Szlovákiai magyarság 2004.

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala Szlovákiai magyarság 2004. T a r t a l o m: Oldal Előszó. 2 1. Történelem... 4 2. Általános adatok. 7 3. Jogi helyzet 14 4. Érdekképviselet... 20 5. Gazdaság... 23 6. Civil társadalom.. 27 7. Oktatás 28 8. Művelődés, kultúra, tudomány.. 36 9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás.. 39 10. Tömegtájékoztatás.. 41

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 2 / 42 HTMH 2004. Kedves Olvasónk! A 2003-as év legfontosabb történéseivel és adataival kiegészített, aktualizált füzetekkel ötödik kiadásához érkezett a határon túli magyar közösségek helyzetét ismertető régiójelentéseket tartalmazó, 2000 nyarán elindított, megújult sorozatunk. A megelőző esztendőhöz hasonlóan az elmúlt év is az integrációs folyamat felgyorsulása s ennek részeként Magyarország 2004. május 1-jén bekövetkezett EU-taggá válásának előkészületei jegyében zajlott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény 2003 júliusában hatályba lépett módosítását követően pedig új lendületet vett a kedvezménytörvény gyakorlati megvalósítása. A magyar EU-csatlakozásról szóló szerződés 2003. április 16-án, Athénban történt aláírása óta eltelt év alatt valamennyi EU-tagállam jóváhagyta a csatlakozási szerződést és idén május 1-jétől Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Ez a körülmény természetesen alapvetően meghatározza mind szomszédságpolitikánkat, mind a szomszédos államokban élő magyar kisebbséghez való viszonyunkat. Míg korábban az egyes országok helyi sajátosságait tekintetbe véve többé kevésbé hasonló megközelítést alkalmazhattunk a Kárpát-medencében élő magyar közösségeket illetően, Magyarország EU-csatlakozásával ez a helyzet megváltozott. Alapvetően más megközelítést igényelnek a Magyarországgal egy időben csatlakozó országokban (vagyis a Szlovákiában és a Szlovéniában) élő magyarok, más lehetőségekkel szembesülnek azok, akik a közeljövőben csatlakozó szomszédos országokban (Romániában és Horvátországban) élnek, és megint más kihívások elé néznek azok, akik olyan országokban (Szerbia és Montenegró, valamint Ukrajna) élnek, amelyek csak hosszabb idő múlva kapcsolódhatnak be az európai vérkeringésbe. A magyar magyar kapcsolatok terén a magyar kormánynak kettős törekvése van. Fontosnak tartjuk egyrészt a rendszerváltozás óta elért eredmények, értékek és a kiépült magyar magyar kapcsolatrendszer megőrzését, fenntartását és átemelését az Európai Unióba. Folytatódni fog a Magyar Állandó Értekezlet és a magyar magyar parlamenti képviselők találkozójának munkája, európai keretek között megőrizzük a kedvezménytörvény által biztosított kedvezményeket és támogatásokat. Másrészt az EU-csatlakozásban rejlő lehetőségeket igyekszünk a magyar magyar kapcsolatok ápolása szempontjából minél jobban kihasználni, beépítve mindazokat a pozitívumokat és újdonságokat a magyar magyar kapcsolatrendszerbe, amelyeket a tagság számunkra nyújt. Az EU-tagállamokban élő magyarokkal az EU-tagság hatására intenzívebbé válnak a kapcsolatok, egyre több közös ügyünk van, újabb szálakkal kapcsolódunk egymáshoz, egyre több nemzetközi testület munkájában fogunk együtt részt venni, megszaporodnak a véleménycsere, a találkozás lehetőségei. Az EU-tagság közelebb hoz minket a velünk együtt csatakozó országok magyarságához, ugyanakkor nem szabad, hogy eltávolítson azoktól, akik most még nem jöhettek velünk. Közös felelősségünk, hogy az EU-ba bekerülő és az egyelőre kívül maradó nemzetrészek között ne emelkedjenek szellemi, lelki falak. Ezért Magyarország a csatlakozás után megkülönböztetett figyelmet fog fordítani az EU-tagság előnyeiből még nem részesedő magyarokra. Nem engedhetjük meg, hogy ők bármilyen szempontból is az EU-bővítés veszteseiként éljék meg azt a folyamatot, amely éppen a kapcsolatok szorosabbá válásáról szól. Az Unióhoz való csatlakozás egyúttal vízválasztó Magyarország európai identitását illetően is. Ez az az időszak, amikor az újonnan érkező országok elfoglalják helyüket a tagállamok szövevényes érdekrendszerében, kijelölik azokat a prioritásokat és kapcsolódási pontokat, amelyek mentén az Unión belül a jövőben politizálni fognak. Az új tagok első megnyilvánulásai, bemutatkozásai az Unió fórumain ezért na-

HTMH 2004. 3 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről gyon fontosak. 2003. október 4-én Rómában az EU Kormányközi Konferenciájának nyitó ülésén a magyar miniszterelnök négy lényeges kérdést emelt ki, amelyek Magyarország számára fontosak az EU alkotmányos szerződésének véglegesítése során. Ezek közül első helyen szerepelt, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását és védelmét a Kormányközi Konferencia tűzze napirendre és ezt az alapelvet megfelelő formában foglalja az Alkotmányos Szerződésbe. A kormány kisebbségi ügy iránti elkötelezettségét jelzi természetesen a magyarországi nemzetiségekre is tekintettel, hogy szilárdan kiállt amellett, hogy az Európai Unió alkotmánytervezetében utalás történjék a kisebbségek kollektív jogaira. A Magyar Országgyűlés Európai Uniós Bizottságának 2003. október 8-ai ülésén a parlamenti pártok képviselőinek egyetértésével született meg az Európai Unió Alkotmányának Szerződéséhez a kisebbségek jogainak kérdésében beterjesztett javaslat, amely így fogalmazott: Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok beleértve a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait is tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetés-mentesség társadalmában. Nem a magyar kormányon múlott, hogy az Európai Tanács 2003. december 13 14-ei brüsszeli ülésén ez a javaslat néhány ország ellenállása miatt csak némileg legyengített formában a kollektív jogokként értelmezhető kisebbségi jogok helyett a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak megjelölésével és a magyar javaslatban szereplő nemzeti és etnikai jelző elhagyása révén a javaslatnak kizárólag a kisebbségi jogok formulájára szűkítetésével kerülhetett be a dokumentumba. Lényeges körülmény, hogy EU-taggá válásunk nem igényli a kedvezménytörvény módosítását. A huszonötök Európájában, a sokféle érdek és ellenérdek erőterében a kormány arra törekszik, hogy megvesse azokat az alapokat, amelyekre az elkövetkezendő években, évtizedekben a magyarok építhetnek az Unió keretein belül. A kormány ezeknek az elveknek megfelelően alakítja a szomszédos országokkal való kapcsolatait is, ehhez igazítja politikai lépéseit. Megegyezésre és megállapodásokra törekszik, s ha szükséges, olykor komoly gesztusokra is képes a szomszédságpolitika eredményessége érdekében. Éppen ezért a határon túli magyarok számára fontos kedvezményeket biztosító törvény módosításáról a kormány hosszú hónapokon át egyeztetett a szomszédainkkal. Ennek köszönhetően végül is olyan EUkonform jogszabály született, amelynek alapján hosszú távon és akadályok nélkül biztosíthatók a törvényben rögzített kedvezmények a határon túli magyarok számára. A magyar kormány és a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati tevékenység koordinálásáért felelős Határon Túli Magyarok Hivatala az új, megnövekedett lehetőségekkel is élni kíván annak érdekében, hogy minél hathatósabban tudja segíteni a határon túli magyar közösségek szülőföldjükön történő boldogulását. Bálint Pataki József

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 4 / 42 HTMH 2004. Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 1. TÖRTÉNELEM A mai Szlovákiában élő magyarok, illetve őseik a történelem során először 1918-ban, Csehszlovákia megalakulásával kerültek kisebbségi helyzetbe. Politikai, gazdasági, kulturális és nemzeti létük addig az egységes magyar nemzettel volt azonos, amiként szülőföldjük az általuk ma is lakott régiók is a Magyar Királyság mindenkori társadalmi viszonyainak megfelelő módon fejlődött. A fiktív csehszlovák nemzet önrendelkezési jogára hivatkozva, a nagyhatalmak által létrehozott Csehszlovákia soknemzetiségű államként jött létre az Osztrák Magyar Monarchia területeiből, amelyeken az 1910-es osztrák és magyar népszámlálási adatok szerint 13,5 millió lakos élt, ebből 6,3 millió cseh, 3,5 millió német, 1,9 millió szlovák, 1,1 millió magyar, 0,5 millió rutén, 100 ezer lengyel és 200 ezer izraelita, akiket 1921-től zsidó nemzetiségűeknek tekintettek. (Az 1918-ban megalakult Csehszlovákiához tartozott Kárpátalja is, amely 1945-ben a Szovjetunió, annak felbomlását követően pedig Ukrajna része lett.) Az Osztrák Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyság területéből Csehszlovákiához került 61.633 km², az előző népszámlálási adatok alapján összesen 3.517.568 lakossal (ebből 30,3 % magyar, 7,4 % német, 48,2 % szlovák, 12,3 % ruszin). Csehszlovákia 1919-ben Saint Germain en Layeban szerződéses kötelezettséget vállalt a kisebbségi jogok betartására, ám ezt a kormányzat folyamatosan megszegte. Ennek következtében 1920. december végéig 105 ezer magyar kényszerült elhagyni Csehszlovákiát, akiknek többségét az elbocsátott magyar tisztviselők, pedagógusok, katonatisztek és földjüket vesztett birtokosok alkották, valamint azok, akik megtagadták az új kormány által megkövetelt hűségeskü letételét. 45 ezer magyarnak nem adott a hatóság állampolgárságot, több tízezret pedig lakóhelyük elhagyására kényszerítettek, ily módon 1930-ig közel 200 községből és kisvárosból tűntek el olyan magyarok, akiknek ősei a történelmi középkortól éltek e településeken. Az egységes magyar területek etnikai megbontása céljából megkezdődött a cseh és a szlovák lakosság betelepítése. A földreform során elkobozták a 250 hektár feletti magyar birtokokat, amelyet cseh és szlovák telepesek között osztottak ki, így 1922 és 1938 között 70 csehek és szlovákok lakta falut hoztak létre az addig magyarok által lakott területeken. 1923. január 1-jétől megváltoztatták a közigazgatási beosztást. A nagymegyék létrehozásának és az észak déli irányú közigazgatási területi megosztásnak az volt a célja, hogy a magyar lakosság minél kevesebb helyen alkothasson többséget, s ezáltal ne kelljen számukra biztosítani a nyelvhasználat jogát. A városokat nagyközségekké fokozták le, hogy megszüntethessék a községek választott önkormányzatait.

HTMH 2004. 5 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről A magyar középiskolák számát már az 1920-as években radikálisan csökkentették, a pozsonyi magyar egyetemet csehszlovák egyetemmé szervezték át. Az 1930-as években a magyarság már 30 %-kal kevesebb iskolával rendelkezett, mint ami lélekszáma alapján megillette volna. A magyarok áldatlan helyzete már az 1920-as évek végén, de főként a harmincas években felkeltette az angol politikusok és a Népszövetség figyelmét. A csehszlovákiai kisebbségek elégedetlenségét használta ki a hitleri Németország is, amely kicsikarta a Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország által is támogatott 1938-as müncheni szerződést, amelynek következményeként Csehszlovákiától elcsatolták a szudétanémet területeket. Ezt követte az ún. I. bécsi döntés, amelynek alapján a magyar többségű területeket visszacsatolták Magyarországhoz. Az 1938 novemberében született bécsi döntéssel 11.927 négyzetkilométer terület és 869.299 lakos (86,5 % magyar anyanyelvű) került Magyarországhoz. Az 1939 és 1945 között létező Szlovák Államban mintegy 70 ezer magyar maradt, jogaik a nacionalista, egypárti parancsuralmi rendszerben minimálisak voltak. Egyetlen parlamenti képviselőjük Esterházy János gróf volt, aki 1942-ben egyedül szavazott a zsidók deportálását elrendelő törvény ellen. (Antifasiszta magatartása ellenére 1945-ben halálra ítélte a csehszlovák népbíróság, az ítéletet később életfogytig tartó fegyházbüntetésre enyhítették. Esterházy János 1957-ben börtönben halt meg.) A második világháborút követően újra Csehszlovákiához kerültek az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt területek, ami a magyarok teljes jogfosztottságát és etnikai tisztogatás végrehajtását vonta maga után. A csehszlovák kormány 1945 áprilisában kihirdetett kormányprogramja kollektív bűnösnek nyilvánította a magyarokat, aminek következményeként elnöki rendeletekkel megfosztották őket állampolgári jogaiktól, elkobozták ingatlanaikat, több tízezrüket kényszermunkára hurcolták, törvényekkel megvonták tőlük az állami intézményekben való alkalmaztatás jogát, betiltották a magyar iskolákat, a magyar intézményeket és a sajtót, majd kormányhatározattal nemzetiségük megtagadására (ún. reszlovakizáció) kényszerítették őket. A nyugati nagyhatalmak azonban sem a jaltai, sem a potsdami egyezményben nem járultak hozzá a szlovákiai magyarok teljes kitelepítéséhez, amit 1943. évi moszkvai látogatásai szellemében Eduard Beneš elnök szorgalmazott. Ezzel szemben a győztes nagyhatalmak nyomására a magyar kormány 1946 februárjában lakosságcsere-egyezményre kényszerült Csehszlovákiával. Ennek értelmében csehszlovák részről annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű lakos volt hajlandó önként áttelepülni a Csehszlovák Köztársaságba. A nagyszabású, erőltetett szlovák propaganda ellenére a magyarországi szlovákok közül mindössze 73.273 fő volt kész otthont változtatni. Ennek megfelelően a csehszlovák kormány 1947 és 1948 folyamán hozzávetőlegesen 76 ezer szlovákiai magyart telepített át akaratuk ellenére Magyarországra. Az etnikai tisztogatás azonban már korábban megkezdődött, 1944 1945 telén mintegy 50 ezer magyar polgári személyt deportáltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1945 nyarán több mint 36 ezer magyart toloncoltak ki szülőföldjéről, 1946 47-ben pedig mintegy 45 ezer embert deportáltak Csehországba (a kitelepített szudétanémetek helyére) kényszermunkára, mi-

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 6 / 42 HTMH 2004. közben több tízezer magyart tartottak koncentrációs táborban. A kormányrendelet értelmében nemzetiségének megtagadására az ún. reszlovakizálásra 327 ezer ember kényszerült egzisztenciális okokból. Az 1948 februárjában történt kommunista hatalomátvételt követően egy időre csökkent a magyarok nyílt jogfosztottsága; az 1948/245. számú rendelet lehetővé tette, hogy azok, akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakapják állampolgárságukat. A reszlovakizálás során tett nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A kommunista kormányzat 1949 márciusában engedélyezte a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK létrejöttét. A Szövetség közreműködésével 1949 szeptemberében az alap- és középiskolákban újra indulhatott a magyar nyelvű tanítás (bár új iskolák építését az 1960-as évekig nem engedélyezték). Ha szűk keretek között is, de megkezdődött a csaknem végzetes veszteséget szenvedett magyar szellemi és kulturális élet újjáéledése az országban. A magyar kisebbség jogairól először az 1956-ban elfogadott csehszlovák alkotmány tett rövid említést, az 1960. évi alkotmány pedig az összes kisebbség anyanyelvi oktatásának és művelődésének biztosítását ígérte. Ezzel egy időben azonban megváltoztatták a közigazgatási beosztást, s ezzel tovább csökkentették azoknak a járásoknak a számát, ahol a magyar lakosság többségben élt. 1968 tavaszán a CSEMADOK tervezetet dolgozott ki a nemzetiségi kérdés rendezésére. A szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről éles kritikával illették. Az 1968. október 27-én elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét. A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény a különböző választott testületekben először ígért a nemzetiségek létszámával arányos képviseletet. Az ígéret azonban az 1968 utáni visszarendeződés és a meglévő, szigorúan vett pártállami viszonyok között csak papíron maradt, s a nemzetiségi jogok érvényesülése más területeken is szűk keretek közé szorult. Így például többször is kísérletet tettek az alternatív oktatás bevezetésére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években e rendszer és politika ellen lépett fel a szlovákiai magyarság körében is kibontakozó ellenzék (az 1978-ban alakult Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, valamint szóvivője, Duray Miklós a Charta 77 egyik aláírója és mások aktivitása), amellyel szemben a kormányzati hatalom szigorú megtorlásokat alkalmazott. A tömeges tiltakozás ellenére a szovjet megszállást követő, kommunista normalizáció húsz éve alatt mintegy 200 magyar iskolát zártak be. Ebben az időszakban alakult ki az a szlovák nacionalizmust éltető rendszer, amely az 1989-es bársonyos forradalmat követően bontakozott ki teljes egészében, s amelyet már nemcsak a magyar-, hanem a csehellenesség is jellemezte, s amely végül 1993. január 1-jével Szlovákia önállósulásához vezetett.

HTMH 2004. 7 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről A kommunizmus bukása után azonban a csehszlovákiai magyarság is hozzáfoghatott önszerveződéséhez, több mint fél évszázados kényszerű szünet után létrehozhatta politikai szervezeteit is. A rendszerváltás folyamán négy politikai pártot alapított, amelyek 1998-ban egyesültek, s létrejött a Magyar Koalíció Pártja, amely a választásokat követően a többpárti kormánykoalíció tagja lett. A 2002. évi parlamenti választásokon a magyar pártok közül csak a Magyar Koalíció Pártja vett részt, a decemberi helyhatósági választásokon azonban további három is indított jelölteket, nevezetesen a korábbi években alakult Magyar Szocialista Párt és a Magyar Szocialisták Pártja, valamint az újonnan alakult Magyar Föderalista Párt, amelyet 2002 szeptemberében jegyzett be a Szlovák Belügyminisztérium. Ez utóbbi három párt támogatottsága továbbra is minimális, a Magyar Koalíció Pártja ellenben része lett a választások után alakult új, jobbközép pártokat tömörítő kormánykoalíciónak. 2. ÁLTALÁNOS ADATOK 2.1. Általános adatok Szlovákiáról Az adatok többségénél (összlakosság, etnikai csoportok, vallási összetétel, népegészség, iskolai végzettség, munkaerő megoszlása, városok lakosságának száma stb.) a 2001. évi népszámlálási adatokra támaszkodunk. Ettől eltérő esetekben a források időpontjait külön megjelöljük. Terület: 49.035 km². Összlakosság: 5. 379 455 fő Népsűrűség: 110 fő/ km². Etnikai csoportok: szlovák 85,8 %, magyar 9,7 %, roma 1,7 %, cseh 0,8 %, ruszin 0,4 %, ukrán 0,2 %. Vallások: római katolikus (68,9 %), evangélikus (6,9 %), görög-katolikus (4,1 %), református (2,0 %), görög-keleti ortodox (0,6 %), jehovista (0,2 %), baptista (0,1 %). Beszélt nyelvek: szlovák (államnyelv), magyar, cseh, ukrán, ruszin, német, lengyel, roma. Népegészség: csecsemőhalandóság 11,1, átlagéletkor 76,33 év (nők), illetve 68,4 év (férfiak). A használt 2001. évi népszámlálási adatok az 1991-es adatokhoz viszonyítva még mérsékelt növekedést 105 ezer fő mutatnak, ellenben a Statisztikai Hivatal legújabb népmozgalmi adatai szerint Szlovákiában is csökkenésnek indult a lakosság száma: 2002 végén 1.300 lakossal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Államforma: köztársaság. Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelső szerve a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. Végrehajtó hatalom: a Szlovák Köztársaság Elnöke, a Szlovák Köztársaság Kormánya. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szervei: a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága, a Szlovák

