FELHÍVÁS. a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban"

Átírás

1 FELHÍVÁS a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban Tisztelt Ügyfelünk! A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló évi CXVII. törvény (továbbiakban: Büat.) 6. (2) bekezdésében foglaltak alapján az üzemanyagforgalmazó köteles évente a forgalomba hozott motorbenzinről, dízelgázolajról és bioüzemanyagról jelentést benyújtani vámhatósághoz. A fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. (XII. 28.) számú Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 6. (4) bekezdése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes honlapján közzétett elektronikus nyomtatvány használata kötelező a jelentés benyújtására. A bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásáról a vámhatósághoz benyújtandó jelentés (NAV_BIO01 nyomtatvány) alkalmazását érintően jelentős változások történtek. Nyomtatvány elektronikus úton történő beküldése Az üzemanyag-forgalmazók adatrögzítési-, és szolgáltatási terheinek csökkentése érdekében informatikai fejlesztés történt, a NAV_BIO01 nyomtatvány elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül is beküldhetővé vált. (A jelentést eddig kizárólag kinyomtatva, aláírással ellátva, papír alapon lehetett benyújtani, amely mód a jövőben is választható.) A fejlesztéssel egyidejűleg a nyomtatvány új megjelenést is kapott. A nyomtatvány újonnan bevezetett elektronikus úton történő megküldésének feltétele, hogy az adózó, illetve a képviselő az Ügyfélkapu nyitásához szükséges regisztrációs eljárás során képzett felhasználói névvel és az általa meghatározott jelszóval rendelkezzen. A nyomtatvány benyújtását megelőző regisztráció lépései: a) Kormányzati portál regisztráció Amennyiben a kötelezett valamely kötelezettségének elektronikus úton kíván eleget tenni, akkor a kormányzati elektronikus ügyintézéshez szükséges ún. Ügyfélkapu regisztrációra a portálon van lehetőség, ahol az ügyfelek kizárólag természetes személyek regisztrálhatnak és Ügyfélkapu azonosítót szerezhetnek. Az Ügyfélkapu regisztrációval kapcsolatos információk a oldalon találhatóak, vagy az okmányirodákban kérhetőek.

2 b) VPID szám igénylése A nyomtatvány elektronikus úton történő benyújtásának előfeltétele továbbá, hogy a kötelezett rendelkezzen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott vámazonosító számmal (VPID). A VPID szám igényléséhez szükséges adatlapok, kitöltési útmutatók és általános tájékoztatók a következő elérési úton találhatók meg: c) Vámhatósági regisztráció A vámhatóság a vele kapcsolatba kerülő, elektronikus beadvány benyújtására jogosult valamennyi bejelentőt és együttes jóváhagyásra jogosultat az Egységes Ügyfél Címtárban (EÜC) tartja nyilván. Az EÜC-regisztráció előzetes regisztrációs eljárásban valósul meg, amelynek során az elektronikus nyomtatványok benyújtását lehetővé tevő vámhatósági hozzáférési jogosultság kiadása megtörténik. A kommunikációs jogosultság regisztrációja érdekében a NAV_VP_R01 számú Bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz elnevezésű (VPOP_R01) nyomtatványon be kell jelenteni a NAV_BIO01 nyomtatványra vonatkozó meghatalmazást. Amennyiben más adóbevalláshoz, és adatszolgáltatáshoz már rendelkezik EÜC-regisztrációval az üzemanyag-forgalmazó, a VPOP_R01 nyomtatványon abban az esetben is kérnie kell a módosítást, a NAV_BIO01 nyomtatványra vonatkozóan. Felhívjuk a figyelmet a következőkre: - Minden esetben az utoljára megadott jogok érvényesek, tehát amennyiben egy korábban bejelölt jogosultság a módosításra benyújtott VPOP_R01 nyomtatványon nem kerül ismételten jelölésre, akkor az megszűnik. - Amennyiben egy bejelentő több adóalany nevében kíván eljárni, a VPOP_R01 nyomtatványból annyi darabot kell kitölteni (és az adózóval aláíratni), ahány adózó nevében a bejelentő a vámhatóság felé el kíván járni. Az elektronikus nyomtatvány kitöltéséhez, és elektronikus úton történő beküldéséhez a legfrissebb nyomtatvány telepítése szükséges. Javasoljuk továbbá, hogy figyelmesen tanulmányozzák a kitöltő program súgóját is, amely a nyomtatvánnyal együtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes honlapján elérhető:

3 Nyomtatvány módosítása az E85 üzemanyag, illetve a bio-etbe, bio-mtbe, és bio- TAEE bioüzemanyagok tekintetében A Büat. alkalmazásával összefüggésben szükségessé vált az üzemanyag-forgalmazók által a vámhatósághoz teljesítendő jelentés, illetve kitöltési útmutató módosítása az E85 üzemanyag, illetve a bio-etbe bioüzemanyag tekintetében, az alábbi szempontok szerint: a) Az E85 üzemanyag feltüntetése A Rendelet 1. (4) bekezdése szerint a rendeletben foglaltakat kell alkalmazni az E85 üzemanyagba bekevert bioetanolra is. A kötelező bioüzemanyag-részarány számítása során az E85 üzemanyagba bekevert bioetanol mennyiségét a Rendelet 4. melléklet 3. pontjában szereplő a forgalomba hozott bioüzemanyag mennyisége összesen (liter vagy MJ) rovatban figyelembe lehet venni. A forgalomba hozott E85 üzemanyag teljes mennyiségét is szerepeltetni kell azonban a jelentésben, amelyet eddig csak a Rendelet 4. melléklet 2. a) alpontjában megjelölt motorbenzinként lehetett feltüntetni. Ilyen módon viszont nem megfelelő fűtőértékkel szerepelt az E85 üzemanyag energiatartalma, mivel annak mennyiségét figyelemmel a Rendelet 5. (1a) bekezdésében foglaltakra a legnagyobb térfogatarányt képviselő bioetanol fűtőértékével (21 MJ/l) kell számolni. Az előzőek okán kiegészült a NAV_BIO01 nyomtatvány I. blokkja az E85 üzemanyag forgalomba hozott, liter-, illetve energiatartalom szerinti mennyiségének megadására szolgáló új rovatokkal, amelyek alkalmazásával már egységesen történik a kötelező bioüzemanyagrészarány számítása során az E85 üzemanyag figyelembe vétele. b) A bio-etbe, bio-mtbe, és bio-taee bioüzemanyagok feltüntetése A bio-etbe, bio-mtbe, és bio-taee bioüzemanyagnak a Büat. szerinti kötelező bioüzemanyag-részarány teljesítésében történő figyelembe vételekor a következő számítási elvek alkalmazhatók. A Rendelet 1. melléklete alapján a bio-etbe térfogatra vetített energiatartalma 27 MJ/l (ebből 37% megújuló energiaforrásból), a bio-mtbe energiatartalma 26 MJ/l (ebből 22% megújuló energiaforrásból), és a bio-taee energiatartalma 29 MJ/l (ebből 29% megújuló energiaforrásból). Ezen rendelkezés alapján egységnyi bio-etbe

4 energiatartalmának csak a 37%-a vehető figyelembe a kötelező bioüzemanyag részarány számítás során, ugyanígy a bio-mtbe energiatartalmának a 22%-a, illetve a bio-taee energiatartalmának a 29%-a vehető figyelembe a kötelező bioüzemanyag részarány számítás során. Így például 1000 liter motorbenzinbe kevert bio-etbe összes energiatartalmának, azaz MJ-nak (1000 liter x 27 MJ) a megújuló energiaforrásból származó 37%-a, 9990 MJ vehető figyelembe. A NAV_BIO01 nyomtatvány II. Forgalomba hozott bioüzemanyag mennyisége rovata az előzőeknek megfelelően a bio-etbe, bio-mtbe, és bio-taee bioüzemanyagok esetében a megújulóként figyelembe vehető részre a 37%-22%-29% szorzószámokat beépítve tartalmazza, ezért a kitöltés során az adott bioüzemanyag fajta teljes liter" mennyiségét (100%-át) be kell írni a bioüzemanyag mennyisége rovatba. Figyelem! A bio-etbe, a bio-mtbe, vagy a bio-taee bioüzemanyagra csak abban az esetben alkalmazható ez a kitöltési eljárás, ha a bioüzemanyagra vonatkozó fenntarthatósági igazolást bio-etbe, bio-mtbe, vagy bio-taee néven, a teljes mennyiség feltüntetésével adta ki a kiállító! A NAV_BIO01 nyomtatvány 3) pótlap VI. blokkjában az energiatartalom (MJ) kiszámítása során a bio-etbe, bio-mtbe, vagy bio-taee bioüzemanyag esetén a nyomtatvány a Kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott 37%-22%-29% arányszámokat beépítve tartalmazza. A fenntarthatósági igazolásban szereplő mennyiség megadása során, a liter rovatba a bio-etbe, bio-mtbe, vagy bio-taee bioüzemanyag teljes mennyiségét 100 % - át be kell írni, mivel ebből csak a meghatározott hányad vehető figyelembe megújuló energiaforrásként. A nyomtatványon tehát abban az esetben alkalmazható ez a kitöltési mód, ha a bioüzemanyagra vonatkozó fenntarthatósági igazoláson a bio-etbe, bio-mtbe, vagy bio- TAEE teljes mennyiségét feltüntette az igazolás kiállítója! A bioetanol, a bio-etbe, és a bio-taee bioüzemanyagok forgalomba hozott mennyiségének bioetanol-egyenértékben történő feltüntetése: A Rendelet 6. (5) bekezdésében meghatározottak alapján lehetővé teszi a bioetanol, a bio- ETBE, és a bio-taee bioüzemanyagok forgalomba hozott mennyiségének bioetanolegyenértékben történő feltüntetését. A rendelkezés alapján egységnyi bio-etbe literben meghatározott mennyiségének 47%-a, a bio-taee literben meghatározott mennyiségének 40%-a vehető figyelembe a kötelező bioüzemanyag részarány számítás során bioetanol

