Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson"

Átírás

1 Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson Rövid bevezetés és helyzetismertetés: Gádoros állomáson ún. pályavasúti racionalizálás keretében 2009 szeptemberében a MÁV megszüntette a vasúti szolgálatot. Hatalmas létszám, összesen 4 ember munkakörétől sikerült megszabadulni. Valószínűleg nem ez fogja kihúzni a céget a mély kátyúból. A felügyelet (és persze karbantartás) nélkül maradt állomásépületet 2010 őszén újabb sorscsapás sújtotta: kiköltözött a szolgálati lakásból az ott lakó vasutas dolgozó. A körülmények ismeretében (más hasonló sorsú állomások példáját látva) az épület és környékének lepusztulása előre borítékolható volt. Hogy a folyamatot még csírájában elfojthassuk, civil összefogásra volt szükség, mert a MÁV-ot az állomás sorsa láthatóan nem érdekli. Kép: Gádoros vasútállomása. A Desiro csak a véletlen műve: a meghibásodott Uzsgyik pótlására állították be június végén június 5-én 10 óra körül hozzákezdtünk a munkának jómagam és Balázs barátom. A tetőcserepeket igazítottam meg a WC+anyagraktár kombó épületen. A munkát nehezítette, hogy a tető szinte minden cserepe alól darazsak jöttek elő, és köröztek a fejem fölött. Szerencsémre egy se csípett meg. A kis számú törött cserepet pótoltam, néhány dudacserepet megigazítottam és cementhabarcsba raktam. Közben Balázs a bezárt váróterem ablakairól a két éves pókhálót és koszt takarította. Kép: Az eredeti és a javított tető Kép: Békássy Csaba 11 órakor vonattal megérkezett Békássy Csaba (a Magyar Közlekedési Klubtól), akit azelőtt nem ismertünk. A közös szemléletmódnak köszönhetően azonban hamar összebarátkoztunk. Csaba elhozta a MKK által küldött 15 eft-ot (melyet ezúton is megköszönünk), mi átadtuk a számlákat. Csaba nekilátott az elgazosodott utasperonokról a gaz kivagdosásához. Közben Balázzsal pótoltuk a WC bejárati ajtaján a kallantyút (melyet már harmadjára szakítanak ki és lopnak el), továbbá a WC belső helyiségének riglijét, mely már emberemlékezet óta hiányzik. Ez utóbbit egy erős drótból hajlítottuk, ha el is lopják, akkor is tudjuk pótolni. Kép: rigli a WC ajtón - kis eszköz a kis- és nagydolgokhoz Balázs elpalántálta a vásárolt virágokat (az állomás előtt négy virágtartó betongyűrű van, ebből kettőt beültettünk), ki tudja mióta nem voltak "normális" virágok bennük. Reméljük, annyira senkinek sem fognak megtetszeni, hogy haza is vigye...(utólagos megjegyzés: már július közepe van, és a virágok hiánytalanul megvannak).

2 Nagyon megörültünk Békássy Csaba azon bejelentésének, hogy ért az ablaküvegezéshez. Meg is kértük, hogy üvegezze be az állomásépület két kitört ablakát (egy a falu felől, és egy a peronok felől). A kimaradt gittet a többi ablak hiányosságainak pótlására használta fel. Balázs közben elkezdte az ablakokra feltenni az otthonról hozott, régi függönyeit, így tévesztve meg az esetleges vandálokat az épület kihasználtságát illetően. Az egyik ablakba még művirágokat is elhelyeztünk egy vázába. Kép: A kitört és a megjavított ablaküveg Én közben az állomásépületnek a peronok felőli ereszcsatorna vízvetőjét javítottam meg, mert el volt törve a felfogató vasa, és a járdára (és a telefonon menetengedélyt kérő kalauzok nyakába) vetette a vizet. Kép: A megjavított vízvető (érdemes megfigyelni a tetőzet és zászlótartó finom kidolgozását!) Közben iszonyatosan meleg idő volt, nagy népszerűségnek örvendett az állomási vízcsap. A gádorosi víz jobban esett, mint bármilyen ásványvíz. Még szerencse hogy nagyobb raktérfogatú autóval jöttünk, ugyanis az állomáshoz tartozó volt szolgálati lakás kertjéből így több zsák hulladékot (főleg italosdobozt) el tudtunk szállítani. Kép: Az összegyűjtött hulladék. Elszállítására jól jött a Barkas. Békássy Csaba a as vonattal utazott el, segítségét megköszöntük. Az állomáson öröm volt látni a vonatokra váró, mellékvonali viszonylatban szokatlanul sok utast. Ők igazolták azt, hogy igyekezetünk nem hiábavaló: ilyenkor fogalmazódik meg a vasútbarátban, hogy van értelme önkéntes munkájának. Kép: utasok a vasárnapi fél négyesnél A WC+anyagraktár épület körül régóta visszatérő probléma, hogy a vakolat hullik, és felhalmozódik az épület körül. Hosszú távú megoldás a következő lett: a laza vakolat lepiszkálásával (igen, annyira laza

