professzionális BEFEktEtés A saxo BAnknál
A FOREX piac A globális forex (deviza) piac a világ legnagyobb piaca, mely napi kereskedési mértéke meghaladja a 3 trillió dollárt mellyel túllépi az összes részvény és kötvénykereskedés összforgalmát. A likviditás és versenyképes árazás egyedülálló ezen a piacon, mely piac napról-napra tovább növekszik. Amit tudni érdemes Bázis(kereskedési) deviza és változó (ár) deviza Forex esetében mindig két deviza kombinációjával kereskedik, melyben az egyiket megveszi (long) míg a másikat eladja (short). Ez azt jelenti, hogy a kereskedők arra spekulálnak, hogy az egyik deviza értéke fel - vagy leértékelődik a másikhoz viszonyítva. A név bázis és változó deviza a devizakereszt két külön összetevőjére utal. Vegyük például az EURUSD-t. Euró a bázis deviza, míg az USD a változó, azaz az ár deviza. A kereskedési deviza a legtöbb esetben a nagyobb értékű a kettő közül.
Margin (tőkeáttételes) kereskedés A tőkeáttételes keresedés azt jelenti, hogy a befektető olyan mértékben vehet vagy adhat el termékeket, amelyek összértéke meghaladja a számlája értékét. A forex kereskedés tipikusan tőkeáttételes kereskedés, relatív magas marginnal, mivel a devizaárfolyamok általában kevesebb, mint 1-2% között mozognak napi szinten. A lenti diagram illusztálja a befektetési potenciált amit a margin kereskedést eredményez. Ha 1% margint használ, 25.000 USD-vel felvehet akár egy 2.5 milliós USD pozíciót is. Margin kapacitások Miután Ön olyan pozíciókat tart a számláján amelyek összege meghaladja a tényleges számlaértéket, Ön nagyobb veszteségeket is elszenvedhet ha a piac Ön ellen mozdul.ezért a tőkeáttételes kereskedés folyamatos figyelmet igényel, főleg a fedezet felhasználási mutató. Ez a mutató megtalálható a kereskedési platformban található Számlaösszesítőben. Ha a fedezetfelhasználás meghaladja a számla értékét, Önnek csökkentenie kell kitettségét a piacon, vagy újabb pénzösszeget kell elhelyeznie a számlán ahhoz, hogy továbbra is megtartsa pozícióit. Kereskedés nem realizált profittal Kereskedhet a még nem realizált profittal is a számláján. A fedezet kalkuláció a számlán elérhető összeg nagysága alapján kalkulálódik, melybe bele tartozik a még le nem könyvelt vagy zárt profit is, amely a számláján van. Forex példakereskedés A befektetőnek egy 100.000 USD fedezettel rendelkező számlája van a Saxo Bank-nál. A befektető arra számít hogy a dollár emelkedni fog a svájci frankkal szemben, éppen ezért megvesz 2.000.000 USD-t a svájci frankkal szemben(long USDCHF), mely fedezeti követelménye 1% (20.000 USD). A Saxo Bank a következő árat adja: 1.2330-34. Az Ügyfél vesz USD-t 1.2334-es árfolyamon. Első nap: Vétel USD 2.000.000 a CHF-el szemben, 1.2334- en = 2.466.800 CHF eladása Négy nappal később: a dollár tényleg nőtt a svájci frankhoz képest, 1.2550 jelnleg, az Ügyfél úgy dönt eladja a dollárját és elteszi a profitot. A Saxo Bank a következő árat adja: 1.2550-54. A befektető elad 1.2550-ás árfolyamon. Ötödik nap: Eladás USD 2.000.000 a CHF ellen 1.2550-ás árfolyam = 2.510.000 CHF vétel Mivel az árfolyamváltozás a befektetőnek kedvezett, a következő profit keletkezett: CHF 2.510.000-2.466.800 =CHF 43.200, ami kb. 34.400 USD. Fontos :A példa egyszerűsége kedvéért nem vettük figyelembe a deviza pozíció napon túl tartása esetében felmerülő kamatokat, SWAP pontokat. 3
