12 TUDÓS A 21. SZÁZADRÓL

Átírás

1 12 TUDÓS A 21. SZÁZADRÓL 1

2 2

3 3 12 TUDÓS A 21. SZÁZADRÓL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2009

4 4 A kötet a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia évi stratégiai kutatási programja keretében készült Megjelent a Tudomány Világfóruma World Science Forum évi rendezvényére A kötet kiadását támogatta: a Magyar Tudományos Akadémia az Egyesült Nemezetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) Fõszerkesztõ: Szemenyei István Szerkesztõ: Goldperger István Társszerkesztõk: Erdélyi András, Staar Gyula 2009 Szemenyei István, Goldperger István, Erdélyi András, Staar Gyula ISBN Készült a TINTA Könyvkiadó gondozásában Felelõs kiadó: Kiss Gábor

5 5 TARTALOM ELÕSZÓ PÁLINKÁ INKÁS S JÓZSE SEF... 7 WERNE NER ARBER A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ...9 BARABÁ BÁSI ALBERT-L -LÁSZLÓ A KOMPLEXITÁS MEGÉRTÉSÉNEK KÜSZÖBÉN ÁLLUNK CHATERINE BRÉCHI CHIGNAC A KUTATÓ ÖTLETE SZÁRNYRA KEL CATHE HERINE CESARSK SKY AZ ÉGBOLT MINDENKI SZÁMÁRA KÖZÖS CSÍK SÍKSZE ZENTMIH IHÁLYI MIH IHÁLY IDEJE LENNE MEGÉRTENÜNK, HOGY KIK VAGYUNK MOHAMED H. A.. HASSAN BOLYGÓNK JÖVÕJE AFRIKA JÖVÕJÉN MÚLIK ROLF-DIE -DIETER HEUER A TUDOMÁNY UNIVERZÁLIS NYELV LOVÁSZ LÁSZLÓ MATEMATIKÁVAL MEGÉRTENI A VILÁGOT LU U YON ONGXIANG AZ IGAZSÁG ÉS AZ INNOVÁCIÓ NYOMÁBAN ERWIN IN NEHE HER CSAK A VÁLTOZÓT ÉRZÉKELJÜK PAVLICS S FERENC ÛRKUTATÁSSAL SEGÍTENI A FÖLD MEGMENTÉSÉT AHMED D H. ZEWAIL IL GONDOLATOK A TUDÁSRÓL ÉS AZ EMBERISÉG JÖVÕJÉRÕL

6 6 A KÖTETBEN N SZE ZEREPLŐ TUDÓSOK OK ARBER, WERNER, Nobel-díjas biokémikus, genetikus, a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) korábbi elnöke, Basel, Svájc, a World Science Forum 2009 Nemzetközi Felügyelõbizottságának társelnöke BARABÁ BÁSI SI ALBERT-LÁSZLÓ, fizikus, Northeastern Egyetem, Komplex Hálózatok Kutatóközpontjának igazgatója, a Harvard Egyetem Dana Farber Rákkutatási Intézetében mûködõ Rendszerbiológiai Központ munkatársa, Boston, Massachusetts, USA BRÉCHI CHIGNAC, CATHERINE, fizikus, a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) elnöke, a Francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) elnöke, Párizs, Franciaország CESARSK SKY, CATHERINE, asztrofizikus, a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) korábbi elnöke, a francia kormány atomenergia-ügyi fõbiztosa, Párizs, Franciaország CSÍK SÍKSZE ZENTMIH IHÁLYI MIHÁLY, pszichológus, a Claremont Graduate University Viselkedés- és Szervezéstudományi Karának professzora, a Quality of Life Research Center (QLRC) igazgatója, Claremont, Kalifornia, USA HASSAN, MOHAMED H. A.*, fizikus, a Fejlõdõ Világ Tudományos Akadémiájának (TWAS) ügyvezetõ igazgatója, Trieszt, Olaszország, az Afrikai Tudományos Akadémia (ATA) elnöke, Nairobi, Kenya HEUER, ROLF-DIETER*, fizikus, az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) fõigazgatója, Genf, Svájc LOVÁSZ LÁSZLÓ*, matematikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója, Budapest, a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) elnöke LU, YONGXIANG*, mérnöki tudományok, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke, az Országos Népi Gyûlés alelnöke, Peking NEHE HER, ERWIN, Nobel-díjas agykutató, Max-Planck Társaság Biofizikai és Kémiai Intézete, Göttingen, Németország PAVLICS FERENC, mérnök, a Holdautó (Lunar Roving Vehicle Apolló Program) tervezõje és fõkonstruktõre, Santa Barbara, Kalifornia, USA ZEWAIL IL, AHMED H., kémiai Nobel-díjas, a California Institute of Technology (Caltech) kémia- és fizikaprofesszora, az egyetem Ultragyors Tudomány és Technológia a Fizikai Biológiában Központ igazgatója, Pasadena, Kalifornia, USA * A World Science Forum 2009 Nemzetközi Felügyelõbizottságának tagja

