Somogyvári Gyula: Egy kidõlt fatörzs elõtt. Vénülõ fûz az istenadta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Somogyvári Gyula: Egy kidõlt fatörzs elõtt. Vénülõ fûz az istenadta."

Átírás

1 2010. május XVI. évfolyam 5. szám TRIANON-IGAZSÁG 90 éve, június 4-én, a korábban indiánok millióit legyilkoló, gyarmatokat kifosztó és szolgasorba küldõ, négereket idegen kontinensre hurcoló rabszolga-kereskedõ népek, ilyen-olyan érdekbõl csatlakozók közremûködésével az I. világháború végén könyörtelen döntést hoztak. Erõbõl, fölénybõl, tudatlanságból, mohóságból indíttatva rámutattak nemzetünkre és (õk!) ránk sütötték a bûnös bélyeget egy mások céljait szolgáló háborúért, ami ellen érdemben esélyünk sem volt szót emelni. Túl a Rákóczi-féle-, majd a es nehéz és vesztett szabadság-küzdelmeinken is, férfiaink muszájból, beletörõdéssel masíroztak be elnyomóink katonasoraiba, megvívni helyettük a nekik fontos csatákat. Az elszántak aztán megverve hazamentek, majd némi veszteséget tudomásul véve újrakezdték életüket. Fölöttünk pedig hatalmas igazság-tort ültek a gyõztesek. Jól megtanácskozták, ki mekkorát szakíthat belõlünk, vitte ki-ki, amire foga fájt: földünk, hegyeink, bányáink, erdeink, vizeink vagy Európa éléskamrája -cím, esetleg vasút, flotta és kikötõ... volt, akinek a vetélytárs kiiktatása kellett, volt, akinek vérünk és lelkünk. Mindenki megkapta, amire vágyott. A gyõztesek máig sem néztek magukba. Elfordítják fejüket, becsukják fülüket, ha magyar jaj-szót hallanak. A Trianon-igazsághoz (ami öröklõdött a II. világháború után is) volt, az igazsághoz még nincs bátorságuk. Szóljon most nekik ez a vers, az újságunk 18. oldalán olvasható pedig NEKÜNK! KMÉ Somogyvári Gyula: Egy kidõlt fatörzs elõtt Vénülõ fûz az istenadta. Úgy állt napfénybe, zivatarba, mint akinek már úgyis mindegy, hogy könnyû pillangók keringnek körötte, vagy a hópihék. Számba se vette: él-e még? Vénülõ fûz az istenadta s a Duna zúg, oson alatta nagy idõ óta, zajtalan. A vén fûz meg csak ráhajolva mint hogyha titkon hallgatózna merengve nézi. Így suhan, áramlik, s vissza sohse jõ, Isten szolgája: az Idõ. Idõk partján állt, s vénült egyre, lombot nevelt, meg levetette, s kérgesedett az istenadta. Csodát ugyan ki látna abban, hogy vénülünk itt ez a rendje csak a víz jár a végtelenbe meg az Idõ. Mert mind elmúlunk, a gyökerünkbõl kifordulunk; mi termõ volt mibennünk itten, magához hívja majd az Isten, s a régi fa avarrá vál. Egyszer csak jön egy õszi szél és kettéroppant majd a tél, az utolsó szál vén gyökér s a fa kidõl, és tovahordják és szétkorhasztják a habok. A fûz már belenyugodott. S akkor, egyszerre, más vihar hajtott föl villámaival, bömbölt, zúgott, mint ördögátok s gyilkolta, zúzta a világot hagyjuk! A gondolat is fáj, az ember szinte nem talál pontot e meggyötört világon, hol, mint madár a tarlott ágon, csak percre is nyugvást találjon. És lám, a fûz, az istenadta, törten és csonkig hasogatva mikor úgy vélted, vége már egy szál gyökérbõl újra hajt s lerázva kínt, ezernyi bajt: új gallyra törtet, s fényre vár! Én Uram Isten! Hát e vén még élni kíván? S ölremén az életért? S új harcba kezd? Hát hányszor kell megölni ezt, hogy magát végül is megadja? Megrendülten és áhítatba nézem e kérges bajnokot. S ámulva látom, hogy amott tovább is hajt egy másik ág, nem, nem: ez nem hagyja magát? Talán csak egyetlen gyökér, az utolsó, de él, de él s míg él: hitében verhetetlen! Hát hajtja, egyre vérmesebben, a nap felé új sarjait! S én röstelkedve állok itt: hát ez a vénség, ez tanít új reménységre engemet, akit már szinte eltemet a kín s a gond nehéz avarja, hogy nincs halál, nincs elmúlás amíg azt Isten nem akarja! Nézem ez újból sarjadót és elordítom harcosan: halljátok meg ti korhadók kik úgy hittétek, vége van bénák, roncsok és összetörtek, kiégettek és meggyötörtek! Nincs még halál! Nincs még enyészet! Még nem végzett velünk a végzet! S legyen bár hegynyi omladék, mely ránk zuhant: kivájja még gyõzelmes útját minden águnk, s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk, mert istenáldott dacban égünk és csakazértis: százszor élünk! Országgyûlési képviselõi megbízólevél átadása Dr. Czira Szabolcs 20 éve tölt be képviselõi posztot az országgyûlésben. Május 12-én 14 órakor, a Nagykõrösi Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között vehette át a következõ, es ciklusra szóló országgyûlési képviselõi megbízólevelét. Az ünnepségen megjelelentek és gratuláltak a 16- os választókörzet polgármesterei és jegyzõi, valamint személyes ismerõsök, barátok is.

2 2. oldal TÖRTELI ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Törtel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 2/2010. (IV.29.) sz. Önk. R e n d e l e t e az önkormányzat évi költségvetésérõl szóló 2/2009. (II.12.) önkormányzati rendelet módosításáról Törtel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének d) pontjában, valamint az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következõket rendeli el: 1. (1) Az önkormányzat évi költségvetésérõl szóló 2/2009. (II.12.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. a) pontjában az eft-ban szövegrész helyébe a eft-ban szöveg lép. (2) A Rendelet 3. b) pontjában az eft-ban állapítja meg szövegrész helyébe a eft-ban állapítja meg szöveg lép. 2. (1) A Rendelet 4. III. 1. pontjában a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. (2) A Rendelet 4. III pontjában a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. (3) A Rendelet 4. III pontjában a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. (4) A Rendelet 4. V.2. pontjában a 6.970eFt szövegrész helyébe a eft szöveg lép. 3. (1) A Rendelet 5. (1) bekezdésében a eft szövegrész helyébe a eft szöveg, a eft szövegrész helyébe a eft szöveg, a eft szövegrész helyébe a eft szöveg, a eft szövegrész helyébe eft szöveg, a eft szövegrész helyébe a eft szöveg, továbbá a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. (2) A Rendelet 5. (2) bekezdésében a eft szövegrész helyébe a eft szöveg, a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. 4. (1) A Rendelet 6. -ában a eft szövegrész helyébe a eft szöveg lép. 5. (1) A Rendelet 8. -ában a eft szöveg helyébe a eft szöveg lép. 6. (1) Ez a Rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, és a kihirdetését követõ napon hatályát veszti. Törtel, április 29. Czeróczki János Dr. Kecskeméti Gabriella polgármester jegyzõ Törtel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 3/2010. (IV.29.) sz. Önk. R e n d e l e t e Törtel község képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés d) pontjában és az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 82. -ában meghatározott feladatkörében eljárva a következõket rendeli el: 1. (1) Az önkormányzat képviselõ-testülete a évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót eft bevétellel és eft kiadással hagyja jóvá. (2) A bevételi fõösszegbõl a hosszúlejáratú hitel összege eft, a függõ átfutó bevételei összege eft. A függõ átfutó kiadások összege eft. (3) Az önkormányzat a mérlegszerûen bemutatott kiadásait, bevételeit önkormányzati szinten az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. 2. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat évi bevételeinek teljesítését az alábbiakban részletezettek szerint: a) a mûködési bevételek összegét eft-ban b) a sajátos mûködési bevételek összegét eft-ban, ezen belül ba) az egyéb sajátos bevételek összegét eft-ban bb) a helyi adók összegét eft-ban bc) az átengedett központi adók összegét eft-ban c) az önkormányzatok költségvetési támogatásának teljesítését eft-ban a támogatásokon belül ca) a normatív támogatások összegét eft-ban cb) a normatív kötött felhasználású támogatások összegét eft-ban cc) a központosított elõirányzatok összegét eft-ban d) a felhalmozási és tõke jellegû bevételek teljesítését eft-ban e) a véglegesen átvett pénzeszközök teljesítését eft-ban ezen belül ea) a mûködési bevételek OEP-tõl eft-ban eb) az alapoktól átvett pénzeszközök összegét eft-ban ec) az elõzõ évek költségvetés visszatérítését eft-ban f) a hosszúlejáratú hitel felvételének teljesítését eft-ban fogadja el. 3. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat mûködési fenntartási kiadásainak teljesítését eft-ban, ezen belül: a) a személyi juttatások kiadásainak összegét eft-ban b) a munkaadókat terhelõ befizetési kötelezettségek összegét eft-ban c) a dologi kiadások összegét eft-ban d) a rövidlejáratú hitelek visszafizetésének összegét eft-ban e) a mûködési és fenntartási kiadások szakfeladatonkénti teljesítését az 5. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. 4. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat felhalmozási kiadásainak teljesítését eftban hagyja jóvá. (2) A felhalmozási kiadások célonkénti részletezését a 6. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. 5. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat átadott pénzeszközeinek teljesített kiadási összegét eft-ban hagyja jóvá. (2) A kiadások részletezését a 7. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. 6. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat a társadalom- és szociálpolitikai juttatások teljesített kiadásainak összegét eft-ban hagyja jóvá. (2) A kiadások részletezését a 8. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. 7. (1) A képviselõ-testület az önkormányzat költségvetése teljesítése során keletkezett pénzmaradvány elszámolását eft-tal hagyja jóvá. (2) A pénzmaradvány kimutatását a 10. mellékletben foglaltaknak megfelelõen fogadja el. (3) A negatív pénzmaradvány rendezésérõl a képviselõ-testület a évi költségvetésében a céltartalék terhére gondoskodik. 8. (1) Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetést követõ napon lép hatályba. Törtel, április 29. Czeróczki János Dr. Kecskeméti Gabriella polgármester jegyzõ

