Peremre szorult roma családok pasztorációja 2010 Máriabesnyő november 11. Hofher József SJ



Hasonló dokumentumok
Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Tinédzserkori terhesség és korai iskolaelhagyás

Romák egészsége Esélyegyenlőség elvének érvényesülése a kardiovaszkuláris prevencióban. Németh Lajosné Bischof Géza

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények )

HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok Október 13.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

Lisszaboni folyamat részjelentés: nem sikerült, új célok

180 napnál régebben munkanélküliek aránya

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP / azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS

Elégedettség mérés március

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: telefon:

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Készítette: Lovász Anna. Szakmai felelős: Lovász Anna június

Oroszné Dr. Perger Mónika pár- és családterapeuta, egyetemi adjunktus BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék, Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány

Deszegregáció,egységes közoktatás

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport

A nevelés színterei és tényezői. Dr. Nyéki Lajos 2015

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON

A család fogalma együtt élő kiscsoportokat, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy rokoni, vérségi kapcsolat köt össze

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

Kiútkeresés, úton lévő falvak szegénység, szociális gazdaság, társadalmi befogadás

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása november 27.

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

IDŐSEK SZEREPE A CSALÁDBAN. Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma

Romák az Unióban és tagállamaiban

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

Esélyegyenlőségi terv 2011.

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

Családi életciklus. a szülői házból. családmag

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

TÁMOP /

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

Hittan tanmenet 3. osztály

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés

TÁMOP /

A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA

Mosolyt az arcokra! Tanoda

A projekt részcéljai:

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje

Fónai Mihály Filepné Nagy Éva EGY MEGYEI ROMAKUTATÁS FÕBB EREDMÉNYEI Szabolcs-Szatmár-Bereg megye *

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben December 2.

IDŐSEK A CSALÁDBAN. Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest,

Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó

Civil Szervezetek a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29.

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

Nők munkaerő-piaci helyzete - esélyek és veszélyek Budapesten Simonyi Ágnes Budapest, 2012 február 28

4.7. A szerv nyilvántartásai

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Néhány adatsor a gyermekek helyzetéről

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

Választható projekt címek a Cigány kisebbségi népismeret tantárgyból a 2014/2015-es tanévben

Inklúziós index. Tony Booth, Mel Ainscow: A tanulás és részvétel támogatása az iskolákban Harmadik, bővített, átdolgozott kiadás

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Népességdinamika és társadalmi szerkezet OBÁDOVICS CSILLA EGYETEMI DOCENS KULCSÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR NYME KTK SOPRON

JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN

Felnőttképzés. Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, november 25.

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

Szakmai nap. Csákvár,

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

A nemzetiségi oktatásról és a cigányság integrációjáról

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

Személyes pénzügyek tervezése (Az életpálya pénzügyi tervezése) Kovács Norbert Gyõr,

Telepek Környezet egészségügyi felmérése. A magyarországi cigány/roma közösségek 20 26% a él telepeken

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) Gyermekek. Nyitrai István 1947

RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN

Átírás:

Peremre szorult roma családok pasztorációja 2010 Máriabesnyő november 11. Hofher József SJ A cigányok helyzete: Három reprezentatív felmérés: 1971; 1993; 2003

Cigány népesség az ezredfordulón: 1893 65.000 1971 270.000 370.000 1993 420.000 2003 520.000 650.000 Nyelvi megoszlás 2003: Magyar 37,8 % Magyar cigány 29,8 % Oláh cigány 26,8 % Beás cigány 4,5 % Egyéb 1,0 %

Iskolai pályafutás: Roma gyerekek Összes gyerek Óvodába jár 42,0% 88,0% Ált. iskolát romák közül nem fejezte be 2000/16 éves 2003/16 éves 5,0%% 36% Országos Roma Középiskolába jut 73% 1/5 Érettségizik 18 évesek 54% 5 Országos Roma Főiskola, egyetem 40% 1%

Foglalkoztatás Cigányok 1985 125 ezer 1989 109 ezer 1993 56 ezer Foglalkoztatottaknak egész éven át volt munkája 71% néhány hétre 19% alkalmi 10% Cigány foglalkoztatottak: 70% segédmunkás 22% szakmunkás 8% fehérgalléros

Cigány háztartások jövedelmi viszonyai Átlagos egy főre jutó havi jövedelem (2003) 20.9000,- Háztartások 56%-ban nincs olyan személy akinek munkából származó jövedelme lenne Alsó jövedelmű réteghez tizedéhez tartozik a cigányság 65% Alsó jövedelműek ötödhöz 80% Legalacsonyabb jövedelműek (alsó egy millió) 280 ezer cigány Legszegényebb 300 ezer ember közül 40% a cigányok aránya

Cigányság települési és lakhatási körülményei A romák lakóhelyi szegregációja (2003): Telepen 6,0% Teleptől távol, de nem telepen: 2,0% Település szélén 42,0% Település belsejében, cigány környezetben 22,0% 2000 fő alatti településen lakik: Teljes népesség Cigányok 16,8 % 40 % 1000 fő alatti apró falvakban: (Ahol nincs orvos, gyógyszertár, 7,8 % 20 % óvoda, iskola) Területi elhelyezkedés (2003): Északi 30,8 % Keleti 19,4 % Alföldi 10,5 % Budapest iparvidék 17,3 % Dél-Dunántúl 18,1 % Nyugat-Dunántúl 3,9 %

Cigányok egészségügyi helyzete (2001) -a depressziós tünetegyüttes valamely fokozata a cigányság 75%-át érinti -dohányzás, táplálkozási problémák, a prevenció hiánya mind okai a mortalitási adatok növekedésének -az alultápláltság, feltfeltűnően magas a cigány népesség körében -betegség megelőzés módszereiről 43% nem tud -leggyakoribb halálok a szív-és érrendszeri, a májbetegségek, a nőknél gyakori az agyér-betegségek, férfiaknál tüdődaganat -a cigány nők körében gyakoribb a spontán és művi abortusz -cigányság köréből alacsonyabb a szakrendelésre irányítottak aránya, szanatóriumi gyógykezeléseken alulreprenzentáltak Cigány népcsoport felülreprezentáltsága egyes betegségcsoportokban: Teljes népesség Cigányság Szorzó Vakság, csökkentlátás 0,9 13,3 15,5 Vashiány anémia 0,9 13,4 14,7 Tbc 0,3 3,8 12,9 Süketség, csökkenthallás 0,8 6,1 7,4 Asztma 1,4 9,3 6,6 Gyomorfekély 3,0 17,1 5,7 Hátgerinc betegségek 2,2 8,9 4,1 Cigány férfiak Cigány nők Halálozás 12,5 évvel élnek kevesebbet 11,5 évvel élnek kevesebbet

Házasság és család a cigány közösségekben -Házasságnak nagy értéke van a cigányok minden csoportjában -Korán kötnek házasságot fiatalok életéből szinte kimarad a kamaszkor -A lány szüzessége nagy érték -Összeköltözéssel megtörténik a házasság (szöktetés) egyházi, polgári házasságkötés sokszor elmarad -Házasságban a lány a fiú házába/családjába költözik -Anyós szerepe bevezeti a fiatalasszonyt a feleség feladataiba -Monogám, életre szóló házasság az ideáé. -A család túlélése miatt a prostitúció sokszor elfogadott. Ez nem annyira morális kérdés, mint túlélési stratégia. -Gyermek valóban áldás -Férfi távollétében az anya gondoskodása fontos szerepet kap -Kifelé, a társadalom felé az asszony felépíti a férj tekintélyét -Idős asszonyok tisztelete -Nagycsaládhoz kapcsolódó szolidaritás a család mindenkit fölvesz, aki hozzánk tartozik. Rokon = testvér. - Ott a hazám, ahol a családom! A mai társadalomban a családi kapcsolatok általános erodálása a cigány közösségeknél is érezhető

- Az asszonyok/lányok helye a cigány közösségben - Háztartás vezetése - Gyermeknevelés - Tanulmányok Cigány családok életminőségének emelése, egyenlő az asszonyok életminőségének emelésével Depressziós tünet-együttes 15-24 éves roma és nem roma nők között roma nők nem roma nők Súlyos depresszió 9,3% 2,1% Depresszió 50,0% 25,0% Öngyilkossági kísérlet 12,1%

Cigány családok konfliktusa az óvodával és iskolával -rendszertelenül látogatják az intézményt -óvoda, iskola és az otthon közti szociális és kulturális különbség -rossz anyagi helyzet, eszközökkel való rossz ellátás -otthon nem érintkeznek könyvekkel -eltérő értékrendszer -nevelési célok, nevelési feladatok a család és intézmény esetén eltérő -szocializációs különbségek (időbeosztás, vágyak késleltetése) -gyerek otthon szabadabbnak érzi magát, nincs korlátozás, fegyelmezés -bizalmatlanság, rendszertelen kapcsolattartás szülők óvoda, iskola között -szülők, oktatók, nevelők egymás számára idegenek -szülők agresszív fellépése az intézményben dolgozókkal szemben -szülők alacsony iskolai végzettsége -pedagógusok előítélete -pedagógus nem ismeri a cigány kultúrát, szokásokat -fejlesztőpedagógusok hiánya -iskola kirekesztő légköre, hátrányos megkülönböztetés -tanár kezéből sokszor kivették a fegyelmezés eszközeit -teljesítmény mérések elégtelen szintje -kontraszelekció, szegregáció

Cigánypasztoráció / HHH-ás csoportok pasztorációja Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (Mt.16.15) -1945 André Barthelemy -1988 Vándorlók és utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa -1997 Ceferino Gimenéz Mallat boldoggá avatják -2005 Irányelvek a Cigánypasztorációhoz tapasztalatok összegzése Kettős kihívás: 1.-A cigányság nehéz szociális helyzete 2.-A cigányság távoltartja magát az egyháztól. Félti önazonosságát. Kettős veszély: 1.-Csak szociális szinten segítünk (karitatív, szociális intézményrendszereken keresztül, az aktuális szociálpolitikára építve) 2.-Szűk, vagy tág kapun keresztül az Isten Szíve Szerint Társadalom felé? Cél: Integráció A cigányok és nem cigányok közti teljes egység megvalósítása

Cigány spiritualitás, lelki élet (Lelkigondozói tapasztalataim) -Cigányság Istenben hívő nép - Konzervatív értékek tisztelete -Élettel való kapcsolata misztikus (ÚT IGAZSÁG _ ÉLET) Születés-halál misztériumának átélése Életadás csodájának átélése -Nem templomba járó -Szívesen imádkozik és nyitott a kinyilatkoztatás üzenetének megismerésére -A katekézis helye a család (imavezető, liturgikus) -Kiemelt vallási élmények a./ családias, karizmatikus istentisztelet (ének, tánc) b./ zarándoklat a közösség és az egyház életének tapasztalata c./ Cursillo, Alfa kurzus -Felelősségvállalásra való nevelés a közösségben

GRÁDUS Lépések (a jövő felé) Az úton járó egyház tapasztalatába integrált szocio-pasztorációs modell A program lényege. Egy adott kistérségben vagy mini régióban élő cigány családok integrációs törekvéseinek segítése. A többség és kisebbség közti megbékélés és közös jövő formálása. A csak együtt lehetünk sikeresek ( legyenek mindnyájan egy ) gondolat megerősítése közösségeinkben. Egy sajátos testi, szellemi, lelki vagyonközösség megteremtése. 1.-A program minden elemét, lépcsőjét átjárja a hagyományok ápolása. Nemzeti, családi és egyházi ünnepeink méltó megtartása. 2.-Három éves kötelező óvodai nevelés bevezetése. 3.-Óvodás és kisiskolás korú gyermekek szüleinek felkészítése tanköteles gyermekeik ellátására és kísérésére. 4.-Integrált iskolai oktatás bevezetése 5.-Az iskola mellett tanoda kiépítése tehetséggondozás 6.-Az iskola utáni tanulószoba kiépítése pedellus hálózattal. 7.-Magántanulók segítése személyre szabott és egyénekre lebontott

tanterv alapján. 8.-A gyerekekkel egy időben a felnőtt társadalom képzése a tanulás becsületének helyreállításáért. Mindez szakmai képzés lehetőségének és a felnőttek foglalkoztatásának megteremtése mellett. 9.-Szakmunkás intézetekkel, középiskolákkal való szerződéskötés gyermekeink befogadására és előkészítésére. 10.-A régióhoz kapcsolódó középiskolai/egyetemi cigány bentlakásos kollégiumi rendszer megvalósítása. Tutor rendszer kiépítése.