Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében"

Átírás

1 Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 Magyarország kultúrája a XXI. század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében Somfai Krisztina Levelezős informatikus-könyvtáros 1/2

2 Bevezető A PISA felmérés kimutatta, hogy Magyarországon sajnos gond van a szövegértéssel. Ebből fakadóan úgy gondolom, hogy az olvasáskultúránk is szorosan összefügg ezzel a problémával. Az alábbiakban szeretnék egy vázlatos összefoglalót készíteni magáról a felmérésről és annak következményeiről, valamint ebből fakadóan a mai társadalmunk olvasáskultúráját elemezve és kapcsolva a szövegértés problémájához. PISA 2000 A 2000-ben elvégzett vizsgálat elsődleges célja annak feltárása volt, hogy, mennyire felkészültek a felmérésben részt vevő országokban a tizenöt évesek arra, hogy megállják helyüket a mindennapi életben. A PISA- mérés előzménye az OECD IALS vizsgálata, amely a felnőtt írásbeliség állapotát mérte fel a fejlett országokban. Zárójelben jegyzem meg, hogy ennek a mérésnek az eredményei azt mutatják, hogy Magyarország felnőtt lakosságának több mint negyven százaléka nem rendelkezik a mindennapi életben elvárható írásbeli képességekkel. A PISA- mérésben Magyarország, úgymond, rossz helyezést ért el a nemzetek sorában, mivel beigazolódott, hogy a magyar diákok az iskolában megszerzett ismereteik alkalmazása terén rosszabbak, mint a fejlett gazdasággal rendelkező országokban élő társaik. Ez a mérés volt az első, amely nem az iskola által közvetített ismeretek birtoklásának szintjét tette vizsgálat tárgyává, hanem a mindennapi életben való boldogulás szempontjai szerint kísérelte meg értékelni a 15 éves tanulók tudását, problémamegoldó képességeit. A vizsgálatról Az olvasás-szövegértés terület vizsgálata során a tanulóknak különböző szövegekhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk. A műveletek a konkrét információ visszakeresésétől a szöveg értelmének átfogó megértésén át a szöveg tartalmára és formájára is kiterjedt. A felhasznált szövegek között

3 nem csak prózarészletek, hanem különböző dokumentumfajták: listák, nyomtatványok, grafikonok és diagramok is szerepeltek. A matematikatudás terén több kompetenciaszint körvonalazása kezdve a matematikai gondolkodáson át az átfogó problémamegoldásig számos alkalmazási területet feltérképezett. A természettudományos műveltség fogalma magába foglalja az alapvető tudományos koncepciók ismeretét, hiszen ezek segítenek világunk megismerésében, ezek tükrében hozzuk döntéseinket. A természeti jelenségek meghatározása mellett tartalmazza a tudományos következtetések levonását és ezek megfogalmazásának képességét is. Az eredményekben különösen gyengék az olvasás és szövegértésben voltak a magyar diákok.(32 ország közül a 22. helyen szerepeltek) A vizsgálat eredménye kimutatta, hogy melyek azok a szociológiai tényezők, amelyektől a legjobban függ az olvasás, szövegértés teljesítmény. Az eredmény azt mutatta, hogy minden országban jelentős eltérés mutatkozik a tanulók olvasás- megértési képességeinek szintje között az alábbi mutatók mentén: szülők iskolázottsága az iskola típusa az iskola településének helye, urbanizáció az alapozó szakasz hossza a tanuló iskola, tanulás iránti szeretete Ezek közül a három legerősebben differenciáló tényező a szülők szociokultúrája, az alapozó szakasz hossza és az iskola, tanulás iránti szeretet. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy Magyarországon a szülői szociális háttér bír legerősebb hatással a teljesítményre. Ez azt jelenti, hogy a tanulói teljesítmények közötti különbségek leginkább aszerint mutatkoznak, hogy az adott tanuló milyen társadalmi réteghez, csoporthoz tartozik, azaz nálunk az iskola a legkevésbé tudja kompenzálni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Sőt az adatok elemzése azt mutatja, hogy az iskola némiképp felerősíti a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó különbségeket.

4 A PISA- vizsgálat utáni tapasztalatok A PISA- mérés után számos országban mind az oktatáspolitika, mind a pedagógiai szakemberek hozzáláttak a szükséges cselekvési programok meghatározásához. Az elemzés tapasztalatai alapján azok az országok értek el jó eredményt, amelyekben: hosszabb az alapozó szakasz az olvasásmegértési, elemi számolási képesség fejlesztése felzárkóztatás kíséri a tanórai fejlesztést differenciált tanórán kivüli fejlesztés, felzárkóztatás kíséri az iskolai tevékenységben jelentős a projektmódszer, a sokféle probléma megoldását jelentő feladat aránya pozitív a tanulók tanulási, iskolába járás iránti magatartása A magyar közoktatás ezekben, a peremfeltételekben egyelőre alulmarad. Egy készülő oktatási reformnak ezeket, a szempontokat mindenképpen érdemes figyelembe venni és a középtávú fejlesztési programban érvényesíteni. A PISA vizsgálat legnagyobb tanulsága, hogy azok az országok tudnak gyakorlatias tudást közvetíteni, amelyekben sikerült olyanná tenni az iskola világát, amely megfelel a különböző társadalmi rétegekbe tartozó gyerekek sajátos igényeinek. Olvasáskultúránkról Az olvasáskultúra nyilvánvalóan nem csupán kognítiv kérdés: beletartoznak olyan nem ismert szempontok is, mint az olvasói magatartás és gyakorlat. A köztük lévő összefüggés egyértelmű: minél jobb olvasó valaki, annál többet olvas, mert erre van motiválva, ennek eredményeként viszont nagyobb szókincsre és jártasságra is szert tesz. Mindezek tükrében ha vizsgáljuk az olvasói magatartás alakulására vonatkozó trendeket, azt látjuk, hogy az olvasók száma nem lett kevesebb napjainkra, inkább az olvasás mennyisége csökkent. Tehát vannak, akik többet olvasnak, mint régen, és elég sokan vannak, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem olvasnak. Az

5 olvasás gyakorisága csökkent, és főleg a kiolvasott könyvek száma lett kevesebb. Régen mindent a szépirodalom pótolt, addig mára a szépirodalom iránti érdeklődés mérséklődött. A szépirodalmon belül pedig az úgynevezett szórakoztató, mondjuk inkább így, felszínesen szórakozató irodalom a keresett. A kortárs és a klasszikus irodalom művei fokozatosan visszaszorultak. A lakosság nagy része jobbára csak magazinokat, legfeljebb újságokat olvas. Az olvasási profilok kialakításában egyébként elsősorban olyan háttérkörülmények játszanak szerepet, mint az olvasó neme (a nők többet olvasnak) a családi szocializáció és kulturális jellemző, az otthoni könyvek száma, a könyvkölcsönzések gyakorisága stb. Az olvasási technikánk, szövegértésünk is valamilyen módon felületesebbé, felszínesebbé vált. Az olvasáskultúrában is mutatkozik stílusbeli, verbális és kommunikációs lazaság, s ez a jövő olvasáskultúrájára nézve is veszélyeket rejthet magába. Úgy gondolom ebben nagy szerepe van az internet elterjedésének. Az internetnek ott látom a veszélyét, hogy az emberek nem szelektálnak, nem válogatnak az internet adta információhalmazban. Ahogy a tévé is azokban a társadalmi közegekben rombolt, amelyekben nem volt egy belső értékrend, vagy legalábbis nem értelmiségi mérték szerint alakult ki. Új világ köszöntött ránk, amely az olvasáskultúrában is új korszakot hozott. Számolnunk kell azzal, hogy a szépirodalom jelentős pozíciókat veszített a társadalmi életben. Számolnunk kell azzal is, hogy a szépirodalmon belül tovább nő a felületesebb, a világdivatnak megfelelő olvasmányok népszerűsége, és csökken a hagyományos érték, a klasszikusok, és általában a magyar irodalom szerepe. Vagyis a vizuális kultúrában korábban jelentkező globalizációs jelenségek immár egyre nagyobb tért hódítanak az olvasáskultúrában is.

6 Felhasznált Irodalom Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón.= Tiszatáj sz p. Gyenes Edina: Olvasási szokások. Bp., Magyar Művelődési Intézet- MTA Szociológiai Kutatóintézet, január. /Találkozások a kultúrával 5./ Mihály Ildikó: Még egyszer a PISA 2000-ről= Új Pedagógiai Szemle sz p. Ónody- Molnár Dóra: Negyvenöt percem van, nem ítélkezni a gyerekekről : Eltérő vélemények a PISA- tesztről= Népszabadság december 6. Ónody- Molnár Dóra: A szegények rontják a PISA- átlagot: Az oktatásnak is van etnikai arca- Nem zavarja meg a felzárkóztatást a Robin Hood- effektus = Népszabadság december 8. Ónody- Molnár Dóra: PISA- felmérés: lecke felnőtteknek: A magyar diák nehezen boldogul a tudásával- A bajok a felső tagozatban kezdődnek.= Népszabadság december 5. Vári Péter (szerk.): PISA- vizsgálat 2000.

Nemzetközi tanulói képességmérés. szövegértés

Nemzetközi tanulói képességmérés. szövegértés Nemzetközi tanulói képességmérés szövegértés A PIRLS mérés jellemzői Progress in International Reading Literacy Study Mért terület: szövegértés Korosztály: 4. évfolyam Mérési ciklus: 5 évente, 2001 től

Részletesebben

Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosító: OM 035883 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2008 Az Országos kompetenciamérés 2008-ban ötödik alkalommal mérte

Részletesebben

A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján

A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján 2012 tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve

Részletesebben

Országos Kompetenciamérés eredményei 2016.

Országos Kompetenciamérés eredményei 2016. Országos Kompetenciamérés eredményei 2016. Matematika Iskolánk eredménye mind az országos szakközépiskolai, mind pedig a nagy szakközépiskolai átlag felett van. A nagy szakközépiskolák közt elfoglalt helyünk

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK Statisztikai alapfogalmak Item Statisztikai alapfogalmak Átlag Leggyakrabban: számtani átlag Egyetlen számadat jól jellemzi az eredményeket Óvatosan: elfed Statisztikai alapfogalmak

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon

Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 - L Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter tanszékvezető egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése A 2008. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése Bevezetés A közoktatásért felelős minisztérium megbízásából 2008-ban hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre.

Részletesebben

A szaktanácsadó lehetőségei a tantárgyi és iskolafüggetlen szövegértés fejlesztésében. Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ

A szaktanácsadó lehetőségei a tantárgyi és iskolafüggetlen szövegértés fejlesztésében. Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ A szaktanácsadó lehetőségei a tantárgyi és iskolafüggetlen szövegértés fejlesztésében Dr. Kis Szilvia Zsuzsanna főosztályvezető Kisasszondi Katalin pedagógiai referens Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS Változó társadalom, globális trendek társadalmi mobilitás vagy a társadalmi struktúra újratermelődése (Bourdieau, Bernstein, Mollenhauer

Részletesebben

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika 1/8 2009 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 2007 AZ ELEMI SZÁMOLÁSI KÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE GYAKORLOTTSÁGÁNAK FEJLŐDÉSE

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 2007 AZ ELEMI SZÁMOLÁSI KÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE GYAKORLOTTSÁGÁNAK FEJLŐDÉSE 1. oldal AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 2007 Matematika: AZ ELEMI SZÁMOLÁSI KÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE GYAKORLOTTSÁGÁNAK FEJLŐDÉSE Az alábbi táblázat a 4. évfolyam százalékos eredményeit

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály Szövegértés, matematika SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 1 Fit jelentés 2011-es tanév, 6-8. osztály (matematika, szövegértés) A 2011-es mérés

Részletesebben

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A sikeres életvitelhez, a társadalmi folyamatokba való beilleszkedéshez is folyamatosan megújuló tudásra van szükség. Tudásunk egy

Részletesebben

A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt

A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt Balázsi Ildikó sulinova Kht., Értékelési Központ ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKELÉS A KÖZOKTATÁSBAN VIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia HAJDÚSZOBOSZLÓ

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK 5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági

Részletesebben

Pályázati felhívás címe, kódszáma. Társadalmi Megújulás Operatív Program

Pályázati felhívás címe, kódszáma. Társadalmi Megújulás Operatív Program Pályázati felhívás címe, kódszáma Társadalmi Megújulás Operatív Program Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében

Részletesebben

A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.)

A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.) XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.) IMRE ANNA BERÉNYI ESZTER ORSZÁGOS

Részletesebben

Németh Imre Általános Iskola

Németh Imre Általános Iskola 4 Németh Imre Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS ÉRTÉKELÉSE Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 206 8. osztály LÉTSZÁMADATOK A kompetenciamérés nem longitudinális mérés, hanem mindig azonos évfolyamon mér..

Részletesebben

Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón

Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón Esélyegyenlőtlenségek a mai magyar társadalomban Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón A tudásszintet és a képességek fejlődését felmérő vizsgálataink során kiemelten foglalkozunk

Részletesebben

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Polónyi István Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. Bevezető 11 2. Közpolitika, oktatáspolitika 13 2.1. A politika, közpolitika 13 2.2. Oktatáspolitika és formálói

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉS ÉS KOMPETENCIA

FELNŐTTKÉPZÉS ÉS KOMPETENCIA GINOP-6.2.1-VEKOP-15-2015-00001 Részvétel az OECD Felnőttek Képességés Kompetenciamérés Programjában (PIAAC) FELNŐTTKÉPZÉS ÉS KOMPETENCIA Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Ady Endre Általános Iskola

Ady Endre Általános Iskola Ady Endre Általános Iskola 36 Gyál, Ady E. u.. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 36 Gyál, Ady E. u.. Standardizált átlagos képességek szövegértésből

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok

Részletesebben

A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban

A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Csapó Benő http://www.staff.u-szeged.hu/~csapo A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

EFOP VEKOP A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés

EFOP VEKOP A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés SNI nem SNI A különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából

Részletesebben

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS

Részletesebben

Egésznapos iskola vagy tanoda?

Egésznapos iskola vagy tanoda? Egésznapos iskola vagy tanoda? A 2013-as tanoda monitoring-program fő eredményeinek továbbgondolása Lannert Judit Országos Neveléstudományi Konferencia, 2014, Debrecen 1 Kérdés: A tanodába járás összefüggésben

Részletesebben

A mérés tárgya, tartalma

A mérés tárgya, tartalma A mérés tárgya, tartalma 1 A TUDÁS Az oktatás elméletének egyik legősibb problémája az ismeretek és a képességek viszonyának értelmezése. A tudás részei, elemei tekintetében számos álláspont alakult ki,

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 8 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 8 Budapest,

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg):

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Országos kompetenciamérés: A Telephelyi jelentésből megállapítható, hogy az épület közepes állagú,

Részletesebben

Az anyanyelvi nevelés mint össztantárgyi feladat

Az anyanyelvi nevelés mint össztantárgyi feladat Az anyanyelvi nevelés mint össztantárgyi feladat DIÁKRA SZABOTT ANYANYELVI NEVELÉS A NAT AZ ANYANYELVI NEVELÉS NYELVSTRATÉGIAI ALAPKÖVE KONZULTÁCIÓ 2016. június 21. 2016. június 30. Dr. Pompor Zoltán főigazgató-helyettes,

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

A telephely létszámadatai:

A telephely létszámadatai: Országos kompetenciamérés értékelése - matematika 2011. 2011. tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program

A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program Tematikus tananyag Tanulási program / Tanulói tevékenység Produktum/teljesítmény I. Bevezetés a tanulás fejlesztésének tanulásába 1. A T.F.T. célja, témakörei

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés Készítette: Gáthy Péterné Siófok, 2012. április 9. minőségügyi vezető 1 1. Tanulási környezet A telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszok alapján az épületünk jó állagú.

Részletesebben

Tankönyvkiadás, tankönyvhasználat nálunk és külföldön. Összeállította: Kereszty Péter

Tankönyvkiadás, tankönyvhasználat nálunk és külföldön. Összeállította: Kereszty Péter Tankönyvkiadás, tankönyvhasználat nálunk és külföldön Összeállította: Kereszty Péter Kojanitz László: Tankönyvpolitika, tankönyvkiadás és tankönyvhasználat a nagyvilágban Egy-egy ország aktuális oktatáspolitikájáról

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában A mérések és a hozzá tartozó dokumentumok itt tekinthetõk meg. Intézményi jelentés A 2001 õszén elkezdõdött Országos kompetenciamérések sorában

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Tanulási környezetek és tanulási utak

Tanulási környezetek és tanulási utak XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Részletesebben

Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a ig tartó időszakban

Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a ig tartó időszakban Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a 2011-2016-ig tartó időszakban Az Expanzió Humán Szolgáltató szakértői elemzése szerint az OKM intézményi szintű

Részletesebben

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen Általános iskola 8. osztály matematikából és szövegértésből Matematika Szövegértés Iskolánkban Ált. iskolákban Budapesti ált. iskolákban Iskolánkban

Részletesebben

TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika

TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika TÉMA OKTATÓ/TRÉNER ÓRASZÁM 1. CSOPORTÉPÍTŐ TRÉNING MODUL 12 1.1 Önálló bemutatkozás 1.2 Névlánc- egymás nevének ismétlése az ülésrend

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2018/19

Idegen nyelvi mérés 2018/19 Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:

Részletesebben

10.2. A szülők iskolázottsága és a fiatalok készségei közötti kapcsolat

10.2. A szülők iskolázottsága és a fiatalok készségei közötti kapcsolat 10.2. A szülők iskolázottsága és a fiatalok készségei közötti kapcsolat Ez a fejezet a szülők iskolai végzettségének az ALL kutatásban részt vevő fiatalok készség szintjére gyakorolt hatását vizsgálja.

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 70/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. március 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztatás a PISA- mérés kerületi

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:

Részletesebben

Szövegértés évfolyam

Szövegértés évfolyam Szövegértés 9-12. évfolyam Az előadás menete 1. 2. 3. 4. Néhány gondolat a kompetenciamérésről A bemeneti mérés tapasztalatai Mit jelent a szövegértés? Melyek a szövegértést és a szövegalkotást fejlesztő

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható

Részletesebben

A partneri elégedettség és igény elemzése

A partneri elégedettség és igény elemzése Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

Ady Endre Általános Iskola

Ady Endre Általános Iskola 4 Ady Endre Általános Iskola 3 Gyál, Ady E. u.. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály matematika 1 3 Gyál, Ady E. u.. Standardizált átlagos képességek matematikából

Részletesebben

A STANDARDFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

A STANDARDFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A STANDARDFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON DANCSÓ TÜNDE Tartalom A standard fogalma A standardleírás jellemzői

Részletesebben

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2010 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Szövegértési-szövegalkotási kompetenciaterület A fejlesztés célja Kommunikáció-központúság Tevékenység centrikusság Rendszeresség Differenciáltság Partnerség

Részletesebben

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2016

Idegen nyelvi mérés 2016 Idegen nyelvi mérés 2016 A mérésről: jogszabályi háttér: a 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 9. (7) bekezdése A tanulók nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv

Részletesebben

MENTOROK. TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium

MENTOROK. TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium MENTOROK TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium mentor szó a következőket jelentheti: Mentór, Alkumusz fia Odüsszeia című epikus költeményben Télemakhosz atyai jóbarát A mai szóhasználatban egy olyan személyt

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota

Részletesebben

A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása

A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása DIAGNOSZTIKUS MÉRÉSEK FEJLESZTÉSE (TÁMOP 3.1.9/08/01) Csapó Benő www.staff.u-szeged.hu/~csapo A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása Oktatáselméleti Kutatócsoport Diagnosztikus

Részletesebben

4. évfolyam OKÉV mérés A felmérés során vizsgált készségek, képességek

4. évfolyam OKÉV mérés A felmérés során vizsgált készségek, képességek 4. évfolyam OKÉV mérés 2011. A felmérés során vizsgált készségek, képességek A felmérés az anyanyelvi, a matematikai és a gondolkodási kulcskompetencia alapkomponensei közül az alábbiakra terjedt ki: olvasáskészség,

Részletesebben

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Kritikai érzék és társadalmi felelősség Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019. Szebeni Zsuzsa alsós szakmai munkaközösség -vezető Csomád, 2018. szeptember 15. Tagok: Balogh Edit Abonyi Tiborné Bujtás Adrienn Bonczné Orosz Ilona Juhászné Szeitz

Részletesebben

XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május

XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár 2012. május 10-13. Gyógypedagógia szekció Helyezettek 1.díj: Simon Evelyn Boglárka, Török Karola: Középiskolás tanulók elképzelései

Részletesebben

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása 2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása A 2016.évi Országos kompetenciamérésen résztvevő 10 évfolyamos osztályok osztályfőnökei; a könnyebb beazonosíthatóság végett: 10.A: Ányosné

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február

Részletesebben