PIAC- ÉS VÁSÁRIGAZGATÓSÁG ADATVÉDELMI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PIAC- ÉS VÁSÁRIGAZGATÓSÁG ADATVÉDELMI"

Átírás

1 PIAC- ÉS VÁSÁRIGAZGATÓSÁG KECSKEMÉT, BUDAI U. 2/A. PIAC- ÉS VÁSÁRIGAZGATÓSÁG ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA KÉSZÜLT: KECSKEMÉT, DECEMBER 30. KÉSZÍTETTE: (:Kun István :) igazgató

2 PIAC- ÉS VÁSÁRIGAZGATÓSÁG ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA A Piac- és Vásárigazgatóság, mint önkormányzati költségvetési szerv alapfeladatként látja el a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeken a közúti járművel történő várakozási közszolgáltatásokat. Így végzi többek között a díjak és a pótdíjak beszedését, meg nem fizetés esetén azok behajtását. Tevékenysége során kezeli az ügyfelek adatait, mely szükségessé teszi az adatvédelmi szabályzat elkészítését. A TEVÉKENYSÉGET ÉS AZ ADATKEZELÉST MEGÁLLAPÍTÓ JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK 1.) A közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 48. (5) bekezdése alapján Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete hogy rendeletben állapítsa meg a várakozási területek tekintetében a) az egyes díjköteles várakozási területeket, valamint azok kategóriáját, b) várakozási területenként vagy kategóriánként a díjköteles várakozási időszakot, c) a fizetendő várakozási díj mértékét, d) a díjköteles várakozás megengedett leghosszabb időtartamát, e) a díjfizetés alól mentesítettek, valamint a kedvezményes várakozásra jogosultak körét, a kedvezményes várakozási díj mértékét, azzal, hogy a kedvezményes várakozásra jogosultak körének bővítésére a kerületi képviselő-testület jogosult. 15/C. (1) Ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén 5 perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább 15 perccel túllépi, várakozási esetenként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat kell fizetni. A helyi önkormányzat (fővárosban a fővárosi önkormányzat) rendeletében a várakozás 15 percnél hosszabb díjfizetés nélküli túllépéséhez is kötheti a pótdíjfizetési kötelezettséget. (2) A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese. E bekezdés alkalmazása során befizetésnek minősül a fizetési művelet elindítása is. A pótdíj kiszabásáról szóló értesítést a jármű szélvédőlapátján, vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyezni. (3) A várakozási díj és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető. 15/D. (3) A várakozási díj- és pótdíjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató követelését bírósági úton érvényesítheti. A parkolási díjból eredő igények érvényesítése esetén a kötelezett lakhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes. 15/E. (3) A helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató a díjfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére, a díj- és pótdíjkövetelés érvényesítésére a jármű rendszámát, a természetes személy üzemben tartó nevét, születési idejét és lakcímét, a nem természetes személy üzemben tartó megnevezését és székhelyének, telephelyének címét, a kedvezményre jogosító okirat sorszámát a) a díj megfizetése esetén az ellenőrzésig, b) a díj fizetés elmulasztása esetén a díj- és pótdíjfizetési felszólítás megküldése céljából a 15/D. (1) bekezdés szerinti jogvesztő határidő eredménytelen elteltének

3 időpontjáig, c) a várakozási díj- és pótdíjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a 15/D. (3) bekezdése szerinti eljárás céljából az eljárás befejezéséig kezelheti. 2.) A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 8. (4) bekezdése és a fenti törvényi felhatalmazás alapján Kecskemét Megyei Jogú Város közgyűlése megalkotta a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeken a közúti járművel történő várakozási közszolgáltatásokról szóló 28/2010. (VI. 24.) önkormányzati rendeletét. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a 469/2010. (XII. 16.) KH. számú határozatával jóváhagyta a Piac- és Vásárigazgatóság alapító okiratát, mely szerint jogszabályban meghatározott közfeladata a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeken a közúti járművel történő várakozási közszolgáltatások ellátása. A meg nem fizetett pótdíjak behajtása, a rendeletben meghatározott díjmentes igazolványok, kedvezményes, illetve költségtérítéses bérletek kiadása során a Piac- és Vásárigazgatóság ügyfélkapcsolatba kerül a polgárokkal, melynek során személyes adatokat kezel. 3.) A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi. LXIII. törvény pontja szerint: személyes adat: meghatározott természetes személlyel (a továbbiakban érintett) kapcsolatba hozható adat, A 4. pont a) pontja kimondja: adatkezelés: alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatok gyűjtése, felvétele és tárolása, feldolgozása, hasznosítása A Piac- és Vásárigazgatóság adatkezelőnek minősül, mivel a 7. pont a) pontja szerint: adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja. Az adatkezelés az 5. (1) bekezdése alapján célhoz kötött. A (2) bekezdés kimondja: Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. A rendelkezésekből következik, hogy az Igazgatóság csak a bérletek, igazolványok kiállításához, kiváltásához, a meg nem fizetett díjak, pótdíjak behajtásához szükséges mértékig és ideig kezelheti az adatokat. Az adatszerzés kétféle: a) az érintett kérelme alapján kiadott, illetve kiváltott bérletek, díjmentes igazolványok kiadásához, a KMJV. Közgyűlésének a 28/2010. (VI. 24.) számú rendeletben meghatározott feltételek bizonyításához, illetve az ÁFA törvény és a számviteli törvény előírásai szerinti bizonylatok kiállításához szükséges mértékig a jogszabályi előírás alapján, valamint az előírásokat megszegők terhére kiszabott pótdíjak befizetése során önkéntesen szolgáltatott, az ügyféltől származó, közvetlen adatszerzés (az érintett kérelme alapján történő ügyintézés során a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulást vélelmezni kell, melyre fel kell hívni az érintett figyelmét),

4 b) A meg nem fizetett díjak és pótdíjak behajtásához szükséges mértékig az arra jogosult adatszolgáltatótól a vonatkozó törvényi szabályozás szerinti adatszerzés. A Piac- és Vásárigazgatóság az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentkezett, és az évi LXIII. Törvény 29. -a alapján az adatvédelmi biztos adatkezelési nyilvántartási számon adatkezelőként nyilvántartásba vette. ADATVÉDELEM, ADATBIZTONSÁG A Piac- és Vásárigazgatóság az adatok kezelése során köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, a kezelt adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés, azok jogosulatlan megváltoztatása, nyilvánosságra hozatala elleni védelemről. Köteles megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, melyek a törvény, illetve az egyéb adat és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az adatkezelés során ügyelni kell a személyes adatok pontosságára, időszerűségére, tárolásuk módjára, hogy emiatt a polgárok jogai ne sérülhessenek. Az adatokat számítógépes nyilvántartási rendszerben kezeli a parkolási osztály. Az osztály ügyintézői a saját jelszavuk használatával kezelhetik a programot, így arra illetéktelen személy belépése kizárt. A parkolási osztály kijelölt ügyintézőin kívül szintén saját jelszó alapján - a gazdasági hivatalvezető és az igazgató jogosult a parkolási adatokat kezelő program használatára, az adatok megtekintésére. Az arra jogosult felelős azért, hogy a jelszavát más, illetve arra illetéktelen személy ne ismerhesse meg. Amennyiben a jelszavát más megismerte, az ügyintéző köteles azt haladéktalanul megváltoztatni. Az adatszerzéssel, tárolással, ügyintézéssel kapcsolatos iratok a napi munkaidőn túl - csak biztonsági zárral ellátott szekrényben tárolhatók. Az iratokat a munkaidőben történő ügyintézés során is úgy kell tárolni, hogy azok tartalmát illetéktelen személyek ne láthassák. Személyes adatot is tartalmazó iratot az intézményből kivinni - munkaköri feladatellátásának kivételével - nem lehet. A kivitt irat esetén gondoskodni kell arról, hogy az ne vesszen el, vagy tartalma illetéktelen személy tudomására ne kerüljön. A beszerzett adatok csak a fizető-várakozóhelyekről szóló rendeletben meghatározott célra (bérletek, díjmentes igazolványok kiváltása, cseréje, megújítása, a kiszabott pótdíjak behajtása) használhatók fel. Ügyfelek személyes ügyintézése során úgy kell eljárni, hogy más személyre vonatkozó adatokba ne tekinthessenek be, mások jogai ne sérüljenek. Az adatok harmadik személy részére kivéve az arra jogosult hatóságokat - nem továbbíthatók.

5 Az adatok, a pótdíjak felszólítás ellenére történő meg nem fizetése esetén a behajtáshoz a bíróság részére továbbíthatók. ADATTÁROLÁS IDEJE A bérletváltással, a díjmentes igazolvány kiállításával kapcsolatban a személyazonosító adatok közül csak a családi és utónév, valamint a lakcím, illetve a telephely, a székhely adatok az általános forgalmi adóról szóló CXXVII. törvény rendelkezéseinek megfelelően, és a számvitelről szóló (2000. évi C.) törvényben - a bizonylatok megőrzésére vonatkozó előírásokban - meghatározott ideig ( 8 év) tárolhatók. A pótdíjak behajtásával kapcsolatosan beszerzett személyazonosító adatokból a behajtást, elévülést, behajthatatlanság címén történő törlést követően, a forgalmi rendszám kivételével a rendelkezésre álló többi adatot törölni kell. Az ügyintéző a nála lévő iratot köteles munkaidőn túl és amelyeket lehetséges munkaidőben is szekrényben zárva tartani, az asztalon és az irodában egyéb helyen hivatalos iratok csak a munkavégzés céljából és annak tartama alatt tárolhatók. A napi munka befejezése után a személyes adatokat tartalmazó számítógépeket ki kell kapcsolni. Adatvédelmi megfontolásból azokat a szobákat, ahol számítógép üzemel, vagy személyes adatokat tartalmazó dokumentumok vannak, kötelesek a munkavállalók az ajtót bezárni, amennyiben a szobában senki nem tartózkodik. A szabályzatban foglaltak megismerését és egy példányának átvételét, az adatkezeléssel foglakozó munkatársak a szabályzat aláírásával kötelesek igazolni. Az adatkezelési szabályzat megsértése fegyelmi felelősségre vonást eredményez. Ezen adatvédelmi szabályzat a mai nappal lép hatályba, és ezzel egyidejűleg a május 15-én kelt szabályzat hatályát veszíti. Kecskemét, december 30. (:Kun István :) igazgató

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT NEPOMUKI SZENT JÁNOS RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 200422 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat célja és hatálya 1) A szabályzat célja, hogy meghatározza Nepomuki

Részletesebben

(A végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.)

(A végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) 1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről (A végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [A vastag betűs szöveg az 1988: I. törvény (a továbbiakban Tv.), a vékony

Részletesebben

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a személyi adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: adatvédelmi törvény)

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATÁRÓL

ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATÁRÓL Segesd Község Önkormányzata 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 Fax: 82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 1/2012. (IX.18.) számú polgármesteri utasítás S E G E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N

Részletesebben

Gimnázium és Szakközépiskola Balassagyarmat. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata

Gimnázium és Szakközépiskola Balassagyarmat. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Balassagyarmat Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Tartalomjegyzék Bevezető rész... 4 A szabályzat hatálya... 4 I.... 6 A SZEMÉLYI IRATOK KEZELÉSE

Részletesebben

A GYŐRI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZALKALMAZOTTI, ILLETVE GYERMEKEKKEL, TANULÓKKAL

A GYŐRI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZALKALMAZOTTI, ILLETVE GYERMEKEKKEL, TANULÓKKAL A GYŐRI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZALKALMAZOTTI, ILLETVE GYERMEKEKKEL, TANULÓKKAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSI, ADATVÉDELMI, ADATBIZTONSÁGI, TITOKVÉDELMI SZABÁLYZATA OM-azonosító:

Részletesebben

Az ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft.

Az ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft. Az ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA of ALEKTUM Inkasszó Magyarország Kft. Adatvédelmi azonosító száma 02633/001 Hatályos 2015. január 1. napjától / 1 I. Bevezető

Részletesebben

Mens Mentis EgészségCentrum Korlátolt Felelősségű Társaság - 1119 Budapest, Fehérvári út 85. -

Mens Mentis EgészségCentrum Korlátolt Felelősségű Társaság - 1119 Budapest, Fehérvári út 85. - MU-07-01 B E L S Ő A D A T V É D E L M I E L J Á R Á S R E N D az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. január 17-én (kedden) 15.00 órai kezdettel

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. január 17-én (kedden) 15.00 órai kezdettel E L Ő T E R J E S Z T É S Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. január 17-én (kedden) 15.00 órai kezdettel a Kakucs községi Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartandó képviselő-testületi

Részletesebben

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2015. (X.13.) számú önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2015. (X.13.) számú önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről Ez a rendelet 2015. október 14-én lép hatályba. Kihirdetése 2015. október 13. napján megtörtént. Dr. Elekes Petra jegyző Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2015. (X.13.) számú önkormányzati

Részletesebben

LAST-MILE KFT. ADATVÉDELMI-ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. 2012. november 29.

LAST-MILE KFT. ADATVÉDELMI-ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. 2012. november 29. A LAST-MILE KFT. ADATVÉDELMI-ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA 2012. november 29. oldal 1 / 17 1. A szabályzat célja Jelen Szabályzat célja, hogy a Last-Mile Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) hogy meghatározza

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések

1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 8/2011. (II.17.) önkormányzati rendelete a közterületi várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 24/2011.(IV.28.),

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. Közterületi térfigyelő rendszerének. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. Közterületi térfigyelő rendszerének. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Hajdúnánás Városi Önkormányzat Közterületi térfigyelő rendszerének adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Hatályos: 2016. április 15-től 2 Közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi és adatbiztonsági

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Somogy megyei Közigazgatási Hivatal 1-194-13/2010. számú szabályzata az adatvédelem és az informatikai biztonság általános szabályairól, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról A Somogy Megyei Közigazgatási

Részletesebben

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

17/2012. számú vezérigazgatói utasítás

17/2012. számú vezérigazgatói utasítás ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 17/2012. számú vezérigazgatói utasítás Készítette: Dr. Dömötör Zsuzsanna belső adatvédelmi felelős Elrendelte: Sándor Zsolt vezérigazgató 17/2012. számú vezérigazgatói utasítás Érvényes

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁSRA MELLÉKLETEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁSRA MELLÉKLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HELYHEZ KÖTÖTT TELEFON SZOLGÁLTATÁSRA MELLÉKLETEK TARTALOM 1. sz. melléklet - DÍJSZABÁS... 3 2. sz. melléklet - SZOLGÁLTATÁSI TERÜLET... 7 3. sz. melléklet - ADATVÉDELMI

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat A Tagok személyes adatainak kezelése, a személyes adatok védelme érdekében A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi elõírásokkal összhangban

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 2015. ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: Budapest Főváros XIII. kerület Egyesített Óvoda Budapest, 1134 Angyalföldi út 1-3. Angyalkert Tagóvoda Az

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatály: határozatlan A jel a legutoljára megváltozott

Részletesebben

Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Melléklet a 29/2014. (XI.25.) számú Főigazgatói Utasításhoz Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Tisztelt Állampolgárok!

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Állampolgárok! Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 3. (6) bekezdése alapján közzé tesszük Jászberény Város Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére

Részletesebben

f) bírságot szabhat ki.

f) bírságot szabhat ki. 1. Az Infotv. 3. (1) bekezdés 2. pontja alapján személyes adatnak minősül az érintettel kapcsolatba hozható adat különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai,

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete A települési kommunális jellegű szilárd és folyékony hulladék kezeléséről, a kötelező köztisztasági közszolgáltatás igénybevételéről

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

I. RÉSZ Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. b.) Nem lakás céljára szolgáló helyiség elidegenítésére terjed ki.

I. RÉSZ Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. b.) Nem lakás céljára szolgáló helyiség elidegenítésére terjed ki. Balmazújváros Város Önkormányzatának 3/2009. (I. 21.) B. újv. Ör. sz. r e n d e l e t e Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások, és helyiségek elidegenítéséről Balmazújváros Város Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 / 38 2016.05.23. 9:59 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2016.01.01 19 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató. A MOL CSOPORT TAGJA

PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató. A MOL CSOPORT TAGJA Típus szerződés száma: PETR_T03_KERETSZOLG_20140315 Megjegyzés: jelen típus szerződés csak akkor alkalmazható, ha a releváns szabályozásokon túlmenően a PETR_T03_KERETSZOLG_20140315 számú FEDLAP-on feltüntetett

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XI.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XI.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XI.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató www.bocsiviki.hu

Adatkezelési tájékoztató www.bocsiviki.hu Adatkezelési tájékoztató www.bocsiviki.hu Alapelvek Az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 20. (1) kimondja, hogy az

Részletesebben

1. A Szabályzat célja, hatálya

1. A Szabályzat célja, hatálya S Z A B Á L Y Z A T a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, többször módosított 1992. évi

Részletesebben

11/2001. (III. 29.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének

11/2001. (III. 29.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2001. (III. 29.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete 1 Szentgotthárd Város Önkormányzatának a parkolási rendszerről és a fizetőparkolók működésének és igénybevételének

Részletesebben

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. Adatkezelési szabályzat

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. Adatkezelési szabályzat Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. 2009. szeptember 1. unk jogszabályi alapja és célja Az intézményünkben folyó adatkezelés

Részletesebben

30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet

30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról

Részletesebben

Adatvédelmi szabályzat

Adatvédelmi szabályzat Tartalomjegyzék 1. A SZABÁLYZAT TÁRGYA... 2 2. ALKALMAZÁSI TERÜLET... 2 3. VONATKOZÓ SZABÁLYZÁSOK... 2 4. ALKALMAZANDÓ ESZKÖZÖK... 2 5. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK... 3 6. ILLETÉKESSÉG, FELELŐSSÉG, HATÁSKÖR...

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA 1.1. Az ÁSZF hatálya kiterjed a JET-VILL Építő és Épületgépészeti Fővállalkozó és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1158 Budapest

Részletesebben

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről 1. oldal 17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1 Szolnok város helyi parkolási rendjéről Egységes szerkezetbe foglalva a 26/2001. (VI.18.), a 28/2001. (VIII.1.), a 45/2001. (XII.27.) KR. sz. és

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 21/2001.(XII.10.) Alap A települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására,tárolására

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

1. számú melléklet KAZINCBARCIKAI POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

1. számú melléklet KAZINCBARCIKAI POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet KAZINCBARCIKAI POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Tartalom 1. Jogszabályi háttér... 3 2. Az intézményünkben kezelt adatok nyilvántartási módja... 3 3. Adatkezelésért

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 1. kiadás 2. módosítás 2 (34). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 53-2014/2015. (2015.03.17.) számú határozattal elfogadva Hatályos: 2015.03.18. napjától 1.

Részletesebben

Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés. MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek

Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés. MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek Merkantil Bank Zrt. Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek forint alapon változó lízingdíjakkal Direkt finanszírozás Hatályos: 2014. március 15-től 2015. január 31.-ig

Részletesebben

Adatkezelés és adatvédelem

Adatkezelés és adatvédelem Adatkezelés és adatvédelem I. Az adatkezelés és az adatvédelem jogszabályi háttere és célja 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 1995. évi CXIX. törvény

Részletesebben

V-h) 1,, szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi '\L.Q41G rendeletet alkotja:

V-h) 1,, szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi '\L.Q41G rendeletet alkotja: LJ l:i L-l'. VM.11..1:' 1 o -"rk.: 2012 JAN 16. 11g'-< b'l..1- Drávacsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (Xll.30.) önkormányzati rendelete \ a települési szilárd hulladék kezelésével

Részletesebben

A KOMÁROM -ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK. 17/2013. számú I N T É Z K E D É S E

A KOMÁROM -ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK. 17/2013. számú I N T É Z K E D É S E Komárom- Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság KOMÁROM -ESZTERGOM MEGYEI KTSZTRÓFVÉDELMI IGZGTÓSÁG IGZGTÓJÁNK 17/2013. számú I N T É Z K E D É S E az adatvédelmi rendelkezésekről és az adatbiztonság rendjéről

Részletesebben

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 28. számú függelék Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat BRUNSZVIK TERÉZ ÓVODA 2462 Martonvásár, Deák F. u. 3. Telefon:06-22/460-958 E-mail: mvovoda@gmail.com OM azonosító:030016 Adatkezelési szabályzat Szervezeti és működési szabályzat melléklete 1. Általános

Részletesebben

Hatályos: 2015. 08.01-jétől

Hatályos: 2015. 08.01-jétől Hatályos: 2015. 08.01-jétől I. Általános rész Jelen Szabályzat célja annak biztosítása, hogy Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő, vagy Társaság) megfeleljen az információs önrendelkezési

Részletesebben

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/1996. (XII.23.) rendelete az adatvédelmi szabályzatról

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/1996. (XII.23.) rendelete az adatvédelmi szabályzatról Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/1996. (XII.23.) rendelete az adatvédelmi szabályzatról A polgárok személyes adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv.

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Olmunkaido.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás esetén küldünk. Rendszerüzenetet anélkül is küldhetünk.

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Ügyiratszám. NAIH-550-15/2013/H Tárgy: az Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. adatkezelésének vizsgálata HATÁROZAT

Ügyiratszám. NAIH-550-15/2013/H Tárgy: az Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. adatkezelésének vizsgálata HATÁROZAT Ügyiratszám. NAIH-550-15/2013/H Tárgy: az Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. adatkezelésének vizsgálata HATÁROZAT Az ADECCO Személyzeti Közvetítő Kft-t (1134 Budapest, Váci út 45. G. ép. 7. em., a továbbiakban:

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

Casco biztosítási feltételek

Casco biztosítási feltételek Casco biztosítási feltételek Ügyfél- és Adatkezelési tájékoztató, Hasznos tudnivalók Általános Vagyonbiztosítási Feltételek (ÁVF02) Casco biztosítás Különös Feltételek (CASCKF212) Alkalmazandó: 2012.09.21-től

Részletesebben

Társasági Adatvédelmi és Adatbiztonsági SZABÁLYZAT

Társasági Adatvédelmi és Adatbiztonsági SZABÁLYZAT BKV Rt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 2006. 1. Melléklet Budapesti Közlekedési Részvénytársaság Társasági Adatvédelmi és Adatbiztonsági SZABÁLYZAT 2006. TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2

Részletesebben

Ikt. sz.: ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

Ikt. sz.: ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT Ikt. sz.: ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT 2014 AZ ÖNKÖLTSÉG SZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az önköltség számítási szabályzat célja, hogy részletesen szabályozza az alap tevékenység, valamint a szabad

Részletesebben

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről 1. oldal 17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1 Szolnok város helyi parkolási rendjéről Egységes szerkezetbe foglalva a 26/2001. (VI.18.), a 28/2001. (VIII.1.), a 45/2001. (XII.27.) KR. sz. és

Részletesebben

A MAGYAR FÖLDGÁZKERESKEDŐ ZRT. ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA

A MAGYAR FÖLDGÁZKERESKEDŐ ZRT. ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA A MAGYAR FÖLDGÁZKERESKEDŐ ZRT. ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA Tartalom 1. Cél... 2 2. A szabályzat hatálya... 2 2.1. Időbeli hatálya... 2 2.2. Személyi hatály... 2 2.3. Tárgyi hatály... 2 43 Meghatározások...

Részletesebben

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK TELJESÍTÉSÉNEK, ÉS A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉT RÖGZÍTŐ

Részletesebben

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről

17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1. Szolnok város helyi parkolási rendjéről 1. oldal 17/2001. (V.24.) önkormányzati r e n d e l e t 1 Szolnok város helyi parkolási rendjéről Egységes szerkezetbe foglalva a 26/2001. (VI.18.), a 28/2001. (VIII.1.), a 45/2001. (XII.27.) KR. sz. és

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA BUDAPEST 2001. december TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1.HATÁSKÖRÖK... 5 1.1. A tudományos rektorhelyettesre átruházott hatáskörök

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2.

Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2. Hatályos: 2015. december 02. Adatvédelmi Szabályzat Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2. Tartalom Adatvédelmi Szabályzat... 1 3. Adatkezelés... 5 6. Adatfeldolgozó igénybevétele... 7 Adatvédelmi

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított 50/2004. (XII.03.) sz. önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított 50/2004. (XII.03.) sz. önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított 50/2004. (XII.03.) sz. önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Türk Telekom International HU Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra

Türk Telekom International HU Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra Türk Telekom International HU Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Edison utca 2. Általános Szerződési Feltételek Törzsszöveg Az ÁSZF készítésének dátuma: 2009. január 23. Az ÁSZF utolsó módosításának

Részletesebben

BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS

BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS A jelen bérleti szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa utca 15.

Részletesebben

(4) A hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv.

(4) A hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv. 1 ÓCSA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2000./XI.8./ sz. ÖK. rendelete Ócsa Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Ügyrendjéről Ócsa Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Budapest Gyógyfürdői Zártkörűen Működő Részvénytársaság ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2010. március 1. napjától Verzió 1.0 TARTALOMJEGYZÉK 2 PREAMBULUM... 3 I. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 3 II. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

ADATKEZELÉSI és ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI és ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 1 ADATKEZELÉSI és ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Z& C Solution Iroda Hatálybalépés időpontja : 2015.05.24 (Nyilvántartási azonosító: NAIH-85531/2015) 2 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

Dunaújvárosi Főiskola

Dunaújvárosi Főiskola Dunaújvárosi Főiskola Bizonylati szabályzat Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa 4-2010/2011. (2010.11.30.) számú határozatával 2010.11.30-án elfogadta, hatályos 2010. 12. 01. napjától 2010. Dunaújváros 1.

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A jelen vállalkozási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa

Részletesebben

a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése:

a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: Részletes pályázati felhívás I. a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: A pályázatot kiíró szerv neve: Baja Vagyon Zrt. A pályázatot kiíró

Részletesebben

LIBRA KÖNYVELŐ IRODA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

LIBRA KÖNYVELŐ IRODA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI LIBRA ACCOUNT-TEAM KFT LIBRA KÖNYVELŐ IRODA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI NÉV / CÉGNÉV: LIBRA ACCOUNT-TEAM KFT SZÉKHELY: 6900 Makó, Mikes Kelemen u 13 ADÓSZÁM: 23107287-1-06 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 06-09-016559

Részletesebben

A pályázati kód: MMA-16-P. Pályázati Útmutató

A pályázati kód: MMA-16-P. Pályázati Útmutató A pályázati kód: MMA-16-P Pályázati Útmutató 1. Bevezetés 1.1. Az útmutató célja Jelen pályázati útmutató célja, hogy segítsünk Önnek a Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetésre került Művészeti program

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ TRACKATEAM ONLINE SPORTMENEDZSMENT SZOFTVER HASZNÁLATÁRA

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ TRACKATEAM ONLINE SPORTMENEDZSMENT SZOFTVER HASZNÁLATÁRA ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ TRACKATEAM ONLINE SPORTMENEDZSMENT SZOFTVER HASZNÁLATÁRA A jelen adatkezelési szabályzat és tájékoztató (továbbiakban adatkezelési szabályzat) tartalmazza a Rátgéber

Részletesebben

ADATVÉDELMI- ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA

ADATVÉDELMI- ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA Létavértesi Közös Önkormányzati Hivatal ADATVÉDELMI- ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 15. napjától Bertóthyné Csige Tünde jegyző 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szabályzat

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. 2007. évi törvény. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. 2007. évi törvény. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról 1. melléklet 2007. évi törvény a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Az IKO New Media Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-719145; székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi út 29.; adószám: 13109264-2-43) a továbbiakban: Társaság tájékoztatója

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 24/1995. (VI.1.) számú. r e n d e l e t

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 24/1995. (VI.1.) számú. r e n d e l e t NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 24/1995. (VI.1.) számú r e n d e l e t a belváros forgalmi rendjéről (egységes szerkezetben a 7/2000. (III.1.) sz., a 12/2000. (III.1.),az 5/2006.(II.23.), az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének

Részletesebben

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Azonosító szám: kiadás /változat 2.0 Budapest, 2011. december 27. A szabályzat témagazdája: Dr. Prohászka László vezető jogtanácsos A 2.0.

Részletesebben

I. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. 31. alapján:

I. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. 31. alapján: II/6 A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása,

Részletesebben

ELSZÁMOLHATÓSÁGI SZABÁLYOK. Virágh Péter, VÁTI Nonprofit Kft. HUSKI II Projektmenedzsment képzés Győr, 2013. november 22.

ELSZÁMOLHATÓSÁGI SZABÁLYOK. Virágh Péter, VÁTI Nonprofit Kft. HUSKI II Projektmenedzsment képzés Győr, 2013. november 22. ELSZÁMOLHATÓSÁGI SZABÁLYOK Virágh Péter, VÁTI Nonprofit Kft. HUSKI II Projektmenedzsment képzés Győr, 2013. november 22. Az elszámolhatóság időbeli és területi hatálya A 2007. január 1. és 2015. június

Részletesebben

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok Bucsuszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2003. (I.31.) sz. Önk. Rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos

Részletesebben

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat.

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat. Borsodnádasd Város Önkormányzatának 7/2009.(III.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Borsodnádasd Város

Részletesebben

Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 44/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelete. a fizető parkolási rendszerről

Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 44/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelete. a fizető parkolási rendszerről Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete a fizető parkolási

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS DABAS VÁROS ÁTFOGÓ ÚTREKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (B CSOMAG) amely létrejött egyrészről egyik részről: Név: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Telefon,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL és BIZTOSÍTÁSI TITOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ. SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL és BIZTOSÍTÁSI TITOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL és BIZTOSÍTÁSI TITOKRÓL 1. Fogalmak: a) személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések

I. FEJEZET. Általános rendelkezések Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a 22/2001. (VI.27.) és 41/2001. (XI.27.) rendelettel módosított 6/2001. (II. 27.) rendelete a II. kerület közterületein a járművel várakozás

Részletesebben

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete az adatvédelemről Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

e; A haszonbérlet időtartama: A haszonbérlet idejét a kiíró 5 gazdasági évben határozza meg, de legfeljebb 2019. december 31. napjáig.

e; A haszonbérlet időtartama: A haszonbérlet idejét a kiíró 5 gazdasági évben határozza meg, de legfeljebb 2019. december 31. napjáig. Részletes pályázati kiírás I. a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: A pályázatot kiíró szerv neve: Baja Vagyon Zrt. A pályázatot kiíró

Részletesebben

152/2013. (VIII.22.) MVH

152/2013. (VIII.22.) MVH A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 187/2013 (XI. 29.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2011/18. szám Budapest, 2011. december 01.

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2011/18. szám Budapest, 2011. december 01. 2011/18. szám Budapest, 2011. december 01. Szám: 35425/2011. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás a rendőrség

Részletesebben