3 volt hogy kislapát sarkával le lehetett szedni) nyerstégla falat kaptunk eredményül, mely nem is néz ki rosszul (az épület egyik fele korábban már önmagától ilyenné vált). A törmeléket az egykori áruraktár mérlegaknájába hordtuk, így legalább ott sincs akkora gödör. Kép: Romeltakarítás előtt és után A WC ablakait ismeretlenek korábban (kb. három hete) teljesen szétverték, annak helyreállításától eltekintettünk. Az üvegdarabok szanaszét voltak az épület körül a fűben és a járdán, összeszedtük. A WC padlózatán szétszórt üvegtörmeléket és lehullott meszet feltakarítottuk. Az állomásépület előtt szerencsére nem sok szemét volt eldobálva, összeszedtük. Kép: Eltakarítottuk a törmeléket a WC padlójáról Míg Balázs a járda botlásveszélyes részeit betonnal javította, én motorkaszával levágtam a füvet. Ekkor már csökkent a nap ereje, és kezdtük érezni a fáradtságot. Befejezésképpen az állomáshoz vezető gyalogutat hoztuk szalonképes állapotba, ugyanis azt annyira benőtte a gaz és a belógó ágak, hogy az utasok inkább a műúton közlekedtek. Amikor ezzel is végeztünk, kb. 19 óra volt. Balázs ekkor jött rá, hogy egész nap nem evett semmit, annyira lekötötte a munka. Kép: Gazos és a megtisztított utasjárda Hazafelé útba ejtettük a falu két hirdetőtábláját, kitettük a következő takarítónap (jún. 12.) plakátját, hátha most már a falu lakossága is kedvet érez az önkéntes munkához. Akkor majd nagyobb volumenű gazolás, tereprendezés, és az oldalrakodó megbontott téglafalazatának (mely nagyon ronda, és pont az utasfogadó rész felé néz) javítása lesz a tervezett munka június 12-én vasárnap 10 órára értünk Gádorosra, akkorra hirdettük meg az állomásrendbetételi munkát a MKK által kibocsátott hivatalos plakát szerint. Érkezésünkkor nem volt senki a falubeliek közül aki odajött volna dolgozni, vártuk, hátha majd ebéd után odatévednek. Szerencsénkre nem volt annyira kánikulai meleg, mint egy héttel ezelőtt. Az állomás területén mindenfelé szétdobált tégladarabokat szedtük össze először, hogy legyen alapanyag az oldalrakodó megbontott falazatának javításához. Közben találtunk egy retro literes kólásüveget is, azt eltettük emlékbe. Míg Balázs a váróterem ajtó üvegére kívülről kiragasztott hirdetményeket ragasztotta át a belső oldalra (letépés elleni védekezésül), addig én elkezdtem levágni motorkaszával a füvet az utasforgalmi területekről. Igaz, hogy a MÁV legyomirtózta a vágányon a füvet, de az elszáradt gaz nagyon csúnya volt. Lekaszáltuk, összegereblyéztük.