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 8 / 42 HTMH 2004. Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. Közigazgatási beosztás: Az 1996-os Mečiar-féle területi felosztás Szlovákiát 8 államigazgatási kerületre Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes, Kassa (Bratislava, Trnava, Trenčín, Nitra, Žilina, Banská Bystrica, Prešov, Košice) és 79 járásra osztotta fel. 2001. júniusában a szlovák parlament létrehozta az önkormányzati kerületeket is, amelyek az MKP tiltakozása ellenére azonosak az államigazgatási kerületekkel. A 2002 októberében megalakult új Dzurinda-kormány bár a választási kampányban mind a három későbbi szlovák kormánypárt ezt ígérte az MKP javaslata ellenére nem iktatta be programjába a területi elrendezés átértékelését. Ugyanakkor 2004. január 1-jétől a járási állami hivatalok megszűntek, s feladataikat a körzeti, speciális és részben a községi hivatalok veszik át. Jelenlegi parlamenti pártok: Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (Slovenska Demokraticka Krestanska Únia SDKÚ), Magyar Koalíció Pártja (MKP / SMK), Kereszténydemokrata Mozgalom (Krestanske Demokraticke Hnutie KDH), Új Polgári Szövetség (Aliancia Noveho Občana ANO) ezek alkotják a kormánykoalíciót. 2003 őszén vált ki az SDKÚ-ból a volt honvédelmi miniszter által létrehozott Szabad Fórum SZF (Slobodne Fórum SF). Az ellenzék három pártja: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom DSZM Néppárt (Hnutie za Demokraticke Slovensko Ludova Strana HZDS LS), az IRÁNY (SMER) és Szlovákia Kommunista Pártja (Komunisticka Strana Slovenska KSS). Iskolai végzettség: alapiskolát végzett 28,3 %, középiskolát 61,5 % (szakmunkásképzőt 27,6 %, szakiskolát 2,9 %, szakmunkásképzőt érettségivel 2,8 %, szakközépiskolát 20,4 %, gimnáziumot 7,8 %), főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezik 10,2 % (2001. év végi adat). Munkaképes lakosság: 3.349.000 fő (63,1 %) Gazdaságilag aktív lakosság: 2.634.000 fő (49,6 %) A munkaerő megoszlása gazdasági ágazatok szerint: közszolgáltatás (benne oktatásügy, egészségügy, biztosítás, pénzszolgáltatás stb.) 32,5 %, ipar 30 %, kereskedelem 12,8 %, építőipar 8,6 %, közlekedés és távközlés 7,1%, mezőgazdaság 5,7 %, idegenforgalom 3,4 %. A lakosság egészének megoszlásához képest a magyarság aránya magasabb a munkások, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok, az egyéni kisvállalkozók, az egyéb szövetkezeti tagok, egyénileg gazdálkodó földművesek, családi gazdaságok kisegítői között. A magyar lakosság lényegesen kisebb mértékben képviselt az alkalmazottak és tudományos dolgozók körében. Városi lakosság: kb. 57 %. Nagyobb városok és lakóik száma (2001. évi adatok szerint 123 városi jogállású helység található Szlovákiában): Főváros Pozsony (Bratislava), 442.197 fő; Kassa (Košice), 235.160 fő; Nagyszombat (Trnava) 71.783 fő; Nyitra (Nitra), 89.969 fő; Eperjes (Prešov),

HTMH 2004. 9 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 87.765 fő, Besztercebánya (Banská Bystrica) 85.030 fő. (A Statisztikai Hivatal népmozgalmi adatai szerint Szlovákiában tovább tart a vidékre vándorlás, a városlakók száma a népszámlálási adatokhoz viszonyítva némiképp csökkent.) Községek száma: 2.823 (az 1999. év végi adatokhoz viszonyítva 2). GDP/fő: 1999 151.112 Sk; 2000 164.277 Sk, 2001 170.217 Sk, 2002 192.858 Sk. Árfolyam: 37,6 Sk/USD (2003. december). Infláció: 2000 12,0 %, 2001 7,1 %, 2002 3,3 %, 2003 9,3 %. Külső államadósság: 1999 10,518 Mrd USD; 2000 10,804 Mrd USD, 2001 11,4 Mrd USD, 2002 13,2 Mrd USD, 2003 első félév 15,3 Mrd USD. Költségvetési hiány 2002 végén: a tervezett 38 milliárd Sk helyett 56 milliárd Sk, ami a GDP 4,9 %-a. Külkereskedelmi hiány: 1999 45,2 milliárd Sk, 2000 42,4 milliárd Sk, 2001 101 milliárd Sk, 2002 82 milliárd Sk, 2003 (előzetes) 45 milliárd Sk. Munkanélküliség: 1999 416.800 személy, 16,2 %; 2000 485.200 személy, 18,6 %, 2001 518.000 személy, 19,8 %, 2002 486.900 személy, 18,5 %, 2003 459.200 személy (17,4 %). Külföldi tőkebefektetések: A Szlovák Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint Szlovákiában 2001 végén 3,2 milliárd USD, 2002 végén 7,7 milliárd USD, 2003. szeptember 30-án pedig 9,07 milliárd USD volt a külföldi tőke, ami a zöldmezős beruházásokat és a magánosítás során beáramlott külföldi tőkét jelenti. 2.2. A magyar népesség és területi megoszlása A magyarság lélekszámának alakulása, illetve számarányának változása 1918-tól napjainkig híven tükrözi a politikai feltételeket, amelyek között élt. A 2001. évi népszámlálás adatai a szlovákiai magyarok drámai fogyásáról tanúskodnak. Amíg 1991-ben még 567.296-an vallották magukat magyarnak, ami Szlovákia lakosságának 10,7 %-át tette ki, tíz évvel később ez a szám már csak 520.528 volt, ami 9,7 %-os részaránynak felel meg. A 2001-ben megtartott népszámlálási adatok részletes feldolgozására 2002-ben került sor, ami igazolta a demográfusok korábbi feltételezéseit: a drámai fogyást nem a természetes népszaporulat csökkenése okozta. A természetes népszaporulat csökkenése a közel 47 ezres fogyás alig 20 %-át teszi csak ki: mintegy 8.000 fővel apadt a magyarság létszáma az elhalálozási és születési adatok különbsége folytán. Nem jellemző a külföldre távozás sem, ezért a fogyás fő okaként a demográfusok két jelenséget jelöltek meg. Egyrészt azok a szlovákiai magyar fiatalok, akik a hetvenes nyolcvanas években szlovák tanítási nyelvű iskolákba jártak, ennél fogva elveszítették kulturális kötődésüket, majd a magas fokú urbanizáció miatt szülőfalujukból elköltözve gyökereiket is, s az új közegben szlováknak vallották magukat és gyermekeiket, azaz asszimilálódtak. (Ez elsősorban a Csallóközből és a Mátyusföldről elszármazottakra vonatkozik.) A má-

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 10 / 42 HTMH 2004. sik csoportot azok az identitászavarral küzdők alkotják, akik az 1989-es rendszerváltás után a felfokozott hangulatban magyar múltjukra hivatkozva magyarosították magukat, a kilencvenes évek nemzetiségi ellentétei, a magyarság ellen folytatott kormánypropaganda miatt viszont 2001-ben újra szlováknak vallották magukat. (Ez elsősorban a Bodrogközben és az Ung-vidéken figyelhető meg.) A lakosság nemzetiségi összetétele 2001-ben az 1996. évi közigazgatási átszervezés után létrehozott kerületekben 1. táblázat Terület Összesen Szlovák Magyar Egyéb fő Pozsonyi ker. (Bratislava) 599.015 546.685 27.434 11.412 Nagyszombat (Trnava) 551.003 407.246 130.740 8.209 Trencsén (Trenčín) 605.582 589.344 1.058 8.167 Nyitra (Nitra) 713.422 499.761 196.609 9.627 Zsolna (Žilina) 692.332 674.766 660 9.270 Besztercebánya (Banska Bystrica) 662.121 553.865 77.795 20.724 Eperjes (Prešov) 789.968 716.441 817 63.358 Kassa (Košice) 766.012 626.746 85.415 38.776 Szlovákia összesen 5.379.455 4.614.854 520.528 169.543 A szlovákiai magyarság többsége (92,2 %) egyébként Dél-Szlovákiában él, a mintegy 550 kilométer hosszúságú szlovák magyar államhatár mentén, összesen 9 ezer négyzetkilométernyi összefüggő nyelvterületen. Ez nagyjából kétezer négyzetkilométerrel kisebb terület, mint 1918-ban volt. A magyar nyelvterületen 523 olyan település van, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 %-ot, ezen belül azonban 435 községben ez a részarány több mint 50 %. E mutató tekintetében is csökkenő tendencia érvényesül. Ezen kívül még 87 településen élnek jelentős számban magyarok, de arányuk nem éri el a 10 %-ot (így például Kassán és Pozsonyban több mint tízezren élnek, a lakosság mintegy 4 6 %-át alkotva.) A szlovákiai magyarság demográfiai sajátosságai: A magyar népesség aránya 1961 és 2001 között 12,4 %-ról 9,7 %-ra csökkent az összlakosságon belül. 1994-től kezdve a természetes népszaporulat csökkenő tendenciát mutat. Az asszimilációs veszélyek az ezredfordulóra némileg mérséklődtek, ami részben azzal magyarázható, hogy a magyar gyermekek szüleinek egyre nagyobb hányada ismeri fel az anyanyelvi oktatás fontosságát (míg a kilencvenes évek elején a magyar alapiskolások 27 %-a látogatott szlovák iskolákat, a 2003 2004-es tanévben ez az arány 19,7 %-ra csökkent). Emellett Szlovákiában gyakorlatilag megszűnt a belső migráció, a városok lakossága nem gyarapszik, minthogy nem épülnek nagyszámban bérházak, azaz a fiatalok is megmaradnak saját közösségeikben, ahol nem érvényesül asszimilációs hatás, ellenkezőleg, a magyar közösség megtartó erőként hat a bizonytalankodó egyénekre is.

HTMH 2004. 11 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 1. ábra Tájegységek Szlovákiában 2. ábra Magyarok Szlovákiában

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 12 / 42 HTMH 2004. 3. ábra Magyarok a szlovákiai járásokban 4. ábra Szlovákia nemzetiségi összetétele és a magyarok számának alakulása 1910 és 2001 között

HTMH 2004. 13 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 5. ábra A természetes szaporulat Szlovákiában 1950 és 2000 között A lakosság nemzetiségi összetételének alakulása Szlovákiában az 1950. és 2001. években É v Összesen Szlovákok Magyarok Egyéb fő 1950 3.463.466 3.003.352 356.064 104.030 2001 5.379.455 4.614.854 520.528 169.543 2. táblázat Iskolázottság: A szlovákiai magyarság iskolázottsági mutatói jelentősen eltérnek az országos átlagtól, s általában rossznak nevezhetők. Az országos átlagnál (28,3 %) jelentősen magasabb (közel 38 %) az alapiskolát végzettek aránya, a középiskolát végzettek aránya viszont a több mint 61 %-os országos átlaggal szemben mindössze 57 %. Egyetemi vagy főiskolai oklevele a magyarság alig 5 %-ának van csupán, holott az országos átlag már meghaladja a 10 %-ot. A helyzet folyamatosan romlik, hiszen a 2001 2002-es tanév adatai szerint a szlovák fiatalok 12 %-a jár egyetemekre, míg a hasonló magyar korosztályokból mindössze 4,8 % folytat felsőoktatási tanulmányokat.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 14 / 42 HTMH 2004. 3. JOGI HELYZET Szlovákiában a kisebbségek jogállását alapvetően az Alkotmány, valamint azok a nemzetközi dokumentumok határozzák meg, amelyeket a szlovák parlament a kilencvenes években ratifikált. E nemzetközi dokumentumok közül említést érdemel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása, amelyet az Európa Tanácsba történő felvételekor Szlovákia kötelező érvényű dokumentumnak nyilvánított önmaga számára. Az Alkotmányt 1992. szeptember 1-jén fogadták el (a nap Szlovákiában államünnep, az Alkotmány Napja), s 2001. február 23-án módosították. Az Alkotmány Preambuluma (Bevezetője) azonban nem változott, ezért az alaptörvény nemzetállami jellegű, hiszen kezdete Mi, a szlovák nemzet csak a szlovákságot jelöli államalapító nemzetnek. Az Alkotmány önálló fejezetben foglalkozik a kisebbségek jogállásával, a deklarált jogokat azonban mind a mai napig nem foglalták össze egy egységes törvénybe, amely konkrétan szabályozná a nemzeti kisebbségek lehetőségeit. Az Alkotmány az említett emberi és kisebbségi jogokról a következőket tartalmazza: 12. cikk (2) A Szlovák Köztársaság területén az alapvető jogok és szabadságjogok mindenkinek biztosítottak nem, faj, bőrszín, nyelv, hit és vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, vagyoni, származási vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés nélkül. Senkit sem lehet az említett indokból megkárosítani vagy hátrányosan megkülönböztetni. (3) Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját nemzetiségéről. Tilos ennek a döntésnek bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módozata ( ). 33. cikk Bármely nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára. 34. cikk (1) A Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak biztosított minden területen a fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá joguk van az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez és befogadásához, a nemzetiségi közösségekbe való tömörüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához. A részleteket törvény állapítja meg. (2) A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvényben megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül biztosított a joguk: a) az anyanyelvükön való művelődéshez, b) anyanyelvük hivatalos kapcsolatokban való használatához, c) a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő ügyek megoldásában való részvételhez. (3) A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára

HTMH 2004. 15 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára. A magyarság politikai képviselői élesen bírálták az alkotmány-tervezet fogyatékosságait. Az alkotmány általuk leginkább sérelmesnek ítélt pontjai az alábbiak: a kisebbségek csupán nemzetiségi szövetségeket hozhatnak létre, ami lehetővé teszi politikai pártjaik bármikor történő feloszlatását; a művelődés terén tételesen nem biztosítja az anyanyelvi iskolák létrehozásának jogát, ennek alapján a már létezők is megszüntethetők; a nyelvhasználatban az államnyelv fogalmát vezeti be, s nem nyújt jogi garanciát a kisebbség nyelvének hivatalos használatára; kimondja: a kisebbségi jogok gyakorlása nem vezethet az állam szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, vagyis nem nyújt garanciát, hogy a hatalom ezzel vissza ne éljen. Az elmúlt két évben a Szlovák Nemzeti Tanács egyetlen olyan törvényt sem fogadott el, amely erősítette volna a nemzeti kisebbségek jogállását. A kormány kísérletet sem tett arra, hogy a 2001-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája alapján az élet valamely területén javítson a kisebbségek nyelvhasználati jogán. A Nemzeti Tanács ezzel szemben 2002 februárjában elfogadott egy Nyilatkozatot, amelyben arra szólítja fel a Magyar Országgyűlést, hogy módosítsa a kedvezménytörvényt, mivel az nincs összhangban az európai normákkal, s beavatkozik Szlovákia jogalkotásának szuverenitásába. A parlament kinyilvánította, hogy nem ért egyet a jogszabály alkalmazásával a szlovákiai magyarság tekintetében, s megbízta a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat a magyar féllel a törvény körül kialakult vita tisztázása céljából. A kedvezménytörvény vitája jelentősen megrontotta a két ország viszonyát, s a kérdés csak 2003 végén rendeződött véglegesen, amikor aláírták a kisebbségek támogatására vonatkozó kétoldalú megállapodást. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökei 1995. március 19-én Párizsban aláírták a két ország jószomszédi kapcsolatairól és baráti együttműködéséről szóló szerződést, amelyet a Magyar Országgyűlés 1995. június 13-án, a Szlovák Nemzeti Tanács pedig 1996. március 26-án ratifikált. Az alapszerződés 15. cikke részletesen taglalja a Magyarországon élő szlovák és a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogait. Megállapítja, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van hatékonyan részt venni országos és ahol helyénvaló, regionális szinten azokban a döntésekben, amelyek a kisebbséget érintik. Joguk van szóban és írásban a magán- és közéletben szabadon használni anyanyelvüket. Joguk van továbbá a belső jogrenddel és a két Szerződő Fél által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel megegyezően használni anyanyelvüket a hivatalokkal való kapcsolatokban, beleértve a közigazgatást, a bírósági eljárásokat. Az állami

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 16 / 42 HTMH 2004. nevelési oktatási rendszer keretén belül joguk van adekvát lehetőségre anyanyelvük oktatására és az anyanyelvükön történő oktatásra, joguk van a nyilvános tömegtájékoztatási eszközökhöz való diszkriminációmentes hozzájutásra és saját tömegtájékoztatási eszközökre. A felek megteremtik a szükséges feltételeket, hogy a kisebbségek megőrizhessék tárgyi és építészeti emlékeiket, emlékhelyeiket, amelyek kulturális örökségüket, történelmüket és hagyományaikat hordozzák. A Szerződés kimondja, hogy a szerződő felek négy nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumot kötelező érvényű jogi normaként fognak alkalmazni: 1.) az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott és a Szerződő Felek által 1995. február 1-jén aláírt Keretegyezményét, 2.) az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójának 1990. június 29-én kelt dokumentumát, 3.) az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 47/135. számú, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát, 4.) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201. (1993) sz. ajánlását, tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Az Alapszerződés kimondja, hogy a két ország miniszterelnökei évente legalább egyszer találkoznak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit, s a külügyminiszterek is legalább évente egyszer összeülnek az Alapszerződés végrehajtásának áttekintése érdekében. A kisebbségi jogok gyakorlását biztosító 15. cikk betartásának ellenőrzésére pedig külön, ajánlási joggal felruházott kormányközi vegyes bizottságot hoznak létre. 1998 után az Alapszerződésnek ezek a formális kitételei teljesültek, a szlovák magyar viszony pedig igen jól alakult, aminek szimbolikus kicsúcsosodása volt a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd átadása 2001. október 11-én. 2002-ben viszont felerősödtek a feszültségek, s ez kihatott a kapcsolatok alakulására 2003-ban is. A feszültséget a kedvezménytörvény gerjesztette: Szlovákia egyik kezdeményezője volt annak, hogy a magyar jogszabályt vizsgálja meg, és ítélje el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. A politikai kapcsolatok azonban akkor jutottak mélypontra, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben az Európa Parlament német képviselőinek kérdésére válaszolva elmondta, hogy Magyarország nem ért egyet a kollektív bűnösség elvével, hiszen az nincs összhangban az Európai Unió jogi rendszerével, ezért Csehországnak és Szlovákiának rendeznie kell a Beneši dekrétumok máig tartó hatásait. A szlovák kormányfő, de gyakorlatilag az egész szlovák politikai színtér mindezt úgy fordította le s ilyen értelemben folytatott propagandát, hogy Orbán Viktor megnyitotta a dekrétumok kérdését Brüsszelben, és azt szorgalmazta, hogy Csehországnak és Szlovákiának az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt meg kell szüntetnie a dekrétumokat. Dzurinda kormányfő ennek alapján mondta le részvételét a visegrádi tagországok

HTMH 2004. 17 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről kormányfői csúcsértekezletén, s ugyanerre vette rá Miloš Zeman cseh kormányfőt is. A mindkét országban megtartott 2002. évi parlamenti választások után sem javult érzékelhetően a helyzet, a szlovák politikai erők nem váltak nyitottabbakká a vitás szlovák magyar kérdések rendezésére. A Magyar Koalíció Pártját érte az első csalódás. Az MKP a kollektív bűnösség elvének máig tartó hatásait egyéni elbírálással akár bírósági úton kívánta rendezni, tehát fel sem emlegette a Beneši dekrétumok eltörlésének kérdését, mégis le kellett mondania arról, hogy a kormányprogramba belefoglalják a kártalanítás lehetőségét. Ennél is nagyobb meglepetést okozott még a szlovák sajtó számára is Mikuláš Dzurinda 2002. november 26-ai budapesti szereplése, amikor a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban 15 pontos kifogáscsomagot adott át Medgyessy Péter magyar kormányfőnek, holott az előzetes tárgyalások megállapodással kecsegtettek. Ráadásul a kialakult helyzet lehetséges megoldásáról a kormányfő szóbeli egyezséget kötött a Magyar Koalíció Pártja elnökével igaz, ezt később tagadta. A 2002-es esztendő végéig a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban jottányit sem közeledett Pozsony és Budapest álláspontja. Hosszú diplomáciai huzavona után 2004 januárjában lépett életbe az a megállapodás, amely a kedvezménytörvény által biztosított oktatási nevelési támogatás folyósításáról szól. Ezt a megállapodás értelmében a Pázmány Péter Alapítvány intézi, a támogatást az oktatásügyi intézmények kapják. Jobbközép kormány az MKP részvételével A 2002 szeptemberében megtartott parlamenti választások eredményeként Mikulas Dzurinda, a négy évvel korábban hatalomra került miniszterelnök folytathatta az euroatlanti integrációt előtérbe helyező politikáját. A választások eredményeként hét párt jutott be a 150 tagú Nemzeti Tanácsba: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Néppárt (DSZM NP) 36, a Szlovákiai Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) 28, az IRÁNY (SMER) 25, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 20, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) 15, az Új Polgár Szövetsége (ANO) 15, valamint Szlovákia Kommunista Pártja (SZKP) 15 képviselővel. A kormánykoalíciót alkotó pártok (SDKU, MKP, KDM és ANO) a kormányalakításkor 78 képviselővel, azaz 3 fős kormányzati többséggel rendelkeztek. 2003-ban a DSZM NP frakcióból kivált egy 15 főből álló csoport, akik független képviselőként vesznek részt a parlament munkájában. A kormánypárti ANOfrakciót 3 képviselő hagyta ott. Az SDKU-ból 7 képviselő vált ki, és Szabad Fórum néven alakított új pártot. Így a kormánykoalíció elvesztette parlamenti többségét, s azóta ad hoc szövetséget köt képviselőkkel, képviselőcsoportokkal a törvények elfogadásához szükséges többség biztosítása érdekében. A választások eredményeként elhárultak Szlovákia európai és euro-atlanti integrációja elől az akadályok. Az ország szép ajándékot kapott fennállásának tizedik évfordulójára: Prágában, a NATO-csúcsértekezleten az Észak-atlanti Szövetségbe, Koppenhágában, az Európai Tanács ülésén pedig az Európai Unióba kapott meghívót. 2003. június 16-án Szlovákia polgárai népszavazással döntöttek az ország Európai Unióhoz való csatlakozásáról.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 18 / 42 HTMH 2004. A 2002. december 6 7-én lezajlott helyhatósági választások azt igazolták, hogy nem előnyös a két szavazás közötti rövid idő: a pártok alig tudtak felvilágosító kampányt folytatni, politikusaikat többségében magukra hagyták, pedig a 2001-ben elindított közigazgatási reform igen jelentősen megnövelte a helyi önkormányzatok szerepét a közigazgatásban. A helyhatósági választásokon a 4.173.336 szavazásra jogosult polgárból mindössze 2.065.431 vette át a szavazócédulát, ami 49,51 %-os részvételi arányt jelentett, ám a szavazók egy része csak a képviselőkre, illetve csak a polgármester-jelöltekre szavazott. A képviselőtestületekre leadott szavazatok száma 2.065.431 volt, a polgármester-jelöltekre pedig 1.977.428-an szavaztak. Szlovákia 2.924 községében, városában és városrészében választottak a polgárok, ebből 2.916 településen sikeresen, azaz mind a polgármestert, mind a teljes képviselőtestületet megválasztották. A választások során a legsikeresebbek a független jelöltek voltak, a pártok közül a legjobb eredményt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja érte el. Viszonylag sokféle, az országos politikai irányultságtól eltérő kormánypárti ellenzéki koalíció alakult országszerte. Számos helyen együtt indult például a kommunisták jelöltje a fasisztoid nemzetiekkel, de voltak nyolcpárti koalíciók is, amelyekben a magyarokat leszámítva jelen volt az összes parlamenti párt, kiegészítve még a nemzetiekkel. A Magyar Koalíció Pártja csak az abszolút számokat tekintve szorult a pártok listáján a negyedik helyre, a jelöltek és a megválasztottak arányait alapul véve ennél sokkal sikeresebben szerepelt: 511 településen, valamint Pozsony 10 és Kassa 8 saját önkormányzattal rendelkező városrészében indított képviselőjelölteket, továbbá 425 községben saját, illetve a párt által támogatott független polgármester-jelöltet. A 3.607 képviselő jelöltből 2.140 (59,2 %) jutott képviselői mandátumhoz, a 425 polgármester-jelöltből 237 (56,7 %) nyerte el a választók többségének támogatását. A pártok rangsorában mindkét sikerességi mutató tekintetében az MKP áll az első helyen. A képviselőjelöltek esetében a Galántai járás teljesített a legjobban (a jelöltek 67,8 %-át választották meg), s hasonló eredményt ért el a párt az Érsekújvári (67,4 %) és a Dunaszerdahelyi (67,3 %) járásban. 50 % alatt csak a pozsonyi és a kassai jelöltek szerepeltek, illetve a Nyitra járásbeliek, ahol 45,9 %-ot értek el. A polgármester-jelöltek esetében a legjobb arányt a Kassa-környéki járásban regisztrálták, ahol a jelöltek 73,3 %-át választottak meg, 60 % feletti eredményt ért még el a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Nagymihályi és a Tőketerebesi járás. Riasztó viszont, hogy a Lévai járásban a párt jelöltjeinek mindössze 47,4 %-át választották meg, s ennél is gyengébb eredményt ért el a Rimaszombati (45,2 %), a Losonci (43,8 %) és a Nyitrai (30,8 %) járásban.

HTMH 2004. 19 / 42 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről Kormányprogram Az új szlovák kormány a korábbi időszakban elmulasztott vagy csak megkezdett reformok folytatását ígéri programjában. A helyzet az oktatásügyben és az egészségügyben a legsúlyosabb, de nehéz teher lesz a nyugdíjreform is, amelyre azért van szükség, mert a gazdaság nem képes elviselni a szocialista érában kialakított finanszírozási biztosítási formát. Folytatni kell továbbá a közigazgatási reformot is, s alapjaiban meg kell változtatni decentralizálni az adózási rendszert. Minderre kötelezettséget vállalt az új négy párti koalíció. A Magyar Koalíció Pártjának programja ugyancsak feltételezte az előzőekben említett reformokat, így a kormányprogram általános része elégedettségre adhat okot a párt és választói számára. Ugyanakkor a kormánykoalícióban elfoglalt pozícióinak megfelelően a párt a szlovákiai magyarság előrehaladása szempontjából fontos célkitűzéseket tudott keresztül vinni a kormányprogram összeállításánál. A kormányprogram kiemelt kérdésként kezeli ugyanakkor az önálló állami magyar egyetem kialakításának kérdését, hiszen még arra is kötelezettséget vállalt a koalíciós többség, hogy a kormányzás első évében megteremti erre a törvényes feltételeket. A kormányprogram ugyancsak tartalmazza a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló jogszabály kidolgozását, valamint azt, hogy a közszolgálati Szlovák Televízióról, illetve a Szlovák Rádióról szóló új törvény külön szabályozza a nemzetiségi adásokat és a szerkesztőségek jogállását, ami jogbiztonságot adna e médiumok dolgozóinak, illetve jelentős mértékben garantálná a kisebbségek anyanyelvükön történő információhoz jutását. A kisebbségek jogbiztonságának jelentős eleme az anyanyelv-használati jog. A kormányprogram ezzel kapcsolatban hivatkozik a parlament által ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára. A magyar politikusok szerint a ratifikációs dokumentumban rögzített kötelezettségvállalás alapján Szlovákia jelenlegi jogrendjében legalább 10 törvény szorul módosításra ahhoz, hogy a kisebbségek élhessenek a Chartában deklarált jogaikkal. Speciális szempontjai közül azonban koalíciós partnerei nem vették figyelembe a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt polgárok kártalanításának lehetővé tételét, s visszautasították az MKP-nak azt az igényét is, hogy az új kormánykoalíció térjen viszsza az ország területi elrendezésének kérdésére, s olyan megoldást valósítson meg, amely kiemelt helyet biztosít a fővárosnak, s emellett 12 kerületi önkormányzatot hoz létre a természetesen együvé tartozó régiókból. A 2003-as év két fontos eseménye, hogy a szlovák parlament elfogadta a magyar egyetem létrehozásáról szóló törvényt, amellyel teljesült a Magyar Koalíció Pártjának választási ígérete és a szlovákiai magyarság régóta dédelgetett vágya. Ezzel létrejöhet a szlovákiai magyarok kulturális önrendelkezésének egyik fontos pillére. Ugyancsak a 2003-as év őszi parlamenti ülésszakának eredménye a földtörvény módosítása, amelynek következtében egy évvel meghosszabbodott a restitúció határideje. A továbbra is ismeretlen tulajdonosú földterületek a határidő lezárulása után azoknak az önkormányzatoknak a tulajdonába kerülnek át, amelyek kataszterében e földterületek találhatók.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 20 / 42 HTMH 2004. 4. ÉRDEKKÉPVISELET Szlovákiában a rendszerváltást követően négy magyar politikai mozgalom, illetve párt alakult: a Független Magyar Kezdeményezés (1992-től Magyar Polgári Párt), az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt. 1995 őszén létrejött egy újabb mozgalom, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért, amely az 1998-as sikertelen választási szereplés után előbb szocialista párttá alakult, majd kettészakadt: az egyik Szlovákiai Magyar Szocialista Pártként, a másik Magyar Szocialisták Pártja néven egyaránt meglehetősen visszhangtalanul működik. Ugyanakkor 1998-ban egyesültek a rendszerváltó magyar pártok, s létrehozták a Magyar Koalíció Pártját, amely az 1998. évi parlamenti választásokat követően kormányzati szerepet vállalt. Az MKP a 2002-es parlamenti választásokat követően is a szlovák kormánykoalíció tagja maradt. Magyar Koalíció Pártja (MKP) Az MKP a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Magyar Polgári Párt jogutódja (a Magyar Néppárt a hárompárti egyesülés előtt összeolvadt az Együttéléssel). Az 1998. június 21-én megtartott egyesülő kongresszuson az MKP alapvetően átvette e pártok minden belföldi és külföldi kötelezettségét, valamint tagságát a nemzetközi szervezetekben. A választójogi törvény módosítása késztette e pártokat, illetve mozgalmakat az egyesülésre, de a szlovákiai magyar társadalmi igény is ebbe az irányba hatott. A párton belül a konzervatív és a liberális irányultságot a keresztény konzervatív népi és polgári liberális platform jelenítette meg. A párt elnöke Bugár Béla, első elnökhelyettese Duka Zólyomi Árpád, az Országos Tanács elnöke Farkas Pál, a keresztény konzervatív népi platform elnöke Csáky Pál, a polgári liberális platform elnöke A.Nagy László lett. A párt tiszteletbeli elnökévé Duray Miklóst választották az alakuló kongresszuson. 1999-ben a(z Észak-)Komáromban megtartott kongresszuson módosították a párt alapszabályát, eltörölték a platformokat, kibővítették az Elnökséget, s szakmai alelnököket választottak. Bugár Béla maradt a párt elnöke, Duka Zólyomi Árpád általános elnökhelyettes lett, Duray Miklós pedig ügyvezető alelnöki posztot kapott. Alelnökök lettek még: Kvarda József (közigazgatás), Szigeti László (kultúra és oktatásügy), Harna István (gazdasági), Gyurovszky László (pártkapcsolatok), Bauer Edit (szociális ügyek) és A.Nagy László (emberi és kisebbségi jogok). Az 1998 szeptemberében megtartott parlamenti választásokon a párt önállóan vett részt, 306.623 szavazatot kapott, az összes szavazat 9,12 %-át. A parlamentben 15 mandátumot szerzett. A választási eredmények alapján az MKP az ország negyedik legerősebb pártja lett. Az MKP az 1998 2002-es választási ciklusban a szlovák kormánykoalíció tagja volt. A párt 2000. június 7-én az Európai Néppárt társult tagjává vált, 2001-ben pedig tagfelvételt nyert az Európai Demokrata Unióba (EDU).