3 HÍRADÓ 3. oldal ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Törtel Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 4/2010. (IV.29.) sz. Önk. R e n d e l e t e az egyes szociális és gyermekvédelmi támogatások helyi szabályairól szóló 7/2008. (IV.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Törtel Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló évi III. törvény 92. (1) bekezdésében, és a 92/B. (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következõket rendeli el: 1. (1) Az egyes szociális és gyermekvédelmi támogatások helyi szabályairól szóló 7/2008. (IV.24.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. számú mellékletében foglalt rendelkezés helyébe a következõ rendelkezés lép: Az intézményi ellátásért fizetendõ személyi térítési díj összege nem haladhatja meg a jövedelem 15%-át. A házi segítségnyújtás térítési díja évben: A B C Az egy f re jutó jövedelem a Összegek forintban Gondozási díj Ft/óra nyugdíjminimum %-ában I. 0% 150% II. 150% 200% III. 200% felett felett (1) A Rendelet 2. számú mellékletében foglalt rendelkezés helyébe a következõ rendelkezés lép: A szociális étkeztetés térítési díja évben: A B C D Az egy f re jutó jövedelem a nyugdíjminimum %-ában Étkezés térítési díja kiszállítás esetén: Az étkezés szállítási költsége a jövedelmi kategóriák szerint megállapított gondozási óradíj 50%-a. Étkezés térítési díja kiszállítás esetén évben: 3. (1) Ez a Rendelet a kihirdetését követõen június 1-jén lép hatályba, és június 2-án hatályát veszti. Törtel, április 29. Czeróczki János sk. polgármester Összegek forintban Étkezési díj Ft/nap Áfá-val növelt I % II. 100% 150% III. 150% 200% IV. 200% 300% V. 300% felett A B C Az egy f re jutó jövedelem a Összegek forintban Étkezési díj Ft/nap nyugdíjminimum %-ában I % II. 100% 150% III. 150% 200% IV. 200% 300% V. 300% felett felett Dr. Kecskeméti Gabriella jegyzõ Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A korai felismerés eszköze a mammográfiás szûrõvizsgálat. A Törtelen lakó éves nõk, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, meghívólevelet kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják õket a Flór Ferenc Kórházban (2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. tel.: 06-28/ ) v i z s g á l a t r a. Vegyen részt Ön is a mammográfiás szûrõvizsgálaton! A szûrõvizsgálat térítésmentes. Információ: ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete Tel.: 06-1/ A lehetõség adott! Éljenek vele! május FONTOS TELEFONSZÁMOK! Orvosi ügyelet telefonszáma: (53) Mentõk vezetékesrõl ingyenesen: 104 Ceglédi állomás: (53) Kerekes & Kerekes Kft. TEMETKEZÉS Iroda: Törtel, Dózsa György út 6. Tel.: 53/ Teljes körû ügyintézés! Készenléti szolgálat: 0-24h-ig Ügyvezetõk: Kerekes Géza 06-30/ Kerekes Nándor 06-70/ kerekeseskerekes@mailbox.hu

4 4. oldal TÖRTELI ÖKOVÍZ TÁJÉKOZTATÓ Mindennapi életünk komoly környezeti problémája a keletkezõ hulladékok menynyisége és sokfélesége. Mivel a hulladékot mi termeljük, fontos tudni, hogy ezek mennyiségét hogyan csökkenthetjük, milyen lépésekkel járulhatunk hozzá a tiszta és egészséges környezetünk fenntartásához. Mindannyiunk közös feladata tehát környezetünk tudatos védelme, ezért a most induló sorozatunkkal célunk, hogy folyamatosan ismertessük meg Kedves Ügyfeleineket és Olvasóinkat a háztartásukban keletkezõ hulladékok helyes gyûjtésével, kezelésével, hasznosításával kapcsolatos gyakorlati ismeretekkel, hasznos és közérdekû információkkal! Ebben a lapszámban bõvebben foglalkozunk a háztartásában keletkezõ hulladékok elhelyezésének megoldási lehetõségeivel. Tartsanak velünk! Hulladékgazdálkodás megoldási lehetõségek A hulladék keletkezése az elõzõ lapszámban olvasottaknak megfelelõen - szorosan az emberi tevékenységhez kötõdik. A természet ugyanis hulladékmentesen mûködik. Ami az egyik élõlény számára hulladék, az a másiknak táplálék. Valamennyi mellék- és bomlásterméknek helye van azokban a körfolyamatokban, amelyek meghatározzák bolygónk arculatát. A társadalomban azonban ez nem így mûködik. A keletkezõ hulladék mennyisége eddig nem tapasztalt méreteket öltött, melynek kezelése komoly és összetett feladat. Az alábbi felsorolásban a pontok egymásutánja egyáltalán nem véletlenszerû. Ha sikerül csökkenteni a keletkezõ hulladék mennyiségét, akkor sokkal kevesebb hulladékot kell kezelni. Nézzük meg a lehetséges megoldásokat! Ebben a lapszámban bõvebben a megelõzéssel és újrahasználattal foglalkozunk. 1., Megelõzés 2., Újrahasználat 3., Újrafeldolgozás 4., Lerakás 5., Égetés Megelõzés A legjobb megoldás az lenne, ha nem is keletkezne hulladék. Ez azt jelenti, hogy átgondolt vásárlással csak azokat a termékeket vásároljuk meg, amelyekre valóban szükségünk van, illetve kevesebb csomagolóanyagot tartalmaznak, ezért kisebb környezeti kárt okoznak. Környezetünk védelméért hulladékok tekintetében ezzel tehetnénk a legjobbat. 1. Csökkentsük a fogyasztást! Tudatosan vásároljunk! Csak szükségletünknek megfelelõ mennyiségû terméket vásároljunk meg! 2. Javítsuk meg, használjuk újra! A visszaváltható, környezetbarát, többször használatos csomagolásokat vegyük meg. Vásároljunk utántölthetõ, nagyobb kiszerelésû termékeket! Javíttassuk meg dolgainkat, mielõtt újat vennénk! Amire nincs szükségünk, adjuk oda másoknak (bolhapiac, használt cikk boltok, jótékonysági adományok)! 3. Vásároljunk újrahasznosított termékeket! Ezzel ösztönözhetjük a piacot ezen termékek gyártására, forgalmazására! Így takarékoskodhatunk Földünk nyersanyagés energiakészletével! Óvjuk meg bolygónkat a felesleges környezeti ártalmaktól (talaj-, víz-, levegõszennyezéstõl, élõhelyek, élõlények pusztulásától). Újrahasználat A terméknek az eredeti célra való ismételt felhasználása az újrahasználat. Ez esetben az adott terméket, csomagolást átalakítás nélkül újra ugyanarra a feladatra lehet használni, mint amire eredetileg gyártották. Jó példa újrahasználatra az újratöltés, amikor az italcsomagolásnál az üveg visszaváltható, majd újratöltésre kerül. Ezt a folyamatot kb. 40 alkalommal lehet megismételni. 1 betétdíjas üveg használata tehát kb. 40 azonos térfogatú PET-palack használatát váltja ki! Természetesen újrahasználat az is, amikor nagyanyáink nyomdokába lépve saját fõzésû lekvárt, szörpöt töltünk nyaranta a kiürült üvegekbe. A piaci kistermelõk egy része is szívesen fogadja a visszavitt üvegeket (pl. mézet árulnak benne). Jó lenne, ha a befõttes üvegeket is vissza lehetne váltani. (A befõttes üvegek visszaváltása 1992-ben szûnt meg.) Érdekességek A világ hét szemétcsodája. 1. Az elsõ csoda a Csendes-óceánon San Francisco és Hawaii-szigetek között félúton lebegõ, zömében mûanyag palackokból álló szemétsziget, amelynek kiterjedése nagyjából akkora, mint a Kárpát-medence. Az óceáni áramlások gyûjtik össze erre a területre a szárazföldrõl és a hajók rakományából kikerülõ szemetet. Egy kutató beszámolója szerint egy hétig hajózott a szemétsziget között, ahol a horizonttól-horizontig mindent szemét borított. Forrás: A következõ lapszámban bõvebben foglalkozunk a hulladékgazdálkodás további lehetséges megoldásaival. Tartsanak velünk a következõ lapszámban is! Szelektív hulladékgyûjtéssel kapcsolatos további hasznos információ a honlapon olvasható. Mûködjünk együtt, tegyünk közösen környezetünk tisztasága, jövõje érdekében! Segítõ közremûködésüket köszönjük! ÖKOVÍZ Kft. Építési-bontási hulladék elhelyezése Kérem, engedjék meg, hogy az alábbiakban tájékoztassam Önöket, hogy Társaságunk az építési és bontási hulladék elhelyezésére egy akciót hirdet, mely keretén belül a ceglédi regionális hulladéklerakón május 15-tõl térítésmentesen helyezhetõek el mennyiségi korlátozás nélkül, a következõ minõségi követelmények mellett az alábbi hulladékok: Beton. Minõségi követelmény: homogén, tiszta és szennyezõdésmentes; 50 cm alatti befoglaló méretû, vasalásmentes. Tégla. Minõségi követelmény: homogén, tiszta és szennyezõdésmentes. Beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke. Minõségi követelmény: homogén, tiszta és szennyezõdésmentes; 50 cm alatti befoglaló méretû, vasalásmentes. Föld és kövek. Minõségi követelmény: homogén, tiszta és szennyezõdésmentes. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a regionális hulladéklerakó kizárólag a fenti felsorolásban szereplõ hulladékfajtákat fogadja térítésmentesen! Az akció visszavonásig érvényes! Kevert építési és bontási hulladék továbbra is az érvényes lerakati díj ellenében helyezhetõ el a lerakón. Varjú Tamás ügyvezetõ

5 HÍRADÓ 5. oldal Nem csak az a szép, ami drága! NÁLAM TETÕTÕL TALPIG DIVATOSAN, OLCSÓN FELÖLTÖZHET! VÁROM ÖNT FOLYAMATOSAN MEGÚJULÓ ÁRUKÉSZLETEMMEL! HASZNÁLTRUHA BOLT KOCSÉRI ÚT 17.

6 6. oldal TÖRTELI Szálka 2004 Bt. Törtel, Karinthy F. u. 2. Nyitva a hét minden napján Érdeklõdés és megrendelés: 53/ , 06-30/ Aktuális ajánlatunk a tûzifára: Vastag akác Ft/q Vékony vegyes Ft/q Hasított tölgy Ft/q Német brikett (25 kg/csomag) Ft/q DRÓTFONAT 1 m magas, 25 fm/tek Ft 1,2 m magas, 25 fm/tek Ft 1,5 m magas, 25 fm/tek Ft ACÉLIPARI TERMÉKEK Zártszelvények Szögvasak Gömbacélok Csövek Lemezek Hegesztett hálók Betonacélok (6-os, 8-as, 10-es, 12-es) Kengyel anyag szálban és karikában Térhálók három méretben BÁDOGOS TERMÉKEK Horganyzott sima lemez Horganyzott trapéz lemez PB GÁZPALACK cserelehetõség! NÁDSZÖVET TÖBB MÉRETBEN Betonoszlopok 2,4 m hosszban SZÉLEZETLEN AKÁC DESZKÁK 1 fm-tõl 3 fm-ig Hullámpala több méretben! AKÁCFAOSZLOPOK 2 m; 2,5 m; 3 m és 4 m hosszban. Kérésre kérgezve, felezve, bitumenezve

7 HÍRADÓ 7. oldal Tavaszi kínálatunkból Állandó festék akció! Vetõmagok széles választékban Virághagymák, rózsatövek, fûmagok Növényvédõszerek és gyomirtók Mûtrágyák és tápoldatok Virágföldek, virágcserepek és balkonládák Öntözéstechnika, szivattyúk és tömlõk Kertiszerszámok, kerti kiegészítõk Ajánlataink POLI-FARBE termékek márkaképviselete! Falfestékek, színes beltéri és kültéri festékek Díszlécek, rozetták, álmennyezetek Alapozók, zománcok, lakkok, lazúrok, tömítõk, glettek Csemperagasztók, aljzatkiegyenlítõ, falazóhabarcs, cement POLI-FARBE ECO diszperziós falfesték 14L Ft POLI-FARBE BORÓKA vizes lazúr 0.75L Ft POLI-FARBE CELLKOLOR mf. zománc minden szín 0.75L Ft BODY 930 gyorsan száradó korr.gátló vörös alapozó 1L: Ft; 5L: Ft Sakret csemperagasztó (fagyálló) 25 kg Ft/zsák Sakret flexibilis csemperagasztó 25 kg Ft/zsák Sakret hõszigetelõlap ragasztó 25 kg Ft/zsák Sakret kézi falazó- és vakolóhabarcs 40 kg Ft/zsák Hõszigetelõ rendszerek forgalmazása, komplett árajánlat készítés kedvezõ árakon! Nagyobb mennyiségû vásárlás esetén az árut díjtalanul házhoz szállítjuk! Zár Vasalat Kötõelem Szerszám Szerelvény Csapágy Festék Tel.: 53/ Nyitva: Hétfõ Péntek: ; Szombat:

8 8. oldal TÖRTELI ANGOL ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTÕ TANFOLYAMOT TARTOK A NYÁRON. RÉSZLETEKÉRT ÍRJATOK az orsyanett@gmail.com CÍMEMRE VAGY KERESSETEK SZEMÉLYESEN! PEDIKÛRT, MANIKÛRT VÁLLALOK. Vadászok, földtulajdonosok és iskolások a tisztább környezetünkért A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Magyar Turista Egyesület, a Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Országos Horgászszövetség, az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskolái, valamint a Vadászati Kulturális Egyesület felhívására a Törteli Rákóczi Ferenc Vadásztársaság szervezésében a vadászok, törteli földtulajdonosok és az általános iskola tanulói az önkormányzat segítségével az elmúlt hónapban a természeti környezetünk megóvása, jelenlegi helyzetének javítása érdekében természettakarításon vettek részt. A gyülekezõ a vadásztársaság vadászházánál volt, ahol Ondó László, a vadásztársaság elnöke tartott rövid tájékoztatót, majd a megjelentek csoportokra osztva gépkocsival indultak azokra a helyekre, melyek a szemétlerakások tekintetében a legveszélyeztetettebb területek. K É R É S R E H Á Z H O Z M E G Y E K. OKLEVELES KUTYAKOZMETIKUS VÁLLALJA KEDVENCEIK TELJES KÖRÛ KOZMETIKÁJÁT. KÉRÉSÉRE HÁZHOZ IS MEGYEK. T e l e f o n : 06-30/ BEJELENTKEZNI a 06-20/ TELEFONSZÁMON LEHET. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR FERENC temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot hoztak. Külön köszönet dr. Papp Kornélnak és Ancikának a lelkiismeretes munkájukért. A gyászoló család A természettakarítás során elõkerültek olyan természetidegen dolgok, mint gépkocsi alkatrészek, mûanyag palackok, mûtrágyás zsákok, üvegek, építési törmelékek, papírok, és még számos olyan dolog, aminek nem az erdõkben, utak mellett, mezõkön lenne a helye, hanem a szeméttelepen. Oláh László sportvadász (földtulajdonos) elkeseredetten tapasztalta, hogy a tulajdonát képezõ erdõterületeket is lelketlen emberek szemétlerakónak használják. Elkeserítõ, hogy az emberek nem figyelnek környezetükre. Nem gondolnak arra, hogy azzal az erõvel, amivel a hulladékot kiviszik az erdõkbe, mezõkre, vagy eldobják az utak mentén a tele szemetes zsákokat, ki is vihetnék a legális hulladéklerakóba. Határozott véleményünk az, hogy ez a szégyenteljes állapot megváltoztatható, melyhez a fiatal nemzedék környezettudatos nevelésén keresztül vezet az út. Aki a természet tisztelete, tisztasága iránt valami kicsi felelõsséget is érez, az tegye szóvá, ha azt tapasztalja, hogy valaki a hulladékot nem a kijelölt lerakóhelyre viszi. A természettakarító nap befejezésekor Ondó László elnök megköszönte valamennyi résztvevõnek az eredményes munkáját, melynek során összesen 61 zsák szemetet gyûjtöttek össze. Ezt követõen a vadásztársaság valamennyi résztvevõt vendégül látta egy babgulyás elfogyasztására. Dr. Ricza Ferenc a vadásztársaság természetvédelmi és propaganda felelõse

9 HÍRADÓ 9. oldal A TULIPÁN ÓVODA HÍREI A csodálatos jó idõ, sok lehetõséget kínált a csoportoknak a kirándulásokra. Április végén a Búzavirág és a Napsugár csoport a Közlekedés projekt keretében ellátogatott a ceglédi vasútállomásra és buszpályaudvarra. Nagyon nagy élmény volt a gyermekeknek, hiszen többen még soha nem jártak ezeken a helyeken. Betekintést nyerhettek a jegypénztáros munkájába, abba, hogyan váltják az utasok a jegyüket. Nagy öröm volt, hogy a gyerekek is kaptak a pénztáros nénitõl jegyet. Felszállhattunk egy éppen az állomáson álló vonatra, ismerkedhettek a vonat belsejével, a kalauz munkájával. A peronon állva megfigyelhették az érkezõ és induló vonatokat, a forgalom irányító munkáját. Érdekes volt a gyermekek számára a már nem mûködõ régi gõzmozdony, érdeklõdéssel hallgatták a róla szóló történetet. Következõ utunk a Szolnoki Repülõ Múzeum. Minden gyermek nagyon várta ezt a kirándulást, hisz egy kisgyermek számára a repülõ egy csoda. Nagy élmény volt, hogy a sok repülõgép látványa mellett, egy gépbe be is szállhattunk. A gyermekek minden pillanatban azt várták, mikor száll fel velünk ez a gép. Köszönjük Bakos Imrének, hogy segítségünkre volt a megszervezésben, a gépekrõl sok érdekes dolgot mesélt a gyermekeknek, akik nagy érdeklõdéssel hallgatták. Több kisfiúnak a mai napig nagy élményt jelent, egy katona bácsit hallgathattak és láthattak. Köszönjük Surin Attilának, Erõs Péternek és az ADRICS KFT. dolgozóinak, hogy a projekt sikerességét segítették, és azt, hogy a gyermekek még sokrétûbben megismerkedhettek a közlekedéshez kapcsolódó dolgokkal. A Tej útja projekt keretében a nagycsoportosok ellátogattak a DPMG ZRT. Ságvári Szarvasmarha Telepére. Köszönjük Godó Jánosnak azt, hogy most is nagyon nagy szeretettel fogadta a gyermekeket, Mannus óvó néninek a finom, meleg kakaót, Székely Józsefnek pedig, hogy lovas kocsijával kiszállította a gyermekeket. A Kõröstetétleni Sajt Üzemben dolgozók munkájával is megismerkedhettek a gyermekek, itt is nagy örömmel fogadták óvodásainkat. Április 21-én a Kerekerdõ Bábszínház elõadása varázsolta el a gyermekeket és felnõtteket egyaránt. A darab mondanivalója, a jó és rossz cselekedet közötti különbségre és annak következményeire, az igaz barátság csodálatos erejére tanította a gyermekeket. Április 23-án meglepetés várta a gyermekeket az óvoda udvarán. Légvárral kedveskedtünk óvodásainknak. A délelõtt folyamán a csoportok felváltva élvezhették a hatalmas ugrálóvárat. A délelõttöt még színesebbé tette az arcfestés, a gyermekek arcára szebbnél szebb mintákat varázsoltak az arcfestõk. Május hónapban nagyon változatos és sok program várja a gyermekeket. A nagycsoportosok ellátogattak az iskolába. Nagyon várták ezt a napot, hiszen megismerkedhettek a tanítónénikkel, és bepillantást nyerhettek az iskolai életbe. Május 12-én a nagycsoportosok a Ceglédi Tûzoltó Laktanyába kirándultak. Ez a program minden évben nagyon nagy élmény a gyermekeknek. Május 14-én köszöntöttük az óvodában az ÉDESANYÁ- KAT. A nagycsoportosok egész napos kirándulását ebben az évben a Farmosi Vízparti Élet Házába szerveztük, május 17-én. Május 25-én a Kecskeméti zenetanárok ismét ellátogatnak hozzánk. Pünkösdi Ovi koncertjük, reméljük, ugyanolyan színvonalas lesz, mint amilyen egész évben, minden koncertjük volt. Május 26-án rendezzük a hagyománynak számító Óvoda Búcsúnkat. A csoportok lázasan készítik, gyûjtik portékáikat, amiket majd tallérjaikból megvásárolhatnak. Az óvó nénik meglepetés mesejátékkal készülnek a gyermekeknek és az érdeklõdõ kedves szülõknek. Ezúton várunk minden anyukát, Folytatása a 10. oldalon.