4 Felmértük a múlt vasárnapi munkánk eredményét, és örömmel nyugtáztuk, hogy nem történt rongálás, sőt még a kiültetett virágok is hiánytalanul megvannak. Úgy határoztunk, hogy az utasforgalmi területhez közvetlenül kapcsolódó (ide szoktak autóval beállni, ha hozzák, vagy viszik a rokonok az utast), és esztétikailag a látványt erősen romboló oldalrakodó környékét rendbetesszük. Az oldalrakodó tetején 2008-ig állt az állomási áruraktár, eredeti 1905-ös formájában, de erősen lepusztult állapotban. Annak elbontása után az oldalrakodó téglafalazatát kikezdte az időjárás, ráadásul valaki szórakozásból el is kezdte bontani a téglákat. Ebben a formájában gazosodott el, és az eső a feltöltési földet kimosta. Félő volt, hogy ha a folyamat tovább folytatódik, akkor egy nagy törmelékhalommá válik az egész. Kép: A gazos és a megtisztított gépkocsiparkoló Első lépésben a gazt kellett levágni, és óvatosan kigyomlálni, mert sajnos a gaz gyökerével együtt a téglák is megmozdultak. Második lépésben le kellett tisztítani a törmeléket, és fel kellett lapátolni a lemosódott hordalékot. Kora délután sem tolongtak a helybeliek az önkéntes munkán, és már kezdtünk mérgesek lenni, hogy csak nekünk fontos, hogy a falunak rendezett vasútállomása legyen. Csupán a szolgálati lakás kertjét művelő asszony segített nekünk azzal, hogy összeszedte zsákba a kertben nagy mennyiségben található üres üvegeket és sörös dobozokat. A fal helyreállításához cement és homok keverékét használtuk (ez az ún. "misung"). Meszet azért nem kevertünk bele, mert a fal nincs szigetelve, és kikezdené a salétrom. Eleinte szkeptikusak voltunk az eredményt illetően, de ahogy emelkedtek a téglasorok, egyre lelkesebbek lettünk. A fal által képzett üregbe visszalapátoltuk az eredetileg is ott volt földet, így a terület egyre tetszetősebb lett. Sajnos az idő is jócskán elmúlt, és kétfelé váltunk: míg én folytattam a kőművesmunkát, addig Balázs az egy hete helyrehozott állomási hozzájáró járda széléről lapátolta le a több éves hordalékot (a múltkor arra nem volt idő), majd a szélét és fugáit legyomírtózta. A nap befejezéseként (19 óra körül) kocsival bementünk a faluba leszedni az egy hete kihelyezett hirdetményeket, melyek a mai munkára hívták volna a lakosságot. Útközben elégedetlenkedtünk, hogy nem igaz, hogy egy ekkora faluból senki nem jött állomását szépíteni. És amikor megláttuk a két hirdetőtáblát, akkor jöttünk rá a rejtélyre: valakik valamikor letépték a plakátjainkat, hogy helyére a magukét ragasszák! Hát ezért nem jött senki! De legalább mi kitettünk magunkért, és szép lett a gádorosi vasútállomás.

5 Június utolsó napjaiban Szentesen tartózkodott javításon egy Desiro szerelvény. A javítás elkészülte után Szentes környékén hirtelen egyszerre több orosz motorvonat (Uzsgyi) is üzemképtelenné vált, és az illetékesek a Desiro-t vetették be Uzsgyi-pótlásra. Így jutott el a Desiro menetrend szerinti személyvonatként Kunszentmártonon át Lakitelekre, Szentesről Szolnokra és végül Szentesről Orosházára. A Desiro Gádoroson. Igen, ez valóban a Sors jutalma az elvégzett önkéntes munkáért. Kép és szöveg: Bede András

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Iskolánk környezete. Az iskola előtt található sövények lassan elfogynak, mert valakik kitapossák.