7 7 ELÕSZÓ 1999-ben, az ezredfordulóra készülve, Budapest adott otthont az elsõ és eddig egyetlen Tudomány Világkonferenciája rendezvénynek. A Világkonferencia szervezõi az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (International Council for Science ICSU), a rendezvény helyi szervezõi és házigazdái a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar kormány voltak. A Tudomány Világkonferenciájának egyik konkrét eredménye a kétévente Budapesten megrendezésre kerülõ Tudomány Világfóruma rendezvénysorozat, amelyet 2003-ban a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezett ben immár a 4. World Science Forumot (WSF) rendezzük, partnerségben az UNESCO-val és az ICSU-val ben a Tudomány Világkonferenciáján a Magyar Szervezõbizottság társelnöke voltam, és az Oktatási Minisztérium államtitkáraként én vezethettem a magyar delegációt a Világkonferencia kormányközi eseményein, rendezvényein. Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy most a Magyar Tudományos Akadémia, egyben a Tudomány Világfóruma elnökeként köszönthetem önöket. Õszintén remélem, hogy a Tudomány Világfóruma 2009-es rendezvénye ismét egyedülálló lehetõséget teremt a közélet alakítói számára arra, hogy érdemi párbeszédet folytassanak a tudomány 21. századi szerepérõl. Bízom abban, hogy a találkozó nyomán a tudomány szereplõi világosabban látják majd az igazi kihívásokat, a társadalom igényeit, elvárásait, miközben minden résztvevõ számára világosabban jelenik majd meg a tudomány természete, annak különleges értékei és lehetõségei, amelyeket az emberiség elõtt álló nagy feladatok megoldásában is felhasználhatunk. A 2009-es WSF különleges esemény és alkalom, hiszen egybeesik a Tudomány Világkonferenciája 10. évfordulójával, és a Tudás és a jövõ

8 8 ELÕSZÓ témakörére koncentrál. Az elmúlt tíz év eredményeinek számbavétele mellett a WSF 2009 tehát a jövõrõl szól, és megpróbálja felvázolni a tudás, a tudomány szerepét a 21. század komplex és globális társadalmi viszonyai között. Ez az interjúkötet egy értékes és ünnepélyes szellemi hozzájárulás kíván lenni mindkét fenti célhoz. A könyv tizenkét világhírû tudós és tudománypolitikus gondolatait és reflexióit gyûjti egy kötetbe a világról és a tudomány szerepérõl annak jobb megértésében, és jobbá tételében. Az interjúkérdések elsõsorban a nagy kihívásokra vonatkoznak, a tudomány szerepére és lehetõségeire azok megoldásában, általában és az adott tudományterületen speciálisan. A kötet felemelõ és elegáns gondolatok gyûjteménye, s egyben a tudósok átfogó és felelõsségteljes gondolkodásának egyik konkrét példája és bizonyítéka is. Az interjúalanyok kiválasztása szükségszerûen szubjektív. Néhányuk a WSF Nemzetközi Felügyelõbizottságának (International Steering Committee) tagja, néhányukat kollégáim vagy éppen a szerkesztõi kollektíva ajánlotta. Sokan vannak az arra érdemesek, és kevesen a kiválasztottak tartja egy régi szólás. Sok-sok embert kellett volna még beválogatnunk, de mint mindig mindennek, korlátai voltak ennek a szellemi kalandozásnak is, a rendelkezésre álló idõ és források tekintetében egyaránt. Mindezzel együtt is, remélem, hogy a kiválasztott 12 tudós nagyon jó reprezentatív betekintést nyújt a tudomány kiemelkedõ alkotóinak tudományos tevékenységébe, világképébe és humanista gondolkodásába. Szándékunk szerint ez az interjúkötet egy sorozat elsõ kötete, és a következõ WSF-ekre egy-egy újabb kötetet kívánunk megjelentetni további szereplõkkel. Szeretnék köszönetet mondani az interjúalanyoknak, hogy társaink, szövetségeseink voltak ebben a szellemi erõfeszítésben és világutazásban. Köszönöm az idejüket, a gondolataikat és az együttmûködésüket. Egyúttal szeretném kifejezni köszönetemet és elismerésemet a kötet létrehozásában közremûködõ szerkesztõgárda tagjainak és az interjúkészítõknek is. Azzal a reménnyel kívánok kellemes olvasást mindenkinek, hogy önök nemcsak felemelõ, örömteli gondolatokat fognak találni a könyvben, hanem hasznos és értékes tudásanyagot is kapnak mindennapi munkájukhoz és életükhöz. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia és a Tudomány Világfóruma elnöke

9 9 WERNER ARBER A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ Erdélyi András interjúja WERNER ARBER (szül június 3.) svájci mikrobiológus, genetikus 1978-ban két amerikai kutatóval (Daniel Nathans és Hamilton Smith) együtt kapott megosztott orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a restrikciós enzimek, más néven restrikciós endonukleázok felfedezéséért és alkalmazásáért. A felfedezés új fejezetet nyitott a molekuláris genetikában; elvezetett a rekombináns DNS-technológia kifejlesztéséhez, s a génsebészet alapjainak megteremtéséhez. A Tudomány Világkonferenciája idején (1999) Arber professzor az ICSU (International Council for Science a Tudomány Nemzetközi Tanácsa) elnöki tisztét töltötte be, s jelenleg a Tudomány Világfóruma 2009-es rendezvénye Nemzetközi Felügyelõbizottságának társelnöke. Professzor úr, jeles eseményt ünnepelhetünk: ön három évtizeddel ezelõtt kapta meg a Nobel-díjat a restrikciós enzimek mechanizmusain végzett kutatásaiért. Az ön szakterülete, a molekuláris genetika, elég nehezen megközelíthetõ a közvélemény számára. Segítene megérteni azoknak a kutatásoknak a lényegét, amelyekért önt és kollégáit Nobel-díjjal jutalmazták? Kutatócsoportommal az 1960-as években fedeztük fel, hogy a bakteriális genomokban vannak olyan gének, melyek produktumai lehetõvé teszik a baktériumok számára, hogy a más típusú baktériumoktól szerzett genetikai információt nagyon alacsony szinten tartsák. Ez a szint, érdekes módon, nem csökken nullára, tehát mindig marad némi esély az új információ fogadására. Az új DNS-beáramlást a természet alighanem egyfajta finomhangolásos kontrollal tartja nagyon alacsony szinten. Ez egyfelõl elegendõ lehetõséget kínál a populáció evolúciójához, másfelõl azonban gondoskodik a populáción belüli sejtek többségének stabilitásáról. Egyfajta immunrendszerrõl van szó, amely a restrikciós enzimek révén darabokra hasítja a beáramló idegen információt.

10 10 WERNER ARBER Ez a kontroll a bakteriális világban meglehetõsen széles körû, ám a restrikció specifikus mechanizmusai nem mindig ugyanazok. Általában azonosítani lehet egy specifikus DNS-szekvenciát, de a DNS feldarabolásának módszere korántsem mindig ugyanaz. Vannak 1-es, 2-es, 3-as stb. típusú enzimek. A 2-es típusú enzimek azok, amelyek reprodukálhatóan hasítják fel a lineáris DNS-molekulákat rövid felismerési szekvenciájukon belül. Az így létrejövõ DNS-fragmentációkat elektroforetikus úton szét lehet választani, és fel lehet használni fizikális feltérképezésre, továbbá szekvenciaanalízisre és funkcionális tanulmányozásra. A genomika és a proteomika zömmel ezeken a lehetõségeken alapul. Ezeket a fogalmakat a közelmúltban vezették be a tudomány azon területeinek megnevezésére, melyek a gének szerkezetét és funkcióját, valamint a fõ géntermékeket, a fehérjéket, vagyis az élettevékenységek legfõbb közvetítõit vizsgálják. Ön kezdettõl fogva tisztában volt a felfedezés jelentõségével? Más szóval: látta-e elõre azt a hatalmas fejlõdést, amely elõtt kaput nyitottak a molekuláris genetikában? Ez érdekes kérdés. Kutatásaimat az 1960-as években kezdtem, és ahogy haladtunk elõre a kísérletekkel, természetesen lépésrõl lépésre egyre mélyebb betekintést nyertünk ben az Annual Reviews of Microbiology címû folyóirattól felkértek egy tanulmányra, amely a következõ évben jelent meg. A tanulmány utolsó oldalán megkockáztattam bizonyos elõrejelzést. Azt állítottam: ha a restrikciós enzimeket sikerül izolálni, azok alkalmasak lesznek strukturális és funkcionális analízisre, és különösen nukleotid szekvenciaanalízisre. És így is történt! Tehát a kérdésére válaszolva: igen, tisztában voltam vele, hogy mire lesz jó a DNS restrikció. De az eljárásra, feltételezem, még éveket kellett várni Igen, gyakorlatilag nyolc-tíz év kellett ahhoz, hogy az elsõ restrikciós enzimeket izolálni lehessen. Nem a már említett 2-es típusúak voltak az elsõ megtisztított restrikciós enzimek. Elõtte már izoláltak bizonyos 1-es típusúakat, de ezek nem reprodukálható módon hasították fel a DNS-t, ennek folytán kevésbé voltak használhatók. Nem tudom, hányan tudták követni ezt a magyarázatot, annyi mindenestre bizonyos, hogy az ön kislánya, Silvia, aki tízéves volt, amikor ön megkapta a Nobel-díjat, elég jól megértette a dolgot, sõt, még egy csodálatos mesét is költött hozzá A király és szolgái címmel. Ezt a mesét aztán a nemzetközi sajtó nyomban felkapta. (Lásd a történetet az interjú végén.)

11 A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ 11 Igen, Silvia iskolai vakációjának vége táján jött a hír a Nobel-díjról. Pár nappal késõbb sétálni mentünk, s a kislányom megkérdezte: Holnap kezdõdik az iskola, mit mondjak az osztálytársaimnak? Megpróbáltam egyszerû szavakkal elmagyarázni neki a restrikciós enzimek mûködését, és Silvia ekkor állt elõ azzal a mesével, amit ön is említett. A király a DNS, a szolgák pedig az enzimek, akik megvédik királyukat az idegen DNS-király behatolásától. Lenyûgözõ kreativitás egy gyerektõl! Ma mivel foglalkozik Silvia? Csak nem a DNS-királlyal? De igen, pontosan azzal. Neurobiológus, azt kutatja, miként stimulálják az idegek az izmokat a szükséges funkciók ellátása érdekében. Temérdek dolog vár megértésre, ezen a területen is. A kisebbik lányom, Caroline, aki mindössze négyéves volt akkor, ma orvos. Munkaidejének egyik felét gyógyítással tölti, másik felében kutatóként dolgozik. Visszatérve az ön szakterületére: senki nem tagadhatja azt a hihetetlen fejlõdést, amely a géntechnológiában az elmúlt évtizedekben végbement, ugyanakkor változatlanul heves viták folynak a kutatások kockázatairól, illetve az eredmények alkalmazásáról. Valóban léteznek-e ezek a veszélyek, vagy többnyire megalapozatlanok az ezzel kapcsolatos aggodalmak? Hogyan látja mindezt, és ha léteznek ilyen kockázatok, miként befolyásolták ezek az ön kutatásait? Újra vissza kell mennünk az idõben ahhoz, hogy a probléma gyökerét megértsük. A géntechnológia tulajdonképpen kísérleti úton fejlõdött ki az 1970-es évek legelején, az Egyesült Államokban. Már akkor is kapcsolatban álltunk egyes amerikai kollégákkal, és azt tapasztaltuk, hogy az emberek fõleg akkor kezdtek el aggódni, amikor a kutatók vizsgálat alá vették például a rákvírus-géneket. Innen jött a javaslat, hogy ideje lenne végre az összes lehetséges kockázatot egy nagyszabású konferencián megvitatni, amelyre aztán 1975 februárjában sor is került Asilomarban, Kaliforniában. Itt világosan megfogalmazódott, hogy a korábban össze nem tartozott gének összekapcsolásában vannak rövid távú, feltevésen alapuló kockázatok, és vannak hosszú távú, úgynevezett evolúciós kockázatok. Rövid távú kockázat lehet például, ha a kutató, aki a rákvírusból kivett rekombináns gént kezeli, maga is megfertõzõdik, és rákos lesz. Az ilyenfajta kockázatot el lehet kerülni azzal, ha a kutatók betartják a mikrobiológiai laboratóriumokban szokásos eljárási szabályokat. Vagyis ebben az esetben az orvos kiveszi az ismeretlen tartalmú mintát, és átadja a laboratóriumnak analizálásra. Nyilvánvalóan mindvégig indokolt a legnagyobb elõvigyázatosság. A hosszú távú kockázatot azonban

12 12 WERNER ARBER kevésbé lehet kiszámítani. Számos kérdés vetõdik fel, például: átkerülhetnek-e a szóban forgó gének más organizmusokba, miután kiszabadulnak a környezetbe? Ebben az összefüggésben jöttem rá arra a felismerésre, hogy az evolúciós biológia molekuláris szintre is kiterjeszthetõ. Ezen az alapon összehasonlíthatjuk a géntechnológia evolúciós kockázatait a normál biológiai evolúcióban rejlõ kockázatokkal. Ebbõl a szempontból a baktériumok és vírusaik ideális objektumok ahhoz, hogy belelássunk a biológiai evolúció speciális mûködésébe. Úgy döntöttem tehát s éppen az asilomari konferencia idején, hogy jövõbeni kutatásaimat a mikrobás evolúcióra összpontosítom. Felismertem, hogy a restrikció valójában egyfajta akadály, mely a recipiens sejteket védi a más organizmusokból történõ génbeáramlással szemben; módosítja a horizontális géntranszfer mértékét. Ugyanakkor lehet azonosítani más enzimrendszereket is, melyek genetikai módosulást idéznek elõ, vagy éppenséggel a genetikai módosulásokat alacsony fokon tartják. Ezek közül egyes enzim-tevékenységek aktívan támogatják a genetikai módosulásokat, míg más enzimmûködések igen alacsonyan tartják az evolúciós rátát. Ez biztosítja az organizmusok populációinak magas genetikai stabilitását, másfelõl mégis utat enged a biológiai evolúció folyamatának. Ez a fajta felismerés, gondolom, magában rejthet bizonyos alapvetõ filozófiai, sõt, teológiai következtetéseket is. Feltétlenül! A horizontális géntranszferek kutatásából adódó egyik általános következtetés, hogy az élõ szervezetek nemcsak múltbeli közös eredetük révén kapcsolódnak egymáshoz, hanem a jövõben is szorosan összekapcsolódnak, mégpedig a más organizmusok által elõidézett genetikai fejlõdésben rejlõ lehetõségeknek köszönhetõen. Teremtés és evolúció gyakran kerülnek konfliktusba egymással, de ami a Természetben történik, az egy állandó, lassú, folyamatos teremtés. Ez garanciát ad számunkra arra nézve, hogy a biológiai sokféleség a jövõben is újra és újra gazdagodni fog. Számomra ez valóban fontos filozófiai következtetés, és ahogy ön is mondta, kétségtelenül elvezet bizonyos teológiai következtetésekhez is. Ha megenged egy személyes kérdést: ön hívõ? Igen, protestáns vagyok Keresztény. Gyakori ez a tudósok körében: hívõnek lenni? Nem, nem mondanám. Sok tudós úgy véli, a spirituális világnak nincs tudományos nézõpontja. Nem tudjuk tudományos vizsgálat tárgyává tenni, nincsenek tanulmányozás alá vehetõ tudományos jelenségei.

13 A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ 13 Azt hiszem, itt tulajdonképpen két külön világról van szó; az egyik oldalon, ami tudományos megközelítéssel megragadható, míg a másikon: ami a lelkiséghez tartozik. Az utóbbit én olyannak tekintem, ami segíti az emberek életét. Egyesek tagadják a spiritualitást, de az állításuk, hogy nincs Isten, végsõ soron szintén egyfajta hit. Tudományosan egyik fél se tudja igazolni álláspontját. Ha a géntechnológia evolúciós kockázatai egyebek között az éppen önök által felfedezett restrikciós mechanizmusnak köszönhetõen mégsem annyira kockázatosak, mint sokan hiszik, akkor jelenleg mi a legnagyobb kockázat a géntechnológiában? Jelenleg géntechnológiával egy funkcionális gént transzferálni lehet más típusú organizmusba, vagy aktívan módosítani lehet bizonyos géneket, melyek már jelen vannak a genomban. A génmódosulásnak ugyanezek a stratégiái szolgálják a természetes valóságban is a génvariánsok spontán létrehozását, mozgatják a biológiai evolúciót. Mivel tudjuk, hogy a természetes biológiai evolúció kockázatai igen csekélyek, ezért ugyanezt kell alkalmazni a géntechnológiában. A természetes evolúcióban egy adott gén alkalmanként horizontálisan átkerülhet egy másik élõ szervezetbe. Tíz vagy húsz évvel ezelõtt biológusok azt állították, hogy a horizontális géntranszfer csak a mikroorganizmusokra érvényes. De egyre több meggyõzõ bizonyíték van arra nézve, hogy ez a transzfer élõvilágunk úgyszólván minden szegletében megtörténik. Jelenleg az összes gén, mellyel a géntechnológia dolgozik, megtalálható a természetben. Géntechnológiával egy kiválasztott gént transzferálni lehet egy másik organizmusba annak érdekében, hogy civilizációnk számára megfelelõbb biológiai folyamatot nyerjünk, például az élelemnél. Ezek a releváns gének a természet világában egy vagy két lépéssel horizontálisan is átkerülhetnek egy adott organizmusba, de ennek nagyon kicsi a valószínûsége. Ha számításokat végzünk, akkor ennek a valószínûsége egy emberöltõ alatt igen csekély. Mindazonáltal tudnunk kell, hogy a géntechnológia ugyanolyan stratégiákat követ, mint amilyeneknek a természetes biológiai evolúcióban tanúi lehetünk. Nyilvánvalóan, technológiai értékelés alá kell vennünk, hogy az adott produktum a géntechnológiai beavatkozás következtében mit eredményez. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy ha kell, akár éveket is eltöltsünk a rekombináns DNS-termékek biztonságosságának vizsgálatával, mielõtt a genetikailag módosított (GM) produktumokat, például mezõgazdasági GM-terményekként, kibocsátanánk a természetbe. Tartok tõle, hogy jelenleg ezt a vizsgálatot nem minden esetben végzik el kellõ alapossággal.

14 14 WERNER ARBER Ha elszakadunk az ön szakterületétõl, a mikrobiológiától, szélesebb perspektívából nézve mit tart a 21. század legnagyobb kihívásának? Talán a túlnépesedést, amely folyamatosan növekszik. Itt Magyarországon vagy Svájcban nem szenvedünk tömegesen az éhségtõl vagy az alultápláltságtól, de nem mindenütt ez a helyzet. Ezért úgy gondolom, hogy a géntechnológia és a klasszikus nemesítési módszerek kombinációjával végül is lépéseket tehetünk a GM-termékek felé, melyek részévé válhatnak mindennapi táplálkozásunknak. Olyan növényekre gondolok, amelyek kevésbé romlandók a termesztési, illetve a tárolási szakaszban, és ami a legfontosabb: sokkal inkább hozzájárulnak saját táplálékszükségletünk kielégítéséhez. Igazán figyelemreméltó példa és elérendõ célnak is tekinthetõ az Arany Rizs, melyet már kifejlesztettek, de a mezõgazdasági termesztését még nem kezdték meg. Elegendõ A-vitaminról gondoskodhatna azok számára, akiknek a mindennapi étkezésébõl hiányzik ez a nélkülözhetetlen vitamin. Az elkövetkezõ évtizedekben jóval több gondot kell fordítani a táplálkozás minõségének javítására. Miközben ebbe az irányba haladunk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy bolygónk felszínén korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre termõtalaj, korlátozott az ivóvízkészletünk, és meg kell óvnunk a biológiai sokféleséget, valamint a föld atmoszféráját! Nem tehetünk tönkre hatalmas erdõségeket azért, hogy szarvasmarhák etetésére szolgáló monokultúrák ellátására termesszünk növényeket. Meg kell õriznünk a biodiverzitást! Úgy vélem, a tudományos módszer az egyetlen, amellyel az emberi táplálék minõsége javítható. Ha az élelem minõségét napi tápanyagszükségletünknek megfelelõen valóban sikerül jelentõsen javítanunk, akkor nem leszünk annyira rászorulva a húsfogyasztásra; kevesebb mezõgazdasági termény kell a nagy mennyiségû hússzükségletet kielégítõ állatállomány táplálására. És egy további aggodalmam: nem szabadna elkövetnünk azt a hibát, hogy értékes termõföldjeinket bioüzemanyag elõállítására használjuk. Ez igen nagy hiba, és megkérdõjelezi a mezõgazdaság fenntarthatóságát. Politikai, társadalmi és más fórumok szónokai gyakran hivatkoznak az ENSZ azon célkitûzésére, hogy 2015-ig felére kell csökkenteni a szegénységet a világon. Errõl az 1999-es Tudomány Világfórumán is sok szó esett. Ön még ma is reálisnak tartja ezt a célkitûzést? A növekvõ népsûrûség mellett nem hiszem, hogy 2015-ig elérhetjük ezt a célt. De a szándékot továbbra is reálisnak tartom, habár becslésem szerint ehhez két további évtizedre lesz szükség. A legnagyobb problémát a gazdaságban látom. Egyes nagyvállalatok piaci versenyképességük fenntartása érdekében gyorsan növõ, nagy terméshozamú ve-

15 A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ 15 tõmagokat alkalmaznak, de nem fordítanak elegendõ figyelmet arra, hogy a termékeikben rejlõ feltételezhetõ kockázatokat megfelelõ technológiai becslésekkel kiszûrjék. Szerencsére ezek a kockázatok mindeddig gyakorlatilag a nullával voltak egyenlõk, mindazonáltal a technológiai értékelést nagyon komolyan kell venni! Éppen ezért igen nagy szükségét látom és remélem, ezt a gondolatot sikerül novemberben a WSF plénuma elé vinnem a tudomány, a gazdaság és a politika világa közötti partneri kapcsolat megteremtésének. Terveket kell készíteni a világ mezõgazdaságának fenntartható fejlõdéséhez, és meg kell teremteni az esélyt az intenzív együttmûködéshez ez lehet a döntõ fontosságú, elsõ lépés. Egy ilyen partnerség keretei között esély és elegendõ idõ kínálkozna például az alapos technológiaértékeléshez, mielõtt a termékeket a környezetbe kibocsátják. A 21. századot szokás a tudás századaként, az innováció, a vállalkozó szellem, az ökovállalkozások és az alkotó felemelkedés korszakaként emlegetni. Mindeközben növekvõ szakadék tátong a fejlõdõ és fejlett országok között, és a világ elmaradottabb részének kevés az esélye a legújabb technológiák átvételére. Hogyan beszélhetünk ilyen körülmények között a tudás századáról? És hogyan lehet a tudomány értékes eredményeit elterjeszteni a szegénység sújtotta régiókban? Ezt a rendkívül fontos kérdést megpróbálom ismét a saját szakterületemen át megközelíteni. A biológiai evolúció mechanizmusait tanulmányozva az ember váratlanul olyan felismerésekre bukkanhat, amelyek olykor magát a tudóst is meglepik. A jelképes evolúciós fát vizsgálva az ágak között egészen a legutóbbi idõkig nem láttunk olyan horizontális kapcsolatokat, melyek azt szimbolizálnák, hogy a horizontális géntranszfer hozzájárulna a természetes biológiai evolúcióhoz. Ám ez a fajta kölcsönhatás az evolúciós fa ágai között mégis létezik, és természetesen befolyásolja a jövõbeni fejlõdési folyamatokat is. Alkalmat kínál bármilyen kialakuló organizmus számára, hogy profitáljon a más organizmusokban végbemenõ újszerû fejleményekbõl. Ez a tudományos felismerés érdemes arra, hogy ne csak a tudóstársadalom, hanem az egész népesség számára közkinccsé tegyük. Az élet olyan mûködéseket produkál, amelyek valóban csodálatosak. Tudnunk kell azonban, hogy nem minden genetikai variáció jótékony és hasznos. Az új variánsoknak csak a kisebbségérõl van szó. Mégis arra jöttem rá, hogy a természetben ez a folyamat meglehetõsen méltányosan megy végbe. Miként láthatná elõre egy élõlény az életfeltételek változásait, melyekhez neki és utódainak idõben alkalmazkodniuk kell? Ha még ennél is véletlenszerûbben mennek végbe a genetikai változások (habár ezek soha nem teljesen véletlenszerû-

16 16 WERNER ARBER ek), legjobb, ha az új szükségletekhez a populáció szintjén történik meg az alkalmazkodás. A jelenségek megfigyelõiként ezeket az elveket elõször is a tudósok között kell megvitatnunk, hogy konszenzusra jussunk, s csak azután léphetünk a nyilvánosság elé. Ilyen módon gondoskodhatunk a szélesebb közönség számára a korszerû orientációs ismeretekrõl. Az orientációs ismeret valójában a kora gyerekkori tapasztalatok, a mûveltség, a vallásos hitek, és a tudományos ismeretek keveréke. A jövõbeni kulturális fejlõdésrõl hozott demokratikus döntések, beleértve a technológiai újítások bevezetését is, nagyban függnek az emberek orientációs ismereteitõl. Így születhet helyes döntés arról, hogy melyek azok az újítások, amelyeket elfogadnak, s melyek azok, amelyeket elutasítanak, tiszteletben tartva a valóban fenntartható fejlõdés követelményeit. Mennyire más tudósnak lenni a 21. században, mint a 20. században volt? Folyamatos változásokat élünk meg, természetesen. Egyre kisebb dolgokat vizsgálunk nanotudományok, például, ahhoz képest, amit ötven évvel ezelõtt láthattunk. És persze jóval messzebbre is láthatunk: a kozmoszban! Lehetõségünk van rá, hogy múltbeli eseményeket is megfigyelhessünk, hiszen az átsugárzott fény a limitált sebesség miatt késéssel érkezik a Földre. A kozmikus evolúció megértése a biológiai evolúció tanulmányozásával együtt lehetõvé teheti számunkra, hogy felfogjuk a világ mûködését. Általánosságban véve a tudomány az utóbbi idõkben rendkívül sikeresnek bizonyult számos, meglehetõsen speciális kérdés tisztázásában. Véleményem szerint az alapul szolgáló redukcionista megközelítés továbbra is a tudományos tevékenységek középpontjában marad. Ám azt is látnunk kell, hogy a tudósok a megszerzett tudományos ismeretet egyre inkább megpróbálják a természetes valóság és a dinamikus folyamatok átfogóbb képeibe illeszteni. Az élettudományok területén biológiai rendszerekrõl beszélünk, vagy még általánosabban: holisztikus megértésrõl. Az interdiszciplináris szemléletet meglehetõsen gyümölcsözõnek tartom ehhez az integratív megközelítéshez. Az ön rendkívül gazdag életmûvét alapul véve mi az, amit még szakmai téren el szeretne érni? Az én életkoromban nyilvánvalóan boldog lehetek, ha ismereteimet, fõként azokat, amelyekre a biológiai evolúció terén tettem szert, sikeresen terjeszthetem a széles nyilvánosság körében. A közvéleményben, a civil társadalomban meg kell erõsíteni a bizalmat a tudomány iránt, hogy a társadalom képes legyen osztozni abban a felelõsségben, amely az újfajta technológiai alkalmazások bevezetésével óhatatlanul együtt jár. A tudo-

17 A MÉLTÁNYOS EVOLÚCIÓ 17 mány olyan módon járulhat hozzá ehhez a kívánalomhoz, hogy szilárd technológiai értékelésekkel támasztja alá az újdonságokat, mielõtt azok széles körben alkalmazásra kerülnek. Ez azonban õszinte és gyakori párbeszédet feltételez az érintett felek között. Hogyan képes a tudomány befolyásolni a politikai döntéshozókat egy elkülönített világban, ahol különbözõ társadalmak és politikai rendszerek élnek egymás mellett, nagyon különbözõ körülmények között? Mi most alapvetõen a természettudományokról beszélünk: élettudományokról, kémiáról, fizikáról, matematikáról, földtudományokról. Ezek a tudományok és vizsgálatuk tárgyai zömmel globális természetûek. Az életfeltételek, a fizika, a vegytan és az életfolyamatok alaptörvényei ugyanazok Ausztráliában, mint Magyarországon, és ezzel a ténnyel a tudósoknak mindig is tisztában kell lenniük. Tulajdonképpen a gazdaság az, amely csak legutóbb fedezte fel újra a globalizációt. A tudomány mindig is globális volt! Tudósként engem mindig is érdekelt, hogy más tudósokkal eszmét cserélhessek, bárhol is dolgozzanak. És azt hiszem, éppen ebben rejlik az erõnk: képesek vagyunk rá, hogy nemzeteket egymáshoz közelítsünk, hogy politikai és földrajzi határokon átívelõ, jó kapcsolatokat teremtsünk. És errõl soha nem szabad megfeledkezni, ha a tudománynak a társadalomra gyakorolt hatásáról gondolkodunk. Hogyan telnek napjai mostanában? Tartja még a kapcsolatot a fiatalabb generációkkal? Hogyne, természetesen! Egyetemi tanár voltam, jóllehet 12 évvel ezelõtt, amikor megválasztottak az ICSU elnökévé, lemondtam a katedráról, és úgy döntöttem, a kutatómunkát se folytatom. De abból, amit tudok, amit olvasok, és amit a fiatalabbaktól látok, nagyon sokat profitálok. Igyekszem folyamatosan naprakész állapotban tartani tudományos ismereteimet és világképemet. A fiatalabb generáció nagyon tehetséges. De jellemzõen a saját szakterületére fókuszál. Ez érthetõ és indokolt; mindig is így volt. Az én életkoromban már megengedhetõ, hogy az ember afféle autodidakta filozófusként töltse el ideje egy részét, míg az aktív, fiatal tudósoknak nyilván erre nincs idejük. Majd késõbb õk is megteszik! Viszont azt kell mondanom önnek, hogy az elérhetõ ismeretek beágyazása egy szélesebb kulturális kontextusba meglehetõsen izgalmas tevékenység; elevenen és szellemileg frissen tartja az embert.