Mordaunt építése. Hozzáadta: Szikora László június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités március 17. csütörtök 10:03

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mordaunt építése. Hozzáadta: Szikora László 2008. június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités 2016. március 17. csütörtök 10:03"

Átírás

1 Mordaunt építése Hozzáadta: Szikora László június 24. kedd 22:46 Utolsó frissités március 17. csütörtök 10:03 Sok idõ eltelt az elõzõ hajóm befejezése óta, amely után azonnal nekikezdtem az új makett készítésének, de a körülmények egy kicsit változtak és az elmúlt másfél évben nagyon kevés idõm jutott a makettezésre. Talán most jutottam oda, hogy már tudok valamit felmutatni, ezért elkezdem a cikksorozatot, de ne várjatok gyors elõrehaladást. Tehát az angol HMS Mordaunt negyed osztályú sorhajó makettjét kezdtem el az Euromodels kit rajzai alapján. Választásom azért esett erre, mert végre méreteiben is és díszítéseiben is egy elég szép hajónak találom, valamint elég kevesen építették meg, legalábbis az interneten nem sok fotót, cikket találtam róla. Ez a készletbõl készült hajó fotója, tehát ez az alap, ennél csak szebbet szabadna csinálnom, legalábbis ez a cél, azután majd meglátjuk A készlet M 1:60-as méretarányú. Viszont szeretnék egységes, azonos méretarányú hajókat csinálni, ezért a rajzokat felnagyítottam 1:50-re. A mûhely falán láthatóak a rajzok, így bármikor tudok méreteket venni, valamint pihenésképpen elnézegetem, és lelki szemeimmel látom a leendõ makettet. A gerincet és a bordákat 6-os rétegelt lemezbõl vágtam ki. Ez a kit rajzai alapján összerakott bordázat, azt hiszem látható, hogy van ahol 10 cm is van a bordák között, ami elég nagy távolság a palánkozáshoz, félõ, hogy megtörnek az ívek, és nem lesz elég merev a hajótest. Ezért megháromszoroztam a bordák számát, így már majdnem olyan lett, mint egy igazi bordázat. Ideiglenesen felraktam a fedélzeteket, melyeket 3-as rétegelt lemezbõl vágtam ki.

2 Felkerült az orrtõke, valamint a bordák oldalán kivágtam/reszeltem a szamárvezetõ süllyesztett palánk helyét, mely az elsõ palánk felrakásánál lesz nagy segítség. Azt természetesen tudtam, hogy a plusz bordák útban lesznek az ágyúnyílásoknak, de hogy két helyen még az eredeti bordákba is belezavar?! Ezért valószínûleg az ágyúablakkereteket a palánkozás elõtt beleácsolom. Ekkor elérkezett a téli idõszak, meg egy bordatörés (szerencsére nem a hajóé!), így a szokásos téli faragásra álltam át. Gondolom a készlethez fémöntött figurákat adnak és a rajzok is elég elnagyoltak, de azért belevágtam. Az én faragásom amolyan kézzel-lábbal módszerrel készül. A vésõket óráscsavarhúzó készletbõl készítettem, egész jól meg lehetett élezni és a használatot is jól bírja. Kis turbómarókat is használtam a Proxxonhoz. Ami a legjobban bejött, az a gyémánttal felszórt csiszolófej, ami úgy mûködik, mint a csiszolópapír és persze a fa nem nagyon koptatja. Életem végéig használhatom!

3 Itt látható a folyamat egy kicsit leegyszerûsítve: elõször kivágom a felrajzolt formát, majd vésõvel kinagyolom a szinteket, ezután maróval, vésõvel, a legvégén finom csiszolópapírral, gumikõvel kialakítom az alakot. Még jó, hogy megmenekítettem egy egyforintost, így látszik, hogy még 1:50-ben sem túl nagyok ezek a díszítések. A tat fõ alakjai. Az emberábrázolás még nem az erõsségem, de bízom benne, hogy a környezet és az aranyfesték javít rajta. A tatfedélzet belsõ végfalának a dombormûve, ezzel is elszórakoztam egy darabig! Ez egy saját készítésû pantográf-, azaz másolómaró, melybe egy Proxxon marót lehet befogni. Ezt azért találtam ki, mert elég sok egyforma faragás díszíti a hajót, de önteni nem akartam, legyen csak fából minden! Kifaragtam a mintát kétszeres nagyságban, ezt másolom le a tapogatóval, amelynek mindig a maró kétszeresének kell lenni (ebben az esetben, amikor 1:2-ben kicsinyítek!)

4 Itt dolgozik az átmérõ 1 mm-es gömbmaró. Alakul a forma! Kb. fél óra egy alak elkészítése. Ez az eredmény. Természetesen még rá kell dolgozni, mivel a maró rádiuszokat hagy, tehát ez csak egy nagyolás, de nagy segítség, mert a méretek egyformák és a fõ formák már adottak. {mospagebreak title=2. rész} Elég régen volt, mikor elkezdtem a Mordaunt építését, illetve az építés elsõ részének megjelenése több, mint három éve volt. Talán már majdnem a roncstemetõbe került a cikk. Sajnos kevesebb lett a szabadidõm, valamint más projecteken dolgoztam (terasz pavilonnal, konyhaszekrény, kocsibeálló, ), illetve lehet, hogy egy kicsit alkotói válságba kerültem. Egyedüli makettes aktivitásom a találkozókon való részvétel volt és a legutóbbin rettenetesen rosszul éreztem magam, hogy a sok kész és félkész hajó közé csak rumot tudtam vinni (azért ennek is örültek a többiek!). Szóval ismét kiköltöztem a mûhelybe. Látszólag nem sokat haladt a hajó, de sok mindent elõkészítettem. Egy makettezõtársunk szintén a Mordauntot kezdi építeni és egy kicsit meglepõdve kérdezte, hogy mi az a sok minden, amit elõ kellett készítenem. Egy kicsit neki is szól ez a második rész: A palánkozás miatt a bordákat megsûrítettem, ahogy azt elõzõleg már írtam, de a tatnál ismét egy nagy ûrrel találkoztam. A képen látható az utolsó rétegeltlemez borda, ezután a tattükörig a rajz szerint a levegõben lógna a palánk. Ezért ácsoltam még hozzá egy tartószerkezetet, mely egyben a tattükröt is biztonságosan fogja rögzíteni. Emellett az alatta levõ íves részt is bordásan oldottam meg. A sûrûbb bodázás és a nem túl gondos megtervezése miatt több helyen a bordákhoz kerültek az ágyúnyílások, ezért, illetve az egyszeri palánkozás miatt elõre beépítettem az ablakokat. Az árbócok alsó darabjait is elkészítettem,

5 beillesztettem, amíg még láttam a csatlakozási pontjait és be tudtam állítani, így ha arra kerül a sor, csak bekenem ragasztóval és mehet a helyére. Itt már lefestve jól látszódnak az ágyúnyílások, valamint mögéjük feketére festet lapokat fogattam fel, ezek tartják majd az ágyúcsöveket. A kritikus szemek biztosan észrevették, hogy több helyen csavart használtam, lehet, hogy törvénytelen, de remekül lehúzta a fedélzet rétegelt lemezét, illetve az ágyúnyílások mögötti fekete lemezt is így tettem fel, nem bízva a ragasztóban, mikor majd fúrom és nyomom bele az ágyúcsövet. Ennek a képnek még az az érdekessége, hogy a kitkészítõk úgy tervezték meg, hogy egy darabban nem lehet betenni a fedélzet ezen részét, ezért hosszában is meg kellett osztanom, így tudtam befordítani a helyére. A rabszolgamunkán is túl vagyok, ledaraboltam és megcsiszoltam az összes palánkot és pallót, így nem is látszik soknak, pedig jó néhány napom ráment. Ez a kis csiszolószerkezetem: vastagsági és homlokcsiszoló egyben fúrógéppel meghajtva. Átengedtem a palánkokat, így egyforma vastagok lettek és eltûntek a fûrésznyomok. És íme az elsõ palánkozás! A tat alatti rész, mely minden irányban íves. Eddig idegenkedtem a pillanatragasztótól, de kellemesen csalódtam! Könnyedén lépésrõl-lépésre rányomtam a palánkokat ívben és már kész is volt! Látszólag biztos a kötés, remélem így is marad! Az orrnál palánkvastagságú nútot véstem, ez nagyban megkönnyíti az erõsen íves palánkok rögzítését, lásd következõ