10 10. oldal TÖRTELI A Szent István Király Általános Iskola hírei Szülõ-pedagógus bál Idén is megtartottuk a nagysikerû iskolai bálunkat. A rendezvényt Czeróczki Ferencné igazgatónõ nyitotta meg, melyben megköszönte a támogatók, valamint az SZMK munkáját és külön köszönetet mondott Czeróczki Zsuzsannának, az SZMK vezetõjének. A bál nyitótánca Surinné Kovács Julianna tanárnõ által betanított gyertyafénykeringõ volt, melyet a 7-8. osztályos lányok táncoltak. Ezt követõen fellépett a Difani tánccsoport. Magyar Dia és Kovács Sándor külön erre az estére betanult meglepetés elõadással kedveskedett a bál vendégeinek. Ifj. Fajka István az est folyamán nótákat énekelt, melyet a bálon zenélõ Kiséri együttes énekese, Dobos Zsolt kísért szintetizátoron. A bõséges és nagyon finom vacsorát a Holló Lakodalmas és Vendégház szolgáltatta, amelyet svédasztalos formában tálaltak fel. A meghívott sztárvendég ezúttal az Apostol együttes volt, mely egy órás koncerttel kápráztatta el a vendégeket. Köszönjük a bál vendégeinek és résztvevõinek, hogy megjelenésükkel megtisztelték iskolánkat! A támogatóinknak pedig tisztelettel megköszönjük, hogy elõsegítették a színvonalas rendezvényünk sikerét. Köszönjük szépen! Fehér Bernadett, Rátóti Anita A Tulipán Óvoda hírei... Folytatás a 9. oldalról. apukát és testvért nagy szeretettel. A délelõtt hangulatát kézmûves tevékenységek, táncház fokozzák. Május 29-én búcsúzunk nagycsoportosainktól. Az óvoda minden óvodása, óvó nénije, dajka nénije nevében, a következõ idézettel búcsúzunk Tõletek, Kedves Nagycsoportos Gyermekeink: Menj tovább az úton, Vigyél el mindent ebbõl a házból, Amit két karod és jó szíved elbír. Mi még figyeljük lépteidet, De többé már nem segíthetünk. Szeretetnénk köszönetet mondani a közmunkaprogram keretében óvodánkban dolgozó Somodi Sándorné, Paskó Julianna és Palcsó Mónika dolgozóknak, lelkiismeretes és precíz munkájukért. A nyárra minden kedves munkatársunknak, minden kisgyermeknek és minden kedves szülõnek jó pihenést, kikapcsolódást, feltöltõdést kívánunk! Bakos Imréné és Godó Jánosné óvodapedagógusok

11 HÍRADÓ 11. oldal A Szent István Király Általános Iskola hírei Történelmi játszóház Törtelen április 21-én a 3. évfolyam lehetõséget kapott, hogy részt vegyen a Marczibányi Dráma és Komplex Mûvészeti Központ által szervezett játszóház programon. Ötletes feladatokon keresztül ismerhették meg a gyerekek a Honfoglalás korát. Törzseket alakítva járták végig õseink útját az Uraltól a Kárpát-medencéig. Játékos formában megismerkedhettek az íjászattal, rovásírással, népi hagyományokkal. A képzeletbeli jurtában pedig megízlelhették a köleskását. Sok segítséget kaptak a gyerekek az iskolai tananyag elmélyítéséhez. Reméljük, hogy többször is adódik ilyen lehetõség a tanulóink számára. Kamocsai Réka, Perlakiné Huszti Márta tanító nénik Tükörben a világ Érdekes cím egy kiállításnak. A mi érdeklõdésünket is felkeltette. Budapesten, az Iparmûvészeti Múzeumban rendeztek egy környezetvédelmi, természetvédelmi kiállítást ezzel a címmel. Elhatároztuk, hogy a Szent István Király Általános Iskola érdeklõdõ tanulóival megtekintjük a tárlatot. Igazgatónõnk is támogatott bennünket, s pályázati pénzbõl tudta fizetni a költségeket, így a tanulók ingyen jöhettek április 30-án fél 12-kor indultunk 45-en Budapestre. A kiállítást három csoportban tekintettük meg. A tárlatvezetés másfél óráig tartott. Az összefüggések megértését kérdések, beszélgetések, feladat-megoldások segítették. A gyerekeknek tetszett a kiállítás interaktív jellege. A hazafelé vezetõ úton még egy rövid pihenõt is beiktattunk. 19 órakor, a tervezett idõben hazaérkeztünk. Perlakiné Somodi Gabriella, Vinczéné Király Éva Kirándulás szeretett anyanyelvünkért Fegyverkovácsok munkája közben, harci mének legeltetése alatt, a holdfénynél éneklõ asszonyok dalolásásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdõ ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belõlük. Krúdy Gyula Egy nap anyanyelvünkért címmel a Brókernet Jövõ Alapítvány nagyszerû ötlettel pályázatot írt ki olyan osztályok számára, amelyek magyar irodalom osztályátlaga legalább 4.00 volt félévkor. Mozgalmuk abból a tapasztalatból növekedett ki, hogy a fiatalok anyanyelv-használatának színvonala egyre szegényesedik. Márpedig ezen a pályán a választékos és helyes beszéd nélkülözhetetlen föltétel az eredményes munkavégzéshez. Szándékuk, hogy a jól tanuló osztályokat megjutalmazzák, érdeklõdésüket anyanyelvünk története és szépségei felé irányítsák. Megszerveztek hát egyelõre Pest megyei tanulóknak egy kirándulás-sorozatot a Magyar Nyelv Múzeumához, ami a maga nemében egyedi jelenség a világon. Iskolánkból a kiírás feltételeinek az 5.a osztály megfelelt, megpályáztuk hát, és egy szép áprilisi reggelen begördült értünk a fõtérre a kirándulóbusz. Együtt utaztunk Széphalomra a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola 5.a osztályával. Megérkezvén, Kazinczy Ferenc emlékházát néztük meg elõször, ahol életútját követhettük végig a kiállított anyag segítségével, majd a nem messze található sírhoz sétáltunk és a Törtelen többször is járt költõnyelvújítóhoz letettük a tisztelet koszorúját. Ezek után további pár perces sétával a Magyar Nyelv Múzeumához mentünk, amirõl elsõ hallásra nem is igen tudjuk elképzelni, hogyan nézhet ki egy anyanyelvi tárlat. Belépve aztán gyûjteményét találjuk különféle nyelvi érdekességeinknek, dokumentumainknak és rácsodálkozhatunk egy-két meglepõ adatra. Elgondolni is nehéz például, hogy egyes szótáraink milliónál is több magyar szót tartanak számon. Másik tablónál jókat mosolyoghattunk nyelvi ötleteken, furfangosságokon. Betérhettünk az elsõ akadémiai társaság tárgyalótermébe, térképen szemlélhettük Egész-Magyarország neves irodalmárainak születési helyét. Változatos kínálatot kaptunk a legrégibb forrásoktól kezdõdõen a mai nyelvi újdonságokig. Hoztunk magunkkal néhány csemegét, amelyekbõl ízelítõt adunk a következõ sorokban egy mondat, amit érdemes visszafelé is elolvasni: KIS EREK MENTÉN, LÁP SÍK ÖLÉN, ODA VAN A BÁNYA RABJA: JAJ BARANYÁBAN A VADON ÉLÕ KIS PÁLNÉT NEM KERESIK. És vajon változna-e a legszebb tíz szó listája a 2005-öshöz képest, vagy maradna nyertes változatlanul a szellõ, zsong, áldás, dallam, liliom, tündér, gyöngy, bársony, hajnal, szivárvány? Tessenek válogatni a bõséges szóanyagból és kapjanak kedvet egy látogatáshoz is! Tallózzon sok törteli ebben a különleges múzeumban, mert nekünk a Kazinczy-Vida barátság kapcsán sajátos kötõdésünk is van Széphalomhoz. Káldiné Megyeri Éva és az 5.a

12 12. oldal TÖRTELI A Szent István Király Általános Iskola hírei Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny Ceglédi Erdei Iskola, Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is megrendezésre került a felmenõ rendszerû katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. Iskolánk, hagyományaihoz híven ismét képviseltette magát, 3x4 fõs csapattal nevezett be a versenyre. Az idõ ragyogó volt, megérkezéskor a rövid, szakszerû köszöntés és tájékoztatás után a csapatok elindultak a 11 versenyszám egyikéhez. A versenyszámok szóbeli feladatokból (pl. veszélyes anyagok felismerése, tesztlap töltése), valamint gyakorlati feladatokból (pl. vízsugárral való célba lövés, sebesültszállítás stb.) álltak. A versenyszámok színhelyére térkép segítségével jutottunk el. Délben mindenki megebédelhetett, nagyon finom gulyáslevest és fánkot kaptunk. Utána a verseny 16 óráig folytatódott. Majd jött a várva várt eredményhirdetés. A megjelent 35 csapatból az általános iskolai kategóriában csapataink a 4., 5., 6. helyezést érték el. Az oklevelek és ajándékok átvétele után mindenki elindulhatott állomáshelyére. Ami még itt említésre méltó: a mi csapatunk tagjai párhuzamosan a versenyre való felkészülés mellett alapismereteket szerezhettek az ifjú polgárõri feladatokból is. Erre 12 éves kortól 18 éves korig bezárólag jelentkezhetnek a fiatalok, majd késõbb beléphetnek a felnõtt polgárõri szervezetbe. A tanfolyamot elvégzõk errõl oklevelet kapnak, amelyet átvehetnek az évzáró ünnepélyen. Végül köszönet minden versenyzõnek, az iskolánk vezetésének, hogy a felkészítés helyét biztosították és nem utolsó sorban a felkészítõknek, Mihály Zoltán tanár úrnak és Ábrahám László nyugdíjas tûzoltónak. A csapatok tagjai: Marticsek Nikolett 8.b, Halasi Judit 8.a, Pásztor Renáta 8.b, Burai Marietta 8.a, Megyesi Pálma Dolli 8.b, Bekõ Dóra 8.b, Orgoványi Ádám 8.a, Cseh Mátyás 8.a, Tick Krisztián 8.b, Fajka Anett 8.a, Hanus Réka 8.a, Andó Fanni 7.b osztályos tanuló. A versenyzõ tanulók Dunakeszin jártunk Április 29-ére meghívást kaptunk Dunakeszire, immár 3. alkalommal, az ORFK Kutyakiképzõ- és Oktató Központjába. Egy nagyon igényesen felépített és megszervezett programmal vártak minket a rendõrök, tûzoltók, katonák és mentõsök. Az elsõ és talán a legérdekesebb program egy kutyás bemutató volt. Minden gyerek tátott szájjal figyelte, ahogy a német juhász kutyák megtalálják az eldugott kábítószert és lerángatják a biciklirõl a vastagon beöltöztetett álrablót. Ámulattal figyeltük, hogy mekkora erõ van egy ilyen kutyában és milyen mérhetetlenül okosak. felvehettük a készenléti rendõrök pajzsát és a tûzoltók oxigénpalackját. A gyerekek egyik kedvence volt a traffipax futás, ahol a gyorsaságért oklevelet és nem büntetést kaptak. Nézhettünk veterán katonai autókat, megtekinthettük az 50- es, 60-as évek korabeli katonai egyenruháit, és egy komplett fegyverbemutatóban is részt vettünk, ahol a legkisebb pisztolytól egészen a 20 kg-os fegyverek széles palettáját tekinthettük meg. A nyomozók és helyszínelõk megmutatták, hogy mi rejlik a táskájuk mélyén. Azt hiszem, hogy minden résztvevõ tanulónk nevében mondhatom, egy nagyon érdekes és nem mindennapi élményben volt részünk, ahol egy kicsit betekinthettünk a tûzoltók, mentõsök és A kutyák után egy Shaolin kung-fu bemutatóval kápráztattak el bennünket. Ezt követõen 15 állomáson vártak minket különféle programmal és látnivalóval. Többek között betekintést nyertünk egy mentõautóba, rabszállító autóba, tûzoltóautóba. Felülhettünk a rendõrlovakra és rendõrmotorokra, dobhattunk kézigránátot, nem utolsó sorban a rendõrök igen nehéz és veszélyes munkájába. Végül szeretném megköszönni Czeróczki Ágnesnek, hogy ismét gondolt ránk, és részt vehettünk ezen a nyílt napon. Reméljük, jövõre is alkalmunk lesz ellátogatni Dunakeszire! Fehér Bernadett

