A 2014. MÁJUS 13-ÁN MEGTARTOTT ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓN MEGVÁLASZOLT KÉRDÉSEK



Hasonló dokumentumok
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4009/2014. tájékoztatás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4008/2014. tájékoztatás

KENŐOLAJOK JÖVEDÉKI ENGEDÉLYES KERESKEDELME

Az áruosztályozás és megjelenése más közterhekben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4007/2015. tájékoztatás

megállapított, valamint a 28/2007. (XII. 20.) PM rendelet 2. (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4007/2013. tájékoztatás

Jövedéki adó fajtakódok január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: F1)

Jövedéki törvény aktualitások. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Jövedéki Főosztály

A Jövedéki törvény szerinti engedélyezési eljárás. NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága

2011. december 7. 10/2011.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal. szellemi tulajdonjog védelmi feladatai. Előadó: Szabó Károly pénzügyőr dandártábornok, szakfőigazgató

Pécseliné Vrabecz Ágnes pénzügyőr alezredes NAV KI Jövedéki Főosztály

Érvényes: október 01-tıl.

ADÓRAKTÁRI MODUL RÖVID BEMUTATÁSA

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4006/2017. tájékoztatás

Kitöltési Útmutató a szõlõ és borászati termékek elszámolásához (Alkalmazható december 31-ig)

Jövedéki adó fajtakódok január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: E1)

TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETI TARIC KIEGÉSZÍTŐ KÓDOK ALKALMAZÁSÁRÓL

1.10. Adószáma (11 hosszan): Pénzforgalmi (átutalási) számlaszáma(i) és a számlavezető pénzintézet(ek) megnevezése, fiókja, számlaszáma:

41/2002. (XII. 6.) PM rendelet. a hordós és kannás borra előírt hivatalos zár alkalmazásának, valamint elszámolásának részletes szabályairól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4003/2017. tájékoztatás

A jövedéki adóról szóló évi LXVIII. törvény Egyszerűsített adóraktár, kisüzemi bortermelő

FELHÍVÁS. a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban

KTF. Kötelező Tarifális április 16. Herédi János 1

Érvényes: január 27-től.

Vámhatóság jogkörébe tartozó vám és adó jogszabályok változásai. Blahó Péter igazgató NAV Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1.

a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló évi CXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Érvényes: augusztus 01-től.

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

Gyakorlati tapasztalatok:

Leírás a 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet 4. (2) g) pontjának megfelelően, az AMAKIR 3.1.x szoftverben megvalósuló fémkereskedelmi nyilvántartásról

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1.

KTF-kérelem nyelve: 6. Az ügylet típusa A kérelem ténylegesen tervbe vett behozatalra vagy kivitelre besoroltatni:

Érvényes: június 01-től.

13/2009. (II. 27.) FVM rendelet. a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek támogatással történő lepárlásának feltételeiről

2. Az adójegy igénylésére, visszavételére, alkalmazására vonatkozó részletes szabályokról szóló 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet módosítása

8/2004. (III. 10.) PM rendelet

Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző

A JÖVEDÉKI KISKERESKEDELMI

8/2004. (III. 10.) PM rendelet

Kitöltési útmutató a szőlő és borászati termékek, valamint a pezsgő elszámolásához

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019)

Jövedéki adó fajtakódok június 01-től

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok

Az EMCS előnyei:

Segédlet. Általános tudnivalók

Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Raktárforgalom kezelése. Bevét napló adattartalma. Kivét napló adattartalma.

ZEUSZ Jövedék rendszer Kiemelt adós termékek könyvelési rendszere v4.0

A számlázó szoftverekre vonatkozó szabályok 2017 július 01-től

Az eddig benyújtott HOP pályázatok tapasztalatai, avagy melyek a jó kérelem alapvető ismérvei. Készítette: Szűcs Viktor beruházási jogcímfelelős

Főbb EKAER tudnivalók március 1.

Jövedéki termék szállítása adófelfüggesztési eljárás keretében, szabálytalanság az adófelfüggesztési eljárás keretében végzett szállítás során

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete

BEVEZETÉS BEVEZETÉS. I. rész: JOGSZABÁLYOK. II. rész: KERESKEDELMI VÁMTARIFA 2002(VTSZ.)

Kitöltési útmutató. a(z) Szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedı/adóképviselı) címő

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

2012. január 18. 1/2012.

PAS számlázó szoftver Használati útmutató

az EMCS üzemszüneti eljárásról

A NAV eszközei a kínai áruforgalom magyarországi vámkezelésének felgyorsítására. Bakai Kristóf Péter pénzügyőr ezredes Vámszakmai szakfőigazgató

Tájékoztató az adatexporttal összefüggésben felmerült egyes kérdésekről [23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 11/A. -a és 2-3.

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Belföldi áfa összesítő jelentés

a Kormányrendelet igényelték. szervek és 2014./2014 használt a Kincstár tételek Azonosító

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI

Kitöltési útmutató az EG-03I számú Intézményi előirányzatok módosítása elnevezésű űrlaphoz

Hegyközségi tájékoztató

Tisztelt Ügyfeleink! A kísérőokmánynak formanyomtatványa nincs, adattartalmának az e-tko adatelemekkel kell megegyeznie.

Útmutató az évi XLIX. törvény 38. -a alapján benyújtandó Nyilatkozat és az adatlapok kitöltéséhez

Kitöltési útmutató. a készletnyilvántartás havi zárás elnevezésű BEV_J14 számú nyomtatványhoz

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.

8/2004. (III. 10.) PM rendelet

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

1. Felhasználó-változás fogalma

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető! Jogszabályi háttér:

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

Tájékoztató az ÚMVP 111-es és 114-es intézkedéseinek megvalósításáról

Dr. Szabó József pénzügyőr alezredes osztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Jövedéki Főosztály. Az új jövedéki szabályozás

2. A Közvetlen Elektronikus Adatkapcsolatba bevont bizonylatok típusai. Okmány megnevezése Kódja Továbbítás helye

A Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága által engedélyezett és forgalmazott nyomtatvány.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HPTPK

A 32/2013. (XII.16.) MNB

I. Az útmutató alkalmazása, jogi alapok, alapelvek

8/2004. (III. 10.) PM rendelet

II. Fejezet Engedélyezett feladói és engedélyezett címzetti engedéllyel rendelkezőkre vonatkozó speciális szabályok

2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz

Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 2. oldal A Tao. törvény lé

Minőségirányítási eljárás készítése ME/42-01

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE

A TANÁCS 2658/87/EGK RENDELETE (1987. július 23.) a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról (HL L 256, , o.

Tájékoztató. A folyószámla adatok lekérdezésének bemutatása az 1. számú mellékletben található. Budapest, VPRK

Főlap adatok (nyomtatvány I-II. része) Tárgyidőszakban figyelembe vett szőlő- és termékkészlet alakulása

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA

Átírás:

NAV KH által kiadott tájékoztató 2014-05-20. A 2014. MÁJUS 13-ÁN MEGTARTOTT ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓN MEGVÁLASZOLT KÉRDÉSEK /a jövedéki szabályozásban 2014. július 1-vel alkalmazandó KN-kódokról, avagy a vámtarifaszámnak a KN-kóddal való megfeleltetésének gyakorlati végrehajtásáról/ ÜGYFELEK által megfogalmazott kérdések 1. Egyszerűsített adóraktárak, továbbá olyan engedélyesek részéről szükséges-e az engedélyek módosítását kérni, amelyek engedélyén a vámtarifaszám egyáltalán nem vagy nem nyolc karakter hosszan szerepel? Az egyszerűsített adóraktárak esetében, továbbá az egyéb jövedéki termékek tekintetében a jövedéki engedélyes kereskedőknél nem kell az engedélyek módosítását kérni. A megfeleltetési táblázat alapján a vtsz., illetve a KN-kód összehasonlítása 8 számjegyű bontásban történik, tekintettel arra, hogy az engedély iránti kérelemben 8 számjegyű bontásban kell meghatározni a jövedéki terméket. Ezért a változás-bejelentés tényét nem érinti, hogy a tevékenységre kiadott engedélyen, hány számjegyig jelenik meg a jövedéki termék tarifális besorolása. (Megjegyzendő, hogy a kizárólag export tevékenységre vonatkozó engedély az ásványolajtermékek esetében sem tartalmazza a tarifális besorolást Vhr. 23. számú melléklet. Így a kizárólag export tevékenységet folytató engedélyesnek az ásványolajtermékre vonatkozó változás-bejelentése alapján a kiadott engedély tartalmát tekintve nem változna. Mivel a KJIR alapján kizárólag export tevékenységet folytató engedélyes nincs, így a tájékoztatóban ezen eset nem került feltüntetésre) Az EAR-nál a pezsgő esetében sem kell kérni a változás-bejelentést, függetlenül attól, hogy a jelenleg a kiadott engedély a pezsgő tekintetében 4 számjegyű bontásban tartalmazza a termék megjelölését, mivel az EAR-t nem érinti a KN-kód átállás. A KN-kód átállással megvalósuló informatikai fejlesztés eredményeként az új (módosított) engedélyeken már a szőlőbor, illetve a Palackos erjesztésű pezsgő megnevezés kerül feltüntetésre. A kizárólag a megnevezést tartalmazó engedélyek kiadása az általános szabályok szerint benyújtott az engedély módosítását eredményező változás-bejelentés átvezetésével, illetve a tevékenység módosítására irányuló engedély iránti kérelemre kiadott új engedély kiadásával valósul majd meg. Az egyéb termékek tekintetében a jövedéki engedélyes kereskedőnek nem kell változásbejelentést tennie a 2014. július 1-től bevezetett módosítás alapján. A módosítás szerint az engedély iránti kérelemben - a kiadott engedélyek adattartalmának megfelelően -, már csak a termékcsoport megjelenítése kötelező. 2. A rögzített időállapotú vámtarifaszámok KN-kódokra történő mennyiségi átvezetését július 1. napjával kell-e megtenni? Az átvezetés technikai megvalósítása a vámtarifaszámok és KN-kódok egyidejű érvényességét kívánja meg. 1

2014. június 30-val kell lezárni és 2014. július 1-vel kell megnyitni a KN-kód szerinti termékről vezetett nyilvántartást. Az átvezetés technikai megvalósítása nem kívánja a vámtarifaszámok és KN-kódok egyidejű érvényességét. 3. 2014.03.20-i tájékoztató levelükben a felsorolt vámtarifaszámok között nem szerepel a biodízel száma (3824 90 99). Viszont cégünk adóraktári engedélyében ez a termék is szerepel, ezért érdeklődnénk, hogy a módosítási kérelmünkben, ezt hogyan szerepeltessük? A tájékoztatóban csak a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényben megjelölt vámtarifaszámok alkalmazásáról szóló 13/2004. (III. 25.) PM rendelet 1. és 2. számú mellékleteiben szereplő vámtarifaszámok kerültek megfeleltetésre. A 3824 90 99 vámtarifaszám nem szerepel ezen mellékletekben. A KN-kód meghatározása csakúgy, mint a vámtarifaszám megállapítása az engedélykérelem benyújtásakor alapvetően önbesorolással történik a gazdálkodóknál, a megfeleltetési táblázat kizárólag segítséget nyújt ehhez. A helyes KN-kód kiválasztásához a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézetében KÉV-határozat, illetve szakmai vélemény igényelhető. A hatályos Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolásban a Biodízel és keverékei 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal vagy anélkül feltételnek megfelelő áruk a 3826 nómenklatúra kód megfelelő alszámai alá sorolandóak. 4. Mit jelent az pontosan és hogyan értelmezzük a 4008/2014 tájékoztató 4. pontjában leírtakat? A 4. pont szerint: Míg a módosítás hatályba lépését követően a vámtarifaszámot kizárólag a jövedéki termék megnevezése és az adómérték meghatározása során kell kötelezően figyelembe venni, a nemzeti jövedéki szabályozás szerinti eljárások során a nemzetközi gyakorlathoz igazodva a KN kódokat kell alkalmazni. A módosítás hatályba lépését követően a Jöt.-ben a jövedéki termék meghatározása és az adómérték megállapítása továbbra is a rögzített időállapotú vámtarifaszám alapján történik, míg általános szabályként a jövedéki eljárásokban a KN-kódokat kell alkalmazni. A gazdálkodó a vámtarifaszám alapján a megfeleltetési táblázat alkalmazásával kizárólag a KN-kódot használja ügyintézéseiben. Ezen megfeleltetést dokumentálja a KN-kódra kiadott engedély. Természetesen, ahol az eljárás a termék meghatározására, illetve annak adójogi besorolására irányul, a KN-kód mellett a rögzített időállapotú vámtarifaszámot szintén fel kell tüntetni (kötelező érvényű vámtarifabesorolás). 5. Miért nincs pontos árumegnevezés és leírás, valamit részletes magyarázat a tájékoztatóban a 2002. január 1-jén hatályos vámtarifaszám és a mindenkor hatályos KN-kód kapcsolásának táblázatában? A tájékoztató 5. pontja szerint: Jelen tájékoztató annak a jogszabályban megfogalmazott szándékának tesz eleget, hogy a gazdálkodók a vámtarifaszámot a KN-kódokhoz hozzá tudják rendelni. A megfeleltetés csakúgy, mint a vámtarifaszám megállapítása az engedélykérelem benyújtásakor alapvetően önbesorolással történik a gazdálkodóknál, a megfeleltetési táblázat kizárólag segítséget nyújt ehhez. Az árumegnevezés, áruleírás és a magyarázat 2