6 kép! Beakasztva a palánkot a ragasztó biztos nem engedi majd el, természetesen azért elõ kell majd hajlítani! A fedélzeti deszkák tömítésének imitálására többféle módszerrel találkoztam, de próbáltam valami egyszerût, mivel nem éreztem magamban annyi türelmet, hogy a deszkák éleire papírt ragasztgassak Jól hangzott, hogy filccel húzzam végig az éleket, ki is próbáltam és jól nézett ki az oldalaknál, de mikor a végeit festettem be, rájöttem, hogy ez sem tetszik, mivel felszívja a festéket. Lehet, hogy más fajta fánál mûködik, vagy valamit nem jól csináltam Találtam itthon régi vastag töltõceruza hegyeket, ezt húztam végig az éleken, mivel egy kicsit rá is nyomtam, nem csak megszínezte, hanem egy letörés is csinált. Az orr-résznél le kellett pallózni, mivel palánkozás után már nem férek hozzá a fölötte levõ fedélzetettõl. Szóval ilyen lett a ceruzás módszer. A gomb már megvan a kabáthoz! Idõközben néha faragtam is. Természetesen majd még kap egy festést, gondolom egész más lesz az összkép.

7 Ezekután már tényleg a palánkozás következik, az sem lesz túl gyors menet, de remélem hamarabb fogok jelentkezni a folytatással. {mospagebreak title=3. rész} Az utóbbi idõben elég lassan haladtam a hajómmal, ez abból is látszódik, hogy majd két évvel ezelõtt jelentkeztem az építés leírásával, de mint látni fogjátok, azért megint egy kicsit épült-szépült a Mordaunt. Tehát a palánkozás következett, melyhez 7x2 mm-es körtefa léceket használtam és a Loctite pillanatragasztó gél mellett döntöttem. Ez jó választás volt, mivel lényegesen gyorsabban haladtam, mint az elõzõ hajómnál használt faragasztóval, bár drágább is! Elõször a dörzsfák alatti palánkokat ragasztottam fel, ezzel adtam meg az bázis ívet. Ez az a két világosabb palánk, ami középen látszódik. Ja, igen, azt még nem mondtam, hogy a palánkokat színárnyalat szerint szétválogattam, hogy a pácolandó részeknél hasonló sötétségûek legyenek, a festett részeknek meg mindegy, hogy milyen árnyalatú és erezetû a deszka. Még csiszolás elõtt is egész jól néz ki és végre sikerült egy jó közelképet készítenem. Persze az orr és tat résznél nem lett ilyen szép, volt mit csiszolni és még így is maradtak rések, kisebb hibák. Azzal vigasztalódom, hogy az eredeti sem lehetett tökéletes! Megcsiszolva és kigittelve, pácolásra és festésre elõkészítve.

8 Festés után már jó, ha stabilan le tudom tenni a hajót, ezért összeütöttem az állványát, nem bonyolítottam túl. Alulról csavarral a gerincbe rögzítem, így nem tud elmozdulni a késõbbi munkafolyamatok alatt. Hogy egy kicsit elkülönüljön, dióval pácoltam, majd lelakkoztam. Az a jó/rossz tulajdonságom, hogy ha valamitõl félek, vagy nem tudom, hogyan csináljam, akkor félreteszem a dolgot, hogy beérjen. Most ez volt a pácolással: szeszes vagy vizes pácot használjak? Mi lesz, ha az egész eddigi munkámat tönkreteszem, mert foltos lesz? Szóval egy teljesen más témával, az ablakokkal kezdtem el foglalkozni. Ezen is sokat filóztam, és arra jutottam, hogy csak fából kellene kivitelezni! Mivel gyakorlatilag egy fedélzeti rácsot kell csinálnom, csak vékonyabb anyagból és nem derékszöges összerakással. Ezért marással és fûrészeléssel kis fogazott léceket csináltam, valamint kicsi léceket melyek belemennek a nútokba. Az ablakkerethez kicsi T-léceket martam. Mivel minden ablak más méretû, illetve más szögben áll, egyszerûen a rajzot vettem alapul, erre ragasztottam fel a függõleges léceket pillanatragasztóval. A nútokat tûreszelõvel a megfelelõ szögre igazítottam, majd beleragasztottam a vízszintes léceket. Meglepõ, hogy a papírra ragasztott lécek milyen mereven álltak, simán lehetett reszelni, persze azért könnyû kézzel. A T-léceket felrögzítve adtam meg a külsõ formáját. Leválasztottam a papírról és finoman addig csiszoltam, míg a függõleges lécek egy síkba kerültek a vízszintes lécekkel. A ragasztó olyan jól fogta, hogy csak egy helyen esett ki egy kis darab. Nem rossz arány 14 ablaknál.

9 A pácolás még mindig érett, így az oldalzsebekkel folytattam. A kit instrukciójával ellentétben egy darabból faragtam, csiszoltam ki. A nehézsége csak annyi, hogy minden oldala szögben van vagy íves. Az éleket nem csináltam tökéletesre, mivel ezeken mindenhol díszlécek lesznek. Lefestve, ablakokkal. Elfelejtettem az ablakoknál megemlíteni, hogy a festés után vékony plexi lapot ragasztottam az keret mögé, így igazi üvegezett hatása lett. Még egy próbafestés is belefért a pácolás elé. Azt próbáltam ki, hogy ha az arany festés elõtt lenolajkencével kezelem a fát, mit változtat a kinézetén. A jobb oldalon látható két dísz közül az egyik be volt eresztve, a másik nem. Bár a fotón látszik különbség, ez csak a fényviszonyoknak köszönhetõ, a valóságban tök egyforma lett. Így a lenolaj kilõve! A hosszú felkészülés után olyan gyorsan lepácoltam a hajót, hogy nem is készült fotó. Itt már a fehér festéshez maszkoltam, mivel az a tapasztalatom, hogy ecsettel nagyon rossz fehéret festeni, ezért ezt fújtam, hogy szép homogén legyen. És itt van bepácolva, lefestve! Végül rusztikus tölgy vizes pácot használtam. A felszõrösödés ellen a pácolás elõtt többször (sokszor!) vizes ruhával benedvesítettem, száradás után 500-as csiszolópapírral lesimítottam. Egy idõ után már nem szõrösödött, akkor jött a pác, kis labdaccsal felkenve. Ismét az ablakok a tattükörben. A lényeg, hogy a leírás 3 mm vastag rétegelt lemezt ír a tattükör anyagának. Ügyesen el is készítettem, majd rájöttem, hogy még 100-as szöggel sem tudom a tat ívében rögzíteni. Ezért egy kis csaláshoz folyamodtam és 2-es mûanyaglapból újracsináltam és kis csavarokkal rögzítettem.

10 A felcsavarozás és ragasztás után bepalánkoztam. Szerintem így még szebb, mintha csak simán a rétegelt lemezt festem. A fekete részeket is lefestettem, illetve a dörzsfák is felkerültek Közben a fedélzet is alakulgat, a fedélzetek közti homlokfelültekrõl még a faragott oroszlánok és az ajtók vasalatai hiányoznak A pácolt felületet lelakkoztam, így már érettebb színe van. Most itt tartok, végre látszódik, hogy ebbõl mégiscsak hajó lesz! {mospagebreak title=4.rész} Folytattam a Mordaunt építését, mégpedig néhány apróság elkészítésével, mivel az elõfedélzet rögzítése és pallózása elõtt be kellett raknom a tûzhelyet és néhány ágyút, mert késõbb ez szinte lehetetlen. A tûzhely érdekes eset, mivel tulajdonképpen csak a kémény csúcsa látszik, illetve a fedélzet alá belesve talán valami az elejébõl. Mindezek ellenére amellett döntöttem, hogy rendesen megcsinálom. A kémény terítékét kiszerkesztettem és rézlemezbõl kivágtam, majd egy fa sablonon összeforrasztottam.

11 A tûzhely testét fából martam ki a téglázattal együtt, majd a tetejét, a platnikat, ajtókat, pántokat, zárokat rézlemezbõl alakítottam ki és ragasztottam a helyére. Ezután festéssel feldobtam, bár szerintem jobban nézett ki elõtte. Következtek az ágyúk. Azon ismét sokáig elmorfondíroztam, hogy mibõl készítsem az ágyúcsöveket. A rézbõl esztergálást gyorsan elvetettem, mivel nem olyan jó a kis esztergagépem, hogy a profilkések nyomását kibírja, meg sokáig tartott volna. Opció volt az öntés is, de ehhez semmim nem volt, valamint réges-régen szerszámos koromban sokszor öntöttem, és mindig gond volt a kifolyással, levegõvel, no meg nem is igazán szerettem. Valamikor sok évvel ezelõtt Békéscsabán, a makett kiállításon egy idõs bácsi bemutatta a pantográf esztergagépét, melynek az érdekessége az volt, hogy nem álló késsel, hanem kicsi maróval forgácsolt, éppen kötélfogó szegekre volt beállítva. Pantográfom van, így csak egy forgatószerkezetet kellett csinálnom, melyet egy varrógépmotorral hajtottam meg. Kétszeres körvonalmintát készítettem rétegelt lemezbõl, talán jobb lett volna valami szívósabb anyagból, de végül kibírta azt a pár darabot. Az eredmény meglepõen jó lett, és igen gyorsan haladtam vele. Az persze tény, hogy minden fordulat csúcsra volt járatva, még így is meg kellett csiszolgatni egy kicsit. Ha már a teljes ágyúcsöveket megesztergáltam és benne voltam, megcsináltam a fél ágyúkat is, melyek a alsó fedélzeteken egy csapolással vannak behelyezve a már elõre (még palánkozás elõtt) beragasztott homloklapokba.

12 Lefestettem õket, a fa egyenetlensége miatt (lehet, hogy jobban meg kellett volna csiszolni?!) egészen öntvény kinézete lett. Ezután az ágyúkocsik alkatrészeit készítettem el: fúrtam, martam, esztergáltam, csiszoltam, szóval ezekben volt mindenféle munkafolyamat, jó kis szórakozás volt. A réz alkatrészek következtek: szemek, karikák, ágyúcsõ lefogató bilincsek. Itt megmutatok egy nagyon egyszerû kis trükköt, biztos sokan ismerik, de talán van, akinek új lesz. A szemek készítéséhez 0,4 mm-es réz drótot használtam, melyet többeres vezetékbõl húztam ki. Persze ez ilyenkor elég görbe szokott lenni, fõleg, hogy elég lágy is. Két sima, sík lapra van szükség, jelen esetben köszörült acéllap, de ilyen vékony anyaghoz két vastagabb rétegelt lemez is elég lehet. A két lap közé tesszük a drótot és a felsõlapot fel-le tologatjuk, közben egyre jobban összenyomjuk, gyakorlatilag mintha nudlit készítenénk. Az eredmény egy teljesen egyenes huzal lesz. Ne tévesszen meg benneteket, hogy a fotón ilyen csavartnak látszik, ez a valóságban nem ennyire durva, csak felerõsíti valami fényhatás. Egy része a szemeknek meghajlítva, az üvegecskében a karikák, valamint egy üveg fegyverbarnító folyadék. Ezt azért vettem, hogy ne kelljen a sok kis apró réz alkatrészt festeni, de nem teljesen úgy jött össze, ahogy szerettem volna.

13 Ugyanis a szemeket és karikákat össze szoktam forrasztani, mert ezek a réz huzalok olyan lágyak, hogy beszereléskor egy kicsit jobban meghúzva a kötelet, azonnal deformálódnak. Viszont kiderült, bár a rezet szépen megszínezi, de a forrasztóónt nem sötétíti, sõt valamilyen trutyi keletkezik rajta. Tehát maradt a festés. Nem bírtam ki, melléraktam egy gerenda fogpiszkálót, hogy látszódjanak a méretek. Nem tagadhatom meg a szerszámkészítõ múltamat, terveztem egy kivágó szerszámot az ajtók és ágyúnyílásfedelek pántjaihoz, mivel ezekbõl is kell egy pár darab. Felszereltem a marógépemre, melyet így présként használtam. Szerencsére a 0,2 mm-es rézlemez kivágásához nem kell túl nagy erõ, így nem szaggattam szét a gépet. Bejelölgettem a lépéseket és kézzel adagoltam a lemezt. Az eredmény, szép egyforma pántok. Gyorsan fel is raktam párat a fedélzeti ajtókra. A szögeket domborítással imitáltam.

14 Ezeket a kis rézlemezeket használtam az ágyúcsövek lefogató bilincséhez is, ha már ott voltak és megfelelõ szélességûek voltak, legalább nem kellett külön ezért rezet vagdalnom. A bilincseket már nem festettem, hanem a barnító folyadékot használtam. Annyi problémája volt, hogy száradás után egy világos réteg (gondolom valami oxidáció) keletkezett rajta (jobb oldali ágyú). Mivel a fegyvert is át kell törölni olajjal, ezt is megtöröltem egy olajos fültisztítóval, így teljesen jó lett (bal oldali ágyú). Így összeállt a fegyverarzenál. Továbbá szabad a pálya az elõfedélzet felrakására

A Golden Star brigg építése

A Golden Star brigg építése A Golden Star brigg építése Hozzáadta: Gateway 2007. május 03. csütörtök 18:30 Utolsó frissités 2007. szeptember 05. szerda 22:24 Az interneten való böngészés közben akadtam rá különféle hajózással és

Részletesebben

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Independence 1775 Hozzáadta: Tóth Gyula 2007. november 29. csütörtök 00:17 Utolsó frissités 2009. augusztus 25. kedd 09:49 Ebben a cikkben elsõ fahajóm, az amerikai Independence szkúner építésérõl olvashattok.

Részletesebben

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Nina építés Hozzáadta: GyuSea 2004. október 19. kedd 20:12 Utolsó frissités 2009. április 28. kedd 17:22 Hosszas készülõdés után belevágtam életem második fából épített hajó makettjébe. Másodikat írtam,

Részletesebben

Velencei karakk (1500-ból) építése

Velencei karakk (1500-ból) építése Velencei karakk (1500-ból) építése Hozzáadta: Török András 2015. február 20. péntek 13:56 Utolsó frissités 2016. május 13. péntek 11:46 Mint páran észrevették a tavalyi hajómakettes találkozón, hogy új

Részletesebben

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett

Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Graf Spee építése Hozzáadta: Sebestyén Gábor 2005. augusztus 09. kedd 21:58 Utolsó frissités 2007. november 19. hétfõ 20:06 Talán nem tûnik túlzásnak, ha azt mondom, hogy a Graf Spee üldözése és elsüllyesztése

Részletesebben

Mordaunt építése 1:75-ben egy kezdõtõl

Mordaunt építése 1:75-ben egy kezdõtõl Mordaunt építése 1:75-ben egy kezdõtõl Hozzáadta: Dömösi Imre 2012. január 22. vasárnap 23:00 Utolsó frissités 2012. augusztus 30. csütörtök 06:39 Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Röviden a kezdetekrõl!

Részletesebben

HMS Victory építése 1:50 méretarányban

HMS Victory építése 1:50 méretarányban HMS Victory építése 1:50 méretarányban Hozzáadta: Horváth Zoltán 2009. november 09. hétfõ 22:33 Utolsó frissités 2013. január 15. kedd 15:18 Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett Van aki nem ismeri a

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-))

OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-)) OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-)) A történet tavaly ősszel indult. Eladtam ugye a kis Yamaha MINT-emet öcsémnek, és a helyére került 2db Aprilia

Részletesebben

PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5.

PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5. PINGMONDI óra projekt 1.0 2006. március 5. Sokat törtem a fejem azon, hogyan lehetne ergonómikus megjelenésű óra modult csinálni a MK2-es Mondeomba. Olyanra vágytam, amely egyszerre kijelzi az időt és

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek Borászportré Az Alföld zászlóshajója Frittmann Jánost nem kell bemutatni a borszeretõ közönségnek, de ahhoz, hogy ezt így kimondhassuk, hosszú, rögös utat kellett bejárnia a pincészetnek. Az Alföld, Kunság,

Részletesebben

Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése

Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése 1. ábra. Az Országház elõtti kandeláber Valószínûleg a világítási berendezések megjelenése óta megkülönböztethetünk dekoratív és funkcionális kandelábereket

Részletesebben

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben)

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) Cégünket, a VARIMET Kft.-t 2005-ben alapítottuk. Főként lakatos munkákkal foglalkozunk,

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

NAPK OL LEK TO R É PÍT ÉS H ÁZIL AG

NAPK OL LEK TO R É PÍT ÉS H ÁZIL AG Page 1 of 13 NAPK OL LEK TO R É PÍT ÉS H ÁZIL AG Célom az volt, hogy tapasztalatot szerezzek egy síkkolektor építésében. Szándékomban áll a kísérleti rendszert, a házunk, nyári használati melegvíz (HMV)

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

MUNKAANYAG. Papp Lajos. Az előzékelés technológiája. A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás

MUNKAANYAG. Papp Lajos. Az előzékelés technológiája. A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás Papp Lajos Az előzékelés technológiája A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás A követelménymodul száma: 0958-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-50 AZ ELŐZÉKELÉS

Részletesebben

Akit esetleg érdekel, az jelentkezzen, minél többen vagyunk, annál jobb az alkupoziciónk.

Akit esetleg érdekel, az jelentkezzen, minél többen vagyunk, annál jobb az alkupoziciónk. Nappali menetfény Írta: OrchidX - 2013.07.26 23:28 A fészbúkos csoportban felmerült, hogy többen is szeretnénk nappali menetfényt a járgányunkra. A német E-bay-en találtunk jó minõségûnek tûnõ, SMD LED-es

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

KimDaBa. Dobbantó. Rendet a képek között. Kiskapu Kft. Minden jog fenntartva

KimDaBa. Dobbantó. Rendet a képek között. Kiskapu Kft. Minden jog fenntartva KimDaBa Rendet a képek között. Ha leszámítom a gyerekkori fotóimat és fényképezõgépemet, akkor azt kell mondjam, hogy éppen egy évtizede foglalkozom egy amatõr fotós szintjén fényképezéssel, többnyire

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

A hónap napórája (2010 szeptember) (2010. September 19., Sunday) - Szerzõ: Vilmos Mihály

A hónap napórája (2010 szeptember) (2010. September 19., Sunday) - Szerzõ: Vilmos Mihály A hónap napórája (2010 szeptember) (2010. September 19., Sunday) - Szerzõ: Vilmos Mihály Meridián napóra Nagykanizsán Talán sejteni lehetett tavaly a kecskeméti Napórás Találkozón, hogy a napórafajták

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

II. A restaurálás menete

II. A restaurálás menete Tartalomjegyzék I. Mőtárgy adatlap 2 II. A restaurálás menete 3 II. 1. Anyagvizsgálat 3 II. 2. Tisztítás 7 II. 3. Szerkezeti,- és furnérhibák javítása 7 II.3.1 Az asztallap javítása 7 II.3.2 Az asztal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Virágtartó fa. OBI Csináld ma. Szükséges ismeretek: Gyakorlott. Tartalom. Az elkészítés idej. Méretek Átmérő Virágtartó: Lábazat: Teljes magasság:

Virágtartó fa. OBI Csináld ma. Szükséges ismeretek: Gyakorlott. Tartalom. Az elkészítés idej. Méretek Átmérő Virágtartó: Lábazat: Teljes magasság: OBI Csináld ma 1 Virágtartó fa Szükséges ismeretek: Gyakorlott Tartalom Az elkészítés idej Bevezetés/Ötletek & fortélyok 2. old. Bevásárlólista 3. old. Szerszámlista 4. old. Barkácsútmutató 5. 13. old.

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

[muszakiak.hu] - a mûszaki portál

[muszakiak.hu] - a mûszaki portál Hõszigetelés Homlokzati falak külsõ hõszigetelése A nyolcvanas években, amikor a növekvõ energiaárak miatt elõször került komolyan szóba hazánkban a homlokzatok hõszigetelése, néhány centiméter vastag

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL

INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL L. I.: Mióta vezeted az intézetet? W. J.: Egy éve kaptam a megbízást, de már 90-től itt dolgozom munkatársként. Eredetileg magyar-orosz-ének

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. a Résztvevők száma: 30 fő (19 lány, 11

Részletesebben

FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet

FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet A FIZIKA TANÍTÁSA FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet Stonawski Tamás, Murguly Alexandra, Pátzay Richárd, Cérna László Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium,

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Hegesztéssel készült bakit nehéz korrigálni. Legyenek konkrét elképzeléseink a szükséges csavarok méretekről és a nyitott anyagdarabok lezárásáról

Hegesztéssel készült bakit nehéz korrigálni. Legyenek konkrét elképzeléseink a szükséges csavarok méretekről és a nyitott anyagdarabok lezárásáról Varia állvány 1. Rendületlenül folytatódik Fémipari alapok című sorozatunk, és most érkezett el az alkalom, hogy átültessük az elméleti anyagot gyakorlatba. Egy konkrét szerkezet elkészítése során felmerülő

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Azonnali terhelésû, cirkuláris KOS implantátumrekonstrukciók hosszú távú vizsgálata

Azonnali terhelésû, cirkuláris KOS implantátumrekonstrukciók hosszú távú vizsgálata Dr. Werner Mander, dr. Thomas Fabritius Azonnali terhelésû, cirkuláris KOS implantátumrekonstrukciók hosszú távú vizsgálata Kilencévnyi statisztika 678 transzgingiválisan beültetett, nem navigált, egyrészes

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03.

A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03. A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03. A lakosság érdekében írok néhány so okoznak motorkárosodásokat a kétütemû benzinbe való 2T olajjal tunkolt gázolajok! Különösen egy adagolós ember terjeszti

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

A nemzeti ünneplést átírta a rendkívüli idõjárás Viharos szél kíséretében koszorúztunk

A nemzeti ünneplést átírta a rendkívüli idõjárás Viharos szél kíséretében koszorúztunk A nemzeti ünneplést átírta a rendkívüli idõjárás Viharos szél kíséretében koszorúztunk A magyarság szívéhez legközelebb álló nemzeti ünnep március 15e. Az 1848-49-es dicsõséges történelmi események 165.

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

2014. július 29.-augusztus 1.

2014. július 29.-augusztus 1. 2014. július 29.-augusztus 1. Nagy nap ez a mai: 9.15-kor elindultunk, hogy áthajózzunk Kanadába. Egyenes vonal mentén kb. 370 tmf, de mi biztosan nem tudunk majd egy egyenes mentén haladni, tehát több

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Adataink biztonságos tárolása és mentése

Adataink biztonságos tárolása és mentése Adataink biztonságos tárolása és mentése Akivel már megtörtént, hogy fontos adatot veszített bármilyen okból kifolyólag, az egészen biztosan kínosan ügyel arra, hogy még egyszer ilyen elõ ne fordulhasson

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Vásárlói vélemények Vásárlói vélemények termékeinkrõl: A lentebb idézett - vásárlóink által adott - beszámolók hitelességét alá tudjuk támasztani. A bõvebb adatok teljes név, cím, telefonszám a szerkesztõségünkben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 495/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget

Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget Mindentudás Egyeteme 85 SZÖVEG ÉS KÉP HATÁRÁN Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget Kutatási területed eredetileg az irodalmi modernizmus. Írásaidban,

Részletesebben

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* 3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Szám: K/204-3/2014. Kőszegszerdahely, 2014. június 24. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 24-én ( kedden ) 18 órakor a Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely, Velem községek Önkormányzati

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla 2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a

Részletesebben

Kiegészítések a. Psóra Zsolt által készített, Peugeot 307 indexkapcsoló javítása című. dokumentumhoz.

Kiegészítések a. Psóra Zsolt által készített, Peugeot 307 indexkapcsoló javítása című. dokumentumhoz. Kiegészítések a Psóra Zsolt által készített, Peugeot 307 indexkapcsoló javítása című dokumentumhoz. Engem is utolért az egyik Peugeot típushiba, nem működött megfelelően az indexkapcsolóm, ezért a fenti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog Közös terek média mindenkinek Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog 1.) A kezdetekről: Eszembe sem jutott volna blogot írni. Rendszeresen publikáltam különféle oktatási

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Tányéros árnyékoló készítése

Tányéros árnyékoló készítése Tányéros árnyékoló készítése A meteorológiai és az éghajlati adatokban az egyik legfontosabb általunk mérhető paraméter a levegő hőmérséklete és relatív páratartalma. Ahhoz, hogy valóban a levegő hőmérsékletét

Részletesebben

Természetesen egyedülálló. Az új HF 410 fa/alumínium ablak

Természetesen egyedülálló. Az új HF 410 fa/alumínium ablak Természetesen egyedülálló Az új HF 410 fa/alumínium ablak Új technológia nagyobb színválaszték Teljesen új keretet adunk otthonának az új HF 410 fa/alumínium ablakunkkal. Forradalmi ablakunk magjában I-tec

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. - Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 2011.

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok.

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A legtöbb test dörzsölés, nyomás következtében elektromos töltést nyer. E töltéstől függ a test elektromos feszültsége, akárcsak a hőtartalomtól a hőmérséklete;

Részletesebben

NE KOMBINÁLJ! Vagy mégis? írta Szõke Balázs (M4P7RW) (a Középületek kritikai elemzése címû óra kapcsán)

NE KOMBINÁLJ! Vagy mégis? írta Szõke Balázs (M4P7RW) (a Középületek kritikai elemzése címû óra kapcsán) NE KOMBINÁLJ! Vagy mégis? írta Szõke Balázs (M4P7RW) (a Középületek kritikai elemzése címû óra kapcsán) Megvallom õszintén, szeretem az olyan építészeti írásokat az újságokban, amik, úgy mond megmondják

Részletesebben