A roncsolásmentes vizsgálatok célja, szerepe, kiválasztása (?) MEGBÍZHATÓSÁGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A roncsolásmentes vizsgálatok célja, szerepe, kiválasztása (?) MEGBÍZHATÓSÁGA"

Átírás

1 A roncsolásmentes vizsgálatok célja, szerepe, kiválasztása (?) MEGBÍZHATÓSÁGA TÓTH László egyetemi tanár

2 A kvantum határ felé (Kroó Norbert, AGY, 2004) Kvantum technológia

3 A nehéz mérnöki problémák megoldásában mindig segít ha visszamegyünk az alapokhoz (Kármán Tódor)

4 Gazdasági élet alapszavai Biztonság (időtől függő szint) Megbízhatóság (eszközrendszer-pénz) Kockázat (pénz)

5 Tevékenységünk: Megbízhatóság

6 NDT: Indikációk Vizsgálandó darab Indikációk!! Vizsgáló eszköz és az általa létrehozott mező Hiba és az általa létrehozott mező Vizsgáló eszköz

7 Hol, mire alkalmazhatók? INDIKÁCIÓKBÓL következtethetünk: Minőségre: anyag-technológiai kölcsönhatásának eredményére (pl. köszörülés, turbinalapát, üveg felülete, hegesztési hibára, stb.) Károsodási folyamatara: adott körülmények között bekövetkező anyagszerkezeti folyamatokra (pl. elektromos, mágneses jelek változása, Barkhausen-zaj, Anyagfolytonossági hiányokra, hibákra: üzemeltethetőség feltételeit befolyásoló hibákra

8 Hiba (INDIKÁCIÓ) megtalálása Hiba Kiértékelés értékelésének Hibás jelzés Lényeges hiba Nem lényeges hiba folyamata Elemzés Elfogad ható Selejt

9 ALAPKÉRDÉSEK Indikációkra Indikáció nagysága Minőségellenőrzés ELFOGADÁSI szint (üzemeltethetőség, gyártás) ELFOGADÁSI szint (minőségellenőrzésnél) Érzékenységi szint (regisztrálási határ) Érzékenységi szint (zajszint)????? Kritikus Megengedett Hiba mérete

10 Megbízhatóság elemei, összetevői ALKALMAZHATÓSÁG: jel/zaj viszony egymáshoz való helyzete REPRODUKÁLHATÓSÁG: helyes kalibrálhatóság MEGISMÉTELHETŐSÉG: rendszer stabilitása TELJESÍTŐKÉPESSÉG: detektálás valószínűsége

11 Folyadékbehatolásos vizsgálat Kutatócsoport, [Referencia] A vizsgálat tárgya Észlelési valószínűség, [%] Legkisebb észlelt repedésméret [µm] Walters & McMaster Üveglapok NA * 0,13-0,33 Van Winkle Cr bevonatos sárgaréz 60 0,5 Fricker Krómbevonatos acél NA * 25 Lord & Hollaway Ti-Al-V ötvözet Packman & tsai Al, acélötvözet 90 NA * Betz Cr bevonatos Ni lemez NA * NA * * NA = nincs adat

12 POD az eljárások függvényében Detektálási valószínűség ET UT PT RT Örvényáram Ultrahang Folyadékbehatolás Repedésmélység [mm] Radiológia

13 POD értéke a vastagság függvényében % 100 Ultrahang Radiológia mm Fe

14 POD értéke a vastagság függvényében % Ultrahang Radiológia mm Fe

15 POD értéke a vastagság függvényében % Ultrahang Radiológia Keresztirányú repedés mm Fe

16 POD értéke a vastagság függvényében % Ultrahang mm Fe

17 PISC programok (Programme for the Inspection of Steel Components) POD < 100%!! (POD = hiba detektálási valószínűsége) Kérdések Milyen: a vizsgálócsoport detektálási teljesítménye egy adott hibacsoportra, FDP? Milyen: vizsgálócsoport detektálási teljesítménye egy adott hibacsoportra, vizsgálati módszerek összehasonlításakor, FDF? Milyen: a vizsgálócsoport detektálási teljesítménye a nem elfogadható hibákra, vizsgálati módszerek összehasonlitásakor, FDFR?

18 PISC programok Milyen: a nem elfogadható hibák detektálási teljesítménye CRP?, Milyen: a nem elfogadható hibák detektálási teljesítménye, vizsgálati módszerek összehasonlításakor, CRF? Milyen: a vizsgálócsoport által helyesen elfogadhatónak detektált hibák aránya, CAF? Milyen: a hibás detektálások aránya a vizsgálócsoport összes detektálásához viszonyítva, FCRD? Milyen: a nem elfogadható hibák detektálási aránya vizsgálócsoport összes detektálásához viszonyítva, FCRR? Milyen: mélységirányú detektálási hiba közepes értéke mmben kifejezve, MESZ?

19 PISC programok Milyen: mélységirányú detektálási hiba szórása mm-ben kifejezve, SESZ? Milyen: a hiba mélységi méretének meghatározásakor jelenlévő mérési hiba közepes értéke, MSED? Milyen: a hiba hosszúsági méretének meghatározásakor jelenlévő mérési hiba közepes értéke, MSEL? Milyen: a hiba elhelyezkedésének meghatározásakor jelenlévő mérési hiba közepes értéke, MELS? Milyen: a hiba mélységi méretének meghatározásakor jelenlévő mérési hibák eltéréseinek négyzetes közepe SESD?

20 PISC programok Milyen: a hiba hosszúsági méretének meghatározásakor jelenlévő mérési hibák eltéréseinek négyzetes közepe, SESL? Milyen: a hiba elhelyezkedésének meghatározásakor jelenlévő mérési hibák eltéréseinek négyzetes közepe, SELS? Milyen: téves elutasításra vezető hibás jelzések aránya, FCRP? Milyen: felderítetlen hibák jelenlétének valószínűsége a már vizsgált részeken, FCRP? Milyen: felderítetlen hibák jelenlétének valószínűsége a már vizsgált részeken, PM? Milyen: a nem helyesen elfogadott hibák valószínűsége, PEA?

21 Európai Amerikai Workshop-ok az NDE megbízhatóságához Berlin Boulder, Colorado Berlin Berlin Berlin Minneapolis, Minnesota Berlin

22 Az NDE megbízhatósága

23 Az NDE megbízhatósága

24 Függ: Vizsgálat megbízhatósága Saját képesség (IC) Alkalmazás körülményei (AP) Emberi tényező (HF) R = f ( IC ) + g ( AP ) + h ( HF ) Vizsgálat hatékonysága: R = f ( IC ) + g ( AP )

25 Az NDE megbízhatóságának moduláris modellje

26 Ipari helyzet, pl. szerkezeti vizsgálat

27 Szerkezeti vizsgálat Üzemeltetői felelősség (Üzemelhet/nem üzemelhet/ /milyen feltételek mellett üzemelhet?) Mit rendel meg és kitől? Kiadja alvállalkozónak a feladatot! Kibontás, tisztítás, állványozás Roncsolásmentes vizsgálatok megrendelése KITŐL,? MIT, MIÉRT? MILYEN VIZSGÁLATOKAT (ki választja meg???) MILYEN A vizsgálatok reprodukálhatósága?? Ki és miben felelős? Kap: számszerű eredményeket + indikációkról szóló Jegyzőkönyvet

28 Indikációk

29 Indikációk

30 Indikációk

31 Indikációk

32 Indikációk

33 Indikációk

34 Indikációk

35 Indikációk

36 Indikációk (javított hegesztési varratban)

37 Indikációk

38 Indikációk

39 Indikációk

40 Indikációk

41 Indikációk

42 Indikációk

43 Indikációk

44 Indikációk

45 Indikációk

46 Alvállalkozó Szerkezeti vizsgálat Roncsolásmentes vizsgálatok megrendelése KITŐL,? MIT, MIÉRT? MILYEN VIZSGÁLATOKAT (ki választja meg???) MILYEN A vizsgálatok reprodukálhatósága?? Ki és miben felelős? Kap: számszerű eredményeket + indikációkról szóló Jegyzőkönyvet SZAKÉRTŐ (ki a szakértő???) JAVASLATOT tesz (szükség esetén) a A JAVÍTÁSRA (melyik INDIKÁCIÓKAT KELL????? Javítani, miért???) Kidolgozza a technológiát Engedélyezteti Valaki végrehajtja, visszaellenőrzi a technológia helyességét - újabb INDIKÁCIÓK

47 Összefoglalás (az ipari példa alpján) Az NDT képzés jó a vizsgálattechnikai területen, de többnyire az INDIKÁCIÓ szintjére kiterjedő a szolgáltatás Van HEGESZTŐmérnökünk (szerepük), de Nincs NDT NDE mérnökünk!!! Kikből lehet hatásosan NDT-NDE mérnököt képezni? (vizsgálattechnikai szakemberekből Felelős hegesztőkből?) Az ipari példa kapcsán: az RBI (Kockázat alapú felülvizsgálat) szemléletet KELL bevezetni! A Hegesztéshez hasonlóan nemzetközi szintre kell emelni a képzést ugyanúgy, mint a vizsgálattechnikai szinten.

48

49

50 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

FELÜLETI VIZSGÁLATOK ÉRZÉKENYSÉGI SZINTJEI. Szűcs Pál, okl. fizikus R.U.M. TESTING Kft.*

FELÜLETI VIZSGÁLATOK ÉRZÉKENYSÉGI SZINTJEI. Szűcs Pál, okl. fizikus R.U.M. TESTING Kft.* FELÜLETI VIZSGÁLATOK ÉRZÉKENYSÉGI SZINTJEI Szűcs Pál, okl. fizikus R.U.M. TESTING Kft.* Az EN sorozatú szabványok megjelenésével megváltozott a szemrevételezéses vizsgálat (VT) feladata. Amíg korábban

Részletesebben

Az ipari komputer tomográfia vizsgálati lehetőségei

Az ipari komputer tomográfia vizsgálati lehetőségei Az ipari komputer tomográfia vizsgálati lehetőségei Dr. Czinege Imre, Kozma István Széchenyi István Egyetem 6. ANYAGVIZSGÁLAT A GYAKORLATBAN KONFERENCIA Cegléd, 2012. június 7-8. Tartalom A CT technika

Részletesebben

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati

Részletesebben

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett

Részletesebben

a NAT-1-1140/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1140/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1140/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A GAMMA-CONTROLL Anyagvizsgáló és Minõségellenõrzõ Kft. (6722 Szeged-Algyõ, MOL Rt. algyõi ipartelepe) akkreditált

Részletesebben

A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva

A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva A DB Netz AG tapasztalatai DB Netz AG Richard Armbruster / Dr. Thomas Hempe/ Herbert Zück Fahrwegmessung / Fahrwegtechnik Békéscsaba, 2011.09.01.

Részletesebben

Karbantartási rendszerek kialakításának és fejlesztésének gyakorlati lehetőségei, karbantartási szoftverek alkalmazása

Karbantartási rendszerek kialakításának és fejlesztésének gyakorlati lehetőségei, karbantartási szoftverek alkalmazása Karbantartási rendszerek kialakításának és fejlesztésének gyakorlati lehetőségei, karbantartási szoftverek alkalmazása Wesser Csaba MIKSZ, Eszköz- és Szoftver Tagozat elnöke üzemek üzemeltetőinek 2017.

Részletesebben

Csvezetéki hibák értékelésének fejldése

Csvezetéki hibák értékelésének fejldése Csvezetéki hibák értékelésének fejldése Dr. Nagy Gyula VIII. Országos Törésmechanikai Szeminárium Bevezetés Az üzemelő vezetékeken nagyszámú hiba, eltérés fordul elő. A korábbi, kivitelezésnél alkalmazott

Részletesebben

Kockázatalapú változó paraméterű szabályozó kártya kidolgozása a mérési bizonytalanság figyelembevételével

Kockázatalapú változó paraméterű szabályozó kártya kidolgozása a mérési bizonytalanság figyelembevételével Kockázatalapú változó paraméterű szabályozó kártya kidolgozása a mérési bizonytalanság figyelembevételével Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése

Részletesebben

Hegeszthetőség és hegesztett kötések vizsgálata

Hegeszthetőség és hegesztett kötések vizsgálata Hegeszthetőség és hegesztett kötések vizsgálata A világhálón talált és onnan letöltött anyag alapján 1 Kötési módok áttekintése 2 Mi a hegesztés? Két fém között hő hatással vagy erőhatással vagy mindkettővel

Részletesebben

Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar?

Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar? Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar? MOL Nyrt. Mátyási Ede Százhalombatta 19 st October, 2015 Eger Március 22-24 Tartalom Anyagvizsgálatok jelentősége a MOL Finomítás életében,

Részletesebben

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK 1. MSZ EN 473 : 2001 2. MSZ EN 1330-1 : 2000 3. MSZ EN 1330-2 : 2000 4. MSZ EN ISO 5817 : 2004 5. MSZ EN ISO 6520-1 :1999 6. 7. MSZ EN 10256

Részletesebben

305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása. CREATON Hungary Kft.

305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása. CREATON Hungary Kft. 305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása CREATON Hungary Kft. 1. Kerámia tetőcserepek 2. Sík- és hullámpala 3. Szerelt homlokzatburkolatok Kerámia tetőcserepek Legfontosabb változások

Részletesebben

RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSÁNAK TAPASZTALATAI

RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSÁNAK TAPASZTALATAI Dr. Békési László - Kavas László - Vonnák Iván Péter RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSÁNAK TAPASZTALATAI A szerkezetek integritásának, reális állapotának, maradék élettartamának megítélése

Részletesebben

1214 Budapest, Puli sétány 2-4. www.grimas.hu 1 420 5883 1 276 0557 info@grimas.hu. Rétegvastagságmérő. MEGA-CHECK Pocket

1214 Budapest, Puli sétány 2-4. www.grimas.hu 1 420 5883 1 276 0557 info@grimas.hu. Rétegvastagságmérő. MEGA-CHECK Pocket Rétegvastagságmérő MEGA-CHECK Pocket A "MEGA-CHECK Pocket" rétegvastagságmérő műszer alkalmas minden fémen a rétegvastagság mérésére. Az új "MEGA-CHECK Pocket" rétegvastagság mérő digitális mérő szondákkal

Részletesebben

Kockázatkezelés a rezgésdiagnosztikában többváltozós szabályozó kártya segítségével

Kockázatkezelés a rezgésdiagnosztikában többváltozós szabályozó kártya segítségével Kockázatkezelés a rezgésdiagnosztikában többváltozós szabályozó kártya segítségével Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program

Részletesebben

Betonburkolatok alkalmazása az útfenntartásban, -felújításban

Betonburkolatok alkalmazása az útfenntartásban, -felújításban ÉPKO 2011 Csíksomlyó 2011. június 4. Betonburkolatok alkalmazása az útfenntartásban, -felújításban dr. Karsainé Lukács Katalin KTI Nonprofit Kft. Út- és Hídügyi Tagozat TARTALOM Betonburkolat előnyei a

Részletesebben

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési adatok feldolgozása A mérési eredmény megadása A mérés dokumentálása A vállalati mérőeszközök nyilvántartása 2 A mérés célja: egy

Részletesebben

A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK

A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKNEK MEGFELELŐ, GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN ÉLELMISZERIPAR,

Részletesebben

3D számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció

3D számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 3D számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 14. Digitális Alakzatrekonstrukció - Bevezetés http://cg.iit.bme.hu/portal/node/312 https://www.vik.bme.hu/kepzes/targyak/viiima01 Dr. Várady Tamás, Dr.

Részletesebben

RTD-CORROCONT Az alacsonyfrekvenciás anyagvizsgálatok gyakorlati tapasztalatai

RTD-CORROCONT Az alacsonyfrekvenciás anyagvizsgálatok gyakorlati tapasztalatai Az alacsonyfrekvenciás anyagvizsgálatok gyakorlati tapasztalatai Csizinszky Péter Anyagvizsgálat a Gyakorlatban Tengelic, 2006.06.2. 1 Célok Üzembiztonság Növelése Katasztrófák Elkerülése Társadalmi Környezeti

Részletesebben

119.oldal

119.oldal 119.oldal 1 (Minőséggel kapcsolatos költségek) 119.oldal 2 Korábban az erősebb minőségprogramok bevezetésének egyik fő akadálya az a hibás elképzelés volt, hogy a jobb minőség elérése sokkal költségigényesebb.

Részletesebben

Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése

Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése Dr. Orbán Zoltán, Dormány András, Juhász Tamás Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék A megbízhatóság értelmezése

Részletesebben

Hegesztés minőségbiztosítása ankét MSZ EN ISO :2017 alkalmazási tapasztalatok a személytanúsításban október 19.

Hegesztés minőségbiztosítása ankét MSZ EN ISO :2017 alkalmazási tapasztalatok a személytanúsításban október 19. Hegesztés minőségbiztosítása ankét MSZ EN ISO 9606-1:2017 alkalmazási tapasztalatok a személytanúsításban 2018. október 19. Paluska Gyula- I01 üzleti területi referens TÜV Rheinland InterCert Kft. Tartalom

Részletesebben

ISO A bevezetés néhány gyakorlati lépése

ISO A bevezetés néhány gyakorlati lépése ISO 9001-2015 A bevezetés néhány gyakorlati lépése 115 30 20 Fö tevékenységünk: Felületkezelés Horganyzás, ZnNi, ZnFe bevonatok Folyamatalapú szabályozás SPC bevezetése FMEA bevezetése Elsődarabos folyamat

Részletesebben

HEGESZTETT KÖTÉSEK RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATA. Szemrevételezéssel

HEGESZTETT KÖTÉSEK RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATA. Szemrevételezéssel SZABVÁNYOSÍTÁS STANDARDISATION A VIZSGÁLAT-TECHNIKAI, FOGALOM-MEGHATÁROZÓ ÉS ÉRTÉKELŐ SZABVÁNYOK. Szűcs Pál A termékszabványok megtalálhatók: www.mszt.hu honlapon. A szabványok gyors változása miatt használat

Részletesebben

Csapágyak szigetelési lehetőségei a kóbor áram ellen. Schaeffler Gruppe

Csapágyak szigetelési lehetőségei a kóbor áram ellen. Schaeffler Gruppe Csapágyak szigetelési lehetőségei a kóbor áram ellen Kóbor áram Kóbor áram okozta csapágy károk Szigetelés a kóbor áram ellen 23.11.2009 Seite 2 Kóbor áram Kóbor áram okozta csapágy károk Szigetelés a

Részletesebben

Roncsolásmentes. smentes anyagvizsgálatok előad. BME, Anyagtudomány

Roncsolásmentes. smentes anyagvizsgálatok előad. BME, Anyagtudomány Roncsolásmentes smentes anyagvizsgálatok 2015. 1. előad adás Dr. MészM száros István BME, Anyagtudomány és s Technológia Tanszék Roncsolásmentes anyagvizsgálatok BMEGEMT AGM5 Dr. Mészáros István (egyetemi

Részletesebben

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 4 Szerkezetlakatos 4

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 4 Szerkezetlakatos 4 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Parketta kínálat EGZÓTA fafajok 2018.

Parketta kínálat EGZÓTA fafajok 2018. DOUSSIE 14 x 90 x 300-1000 natúr Class I. 14 x 90 x 300-1000 natúr Class II. 14 x 90 x 300-1000 olajozott lakkozott Class I. 14 x 90 x 300-1000 olajozott lakkozott Class II. 15(4) x 70 x 490-590 natúr

Részletesebben

HULLÁMPAPÍRLEMEZHEZ HASZNÁLT ALAPPAPÍROK TÍPUSÁNAK AZONOSÍTÁSA KÉMIAI ANALITIKAI MÓDSZERREL. Előadó: Tóth Barnabás és Kalász Ádám

HULLÁMPAPÍRLEMEZHEZ HASZNÁLT ALAPPAPÍROK TÍPUSÁNAK AZONOSÍTÁSA KÉMIAI ANALITIKAI MÓDSZERREL. Előadó: Tóth Barnabás és Kalász Ádám HULLÁMPAPÍRLEMEZHEZ HASZNÁLT ALAPPAPÍROK TÍPUSÁNAK AZONOSÍTÁSA KÉMIAI ANALITIKAI MÓDSZERREL Tóth Barnabás és Kalász Ádám 1 Hullámpapírlemez alkalmazási területe Hullámpapír csomagolás az ipar szinte valamennyi

Részletesebben

Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai. Pető Róbert

Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai. Pető Róbert Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai Pető Róbert 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek Miért? A jó

Részletesebben

Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel. 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag)

Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel. 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag) Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag) 1 Cégbemutató A Sensor Technologies Kft. videó analitikai rendszereket fejleszt budapesti székhellyel.

Részletesebben

Gyártástechnológia alapjai Méréstechnika rész. Előadások (2.) 2011.

Gyártástechnológia alapjai Méréstechnika rész. Előadások (2.) 2011. Gyártástechnológia alapjai Méréstechnika rész Előadások (2.) 2011. 1 Méréstechnika előadás 2. 1. Mérési hibák 2. A hiba rendszáma 3. A mérési bizonytalanság 2 Mérési folyamat A mérési folyamat négy fő

Részletesebben

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési

Részletesebben

Méréstechnikai alapfogalmak

Méréstechnikai alapfogalmak Méréstechnikai alapfogalmak 1 Áttekintés Tulajdonság, mennyiség Mérés célja, feladata Metrológia fogalma Mérıeszközök Mérési hibák Mérımőszerek metrológiai jellemzıi Nemzetközi mértékegységrendszer Munka

Részletesebben

örvényáramos vizsgálata a petrolkémiai iparban

örvényáramos vizsgálata a petrolkémiai iparban A TERMELÉSI FOLYAMAT MINÕSÉGKÉRDÉSEI, VIZSGÁLATOK 2.4 2.5 Szerkezeti anyagok felületi hibáinak örvényáramos vizsgálata a petrolkémiai iparban Tárgyszavak: örvényáramos vizsgálat; bevonatvizsgálat; csővizsgálat;

Részletesebben

Lövedékálló védőmellény megfelelőségének elemzése lenyomatmélységek (traumahatás) alapján

Lövedékálló védőmellény megfelelőségének elemzése lenyomatmélységek (traumahatás) alapján Lövedékálló védőmellény megfelelőségének elemzése lenyomatmélységek (traumahatás) alapján Eur.Ing. Frank György c. docens az SzVMSzK Szakmai Kollégium elnöke SzVMSzK mérnök szakértő (B5) A lövedékálló

Részletesebben

JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1159/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Mûködõ Részvénytársaság Mûszaki Felügyelet

Részletesebben

Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)

Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1159/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Tiszai vegyi Kombinát Rt. Mûszaki Felügyelet Mûszaki Vizsgáló Laboratórium (3581 Tiszaújváros, TVK-Ipartelep, Gyári

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA AUTÓ-ÉS REPÜLŐGÉP-SZERELÉSI ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA AUTÓ-ÉS REPÜLŐGÉP-SZERELÉSI ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK AUTÓ-ÉS REPÜLŐGÉP-SZERELÉSI ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MINTATÉTEL 1. tétel Anyag- és hibakereső vizsgálatok Ismertesse a roncsolásmentes hibakereső vizsgálatok

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1023/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Anyagvizsgálati Osztály 7031 Paks, hrsz. 8803/17.

Részletesebben

RÖVID ÚTMUTATÓ A FELÜLETI ÉRDESSÉG MÉRÉSÉHEZ

RÖVID ÚTMUTATÓ A FELÜLETI ÉRDESSÉG MÉRÉSÉHEZ RÖVID ÚTMUTATÓ A FELÜLETI ÉRDESSÉG MÉRÉSÉHEZ Referencia útmutató laboratórium és műhely részére Magyar KIADÁS lr i = kiértékelési hossz Profilok és szűrők (EN ISO 4287 és EN ISO 16610-21) 01 A tényleges

Részletesebben

LÉGIJÁRMŰVEK HARCI SÉRÜLÉSEINEK RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI ELJÁRÁSAI

LÉGIJÁRMŰVEK HARCI SÉRÜLÉSEINEK RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI ELJÁRÁSAI Bozóki János okleveles mérnök ezredes MH Légijármű Javítóüzem parancsnoka LÉGIJÁRMŰVEK HARCI SÉRÜLÉSEINEK RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLATI ELJÁRÁSAI A Magyar Honvédség aktív résztvevője a NATO műveleteknek

Részletesebben

Út a csúcsra. A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig

Út a csúcsra. A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig HU Út a csúcsra A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig Headquarter: Oberwart, Burgenland, Austria 1952 Az apai üzem alapítása Welgersdorfban Josef Unger

Részletesebben

Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában

Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában Minőségi indikátorok az analitikai szakaszban Dr. Kocsis Ibolya Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet Központi Laboratórium

Részletesebben

Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók

Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Korszerű technológiák: zsugorodás-kompenzált és magasraktári ipari padlók Dr. Zsigovics István adjunktus, Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék, BME Epo-Trend,

Részletesebben

A vizsgált anyag ellenállása az adott geometriájú szúrószerszám behatolásával szemben, Mérnöki alapismeretek és biztonságtechnika

A vizsgált anyag ellenállása az adott geometriájú szúrószerszám behatolásával szemben, Mérnöki alapismeretek és biztonságtechnika Dunaújvárosi Főiskola Anyagtudományi és Gépészeti Intézet Mérnöki alapismeretek és biztonságtechnika Mechanikai anyagvizsgálat 2. Dr. Palotás Béla palotasb@mail.duf.hu Készült: Dr. Krállics György (BME,

Részletesebben

Foglalkozási napló. Édesipari termékgyártó 10. évfolyam

Foglalkozási napló. Édesipari termékgyártó 10. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Édesipari termékgyártó 10. évfolyam (OKJ száma: 34 541 01) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08.

Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Cégbemutató 2004: Reológiai alapkutatás kezdete a Kecskeméti Főiskolán 2011: Doktori munka befejezése,

Részletesebben

Korrodált acélszerkezetek vizsgálata

Korrodált acélszerkezetek vizsgálata Korrodált acélszerkezetek vizsgálata 1. Szerkezeti példák és laboratóriumi alapkutatás Oszvald Katalin Témavezető : Dr. Dunai László Budapest, 2009.12.08. 1 Általános célkitűzések Korrózió miatt károsodott

Részletesebben

ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA TANSZÉK Fémek technológiája

ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA TANSZÉK Fémek technológiája ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA TANSZÉK Fémek technológiája ACÉLOK ÁTEDZHETŐ ÁTMÉRŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA Dr. Palotás Béla / Dr. Németh Árpád palotasb@eik.bme.hu A gyakorlat előkészítő előadás fő témakörei Az

Részletesebben

2.) Ismertesse a fémek fizikai tulajdonságait (hővezetés, hőtágulás stb.)!

2.) Ismertesse a fémek fizikai tulajdonságait (hővezetés, hőtágulás stb.)! 1.) Ismertesse az oldható és oldhatatlan kötéseket és azok fő jellemzőit, valamint a hegesztés fogalmát a hegesztés és a forrasztás közötti különbséget! 2.) Ismertesse a fémek fizikai tulajdonságait (hővezetés,

Részletesebben

Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával

Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával EN 1090-1, -2, -3 Építési acél-és alumíniumszerkezetek Görbe Zoltán, szakértő, Budapest, MESSER szakmai nap, 2013.11.27. 2009/105/EC 97/23/EC

Részletesebben

Profillemezek tetőre és falra. Profillemezek tetőre és falra

Profillemezek tetőre és falra. Profillemezek tetőre és falra Profillemezek tetőre és falra Profillemezek tetőre és falra 3 A Ruukki az acélipar szakértője. A legkisebb részlettől a legnagyobb építőipari projektig, minden területen számíthat ránk, legyen szó fémszerkezetes

Részletesebben

Geofizikai kutatómódszerek I.

Geofizikai kutatómódszerek I. Geofizikai kutatómódszerek I. A gravitációs és mágneses kutatómódszer Dr. Szabó Norbert Péter egyetemi docens Miskolci Egyetem Geofizikai Intézeti Tanszék e-mail: norbert.szabo.phd@gmail.com 1. A gravitációs

Részletesebben

PERI Bérlési feltételek HD 200 nehézállvány

PERI Bérlési feltételek HD 200 nehézállvány Kritériumok a bérleti anyagok értékeléséhez Kiadás: 03/2014 Oldal 1 / 6 FB munkaállvány Áttekintés Utolsó változtatások Dátum Változtatás Oldal Ki 01/2014 4.5 Főtartó elgörbülése 4 rim 01/2014 4.7 Leeresztő

Részletesebben

Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető

Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető 2013.11.13. Tartalomjegyzék: Kivitelezési hibák, projekt végrehajtási

Részletesebben

Tervezte és készítette Géczy László 1999-2002

Tervezte és készítette Géczy László 1999-2002 Tervezte és készítette Géczy László 1999-2002 ADATHORDOZÓ Különböző ADATHORDOZÓK LEMEZ hajlékonylemez MO lemez merevlemez CDROM, DVDROM lemez CDRAM, DVDRAM lemez ADATHORDOZÓ SZALAG Különböző ADATHORDOZÓK

Részletesebben

3D-s számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció

3D-s számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 3D-s számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 14. Digitális Alakzatrekonstrukció - Bevezetés http://cg.iit.bme.hu/portal/node/312 https://www.vik.bme.hu/kepzes/targyak/viiiav08 Dr. Várady Tamás,

Részletesebben

EXCELLENCE IN PLASTICS TOMORROW S SOLUTIONS TODAY. Szelepház tűréseinek hatása a szerszám tervezésben Budapest,

EXCELLENCE IN PLASTICS TOMORROW S SOLUTIONS TODAY. Szelepház tűréseinek hatása a szerszám tervezésben Budapest, EXCELLENCE IN PLASTICS TOMORROW S SOLUTIONS TODAY Szelepház tűréseinek hatása a szerszám tervezésben Budapest, 2018.10.02. Cégbemutató Karsai Alba Kft. Alapítva: 1988 Telephely: Székesfehérvár Fő profil:

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 8 VIII. REGREssZIÓ 1. A REGREssZIÓs EGYENEs Két valószínűségi változó kapcsolatának leírására az eddigiek alapján vagy egy numerikus

Részletesebben

Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken

Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken Weld your way. Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken CROWN International Kft. CLOOS Képviselet 1163 Budapest, Vámosgyörk u. 31. Tel.: +36 1 403 5359 sales@cloos.hu www.cloos.hu

Részletesebben

Méréselmélet és mérőrendszerek

Méréselmélet és mérőrendszerek Méréselmélet és mérőrendszerek 6. ELŐADÁS KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba eredete o

Részletesebben

ÁTÉPÍTETT VÁGÁNYOK ÁLLAPOTÁNAK ELEMZÉSE

ÁTÉPÍTETT VÁGÁNYOK ÁLLAPOTÁNAK ELEMZÉSE BÉLI JÁNOS ÜGYVEZETŐ, MÁV KÖZPONTI FELÉPÍTMÉNYVIZSGÁLÓ KFT. ÁTÉPÍTETT VÁGÁNYOK ÁLLAPOTÁNAK ELEMZÉSE AZ ELŐADÁS TARTALMA Infrastruktúra működésével kapcsolatos alapelvek Vasúti pálya életciklus költségeinek

Részletesebben

A keveredési réteg magasságának detektálása visszaszóródási idősorok alapján

A keveredési réteg magasságának detektálása visszaszóródási idősorok alapján ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT A keveredési réteg magasságának detektálása visszaszóródási idősorok alapján Timár Ágnes Alapítva: 1870 A planetáris határréteg (PHR) Mechanikus és termikus turbulencia

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A JÁRTASSÁGI VIZSGÁLATOKRÓL. Fücsök Ferenc Dr. Gillemot László - MAROVISZ

BESZÁMOLÓ A JÁRTASSÁGI VIZSGÁLATOKRÓL. Fücsök Ferenc Dr. Gillemot László - MAROVISZ BESZÁMOLÓ A JÁRTASSÁGI VIZSGÁLATOKRÓL Fücsök Ferenc Dr. Gillemot László - MAROVISZ ABSTRACT A IX. RAKK óta elvégzett két jártassági vizsgálatról számolunk be. A JV 07 jelű vizsgálat tárgya hegesztési varratba

Részletesebben

Síklapokból álló üvegoszlopok laboratóriumi. vizsgálata. Jakab András, doktorandusz. BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

Síklapokból álló üvegoszlopok laboratóriumi. vizsgálata. Jakab András, doktorandusz. BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék Síklapokból álló üvegoszlopok laboratóriumi vizsgálata Előadó: Jakab András, doktorandusz BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék Nehme Kinga, Nehme Salem Georges Szilikátipari Tudományos Egyesület Üvegipari

Részletesebben

QualcoDuna jártassági vizsgálatok - A 2014. évi program rövid ismertetése

QualcoDuna jártassági vizsgálatok - A 2014. évi program rövid ismertetése QualcoDuna jártassági vizsgálatok - A 2014. évi program rövid ismertetése Szegény Zsigmond WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft., Jártassági Vizsgálati Osztály szegeny.zsigmond@qualcoduna.hu 2014.01.21. 2013.

Részletesebben

A tételhez használható segédeszköz: Műszaki táblázatok. 2. Mutassa be a különböző elektródabevonatok típusait, legfontosabb jellemzőit!

A tételhez használható segédeszköz: Műszaki táblázatok. 2. Mutassa be a különböző elektródabevonatok típusait, legfontosabb jellemzőit! 1. Beszéljen arról, hogy milyen feladatok elvégzéséhez választaná a kézi ívhegesztést, és hogyan veszi figyelembe az acélok egyik fontos technológiai tulajdonságát, a hegeszthetőségét! Az ömlesztő hegesztési

Részletesebben

1. Szerszámjavítás lézerhegesztéssel 2. Műanyagok lézeres feliratozása

1. Szerszámjavítás lézerhegesztéssel 2. Műanyagok lézeres feliratozása 50 éves a lézer Lézertechnológiák műanyagipari alkalmazásai 1. Szerszámjavítás lézerhegesztéssel 2. Műanyagok lézeres feliratozása Előadó: Tóth Gábor Szerszámjavítás lézerhegesztéssel Áttekintés 1. Alkalmazása

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Gépészeti alapismeretek középszint 1221 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos

Részletesebben

XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ

XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ Szaszák Norbert II. éves doktoranduszhallgató, Dr. Szabó Szilárd Miskolci Egyetem, Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszéke 2013. Összefoglaló Doktori téma: turbulenciagenerátorok

Részletesebben

Vizsgálati jegyzőkönyvek általános felépítése

Vizsgálati jegyzőkönyvek általános felépítése Vizsgálati jegyzőkönyvek általános felépítése 1. Intézményi és személyi adatok 1. Megbízó intézmény neve és címe 2. Megbízó képviselőjének neve és beosztása 3. A vizsgáló intézmény illetve laboratórium

Részletesebben

2. Tantermi Gyakorlat A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata Nyomóvizsgálat, hajlítóvizsgálat, keménységmérés

2. Tantermi Gyakorlat A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata Nyomóvizsgálat, hajlítóvizsgálat, keménységmérés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Anyagtudományi és Technológiai Tanszék Anyagszerkezet és vizsgálat Fémtan, anyagvizsgálat 2. Tantermi Gyakorlat A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata Nyomóvizsgálat,

Részletesebben

KBSZ BIZTONSÁGI AJÁNLÁSOK. NEMZETI KÖZLEKEDÉSI NAPOK - Közlekedésbiztonsági szekció Siófok, október 29. dr. Becske Loránd főigazgató

KBSZ BIZTONSÁGI AJÁNLÁSOK. NEMZETI KÖZLEKEDÉSI NAPOK - Közlekedésbiztonsági szekció Siófok, október 29. dr. Becske Loránd főigazgató KBSZ BIZTONSÁGI AJÁNLÁSOK NEMZETI KÖZLEKEDÉSI NAPOK - Közlekedésbiztonsági szekció Siófok, 2014. október 29. dr. Becske Loránd főigazgató 1 2 KBSZ 3 KBSZ - 2013 MIÉRT KELL A BIZTONSÁGI AJÁNLÁS? 4 5 mert

Részletesebben

Anyagszerkezet és vizsgálat

Anyagszerkezet és vizsgálat SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Anyagismereti és Járműgyártási Tanszék Anyagszerkezet és vizsgálat NGB_AJ021_1 2. Tantermi Gyakorlat A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata Nyomóvizsgálat, hajlítóvizsgálat,

Részletesebben

MICHAEL KFT Gyömrői út 150. 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK

MICHAEL KFT Gyömrői út 150. 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK MICHAEL KFT Gyömrői út 150 Csavar és kötőelem szaküzlet Telfon:06/1/4310170 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK 1. NYELES,FONATLAN KEREK KEFÉK Drótszál Kefe Szersz. Szabad Teljes Csap vast.

Részletesebben

Innovatív technológia a gazdaságos gázvezeték felújításhoz

Innovatív technológia a gazdaságos gázvezeték felújításhoz Innovatív technológia a gazdaságos gázvezeték felújításhoz info@bonex.hu www.bonex.hu Tekes László vállalkozási főmérnök Adatok: A Társaság 1982-ben alakult meg Alkalmazotti létszám: 100 fő 100%-ban magyar

Részletesebben

Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél

Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél Munkagázok hatása a hegesztési technológiára és a hegesztési kötésre a CO 2 és a szilárdtest lézersugaras hegesztéseknél Fémgőz és plazma Buza Gábor, Bauer Attila Messer Innovation Forum 2016. december

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő: Federal Mogul Hungary Kft. A megrendelő címe: 9184, Kunsziget, Fő út 51. A megbízás száma, kelte: A VIZSGÁLT DARABOK ADATAI A vizsgálat tárgya: Lemez

Részletesebben

Kockázatok és mérési bizonytalanság kezelése a termelésmenedzsment területén

Kockázatok és mérési bizonytalanság kezelése a termelésmenedzsment területén Kockázatok és mérési bizonytalanság kezelése a termelésmenedzsment területén Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és ködtetése konvergencia program Projekt

Részletesebben

A MÁV-Thermit Kft, valamint a BME Út és Vasútépítési Tanszék köszönti az előadás hallgatóit

A MÁV-Thermit Kft, valamint a BME Út és Vasútépítési Tanszék köszönti az előadás hallgatóit MÁV THERMIT Kft Városi vasutak szakmai nap Balatonfenyves, 2010. 03. 18-19. A MÁV-Thermit Kft, valamint a BME Út és Vasútépítési Tanszék köszönti az előadás hallgatóit Hézagnélküli vágányok stabilitása

Részletesebben

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 4 Szerkezetlakatos 4

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 4 Szerkezetlakatos 4 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Fővárosi Vízművek Zrt. Vízbiztonsági tervének, a jogszabályi változások által szükségessé vált átdolgozásának módszere

A Fővárosi Vízművek Zrt. Vízbiztonsági tervének, a jogszabályi változások által szükségessé vált átdolgozásának módszere H-1134 Budapest, Váci út 23-27. Postacím: 1325 Bp., Pf.: 355. Telefon: 465 2400 Fax: 465 2961 www.vizmuvek.hu vizvonal@vizmuvek.hu A Fővárosi Vízművek Zrt. Vízbiztonsági tervének, a jogszabályi változások

Részletesebben

Multicut XF simítómaró Surface Master new!

Multicut XF simítómaró Surface Master new! passion for precision Multicut XF simítómaró Surface Master new! Multicut XF EXtreme Finishing [ 2 ] Az új Multicut XF-szerszámunk legfőképpen ott bevethető, ahol pontos alak- és helyzettűréseket várunk

Részletesebben

Minőségmenedzsment (módszerek) BEDZSULA BÁLINT

Minőségmenedzsment (módszerek) BEDZSULA BÁLINT Minőségmenedzsment (módszerek) BEDZSULA BÁLINT Bedzsula Bálint gyakornok Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Q. épület A.314. bedzsula@mvt.bme.hu http://doodle.com/bedzsula.mvt Az előző előadás

Részletesebben

Gázcsővezetékek hegesztési hibáinak automatikus ellenőrzése vizuális szakértői rendszerrel

Gázcsővezetékek hegesztési hibáinak automatikus ellenőrzése vizuális szakértői rendszerrel A TERMELÉSI FOLYAMAT MINÕSÉGKÉRDÉSEI, VIZSGÁLATOK 2.5 Gázcsővezetékek hegesztési hibáinak automatikus ellenőrzése vizuális szakértői rendszerrel Tárgyszavak: csővezeték; hegesztés; minőség-ellenőrzés;

Részletesebben

KÖTÉSTECHNOLÓGIÁK ALKALMAZHATÓSÁGA FÚRÓKORONÁK SZEGMENSEINEK RÖGZÍTÉSÉRE. Kenéz Attila Zsolt Témavezető: Dr. Bagyinszki Gyula

KÖTÉSTECHNOLÓGIÁK ALKALMAZHATÓSÁGA FÚRÓKORONÁK SZEGMENSEINEK RÖGZÍTÉSÉRE. Kenéz Attila Zsolt Témavezető: Dr. Bagyinszki Gyula KÖTÉSTECHNOLÓGIÁK ALKALMAZHATÓSÁGA FÚRÓKORONÁK SZEGMENSEINEK RÖGZÍTÉSÉRE Kenéz Attila Zsolt Témavezető: Dr. Bagyinszki Gyula GYÉMÁNTSZEMCSÉS FÚRÓTERMÉKEK KÖZÜL A PL-TÍPUSÚ SZEGMENSSEL HEGESZTETT FÚRÓK

Részletesebben

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés

Részletesebben

ÉMI - CONSTRUMA előadások 1

ÉMI - CONSTRUMA előadások 1 2017.04.09. ÉMI - CONSTRUMA előadások 1 Papp Imre Okl. faipari mérnök, szakértő mérnök ÉMI Műszaki Szolgáltató Iroda Hogyan válasszunk beltéri ajtót? avagy, a vizsgált műszaki jellemzők a gyakorlatban

Részletesebben

Csővezetékekben lévő korróziós hibák veszélyességének értékelési rendszere

Csővezetékekben lévő korróziós hibák veszélyességének értékelési rendszere 1 Csővezetékekben lévő korróziós hibák veszélyességének értékelési rendszere Lenkeyné Biró Gyöngyv ngyvér, Balogh Zsolt, Tóth LászlL szló A kutatómunka célja 2 a végeselemes módszer alkalmazhatóságának

Részletesebben

Hidak állapotvizsgálata kombinált szerkezetdiagnosztikai

Hidak állapotvizsgálata kombinált szerkezetdiagnosztikai Hidak állapotvizsgálata kombinált szerkezetdiagnosztikai módszerekkel Dr. Orbán Zoltán, Török Brigitta, Dormány András Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék A diagnosztika

Részletesebben

1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió

1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió 1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió A hőkamera által észlelt hosszú hullámú sugárzás - amit a hőkamera a látómezejében érzékel - a felület emissziójának, reflexiójának és transzmissziójának függvénye.

Részletesebben

DIPLOMAMUNKA TÉMÁK AZ MSC HALLGATÓK RÉSZÉRE A SZILÁRDTEST FIZIKAI TANSZÉKEN 2018/19.II.félévre

DIPLOMAMUNKA TÉMÁK AZ MSC HALLGATÓK RÉSZÉRE A SZILÁRDTEST FIZIKAI TANSZÉKEN 2018/19.II.félévre DIPLOMAMUNKA TÉMÁK AZ MSC HALLGATÓK RÉSZÉRE A SZILÁRDTEST FIZIKAI TANSZÉKEN 2018/19.II.félévre Nanostruktúrák számítógépes modellezése Atomi vastagságú rétegek előállítása ALD (Atomic Layer Deposition)

Részletesebben

Az ECO DESIGN direktíva hatása az elosztótranszformátor piacra

Az ECO DESIGN direktíva hatása az elosztótranszformátor piacra Magyar Elektrotechnikai Egyesület 6. Vándorgyűlés, Debrecen Az ECO DESIGN direktíva hatása az siemens.com/answers 2 3 4 5 6 7 Az elosztótranszformátorok veszteségének alakulása Technológiai háttér A színfalak

Részletesebben

XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia

XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia 2018. november 6. Dr. Fekete István Ügyvezető SzigmaSzervíz Üzleti Kockázatelemző Kft. TARTALOM Kockázatmenedzsmenttel kapcsolatos alapfogalmak Kockázatmenedzsment

Részletesebben