Kik kereskednek? Az online kereskedés, versenyképes árazás és könnyű hozzáférés miatt ma már privát befektetők, központi bankok, társaságok és fedezeti alapok is aktívan kereskednek devizákkal. Miért kereskedjünk? A privát befektetők és profi tréderek a következők miatt kereskednek devizákkal: Alacsony, versenyképes árak Tőkeáttétel használata (akár 200x is) Likviditás és elérhetőség (24/6) Dinamikus piaci mozgások Átláthatóság és hatékonyság SaxoTrader A többszörös díjnyertes SaxoTrader platform a forex kereskedő legfontosabb eszköze. A programban megtalálható a forex spot, FX opciók, és Forwardok is. A Saxo Bank azon kevesek egyike, akik élő árakon kínálnak forex opciókat, és nem csak vanilla opciókat, hanem teljesen új, bináris opciókat is, mindezt egy könnyen kezelhető erre a célra kifejlesztett opciós tábláról. SAXo WEBTRADER és MoBILETRADER Mivel a kereskedők nem lehetnek mindig a saját számítógépük előtt, a Saxo Bank erre a célra fejlesztette ki a webes elérhetőségű WebTradert és a mobil telefonról használható MobileTradert. A Mobiletrader platform elérhető iphone és Andorid alkalmazás formájában melyek ingyenesen letölthetőek. Saxo Bank vezető az online FX kereskedésben A Saxo Bank továbbra is többezer befektető elsődleges választása. Ez a bank agresszív árazásának és pontos végrehajtásának köszönhető. Három különböző platformon férhet hozzá a devizapiachoz, mely lefedi egyaránt a kezdő forex kereskedő és a profi, sokat tapasztalt tréder igényeit is. Mi a legjobb választás? A Saxo Banknál igénye szerint többféle számla közül választhat. Kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal a további információkért. 4
Hogyan kereskedjen Forex-el a SAXOTrader platformon keresztül A súgó eléréséhez nyomja meg billentyűzetén az F1 gombot Első lépésként nyisson egy új nézetet, hogy legyen üres munkafelülete a fájl menüben a Nézet lehetőségnél a Nézet hozzáadására kattintva Majd nyissa meg a Kereskedés fül alatt a Kereskedési modulokból a Deviza kereskedést. 5
Egy FOREX (deviza) kereskedési ablak nyílik meg. válassza ki a kívánt devizát (EuRHuF), majd állítsa be a mennyiséget. kattintson a vétel gombra (Ask) ha venni szeretne (ebben az esetben EuR vétel és HuF eladás egyben) vagy bid ha eladni (EuR eladás, HuF vétel). Ahogy látni lehet, a két ablak zöld színű. Az ablak színe egyben utalás a termék árazására. A Forex kereskedésnél a legtöbbször ezt a zöld színt fogja látni, kivéve, ha a kereskedni kívánt mennyiség túl nagy, ebben az esetben sárgára fog változni az ablakok színe. Zöld ablakok: Az árak amiket lát aktuális piaci árak, így a vételre vagy az eladásra kattintva azonnal, a megjelenített áron hajtja végre a kereskedést. Sárga ablakok: Az árak amiket lát indikatív árak(azaz késleltetett például) és a végrehajtás függ többek közt a piaci likviditástól is. Lila ablakok: Az árak amiket lát indikatívak, és azt is jelzi, hogy a legutolsó kereskedés óta hosszabb idő telt el. Ez a szín legtöbbször azt jelenti, hogy az adott piac zárva van. Ha a kereskedés megvalósult, egy ezt igazoló ablak fog felugrani. 6
Számlaösszesítő Ha Számla fülön állva megnyitja Számlöszesítőjét megtekintheti a megnyitott pozícióját. Pozíció zárása Limit megbízás Stop megbízás Kereskedés Kattintson a Pozíció zárás ikonra amennyiben azonnal zárni szeretné pozícióját Kattintson az ikonra, ha limit megbízást szeretne adni Kattintson az ikonra, ha stop megbízást szeretne elhelyezni Kattintson az ikonra, ha szeretné pozícióját növelni, esetleg szeretné lezárni egy ellentétes pozíció nyitásával Fontos A megnyitott pozícióihoz közvetlenül a számlájából tud kapacsolódó megbízásokat elhelyezni. 7
Az ikonok egyikére kattintva lehetősége nyílik, hogy kapcsolódó Limit megbízást vagy Stop Loss megbízást helyezzen el. Ha beállította az Ön kockázatvállalási hajlandóságának megfelelő árakat kattintson a modul alján Megbízás(ok) elhelyezésére. Ahhoz, hogy megtekintse Élő megbízásait (azok a megbízások melyek még nem kerültek végrehajtásra) a Kereskedés fül alatt állva nyissa meg az Élő megbízások modult. Egy adott megbízásra kattintva lehetősége nyílik, hogy azt megváltoztassa, törölje, vagy átalakítsa Piaci megbízássá. 8
A nyitott pozíciók nyomon követésének egy alternatív módja a Kereskedés fül alatt állva a Nyitott pozíciókból történő Új nyitott pozíciók megnyitása. Az Új nyitott pozíciók modulban is elérhető a pozíció azonnali zárása, vagy olyan kapcsolódó megbízások elhelyezése, mint a Stop Loss, vagy a Limit (profit realizálás). Itt nyithatja le pozíciói listáját Kattintson a Stop megbízás elhejezéséhez Limit megbízás beadása Amennyiben a piac közelíti a megadott árszinteket Limit esetén egy zöld csík, míg Stop Loss esetében egy piros csík fogja azt még szemléletesebbé tenni a felhasználók számára. 9
Grafikon modul A piaci ármozgások grafikus megjelenítéséhez kattintson a Kereskedés fül alatt állva a Grafikonok lehetőségre. Válassza ki az Ön által megtekinteni kívánt instrumentet. Továbbá lehetősége nyílik arra, hogy egy ikon segítségével megjelenítse nyitott pozícióit, valamint az ehhez kapcsolt megbízásait. 10
Háromoldalú megbízást úgy helyezhet el, ha Kereskedés fül alatt állva a Megbízásokból a Deviza megbízásokat választja. A háromoldalú megbízások tartalmaznak egy fő megbízást mely akkor fog teljesülni, ha piaci feltételek azt lehetővé teszik és további két másodlagos megbízást melyek, akkor lesznek Élő megbízások, ha a fő megbízás teljesült. Ezek a másodlagos megbízások egymással kapcsolatban vannak, a kapcsolat O.C.O. típusú (Az egyik törli a másikat), így biztosítva hogy meg lévő pozíciója köré Ön Stop Loss, illetve Profit realizáló megbízásokat adjon Devizapár: Itt láthatja az éppen menyitott devizapárt. Vétel/Eladás: Itt választhatja ki melyiket szeretné. Mennyiség: Mekkora pozíciót kíván megadni. Típus: Válasszon Limit, Piaci, Stop, Stop Limit vagy Követő stop között. Ár: Válassza ki milyen áron szeretne eladni/venni. Futamidő: A megbízás lejáratát mutatja (ha van). Kapcsolódó: Kattintson a Ha teljesül gombra, ha szeretne kapcsolódó megbízást adni. Take Profit megbízás: Másodlagos kapcsolódó limit megbízás az elsődleges megbízáshoz. Stop loss megbízás: Másodlagos kapcsolódó stop megbízás az elsődleges megbízáshoz 11
megbízási típusok Piaci megbízás Limit megbízás Stop megbízás Stop if Bid kizárólag FOREX Stop if Offered kizárólag FOREX Trailing Stop Order Vételi vagy eladási megbízása egy bizonyos termékek a lehető leghamarabb elérhető áron mely a piacon rendelkezésre áll A limit megbízásokat általánosan arra lehet használni, hogy piacra lépjenek vele, vagy profitot realizáljanak egy bizonyos árszinten. Amennyiben limit megbízást használ vásárláskor, akkor a megbízását a piaci árszint alá kell elhelyeznie. A megbízás akkor teljesül, ha az ASK ár eléri vagy meghaladja a meghatározott árszintet. (Ha megbízását a piaci árszint felé rakja, akkor a megbízása azonnal a beállított limit megbízás szintjén vagy az alatt fog teljesülni). Amennyiben limit megbízást használ eladáskor, akkor a megbízását a piaci árszint fölé kell elhelyeznie. A megbízás akkor fog teljesülni, ha a BID ár eléri vagy átlépi a meghatározott árszintet. (Ha megbízását a piaci árszint alá rakja, akkor megbízása azonnal a beállított limit szinten vagy a felett fog teljesülni. Amennyiben a piac eléri a limit megbízás limitjét, a megbízást azonnal végrehajtja a rendszer mely a limitáron vagy anníl jobb áron teljesül. Vegye figyelembe, hogy az az ár melyen a végrehajtás történt lehetséges, hogy különbözni fog attól az ártól melyet megadott, abban az esetben, ha nyitó ár kedvezőbb, mint az Ön által megadott limit ár. Határidős termékek esetén a megbízás teljesítésre kerül amennyiben a piac eléri a limit árat. Lehet azonban, hogy nem teljesül az egész mennyiségre és a fennmaradó mennyiségre szóló megbízás továbbra is a piacon marad élő limit megbízásként. A CFD-k esetén a megbízás teljesítésre kerül amennyiben lehetséges, és a fennmaradó értékre szóló megbízás továbbra is a piacon marad élő limit megbízásként. A Stop megbízások általános a piacról történő kilépésre használatosak, vagy annak érdekében, hogy védjék a befektetőt a veszteségektől. Amennyiben Stop megbízást használ eladásra, akkor azt a piaci ár alá kell elhelyeznie. Akkor kerül végrehajtásra ha BID ár eléri vagy meghaladja a meghatározott szintet. Amennyiben Stop megbízást használ vételre, akkor megbízását az aktuális árszint felé kell elhelyeznie. Akkor fog teljesülni, ha az ASK ár eléri, vagy meghaladja a meghatározott árszintet. Ha az eladási megbízások BID árát (vagy vételi megbízásnál az ASK árat) eléri vagy meghaladja a piaci ár, a megbízás piaci áras megbízássá változik, végrehajtása a lehető leghamarabb a piacion elérhető legkedvezőbb áron fog teljesülni. Vegye figyelembe, hogy ez az ár különbözhet attól az ártól, amit megadott. Határidős termékek esetén a megbízás végrehajtásra kerül amennyiben az lehetséges, és a fennmaradó mennyiségre szóló megbízása továbbra is a piacon marad élő megbízásként. CFD-k esetén a megbízások teljes egészben teljesítésre kerülnek, amennyiben a piacon elérhető mennyiségek ezt lehetővé teszik. Amennyiben részben kerültek csak teljesítésre, a fennmaradó rész továbbra is elő megbízásként fog szerepelni. A Stop if Bid megbízást a legtöbbször emelkedő piacok esetén használják vételi pozíciók nyitására. Ha a megadott specifikus bid árat eléri a piac, akkor a rendszer vételi(ask) árfolyamon belép a piacra. Például, ha Ön eladott GBPUSD-t 1.4280 árfolyamon, egy stop if bid megbízással 1.4330 ás szinten a pozíció le lesz zárva (egy GBPUSD vétellel) ha a Bid azaz eladási árfolyam megüti az 1.4330-as szintet. Mi vételre ajánljuk csak a Stop if Bid megbízást. Eladásnál sajnos korai zárás is előfordulhat, ha például váratlan hírre széttágul a spread, ha akár csak egy rövid időre is. A Stop if Offered megbízást a legtöbbször zuhanó piacok esetén használják eladási pozíciók nyitására. Ha a megadott specifikus offered (ask) árat eléri a piac, akkor a rendszer eladási(bid) árfolyamon belép a piacra. Például Ön vet USDJPY devizapárt 82.55-ös szinten, stop if offered megbízással 82.00-án. A pozíció bezárásra kerül egy eladással, ha az offered árfolyam eléri a82.00-ás szintet. A Saxo Bank eladás esetére ajánlja csak a Stop if Offered megbízást. Vételnél sajnos korai zárás is előfordulhat, ha például egy váratlan hírre a spread nagysága megnő, akár csak egy rövid időre is. A Követő Stop megbízás egy olyan Stop megbízás melynek végrehajtási szintje a piaci ár változásával mozog. Amennyiben a piaci ár emelkedik (long pozíciót tekintve), a stop megbízás végrehajtási szintje is emelkedik, annyival amennyit Ön állított be, azonban ha a piaci ár esésnek indul a stop megbízás végrehajtási szintje nem változik. Ez a fajta megbízás lehetővé teszi a befektető számára, hogy úgy korlátozza maximális veszteségét, hogy közben nem állít korlátot a potenciális nyereségének szintjére. Továbbá lecsökkenti azt az időt, melyet a folyamatos nyitott pozíció monitoring jelentene a kereskedő számára. 12
Categorty Risk Product Specification and underlying asset Green Investment products, where the risk Bonds Danish govemment bonds issued in of losing the depposit is considered DKK and EUR very small. The product is not Government bonds issued by an EU difficult to understand. country in EUR or DKK Bonds issued by the Ship Credit Fund of Denmark and bonds issued by ship financing institutes Bonds issued by the Danish Credit Instituion for Local Authoritles (KommuneKredit) Mortgage bonds issued by Danish mortgage credit institutions Covered bonds (SDO) issued by Danis financial or mortgage credit institutions Mortgage covered bonds (SDRO) issued by Danish mortgage credit Institutions Junior covered bonds and senior debt issued by Danish financial or mortgage credit Institutions for financing of Tier 2 capital (supplementary capital) for coverage of SDO s and SDRO s Yellow Red Investment products, where there is a risk of losing the deposit partially or entirely. The product is not difficult to understand. Investment products, where the is a risk of losing more than the deposit, ort he product is difficult to understand. Bonds Stocks Guaranteed Certificates Certificates Mutual funds certificates Special-Purpose Associations Stocks Bonds Certificates Options, Futures and Forwards Spot FX Swaps CFD ETC ETF Corporate bonds, traded on a regulated market Govemment bonds issued in other currencies than DKK and EUR Non-Danish mortgage bonds Structured bonds with full refund duty on the principal Stocks traded on a regulated market n/a Certificates with a maximum loss equal to the deposit Products structured in accordance with UCITS directive Products diverging from the UCITS directive Stocks not traded on a regulated market, a multilateral trading facility o ran alternative market place Corporate Bonds not traded on a regulated market, a multilateral trading facility or an alternative market place Structured bonds Certificates allowing for a loss greater than the deposit Forex, Stocks, Bonds, Interest, Index, Commoditie Currency cross Interest, Stocks, Stock Index Single stock, Stock Index, Commodities Commodities Forex, Stocks, Bonds, Interest, Index 13
Termékkockázat: A befektetési termékek kockázati besorolásáról szóló végrehajtási rendelet alapján a dán pénzügyi vállalkozások kötelesek a lakossági ügyfeleknek befektetésre kínált termékeket zöld, sárga vagy vörös kategóriába sorolni. A besorolás a dán pénzügyi felügyelet által a letét elvesztésének kockázata alapján kialakított, azt jelző rendszer szerint történik. A táblázat a Saxo Bank Csoportnál a kereskedési platform használatával vagy telefonon kereskedhető termékeket tartalmazza. ÁLTALÁNOS FELELŐSSÉGELHÁRÍTÁSI NYILATKOZAT: A jelen tanulmányban közölt információ nem minősül deviza, termék vagy pénzügyi instrumentum vételére vagy eladására, befektetésre vagy egy adott kereskedési stratégiában való részvételre vonatkozó ajánlatnak (illetve ajánlatkérésnek). Ez az anyag kizárólag marketing célra és/vagy tájékoztató jelleggel készült, így a jelen tanulmányban közreadott információ pontosságára, teljességére vonatkozóan a Saxo Bank A/S, tulajdonosai, leányvállalatai és kapcsolt vállalkozásai (továbbiakban: Saxo Bank) sem közvetlenül, sem fiókok közbenjárásával nem tesznek jogilag érvényes nyilatkozatot, azt nem szavatolják, azért felelősséggel nem tartoznak. A Saxo Bank a jelen anyagot azzal bocsátja rendelkezésre, hogy annak elkészítése során nem vette figyelembe az átvevő befektetési céljait, különleges befektetési célkitűzéseit, pénzügyi helyzetét, illetve különleges igényeit és követeléseit, így az anyag az átvevőre vonatkozóan befektetésre, befektetés értékesítésére semmiféle javaslatot nem tesz, és a Saxo Bank nem vállalja a felelősséget azért, ha a tanulmány átvevőjét a vélt javaslat alapján realizált ügylet során veszteség éri. Minden befektetés kockázattal jár, lehet nyereséges, vagy veszteséges. Különösen a tőkeáttételes termékekben, így többek között a devizában, származékos termékekben és árutőzsdei árukban elhelyezett befektetés lehet kimondottan spekulatív jellegű, és mind a nyereség, mind a veszteség erőteljesen és gyorsan ingadozhat. A spekulatív kereskedés nem minden befektetőnek felel meg, ezért a tanulmány átvevőjének tanácsos saját pénzügyi helyzetét végiggondolnia, és a kapcsolódó kockázatok értelmezéséhez pénzügyi tanácsadó véleményét kikérnie, valamint helyzetének stabilizálásáról még a befektetés, az eszköz értékesítése vagy bármiféle tranzakcióba való belépés előtt gondoskodnia. Nem minősül és nem is tekinthető az adott kockázatra vonatkozó teljes körű tájékoztatásnak, illetve mindenre kiterjedő ismertetőnek az, ha a jelen tanulmány bármilyen kockázatot megemlít. A véleménynyilvánítást mindig a szerző személyes véleményét tükrözi, ami nem feltétlenül a Saxo Bank sajátja, és a kinyilvánított vélemény (előzetes és utólagos) tájékoztatás nélkül változhat. A jelen felelősségelhárítási nyilatkozatra a Saxo Bank Teljes felelősségelhárítási nyilatkozata vonatkozik, amely a www.saxobank.com/disclaimermenüpont alatt érhető el. Saxo Bank Betlémský palác, Husova 240/5, 110 00 Praha 1 Telefon: (+420) 226 201 580 www.saxobank.hu