Iskolánk környezete. Az iskola előtt található sövények lassan elfogynak, mert valakik kitapossák. Iskolánk környezete Az iskola által gondozott, füvesített területen illetve a főbejárat előtti fák tövében rendszerint kutyaürülék található (de szedtem már emberi ürüléket is), amit a lakótelepi kutyasétáltatók

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária, a Magyar Közlekedési Klub titkára Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 2011. május 3. (Kép) 1

Részletesebben

A mi kis állomásunk ÖH2011-531

A mi kis állomásunk ÖH2011-531 A mi kis állomásunk ÖH2011-531 2011 2011. elsõ félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait, amely idõszakban kiemelt szerepet kap az önkéntesség, mivel 2011 az Önkéntesség

Részletesebben

Munkanapló. Kollár János

Munkanapló. Kollár János Munkanapló Kollár János Dátum: 2015.06.15. Helyszín: Leipzig lakóház Kiadott feladat:1. padlóburkolat visszabontása és munkavédelmi oktatás A csoportmunkát kézi erővel hajtottuk végre. A munka elkezdése

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása

Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása Ügyintéző: Iktatószám: Lócsi Iván VFO/151/1/2008 Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása Eset kategóriája: vasúti baleset, ütközés közúti járművel Ideje: 2006. augusztus 30. 10

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalu népi építészete, parasztházak című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalu népi építészete, parasztházak című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalu népi építészete, parasztházak című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fila József (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 201 június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária titkár, projektvezető Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 201 május (Kép) 1 A szezonális kerékpárjegy

Részletesebben

A padlóburkolatot minden helyiségben fel kell szedni, és az aljzatot visszabontani -0,20-ra. (-20 cm) BM +2,80

A padlóburkolatot minden helyiségben fel kell szedni, és az aljzatot visszabontani -0,20-ra. (-20 cm) BM +2,80 1,12 JELMAGYARÁZA 12,65 3,7 3,4 1,22 1,36 2,5 1,55 63 4,76 59 88 15 1,16 15 3,73 6 6 84 6 12 6 12 115 pm 164 pm 145 pm 123 pm 144 pm 144 PADLÓ +,16 BM +3,7 és parapet -,2 ra A padlóburkolatot fel kell

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 7/2013.(I.10.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásáról

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 7/2013.(I.10.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásáról 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 10. napján megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. HATÁROZATOK MUTATÓJA 7/2013.(I.10.) számú határozat

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog Közös terek média mindenkinek Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog 1.) A kezdetekről: Eszembe sem jutott volna blogot írni. Rendszeresen publikáltam különféle oktatási

Részletesebben

SZKC_105_13. Mit változtatnék a világban? I.

SZKC_105_13. Mit változtatnék a világban? I. SZKC_105_13 Mit változtatnék a világban? I. tanulói mit változtatnék a világban? I. 5. évfolyam 67 D1 Cikkek Illegális hulladéklerakó a városi szeméttelep mellett A Miskolcra vonattal érkezőket a városi

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

A mi kis állomásunk Rákoskert

A mi kis állomásunk Rákoskert A mi kis állomásunk Rákoskert Az alternatív civil kezdeményezést követi a közlekedéspolitika Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány Árvayné Győrffy Mária/Somodi Mária www.rakoskert.hu hatóság, 2010.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. február 26-án megtartott üléséről 2 Bekecs Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 CÉGÉNYDÁNYÁD

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 CÉGÉNYDÁNYÁD CÉGÉNYDÁNYÁD A FALU, AHOL NEMCSAK ÁLMODNI MERNEK, HANEM FELÉBREDNI IS BEVEZETÉS A Szamosháton fekvő ikerfalu bonyolult és izgalmas története a XII. századra nyúlik vissza. Cégény és Dányád települések

Részletesebben

Guy de Maupassant. Ékszerek

Guy de Maupassant. Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek 2011 Válogatta, fordította és az utószót írta Illés Endre Fapadoskonyv.hu Kft. Illés Endre jogutódja A TELLIER-HÁZ 1 Odamentek minden este, tizenegy

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2011. december 1-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2011. december 1-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Dánfoki Üdülőközpont 2011. évi működéséről Előkészítette: Koszecz Sándor igazgató Békés Városi Kulturális Központ Véleményező Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, bizottság: Pénzügyi

Részletesebben

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi

Részletesebben

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében.

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében. Beszámoló Az Elesett Öregekért Alapítvány 2010.03.16 -án megnyerte a DDOP-3.1.1.-09-2009-0071.sz. pályázatot, amely pályázat keretében az Alapítvány fenntartásában működő gadányi Szeretetotthon teljes

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny.

Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny. 1 Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny. Vizsgálataink, a szerkezetek meghatározása főleg szemrevételezés

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

Jászladány vasútállomás

Jászladány vasútállomás Jászladány vasútállomás felvételi épület homlokzat és tetőhéjazat felújítása, új vizes blokk kialakítása - Helyszíni tervezői bejárás 2017.06.09. Résztvevők: lásd. jelenléti ív szerint a terveket két ütemre

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

100 éves a gimnázum épülete

100 éves a gimnázum épülete 100 éves a gimnázum épülete Tekintélyes múlt Kőszeg város életében mindig is fontos szerepet töltött be a művelődés, a kultúra. Műveltségi állapot tekintetében Kőszeg régóta kiváló helyet foglal el valamennyi

Részletesebben

A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK

A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK 7.1. Az áruforgalmi létesítmények csoportosítása Az áruforgalmi létesítmények megjelenési formái Árurakodók Áruraktárak Magasrakodók Nyíltrakodók 1. Nyíltrakodó 1. Vágány

Részletesebben

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira megoldások minden szinten Felújít, vagy Építkezik? szolgáltatáscsomagunkkal megoldást kínálunk problémáira A Kucsa-ker ingyenes szolgáltatáscsomagja V. Hidegburkolat vásárlásakor * IV. Homlokzati hőszigetelés

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés

Közhasznúsági Jelentés Közhasznúsági Jelentés 2003 Budapest 2004. Bevezetés Közhasznúsági jelentésünkben a Magyar Közlekedési Klub (az egyetlen olyan magyarországi civil környezetvédő szervezet, amely kizárólag a közlekedés

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő

Részletesebben

Személyes ügyfélszolgálatok

Személyes ügyfélszolgálatok 2015. március 24. kedd, 10.38 / Utolsó módosítás: 2018. szeptember 10. hétfő, 15.51 Társaságunk utasaink személyes kiszolgálása érdekében több ügyfélszolgálati irodát is üzemeltet. Amennyiben személyesen

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Néha nehéz dönteni SZKB104_12

Néha nehéz dönteni SZKB104_12 Néha nehéz dönteni SZKB104_12 TANULÓI NÉHA NEHÉZ DÖNTENI 4. ÉVFOLYAM 115 D1 Feladatkártya 1. Mutassatok be olyan helyzeteket, amelyekben dönthettetek! Mutassátok be a helyzet előzményeit, a döntést magát

Részletesebben

Vályogkemence készítés 2014. augusztus. Vályogkemence készítés

Vályogkemence készítés 2014. augusztus. Vályogkemence készítés Vályogkemence készítés Szűcs Robi, a Felelős Gasztrohőstől (www. gasztrohos.blog.hu) és Feldmár Nóra megosztotta velünk a kemence építési tudásukat és így jöhetett létre ez a csodálatos találkozó. Köszönjük

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Az elmúlt évek városi-közlekedés fejlesztéseinek tapasztalatai

Az elmúlt évek városi-közlekedés fejlesztéseinek tapasztalatai Az elmúlt évek városi-közlekedés fejlesztéseinek tapasztalatai Dr. Kormányos László marketing és fejlesztési vezető, MÁV-START Zrt. XIV. A Városi közlekedés aktuális kérdései A Közlekedéstudományi Egyesület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal: - Vizsiné Kalugyer Gyöngyi ÁMK igazgató - Császár László, jegyző.

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal: - Vizsiné Kalugyer Gyöngyi ÁMK igazgató - Császár László, jegyző. Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2014. augusztus 27-i rendkívüli, nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 04. szám július 10.

ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 04. szám július 10. ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 04. szám 2017. július 10. Hatvanhetedik ünnepünk képekben 1 2 Dolhai József 3 Összefogással és beruházással a jövőért Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária elnök-vezérigazgatója

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek.

Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek. 1 Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek. Tavalyelőtt egy koppenhágai látogatásom alkalmával az első reggel - egy vasárnap délelőtt Kilépek a szállásom kapuján, amikor hirtelen

Részletesebben

Ikt.sz.: F-5825/2008. Tárgy: Tájékoztató az M44-es út nyomvonalának kijelöléséről Mell.: térképszelvények, státusjelentés

Ikt.sz.: F-5825/2008. Tárgy: Tájékoztató az M44-es út nyomvonalának kijelöléséről Mell.: térképszelvények, státusjelentés SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6601 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. PF. 58. Ikt.sz.: F-5825/2008. Tárgy: Tájékoztató az M44-es út nyomvonalának kijelöléséről Mell.: térképszelvények, státusjelentés SZENTES VÁROS

Részletesebben

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A TELPÜLÉS 1867. MÁJUSÁBAN KAPOTT VASUTAT Budapest- Hatvan

Részletesebben

Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május)

Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május) Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május) Az épület megnevezése, címe Szakvélemény A szakvélemény az Ybl Miklós tér l. szám alatti Várkert Bazár épületének

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

VárosKépviselő-testülete

VárosKépviselő-testülete VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező

Részletesebben

Szociális alapú lakáspályázat

Szociális alapú lakáspályázat Szociális alapú lakáspályázat Bocskai u. 62. Fszt/3 alatti lakás (1 szobás, 34 m 2 alapterületű) Pályázó neve:....., születési helye:., ideje: A lakás felújítási, karbantartási programja a Bérbeadó által

Részletesebben

Mordaunt építése. Hozzáadta: Szikora László 2008. június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités 2016. március 17. csütörtök 10:03

Mordaunt építése. Hozzáadta: Szikora László 2008. június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités 2016. március 17. csütörtök 10:03 Mordaunt építése Hozzáadta: Szikora László 2008. június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités 2016. március 17. csütörtök 10:03 Sok idõ eltelt az elõzõ hajóm befejezése óta, amely után azonnal nekikezdtem az

Részletesebben

Építészeti műleírás. Bereczki Zoltán. Szilvásvárad, vasútállomás

Építészeti műleírás. Bereczki Zoltán. Szilvásvárad, vasútállomás Építészeti műleírás Bereczki Zoltán Szilvásvárad, vasútállomás Helyszín, előzmények A MÁV a korszerű, versenyképes szolgáltatások biztosítása és az európai szolgáltatásokhoz való közeledés biztosítása

Részletesebben

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA X. évfolyam 9. - 10. szám K I C S I FA L U N K A I ÖNKORMÁNYZAT ÉS A I KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA Az államfő 2014. október 12.-ére írta ki a választás napját. Polgármestert és képviselőket kellett választani.

Részletesebben

Egy nagyhírű, nemzetközi cég

Egy nagyhírű, nemzetközi cég Álláshirdetés Egy nagyhírű, nemzetközi cég álláshirdetését nemcsak munkanélküliek olvasták, hanem mások is, akik jobb munkához akartak jutni. A hirdetés elején a cég tevékenységéről, tevékenységének hatékonyságáról

Részletesebben

Fetykó Judit Durbincs

Fetykó Judit Durbincs Fetykó Judit Durbincs Így karácsony előtt, mikor az asszony a konyhában félnapokat zörgette a tepsiket, azzal volt elfoglalva, hogy melyik aprósüteményből mennyit süssön, Berti kimenekült a konyhából.

Részletesebben

A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF

A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF Ez a helikopter is egyikük volt azoknak a Mi 2-eseknek, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium adott át az Egészségügyi Minisztérium részére 2000.

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Nina építés Hozzáadta: GyuSea 2004. október 19. kedd 20:12 Utolsó frissités 2009. április 28. kedd 17:22 Hosszas készülõdés után belevágtam életem második fából épített hajó makettjébe. Másodikat írtam,

Részletesebben

Pályaudvarok, vasútállomások

Pályaudvarok, vasútállomások Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások

Részletesebben