Az informatika érettségi és az informatikushallgatók szövegkezelési kultúrája
|
|
- Ida Török
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DOI: /iri Az informatika érettségi és az informatikushallgatók szövegkezelési kultúrája Csapó Gábor Debreceni Egyetem Informatikai Kar, Debrecen Napjainkban elvárt, hogy a középfokú oktatást elvégző tanulók képesek legyenek az IKT nyújtotta lehetőségeket felismerni és kihasználni a mindennapi problémamegoldás során. Ezen készségek közé tartozik a széles körben elvárt magas szintű szövegkezelési készség, melynek biztosítása első sorban a közoktatás feladata (NAT, 2012; Kerettanterv, 2012). Ezt a feladatot az oktatási intézmények a kerettantervek alapján próbálják teljesíteni, valamint számon kérni az informatika érettségin. Ennek ellenére gyakori tapasztalat, hogy a felsőoktatásba felvett tanulók nem képesek jól megszerkesztett dokumentumokat előállítani, illetve az előforduló szövegkezelési hibákat azonosítani/javítani (Ben-Ari, 1999; Csernoch, 2009). Ez több szempontból is problémákat vet fel, egyrészt azért, mert a felsőoktatási intézmények az érettségi eredményeik alapján veszik fel a hallgatókat, másrészt erősen támaszkodnak arra a tényre, hogy valamennyi tanuló számára kötelező tantárgy az informatika a középiskolákban. Egy másik kiemelten elvárt készség a számítógépes gondolkodás. Számos különböző alternatív megközelítésekkel találkozhatunk a kurrens kutatói publikációk között is (Soloway, 1993; Wing, 2006; Lister, 2016), amelyek ezt a témakört ragadják meg. Sokan azonban úgy látják, hogy a számítógépes gondolkodás kialakítása az algoritmizálás, programozás témakör feladata (Hromkovič, 2009; Alaksic & Ivanovic, 2016). Véleményem szerint egy ideális oktatási rendszerben ennek a készségnek a fejlesztése valamennyi témakörön átível és azok egymást támogatva építik fel a szükséges gyakorlatot. Ezen a felvetésen elindulva a szövegkezelői problémák, feladatok algoritmus-alapú megközelítésével és oktatásával is fejleszthető lenne a számítógépes gondolkodás. A felmérés ismertetése, hipotézisek 2011-ben indult a TAaAS project (Testing Algorithmic and Application Skills), amely az elsőéves informatikus hallgatók algoritmikus és alkalmazói tudását teszteli (Csernoch et al., 2015). A feladatlapok kitöltése minden évben az első tanulmányi héten történik. A hallgatóktól először néhány alapinformációt kérdezünk, amelyet egy önértékelés egység követ, ahol megbecsülhetik bizonyos IKT területekkel kapcsolatos tudásuk szintjét. Ezután kapják kézhez a feladatokat tartalmazó lapokat. A teszt méri többek között az alapvető számítógép használati készségeket, a szakterminológia használatának, a számítógépes- és algoritmikus gondolkodás szintjét programozási, szöveg- és táblázatkezelési környezetekben. 387
2 A felmérés szövegkezelési részében a kitöltőknek egy dokumentum (1. 1. sz. ábra) sorszámmal megjelölt hibáit kell felismerniük, típus szerint azonosítaniuk, majd egy táblázatban rögzíteniük a válaszokat. A feladat összeállításakor a programozás tanítása során széles körben elfogadott hibakezelés, -javítás módszerét adaptáltuk (Lister, 2016). Az alábbi hibakategóriákat jelöltük meg: tördelési, formázási, szintaktikai, szemantikai és tipográfiai hiba (Csernoch, 2009). A táblázat tartalmazott még egy helyes mezőt is. Feltételeztük, hogy a hallgatók nem szükségszerűen ismerik a szakterminológiát, ezért ahelyett, hogy mennyi helyes megoldás született, illetve mely hibákat sikerült azonosítani, arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a tanuló meglátja-e az összefüggést az azonos ok között. Tehát, rendelkezik-e a megfelelő szintű számítógépes gondolkodással, amely szükséges a kapcsolatok felismeréséhez. A feladat 2-es és 11-es pontjait (üres bekezdések használata térköz helyett), illetve 6-os és 7-es pontjait (bekezdésen belüli többféle igazítás szóközökkel, röviden igazítás szóközökkel) állítottuk párokba. Mindkét pár hibái a tördelési hibák kategóriájába tartoznak. Jelen tanulmányban a hallgatók erre a feladatra adott válaszait elemeztük, illetve vetettük össze a teszt elején lévő alapinformációk szakaszban kapott informatika érettségi eredményekkel. 1. sz. ábra. A TAaAS felmérésben szereplő szövegkezelési feladat 388
3 Hipotézisek: A hallgatók legalább olyan jó eredményeket érnek el a teszten, mint a középszintű informatika érettségin. A hallgatók felismerik a hasonló tördelési hibákat és a közöttük lévő kapcsolatot. A vizsgált csoportok, a mérés körülményei Munkánk során a Debreceni Egyetem Informatikai Karára 2014-ben felvett Gazdaságinformatikus BSc (GI) és Programtervező Informatikus BSc (PTI) hallgatók csoportjait teszteltük (1. sz. táblázat) (Csernoch et al., 2015). 1. sz. táblázat. Informatika érettségit tett hallgatók száma és eredményei. N Középszint (N) Emelt szint (N) Nincs adat (N) Középszint eredmény Emelt szint eredmény GI ,00% 53,67% PTI ,00% 67,13% A kitöltők létszámeloszlása alapján a GI csoport 86 főt, a PTI minta pedig 117 főt számlál (N = 203). Fontos kiemelni, hogy a hallgatók többsége közvetlenül a középiskola elvégzése után nyert felvételit az egyetemre, valamint többségük sikeres informatika érettségi vizsgát tett (Érettségi, 2012; Csernoch et al., 2015). Középszinten 58 (67,44%) GI és 84 (71,79%) PTI, míg emelt szinten 6 (6,98%) GI és 47 (40,17%) PTI hallgató érettségizett. A kitöltők közül 24 fő GI és 2 fő PTI nem adta meg érettségi eredményeit. A megadott adatok számának együttese meghaladja a minta méretét. Ez azzal magyarázható, hogy egyes hallgatók közép- és emelt szintű informatika érettségivel is rendelkeznek. A megadott adatok alapján a Gazdaságinformatikus hallgatók átlagosan 74,00%-os középszintű és 53,67%-os emelt szintű informatika érettségi eredményekkel rendelkeznek. Ezek az adatok a Programtervező Informatikusok esetében 82,00%-os középszintű és 67,13%-os emelt szintű érettségi eredményeket mutatnak. Az érettségi adatok alapján jogosan feltételezhetjük, hogy valamennyi hallgató rendelkezik megfelelő szintű szövegkezelési készségekkel, illetve, hogy a két csoport közül a Programtervező Informatikus hallgatók jobb eredményeket érnek el a teszten. A feladatlapok kitöltésének időzítése úgy lett megtervezve, hogy a hallgatók közvetlenül az előző tanulmányaik befejezése után végezzék el a tesztet, még azelőtt, hogy bárminemű ismeretanyagot elsajátítottak volna az egyetemen. Ez biztosítja, hogy képet kapjunk arról, vajon az informatika érettségi követelményeinek (Kerettanterv, 2012; Érettségi, 2012) teljesítése valós képet ad-e a tanulók szövegés hibakezelési készségeiről. Mérésünkkel továbbá választ kerestünk arra a kérdésre is, hogy a tanulók hogyan valósítják meg alkalmazói környezetben a hibafelismerést. Az érettségi követelmények részét képezi a hibafelismerési készség önálló használata problémamegoldás során, melyet a legtöbb iskolában a programozás témakör keretein belül oktatnak (Lister, 2016). Kíváncsiak voltunk, hogy az elsajátított hibafelismerési tudást a tanulók képesek-e alkalmazni szövegkezelői környezetben is. 389
4 Vizsgált szempontok Ahogy az előző fejezetekben ismertetésre került, a 2014-es TAaAS felmérés (Csernoch et al., 2015) szövegkezelési feladatára adott hallgatói válaszokat elemeztük ki az azonos hibák felismerésének oldaláról. A kiválasztott (üres bekezdések használata térköz helyett) és (igazítás szóközökkel) hibapárok a leggyakrabban előforduló esetek közé tartoznak. Munkánk során a kapott válaszok közül nem azokra fókuszáltunk, amelyek önállóan helyesek voltak, hanem azokra, amelyeknél a hibapárok mindkét tagjának esetében azonos t jelöltek meg a hallgatók. Vagyis ahol a hallgató felismerte, hogy összefüggés van a két hiba között és azonosítani tudta azokat a hasonlóságuk alapján még akkor is, ha a szakterminológia helytelen használatából kifolyólag nem megfelelő kategóriába sorolta. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a hallgatók rendelkeznek-e a szükséges számítógépes gondolkodással ahhoz, hogy felismerjék az azonos hibák közötti összefüggéseket egy dokumentumban. Az adatok vizsgálata során a kapott eredményeket több szempont szerint is elemeztük. Megnéztük, hogy az egyes pároknál látott-e összefüggést a kitöltő vagy sem, illetve, hogy üresen hagyta-e a feladat ezen részét a kitöltés során. Ezt követően az egyes párokra kapott összefüggéseket összesítettük és felállítottunk egy kategóriát, amely azokat a tanulókat számlálja, akik csak az egyik párban jelöltek összefüggést, valamint egy másik kategóriát, amely a mindkét párban meglátott összefüggéseket egyesíti. Ezt követte az informatika érettségik eredmények vizsgálata hallgatónként. Összevetettük, hogy a hibafelismerés során kapott válaszok milyen mértékben korrelálnak az informatika érettségi eredményeivel, külön kezelve a közép- és emelt szintű érettségiket. Az imént ismertetett lépéseket mindkét minta esetében elvégeztük, majd ezt követően összehasonlítottuk a két csoport eredményeit, külön figyelmet fordítva a Programtervező Informatikus hallgatók magasabb informatika érettségi eredményeire, hogy megerősíthessük/elvethessük hipotéziseinket. Adatok összevetése, a kapott eredmények A vizsgált szempontok és a hallgatók által kitöltött feladatlapok alapján a feladatpárban (üres bekezdések használata térköz helyett) 36 (41,86%) GI és 57 (48,72%) PTI látta meg az összefüggést. Ezek közül 12 fő (13,95%), illetve 39 fő (33,33%) ismerte fel a kategóriát helyesen, GI, PTI, sorrendben. Összesítve 93 fő (45,81%) jelölte meg a párt ugyanazzal a sal és közülük 51 fő (25,12%) helyes választ adva a feladatra. A pár (igazítás szóközökkel) esetében 26 (30,23%) GI és 32 (27,35%) PTI hallgató fedezte fel az összefüggést. Közülük a kategóriákat helyesen 2 fő (2,33%) és 3 fő (2,56%) adta meg GI, PTI sorrendben. Ez a teljes mintából 58 főt (28,57%) számlál, melyből a helyes válaszokat adók száma 5 fő (2,46%). Fontos megemlíteni, hogy a válaszlehetőségek számából adódóan 2,78% esélye volt a kitöltőknek arra, hogy a párok mindkét tagját helyes hibakategóriába sorolják az egyszerű tippelés módszerével. 26 (30,23%) Gazdaságinformatikus és 24 (20,51%) Programtervező Informatikus nem látta meg a pár tagjai közötti hasonlóságot (eltérő ba sorolták a megjelölt hibákat). Összesítve 50 fő (24,63%). A hibapárok esetében pedig 24 (27,91%) GI, valamint 36 (30,77%) PTI hallgató jelölt eltérő hibakategóriákat. Összesen 60 fő (29,56%). 390
5 A kitöltők közül a párban az egyik hibát nem sorolta be semmilyen kategóriába (üresen hagyta) 14 (16,28%) GI és 21 (17,95%) PTI hallgató. Összesen 35 fő (17,24%). Ugyanezen szempont alapján a párban kapott eredmények: 13 (15,12%) GI és 17 (14,53%) PTI kitöltő. Összesen: 30 fő (14,78%). A pár egyik feladatára sem adott választ (mindkettőt üresen hagyta) 10 (11,63%) GI és 15 (12,82%) PTI hallgató. Összesen 25 fő (12,32%). A pár feladataira pedig 23 (26,74%) GI és 32 (27,35%) PTI kitöltő nem adott választ. Összesen 55 fő (27,09%). A (2. sz. táblázat) összefüggések meglátását szemléltető adatokat összevetve képet kaphatunk a kitöltők hibafelismerési készségeiről a két feladat eredményeit együtt kezelve is. Külön választottuk azokat az eseteket, amikor a hallgató azonos t jelölt meg a hibapár mindkét tagjánál (akár helyesen jelölte meg mindkét esetben a tördelési hiba kategóriát, akár helytelen, de mindkét feladatnál azonos választ adott), azonos t jelölt meg és ez helyes, eltérő okat jelölt meg a hibapár két tagjánál, mindkettőt üresen hagyta. Azonos 2. sz. táblázat. A hibapárokon belül felismert kapcsolatok. Helyes Azonos Helyes Eltérő Eltérő Mindkettő üres Mindkettő üres GI 36 41,86% 12 13,95% 26 30,23% 2 2,33% 26 30,23% 24 27,91% 10 11,63% 23 26,74% PTI 57 48,72% 39 33,33% 32 27,35% 3 2,56% 24 20,51% 36 30,77% 15 12,82% 32 27,35% Összes 93 45,81% 51 25,12% 58 28,57% 5 2,46% 50 24,63% 60 29,56% 25 12,32% 55 27,09% A két feladatpár közül csak az egyik pár tagjai között látta meg az összefüggést 30 (34,88%) GI és 45 (38,46%) PTI hallgató. Összesen 75 fő (36,95%). Emellett 16 (18,60%) GI, valamint 21 (17,95%) PTI rendelkezik azokkal a készségekkel, amelyek mindkét hibapár esetében lehetővé tették, hogy a hibák közötti azonosságokat meglássák. Összesen 37 fő (18,23%). Az azonosságokat felismert hallgatók közül 12 (13,95%) GI és 36 (30,77%) PTI hallgató jelölt meg helyes t valamelyik pár mindkét tagjában. Összesen: 48 fő (23,65%). Tovább menve, mindkét pár mindkét tagját helyes ba sorolta (tehát helyes megoldást adott) 1 (1,16%) GI és 3 (2,56%) PTI kitöltő. Összesen: 4 fő (1,97%) (3. sz. táblázat). 3. sz. táblázat. Hibapárok összesített eredményei. Egyik párban azonos Mindkét párban azonos Egyik pár helyes Mindkét pár helyes GI 34,88% 18,60% 13,95% 1,16% PTI 38,46% 17,95% 30,77% 2,56% Összes 36,95% 18,23% 23,65% 1,97% A korábban ismertetett informatika érettségi eredményeket (GI: 74,00% közép és 53,67% emelt, PTI: 82,00% közép és 67,13% emelt, összesítve 78,73% közép és 65,60% emelt) összevetettük a hallgatók feladatra adott válaszaival. Ebből tisztán láthatóvá válik, hogy a kapott eredmények milyen mértékben tükrözik az informatika 391
6 érettségi által felállított (és teljesítettnek vélt) követelményei a tényleges tudást (4. sz. táblázat). 4. sz. táblázat. Az informatika érettségi és a -felismerési feladat eredményeinek összehasonlítása. Azonos Azonos Egyik párban azonos Mindkét párban azonos Középszint érettségi eredmény Emelt szint érettségi eredmény GI 41,86% 30,23% 34,88% 18,60% 74,00% 53,67% PTI 48,72% 27,35% 38,46% 17,95% 82,00% 67,13% Összes 45,81% 28,57% 36,95% 18,23% 78,73% 65,60% A 4. sz. táblázat adatai mutatják, hogy a Gazdaságinformatikus hallgatók közül 34,88% látta meg az összefüggést valamelyik pár tagjai között, illetve 18,60% mindkét pár esetében. A Programtervező Informatikusok közül 38,46% látta meg a hasonlóságot a valamelyik pár által megjelölt hiba előfordulások között, míg 17,95% mindkét pár esetében azonosítani tudta az összefüggést. A GI csoport tagjai átlagosan jó érdemjegyet érő közép- és emelt szintű, a PTI kitöltők átlagosan jeles közép- és emelt szintű informatika érettségit szereztek. Összesítve a két kitöltő csoportot, az átlagos érettségi eredmények: jó középszinten és jeles emelt szinten. Együttesen a hallgatóknak 36,95%-a tudta beazonosítani az azonos kategóriába tartozó hibákat egy feladatnál, illetve 18,23%-a mindkét pár feladatainál. Ismételten hangsúlyoznánk, hogy ezek az adatok a hibás, de azonos jelöléssel ellátott megoldásokat is figyelembe veszik. 2. sz. ábra. Az adatok (összefüggések felismerésének vizsgálati eredményei és informatika érettségi eredmények) grafikus ábrázolása. 392
7 Összegzés Az alkalmazói informatikai ismeretek fontos szerepet töltenek be az emberek mindennapjaiban. Ma már nehéz olyan munkakört kiemelni, amelyben ne lenne valamilyen szinten szükség ezekre az ismeretekre. Ez természetesen igaz az informatikai pálya iránt érdeklődő közoktatásból kikerülő tanulókra is és ebből kifolyólag is kiemelten fontos számukra ezeknek a készségeknek az elsajátítása. A tanulmányban feldolgozott vizsgálatok során kapott adatokból (3. sz. táblázat, 4. sz. táblázat, 2. sz. ábra) egyértelműen kimutatható, hogy a középiskolai tanulmányaik után a Gazdaságinformatikus és Programtervező Informatikus szakokra 2014-ben felvett hallgatóknak töredéke (36,95%) tudta beazonosítani az egyik vizsgált hibapár esetében az azonosságot. Ha a mindkét párban felfedezett összefüggést nézzük, akkor a hallgatók 18,23%-a jelölte azonosnak a hibákat. A két pár közül egyértelműen az első () mutatkozott könnyebb feladatnak a kitöltők számára, így annál nagyobb számban kaptunk azonosságot mutató (45,81%), illetve helyes válaszokat is (25,12%), mint a pár esetében (azonosságot mutató: 28,57%, helyes: 2,46%). A GI és PTI minta teljesítménye változó volt a hibapáronként kapott adatok elemzése során: a párban a PTI (+6,86%), míg a párban a GI (+2,88%) csoport ért el jobb eredményeket. Ha a feladatokat egybefoglalva nézzük az értékeket, akkor elmondhatjuk, hogy a PTI csoport nagyobb arányban vett észre összefüggést az egyik párban (+3,58%), a GI csoport pedig a mindkét párban együttesen felfedezett azonosságokban volt előrébb (+0,65%). Az informatika érettségi eredmények tekintetében a PTI minta jobb közép- (+8,00%) és emelt szintű (+13,46%) eredményekkel rendelkezett. A fenti adatokból leolvasható, hogy az eltérő informatika érettségi százalékok ellenére nem mutatkozott különösebb teljesítménybeli különbség a Gazdaságinformatikus és a Programtervező Informatikus hallgatók között. Továbbá, a magasnak mondható érettségi eredmények nem tükrözik a tesztelés során kapott alacsonyabb értékeket. Ez alapján a tanulmány elején felállított hipotézisünk, miszerint a hallgatók legalább olyan jó eredményeket érnek el a teszten, mint a középszintű informatika érettségin, megcáfolásra került. Mivel a fentebb közölt adatok alapján egyetlen kategóriában sem látta meg a kitöltők minimum 50%-a az azonosságot a megjelölt hibák között, ezért a második felállított hipotézisünk (a hallgatók felismerik az azonos tördelési hibákat és a közöttük lévő kapcsolatot) szintén meg lett cáfolva. Konklúzió A vizsgált és ebben a tanulmányban publikált adatok alapján kijelenthetjük, hogy az informatika érettségi eredmények (közép- és emelt szinten egyaránt) nem tükrözik a tanulók szövegkezelői környezetben történő hibafelismerési készségét, illetve, hogy a sikeres informatika érettségi vizsgát tett tanulók nem rendelkeznek az összefüggések meglátáshoz szükséges számítógépes gondolkodási készségekkel. Ez abból a szempontból is fontos megállapítás, mert az informatika érettségi szövegkezelési feladata produktív munkát vár el a tanulóktól, míg a tesztbe foglalt hibafelismerő feladat egyszerű felismerő feladat, így annak megoldása lényegesen könnyebb. A fentiek tükrében indokoltnak tartjuk annak tovább gondolását, hogy az informatika érettségi milyen mértékben méri és tükrözi a tanulók IKT ismereteit, vajon a szövegkezelés terén valódi produktumot, problémamegoldást vár-e el, valamint, 393
8 hogy a felsőoktatási intézmények számára mennyire jó döntés a tanulókat felvételi eljárás nélkül, pusztán a mostani informatika érettségi eredményeik alapján felvenni. Kérdés továbbá, hogy a felsőfokú informatikai képzések figyelmen kívül hagyhatják-e a hallgatók rendkívül alacsony szintű számítógépes gondolkodását és IKT ismereteit. A későbbiekben a tanulmányban közölt felmérést több hallgatóval is tervezzük elvégezni, illetve részletesebb, több szempontot vizsgáló elemzést folytatnánk a 2014 előtt felvételt nyert kitöltőktől kapott eredményekkel is. Így remélve, hogy átfogóbb képet kaphatunk a tanulók szövegkezelési készségeinek alakulásáról az oktatási rendszer és a központi dokumentumok változásaival párhuzamban. Irodalomjegyzék Alaksič, Veljko, & Ivanovič, Mirjana (2016). Introductory Programming Subject in European Higher Education. Informatics in Education, 15 (2), Ben-Ari Mordechai (1999). Bricolage Forever! PPIG th Annual Workshop. 5-7 January Leeds, UK: Computer-Based Learning Unit, University of Leeds. [ ] Csernoch Mária (2009). Teaching word processing the theory behind. Teaching Mathematics and Computer Science, (1), Csernoch Mária, Biró Piroska, Máth János, & Abari Kálmán (2015). Testing Algorithmic Skills in Traditional and Non-Traditional Programming Environments. Informatics in Education, 14 (2), Érettségi (2012) Informatika részletes érettségivizsga-követelmény. Budapest: Oktatási Hivatal. rmatika_vk.pdf [ ] Hromkovič, Juraj (2009). Algorithmic Adventures. Berlin; Heidelberg: Springer Berlin Heidelberg. Kerettanterv (2012). Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. [ ] Lister, Raymond (2016). Toward a Developmental Epistemology of Computer Programming, 11th Workshop in Primary and Secondary Computing Education. [ ] NAT (2012). Nemzeti alaptanterv. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. [ ] Soloway Elliot (1993). Should we teach students to program? Communications of the ACM, 36 (10), Wing, Jeannette M. (2006). Computational Thinking. Communications of the ACM, 49 (3),
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu
kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED
kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás
Elsőéves informatikushallgatók algoritmizáló készségei Programming skills of the first year students of Informatics
Elsőéves informatikushallgatók algoritmizáló készségei Programming skills of the first year students of Informatics IRÓ Piroska 1, CSERNOCH Mária 2 tanársegéd 1, docens 2 Debreceni Egyetem, Informatikai
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Publikációs jegyzék. Sitkuné Görömbei Cecília PKK, Tanítóképző Intézet
Publikációs jegyzék Sitkuné Görömbei Cecília PKK, Tanítóképző Intézet Referált cikk nemzetközi folyóiratban 1. Sitkuné Görömbei Cecília: Shall we use one more representation? Suggestions about establishing
Informatika tanári mesterszak
Informatika tanári mesterszak Az informatika tanári mesterszak képzési és kimeneti követelményei a szak szerkezetét a következőképp határozzák meg: Iskolai tanítási gyakorlat informatikából (3 5 ): A NAT,
HELYI TANTERV / INFORMATIKA
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen
Informatika tanári mesterszak
Informatika tanári mesterszak Az informatika tanári mesterszak képzési és kimeneti követelményei a szak szerkezetét a következképp határozzák meg: Iskolai tanítási gyakorlat informatikából (3 5 ): A NAT,
Publikációs jegyzék - List of Publications Sitkuné Görömbei Cecília
Publikációs jegyzék - List of Publications Sitkuné Görömbei Cecília 2013. Publikációs lista List of Publications Referált publikációk Referred publications 1. Sitkuné Görömbei Cecília: How to teach the
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.
AZ ÚJ KÖZÉPSZINTŰ (KER B1) ÉS EMELT SZINTŰ (KER B2) ÉRETTSÉGI 2015. ÉVI PRÓBAMÉRÉS ÉS A 2014. ÉVI KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK
AZ ÚJ KÖZÉPSZINTŰ (KER B1) ÉS EMELT SZINTŰ (KER B2) ÉRETTSÉGI 215. ÉVI PRÓBAMÉRÉS ÉS A 214. ÉVI KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE 215 1 BEVEZETŐ Az oktatásügy tartalmi
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Az új érettségi rendszer bevezetésének tapasztalatai
Középiskolai biológiatanárok szaktárgyi továbbképzése Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar Budapest, 2017.10. 06 Kleininger Tamás Az új érettségi rendszer bevezetésének
Mit tudok informatikából? What do I know in Informatics?
Mit tudok informatikából? What do I know in Informatics? Csernoch Mária a, Biró Piroska b, Máth János c és Abari Kálmán d a,b Debreceni Egyetem, Informatikai Kar csernoch.maria@inf.unideb.hu a, biro.piroska@inf.unideb.hu
Informatikai tantervelmélet? (közoktatás)
Informatikai tantervelmélet? (közoktatás) Zsakó László zsako@caesar.elte.hu Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című TÁMOP- Bevezető Mi is az az informatika tantárgy?...
Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető
KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható
Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17.
Debreceni Egyetem Informatikai Kar Felvételi jelentkezések felvételek Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Felvételi jelentkezések, felvételek 2001-2009 Felvételi jelentkezések,
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2018. február 1. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló közép- és emelt szintre
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározta a Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettanterveket, amelyekben az önálló
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Abstract of PhD Thesis
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Abstract of PhD Thesis INFOKOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA HATÁSÁNAK ELEMZÉSE AZ OKTATÁSBAN THE ANALISYS OF THE EFFECT OF INFOCOMMUNICATION TECHOLOGY IN EDUCATION Biró
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Programozással ismerkedőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
A foglalkozás célja, hogy a tanulók játékosan ismerkedjenek meg az információ átadásának lehetőségeivel, a LOGO programnyelv alapjaival. Irányjátékokkal, robotjátékokkal fejlesszük a tanulók algoritmikus
es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben
2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és
KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév
KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI KÖZÉPSZINTŰ Az írásbeli és a szóbeli vizsga az intézményben. A szaktanár értékel. Az írásbeli időpontja: 2014. május 5-26. A szóbeli időpontja:
Digitális írástudás, digitális műveltség
Digitális írástudás, digitális műveltség A statisztikai adatok és kutatási eredmények tükrében Eszenyiné dr. Borbély Mária Országos Könyvtárügyi Konferencia 202. november 22-23. Eurostat, 202 e-skills
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat
Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
Új alapokon az egészségügyi informatika
Új alapokon az egészségügyi informatika XXVIII. Neumann Kollokvium Új alapokon az egészségügyi informatika A XXVIII. Neumann Kollokvium konferencia-kiadványa Pannon Egyetem, Veszprém, 2015.november 20-21.
Idegen nyelvi mérés 2018/19
Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:
Algoritmus vizualizáció a tanítási gyakorlatban. Törley Gábor
Algoritmus vizualizáció a tanítási gyakorlatban Törley Gábor pezsgo@inf.elte.hu Mi is ez? Algoritmus működésének illusztrálása, abból a célból, hogy jobban megértsék azt a tanulók Tapasztalat: nehéz tanulni
Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek
Informatika tantervek Zsakó László: Informatika tantervek Tantervfelépítés, tantárgyfelépítés Lineáris Ismeretkörök valamilyen egymás utániságát feltételezi, különböző tanévekhez különböző ismeretköröket
AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
MIT MUTATNAK A SZÁMOK? AZ INFORMATIKA ALAPJAINAK OKTATÁSI TAPASZTALATAI. Sitkuné Görömbei Cecília Nyíregyházi Főiskola.
MIT MUTATNAK A SZÁMOK? AZ INFORMATIKA ALAPJAINAK OKTATÁSI TAPASZTALATAI WHAT DO NUMBERS SHOW? EXPERIENCE OF TEACHING RUDIMENTS OF INFORMATICS Sitkuné Görömbei Cecília Nyíregyházi Főiskola Összefoglaló
AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei
AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2015. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók képességeloszlása
INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga
A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása
A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei: GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
6. évfolyam ANGOL nyelv. Javítási-értékelési útmutató
CÉLNYELVI MÉRÉS 2016. június 1. 6. évfolyam ANGOL nyelv Javítási-értékelési útmutató Általános tudnivalók a javításról Az egyértelműen javított (pl. áthúzott vagy kisatírozott) válaszokat a javításnál
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges
Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében
Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében ELTE-IK Diáktanácsadó Pásztor-Nagy Anett, diáktanácsadó
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I. és a
Országos kompetencia mérés 2017
Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák
Érettségi és felvételi tájékoztató 2019/20-as tanév
Érettségi és felvételi tájékoztató 2019/20-as tanév Szülői feladatok: Érettségire való jelentkezés segítése (január 20-a után) ellenőrzés/javítások elvégzése otthon hivatalos iratok alapján - útlevél vagy
SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására
Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba
Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba farkas.csaba@uni-eszterhazy.hu Áttekintés A digitális átalakulás nem választás kérdése: olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre
Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31.
Jelentkezés emelt szintű képzésre 2011. március 31. Érettségi vizsga 2013 Nem válik szét az érettségi és a felvételi. Kétszintű az érettségi Középszint: a hagyományos érettségi Emelt szint: részben a felvételit
1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979.
Dr. Czeglédy István PhD publikációs jegyzéke 1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979. 2. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre II. OOK. Nyíregyháza,
K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16.
K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy bíróságunk 2016. január 15- február 15 közötti időszakban az Önök segítő közreműködésével Ügyfél-elégedettséget
ÉPÍTŐIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
ÉPÍTŐIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja
Érettségi-felvételi tájékoztató
Érettségi-felvételi tájékoztató Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Választott idegen nyelv Választott tárgy (bármelyik tantárgy, amely az iskolai pedagógiai programjában
1. táblázat: alapozó és törzstárgyak
RLEVÉL Fizikus Tanszékcsoport - Kedves Kollégák, Diákok, fizika iránt érdeklődő Olvasók! számában ezekre a kérdésekre szeretnénk válaszolni. számjegy a számolási illetve laboratóriumi gyakorlatok óraszámát
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok
A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok Imre Anna Eszterházy Károly Egyetem - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2018. Augusztus 30. Előfordul-e az Önök iskolájában, hogy kikérik a
Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről
Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN
A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING BASED INSTRUCTION OF TECHNICAL DRAWING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós, kovacsm@sze.hu Széchenyi István
IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő
Beiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
Hallgatói tájékoztató
Hallgatói tájékoztató Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a CC.Consultatio Kft. meghirdeti a Bevezetés a forrásanyagok kutatásába és tudományos on-line adatbázisok használata
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
ÖNÉRTÉKELŐ TESZT a Bibliográfiai adatfeldolgozás tantárgy ismeretanyagának elsajátításához
ÖNÉRTÉKELŐ TESZT a Bibliográfiai adatfeldolgozás tantárgy ismeretanyagának elsajátításához 1 Készült a Bibliográfiai adatfeldolgozás című felsőoktatási tankönyv 1. és 3. kötetének anyagához Összeállította:
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta
A János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A fenntartói értékelés témái: Tanulmányi eredmények Érettségi vizsgákról János Középiskola és Kollégium nyelvvizsga eredményei Továbbtanulás
Emelt óraszámú informatika képzés. Felkészítő tanár: Turócziné Kiscsatári Nóra
Emelt óraszámú informatika képzés Felkészítő tanár: Turócziné Kiscsatári Nóra Miért érdemes ezt választani? Informatika szerepe az iskolában Fejlődés, jövő IT szakmák Mítosz/Valóság Órakeretek Előrehozott
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
Gyakorlatias tanácsok PLA fejlesztőknek
Gyakorlatias tanácsok PLA fejlesztőknek Beszédes Nimród Attiláné Békéscsabai Regionális Képző Központ Képzési igazgatóhelyettes 2007. november 28-30. A jogszabályi háttérről 2001. évi CI. törvény 24/2004.
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,
Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások
Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi
http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban
Csapó Benő http://www.staff.u-szeged.hu/~csapo A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi
ÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont
SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont
ÉRETTSÉGI 2013 Általános tájékoztató az érettségiről
ÉRETTSÉGI 2013 Általános tájékoztató az érettségiről 2013.01.17. Jelentkezés Az egyes tanulók jelentkezésével kapcsolatos adminisztrációt az adott osztályhoz tartozó jegyző látja el. A diákok személyre
PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?!
PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR TANÉVNYITÓ SZAKMAI NAP 2016. AUGUSZTUS 29. Előzmények 1868 Eötvös József kötelező népoktatás (66 %) 1928 Klebelsberg K.
FELVÉTELI A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁKBAN A 2010/2011. TANÉVBEN
FELVÉTELI A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁKBAN A 2010/2011. TANÉVBEN 1 Alapelvek Szabad iskolaválasztás a tanuló részéről A középfokú iskolák igazgatói törvényben biztosított döntési jogának érvényesülése Informatikai
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
Felkészülés a 2020-as érettségire. Sisák Zoltán HTTP Alapítvány
Felkészülés a 2020-as érettségire Sisák Zoltán HTTP Alapítvány Érettségi követelmények - kerettantervek Szakmai kerettanterv 2016 Érettségi követelmények Szakmai kerettanterv 2018 Érettségi követelmények
Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához
Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA
A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása
A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő
SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés
FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés Készítette: Gáthy Péterné Siófok, 2012. április 9. minőségügyi vezető 1 1. Tanulási környezet A telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszok alapján az épületünk jó állagú.
KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ Kémia A művelődési anyag tematikájának összeállítása
A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban
A 2013 2014. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Írásbeli vizsga
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es