Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)"

Átírás

1 Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás, valamint jómagam, Bélteki János Benjámin, több "apróság" mellett egy csodálatos utazást nyertünk a minden képzeletet felülmúlóan szép Dolomitok-hegységbe, azon belül pedig a Rosengarten csoporthoz, az Eupolisz utazási iroda jóvoltából. Ezen az 5 napos utazáson számtalan élményben lehetett részem, melyeket napról napra fogok ismertetni a következőkben. Az első, szerdai nap, ami augusztus 20-ára esett, az este 7 órai indulás, és az azt követő pihenésen kívül semmi sem történt. 3-4 órás időközönként meg-megálltunk egy-egy benzinkútnál, vagy egyéb mosdóval ellátott út menti helyszínen, ahol az utasok elvégezhették dolgaikat, esetleg vásárolhattak. Eddigi tapasztalataim alapján nem csalódtam a buszon történő alvást illetően, ugyanis borzalmas volt, ahogy vártam. Kényelmetlen, alig tudtam aludni, nem volt kellemes. Természetesen ez nem az utazási iroda hibája, vagy bárkié, ez egy ilyen dolog. Együtt kell vele élni, nem tehet mást az ember, és nyilvánvalóan másoknak is legalább ugyanennyire kényelmetlen volt a dolog. Az ezt követő második nap már temérdek izgalmat rejtett magában. Reggel negyed 9 körül értünk a mi Mátránk legmagasabb pontjánál is magasabban fekvő (1320 m) Pozza di Fassa településre, ahol a kempingünk volt található. Ahogy azt az utazási iroda írta is, egy elég jól felszerelt hely volt, nemcsak kulturált vizesblokkal (ami nálam fontos szempont), hanem wifivel is rendelkeztek, ami az otthoni kapcsolattartás szempontjából hasznos. Röviddel az érkezésünk után gyorsan (ki-ki a maga tempójában) felállítottuk a sátrakat, bepakoltunk, majd indultunk is tovább, hogy felvonóra szálljunk. A felvonóra szállás viccesen indult, mivel négy egymást követő mozgólépcsőn kellett feljutni oda, ahol a jegyeket árulják, valamint a felvonó indul. Azonban a felérkezés pillanatában bonyolódott a helyzet, ugyanis szép kis sor állt a kasszánál, de olymódon, hogy a legkevésbé sem tömören álltak, valamint közvetlen a mozgólépcső elé kígyóztak ki, pedig bőséggel lett volna még hely arrébb is. A lényeg, hogy ahogy a mozgólépcsőről apránként felértünk, a sorban állók (akik olaszok voltak túlnyomó többségben) hatalmas hisztit csaptak, a saját anyanyelvükön kiáltoztak, fütyültek, valamint mutogattak nekünk, hogy hol a sor vége, és ne előzzünk. Mintha legalábbis ezt akartuk volna, épphogy felértünk, és arrébb sem tudtunk mozdulni a sor miatt. Végül kicsit odébb mentek, és őket megkerülve beljebb jutottunk, ahol már volt elegendő hely a számunkra perc elteltével meglettek a jegyek, és felszálltunk a felvonóra. Engem különösebben nem lepett meg a dolog, Ausztriában 2 éve már találkoztam ilyen felvonóval.

2 Amint felértünk, már indult is a túra. Eleinte erdei környezetben, vízszintes terepen haladtunk, legalább fél-háromnegyed órán át. Többen is értetlenkedtünk, hogy most ennyi lesz-e a túra, de aztán szerencsére pozitívan csalódtunk (én személy szerint legalábbis), mivel meredekebb lett az út, és ez még így folytatódott sokáig. Pár órás felfelé kaptatás után lejtősre változott utunk, és a kb m magasan fekvő Rifugio Vajoletbe értünk végül, ahol egy órás ebéd és pihenő után visszaindultunk a felvonóhoz. Az aznap felfelé megtett 600 m szintkülönbség soknak, és fárasztónak tűnt, és sokunknak kerekedett ki a szeme, mikor Attila, a túravezető, viccesen közölte, hogy holnap 4-szer ekkora távot kell majd megtennünk, de a következő nap már cáfolta a dolgot, és rájöttünk, hogy az a 600 m csak elsőre fárasztó. A harmadik nap következett az egész kirándulás legnagyobb túrája. Aznap Mazzin településre utaztunk, ahonnan útnak indultunk az erdőbe, és pár órás bóklászást követően az erdő is "kifogyott" a fejünk fölül. Voltak olyan részek is, ahol fél méterrel a talajszint alatt vezetett a túraösvény, olyannyira "elkopott". Kis idő múltán pedig már a lejtő is elfogyott - egyelőre. Itt fakultatívvá vált a további program, aki akart, az mehetett tovább felfelé, egészen a Dona-hágóig, ezzel további m-rel megfejelve az eddigi 800 m-nyi szintet, majd onnan kicsit lejjebb egy menedékházba, ahol szokásosan meleg helyiség, ételek-italok, valamint mosdó várta a megfáradt utazókat, míg a azok, akik már alaposan kifáradtak, lefelé indultak, ahol egy másik menedékházban megvárták a tovább mászó csapatot. Mondanom sem kell, hogy mint a túrák és a hegymászás kedvelője az első opcióra voksoltam, és a 2516 m magas Dona-hágóhoz értem én is. Fent voltak még érdekességek, mint tó, hó/jég, de ezek is fakultatív módon voltak megtekinthetőek. Sajnos, mivel már félúton felfelé elkezdett esni az eső, és kissé eláztam, nagyon fáztam, így nem tudtam kimozdulni a menedékházból a csuromvizes kabátomban, így csak melegedni próbáltam odabenn, amiért haragszom magamra. Végül leindultunk, és további esőzésben haladva értünk a másik menedékházba, ahol a nagyon barátságos, Attilát már tavalyról ismerő bácsi, Andrea fogadott minket, aki a menedékház tulajdonosa/üzemeltetője. Itt felmelegedve, megpihenve fogyaszthattunk egy pohár sört, forralt bort, vagy rumos teát, esetleg mást, vagy

3 akár ehettünk is finomságokat. A hidegre való tekintettel én a forralt bort választottam, ami nagyon finom és fűszeres volt, eddig a legjobb, amit ittam. De idővel innen is továbbálltunk, majd 1,5 óra alatt le is értünk az igen meredek dózer utak és erdei ösvények nyomán. Fél órás várakozás után az utolsó, fáradtabbak is megérkeztek, és velük nagyjából egy időben a buszunk is értünk jött. A negyedik nap volt azonban a mélypont a legnagyobb magasságokba való emelkedés ellenére, ugyanis aznap a Langkofel csoportba mentünk. Egy órás buszozás után odaértünk a Sella-hágóhoz, ahol egy telefonfülkéhez hasonló, meg nem álló, 2 személyes felvonókba szálltunk (jobban mondva ugrottunk). Azonban már indulásunk óta esett, sőt mi több, zuhogott az eső, így elég rossz volt a kedvem is. A felvonózás érdekes volt, még sosem utaztam hasonló felvonóban, így már ez is nagyon érdekes volt. Ellenben a legjobb akkor volt, amikor felfedeztem az ablakon kikukucskálva, hogy már nem is az eső esik, hanem a hó szállingózik. Ez feldobta a kedvem, ugyanis nagyon szeretem a havat, és havazást, míg az esőt egyáltalán nem. Miután felértünk a 2681 m magas Rifugio Toni Demetzhez, jóformán csodájára jártunk a falra kitett, május végi fotóknak, amelyeken 5 m magas hó esett. A menedékháznak is épphogy kivolt a teteje, és 4 ember állt egymás vállára, hogy a hótömeg tetejéig érjenek. A legdurvább az volt, hogy a képeken láncfűrésszel vágták a hótömböket, hogy a menedékházat kiássák a hó alól, és utat nyissanak a hegymászóknak. Ezt követően, miután kielemeztük a képeket, útnak is indultunk lefelé. A táj itt is elképesztő volt, és nagyon izgalmas volt látni, hogy mennyire sziklás minden, az élet pedig csak nagyon apró foltokban, egy-egy eldugott kőzugban nyilvánult meg apró, sok fehér virággal rendelkező növények tekintetében. Itt még hómezők is voltak, bár már sokkal inkább voltak jegesebbek, csonthószerűek. Az egyik ilyenen Attila vezetésével néhány bátor jelentkező (természetesen én is, mint nagy kalandvágyó) lecsúszott. Elég mulatságos volt, ahogy próbáltam magam fékezni a sarkammal, kezemmel a meredek lejtőn, de az nem sikerült. Végül a csonthó végén a fejem és felsőtestem valahogyan lehagyta az alfelem, és így érkeztem igen nagy sebességgel sok kis apró kavicsra, ahol nagy meglepetésemre csak alig ütöttem meg magam. Teljesen megérte, mert nagyon izgalmas volt, még ha kicsit el is ázott tőle a nadrágom. Viszont sajnos a nap többi része, egészen délutánig borzalmasan telt a számomra. Ahogy elértük a hóhatárt, és a hó újra esővé formálódott, úgy mindenki szép lassan ázott, míg a több órás út alatt, olyannyira eláztam, hogy számomra már szinte élvezhetetlenné vált az

4 utazás. Egyedül a cipőm nem ázott be a legnagyobb meglepetésemre, ami pont a héten vettem, így boldogan konstatáltam, hogy jó vétel volt. Egy-egy menedékházban jól esett levenni a vizes göncöket, de annál inkább esett rosszul visszavenni azokat, mikor indultunk tovább. A délután vége felé azonban az eső elállt, és a távolban még a kék ég is előbukkant a felhők közül, ahol néhány napsugár is átjutott. Ez már nagyban megdobta a kedvem, s nagyban hozzájárult még ehhez Attila viccmesélése, valamint, hogy az eső hiányában nem kellett a fejemre a kapucni, így pedig kellemesen tudtam nézelődni anélkül, hogy a szemüvegem vizes lett volna, élvezve a táj szépségét. De a legjobb az volt, mikor a szállásra érvén fél órán át áztattam magam a forró vízben. Kárpótlásul a fél napos szó szerinti vacogásért. És sajnos elérkezett az utolsó nap is. Reggel korán keltünk, hogy összepakoljunk mindent a táskánkba, és a sátrat is lebontsuk, mivel 8 órakor indultunk haza. Minden a tervek szerint alakult, és az időjárás is makulátlan volt, ami az éjszaka tekintetében nem volt a legjobb. Mivel előző nap egész nap borult volt az idő, és esett, így nem volt esélye a Napnak felmelegítenie a völgyet, s végül este a kitisztult égnek hála, ami még meleg a völgyben maradt, az is kisugárzódott onnét. Így igen hideg volt éjszaka, és bár eddig minden éjjel fáztam kicsit, ez most a tetőpontjára hágott. De még volt egy állomás, mielőtt ténylegesen hazamentünk volna: a Karersee. Ennél szebb tavat még sohasem láttam. Annyira hihetetlen volt, hogy a tó vize szinte zavartalan, még a szél sem borzolt bele hullámokat, és tökéletesen tükrözte vissza a fölé tornyosuló hegyeket. És mindezt olyan ámulatba ejtő, gyönyörű erdős környezetben, hogy az már tényleg képzeletbeillő. Engem teljesen elvarázsolt. A tavat teljesen körbe lehetett járni, rendesen kiépített túraösvény vezetett körbe, amibe itt-ott belecsatlakoztak más, a környéket bemutató turistaútvonalak is.