13 HÍRADÓ 13. oldal A Szent István Király Általános Iskola hírei Egy délelõtt a Földünkért, községünkért április 22-én Denis Hayer amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Ez a nap azóta a Föld Napja, melynek célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarország 20 éve csatlakozott a Föld Napja rendezvényeihez. Törtelen évek óta a Rákóczi Vadásztársaság szervez az Országos Vadász Szövetség felhívásához csatlakozva tavaszi nagytakarítást, amely során felnõttek és gyerekek szemétszedéssel töltenek el egy szombat délelõttöt. Idén április 10-én reggel 8 órakor a vadászháznál találkoztak a lelkes környezetvédõk, ahonnan a finom pogácsák elfogyasztása után védõkesztyûkkel, zsákokkal felszerelve indultak a környék összekötõ útjainak takarítására. Iskolánk 11 tanulója (Bujka Csilla, Seres Júlia, Simonyi Sándor, Kósa Lilla, Dudás Tímea, Kókai Viktória, Ondó Beáta, Ondó Diana, Tóth Tünde, Miklós Olivér és Héjas Nikoletta) segített a munkában. A délelõtt folyamán több mint 60, mindenféle szeméttel, kacattal megrakott zsák került az utánfutókra, majd késõbb megsemmisítésre. A hasznos munka után nagyon jólesett a bográcsban fõtt babgulyás. A gyerekek megígérték, hogy jövõre is itt lesznek, mert úgy tûnik, hogy sajnos évrõl-évre megtelnek az árkok az illegálisan lerakott autóalkatrészekkel, üvegekkel, hulladékkal. Reméljük, jövõre több résztvevõnek lesz kevesebb munkája. Meg kell köszönnünk a Vadásztársaság vendéglátását, mindenre figyelõ szervezõ munkáját, s azt, hogy nemcsak akkor számít az iskolásokra, amikor segítenünk kell, hanem sok osztály és iskolai program helyszíneként is igénybe vehetjük a Vadászházat. Retkes Erzsébet Színházlátogatás Szolnokon Akikre büszkék vagyunk Áprilisban meghívást kaptunk Albertirsára, a kistérségi angol versmondó versenyre, ahol Sebõk Mihály 3.a osztályos tanuló III. helyezést ért el. Gratulálunk! Áprilisban színházlátogatást szerveztünk az iskolásoknak Szolnokra, a Szigligeti Színházba. A megtekintett elõadás címe: Félõlény, melyben Magyarország legígéretesebb fiatal színésztehetsége, Dósa Mátyás játszotta a fõszerepet. A különleges modern elõadás megérintette a gyermekek szívét-lelkét. A darab végén a fõszereplõ autogramokat osztogatott ifjú rajongóinak és közös fényképeket készített velük. A Törteli Úniós Nõk Egyesületének szervezésével GYERMEKNAP TÖRTELEN május 30-án Kézilabdamérkõzés a tornateremben Futóverseny a tornateremtõl a sportpályáig További programok a sportpálya melletti tisztáson: Az Úniós Nõk nevében megnyitót és gyermeknapi köszöntõt mond Antalné Petrovics Erika Szórakoztató, játékos, szabadtéri programok: Tréfás jelenetek Szabadtéri vászonfestés Táncház Arcfestés Szabadtéri játékok Róka-vadászat Dekázó-verseny Kézmûves-foglalkozások Ugrálóvár Trambulin Botkóstoló, azaz Északi-gyaloglás felnõtteknek és gyerekeknek Ajándék ebéd a gyermekek részére Lola koncert Eredményhirdetések, tombolasorsolás Sportköri focimérkõzés Íjászat a Millenniumi Emlékpark mellett A helyszínen büfé mûködik! Értékes tombola-fõdíj! Együttmûködõ partnerünk: Pest Megyei Szabadidõsport Szövetség Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Szervezõk

14 14. oldal TÖRTELI A DÉRYNÉ MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR HÍREI Május 4-én a Malom épületében véradást tartott a Vöröskereszt. Köszönjük azoknak, akik eljöttek és véradásukkal talán épp egy életet mentettek meg, vagy segítettek egy rászoruló betegnek a gyógyulásban. Sajnos évrõl-évre egyre kevesebben jönnek el vért adni. Reménykedünk, hogy az õszi véradáson több ember gondol az önzetlen segítésnyújtásra és nem csak 18 véradóra számíthat a Vöröskereszt. szólótáncosai: Magyar Diána, Magyar Fanni és Kókai Nikolett, vendégszerepelt Kovács Sándor, a Manó tánccsoport, Huczman Hanna, Kecskés Anna, Kecskés Lotti, Bakos Sára, Kecskés Feci, Gubik Boglárka, Sándor Blanka, Frey Kitty. Fuchs Tibor kántor úr Haydn: A barátság c. mûvét játszotta el zongorán, Bekõ Dóra anyák napi dalát és Antal Betti csodálatos énekét, akit Perlaki Gabriella kísért gitáron, nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az édesanyákat én is köszöntöttem egy anyák napi verssel, majd Kovács Kati: Régi ház körül c. dalát énekeltem el. A mûsort megkoronázta Antalné Petrovics Erika elõadásában az Ave Maria c. dal, majd a mûsor végén minden szereplõ együtt énekelte a Mit tehetnék érted címû dalt és minden édesanyának egy szál virággal kedveskedtek a gyerekek. Reméljük, akik ott voltak, ismét egy szép élménnyel távozhattak és megmarad emlékezetükben ez a szombat délután. Május 8-án tartottuk a Községi Anyák Napi rendezvényünket. Mivel egy héttel késõbb volt a megszokottnál, féltünk, hogy elnyílnak a virágok és nem lesz mivel díszíteni a nagytermet. De ismét bebizonyította a lakosság, hogy ha szükségünk van segítségre, rájuk mindig számíthatunk. Évek óta nem volt ennyi élõ virág a mûvelõdési ház nagytermében, mint az idén. Volt, akihez házhoz mentünk és úgy kaptunk virágot, de többen behozták szombaton reggel személyesen. Nagyon köszönjük, hogy a sok szép virággal gyönyörûvé varázsolhattuk az amúgy is megható ünnepély helyszínét. Aki nem volt ott, megnézheti a honlapon. A mûsor is a vártnál jobban sikerült, mert az idén sajnos táncokban nem bõvelkedhettünk, de az igen egyedi mûsorszámok emlékezetessé tették ezt a délutánt. Az ünnepélyt Búcsús Barbara nyitotta József Attila: Mama címû versével, majd dr. Kecskeméti Gabriella jegyzõ asszony köszöntötte az édesanyákat. A mûsorban verssel kedveskedett az édesanyáknak Baranyai Fanni, felléptek a Tulipán óvoda óvodásai: Kókai Ákos, Szaniszló Botond, Hangya Boglárka és Sándor Blanka, a DIFANI Táncklub ISMÉT ANNA BÁL Július 24-én ismét megrendezzük a KISTÉRSÉGI ANNA BÁL SZÉPE versenyt. Szeretettel várjuk a év közötti fiatal hölgyek jelentkezését. A versenyfelhívás május 15-tõl megtekinthetõ a honlapon. A bált az idén is a bécsi keringõvel szeretnénk megnyitni. Várjuk azoknak a fiatal pároknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének a nyitótáncban. A táncra jelentkezni a Malom irodájában és a es telefonon lehet június 5-ig. KM

15 HÍRADÓ Elszántják a Búbos halmot A Búbos halom érdekében emelnék szót. Nem csak azért, mert édesanyám ott született a halom tövében lévõ tanyán és érzelmileg egy kicsit jobban kötõdök a tájhoz, hanem azért, mert úgy gondolom, minden törtelinek büszkének kell lennie, hogy a település határában van egy ilyen csodálatos magaslati pont, amit hajdanvolt törteliek készítettek. Korábban Borz hegyként, Látó halomként jelölték a régi térképeken. Hídvégi Lajos, a környék helytörténésze a Pusztabokrok címû, 1974-ben megjelent könyvében ezt írja: A Látó hegyen van Füle Sándor tanyája, korábban Andó József vitézi telke (eredetileg Litter kisasszonyé). Andó József elmondta, hogy kubikoláskor számos sírt bontottak föl, a sírok ki voltak téglázva a tetemek fejénél. Sok szép téglát hazavittek Törtelre, fölhasználták, beépítették. Ezt a halmot az Aranykalász termelõszövetkezet alaposan legyalulta. De van még a halomból. (Andó József adatközlése Törtelen lakik a Vörös Hadsereg útja 49. sz. házban.) A közelmúltban Balanyi Béla múzeum igazgató még talált emberi csontokat és téglákat a halom megmaradt részén. Az alföldi halmok a hajdani árterületek partjain, vagy a környezõ földhátak legmagasabb pontjain, vagy valamikori természetes útvonalak mellett állnak. Ezeket az alföldi nép eredetüktõl függetlenül egységesen halomnak nevezi. Leginkább kunhalomnak. Bár a kunhalom kifejezés csak a 19. században született a nyelvújítás hatására, tehát egy mesterségesen képzett, összetett szó. Azt hitték ugyanis, hogy a halmos temetkezések a kunokhoz köthetõk, a 20. századi hitelesítõ feltárások azonban kiderítették, hogy ezeket nem a kunok építették, hanem sokkal régebbiek: a késõ rézkorban, a bronzkorban keletkeztek. Vagyis 4-5 ezer évesek! Leggyakrabban õskori (rézkori, bronzkori, vaskori), római-kori (szarmata) vagy népvándorlás-kori temetkezések sírhalmai, vagy lovas nomád népek, népcsoportok kultikus áldozóhelyei (kurgánok), esetleg újkõkori, bronzkori falvak, települések lakódombjai. A késõbbi évezredekben, évszázadokban számos más céllal is hasznosították azokat. Gyakori eset, hogy az eredeti halom-építõktõl független népcsoportok létesítettek rajtuk, vagy bennük temetõket. Az Árpád-korban, majd a késõ középkorban a halmok egy részén vallási okokból és céllal templomot építettek, emellett pedig temetõt kerítettek el. Halmaink az alföldi táj kiemelkedõ pontjai, így természetesen õrhelyként, kilátóként is funkcionáltak. Mivel biztos tájékozódási helyek, ezért sok esetben szerepelnek közigazgatási határvonalak határpontjaként is, csúcsukon gyakran régi határjellel, vagy térképészeti magaslati pontot jelölõ kõvel. Emellett halmaink már több ezer éve meghatározó részei a tájnak, így tájképi értékük is igen jelentõs. Fontos tájékozódási pontok, határpontok, szenthelyek..., a puszták mûemlékei. Az 1996-ban életre hívott LIII. törvény 23. -ában foglaltak alapján a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamenynyi kunhalom, továbbá a 28. szerint mindegyikük országos jelentõségû természeti emléknek minõsül. A legtöbb alföldi halomra így a törteli Búbos halomra is ma a legnagyobb veszélyt a folyamatos és intenzív földmûvelés, a nagyméretû- és súlyú munkagépekkel történõ mélyszántás jelenti. Az eke egyre csak belemar a halom testébe, és amit egykor verejtékcseppek ezreinek hullatásával hordtak össze õseink, most a szemünk láttára megy tönkre. Nem szabadna megengednünk, hogy a Búbos halom is eltûnjön, mint történt a törteli határban a Czibere-, Mák-, Erzsók-, Fekete-, Mantova-, Mankós-, Telek-, Határ halmok esetében! A mellékelt fotón látszik, hogy egyetlen szántáskor átlagosan cm-rel csökken a halom magassága. A felállított vízimérték magassága 60 cm. Pár év és ellaposodik a 4-5 ezer éves képzõdmény. Nincs arányban a kulturális veszteség az esetleges 1-2 mázsa gabona szemtermés hasznával! Eltûnik a dombon meglévõ növényi fauna is, ami a környék évezredes múltját õrzi. Helyi intézkedésre lenne szükség, ami garantálná, ne lehessen kárt tenni a továbbiakban kulturális örökségünkben. Sõt! Ha jogszabályi lehetõség van rá, akkor az eredeti állapot visszaállítására való kötelezés lenne az elfogadható! Vagyis, azt kellene elérni, hogy az évek alatt 15. oldal elszántott földet visszatermeljék a halom lábához. Akár szántásokkal, akár tolólapozással. Lehetne kezdeményezni, hogy a halmok környékét vonják ki a mezõgazdasági mûvelés körébõl. Kevés természeti kincse van Törtel községnek. A képviselõ-testület és a jegyzõ segítségét kérjük, hogy a Búbos halmot (és az összes többit) unokáink is láthassák. A Búbos halom megóvása fontosabb, mintsem, hogy hallgassunk róla csendes beletörõdéssel, nemtörõdömséggel! Legalábbis én így gondolom: Pásztor József a Törteli Falumúzeum Baráti Kör Egyesület elnöke A Törtel Jobbításáért Alapítvány az idén is folytatja a Milleneumi parkban a nemzeti szoborpark kialakítását. Az idei évben Atilla király szobrát szeretnénk felállítani, mivel a múlt évben sikerült elkészíttetnünk a törteli áldozati hun üstöt, ami valószínû, hogy a nagy királyé volt. Szeretnénk ezért elkészíttetni, helyt adni emlékének községünkben. Ezen alkalomból jótékonysági elõadást és koncertet szervezünk, melynek bevételébõl a szoboravató ünnepség és a szobor elkészítésének költségeit szeretnénk közös üggyé tenni mindenki számára. Az eddigi elkészült szobrok a lakosság összefogásából, adakozásából jöttek létre. Szeretnénk ezt a hagyományt folytatni, mert éreztük az adományozók szeretetét és megbecsülését, mert örömükre szolgált, hogy egy-egy remekmûvel gazdagodott településünk. Június 19-én, szombaton 18 órakor a Római Katolikus Templomban Molnár V. József magyarságkutató egyetemi tanár tart elõadást Szûz Máriáról, Hazánk Örökös Királynõjérõl. Énekkel közremûködik: Maczkó Mária. Szeretettel várunk mindenkit! Szervezõk

16 16. oldal TÖRTELI Rajzpályázat eredményei Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a rajzpályázatunkon részt vettek, és csodálatos rajzaikkal örvendeztették meg azokat, akik kíváncsiak voltak és megnézték a rajzkiállítást. Hagyományunkká vált rajzpályázatunkra az idén is nagyon sok szép munka érkezett. A zsûrinek, mint minden évben, nehéz feladata volt. Köszönjük szépen a munkájukat! A zsûri elnöke: Urbánné Fajka Ibolya. Zsûritagok: Káldiné Megyeri Éva, Koncz Margit, Szász Sára. Alsó tagozatosok: I. helyezett: Ondó Diána II. helyezett: Fajka Dóra III. helyezett: Pásztor Réka Különdíj: Szelei Szilveszter Felsõ tagozatosok: I. helyezett: Hanus Réka II. helyezett: Miklós Olivér III. helyezett: Végh Virág Különdíj: Czene Lili Mûvészeti iskola: I. helyezett: Ondó Diána II. helyezett: Godó Rebeka III. helyezett: Héjjas Nikoletta Különdíj: Kecskés Anna Négy kategóriában hirdettünk eredményt. Óvodások: I. helyezett: Fajka Vanessza II. helyezett: Rékasi Ramóna III. helyezett: Burai Mercédesz Különdíj: Maka Lilien Különdíjat kapott a 3.b osztály, akik gyönyörû rajzokat készítettek közösen. Nagy örömünkre, a Gólyafészek lakói ebben az évben is részt vettek rajzpályázatunkon, õk is különdíjban részesültek. A helyezetteken kívül a Törteli Önkormányzat Mûvelõdési Bizottsága jutalomban részesítette: Fajka Laurát, Barta Dánielt, Burai Jennát, Kocsis Rebekát. A rajzokban láthattuk, hogy a gyerekek megismerkedtek Erdély és Székely- föld népmûvészetével, a székely emberek furfangos és vidám észjárásával. A rajzpályázat elérte célját, a gyermekek jól szórakoztak ezen mesék hallgatása közben. Köszönetet szeretnénk mondani a segítõ és felkészítõ pedagógusoknak is. Köszönjük mindazoknak, akik megtisztelték részvételükkel díjkiosztó ünnepségünket. Törteli Fidesz Csoport Száz év után... A Ceglédi Gazdasági Vasút kezdetei Most abba a helyzetbe kerültem, hogy olyanról írok, ami már régen nincsen. A 40 éven aluliak nem láthatták, csak szüleik elbeszéléseibõl tudhatnak róla. A 40 év felettiek pedig tudják, hogy a CGV rövidítést tréfásan Cérnán Guruló Vacak-nak nevezték. De a kezdet sem volt könnyû, amit a fellelt jegyzõkönyvek is bizonyítanak. Jegyzõkönyv Felvétetett Törtelen márcz. 22-én a községi képviselõtestület rendkívüli közgyûlésén. Jelen vannak: Tóth Ambrús bíró, mint elnök, Aranyi Sándor fjzõ, Holczer József aüjzõ (adóügyi jegyzõ) (és még 24 képviselõ). Elnök a gyûlést megnyitja, a szabályszerû összehívást megállapítja, a felveendõ jkv. hitelesítésére Rátóti László és Túri Károly képviselõ urakat, a tárgy elõadására az illetékes jegyzõket kéri fel. Tárgy: 172/1926. Elõadó: Aranyi Sándor fjzõ. Czegléd város Polgármesterének 1413/1926 sz. átírata, a Czegléd- Törtel-Jászkarajenõi gazdasági vasút építési hozzájárulási összegének Czegléd város részére fizetése iránt mindaddig, amíg Czegléd város külföldi kölcsöne fekszik a vasút építésében. Az átíratot elõadó felolvassa s jelenti, hogy a tanács a kérelmet elfogadásra ajánlja a képviselõtestületnek, mint elõadó szintén elfogadásra ajánl. Ifj. Beretvás János, Rátóti László, Serfõzõ József és ifj. Sáfrán Péter képviselõ urak a kérelem elutasítása mellett érvelnek s az autó bevezetése mellett lépnek fel, mert a kisvasút megszavazása óta igen nagy változások történtek. Elõadó felvilágosító érvei után Holczer József aüjzõ, Szabó Sándor, Dr. Theisz Oszkár, Szabó Gyula képviselõ urak a kérelem teljesítését hosszabb indoklások mellett ajánlják, míg Valkai Albert képviselõ úr csak a rendes nyomtávú vasút építéséhez lenne hajlandó hozzájárulni. Ezek után még több oldalról hozzászólás után, Elnök elrendeli a névszerinti szavazást arra nézve, hogy a kisvasút építési költség hozzájárulást Czegléd városnak átengedi-e a képviselõtestület, vagy nem. Erre a kérdésre szavaztak: Igen 7 fõ, nem: 18 fõ, nem szavazott 2 fõ. Határoztatott Czegléd városnak azon kérelmét, hogy a Czegléd-Törtel-Jászkarajenõi gazdasági kisvasút kiépítéséhez már megszavazott, 10 éven át évi 987 m/m (métermázsa) búza árral fizetendõ hozzájárulási összeg Czegléd város részére utaltassék át f. é. október hó 1-ével kezdõdõleg mindaddig, amí a felépített vasútban Czegléd város pénze fekszik, a képviselõtestület nem hajlandó, mert a hozzájárulás megszavazása óta a viszonyok nagy méretben megváltoztak. Felolvasva, észrevétel nélkül aláírattatott. Jegyezte: Aranyi Sándor fjzõ Törtel, márcz. 26-án. Tóth Ambrús Túri Károly Rátóti László Bíró, mint elnök képv. képv. Megjegyzésem: ez még a kezdet, de alakulni fog még. A kisvasútról képeket, sõt még jegyeket és más tárgyakat a helytörténeti múzeumban lehet megtekinteni. Dr. Bálint Béla

17 HÍRADÓ 17. oldal SPORT * SPORT * SPORT SPORTOLÓINK Homoki Viktor, kis falunk nagy ökölvívója 2005-ben kezdett el a világ legférfiasabb sportágával, az ökölvívással foglalkozni Homoki Viktor a Ceglédi Vasutas Sportegyesületnél. Nagyon sokat köszönhetek ennek a sportágnak mondta Viktor. Itt nem csak az erõrõl van szó, a meccsek nagy része fejben dõl el. Egy mérkõzés elõtt kemény és hosszú felkészülést kell végigcsinálni. Aki ezt nem veszi komolyan, az kemény pofonokat kaphat. Sokszor mondják, hogy a mérkõzés már az edzõteremben eldõl. A ringben nem számíthatsz másra, csak magadra. Ilyenkor derül ki, mennyire legény valaki a talpán! 2006-ban kezdtem el versenyezni. Elõször bemutató mérkõzéseket vívtam, amik egészen jól sikerültek. Elsõ tétmeccsem Cegléden volt, amit döntõ fölénnyel megnyertem. Utána folyamatosan jöttek a további mérkõzések is. Õsszel már nemzetközi tornán is részt vettem Kiskunhalasan, ahol pontozással nyertem! Ezután a torna után a Vecséskupán vettünk részt, ahol az egész ceglédi csapat nagyon jól szerepelt. Hatan indultunk, négy aranyat és két ezüstöt szereztünk. Nekem is sikerült aranyérmet szerezni, a mérkõzésemet az elsõ menetben döntõ fölénnyel nyertem. Októberben következett a Serdülõ Országos Magyar Bajnokság, ahol 62 kilóban indultam. Az elsõ nap sima pontozással nyertem a mérkõzésemet, a második napon már nehezebben sikerült, szoros pontozással gyõztem. Az elõdöntõben már sajnos nem jött össze a gyõzelem, pontozásos vereséget szenvedtem, így harmadik helyezést értem el ben kadett korcsoportba kerültem föl. Elsõ verseny ebben az évben a Bizalom Rt. kupa elsõ fordulója volt, ahol RSC-vel nyertem, de sajnos összeszedtem egy csuklósérülést és elég sok ideig nem bírtam ringbe lépni, csak kisebb versenyeken, mivel nem akartam jobban rásérülni. Májusban a Budapest Bajnokságon indultam 63 kilóban. Az elsõ nap pontozással nyertem a mérkõzésemet. Az elõdöntõ már nem sikerült túl jól, vereséget szenvedtem, így a harmadik helyen végeztem. Augusztusban Romániában, Aradon vettünk részt egy nemzetközi tornán, ahol formán kívül bokszoltam, elsõ nap vereséget szenvedtem ban Nagykanizsán rendezték a diákolimpiát. 63 kilóban indultam. Nagyon jól kezdõdött a verseny a selejtezõben, az elsõ menetben egy testre mért felütéssel KO-val nyertem. A második nap egy balkezes sráccal bokszoltam, sajnos nem figyeltem oda eléggé a védekezésre, sokszor leengedtem a fedezékem és az elsõ menetben számolni is kellett rám. De utána a harmadik menetben ellenfelemre is számoltak, a végén pontozásos vereséget szenvedtem a késõbbi döntõstõl. Így hatodik helyen végeztem a 18 fõs mezõnyben. Következõ nagyobb versenyem a Budapest Bajnokság volt. 66 kilóban indultam, tehát súlycsoportot váltottam. Elég jó sorsolást kaptam, az elsõ nap nem kellet bokszolnom, így az elõdöntõben csatlakoztam a küzdelmekhez. Itt egy nagyon jó mecscsen 4-1-es pontozással jutottam a döntõbe. Nagyon tehetséges, jól képzett versenyzõvel vívtam a döntõt, sajnos alulmaradtam. De nem voltam elkeseredve, mert így is jól sikerült a súlycsoportváltás. Októberben rendezték a Magyar Bajnokságot Dombóváron. 70 kilóban indultam, elsõ nap egy békési bunyóssal bokszoltam, a második menetben döntõ fölénnyel diadalmaskodtam. A negyeddöntõben nem kedvezett a sorsolás, a hazai versenyzõvel sorsoltak össze, végül egyhangú pontozásos vereséget szenvedtem a késõbbi gyõztestõl. Ötödik helyezést értem el ben, elsõ országos versenyem az Énekes István Emlékverseny volt. 69 kilós súlycsoportban indultam. Debreceni bunyóssal mérkõztem a negyeddöntõben. Nagyon jól kezdtem a mérkõzést, már az elsõ menetben egy jobb horoggal padlóztatni bírtam ellenfelemet és utána nyíltsisakos harc alakult ki, igazi adokkapok. Nagyon jó, izgalmas mérkõzés volt, ahol sajnos a bíró döntött. Folyamatosan megintetett oktalanul. (Ezzel a mérkõzésvezetõvel már többször meggyûlt a baja egyesületünknek.) A harmadik menetben leléptettek. Az ellenfelem végül megnyerte a tornát. Nyáron Németországba utaztunk Cegléd testvérvárosába, Mühldorfba. Éppen sörfesztivál volt a városban és egy óriási sátorban felállított ringben mérkõztünk, körülbelül 1200 nézõ elõtt. Egy rutinos német bajnok sráccal ütöttük egymást. Remek mérkõzés volt, a végeredmény igazságos döntetlen volt. November elején következett az Ifjúsági Magyar Bajnokság Hajdúszoboszlón. Szintén 69 kilóban indultam, az elsõ nap jó formában bokszoltam és hoztam is a mérkõzést pontozással. A második nap már szorosabb mérkõzésen diadalmaskodtam, pontozással. Az elõdöntõben sajnos már nem jött úgy ki a lépés, mint az elsõ két napon, vereséget szenvedtem, így a harmadik helyen végeztem. A Magyar Bajnokság után egy héttel Nagyváradra utaztunk, nemzetközi tornára. Magyar, szlovák és román csapatok vettek részt. A mérkõzéseket egy diszkóban rendezték. Nagyon jó érzés volt ilyen klassz helyen bokszolni, olyan volt, mintha egy profi bokszgálán léptünk volna kötelek közé. Az elõdöntõben és a döntõben is pontozással nyertem, nagyon jó formában éreztem magamat. Decemberben a Kecskeméten megrendezett Felnõtt Magyar Bajnokságon próbáltuk ki, mire is vagyok képes. Szokásos súlycsoportomban, 69 kilóban indultam. Egy debreceni bunyóssal kerültem össze elsõ nap, aki többszörös korosztályos bajnok volt. A mérkõzés kissé fura volt, mivel a 4x2 perces mentekhez voltam szokva, itt viszont 3x3 perces menetek voltak. Várakozásaimhoz képest jobban sikerült a mérkõzés, de sajnos így is vereséget szenvedtem, szoros pontozással. Nem volt rossz a felnõttek között ahhoz képest, hogy elsõ éves IFI vagyok. Sok sportot kipróbáltam már, de szerintem az ökölvívásnál nincs jobb sport a földön! Imádom ezt a sportot csinálni. Szeretném megköszönni a felkészítést és támogatást az edzõimnek: Kovács Istvánnak, Jakab Istvánnak és Tóth Attilának, valamint szüleimnek és barátaimnak. Az edzéseink Cegléden, a Damjanich utcában, a Vasutas Sportcsarnokban vannak hétfõn, szerdán, pénteken tól óráig. Próbáljátok ki ti is ezt a szép sportágat! Hajrá Viktor, büszkék vagyunk Rád! Mihály Zoltán

18 18. oldal TÖRTELI Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Magyar hitvallás M E G H Í V Ó Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ez az én vallásom, ez az én életem, Ezért a keresztet vállaimra veszem, Ezért magamat is reá feszíttetem. Szeretném harsogni kétkedõk fülébe, Szeretném égetni reszketõk lelkébe, Lángbetûkkel írni véres magyar égre: Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, Ezzel porba zúzod minden ellenséged, Ezzel megválthatod minden szenvedésed. E jelszót, ha írod lobogód selymére, Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe, Halottak országát feltámasztod véle. Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, Munkás, ki ennek élsz, boldog jövõd veted, Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved. Férfi, ki ennek élsz, dicsõséget vettél, Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél, Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél. Mert a hit az erõ, mert aki hisz, gyõzött, Mert az minden halál és kárhozat fölött Az élet Urával szövetséget kötött. Annak nincs többé rém, mitõl megijedjen, Annak vas a szíve minden vésszel szemben, Minden pokol ellen, mert véle az Isten! Annak lába nyomán zöldül a temetõ, Virágdíszbe borul az eltiport mezõ, Édes madárdaltól hangos lesz az erdõ. Napsugártól fényes lesz a házatája, Mézes a kenyere, boldogság tanyája, Minden nemzetségén az Isten áldása. Magyar! te most árva, elhagyott, veszendõ, Minden nemzetek közt lenn a földön fekvõ, Magyar legyen hited s tied a jövendõ. Magyar, legyen hited és lészen országod, Minden nemzetek közt az elsõ, az áldott, Isten amit néked címeredbe vágott. Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este, Véreddé hogy váljon az ige, az eszme: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Tisztelettel és szeretettel meghívunk mindenkit június 4-én 17 órára, a törteli Református Templomban tartandó Trianoni megemlékezésre, a 90. évforduló alkalmából. Megemlékezést tart: Szõke Attila református lelkész, Sajtos József katolikus plébános, Galambos István történész Közremûködnek: Dévay Nagy Kamilla tanítványai ének Kecskés Alexandra vers Szent György napi orgonaszó Április 24-én Törtel község templomában orgonakoncert volt Soós Gábor, Európa szerte ismert orgonamûvész elõadásában. A koncert elõtt József atya szeretettel köszöntötte a fiatal mûvészt. Azután felhangzott a csodálatos orgonamuzsika, amely a kis létszámú, fõs hallgatóságot teljesen elvarázsolta. Az elõadás színvonalát emelte még, hogy a mûsorszámok elõtt Antalné Petrovics Erika tanárnõ ismertette a zeneszerzõkrõl és mûveikrõl készült rövid összefoglalót. Minden egyes számot viharos tapssal jutalmaztak a résztvevõk. Ezért még egy ráadást is kaptunk, ami szintén csodálatos volt. A mûvész úr, akinek a tehetségénél csak a szerénysége volt nagyobb, az elõadás befejeztével megköszönte a viharos tetszésnyilvánítást. Azért, hogy községünk ilyen élményben részesült, köszönet illeti Fuchs Tibor kántor urat, akinek lelkes szervezése eredményeként létrejöhetett ez a koncert. Azonkívül köszönet mindenkinek, akik bármivel segítették az orgonahangverseny megvalósulását. Bátor Irén Törteli Fidesz Csoport Törteli Híradó A Törteli Önkormányzat tájékoztatója Megjelenik havonta 1600 példányban A kiadvány ingyenes Szerkesztõség címe: Törtel, Szent István tér 1. Fõszerkesztõ: Káldiné Megyeri Éva Szerkeszti a Szerkesztõbizottság th.ujsagba@gmail.com Felelõs kiadó: Apáti Bt., Cegléd, Kazinczy u. 44. Nyomdai elõkészítés: Pásztor Zoltán Nyomdai munka: CSATORNA U. 8. Tel.: (06-30) , (53) Terjeszti a Magyar Posta

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám 2011. március XVII. évfolyam 3. szám www.tortel.hu Polgári védelmi felkészítés és gyakorlat Törtelen 2011. március 3-án a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával, és a Cegléd székhelyû Polgári

Részletesebben

Az áldatlan vízügyi helyzet sok esztendõ sorozatos rossz döntéseinek, valamint a nagy elvezetõ csatornák tisztítatlanságának

Az áldatlan vízügyi helyzet sok esztendõ sorozatos rossz döntéseinek, valamint a nagy elvezetõ csatornák tisztítatlanságának 2010. július XVI. évfolyam 7. szám www.tortel.hu Suli-Gála szép sikerekkel, dobogós helyezéssel tértek haza. Sinka Alte Mira (8.b) saját költeményét adta elõ, melyet egy kistérségi versíró pályázatra írt,

Részletesebben

2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ rendezvényére. Reggel 6 órától IV. TÖRTELI, III. KISTÉRSÉGI B Ö L L É R V E R S E N Y

2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ rendezvényére. Reggel 6 órától IV. TÖRTELI, III. KISTÉRSÉGI B Ö L L É R V E R S E N Y 2009. január XV. évfolyam 1. szám www.tortel.hu MEGHÍVÓ A TÖRTELI GAZDÁK VENDÉGVÁRÓ EGYESÜLETE s z e r e t e t t e l m e g h í v j a Önt és kedves családját 2009. január 31-én rendezendõ KÖZSÉGI FARSANGOLÓ

Részletesebben

Anna Bál. Tisztelt Olvasók! NYITÓTÁNC: BÉCSI KERINGÕ I. KISTÉRSÉGI ANNA BÁL SZÉPE VÁLASZTÁS. 2 0 0 9. J Ú L I U S 2 5 - É N 19 órai kezdettel

Anna Bál. Tisztelt Olvasók! NYITÓTÁNC: BÉCSI KERINGÕ I. KISTÉRSÉGI ANNA BÁL SZÉPE VÁLASZTÁS. 2 0 0 9. J Ú L I U S 2 5 - É N 19 órai kezdettel 2009. június XV. évfolyam 6. szám www.tortel.hu 2 0 0 9. J Ú L I U S 2 5 - É N 19 órai kezdettel A TÖRTELI MÛVELÕDÉSI HÁZBAN Anna Bál BARANYAI JÁNOS BÁCSI EMLÉKÉRE I. KISTÉRSÉGI ANNA BÁL SZÉPE VÁLASZTÁS

Részletesebben

EBOLTÁS 2009. Elõadás a könyvtárban Február 27-én a könyvtárban dr. Kecskés Judit, Törtel szülötte, a Miskolci

EBOLTÁS 2009. Elõadás a könyvtárban Február 27-én a könyvtárban dr. Kecskés Judit, Törtel szülötte, a Miskolci 2009. március XV. évfolyam 3. szám www.tortel.hu Elõadás a könyvtárban Február 27-én a könyvtárban dr. Kecskés Judit, Törtel szülötte, a Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 42. szám 10617 V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A belügyminiszter 15/2011. (IV. 22.) BM rendelete az önkormányzatok és jogi személyiségû társulásaik európai

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A polgármester jelenti. Kis olimpikonjaink

MEGHÍVÓ. A polgármester jelenti. Kis olimpikonjaink 2014. május XX. évfolyam 5. szám www.tortel.hu A polgármester jelenti Elkészült Törtel Önkormányzatának zárszámadása. A 2013. évi pénzmaradvány 33 millió 205 ezer Ft, tehát ennyi plusszal zártuk a 2013-as

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi IV. számhoz EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Ifjúsági programok KI MIT TUD? 2013. július 8-12. nehéz sorsú

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Együtt a tevékeny életért

Együtt a tevékeny életért Együtt a tevékeny életért Tájékoztató foglalkoztatók részére a komplex rehabilitáció rendszeréről valamint a TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 759 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 24-én - pénteken - de. 8.00 órakor megtartott ülésérıl. A képviselı-testület ülésének helye: a Polgármesteri

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2015. február 5. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

VII. SZÜRETI FESZTIVÁL

VII. SZÜRETI FESZTIVÁL 2009. szeptember XV. évfolyam 9. szám www.tortel.hu 2009. október 3-án, szombaton, Törtelen VII. SZÜRETI FESZTIVÁL 10 órakor Lovas kocsis SZÜRETI FELVONULÁS a községben. 11 órakor Zenés-táncos felvonulás

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen:

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen: Testületi Krónika 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: A képviselõtestület határozatot hozott: Pályázat benyújtásáról, buszöblök, illetve buszforduló kialakítására az ÉAOP-2007-3.1.4.

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

2011. évi 18. szám 2011. november 25. TARTALOMJEGYZÉK

2011. évi 18. szám 2011. november 25. TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi 18. szám 2011. november 25. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XI. 25.) önkormányzati rendelete Hatvan város 2011. évi költségvetéséről szóló 8/2011.

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Törtel Község Önkormányzatának. 6./2012.(IV.27.) rendelete

Törtel Község Önkormányzatának. 6./2012.(IV.27.) rendelete Törtel Község Jegyzője 2747 Törtel, Szent István tér 1. Tel: 53/576-010 Fax: 53/576-019 E-mail: jegyzo@tortel.hu Törtel Község Önkormányzatának 6./2012.(IV.27.) rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Részletesebben

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium 2005. március A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja V. évf. 3. szám Kegyelmekben gazdag, áldott húsvétot kívánunk! - - Ébredj tavasz, pattanj rügy! Kalendárium - Március - Tavaszelõ hava

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs, Rákóczi u. 2. 1-1/2011. Kunadacs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 27-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás

A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás (Pápay Zsolt osztálytársunk beköszöntő szavainak summázata) 2009. május 16 Tabáné Erzsike, Taba Sándor,

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! Sajnos tevékeny része volt ebben több tanyahasználónak, akik rémtörténetekkel ijesztgették a kismamát:

Tisztelt Közgyűlés! Sajnos tevékeny része volt ebben több tanyahasználónak, akik rémtörténetekkel ijesztgették a kismamát: Először is szeretnék beszámolni az elmúlt év szervezeti életében történt változásokról. Taglétszámunk 2013-ban 1347 fő volt, 2014-ben 1504 fő volt, 2015-ben 1376 fő volt. A Duna egész évi rendkívül alacsony

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Fodorné Szabó Erika képviselő. Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Fodorné Szabó Erika képviselő. Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. május 30-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 9,00 óra. Jelen vannak:

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án

Részletesebben

8. JÉZUS TANÍT: KITARTÁS A MINDENNAPOKBAN, (A TÍZ SZŰZ PÉLDÁZATA) Gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

8. JÉZUS TANÍT: KITARTÁS A MINDENNAPOKBAN, (A TÍZ SZŰZ PÉLDÁZATA) Gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 8. JÉZUS TANÍT: KITARTÁS A MINDENNAPOKBAN, (A TÍZ SZŰZ PÉLDÁZATA) Gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. (Máté 25,1-13) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó 1 T A R T A L O M M U T A T Ó 1. Beszámoló a városrészi Önkormányzatok 2011. évi tevékenységéről. 2. 6/2011.(II.24) sz. ÖKT. Rendelet módosítása. 3. 2012. évi víz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási díjak

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. OKTÓBER 30-ÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendeletek: 12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

EZ IS - AZ IS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk

EZ IS - AZ IS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk EZ IS - AZ IS JNSz Megye Turisztikai Védjegye cím a Martfûi Gyógykempingnek A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyûlés 2006 tavaszán Jász-Nagykun- Szolnok Megye Turisztikai Védjegye címet alapított a turisztikai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (III.9.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz. Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 46. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. augusztus 25., csütörtök. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 46. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. augusztus 25., csütörtök. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. augusztus 25., csütörtök 46. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 93/2011. (VIII. 25.) HM utasítás a Béri Balogh Ádám középiskolai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása.

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. április 26-án, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről i Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 17. 22./2011.(V.26.) Törtel,

Részletesebben

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27.-én 17 órai kezdettel tartott alakuló ülésén. Határozat száma Tárgya 29/2014. (X. 27.) Polgármesteri program

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. február INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 1. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

IFELORE Hírlevél 2012. április.30

IFELORE Hírlevél 2012. április.30 0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 20-i közmeghallgatásán, mely 18.00 órakor kezdődik a Községháza tanácstermében. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 8 9. SZÁM ÁRA: 1470 Ft 2008. augusztus 22. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM I. rész Gárdony Város Önkormányzatának 19/2004. (IV. 28.) többször

Részletesebben

150/2004. (X. 12.) FVM rendelet. I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározás

150/2004. (X. 12.) FVM rendelet. I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározás 150/24. (X. 12.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:

Részletesebben

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület 2 Ö N K O R M Á N Y Z AT Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület TORKOS MATILD KILI TAMÁS Anovember 20-ai testületi ülés

Részletesebben