mind-mind utolérhető az egyébként a besorolás alapját adó jogszabályokban, illetve adatbázisokban (pl: a nyilvános és ingyenes, interneten elérhető TARICWEB felület) Az a gazdálkodó, aki használja az EMCS-t, az eddig is ismerte a termékének a KN-kódját és az ahhoz kapcsolódó megnevezést. 6. Kell-e engedélyt módosítási kérelmet benyújtani a gazdálkodóknak, ha az adóraktári engedélyben szerepeltetett négy karakteres vámtarifaszámok (pl. 2208 esetében vizsgálva, a 22 az árucsoport számát jelöli, második két számjegy 08, mintegy sorszámként az árucsoporton belüli helyet, sorszámát mutatja) és a jelen tájékoztatásban kihirdetett, a vámtarifaszámnak megfeleltetett vonatkozó KN-kód első négy számjegye egyezést mutat? A megfeleltetési táblázat alapján a vtsz., illetve a KN-kód összehasonlítása 8 számjegyű bontásban történik, tekintettel arra, hogy az engedély iránti kérelemben 8 számjegyű bontásban kell meghatározni a jövedéki terméket. Ezért a változás-bejelentés tényét nem érinti, hogy a tevékenységre kiadott engedélyen, hány számjegyig jelenik meg a jövedéki termék tarifális besorolása. Összegezve, ha 8 számjegyben nem teljesül az egyezőség, akkor be kell nyújtani a változás bejelentést. 7. Amennyiben az előző példaszerinti engedélymódosítás indokolt és az a gazdálkodók által benyújtásra kerül, úgy a módosított adóraktári, jövedéki,. stb. engedélyek betétlapjai tételesen fogják-e tartalmazni a vámtarifaszámokat a negyedik kettő, azaz a 8 számjegyes KN-alszámmal kiegészített, adott esetben utolsó, ötödik kettő, azaz 10 számjegyes magyar alszámos jelölést és a hozzájuk tartozó árumegnevezést, valamint a fajtakódokat? A Vhr. 9. számú melléklete alapján kizárólag az adóraktári tevékenységre kiadott engedélyen a termék megjelölése az adómértékhez rendelt számjegyű bontás szerinti tarifálisbesorolás alapján történik, melynek értelmében a kiadott engedélyen, a korábbi engedélyen található vámtarifaszám szerinti bontásban fog megjelenni a KN-kód is. 8. A vezetni rendelt nyilvántartásokban, a termékmérlegben, a különnyilvántartásban milyen jogcímkódokkal lesz lehetséges a vámtarifaszám szerinti zárókészletet kivezetni és KN-kód szerinti nyitókészlet felvenni? Termékmérlegben történő átvezetésnél követendő eljárás: Az áruazonosító számok változásához kapcsolódóan az új KN-kód alá rendelt termékekről új zárási lapot, illetve termékmérleget (továbbiakban: TM) és adott esetben külön nyilvántartást (továbbiakban: KNYT) kell indítani. A régi vámtarifaszámok alatt nyilvántartott TM-ből és KNYT-ből az új KN-kód alá tartozó készleteket 2014. június 30-i zárással az új TM-be és KNYT-be kell átvezetni és 2014. július 1-jétől szerepeltetni. 2014. június 30-án TM esetén 39110 jogcímkóddal KNYT esetén 39310 jogcímkóddal kell ki/átvezetni a készleteket. Amennyiben az adott vámtarifaszám nem egyezik meg a 2014. július 1-jétől alkalmazandó KN-kóddal, akkor a teljes zárókészletet kell ki/átvezetni, ezáltal a 2014. június 30-i zárókészlet 0 lesz. Az új KN-kód alatt szereplő TM-et és KNYT-t 0-val kell indítani 2014. július 1- jén és az átvezetendő mennyiséget növekedésként kell szerepeltetni benne, TM esetén 29110 jogcímkóddal, míg KNYT esetén 29310 jogcímkóddal. 3

Amennyiben a TM-ben, illetve KNYT-ban a készlet-átvezetés végrehajtását követően a 2014. július 1-jét megelőző időszakot érintő korrekció válik szükségessé, abban az esetben a következők szerint kell eljárni: A tárgyhavi termékmérleg zárásban 2014. július 1-jét megelőzően alkalmazott vámtarifaszámra vonatkozóan be kell nyújtani egy zárási lapot, amelyen az korrekcióval érintett időszak tekintetében meg kell adni a módosítandó jogcímkódot, valamint a korrekció mennyiségét. Emellett amennyiben a korrekció a zárókészlet módosításával is jár a zárási lapon fel kell tüntetni a 2014. június 30-i zárókészlet átvezetés (39110; 39310 jogcímkódok) korrekcióját is. Ezzel egyidejűleg a 2014. július 1-jétől alkalmazott KN-kód tárgyhavi zárási lapján a 2014. július 1-jei nyitókészlet átvezetés (29110; 29310 jogcímkódok) korrekcióját szintén szerepeltetni kell. Egyéb nyilvántartások átvezetésének általános szabályai: A KN-kódok bevezetésével az engedélyes által vezetett jövedéki nyilvántartásokban az új KN-kód alá rendelt jövedéki termékekről 2014. június 30-án zárást kell végezni, amely mennyiséget 2014. július 1-jétől a KN-kód alatt kell nyilvántartani. A készlet átvezetés gyakorlati megvalósítása az alkalmazott jövedéki nyilvántartás adattartalmától, jellegétől függően egyedileg történik, azonban a jövedéki termékek pontos elszámolása érdekében a termék mennyiségének nyomon követhetőségét a jogszabály által vezetni rendelt nyilvántartásokban minden esetben biztosítani kell. A készlet átvezetéssel kapcsolatban nem szükséges vámhatóság által végzett készletfelvétel lefolytatása, azonban természetesen a hatósági felügyeletet ellátó szerv a váratlan ellenőrzés szabályai szerint vizsgálhatja azt. 9. A 2014. II. negyedéves készletfelvétel és elszámolás tekintetében, amennyiben a készletfelvételt nem végzi el a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal 2014.06.30-ig, úgy azt követően a készletbevallást a kötelezően előírt KN-kódokkal vagyunk már kötelesek elkészíteni és átadni? Igen, mert 2014. július 1-jét követően a KN-kódot kell alkalmazni. (Megjegyzendő, hogy az elszámolást értelemszerűen a vtsz alapján kell elvégezni, hiszen azok alátámasztására rendelkezik bizonylatokkal a gazdálkodó, illetve a vámhatóság is az ügyféli adatszolgáltatások szerint. A vtsz. szerint zárókészlet alapja a KN-kód szerinti nyitókészletnek.) 10. Szükséges-e bármilyen formában a KN-kódokra átvezetett termékek vámtarifaszámait a továbbiakban a jövedéki nyilvántartásokban, a kiállított bizonylatokon szerepeltetni? Kizárólag a KN-kód alkalmazása kötelező. 11. Az EMCS-rendszerben okozhat-e bármilyen problémát egy KN-kód átállást követően 2014. júniusban feladott szállítmány július havi címzett változtatása, visszairányítása? Amennyiben az engedélyt 2014. július 1-jével módosították, abban az esetben nem okoz problémát az EMCS-ben a címzett változtatás, vagy visszairányítás. 12. Adózott visszáru esetén az eddig alkalmazott vámtarifaszámon kiadott cikkeket a visszavételkor hatályos KN-kódoknak, hogyan lehetséges megfeleltetni, a visszáru 4

könyvelése technikailag hogyan valósítható meg? Melyik jogcímkódok alkalmazhatók erre pontosan? A visszáruzás módja és az alkalmazott jogcímek nem változnak, a bevételezést annál a KN-kódnál kell elvégezni, amelyre a készlet 2014. július 1-jént átvezetésre került. 13. A kiadott KÉV jogosultja mikortól adhatja be kérelmét a 2014. július 1-ét megelőzően kiadott KÉV-ek KN-kóddal való kiegészítése iránt, milyen nyomtatványon? Jöt. 128/G. (1) A jövedéki szabályozásban alkalmazott vámtarifaszámoknak megfelelő KN-kódokat a vámhatóság 2014. március 31-ig tájékoztatóban teszi közzé internetes honlapján. (2) A 2014. július 1-jét megelőzően kiadott kötelező érvényű vámtarifabesorolás 2014. június 30-át követően is érvényben marad, a 48. (20) bekezdése szerinti jogosult 2014. július 1-jét megelőzően is kérelmet nyújthat be a vegyvizsgáló szervhez a 2014. július 1-jét megelőzően kiadott kötelező érvényű vámtarifabesorolás - 2014. június 30-át követően - KN-kóddal történő kiegészítése iránt. Az erre irányuló kérelem már jelenleg is benyújtható. Tekintettel arra, hogy itt gyakorlatilag a KÉV határozat kiegészítéséről van szó, a gazdálkodónak nem kell formanyomtatványt, illetve javasolt KN-kódot előterjesztenie. Egy egyszerű beadvány elégséges a benne hivatkozott számú KÉV-határozat KN-kóddal történő kiegészítéshez. 14. A bejelentett EAN-kódokhoz tartozó vámtarifaszámok miként fognak egyezőséget mutatni a zárjegyek ellenőrzésekor, a zárjegy-felhasználás bejelentésekkel, az érvényes KN-kódokkal, a termékhez tartozó bizonylatokkal? Szükséges-e a NAV_VP_J07 beadványoknak a változással egyidejű módosítása? Igen, a J07-es nyomtatványon az érintett vámtarifaszámokon szereplő GTIN és VP termékazonosítók módosítását be kell jelenteni. 15. Sör adóraktár engedélyesnek engedélymódosítási kérelmet (NAV nyomtatványt) esetleg azért kell benyújtania és abban a KN kódo(ka)t kell feltüntetni, mivel a vonatkozó (új) termékazonosítók (KN kód, sör esetében pl.: 2203 00 01, 2203 00 09, 2206 00 39) még nem szerepeltek az eddigi módosítási kérelmekben? 2014. május 31-ig a változás-bejelentést, akkor is meg kell tennie az engedélyesnek, ha a 8 számjegyű bontástól eltérőn a kiadott engedélyen a 4 vagy 6 számjegyű bontásig nincs eltérés a rögzített időállapotú, illetve a KN-kód között. Példa arra vonatkozóan, hogyan kell eldönteni, hogy adott gazdálkodónak kell-e változásbejelentést tennie: A gazdálkodó engedélyében sör szerepel, de a vámtarifaszám a Jöt. szabályozásának megfelelően csak négy számjegyig 2203 került feltüntetésre. Ebben az esetben helytelen eljárás az, ha az összehasonlítást négy számjegyig végezzük. Ilyenkor az engedélyes által gyártott termék vámtarifaszámát amelyet egyébként az engedély iránti kérelemben is megadott 8 számjegyes bontásig kell vizsgálni. A példában legyen ez most a 2203 00 90 (malátából készült sör legfeljebb 10 literes tartályban). A tájékoztató szerint e vámtarifaszámnak a 2203 00 01 és a 2203 00 09 KN-kód felel meg. Tehát mivel nincs egyezőség a gazdálkodó által gyártott jövedéki termék vámtarifaszáma és az annak megfeleltetett KN-kód között, ezért a gazdálkodónak 2014. május 31-ig szintén be kell jelenteni az eltérést az engedélyt kiadó igazgatósághoz. 5

A gazdálkodó engedélyében sör szerepel, de a vámtarifaszám a Jöt. szabályozásának megfelelően csak négy számjegyig 2203 került feltüntetésre. Ebben az esetben helytelen eljárás az, ha az összehasonlítást négy számjegyig végezzük. Ilyenkor az engedélyes által gyártott termék vámtarifaszámát - amelyet egyébként az engedély iránti kérelemben is megadott 8 számjegyes bontásig kell vizsgálni. A példában legyen ez most a 2203 00 10 (malátából készült sör több mint 10 literes tartályban). A tájékoztató szerint e vámtarifaszámnak a 2203 00 10 KN kód felel meg. Mivel egyezőség tapasztalható a gazdálkodó által gyártott jövedéki termék vámtarifaszáma és az annak megfeleltetett KN kód között, ezért a gazdálkodónak nem kell bejelentést tennie. Természetesen, ha más jövedéki terméket is gyár, amely esetében nincs egyezőség az összehasonlítás során, a bejelentést a másik termék tekintetében meg kell tenni, tehát az engedély módosítását kell kérni. 2014. április 1. és 2014. június 30. között a kérelmezőknek, a kérelem benyújtásával egyidejűleg a Jöt. 128/G (1) bekezdésében meghatározottak szerinti tájékoztatással közzétett, vonatkozó KN-kód 2014. június 30-át követő alkalmazásáról is nyilatkoznia kell. A nyilatkozatot a kérelem formanyomtatványához kell csatolni, kötelező formátuma nincs. Amennyiben a vámhatóság a kérelemre az új engedélyt 2014. július 1-jét megelőzően kiadja, akkor azon a Jöt. 7. 9. pontja szerinti rögzített időállapotú vámtarifaszámot tünteti fel és 2014. július 1-jével a kérelemhez mellékelt nyilatkozat alapján hivatalból módosítja az engedélyen szereplő áruazonosító számot a KN-kódra, továbbá az engedély kiadásával egyidejűleg bevonja a korábbi engedélyt. 16. Jövedéki engedélyes illetve közösségi kereskedelmi engedéllyel rendelkező kereskedő 2014.07.01 nappal nyilvántartásában átállítja a termék azonosítóit KN kódra és ettől az időponttól csak KN azonosítóval ad el szabadforgalomban, vagy fogad lejárt szavatosságú, megsemmisítendő terméket (amelyet továbbít az adóraktár részére)? Igen, a 2014. július 1-t megelőzően értékesített majd 2014. június 30-át követően visszáruzott termék esetében a terméket KN-kód szerint veszi nyilvántartásába a gazdálkodó. 17. Hogyan valósítható meg az átállás a Jöt. 8/2004. (III. 10.) PM rendelet 78. (2) szerinti EKO érvénytelenítése (stornózása) a 2014.07.01 naptól érvénybelépő (KN) változások figyelembe vételével? Az érvénytelenítésről szóló HU810E üzenet nem tartalmazza a KN-kódot, tehát a változás az érvénytelenítést nem befolyásolja. 18. Vevőnyilvántartásra és az EMCS rendszerre is egyaránt vonatkozik az átállás, átállítás? A Jöt. módosításának megfelelően 2014. július 1-jétől kizárólag a hatályos KN kód szerint kell a gazdálkodóknak a Jövedéki Árumozgási és Ellenőrző Rendszer (EMCS) felé is megtenni a bejelentéseiket. Az új jogszabályi rendelkezések megfelelő kezelése érdekében a bejelentések adattartalma szűkülni fog, hiszen az eddigi nemzeti kiegészítő adatként előírt időállapot szerint rögzített vámtarifaszám szolgáltatására nem lesz a továbbiakban szükség. Az adattartalom módosítás az alábbi négy bejelentést érinti: e-tko tervezet (IE815), 6

átvételi elismervény tervezet (IE818M), EKO adatszolgáltatásra szolgáló bejelentés (HU815E), repülőtéri adóraktár bejelentése a repülőgépekbe betöltött üzemanyag mennyiségéről (HU815R). A bejelentések adattartalmának változása miatt a fenti esetekben új nyomtatványok kialakítására lesz szükség, melyek a NAV hivatalos honlapján való megjelentetése a törvénymódosítás hatályba lépésével egyidejűleg történik majd. Azon ügyfelek tekintetében, akik a bejelentéseiket saját szoftvereikkel végzik, az adatmódosítás miatt a bejelentésre szolgáló ügyféli szoftvereik fejlesztésére lesz szükség. A fejlesztések alapjául szolgáló interfész specifikációt és annak a mellékletét képező XSD állományokat a NAV Informatikai Intézete az https://openkkk.nav.gov.hu/default.aspx honlapon már publikálta, illetve a fejlesztésben érintett szoftverházakat email útján külön értesítette a szükséges módosításokról. Ettől függetlenül javasoljuk, hogy az ügyfelek közvetlenül is vegyék fel a kapcsolatot szoftverfejlesztőjükkel. Az Informatikai Intézet a fejlesztő cégek számára, szoftvereik tesztelésére most is lehetőséget biztosít, amelyre előre láthatólag 2014. június hónaptól kerülhet majd sor. A vevőnyilvántartás esetében problémát okozhat, hogy a jövedéki engedélyeshez 2014. július 1-jét megelőző bizonylatokon még vámtarifaszám szerepel, azonban ha a számla kiadása már ezt követően történik, akkor a KN-kódot kell alkalmazni. A megfeleltetéshez a 4008/2014. számú tájékoztató alkalmazható, amennyiben az adott vtsz-hoz csak egy KN-kód tartozik. Amennyiben több KN-kód is szóba jöhet, abban az esetben a bizonylat kiállítójával szükséges egyeztetni a helyes KN-kódot. 19. A 2014.07.01-től hatályos szabályozás szerint a számlán kötelező feltüntetni a jövedéki termék KN-kódját. A jogszabályi rendelkezésekkel összhangban van-e, amennyiben a termékcsoport négyjegyű KN kódja kerül csupán feltüntetésre (pl. 2203) vagy a termék pontos azonosítása okán csak az elfogadható, ha a teljes KN kód feltüntetésre kerül (pl. 2203 00 10)? A számlákon eltérő rendelkezés hiányában a termék KN-kódját, azaz 8 számjegyű bontását kell megjeleníteni. 20. Az egyszerűsített adóraktári engedélyesek esetében a kiadott engedélyen eddig nem került feltüntetésre a szőlőbor, illetve a szőlőborból előállított pezsgők vámtarifaszáma, továbbá a Központi Jövedéki Információs Rendszerben az engedélyes adatainak rögzítése során sem kellett feltüntetni. Mivel július 1-jétől a besorolásokat megváltoztatják, várható lesz-e változás a KJIR-rendszer felépítésében? A KN-kód bevezetése és azzal összefüggésben az engedély módosítására vonatkozó változás-bejelentési, a KN-kód alkalmazásáról szóló nyilatkozat tételi kötelezettség, valamint 2014. július 1-jétől a KN-kód szerinti nyilvántartás vezetési, adatszolgáltatási (elszámolási) kötelezettség nem érinti az egyszerűsített adóraktári engedélyesek tevékenységét. Az EAR engedélyen jelenleg szőlőbor esetében a Bor megnevezés található (vtsz., fajtakód, nyilvántartási mennyiségi egység nem), pezsgő esetében a vámtarifaszám első négy karaktere, fajtakódja tarifaszámhoz tartozó megnevezés és nyilvántartási mennyiségi egység szerepel. 7

A jövőt érintő tervek alapján az EAR engedélyen szőlőbor esetében a Szőlőbor megnevezés és nyilvántartás mennyiségi egység (vtsz., fajtakód nem), pezsgő esetében a Palackos erjesztésű pezsgő megnevezés és nyilvántartás mennyiségi egység fog szerepelni. 21. Jelenleg a 27101941-es vámtarifaszámon kétféle gázolajat, biotartalmút és biotartalom nélkülit tárolunk telephelyeinken. A 4008/2014. számú tájékoztatóban ennél a vámtarifaszámnál a megjegyzés rovatban arra utalnak, hogy ezt a kétféle gázolajat 2014.07.01-e után két külön KN kódon kell majd nyilvántartani. Viszont amíg a biotartalom nélküli gázolaj esetén pontosan fel van tüntetve, hogy az egyes KN kódok milyen kéntartalmú gázolajnak felelnek meg, addig a biotartalmú gázolajok esetében nincs megadva ilyen egyértelmű besorolás. A kérdésünk az lenne, hogy a biotartalmú, 10 ppm alatti kéntartalommal rendelkező gázolajnak mi lesz a KN kódja? A határértékek azonosak a bioüzemanyagnál és a nem bioüzemanyagnál, azonban a Tájékoztatóban gépelési hiba miatt rosszul jelentek meg. A hatályos Kombinált Nómenklatúrában a helyes értékhatárok megtalálhatóak. 22. Benzin esetében nem lesz elkülönítve a biotartalmú és a biotartalom nélküli üzemanyag? Benzinnél nincs ilyen alapú elhatárolás, Az E85-re kell odafigyelni a besorolás kapcsán, mivel a benzinnél került meghatározásra a 2710-nél. 8