Szöveg, olvasásmód: kultúrtörténet
|
|
- Margit Mészárosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iskolakultúra 2002/1 Csapó Benő Vidákovics Tibor (szerk.): Neveléstudomány az ezredfordulón meretekre fogékony, problémákat szívesen megoldó lénynek tekinti, nem pedig az előre kiporciózott ismeretfalatokat engedelmesen elfogyasztó huh! micsoda kép! mintatanulónak. Pukánszky Béla röviden ismerteti Felméri Lajos nagyobb lélegzetű neveléstani műveit is. Képet alkothatunk arról a professzorról, kinek gyermekképe a reformpedagógia képviselőinek gyermekközpontú felfogásmódját előlegezi meg, akinek műveltségeszménye kiegyensúlyozott, nem hisz a klasszikus műveltség kizárólagosságában, ugyanakkor mentes a utilitarizmus szélsőséges túlzásaitól. Felméri Lajos nem enged az eszménypedagógia csábításának, írásai gyakorlatiasak, ugyanakkor intellektuális élményt is jelentenek, hiszen utalásai az olvasó humán műveltségét teszik próbára. A tanulmány szerzője rámutat arra a szellemi kapcsolatra, amely Felméri Lajos és tanárutódja, Imre Sándor munkásságában fellelhető. Jó néhány éve nem jelent meg Magyarországon első közlésű neveléstudományi tanulmányokat tartalmazó, átfogó tematikájú kötet. Mintha szerzők és kiadók a rendszerváltás hullámverése óta egyként visszariadtak volna attól, hogy kemény kötésben adjanak át gondolatokat az örökkévalóságnak. A,Neveléstudomány az ezredfordulón című kötet megnyugtató jelzés egy nehéz és bizonytalan korszak lezárulásáról; arról, hogy a kutatók magukra találtak, a műhelyek megizmosodtak, a munka az átépítés alatt a neveléstudományban is zavartalanul folyik. Csapó Benő Vidákovics Tibor (szerk.): Neveléstudomány az ezredfordulón. Buda Mariann Szöveg, olvasásmód: kultúrtörténet,az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban címet viselő, nemrégiben megjelent tanulmánykötet témafelvetése érdekfeszítő, azonban a cím olvastán a kétség is megszólalhat: valóban kultúrtörténeti emlékké vált az olvasás? Atéma aktualitását mindenképpen egy kulturális paradigmaváltás is indokolhatja: a posztmodern társadalomban a megnövekedett információáramlás ellenére egyre kevesebb időnk van az olvasásra, főleg az olvasás hagyományos módjainak gyakorlására. A tanulmánykötet az egyes kultúrtörténeti korszakokra jellemző olvasási szokások alakulására, azok mindmáig ható tendenciáira mutat rá. A kultúrtörténeti érdekeltségű tudásfelhalmozás mellett azonban napjainkhoz is szól ez a könyv. Az Iskolakultúra májusi számában ( ) megjelent tanulmányok jól mutatják az olvasás helyzetét, problematikáját hazánkban, így láthatjuk, milyen befogadói környezetre számíthat a téma Magyarországon. A legfrissebb kutatási adatokat is felhasználó tanulmányok írói nem mondhatók optimistának. Figyelmeztetnek: a jövő az olvasás megőrzése szempontjából nem kis feladatokat ró ránk. Megdöbbentő adat, hogy a tizennyolc éven felülieknek körülbelül háromnegyede egyáltalán nem vagy csak néha olvas. (1) A nemzetközi összehasonlításból kiderül, hogy a felzárkózást a magyarországi iskolarendszer vagy a civil szféra egyéb intézményei sem tudják biztosítani. (2) A globalizálódó kihívásokkal szemben a nemzetnek a tudás megszerzésének ezen módjára viszont nagy szüksége lesz, hiszen az olvasás az önálló ismeretszerzés egyik alapfeltétele. A szövegértelmezés terén is mellbevágó az eredmény: a magyar főiskolai vagy egyetemi végzettségű ember könnyen egy szintre kerülhet egy svéd legalacsonyabb iskolai végzettségű 113
