszteni kell, és kézenfekvő, ha ezt részben a lakosokhoz kötődik, hiszen lakóhelyükről, ingatlanukról van szó. Az áldozathozatalnak, a mértéknek, igazságosnak, méltányosnak, követhetőnek (kiszámíthatónak) és ellenőrizhetőnek kell lennie. Változtatni kell tehát a településhasználaton, különben nemcsak a remények vesznek el, hanem az ingatlanok használati és piaci értéke is devalválódik. A meghozott vagy meg nem hozott döntések hatása évtizedekben mérhetők, ezért meg kell gondolni, számításokat kell végezni, hogy milyen léptékű fejlesztést vagy nem fejlesztést vállaljon föl a település. A rendezési terveket ezekhez kell igazítani. A rendezési terv csak a szabályozási lehetőséget adja meg, amit a fejlesztési tervnek szükséges lefektetni. Nélkülözhetetlen ezért a lakosság bevonása. Szembesülniük kell, hogy mire számíthatnak, pl. nincsenek közforrások, amelyek révén a jelenlegi helyzetből átfogó javulást lehet elérni. Tudni kell a lakosság lokálpatriotizmusának határait, meddig hajlandók elmenni az önerős közösségfejlesztésben. Budapest, január 22. Varga-Ötvös Béla ügyvezető 1022 Budapest, Hankóczy u. 21/b.
6 Gazdasági Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Hankóczy J. u. 21/B. Biatorbágy Város Önkormányzata 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/A. Tarjáni István Polgármester úr részére Tárgy: árajánlat TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉT MEGALAPOZÓ GAZDASÁGI HELYZETELEMZÉS ÉS JÖVŐKÉP - BIATORBÁGY ÁRAJÁNLAT A gazdasági helyzetelemzés és jövőkép elkészítésének összege: ,- Ft + ÁFA, azaz kétmilliónyolcszázötvenezer forint + ÁFA Árajánlatunk az elemzés és jövőkép kivonatos tartalmát fedi le (külön csatolva a részletes tartalom): I. Helyzetelemzés 1. Tényfeltárás. Ingatlangazdálkodás, versenyképesség. 2. Településgazdasági jövőkép megfogalmazása. Visszacsatolás (1.), a vizsgálati eredmények önkormányzati egyeztetése 3. Kiértékelés. Tudás(képesség) térkép. II. Településgazdasági jövőkép koncepció 1. Település gazdaságfejlesztési koncepció elkészítése. Visszacsatolás (2.), a koncepció első olvasatának egyeztetése. 2. Megvalósítási program. Visszacsatolás (3.), a koncepció előterjesztésének egyeztetése. 3. Egyeztetés, a település gazdaságfejlesztési koncepció és program finomítása. Visszacsatolás (4.), a koncepció végleges formájának elkészítése. 4. Illeszkedés más fejlesztési programokhoz (pl. megyei, térségi, települési, ágazati). A két nagy blokk ütemezetten, részhatáridőkkel és részösszegekkel is elkészíthető. Budapest, január 29. Varga-Ötvös Béla
Tata Város Polgármesterétől
1 Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Szám: I- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/2008. (IV.25.) KT. Rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/2008. (IV.25.) KT. Rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről (A 11/2011.(V.27.), a 4/2010.(III.26.) KT. Rendelettel egységes szerkezetben) Szentlőrinc
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére
Tárgy: Békés Város Önkormányzatának gazdasági programja Előkészítette: Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/2 Döntéshozatal módja: Egyszerű
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007. február 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 756/2007. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007.
Tárgy: A Helyi Építési Szabályzat rendelet módosítás megtárgyalása. ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: A Helyi Építési Szabályzat rendelet módosítás megtárgyalása. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
MEGBÍZÓ: ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 813/2013.Ujhartyan_Tfk_Its MUNKACÍM: ÚJHARTYÁN VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (TFK) ÉS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) DOKUMENTÁCIÓ CÍM: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI
1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2008. (II.11.) rendelete. az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008. (II.11.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme
Ügyszám: 1/9-28/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. augusztus 8-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a
Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat
J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a
Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy foglaljon állást a kérdésben. Biatorbágy, 2011. december 05. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy ún. Szarvasugrás
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i ülése 10. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i ülése 10. számú napirendi pontja Javaslat Tengelic Község szociális szolgáltatástervezési koncepciójának jóváhagyására Előadó:
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010 * Az helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. d.) pontja és a 91. (1) bekezdése alapján Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 70. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. júniusi ülésére Tárgy: Pápa Város
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5. * Tel.: 52/588-400 * Fax.: 52/588-405 e-mail.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ Tiszacsege
KÁRTALANÍTÁSI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA KÁRTALANÍTÁSI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS továbbiakban Megállapodás, amely létrejött egyrészről az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen
Szent Anna Idősek Otthona Intézményfejlesztési Terve
Szent Anna Idősek Otthona Intézményfejlesztési Terve SZOCIÁLIS ALAP- ÉS SZAKELLÁTÁS FEJLESZTÉSE A SZENT LUKÁCS GÖRÖGKATOLIKUS SZERETETSZOLGÁLAT INTÉZMÉNYRENDSZERÉBEN Projekt azonosító: TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0009
MÁRIAPÓCS VÁROS T ELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÉS HÉSZ 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁS
ETALON 2000 Kft. NYÍRSÉGTERV Kft. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 9358-542 Mobil:(06-30) 606-4245 MÁRIAPÓCS VÁROS T ELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV
1.. 2.. 3.. (1) Új lakás építése és vásárlása esetén 100.000,-Ft azaz százezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Önkormányzat..
Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005 (XI.25) rendelete az első lakáshoz jutás vagy lakásfelújításhoz nyújtandó helyi támogatásáról Kópháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2009.(XII.18.) számú önkormányzati rendelete
Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2009.(XII.18.) számú önkormányzati rendelete a közműfejlesztési hozzájárulásról (Egységes szerkezetben) Keménfa Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült akmop-6.2.1/k-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 11/2009. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 6-án 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
A rendelet célja és hatálya
Egységes szerkezetbe foglalva 2005. december 12. Pánd Község Önkormányzata 4/2003./V.12./ r e n d e l e t e a 20/2005. /XI.29./ rendelet módosításaival, kiegészítéseivel, amely az önkormányzati vagyonról
Város Polgármestere. Ügyintéző: Zsók Anikó. Spalding Alapítvány Együttműködési megállapodásának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Spalding Alapítvány
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 1522/2010. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről
43./ Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS. Az Egészségházban működő diabetológiai szakrendeléssel összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az Egészségházban működő
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. november 19-i soros ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. november 19-i soros ülésén Hozott határozatok: 167-179/2015.(11.19.) Hozott rendelet: 13/2015. (XI.23.) 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 326.183/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 326.183/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Tájékoztató Miskolc Megyei Jogú Város szociális, fogyatékosügyi és gyermekvédelmi intézményeinek, társadalmi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 66/2013. Közös Önkormányzati
Általános rendelkezések
Egységes: 2010.12.16. Alsózsolca Város Képviselő-testületének 31/2002./XII.28./ sz. önkormányzati rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról
Város Képviselő-testülete
Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Ügyrendi és Stratégiai Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 252/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a helyi (kerületi)
Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015-2019 évekre szóló gazdasági programja, fejlesztési terve
Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015-2019 évekre szóló gazdasági programja, fejlesztési terve Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Kramlik Kornélia Bölcsőde létesítése
Tárgy: Herceghalom Község Önkormányzatának 2014-től 2019-ig terjedő időszakra vonatkozó Gazdasági Programjának elfogadása
ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015.április 2-i, illetve a Képviselő-testület 2015. április 7. napján tartandó nyilvános
(2) Egyéb hasznosítás esetén törekedni kell a közcélú felhasználásra, ezért minden új beruházás esetén a Polgármesteri Hivatal mérlegelje, hogy az
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2007.(VIII.31.) önkormányzati rendelete Eger város építészeti értékeinek helyi védelméről módosította: 49/2008.(X.31.) önkormányzati rendelet, 27/2011.(VI.30.)
14 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 7-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 7/2013.(II. 7.) A
jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Nagykáta Város Önkormányzata Nagykáta Város Önkormányzata jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS Nagykáta Város Önkormányzata 2009. évi többször módosított 1/2009 (II.13.) költségvetési rendeletének végrehajtásáról
1./Napirend: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója. Tárgyalja a képviselő-testület 2013. október 31-i ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója Előzmények Előterjesztő: Előkészítette: jegyző Képviselő-testületünk 2013. április 25-i testületi ülésén határozott
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E
XIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. SZEPTEMBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E 2 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI...12-33.oldal II. MISKOLC MEGYEI
LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. Tel.: 37/ 388-155, fax: 37/388-464. ph@lorinci.hu
LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. Tel.: 37/ 388-155, fax: 37/388-464. ph@lorinci.hu Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010
Révfülöp Nagyközség Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2007. április 2-án tartandó ülésére. RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010 * Előadó: Miklós
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15- én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry Pál
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének indokolása)
Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/112, 113, 142 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. december 14-én megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 17/2015. (XII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2015.
MEGHÍVÓ EURÓPA NAP 2004 BIATORBÁGY
BIATORBÁGY NAGYKÖZSÉG KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGHÍVÓ EURÓPA NAP 2004 BIATORBÁGY Április 30-án és a Faluház szeretettel vár mindenkit a Biatorbágyi Viadukt mellett az Európai Unióhoz történõ
BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS TERVEZÉSI FOLYAMATOK KÉZIRAT
InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez A termálvíz-sótartalom
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére
4052-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló a DAOP-3.1.1/B -08-2008-0020 Kölcsey és Dózsa Gy. u. részleges felújítása
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező
GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
187 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. november 8. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 188 Határozat 84/2012. (XI. 8.) Közös önkormányzati
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2012. (.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2012. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Ötvöskónyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. november 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 206/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. november 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a fák és fás szárú
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
XXII. ÉVFOLYAM 11.sz. 2012. DECEMBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE 2 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI... 10-88. oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ
Előzetes Akcióterületi Terve
Szeged Megyei Jogú Város ELI ipari-innovációs akcióterületének Előzetes Akcióterületi Terve Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2007-2010. évre 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. Mágocs Nagyközség gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények 1.1. A
(Egységes szerkezet) Általános rendelkezések 1.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 39/1999.(XII.21.), 1 19/2000.(IV.14.), 1/2001.(I.31.), 37/2001.(XII.19), 36/2002.(XII.12.), 42/2003.(XII.19.), 38/2004.(VII.5.), 72/2004.(XII.17.), 9/2005.(I.28.),
Ugyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság. Tervezett döntés: határozat. Döntés: egyszerű többségű, nyílt szavazás. Előterjesztés
Sorszám: Tárgy: z 559/2013. (XII. 20.) számú önkormányzati határozattal kapcsolatos törvényességi felhívás Előterjesztő: Siklósi István polgármester Készítette: Dr. Földesi Szabolcs jegyző Véleményező
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. június
Tömörkény Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének. 22/2000. (XI. 29.) ÖKt. számú. R e n d e l e t e
Tömörkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2000. (XI. 29.) ÖKt. számú R e n d e l e t e az Önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díjáról Egységes szerkezetben Tömörkény
Gölle Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.14) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
Gölle Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.14) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Gölle Község Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi
46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1
46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 A köztisztaság és a településtisztaság fenntartásáról a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról egységes szerkezetben Hódmezővásárhely
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
337 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. augusztus 31. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 06-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 06-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének könyvéből 130/2015. (VII. 06.) számú Újfehértó- Bököny viziközmű fejlesztési projekt összköltségnöveléséhez
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. DECEMBER 16-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. DECEMBER 16-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 22/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet 23/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető. Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. január 26-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.
PROGRAM. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 26/2011.(III.29.) határozata. Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programjáról.
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 26/2011.(III.29.) határozata Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programjáról. A Képviselő-testület! Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programját
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. december 16-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. december 16-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 16/2015.(XII.17.) önkormányzati rendelet 17/2015.(XII.17.) önkormányzati rendelet 18/2015.(XII.17.)
ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére
1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM. 2014. november 7.
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM 2014. november 7. Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 9 1. A TERVEZÉSI FOLYAMAT... 10 1.1 A tervezési intézményi háttere... 10 1.2 A tervezési folyamat
A jókarbantartási kötelezettség fogalma és folyományai. 2012.05.07. I. Katonai Hatósági Konferencia, Balatonkenese
A jókarbantartási kötelezettség fogalma és folyományai 1 A kötelezettség Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény [Étv.] 54. (2) A tulajdonos köteles az építmény
Tárgy: Javaslat a szociális tűzelőanyag-támogatás helyi szabályainak meghatározására. Rendeletalkotás
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. DECEMBER 15-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1321-3/2014./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I I. NAP IR E N D Tárgy: Javaslat
Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere
Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca 23-25. Telefon: (26) 814-300, Fax: (26) 325-640, Ügyfélfogadási idı: Hétfın 13-17-ig Ügyiratszám: 4881-2/2012/01 Ügyintézı: Kiss Gabriella
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21-i rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. november 21-i rendkívüli üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester, Ádám Zsuzsanna alpolgármester, Artai Balázs
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-286/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. november 13-án megtartott képviselő-testületi nyílt üléséről, Balatonfüred,
14/2005.(IV. 20.) sz. rendelet a helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről és azok díjáról Egységes szerkezetben
14/2005.(IV. 20.) sz. rendelet a helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről és azok díjáról Egységes szerkezetben Nagytarcsa Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8. napján (hétfő) 14,30 órai kezdettel a Polgármesteri
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A helyi értékvédelmi rendeletek felülvizsgálatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A helyi értékvédelmi rendeletek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő- testülete a szociális
12. n a p i r e n d i p o n t
12. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 27-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés a Vértesacsai Szivárvány
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 8/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 07-én 11.40 órai kezdettel a Polgármesteri
Melléklet az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1994. (V.12.) önkormányzati rendelethez
Melléklet az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1994. (V.12.) önkormányzati rendelethez KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZABÁLYZATA AZ ÖNKORMÁNYZATI
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata Samospráva Obce Mlynky
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata Samospráva Obce Mlynky Cím: 2098 Pilisszentkereszt, Fő út 12. Tel.: 26/547-501, fax: 26/347-599 Mail: mlynky@t-online.hu Web: www.pilisszentkereszt.hu Szám: 12-29/2012.
Előterjesztés Az AHK Agglomerációs Hulladékkezelő Kft.-vel megkötött közszolgáltatási szerződés módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113,142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Az AHK Agglomerációs
A rendelet hatálya. 3. Szerződő felek: Albertirsa Város Önkormányzat Víziközmű Üzemeltető Intézménye és a fogyasztó.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2007. (XII. 21.) számú rendelete, a 40/2008. (XII.19.), a 26/2009. (XII.04.) és a 34/2011. (XII.16.) rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-én megtartott nyilvános üléséről
Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 21-én megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme 8066
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-27/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. augusztus 17-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 48/2011. (VIII. 17.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A fürdőfejlesztési
ELŐTERJESZTÉS. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére
Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől 4181. Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/529-010 Fax.: 54/480-256, e-mail: nadudvar@nadudvar.hu Iktató szám: 16-21/2016. ELŐTERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2012. július 13. napján megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.
Ikt. szám: 12-21/2012. HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL 4273 Hajdúbagos, Nagy u. 101. www.hajdubagos.hu E-mail: postmaster@hajdubagos.t-online.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község
Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010.
Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elõírásai szerint, az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot