Utómunka gyakorlatok (Készítette: dr. Szilágyiné Gálos Ildikó) A filmforgatás befejeztével az utómunkálatok fázisa következik. Ide tartozik a szerkesztés, vágás, a mozgókép különböző típusú hordozói közötti másolás, a feliratozás, a címek és stáblista elkészítése, a számítógépes grafikai utómunkálatok: animációk és speciális effektusok, trükkök készítése, a mozifilm előhívása, kidolgozása, a filmlaboratórium és a film-animáció műhelyeiben végzett tevékenységek. A montírozás, azaz a vágás, egy elég időigényes feladat. A film végső formáját a montírozás során kapja meg. Ekkor a különböző vágás- és trükk-technikák segítségével további művészi kifejezőeszközöket is tud be tud építeni a rendező és a vágó. A zenei aláfestés a cselekmény kiegészítéséhez vagy az érzelmek fokozásához járul hozzá. Ekkor veszik fel még a különböző hanghatásokat, vagy a hangmérnök kikeresi az archívumából a megfelelőeket, majd mindezeket egységes egésszé keverik a vágott filmhez igazítva. Végső fázisként pedig elkészítik a film feliratozását, a főcímet és a stáblistát. A formanyelvi gyakorlatokhoz Projektötlet címmel leadott rövidfilm utómunkálatai során elkészítettem a film vágását, zenei aláfestését, valamint a nyitó és záró képek feliratozását. (A kisfilmet Tóth Tibor tanár úrnak adtam le.) Néhány számítógépes trükk elméleti háttere A modern filmművészetben már szinte elképzelhetetlen, hogy az utómunkálatok során ne használják a szakemberek a számítógépes grafikát. Dolgozatomban a legalapvetőbb trükkök elméleti hátterét szeretném bemutatni, melyekkel nemcsak a mozgóképkészítésben, hanem a televízió képmegjelenítésében is naponta találkozhatunk. Továbbiakban néhány számítógépes trükköt elméleti hátterét szeretném röviden leírni fotók segítségével, melynek elméleti anyagát Vass Gergely 1 informatikai mérnök publikációi alapján válogattam össze. A cikkek a VIDEO Praktika magazinban jelentek meg 2001 és 2002-ben. 1 In: http://www.vassg.hu/pubs.htm 1
1. Blue /gen box A háttér Az eredeti felvétel és amit látunk A trükk lényege, hogy valamilyen egyedi szín általában zöld, kék vagy fekete alapján kell elkülöníteni a kép egy részét a többitől, melyet gyakran maszknak hívják. A művelet lényege a lyukasztás vagy kulcsolás, mely fázisban a szakember a számítógép segítségével lövi be azokat a színárnyalatokat, amelyek alapján a kép egy részét le akarja választani. Leggyakrabban a hátterek lecserélésére vagy valami fölösleges dolog eltüntetésére használják ezt a technikát. Melyek a kék/zöld felületek elkészítésének kritériumai? A szín legyen különböző a képen látható színtől, felülete legyen homogén, kék háttér esetében a szereplő ne lógjon ki. 2. Track-pontok A blue box segítségével a háttérbe számítógépes képeket lehet bevetíteni. Ez lehet számítógépes animáció, vagy máshol rögzített filmanyag is. Mire kell ügyelni a track-pontok elhelyezésénél? Legfőképp arra, hogy a teret széltében, hosszában és magasságban is, tehát minél nagyobb részben kell lefedni. Ezeket a track-pontokat az utómunka során aztán könnyen el lehet tűntetni. Vannak olyan programok is, amelyek nem igényelnek kijelölt track-pontokat, hanem a képen látható formákat, mintákat igyekeznek lekövetni. Ez az ún. feature tracking. 2
3. Motion control Sok trükk csak úgy készíthető el, ha egy speciális szerkezetet, a motion control kamerát alkalmaznak. Ez a berendezés a kamera mozgását ugyanis milliméter pontossággal képes irányítani, így ugyanaz a pálya tetszőlegesen sokszor végigjárható. Kevin Bacon eltüntetése az Árnyék nélkül filmben Ez a technika már a számítógépek megjelenése előtt is létezett, viszont csak bonyolult huzalozott áramkörökkel és elektronikus berendezések segítségével tudták kivitelezni. Motion control kamera Egy jelenet többszöri felvétel-rögzítésével olyan elemeket képes kombinálni, melyek a valóságban nem lennének lehetségesek. Ezzel a technikával nem okoz egy szereplő saját magával való beszélgetése, vagy egy nagy sebességgel száguldó vonat elől hősünk éppen hogy ellépjen. Motion control kamerával készült kép 4. Bulllet time Az ún. bullet time technika irreálisan gyors kameramozgások létrehozását teszi lehetővé. Trükk drótkötelekkel Ezt az effektust melyet már elég régen kitaláltak a Mátrix film óta ismerjük,. 3
A trükk lényege, hogy az egymás mellé, sűrűn elhelyezett fényképezőgépeket általában 35 mm-es egyszerre elsütnek, majd a képeket sorban levetítik. A nézőben így az az illúzió támad, mintha a kamera a kimerevített eseményeket járná körül. 5. Virtuális díszlet Ma már mindennapos igény, hogy a forgatás helyszínét a 3D trükk-szoftver virtuális világában is felépítsék. Ez lehetővé teszi, hogy tetszőleges új elemekkel egészítsék ki a felvételeket úgy, hogy az tökéletesen illeszkedjenek eredeti terepbe vagy díszletbe. A forgatás alatt az eredeti helyszín reprodukálásához rengeteg adatot kell rögzíteni, mint például kamera helyzetét, a tárgyak méretét, a távolsága, stb. Eredeti felvétel Virtuális díszlettel 6. Néhány effekt Robbanás-effekt A bal oldali képen a ténylegesen leforgatott jelenet egy képkockája látható, a jobb oldalin pedig a módosított jelenet, amelyben nemcsak a robbanás fényeit kellett elhelyezniük a grafikusoknak, hanem az egyes repülő törmelékeket, a füstöt és a lehulló vakolatdarabkákat is. A robbanást még hihetőbbé teszi a kamera rázkódása. Egy ilyen jelenet elkészítése elég hosszadalmas, hiszen ahhoz, hogy a szereplők mögé/elé térben lehessen elhelyezni különböző objektumokat, meg kell őket különböztetni a háttértől, ezért először képkockánként körbe kellett rajzolni a színészek kontúrját, és csak ezután lehet módosítani a jelenetet a megfelelő programmal. 4
Plazma effekt A paletta forgatásával a mozgás illúziója kelthető. Ekkor nem kell újra rajzolni a képet, csupán a paletta átírásával kapjuk meg az ugyanazon képpont más-más színű képét. Motioin blur www.voidix.com / fireworks_motion_trail.html Az egymás utáni fázisok összemosását jelenti, ahol a szaggatás helyett egy elmosódott képet kapunk. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy a képernyőn kinn kell hagyni az előző néhány fázist. Viszont ez még nem elegendő, mivel ahhoz, hogy tényleges elmosódottságot érzékeltessünk, a kint hagyott előző fázisokat fade-elni kell. Az animáció Olyan grafikával generált mozgókép, amely egymástól kis mértékben eltérő képkockák sorozatából áll. Egy képkocka megjelenítése után a számítógép várakozó ciklusba kerül, míg meg nem jeleníti a következő állóképet. E várakozó ciklus hosszánál kell kihasználni az emberi szem és agy tulajdonságait, miszerint másodpercenként kb. 10-15 képkocka már elegendő a szem becsapásához, hogy az állóképek sorozatát folyamatos mozgásként érzékeljük. Virtuális háttér-animáció Természetesen, még nagyon sok számítógépes trükk létezik, melyeknek megértéséhez már komolyabb informatikai ismereteket szükségesek. Az olyan laikus hallgató számára, mint én, kinek csak most volt alkalma megismerkedni e technikai megoldásokkal, nagyon érdekes volt bővebb betekintést kapni számítógépes trükkök hátteréről. A fent leírt trükkök technikai hátterük ismeretében - hozzásegíthetik a nézőt ahhoz, hogy nem kell mindig hinni annak, amit látunk, hisz sok esetben érzéki csalódás van szó. 5