2 Kritika egyénnel. (3) A kultúrtörténeti adatokkal szemben a mai vizsgálatok változást mutatnak az olvasás nemek szerinti megoszlásában. Egyértelműen a lányok szerepét emelik ki az olvasás kapcsán: az olvasási kedv, a könyv szeretete ma jellemzőbb a lányokra, mint a kortárs fiú csoportra. Magyarázzák ezt a pedagógusi pálya elnőiesedésével vagy azzal, hogy a nőknél a bal agyfélteke tevékenysége a meghatározó, mely a nyomtatott szövegek megértéséért felel. A fiúknál a vizualitás (vö. média, számítógép) a mérvadó a jobb agyfélteke dominanciája miatt. Ezen vizsgálatok adatai nem elhanyagolhatóak a jövő olvasóinak nevelése szempontjából. (4) Nem meglepő az az értékszociológiai megállapítás, hogy az irodalom mindennapjainkban háttérbe szorul, pedig az aktív olvasó társadalmilag nem elhanyagolható értékeket hordoz: harmonikus személyiséggel, kreativitással és a kultúrára való nyitottsággal rendelkezik. Ugyanakkor nemzeti identitásőrző funkciója is van az olvasásnak. Érdekes adat, hogy a határon túli magyarok sokkal inkább gyakorolják a hagyomány- és értékőrzés e módját, mint az anyaországbeliek. (5) Az értékvesztés nemcsak az olvasás háttérbe szorulásával, hanem általános jelenségként van jelen, más területeken is kimutatható. Átfogó kulturális átalakulás folyamatait érzékeljük tehát, melynek egy igen fontos szelete az olvasás gyakorlati és fogyasztói szempontú változása. Az olvasás történetében észrevehetően lezárul egy korszak, az átalakulás irányának meghatározásához ismernünk kell annak történetét, hogy ebbe nekünk is lehessen beleszólásunk. A kultúrtörténet itt az olvasástörténet tehát értékes háttérinformációkat rejthet a pedagógia számára, amikor felmutatja a gondolkodás, a tudás átadásának történeti meghatározottságát. (6) A Guglielmo Cavallo és Roger Chartier szerkesztésében megjelent kötet tizenhárom történész munkája, mely az antik görög olvasásmódoktól egészen napjainkig tárgyalja az olvasáskultúra történetét. A két szerkesztő nagy ívű áttekintéssel vezeti be könyvét, mely az elméleti alapokat is felvázolja. A posztmodern irodalomelmélet befogadói attitűdje itt sajátosan találkozik a történészi látásmóddal. Az olvasás nem pusztán absztrakt, intellektuális művelet, hanem magába foglalja a test mozgását, a térbe való illeszkedést, s a kapcsolatot önmagunkkal vagy másokkal. Az író és az olvasó világa távolságának hangsúlyozása nyomán a tanulmánykötet két alapvető elgondolásra épít. Egyrészt: a szöveg nem tartalmazza saját olvasásmódját, azaz a szerzői és az olvasói értelemadás különböző; másrészt: a szöveg csak olvasója által létezik. Ezen alapvetés után azonban a külső formák és körülmények hangsúlyozására, azok rekonstruálására hívják fel a figyelmet a szerkesztők, hiszen az olvasás mindig gesztusokban, térben és szokásokban testet öltő gyakorlat. A kötet történész szerzői nem hanyagolják el az egyes interpretációs közösségek társadalmi beágyazódásának, a kulturális különbségek összetevőinek bemutatását sem. A könyv különösen nagy figyelmet fordít az olvasás azon formáira, melyek már eltűntek vagy a perifériára szorultak (például a hangos olvasás, a felolvasás). A szöveg anyagiságát, az olvasás különböző gesztusait, modelljeit és a befogadó értelemadását egyaránt figyelemmel kísérő tanulmányok egyszerre kronologikus és tematikus elrendezésben tárgyalják a nyugati világ olvasási gyakorlatait. Jesper Svenbro tanulmánya,az archaikus és klasszikus Görögország olvasási módjainak kutatásába vezet be bennünket. Miután a Kr. e. 8. században az alfabetikus írás betör a görög kultúrába, elsősorban a szóbeliség szolgáltába áll: a dicsőség, a hírnév meghossz- 114 A könyv különösen nagy figyelmet fordít az olvasás azon formáira, melyek már eltűntek vagy a perifériára szorultak (például a hangos olvasás, a felolvasás). A szöveg anyagiságát, az olvasás különböző gesztusait, modelljeit és a befogadó értelemadását egyaránt figyelemmel kísérő tanulmányok egyszerre kronologikus és tematikus elrendezésben tárgyalják a nyugati világ olvasási gyakorlatait.
3 Iskolakultúra 2002/1 Guglielmo Cavallo Roger Chartier (szerk.): Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban abíttására vált így lehetőség. Az antikvitás olvasásmódja a fennhangon végzett olvasás, a scriptio continua felhangosítása, de bár nem jellemzően kezdetektől jelen van a magányos, néma olvasás is. Az olvasásmódok változásához a történészek a nyelvben őrzött közös tudáshoz, az olvasni ige görög változatainak vizsgálatához nyúlnak. A nemein ige és összetételei az írott szöveget osztja szét, itt tehát felolvasásról lehet szó; az anagignószkein a betűket, szótagokat fejti meg, ismeri fel ; a dierkhomai, diexeimi már egy következő fázist mutat: az olvasó megfontolva végighalad az egész szövegen. Az olvasás interiorizációjának egyik jele lehet az úgynevezett beszélő tárgy megjelenése, mely önmagára utalva, önmaga hangján megszólalva feleslegessé teszi a felolvasót. Másrészt az olvasás, a hang belsővé válásához hozzájárulhatott a tanulmányíró eredeti megfigyelése szerint a színház tapasztalata is. A csak szemlélhető, autonómiával rendelkező előadás és a csöndes olvasás kialakulásának összefüggéseire hívja fel a figyelmet a szerző, bár ez utóbbi csak az írás szakembereinek gyakorlata lehetett. A tanulmánykötet nagy hiányossága, hogy adós marad a hellenizmus olvasási kultúrájának feltérképezésével. A kötet szerkesztői a bevezetésben ugyan utalnak rá, de aprólékosabb bemutatása már csak azért is elengedhetetlen lenne, hiszen ekkorra a hatalmas mennyiségű dokumentum megjelenésével a könyv már a kultúra alapvető eszköze. Az alexandriai filológia rendszerezte írott szöveggé az előző korok irodalmát a szövegek ellenőrzésével, kommentálásával, és az alexandriai könyvtár igyekezett összegyűjteni az ismert oikumené könyveit. A volumenek (tekercsek) ekkor kaptak rendezett struktúrát, itt alakultak ki a méretek, elrendezések normái, a filológia és a könyvtártudomány egymást segítve jött létre.,a volumentől a codexig Guglielmo Cavallo tanulmánya kíséri az olvasót, a római világ olvasáskultúrájába kapunk itt betekintést. A római írott kultúrát kezdetben elsősorban a papi és nemesi réteg használta, később az olvasási kultúrára a görög modellek és a hellenisztikus könyvtárak lesznek nagy hatással. A Kr. e század folyamán vették át a volumen struktúráját a görög világtól, majd a görög könyvek hadizsákmányként bőven áramlanak Rómába. A római könyvtár hellenisztikus mintát követve kerthez és oszlopcsarnokhoz csatlakozott. A császárkorban az írástudás egyre szélesebb méreteket öltött: a hirdetmények, röplapok, polemikus iratok, kalendáriumok, levelek, a katonai és jogi dokumentáció az élet szerves részét alkották. Az olvasás egyre inkább a jóléti életmód viselkedési formájává vált. A könyvek tengerében való eligazodást traktátusirodalom segítette. Ovidius,Ars amatoria harmadik könyve újfajta szöveg megjelenésének jele, mivel ezt kizárólag nők számára írta, az olvasó nő itt lépett a színre igazán. Az olvasásmód megváltozására a legjelentősebb hatással az új szövegforma: a codex megjelenése volt. A kódex úgy tűnik római találmány, a Kr. u. 2. századtól kezdte kiszorítani a volument. Ez az olvasási szokásokat is forradalmasító hiszen az olvasó egyik keze felszabadult, a fesztelenebb olvasásmód, a jegyzetelés lehetővé vált szövegforma győzelme a 4 5. századra vált teljessé. A gyakorlatiasabb forma miatt szélesebb köröket tudott megszólítani, a keresztény írók kedvenc, a Szentírás a visszakeresés lehetősége miatt szinte kizárólagos szövegformájává vált. A középkor évszázadainak olvasási gyakorlatait négy tanulmány mutatja be: a kora középkori szerzetesi gyakorlattól (Malcolm Parkers) az olvasás skolasztikus modelljén (Jacqueline Hamesse) át a középkor utolsó századainak olvasásmódjáig (Paul Saenger), kitérve olyan fontosnak vélt olvasási módokra is, mint a középkori nyugat-európai zsidó közösségeké (Robert Bonfil). A Bizánc olvasási kultúráját feltáró tanulmány amint erre a szerkesztők a bevezetőben felhívják a figyelmet hiányzik e tanulmánykötetből. Ez már csak azért is fontos lenne, hiszen a görög Keleten másfajta olvasási gyakorlatok érvényesültek: itt a középkor folyamán is fennmaradt a nyilvános és magánoktatás rendszere, az írástudás így jelen volt a társadalom szélesebb körében. Az elmélkedő olvasásmód mellett tovább élt a hangos olvasás antik hagyománya és a liturgikus használatban még sokáig fennmaradt a tekercs használata. 115
4 Kritika A latin Nyugaton Malcolm Parkers tanulmánya szerint a hagyomány nem él ennyire szervesen tovább. Míg az antikvitásban a magasabb kultúra a társadalmi elit kiváltsága, addig a kereszténységen belüli olvasási funkció mindenkit olvasásra buzdított. Az olvasás ugyanis a Szent közvetítését, az üdvösség elnyerésén való munkálkodást jelenthette. A szerzetesek kolostoraiban, iskoláiban az olvasmányok egy zárt korpuszának újraolvasása zajlik. A liturgikus felolvasás a klerikusi nevelés alapvető állomásának számított, ugyanakkor a csöndes olvasás szerepe is nagy, már Szent Benedek regulájában találunk utalásokat a magányos olvasásra. Az egyházi hagyomány őrzésének szerepe miatt az írott szó autonómiája, tekintélye egyre nagyobb teret kap, már nem tekintik egyszerűen a szó lejegyzésének. Mivel a latint egyre inkább látható, idegen nyelvként kezelik, új grafikus konvenciókat vezetnek be: megszületik a minuszkula írás (egyetlen és változatlan formájú betűk), a szavak különírása, a központozás, bár a latin eredetű nyelveket beszélő másolók és a kelta, germán kollégáik szokásai még sokáig különböznek. E változtatások hermeneutikai értelmezést vittek a szövegbe. E tanulmány hiányossága is ezen a ponton ragadható meg: a keresztény exegézis vázlatosnak sem mondható bemutatása főleg az allegorikus interpretáció hagyományának jelentősége miatt bántó. A kora középkorban az írás és az olvasás gyakorlatai nem tartoztak szorosan össze, a skolasztikus olvasásnak viszont célja az írás: iskolai, egyetemi gyakorlattá válik, a művek gyakran compilatiok. Az olvasás skolasztikus modelljének bemutatásával Jacqueline Hamesse, a középkor utoló századainak olvasásmódjának tanulmányozásával Paul Saenger alaposan elemzik e korszakot, a két tanulmány átfedései egymást erősítve rajzolják meg a kor olvasásképét. Az egész középkori pedagógia a szöveg olvasásán alapult, a skolasztika intézményesítette ezt a műveletet. Az olvasás tudatos tevékenységgé válásával a szöveg struktúrája is változik: az oldal két oszlopra bontása, rövid összefoglalók írása, a szövegek tördelése megkönnyítik a tájékozódást, a szöveg vizuális megközelítése gyakorlattá vált. Megszületik a könyv, mely a tudás forrásául és eszközéül szolgál. A kora középkor zártkörű újraolvasást felváltja a skolasztika gyakorlata: sok könyv részleteit kutatja, a florilegiumok, szöveggyűjtemények nyújtanak ehhez a segítséget. A díszes kódexfelépítés helyett fontosabbak a tájékozódást segítő technikák: fejezetcímek, bekezdések, konkordanciák, indexek rendszere. A ferences és a domonkos rend mellett az olvasás kultúrtörténetében, az olvasás új módozatainak lehetővé tételében a ciszterciek töltenek be elhagyhatatlan helyet. Paul Saenger tanulmánya főleg a magányos olvasás öszszetevőinek megfogalmazásában nyújt új szempontokat. A magányos olvasás intimitása kapcsolatba hozható a misztikus meditációval, de az eretnekségek csendes terjedéséhez vagy a felforgató politikai, az erotikus irodalom térnyeréséhez is hozzájárulhatott. Az olvasási forradalom már a nyomtatást, a technikai forradalmat megelőzően lezajlott: a skolasztikus könyv megjelenéséhez, a csöndes olvasás elterjedéséhez, az olvasás bensőségessé válásához köthető. A nyomtatás átvette a könyv kéziratos struktúráját: a szerzetesek által kimunkált jelzések, oldalfelosztások rendszerét, és a 16. századig megőrizte azt. A keresztény olvasásmódtól eltérő a zsidó közösségek olvasási modellje; az írás, Nomosz és a szó, Logosz vallásának kettőségét azonban érdemes lenne szélesebb kontextusban tárgyalni, például a protestáns és a zsidó szövegközeliség összefüggéseire rámutatni. A kötet egyik legolvasmányosabb tanulmányában Anthony Grafton a humanista olvasási módok sokszínűségének bemutatásával a leegyszerűsítő megállapításoknál tovább megy. A humanisták klasszikus szerzőkhöz való visszatérése gyakran nem közvetlen: az antik feltámasztása helyett annak felhasználása, újjáalkotása zajlik. A könyvnyomtatás sem hoz uniformizálódást, a mechanikus reprodukciót követően a könyvek személyessé válnak: a bekötés, díszítés, bejegyzések gyakorlata azzá teszi. A szövegekhez való viszony is leírható hasonlóképpen, a régit elvető humanista kommentárirodalom a könyvek újracsomagolását jelenti. A szövegformátum változatossága tartalmi és ebből fakadóan 116
5 Iskolakultúra 2002/1 Guglielmo Cavallo Roger Chartier (szerk.): Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban olvasásmódbéli összetevőkhöz kötődik: a zsebkönyv inkább a szórakozás, a nagy formátum a művelődés, tanulás eszköze. A tollal a kezében olvasó humanista a telijegyzetelt könyvekben saját intellektuális fejlődésének dokumentumát alkotta meg. A fényűző könyvtárak, az elegáns, olvashatóbb betűtípus mellett a humanizmus egy egész sor olvasási segédeszközt is kifejlesztett és átvett, például a könyvkereket, mely forgó polcain egy kis könyvtárnyi anyag hozzáférését kínálta anélkül, hogy fel kelljen állni az asztaltól. Talán ez volt az utolsó korszak, amikor az európai értelmiség még a könyvben látta a tények, az eszmék forrását sóhajt fel a tanulmányíró. A filológia, a klasszikusok olvasásának korát a matematika, a racionális érvelés korszaka követi majd. A században az olvasás gyakorlata sokszor a történelmi folyamatok középpontjában áll, az olvasás formái a történelem és a nemzeti, felekezeti identitás lényegére vetnek fényt. A vallási reformok új olvasásmódjairól Jean-François Gilmont, az ellenreformáció hatásainak vizsgálatáról Dominique Julia ad átfogó, ugyanakkor adatokkal telített képet. Ebben az időszakban újra központi szerepet töltöttek be a keresztény szövegek, azonban a Biblia egyéni olvasásán alapuló protestantizmus és a papi közvetítés vallásaként felfogott katolicizmus szembeállítása immár nem tartható. Valamennyi felekezet törekedett a keresztények olvasókká formálására, de mindenekelőtt tanító és lelki olvasmányokkal: a katekizmusok, zsoltároskönyvek mellett a bibliai históriák töltenek be fontos szerepet. A lutheranizmus a 17. század végéig nem volt a Biblia egyéni olvasásának híve, Lutherhez hasonlóan más reformátorok is visszarettentek az ellenőrizetlen értelmezés veszélyeit látva. Bár a kálvinizmus és a puritanizmus a Biblia egyéni olvasásában nagyobb eredményeket ért el, de ez a kapcsolat sem volt közvetítő nélküli, közvetlen. Érdemes lenne tanulmányozni a protestáns felekezetek miként tartották ellenőrzésük alatt a Biblia értelmezését. Ugyanis nemcsak a protestáns fordítások értelmezték a Bibliát, hanem a summák, oldaljegyzetek, kommentárok is meghatározták a jelentésadást: a papi közvetítés írásban kódolt formára módosult. Érdemes lenne továbbá a népnyelvű bibliafordításért tett erőfeszítések bemutatásánál kitekinteni a reformációt megelőző időszakra is, hiszen mind francia, mind német nyelvterületen a humanizmus korában már számos népnyelvű Biblia jelenik meg nyomtatásban. Dominique Julia az ellenreformáció bemutatásánál a zsinati szövegeket is tanulmányozza. A katolikus reform Tridenti Zsinata nem tiltja a laikusok olvasását, megköveteli a latin liturgia magyarázatát és előírja a katekizmus népnyelvű terjesztését. Reinhard Wittman a 18. század végi olvasási forradalmat mutatja be, mely nemcsak a könyvtermelés megnövekedésének, az újságok megjelenésének, a kölcsönkönyvtárak, olvasókörök létrejöttének a következménye, de mentális beállítódásnak is köszönhető. Az intenzív olvasási magatartással szemben megjelenik az olvasási düh, az extenzív olvasási modell, mely kétkedve és gyorsan falja az olvasmányokat. Ennek a modellnek egyeduralma azonban nagyon is vitatható, hiszen korábban is léteztek extenzív olvasók, ugyanakkor például a regényirodalomban a 18. század is kitermeli intenzív olvasóit. Goethe, Rousseau vagy Richardson könyveit vallásos áhítattal olvassák újra és újra, az érzékeny olvasók a könyvek lelki vezetésére bízzák magukat. Az olvasási düh gyakran a kortársakat is elképesztette, felhívva a figyelmet annak veszélyeire gyakran a felvilágosodás ellenségének is titulálták. Az olvasás kiváltotta vitákban még dietétikai érvek is elhangoztak, hol az olvasás mellett, hol ellene. Martin Lyons tanulmánya a 19. századi új olvasói rétegek megjelenése: a nők, gyermekek és munkások olvasóvá válása felől közelíti meg a témát. A tanulmányíró néha sommásan ítél, mindenféle tekintéllyel szemben bizalmatlan, a hatalmasok és elnyomottak pólusaiban gondolkodik. A könyv aranykora ez a század, ekkorra Európa legfejlettebb részein szinte mindenki elsajátította az olvasás képességét. Bár létezett egyrészt az iskola által tanított egységes és ellenőrzött legitim olvasási eszmény, emellett azonban az olvasásmódok eddig nem tapasztalt sokfélesége is megjelent. 117
6 Kritika Az olvasás nagy fordulata napjainkban zajlik: a szövegek elektronikus közvetítése újszerű olvasási modellek megjelenését hozza magával. Felborul a szövegek eddigi azonosításának és kezelésének rendszere: újrafogalmazódik a szöveg anyagisága, a kontextus fogalma, az esztétikai kategóriák, könyvtári és jogi fogalmak. Ez az új modell is régi olvasási módok kombinációjára épít. Az antik volumen-olvasással (a szöveg függőlegesen gördül le) a kódex logikája kereszteződik (a kódex indexeit és tipológiáját is tartalmazza a szöveg). Bár az olvasói kompetencia eddig nem tapasztalt mértékben bővül (beavatkozhat a szöveg megformálásába) és elérhetővé válhat a mindig vágyott univerzális könyvtár álma (a szöveg többé már nem helyhez kötött), ám bizonyos, hogy számos veszélyt is rejthet az új olvasói hozzáállás. Egy ilyen veszély jelenlétét már felismertük: a képek, az ikonok a hagyományos olvasás vetélytársaivá válnak. Az új olvasási módokat azonban még nem térképeztük fel igazán: társadalmai, pedagógiai hatásai is jórészt ismeretlenek. Armando Petrucci bár óvakodik az értékítélettől valójában kórképet rajzolt fel: a posztmodern anarchikus olvasásmódja lebontja a régi kánonokat, bár tudnia kellene, hogy az újak konstruálásához szüksége lehet a hagyományra. A Sajó Tamás fordításában, Monok István lektorálásában megjelent tanulmánykötet alapjául a,histoire de la lecture dans le monde occidental című mű szolgált. Az olcsónak nemigen mondható könyv nem kevés intézmény összefogásának szülötte. Valóban sikerült egy művelődéstörténeti szempontból fontos mű megjelentetése, mely leginkább a témával szorosabb kapcsolatban lévő kutatók számára jelent segítséget. A néhol franciásan szószátyár előadásmódban elsősorban bár kerüli a kategorikus kijelentéseket a történészi látásmód érvényesül, a további tájékozódáshoz jó útmutatót nyújt az angolszász típusú bibliográfia.,az olvasás kultúrtörténete korszakzáró, de egyben egy új korszakot nyitó mű. Az olvasás az új kihívások közepette is tudáselsajátításunk, identitás- és értékőrzésünk nélkülözhetetlen eleme. Ez a tanulmánykötet az olvasáskultúra történeti szempontú áttekintésével a pedagógia számára felvillantja azt a tudást, mely ezen közös minden oktatási tárgyban nagy szereppel bíró kompetencia megőrzéséhez nélkülözhetetlen. Jegyzet A fényűző könyvtárak, az elegáns, olvashatóbb betűtípus mellett a humanizmus egy egész sor olvasási segédeszközt is kifejlesztett és átvett, például a könyvkereket, mely forgó polcain egy kis könyvtárnyi anyag hozzáférését kínálta anélkül, hogy fel kelljen állni az asztaltól. (1) Vári Péter Andor Csaba Bánfi Ilona Felvégi Emese Horváth Zsuzsanna Krolopp Judit Rózsa Csaba Szalay Balázs (2001): Felnőtt írásbeliség-vizsgálat. Iskolakultúra, (2) Uo. 17. (3) Cs. Czachesz Erzsébet (2001): Ki tud olvasni? Iskolakultúra, (4) Kegyesné Szekeres Erika (2001): A fiúk és a lányok eltérő olvasási szokásairól. Iskolakultúra, (5) Greben Ferenc (2001): Olvasáskultúránkról szociológiai nézőpontból. Iskolakultúra, (6) Ezért is újszerű betekintést nyújt a kultúrtörténetbe: Géczi János Stirling János (szerk.): Bevezetés az európai gondolkodás és művelődés történetébe. (Rövidesen megjelenő egyetemi jegyzet.) Cavallo, Guglielmo Chartier, Roger (szerk.): Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Balassi Kiadó, Budapest Rohály János 118
Akötet tartalmában, terjedelmében és megjelenésében egyaránt komoly és tiszteletet
Iskolakultúra 2002/1 Neveléstudomány az ezredfordulón A,Neveléstudomány az ezredfordulón című kötet valódi Festschrift, amellyel a szerkesztők a hetvenéves Nagy Józsefet köszöntik. A kötetbe elsősorban
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Magyarország kultúrája a XXI. században Agárdi Péter Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon Karoliny Eszter Informatikus-könyvtáros
GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL
1 GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL ÍRTA: DEMETER JÓZSEF ÁLTALÁNOS HERMENEUTIKAI SZABÁLYOK ÉS IRÁNYELVEK. Az alapgondolat: mindenkinek joga van értelmezni a Szentírást. Ehhez azonban a megértés utáni őszinte
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára
MAGYAR SS SS S MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET. Kosa László. Szerkesztette. Másodikjavított kiadás
MAGYAR SS SS S MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Szerkesztette Kosa László Másodikjavított kiadás OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 2001 TARTALOM Előszó (Kosa László) 9 1. FEJEZET A MAGYAR MŰVELŐDÉS KORAI SZAKASZAI (Fodor István)
Tantervelmélet. Kaposi József
Tantervelmélet Kaposi József A tantervelmélet meghatározása Az oktatás tartalmi szabályozásával foglalkozó diszciplína. A tantervekkel, tartalmuk kiválasztásával, elrendezésével, kidolgozásával, funkcióival,
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
KÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét
Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét [Szirmai Viktória (szerk.): A területi egyenlőtlenségektől a társadalmi jóllét felé. Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, 2015. ISBN 978-615- 5075-27-8,
KÖVETELMÉNYEK II. félév
Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje
Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.
Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat
Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a
MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Szerkesztette KOSA ÁLÁSZLÓS Ó Harmadik kiadás OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 2006 TARTALOM Előszó (Kosa László) 11 1. fejezet A MAGYAR MŰVELŐDÉS KORAI SZAKASZAI (Fodor István) 13 Az előmagyar
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.
Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
Mester Béla: Szabadságunk születése
balázs péter Mester Béla: Szabadságunk születése A modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig. Budapest, argumentum kiadó Bibó istván szellemi műhely, 2010. Balog iván, dénes
Jelentése. codex = fatábla (latin)
Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz
Köő Artúr. Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz
Köő Artúr Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 9 2. Magyarország a lex Apponyit megelőző években... 11 3. Az 1907. évi Lex Apponyi... 15 3.1. A kor pedagógusainak véleménye
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév
Debreceni Egyetem Informatikai Kara Könyvtárinformatika Tanszék Informatikus könyvtáros alapképzési szak nappali tagozat ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév A
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből 1 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 89. Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Szerkesztette Haader Lea Horváth László Tinta könyvkiadó
Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 Magyarország kultúrája a XXI. század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat
..::Kiberkultúra::..
..::Kiberkultúra::.. Bódog Alexa DE, Digitális Bölcsészet Központ alexa(.)weirdling(kukac)gmail(.)com ..::Bevezetés::.. Az előadás célja olyan lehetőségek föltárása, melyek segítségével azonosíthatjuk
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL Kötelezők emelt szinten Medgyes Sándor 2017. Március 25. Károly Gáspár Református Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium A VÁLTOZÁS CÉLJAI Minőségi produktum elérésének
Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK KRIMINOLÓGIAI CSOPORT Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék:
Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?
Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a
Olvasási komptencia és társadalmi mobilizáció (Az iskolai könyvtárak szerepe a hátrányos helyzetű gyerekek szocializációjában)
Olvasási komptencia és társadalmi mobilizáció (Az iskolai könyvtárak szerepe a hátrányos helyzetű gyerekek szocializációjában) Miskolc, 2012. november 21. Dr. Jenei Teréz Intézetigazgató, főiskolai tanár
ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS
Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Kurucz Orsolya Ágnes Nikitscher Péter A kutatásról
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK. DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM AZ ÓSZÖVETSÉG RECEPCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLBEN AZ INTERTEXTUÁLIS
TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása 2015. február 26. történelmi
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek A.1. Bibliák, bibliai részletek A.2. Konkordanciák A.3. Bibliai lexikonok, fogalmi szókönyvek A.4. Bibliai atlaszok A.5. Bibliai nyelvek A.5.1. Héber és arám
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
INNOVATÍV TUDOMÁNY. Benczik Vilmos: A médium és az üzenet - néhány gondolat. korunk kommunikációs technológiaváltásáról
INNOVATÍV TUDOMÁNY A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács tudományos tanácskozása nemzetközi részvétellel Színhely: Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, I. emeleti díszterem, Szabadka, Strossmayer u. 11. Időpont:
Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik
Nyelvtudományi Doktori Iskola - Japán filológia Doktori Program
Nyelvtudományi Doktori Iskola - Japán filológia Doktori Program A program rövid bemutatása: A nagy kulturális örökséggel rendelkező Japán megértése csak Japán kulturális gyökereinek és fejlődési sajátosságainak
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
Tolkien: a keresztény író, aki nélkül nincs fantasy
2013 január 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Január 3-án született 121 éve J. R. R. Tolkien angol író, nyelvész,
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 75 pont 75 pont 75 pont 75 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgáztató intézmény biztosítja Nyomtatott
Pedagógiai alapfogalmak. Dr. Nyéki Lajos 2015
Pedagógiai alapfogalmak Dr. Nyéki Lajos 2015 Pedagógia Az ókori görög nevelés fogalom a) agógé - fegyelmezés b) trophé ápolás a hetedik életévig c) paideia a szabad görög fiúgyermek testi és szellemi nevelése
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők
Mi köze a sógunoknak a leanhez?
A menedzsment szerepe a Lean és Six Sigma programok eredményességében Mi köze a sógunoknak a leanhez? A Japán Ipari Menedzsment történeti és társadalmi alapjai Tóth László Tartalomjegyzék 1. Bevezetés
India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás
India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás 2013/10/01-2014/02/01 1. oldal (összes: 8) 2. oldal (összes: 8) [1] Indiában sokan még ma is a mesék országát látják. Az útleírások a legtöbb művelt
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló Neptun kód BTOTOR1N01 BTOTOR1L01 BTOTOR1N02 BTOTOR1L02 BTOTOR1N03 BTOTOR1L03 BTOTOR1N04 BTOTOR1L04 BTOTOR2N01 BTOTOR2L01 BTOTOR2N02 BTOTOR2L02 BTOTOR2N03
KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL
emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Az Ószövetség másik fele
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének
BA Magyar szak I. évfolyam
BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 LEÍRÓ MAGYAR SZÓFAJTAN, ALAKTAN BTMAN203 Kabán Annamária nyelvész könyvtár 12.00-13.00 Fonetika szem. BTMAN111 Kecskés Judit XXVIII. 12.00-14.00 Régi magyar irodalomtörténet
Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező
A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1210 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
A Bécsi Arany Biblia
A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,
Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal II.
1. 10.03. Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal 2. 10.10. II. Az oktatáselmélet kialakulása - történelmi előzmények (1) Őskor: primitív
Osztály: Tananyag: Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Hosszú távú célok:
Osztály: 5. Tananyag: Ha én felnőtt volnék - Janikovszky Éva (Mesetárban: 10p a felolvasás) Fejlesztési fókusz: Értő olvasás Domináns didaktikai feladat: Tanult ismeretek gyakorlása Hosszú távú célok:
KÖVETELMÉNYEK. Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.
Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja CM3005 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Egy szemináriumi dolgozat írása és bemutatása kiselőadás
Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban
Csapó Benő http://www.staff.u-szeged.hu/~csapo A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi
Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.
Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a 8 évfolyamos gimnáziumok számára készült. Két nagy szakaszra bomlik: az első az 5 8. évfolyam, a második a 9 12. évfolyam tematikai egységeit tartalmazza
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA 2014/2015 őszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2014. szeptember 29., hétfő 2014. szeptember 25., csütörtök* 18.30 Spiró György: Fogság Pethő Anita 18.00
Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből
Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető
TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14
TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14 1. Az újszövetségi tudományról 24 2. A szinoptikus evangéliumok 76 3. Máté evangéliuma 134 4. Márk evangéliuma 168 5. Lukács evangéliuma 197
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:
MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete
MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek
Inkluzív oktatás értelmezési keretek, hagyományok és lehetőségek Magyarországon
Inkluzív oktatás értelmezési keretek, hagyományok és lehetőségek Magyarországon Perlusz Andrea ELTE BGGYK Inklúziós index felhasználási lehetőségei Műhelymunka Educatio Budapest 2015. 2 Az ördög a részletekben
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat
TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia 14 Szakterület Római
Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak
Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatóinak hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A fennmaradó
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros