A mi kis állomásunk ÖH

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A mi kis állomásunk ÖH2011-531"

Átírás

1 A mi kis állomásunk ÖH elsõ félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait, amely idõszakban kiemelt szerepet kap az önkéntesség, mivel 2011 az Önkéntesség Európai Éve, az Európai Tanács 2009 novemberében hozott határozata alapján. Az Önkéntesség Európai Éve lehetõséget biztosított az Önkéntesek Hete ismételt megrendezésére, az elnökségi költségvetésbõl. Az Önkéntes Központ Alapítványtól elnyert pályázaton a Magyar Közlekedési Klub szervezésében Az Önkéntesek Hete keretében 22 állomás/megálló szépítésére került sor. A támogatás segítette a 2010-ben elindított Fogadj örökbe egy megállót programunkat, mely e támogatásnak köszönhetően 8 lelkes új csapattal bővült. Budapest, június 30.

2 A projekt keretében megszépült állomások, megállóhelyek Budapesti Igazgatóság 1.Érd 2.Ivacs 3.Kelenföld 4.Rákoskert 5.Dunaújváros Szombathelyi Igazgatóság 19.Lentiszombathely 20..Porva-Csesznek Debreceni Igazgatóság 6.Abádszalók 7.Karcag-Vásártér 8.Kenderes és Bánhalma 9.Hevesvezekény 10.Jászboldogháza 11.Kunhegyes 12. Tiszafüred Pécsi Igazgatóság 13.Kapostüskevár 14. Bábonymegyer Szegedi Igazgatóság 15.Gádoros 16.Mezőtúr 17.Tótkomlós 18. Kiskunfélegyháza (2 megálló)

3 1.Érd állomás Vasútbarátok + Magyar Közlekedési Klub Előtte: A 2010-ben kihelyezett Örökbe fogadtuk a megállót táblánk sértetlenül feszít a váróterem ajtaján, ám a tavaly kiültetetett virágoknak már semmi nyoma nem volt. Június 12-én virágokat ültettünk, szemetet szedtünk Június 25-én a padokat festettünk és a hiányzó deszkáit pótoltuk. Felhívásunkra egy érdi lakos jelentkezett, aki szervezte a padok ácsolását. Reméljük hogy az érdi gazda szeme rajta lesz az állomáson, és nem teszik tönkre munkánkat. Utána:

4 2. Ivacs megállóhely OKÉS nők klubja OKÉS Nők Klubja Az egész veresegyházi vonalra jellemző, hogy még az állomásnévtábla sem látszik ki a graffitiből. A Veresegyházhoz tartozó festői környezetű megálló ugyancsak tele volt graffitivel, ragaszokkal, környezete szeméttel. Az OKÉS Nők Klubja május 9-én fogadta örökbe a megállóhelyet, és tartja azóta is karban június 11-én lemosták az esőbeálló falát, gyomtalanították a peront és barnára festették a korlátokat. Az utasperonból kiszedtük a gazt Lemostuk az esőbeállót Barnára festettük a korlátokat

5 3. Bp. Kelenföld pu. 17 éves vasútbarát és családja Kelenföld is az örökbefogadott állomások közül való, bizonyítva, hogy egy nagy pályaudvaron is lehet látszata az önkéntesek munkájának. Az állomásfőnökséggel egyeztetve a 3-4 és 5-6-os peron oszlopairól mosta le a graffitit egy kelenföldi vasútbarát család június 4-én az Önkéntesség Hetéhez csatlakozva. Így írnak a munkáról: Képzeld el. most 5 óra van, és most értünk haza a mi kis állomásunkról. Eredetileg 2-ig terveztük, de nem lettünk kész. Tele volt firkával minden oszlop, igen nagy munka volt. Janó majd elküldi a képeket, most nem készítettünk sokat, azt is mobiltelefonnal, hogy ne kelljen vigyázni a fényképező gépre. A padokon is rengeteg művészeti alkotás van, de arra már energiánk sem volt, meg időnk se, meg az bonyolult, lehet, hogy festeni kell utána. Délben Janó elment sült krumpliért, az volt az ebédünk, nagyon jól esett. Jól elfáradtunk, de olyan jó érzés, hogy tettünk valamit az állomásért. Egyszer le kellene mosni az oszlopokat rendesen, nem csak a firkákat,-egy párat nagyjából megcsináltunk, gyönyörű lett. Tiszták a peronoszlopok a kelenföldi vasútbarát család munkájának köszönhetően

6 4.Rákoskert az örök jó példa! Rákoskert Vasúti Közlekedésért Alapítvány (RVKA) Nem lehet felülmúlni azt a teljesítményt, amivel az RVKA önkéntesei a romokból újjáépítették az 1995-ben szolgálat nélkül maradt állomásépületet. Azóta az utasok száma a napi 3-ról kb főre nőtt. A Magyar Közlekedési Klub Rákoskerten rendezte a Mi kis állomásunk projekt nyitónapján, június 4-én, ahol körletrendezésre is szántunk időt. Lemostuk a graffitit a buszmegállóról, összegyűjtöttük a füvet és a szemetet, a peront kigazoltuk és megpihentünk a vasútállomás kertjében.

7 5.Dunaújváros A Szemétkommandó Dunaújváros csapata Előtte hiába fotóztunk, mivel a fél méteres gazban nem látszik a szemét... De a mellékelt képeken látható az összegyűjtött mennyiség, és a csapat munka előttközben-után. Két helyszínen dolgoztunk, a sínek mellett láthatósági mellényben, itt végül kigazoltuk az állomás környékét is. A másik csapat a sínek túloldalán takarította a kiserdőt, ahol átjárnak a vasúthoz. A képen látható konténerhez még a vasútállomás menti zsákok is át lettek szállítva, így egy teli konténerrel végeztünk. Szokás szerint nagyon jó volt a hangulat, pogácsávalszódavízzel vezettük le a fáradtságot. (Kovács Judit, helyi szervező) Hír a helyi újságban:

8 6. Abádszalók mh. Abádszalók Idegenforgalmáért és Falusi Turizmusáért Egyesület, Tisza-tó Leader Egyesület Előtte: Utána: Abádszalók vasútállomása 2005-től nincs vasúti szolgálat a Tisza-tó kapujában. Az épület és környezete mégis rendezett, a helyi önkéntesek munkájának köszönhetően A Tisza-tó dél-nyugati kapujában a vasútállomáson 2004-ben szűnt meg a szolgálat. Az épület még jó állapotban van és a környezete is gondozott. A vendéget már az állomáson fogadni kell! vallják az egyesület tagjai, és tesznek is érte. Az Egyesület, illetve az önkormányzat szeretné az épületet térítésmentesen átvenni információs és vendégfogadói iroda, szálláshely, kerékpármegőrző céljára - hogy az üres épület ne romoljon le, és ne legyen vendég riasztó. Addig a rendszeres gondozással próbálnak segíteni, melyet június 11-én az Önkéntesség Hetére időzítettek. Lekaszálták a füvet, kikapálták a gyomot. Kívül, belül lemeszelték a WC-ét, beltéri berendezését fertőtlenítették. Nem vízöblítéses, de tiszta. A nyaraló vendégek fogadására alkalmassá tették az állomást.

9 7. Karcag-Vásártér mh. A megállóban lakó vasutascsalád A megálló épületében vasutascsalád lakik, akik a jó gazda szemével figyelik, és térítés nélkül gondozzák a környéket. Részt vesznek a Fogadj örökbe egy megállót programunkban ben az Önkéntesség Hete keretében sziklakertet csináltak, virágokat, bokrokat ültetettek. A füvet rendszeresen nyírják. Saját lakásuk ablakát áldozzák fel, hogy az aktuális hirdetményeket ne tépjék le a vandál kezek. A megálló mellett közvetlenül található a fürdő és a reumatológiai rendelő, a súlyponti Kórház párszáz méterre. Szabadidőpark, Zuglógeri kertek közel. Karcag villamosvonala lehetne, írja egy karcagi vasutas: a Temetőnél meg kellene állnia. Itt buszmegálló is van, ezért csak át kellene szállni a villamosra. Egy nyomvonalmódosítás sem ártana neki, pl. ha közvetlenül érintené a Kórházat, és onnan pedig a Kunmadarast Karcaggal összekötő út jobb oldalán maradna ( ahol most a kerékpárút is készült) és Berekfürdőre is bemenne (tudjuk jól, hogy Berekfürdő megálló milyen messze van Berekfürdőtől, bár talán busszal most megoldják a transzfert). Meggondolásra érdemes egy Abádszalók-Kisújszállás-Karcag kórház járati indítása is.

10 8/a. Kenderes Két napig se tart, mondta egy vonatra várakozó népes család, tavaly, amikor az állomás összes padjáról hiányzó deszkákat pótoltuk. Elviszik tüzelni nyarán, nagy örömünkre, épek voltak a padok, de kisebb firkák csúfították, és az időjárás is kikezdte mivel előző évben elmaradt a festés június 12-én lazur fakonzerválóval átfestettük a padokat és összeszedtük a környező szemetet.

11 8/b. Kenderes-Bánhalma mh. A megálló a 80-s években még virágzott. Az állami gazdaság, a halászati szövetkezet és a faipari vállalat is sok munkást foglalkoztatott június 12-én elhagyatott állapotok voltak, de a szétdobált szemétből látszik, hogy van utas. A megálló előterét takarítottuk ki a szeméttől, kiszedtük a gazt és kikapáltuk a bogáncserdőt.

12 9. Hevesvezekény Hanyi Parti Egyesület Hevesvezekény Az Egyesület a mellékvonali vasúti utazás népszerűsítéséért eddig is sokat tett. Az Önkéntesség Hete keretében bokrokat ültettek, padokat csináltak és rendbe tették a szolgálat nélküli megálló környékét. Padok nélkül és padokkal Növényeket is ültettünk

13 10. Jászboldogháza Faluvédő és Szépítő Egyesület Végzett munka: A felvételi épület mellett található U alakú pihenő terület kitisztása, virágosítása. A település felőli oldalon található buszforduló kitisztítása, virágosítása, festése. Szociális épületen található graffiti vizes lemosása. A felvételi épület, a szociális épület valamint a raktárépület ajtólapjainak (kb. 6 db) és 1 db ablakkeret lefestése. Az állomáson található padok lefestése. A betonkerítések és betonvirágtartók lemeszelése. A padok fa alkatrészeinek cseréje. Fűnyírás, tereprendezés.

14 11. Kunhegyes Vasútállomásán szolgálat és jegypénztár is van, aránylag rendezett, de azért hasznos volt a szépítő kéz: Lemostuk a váróterem ablakán a felragasztott hirdetések maradványait. Gyomtalanítottuk, az állomásra vezető utasjárda melletti virágágyást WC-kulcs a pénztárban feliratot tettünk ki talán így a WC-ét és nem a mellette lévő bokrokat használják

15 12. Tiszafüred Tiszafüredi Idegenforgalmi Egyesület A Tisza-tó észak-keleti fővárosa, vasúti csomópont. Az állomást a MÁV pár éve modernizálta, de kicsit csúnya volt csupaszon. A Magyar Közlekedési Klub a Polgármesteri Hivatalt kereste meg a lehetőséggel, akik a Tiszafüredi Idegenforgalmi Egyesületet vonták be a feladatba.

16 13. Kapostüskevár mh. Verebély László Vasúttörténeti Egyesület A MÁV Zrt.-vel megkötött megállapodásaik folytán folyamatosan gondozzák a területet, rendszeresen nyírják a füvet. Már nincs szolgálat, de az Egyesület vasúti kiállítást tart fenn, és az utasforgalom számára is nyitva tartja az épületet ben részt vettek a Fogadj örökbe egy megállót! programunkban Júniusában csatlakoztak az Önkéntesség Hetéhez június 05-én vasárnap lekaszáltuk a megállóhely épületéhez tatozó területeken a füves részeket. A munkákban 4-en vettek részt. Vettünk üzemanyagot a gépekbe, összesen 14 litert, ez igaz kettő fűnyírásra elegendő, így marad a soron következőre is, amely kettő hét múlva lesz aktuális. (Erre költöttünk a támogatásból.) A 12-ei akció során pedig szemétszedésre és parlagfűmentesítésre került sor. A legújabb hírünk, hogy a MÁV Zrt. végre felújítja a fedett utasperont, az épület festése azonban már a mi feladatunk. Sajnos egyenlőre nem igen rendelkezzünk ehhez önkéntesekkel és festék anyagokkal, egyéb javító anyagokkal. Ezért is tartanánk fontosnak a projekt meghosszabbítását.

17 14. Bábonymegyer Egy vasútbarát család a KaposvárSiófok vonalon található kis megálló 3 padját javította meg és festette újra. A Dél-Dunántúli Piros túra útvonala nincs messze. Képek:

18 15. Gádoros Az utasjárda javítása Ennyi szemét gyűlt össze A peronból kiszedtük a gazt 3 vasútbarát 2 teljes napot áldozott a munkára. Füvet kaszáltak a vágányok mellett és az állomásra vezető úton. Megtisztították az oldalrakodót a burjánzó növényzettől. A épületkarbantartást végeztek, és virág is került a váróterem elé. Mindennek jutalma, hogy arra járt egy Desiro. A részletes leírás egy résztvevő tollából: Tovább>>>

19 16. Mezőtúr Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület Részt vesznek a Fogadj örökbe programunkban, és örömmel csatlakoztak az Önkéntes Hét felhívásához is. Az Egyesület honlapjáról idézünk: A Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület újra csatlakozott a Magyar Közlekedési Klub által közzétett felhíváshoz, melyet az Önkéntesség Hetére hirdetett meg június 4-12 között. Egyesületünk június 7-én 17:00 19:00-ig csinosította tovább az állomást. Fontos feladatnak éreztük, hogy nemcsak az egyesület éves programjában szerepelt időpontban szépítsük állomásunkat, hanem az önkéntességet mindig szem előtt tartva, minél szélesebb körben hívjuk fel a figyelmet erre a fontos feladatra. Szemétszedésen kívül, sövénynyírás, padok lábazatának és ülőfelületének javítása, festése, kerékpártároló takarítása és további virágok ültetése valósult meg.

20 17. Tótkomlós Polgármesteri Hivatal Az Orosháza - Mezőhegyes vasútvonal már többször szerepelt a bezárási listán, de a vasútszerető településnek sikerült megtartani a vonalat. A szép kis mellékvonali szabványállomás környezetét az önkormányzat gondozza. A Polgármesteri Hivatal szervezésében az Önkéntesség Hetéhez csatlakozva önkéntesekkel parkosítottak, padokat festettek, rendbe tették az állomásra vezető út menti árkot. Fontosnak tartják, hogy Tótkomlós vasútállomása a vasúton utazóknak kellemes benyomást nyújtson.

21 18. Kiskunfélegyháza A Polgármesteri Hivatal szervezésében Petőfi város és Városi Park megállójában parkosítottak, takarítottak.

22 19. Lentiszombathely mh. Varga Szabolcs 15 éves vasútbarát és barátai 2010-ben, amikor csatlakoztak a Magyar Közlekedési Klub Fogadj örökbe egy megállót programjához, romokban volt a megálló. Hiányoztak az oldaldeszkák, a tetőcserepek. Szeptember végére tető alá került az megálló, de az állapot fenntartása odafigyelést, és folyamatos munkát kívánt. A évi Önkéntesség Hete program keretében újrafestettük a padokat. Elkészíttettük Lentiszombathely megállótábláját Füvet nyírtunk, új virágágyást hoztunk létre, földpótlást csináltunk a másik virágágyáson. Legyomírtóztuk a peront is, visszavágtuk a hársfa belógó ágait. Az RTL Klub híradójának felvétele >> Indóház online>>

23 20.Porva-Csesznek mh. Porva-Csesznek Kft. + Bakonyvasút Szövetség A megálló részt vesz a Fogadj örökbe egy megállót! programban, és örömmel csatlakoztak az Önkéntesség Hetéhez is. Rendben tartjuk az állomás környékét, a szemetet hetente többször összeszedjük, és elszállíttatjuk. A váróteremben vasúttörténeti kiállítást rendeztek be a 11. számú vasútvonal múltjáról és jelenéről. A kiállítás szombat-vasárnap nyitva. A megállóhelyhez nem vezet közút, gyalogos kirándulók viszont százával keresik fel az állomást. Az Önkéntes Heti program támogatásából az állomási WC-ét tették használhatóvá, mely vízöblítéses, de nem vezetékes vizet használ, hanem az összegyűjtött esővízet pumpálja fel a tartályba. A megálló számos túrázz a vasútért rendezvény helyszíne.

24 Köszönjük a támogatást és a részvételt! További információ:

Fogadj örökbe egy megállóhelyet! Projektzáró jelentés

Fogadj örökbe egy megállóhelyet! Projektzáró jelentés Magyar Közlekedési Klub 1075 Budapest, Károly krt. 3/a III. em. 2. www.mkk.zpok.hu Fogadj örökbe egy megállóhelyet! Projektzáró jelentés Célunk az volt, hogy aki leszáll a vonatról, vagy csak kitekint

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária, a Magyar Közlekedési Klub titkára Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 2011. május 3. (Kép) 1

Részletesebben

A mi kis állomásunk Rákoskert

A mi kis állomásunk Rákoskert A mi kis állomásunk Rákoskert Az alternatív civil kezdeményezést követi a közlekedéspolitika Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány Árvayné Győrffy Mária/Somodi Mária www.rakoskert.hu hatóság, 2010.

Részletesebben

A közösségi közlekedés átszervezésének tapasztalatai a Tisza-tó környezetében

A közösségi közlekedés átszervezésének tapasztalatai a Tisza-tó környezetében A közösségi közlekedés átszervezésének tapasztalatai a Tisza-tó környezetében Piros András KTI Nonprofit Kft Észak Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Iroda Kisköre, 2010. április 21. A Tisza tó Tiszai

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 201 június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária titkár, projektvezető Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 201 május (Kép) 1 A szezonális kerékpárjegy

Részletesebben

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai 1. Jászkun Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhelye: Cím: 5000 Szolnok, Nagysándor

Részletesebben

Közlekedés a Tisza-tavi régióban. A Magyar Közlekedési Klub Vasútbezárás helyett virágzó Eurégiót programját támogatja A Norvég Civil Támogatási Alap

Közlekedés a Tisza-tavi régióban. A Magyar Közlekedési Klub Vasútbezárás helyett virágzó Eurégiót programját támogatja A Norvég Civil Támogatási Alap Közlekedés a Tisza-tavi régióban A Magyar Közlekedési Klub Vasútbezárás helyett virágzó Eurégiót programját támogatja A Norvég Civil Támogatási Alap Javaslat - kérés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Legalább 2 kocsiból

Részletesebben

Iskolánk környezete. Az iskola előtt található sövények lassan elfogynak, mert valakik kitapossák.

Iskolánk környezete. Az iskola előtt található sövények lassan elfogynak, mert valakik kitapossák. Iskolánk környezete Az iskola által gondozott, füvesített területen illetve a főbejárat előtti fák tövében rendszerint kutyaürülék található (de szedtem már emberi ürüléket is), amit a lakótelepi kutyasétáltatók

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson

Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson Önkéntes állomáskarbantartás Gádoroson Rövid bevezetés és helyzetismertetés: Gádoros állomáson ún. pályavasúti racionalizálás keretében 2009 szeptemberében a MÁV megszüntette a vasúti szolgálatot. Hatalmas

Részletesebben

Civil érdekérvényesítés

Civil érdekérvényesítés Civil érdekérvényesítés a fenntartható vidéki közlekedésért Főpályázó: Magyar Közlekedési Klub Projektidőszak: 2014. júl. 31-2016. ápr. 30. Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap www.norvegcivilalap.hu

Részletesebben

Civil érdekérvényesítés a fenntartható közlekedésért

Civil érdekérvényesítés a fenntartható közlekedésért Civil érdekérvényesítés a fenntartható közlekedésért Projekthonlap: www.fenntarthatokozlekedesert.hu Projekt Facebook: https://www.facebook.com/pages /Fenntarthat%C3%B3R%C3%A9gi%C3%B3/1541772949376061

Részletesebben

XII. évfolyam 2. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2011. február

XII. évfolyam 2. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2011. február Á G F A L V I K R Ó N I K A u!"#$%&'%()*+*(,-+'. FARSANGI FELHÍVÁS (#'(+3(5*+(+,36!7'&'%8#(#9 /0!1!"*%2*(#*'343*#,314 SOKAN GYÚJTOTTAK GYERTYÁT :+*,;-,3(&$#()!

Részletesebben

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése 38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás

Részletesebben

Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról

Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK 2014 nyarán megkezdte az 1-es villamosvonal Rákóczi hídon át, az

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat és Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testületei. 3/2011. szám

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat és Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testületei. 3/2011. szám Önkormányzat Képviselő-testületei 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 28-án (csütörtökön) 15 óra 30 perckor tartott együttes ülésén a Vépi Művelődési Ház

Részletesebben

Közlekedési eszközök, jegyvásárlás

Közlekedési eszközök, jegyvásárlás Közlekedési eszközök, jegyvásárlás 1. Mi áll meg itt? a taxi............... 2. Állomáson, téren vagy megállóban állnak meg ezek a közlekedési eszközök? a taxiállomáson /... /... /... /... /... 3. Egészítse

Részletesebben

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19.

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19. Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén Szombathely, 2013.09.19. A fejlesztési ügynökség tevékenységei Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatainak kezelése

Részletesebben

Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Hogyan gondoljuk a GYSEV-nél a valódi intermodalitás közlekedési feltételeit Infrastrukturális

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tisztelt Utasaink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy társaságunk 0. szeptember -től új menetrendet vezet be a dunaharaszti helyi autóbuszjáratokon.

Részletesebben

INGATLANGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG

INGATLANGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG INGATLANGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓSÁG ÖNKORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM Állomások önkormányzati üzemeltetése MÁV támogatás igénybe vételével TÁJÉKOZTATÓ ANYAG 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1.) Bevezető 2.) Állomások

Részletesebben

Ajánlás. a Kál-Kápolna Kisújszállás vasút B+R fejlesztéséért és hosszú távú életben maradásáért

Ajánlás. a Kál-Kápolna Kisújszállás vasút B+R fejlesztéséért és hosszú távú életben maradásáért Munkaanyag! Ajánlás a Kál-Kápolna Kisújszállás vasút B+R fejlesztéséért és hosszú távú életben maradásáért Kisújszállás Kenderes Kunhegyes Abádszalók Kisköre Tarnaszentmiklós Hevesvezekény Heves Erdőtelek

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. február 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. február 22-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Gemenc Volán Zrt. beszámolója a személyszállítás költségének, bevételének alakulásáról,

Részletesebben

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Önkormányzat neve: címe:...... telefon:...... fax:.. e-mail cím:...... honlap cím:...... ügyintéző:...... kitöltés időpontja:...... I/ Településre

Részletesebben

Dél-Magyarországon vonattal

Dél-Magyarországon vonattal Dél-Magyarországon vonattal a határközi kapcsolatok tekintetében is Háry Márk elnökségi tag, Magyar Közlekedési Klub Környezet-és Természetvédelmi Szervezetek 22. Országos Találkozója Kiskunhalas, 2012.

Részletesebben

FŐBB MEGVALÓSÍTÁSOK ÉS BERUHÁZÁSOK A 2006-2011 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

FŐBB MEGVALÓSÍTÁSOK ÉS BERUHÁZÁSOK A 2006-2011 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN FŐBB MEGVALÓSÍTÁSOK ÉS BERUHÁZÁSOK A 2006-2011 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN 2006 5 évre szóló bérleti szerződéssel két jegyautomatát szereztünk be amelyek a a Szabó Kati Sportcsarnok és a Lábasház megállóhelyeknél

Részletesebben

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében.

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében. Beszámoló Az Elesett Öregekért Alapítvány 2010.03.16 -án megnyerte a DDOP-3.1.1.-09-2009-0071.sz. pályázatot, amely pályázat keretében az Alapítvány fenntartásában működő gadányi Szeretetotthon teljes

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u. 88. 30-7/2013.

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u. 88. 30-7/2013. ülésének könyvéből. 41/2013. (III. 27.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. március 27-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Lejárt

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Budapest Hatvan vasútvonal fejlesztése. Lakossági fórum Gödöllő, 2013. szeptember 18.

Budapest Hatvan vasútvonal fejlesztése. Lakossági fórum Gödöllő, 2013. szeptember 18. 1 Budapest Hatvan vasútvonal fejlesztése Lakossági fórum Gödöllő, 2013. szeptember 18. 2 Bemutatkozás Beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 1134 Budapest, Váci út 45. (1) 436-8100 info@nif.hu

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta:

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: Túrkeve- Kisújszállás Megyei I. U-21 2015.05.23. 2014/15 F-522 Barabás Tibor (334054) Kisújszállás, piros lappal kiállítva.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 4-én (péntek) 13.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2016. március 4-én (péntek) 13.00 órakor Szám: /2016. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. március 4-én (péntek) 13.00 órakor rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Ülés helye: Gyáli Polgármesteri

Részletesebben

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi

Részletesebben

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT

A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A TELPÜLÉS 1867. MÁJUSÁBAN KAPOTT VASUTAT Budapest- Hatvan

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

~~. számú előterjesztés

~~. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~~. számú előterjesztés Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a "Tiszta udvar, rendes ház 2013, és Tiszta,

Részletesebben

Budai fonódó villamoshálózat. A fővárosi önkormányzat rövid ismertetése a projektről

Budai fonódó villamoshálózat. A fővárosi önkormányzat rövid ismertetése a projektről Budai fonódó villamoshálózat A fővárosi önkormányzat rövid ismertetése a projektről A fejlesztés lényege az Észak- és Közép-budai villamoshálózat kapcsolatainak kiépítése, mellyel egy átjárható, fonódó

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

Javaslat a Vasútállomás, vasutas épületek települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Vasútállomás, vasutas épületek települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Vasútállomás, vasutas épületek települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fülöp Magdolna (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 20. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Verebély László Vasúttörténeti Egyesület rendkívüli közgyűléséről. Jelen vannak. az egyesület tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. A Verebély László Vasúttörténeti Egyesület rendkívüli közgyűléséről. Jelen vannak. az egyesület tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv A Verebély László Vasúttörténeti Egyesület rendkívüli közgyűléséről Időpont: 2014. november 15. szombat Helyszín: Kapostüskevár MÁV megállóhely Jelen vannak. az egyesület tagjai a mellékelt

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS A Debrecen Airport folyamatos utasforgalmának növekedéséhez, valamint a repülőtérhez kapcsolható vállalkozások kiszolgálására,

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014

120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014 120 a vasútvonal állomási és megállóhelyi felvételi épületeinek felújítása Brunel Díj 2014 Madácsi Gábor Építészet vezető MÁV Zrt. Vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatóság Ingatlanüzemeltetés WATFORD

Részletesebben

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások » Mártonné Máthé Kinga HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások A HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA AKTUALITÁSAI HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYAR TURIZMUS 2014.MÁJUS Zrt.» 2013. november 13-14.. 13. Szervezet BELFÖLDI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 21-én tartott soros, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 21-én tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 21-én tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 21-én

Részletesebben

A Balatont a Balatonért csak a Balaton partjáról lehet igazán jól igazgatni. dr. Lukács Károly. Környezetvédelmi társasjáték

A Balatont a Balatonért csak a Balaton partjáról lehet igazán jól igazgatni. dr. Lukács Károly. Környezetvédelmi társasjáték Környezetvédelmi társasjáték Dr. Sebestyén Olga emléktáblája Tihanyban Őrizzük a Balaton népdalait A Balaton dicsérete - antológia A Balaton könyve NABE kiskönyvtárának füzetei Pajtás hajó emlékműve A

Részletesebben

Javaslat Pálinkás József vasúttörténeti gyűjteménye települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Pálinkás József vasúttörténeti gyűjteménye települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Pálinkás József vasúttörténeti gyűjteménye települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Pálinkás József (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 31. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata. 1 db határozati javaslat és melléklete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata. 1 db határozati javaslat és melléklete Előterjesztő: Dr. Solymos László várospolitikai alpolgármester Iktatószám: 01/19264-5/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata Melléklet:

Részletesebben

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség KÖZLEKEDÉS Közúti közlekedés Jászalsószentgyörgy országos főútról megközelíthető, közlekedési kapcsolatokkal relatíve jól ellátott település. A környező nagyobb városokkal (Jászberény, Újszász) a 32. sz.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jász-Nagykun-Szolnok megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Ft/m2 vagy a forgalmi érték %-a Ft/év Ft/fő %-a Ft/m2 %-a 1 Abádszalók üdülőépület: 300 1,6% 500 50 m2-ig: 8000

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.!

Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.! Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.! 2013. novemberében zajlott le "UTAT KÉRÜNK!" aláírásgyűjtő akciónk, melyben a településünkön található Bajcsy-Zsilinszky úti közúti aluljáró építésének elhúzódása

Részletesebben

MUNKÁSSZÁLLÓ ADATLAP. 1. A munkásszálló: 2. A munkásszállón lakó személyek száma: 3. A munkásszálló jellege: 4. A munkásszálló: 5.

MUNKÁSSZÁLLÓ ADATLAP. 1. A munkásszálló: 2. A munkásszállón lakó személyek száma: 3. A munkásszálló jellege: 4. A munkásszálló: 5. MUNKÁSSZÁLLÓ ADATLAP Település Munkásszállás Listára kerültek Az adatlapot a minta összeállítója tölti ki, munkásszállóként egyszer kell kitölteni! Mintába kerültek A munkásszálló adatai: 1. A munkásszálló:

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN. Szűr Árpád. (tervező) Vasútépítés

A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN. Szűr Árpád. (tervező) Vasútépítés A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN Szűr Árpád (tervező) Vasútépítés Budapest, 2013. november 28. Történeti áttekintés Tartalom Megvalósításra

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására. I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket:

MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására. I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket: MEGÁLLAPODÁS A Kollektív Szerződés módosítására I. A KSz 35. új 5. pontjaként fel kell venni a következőket: Eltérően az 1. pontban foglalt mértéktől a kialakult foglalkoztatási körülményekre figyelemmel

Részletesebben

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont A tavalyi év folyamán a Városi Szabadidőközpont intézménye is csatlakozott a Zöld Sziget projecthez. A project főbb témakörei:

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, vasútállomás

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: Forgalomirányító lámpák üzemeltetésével kapcsolatos döntés

Részletesebben

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője 8. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2007-2013. időszakban a KÖZOP támogatásból megvalósuló dél-dunántúli és nyugat-dunántúli úthálózat fejlesztésekről, a következő tervezési időszak ének helyzetéről. Szalóki

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290

PÁLYÁZAT. Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290 PÁLYÁZAT ingatlanok Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290 Pályázat kezdete: 2015. szeptember 25. 12 óra 00 perc Pályázat vége:

Részletesebben

Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09

Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09 Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09 tanulói Mentőkutyák és kutyás mentők 11. évfolyam 89 D1 Előzetes feladatok 1. Gyűjtsetek az interneten információkat, cikkeket és képeket Mancsról, a mentőkutyáról!

Részletesebben

A JÓZSEFVÁROSI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT

A JÓZSEFVÁROSI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT A JÓZSEFVÁROSI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (JSZSZGYK) 2015. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓJA Tartalomjegyzék I. SZAKMAI EGYSÉGEK TEVÉKENYSÉGE... 5 1. CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT (JSZSZGYK-CSK)... 5

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A H i v a t a l o s A u t ó b u s z M e n e t r e n d C s o n g r á d m e g y e t e r ü l e t é r e érvényes 10. sz. kötetéhez Társaságunk 2012. december 9-től (vasárnap) az országos

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. augusztus 17-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 48/2011. (VIII. 17.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A fürdőfejlesztési

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSIOSZTÁ LY MEGYEI JOGÚ VÁROS 440' NYíREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFON: +)6 1524'S'H; FAX: +)6 41 Jto-{47 E-MAIL: VAROSFEJLESZTES@NYIREC.YHAZA.HU

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Vonali menetrend Wien Budapest Debrecen/Beograd Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Válasszon Ön is START Klub kártyát! Akár féláron vagy díjmentesen is utazhat vonatainkon a START Klub

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A DUNAVARSÁNYI TEMETŐK ÉS A RAVATALOZÓK 2013. ÉVI ÜZEMELTETÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A DUNAVARSÁNYI TEMETŐK ÉS A RAVATALOZÓK 2013. ÉVI ÜZEMELTETÉSÉRŐL GYERTYALÁNG KEGYELETI SZOLGÁLAT KFT. LEVELEZÉSI CÍM: TELEFON: 06-23-415-036 2040 BUDAÖRS TELEFAX: 06-23-415-498 Ibolya Utca 56. E-MAIL CÍM: 2040 Budaörs, Pf.: 169. gyertyalangkft@freemail.hu Dunavarsány

Részletesebben

Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én

Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én Tisztelt Utasaink! A Budapest - Esztergom vonalon tovább folytatódik a vasúti rehabilitációs

Részletesebben

I. fejezet Közterületek használata

I. fejezet Közterületek használata Sásd Város Önkormányzata 4/2009.(III.27.) önkormányzati rendelete a közterületek rendjéről és a köztisztaságról 1 Sásd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Működési

Részletesebben

Projekt teljes költsége, bruttó összeg, Ft

Projekt teljes költsége, bruttó összeg, Ft Terület- és Településfejlesztési Operatív Program /TOP/ keretében megvalósuló "JNSZ Megyei Integrált Területi Program /ITP/ 2014-2020" VÉGREHAJTÁSA - PROJEKTFEJLESZTÉS - megyei keret: 53,78 milliárd Ft

Részletesebben

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása.

Részletesebben

Város Képviselő-testülete

Város Képviselő-testülete Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Ügyrendi és Stratégiai Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám:

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Csömödéri Közös Önkormányzati

Részletesebben

Fenntartható városi közlekedési rendszer kialakításának lehetősége

Fenntartható városi közlekedési rendszer kialakításának lehetősége Fenntartható városi közlekedési rendszer kialakításának lehetősége Dr. Denke Zsolt a közlekedéstudomány doktora (PhD) 2004. november 17. Témavázlat Városi közlekedési feszültségek Városi közlekedés valós

Részletesebben

Emelt összegû iskolakezdési támogatás

Emelt összegû iskolakezdési támogatás V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XIX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM,

Részletesebben