5 egyenértéken, azaz a jelentésben bioetanolként feltüntetve, és annak 21 MJ/l energiatartalmával számítva. Így például 1000 liter motorbenzinbe kevert bio-etbe-nek a 47%-át lehet beírni a jelentésbe egyenértéken, azaz 470 liter bioetanolként. Az egyenérték alkalmazásával a jelentésbe beírt 470 liter bioetanol és a 21 MJ/l energiatartalom szorzataként összesen 9870 MJ energiatartalom vehető figyelembe a forgalomba hozott bio-etbe bioüzemanyag mennyiségeként. A nyomtatvány a bioetanol, a bio-etbe, és a bio-taee bioüzemanyagoknak a bioetanol egyenértékben történő szerepeltetése esetén beépített szorzószámokat (100%; 47% és 40%) nem tartalmaz, tekintettel arra, hogy a bioetanol sorában együttesen lehet mindhárom bioüzemanyag fajtát szerepeltetni, bioetanol egyenértéken. Ezen kitöltési mód alkalmazása során a bioetanol literben meghatározott mennyiségének 100%-át, a bio-etbe literben meghatározott mennyiségének 47%-át, a bio-taee literben meghatározott mennyiségének 40%-át lehet figyelembe venni bioetanol egyenértéken. Figyelem! Amennyiben a bioüzemanyagra vonatkozó fenntarthatósági igazoláson a bio- ETBE, és bio-taee bioüzemanyag mennyiségét bioetanol egyenértéken adja meg az igazolás kiállítója, abban az esetben annak teljes mennyiségét bioetanolként kell beírni a NAV_BIO01 nyomtatvány II. Forgalomba hozott bioüzemanyag mennyisége - liter rovatába. Amennyiben a fenntarthatósági igazolásban szereplő bio-etbe, bio-taee bioüzemanyag mennyiségét bioetanol egyenértéken adja meg az igazolás kiállítója, abban az esetben annak teljes mennyiségét bioetanolként kell beírni a NAV_BIO01 nyomtatvány 3) pótlap VI. blokkjában a bioüzemanyag mennyisége liter rovatba. Kérjük a Tisztelt Üzemanyag-forgalmazó Ügyfeleinket, hogy a évben forgalomba hozott motorbenzinről, dízelgázolajról és bioüzemanyagról a vámhatósághoz március 20-ig benyújtandó jelentést az előzőek figyelembevételével szíveskedjenek teljesíteni! Nemzeti Adó- és Vámhivatal

138/2009. (VI. 30.) Korm. rendelet

138/2009. (VI. 30.) Korm. rendelet 138/2009. (VI. 30.) Korm. rendelet a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának előmozdítására vonatkozó egyes rendelkezések végrehajtásának szabályairól A Kormány az európai uniós csatlakozással

Részletesebben

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető!

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető! Kitöltési útmutató a 18K37 jelű, a munkáltató adatszolgáltatása az általa munkavállalónak lakáscélú felhasználásra hitelintézet vagy a kincstár közvetítésével nyújtott kölcsön 2018. évben elengedett összegéről

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t ?fi'szw ülés Hivatal a Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottságai; 2010 OKT 18. Bizottsági módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető! Jogszabályi háttér:

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető! Jogszabályi háttér: Kitöltési útmutató a 18K102 jelű, adatszolgáltatás a kisadózó vállalkozás részére a 2018. évben juttatott, 1 millió forintot meghaladó kifizetésről elnevezésű nyomtatványhoz Ezen a nyomtatványon a 2018.

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1. Kitöltési útmutató Szállítási nyilvántartás havi zárás (csomagküldő kereskedő adóügyi képviselője) című J13 elektronikus nyomtatvány KITÖLTŐ PROGRAM használatához 2009 - verzió 1.0 Érvényes: 2009. október

Részletesebben

A munkáltató az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni. 3

A munkáltató az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni. 3 Kitöltési útmutató a 14K37 jelű, a munkáltató adatszolgáltatása az általa munkavállalónak lakáscélú felhasználásra hitelintézet vagy a kincstár közvetítésével nyújtott kölcsön 2014. évben elengedett összegéről

Részletesebben

Az adatszolgáltatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az adóévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni.

Az adatszolgáltatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az adóévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni. Kitöltési útmutató a 14K83 jelű, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatszolgáltatása az általa a magánszemélynek kifizetett támogatásokról elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - A személyi

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A J verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához a hagyományos Abev2006 keretprogrammal Érvényesség kezdete: október 1. Kitöltési útmutató szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedő/adóképviselő) című J12 elektronikus nyomtatvány KITÖLTŐ PROGRAM használatához 2009 - verzió 1.0 Érvényes: 2009. október 01-től.

Részletesebben

Érvényes: január 27-től.

Érvényes: január 27-től. Kitöltési útmutató Zárjegy megrendelőlap című J10/1 elektronikus nyomtatvány KITÖLTŐ PROGRAM használatához 2009 - verzió 1.0 Érvényes: 2009. január 27-től. 1. oldal; összesen: 11 Kitöltési útmutató a Zárjegy

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 14T1043H BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTŐ LAP

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 14T1043H BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTŐ LAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 14T1043H BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTŐ LAP A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól elektronikus benyújtás esetén Frissítve:

Részletesebben

1. oldal, összesen: 7

1. oldal, összesen: 7 Környezetvédelmi termékdíj bevallás 2010-től csak elektronikusan A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvényt (a továbbiakban: Kt.)

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Tisztelt Ügyfelünk!

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Tisztelt Ügyfelünk! 1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 13T1044D BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP az Art. 16. (11) bekezdése alapján az iskolaszövetkezet biztosítottnak nem minősülő, határozott idejű munkaviszony keretében személyesen

Részletesebben

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók Kitöltési útmutató a 14K50 jelű, a hitelintézet és a kincstár adatszolgáltatása a vissza nem térítendő munkáltatói támogatások 2014. évi kifizetéséről elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - A

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 19T1045NY

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 19T1045NY KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 19T1045NY Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap az Art. 1. számú melléklet 14. pontjában foglaltak alapján a közérdekű nyugdíjas szövetkezet biztosítottnak nem minősülő,

Részletesebben

A munkáltató az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni. 3

A munkáltató az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év január 31-éig (2015. február 2-áig) köteles teljesíteni. 3 Kitöltési útmutató a 14K37 jelű, a munkáltató adatszolgáltatása az általa munkavállalónak lakáscélú felhasználásra hitelintézet vagy a kincstár közvetítésével nyújtott kölcsön 2014. évben elengedett összegéről

Részletesebben

a 3. számú Bejelentő laphoz

a 3. számú Bejelentő laphoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 3. számú Bejelentő laphoz a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás elektronikus ügyintézés keretében, papír alapon vagy számítástechnikai adathordozón történő teljesítéséhez az Art. 7.

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET TÁJÉKOZTATÓ Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 26. (1) bekezdése alapján az Egyházasrádóci

Részletesebben

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók Kitöltési útmutató a K100 jelű, az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv adatszolgáltatása a tartósan álláskereső, a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a(z) Szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedı/adóképviselı) címő

Kitöltési útmutató. a(z) Szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedı/adóképviselı) címő Kitöltési útmutató a(z) Szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedı/adóképviselı) címő (J12 elektronikus nyomtatvány 1.2 verzió számú) elektronikus nyomtatványhoz 2009 - verzió 1.2 Érvényes:

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1044TEL

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1044TEL KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1044TEL Frissítve: 2015.12.04. Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap az Art. 16. (11) bekezdése alapján az iskolaszövetkezet biztosítottnak nem minősülő, határozott

Részletesebben

13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP

13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP 13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó adatokról a munkavállalót kölcsönvevő, foglalkoztató adózó részére történő bejelentéshez Tisztelt Adózó! Felhívjuk szíves figyelmét,

Részletesebben

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Törvényi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) A társadalombiztosítás

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP

19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP 19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó adatokról a munkavállalót kölcsönvevő, foglalkoztató adózó részére történő bejelentéshez Tisztelt Adózó! Felhívjuk szíves figyelmét,

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016.

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016. A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016. A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010.

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 47/A. -a alapján a

Részletesebben

343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet. a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról

343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet. a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról Magyar joganyagok - 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet - a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeirő 1. oldal 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről

Részletesebben

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya Kitöltési útmutató a 13K51 jelű, a súlyosan fogyatékos magánszemély részére 2013. évben kiállított, adókedvezményre jogosító igazolás tartalmáról teljesítendő adatszolgáltatásra szolgáló nyomtatványhoz

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 13K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a 13K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a 13K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Az állami adóhatóság előtti eljárásban az adózónak lehetősége van arra, hogy ügyében helyette képviselője, meghatalmazottja

Részletesebben

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya Kitöltési útmutató a 14K51 jelű, adatszolgáltatás a súlyosan fogyatékos magánszemély részére a 2014. évben kiállított, adókedvezményre jogosító igazolás tartalmáról elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

I. Adatszolgáltatásra kötelezetti minőségre vagy minőség hiányára vonatkozó bejelentési kötelezettség

I. Adatszolgáltatásra kötelezetti minőségre vagy minőség hiányára vonatkozó bejelentési kötelezettség Tájékoztatás egyes multinacionális vállalatcsoportok magyar adóügyi illetőségű tagjainak országonkénti jelentéssel kapcsolatos bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségéről, annak teljesítéséről 2017.

Részletesebben

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók 1 Kitöltési útmutató a 14K89 jelű, a nyugdíjat illetve rehabilitációs járadékot 1, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, balettművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot 2 (továbbiakban

Részletesebben

Általános tájékoztató

Általános tájékoztató KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű X2000-02-es nyomtatványhoz Általános tájékoztató

Részletesebben

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya Kitöltési útmutató a 13K85 jelű, a lakáscélú hitelszerződés alapján folyósított hitel 2013. évi törlesztésével összefüggésben a hitelintézet által teljesítendő adatszolgáltatásra szolgáló nyomtatványhoz

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 17T1043TEL. Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap a természetes személyek között háztartási munkára létesített

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 17T1043TEL. Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap a természetes személyek között háztartási munkára létesített KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 17T1043TEL Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap a természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól, telefonon teljesített

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 3.1 verzió

ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 3.1 verzió ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 3.1 verzió Általános tudnivalók A biztosított az egészségbiztosítás

Részletesebben

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) Az adóigazgatási rendtartásról

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

KKK2.0 Regisztráció. A regisztráció teljes folyamata: 1. Ügyfél kommunikációs jogosultságának regisztrálása a NAV vámszerveinél.

KKK2.0 Regisztráció. A regisztráció teljes folyamata: 1. Ügyfél kommunikációs jogosultságának regisztrálása a NAV vámszerveinél. KKK2.0 Regisztráció A regisztráció teljes folyamata: 1. Ügyfél kommunikációs jogosultságának regisztrálása a NAV vámszerveinél. 2. Alapszintű felhasználó 3. Alapszintű aktivált felhasználó (hitelesített

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 2.1 verzió

ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 2.1 verzió ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ÚTMUTATÓ AZ ADATLAP FOLYAMATOS KERESŐKÉPTELENSÉG IGAZOLÁSÁHOZ ELNEVEZÉSŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ 2.1 verzió Általános tudnivalók A biztosított az egészségbiztosítás

Részletesebben

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók 1 A nyugdíjat, illetve rehabilitációs járadékot 1, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, balettművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot 2 (továbbiakban együtt: járadékot) folyósító

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

I. rész: Azonosító és címadatok

I. rész: Azonosító és címadatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-01 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági

Részletesebben

Kitöltési útmutató 1.0 Verzió

Kitöltési útmutató 1.0 Verzió Kitöltési útmutató 1.0 Verzió Az ABEV J15 számú 1.0 verzió számú KITÖLTŐ PROGRAM használatához 2009.03.01-től alkalmazandó Sorszámtartomány iránti kérelem című J15 számú nyomtatvány számítógéppel történő

Részletesebben

Tartalom KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Tartalom KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 15T1043H Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap a természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól, ügyfélkapun történő

Részletesebben

Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló

Részletesebben

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya

Jogszabályi háttér. Az adatszolgáltatás kötelezettje és tárgya Kitöltési útmutató a 14K85 jelű, a hitelintézet adatszolgáltatása a lakáscélú hitelszerződés alapján folyósított hitel 2014. évi törlesztésével kapcsolatban elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről a nyilvános kibocsátók, a befektetési alapkezelők és a kockázati tőkealap-kezelők részére 2013. június 24. Bevezetés 2013. május 2. kihirdetésre kerültek egyes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról I. Az elsődleges képviselő útján ellátott képviselet 1. Az elsődleges képviselet

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi. törvény

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi. törvény 1 2017. évi. törvény a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény

Részletesebben

Jogszabályi háttér: Az adatszolgáltatás benyújtásának módja, határideje: Az adatszolgáltatás csak elektronikus úton teljesíthető!

Jogszabályi háttér: Az adatszolgáltatás benyújtásának módja, határideje: Az adatszolgáltatás csak elektronikus úton teljesíthető! Kitöltési útmutató a 14K106 jelű, a biztosító adatszolgáltatása az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére életbiztosítási szerződés alapján történő teljesítés 2014. évi összegéről

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus

Részletesebben

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak elektronikus úton történő ügyintézése

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak elektronikus úton történő ügyintézése Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak elektronikus úton történő ügyintézése Időállapot: 2015-01-01 - Hatályos Szerző: Farkasné Gyüre Zsuzsanna, Lektor: Varga Ferenc, Módosítva: 2015-09-13 21:57:14

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1043TEL

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1043TEL KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 16T1043TEL Bejelentő és változás-bejelentő elektronikus adatlap a természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól, telefonon teljesített

Részletesebben

Adóazonosító jel/adószám rovatba azt kell feltüntetni, amellyel az ügyfél rendelkezik.

Adóazonosító jel/adószám rovatba azt kell feltüntetni, amellyel az ügyfél rendelkezik. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű G2000-01-es nyomtatványhoz 1. Ügyfél-azonosítási

Részletesebben

Útmutató a VIES regisztrációhoz

Útmutató a VIES regisztrációhoz Útmutató a VIES regisztrációhoz A lenti folyamatleírás feltételezi a szükséges nyomtatványok elektronikus úton történő beadásához szükséges hozzáférést a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első lépés Kérjük,

Részletesebben

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS AZ INTERNETES BANKKÁRTYÁS FIZETÉSHEZ? 1. Ügyfélkapus regisztráció 2. ABEV-JAVA Általános Nyomtatványkitöltő Program 3. Regisztráció a

Részletesebben

Kitöltési útmutató a közös eszközhasználatra kötött megállapodás elektronikus úton történő bejelentésére szolgáló űrlaphoz

Kitöltési útmutató a közös eszközhasználatra kötött megállapodás elektronikus úton történő bejelentésére szolgáló űrlaphoz Kitöltési útmutató a közös eszközhasználatra kötött megállapodás elektronikus úton történő bejelentésére szolgáló űrlaphoz Az űrlapot annyi példányban kell kitölteni és beküldeni, amennyi megállapodást

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a 14MKOZ közleményhez

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a 14MKOZ közleményhez KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 14MKOZ közleményhez A 14MKOZ elnevezésű nyomtatványt (továbbiakban: közlemény), amely a személyi jövedelemadó meghatározott részében az adózó rendelkezése szerint részesített, jogutód

Részletesebben

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz 1. S E G É D L E T AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz Az ügy indítása a www.bakonyszentkiraly.hu honlap főoldalán található mozaik ikonra való kattintással kezdődik:

Részletesebben

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés

Részletesebben

Jogszabályi háttér. I. Általános tudnivalók

Jogszabályi háttér. I. Általános tudnivalók Kitöltési útmutató a 16AIFRS jelű a számviteli törvény szerinti beszámoló készítéséről az IFRS-ek szerinti beszámolóra áttérő azon adózók adatszolgáltatásához, akik 2016. évben kezdődő adóévről készített

Részletesebben

Kitöltési útmutató a PTGSZLAH adatlaphoz

Kitöltési útmutató a PTGSZLAH adatlaphoz Kitöltési útmutató a PTGSZLAH adatlaphoz Jogszabályi háttér: az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A 2017

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A 2017 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A 2017. ÉVBEN KEZDŐDÖTT ADÓÉVI ÁLLANDÓ JELLEGŰ IPARŰZÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁNI IPARŰZÉSI ADÓELŐLEG-KIEGÉSZÍTÉSRŐL SZÓLÓ BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ Iparűzési adóelőleg-kiegészítési kötelezettség

Részletesebben

Érvényes: 2008. június 01-től.

Érvényes: 2008. június 01-től. Kitöltési útmutató Bejelentés EAN (GTIN) szám törzsadat változásról, valamint a VP termékazonosító-szám igénylésről és változásról című J07 elektronikus nyomtatvány KITÖLTŐ PROGRAM használatához 2008 -

Részletesebben

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető!

Ezen a nyomtatványon a adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető! Kitöltési útmutató a 16K97 jelű, a tartós befektetésből származó 2016. évi jövedelemről a kifizető által teljesítendő adatszolgáltatásra szolgáló nyomtatványhoz Ezen a nyomtatványon a 2016. adóévre vonatkozó

Részletesebben

A nyomtatványok beküldéshez EGYKE regisztráció szükséges, amelyről a NAV honlapján vagy a letöltött ANYK nyomtatvány súgójából tudnak tájékozódni.

A nyomtatványok beküldéshez EGYKE regisztráció szükséges, amelyről a NAV honlapján vagy a letöltött ANYK nyomtatvány súgójából tudnak tájékozódni. Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: Eügyintézési tv.) 9. alapján az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezetek így

Részletesebben

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl Az Önkormányzat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.)

Részletesebben

14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ

14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ Tisztelt Adózó! 14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ az elektronikus adóbevallásra, illetve az összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett, valamint

Részletesebben

Online számla regisztráció

Online számla regisztráció Online számla regisztráció Az online számlázás rendszerében az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének előfeltétele a regisztráció. Ehhez be kell lépni a a NAV online számla felületére: Teszt környezet:

Részletesebben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK Budapest, 2008

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK Budapest, 2008 ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJ ELJÁRÁSI SZABÁLYAI Budapest, 2008 Szerzõ: Fekete Antal Lektor: Kovács Ferencné Sorozatszerkesztõ: Ráskai Éva A kézirat lezárva: 2008 január ISBN 978 963

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a SPORTBEJ bejelentéshez. Bejelentés a látvány-csapatsportok támogatásáról

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a SPORTBEJ bejelentéshez. Bejelentés a látvány-csapatsportok támogatásáról KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a SPORTBEJ bejelentéshez Bejelentés a látvány-csapatsportok támogatásáról Jogszabályi háttér: - az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.), - a társasági

Részletesebben

Az ügyfélkapu és az ebev használata

Az ügyfélkapu és az ebev használata Az ügyfélkapu és az ebev használata Második, javított kiadás 2006. november Szerzõ: Jacsó Tamás Lektor: Nagy József ISBN-10 963 638 198 4 ISBN-13 978 963 638 198 1 Kiadja a SALDO Pénügyi Tanácsadó és Informatikai

Részletesebben

Bevallási határidő: Az adóévet követő év május 31. napja; adóévről május 31.

Bevallási határidő: Az adóévet követő év május 31. napja; adóévről május 31. Tájékoztatás a 2015. évi helyi iparűzési adókötelezettségről és annak elektronikusan történő bevallásáról Tájékoztatom, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére

Részletesebben

Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése változások az adatszolgáltatás. területén

Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése változások az adatszolgáltatás. területén Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer fejlesztése változások az adatszolgáltatás Kertész-Káldosi Zsuzsanna Környezetfejlesztési Főosztály Hulladékgazdálkodási Osztály Szolnok, 2015. február

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Rendelkezik-e EORI-számmal: Amennyiben nem rendelkezik közösségi vámazonosító számmal, a nem kódkockában jelölje X-szel.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Rendelkezik-e EORI-számmal: Amennyiben nem rendelkezik közösségi vámazonosító számmal, a nem kódkockában jelölje X-szel. 16T34 ADATLAP magánszemély adóazonosító jelének, vámazonosító számának egyedi kiadásához, az adateltérések rendezéséhez és levelezési cím bejelentéséhez TÁJÉKOZTATÓ az adatlap benyújtásának módjáról Az

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a NAV_VP_J21 - Kérelem vámhatósági nyilvántartásba vételhez a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszaigénylés érvényesítéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Bevezetés és jogszabályi háttér:

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 13K84 jelű, a nyugdíj-előtakarékossági számla vezetőjének adatszolgáltatása elnevezésű nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a 13K84 jelű, a nyugdíj-előtakarékossági számla vezetőjének adatszolgáltatása elnevezésű nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a 13K84 jelű, a nyugdíj-előtakarékossági számla vezetőjének adatszolgáltatása elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

Részletesebben

14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ

14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ Tisztelt Adózó! 14T180 BEJELENTÉS ÉS ADÓHATÓSÁGI REGISZTRÁCIÓS ADATLAP AZ ADÓÜGYEK ELEKTRONIKUS INTÉZÉSÉHEZ az elektronikus adóbevallásra, illetve az összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett, valamint

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A számú bevalláshoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A számú bevalláshoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A 0605. számú bevalláshoz Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 1. számú mellékletében foglaltak alapján a havi és az évközi adóbevallás benyújtására

Részletesebben

Gyakorlati tapasztalatok:

Gyakorlati tapasztalatok: Tisztelt Kedvezményezett! A Pályázati e-ügyintézés felületén található új funkciók segítségével internetes úton, on-line kitöltő program alkalmazásával teljesíthetők 2014. június 07-től a jelentéstételi,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018 TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018. JANUÁR 1-JÉTŐL ELEKTRONIKUSAN INDÍTHATÓ ÉS KÉRELMEKRŐL Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2017.12.21.

Részletesebben

ÜGYFÉLKAPU AZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS

ÜGYFÉLKAPU AZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS ÜGYFÉLKAPU AZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÁS LEÍRÓ LAP 2017. július 1. v2.1 EREDETI 2 Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁSI LEÍRÁSA... 3 2. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE... 5 3. A SZOLGÁLTATÁS FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEI...

Részletesebben

2012. január 1-je előtt érvényes nyomtatvány kódja január 1-jétől érvényes nyomtatvány kódja. nyomtatvány megnevezése J01 BEV_J01 J02

2012. január 1-je előtt érvényes nyomtatvány kódja január 1-jétől érvényes nyomtatvány kódja. nyomtatvány megnevezése J01 BEV_J01 J02 Adóbevallás 2012: új vámszakmai bevallások és nyomtatványok 2012. január 1-től - ADÓBEVALLÁS 2014 Adóbevallás 2012: új vámszakmai bevallások és nyomtatványok 2012. január 1-től. 2012. január 1-jével az

Részletesebben

OKIR Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer. EHIR modul /Hulladékgazdálkodási osztály/ Készítette: Korózs Zsuzsa ügyintéző

OKIR Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer. EHIR modul /Hulladékgazdálkodási osztály/ Készítette: Korózs Zsuzsa ügyintéző OKIR Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer EHIR modul /Hulladékgazdálkodási osztály/ Készítette: Korózs Zsuzsa ügyintéző Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 3530

Részletesebben

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak

Részletesebben

NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció

NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció A számlázó programokkal szembeni követelmények 2018. július 1-től változnak. 2018. július 1-től azokról a számlákról kell kötelezően a NAV Online

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 16K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a 16K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a 16K90 jelű, a befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról elnevezésű nyomtatványhoz Ezen a nyomtatványon a 2016. adóévre vonatkozó kötelezettség teljesíthető!

Részletesebben

Útmutató. Amennyiben a vállalkozás rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel a KÜJ és KTJ számok igénylése a következők szerint történik:

Útmutató. Amennyiben a vállalkozás rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel a KÜJ és KTJ számok igénylése a következők szerint történik: Útmutató A KÜJ és KTJ számot elektronikusan kell igényelni a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságtól. Az igénylés feltétele, hogy az igénylő rendelkezzen ügyfélkapu hozzáféréssel, amennyiben

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

adóazonosító számát. Az Art. 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás teljesítésére irányuló választás nem vonható vissza.

adóazonosító számát. Az Art. 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás teljesítésére irányuló választás nem vonható vissza. 2005. évi CLXIII. törvény az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról Az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (VI..) önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés helyi szabályairól

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (VI..) önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés helyi szabályairól 5. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (VI..) önkormányzati

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben