Tartalom. 6 Hasábburgonya az ACTIFRYban avagy sütögetés egészségesen. 10 teret hódít a pára. 14 Egészség a gyümölcsökből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalom. 6 Hasábburgonya az ACTIFRYban avagy sütögetés egészségesen. 10 teret hódít a pára. 14 Egészség a gyümölcsökből"

Átírás

1

2 ÚJ! G

3 köszöntő hétfőtől kevesebbet és egészségesen étkezem. biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége tett már ilyen értelmű fogadalmat. Aztán eljött a hétfő, és tudatosítottuk, hogy le kellene mondanunk kedvenc ételeinkről. rántott falatok és desszert helyett zöldséget kellene fogyasztanunk néhány nagyon elszánt egyénnek sikerült tartani magát a fogadalomhoz, de valószínűleg sokan úgy voltunk vele, hogy jövő héten is van hétfő. és ettünk egy nagy tányér sült krumplit. szeretnénk önökkel megismertetni a táplálóan és ízletesen projektet, ennek keretében bemutatjuk a tefal által kifejlesztett konyhai újdonságokat. ezek segítségével egyszerű lesz tartani magunkat a fogadalmainkhoz. Az Actifry olajsütőnek mindössze egy kanál olajra van szüksége, és ugyanolyan ízletes ételeket készít, mintha serpenyőnyi olajban sütnénk. A vitacuisine ételpároló pedig még többfajta párolt ételt, gazdagabb ízvilágot visz a konyhaasztalra. Azt a jó hírt szeretnénk önökkel közölni, hogy ezentúl a fogadkozóknak sem kell lemondaniuk a sült krumpliról, sem más fi nomságról. mert az alapanyagokon túl sok múlik az elkészítés módján is. remélem, sikerült felkelteni az önök érdeklődését. kellemes olvasást, és ne feledjék, hogy a tefallal az ízletes étel egészséges is egyben! kelemen margit, főszerkesztő Tartalom egyszerűbben készíthetünk tápláló és ízletes ételeket 6 Hasábburgonya az ACTIFRYban avagy sütögetés egészségesen 10 teret hódít a pára 14 Egészség a gyümölcsökből 1 túl a show-n és a túl sok són interjú béres Alexandrával 17 Béres Alexandra receptjei 21 burgonya, hagyma, káposzta: az egészséges táplálkozás főszereplői 2 tavaszi nagytakarítás? ragyogjon az egész ház! ii. évfolyam megjelenik Kiadó: groupe seb, s.r.o. - tefal, moulinex, rowenta, krups és lagostina A kiadó címe: groupe seb central-europe kft., távíró köz 4. iii.emelet, 2040 budaörs, magyarország, tel.: , Szerkesztés és grafika: corporate publishing, s.r.o., Client director: kelemen margit Főszerkesztő: kelemen margit Szerkesztőség: pavlovics sára (sap), vidák petra (pv), tomanek ibolya (tom), czirok jakab (jc) Nyelvi szerkesztő: novák zoltán Art director: kollár jakab Grafika: sváb róbert Kereskedelmi forgalomba nem kerül 2 szinte minden a fűszerezésen múlik 31 sütés otthon 36 Svédország, az egészség hazája 3 kávétörténelem tegyünk a szép hajért! darálós hétköznapok 58 Természetes vitaminok egészségesen és gyorsan Az élet 3

4 Az egészségtelen táplálkozási szokások következtében egy sor népbetegséggel kell szembenéznie a társadalomnak. Vegyük csak sorra: a világ felnőtt populációjának 7-10 százaléka, az 5-12 éves gyerekek 10-12,5 százaléka túlsúlyos. Európa lakosságának 40 százaléka szív- és érrendszeri betegségekben hal meg. Végezetül ott a koleszterin: minden ötödik felnőttnek 2,5g/l-nél magasabb a koleszterinszintje. Az egészséges táplálkozás nemcsak az egészséges alapélelmiszereken múlik Tudatosítani kell, hogy ugyanilyen fontos a sütés-főzés, az ételek elkészítésének módja. Ez szorosan összefügg a konyhában használt elektromos berendezésekkel. Ezek vásárlásánál nemcsak az árát kellene figyelnünk, meg azt, hogy mennyire energiatakarékos, hanem legfőképp azt, hogy mennyire kíméletes az ételekkel. Tehát hogy mennyi vitamin és értékes tápanyag marad meg az ételben, mennyi zsírt vesz fel az elkészítés során, odaég-e benne az étel, stb. Egy felmérés szerint az emberek 80 százaléka kedveli a különféle rántott és sült ételeket. Bizony alig akad háztartás, ahol hétvégén nem készítenek hasábburgonyát vagy más olajban, zsírban sült ételt. A vendéglőkben is ilyen ételféleségeket rendelünk a leggyakrabban. A háztartások 60 százaléka olajat használ sütéshez. Például a sültkrumplit serpenyőben (24 százalék) vagy olajsütőben (36 százalék) süti. Csak a háztartások 40 százalékában készül sütőben a hasábburgonya. Ez valamivel egészségesebb, mintha olajban sütnénk, de szárazabb és nehezebben emészthető, és szintén tartalmaz bizonyos mennyiségű olajat. Az emberek többsége szereti a sültkrumplit, bár tudatosítja, hogy egészségtelen. Ezt a dilemmát oldja meg a Táplálóan és ízletesen projekt. Főzzünk tápláló és jóízű ételeket A Táplálóan és ízletesen projekt célja egészségesebbé és egyben változatosabbá tenni étlapunkat, száműzni a megszokott, egyhangú ízvilágot. Termékeinknek köszönhetően az egészséges táplálkozás lényegesen egyszerűbbé válik. Várhegyi Andrea dietetikus ajánlja: Főzzön egészségesen és ízletesen az ActiFry és a VitaCuisine konyhai eszközökkel Szinte nincs olyan magazin vagy újság, amelyben ne találnánk az egészséges életmóddal, táplálkozással, fogyókúrával kapcsolatos cikkeket, tanácsokat. Az előírt kúrákat, javaslatokat már az unalomig ismerik az olvasók például rendszeresen, naponta ötször táplálkozzon, fogyasszon sok zöldséget, halat, szárnyast és persze rendszeresen tornázzon. Egyszerűen hangzik, ugye? De valójában csak addig egyszerű, amíg megpróbáljuk a gyakorlatban megvalósítani. A rendelőmben naponta hallom a páciensektől, hogy nincs idejük egészségesen főzni, vagy a család többi tagjának más az ízlése, illetve a munkahelyükön nem tudnak egészségesen táplálkozni. Az élet

5 Egyszerűbben készíthetünk projekt TÁPLÁLÓAN ÉS ÍZLETESEN TÁPLÁLÓ és ÍZLETES ételeket Táplálóan és ízletesen a túlsúly és a betegségek ellen Ezért tetszik nekem a Tefal Táplálóan és ízletesen projektje, pontosabban az ActiFry és a VitaCuisine konyhai készülék. Megítélésem szerint fordulatot jelentenek a konyhai gépek gyártásában, mert nem csupán a túlsúlyos, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő vagy diétára szoruló, magas koleszterinszinttel küszködő betegeknek segít, hanem valamennyi háziasszonynak (és főzőcskézni szerető férfinak), hogy egészséges és finom ételeket készítsenek. ActiFry olajsütő: egyedülálló újdonság Az ActiFry-ban készített hasábburgonya zsírtartalma csak 3 százalék (a gyorséttermi sült krumpli 16 százalék zsírt tartalmaz). Egyetlen kanál étolaj (1,4 cl) szükséges az elkészítéséhez, természetesen ízlés szerinti olajfajtát használhatunk. Más olajsütőkkel ellentétben az ActiFry-ban való sütés során nem módosul az olaj összetétele, nem keletkeznek káros anyagok. Az ActiFry azért is egyedülálló, mert lehetőségünk van választani: készíthetjük friss krumpliból (inkább ezt ajánlom) vagy fagyasztott termékből a hasábburgonyát (az ideális a 12x12 mm-es). A vizet ajánlatos lecsepegtetni, hagyjuk a krumplit megszáradni, mielőtt az edénybe helyeznénk. Csupán egyetlen kanál olíva- vagy tökmagolajra van szükség. Só helyett még a sütés előtt fűszerekkel ízesíthetjük a hasábburgonyát. Ideális diétázó betegek számára. Az ActiFry további előnye, hogy könnyen kezelhető, gyerekek is használhatják. Nem utolsó szempont, hogy részei mosogatógépben is tisztíthatók. Az sem mellékes, hogy a konyhában nem terjeng a forró olaj szaga. Az ActiFry-ban természetesen húsok, zöldségfélék és desszertek is készíthetők. VitaCuisine ételpároló: gyorsan, egészségesen és ízletesen Szintén gyorsan és könnyen elkészíthető a vasárnapi ebéd a VitaCuisine ételpárolóval. A viszonylag alacsony hőfokon történő párolásnak köszönhetően nem vesznek kárba az értékes tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok. Egyetlen csepp olaj nélkül készíthetünk kalóriaszegényebb ételeket. Az alapanyagok megőrzik természetes jellegüket, zamataikat, és az ételpárolóba nyomelemekben gazdag szárított-, vagy zöldfűszereket is tehetünk. A VitaCuisine-nel készített étel nemcsak egészségesebb, de ízletesebb is. Mi több, időt is megtakarít, főzés közben a háziasszony foglalkozhat a gyerekekkel, tornázhat, stb. A VitaCuisine-nél a párolóedények elhelyezése jelenti a fő újítást. A speciális felületnek köszönhetően az étel nem ragad bele, szószok készítésére is alkalmas. Az elkülönített párolóedényekben a különböző ételek illata nem keveredik össze. Az ActiFry és a VitaCuisine júniusban kerül a boltokba. Mindkettő készülék ideális azok számára, akik egészségesen szeretnének táplálkozni vagy diétára kényszerülnek. (pv) Az élet

6 ÚJDONSÁG ActiFry Hasábburgonya ActiFry-ban avagy sütögetés egészségesen Valószínűleg minden háztartásban van olajsütő. A ropogós hasábburgonyának kevesen tudnak ellenállni. Amennyiben Ön is kedveli a hasábburgonyát, ugyanakkor igyekszik betartani az ésszerű táplálkozás alapelveit és megtartani karcsú alakját, elérkezett az idő, hogy a régi olajsütőt újra cserélje. Olyanra, amelyben finom, ugyanakkor egészséges ételek készülnek. Itt a megfelelő alkalom! Az ACTIFRY attól egyedi és forradalmi, hogy lehetővé teszi a hasábburgonya vagy más krumplifalatkák olaj nélküli vagy minimális mennyiségű olajon történő elkészítését. EGY KILÓ HASÁBBURGONYA SÜTÉSÉHEZ MINDÖSZ- SZE EGY KANÁL, AZAZ 14 ML OLAJRA VAN SZÜKSÉG! Hogy kezdjen hozzá? A friss burgonyahasábokat vagy egyéb alakzatokat szórja a fritőzbe és adja hozzá a megfelelő mennyiségű olajat a részletes adagolás megtalálható az ActiFry receptkönyvben. A készülék bekapcsolása után a meleg levegő cirkulációjának (10 hőimpulzus másodpercenként) és a különleges lapátkával történő keverésnek köszönhetően minden egyes hasáb köré a megfelelő mennyiségű olaj jut. A ropogósra és aranyszínűre sült hasábburgonya nagyságtól és mennyiségtől függően perc alatt készül el. Például: 750 g (standard méretű) friss hasábburgonya, ¾ kanál olaj: perc 1000 g negyed burgonya, 1 kanál olaj: perc 750 g elősütött hasábburgonya olaj használata nélkül: perc Minőségi hozzávalók egészséges sütés Mivel az ActiFry olajsütő használatához szüksége lesz minimális mennyiségű olajra, részesítse előnyben a növényi olajokat, mivel azok nemcsak különböző ízűek és illatúak, könnyen emészthetők, hanem Omega-3 és Omega-6 zsírsavakat is tartalmaznak, amelyek védenek a civilizációs betegségekkel szemben. Szereti az olíva- pálma-, mák- vagy kukoricaolajat? Actifry-ban való sütéskor ezek bármelyikét, de egyéb olajfajtát is használhat. Az sem elhanyagolható, hogy az olajat nem kell literszámra vásárolni, mint a legtöbb olajsütő esetében. Tényleg elegendő egy kanál. Ha ezt átszámolja, rájön, hogy az ActiFry mindenképpen spórol! Krumpli és hasábburgonya Nem minden burgonya alkalmas arra, hogy olajsütőben süssük. A legmegfelelőbb a köretnek való, az ún. B-típusú. A minőségi burgonya nagyon sok B-vitamint és ásványi anyagot kalciumot, magnéziumot, vasat tartalmaz, ugyanakkor nincs benne zsír. Ám elősütött hasábburgonya formájában szó szerint magába szívja az olajat, ami a kalóriaértékében is megmutatkozik. Ezek a hasábok már sok olajat tartalmaznak, ennek ellenére ismét bekerülnek a forró olajjal teli serpenyőbe vagy olajsütőbe. Vannak, akik előnyben részesítik az egészségesebb, sütőben történő elkészítési módot. A racionális táplálkozás szempontjából ez jobb megoldás, de a végeredmény nem igazán kielégítő. Jobbára száraz, nem túl gusztusos. Az ACTIFRY-ban egy kanál olajjal elkészített hasábburgonya nem veszít sem vitamintartalmából, sem térfogatából, és kitűnő burgonyaíze van. Egy kis összehasonlítás Az ActiFry-ban elkészített hasábburgonya 3% zsírt tartalmaz. A gyorséttermekből származó 16%-ot. A sütőben sült 10%-ot. A szokványos olajsütőben készült 14%-ot. A mikrohullámú sütőben készült 13%-ot. Mindennap más íz Általában szeretjük a változatos ízeket. Kóstoljon meg egy adag más ízű hasábburgonyát. Az ActiFry-val ez is lehetséges. Elég, ha az olajba fűszereket, esetleg más hozzávalókat kever. Például őrölt mandulát, diót, de érdemes megkóstolni az enyhén paprikás ízű, pikáns kari vagy a csemegemandula ízesítésű hasábburgonyát is. Ha csábítja bármelyik íz, az ActiFry egészséges olajsütővel biztosan nem fog mellé, és kedvenc hasábburgonyáját naponta más-más ízben élvezheti. Kiváló minőségű burgonya, pikáns fűszer, egy kanál minőségi olaj = egy kilogramm ropogós hasábburgonya. Ez megéri! (tom) Az élet

7 MEGHÓDÍTJA AZ OLAJSÜTŐK VILÁGÁT A fritőz jó választás Az olajban sült ételeket kedvelőknek, Akik nem átallanak étkezve vétkezni. sokféle olajsütő kapható, más-más formatervezéssel,, mérettel és funkciókkal, ezért nem könnyű kiválasztani A legmegfelelőbbet. A nálunk elterjedt olajsütők edényébe egy kosárban kerül Az elkészítendő étel. A tefal most egy egészséges és gazdaságos megoldást kínál! ha ön is szereti Az olajban sült ételeket, ezentúl nem kell A megégett olajtól tartani. lakmározhat, Amennyit AkAr, de egészségesen. Felejtse el a múltat, ma már olaj nélkül sütünk! A TEFAL bemutat egy újdonságot a konyhai készülékek piacán. Az újfajta olajsütő az ételeket minimális olajfelhasználás mellett a legjobb minőségben készíti el. Végre nem kell a húst, zöldséget olajban áztatni. Ismerje meg a TEFAL ActiFry multifunkciós készüléket minden idők legjelentősebb újítását az olajsütők terén! Igazán dizájnos, praktikus kivitelezésű konyhamasina. sőt, sütőre sincs többé szüksége, hiszen ez az olajsütő bármilyen ételt elkészít. csak annyi lesz a dolga, hogy benyúljon a hűtőbe vagy a kamrába az ételért, és kisvártatva tálalhat. Miért érdemes beszerezni? egyszerűen azért, mert fantasztikus! A TEFAL ActiFry-t a zseniális ötletek, rendkívül jó minőségű anyagok és a remek formatervezés teszik hasznossá és elegánssá. A tefal által kifejlesztett technológiának köszönhetően lehetősége nyílik arra, hogy megkóstolja az egészségesen kisütött fi nomságokat. A tefal új sütőjével remek ízélményekben lesz része. Az Actifry mindenben különbözik a hagyományos olajsütőktől. A modern sütési eljárás garantálja az ételek egyszerű és gyors elkészítését, az eredmény pedig egészséges étel, minimális olaj felhasználásával. olyan egyedülálló megoldás ez, melyre más fritőzök nem képesek! Az olaj adagolása is végtelenül egyszerű. A mérőkanál segítségével nem történhet meg, hogy több olajat használjon el, mint amennyi az étel elkészítéséhez szükséges. A TEFAL Actifry előnyei nemcsak süt, hanem főz, párol, a hasábburgonyán kívül elkészíti a legkülönfélébb húscsemegéket, zöldséges sült krumplit, a tenger gyümölcseiből készült specialitásokat, sőt a gyümölcsös deszszertet is. és mindezt olaj nélkül vagy csekély mennyiségű olajjal. ezentúl mintegy 70 százalékkal kevesebb olajra lesz szüksége. nincs többé égett olaj, csak mérgező anyagok nélküli egészséges étel. tiszta és higiénikus kezelés, nem kell foglalkozni a használt olajjal. nem igényel különösebb karbantartást, csak két alkatrészét kell elmosogatni. Azokra is gondol, akik gazdag fantáziával, de kevés tapasztalattal rendelkeznek. A praktikus, 20 részletes receptet tartalmazó receptkönyv segítségével a legigényesebb specialitásokkal is megbirkózik. egészséges fi nomságok elkészítésének a mesterévé válhat. További információk első ránézésre feltűnik az egyszerű vezérlésű digitális lcd kijelző. Az áttetsző fedélen keresztül nyomon követhetjük az étel állapotát sütés során. A TEFAL ActiFry 1450 W-os teljesítménnyel dicsekedhet. A sütő jelzőfénnyel és időzítővel van felszerelve; nem forrósodik át, burkolata hőszigetelő. tartozéka a kivehető, tapadásmentes felületű edény, melyben egy kilogramm ételt süthetünk. A TEFAL ActiFry minden bizonnyal teljesíti az egészséges ételek elkészítésével kapcsolatos igényeit. A szinte olaj nélküli sütés problémamentes, örömteli tevékenység. már csak annyi marad hátra, hogy ön is kipróbálja tájékozódjon az utasítás alapján, válasszon ki egy receptet és nekiláthat a sütésnek! Ajánlott fogyasztói ár: Ft További információ: (tom) Az élet 7

8 Receptek Tefal ActiFry olajsütőhöz Az élet

9 ActiFry RECEPTEK Tenger gyümölcse koktélmártással g hal tőkehal vagy lazac 400 g garnélarák 400 g kalmár csíkokban vagy kis tintahalak 3 db tojás 300 g finomliszt 400 g zsemlemorzsa 200 g majonéz 30 g ketchup 20 ml vörösbor só, cukor citrom napraforgóolaj a sütéshez A halat és a tenger gyümölcseit megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk, citromot csepegtetünk rá és picit megsózzuk. Megforgatjuk lisztben, majd megsózott habart tojásban, végül a zsemlemorzsában. Ezután a Tefal Actifry-ban napraforgóolajon aranybarnára sütjük. A simára kevert mártást majonéz, ketchup, vörösbor, só és bors felhasználásával készítjük el. Kiegészítésként használhatunk leveles salátát vagy más friss zöldséget. A csirkeszárnyakat bepácoljuk, majd a hűtőben állni hagyjuk, ideális esetben egy egész éjszakán át. Tefal ActiFry-ban olvasztott vajon aranybarnára sütjük. Édeskömény saláta 1 db friss édeskömény 1 db alma 150 g halványított zeller 1 db citrom só, őrölt bors olívaolaj 80 g olíva Az édesköményt, almát és zellert megmossuk, meghámozzuk és vékonyra szeleteljük. Citromlevet és olajat öntünk rá. Megízesítjük és megkeverjük. Majd hozzáadjuk az olívát és a szárnyakkal együtt tálaljuk. Rösti burgonya 4 Pikáns csirkeszárny édeskömény salátával 4 1 kg csirkeszárny pácoláshoz borecet, tabasco, só olvasztott vaj 1 kg megmosott burgonya 3 kanál vaj 1 db hagyma 4 gerezd fokhagyma 1 friss kakukkfű olaj, só, bors A burgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk. A Tefal Actifry-ban olajon megsütjük, félidőben beleszórjuk a fokhagymát. 10 perccel az elkészülés előtt hozzáadjuk a kakukkfüvet, a vastagra vágott hagymát, sót, a frissen őrölt borsot és a vajat, majd hagyjuk sülni, míg a burgonya megfelelő színű lesz. Ha hiányoljuk a húst, a sütés félidejében felszeletelt kolbászt adhatunk hozzá. Az élet

10 TERET HÓDÍT A PÁRA A szakácsművészet az ételek elkészítési módján, meg persze a konyhafelszerelésen is múlik. Az ételpárolók már elfoglalták helyüket a konyhákban, átvették több hagyományos eszköz feladatát. Ezek a formás és ügyes gépek egyre keresettebb termékek. Az ételpároló jól érvényesül minden olyan modern konyhában, ahol a hangsúly az egészséges és takarékos főzésen van. Előnyeit az ésszerű táplálkozás követői, a diétás életmódot folytató emberek és az ínyencek is méltányolják. Párolással gyorsan készíthetünk egészséges és ízletes ételeket. Valóban több íz Párolás során az összes élelmiszer megőrzi értékes anyagainak többségét. A hagyományos elkészítési módok ezek nagy részét megsemmisítik. Az ételpárolóban úgyszintén megmarad az ételek természetes íze és illata is. Miért? Azért, mert pára az ételkészítés egyik legkíméletesebb közege. Az élelmiszerek hőkezelésére a párolótérségben kerül sor, nem kerülnek kapcsolatba forrásban levő vízzel. Az étel ennek köszönhetően vitamintartalmának nagy részét megtartja, mintegy 50 százalékkal többet, mint vízben főzés vagy sütés során. Semmilyen zsiradékot nem használunk, így az ételek íze jellegzetes marad. Gyakran a sózás és fűszerezés sem szükséges. Nyilvánvaló, hogy a kíméletes ételpároló magasabb tápértékkel rendelkező és egészségesebb ételeket készít. Például a natural rizst kizárólag párolóban kellene főzni, mivel csak ez biztosítja az értékes B1 vitamintartalom megőrzését. Az étel megfőzéséhez valóban nincs szüksége vízzel teli fazékra. Párolóban pillanatok alatt elkészül az egészséges és ízletes családi vacsora. TEFAL VitaCuisine sokrétű segítség kompakt csomagolásban a jövő konyhájának eszköze Az egészséges és kiegyensúlyozott étkezésre helyezi a hangsúlyt? Ízletes és hasznos anyagokban gazdag ételek kerülhetnek asztalára, amikor csak óhajtja. Egyetlen 10 Az élet

11 VitaCuisine ÚJDONSÁG dolog szükséges hozzá TEFAL VitaCuisine ételpároló. Rövid időn belül az egészséges táplálkozás ismerőjévé és ínyencévé válik. A VitaCuisine párolóban készült étel legfőbb ismérve az intenzív íz, a magas vitamin- és ásványianyag-tartalom. A készülék kis helyet foglal, mindöszsze harminc centiméter széles. Ésszerű főzés A Tefal VitaCuisine különbözik más ételpárolóktól. Egyetlen lépésben készíthetünk vele ízletes, kiegyensúlyozott ételeket. Titka a szerkezetében rejlik. A két, rozsdamentes acélból készült henger alakú lyukacsos párolókosár (mindkettő űrtartalma 2,5 liter) az ételek kiváló minőségét biztosítja. Az egyes edényeket jobban elválasztották egymástól, így nem eresztik át sem az illatot, sem az ízt. A tapadásmentes felületű speciális edény (űrtartalma 1,5 l) mártások, szószok és más folyékony élelmiszer készítésére önállóan is használható, a hengerek nélkül. Vagyis az ételeket az összes szinten készítheti, és rövid időn belül tálalhatók a finomságok. A készülék bekapcsolása után a vitamin+ funkció azonnal lehetővé teszi, hogy a pároló gyors és intenzív páranyomás alá kerüljön. A pára összehúzza a pórusokat az élelmiszerek felületén, és az elkészítés folyamatát 50 százalékkal meggyorsítja. Ennek köszönhetően a vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok nagy része megmarad. A Keep warm (melegen tartási üzemmód) biztosítja, hogy főzés után az étel hosszabb ideig meleg és tálalásra kész marad. Könnyen és gyorsan Ha VitaCuisine párolóban főz, nincs szüksége különösebb előkészületekre. Az élelmiszert csak belerakja a kosarakba, megízesíti, feltölti vízzel a párolót és elindítja. Az étel mindig azonos hőmérsékleten készül (a pára 100 C-on keletkezik). Csak annyi a dolga, hogy beállítsa a megfelelő főzési időt a készülő étel fajtája szerint. Pofonegyszerű. Főzés közben más tevékenységekkel is foglalkozhat, nem kell attól tartania, hogy az étel odaég. Az időkapcsoló figyelmeztet, ha elkészült az étel. A párolókosarak szilikon fogantyúi az Ön biztonságát szolgálják. A VitaCuisine az idejével is takarékosan bánik. Részei könnyen tisztíthatók, mosogatógépben is elmoshatók. Egészségesen és ízesen Az ételpároló különösen alkalmas halak elkészítésére. Párában a hal nem fő szét, így a tányérra egészben kerülhet. A hal omlós részei szétesnek a serpenyőn? Nem kell a fejét törnie: megoldást a VitaCuisine kínál! Az étel alakja, szerkezete, íze és illata a párának köszönhetően megmarad. A párolás megőrzi az omega 3 és omega 6 esszenciális zsírsavakat a zsírosabb halakban: a lazacban, szardíniában, makrélában, tonhalban. A VitaCuisine az egyedüli ételpároló, amellyel mártásos és szószos ételek is készíthetők. A mártás a tapadásmentes tálcán marad, és nem csepeg az alsó kosárba, mint más párolók esetében. Vitaminmegőrzés vetélytárs nélkül Ami a zöldségek egészséges elkészítését illeti, a hagyományos módszerekkel összehasonlítva a Tefal VitaCuisine kiváló eredményeket ér el. A zöldség megőrzi magas koncentrációjú vitamin-, ásványianyag- és nyomelemtartalmát. A hagyományos, vízben való főzéssel szemben például a brokkoli és a kelbimbó 60 százalékkal több C vitamint tart meg. Nem veszíti el friss és természetes színét, sem szilárd állagát, amely serkentőleg hat az ízlelőbimbókra. A gyümölcs héjában is elkészíthető, elég a párolás után meghámozni, ezáltal minden vitamin és tápanyag természetes formájában megőrződik. Ízlésen múlik A VitaCuisine sokrétűen felhasználható. Készíthetünk benne előételeket és leveseket, halakat és különböző húsételeket, zöldségeket és köreteket, édes ételeket, sőt desszerteket is. Ha belepillant a készülékhez tartozó szakácskönyvbe, meglepően változatos receptekkel találkozik. Sokan nem is gondolnák, mennyi étel készíthető a VitaCuisine párolóban. A hasznos kézikönyv nemcsak specialitások receptjeit, nyári és téli menüt tartalmaz, hanem például élelmiszerpiramist is talál benne, az élelmiszerek tápértékének táblázatát, valamint fontos és érdekes információkat a párolásról. Néhány szempont és megszívlelendő javaslat A párolóedényeket és a rizses tálat ne zsúfolja tele élelmiszerrel. Hagyjon szabad helyet, ahol a pára keringhet. Az egyenletes főzés érdekében pároljon nagyjából azonos méretűre darabolt élelmiszert. A párolás hozzájárulhat ahhoz is, hogy családtagjai, gyerekei több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszanak. Párolóban nemcsak klasszikus ételeket készíthet, hanem csirkés vagy gyümölcsös kebabot, finom tésztaféléket vagy sült almát szárított gyümölccsel. A rizses tál például ízletes csokoládétorta elkészítésére is alkalmas. Aki élvezi a főzést, méltányolni fogja a VitaCuisine-t. Ez a pároló nagymértékben megkönnyíti a konyhai munkát. Nem kell lázasan kapkodni, ha egy baráti társaságot készül megvendégelni. A Tefalban most sem csalódik. A VitaCuisine igazán kitesz magáért! Ajánlott fogyasztói ár: Ft További információ: (tom) Az élet 11

12 RECEPTEK VitaCuisine ételpárolóhoz köteg lestyán köteg timián 100 g vaj 6 gerezd fokhagyma 50 ml fehérbor só, bors A combokat megsózzuk és beletesszük az ételpároló kosarába. A burgonyát felszeleteljük kb. fél centiméteres szeletekre és beletesszük a másik kosárba. Bekapcsoljuk a fazekat és kb. 20 percig főzzük. Serpenyőn felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, hagymát és zöldfűszereket. Addig pirítjuk, míg üveges lesz, majd leöntjük borral. Megsózzuk, felkeverjük, és rövid ideig főzzük. Hozzáadjuk a kész combokat és felmelegítjük. Burgonyával tálaljuk. 4 Párolt lazac citromos borssal, vajba forgatott párolt sárgarépával és enyhe zöldfűszeres öntettel 800 g lazac citromos bors, tengeri só 4 kanál extra szűz olívaolaj 1 köteg tavaszi sárgarépa szárral 50 g vaj 1 kanál cukor 2 db tojássárgája 60 ml minőségi fehérbor 40 g vaj zöldfűszerek ízlés szerint 1 db zöldcitrom A sárgarépát megtisztítjuk, és a szárát levágjuk kb. 2 cm-re a végétől. Belerakjuk az ételpároló kosarába. A lazacot megsózzuk, megborsozzuk és beletesszük az ételpárolóba, majd olajat csepegtetünk rá. A készüléket bekapcsoljuk és kb. 8 percig főzzük. A kész sárgarépát megforgatjuk vajban és cukorban. A sárgarépát ráhelyezzük a tányérra, és rátesszük az elkészített lazacot. Egy tálba tojássárgáját, bort, sót, fél zöldcitrom levét teszünk, majd mindezt összekeverjük. Levesszük a fazék fedelét, rárakjuk a tálat, és a keveréket sűrű habbá verjük. Végül kiverjük hozzá a megpuhult vajat. A kész öntettel leöntjük a lazacot. Párolt csibecomb zöldfűszeres vajban, főtt burgonyával 4 12 db csirkecomb 800 g burgonya héjában Nyárson párolt garnélarák leveles salátán 4 24 db közepes nagyságú garnélarák só 30 ml extra szűz olívaolaj 20 g gyömbér 6 gerezd fokhagyma 8 kanál sweet&chilli öntet 4 marék levelessaláta-keverék A garnélarákokat kibelezzük és kettesével rászúrjuk a nyársra. Megsózzuk és rárakjuk a reszelt gyömbérből, fokhagymából és olívaolajból készült keveréket. Az ételpároló felső részére helyezzük, majd bekapcsoljuk a fazekat. Kb. 5 percig főzzük. Az elkészült rákot hármasával tálaljuk, tépett salátával. Végezetül sweet&chilli öntetet csepegtetünk rá. 12 Az élet

13 Receptek VitaCuisine ételpárolóhoz Az élet 13

14 A GYÜMÖLCS nem hiányozhat EGÉSZSÉG A GYÜMÖLCSÖKBŐL Naponta megfelelő mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt kellene ennünk. Ezt mindenki tudja, nemcsak az egészséges étrend hívei. A mai világban nem lenne gond elfogyasztani a szükséges adag vitamint. Minden évszakban kapható zöldség, gyümölcs. Válasszuk ki a megfelelőt Az egészséges gyümölcs, zöldség kiválasztásának bevált módja az, hogy megszagoljuk. Sok gyümölcsnek például a mangónak és a dinnyeféléknek enyhe virágillata van, amit túlérett állapotában már nem érezni. A citrusféléknek súlyosnak kell hatniuk. Ez jelzi, hogy elegendő levet tartalmaznak. A könnyebb darabok kiszáradtak. A körtét, almát, szilvát és őszibarackot enyhén nyomjuk meg a szára alatt. Ha enged a szár, a gyümölcs túlérett. Az alma akkor friss, ha a héja sima, a borszőlő héjának szintén feszülnie kell. A biotermesztésű növények nagysága különböző, nem egyforma a színük és alakjuk sem. Ezzel szemben a permetezett gyümölcs olyan, mintha futószalagon készült volna. Mennyi gyümölcsöt fogyasszunk? Bár tisztában vagyunk vele, mennyire egészséges a zöldség és gyümölcs, a szükséges mennyiség megállapítása nem is olyan egyszerű. Zöldséget majdnem korlátlan mértékben fogyaszthatunk. A különböző gyümölcsök gyümölcscukor- és szőlőcukor-tartalma meglehetősen magas, átlagosan tizenöt százalék. A banán például huszonhárom százaléknyi cukrot tartalmaz. A gyümölcsnek tehát jóval nagyobb az energiaértéke, mint a zöldségnek. Nagyobb testsúly esetén ezt érdemes szem előtt tartani. Sose fogyasszunk rothadásnak vagy penészedésnek indult gyümölcsöt! Az sem elegendő, ha kivágjuk a megtámadott részt. Ugyanis az egészségesnek tűnő részek is tartalmaznak a penészgombából származó mérgező melléktermékeket, illetve rothasztó baktériumokat. Dobjuk egyenesen a szemétkosárba! Merítsünk ihletet Avokádó: A legkülönfélébb pikáns ételek készíthetők belőle hőkezeléssel. Szintén ízletes kenők hozzávalója. Magas, 25 százalékos zsírtartalommal bír. Ez 100 grammnál 220 kcal-t jelent, így ez a leg- 14 Az élet

15 táplálóbb gyümölcs. Aszalt formájában ennél is több kalóriát tartalmaz. Alma: Egyik legkedveltebb gyümölcs, amihez talán magas C-vitamin-tartalma is hozzájárul. Biotermesztésű almából bio almalevet vagy szárított almadarabokat is előállítanak, természetesen ellenőrzött bio eljárással. Körte: Kitűnő C-vitamin-forrás, de jelentős az A-vitamin- és rostanyag tartalma is. Tisztítja a bélrendszert, elősegíti az emésztést, székrekedés ellen is hatékony. Kajszibarack: Nagyon ízletes nyersen vagy gombóc, kalács töltelékeként. Rendkívül értékes szárítva, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz A-vitamint, ami fontos a szemnek, a bőrnek, illetve elősegíti a vörösvértestek képződését. Őszibarack: A legkedveltebb nyári gyümölcsök egyike, számos létfontosságú vitamint tartalmaz, valamint jelentős káliumforrás. Szilva: Őszi gyümölcs, nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat. Jótékony hatással van a bőrre, hajnövekedésre, tisztítja a szervezetet. Banán: Káliummal tölti fel a szervezetet, kalóriadús, könnyen emészthető. Ennek főként a sportolók örülnek. A gyerekek is szeretik édes íze és kellemes állagú húsa miatt. Cseresznye: Káliumban gazdag. Viszonylag alacsony a kalóriatartalma. Aránylag keveset fogyasztunk belőle, hiszen rövid a szezonja. Földieper: Tápláló, emellett antibakteriális hatású, gyulladásgátló. Magas a C-vitamin- és ásványianyag-tartalma. Feketeribizli: A gyümölcsök között igazi vitaminbomba. Szemeiben háromszor annyi C-vitamin rejlik, mint azonos mennyiségű citromban, kétszer annyi, mint a kiviben. Málna: C-vitamin-tartalma serkenti a zsírégetést, savtartalma miatt enyhén hashajtó hatású. Még valami: Miért sorolandó az olajbogyó és az avokádó a gyümölcsök közé, míg a rebarbara zöldségnek számít? Néha bajos a besorolásuk, amely általában az alábbiakhoz igazodik: a gyümölcs a növény termése, míg a növény egyéb részei tekinthetők zöldségnek: például a krumpli a növény gumója, a saláta a levele, a répa a gyökere. Legyen fitt egész nap Reggel egy nagy adag C-vitaminnal érdemes kezdeni, amelyet például a kivi, narancs vagy ananász tartalmaz. Ha zöldséggel indítjuk a napot, válasszuk a sárgarépalevet. Erősítésként később jöjjenek a B-vitaminok és a vas, amelyet málnából, dinnyéből, banánból, sárgarépából és céklából nyerhetünk. Kerüljük a stresszt, s ha egy kis lazításra van szükségünk, készítsünk gyümölcslevet mandarinból, áfonyából, ribizliből, vagy zöldséglevet brokkoliból, salátauborkából. Ezek megfelelő mennyiségben tartalmaznak B- és C-vitaminokat, kalciumot. Fáradtság ellen a leghatásosabbak a saláták, például kiviből és őszibarackból, de a finom eperkoktél is képes felrázni. Nyugodt álmunkat a kalcium, magnézium, valamint a B3- és B6- vitamin biztosítja; nyugtatják az idegrendszert, elősegítik az ellazulást. Ezeket az alkotóelemeket a banánban, grapefruitban, a leveles zöldségekben, sárgarépában és zellerben találjuk meg a legnagyobb mennyiségben. Mi van, ha a gyerek nem szereti a zöldséget, gyümölcsöt? Vannak gyerekek, akik imádják a gyümölcsöt. Mások hozzá se nyúlnak. Ennek ellenére időről időre kínáljuk meg őket vele, a legkülönfélébb formában. Minden apró lépésnek megvan a jelentősége, hiszen hatással van az étkezési szokások kialakulására. A gyerekek gyakran savanyú voltuk miatt utasítják el a gyümölcsöt. Ezért kedvelik inkább a földiepret, mint a ribizlit. Néha az is segít, ha tejitalokba mixeljük vagy joghurtba keverjük. A gyümölcs íze így semlegesebbé válik, nem tűnik annyira savanyúnak. Hogy értessük meg a gyerekekkel, hogy nemcsak egészséges, hanem ízletes is a gyümölcs? Válaszoljunk minden ezzel kapcsolatos kérdésükre. Magyarázzuk meg nekik, miért fontos, hogy a gyümölcssaláta változatos legyen, mi a vitaminok jelentősége. Mutassuk meg nekik, miként lehet zöldségdarabokból ízletes és színes zöldségsalátát vagy színes rizottót varázsolni. Ha a gyermekek határtalan fantáziájára építünk, és játékosan bevonjuk őket a főzésbe, magunk is meglepődünk majd, mit varázsolnak nekünk banánból és túróból, erdei gyümölcsökből és vaníliakrémből. A gyümölcsös ízeket másképpen is megkedveltethetjük velük. A lédús gyümölcsöket, melyek tele vannak vitaminnal és ásványi anyagokkal, nemcsak tányérra rakhatjuk, hanem turmixolhatjuk vagy italt is készíthetünk belőlük. Egy pohár ebédre: Mixeljünk össze 250 g negyedekre vágott almát 100 g friss vagy mélyhűtött áfonyával, adjunk hozzá 100 g édesítetlen natúrjoghurtot és egy kiskanál mézet. Egyszerű, finom és tápláló! A házilag készített dzsemek is egészségesek. Finomak reggelire kenyérhez, ebédre palacsintát tölthetünk velük, és a koktélok ízét is változatosabbá teszik. Jó reggelivel kellemesen indul a nap. Legyen az akár mazsolás rizssaláta vagy karamellel leöntött banán. (tom) Karamelles banán 2 banán 4 evőkanál kristálycukor 2 evőkanál szezámmag 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál lenmag víz szükség szerint. Öntet: 1 citrom 50 ml víz A banán héját lehúzzuk, húsát hosszában félbevágjuk, tálkába helyezzük. Öntet: Vízben elkeverjük a citrom levét, rácsepegtetjük a banánra. Száraz serpenyőben állandó keverés mellett felolvasztjuk a cukrot. Mikor megfelelően megpirult, felöntjük vízzel. Addig főzzük, míg a karamell elolvad. A banánt tányérra rakjuk, leöntjük a karamellel, megszórjuk lenmaggal, szezámmaggal, kókuszreszelékkel. Az élet 15

16 BÉRES ALEXANDRÁVAL interjú Béres Alexandrával beszélgettünk fitneszről, showbizniszről, egészséges táplálkozásról Túl a show-n és a túl sok són Fitneszversenyzői pályafutása befejeztével Béres Alexandra nem fordított hátat az ésszerű életvitelnek. Fitneszedzői és táplálkozás-szakértői minőségében próbálja felhívni az ország figyelmét arra, hogy szükséges lenne valamit tenni az egészségünkért. Úgy tűnik, az embereket egyre inkább foglalkoztatja az erőnlétük, testi-lelki állapotuk, valamint az előnyös megjelenés is. Változik e téren a magyar társadalom? Körülbelül másfél évtizede látom a fitneszen belüli trendeket. Jelentős módosulások tapasztalhatók. Tíz évvel ezelőtt főként a kicsi shortos lánykák jártak edzőterembe, ma szélesebb az ügyfélkör. Most legnagyobb arányban a középrétegbeliek, a multicégek dolgozói jönnek edzeni, persze nemcsak ők. Az emberek már nemcsak az alakjuk, hanem az egészségük miatt is mozognak. Tehát ma több korosztályt szólít meg a fitnesz, valamint bővültek az edzéssel kapcsolatos igények is. Vagyis régebben inkább a fiatalokat vonzotta a konditerem, most pedig szerepet játszanak anyagi szempontok is? Általában cégek alkalmazottai járnak fitneszezni. Magánemberek közül valóban azok, akik megengedhetik maguknak. Növekszik az edzőterembe látogatók száma, de sokan csak kis ideig lelkesednek és hamar feladják. Viszont nem kerül sok pénzbe, ha valaki az egészségével kíván foglalkozni. Azt gondolom, nem nagy áldozat, ha veszünk egy tornacipőt és futunk, vagy két-háromezer forintért vásárolunk egy DVD-t otthon is végezhető tornagyakorlatokkal. Most jelent meg a Live DVD-m a Testnevelési Egyetemen tartott közönségórám anyagával. Mindenesetre tény, hogy egyre többen mozognak. A nyilvános kommunikációban is nagy teret kap a fittség mint érték. Hogy értékeled azt, hogy a legkülönfélébb médiák hozzászólnak a témához? Szerintem nagyon jó, ha a mindennapjaink részévé válik a fitt életmód. Sajnos az internetes információáradatban már elveszik az ember. Nehéz kiválasztani a személyre szabott, megfelelő módszert. A neten olvasható információk sokszor nem szakavatottak tollából származnak, ez szintén nem jó. De alapjában véve helyeslem, hogy foglalkozik vele a média ban a WHO betegségnek nyilvánította az obezitást. Ha belegondolunk, hogy Magyarországon a felnőtt női lakosság 62%-a, a férfiak 58%- a, a gyerekek 25%-a túlsúlyos, előbb-utóbb mindenkinek tudatosítania kell, hogy fontos lenne tenni valamit az egészsége érdekében. 16 Az élet

17 Béres Alexandrával FŐZŐCSKE Ínyenc lazac Könnyű zamatos lazac spenótos párolt rizs ágyon, erdei gombákkal hozzávalók: dkg rizs, 5 dkg spenót, dkg erdei gomba, petrezselyem, fűszerek ízlés szerint, 2 vékony szelet lazac ízlés szerint fűszerezve dkg erdei gomba 2 vékony szelet lazac ízlés szerint fűszerezve dkg rizs 5 dkg spenót Az élet 17

18 A túltápláltság civilizációs betegség. Kezelni kell, mégpedig szakszerűen. A showbiznisz is felkapja a témát, show-t csinál belőle. Mi volt ebben a show-ban a beteg ember szerepe? Az USA-ban ez a műsor nagyon sok embert felrázott. Itthon jobban elengedték bulvárirányba, ami nekem nem a világom. Mindenesetre több mint 2000 túlsúlyos ember jelentkezett a show-ba, ami azt jelenti, hogy őket ez érdekli. A kiválasztottak nagy többsége sokat fogyott. Ez az ő küzdelmükről szólt. Tulajdonképpen ez a műsor üzenete az embereknek: én közületek jövök és meg tudom csinálni. És ha ezen az üzeneten meg a szakmaiságon marad a hangsúly, akkor még többet segíthetett volna. Azonban megjelentek a show-elemek, illetve teret kapott a bulvár, és ez sokszor elfedte a témát. Hogy látod, a kiválasztott emberek beteg minőségükben voltak jelen, vagy mint olyan alanyok, akiket bizonyos eszközökkel odacsábítottak, és részt vettek egy egész társadalom számára eladható show-ban? Ezek szerint továbbra is tartod a kapcsolatot velük. Hetente felhívom őket. Van, aki jobban igényli a kapcsolattartást és jár hozzám. Van, aki naponta felhív engem, és van, akit én hívok minden héten. A hirtelen nagy fogyás következményeképpen a bőr megereszkedik, mivel a bőrszövet nem tud visszafejlődni. Ezt műtéttel lehet korrigálni. Az egyik személy 90 kilót fogyott, és nem biztos, hogy meg kell műteni; egy másik 50 kilót adott le, és biztos, hogy nem kell megműteni. Ez függ attól, hogy adott személy milyen módszerrel fogy, menynyit éhezik, befolyásolják alkati tényezők is. De ha valaki felhízik 190 kilóra és onnan lefogy, ez nem múlik el úgy, mintha meg sem történt volna. Nem várható el, hogy ennek ne legyen következménye. Ezek a személyek lassúbb fogyással is kifogytak volna a bőrükből, talán nem ennyire. A műtétet akkor ajánlják, ha valaki egy éven át megtartotta a súlycsökkenést. Megjelentek a show-elemek, illetve teret kapott a bulvár, és ez sokszor elfedte a témát. Lett egy show, ami eladható, viszont ők azért mentek oda, hogy lefogyjanak. A képernyőn nem igazán jött át, de ezek az emberek nagyon keményen küzdöttek magukkal. És ez nem ért véget. A nyilvánosság nem látja, de ők tovább küzdenek. Te mint edző, diplomás testnevelő, közismert életmód-tanácsadó úgy véled, hogy a hirtelen nagymértékű testsúlycsökkenés az ő érdeküket szolgálta? Nem kell megijedni attól, hogy gyorsan lefogytak. Ők különleges helyzetbe, klinikai körülmények közé kerültek. A fogyáson kívül semmi mással nem kellett foglalkozniuk. A normális életben túlsúly esetén heti fél kilós fogyást ajánlunk. Ugyanis az ember dolgozik, napi stressznek van kitéve, a gyorsabb fogyás nem lenne biztonságos. A műsorban viszont ez megvalósítható volt. A résztvevőknek fel lehetett építeni egy terhelést, pihenhettek az edzések között, közben végig figyeltük az élettani mutatóikat. Minden adatuk jobb lett, mint előtte: a vér, pulzusérték, stb. Ez azt tanúsítja, hogy egészségesebb emberek lettek. Megtartották a súlycsökkenést? A versenynek február elején volt vége, most április van. Ezt még nem lehet tudni. Egy év múlva többet mondhatunk. Most vagyunk abban a stádiumban, amikor a napi stresszhelyzetre a beteg evési kényszerrel reagál. Van, amikor nem bírja ki, és van, amikor kibírja. De már felismeri a szituációt és meg tudja mondani, hogy nem bírta ki. Vannak túlzabálások, vannak éjszakai evések, megvan a bulimiahajlam. Ez most egy nehéz időszak. Kanyarodjunk el a show-tól. A fitt életmódnak szerves része az ésszerű táplálkozás is. E tekintetben nyitott a társadalom? Táplálkozási szokásainkat hajlandók vagyunk egészségesebbé formálni? Bár nyitottabbak vagyunk, mint korábban, de szerintem nem eléggé. Felnőtt ember a szokásain nehezen változtat. Gyakran nem sikerül, mert bizonyos vágyainkról kellene lemondanunk. És általában gyarló az ember, marad annál, amit szeret. Csak kúraszerűen változtat, többnyire visszatér a régi szokásaihoz. Persze vannak, akiknek sikerül rászokniuk az ésszerűbb étkezésre. Az egészséges főzés nemcsak az egészséges hozzávalókon múlik, hanem a megfelelő elkészítési módon is. A Tefal kifejlesztett egy nagyon jó párolót. A VitaCuisine egyszerűen kezelhető, gyorsan elkészül benne az étel és megmaradnak az értékes összetevői. A másik termék egy fritőz, ami újdonság az egész világon. Az ActiFry zseniális sütési eljárást ismer. Csupán egy evőkanál ízlés szerinti étolajat igényel. Az ételek ízvilága nagyon jól megmarad. Bármi süthető benne, hús, hal, zöldség, gomba. A hús kívülről átpirul, belülről megpuhul. Nagyon jó ez az újdonság. Minden második, harmadik nap ezzel főzök. Csak beledobálom a friss alapanyagot meg a fűszernövényeket, a sütőben átsül, de nem szívja magát tele olajjal. Fűszerezéssel változatos ízű ételek készíthetők, és nincs szükség anynyi sóra sem. Sokan azt mondják, hogy azért nem táplálkoznak egészségesen, mert az nem olyan finom, vagy nincs idejük pepecselni az egészséges ételekkel. Ebben a fritőzben az ételnek ugyanolyan finom az íze, mintha hagyományos módon sütnénk, és gyorsan elkészül. Hányszor főzöl hetente? Öt-hat alkalommal. Bár keveset vagyok otthon, imádok főzni. Hazamegyek, belerakom az ActiFry-ba a friss alapanyagot, közben teszekveszek a szobában, és mire kijövök, kész az étel. Ha levest vagy főzeléket készítek, ott kell lenni mellette. Ennél a sütőnél nem. Köszönöm szépen a beszélgetést! (-k) 18 Az élet

19 Tavaszi borjúegytál - Alexandra kedvence hozzávalók: 30 dkg vagdalt borjúhús, dkg kockára szeletelt zeller, dkg felszeletelt répa, 2 hagyma nagyobb darabokra felvágva, 2-3 ág rozmaring, kevés oregánó, 1 kanál extra szűz olívaolaj 1 kanál extra szűz olívaolaj 30 dkg vagdalt borjúhús 2 hagyma nagyobb darabokra felvágva 2-3 ág rozmaring dkg kockára szeletelt zeller dkg felszeletelt répa Az élet 19

20 FITNESZ otthon Béres Alexandra a) Alapállásban húzd fel a térded, döntsd a törzsed enyhén előre, emeld a karod magas tartásba, enyhén hajlítsd az alul lévő térded, b) hajlítsd mélyebben a térded mindkét lábbal 3 x a) állásban rúgj előre az egyik lábaddal, b) majd lépj hátra kitörés helyzetébe. 3 x a) terpeszállásban hajlítsd a térded, a lábfejek nézzenek előre, döntsd a törzsed előre, emeld a karod magas tartásba, 2 b) tartsd meg ezt a helyzetet, húzd a könyököd és feszítsd meg a hátizmod. 3 x 15 a) nyújtott állásban térdfelhúzás előre, kar oldalsó középtartásban, b) nyújtsd a térded, feszítsd meg a combizmod 3 x Az élet

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata Étlap Házi különlegességek A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei Sertéskaraj, csirkemell, marhabélszin, sajt, arany krumpli A f szakács ajánlata Sertéskaraj erdei gyümölcs öntettel 200/150 gr. 31.00

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550. Big Bell étterem Levesek 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.- 305 Ököruszályleves gazdagon tésztával, zöldségekkel, főtt

Részletesebben

330.-/DB(KB. 20dkg.)

330.-/DB(KB. 20dkg.) A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek 1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.

Részletesebben

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK LEVESEK Három finomság leves Savanyú-csípős leves Húsmetélt üvegtésztás leves Húsmetélt szecsuáni leves Hung Dun leves Kukorica leves Húsgombóc leves 250 Ft 260 Ft ELŐÉTELEK Hagyományos

Részletesebben

Étlap. Előételek. Tostadas vagy Sopes Sült babpürével, hagymával, tejföllel, jégsalátával, túróval és salsa szósszal.

Étlap. Előételek. Tostadas vagy Sopes Sült babpürével, hagymával, tejföllel, jégsalátával, túróval és salsa szósszal. Étlap Előételek Baráti tál (3x3) Cheddar sajttal töltött jalapeńo paprika, kukorica tortillába göngyölt, fűszeres csirkehús kisütve és sajtos quesadillas, avokádókrémmel tálalva. Nachos avokádókrémmel

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

A kisadag ételek a teljes adagok árának 70 %-át képezik. Ételeink többsége az Ön érdekében frissen készül, ezért szíves türelmét és megértését

A kisadag ételek a teljes adagok árának 70 %-át képezik. Ételeink többsége az Ön érdekében frissen készül, ezért szíves türelmét és megértését ÉTLAP Előételek 1. Rántott Camembert áfonyával 1260.- 2. Juhtúróval töltött gombafejek rántva 1190.- 3. Görög saláta 490.- 4. Tenger gyümölcsei, kerti zöldségekkel 1200.- Levesek Csésze Tál 5. Tejszínes

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Egészséges ételek, életmódjához igazodva

Egészséges ételek, életmódjához igazodva 1 w 01/10 5299-Herbalife Formula 1 Shakes & Express Bar Gatefold ID: 5299-F1 Shakes & Exp Bar Gatefold_HU Egészséges ételek, életmódjához igazodva Formula 1 Shake a megfelelő testsúly-kontroll megoldás

Részletesebben

Krémlevesek. Brokkoli krémleves Camambert-kockákkal Spárga krémleves Fokhagyma krémleves Levesek

Krémlevesek. Brokkoli krémleves Camambert-kockákkal Spárga krémleves Fokhagyma krémleves Levesek Krémlevesek Brokkoli krémleves Camambert-kockákkal Spárga krémleves Fokhagyma krémleves Levesek 690 Ft Bográcsgulyás Falusi Raguleves tárkonnyal, és tejföllel 750 Ft Hideg gyümölcsleves tejszínhabbal mandulaszelettel

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

A katalógus megtekin!ető i#.

A katalógus megtekin!ető i#. Termékkatalógus A katalógus megtekin!ető i#. Megtekin!ető i#. Ta$alomjegyzék Chi-Lee, Csák Norris...1. oldal Tűzköpő, Pusztapaszta... 2. oldal Macskajaj, Füst az üstben...3. oldal Tüzes vörös chili lekvár,

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek Étkezési kisokos ököl = 1 pohár (2.5 dl) Az Ön esetében = 2 adag tészta vagy zabpehely hüvelykujj Az Ön esetében = 1 adag sajt marék Az Ön esetében 3 6 dkg mag egészségére Váljék és adja tovább! tenyér

Részletesebben

Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése

Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése Krónikus veseelégtelenség ( urémia ) étrendi kezelése Krónikus veseelégtelenségben szenved beteg szérumjának kreatinin szintje magas, s ha napi 50-60 g fehérjét kap úgy állapota lassan tovább romlik. Ha

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK -olcsók, könnyen beszerezhetők gyakoriak -100 kg évente -napi élelem egyötöde -arányuk általában nem kielégítő -nyersen, feldolgozva, tartósítva -gyökér, gumó, hagyma, szár, levél,

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Szakács szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

KITTEN 1-12 HÓNAP. Teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálék kiscicák, vemhes vagy szoptató macskák számára.

KITTEN 1-12 HÓNAP. Teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálék kiscicák, vemhes vagy szoptató macskák számára. www.farmina.hu A MATISSE termékcsalád a kiváló minőségű macskatápok teljes választékát kínálja mindenfajta macska számára, melyek: Étvágygerjesztőek, így a legigényesebb és legkényesebb ízlés kielégítésére

Részletesebben

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl A téli hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges zöldségekrõl és gyümölcsökrõl. Számos fajtájuk télen is bõvelkedik vitaminokban, gyakori fogyasztásukkal

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Király pizzéria. 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.-

Király pizzéria. 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.- Király pizzéria Pizzák 30cm: 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.- 804 Capricciosa /szósz, gomba, sajt, sonka/ 920.- 805 Salami

Részletesebben

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék! CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús

Részletesebben

A várandós nõk táplálkozása

A várandós nõk táplálkozása A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû

Részletesebben

Készítsen nyári egészséges ételeket és italokat Zelmer szezonális készülékekkel!

Készítsen nyári egészséges ételeket és italokat Zelmer szezonális készülékekkel! Készítsen nyári egészséges ételeket és italokat Zelmer szezonális készülékekkel! Nyári krémlevesek és jeges italok gyorsan és egyszerűen! Krémlevesekhez és jégaprításhoz! Botmixer-szett ZHB1220B Maximális

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek

Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek Összeállította: Szűcs Szilvia Mi is az a Smoothie? A Smoothie gyümölcsből vagy zöldségből pépesítés és némi hígítás után létrejött krémes ital, melyet fogyaszthatjuk

Részletesebben

Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató

Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Az értékek g/100g élelmiszerre vannak megadva, vagyis hány g fruktózt, glukózt, szorbitot és szacharózt tartalmaz 100g élelmiszer. Ha a glükóznak a fruktózhoz

Részletesebben

Meglepően valódi ízek

Meglepően valódi ízek Érvényes a készlet erejéig vagy visszavonásig. Meglepően valódi ízek Miele gőzpároló Vitasteam-technológiával Miele gőzpároló Ízek élvezete egészségesen Két fő részére szóló Miele Főzőiskola belépő! Az

Részletesebben

ELÖÉTELEK. Garnélák 2290HUF

ELÖÉTELEK. Garnélák 2290HUF ELÖÉTELEK Garnélák CAYO LARGO módra, forró fokhagymás oliva sütve, pikáns 2290HUF Polip- és egyéb tenger gyümölcsei Ceviche jégágyon tálalva (A Ceviche egy hagyományos dél-amerikai elkészítési módot jelent,

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008 Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek

Részletesebben

Egyél céklát (akár) minden nap!

Egyél céklát (akár) minden nap! 1 Egyél céklát (akár) minden nap! A receptek alatt találtok egy rövid ismertetőt a cékla jótékony hatásairól: Almás céklasaláta 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Sütési és főzési áttekintésben

Sütési és főzési áttekintésben Sütési és főzési áttekintésben EOC 69400 2 Electrolux Ez az áttekintés segít kiválasztani a megfelelő sütési és főzési kategóriát ételei elkészítéséhez az "Automata sütés" funkció használatával. Érzékelőgombokat

Részletesebben

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Life High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Tengerimalacok Mi az állatok tápláléka a természetben? Nyulak Gyógynövények Patkányok Bogarak Törpe Hörcsögök Bogarak Csincsillák Hörcsögök Bogarak Egerek

Részletesebben

Használati utasítás HU FONTOS BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Elektromos készülékek használatakor mindig be kell tartani többek között a következő alapvető óvintézkedéseket: 1. Olvassa végig a

Részletesebben

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek?

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Ánizs Babér Barbecue Bazsalikom (más néven: királyfű, német bors) Borecet Boróka Bors Borsfű Borsmenta Cayenne bors Chili Citromfű Citromhéj Citromlé

Részletesebben

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk?

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? CUkorBETEgEk étrendje = EgészségEs TáPlálkozás KICSÁK MARIAN, NAGY KRISZTINA Az oktatóanyag A MAgyAr diabetes TársAság vezetôsége MEgBízásáBÓl, A sanofi TáMogATásávAl készült

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

HIDEG ELÖÉTELEK LEVESEK

HIDEG ELÖÉTELEK LEVESEK A megterített asytal nyújtotta örömöt mindannyian élvezhetjük kortól és társadalmi helyzettől függetlenül, minden nap, a Föld bármelyik résyén az élet többi szépségével együtt. HIDEG ELÖÉTELEK 100 g Sajttál

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 8

MagyarOK A2+ munkalapok 8 1. Hogyan éljünk egészségesen? kártyák a sport csökkenti a stresszt a sport oldja a stresszt a sporttól alacsonyabb lesz a vérnyomás a sport csökkenti a vérnyomást a szabadban sportol a friss levegőn sportol

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió Előszó Éveken át jártuk a világot, gyűjtöttük az információkat, hogy egyre mélyebbre merülhessünk az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Magyarországra hazatérve időnként azt tapasztaltuk, hogy az egészséges

Részletesebben

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös

Részletesebben

4 hetes reform diétás étrend

4 hetes reform diétás étrend 4 hetes reform diétás étrend A 4 hetes reform diétás étrend változatos és egészséges ételeket tartalmaz. Ha szeretnél egészségesen étkezni a mindennapokban, de eddig nem tudtad, hogyan láss hozzá, most

Részletesebben

A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET)

A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET) A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET) SZALAYNÉ KÓNYA ZSUZSA Debreceni Egyetem Klinikai Központ Vezető Dietetikus és Élelmiszeripari mérnök Egészséges alapanyagok egészséges

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Házi tartósítási eljárások A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Cél egészséges, kis energiaigényű, változatos Téli élelmiszer biztosítása Amit szeretnénk

Részletesebben

HIDEG ELŐÉTEK LEVESEK MELEG ELŐÉTELEK

HIDEG ELŐÉTEK LEVESEK MELEG ELŐÉTELEK HIDEG ELŐÉTEK Pácolt-füstölt szarvas Carpaccio fehér szarvasgombaolajjal, pirítóssal 2000 Tatárbeefsteak, lilahagyma, paradicsom, paprika és pirítós 2000 Csilis királyrák farok színes salátaleveleken 2000

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre Húsvéti sonkás muffin Hozzávalók 12 főre Búza finomliszt 200g Teljes kiőrlésű liszt 100g Füstölt főtt sonka 200g Burgonya 150g Olaj 1 evőkanál Tojás 1 db Póréhagyma 60g Zöldpaprika 60g Élesztő 1 csomag

Részletesebben

Elixír az izületek védelmére

Elixír az izületek védelmére Elixír az izületek védelmére Glükozamin Segíti az ízületi porcok és kötőszövetek épülését Eredmeny mar 1 7 nap utan Porcképző szulfátok Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatás Collagén peptid Elősegíti

Részletesebben

Text Black. Az összes hozzávalót (kivéve 100 g édeskukoricát és az olajat) turmixgépbe rakjuk, és egyenletesre turmixoljuk.

Text Black. Az összes hozzávalót (kivéve 100 g édeskukoricát és az olajat) turmixgépbe rakjuk, és egyenletesre turmixoljuk. 46-59_Reggelik.qxp 2009.11.19. 13:32 Page 54 Édeskukorica-lepény mártogatós szósszal Tökéletes vasárnap reggelire. Ha keleti ízekre vágyik, tálalja thai mártogatós szósszal, vagy ha inkább mexikóira, használjon

Részletesebben

A HÁZ AJÁNLATA. (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) Minden Kedves Vendégünknek jó étvágyat kívánunk!

A HÁZ AJÁNLATA. (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) Minden Kedves Vendégünknek jó étvágyat kívánunk! A HÁZ AJÁNLATA 1. Rubin Ékessége 1490,- (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) 2. Szezámmagos rántott tarja 1290,- 3. Betyárcsípős flekken 1290,- 4. Fűszeres csirkemell

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Pizzák. 1. MARGARETA 1050Ft (par., sajt) 2. VEGA 1250Ft (par., sajt, zöldségek) 3. BAGGIO 1390Ft (par., 4 féle sajt)

Pizzák. 1. MARGARETA 1050Ft (par., sajt) 2. VEGA 1250Ft (par., sajt, zöldségek) 3. BAGGIO 1390Ft (par., 4 féle sajt) 2012. április 1. Pizzák III. kategória 1. MARGARETA 1050Ft (par., sajt) 2. VEGA 1250Ft (par., sajt, zöldségek) 3. BAGGIO 1390Ft (par., 4 féle sajt) 4. FUNGHI 1250Ft (par., sajt, gomba) 5. HERZ 1390Ft (par.,

Részletesebben

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó Krumplipüré 1 kg krumpli, hámozva, kockára vágva víz a krumpli megfőzéséhez ízlés szerint 3 dkg vaj 2 deci tejföl 1 egész tojás A krumplit fazékba tesszük, és leöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Részletesebben

1. Zeller krémleves... 550 Ft. 2. Fokhagyma krémleves... 550 Ft

1. Zeller krémleves... 550 Ft. 2. Fokhagyma krémleves... 550 Ft LEVESEK 1. Zeller krémleves... 550 Ft 2. Fokhagyma krémleves... 550 Ft 3. Tejszínes csirkeragu leves... 950 Ft /csirkemell, vegyes zöldség, tejszín, gyömbér, tárkony/ 4. Babgulyás... 1150 Ft 5. Birkagulyás...

Részletesebben

III. Kategória. Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 700,- Rántott gombafejek 700,- Rántott sajt 1000,- Rántott Camembert 1000,- Milánói spagetti 1000,-

III. Kategória. Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 700,- Rántott gombafejek 700,- Rántott sajt 1000,- Rántott Camembert 1000,- Milánói spagetti 1000,- III. Kategória ELŐÉTELEK: Tükörtojás 150,- Rántott karfiol 700,- Rántott gombafejek 700,- Rántott sajt 1000,- Rántott Camembert 1000,- Milánói spagetti 1000,- Cézársaláta 750,- LEVESEK: Csontleves 350,-

Részletesebben

Étlap. (Éh SE) Előételek. (Bemelegítés) Ropogós libatepertő lilahagymával. Velőrózsák rántva, sült burgonya, tartármártás

Étlap. (Éh SE) Előételek. (Bemelegítés) Ropogós libatepertő lilahagymával. Velőrózsák rántva, sült burgonya, tartármártás Étlap (Éh SE) Előételek (Bemelegítés) Ropogós libatepertő lilahagymával Velőrózsák rántva, sült burgonya, tartármártás Tatárbeafsteak pirítóssal, salátaágyon Rántott sajt rizzsel, tartármártással Szezámmagos

Részletesebben

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági vonatkozásai EU országaiban Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Bevezetés A fűszerek otthoni felhasználása nagy népszerűségnek örvend, valamint egyre

Részletesebben