jogok Szerzői jogok Szerzők és művek Foglalkozási terv 5. évfolyamos tanulók számára időtartam
|
|
- Petra Mészárosné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szerzői jogok Szerzők és művek Foglalkozási terv 5. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45
2 Szerzők és művek 2 A FOGLALKOZÁS CÉLJA A szerzői jog kérdésköréhez kapcsolódó, nyolc tanéven átívelő modulsorozat bevezetéseként a szerző, a mű, a jog, valamint az egyéniség és eredetiség, illetve a rendelkezési jog fogalmának tevékenységekhez kapcsolódó megalapozása áll az óra középpontjában az életkornak megfelelő mélységben. KERETTANTERVI KAPCSOLÓDÁSOK A foglalkozás az osztályfőnöki, valamint a magyar nyelv és irodalom órák részeként való felhasználás mellett, szervesen beilleszthető az erkölcstan órák időkeretébe is, az alábbi tematikai egységhez kapcsolódóan: 5 6. évfolyam A technikai fejlődés hatásai (Órakeret: 10 óra) Enyém, tied, mienk ELŐKÉSZÍTÉS A munka megkezdése előtt fontos az eszközök előkészítése, a segédletek megfelelő példányszámban való kinyomtatása és a tanterem előkészítése a csoportmunkára. A csoportalkotó kártyákat érdemes tartósabb kivitelben készíteni: színesben nyomtatni, kartonra ragasztani vagy lefóliázni. SZÜKSÉGES ESZKÖZÖK Számítógép, projektor, papírok, írószerek. SEGÉDLETEK 1. Hat egymás mellé montírozott, kivetíthető kép, amelyen öt szerzői alkotás és egy egyéb típusú dokumentum azonosítható. 2. Minta a táblaképhez: a szerző, a mű és a jog szavak elhelyezése úgy, hogy az óra egy később szakaszában gondolattérkép-szerűen példákat is lehessen kapcsolni hozzájuk. 3. A kivetített kép hat eleméből készített csoportalkotó kártyák összesen olyan mennyiségben, hogy minden tanulónak jusson belőle egy. 4. Egyéni és eredeti? Csoportos feladatlap az egyéni és eredeti jelleg megítélésének gyakorlásához 6 példányban. 5. Kafka végakarata Egyéni feladatlap, az osztály létszámának megfelelő példányszámban. 6. Kafka Prágában álló szobrának kivetíthető képe. 7. Szakmai háttéranyag a tanár számára a téma megismeréséhez. A FOGLALKOZÁS FELÉPÍTÉSE I. Ráhangolás Kakukktojás A tanár egymás mellé montírozott 6 képet vetít ki, amelyek közül öt különféle szerzői művet jelenít meg, egy pedig valami más, a szerzői jog hatálya alá nem tartozó dokumentumot. A gyerekek feladata az, hogy kitalálják, melyik a sorozatba nem illő kakukktojás, és miért. Az érveléshez kapcsolódóan a tanár számára alkalom kínálkozik a szerző és a mű fogalmának bevezetésre. Mit jelentenek a szavak? A tanár a mellékletben szereplő minta szerint elhelyezve, felírja a táblára az óra három kulcsszavát, majd az osztály ötletbörze keretében szinonimák és a körülírások segítségével tartalmakat kapcsol a szerző, a mű és a jog kifejezésekhez. A következő lépésben pedig azt latolgatják, hogy milyen logikai kapcsolat van a három fogalom között. A tanár a szakmai háttéranyag segítségével reflektál a gye-
3 Szerzők és művek 3 rekek felvetéseire, majd megerősíti, hogy a szerzőknek a műveikkel összefüggő jogait védő szakterületet szerzői jognak nevezzük. II. Új ismeretek és fejlesztő gyakorlatok Művek és alkotók Minden gyerek húz egyet az óra elején kivetített képekből készült kártyák közül, és hat csoportot alakítanak. A csoportok fele lehetséges művekre, másik fele pedig lehetséges alkotókra gyűjt példákat, ötleteiket egy-egy lapon listázva. Végül váltott megszólalással, minden csoport szóvivője mond egy-egy javaslatot, amit a tanár gondolattérkép-szerűen felír a táblára a mű/alkotás, illetve a szerző/ alkotó fogalom körül elrendezve a szavakat. Ha a gyerekek ötletei nem lennének elég változatosak, a tanár maga is kiegészítheti azokat a szakmai háttéranyagra támaszkodva. Végül az osztály közösen mérlegeli, hogy melyik alkotó-típushoz, milyen típusú művek rendelhetők. Ezt a kapcsolatot vonalakkal vagy színekkel meg is jelölik a táblán megállapítva, hogy egyfajta alkotóhoz többféle típusú mű is kapcsolódhat. Mit véd a jog? A tanár elmondja, hogy a szerzői jog az egyéni és eredeti szellemi alkotásokat, illetve azok alkotóit védi. Tehát csak emberekre vonatkozik. Nem terjed ki állatok alkotásaira vagy olyan gépek által létrehozott művekre, amelyek csupán másolatot készítenek a tárgyukról. A gyerekekkel közösen rögzíti, hogy az egyéni jelző arra utal, hogy az adott alkotás szorosan kapcsolódik valakinek a személyiségéhez. Az eredeti pedig azt, hogy olyan alkotásról van szó, amely korábban nem létezett, tehát semminek nem a másolata. Az egyéni és eredeti jelleg megítélésének gyakorlásához mindegyik csoport kap egyet a különféle dolgok képeit tartalmazó feladatlapból. A lap utasításainak megfelelően ezeket két csoportba kell osztaniuk annak megfelelően, hogy a szerzői jog védelme alá esnek-e, vagy sem. A megoldások helyességét a feladatlap képein lépésről lépésre végig haladva a szóvivők váltott megszólalása mellett ellenőrzi a tanár. Ha valamelyik alkotás besorolása nem volt mindenki számára egyértelmű, azt megbeszélik. III. Lezárás Mit tehet a szerző a saját műveivel? Az óra utolsó gondolataként a tanár elmondja, hogy a szerzői jog fontos részét képezi az alkotóknak az a joga, hogy rendelkezhetnek saját műveikkel. Az osztály ötletbörze keretében közösen keres válaszokat arra a kérdésre, hogy vajon mi mindent tehet egy szerző a saját alkotásával. Miután a példák alapján világossá válik a gyerekek számára a rendelkezési jog tartalmának lényege, a tanár ismerteti az otthoni töprengéssel megoldandó feladatlapon olvasható történetet Franz Kafka műveinek sorsáról, majd kiosztja a lapokat. Megjegyzés: Ha van rá idő, érdemes figyelmet szánni a feladatlapon szereplő képnek. A tanár kivetítheti ezt, és a gyerekek ennek alapján találgathatják, vajon milyen típusú műveket írhatott Kafka, és a képet nézve, miért gondolják róla azt, amit gondolnak? Fel lehet hívni a figyelmüket a kép forrásának a megjelölésére is. Egyrészt arra, hogy milyen formában hivatkozunk az internetről vett anyagokra. Másrészt pedig arra, hogy a link nevében szereplő Commons kifejezés arra utal, hogy a kép készítője megengedi mások számára, hogy művét felhasználják. Azzal a kikötéssel, hogy azt nem értékesíthetik pénzért.
4 Szerzők és művek 4 KIEGÉSZÍTŐ MEGJEGYZÉSEK A TANÁR SZÁMÁRA Az óra során felhasználható képek saját szkenneléssel készültek. A ráhangoló feladatban a kakukktojás : a telefonkönyv képe. A Mit véd a jog? című gyakorlatban használt csoportos feladatlap megoldása a következő: A szerzői jog VÉDI A szerzői jog NEM VÉDI CD (Cats) Vonat menetrend Hangos könyv (A Kőszívű ember fiai) Népdal (Csillagok, csillagok) DVD (Mary Poppins) Határidő naptár lapja Meseillusztráció (A Vakond nadrágja) Matematikai képlet Könyv (Otthonunk: a Föld) Sípálya rajza (Dobogókő 2015) Számítógépes nyelvoktató program Árureklám szórólapja DVD (Ősemberek földjén) Budapesti bérletszelvény A házi feladatként megfogalmazódó vélemények megismerésére a következő találkozáskor mindenképp időt kell szánni függetlenül attól, hogy milyen témával folytatódik a tananyag feldolgozása.
5 Szerzők és művek 1 Szerző (alkotó) Mű (alkotás) Jog (védelem)
6 jogok Szerzők és művek 2
7 jogok Szerzők és művek a szerzői jog NEM VÉDI Kössétek össze a tárgyak képeit a jobb vagy a baloldali szóval, annak megfelelően, hogy szerintetek védi-e a szerzői jog azok alkotóit vagy sem! VÉDI 3
8 Szerzők és művek 4 Franz Kafka végakarata Franz Kafka emlékműve Prágában Jaroslav Róna alkotása (2003)* Egyéni feladatlap Franz Kafka ( ) Csehországban élő és alkotó német zsidó író volt. Jogot tanult és élete során különféle állami hivatalokban dolgozott. Fiatal korától fogva érdeklődött az irodalom és a színház iránt. Tisztviselői munkája mellett rendszeresen írt. Életében azonban csak néhány novellája jelent meg. Halála előtt arra utasította barátját, hogy semmisítse meg az írásait. Barátja azonban nem engedelmeskedett neki. Gondoskodott róla, hogy Kafka műveit kiadják. S hamarosan az irodalmat szerető emberek és a kritikusok is felfigyeltek a fiatalom elhunyt szerzőre. Írd le, hogy te mit tettél volna Kafka barátja helyében? Indokold is meg, hogy miért gondolod így! * A kép forrása: (A letöltés dátuma: )
9 Szerzők és művek 5 1. A szerzői jog fogalmának elhelyezése az ismeretekben A szerzői jog elsősorban a szerzők védelmét biztosítja a műveikre tekintettel. A szerzőkéhez hasonló védelmet élveznek még például az előadóművészek, a hangfelvétel-kiadók, a filmelőállítók is. Ennek a jogterületnek a szabályai biztosítják azt, hogy a szerző, és ne más (például valamely hatóság) dönthessen arról, hogy mi történhet a művével. Ebbe beletartozik például az, hogy megismerheti-e egyáltalán más személy a művet, vagy a szerző titokban szeretné azt tartani (sok mű marad az asztalfiókban, mert a szerző egyszerűen nem elégedett vele). Az is az ő joga, hogy azt eldöntse, milyen formában engedi a művét eljuttatni a közönséghez (pl. engedi-e a filmje televíziós sugárzását, vagy akarja-e, hogy a zeneműve online felületeken megjelenjen). Az, hogy a szerző dönthet a művéről, azt is jelenti, hogy másnak nincs joga erre, csak abban az esetben, ha a szerző ehhez hozzájárult, megengedte. Ha ez a hozzájárulás elmarad, az sok esetben a szerzői jog megsértését is jelenti. A szerzői jogi szabályozás két alapvető szereplője a szerző és a mű. Szerző az az ember, vagy emberek kisebb-nagyobb csoportja, aki az irodalom, a tudomány vagy a művészet területére eső művet megalkotja. Igen sokféle alkotó tevékenység létezik, amelynek útján az ember ki akarja vagy ki tudja fejezni a gondolatait, de azt, hogy mi minősül irodalomnak, tudománynak vagy művészetnek, a szerzői jog nem határozza meg, ezt mindig az adott tudományterület, művészeti ág területén tevékeny szakértők döntik el. A különböző szerzőket különbözően is szoktuk megnevezni: így szerző például a zeneszerző, költő, író, szobrász, festő, programozó, építész, grafikus, koreográfus, műfordító, filmrendező. Nem szerző azonban a feltaláló, aki valamely műszaki megoldást fejleszt ki, mivel az ő szellemi tevékenysége nem az irodalom, a tudomány vagy a művészet területére esik, hanem műszaki jellegű. Nem szerző a felfedező sem, aki valamely természeti jelenséget azonosít be, mivel az ő szellemi tevékenysége nem egy új alkotás létrehozása, hanem a jelenség beazonosítása, leírása. A művek is igen sokfélék lehetnek, így például a dal, opera, szimfónia, vers, regény, novella, blogbejegyzés, épület, koreográfia, szoftver, film. Ezekben a művekben nem az ötlet, a történet, a tartalom élvez védelmet, hanem az a sajátos megfogalmazás, amelyben a szerző az adott ötletet, történetet közvetíti. Ezek a megformált alkotások akkor védettek, ha egyéniek és eredetiek, vagyis a szerző szellemi tevékenységéből fakadnak. Nem élvez védelmet tehát a szolgai másolás, vagy ha valaki olyan anyagot készít, amelyben csak olyan elemeket használ fel, amelyek nem védettek (pl. Telefonszámok) és azokat mechanikus sorrendbe rakja. Nem tartoznak ide a műszaki találmányok (ahogy ezt fent írtuk), a felfedezések, már csak azért sem, mert ezeknek nem a konkrét megfogalmazása bír értékkel, hanem a tartalma. Ugyanakkor ha valaki egy műszaki találmányt vagy egy felfedezést tudományos eszközökkel, szöveges formában leír, az a szöveg irodalmi/tudományos alkotásként, abban a konkrét megfogalmazásban védett lehet, de ez továbbra sem biztosít védelmet a találmányi gondolatra, a felfedezett jelenségre. Fontos az is, hogy önmagában az, hogy egy műnek nem ismert a szerzője, az nem jelenti azt, hogy az nem is állhatna szerzői jogi védelem alatt. Egyes esetekben egyértelmű, hogy a mű már annyira régi, hogy nem állhat már védelem alatt (pl. egy középkori vers), de más esetében gyanítható, hogy van szerző (sőt, esetleg még életben is van), csak nem beazonosítható (pl. internetes oldalak szövegei). Nem állnak szerzői jogi védelem alatt a népművészet kifejeződései (népdalok, népi mondókák), mivel ezek nem egy vagy több konkrét szerző szellemi termékei, gondolatainak egyéni-eredeti kifejeződései, hanem a népi kultúra részei, amelynek az aktuális előadó csak közlője, közvetítője, de nem szerzője. A szerzői jog azért jött létre körülbelül háromszáz éve, hogy azoknak nyújtson védelmet, elismerést, akik értékes szellemi tevékenységet végeznek, így egyrészt morális megbecsülést biztosít nekik (pl. hogy a szerző nevét fel kell tüntetni a művön), másrészt anyagi haszonszerzés lehetőségét adja meg nekik. Korábban a szerzők ilyen védelmet nem élveztek, az alkotásaikat nem kapcsolták feltétlenül hozzájuk, a kiadónak vagy a támogatónak (mecénásnak) volt meghatározó szerepe. Sok olyan szerző van, aki a művéből származó bevételeiből él, egyfajta munka is számára az alkotás. Ugyanakkor igen sok olyan alkotó van még ma is, aki a szerzői művek létrehozatalát inkább kiegészítő tevékenységként, hobbiként végzi, valamely más munka mellett.
Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása
RészletesebbenFeladatkörök a kooperatív munkában
SZKb_102_07 A méhek Feladatkörök a kooperatív munkában É N É S A M Á S I K Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM 62 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
Részletesebbena gyermek jogai és az unicef
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef
RészletesebbenTanítási gyakorlat. 2. A tanárok használják a vizuális segítséget - képeket adnak.
1. szakasz - tanítási módszerek 1. A tananyagrészek elején megkapják a diákok az összefoglalást, jól látható helyen kitéve vagy a füzetükbe másolva mindig elérhetően, hogy követni tudják. 2. A tanárok
RészletesebbenÁllathangok a zenében
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) MŰVÉSZETI ESZTÉTIKAI KOMPETENCIA
RészletesebbenNyílt tartalom Foglalkozási terv 12. évfolyamos tanulók számára
Szerzői jogok Nyílt tartalom Szerzői jogok Nyílt tartalom Foglalkozási terv 12. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45 1 Szerzői jogok Nyílt tartalom 2 A foglalkozás célja Az óra célja a szerzői jogi
RészletesebbenA szerzői jog alapjai
A szerzői jog alapjai Gyenge Anikó Budapest, 2005. november 9. Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály A szerzői jogi oltalom tárgya a szerző mű kapcsolatból származó jogok - elidegeníthetetlen,
RészletesebbenHOGYAN LEGYÜNK FIZIKAILAG AKTÍVAK?
HOGYAN LEGYÜNK FIZIKAILAG AKTÍVAK? Fizikai aktivitás megtervezése és monitorozása mennyit mozogjak egy nap? ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET 1 TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA
RészletesebbenSegítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin
SZKb_102_06 Segítünk egymásnak A matematika nem játék? É N É S A M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári SEGÍTÜNK EGYMÁSNAK 53 MODULVÁZLAT
RészletesebbenMATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
RészletesebbenSZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
EGY KIS JÓ CSELEKEDET SZKC_105_05 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. ÉVFOLYM tanári egy kis jócselekedet 5. évfolyam
RészletesebbenSZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA ROMANTIKA ÉS AZ ÉN HAZÁM
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
RészletesebbenHelyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret
Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű
RészletesebbenSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK
POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK Készítette: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_48 612 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
RészletesebbenTantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció
Óravázlat 1. Témakör: A barokk irodalom Az óra típusa: közlő Taneszközök: tankönyv Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály Az óra anyaga: Zrínyi Miklós Módszer:, egyéni Szemléltető eszközök: számítógép,
RészletesebbenEtikus internet és szoftverhasználat Óravázlat Készült: Tusorné Fekete Éva óravázlatának alapján
A) Adatok Iskolatípus: általános iskola / felső tagozat Korosztály: 14 év Tantárgy: informatika Téma: etikus internet és szoftverhasználat Szellemitulajdon-védelmi téma: szerzői jog Etikus internet és
RészletesebbenGazdag szegények szegény gazdagok
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Gazdag szegények szegény gazdagok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZKC_210_03 tanári Gazdag szegények
RészletesebbenA REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI Hagyományok és kihívások IV. Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban Budapest, 2015. augusztus
RészletesebbenMAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
RészletesebbenÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ A műveltségi terület: Kortárs magyar irodalom kompetenciaterület neve: kommunikációs kompetencia és kritikai fejlesztése Az óra címe: Parti Nagy Lajos Létbüfé Az évfolyam:
Részletesebben1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.
1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,
RészletesebbenOsztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:
ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Osztály: 3.-4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika
RészletesebbenSZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1
A LOGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét használva különböző ábrákat tudunk rajzolni. A képek létrehozásához koordináta rendszerben adott alakzatok (kör, téglalap, szakasz, pont) meghatározó
RészletesebbenAz egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
RészletesebbenDinamikus geometriai programok
2010. szeptember 18. Ebben a vázlatban arról írok, hogyan válhatnak a dinamikus geometriai programok a matematika tanítás hatékony segítőivé. Reform mozgalmak a formális matematika megalapozását az életkjori
RészletesebbenNemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz
Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz TARTALOMFEJLESZTŐK FELADATAI Koczor Margit Budapest, 2013. 09.
Részletesebben1. Az informatikai eszközök használata
5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb
Részletesebben"Mindennapi pénzügyeink" óravázlat
"Mindennapi pénzügyeink" óravázlat A pedagógus neve: Zsámba Lajos Műveltségi terület: Közgazdaságtan Tantárgy: Gazdálkodási ismeretek gyakorlat Osztály: 11. Az óra témája: Szereplők és kapcsolatok a piacgazdaságban
RészletesebbenAmai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül.
Szerzői jog Amai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül. Gyakran nem is tudatosul a fogyasztókban, hogy mi
RészletesebbenViták a népgyűlésen. A közvetlen demokrácia működése az ókori görög világban 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_08. Készítette: Baracs Nóra és Magasi András
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Viták a népgyűlésen közvetlen demokrácia működése az ókori görög világban Készítette: Baracs Nóra és Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Részletesebben- Olvasás: Hangos olvasás gyakorlása; olvasmányhoz kapcsolódó feladatok megoldása
Óraterv/Foglalkozásterv Tanulásirányítás A pedagógus neve: Novák Ágnes Műveltségi terület: napközi Tantárgy/foglalkozás: tanulásirányítás Osztály: 3. osztály Az óra/foglalkozás témája: A házi feladatok
Részletesebben6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
RészletesebbenPROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat
PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások
RészletesebbenALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
RészletesebbenDinamikus geometriai programok
2011. február 19. Eszköz és médium (fotó: http://sliderulemuseum.com) ugyanez egyben: Enter Reform mozgalmak a formális matematika megalapozását az életkjori sajátosságoknak megfelelő tárgyi tevékenységnek
RészletesebbenHelyi örömés bánattérkép SZKB 208_06
Helyi örömés bánattérkép SZKB 208_06 tanulói helyi ÖRÖM- és BÁNATTÉRKÉP 8. évfolyam 43 D1 Az ideális táj csoportos megközelítése: szempontok Hányan gondoltatok a valóságban is létező tájra? Hányan gondoltatok
RészletesebbenÁllathangok a zenében
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG
RészletesebbenA nagy földrajzi felfedezések
A nagy földrajzi felfedezések Tevékenység 1. óra Idő (perc) Tartalom Tanulói tevékenységek Eszközök 2 Óraszervezés, jelentés, bevezetés. Hat csoport alkotása: úgy válogassuk össze a csoportokat, hogy a
RészletesebbenA modul szerzője: págyor Henriett, Marsi Mónika. T o l e r a n c i á r a n e v e l é s SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8.
SZKC 208_07 T o l e r a n c i á r a n e v e l é s szubkultúrák a divatban modul szerzője: págyor Henriett, Marsi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM 78 szociális, életviteli
RészletesebbenA Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos
Részletesebben6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
RészletesebbenTakács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
RészletesebbenTartalomjegyzék. Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola 2. Szervezeti és működési szabályzat - Könyvtár
H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.t-online.hu KÖNYVTÁR 2013 Tartalomjegyzék 1 Az iskolai könyvtár meghatározása... 4 2 Az iskolai könyvtár
RészletesebbenBÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK
BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK 1. A VERSENY CÉLJA... 2 2. ÉVFOLYAMOK, KORCSOPORTOK...
RészletesebbenSoproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
RészletesebbenOsztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:
ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Technika Osztály: 4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika ÓRAVÁZLAT Óraszám:
RészletesebbenSZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.
SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
RészletesebbenRészletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről
Részletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről (FI-505010301/1, FI-505010302/1) A taneszközök tartalmi jellemzői A harmadik osztályos tankönyvben és a munkafüzetben a kerettantervi
RészletesebbenMagyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben
Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja
RészletesebbenÓravázlat Erkölcstan / Technika
Óravázlat Erkölcstan / Technika A pedagógus neve: Csillag Beáta Tantárgy: Erkölcstan / Technika Iskola/Osztály: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola / 3.c Az óra témája: A barátság
RészletesebbenTÁMOP / A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
Digitális taneszközök használata a történelem órán ÓRALEÍRÁS Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. évfolyam Létszám: 20-30 fő Időkeret: 45 perc Tankönyvi kapcsolódás: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák,
RészletesebbenEdelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely (3780 Edelény, István király útja 49.)
Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely (3780 Edelény, István király útja 49.) A VÁROSI KÖNYVTÁR GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZATA Érvényes: 2016. április 18-tól Készítette: Jóváhagyta:
RészletesebbenFeladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
RészletesebbenHelyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol
2015. Helyi tanterv A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve Angol Esti tagozat 2015.01.01. ANGOL NYELV 9 12. évfolyam (Esti tagozat) Az élő
RészletesebbenInformatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.
Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon
RészletesebbenKERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA
V. KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok A szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, tizedik
RészletesebbenEmpátia mások. mondanivalójának megértése 5. ÉVFOLYAM. A modul szerzõi: Andóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZKB_105_03
SZKB_105_03 Titkok a Titkok Kamrájából 1. Én és a MÁSIK mások helyzetének, érzelmeinek, rejtett mondanivalójának megértése modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI
RészletesebbenFejezetek a barokk életmódból és művészetekből
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS
RészletesebbenSZERZŐI JOGI TARTALMAK VÉDELME A DIGITÁLIS VILÁGBAN
SZERZŐI JOGI TARTALMAK VÉDELME A DIGITÁLIS VILÁGBAN INTERNETES FELHASZNÁLÁS SZERZŐI JOGI ALAPJAI Internet megjelenése: kommunikáció egyszerűbb, felgyorsult le- és feltöltések engedély nélkül régen : vezetékes
RészletesebbenA Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) 4. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) A meglévő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 4., 8. és 12. évfolyamos
RészletesebbenSzerzői jog mindenkinek
Szerzői jog mindenkinek Disszeminációs Tréning Erasmus Közalapítvány Budapest, 2019. szeptember 24. Dr. Lábody Péter A szerzői jogi védelem tárgya Két feltétel: Irodalom/tudomány/művészet területén létrehozott
RészletesebbenMIÉRT ÉS HOGYAN ÉLJÜNK AKTÍVAN?
MIÉRT ÉS HOGYAN ÉLJÜNK AKTÍVAN? Sportol a család mozgáslehetőségek az iskolán kívül ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: Sportol a család
RészletesebbenVERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE
VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. (4) bekezdésének értelmében 2016. január 1-jétől az érettségi bizonyítvány kiadásának
RészletesebbenAlkossunk, játsszunk együtt!
SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
Részletesebbenfeladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó
INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan
RészletesebbenA Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A tananyagfejlesztéssel kapcsolatos szerzői jogi kérdések Ügyszám: SZJSZT 40/2004 A megbízó által feltett kérdések: 1. Milyen jogok kapcsolódnak a tananyagfejlesztéshez?
RészletesebbenÓratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016
Óratípusok Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az oktatási folyamatban alkalmazott szervezeti formák legfontosabb komponense a tanítási óra. Az ismeret-elsajátítás alapegysége a témakör. A tanítási órák felosztása,
RészletesebbenHELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok
HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,
RészletesebbenHELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA
1/4. számú melléklet HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ELŐKÉSZÍTŐ SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM 2 TANTÁRGYI
RészletesebbenINFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam
INFORMATIKA A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1-4. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon tervezhető
Részletesebben6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
6. Óravázlat Cím: Információ és adatforrás feltárása, adatgyűjtés az internet segítségével, megadott szempontok alapján Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7. évfolyam (vagy felette) Témakör:
RészletesebbenSZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1
A LEGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét és programozási eszközeit használva különböző dinamikus (időben változó) ábrákat tudunk rajzolni. A képek létrehozásához koordináta rendszerben adott
RészletesebbenBIZÁNC VAGY RÓMA? 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_02. A modul szerzôje: Püspöki Péter
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N BIZÁNC VGY RÓM? modul szerzôje: Püspöki Péter SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZK_210_02 TNÁRI BIZÁNC VGY RÓM? 10. ÉVFOLYM 27 MODULVÁZLT
Részletesebben2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak
RészletesebbenSZKC_105_14. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Sáfár Anita, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
MIT VÁLTOZTTNÉK SZK_105_14 VILÁGN? II. a z é n d i m e n z i ó i a nagyvilágtól az osztályteremig modul szerzõi: Sáfár nita, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM 160
RészletesebbenAz én helyem, az én kuckóm III.
SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári
RészletesebbenMódszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás
RészletesebbenModern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)
TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
RészletesebbenÓravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése!
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 4. Tematikai egység: A mindenség és én Születés és elmúlás Az óra témája: A vallásokról Az óra célja és feladata: Találkozás a vallásokkal, sokszínűségük, jellemzőik,
RészletesebbenA FEHÉRVÁRI ORSZÁGLÁTÓ NAPOK
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N FEHÉRVÁRI ORSZÁGLÁTÓ NPOK ÉS Z RNYBULL UTÓÉLETE modul szerzôje: Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZK_210_03 34 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI
RészletesebbenINFORMATIKA 5. évfolyam
INFORMATIKA 5. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37 Tematikai egység 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása
RészletesebbenVaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet
Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív
RészletesebbenAZ OFI KÍNÁLATA TERMÉSZETTUDOMÁNYOK
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA TERMÉSZETTUDOMÁNYOK MATEMATIKA FIZIKA BIOLÓGIA FÖLDRAJZ KÉMIA Az OFI kínálata - természettudományok Matematika Matematika Ajánlatunk:
RészletesebbenKÜRT, A RÁD SZABOTT ISKOLA november 23. Molnár Lajos iskolavezető
KÜRT, A RÁD SZABOTT ISKOLA 2018. november 23. Molnár Lajos iskolavezető Miről lesz szó? Milyenek vagyunk? Miben vagyunk mások? Felvételi Anyagiak Végső dia Milyenek vagyunk? KÜRT, A RÁD SZABOTT ISKOLA:
RészletesebbenÚj tanulásszervezési módszerek
Új tanulásszervezési módszerek Kooperatív (együttműködő) tanulás Projektmódszer Témahét, vagy projekt hét A kooperatív tanulás lényege A résztvevők együttműködésén alapuló, kiscsoportos, feladat megoldó
RészletesebbenHolokauszt Iskolai emléknap. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 8. évfolyam. Programcsomag: Polgár a demokráciában
Holokauszt Iskolai emléknap Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 8. évfolyam Programcsomag: Polgár a demokráciában A modul szerzője: Baracs Nóra MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály
RészletesebbenSZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS
RészletesebbenSzapora négyzetek Sorozatok 4. feladatcsomag
Sorozatok 3.4 Szapora négyzetek Sorozatok 4. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 10 12 sorozat tengelyes szimmetria összeszámlálás különböző szempontok szerint átdarabolás derékszögű elforgatás
RészletesebbenMŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)
MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,
RészletesebbenZULEJKA ÉS TÁRSAI 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_49. A modul szerzôje: Erdei Erika
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N ZULEJK ÉS TÁRSI modul szerzôje: Erdei Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZK_210_49 TNÁRI ZULEJK ÉS TÁRSI 10. ÉVFOLYM 643 MODULVÁZLT
RészletesebbenAz alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és
Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során
RészletesebbenMAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12. HAT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. NÉGY ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. ÖT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS REÁL JELLEG 9-12. KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÉPZÉS 9-12. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítása
Részletesebben1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.
RészletesebbenA Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
RészletesebbenADVENT 2009 PROGRAMTERV
ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,
RészletesebbenSZOFTVERESZKÖZ. Melvin nyelvoktató szoftver ,- C angol nyelvtani játék ,- C599. Gridmagic rajzszoftver. Teachernet 78.
21 Commitment Szolgáltató és Tanácsadó Kft. www.commitment.hu ugyfelszolgalat@commitment.hu telefon: 06 52 541 442 fax: 06 52 541 474 24 25 SZOFTVERESZKÖZ Melvin nyelvoktató szoftver A szoftver színesebbé
RészletesebbenMinőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói
RészletesebbenMatematika. 1-4. évfolyam. tantárgy 2013.
Matematika tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási,
RészletesebbenA Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
RészletesebbenPROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda!
PROJEKTTERV SABLON ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda! ÖSSZEFOGLALÁS Iskolánkban minden évben április végén hagyományosan nyelvi napot tartunk, ahol a gyerekek számot
Részletesebben