5 Mindent összefoglalva, bizton állíthatom, hogy ez a kirándulás volt életem eddigi legnagyobb élménye és kalandja, és bátran ajánlom mindenkinek, hogy aki teheti, az menjen el erre a gyönyörű vidékre, melybe egy életen át szerelmes leszek. Ennél varázslatosabb vidéket keresve sem sokat talál az ember, és olyan maradandó emlékeket, élményeket adott nekem, melyek egész hátralévő életemet meghatározzák. Nagyon hálás vagyok mindezért a Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny lelkes, időt, energiát nem spóroló szervezőjének, Nyári Diának, az Eupolisz utazási irodának a díj nagylelkű felajánlásért, felkészítő tanárunknak, Szöllősi Lászlónak, valamint végül, de nem utolsó sorban csapattársamnak, Boros János Mátyásnak. Remélem a lehető legtöbben eljutnak majd ide legalább egyszer életük folyamán, és másokat is magával ragad majd mindaz, amit magában rejteget. Bélteki János Benjámin

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn

- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - március - A tavasz küszöbén Az év elején ólomlábakon vánszorog a tél és már inkább virágok nyílását várjuk. Hogy gyorsabban teljen ez a hónap is, ismét lehet válogatni

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 3.

EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 3. EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 3. Pedagógiai célok Ismerjék meg tanulóink a helyi és globális ökológiai problémákat és sajátítsák el saját szintjükön, azokat az alapvető

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY I.P. gyermek lábát mérje meg a Primigi, egy különleges kaland lépésről lépésre egy különleges kaland lépésről lépésre www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY A PRIMIGI Passo dopo passo (Lépésről

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról

Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról 2015. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat,

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében )

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) 1. nap - 2009. július 12. Vasárnap UTAZÁS Reggel 8 körül szedett össze a busz minket Paks különböző

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Ó ő Á ú ő ő ő ő ű ű ő É ű ő ő ű Á Ó Ó ú Á Ú Ó Ú ű ő ő ú ú ú ő ő ő ú ű ő ű űú ő ő ú ű ő ő ő Ü Ü ő ő ő ú ő Ú ő ú ő ű ő ú ű ú ő ő ő ű ő ű ő ő ő ú Ú őúő Ó Ó ú ő ő ő ő ő ú ő ú ő ő ú ő ő ő ő ű ő ő ú É Ü ú ú

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE Rendezők: Útvonalkövetők Klubja Teljesítménytúrázók Társasága Gödöllő Fóti-Somlyó Alsógöd, 2011. december 30. - 1 - Tisztelt Sporttárs! Szeretettel üdvözlünk

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Ü ő ő Á ű ő ő ő ő ő É Á ű ő ű ű ő ű ű ő ű ő ű É ő ő ő ő ű ő ő ő ő ű ő ű É ő ű ű ő ő ű ű ő Ü ő ű ő ű ő ű ű ű ő ű É ő Ú ű ű ő ű ő Á É Á Ú Ú Ú ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő É ő ő ő ő ő Ú ű ű ő ű ő

Részletesebben

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták,

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták, Szent Lőrinc Diákújság I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Visszatekintés... Egészség- és sportnap A tartalomból: Egészség-és sportnap 1 Az Egészség-és sportnap megrendezésére 2015.május 20 -án került sor

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Az élet keresése a Naprendszerben

Az élet keresése a Naprendszerben II/1. FEJEZET Az élet keresése a Naprendszerben 1. rész: Helyzetáttekintés Arra az egyszerû, de nagyon fontos kérdésre, hogy van-e vagy volt-e élet a Földön kívül valahol máshol is a Naprendszerben, évszázadok

Részletesebben

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom. Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.) Törökbálint Város Polgármestere Levelezési cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. Tel.: 06-23-335-021 Fax: 06-23-336-039 e-mail: polgarmester@torokbalint.hu honlap:www.torokbalint.hu PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Részletesebben

Fogaras 2013, csak röviden:

Fogaras 2013, csak röviden: Fogaras 2013, csak röviden: Egy gyors kört tettünk a Fogarasokba a hétvégén (megtoldva kicsit). Meghívott voltam egy helyi csapat túrájára. Vegyes csapat, van minden, Vara,GS, TDM meg HD több is.. gondoltam

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI 2012. július 23-án kezdődött a tábor. Az első nap a tervezéssel, beszélgetéssel, rajzolással, játékos rejtvényekkel,

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben